jogok Szerzői jogok Másolás és többszörözés Foglalkozási terv 8. évfolyamos tanulók számára időtartam
|
|
- Erika Fábiánné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szerzői Másolás és többszörözés Foglalkozási terv 8. évfolyamos tanulók számára időtartam 1x45
2 Másolás és többszörözés 2 A FOGLALKOZÁS CÉLJA Az óra középpontjában a szerzői jog által védett művek többszörözésével összefüggő kérdések állnak. A gyakorlatok néhány alapvető norma közvetítése mellett dilemmákkal szembesítik és saját vélemények kialakítására ösztönzik a tanulókat. KERETTANTERVI KAPCSOLÓDÁSOK A modul az osztályfőnöki órán való felhasználás mellett, jól beilleszthető az informatika tananyagába az alábbi tematikai egységekhez kapcsolódóan: 7-8. évfolyam Informatika Infokommunikáció (Órakeret: 8 óra) Médiainformatika (4.3.) Az információs társadalom (Órakeret: 6 óra) Az információkezelés jogi és etikai vonatkozásai (5.1.) Könyvtári informatika (Órakeret: 6 óra) Az óra szövegértési és szövegalkotási feladatai pedig hozzájárulnak a magyar nyelv és irodalom tantárgy fejlesztési céljainak megvalósulásához. ELŐKÉSZÍTÉS A segédletek megfelelő mennyiségben való kinyomtatása. SZÜKSÉGES ESZKÖZÖK Internetre kapcsolt számítógép, projektor. Zöld és piros kartonlapok mindkét színből a csoportok számának megfelelő mennyiségben. SEGÉDLETEK 1. Rodin Gondolkodó című szobrának kivetíthető képe. 2. A tanároknak szóló leírás a Gondolkodó című szobor utóéletére és a másolatok készítésére vonatkozóan. 3. Részlet egy felhasználói szerződésből az osztály létszámának megfelelő mennyiségben kinyomtatva. 4. A felhasználói szerződés szövegéhez kapcsolódó, igaz és hamis állításokat tartalmazó feladatlap a csoportok számának megfelelő mennyiségben. 5. Az igaz-hamis feladatlap megoldó kulcsa. 6. A Gutenberg projekt lényegét bemutató, tanároknak szóló ismertető. 7. A Gutenberg projekt küldetésnyilatkozatának három kulcsmondata kivetíthető formában. 8. Szakmai háttéranyag a művek többszörözésének témakörében, a tanárok számára.
3 Másolás és többszörözés 3 A FOGLALKOZÁS FELÉPÍTÉSE Ráhangolás Rodin híres szobra 1700 példányban A tanár kivetíti Rodin Gondolkodó című szobrának a képét, és megkérdezi a gyerekeket, ismerik-e a művet, illetve mit tudnak róla? Közösen rendszerezik a szoborra vonatkozó tudásukat, majd megpróbálják elképzelni, hogy készül egy ilyen bronz szobor. A melléklet alapján a tanár elmeséli nekik, miként rendelkezett Rodin saját stúdiójának és öntőformáinak halála utáni sorsáról, majd érdekességként beszél arról a perről, amelynek tárgya mintegy 1700 db eredetinek mondott Gondolkodó szobor árverésen való értékesítése volt a 2000-es évek elején. Ugyanakkor elmondja azt is, hogy mivel az alkotó halála óta már eltelt 70 év, a szerzői jog már nem védi az alkotást, s az közkincsnek számít. Végül közösen megállapítják, hogy bizonyos esetekben nem is olyan egyszerű állást foglalni abban a kérdésben, hogy mi számít eredetinek, mi a másolat és mi a hamisítvány. Megjegyzés Ha van rá mód, hogy a gyerekek előzetesen benyomásokat szerezzenek a bronz szobrok készítésének módjáról a vizuális kultúra tantárgy keretében, akkor könnyebb lesz megérteniük a híres Rodin szobor többszörözésével kapcsolatos problémákat. Ha van rá idő, és a gyerekeket érdekli a téma egy külön óra keretében, akár vitát is lehet rendezni arról, hogy szerintük miként ítélhetők meg az olasz cég által készíttetett szobrok figyelembe véve azt a tényt is, hogy a szerzői jogi védelem már nem terjed ki a szoborra. II. Új ismeretek és fejlesztő gyakorlatok Az élő előadások első rögzítése Az osztályban 3-4 fős csoportok alakulnak. Minden gyerek kap egy rövid részletet abból a szerződésszövegből, amit a Magyar Rádió Zrt. használt 2010 körül, amikor könnyűzenei előadókkal kötött felhasználói szerződést, s elolvassák azt. Csoportonként kapnak egy-egy igaz-hamis feladatlapot, valamint egy zöld és egy piros színű kartonlapot is. A csoportok feladata, hogy szöveg alapján eldöntsék, igazak-e vagy hamisak a feladatlapon szereplő állítások. A gyakorlat végén a tanár sorban felolvassa a mondatokat. A szóvivők pedig a zöld () vagy a piros () kartonlap felmutatásával jelzik, hogy csoportjuk melyik megoldást választotta. Ha eltérés van a válaszokban, közösen értelmezik a forrás szövegét. Összegzésként a tanár elmondja, hogy a jog értelmében egy élő előadás első rögzítése is többszörözésnek számít, s ennek alapján készül aztán a többi másolat, amely CD-n, DVD-n, a számítógépek merevlemezén vagy a felhőben egyaránt megjelenhet. Megjegyzés Ha a gyerekek nem ismerik az ilyen típusú szövegekben a [ ] jelet, akkor érdemes elmondani nekik, hogy így jelöljük, ha egy szó szerint idézett szövegből valamilyen részt kihagyunk. A feladatlap állításai jelenleg követik a szöveg szerkezetét. De ha a tanulók jó képességűek, az állítások össze is keverhetők. Ez által nehezebbé válik a feladat megoldása. Az első digitális könyvtár létrehozása: a Gutenberg projekt A tanár beszél róla, hogy ma már sok olyan kezdeményezés létezik a világban, amelynek célja, hogy értékes műveket szabadon elérhetővé tegyen minél több magán felhasználó számára. Ezek közül az egyik legismertebb a világ elsőként létrehozott digitális könyvtára, amely az úgynevezett Gutenberg projekt keretében született meg Amerikában 1971-ben, s azóta is folyamatosan bővül. A melléklet alapján a tanár vázlatosan ismerteti a projekt történetét, kivetítve egyúttal annak központi honlapját (www. gutenberg.org). Elmondja, hogy melyek az állomány tartalmi területei, s milyen mennyiségű mű érhető el jelenleg a gyűjteményben. Ezután megkérdezi a gyerekeket, hogy szerintük miért indították el ezt a projektet az alapítói. A tanulók szabad ötletbörze keretében fogalmaznak meg gondolatokat. Utána a tanár kivetíti a projekt küldetésnyilatkozatának három kulcsmondatát. Az osztály megbeszéli, hogy saját gondolataik mennyire jártak közel az eredeti szándékokhoz.
4 Másolás és többszörözés 4 Megjegyzés Ha van rá idő, az informatika órák anyagába jól beilleszthető a Gutenberg projekt központi honlapjának ( páros gyakorlat keretében való felfedezése. De ugyanígy érdemes időt szánni akár az informatika, akár a magyar nyelv és irodalom órák keretében a Magyar Elektronikus Könyvtár ( által kínált lehetőségek megismerésére is. Ehhez kapcsolódóan hasznos feladat lehet arra kérni a tanulókat, hogy a GYIK alapján foglalják össze egy 1000 karakteres szövegben a MEK-ben található anyagok felhasználásának feltételeit. III. Lezárás Magáncélú többszörözés A tanár megemlíti, hogy a technika fejlődésének köszönhetően egyre több lehetősége van a hétköznapi embereknek arra, hogy a szerzői jog által védett művekről különféle másolatokat készítsenek saját maguk számára. A tanulók ötleteket gyűjtenek ezt lehetővé tevő módszerekre, illetve eszközökre. A tanár megerősíti, hogy az ilyen fajta másolásnak ma már tényleg nincsenek akadályai. Elmondja, hogy ezért született meg évekkel ezelőtt a szerzők jogainak védelme érdekében az úgynevezett üreshordozó díj, amit a sokszorosításra használható eszközök árába építettek be. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az így befolyó összeg nem jutott el az alkotókhoz. S nem is alakult ki a megfelelő gyakorlata annak, miként lehetne nyomon követni a pénz sorsát. Megjegyzés Ha van rá idő és a gyerekek nyitottak a kérdésre, e helyzethez kapcsolódóan a tanár utalhat a szerzői jognak arra a jellegére, hogy a szabályozás többnyire egy lépéssel a valóság spontán alakulása mögött halad. Sokszor esetek, illetve kialakult gyakorlatok hívják fel a figyelmet a szabályozás szükségességére, illetve a korábbi jogi keretek átírásának igényére. Házi feladat A tanulók feladata, hogy foglalják össze egy karakternyi szöveg formájában, hogy szerintük miként lehetne a sokszorosításra használható technikai eszközök árába beépített üreshordozó díjat a szellemi termékeket létrehozó alkotók javára fordítani.
5 Másolás és többszörözés 1
6 Másolás és többszörözés 2 A Gondolkodó szobra Tanári segédlet Rodin között készült el a Gondolkodó című szobor első mintázásával. Ezt Koppenhágában mutatta be 1888-ban ben egy nagyobb bronz változatot készített belőle, amit 1904-ben ismerhetett meg a párizsi Szalon közönsége. Ezután közadakozást szerveztek, hogy a szobor egy párizsi köztérre kerülhessen, aminek eredményeként 1906-ban a Pantheon előtt helyezték el ben a Hotel Brion épületébe került, amely a későbbi Rodin Múzeum lett. A szoborból azonban már Rodin életében több készült, és számos másolat is látható belőle különböző méretekben a világ több városában. Az a tény, hogy a bronz szobrok olyan öntőformával készülnek, amelyek segítségével nem csupán egyetlen példányt lehet létrehozni, időnként problémákat vet fel arra vonatkozóan, hogy mi tekinthető eredeti alkotásnak. Mikor beszélünk hiteles másolatról? És mikor mondjuk a külsőre szinte azonos darabokat hamisítványoknak? Ezek a kérdések komoly zavart okoztak a műkincspiacon, amikor 2001-ben a szobrász hagyatékát az állam megbízásából kezelő Rodin Múzeum feljelentést tett csalás és hamisítás vádjával a Gruppo Mondiale nevű olasz cég és annak amerikai vezetője, Gary Snell ellen. Bár a művész a stúdióját és a reprodukciók jogát a francia államra hagyta, néhány gipsz öntőminta sosem jutott el a hagyatékot kezelő Rodin Múzeumhoz. Egyesek szerint ezek a minták többször gazdát cseréltek, míg végül Snell szerezte meg őket 6 millió dollárért. Ezek segítségével a vád szerint a cég 1700 öntvényt készíttetett, amiket eredetiként adtak el különböző árveréseken, átlagosan 40 ezer euróért. A per kezdete óta a nyomozók 93 öntőformát és 56 bronz öntvényt találtak egy olasz öntödében, amelyet a Gruppo Mondiale nevű cég használt. Bonyolítja azonban a kérdés megítélését, hogy a Rodin eredeti gipsz öntőmintái segítségével készült bronz öntvényeket a jogi előírások értelmében csak Franciaországban kell egyértelműen másolatként megjelölni. A per tárgyát képező öntvények azonban nem ott készültek, és nem is ott adták el azokat. A cég véleménye szerint A múzeum csak monopolhelyzetbe kívánt kerülni ezen a téren. Másfelől a szerzői jogi védelem sem terjed már ki a szoborra, amely ma már közkincsnek számít. Ugyanakkor viszont biztos, hogy az elkészült példányok száma jelentősen több, mint amit a művész maximálisan megengedett volna. Az öntőformák ugyanis a használat során kopnak, aminek hatására romlik a szobrok minősége. A felhasznált internetes információk forrásai: (A letöltés időpontja: ) Az illusztrációként felhasználható kép forrása: Shutterstock
7 Másolás és többszörözés 3 Felhasználásra engedélyt adó nyilatkozat Részlet [ ] Jelen nyilatkozattal a szerző(k) (dalszövegíró, zeneszerző), előadó(k) a Magyar Rádió Zrt. (1800 Budapest, Bródy S. u. 5-7.) felhasználó részére ellenérték nélküli felhasználási jogot adnak az adatlapban szereplő, még kiadatlan zeneszámok felvételei tekintetében, a jelen nyilatkozat 3. pontjában megjelölt feltételeknek megfelelően. 1. Felhasználás megadásával a Magyar Rádió jogosulttá válik a jelen nyilatkozatban érintett zeneszámok tekintetében, ez azonban felhasználási kötelezettséget nem jelent. 2. [ ] 3. A szerző-előadó nyilatkozik, hogy a felhasználási jog terjedelme az alábbiakra terjed ki: Jelen nyilatkozat aláírásával a szerző-előadó a felhasználó részére a felhasználási jogot területi korlátozás nélkül, határozatlan időre, de nem kizárólagos jelleggel engedi át, mellyel a felhasználó megszerzi a mű: első alkalommal sugárzási célú rögzítés és sugárzás útján történő nyilvánosság felé közvetítés jogát [ ] az archiválás és adatbázisban tárolás jogát. 4. [ ] 5. A fenti beleegyező nyilatkozat írásban bármikor, felmondási idő nélkül visszavonható. Ebben az esetben az MR2 Petőfi Rádió a rendelkezésére bocsátott tartalmakat adattáraiból 10 munkanapon belül törli. A jelen nyilatkozatban nem szabályozott kérdésekben a magyar jog irányadó, valamint vitás kérdésekben a Fővárosi Törvényszék illetékes. Dátum Aláírások Tanúk Forrás: (A letöltés időpontja: )
8 Másolás és többszörözés 4 Felhasználásra engedélyt adó nyilatkozat Csoportos feladatlap Döntsétek el a szöveg figyelmes elolvasása alapján, hogy igazak-e vagy hamisak az alábbi állítások. Ennek megfelelően karikázzátok be a megfelelő jelzőt a mondatok mellett! Ilyen nyilatkozatot nemcsak a dalok szerzői, hanem azok előadói is tehetnek. A nyilatkozat aláírását a Magyar Televízió Zrt. kéri. Az a felhasználási engedély, amit az aláírók adnak, még meg nem jelent zeneszámokra vonatkozik. A felhasználási jog átadásáért szerény összeget fizet a felhasználó. A jogot megszerző felhasználó köteles a dalról felvételt készíteni. Az aláírást követően a felhasználó az ország bármely területén élhet a jogával. A felhasználónak öt év áll rendelkezésére ahhoz, hogy elkészítse az adott dal felvételét. Az aláírást követően a nyilatkozó másnak adhat ugyanilyen felhasználói jogot. A felhasználó jog birtokosa sugárzási céllal rögzítheti az addig még kiadatlan zeneszámot. A felhasználó műsorában közvetítheti az általa rögzített zeneszámot a nyilvánosság felé. A felhasználó csak megfelelő jogdíj ellenében tárolhatja saját adatbázisában az újonnan felvett zeneszámot. A nyilatkozat egy éven belül csak kártérítés megfizetése mellett vonható vissza. Ha a szerző visszavonja a felhasználást engedélyező nyilatkozatot, az általa korábban átadott tartalmat törölni kell az adattárból. A felhasználást engedélyező nyilatkozatot tanúknak is hitelesíteniük kell. Forrás: (A letöltés időpontja: )
9 Másolás és többszörözés 5 Felhasználásra engedélyt adó nyilatkozat Csoportos feladatlap megoldás Döntsétek el a szöveg figyelmes elolvasása alapján, hogy igazak-e vagy hamisak az alábbi állítások. Ennek megfelelően karikázzátok be a megfelelő jelzőt a mondatok mellett! Ilyen nyilatkozatot nemcsak a dalok szerzői, hanem azok előadói is tehetnek. A nyilatkozat aláírását a Magyar Televízió Zrt. kéri. Az a felhasználási engedély, amit az aláírók adnak, még meg nem jelent zeneszámokra vonatkozik. A felhasználási jog átadásáért szerény összeget fizet a felhasználó. A jogot megszerző felhasználó köteles a dalról felvételt készíteni. Az aláírást követően a felhasználó az ország bármely területén élhet a jogával. A felhasználónak öt év áll rendelkezésére ahhoz, hogy elkészítse az adott dal felvételét. Az aláírást követően a nyilatkozó másnak adhat ugyanilyen felhasználói jogot. A felhasználó jog birtokosa sugárzási céllal rögzítheti az addig még kiadatlan zeneszámot. A felhasználó műsorában közvetítheti az általa rögzített zeneszámot a nyilvánosság felé. A felhasználó csak megfelelő jogdíj ellenében tárolhatja saját adatbázisában az újonnan felvett zeneszámot. A nyilatkozat egy éven belül csak kártérítés megfizetése mellett vonható vissza. Ha a szerző visszavonja a felhasználást engedélyező nyilatkozatot, az általa korábban átadott tartalmat törölni kell az adattárból. A felhasználást engedélyező nyilatkozatot tanúknak is hitelesíteniük kell. Forrás: (A letöltés időpontja: )
10 Másolás és többszörözés 6 A Gutenberg projekt Tanári segédlet A Gutenberg projekt egy 1971-ben elindult, és még ma is tartó közösségi projekt, aminek eredményeként született meg a világ első digitális könyvtára. Ebben a gyűjteményben 2016-ban több mint elektronikus könyv volt szabadon elérhető és letölthető az interneten keresztül. És további mintegy olyan hivatkozás szerepelt a rendszer honapján, amely a projekt partnereinél elérhető, ugyancsak szabadon felhasználható szövegekre mutatott. A Gutenberg projekt állományának döntő hányada közkincs. Ez azt jelenti, hogy olyan szellemi alkotásokból áll, amelyek felhasználására vonatkozóan a szerzői jog nem ír elő korlátozást. Azért, mert az alkotó maga szabadon hozzáférhetővé tette azt vagy azért, mert a szerző halála óta eltelt már 70 év; vagy pedig azért, mert a szerző ismeretlen. A projekt születése A Gutenberg projektet Michael S. Hart ( ) indította útjára 1971-ben, amikor még nem működött a mai értelemben vett internet, s a számítógépeket jellemzően csak adatfeldolgozásra használták. Hart akkoriban az Illinois Egyetemen tanult, ahol bátyja legjobb barátja volt a számítógépes rendszer operátora. Rajta keresztül a fiatalember olyan ismeretekhez és lehetőségekhez is hozzájutott, amik mások számára nem voltak elérhetők. Tudta például, hogy az egyetemi számítógép egy nagyobb hálózathoz kapcsolódik, s hozzáférést is kapott a géphez. Őt azonban nem az adatfeldolgozás, hanem az információk terjesztése érdekelte. Kísérletképpen fogta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatának szövegét és begépelte azt a számítógépbe, majd megpróbálta ben elküldeni nagyon sok embernek. A rendszer azonban nem engedte meg ezt. Hart ezért olyan formában tette közzé a szöveget, hogy ismerősei le tudják azt tölteni valahonnan. Ez volt a Gutenberg projekt születésének kezdete. Ezt követően, olyan klasszikus műveket kezdett el számítógépre vinni, mint a Biblia, Homérosz, Shakespeare vagy Mark Twain művei ig összesen 313 teljes könyvet gépelt be ilyen módon. Ezt követően, az egyetem egyik programozója segítségével új számítógépes hátteret teremtett a munkához, létrehozta a projekt levelezőlistáját, s önkénteseket kezdett toborozni. A projekt így hirtelen növekedésnek indult. A digitális tartalmak terjesztéséhez olyan egyszerű formát választott, amely a lehető legtöbb számítógép által felismerhető. A projekt küldetéseként Hart a közvetkező célokat fogalmazta meg: Ösztönözzük e-könyvek létrehozását és terjesztését. Segítsünk lebontani a tudatlanság és az írástudatlanság akadályait. Adjunk annyi embernek annyi e-könyvet, amennyi csak lehetséges. A projekt működése A gyűjtemény fenntartásában és fejlesztésében ma már sok-sok önkéntes vesz részt. Vannak, akik pénzzel támogatják. Mások digitalizálással vagy szövegek felolvasásával, hangos könyvek készítésével segítik a projektet. De olyanok is vannak, akik a digitalizált szövegek közösségi lektorálását végzik. Felhasznált források (A letöltések időpontja: )
11 Másolás és többszörözés 7 A Gutenberg projekt célok Ösztönözzük e-könyvek létrehozását és terjesztését. Segítsünk lebontani a tudatlanság és az írástudatlanság akadályait. Adjunk annyi embernek annyi e-könyvet, amennyi csak lehetséges.
12 Másolás és többszörözés 8 7. Másolás (ismétlés: felhasználás) A mű többszörözése a legrégebbi és legfontosabb felhasználások közé tartozik. Amióta szerzői jog egyáltalán létezik, azóta a művek többszörözése rendszerint valamilyen eszköz igénybevételével történik. Ha a szerzői jog fejlődésére visszatekintünk, a többszörözési technikák fejlődése egyben a szerzői jog fejlődését is jelenti. A többszörözést szokás másolásnak is nevezni. Azonban a többszörözés egy kicsit mást is jelent, mint a másolás. Azt is többszörözésnek hívjuk, ha például egy élő előadást felvesznek például hangfelvételre vagy filmre. Vagyis a mű első rögzítése is többszörözésnek minősül. Többszörözés ezen kívül viszont az összes másolás is, akár kézzel, hagyományos úton történik (pl. egy vers kimásolása a verseskötetből), akár fénymásolással, akár amikor a nyomdában többszáz példány legyártására kerül sor. Többszörözés a műből hangfelvétel készítése, majd annak CD-n való sokszorosítása is. A többszörözés legújabb technikái közé tartozik a digitális formában való tárolás, pl. számítógép merevlemezére való mentés, a felhőben való tárolás, vagy akár onnan kinyomtatás, lemezre írás. Általában a szerző saját maga engedélyezi a mű többszörözését (ilyen a nyomdai többszörözés). Léteznek azonban olyan eszközök, amelyekkel akár otthon, házilag is nagyon jó minőségű példányok állíthatók elő a műről. Ezeket a másolatokat a szerző nem tudja minden egyes esetben engedélyezni, hiszen a legtöbbről nincs is tudomása, és nem is tud róluk tudomást szerezni. Ezekben az esetekben a szerző számára a másoló eszköznek vagy a másolatot tartalmazó eszköznek a gyártója, forgalmazója fizet díjat ezeknek a magáncélú másolatoknak a fejében. Ez az úgynevezett üreshordozó-díj, illetve reprográfiai díj. Nem csak akkor minősül egy felhasználás többszörözésnek, ha teljes egészében megtörténik a mű másolása, hanem akkor is, ha a lényeges elemei változtatás nélkül jelennek meg egy látszólag más műben, viszont ez a másik anyag nem mutat semmi, az eredeti műnél több, eredeti jelleget. Ezt hívjuk szolgai másolásnak vagy plágiumnak, amihez rendszerint nem is kérik az eredeti szerző engedélyét és ami éppen emiatt súlyos jogsértés.
A REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI
ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁR JOGI ÉS IGAZGATÁSI OSZTÁLY A REPOZITÓRIUMOK ÜZEMELTETÉSÉNEK JOGI KÉRDÉSEI Hagyományok és kihívások IV. Könyvtárszakmai nap az ELTE Egyetemi Könyvtárban Budapest, 2015. augusztus
A könyvtári digitalizálás szerzői jogi háttere
A könyvtári digitalizálás szerzői jogi háttere Nemzetiségkutatás és helytörténet 2. Szellemi, kulturális kincsek, könyvtári dokumentumok és digitalizálás konferencia Országos Idegennyelvű Könyvtár és Zenei
KÖZÖS JOGKEZELÉSI MEGBÍZÁS
KÖZÖS JOGKEZELÉSI MEGBÍZÁS A MEGBÍZÓ Neve: Születési dátuma: Telefonszáma: E-mail címe: @ Jogosulti csoportja: Előadóművész Nyilatkozom, hogy a jogkezelési megbízást (aláhúzással jelölve) (a) előadóművészként
A szerzői jogi jogsértések tipizálása, fókuszban az on-line jogsértések. Dr. Horváth Péter
A szerzői jogi jogsértések tipizálása, fókuszban az on-line jogsértések Dr. Horváth Péter A szerző jogai Személyhez fűződő jogok 10-15. (név feltüntetés, nyilv.ra hozatal, a mű egységének védelme) Vagyoni
Letöltés és filecsere Foglalkozási terv 10. évfolyamos tanulók számára
Szerzői jogok Letöltés és fájlcsere Szerzői jogok Letöltés és filecsere Foglalkozási terv 10. évfolyamos tanulók számára időtartam 1x45 1 Szerzői jogok Letöltés és fájlcsere 2 A foglalkozás célja Az óra
a gyermek jogai és az unicef
P o l g á r a d e m o k r á c i á b a n a gyermek jogai és az unicef Készítette: Tomory Ibolya SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 9. ÉVFOLYM SZK_209_37 tanári a gyermekek jogai és az unicef
Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban
Súlyos vagy súlytalan problémák? Az e-könyvek jelene és jövője a könyvtárakban 2012. szeptember24. Budapest Fogalmi meghatározás és tétel E-könyv, elektronikus könyv Az e-könyv az elektronikus formában
Szerzői jog mindenkinek
Szerzői jog mindenkinek Disszeminációs Tréning Erasmus Közalapítvány Budapest, 2019. szeptember 24. Dr. Lábody Péter A szerzői jogi védelem tárgya Két feltétel: Irodalom/tudomány/művészet területén létrehozott
A BTM Kiscelli Múzeum. reprodukció megrendelői és felhasználási szabályzata
A BTM Kiscelli Múzeum reprodukció megrendelői és felhasználási szabályzata 2016 A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma (a továbbiakban: Kiscelli Múzeum) a gyűjteményeibe tartozó műtárgyakról tudományos
BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY
BOD PÉTER ORSZÁGOS KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 2013/2014. tanév II. kategória, 9-10. évfolyam 2014. április 24. csütörtök versenyző példánya A versenyző tanuló kódszáma: Elérhető pontszám: 49 Kedves Versenyző!
DIGITÁLIS TERJESZTÉSI SZERZŐDÉS
DIGITÁLIS TERJESZTÉSI SZERZŐDÉS amely létrejött alulírott napon és helyen egyrészről a GarageLive Kft. Cím: 2483 Gárdony-Agárd, Vasút u. 19. Képviseli: Forray Tamás ügyvezető Adószám: 25154498-1-07 Cégjegyzékszám:
Virtuális múzeumi séta a szerzői jogász szemével. Dr. Mayer Erika Ügyvéd, Infomediátor
Virtuális múzeumi séta a szerzői jogász szemével Dr. Mayer Erika Ügyvéd, Infomediátor Van Gogh jogai? Egyéni eredeti jelleg Magyarországon nyilvánosságra hozott, vagy magyar szerző, ill. viszonosság alapján
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei
A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Képhamisítás és hamisítványokkal kereskedés szerzői jogi megítélése Ügyszám: SZJSZT 10/2006 A rendőrség által feltett kérdések: 1. Megállapítható-e a leírt
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON
DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben
A szerzői jog alapjai
A szerzői jog alapjai Gyenge Anikó Budapest, 2005. november 9. Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Jogi Főosztály A szerzői jogi oltalom tárgya a szerző mű kapcsolatból származó jogok - elidegeníthetetlen,
Szoftverek felhasználhatósága Forrás:
Szoftverek felhasználhatósága Forrás: http://www.felsobuki.sulinet.hu/tantargy/info/szobeli/jog.pdf Szerzői jog A szoftver forrás- és tárgykódja, valamint a hozzá tartozó dokumentáció a programozók szellemi
Soproni Széchenyi István Gimnázium
Soproni Széchenyi István Gimnázium AZ ISKOLA EGYES ÉVFOLYAMAIN TANÍTOTT TANTÁRGYAK ÉS EZEK ÓRASZÁMAI A Soproni Széchenyi István Gimnázium Pedagógiai Programjának 5. sz. melléklete Elfogadta a Soproni Széchenyi
UNICEF fotópályázat Adatkezelési Tájékoztató
UNICEF fotópályázat Adatkezelési Tájékoztató Jelen Adatkezelési Tájékoztatót az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány (székhely: 1077 Budapest, Wesselényi u. 16., a továbbiakban: "UNICEF Magyarország", vagy
A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával
A szellemi munka technikájának tanítása Zenei gyűjtemény felhasználásával Alternatív cím Egy szellemi termék előállításának technikája és annak tanítása A könyvtárhasználati ismeretek témakörei Dokumentumismeret
PÁLYÁZATI ŰRLAP ÖSZTÖNDÍJ RENDSZERŰ TÁMOGATÁS KIEMELKEDŐ TANULMÁNYI EREDMÉNYŰ FELSŐ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA. a tanévre vonatkozóan
ÖSZTÖNDÍJ RENDSZERŰ TÁMOGATÁS KIEMELKEDŐ TANULMÁNYI EREDMÉNYŰ FELSŐ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA PÁLYÁZATI ŰRLAP a 2018-2019. tanévre vonatkozóan info@vvfa.hu PÁLYÁZATI ŰRLAP FELSŐ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA
SZERZŐI JOGI TARTALMAK VÉDELME A DIGITÁLIS VILÁGBAN
SZERZŐI JOGI TARTALMAK VÉDELME A DIGITÁLIS VILÁGBAN INTERNETES FELHASZNÁLÁS SZERZŐI JOGI ALAPJAI Internet megjelenése: kommunikáció egyszerűbb, felgyorsult le- és feltöltések engedély nélkül régen : vezetékes
Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk
Második idegen nyelv 9-12.évfolyam Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk 9. évfolyam A 9. évfolyamon kezdődő második
Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret
Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű
TITOKTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS. amely létrejött egyrészről. cégszerű megnevezés:... (székhelye: nyilvántartást vezető cégbíróság neve:...
TITOKTARTÁSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről cégszerű megnevezés:.......... (székhelye:........., nyilvántartást vezető cégbíróság neve:......., cégjegyzék száma:........., adószám:......, képviselő
SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK
POLGÁR A DEMOKRÁCIÁBAN SEGÍTŐ SZOLGÁLATOK, SEGÍTŐ SZAKEMBEREK Készítette: Sallai Éva SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIA 8. ÉVFOLYAM SZKA208_48 612 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1) AZ ADATVÉDELMI NYILATKOZAT HATÁLYA Jelen internetes oldalt és a hozzá tartozó webes alkalmazásokat és adatbázisrendszert az Ecologic Consulting Kft. (székhely: 1132 Budapest
1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS
1. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2009.07.28 Záró dátum: 2010.01.28 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és várható befejezése:
7. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
7. Óravázlat Cím: Információk feltöltése, biztonságos, jogszerű megosztása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés
6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2
2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)
Szakkönyvek és tankönyvek on-line környezetben
Szakkönyvek és tankönyvek on-line környezetben dr. Legeza Dénes Szerzői Jogi Szakértő Testület Szerzői Jogi Főosztály Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala Online környezet Szakkönyv (szakirodalom) Szakirodalom
Belépve a www.biztositasonline24.hu weboldalra Ön elfogadja az alábbi feltételeket akkor is, ha nem regisztrált felhasználója az oldalnak:
ADATVÉDELEM Felhasználói feltételek Belépve a www.biztositasonline24.hu weboldalra Ön elfogadja az alábbi feltételeket akkor is, ha nem regisztrált felhasználója az oldalnak: tilos a biztositasonline24.hu
4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2
2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003
Informatika évfolyam
Informatika 1-4. évfolyam Heti óraszám: 1.,2.,3. évfolyam 0,5 óra 4. évfolyam 1 óra Az információs és kommunikációs kultúra az oktatás kiemelt fejlesztési területei közé tartozik. Mivel a számítógép felhasználása
Bartók Béla életrajz zongora
TÁMOP 3.1.4 08/2 2008-0085 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben HAMMIDO Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 23.) SZOCIÁLIS ÉS ÉLETVITELI
3. A magyar szerzői jog fejlődése... 22
Tartalomjegyzék 1. A szerzői jog elhatárolása más jogterületektől... 9 1.1. A szerzői jog és az iparjogvédelem... 9 1.2. A szerzői jog tárgya... 11 1.2.1. A szerzői jog hatálya alá tartozó alkotások...
PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN
PROJEKTTERV HÁLÓZATOK A HÉTKÖZNAPI ÉLETBEN A kitöltéshez mintaként szolgálnak a Digitális Témahétre készült mintaprojektek, melyek a Digitális Témahét honlapjának Tudásbázisában érhetők el. ALAPADATOK
Igazolás. az adott középiskola pedagógiai programja szerint a középiskolai szakaszt lezáró évfolyam tanévét kettővel megelőző évfolyam tanulójáról
1. sz. melléklet (Jelentkezési lap)... Jelentkezési lap OKTV-re tantárgy kategória felkészítő tanár(ok)...... a tanuló aláírása a szülő (gondviselő) aláírása (Csak akkor, ha a jelentkező nem nagykorú.)
Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA
Gyevitur Nonprofit Kft-nek a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő SZABÁLYZATA Gyevitur Nonprofit Kft (a továbbiakban: Kft) vonatkozásában a közérdekű adatok megismerésére
Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22. Tényleges kezdet dátuma: 2012.02.08 Várható befejezés dátuma: 2013.04.
2. SZÁMÚ PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS 1. A PROJEKT ELŐREHALADÁSI JELENTÉS AZONOSÍTÓ ADATAI: Tárgyidőszak Kezdő dátuma: 2012.06.23 Záró dátum: 2012.12.22 A projekt megvalósításának tényleges kezdete és
Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához. Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések
Módszertani segédlet pedagógusoknak a fogamzásgátlással kapcsolatos órák megtartásához Óravázlatok Projektötletek Megbeszélendő kérdések A fogamzásgátlás lehetőségei Javasolt évfolyam: 7 12. Időbeosztás
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT
ADATVÉDELMI NYILATKOZAT 1. AZ ADATKEZELŐ A szolgáltató neve: Piroska Gyula Tréning Kft. A szolgáltató székhelye: 1139 Budapest, Lomb u. 31/B. A szolgáltató elérhetősége, az igénybe vevőkkel való kapcsolattartásra
3/2014. számú SZABÁLYZATA
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjét rögzítő 3/2014. számú SZABÁLYZATA Tárnok Nagyközség Önkormányzata (továbbiakban együtt: közfeladatot
Open Access - tájékoztató, dokumentáció szerzőknek és adminisztrátoroknak
Open Access - tájékoztató, dokumentáció szerzőknek és adminisztrátoroknak Az elérhetőség jelölése az MTMT-ben Bevezetés A közlemények teljes szövegének olvashatóságát, hozzáférhetőségét (pl. open access)
ALAPADATOK. KÉSZÍTETTE Balogh Gábor. A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek
PROJEKTTERV 1 ALAPADATOK KÉSZÍTETTE Balogh Gábor A PROJEKT CÍME Hálózati alapismeretek ÖSSZEFOGLALÁS Az első órán a tanulók megismerkednek a következő témákkal: hálózati alapfogalmak, a hálózatok használatának
Szerzői jog. Szoftver 2
Felhasználói jogok Magyarországon a szerzői jogokat az 1999. évi LXXVI. törvény szabályozza. Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos, és művészeti alkotásokat. Vagyis a szoftvert is. Szerzői jog A szoftver,
Jelölje a helyes választ! A Kultúra Európai Fővárosa kezdeményezés első kiválasztottja 1985-ben Kép Válasz Róma HIBAS Válasz Athén HELYES
Jelölje, hogy melyik a hibás válasz! A célt, hogy az EU 2010-re a világ legversenyképesebb gazdasága legyen a Lisszaboni stratégia fogalmazta meg HIBAS az eeurope 2005 program fogalmazta meg Jelölje, hogy
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Fókuszban a bíróság címmel pályázatot hirdet amatőr fotográfusok részére PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ 2016. november 8., kedd, 12 óra PÁLYÁZAT BENYÚJTÁSÁNAK HELYE Országos Bírósági
A HEVES MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET GYŰJTEMÉNYEINEK
A HEVES MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET GYŰJTEMÉNYEINEK KUTATÁSI SZABÁLYZATA Általános kutatási szabályok 1. A Heves Megyei Múzeumi Szervezet a Kormány 47/2001. (III.27.) számú, a muzeális intézményekben folytatható
Az eladó minden termék és szolgáltatás esetében a Gabriano Pizzéria Kft.
A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: a "ÁSZF") határozzák meg a Gabriano Pizzéria Kft. (Adósz:23823981-2-17 Cg.:17-09-009177) kizárólagos tulajdonában álló és a Gabriano Pizzéria Kft.
A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom
A KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA INFORMATIKA TÉMAKÖREI: 1. Információs társadalom 1.1. A kommunikáció 1.1.1. A kommunikáció általános modellje 1.1.2. Információs és kommunikációs technológiák és rendszerek
Feladatkörök a kooperatív munkában
SZKb_102_07 A méhek Feladatkörök a kooperatív munkában É N É S A M Á S I K Készítette: Nagy Erika SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK 2. ÉVFOLYAM 62 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák
TÁMOP / A kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Vas megye közoktatási intézményeiben
Digitális taneszközök használata a történelem órán ÓRALEÍRÁS Tantárgy: Történelem Évfolyam: 9. évfolyam Létszám: 20-30 fő Időkeret: 45 perc Tankönyvi kapcsolódás: Száray Miklós: Történelem I., középiskolák,
alap közép felső angol német francia orosz
Könyvtárhasználói szokások (2001) Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum szeretné megismerni olvasóinak könyvtárhasználati szokásait. Kérjük, legyen segítségünkre, és válaszoljon az alábbi kérdésekre.
Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban
Gödi Németh László Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2132 Göd, Ifjúság köz 1-3. / : (27)532-115 E-mail: godinemeth@invitel.hu : www.godinemeth.hu OM: 032351 Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja:
5. számú melléklet. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai
5. számú melléklet Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak és ezek óraszámai Óraterv a 006 szeptemberétől (7.A; 7.B; 9.C) induló reál és humán osztályok számára (hat-és négyosztályos), Utoljára
TÁRKI Adatbank Letéti Nyilatkozat és Adatlap
Letéti Nyilatkozat és Adatlap TÁRKI Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés Adatbank és Informatikai Osztály H-1112 Budapest, Budaörsi út 45. Tel: (36 1) 309-7693 Fax: (36 1) 309-7666 E-mail: tarki@tarki.hu
Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan.
Kérdőíves felmérés 2016. szeptember Könyvtárunk szolgáltatási színvonalának mérésére kérdőíves felmérést végzett 2016. szeptember 20 és október 20 közötti időszakban. A mintavétel módja véletlenszerű kiválasztással
Kölcsönzés-e az e-kölcsönzés? Az elektronikus kölcsönzés jogi természetéről
Kölcsönzés-e az e-kölcsönzés? Az elektronikus kölcsönzés jogi természetéről Valóságos könyvtár - könyvtári valóság II. ELTE BTK KITI, 2015. november 24. Dr. Amberg Eszter Csorba Győző Könyvtár a bérleti
Tankönyvkiadók konferenciája Fizika
Tankönyvkiadók konferenciája Fizika Általános iskola, felső tagozat Dr. Koreczné Kazinczi Ilona vezető szerkesztő 2014. 08. 21. Szombathely Magyar nyelv FELSŐ TAGOZAT Matematika Magyar nyelv Kalandozások
Szerzői művekkel kapcsolatos szabadságok Foglalkozási terv 9. évfolyamos tanulók számára
Szerzői jogok Szerzői művekkel kapcsolatos szabadságok Szerzői jogok Szerzői művekkel kapcsolatos szabadságok Foglalkozási terv 9. évfolyamos tanulók számára időtartam 1x45 1 Szerzői jogok Szerzői művekkel
KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE
KÖZÉRDEKŰ ADATOK EGYEDI IGÉNYLÉSÉNEK RENDJE A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 61. (1) bekezdése értelmében A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra,
Felhasználási és adatvédelmi szabályzat
Felhasználási és adatvédelmi szabályzat Ahogy én láttam - Élményeim a Gyulai Várfürdőben A Gyulai Várfürdő Kft. (5700 Gyula, Várkert u. 2., adószáma: 11049755-2-04) Facebook oldalán (https://www.facebook.com/varfurdo)
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama
jogok Szerzői jogok Szerzők és művek Foglalkozási terv 5. évfolyamos tanulók számára időtartam
Szerzői jogok Szerzők és művek Foglalkozási terv 5. évfolyamos tanulók számára időtartam 1x45 Szerzők és művek 2 A FOGLALKOZÁS CÉLJA A szerzői jog kérdésköréhez kapcsolódó, nyolc tanéven átívelő modulsorozat
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI ŰRLAP. a évre vonatkozóan.
OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI ŰRLAP a 2018-2019. évre vonatkozóan info@vvfa.hu PÁLYÁZATI ŰRLAP Nyomtatott nagybetűvel a pályázó tölti ki a személyazonosító igazolványában, lakcímkártyáján és adóigazolványán
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT
HOZZÁJÁRULÓ NYILATKOZAT Alulírott Név:... Anyja neve:... Lakcím:... Mobil telefonszám:... E-mail cím:... Taj szám:... Adóazonosító jel:... Bankszámlaszám:... hozzájárulok, hogy a Veszprém Főegyházmegyei
6. óra TANULÁSI STÍLUS
6. óra TANULÁSI STÍLUS CÉL: az egyén jellemzőinek megfelelő tanulási stílus kialakítása. Eszközök: A TANULÁSI STÍLUS KÉRDŐÍV kinyomtatva (a tanulói létszámnak megfelelő példányszámban). A Kiértékelés kinyomtatva
Foglalkozási napló. Fotográfus és fotótermék-kereskedő
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fotográfus és fotótermék-kereskedő (OKJ száma: 54 10 01) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló
ADATLAP. A program címe (max. 200 karakter) A program helyszíne
ADATLAP Kérjük, hogy az adatlapot hiánytalanul töltse ki! A kitöltött pályázati űrlapot nyomtatott formában (1 példányban) és elektronikusan (2 példány CD-n / DVD-n, mindkét adathordozón az űrlapot word
A Mozaik Kiadó kiadványai 4., 8. és 12. évfolyam (2018/2019) 4. ÉVFOLYAM
A Mozaik Kiadó kiadványai 4., 8. és 12. évfolyam (2018/2019) A meglévő iskolai könyvtári állomány további használhatósága A 2014-ben életbe lépett jogszabályi változások miatt a 4., 8. és 12. évfolyamos
25/2008. SZÁMÚ MEGYEI MÚZEUMIGAZGATÓI UTASÍTÁS Közlési szabályzat a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága intézményeiben
PEST MEGYEI MÚZEUMOK IGAZGATÓSÁGA - FERENCZY MÚZEUM 2001 Szentendre, Pf. 49 Ügyiratszám: A/192/1/2008 /Fax +36 06-26 310-790, 310-244 Ügyintéző: Bertók Judit SZJ 193. Adósz: 15440196-2-13 Hivatk.sz.: Szlasz.:
Mi legyen az informatika tantárgyban?
Mi legyen az informatika tantárgyban? oktatás fő területei: digitális írástudás; számítástudomány; információs technológiák. Digitális írástudás szövegszerkesztés, adat vizualizáció, prezentáció, zeneszerkesztés,
Programozással ismerkedőknek ajánlom. SZERZŐ: Szilágyi Csilla. Oldal1
A foglalkozás célja, hogy a tanulók játékosan ismerkedjenek meg az információ átadásának lehetőségeivel, a LOGO programnyelv alapjaival. Irányjátékokkal, robotjátékokkal fejlesszük a tanulók algoritmikus
A. Melléklet. Keretszerződés. Keretszerződés
A. Melléklet Keretszerződés Keretszerződés Hatályos: 2014. június 13. napjától, az ezt követően megkötött szerződések esetében, míg az ezt megelőzően megkötött szerződések esetében 2014. július 14. napjától.
A Kárpát-medence interaktív irodalomtörténeti térképe
A Kárpát-medence interaktív irodalomtörténeti térképe Valaczka András Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2014-0001 A szövegalkotási képesség
8. Óravázlat. frontális, irányított beszélgetés. projektor, vagy interaktív tábla az ismétléshez,
8. Óravázlat Cím: Letöltés, a letöltött anyagok felhasználása Műveltségi terület / tantárgy: Informatika Évfolyam: 7-8. évfolyam (vagy felette) Témakör: Az információs társadalom/ Az információkezelés
PROJEKTTERV. Kovács Róbert Péterné. Technika, életvitel és gyakorlat
PROJEKTTERV 1. A projekt adatai: A projekt címe: A projekttervet készítette: A projekt megvalósításának helye: Tantárgy: Tantárgyi koncentráció: A víz szerepe az ember életében Víztakarékos megoldások
A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36
A tananyag beosztása, informatika, szakközépiskola, 9. évfolyam 36 1. Az informatikai eszközök használata 5 4. Infokommunikáció, 5. Az információs társadalom 1 4.1. Információkeresés, információközlési
Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1
A vulkáni tevékenység félelemmel vegyes csodálattal tölti el az embereket. Érdekes, egyszersmind izgalmas az alvó, majd egyszer csak mély hallgatásából felébredő hegy. Hogyan keletkeznek a vulkáni hegyek?
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ
ÓRAVÁZLAT PARTI NAGY LAJOS: LÉTBÜFÉ A műveltségi terület: Kortárs magyar irodalom kompetenciaterület neve: kommunikációs kompetencia és kritikai fejlesztése Az óra címe: Parti Nagy Lajos Létbüfé Az évfolyam:
PARTNERGÁZ BELÉPÉSI ADATLAP
PARTNERGÁZ BELÉPÉSI ADATLAP Partner nyilatkozata Alulírott.. felvételemet kérem az NKM Észak-Dél Földgázhálózati Zrt. által működtetett PartnerGáz hálózatba. Kijelentem, hogy a mai napig nem folyik ellenem,
Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Könyvtár Központi Könyvtárában
Könyvtárhasználati és szolgáltatási díjak a Berzsenyi Dániel Könyvtár Központi Könyvtárában HATÁLYOS 2018.09.01-től Kérjük a kedvezményre jogosító igazolványok felmutatását! 1. SZJ 92.51.11. Könyvtári
Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100
Városi Önkormányzat Képviselő - testülete Szociális Bizottsága 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Tel: 35/ 550-100 KÉRELEM ÉTKEZTETÉS IGÉNYBEVÉTELÉHEZ I. 1. Az ellátást igénybe vevő adatai: Név:... Születési
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Az Applixation Kft. (továbbiakban mint adatkezelő) a weboldalai (applixation.hu, medicort.hu, salecort.hu, shopcort.hu) felhasználóinak személyes adatait értékesítési tevékenységével
A könyvtári rendszer
A könyvtári rendszer Mi a könyvtár? Információk (dokumentumok) rendszerezett gyűjteménye, amelyet közhasználatra szánnak. A könyvtár gyűjt (könyv, periodika, CD, DVD stb.) rendszerez, hogy visszakereshetők
Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez
(Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) 1. sz. melléklet Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata A Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatának fő hivatkozási pontját a 2011. évi
2018. évi reprodukciós díjszabása
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HADTÖRTÉNETI INTÉZET ÉS MÚZEUM 2018. évi reprodukciós díjszabása A HM HIM levéltári és térképtári reprográfiai szolgáltatásai
Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez
1. sz. melléklet (Az OKTV első fordulójából továbbjutott tanuló hozza magával a következő fordulóba.) Nyilatkozat idegen nyelvi OKTV-hez... Az élő idegen nyelvek versenyén a szlovén nemzetiségi nyelv kivételével
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
Kutatószobai igénybejelentő adatlap
Kutatószobai igénybejelentő adatlap 1/12 Kutatószobai igénybejelentő adatlap Kérjük, válassza ki, hogy a kutatás melyik kategóriába tartozik! A kutatás kutatással foglalkozó intézményi háttérrel rendelkezik
Megjegyzés: adatkezelési célonként külön-külön nyilatkozatot kell aláíratni, a tájékoztatás mindegyik nyilatkozat esetében kötelező.
Megjegyzés: adatkezelési célonként külön-külön nyilatkozatot kell aláíratni, a tájékoztatás mindegyik nyilatkozat esetében kötelező. Adatkezelés célja: KARMUN rendezvényein való részvételhez szükséges
Helyi tanterv 2015. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve. Angol
2015. Helyi tanterv A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Szabolcs Vezér Gimnáziumának és Szakközépiskolájának helyi tanterve Angol Esti tagozat 2015.01.01. ANGOL NYELV 9 12. évfolyam (Esti tagozat) Az élő
Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban
Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német
Adatvédelmi tájékoztató
Adatvédelmi tájékoztató Dvorszky Éva egyéni vállalkozó, reflexológus és masszőr egyéni vállalkozó (a továbbiakban Dvorszky Éva), mint adatkezelő az üzleti tevékenysége során vele kapcsolatba kerülő természetes
SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS
Amely létrejött egyrészről Viselt név (a bemutatott igazolvány szerint) : e-mail cím : Lakcím: SZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Elektronikus aláírással kapcsolatos fokozott biztonságú, közigazgatási célra alkalmas
Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat
5/1 Adatkezelési és Adatvédelmi Szabályzat 1. A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre, azok tárolásának időtartama és továbbításának esetei 1.1 A kötelező (jogszabályban előírt illetve biztosított
KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés
KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A szerzői jog az Európai Unióban Hozzáférés az e-könyvekhez dr. Legeza Dénes, SZTNH Nemzeti Közszolgálati Egyetem A KÖNYVTÁRAK