SOPRON TÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁT TARTALMAZÓ ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SOPRON TÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁT TARTALMAZÓ ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA"

Átírás

1 SOPRON TÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSÁT TARTALMAZÓ ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

2 SOPRON TÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Az alább felsorolt települési önkormányzatok képviselő-testületei elhatározták, hogy a Magyar Köztársaság Alkotmánya, a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (Ötv.) 41. (1) bekezdésében, valamint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény (Ttv.) által meghatározott társulási jog alapján, Sopron és térsége hulladékgazdálkodási feladatainak ellátása, valamint az ennek megvalósítását szolgáló közös pénzalap létrehozása érdekében, mint közös cél megvalósítására és a közös érdekérvényesítés elősegítése jegyében

3 1. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) képviseli: Dr. Fodor Tamás polgármester 2. Ágfalva község Önkormányzata (9423 Ágfalva, Soproni u. 3.) képviseli: Gaál István 3. Agyagosszergény község Önkormányzata (9441, Agyagosszergény, Kossuth u. 16.) képviseli: Ratatics Tiborné 4. Cirák község Önkormányzata (9364, Cirák, Fő u. 6.) képviseli: Tóth Sándor József 5. Csáfordjánosfa község Önkormányzata (9375, Csáfordjánosfa, Hunyadi u. 1.) képviseli: Titkovits Pál 6. Csapod község Önkormányzata (9372, Csapod, Fő u. 21.) képviseli: Kocsis László

4 7. Csér község Önkormányzata (9375,Csér, Fő u. 44.) képviseli: Ifj. Várallyay István 8. Dénesfa község Önkormányzata (9365, Dénesfa, Fő u. 11.) képviseli: Takács Lajos 9. Ebergőc község Önkormányzata (9451, Ebergőc, Kossuth L. u16.) képviseli: Both József 10. Egyházasfalu község Önkormányzata (9473Egyházasfalu, Fő u. 89.) képviseli: Eső János 11. Fertőboz község Önkormányzata (9493, Fertőboz, Fő u. 17.) képviseli: Tóth József Gyula 12. Fertőd város Önkormányzata (9431, Fertőd, Madách sétány 1.) képviseli: Fülöp Géza

5 13. Fertőendréd község Önkormányzata (9442, Fertőendréd, Fő u. 68.) képviseli: Rádler István 14. Fertőhomok község Önkormányzata 9492, Fertőhomok, Akác u. 44.) képviseli: Horváth Attila 15. Fertőrákos község Önkormányzata (9444, Fertőrákos, Fő u. 139.) képviseli: Palkovits János 16. Fertőszentmiklós nagyközség Önkormányzata (9421, Fertőszentmiklós, Szent I. u. 19.) képviseli: Horváth Tibor 17. Fertőszéplak község Önkormányzata (9436, Fertőszéplak, Petőfi u. 2.) képviseli: Bozsvári István 18. Gyóró község Önkormányzata (9363, Gyóró, Fő u. 7.) képviseli: Ötvös László 19. Harka község Önkormányzata (9422, Harka, Nyéki u. 34.) képviseli. Szabó Károly

6 20. Hegykő község Önkormányzata (9437,Hegykő, Iskola u. 1.) képviseli: Szigethi István 21. Hidegség község Önkormányzata (9491, Hidegség, Petőfi u. 1.) képviseli: Kovács István 22. Himod község Önkormányzata (9362, Himod, Kossuth L. u. 1.) képviseli: Dr. Pödör Péterné 23. Hövej község Önkormányzata (9361, Hövej, Fő u. 52.) képviseli: Dr. Némethné István Erzsébet 24. Iván község Önkormányzata (9374, Iván, Fő u. 84.) képviseli: Lintner Tibor 25. Kapuvár város Önkormányzata

7 (9330, Kapuvár, Fő tér 1.) képviseli: Hámori György 26.Kópháza község Önkormányzata (9495, Kópháza, Fő u. 15.) képviseli: Grubits Ferenc 27. Lövő község Önkormányzata (9461, Lövő, Fő u. 181.) képviseli: Balics János 28. Nagycenk község Önkormányzata (9485, Nagycenk, Gyár u. 2.) képviseli: Ivánkovics Ottó 29. Nagygeresd község Önkormányzata (9664, Nagygeresd, Petőfi u. 45.) képviseli: Németh Lajos 30. Nagylózs község Önkormányzata (9482, Nagylózs Kossuth L. u. 21.) képviseli: Marton Ferenc

8 31. Nemeskér község Önkormányzata (9471,Nemeskér, Fő u. 32.) képviseli: Joóné Nagy Csilla Emőke 32. Pereszteg község Önkormányzata (9484, Pereszteg, Ady E. u. 1.) képviseli: Práznek József 33. Petőháza község Önkormányzata (9443, Petőháza, Kinizsi P. u. 42.) képviseli: Piskolti Béla 34. Pinnye község Önkormányzata (9481, Pinnye, Arany J. u. 15.) képviseli: Farkas Tamás 35. Pusztacsalád község Önkormányzata (9373, Pusztacsalád, Fő u. 64.) képviseli: Balogh Ferenc Gyuláné 36. Répceszemere község Önkormányzata (9375, Répceszemere, Fő u. 60.) képviseli: Radics László 37. Répcevis község Önkormányzata (9475, Répcevis, Devich u. 24.) képviseli: Kovács István 38. Röjtökmuzsaj község Önkormányzata (9451, Röjtökmuzsaj, Röjtöki u. 193.) képviseli: Kiss József 39. Sarród község Önkormányzata (9435, Sarród, Rákóczi u. 8.) képviseli: Turi Lajos 40. Sopronhorpács község Önkormányzata (9463, Sopronhorpács, Fő u. 14.) képviseli: Talabér Jenő 41. Sopronkövesd község Önkormányzata (9483, Sopronkövesd, Kossuth L. u, 77.) képviseli: Egyházi István

9 42. Und község Önkormányzata (9464, Und, Fülesi u. 5.) képviseli: Guzmits Ferenc 43. Vitnyéd község Önkormányzata (9371, Vitnyéd, Fő u. 7.) képviseli: Tóth Kálmán 44. Völcsej község Önkormányzata (9462, Völcsej, Fő u. 50.) képviseli: Szőke Attila 45. Zsira község Önkormányzata (9476, Zsira, Rákóczi u. 8.) képviseli: Dorogi Árpád összesen önkormányzatok, mint alapító tagok (együttesen és a továbbiakban, mint Tagok), hogy önálló jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulást hoztak létre, amelynek folyamatosan biztosítják a működési feltételeit. PREAMBULUM Jelen alapító okirat módosítást az alábbi feltételek változása tette szükségessé: 1. A Társuláshoz csatlakozik Újkér község Önkormányzata. 2. Az Alapító Okirat preambulumában a Társulás meghatározta azt a támogatási rendszert, amelynek segítségével kívánták megvalósítani a Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási rendszert. Ez a támogatási rendszer időközben átalakult, aminek következtében az Alapító Okirat támogatásra vonatkozó rendelkezéseit is módosítani kell. Az Alapító Okirat Preambulumának és 4. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések kerülnek: Tagok rögzítik, hogy jelen Társulási megállapodás módosításának aláírásával, kiemelten a Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Rendszer kiépítése érdekében, a megváltozott támogatási feltételrendszer miatt a KEOP "A települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek fejlesztése" című, valamint a KEOP "A települési szilárdhulladéklerakókat érintő térségi szintű rekultivációs programok elvégzése" című európai uniós pályázatokon igényelhető támogatással kívánnak

10 hulladéklerakó és elbánó rendszert létrehozni, valamint az ehhez szükséges gazdasági, pénzügyi és jogi előfeltételeket biztosítani. A Tagok rögzítik, hogy a megváltozott pályázati feltételeket tudomásul véve, az új támogatási rendszer kikötéseit betartva, közös akarattal és munkával átdolgozzák a cél eléréséhez szükséges pályázatot, amit a Tagok közös akarattal támogatnak. Egyúttal kifejezik azon szándékukat, hogy a KEOP mindkét pályázatán részt kívánnak venni. Tagok saját forrásaik kiegészítése, hulladékgazdálkodási feladataik megfelelő szinten történő ellátása céljából igénybe kívánják venni a KEOP pénzügyi eszközeit. Tagok jelen okirat aláírásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az Alapító Okirat XI/3 számú fejezet alpontjában foglaltakat betartva, Újkér község Önkormányzata a Társuláshoz csatlakozzon. Újkér község Önkormányzatának képviselője jelen nyilatkozat aláírásával elfogadja az Alapító Okiratban foglaltakat és azt magára nézve a jelen módosítást figyelembe véve, kötelező érvényűnek ismeri el. I. ALAPRENDELKEZÉSEK Felügyeleti szerve: az Alapító Okirat módosítását aláíró 46 Önkormányzat. Az Alaprendelkezések többi pontja változatlan tartalommal érvényben marad. A fejezetben módosítás nem történt. II. A TÁRSULÁS IDŐTARTAMA III. A TÁRSULÁS JOGÁLLÁSA A fejezetben foglalt rendelkezések nem módosultak. A Társulási Tanács elnöke, a Társulás képviseletében a Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal részére az aláírást követő 15 napon belül megküldi törvényességi észrevételezés céljából a társulási megállapodás módosítását tartalmazó Alapító Okirat Módosítást, valamint a Társulási Tanács üléséről készült jegyzőkönyvet. A Regionális Közigazgatási Hivatal harminc napon belül törvényességi észrevételt tehet. IV. ELŐZETES MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETENDŐ ELVEK A TÁRSULÁS ÉS TAGJAI FELADATAI IV/1. A fejezet alpontjának 1. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Ezen társulási megállapodás módosításánál a Tagok a vonatkozó KEOP előírások mellett a hazai irányadó jogszabályokat, különösen a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (a továbbiakban Ötv.) és a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló évi CXXXV. törvény rendelkezéseit veszik figyelembe.

11 A fejezet alpontjának 4. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Tagok megállapodnak abban, hogy a preambulumban rögzített célok elérése érdekében, önkormányzati felelősségvállalással pályázatot nyújtanak be a KEOP program keretében igénybe vehető támogatásokra. A fejezet alpontjának 7. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Tagok tudomásul veszik, hogy nem szeghetik meg az Európai Unió és a hazai KEOP előírásokat, a kapott támogatást az arra előírt sorrendben csak a megjelölt beruházásra fordíthatják, továbbá eleget kell tenniük a támogatási szerződésbe foglalt mindennemű, például törlesztési, adatszolgáltatási, tájékoztatási, megőrzési kötelezettségeiknek, továbbá a pénzügyi kötelezettségeik területén működési stabilitásukat nem veszélyeztethetik. IV/2. A fejezet alpontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: A társulási megállapodást aláíró Tagok a projekt előkészítése, megvalósítása, tagi önerő biztosítása érdekében kötik meg szerződésüket, hozzák létre szervezeteiket. Működésük időtartama alatt, annak keretében a közösen létrehozott, illetve a KEOP rendszerben közreműködő szervezetek útján az alábbi feladatok teljesítését vállalják: IV/2.1. Az együttműködési kötelezettség terén: A negyedik francia bekezdés az alábbiak szerint változik, a többi rendelkezés érvényben tartása mellett: előre átgondoltan felmérik az egyes tagi önkormányzatok szerepét, a megállapodásban megfogalmazott jogokat, kötelezettségeket, és elfogadják a jelen szerződésben, illetve a KEOP előírásokban foglalt rendelkezéseket. IV/2.2. Szervezeti, gazdasági, jogi területen: A második és a tizennyolcadik francia bekezdés az alábbiak szerint változik, a többi rendelkezés érvényben tartása mellett: a rendszer kiépítéséhez és megvalósításához szükséges pénzügyi alapok előteremtése, így különösen az Európai Unió KEOP programjában való részvétel; a projekt megvalósításához szükséges adók, díjak, illetékek viselése (ha az nem támogatható a KEOP-ból);

12 IV/2.3. Műszaki területen: Módosítás nem történt. IV/2.4. A Társulás az alábbi létesítmények megvalósítását tervezi: A fejezet alpontja az alábbi rendelkezésekkel egészül ki: Tagok már jelen módosítás preambulumában tudomásul vették, hogy a pályázati feltételek megváltozása miatt, az eredeti konstrukciót két pályázat keretében lehet megvalósítani. A Tagok egyetértésével a Társulás pályázatot nyújt be a térségben lévő, szilárdhulladék-lerakók rekultiválására a KEOP számú pályázatára. A Társulás a térség hulladékgazdálkodási rendszerét a KEOP másik, az számú pályázatán való részvétellel szeretné megvalósítani. A fejezet alpontjának 3. és 4. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Az Alapító Okirat és az együttműködési megállapodás aláírása óta eltelt időben, a feltételrendszerek átalakulása valamint a projektek racionalizálása érdekében módosultak a tervezett létesítmények is, melyek a következők: 1. Csér regionális komplex hulladékkezelő telep 1 db 2. Átrakó állomás 2 db 3. Szelektív központ 1 db 4. Hulladékudvar db 5. Hulladék-gyűjtősziget 157 db Tagok kijelentik, tudomással bírnak arról, hogy a KEOP támogatás csak a támogatás iránti kérelem benyújtása előtt meg nem kezdett beruházásokhoz igényelhető. Egyúttal nyilatkoznak, hogy jelen fejezetben részletezett munkálatok még nem kezdődtek meg. Tagok tudomásul veszik a KEOP, valamint az állami támogatáshoz fűződő speciális szabályokat. V. A TÁRSULÁS VAGYONA, GAZDÁLKODÁSA Módosítás nem történt. VI. DÍJPOLITIKA A fejezet 1-3 bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: A szerződés IV. pontjában megfogalmazott feladatok közül a működtetés

13 gazdasági alapjainak megteremtéséhez, illetve az önkormányzatok közszolgáltatási kötelezettségének ellátásához Tagok az Alapító Okiratban foglaltakat kiegészítve, az alábbi díj(tarifa)politikát kívánják érvényre juttatni: Tekintettel a hulladékgazdálkodási projekt pályázatának nagymértékű átalakítására, ezen átalakítás Társulást érintő legfontosabb változására, a pályázathoz szükséges önerő mértékének megemelésére (várhatóan 32-34%), a Társult Önkormányzatok kénytelenek ehhez igazodva átalakítani a díjpolitikájukat. A Tagok jelen megállapodásukban kifejezik azon szándékukat, hogy a projekt megvalósításához szükséges önrészt banki hitellel kívánják biztosítani, és e hitel törlesztési részleteit fokozatosan, előre meghatározott mértékben építik be a közszolgáltatás díjaiba. A projekt keretében megvalósuló létesítmények üzemeltetési díjának meghatározásánál a berendezéseket üzemeltető, Tagi önkormányzatok által meghatározott gazdasági társaság Alapító okiratában, és Tagok eddigi együttműködése során kötött megállapodásokban megfogalmazott díjképzési elvek az irányadók. Ezek szerint az üzemeltetési díj az alábbi három fő tényezőből áll össze: a. Egységes működtetési költség b. A közművagyonra eső amortizáció c. Hitel törlesztő részletei A díjpolitika kialakításánál az önkormányzatok figyelembe veszik a Tagok eddigi saját hatáskörben kialakított ár- és szolgáltatási rendszerét. A 6. bekezdés érvényét veszti. VII. BELSŐ SZERVEZETI RENDSZER Tagok jelen Társulási megállapodás aláírásával egyidejűleg az alábbi szervezeti rendszerben állapodnak meg. Szervezeti rendszer: 1. A Társulás irányító szerve: Társulási Tanács 2. A Társulás felügyeleti szerve: Társult Települési Önkormányzatok 3. A törvényességi ellenőrzés szerve: Nyugat-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal 4. A Társulás pénzügyi szerve: Székhely Önkormányzat Polgármesteri Hivatal 5. A KEOP projekt végrehajtó szerve:projekt Irányító Szervezet (PIU)

14 Társulás Társulási Tanács Elnök Társult Települési Önkormányzatok (döntéshozó szerv) (képviselő) (felügyeleti, ellenőrző szerv) Székhely Önkormányzat Projekt Irányító Szervezet Polgármesteri Hivatal (munkaszervezet) (pénzügyi szerv) VII/1. Társulási Tanács A fejezet alpontjának rendelkezései nem változnak. VII/1.1. Tanács kizárólagos feladat- és hatásköre: A fejezet alpontjának rendelkezései nem változnak. VII/1.2. A Társulási Tanács működése: A fejezet alpontjának rendelkezései nem változnak. VII/1.3. A Társulási Tanács elnöke A fejezet alpontjának rendelkezései az alábbi feladatot kivéve nem változnak: k.) benyújtja a KEOP pályázatot a Közreműködő Szervezethez, VII/2. Projekt Irányító Szervezet A fejezet alpontjának 1. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A Társulás a KEOP projektek végrehajtó munkaszervezeteként a Társulási Tanács elnökének polgármesteri hivatali székhelyén, a polgármesteri hivataltól elkülönülten projekt irányító szervezetet (PIU, Project Implementation Unit) hoz létre. A fejezet alpontjának 3. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A PIU vezetője felelős a projektek végrehajtásáért, előrehaladásáért, munkája során személyi felelősség terheli. Aláírási, kötelezettségvállalási jogköre nem terjedhet túl a Társulás alapító okiratában/szervezeti és Működési Szabályzatában, jelen Társulási megállapodásban foglaltakon. A PIU feladatai:

15 A feladatok nem változnak. VII/3. Tisztségviselők felelőssége A fejezet alpontjának rendelkezései nem változnak. VIII. A TÁRSULÁS KÉPVISELETE A fejezet 1. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A Társulást harmadik személyekkel szemben, bíróságok, és más hatóságok előtt általános képviseleti jogkörrel felruházva az elnök képviseli. Az elnök akadályoztatása esetén az általa felhatalmazott személy jogosult a képviseletre. A fejezet további rendelkezése hatályban marad. IX. A TÁRSULÁS FELÜGYELETI SZERVE A fejezet rendelkezései nem változnak. X. TÁRSULÁSRA ÁTRUHÁZOTT ÖNKORMÁNYZATI FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÖK A fejezet helyébe az alábbi rendelkezés lép: A Társulás tagjait képező önkormányzatok a Ttv. 11. és 20. (3) bekezdésében kapott felhatalmazással élve, a Társulásra ruházzák át az alábbi feladat- és hatásköröket: - a tervezési, kivitelezési, szolgáltatási és beszerzési munkák pályáztatása és szerződések megkötése, - jelen szerződés IV. pontjában foglalt, a Társulás feladatának ellátása, a KEOP előírásainak teljesítése érdekében a Társulási Tanácsra átruházott valamennyi feladat- és hatáskör. XI. A TÁRSULÁSBAN FOGLALKOZTATOTT SZEMÉLY ALKALMAZÁSÁNAK FELTÉTELEI A fejezet rendelkezései nem változnak. XII/1. A szerződés felmondása XII. TAGSÁGI JOGVISZONY

16 A fejezet alpontjának 1. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Tekintettel arra, hogy a Társulás határozott cél megvalósítására jött létre, Tagok a beruházás megvalósítása érdekében önként vállalják, hogy a törvényben biztosított felmondási jogukkal csak tényleges és alapos indokok alapján, a Társulási Tanáccsal, a törvényességi ellenőrzést ellátó szervvel és a KEOP Közreműködő Szervezettel történt egyeztetést követően élnek. A fejezet alpontjának 4. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A Társulási megállapodás év közbeni felmondásához a Társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott határozata szükséges. Tagok a beruházás megvalósítása érdekében önként vállalják, hogy év közbeni felmondási jogukkal csak kivételesen, tényleges és alapos indok alapján, a Társulási Tanáccsal, a törvényességi ellenőrzést ellátó szervvel és a KEOP Közreműködő Szervezettel történt egyeztetést követően élnek. A fejezet alpontjának 5. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A felmondó Tag köteles a tárgyévi vagyoni hozzájárulásának teljesítésére, valamint felmondásával a Társulásnak okozott kár teljes körű megtérítésére. Ezen kártérítési felelősséget Tagok szorosan értelmezik, ezért valamennyi, a felmondással összefüggő kárra vonatkoztatják. A fejezet alpontjának 6. bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Tag általi felmondás esetén a Társulás köteles a Taggal elszámolni a vagyoni hozzájárulás arányának megfelelően, figyelembe véve a kártérítési kötelezettséget és a Társulást terhelő kötelezettségeket is, majd a Tag tulajdoni hányadát pénzben megváltani. XII/2. Tagi kizárás A fejezet alpontjának rendelkezései nem változnak. XII/3. Tagfelvétel A fejezet alpontjának rendelkezései nem változnak. XIII. A TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS HATÁLYA, MEGSZŰNÉSE A fejezet 1-3 bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A Társulási szerződés hatálya a projekt megvalósítására terjed ki. A Társulás megszűnik, ha: - célja a KEOP támogatási kérelem elutasítása miatt lehetetlenné válik; - valamennyi Tag elhatározta a Társulás megszűntetését; - a Tagok száma két főre csökken; - bíróság jogerős döntése alapján.

17 A Társulás megszűnése esetén Tagok a megszűnés időpontjával bezáróan egymással elszámolni kötelesek. XIV. NYILVÁNOSSÁG BIZTOSÍTÁSA A fejezet alpontjának rendelkezései nem változnak. XV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK A fejezet rendelkezései nem változnak. Az Alapító Okirat 1. számú melléklete hatályát veszti. Helyébe jelen módosítás 1. számú melléklete lép. 2. számú melléklet: Aláírási ív 3. számú melléklet: Képviselő-testületi határozatok 4. számú melléklet: Tisztségviselői elfogadó nyilatkozatok Sopron, június

18 1. számú melléklet S.sz. Önkormányzat Településen realizálódó beruházási összeg Kb.(ezer forint) Szavazatok száma az összlétszámra vonatkoztatva (db) Szavazati arány (%) Önrész (ezer Ft) lakosszám

19 1 Ágfalva Agyagosszergén 2 y 3 Cirák 4 Csáfordjánosfa 5 Csapod 6 Csér 7 Dénesfa 8 Ebergőc 9 Egyházasfalu 10 Fertőboz 11 Fertőd 12 Fertőendréd 13 Fertőhomok 14 Fertőrákos Fertőszentmikló 15 s 16 Fertőszéplak 17 Gyóró 18 Harka 19 Hegykő 20 Hidegség 21 Himod 22 Hövej 23 Iván 24 Kapuvár 25 Kópháza 26 Lövő 27 Nagycenk 28 Nagygeresd 29 Nagylózs 30 Nemeskér 31 Pereszteg 32 Petőháza 33 Pinnye 34 Pusztacsalád 35 Répceszemere 36 Répcevis 37 Röjtökmuzsaj 38 Sarród 39 Sopron 40 Sopronhorpács 41 Sopronkövesd 42 Und 43 Újkér 44 Vitnyéd 45 Völcsej TERVEZÉS ALATT 0,019 1,86 0,008 0,83 0,006 0,57 0,002 0,21 0,005 0,50 0,000 0,03 0,003 0,33 0,001 0,14 0,008 0,81 0,002 0,23 0,031 3,12 0,006 0,58 0,005 0,52 0,020 2,03 0,035 3,49 0,011 1,09 0,004 0,40 0,015 1,52 0,012 1,19 0,003 0,30 0,006 0,59 0,003 0,31 0,012 1,21 0,097 9,66 0,018 1,78 0,013 1,33 0,016 1,65 0,003 0,26 0,008 0,83 0,002 0,21 0,013 1,27 0,010 0,99 0,003 0,31 0,002 0,24 0,003 0,28 0,003 0,35 0,004 0,45 0,009 0,94 0,522 52,21 0,008 0,77 0,011 1,07 0,003 0,31 0,009 0,94 0,012 1,25 0,004 0,37 TERVEZÉS ALATT

20 Összesen: 1,

MEGÁLLAPODÁS JOGI SZEMÉLYISÉGŰ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL

MEGÁLLAPODÁS JOGI SZEMÉLYISÉGŰ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL mely létrejött MEGÁLLAPODÁS JOGI SZEMÉLYISÉGŰ ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS LÉTREHOZÁSÁRÓL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 9400 Sopron, Fő tér 1.) Ágfalva Község Önkormányzata (székhely: 9423

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Az alább felsorolt, társult települési önkormányzatok képviselő-testületei, Település Cím Irányító szám Ásványráró

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. június 21-i rendkívüli ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. június 21-i rendkívüli ülésére Tárgy: KÖZÉP-BÉKÉSI-TÉRSÉG Ivóvízminőség-javító i Társulással kapcsolatos döntések meghozatala Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Sorszám: 1. Döntéshozatal módja: Minősített többség

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 25-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése február 25-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 2016. február 25-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 4. napirendi pont: Előterjesztés a Hegykő és Fertőszentmiklós Vízbázis

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA MOSONMAGYARÓVÁR NAGYTÉRSÉGI HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Az alább felsorolt, társult települési önkormányzatok képviselő-testületei,

Részletesebben

az Ivóvízminőség javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása tárgyában

az Ivóvízminőség javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása tárgyában Kunfehértó Község Polgármesterétől E lőterjesztés az Ivóvízminőség javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítása tárgyában (Képviselő-testület 2014. február 13-i ülésére) Magyarország

Részletesebben

Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i nyílt üléséről

Tárgy: jkv-i kivonat. Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i nyílt üléséről Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3/2015/JT Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i nyílt üléséről Napirend:

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és úgy határozott, hogy

Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztést és úgy határozott, hogy Kivonat Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. május 13-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 101/2013.(V.13.)HÖ. sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

15/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet

15/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 15/2005. (IV.20.) Budapest Józsefváros Önkormányzati rendelet 1 az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének feltételeiről * 2 A lakások és helyiségek bérletére,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. május 12- i rendkívüli ülésére Tárgy: Többcélú kistérségi társulási megállapodás jóváhagyása, hozzájárulás pályázat benyújtásához Előterjesztés

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 101/2009. (IV.29.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Napirend megállapítása

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 101/2009. (IV.29.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Napirend megállapítása Mezőkövesd Város Önkormányzatának 101/2009. (IV.29.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A Napirend megállapítása 1.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETEK MÓDOSÍTÁSA 1.1.) Mezőkövesd Város Önkormányzatának vagyonáról és vagyongazdálkodás

Részletesebben

Dél-Tolna Aqua Ivóvízminőség Javító ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

Dél-Tolna Aqua Ivóvízminőség Javító ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Dél-Tolna Aqua Ivóvízminőség Javító ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA ( m ó d o s í t á s s a l e g y s é g e s s z e r k e z e t b e f o g l a l t ) A z 1 s z. m e l l é k l e t b e n f e

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319-2/2008. (XI.24.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319-2/2008. (XI.24.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 319-2/2008. (XI.24.) számú h a t á r o z a t a a Város-Kép Szolgáltató Közhasznú Társaság alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-7/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. április 18-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 50/2011.(IV.18.) 51/2011.(IV.18.) 52/2011.(IV.18.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v 10-1/2009. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. január 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Zrinszki István

Részletesebben

Megállapodás a víziközmű-fejlesztési együttműködésről

Megállapodás a víziközmű-fejlesztési együttműködésről Megállapodás a víziközmű-fejlesztési együttműködésről amely létrejött Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, 9400 Sopron, Fő tér 1. törzsszáma: 728043, KSH száma: 15728049-8411-321-08, adóigazgatási száma:

Részletesebben

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL

J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL PÁPA VÁROS POLGÁRMESTERE 8500 Pápa, Fő utca 12. Tel.: 89/515-000 Fax.: 89/313-989 119. J E L E N T É S A KÉPVISELŐTESTÜLET LEJÁRT HATÁRIDEJŰ HATÁROZATAINAK VÉGREHAJTÁSÁRÓL Előadó: Dr. Kovács Zoltán polgármester

Részletesebben

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA. 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA. 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 5. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg 2008. április 30. 1/32 SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA TÁRSULÁSI

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Kistérségi Társulási megállapodás módosításának az elfogadása. Görög László polgármester

T Á R G Y S O R O Z A T A. 2./ Kistérségi Társulási megállapodás módosításának az elfogadása. Görög László polgármester NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. augusztus 02-án megtartott rendkívüli testületi ülésnek a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 58/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: Bőcs Község Önkormányzatának a Zempléni

Részletesebben

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2006. (V.02) SZÁMÚ RENDELETE

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2006. (V.02) SZÁMÚ RENDELETE MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2006. (V.02) SZÁMÚ RENDELETE AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONÁRÓL, A VAGYON FELETTI TULAJDONJOG GYAKORLÁSÁNAK, ÉS A VAGYON KEZELÉSÉNEK SZABÁLYAIRÓL, amelyet

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK KAPUVÁR TÉRSÉGI SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATI TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (módosítással egységes szerkezetben) Kapuvár Térségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálati Társulás Társulási

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2013. június 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztés sorszáma: 13 MELLÉKLET: 1 db E L Ő T E R J E S Z T É S A Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás 2014. április 24-i ülésére TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 25-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 25-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 25-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: PANNON Szakképzés Szervezési Társulás Társulási Megállapodásának

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 277/2003. (X. 28.) számú. h a t á r o z a t a. a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 277/2003. (X. 28.) számú. h a t á r o z a t a. a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 277/2003. (X. 28.) számú h a t á r o z a t a a NYÍRSÉG FOGLALKOZTATÁSI KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG alapításáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és a NYÍRSÉG

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

MEGÁLLAPODÁS KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN MEGÁLLAPODÁS KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAKÍTÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN Az önkormányzati döntés-előkészítés, végrehajtás szervezés, a hivatali működés, a hivatali szolgáltatásokhoz

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. április 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza házasságkötő terme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal:

1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal: 274/2009. (VII. 21.) ÖK Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1. Törökbálinti Városfejlesztő Zrt. Szervezeti és Működési Szabályzatát az alábbi tartalommal: A Törökbálinti Városfejlesztő

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÜZLET ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS ÜZLET ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS ÜZLET ÉS ÉRTÉKESÍTÉSI FELTÉTELEK A Gréta & Attila Piercing Betéti társaság ( Cg.: 08-06-014475, székhely : 9400 Sopron, Juharfa út 21. 2em. 11a., e-mail: wildcathungary@gmail.com, statisztikai

Részletesebben

Több, mint kézművesség...

Több, mint kézművesség... Több, mint kézművesség... TÉRSÉGÜNK MINŐSÍTETT KÉZMŰVESEI, KISIPAROSAI, MŰVÉSZEI A VIDÉK MINŐSÉGE. A VALÓDI ÉRTÉK. WWW.VIDEKMINOSEGE.HU WWW.ALPOKALJA-FERTOTAJ.HU AZ ALPOKALJA-FERTŐ TÁJ MINŐSÍTETT KÉZMŰVESEI,

Részletesebben

A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás Társulási Megállapodása

A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás Társulási Megállapodása 1. számú melléklet A Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás Társulási Megállapodása A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. (a továbbiakban: Mhötv.)

Részletesebben

Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester

Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester Jegyzőkönyv Készült: a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án 7 30 órai kezdettel a Bocskaikerti Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

HOMOKHÁTSÁGI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZ- DÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

HOMOKHÁTSÁGI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZ- DÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA HOMOKHÁTSÁGI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZ- DÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA 2. Sz. MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA 1. Bácsalmás Városi Önkormányzat 6430 Bácsalmás, Gróf Teleki

Részletesebben

Gerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. a 6/2010.(VII.5.) KT. sz. rendelettel módosított 10/2003.(XI.28.) KT.

Gerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. a 6/2010.(VII.5.) KT. sz. rendelettel módosított 10/2003.(XI.28.) KT. Gerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének a 6/2010.(VII.5.) KT. sz. rendelettel módosított 10/2003.(XI.28.) KT. számú rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

Részletesebben

A Vidék Minősége Alpokalja-Fertő táj. Helyi élelmiszer előállítására vonatkozó szakma specifikus szabályzat

A Vidék Minősége Alpokalja-Fertő táj. Helyi élelmiszer előállítására vonatkozó szakma specifikus szabályzat A Vidék Minősége Alpokalja-Fertő táj Helyi élelmiszer előállítására vonatkozó szakma specifikus szabályzat Készítette: Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület Figyelem! Szerzői jogvédelem alatt

Részletesebben

A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos intézkedések megtételére.

A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos intézkedések megtételére. E L Ő T E R J E S Z T É S C S A N Á D P A L O T A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E R É S Z É R E Ügyiratszám: 1431/2015. Tárgy: Csanádpalota Térségi Szociális és

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő)

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS. Marton Béla polgármester, mint Megrendelő (továbbiakban: Megrendelő) VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a szerződéskötés és teljesítése során eljáró szervezet: Balatonfűzfő Város Önkormányzata levelezési címe: 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. számlázási címe:

Részletesebben

ADONY térsége. Beloiannisz Község Önkormányzata 2455 Beloiannisz, Szarafisz u. 2. képv.: Papalexisz Kosztasz polgármester

ADONY térsége. Beloiannisz Község Önkormányzata 2455 Beloiannisz, Szarafisz u. 2. képv.: Papalexisz Kosztasz polgármester KÖZÉP-DUNA VIDÉKE HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS (áthúzva a hatályukat vesztő rendelkezések, dőlt betűvel a hatályba lépő rendelkezések) Az alább felsorolt települési önkormányzatok

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. május 6-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2013. május 6-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-7/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 6-án a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Leányvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2015.(II.10.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi szabályairól

Leányvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2/2015.(II.10.) önkormányzati rendelete. A szociális ellátások helyi szabályairól Leányvár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015.(II.10.) önkormányzati rendelete A szociális ellátások helyi szabályairól (Egységes szerkezetben a 7/2015. (VI.02.) önkormányzati rendelettel,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének. 2012. június havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének. 2012. június havi ülésére Siófok Város Polgármestere 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2012. június 12. Dr. Pavlek Tünde jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 106/2014. (XII. 22.) határozata:

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére

MEGÁLLAPODÁS a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére MEGÁLLAPODÁS a Jász-Nagykun-Szolnok Szakképzés-szervezési Társulás létrehozására és működtetésére A helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16-18. -a, a közoktatásról

Részletesebben

Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz

Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz Előterjesztés a 2. napirendi ponthoz Sopron-Fertőd Kistérség Többcélú Társulás (módosítandó) társulási megállapodásának és a Kistérségi Iroda megszüntető okiratának jóváhagyása Miként arról a képviselő-testület

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. június 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. június 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE 2015. június 25-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvi K I V O N A T A Előterjesztések tárgyalási sorrendjének megváltoztatása A közgyűlés 15 igen

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. FEBRUÁR 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. FEBRUÁR 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. FEBRUÁR 10-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 23/2011. (II. 10.) ÁKt. határozat A körjegyzőségi feladatok ellátásáról szóló megállapodás

Részletesebben

Sárvár város közigazgatási területén a határozati javaslathoz mellékelt táblázat szerinti, nem a nemzeti vagyonba tartozó viziközművek vannak.

Sárvár város közigazgatási területén a határozati javaslathoz mellékelt táblázat szerinti, nem a nemzeti vagyonba tartozó viziközművek vannak. 4/ Napirendi pont A nemzeti vagyonba nem tartozó gazdasági társaságok tulajdonában álló viziközmű vagyonnak önkormányzati tulajdonba kerüléséről szóló megállapodások előkészítése. Előterjesztés A nemzeti

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Szatymaz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (X.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési S z a b á l y z a t á r ó l Szatymaz Község Önkormányzatának

Részletesebben

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra Egyházasdengeleg Község Polgármestere 3043 Egyházasdengeleg Rákóczi út 79. Tel./fax.: 32/587 025 E-mail: hivatal@dengeleg.hu M e g h í v ó Egyházasdengeleg Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron

Részletesebben

Megállapodás I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Megállapodás I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Megállapodás A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény alapján önkormányzati feladat és hatáskör hatékonyabb, célszerűbb ellátására ELŐZMÉNY A jelen megállapodás 3. c) pontjában

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: - TÁRGY: Javaslat a Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás társulási megállapodásának felülvizsgálatára E L Ő T E R J E

Részletesebben

Európai Csanytelekért Közalapítvány Alapító Okirata

Európai Csanytelekért Közalapítvány Alapító Okirata Európai Csanytelekért Közalapítvány Alapító Okirata A 2010. február 12. napján kelt, (kövérrel szedett) módosítással egységes szerkezetben Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel - testülete az általa

Részletesebben

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 30-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 30-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 30-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2012.(VIII.31.) önkormányzati

Részletesebben

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. május 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) ülésének

Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. május 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) ülésének Mátészalka Város Képviselő-testület 2013. május 30. napján 13.00 órai kezdettel tartott (nyilvános) ülésének a./ tárgysorozata, b./ jegyzőkönyve, c./ rendelete: 14-16, d./ határozata:80-99; Száma: 123-8/2013.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT ELSŐ OLDALA

ALAPÍTÓ OKIRAT ELSŐ OLDALA ALAPÍTÓ OKIRAT ELSŐ OLDALA Alulírott Alapító a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 74/A-F -ai, valamint a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVL tv. (Khsz.) rendelkezései

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. MÁRCIUS 3-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 544/2010. MELLÉKLETEK: 2 DB TÁRGY: A Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás működésével kapcsolatos

Részletesebben

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja

I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. A rendelet célja Daruszentmiklós Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2013. (II.11.) és 4/2012 (III.27.) és 1/2012. (I.31.) önkormányzati rendelettel módosított 15/2011. (X.11.) önkormányzati rendelete a szociális

Részletesebben

Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Délmagyarországi Áramszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ALAPSZABÁLY Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg (2006. október 16.) Szeged 1 PREAMBULUM A gazdálkodó szervezetek és a

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 14509/2015. Javaslat a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvánnyal kapcsolatos döntés meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! 2014. március 15-én hatályba lépett

Részletesebben

7/2011. számú rektori utasítása Pécsi Tudományegyetem tulajdonában, illetve kezelésében lévő szolgálati lakások bérbeadásáról

7/2011. számú rektori utasítása Pécsi Tudományegyetem tulajdonában, illetve kezelésében lévő szolgálati lakások bérbeadásáról 7/2011. számú rektori utasítása Pécsi Tudományegyetem tulajdonában, illetve kezelésében lévő szolgálati lakások bérbeadásáról A Pécsi Tudományegyetem (továbbiakban: Egyetem) tulajdonában, illetve kezelésében

Részletesebben

HATÁROZAT. jóváhagyja.

HATÁROZAT. jóváhagyja. Ügyiratszám: HF/22230-28/2011. Tárgy: Magyar Telekom Nyrt. átengedési referenciaajánlatának jóváhagyása és tartalmának megállapítása (Magyar Telekom RUO) Ügyintéző: dr. Kun István Melléklet:referenciaajánlat

Részletesebben

Füzesabony Város Önkormányzat és Dormánd Község Önkormányzat képviselő-testületével 2014. március 27-én, közösen hozott határozatok

Füzesabony Város Önkormányzat és Dormánd Község Önkormányzat képviselő-testületével 2014. március 27-én, közösen hozott határozatok Füzesabony Város Önkormányzat és Dormánd Község Önkormányzat képviselő-testületével 2014. március 27-én, közösen hozott határozatok 30/2014. (III.27.) képviselő-testületi határozat Füzesabony Város Önkormányzatának

Részletesebben

A képviselő-testület 2009. november 30-i ülésén hozott döntések: ZÁRT ülésen hozott döntések:

A képviselő-testület 2009. november 30-i ülésén hozott döntések: ZÁRT ülésen hozott döntések: A képviselő-testület 2009. november 30-i ülésén hozott döntések: ZÁRT ülésen hozott döntések: 267/2009. Kth. A Vakáció Nonprofit Kft. ügyvezetőjének visszahívása. 268/2009. Kth. Ingyenes óvodai és bölcsődei

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. december 8-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2014. december 8-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Városfenntartó, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 581-232 Web site: www.gyomaendrod.hu

Részletesebben

K i v o n a t. 3. Javaslat az önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapítására

K i v o n a t. 3. Javaslat az önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapítására K i v o n a t A képviselő-testület 2015. február 19-ei nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből 15/2015. (II.19.) Kvt.h. az ülés napirendjéről Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2015. február 19-ei

Részletesebben

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya

A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya A Lipóti Sporthorgász Egyesület Alapszabálya Az egyesület legfőbb szerve teljes terjedelmében áttekintette az egyesület 1999. szeptember 19.-én elfogadott, majd többször módosított alapszabályát a 2011.évi

Részletesebben

7/2014. sz. vezérigazgatói utasítás a Diákhitel Központ Zrt. bennfentes kereskedelemre vonatkozó szabályzata

7/2014. sz. vezérigazgatói utasítás a Diákhitel Központ Zrt. bennfentes kereskedelemre vonatkozó szabályzata 7/2014. sz. vezérigazgatói utasítás a Diákhitel Központ Zrt. bennfentes kereskedelemre vonatkozó szabályzata A Diákhitel Központ Zrt. (a továbbiakban DK Zrt.) Felügyelőbizottságának 81/2012. (XI.21.) sz.

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben

ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet 9461 Lövő, Fő u. 203. ÜZLETSZABÁLYZAT Egységes szerkezetben Az Üzletszabályzat legutolsó módosítását a Takarékszövetkezet Igazgatósága az 13/7/2015 számú határozatával

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v F E R T Ő H O M O K K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A 9492 FERTŐHOMOK, AKÁC U. 44., TEL.: 99/540-054 FAX: 99/540-055 INTERNET: www.fertohomok.hu E-MAIL: fertohomok@fertohomok.hu Szám: 2-12/2012. J

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2004. (IV. 30.) rendelete

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 17/2004. (IV. 30.) rendelete Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2004. (IV. 30.) rendelete Biharnagybajom község háziorvosi, fogorvosi és védőnői körzeteiről Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

MAGYAR GÁZSZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FÖLDGÁZELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA

MAGYAR GÁZSZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FÖLDGÁZELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA MAGÁZ MAGYAR GÁZSZOLGÁLTATÓ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG FÖLDGÁZELOSZTÓI ÜZLETSZABÁLYZATA MAGÁZ MAGYAR GÁZSZOLGÁLTATÓ KFT 2015 2015.12.04. 1 I. Az Üzletszabályzat hatálya és érvényességi köre, fogalommeghatározások,

Részletesebben

Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása

Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása Földművelésügyi Minisztérium pályázati kiírása AGRÁRÁGAZATI SZERVEZETEK SZÁMÁRA A Földművelésügyi Minisztérium, mint támogató (továbbiakban: FM) az agrárágazati és vidékfejlesztési szakmai érdekeket képviselő

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó Előterjeszti: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

SZINDIKÁTUSI SZERZŐDÉS TERVEZET A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ BRÜSSZELI KÉPVISELETÉNEK MŰKÖDTETÉSÉRE

SZINDIKÁTUSI SZERZŐDÉS TERVEZET A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ BRÜSSZELI KÉPVISELETÉNEK MŰKÖDTETÉSÉRE 1 SZINDIKÁTUSI SZERZŐDÉS TERVEZET A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ BRÜSSZELI KÉPVISELETÉNEK MŰKÖDTETÉSÉRE A jelen okirat 1. cikkelyében megjelölt Szerződő Felek rögzítik, hogy a jelen Szindikátusi Szerződés közöttük

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt. sz.: 7521-2/2008 15502-3/2008 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Az előterjesztést véleményezte:

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2015.(V.27.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 52/2015.(V.27.) önkormányzati határozata A Képviselő-testület: I. Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 52/205.(V.27.) önkormányzati határozata Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának

Részletesebben

M E G Á L L A P O D Á S

M E G Á L L A P O D Á S M E G Á L L A P O D Á S családsegítő és gyermekjóléti feladatokat ellátó intézményi társulásról (2011. január 1. napjával hatályba lépő módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A megállapodás

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből

SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből 1 SÁRVÁR VÁROS JEGYZŐJE 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. Telefon:95-232-555. K I V O N A T a képviselő-testület 2010. december 15-i ülésének jegyzőkönyvéből 1. 252/2010. /XII.15./ számú képviselő-testületi

Részletesebben

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GAZDASÁGI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GAZDASÁGI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI GAZDASÁGI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság TÁRSASÁGI SZERZŐDÉSE Alapítva: 2016. január 5. 1 O l d a l TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS Alulírott alapító, a Polgári

Részletesebben

Társulási megállapodás

Társulási megállapodás Iktatószám:. Társulási megállapodás amely létrejött egyrészről Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata (7100 Szekszárd, Béla király tér 8.) képviseli: Horváth István Ács Rezső polgármester, másrészről

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2012. május 22., kedd. 4. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, 2012. május 22., kedd. 4. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2012. május 22., kedd 4. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2012. május 22., kedd 4. szám TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE XVII. (XLV.) évfolyam 2. szám 2007. április 26. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ 29/2007. (IV. 19.) MÖK határozat: Megyei Bírósági ülnökök megválasztásáról

Részletesebben

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány

Közalapítványok Tolnai Tudásért Közalapítvány Tolna Város Kultúrájáért és Sportjáért Közalapítvány Tolnai Háló Közalapítvány Közalapítványok 1. Tolnai Tudásért Közalapítvány, Tolna, Hısök tere 1. 1.1.Alapító okirat (melléklet) 1.2. Kuratórium tagjai: Szabolcskáné Szentes Ilona kuratórium elnök Hága Lászlóné kuratórium tag Pálinkás

Részletesebben

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének 24/2014. (XI.24.) határozata a Szervezeti és Működési Szabályzatról

Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének 24/2014. (XI.24.) határozata a Szervezeti és Működési Szabályzatról Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat közgyűlésének 24/2014. (XI.24.) határozata a Szervezeti és Működési Szabályzatról A Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat a nemzetiségek jogairól szóló 2011.

Részletesebben

Előterjesztés Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft alapító okiratának módosításáról

Előterjesztés Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft alapító okiratának módosításáról Előterjesztés Bicskei Üdülőtábor és Uszodaüzemeltető Nonprofit Kft alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 81/2016 2. előterjesztést készítő személy neve: dr. Hekman Tibor, 3. előterjesztést

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 13/2011. (IV. 29.) önkormányzati rendelete a Békéscsaba és Térsége Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulás fenntartásában működő szociális intézmények

Részletesebben

R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T

R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T R Á B A T A M Á S I V Í Z I K Ö Z M Ű T Á R S U L A T A L A P S Z A B Á L Y A I. Általános rendelkezések A társulat a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII tv. és a gazdasági társaságokról szóló2006.

Részletesebben

Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata. I. A Közös Önkormányzati Hivatal azonosító adatai, jogállása

Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata. I. A Közös Önkormányzati Hivatal azonosító adatai, jogállása Berceli Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata 7. számú függelék A Közös Önkormányzati Hivatal saját hatáskörében figyelembe véve a költségvetési szervek Szervezeti és Működési

Részletesebben

Általános Üzleti Feltételek

Általános Üzleti Feltételek Általános Üzleti Feltételek Tartalomjegyzék Hatályos: 2016. augusztus 16-tól Tevékenységi engedély száma: 22/1992 Tevékenységi engedély dátuma: 1992. április 3. Cégjegyzékszáma: 01-10-041042 Székhelye:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Programok beérkezési határideje:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. Programok beérkezési határideje: PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A mezőgazdasági termékek (EU) belső piacon és harmadik országokban történő megismertetésével és promóciójával kapcsolatos intézkedésekről szóló 3/2008/EK tanácsi, valamint 501/2008

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Önkormányzat képviselőtestülete 2013. február 14. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaegyháza

Részletesebben

A KELET-BALATONI TÉRSÉG ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA

A KELET-BALATONI TÉRSÉG ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA Tervezet A KELET-BALATONI TÉRSÉG ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA A Balaton keleti részén fekvő önkormányzatok Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 87. alapján

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2009. (IV. 1.) számú rendelete. az önkormányzati vagyon hasznosításáról

Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2009. (IV. 1.) számú rendelete. az önkormányzati vagyon hasznosításáról Mezőszilas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2009. (IV. 1.) számú rendelete az önkormányzati vagyon hasznosításáról A képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. DECEMBER 29-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. DECEMBER 29-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. DECEMBER 29-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 14/2010. (XII. 30.) önkormányzati rendelet a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet

16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet a 2007-2013 időszakban az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, az Európai Szociális Alapból és a Kohéziós Alapból származó támogatások felhasználásának

Részletesebben

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361 Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) 491-956 Fax: 491-361 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2016. március 31-én tartandó ülésére. A Füzesgyarmati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Doboz, Kossuth tér 3. sz. Tel:/Fax: 268-765. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. október hó 25-én (csütörtökön)

Részletesebben

BEZDÉD HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

BEZDÉD HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA BEZDÉD HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Továbbá a 2013. év szeptember hónap 07 napján az egyesületi közgyűlés módosításokkal egységes szerkezetben foglaltan fogadta el. I. Az egyesület adatai 1. Az egyesület

Részletesebben