HÍDBETONOK. Vértes Mária okl. építőmérnök, okl. vb. építési szakmérnök
|
|
- Boglárka Hegedűsné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 HÍDBETONOK Vértes Mária okl. építőmérnök, okl. vb. építési szakmérnök ÖSSZEFOGLALÁS Visszatekintve a kezdetekre megállapíthatjuk, hogy a hídbetonok nagy fejlődésen mentek keresztül. Megváltoztak az igényeink, követelményeink a szilárdsággal, tartóssággal, a szerkezet alakjával, stb. szemben. Figyelembe kellett vennünk a környezet egyre romló, romboló hatásait. A hidakat egyébként 100 évre kell terveznünk előtt A kiegyezést követően megélénkült a gazdasági élet, új közlekedő, szállító utak, vasutak, hidak szükségessége került előtérbe tól fokozatosan szervezték meg a 46 db M. Kir. Államépítészeti Hivatalt (röviden ÁÉH) amelyek feladata volt többek között az utak, hidak tervezése, építése, építési ellenőrzése, fenntartása én jelent meg a közutakról és vámokról szóló , törvényhatósági-, vasúti bekötő-, községi közlekedési és községi közdűlő utakra, azok műtárgyaira, a kompokra és hajóhidakra vonatkozott. Kitért a közútkezelésre, fenntartásra, az új utak, hidak tervezésére, engedélyezésére, építésére, stb. A Közúti Hídszabályzatot a /1910. sz. rendeletével adta ki a Kereskedelemügyi m.kir. miniszter. Ebben intézkedett a közúti hidak tervezéséről, forgalomba helyezéséről, próbaterheléséről és időszakos megvizsgálásáról. Jelentős rendelet még többek között a kir. József-műegyetem műszaki mechanikai laboratóriumával kapcsolatos kísérleti állomás szervezeti szabályzata, amelyet a Vallás- és Közoktatásügyi m.kir. miniszter a Kereskedelemügyi m.kir. miniszterrel egyetértőleg 1138/1894. számon adott ki, és amely az anyagvizsgálatok eljárását szabályozta, köztük a beton próbakockák törését is. Az ÁÉH-k Műszaki utasítása a fenti rendeletekre épült és részletesen szabályozta az előmunkálatok (pl. talajfeltárás), a tervezés, az építés (pl. az Építési Napló vezetése, az anyagok és a munka minő-
2 ségének ellenőrzése, a hidak próbaterhelése, stb.) és a fenntartás eljárásait. Az állami utakon az ÁÉH közvetlen felettese a Kereskedelem és a Közlekedésügyi miniszter volt, a megyei utakkal (törvényhatósági) kapcsolatosan pedig szakfelügyeletet gyakorolt. Az ÁÉH-nál az út-, hídépítési, fenntartási munkák kivitelezésének levezénylésére egy építésvezető -t bíztak meg, aki lehetett egy mérnök, vagy akár egy útmester is. Neki kellett a munka folyamán a kapcsolatot tartania a vállalkozóval, gondoskodni a munka(terület) átadásáról, a kitűzésről, az ÉN vezetéséről, a felmerült problémák megoldásáról, az anyagok és a munka minőségének ellenőrzéséről, a leszámolásról, a tervtől való eltérések vezetéséről, stb. Hetente egyszer a munkák haladásáról rövid jelentést adott a Hivatalnak. A Műszaki utasítás melléklete volt többek között a Munka(terület) átadási jegyzőkönyv űrlap, a Cölöplajstrom táblázat, az Építési napló űrlap, a Több- és kevesebb munkák kimutatása, a Felülvizsgálati jegyzőkönyv űrlap, az Utófelülvizsgálati bizonylat (jótállási határidő lejártakor felvéve). Az ÁÉH munkája során osztrák, német szakmai kiadványokat is felhasznált, köztük az Ingenieur Kalendar-t. (Pl Bécsi,1906. Lipcsei kiadás) Az első világháborút követően a trianoni ország csonkítás után a nagy gazdasági nehézségek ellenére az úthálózat fejlesztése lassan megindult. Az első Vasbetonszabályzatot a 45/1932. sz. határozattal adták ki a magasépítésben A II. világháborút követő helyreállítások során még érvényben voltak a korábbi műszaki szabályozások, ezeket próbálták alkalmazni az anyagbeszerzési nehézségek, szállítási problémák, a szakképzetlen munkaerő okozta gondok, stb. megoldása mellett. Az ÁÉH-k feladata volt megszűnésükig ( ig) az állami és törvényhatósági utak jókarba helyezése, amelyet az ÁÉH saját dolgozóival a meglévő Műszaki utasítás szerint végzett. A továbbiakban az utak hatósági, építtetői faladatait a Megyei Tanácsok Közlekedési Osztályai végezték, az útfenntartást pedig az Útfenntartó Nemzeti Vállalatok a Közúti Igazgatóságok i megalakulásáig.
3 től megszűnt az ÁÉH, az utak, hidak hatósági és építtetői feladatait a Megyei Tanácsok Közlekedési osztályai végezték, az útfenntartást pedig az Útfenntartó Nemzeti Vállalatok. Az ÁÉH dolgozói, könyvtára, tervtára, jogtára a két szervezethez került, és feltehetően az új rendeletek és régi beidegződések alapján végezték munkájukat. A törvényhatósági utakat államosították től a KPM a IX. Út-híd Főosztályának irányítása mellett Közúti Kirendeltségeket szervezett. Átvették a megyéktől az úthálózat hatósági építtetői feladatait és az útfenntartást is. Megszűntek az Útfenntartó Nemzeti Vállalatok, és az építési feladatokra megalakultak a Közúti Üzemi Vállalatok. Az ÁÉH-k egykori szakemberei a Közúti Kirendeltségekre kerültek gyel a Közúti Kirendeltségek helyett megalakultak a Közúti Igazgatóságok. A KPM II. Út-híd Főosztály irányítása alá kerültek a Közúti építő vállalatokkal, az Aszfaltútépítő és a Hídépítő Vállalattal együtt. A KIg-ek a területükön lévő állami közutak kezelői, fenntartási feladatait végezték, a fejlesztést és hozzátartozó műszaki ellenőrzést az UMECS-el megosztva végezték egy ideig. Az UMECS, az Útépítési Műszaki Ellenőrzési Csoport a KIg-ekkel egyidejűleg alakult országos hatáskörrel a nagyobb útépítési és hídépítési munkák, korszerűsítések műszaki ellenőri feladatainak elvégzésére, majd később a teljes beruházási tevékenység végzésére. A munkájukat ugyancsak a Főosztály irányította. A KIg-ek több területen is segítséget nyújtottak az UMECS-nek, pl. a fakivágások, bontott anyag elszállítások, aszfalt szállítások ellenőrzése terén és a megyei hídmérnökök a hídépítések műszaki ellenőrzésénél is tevékenykedtek. Az UMECS ével megszűnt, a folyamatban lévő munkák, dokumentumok és a műszaki ellenőrök visszakerültek a KIgekhez. A Polgári Törvénykönyv kiadása az IV. törvénnyel a szerződéses jogviszonyt, késedelmet, hibás teljesítést, szavatosságot, stb. szabályozta. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium II. Főosztálya az út- és hídépítési munkák műszaki ellenőrzésének segítésére, szabályozására füzeteket adott ki. Az évi 6. sz. füzet a hídépítési munkákkal foglalkozott, az 1. sz. általános előkészítéssel, ellenőrzéssel,
4 vizsgálatokkal, stb. a 2-5. sz. a földmunkákkal, makadámutakkal és kőburkolatokkal, az aszfalt- és betonburkolatokkal között sorban jelentek meg az Építőipari Kivitelezési Szabályzat (röviden ÉKSZ) fekete-sárga füzetei, amelyeket az Építésügyi miniszter 2/1963.(IV.30.)-i rendeletével adott ki a Közlekedésés Postaügyi miniszterrel és az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjével egyetértésben. A 111 füzet közül pl.: - talajfeltárással, alapozással a 14., 15., 16., 19., 21., 22., 24. és 26. sz., - hídépítési munkanemekkel a 36/I., 81., 82., 83., 84/I. és II. és 85. sz.., - útépítési munkanemekkel a 61., 62., 63., 64., 65. és 66. sz. foglalkozott. A Közúti Hídszabályzatot 1956-ban adta ki a KPM, majd 1966-ban kiegészítette, és 1967-ben új kiadásra került sor A fekete-sárga ÉKSZ füzeteket felváltotta a szürke ÉKSZ I-IX. kötete, amelyek alkalmazását a 16/1970(VII.23)ÉVM-KGM-NIM-KPM sz. rendelet szabályozta. A szabályzat rendelkezései közül kötelezőek voltak a minőségi osztályozástól független követelmények (E51), a biztonsági előírások (B7.) és a kivitelezés ellenőrzése (F) szakaszai. Az általános munkanemekhez (földmunkák, állványozás, zsaluzás, monolit vb. szerkezetek gyártása, vízszigetelés, mázolás) a II. kötetet, az alapozáshoz a III. kötetet, a közlekedési mélyépítményekhez a VI. kötetet használtuk. A Közúti Hídszabályzat módosított kiadása 1979-ben jelent meg. A szürke ÉKSZ-eket fokozatosan felváltották az ágazati szabványok1981-től. A TRANSINNOV-nál megalakult a Közúti Közlekedési Szabványosítási Központ (Olajos László vezetésével), és megkezdték a 07 jelzetű közlekedési ágazati szabványok készítését. Egy-egy szabvány kidolgozása 2-3 évig is eltartott, és a bizottsági munkában a tervezők, a kivitelezők, a beruházók egyaránt részt vettek. Az évi közúti Hídszabályzat egyes fejezetei helyett (a C. fejezet kivételével) évben jelentek meg az ágazati szabványok (MSZ /3701/3702/3709/ /3710/3711), amelyek kiadásában dr. Träger Herbert tevékenykedett többek között
5 Az Európai Unió joggyakorlatához való közelítés érdekében a szabványosítás folyamatát korszerűsíteni kellett, amelyről a 42/1994.(III.25) Kormány rendelet intézkedett. A CEN-nek (Nemzetközi Szabványosítási Szervezet) társult tagja lettünk 1991-ben és 2003-ban teljes jogú tagja ben megszűntek az ágazati szabványok és helyükre az útügyi műszaki előírások (röviden ÚME) léptek, továbbá megszűnt a szabványok alkalmazásának kötelező jellege is. Az útügyi műszaki előírások a közutak építésére, kezelésére vonatkozó műszaki technikai normákat tartalmazzák. Az ÚME-k alkalmazása kötelező az országos közúthálózat építési-fenntartási munkáinál. A hidak tervezésére, létesítésére vonatkozó követelmény előírások és a vizsgálati előírások kezdetben csak új ÚME számot kaptak, és a későbbiekben az igényeknek megfelelően kerültek korszerűsítésre, átdolgozásra. A Közúti Hídszabályzat egyes füzeteinek évi módosítása során (ÚT , , , , , ) az Eurokód 2. magyar fordítása és mellékletét képező ENV 206. előírásait is részben figyelembe vették. Az egyes hídszabályzatok betonminőségre, betontakarásra, repedéstágasságra, stb. vonatkozó előírásait két táblázatba foglalva mutatom be. Az 1,5-2,5cm-es betonfedés, a finom szemcse hiányos és egy frakciós adalékanyag, valamint az alacsony betonszilárdság stb. káros hatásait a bemutatott fényképek illusztrálják én csatlakoztunk az Európai Unióhoz, ami a szabványosítás terén is többlet feladatokat ró ránk. A megjelent EN jelzetű szabványokat 6 hónapon belül honosítanunk, bevezetnünk kell. Ez legtöbbször egy előlappal és az angol nyelvű szabvány közreadásával történik. Alkalmazását gátolja a magyar nyelvű fordítás hiánya. Az EU-hoz való csatlakozásunkat követően a harmonizált EN szabványok bevezetésével és alkalmazásával az ÚME-k nem válnak feleslegessé. Az EN szabványok legtöbbször általános, több szakterületre vonatkozó előírásokat tartalmaznak. Ezek közül kell kiválasztani az országos közutakra és műtárgyaira vonatkozó előírásokat és az ÚME-kban, mint nemzeti alkalmazási dokumentumokban rögzíteni. Ezt a szemléletet az egységes szolgáltatási színvonal, az országos közutak műtárgyainak megkívánt hosszabb élettartama, a
6 megnövekedett forgalom, a tömegszerencsétlenségek elkerülése, stb. igényli hóban kiadták az MSZ szabványt, amely az EN 206 magyar alkalmazási dokumentuma. Ez a szabvány elsősorban a transzportbetonokra és az 50 éves élettartamú építményekre vonatkozik től hóban kiadták a KHT 4 módosítását, az e-ut et, amelybe beépítették többek között az MSZ :2004 környezeti osztályokra vonatkozó előírásait is. Meghatározták az agresszív környezet fogalmát, az alkalmazandó betonok minimális szilárdságát, a betonfedést, a repedéstágasságot, stb. De pl. légbuborék képző szerek alkalmazása továbbra sem megengedett a beton, vb, feszített vb. hidak építésére vonatkozó ÚME szerint. (e-ut : hóban kiadott) hóban megjelent az MSZ 4798 módosított kiadása, amely az új EN 206 és egyéb EN szabványok előírásait (pl. öntömörödő beton), valamint a óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatait is figyelembe vette.
Hídépítési termékek megfelelőség igazolása, CE jelölés
Magyar Közút Kht. Győri Minőségvizsgálati laboratórium Hídépítési termékek megfelelőség igazolása, CE jelölés 2008. 10. 10. Vértes Mária 9027 Győr,Dohány út 4. Te.: (36-96) 319-625 Fax: (36-96) 324-596
Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga. Kérdésbank. Mintakérdések. Közlekedési szakterület. 2014. szeptember 08.
Magyar Mérnöki Kamara Beszámoló vizsga Kérdésbank Mintakérdések Közlekedési szakterület 2014. szeptember 08. Tartalomjegyzék I. Kérdésbank.3 II. Mintakérdések 8 I. A Miniszterelnökség által jóváhagyott
NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA. FOLYAMATOK (a kötelező alkalmazástól - a kötelező alkalmazásig)
NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA 17. Útépítési Akadémia, Budapest 2009. október 16. Az együttműködés erősítése az útügyben 15 éves a Magyar Útügyi Társaság A tervezési előírások érvényesülése a hatóság
Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok
INNOVÁCIÓS ÉSTECHNOLÓGIAI Útügyi műszaki szabályozás - jogalkotási feladatok II. Magyar Közlekedési Konferencia Eger, 2018. november 13-15. Győri Beáta Innovációs és Technológiai Minisztérium Közúti Infrastruktúra
A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben
A hulladék/másodnyersanyag felhasználás minőségi feltételei az útépítésben Az építési hulladék átminősítése építési termékké 1 Bemutatkozás Here Zsolt TLI Zrt. Terméktanúsító Iroda tanúsító mérnök tel.:06-20-468-4391
VÁLTOZÁSOK A HÍDSZABÁLYZATBAN Kolozsi Gyula VIA-PONTIS Kft ügyvezető MAÚT Híd tagozatvezető
VÁLTOZÁSOK A HÍDSZABÁLYZATBAN 2009-2010. Kolozsi Gyula VIA-PONTIS Kft ügyvezető MAÚT Híd tagozatvezető EGY KIS TÖRTÉNELEM 1910. Közúti Hídszabályzat 1931. Magyar Mérnök és Építészegylet vasbeton szabályzata
e-ut 07.02.11:2011 (ÚT 2-3.402)
(ÚT 2-3.402) Közúti hidak építése I. Beton, vasbeton és feszített vasbeton hídszerkezetek Tóth Emília VIA-PONTIS Kft. Útügyi Szabályozási Napok, Sopron, 2011. május 3-4. Az Eurocode-nak megfelelő tervezés
SPRINKLER TERVEZÉS, SZABVÁNYOK, BEÉPÍTÉS, KARBANTARTÁS, HATÓSÁGI FELADATOK
MINIMAX Hungária Kft Előadó: Csízi Béla Minimax 2014 1. Tervezés és kivitelezés harmonizált szabvány alapján 2. Tervezés és kivitelezés nem harmonizált szabvány alapján 3. Beépíthető anyagok minősítése
Az építési folyamatok minőségbiztosítása. Wiesner György Építéskivitelezési Tanszék
Az építési folyamatok minőségbiztosítása Wiesner György Építéskivitelezési Tanszék Építési folyamatban résztvevők Megrendelő, beruházó Beruházást lebonyolító Tervező szaktervezők Hatóságok Építéshatóság
Közúti pályák (BMEKOEAA213)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Közúti pályák (BMEKOEAA213) Út- és Vasútügyi Műszaki Előírások Dr. Juhász János egyetemi docens A műszaki szabályozás
Az európai műszaki specifikációk nemzeti szabványügyi rendszerbe történő integrálásának helyzete
Az európai műszaki specifikációk nemzeti szabványügyi rendszerbe történő integrálásának helyzete Jencs Árpád Minőségügyi Bizottság vezetője Liptovský Ján/Liptószentiván szakmai találkozó 2012. 06. 27-28.
MHT Vándorgyűlés 2013
MHT Vándorgyűlés 2013 Az építési termékekre vonatkozó szabályok dr. Hajtó Ödön KÖZBESZERZÉS AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2004/17/EK IRÁNYELVE a vízügyi, energiaipari, közlekedési és postai, az ágazatokban
Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében
Építésfelügyeleti tapasztalatcsere a SZIP fényében Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara hírközlési és informatikai szakmai továbbképzése Bölsei Tamás Hírközlés-felügyeleti Főosztály bolsei.tamas@nmhh.hu 06
Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara
Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció
VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2014.10.02. Villámvédelem. Dr. Kovács Károly Dely Kornél Varga Tamás. Villámvédelem
Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 Dr. Kovács Károly Dely Kornél Varga Tamás 2014. szeptember 18. 1 - A mai nap tematikája 1. Szabvány és jogszabályi környezet
KÉMÉNYKONFERENCIA 2008
KÉMÉNYKONFERENCIA 2008 Építtetők, tervezők, műszaki ellenőrök és felelős műszaki vezetők felelőssége a megfelelő minőség megvalósításában ÉMI Kht. Épületgépészeti és Energetikai Tudományos Osztály Haszmann
VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS
Betontechnológiai Szakirányú Továbbképzés MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS VASBETON ÉPÍTMÉNYEK SZERKEZETI OSZTÁLYA ÉS BETONFEDÉS SZERKEZETI OSZTÁLYOK Nem kiemelt Minőségellenőrzés szintje Kiemelt Szerkezet alakja Szerkezet
Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban
Tudnivalók az elektronikus építési naplóval kapcsolatban Az építési napló elektronizálása Az építésügyi jogszabályok tekintetében 2013. január 1-jétől igen nagy változás fog életbe lépni, ugyanis az elektronizálás
Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara
Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2018. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció A műszaki ellenőr az építtető
1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió
1. ÉMI Kht. - Bemutatkozás Az ÉMI Kht. tevékenységi köre, referenciái Az Anyag- és Szerkezettudományi Divízió 2. Vizsgálataink az M0 Északi Duna-hídon Betonvizsgálatok és tapasztalatok Acélvizsgálatok
MAGYAR ÚT-, HÍD- ÉS MÉLYÉPÍTŐ LABORATÓRIUMOK SZÖVETSÉGE
Együttműködés az akkreditáló és akkreditált szervezet között UTLAB MAGYAR ÚT-, HÍD- ÉS MÉLYÉPÍTŐ LABORATÓRIUMOK SZÖVETSÉGE Fülöp Pál UTLAB Szövetség elnöke TARTALOM 1. UTLAB Szövetség megalakulása 2. UTLAB
E-napló. 2013. október 01. Veszprémi Mérnök Kamara Építési Szakcsoport. Készítette:
Készítette: Veszprémi Mérnök Kamara Építési Szakcsoport Mit várunk az e-naplótól Rendet Fegyelmet Gazdaság fehéredését Hatékony állami ellenőrzés megnövekedését Építőipar szereplői Építtető beruházó műszaki
ÉPKO, Csíksomlyó, 2011. június 4. A beton nyomószilárdsági osztályának értelmezése és változása 1949-től napjainkig Dr.
ÉPKO, Csíksomlyó, 2011. június 4. A beton nyomószilárdsági osztályának értelmezése és változása 1949-től napjainkig Dr. Kausay Tibor 1 Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Konferencia! Számtalanszor kerülünk abba
A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása
A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása Falazóelemek Törökné Horváth Éva tudományos osztályvezető ÉMI Kht. Mechanikai Tudományos Osztály
TAM CERT MAGYARORSZÁG KFT. TERMÉKTANÚSÍTÓ ÜZLETÁG Építési termékek
TAM CERT MAGYARORSZÁG KFT. TERMÉKTANÚSÍTÓ ÜZLETÁG Építési termékek ELMÚLT ÉVEK TAPASZTALATAI JÖV BELI FELADATOK Dr. Tompai Zoltán 20130627. ÉPÍTÉSI TERMÉKEK TANÚSÍTÁSA ELMÚLT ÉVEK TAPASZTALATAI 1. K anyaghalmazok
A VASÚTI MŰSZAKI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER FELÜLVIZSGÁLATA ÉS FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI MODELLJÉNEK KIALAKÍTÁSA
A VASÚTI MŰSZAKI SZABÁLYOZÁSI RENDSZER FELÜLVIZSGÁLATA ÉS FOLYAMATOS MŰKÖDÉSI MODELLJÉNEK KIALAKÍTÁSA DR. HORVÁT FERENC főiskolai tanár 1. BEVEZETÉS KözOP-2.5.0-09-11-2011-0008 sz. projekt: Vasúti műszaki
Szerződéses rendszer Magyarországon UTAK 2004 UTÁN. MAÚT-KONFERENCIA Április 26-27. 27. Hotel Flamenco
Szerződéses rendszer Magyarországon UTAK 2004 UTÁN MAÚT-KONFERENCIA Április 26-27. 27. Hotel Flamenco Polgári Törvénykönyv szerződéskötés gyakorlati kérdései Személyek joga, A tulajdonjog Szellemi alkotások
2013. október 25. okl. építészmérnök Tel.:(1) okl. épületszigetelő szakmérnök irodavezető
A 305/2011/EU rendelet hatályba lépésének és a 3/2003 (I.25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet visszavonásának hatása az építési termékek forgalmazására, betervezésére és beépítésére 2013. október 25. Budavári
A 10/2007 (II. 27.) 1/2006 (II. 17.) OM
059706 Közlekedésépítő közös feladatok A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés
A szociális és munkaügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter. /2006. ( ) SZMM-EüM együttes rendelete
TERVEZET A szociális és munkaügyi miniszter, valamint az egészségügyi miniszter /2006. ( ) SZMM-EüM együttes rendelete egyes munkavédelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A munkavédelemről szóló
MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI
1 Pataki Erika Megfelelőségértékelő Központ vezetője Nyiri Szabolcs Műszaki igazgató MÁSODLAGOS NYERSANYAGOK ÉPÍTŐIPARI TELJESÍTMÉNYIGAZOLÁSA ÉPÍTÉSI TERMÉKEK TELJESÍTMÉNYIGAZOLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok
VII. Lakiteleki Tűvédelmi Szakmai Napok Az építőipari kivitelezés folyamata a tűzvédelmi tervező szemszögéből Lakitelek, 2018. szeptember 4. Lengyelfi László lengyelfi@lengyo.hu BERUHÁZÁSI FOLYAMAT RÉSZTVEVŐI
Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009.
Útépítési szerződések magyarországi filozófiája Szilágyi András beruházási vezérigazgató helyettes 2009. Honnan indultunk... A Nemzeti Autópálya Rt. létrehozásáról a 2117/1999 (V.26.) Kormányhatározat
NMHH építésfelügyelet
NMHH építésfelügyelet Bölsei Tamás Felügyeleti főosztály Építésfelügyeleti munkatárs +36 30 991 5892 bolsei.tamas@nmhh.hu Az e-napló alkalmazása a hírközlésben 2015. November 05 XI. Építtetői, Tervezői
1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez
1. melléklet a 156/2016. (VI. 13.) Korm. rendelethez 1. melléklet a 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelethez Az építőipari tevékenységhez kapcsolódó jogsértő cselekmények esetén megállapítható bírság összegek
Felelős műszaki vezető
Felelős műszaki vezető A felelős műszaki vezető irányítja az építési munkahelyen a kivitelezést. A felelős műszaki vezető tevékenysége a vállalkozó (alvállalkozó) kivitelező építési szerződésében vállalt
39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet
39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet - Az építési célra szolgáló anyagok. 1 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések mûszaki
ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ
ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉS NAPLÓ Elektronikus építés napló bevezetése Cél: a kivitelezési tevékenység dokumentálásának korszerűsítése, a kivitelezési folyamat nyomon követhetősége, a hitelesség erősítése, távolról
TISZATARJÁN KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSÁHOZ JÓVÁHAGYÁSRA KERÜLŐ MUNKARÉSZ
PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u 52 Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy- Zsilinszky út I/2 Tel/Fax: 46/356-345, Mobil:06/530-6676 E-mail: provinciaterv@gmailcom
Üzemi gyártásellenőrzés a kavics- és kőbányákban Kő- és kavicsbányász nap Budapest 2008
gyártásellenőrzés a kavics- és kőbányákban Kő- és kavicsbányász nap Budapest 2008 A bányászat során előállított építési termékekre vonatkozó előírások 3/2003. (I. 25.) BM-GKM-KvVM együttes rendelet az
SZAKIRODALMI AJÁNLÓ. Szerkezetek tervezése tűzteherre az MSZ EN szerint. Faszerkezetek tervezése EUROCODE 5 alapján. EUROCODE 7 vízépítő mérnököknek
A könyv a 2011. január 1-től kötelezően alkalmazandó, európai tartószerkezeti tervezési szabvány ismertetését és alkalmazását mutatja be. A beton, vasbeton, acél és fa szerkezetekre alkalmazandó, tűzteherre
A tételsor a 21/2007. (V.21.) SZMM rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült.
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Erőtani számítás Szombathely Markusovszky utcai Gyöngyös-patak hídjának ellenőrzéséhez
Erőtani számítás Szombathely Markusovszky utcai Gyöngyös-patak hídjának ellenőrzéséhez Pécs, 2015. június . - 2 - Tartalomjegyzék 1. Felhasznált irodalom... 3 2. Feltételezések... 3 3. Anyagminőség...
Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása november 5.
Vas megyei, és Vas megyét érintő közútfejlesztési projektek bemutatása 2015. november 5. 1 8. sz. főút és az M8-M9 gyorsforgalmi úti szakaszok 1.) M8 autópálya Országhatár Körmend Kelet közötti szakasz
Összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezéseknél. A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató kiadványa építőipari vállalkozások számára
A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 Összehangolási kötelezettség az építőipari kivitelezéseknél A Nemzeti Munkaügyi Hivatal tájékoztató
Szolnok Sz gyalog gy os alog Tisz Tis a z híd építése épít 2010.10.22.
2010.10.22. A feladat: Tisza a folyó 334+845 fkm szelvényében A szolnoki Tisza folyó felett átívelő gyalogos éskerékpáros projekt az alábbi fő részfeladatokból tevődik össze: Tiszaligeti oldalon: számára
KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK KISMÉRTÉKŰ MÓDOSÍTÁSA HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT
PROVINCIA TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9. I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com
Előadó: Tárnai Ferenc Budapest,
Villamos hálózatok organizációja, munka előkészítés, veszélyforrások, megelőző intézkedések, munkaterület átadás-átvétel, műszaki átadás-átvétel, dokumentáció, műszaki ellenőrzés Előadó: Tárnai Ferenc
Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető
Projektek minőségbiztosítása: Hogyan előzhetők meg / fedezhetők fel időben a garanciális problémák? Nyiri Szabolcs Szakértői Iroda vezető 2013.11.13. Tartalomjegyzék: Kivitelezési hibák, projekt végrehajtási
Minisztériumi elvárások
Minisztériumi elvárások Vagyongazdálkodási konferencia, Magyar Közút NZrt. Mátraháza, 2017. május 9. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető NFM Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály Minisztériumi elvárások
A VÁLTOZATOSSÁG GYÖNYÖRKÖDTET VARIETAS DÉLECTAT. Kolozsi Gyula KKK-Hidász Napok Sopron,
A VÁLTOZATOSSÁG GYÖNYÖRKÖDTET VARIETAS DÉLECTAT Kolozsi Gyula KKK-Hidász Napok Sopron, 2012. 09. 18-19. ? Változások kora Törvények változása: ÚTTÖRVÉNY; ENGEDÉLYEZÉS; KÖZBESZERZÉS; Műszaki előírások változása:
Építési alvállalkozói szerződés
Szerződésminta: Szerződés száma:./..év Építési alvállalkozói szerződés amely létrejött egyrészről.. lakhelye (székhelye):... képviseli:... cégjegyzékszáma... regisztrációs száma 1 :... nyilvántartó cégbíróság...
A szabványosítás szerepe a műszaki-jogi szabályozásban, ÁTTÉRÉS AZ EUROCODE-OK ALKALMAZÁSÁRA SZAKMAI FÓRUM
A szabványosítás szerepe a műszaki-jogi szabályozásban, átállás az Eurocode-okra ÁTTÉRÉS AZ EUROCODE-OK ALKALMAZÁSÁRA SZAKMAI FÓRUM Magyar Szabványügyi Testület TÖRVÉNY HOZTA LÉTRE, 1995. évi XXVIII. A
Mészáros János. A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során
Mészáros János A minősítések szerepe a tervezési folyamatokban és a használatbavételi eljárások során Álom és valóság Nulladik mese Megcsörrent a telefonom (1) első mese: Tűzgátló ablak(ok)ra van szükség.
VT - MMK Elektrotechnikai tagozat 2015.02.02. Villámvédelem. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás.
Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Kötelező szakmai továbbképzés 2014 2015. február 2. #1. Szabvány és jogszabályi környezet változása, dokumentálás Tartalom, tervezői jogosultságok A tervezés
NSZ/NT beton és hídépítési alkalmazása
NSZ/NT beton és hídépítési alkalmazása Farkas Gy.-Huszár Zs.-Kovács T.-Szalai K. R forgalmi terhelésű utak - megnövekedett forgalmi terhelés - fokozott tartóssági igény - fenntartási idő és költségek csökkentése
Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése
Korai vasbeton építmények tartószerkezeti biztonságának megítélése Dr. Orbán Zoltán, Dormány András, Juhász Tamás Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építőmérnök Tanszék A megbízhatóság értelmezése
Biztonságtechnikai szabványok az Európai Unióban Security engineering standards in European Union
Biztonságtechnikai szabványok az Európai Unióban Security engineering standards in European Union Az Európai Unió négy szabadságelve Az áruk szabad áramlása, a tőke szabad áramlása, a szolgáltatások szabad
XXIII. 214a. Keszthelyi Járási Tanács V. B. Építési és Közlekedési Csoport II. iratai 1957-1971
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 214a. Keszthelyi Járási Tanács V. B. Építési és Közlekedési Csoport II. iratai 1957-1971 Terjedelem: 105 doboz = 12,6
Javaslat magasépítési beruházások egységes minőségbiztosítási módszertanának kidolgozására
Javaslat magasépítési beruházások egységes minőségbiztosítási módszertanának kidolgozására Biró Virág mérnökiroda vezető Szöveg Építési beruházások komplex mérnöki támogatása minőségbiztosítás környezetvédelem
Foglalkozási napló. Mélyépítő technikus 14. évfolyam
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Mélyépítő technikus 14. évfolyam (OKJ száma: 54 52 04) szakma gyakorlati oktatásához A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete
SERÉNYFALVA KÖZSÉG Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(XII.18.) önkormányzati rendelete A Helyi Építési Szabályzatról szóló 3/2007.(III.14.) önkormányzati rendelet módosításáról SERÉNYFALVA KÖZSÉG
A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG
A HÍDSZAKÁG OKTATÁSA A MŰEGYETEMEN KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG DR. FARKAS GYÖRGY TANSZÉKVEZETŐ HÍDKONFERECIA 2009. SIÓFOK A MŰEGYETEM FEJLŐDÉSE AZ ALAPÍTÁSTÓL - 1782 Institutum Geometricum Mérnöki Osztály 1967-ig
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok
A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.
Építési és bontási hulladékok: hogyan csináljunk piacot? - konferencia Budapest, Hotel Normafa, 2009. május 27.
Építési és bontási hulladékok: hogyan csináljunk piacot? - konferencia Budapest, Hotel Normafa, 2009. május 27. Hozzászólás DR. KAUSAY TIBOR BME Építőanyagok és Mérnökgeológia Tanszék Betonopus Bt. Hozzászólásomban
A műszaki szabályozási rendszer fejlesztése
A vasúti műszaki szabályozási rendszer megújítása A műszaki szabályozási rendszer fejlesztése Dr. Szakács György szakértő A műszaki szabályozás dokumentumtípusai Jogszabályok - szabványok kidolgozás: állam
2019. január 15. e-ut Acél pályalemezű hidak szigetelése és aszfaltburkolata (4500 Ft+ áfa)
SZABVÁNYFIGYELÉS 5/1 MAÚT Reader program Közlemények 2019/01. Új nemzeti szabványok (2019. I. negyedév) alatt találhatók meg a 2019. január 1-jétől március 31-ig megjelent, szakterületünket érintő nemzeti
(megjegyzés: a d) pont értelmében az egyes tervellenőri szakterületeknek megfelelő kérdések kerülnek alkalmazásra)
2. A vizsgázó tervellenőr ismerje: a) a tervellenőri jogosultság feltételrendszerét, b) a tervellenőr feladatát, a tevékenység ellátásának összeférhetetlenségi szabályait, c) az etikai-fegyelmi szabályokat,
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól. A rendelet hatálya
45/2004. (VII. 26.) BM-KvVM együttes rendelet az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályairól A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 59. -a (3) bekezdésének d) pontjában
2. A HÉSZ 17. (1) bekezdés az alábbi táblázattal egészül ki: Gksz-7 jelű építési övezet
Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015.(X.27.) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról szóló 4/2002.(II.26.) önkormányzati rendelet módosításáról Kápolnásnyék Község
E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALKALMAZÁS LEGFŐBB SZEREPKÖRÖK JOGOSULTSÁGAI
E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALKALMAZÁS LEGFŐBB SZEREPKÖRÖK JOGOSULTSÁGAI frissítve: 2018.11.15. ÉPÍTTETŐ / ÉPÍTTETŐ MEGHATALMAZOTTJA: Az építtető vagy az építtető érdekeit képviselő meghatalmazott, aki az e-napló
E-napló és annak vezetése. E-napló. Nemes András okl. építőmérnök
és annak vezetése Nemes András okl. építőmérnök Mit várunk az e-naplótól Rendet Fegyelmet Gazdaság fehéredését Hatékony állami ellenőrzés megnövekedését Építőipar szereplői Építtető beruházó műszaki ellenőr
A vasbeton gazdaságossági méretezése
A vasbeton gazdaságossági méretezése dr. Hajtó Ödön 1 Vegyünk egy 6 métert áthidaló vasbeton lemezt, melyet az önsúly és 2,5 kn/fm hasznos teher terhel 1 fm termék árát a továbbiakban az alábbi alapárakkal
szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő
szerepe a kivitelezésben Horváth Péter építésfelügyelő Definíció: Az építőipari kivitelezési tevékenység megkezdésétől annak befejezéséig vezetett, hatósági és bírósági eljárásban felhasználható dokumentáció,
291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről
Opten Törvénytár Opten Kft. I. 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet 291/2007. (X. 31.) Korm. rendelet az építésfelügyeleti tevékenységről A 2011.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék A rendelet hatálya
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL
É V E S E L L E N Ő R Z É S I J E L E N T É S A HORT KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ ELLENŐRZÉSÉNEK 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása 1.
MÉRETEZÉSELMÉLET. 1. előadás
MÉRETEZÉSELMÉLET 1. előadás 2011.09.14. A mérnöki tervezés elmélete Elméleti ismeretek szükségesek Tájékozottság: használati szempont, esztétika, komfort, környezetvédelem, ember és közösségre gyakorolt
2015/27. SZÁM TARTALOM
2015/27. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 31/2015. (VII. 01. MÁV-START Ért. 27.) sz. vezérigazgatói utasítás a típusszerződések alkalmazásáról szóló 36/2014. (III. 20. MÁV-START Ért. 17.) sz. vezérigazgatói
TENDER TERVTŐL AZ ALAPOZÁS MEGÉPÍTÉSÉIG Előadó: Illy István Főmérnök. Győr, november 24.
TENDER TERVTŐL AZ ALAPOZÁS MEGÉPÍTÉSÉIG Előadó: Illy István Főmérnök Nyíregyháza, LEGO zöldmezős beruházás LEGO - Az Építtető 2011 The LEGO Group 1932-1950 Fa játékok 1958 - A LEGO KOCKA piacra kerül A
Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok. Hatály: 2014. január 1.
Az építésfelügyeleti bírság alapja, mértéke, eljárási szabályok Hatály: 2014. január 1. Az alábbi táblázatok 238/2005. (X. 25.) Korm. rendelet mellékletei alapján készültek, de a mellékletek szerinti felbontást
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ
AJÁNLATKÉRÉSI DOKUMENTÁCIÓ Projekt megnevezése, száma: KEHOP-1.3.1-15-2015-00002 Ajánlatkérő: ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Közbeszerzési eljárás címe: RÁCKEVEI (SOROKSÁRI-) DUNA-ÁG (RSD) ÉS MELLÉKÁGAI
Építési kivitelezési szerződés
Építési kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről (építtető) lakhelye: születési helye, ideje: anyja mint Megrendelő, másrészről (építőipari kivitelező vállalkozó) Neocasa Construct Kft székhelye:
Az EURÓPAI ÉPÍTÉSI TERMÉK rendelettel kapcsolatos megválaszolandó és nem megválaszolható kérdések
Az EURÓPAI ÉPÍTÉSI TERMÉK rendelettel kapcsolatos megválaszolandó és nem megválaszolható kérdések Jencs Árpád okl. közlekedésépítő mérnök ÚTMINŐSÉG Kft. ügyvezető 41. ÚTÜGYI NAPOK 2016. 09. 21-22. 1 MOTTÓ:
HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja. Néhány információ. Szakmai kérdésekről. Szomolányi Tiborné Debrecen
HB M Mérnöki Kamara Hírközlési és Informatikai szakcsoport napja Néhány információ Szakmai kérdésekről 1 Jogosultsági vizsga követelményei 266/2013 Kr. alapján Kérdés csoportok kérelmezett, vagy gyakorolt
Építési termék. Az építési termékek forgalmazására, építménybe történő betervezésére és beépítésére vonatkozó előírások 2013.
Építési termék Az építési termékek forgalmazására, építménybe történő betervezésére és beépítésére vonatkozó előírások 2013. Földessyné Nagy Márta okl. építőmérnök Építési termék Az épület alkotórészét
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
Törvényi háttér/eu szabályozás
TÜV SÜD Csoport Üzemi Gyártásellenőrzés az Építési Termék Direktíva és az új EN 1090 Acél- és aluminiumszerkezetek kivitelezése szabványsorozat alapján Hegesztési Felelősök Országos Konferenciája 2010.09.16-17
ELŐREGYÁRTOTT FINOMBETON BURKOLAT KONSZIGNÁCIÓS TERVLAPOK
archi.doc építésziroda kft 9400 Sopron, Mikoviny u. 15 tel./fax: 0036 99 789 790 info@archidoc.hu www.archidoc.hu ÉPÍTÉSZTERVEZŐ JÓZSA DÁVID okl. vezető építésztervező É/1 08-0456 ELŐREGYÁRTOTT FINOMBETON
JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET JÚNIUS 29. EGER
JEGYZŐI SZAKMAI ÉRTEKEZLET 2017. JÚNIUS 29. EGER Építési szabályok változásával kapcsolatos tájékoztatás, különös tekintettel a 300 m 2 összes hasznos alapterület alatti építkezésekre, bontási, jókarbantartási
K I V O N A T. Porpác Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 20-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
10/2018.(III.20.) számú képviselő-testületi határozat A Porpác, Bögöt települések ivóvízminőség javítása tárgyú vízjogi létesítési engedélyezési terv alapján a tervezett munkálatokhoz szükséges tulajdonosi
ÉRTESÍTŐ 2016/7. SZÁM TARTALOM
2016/7. SZÁM TARTALOM Utasítások oldal 5/2016. (II. 18. MÁV-START Ért. 7.) sz. vezérigazgatói utasítás a típusszerződések alkalmazásáról szóló 36/2014. (III. 20. MÁV-START Ért. 17.) sz. vezérigazgatói
NAGYKÖRÚTI RENDSZERVÁLTÁS a kivitelező szemével
Építőipari Kivitelező és Szolgáltató Kft NAGYKÖRÚTI RENDSZERVÁLTÁS a kivitelező szemével IX VÁROSI VILLAMOS 2016 május 25 IX VÁROSI VILLAMOS RÓLUNK Építőipari Kivitelező és Szolgáltató Kft 20 1996 1 Villamos
5/ szám Budapest, április ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK
ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁSOK 5/1 e-ut 09.02.11 2019. április 15. Radiometriás tömörségmérés (2800 Ft+ áfa) (e-ut 09.02.11:1998 Radiometriás tömörségmérés. Földművek, kötőanyag nélküli alaprétegek,
Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása
Az építményengedélyezés új szabályozásának kialakítása Németh József NMHHH Debreceni hatósági iroda Irodavezető-helyettes 2013. május 30. Az új szabályozás koncepciójának ismertetése Az új szabályozás
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés 3., 4., 7., 9., 19. és 32. pontjában, 62. (1b) bekezdésében,
TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVÉHEZ
TARTÓSZERKEZETI MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS STATIKAI SZAKVÉLEMÉNY BÓLYI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 7754 Bóly, Rákóczi u. 3. BERUHÁZÁSÁBAN 83 FÉRŐHELYES MUNKÁSSZÁLLÁS LÉTESÍTÉSE (a "Munkásszállások kialakítása" elnevezésű
AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE
AZ ELEKTRONIKUS ÉPÍTÉSI NAPLÓ JOGSZABÁLYI HÁTTERE 1.ELŐADÁS Készült: a Komárom-Esztergom Megyei -ÉpítészKamara, -MérnökiKamara, -Kerekedelmiés Iparkamara és az önkéntes segítőik együttműködésével. Célja:
ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK
ÉPÍTÉSI - BONTÁSI HULLADÉK ELŐZMÉNY Az Európai Unió új hulladék-keretirányelvét 2008. november 19-én fogadták el és december 12-én hirdették ki. A 2008/98/EK irányelv előírásait a tagállamoknak legkésőbb
Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos távvezeték építő, üzemeltető.
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/20. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,