A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Közgyűlése
|
|
- Ádám Varga
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Közgyűlése Élénk érdeklődés kísérte a NAÜ szeptember között tartott 47. Közgyűlését. A 134 tagország mintegy kétharmada képviseltette magát az ülésszakon. A Közgyűlésen több miniszter és magas rangú kormánytisztviselői is részt vett. Az érdeklődést jórészt az elmúlt esztendő eseményei, az atomsorompó szerződést és a NAÜ biztosítéki tevékenységén alapuló rendszerét ért kihívások indokolják. A főigazgatói beszámoló és csaknem minden felszólaló érintette az Észak-Koreával, Irakkal és Iránnal kapcsolatban felmerülő kérdéseket. Az észak-koreai kérdés az augusztus végi pekingi tárgyalások eredményeképpen kedvező irányban mozdult el. A főigazgató hangsúlyozta, hogy reményei szerint még a rendezési folyamat kezdeti szakaszában sor kerülhet konzultációra a NAÜ és a KNDK képviselői között. Irak esetében a NAÜ folytatni kívánja a biztosítéki egyezményben előírt feladatainak teljesítését. Várakozással tekintenek arra, hogy a Biztonsági Tanács módosítja-e, s ha igen, miként a NAÜ korábbi mandátumát a fegyverzet-ellenőrzés területén. Iránnal kapcsolatban ElBaradei a nyitott kérdések, elsősorban az urándúsító tevékenység gyors lezárásának szükségességét hangsúlyozta. Reményét fejezte ki, hogy Irán részéről tovább erősödik az együttműködési készség. A főigazgató felszólalásában kiemelt figyelmet szentelt a nukleáris biztonságnak. Utalt egyebek közt arra is, hogy még a fejlett szabályozó és felügyeleti rendszerrel rendelkező országokban, például Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Japánban, Svédországban és az USÁ-ban is történtek üzemzavarok az elmúlt években, amelyek hasonló okokra - a biztonsági kultúra hiányosságaira - voltak visszavezethetők. Ezzel a kérdéssel a magyar felszólalás is foglalkozott, értékelve a paksi atomerőműben, egy tisztítótartályban bekövetkezett súlyos üzemzavart. Dr Rónaky József a magyar kormány nevében elmondott felszólalásában és a NAÜ főigazgatójával, valamint a nukleáris biztonságért felelős főigazgató-helyettesével folytatott megbeszélésen is megköszönte az Ügynökségnek a paksi üzemzavarral kapcsolatban nyújtott gyors és hatékony támogatást. A Közgyűlés a szokásoknak megfelelően számos határozatot hozott. Elfogadta a NAÜ re vonatkozó költségvetését, munkaprogramját, további javaslatokat tett a nukleáris biztonsággal, a sugárvédelemmel és radioaktív hulladékok biztonságával kapcsolatos nemzetközi együttműködés megerősítésére és elmélyítésére. Megválasztotta a NAÜ Kormányzótanácsának új tagjait. Két évre Magyarország is a Kormányzótanács tagja lett. A Külügyminisztériummal történt egyeztetés alapján Magyarországot az OAH főigazgatója képviseli a NAÜ Kormányzótanácsában. A magyar delegáció a Közgyűlés idején kétoldalú megbeszéléseket folytatott az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország, Szlovákia, a Cseh Köztársaság és Szlovénia társhatóságaival, amelyek módot adtak több esedékes kétoldalú találkozó előkészítésére. Az orosz és amerikai delegációval történt megbeszélésen szóba került a paksi üzemzavar elhárításához nyújtandó hatósági segítség is. A magyar delegáció tagjai részt vettek a Közgyűléshez kapcsolódóan megrendezett tudományos tanácskozásokon, valamint a nukleáris biztonságért felelős hatóságok vezetőinek szokásos találkozóján.
2 NAÜ és az erőművek biztonsága Nemzetközi kapcsolatok Bécsben szeptember 9. és 12. között 26 ország 31 résztvevője vitatta meg a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek az erőművek biztonsági kultúrája növelése érdekében kifejtett tevékenységét. A műszaki értekezlet munkacsoportokra osztva dolgozott ki ajánlásokat a hatóságok, illetve a NAÜ számára. A NAÜ határozott szándéka, hogy az eddiginél jobban szorgalmazza a vállalatvezetési rendszereket és a vezetési biztonságot illetően előbb az irányelvek, később a vállalatvezetési követelmények kidolgozását, és felveszi szolgáltatásai közé e terület független szakértői felülvizsgálatát is. Bécs: a hatósági vezetők tanácskozása A NAÜ évi Közgyűlése alatt ezúttal is megrendezték a hatósági vezetők értekezletét. Az értekezlet napirendjén két témakör, a biztonságkezelés és a biztonsági kultúra, illetve a radiológiai veszélyhelyzetek kezelése szerepelt. Mindkét témakörnél áttekintették a közelmúlt eseményeinek s a korábbi eseteknek a tanulságait. Az első témában felkért előadóként dr. Rónaky József, az OAH főigazgatója beszámolt az áprilisi paksi súlyos üzemzavarról, annak tanulságairól, az üzemzavar elhárítása érdekében tett intézkedésekről, valamint az üzemzavar kivizsgálásáról. Dr. Rónaky József az INSAG új tagja A NAÜ főigazgatója szerint szükségessé vált a Nemzetközi Nukleáris Biztonsági Tanácsadó Csoport (INSAG) átszervezése. A csoport, bár eredeti angol nevét megőrizte, a továbbiakban nem a NAÜ főigazgatójának tanácsadó szerve. A főigazgató szándéka szerint az INSAG a nagytekintélyű Nemzetközi Sugárvédelmi Bizottságéhoz (ICRP) hasonló feladatokat láthatna el a nukleáris biztonság területén. A NAÜ főigazgatója felkérte dr. Rónaky Józsefet, az OAH főigazgatóját, hogy vállaljon tagságot az INSAG-ban. Rónaky József a felkérést elfogadta, és a NAÜ szeptemberi Közgyűlésekor, az ElBaradei főigazgatóval történt találkozón hangsúlyozta, hogy a felkérést megtiszteltetésnek tekinti, s minden igyekezetével és szakértelmével hozzá kíván járulni a csoport eredményes tevékenységéhez. Az első ülésre ez év novemberében kerül sor Bécsben. Pöstyén Bécs Pozsony Budapest A VVER fórum, a VVER reaktorokat üzemeltető országok hatóságainak értekezlete ez évi ülését Pöstyénben tartotta. A június 30. és július 2. között tartott fórum ülésének napirendjén szerepelt a buborék-kondenzátoros VVER-konténment nagyléptékű kísérletei után létrejött hatósági konszenzusról szóló előadás. Az ilyen erőműveket üzemeltető országok Csehország, Magyarország és Szlovákia atomerőműveiből álló konzorcium méréseinek eredményei igazolták, hogy üzemzavar esetén a konténment a tervezettnek megfelelően működik. Az előadás is bizonyította, hogy az Európai Unióba való belépéséig az érintett országok teljesítették az ezzel kapcsolatos feladatukat. Munkaülés Sopronban Nemzetközi rendezvények Magyarországon
3 A CTBT, az Átfogó Atomcsend Egyezmény nemzetközi ellenőrzési rendszere kiépítésének kérdéseivel foglalkozó B Munkacsoport szakértői szeptember 6-án, magyar kezdeményezésre az OAH koordinálásával, illetve szervezésében munkaülést tartottak Sopronban. Ezúttal is, akárcsak tavaly Londonban, azt vizsgálták, hogy hasznosíthatók-e a bécsi központú Nemzetközi Adatközpont szeizmikus és radionuklid monitorozási technológiákra épülő szolgáltatásaiból, illetve elérhető adataiból azok, amelyek nem kapcsolódnak a CTBT közvetlen feladataihoz. A Munkatalálkozónak az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézete (GGKI) adott otthont. A találkozón 22 szakértő vett részt. A két magyar előadó közül Tóth László, a GGKI Szeizmológiai Főosztályának tudományos munkatársa a világban szabadon elérhető, más szeizmikus monitorozási hálózatok kínálta alternatívákkal vetette össze a Nemzetközi Adatközpont által kínált lehetőségeket, Pappné Ferenczi Zita, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa pedig a radionuklid légköri terjedés egyik kulcselemét képező inverziós probléma megoldására alkalmas atmoszférikus terjedési modellről tartott előadást. Szoftver a nukleáris nyilvántartásról Szeptember án az EU kezdeményezésére a csatlakozó országokat támogató ACCESS program keretében a nukleáris nyilvántartás kérdéseivel foglalkozó szemináriumot rendeztek az OAH-ban. A rendezvényen az EU és az ACCESS program munkatársai mellett részt vettek az OAH és a magyarországi nukleáris létesítmények érintett munkatársai is. A fejlesztők ismertették az ACCESS programnak a nukleáris anyag nyilvántartási és jelentési rendszerére kidolgozott szoftverét. Ezt a magyar nukleáris létesítmények munkatársai a bemutatót követő rövid oktatás keretében azonnal ki is próbálhatták. Az ACCESS képzési programja első lépéseként rendezett szemináriumot azzal a céllal szervezték, hogy a létesítmények munkatársai a csatlakozás időpontjáig felkészülhessenek az EU nukleáris anyag nyilvántartási követelményeinek teljesítésére. EU biztosítéki rendszer Az OAH Nukleáris és Radioaktív Anyagok főosztályának kezdeményezésére szeptember én kétnapos munkaülésre, Budapestre látogatott az EU biztosítéki ügyekért felelős igazgatóságának háromtagú delegációja. Az ülésen amelyen részt vettek a magyar nukleáris létesítmények biztosítéki felelősei is az EU szakértők ismertették az EU biztosítéki rendszerét, és megismerkedtek a magyar létesítmények, illetve a biztosítéki rendszer fontosabb jellemzőivel. Az előadások mellett a rendezvény lehetőséget nyújtott a létesítmények és az EU Biztosítéki Iroda közötti személyes kapcsolatfelvételre is. CENS-tanácskozás A svájci kezdeményezésre és Svájc, az Amerikai Egyesült Államok és Németország kormányainak anyagi támogatásával, valamint a NAÜ jelentős segítségnyújtásával létrejött pozsonyi székhelyű Biztonsági Központ (CENS) második évi konferenciáját az OAH-val közös rendezvényként szeptember 22-én tartotta az OAH székházában. A sajtótájékoztatón élénk érdeklődés kísérte a központ további terveiről, erősödő szerepéről a CENS elnöke, Chakrabarty úr által tartott bevezetőt. Az előadások a nemzetközi követelményrendszerek kidolgozásáról, valamint az új, még nagyobb biztonsággal működő reaktorok fejlesztési irányzatairól és engedélyezési gyakorlatáról szóltak.
4 Pakisztán a NERS-ben Szeptember én az OAH volt a házigazdája a Kis Nukleáris Programmal Rendelkező Országok Hatóságainak Hálózata (NERS) hatodik ülésének. A tagországok, valamint a NAÜ és az OECD Nukleáris Energia Ügynöksége képviselői élénk vitát folytattak az alvállalkozói és műszaki háttérintézmények felkészültségének követelményeiről, s azok ellenőrizhetőségéről. Megvitatták a hatóságok minőségirányítási rendszereinek helyzetét, tárgyaltak a reaktorok és gőzfejlesztők üzem közbeni ellenőrzési módszereiről, s arról, hogy mennyire tartható meg a hatósági szakértelem. Új tagfelvételre is sor került. Pakisztán nukleáris biztonsági hatóságát a NERS a tagok egyöntetű szavazatával felvette tagjai közé. Ezzel a tagországok száma tizenegyre emelkedett. EU-projekt tanácskozás EU-projekt keretében a radionuklidok környezeti (elsősorban bioszféra) terjedésének modellezéséről, s a dózis becsléséről tartottak szeptember között munkamegbeszélést az OAH-ban. A rendezvényt mint a projektben érdekelt hazai résztvevő a Veszprémi Egyetem Radiokémia Tanszéke szervezte. Kanyár Béla meghívására négy külföldi szakember érkezett Angliából, Németországból és Belgiumból, a hazai intézmények pedig megfigyelőként vettek részt. Az értekezleten Czoch Árpádné, dr., az OAH főosztályvezetője előadást tartott a radioaktív hulladékok kezelésének stratégiai kérdéseiről, Macsuga Géza, az OAH osztályvezetője pedig bemutatta az OAH nukleárisbaleset-elhárítási információs központját, a CERTA-t. Hatósági tevékenység A NAÜ Misszió elkészítette végleges jelentését Véglegesítette a paksi üzemzavar kapcsán készített jelentését a NAÜ. A meghívott szakértők egyes fejezeteket átszerkesztettek, néhány ajánlást töröltek, vagy másokkal összevontak. A végleges változat összefoglalóval kezdődik, majd hat fejezetben vizsgálja az üzemzavar okait, következményeit, s ajánlásokat ad a jövőre nézve. A jelentés 48 ajánlást fogalmaz meg, túlnyomó többségüket a paksi atomerőmű és az OAH, néhányat az engedélyezésben részt vevő más társhatóságok számára. A jelentés az OAH honlapján magyarul és angolul is hozzáférhető. OM-OSJER adatok a CERTÁ-ban Az Országos Atomenergia Hivatal együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézetével (BME NTI). A BME NTI vállalta, hogy mint adatgazda biztosítja az OAH számára az Országos Sugárzásfigyelő Jelző és Ellenőrző Rendszernek az Oktatási Minisztérium adataival kiegészített változatának (OM- OSJER) közvetlen elérését. Az OM-OSJER tíz egyetemi mérőállomása által mért adatok egyelőre még nem részei az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság által üzemeltetett és kezelt Automata Mérési Adatgyűjtő Rendszernek (AMAR). Az együttműködés lehetővé teszi,
5 hogy a CERTA közvetlenül hozzáférjen az egyébként címen mindenki által megtekinthető adatokhoz. Az OAH és az OKK OSSKI együttműködése Az Országos Atomenergia Hivatal és a Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos "Frédéric Joliot-Curie" Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézete (OKK- OSSKI) között együttműködési megállapodás született az Országos Nukleárisbalesetelhárítási Rendszerben érintett intézmények feladatainak hatékony ellátására. Az atomenergiáról szóló évi CXVI. törvényben hatáskörébe utalt adatgyűjtési, feldolgozási és értékelési feladatokat az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium az Országos Környezeti Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer (továbbiakban OKSER) Információs Központja (IK) működtetésével látja el. Nukleáris vagy radiológiai veszélyhelyzet esetén az OAH felelőssége a nukleáris és a sugárvédelmi helyzet értékelése, valamint az ebből adódó döntések segítése. Miután a sugárzási helyzet értékelése feltételezi a környezeti radiológiai viszonyok ismeretét, az OAH ilyen irányú feladatainak ellátásához szükséges az OKSER IK támogatása is. Az együttműködési megállapodás keretében az OKK- OSSKI az OAH részére hozzáférési jogosultságot biztosít a környezeti radiológiai adatokhoz, míg az OAH elvi és szakmai segítséget nyújt az OKK-OSSKI és az OKSER IK számára a nukleárisbaleset-elhárítási felkészülés támogatására irányuló kutatási, fejlesztési tevékenységükhöz. Az együttműködési megállapodást augusztus 29-én az OAH székházában dr. Brunner Péter, az OKK megbízott főigazgatója, dr. Köteles György, az OKK-OSSKI igazgató-főorvosa és dr. Rónaky József, az OAH főigazgatója látta el kézjegyével. Üzemzavar után Az április 10-i eseményt követően rövid időn belül az eseményhez vezető okok vizsgálatával párhuzamosan megkezdődött az üzemzavar következményeinek felszámolása. A feladat egyedi és összetett voltából adódóan igen sok olyan műszaki és adminisztratív feladatot kell megoldani, melyekre korábban sem Magyarországon, sem külföldön nem volt példa. A helyzet stabilizálása és a szükséges információk megszerzése érdekében különféle mérőeszközöket (áramlásmérők, folyadékszintmérők, hőfokmérők) kellett telepíteni. Miután az OAH engedélyezte a tisztítótartály belső vizsgálati programját, a tartály belsejét több alkalommal is vizsgálták kamerával. A vizsgálathoz üzembe helyezték, de műszaki okokból egyelőre csak a kamerás vizsgálat céljára alkalmazzák a reaktorcsarnok vizsgálóhídját. Az eddigi felvételek alapján megindult egy háromdimenziós CAD modell készítése, amely az eltávolítási módszer véglegesítéséhez adhat fontos információkat. A 2. blokk 1-es számú akna (a tisztítótartály telepítési helye) és a pihentető medence vízminőségének biztosítása érdekében az OAH engedélyezte a folyamatos hidrazin-adagolást. A beadagolás során kismértékű, szórványos buborékképződés volt tapasztalható a medencében, és a vízszivattyúknál kis mennyiségű gáz jelenlétét lehetett kimutatni. A hidrazin-adagolással egyidőben folyamatosan üzemelt a víztisztító-rendszer.
6 A tisztítótartályban lévő üzemanyag kritikusságának elkerülésére bórsavat adagoltak és kidolgozták a felbórozási programot, amely az önálló vészbórozási rendszer megvalósításához szükséges. Megtörtént a tisztítótartály fedelének vizuális ellenőrzése. A tartályfedélen a belső tömítőgyűrű erősen, a külső kevésbé sérült, a fedél belső felületén hőhatás és mechanikus sérülési nyomok láthatók. Egyéb technológiai átalakításokat is el kellett végezni a szomszédos 1. blokkal közös rendszerek szétválasztására, az 1. blokk zavartalan üzemének biztosítása érdekében. Elkészült a hűtőközeg tisztítótartályon belüli hőmérsékleti és áramlási eloszlásának feltérképezésére szolgáló munkaprogram. A hőmérséklet-eloszlás és az áramlási térkép felvétele egyrészt a sérült üzemanyag szerkezetéről, másrészt a belső hűtési hatékonyságról tájékoztat. A tisztítótartály belső hűtését biztosító szivattyúkat új tartószerkezetekre helyezték, mivel telepítéskor azokat a tisztítótartály-rendszer (AMDA) tartószerkezetéhez rögzítették. Az AMDA berendezés tervezett leszerelése miatt vált szükségessé az áttelepítés. A leszereléskor először a berendezés dekontaminálására, majd szétszerelésére és eltávolítására kerül sor. A munkát a helyszínen a paksi atomerőmű munkatársai irányításával a Framatom szakemberei végzik. A sérült fűtőelemek eltávolításával a Paksi Atomerőmű Rt. az orosz TVEL céget bízta meg. A megvalósítás tervezési szakaszának befejezése után a munkák előreláthatóan jövő év novemberében kezdődnek meg. Meghalt Teller Ede Rövid hírek Életének 96. évében elhunyt Teller Ede, a világhírű, magyar származású amerikai atomfizikus. Teller Ede a huszadik század tudományának kiemelkedő személyisége volt. A szilárdtest-fizikától kezdve a nukleáris energia felhasználásán keresztül még az informatikában is kiemelkedőt alkotott. A Magyar Tudományos Akadémia 1991-ben tiszteletbeli tagjává választotta. Számos amerikai kitüntetése mellett a világhírű tudós ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztje a Csillaggal kitüntetést, s 2001-ben elsőként neki ítélték oda az újra bevezetett Corvin-lánc kitüntetést. A Magyar Nukleáris Társaság Szilárd Leó emlékérmet adott át az Amerikában élő tudósnak. Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar nemzetet és a világot. Új koordináló szerv, az AKT A földgázellátásról szóló évi XLII. törvény elfogadásával az Országgyűlés módosította az atomenergiáról szóló évi CXVI. törvényt, és augusztus 1-jével megszüntette az Országos Atomenergia Bizottságot (OAB). Az Országos Atomenergia Bizottsághoz telepített hatásköröket az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) hatáskörébe adta át, illetve létrehozott egy új testületet az Atomenergia Koordinációs Tanácsot (AKT). A Tanács az atomenergia békés célú alkalmazása területén az atomenergiáról szóló törvény alapján hatósági feladatokat
7 ellátó minisztériumok és központi közigazgatási szervek tevékenységét hangolja össze az atomenergia alkalmazásának biztonsága: a nukleáris biztonság és sugárvédelem területén. Az AKT elnöke az OAH főigazgatója. Új rendelet augusztus 8-án jelent meg a 47/2003. (VIII. 8.) ESZCSM rendelet a radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének egyes kérdéseiről, valamint az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló radioaktív anyagok sugáregészségügyi kérdéseiről. A rendelet a kihirdetését követő 90. napon, október 27- én lép hatályba. Információs park nyílt Bodán Ünnepélyes külsőségek között adták át augusztus 20-án a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs Társulás és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kht. (RHK Kht.) közös információs parkját. A park részletesen mutatja be a hazánkban keletkező radioaktív hulladékok elhelyezésének gyakorlatát és a jelenleg folyó kutatásokat. A végleges elhelyezés országos érdek, emelte ki beszédében dr. Rónaky József, az OAH főigazgatója is, s ennek megoldásában a térség kiemelten fontos partnere a Társaságnak. Dr. Hegyháti József, az RHK Kht. ügyvezető igazgatója a partnerségen alapuló együttműködés jelentőségét hangsúlyozta. Öt éves lett A Radioaktiv Hulladékokat Kezelő Kht. szeptember 19-én ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját a Tolna Megyei Közgyűlés dísztermében. Az ünnepi tanácskozáson dr. Rónaky József, az OAH főigazgatója méltatta a társaság ötéves tevékenységét és eredményeit. Czoch Árpádné, dr., főosztályvezetőnek az RHK Kht. munkájához nyújtott értékes segítségének elismeréséül a 260 millió éves bodai aleurolit formáció kutatófúrásából származó finoman megmunkált darabot nyújtott át dr. Hegyháti József főigazgató. Új kiadványok Az Országos Atomenergia Hivatal elkészítette a Parlamentnek benyújtott Országgyűlési Jelentés rövidített változatát magyar és angol nyelven. A Hírlevél olvasói megkapják a színes kiadvány magyar nyelvű változatát. Az angol nyelvű füzet az OAH Titkárságán ( ) kérhető. Elkészült az OAH Nukleáris Biztonsági Igazgatóságának évi tájékoztató jelentése is, amely elsősorban szakmai érdeklődők számára ismerteti a tárgyévben elért legfontosabb eredményeket, és vázolja a következő év súlyponti feladatait. A jelentés magyarul és angolul
8 megtalálható az OAH honlapján ( ), s kérhető az OAH NBI Titkárságán ( ). Az OAH Hírlevél mellékletének tartalma: A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség főigazgatójánál letétbe helyezett nemzetközi egyezmények NEA sajtóközlemény a radioaktív hulladékok elhelyezésével kapcsolatos francia tanulmányról NEA sajtóközlemény a NEA éves jelentéséről A Közép- és Kelet-európai Nukleáris Biztonsági Központ CENS Válogatás a NucNet híreiből Az OAH júliusban, augusztusban és szeptemberben kiadott sajtóközleményei és sajtóanyagai, melyek a címen is megtalálhatók
ÉVINDÍTÓ SA JTÓTÁ JÉKOZTATÓ OAH évindító sajtótájékoztató
ÉVINDÍTÓ SA JTÓTÁ JÉKOZTATÓ 2015.01.27. OAH évindító sajtótájékoztató 1 Biztonság Megelőzés Kiemelten fontos a biztonságos üzemelés, az események, üzemzavarok és balesetek megelőzése a létesítményekben.
VÁLTOZÁS A RADIOAKTÍV HULLADÉKTÁROLÓK HATÓSÁGI FELÜGYELETÉBEN. Nagy Gábor nukleáris biztonsági felügyelő, Országos Atomenergia Hivatal
VÁLTOZÁS A RADIOAKTÍV HULLADÉKTÁROLÓK HATÓSÁGI FELÜGYELETÉBEN Nagy Gábor nukleáris biztonsági felügyelő, Országos Atomenergia Hivatal Hullán Szabolcs mb. főigazgató-helyettes, Országos Atomenergia Hivatal
A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A Kormány /2011. ( ) rendelete az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.)
Tavaszi hatósági kerekasztal
Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,
BIZTONSÁG MINDENEKELŐTT!
BIZTONSÁG MINDENEKELŐTT! AZ ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL ÉVINDÍTÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA Fichtinger Gyula főigazgató Hullán Szabolcs főigazgató-helyettes Vincze Árpád főosztályvezető 2014.01.23. 1 PAE üzemidő-hosszabbítás
Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója OAH évindító sajtótájékoztató 1
Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója 2017.01.18. OAH évindító sajtótájékoztató 1 BIZTONSÁG MINDENEKELŐTT! Az OAH elsődleges feladata az atomenergia biztonságos alkalmazásának hatósági
76/2004. (XI. 10.) ME
Megjelent a Miniszterelnök 76/2004. (XI. 10.) ME határozata az Országos Atomenergia Hivatal felügyeletét ellátó miniszter kijelöléséről, amelyben az igazságügy-minisztert jelölte ki a felügyelet ellátására.
Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf
A sugárvédelmi hatósági feladatok átvételével kapcsolatos feladatok és kihívások Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf Országos Atomenergia Hivatal 2015.04.21. Sugárvédelmi hatósági feladatok átvétele 1 Tartalom
A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége
ORSZÁGOS IPARBIZTONSÁGI FŐFELÜGYELŐSÉG A BM OKF Országos Iparbiztonsági Főfelügyelőség nukleárisbalesetelhárítási tevékenysége A XXXVII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Programja 2012. április 24-26.
A PAKSI ATOMERŐMŰ NUKLEÁRISBALESET- ELHÁRÍTÁSI RENDSZERE SUGÁRVÉDELMI SZEMPONTBÓL
Sugárvédelmi Nívódíj pályázat A PAKSI ATOMERŐMŰ NUKLEÁRISBALESET- ELHÁRÍTÁSI RENDSZERE SUGÁRVÉDELMI SZEMPONTBÓL Manga László 1, Lencsés András 1, Bana János 1, Kátai- Urbán Lajos 2, Vass Gyula 2 1 MVM
A radioaktív hulladékok kezelésének kérdései
A radioaktív hulladékok kezelésének kérdései Az RHK Kft. programjai DR. KEREKI FERENC ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ RADIOAKTÍV HULLADÉKOKAT KEZELŐ KFT. Feladat Az Atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. Tv. határozza
Nemzetközi együttműködés
Csatlakozás az Európai Atomenergia Közösséghez 2004. május elsejétől Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává válik. A Csatlakozási Szerződés értelmében ezzel tagja lesz az Európai Atomenergia
AZ ATOMENERGIA ALKALMAZÁSA KÖRÉBEN ELJÁRÓ FÜGGETLEN MŰSZAKI SZAKÉRTŐK MINŐSÍTÉSE
AZ ATOMENERGIA ALKALMAZÁSA KÖRÉBEN ELJÁRÓ FÜGGETLEN MŰSZAKI SZAKÉRTŐK MINŐSÍTÉSE Vincze Árpád 1, Solymosi József 2 1 - Országos Atomenergia Hivatal 2 - SOMOS Alapítvány Tartalom: 1. Jogszabályi környezet
Új atomerőművi blokkok nukleáris biztonsági engedélyezése
Új atomerőművi blokkok nukleáris biztonsági engedélyezése 2014.11.12. 1 Legyen? 2 3 Szempontok 4 Szempontok 5 Szempontok 6 Szempontok 7 Szempontok 8 Biztonságos? 9 Kellően biztonságos az autónk? Fék Kézifék
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlése
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlése A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 48. közgyűlésére szeptember 20-24 között került sor a nemzetközi szervezet bécsi székhelyén. A közgyűlés első napján a tagországok
A RADIOAKTÍV HULLADÉKKEZELÉS PROGRAMJA MAGYARORSZÁGON. Dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató RHK Kft. 2015. 06. 02.
A RADIOAKTÍV HULLADÉKKEZELÉS PROGRAMJA MAGYARORSZÁGON Dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató RHK Kft. 2015. 06. 02. Programjaink RHFT Püspökszilágy Paks KKÁT NRHT MKKB Kutatási helyszín Boda Kővágószőlős
Sajtótájékoztató február 11. Kovács József vezérigazgató
Sajtótájékoztató 2009. február 11. Kovács József vezérigazgató 1 Témakörök 2008. év értékelése Piaci környezet Üzemidő-hosszabbítás Teljesítménynövelés 2 Legfontosabb cél: A 2008. évi üzleti terv biztonságos
Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója OAH évindító sajtótájékoztató 1
Az Országos Atomenergia Hivatal évindító sajtótájékoztatója 2018.01.11. OAH évindító sajtótájékoztató 1 BIZTONSÁG MINDENEKELŐTT! Az OAH elsődleges feladata az atomenergia biztonságos alkalmazásának hatósági
Nemzeti Nukleáris Kutatási Program
Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont Nemzeti Nukleáris Kutatási Program 2014-2018 Horváth Ákos Főigazgató, MTA EK foigazgato@energia.mta.hu Előzmények 2010. Elkészül a hazai nukleáris
Radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozás kiegészítése
Radioaktív hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozás kiegészítése TS Enercon Kft. Takáts Ferenc Baksay Attila TSO szeminárium, Budapest 2018. június 5. Feladat Országos Atomenergia Hivatal 2017.08.17-én
Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban
Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban Dr. Szemerkényi Réka a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, kiberkoordinátor
Atomerőmű. Radioaktívhulladék-kezelés
Atomerőmű. Radioaktívhulladék-kezelés Lajos Máté lajos.mate@osski.hu OSSKI Bővített fokozatú sugárvédelmi tanfolyam 2016. október 13. Országos Közegészségügyi Központ (OKK) Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi
Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló engedélyezési eljárása
Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló engedélyezési eljárása Volentné Daróczi Beáta, Bertalan Csaba Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Sugáregészségügyi Decentrum ELFT
KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22.
KÖZÖS NYILATKOZAT 2001.05.22. A Közép-európai Rendőrakadémia résztvevő minisztériumai tekintettel a Közép- Európában lezajlott társadalmi, politikai és társadalmi fejleményekre, amelyek Európa államainak
Az elkülönített állami pénzalap évi beszámolójának indokolása
Alap felett rendelkező megnevezése: Nemzeti fejlesztési miniszter Alapkezelő megnevezése: Országos Atomenergia Hivatal Alap megnevezése: Központi Nukleáris Pénzügyi Alap Fejezet száma: LXVI. Az elkülönített
PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY
PAKS NPP GENERAL OVERVIEW OF THE WWER-440 TECHNOLOGY October 2012 Vietnami szakemberek képzése a paksi atomerőműben Bodnár Róbert, Kiss István MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Attila Szőke Head of Section Paks
NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEKRE VONATKOZÓ SUGÁRVÉDELMI KÖVETELMÉNYEK KORSZERŰSÍTÉSE
NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEKRE VONATKOZÓ SUGÁRVÉDELMI KÖVETELMÉNYEK KORSZERŰSÍTÉSE Sebestyén Zsolt, Laczkó Balázs, Ötvös Nándor, Petőfi Gábor, Tomka Péter Országos Atomenergia Hivatal Hajdúszoboszló, 2017.04.26.
Kiégett fűtőelemek visszaszállításának non-proliferációs engedélyezési tapasztalatai
Kiégett fűtőelemek visszaszállításának non-proliferációs engedélyezési tapasztalatai Stefánka Zsolt, Vincze Árpád Országos Atomenergia Hivatal 2014.05.15. 1 Releváns jogszabályok - Az Euratom biztosítéki
J E L E N T É S. Helyszín, időpont: Krsko (Szlovénia), 2010. május 14-17. NYMTIT szakmai út Résztvevő: Nős Bálint, Somogyi Szabolcs (RHK Kft.
Ú T I J E L E N T É S Helyszín, időpont: Krsko (Szlovénia), 2010. május 14-17. Tárgy: NYMTIT szakmai út Résztvevő: Nős Bálint, Somogyi Szabolcs (RHK Kft.) 1. A szakmai program A szakmai program két látogatásból
B/4349. számú. jelentés. az atomenergia 2013. évi hazai alkalmazásának biztonságáról
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA B/4349. számú jelentés az atomenergia 2013. évi hazai alkalmazásának biztonságáról Előadó: Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Budapest, 2015. április 1 TARTALOMJEGYZÉK
Az elkülönített állami pénzalap évi beszámolójának indokolása
Alap felett rendelkező megnevezése: Közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter Alapkezelő megnevezése: Országos Atomenergia Hivatal Alap megnevezése: Központi Nukleáris Pénzügyi Alap Fejezet száma:
ORSZÁGOS NUKLEÁRISBALESET-ELHÁRÍTÁSI GYAKORLAT
XII. Nukleáris Technikai Szimpózium 2013. december 5-6. ORSZÁGOS NUKLEÁRISBALESET-ELHÁRÍTÁSI GYAKORLAT Macsuga Géza és Balogh Csaba Országos Atomenergia Hivatal Bevezetés Terjedelem és időzítés Résztvevők
A Nukleáris Biztonsági Egyezmény Harmadik Felülvizsgálati Értekezlete
A Nukleáris Biztonsági Egyezmény Harmadik Felülvizsgálati Értekezlete Az 1996-ban hatályba lépett Nukleáris Biztonsági Egyezmény végrehajtását értékelő harmadik felülvizsgálati értekezlet 2005. április
A kettes blokk főjavítása
A kettes blokk főjavítása A paksi atomerőmű kettes blokkja az elmúlt évben az eredeti terveknek megfelelően 2004 augusztusától december 18-ig üzemelt. A csaknem eseménymentes kampány alatt az OAH Nukleáris
H/17395. számú. országgyűlési határozati javaslat
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA H/17395. számú országgyűlési határozati javaslat a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok tárolójának létesítését előkészítő tevékenység megkezdéséhez szükséges előzetes,
HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁS WENRA MEGFELELÉSE, ÖREGEDÉSKEZELÉS ÖNÉRTÉKELÉSE
HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁS WENRA MEGFELELÉSE, ÖREGEDÉSKEZELÉS ÖNÉRTÉKELÉSE Lehota Mihály, Petőfi Gábor, Lázár István Országos Atomenergia Hivatal 2016. december 9. XV. Nukleáris Technikai Szimpózium Paks Tartalom
Sajtótájékoztató január 26. Süli János vezérigazgató
Sajtótájékoztató 2010. január 26. Süli János vezérigazgató 1 A 2009. évi üzleti terv Legfontosabb cél: biztonságos üzemeltetés stratégiai projektek előkészítésének és megvalósításának folytatása Megnevezés
MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Oktatási és Kulturális Minisztérium Tárgy: /2007. ( ) OKM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól Budapest, 2007. augusztus 2 I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az Oktatási
Fejezet száma, megnevezése. Kitöltő személy neve, telefonszáma. 1. sz. táblázat
. sz. táblázat Állami vezetők és más munkavállalók külföldi kiküldetéseinek költsége és témája Tárca neve: Vidékfejlesztési Minisztérium 4. január. - 4. június. Ország Miniszter és ok (név szerint) Más
J / számú BESZÁMOLÓ AZ ATOMENERGIA ÉVI HAZAI ALKALMAZÁSÁNAK BIZTONSÁGÁRÓL
J / 10849. számú BESZÁMOLÓ AZ ATOMENERGIA 2003. ÉVI HAZAI ALKALMAZÁSÁNAK BIZTONSÁGÁRÓL Előterjesztő: Dr. Rónaky József az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója 2004. augusztus 2 Tartalomjegyzék 1 BEVEZETÉS...
Szabályozás. Alapkezelő: Országos Atomenergia Hivatal Befizetők: a hulladék termelők Felügyelet: Nemzeti Fejlesztési Miniszter
PURAM Dr. Kereki Ferenc Ügyvezető igazgató RHK Kft. Szabályozás Az Atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. Tv. határozza meg a feladatokat: 1. Radioaktív hulladékok elhelyezése 2. Kiégett fűtőelemek tárolása
A SUGÁRVÉDELEM ÚJ HAZAI SZABÁLYOZÁSA ÉS A MEGVÁLTOZOTT HATÓSÁGI RENDSZERREL KAPCSOLATOS EDDIGI TAPASZTALATOK
A SUGÁRVÉDELEM ÚJ HAZAI SZABÁLYOZÁSA ÉS A MEGVÁLTOZOTT HATÓSÁGI RENDSZERREL KAPCSOLATOS EDDIGI TAPASZTALATOK Dr. Vincze Árpád, Dr. Stefánka Zsolt Országos Atomenergia Hivatal XV. Nukleáris Technikai Szimpózium
Tervezett üzemidő lejártát követő üzemeltetés a Paksi Atomerőmű 2. számú blokkján
3. melléklet Az OAH-2013-01505-0012/2014 számú jegyzőkönyvhöz Tervezett üzemidő lejártát követő üzemeltetés a Paksi Atomerőmű 2. számú blokkján Az engedélyezési eljárás összefoglaló ismertetése Közmeghallgatás,
5125/15 hk/tk/kb 1 DGB 3A LIMITE HU
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. január 12. 5125/15 LIMITE EMPL 4 SOC 6 ECOFIN 15 EDUC 5 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: a szociális kérdésekkel foglalkozó munkacsoport Dátum: 2015. január
Jobb félni, mint megérteni?
Jobb félni, mint megérteni? Hitek, tévhitek, és a civil szervezetek szerepe Dr. Pázmándi Tamás pazmandi@aeki.kfki.hu alelnök Magyar Nukleáris Társaság Tartalom Tények Tévhitek A civilek szerepe (gondolatébresztő
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Országos Frédéric. együttműködése, 1957-2007
OAH ünnepi ülés a NAÜ megalapításának 50.évfordulójára, Budapest, 2007. május 18. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet
AZ ORSZÁGOS NUKLEÁRISBALESET-ELHÁRÍTÁSI RENDSZER ÉVI KÉPZÉSI ÉS GYAKORLATOZÁSI TERVE
1. FÜGGELÉK A KATASZTRÓFAVÉDELMI KOORDINÁCIÓS T Á R C A KÖZI B I ZOTTSÁG 2013. ÉVI MUNKATERVÉHEZ AZ ORSZÁGOS NUKLEÁRISBALESET-ELHÁRÍTÁSI RENDSZER 2013. ÉVI KÉPZÉSI ÉS GYAKORLATOZÁSI TERVE BEVEZETÉS A korábbi
RADIOLÓGIAI FELMÉRÉS A PAKSI ATOMERŐMŰ LESZERELÉSI TERVÉNEK AKTUALIZÁLÁSÁHOZ
Nagy Gábor 1, Zsille Ottó 1, Csurgai József 1, Pintér István 1, Bujtás Tibor 2, Bacskó Gábor 3, Nős Bálint 3, Kerekes Andor 4, Solymosi József 1 1 SOMOS Kft., Budapest 2 Sugár- és Környezetvédelmi Főosztály,
J/6755. számú jelentés
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/6755. számú jelentés AZ ATOMENERGIA 2007. ÉVI HAZAI ALKALMAZÁSÁNAK BIZTONSÁGÁRÓL Előadó: Dr. Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter Budapest, 2008. november
HOZZÁSZÓLÁS A SUGÁRVÉDELMI HATÓSÁGI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSÁHOZ
HOZZÁSZÓLÁS A SUGÁRVÉDELMI HATÓSÁGI RENDSZER ÁTALAKÍTÁSÁHOZ Ballay László A SUGÁRVÉDELEM ÉS A NUKLEÁRIS BIZTONSÁG JELENLEGI HATÓSÁGAI NUKLEÁRIS LÉTESÍTMÉNYEK ÉS BERENDEZÉSEK NUKLEÁRIS BIZTONSÁGI ÉS MŰSZAKI
ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL. J / 17097. számú BESZÁMOLÓ AZ ATOMENERGIA 2004. ÉVI HAZAI ALKALMAZÁSÁNAK BIZTONSÁGÁRÓL
ORSZÁGOS ATOMENERGIA HIVATAL J / 17097. számú BESZÁMOLÓ AZ ATOMENERGIA 2004. ÉVI HAZAI ALKALMAZÁSÁNAK BIZTONSÁGÁRÓL Előterjesztő: Dr. Rónaky József az Országos Atomenergia Hivatal főigazgatója 2005. június
A SUGÁRVÉDELEM ÚJ HAZAI SZABÁLYOZÁSA ÉS A MEGVÁLTOZOTT HATÓSÁGI RENDSZERREL KAPCSOLATOS
A SUGÁRVÉDELEM ÚJ HAZAI SZABÁLYOZÁSA ÉS A MEGVÁLTOZOTT HATÓSÁGI RENDSZERREL KAPCSOLATOS EDDIGI TAPASZTALATOK Vincze Árpád Országos Atomenergia Hivatal 1 Megváltozott hatósági rendszer Az atomenergiáról
Mi történt Fukushimában? (Sugárzási helyzet) Fehér Ákos Országos Atomenergia Hivatal
Mi történt Fukushimában? (Sugárzási helyzet) Fehér Ákos Országos Atomenergia Hivatal Környezeti dózisteljesítmények a telephelyen Környezeti dózisteljesítmények a telephelyen (folytatás) 6000 microsv/h
O OAH H Í R L E V É L. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 54. Közgyûlését
O OAH H Í R L E V É L Országos Atomenergia Hivatal ENSREG ülés VVER Fórum Engedély-hosszabbítás Hatósági értékelés Nyílt nap 2010. október 13. évfolyam, 3. szám A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Közgyûlése
A katasztrófavédelem hatósági szakterületeinek tevékenysége Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes
A katasztrófavédelem hatósági szakterületeinek tevékenysége Dr. Mógor Judit tű. ezredes hatósági főigazgató-helyettes 2017. március 21. Az előadás tartalma: - Hatóság - megelőzés - Építkezés - Szakterületi
Újraindítás. PHARE-projekt megbeszélés az OAH-ban
Újraindítás A paksi atomerőmű 2. blokkja újraindítási munkáinak előkészítésére az OAH Nukleáris Biztonsági Igazgatósága (NBI) a várható tevékenység fontosságára és terjedelmére tekintettel munkacsoportot
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM Szám: 194/2009-SZMM E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlősége Tanács működtetéséről Budapest, 2009. január 2 Vezetői összefoglaló
197. sz. Ajánlás a munkavédelemről
197. sz. Ajánlás a munkavédelemről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa hívott össze Genfbe, és amely 2006. május 31-én kilencvenötödik
Definíciók. Aktivitás szerint: N < 2kW / m 3 KKAH. N > 2KW / m 3 NAH. Felezési idı szerint: T ½ < 30 év RÉH. T ½ > 30 év HÉH
Definíciók Források: 1996. évi CXVI. törvény //47/2003. ESzCsM// MSz 14344-1 Radioaktív hulladékok: Tovább nem használható, de aktív... Kiégett nukleáris üzemanyag: Reaktorban nem, de azon kívül újrahasznosítható,
MET 7. Energia műhely
MET 7. Energia műhely Atomenergetikai körkép Paks II. a kapacitás fenntartásáért Nagy Sándor vezérigazgató MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. 2012. december 13. Nemzeti Energia Stratégia 2030 1 Fő célok:
LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP
9. ú melléklet a 00. évi... törvényhez 009. évi előirányzat LXIII. MUNKAERŐPIACI ALAP Aktív támogatások Foglalkoztatási és képzési támogatások Foglalkoztathatóság EU-s társfinanszírozása Közmunka céljára
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 2011. évi munkaterve Elfogadta: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a 2011. február 17-i ülésén 1 Jelen dokumentum a Nyugat-dunántúli Regionális
Közérthető összefoglaló. a KKÁT üzemeltetési engedélyének módosításáról. Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója
Közérthető összefoglaló a KKÁT üzemeltetési engedélyének módosításáról Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója Bevezetés A világ iparilag fejlett országaihoz hasonlóan a nukleáris technológiát Magyarországon
Telephely vizsgálati és értékelési program Közmeghallgatás - tájékoztató
Telephely vizsgálati és értékelési program Közmeghallgatás - tájékoztató Eck József projektmenedzsment igazgató MVM Paks II. Zrt. Paks, 2014. május 5. Tartalom Törvényi háttér Telephely bemutatása Telephely
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának
RADIOLÓGIAI FELMÉRÉS A PAKSI ATOMERŐMŰ LESZERELÉSI TERVÉNEK AKTUALIZÁLÁSÁHOZ
Nagy Gábor SOMOS Kft., Budapest RADIOLÓGIAI FELMÉRÉS A PAKSI ATOMERŐMŰ LESZERELÉSI TERVÉNEK AKTUALIZÁLÁSÁHOZ (DIPLOMAMUNKA BEMUTATÁSA) XLII. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Hajdúszoboszló, 2017. április
10699/19 zv/af/kf 1 TREE.1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 17. (OR. en) 10699/19 PV CONS 39 ENV 661 CLIMA 197 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Környezetvédelem) 2019. június 26. 10699/19 zv/af/kf 1 TARTALOM
A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.5.6. C(2019) 3228 final A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2019.5.6.) az egységes európai égbolt légiforgalmi szolgáltatási (ATM) hálózati funkcióiért felelős
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Világörökség Szakbizottsága. Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest
UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága Bizottsági ülések Forster Központ, Budapest 2014. január 14. 2014. március 11. 2014. április 29. 2014. június 10. DÖNTÉSEK KÖNYVE Bizottsági ülés 2014. január 14. A napirend
Radioaktív hulladékok osztályozása (javaslat a szabályozás fejlesztésére)
Radioaktív hulladékok osztályozása (javaslat a szabályozás fejlesztésére) Sebestyén Zsolt Nukleáris biztonsági felügyelő 1 Tartalom 1. Feladat forrása 2. VLLW kategória indokoltsága 3. Az osztályozás hazai
Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás
Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után
Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában
Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza
ACP-UE 2112/16 ACP/21/003/16 ol/kf 1
AKCS EU COTONOUI MEGÁLLAPODÁS AFRIKAI, KARIBI ÉS CSENDES- ÓCEÁNI ÁLLAMOK CSOPORTJA AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2016. április 13. ACP/21/003/16 ACP-UE 2112/16 AKCS EU KÖZÖS DOKUMENTUM Tárgy: Az AKCS
Szakmai beszámoló. A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest, 2014. november 26. Országos Széchényi Könyvtár
Az előttünk álló évek egyik kiemelt feladata a kulturális területen dolgozók társadalmi megbecsültségének és elismertségének növelése Szakmai beszámoló A kiszámítható életpálya c. konferenciáról, Budapest,
10606/19 pu/kk 1 GIP.1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. június 24. (OR. en) 10606/19 OJ CRP2 24 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. június 26. (9.00) 1. A napirend
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
Magyar joganyagok - 4/2017. (XII. 20.) KKB határozat - a Katasztrófavédelmi Koordin 2. oldal Felelős: KKB elnöke Határidő: március, november 4.
Magyar joganyagok - 4/2017. (XII. 20.) KKB határozat - a Katasztrófavédelmi Koordin 1. oldal 4/2017. (XII. 20.) KKB határozat a Katasztrófavédelmi Koordinációs Tárcaközi Bizottság 2018. évi munkatervének
Radioaktív hulladékok kezelése az atomerőműben
Radioaktív kezelése az atomerőműben 1 Elter Enikő, Feil Ferenc MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Tartalom Célok, feladatmegosztás Hulladékkezelési koncepciók Koncepció megvalósítás folyamata A kis és közepes aktivitású
SUGÁRVÉDELMI HELYZET 2003-BAN
1 SUGÁRVÉDELMI HELYZET 2003-BAN 1. BEVEZETÉS Az atomerőműben folyó sugárvédelemi tevékenység fő területei 2003-ban is a munkahelyi sugárvédelem és a nukleáris környezetvédelem voltak. A sugárvédelemmel
Nagy aktivitású kutatás
B AF Nagy aktivitású kutatás Milyen hulladék elhelyezését kell megoldani? Az atomenergia alkalmazásának legismertebb és legjelentősebb területe a villamosenergia-termelés. A négy, egyenként 500 MW névleges
A belügyminiszter. Az R. 1. melléklet I. fejezet 2.4. pont d) és i) alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
A belügyminiszter /2017. ( ) BM rendelete az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sajátos tűzvédelmi követelményekről és a hatóságok tevékenysége során azok érvényesítésének módjáról szóló 5/2015 (II.27.)
ELŐ TERJESZTÉS. a Kormány részére. a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5435-4/2006-SZMM TERVEZET ELŐ TERJESZTÉS a Kormány részére a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról Budapest, 2006. november Vezetői összefoglaló I. Tartalmi összefoglaló
A magyar nukleáris biztosítéki támogató program bemutatása. Stefánka Zsolt, Horváth Kristóf, Szőllősiné Földesi Erzsébet, Vincze Árpád
A magyar nukleáris biztosítéki támogató program bemutatása Stefánka Zsolt, Horváth Kristóf, Szőllősiné Földesi Erzsébet, Vincze Árpád Előadás felépítése 1. A támogatóprogram célja 2. A magyar támogatóprogram
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ. 2012. január 30. az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 2012. január 30. Baji Csaba a PA Zrt. Igazgatóságának elnöke az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója Hamvas István a PA Zrt. vezérigazgatója 1 2011. évi eredmények Eredményeink: - Terven felüli,
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.1.18. COM(2017) 17 final 2017/0011 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Schengeni Információs Rendszer területén elfogadott schengeni vívmányoknak a Horvát Köztársaságban
2013. szeptember 17.
NRHT KONFERENCIA 2013. szeptember 17. A radioaktív hulladékok kezelésének helyzete Magyarországon Dr. Kereki Ferenc ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ JOGI KERETEK: AZ ATOMENERGIÁRÓL SZÓLÓ 1996. ÉVI CXVI. TÖRVÉNY Meghatározza
Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete II. félévi M U N K A T E R V E
- 1 - Ruzsa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. II. félévi M U N K A T E R V E A Képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzat 17. -a értelmében féléves munkatervet készít, féléves
Paksi Atomerőmű BŐVÍTÉS Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottság ülése 2012. november 27.
Paksi Atomerőmű BŐVÍTÉS Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottság ülése 2012. november 27. Kovács Pál klíma- és energiaügyért felelős államtitkár PAKSI ATOMERŐMŰ - BŐVÍTÉS 2 PAKSI ATOMERŐMŰ BŐVÍTÉS
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a fenti dokumentum minősítés alól feloldott változatát.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. március 20. (OR. hu) 12981/17 ADD 1 DCL 1 FDI 25 WTO 229 A MINŐSÍTÉS FELOLDÁSA A dokumentum száma: Dátuma: 2018. március 1. Új státusz: Tárgy: 12981/17 ADD 1 RESTREINT
Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról
Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Arnóczi Rozália tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály 2011. február 16. Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról A főbb probléma
A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE. 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (International Labour Office)
A NEMZETKÖZI MUNKAÜGYI SZERVEZET FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE AZ ILO FŐ SZERVEI 1. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal 2. Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa 3. Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 4. Regionális
Horváth Miklós Törzskari Igazgató MVM Paks II. Zrt.
Az atomenergia jövője Magyarországon Új blokkok a paksi telephelyen Horváth Miklós Törzskari Igazgató MVM Paks II. Zrt. 2015. Szeptember 24. Háttér: A hazai villamosenergia-fogyasztás 2014: Teljes villamosenergia-felhasználás:
MEGÁLLAPODÁS. azzal a céllal, hogy elősegítsék és továbbfejlesszék a rendőri együttműködést a szomszédos országok között;
BGBl. III - Ausgegeben am 18. April 2008 - Nr. 42 1 von 5 MEGÁLLAPODÁS az Osztrák Köztársaság Kormánya, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között Dolga Vason Rendészeti Együttműködési
Összeállította: Éger Ákos, Magyar Természetvédők Szövetsége, Iryna Holovko, NECU Ukrán Nemzeti Ökológiai Központ
Nukleáris reaktorok élettartam hosszabbítása Ukrajnában. A szomszédoknak nincs beleszólása? Az Espooi egyezmény alkalmazása Ukrajnában a Nukleáris reaktorok élettartam hosszabbítása során Összeállította:
O OAH H Í R L E V É L
O OAH H Í R L E V É L Országos Atomenergia Hivatal 2012. március 15. évfolyam, 1. szám CBF Nyilvános fórum a stressz-tesztrõl Üzemidõ-hosszabbítási engedélykérelem Miniszteri szintû találkozó Párizsban
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.4. COM(2016) 113 final 2016/0064 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 883/2013/EU, Euratom rendeletnek az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF)
1. melléklet az előterjesztéshez
1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról
Energetikai mérnökasszisztens Mérnökasszisztens
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
A legújabb orosz atomerőművi szabályozások alkalmazási lehetőségeinek értékelése. Tóth András
A legújabb orosz atomerőművi szabályozások alkalmazási lehetőségeinek értékelése Tóth András Bevezetés - helyett Az orosz nukleáris szabályozás szintjei: Törvények Elnöki rendeletek Kormányrendeletek Állami
Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15.
Az iparbiztonsági szakterület aktuális kérdései 2014. április 15. Dr. Vass Gyula tű. ezredes BM OKF Veszélyes Üzemek Főosztály vezetője 1) Veszélyes üzemek hatósági felügyelet alatt tartása 2) Katasztrófavédelem