Reményünk nincs válságban A magyar keresztény politika nagy. kísérlete Húsz éve szabadlábon: magyar egyházak Harmadik út Hitvallók és Ügynökök

Átírás

1 XXIV. (X. új) évfolyam 2009/ Ft Keresztény közéleti-kultúrális folyóirat Reményünk nincs válságban A magyar keresztény politika nagy kísérlete Húsz éve szabadlábon: magyar egyházak Harmadik út Hitvallók és Ügynökök között

2 E TARTALOM LŐSZÓ Wildmann János: Számunk elé 3 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Hegedűs Antal: A délalföldi katolikus zsinatok 4 Jakab Attila: Millennium üröm az örömben éves a gyulafehérvári (erdélyi) érsekség 13 Orosz Gábor Viktor: Az egyházak helye a társadalomban 17 Wildmann János: Vegyes mérleg. Egyházak Magyarországon 20 T K F R ANULMÁNY Szabó Róbert Szakolczai György: A magyar keresztény politika nagy kísérlete. A DNP országgyűlési képviselőcsoportja I. rész 26 ÖRNYEZET ÉS FELELŐSSÉG Egyházak Világtanácsa: Nyilatkozat a környezeti igazságosságról és az ökológiai adósságról 41 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Vigh Szabolcs: Harmadik út hitvallók és ügynökök között. Egy szürke egér lavírozása a kommunista diktatúrában 45 ÓRUM Deák Dániel: Reményünk nincs válságban 51 ECENZIÓK 62 Keresztény közéleti kulturális folyóirat Megjelenik évente hatszor Egy szám ára: 399 Ft évi előfizetési díj: 2100 Ft A folyóirat megrendelhető a kiadó címén. Alapítók: Paul M. Zulehner és Wildmann János Kiadó: Egyházfórum Alapítvány, 1048 Budapest, Kordován tér 5. V/25. Telefon: (1) Adószám: (Az szja 1 százalékának felajánlásához) Szerkesztőség és Kiadóhivatal: 7635 Pécs, Sólyom dűlő 3. Telefon: (72) A szerkesztőbizottság tagjai: Deák Dániel Jakab Attila attilajakab@netscape.net Orosz Gábor Viktor Szécsi József Végvári Vazul ofm. Wildmann János (főszerkesztő) wildmann@dravanet.hu Bankszámla: OTP Bank Rt. Budapest, József körút IBAN: HU Swift (BIC): OTPVHUHB Lapterv, tördelés: Szabó Zoltán Nyomdai munkák: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Pécs, Légszeszgyár u. 28. ISSN Olvasóink leveleit a szerkesztőség címére kérjük. Minden írásért szerzője felelő s, és nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét fejezi ki. Nem kért kéziratokat nem ő rzünk meg, és csak kérésre küldünk vissza. Címlap: Millenniumi szentmise a pécsi székesegyház előtt (Fot ó: Wildmann János)

3 ELŐSZÓ Számunk elé lőző számunkban a közép-európai egyházak helyzetéről közöltünk áttekintést. A mostani duplaszámban ezt részben folytatjuk, de mindenekelőtt a magyarországi és környező országok magyar lakta területeinek egyházainak szentelünk figyelmet. Hegedűs Antal a Kalocsa- Kecskeméti, a Szeged-Csanádi és a Szabadkai egyházmegyék zsinatainak a tükrében mutatja be a Délvidéken élő katolikusok vallási helyzetét. A három egyházmegye lakóinak ugyanis szinte azonos nemcsak a múltja, de a jelene is, sőt még az egyházmegyei zsinatot is közel egy időben tartották, amelyeken azonos témaköröket tárgyaltak. A szerző a hét szentség fölsorolásának sorrendjében ismerteti a helyi zsinatok állásfoglalását, majd foglalja össze azok hiányosságait is, amelyek lényege, hogy gyakran figyelmen kívül hagyják az új idők jeleit: Mintha elfeledkeznének arról, hogy a 19. század után rengeteget változott a világ, benne az Egyház is. Idén ünnepelte ezer éves fennállását a gyulafehérvári (erdélyi) érsekség. Az erdélyi magyar katolikusoknak az elmúlt évszázadban a különböző román rendszerek és kormányok ellenséges intézkedéseivel kellett dacolniuk, hogy talpon maradhassanak. Küzdelmükben nem számíthattak Rómára sem, állítja Jakab Attila, mert a Vatikán mindenkori geopolitikai stratégiája mindig is az aktuális politikai hatalom igényeihez igazodott, és a lelkipásztori szempontok lényegében soha nem játszottak szerepet a döntésekben. A szerző úgy véli, hogy az igazán súlyos problémák az elmúlt években Jakubinyi György érsek vezetése alatt jelentkeztek. Mára a gyulafehérvári egyházmegye az előrehaladott szétesettség állapotába jutott, ahol sajátságos hatalmi gócpontok és politikai, gazdasági érdekszövetségek alakultak ki. Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész a Lutheránus Világszövetség nyári budapesti konzultációjáról számol be, amelynek az egyház és állam kapcsolata volt a témája az átalakuló közép- és kelet-európai társadalmakban. Az elmúlt húsz évben lezajlott változások az evangélikus egyházaknak is komoly kihívást jelentettek. Ezeket a változásokat a résztvevők részben komoly kritikával illették, mindenekelőtt az új zsarnokokat a fogyasztói társadalmat és a neoliberális globalizációt, amelyek spirituális értékeket veszélyeztetik. Másrészt azonban ezekben a kihívásokban is felismerik, hogy Isten továbbra is aktív marad Európa-szerte, nemcsak az egyházakban és az egyházak révén, de a szélesebb társadalomban is. A súlyponti rovatot utolsó cikkében emlékezünk meg az ezeréves pécsi egyházmegyéről, majd a fő ünnepen részt vevő pápai követ, Schönborn bécsi bíboros kérdésre Mi lett a keresztény Magyarországból? keressük a választ egy a hazai egyházakat vizsgáló vallásszociológiai kutatás néhány kiragadott eredményének rövid bemutatásával. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a magyar társadalom döntő többsége közel sem vallás- és egyházellenes, sőt az egyházaknak fontos társadalmi szerepet szán, mindenekelőtt egyfajta lelki és erkölcsi iránymutatást vár el tőlük. Ha egyáltalán beszélhetünk az egyházak válságáról, akkor ennek egyaránt oka a szekularizáció és az egyházak hitelvesztése, mindenekelőtt a papok körüli botrányok. Feltűnő jelenség az egyháziasan vallásos emberek klerikalizmusa és jobboldali pártszimpátiája. Újabb terjedelmes, és minden valószínűség szerint jelentős tanulmánysorozat közlésére vállalkozik az Egyházfórum, amelynek első részét ebben a számunkban olvashatják Olvasóink. Korábban közöltük Szakolczai György cikksorozatát a magyar keresztény politika nagy vitájáról, amelynek fő ellenlábasai Barankovics István és Mindszenty József bíboros voltak. A sorozat azonban adós maradt a Demokrata Néppárt történetének számos fontos további elemének ismertetésével. Szabó Róbert és Szakolczai György ezért egy új sorozatban emléket kívánnak állítani minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportjának, amelynek minden tagja nagy vállalkozásba kezdett, nagy veszélyt vállalt, minden kötelezettségének eleget tett, kivétel nélkül tiszteletreméltó módon viselkedett, üldöztetést, nagyrészük szörnyű üldöztetést szenvedett el. A végtelen fogyasztás kora elérte a határait, olvashatjuk az Egyházak Világtanácsa nyilatkozatában a környezeti igazságosságról és az ökológiai adósságról. Ez utóbbi fogalom az ökológiai adósság az ökoszisztémáknak, helyeknek és népeknek a termelési és fogyasztási minták által okozott kárra, valamint az ökológiai rendszerek más országok, közösségek és emberek igazságos jogainak csorbításával való kizsákmányolására utal, egyben kifejezi mély erkölcsi elkötelezettségünket arra, hogy megvalósítsuk a környezeti igazságosságot azokkal az emberekkel szemben, akik a leginkább érintettek a környezet és a Föld rombolása által. Olvasóink közül bizonyára többen látták a Hitvallók és ügynökök című filmet. A szocializmusban a legtöbb világi hívő és pap azonban nem volt sem hitvalló, sem ügynök, hanem szürke egérként lavírozott. Vigh Szabolcs személyes visszaemlékezései mégis drámai módon jelenítik meg egy ilyen szürke egér életútját a kommunista Magyarországon. Fórum rovatunkban Deák Dániel az Egyházfórum szerkesztőbizottságának új tagja szövi tovább az idei 3. számunkban a gazdasági világválság kapcsán elindított gondolatokat. A jelenlegi válságból semmiképpen nem vonható le apokaliptikus következtetés, miszerint egy ördögi játék következtében legördül egy fekete függönyt, amit követően már nincs esély másra, mint az egyébként elkerülhetetlen frusztráció enyhítésére. A humán szempontok érvényesítése azonban nem a kapitalizmus, hanem hús-vér emberek, a politikusok és az üzletemberek, nem utolsó sorban pedig a keresztények feladata. Wildmann János 2009/5 3

4 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK A délalföldi katolikus zsinatok I. Bevezető Zsinat, püspöki és egyházmegyei szinódus 1959 óta a katolikus egyháznak egyik leggyakrabban említett témája a zsinat volt. Ugyanis ekkor jelentette be XXIII. János pápa, hogy egyetemes ökumenikus zsinatot kíván egybehívni. Ez a pápa által összehívott püspöki tanácskozás Rómában között volt, és II. Vatikáni zsinat néven tartja nyilván az egyház- és a világtörténelem. Annak ellenére, hogy az egyházjog féltékenyen vigyáz arra, hogy a pápa hatalma az egyetemes zsinatokon ennek minden részletére kiterjedjen az összehívástól kezdve a zsinati határozatok megerősítéséig (CIC 341. kánon), a II. Vatikáni zsinaton résztvevő mintegy 2500 püspök bebizonyította, hogy a katolikus egyházban a szabad véleménynyilvánításnak és a döntések szabad meghozatalának is helye van. Ez alól csak a családtervezés és a papi nőtlenség (a cölibátus) témája kivétel, mert VI. Pál pápa levetette a zsinat napirendjéről. E kettő a mai napig tabu téma. A II. Vatikáni zsinaton többek között arról döntöttek, hogy a katolikus egyházban legyen a püspököknek olyan testületük, amely a világegyház problémáiról tárgyal, ha nem is olyan ünnepélyes formában, mint az ökumenikus, egyetemes zsinatokon. A pápa már ben püspöki szinódus néven megalapította ezt a testületet, mint a világ különböző vidékeiről kiválasztott püspökök tanácskozó testületét. A püspöki szinódus illetékessége a pápának való tanácsadásra korlátozódik. A püspöki szinódus teljes ülései mellett az egyházjog lehetővé teszi részleges püspöki gyűlések megtartását is (CIC 345) egy vagy több régiót érintő ügyek megtárgyalására. Amióta azonban a német és a holland részleges püspöki szinóduson az ún. tabu témák is terítékre kerültek, a katolikus egyház vatikáni szervei éberen ügyelnek arra, hogy ezek a botrányos tanácskozások ne ismétlődjenek meg más régiók (Afrika, Dél-Amerika stb.) püspöki szinódusain. A zsinatok harmadik formája az ún. egyházmegyei szinódus (CIC kánon). Ezt az összejövetelt nem is nevezhetjük tulajdonképpen zsinatnak, mert tagjai nem püspökök, hanem egy-egy egyházmegye papjai és laikusai, (az egyházjog világi krisztushívőknek nevezi őket). Ezeket az egyházmegye püspöke hívja össze tanácskozásra, hogy az egész egyházmegyét érintő kérdésekben a megyés püspöknek segítséget nyújtsanak. Ahogyan a pápa az egyetemes egyház ügyeiben abszolút felügyeleti joggal bír, ugyanilyen joga van a megyés püspöknek az egyházmegye kérdéseiben. A megyés püspöknek lelkiismereti ügye szem előtt tartani az egyház tanítását, a pápai és a vatikáni hivatalos direktívákat, s ezek megtartására külön eskü is kötelezi. Ezért is nagy a püspökök iránti szentszéki bizalom. A püspök az egyházmegyei zsinat határozatait nem köteles közölni a Szentszékkel. Közös múltból fakadó közös jelen Az alábbiakban a Kalocsa-kecskeméti, a Szegedcsanádi és a Szabadkai egyházmegyék zsinatainak a tükrében mutatjuk be a Délvidéken élő katolikusok vallási helyzetét. A három délalföldi egyházmegye lakóinak ugyanis szinte azonos nemcsak a múltja, de a jelene is. A három egyházmegye népe ezer éven át a Trianoni békediktátumig Magyarország történetét élte meg: a honfoglalástól kezdve Mohácson, a 150 éves török hódoltságon, majd a 18. századi telepítéseken keresztül a helyzet stabilizálódását jelentő19. századon át a 20. század kezdetéig. Az ig terjedő évek nem törték meg jelentősen a három egyházmegye lakói gazdasági, társadalmi és vallási életének kontinuitását. A II. világháborút követő igen szomorú kommunistaateista korszak közel 50 esztendeje pedig, ha más-más országhatárok között is, de azonos életformát és problémákat kényszerített a három egyházmegye lakosságára. Ezen nem változtatott a Vatikánnak az a döntése sem, hogy év után elfogadja a két világháború után kialakult országhatár-módosításokat. Ennek értelmében, 1968-ban Bácskát elszakította Kalocsától, és a Jugoszláviához került Bácska területén Szabadkai püspökség néven létrehozta az új egyházmegyét. A Bácskától megfosztott kalocsai érsekség területét kiterjesztette a jelenlegi Bács-Kiskun vármegye egész területére, és így jött létre a Kalocsa-kecskeméti érsekség. Az ősi Csanádi egyházmegyét három részre szakította: A Romániához csatolt részen a Temesvári, a Magyarországon maradt részen a Szeged-csanádi, a Jugoszláviához csatolt részen pedig a Zrenjanini-nagybecskereki egyházmegyét hozta létre. Az ezer éve egy területen élő, azonos vallási hagyományokban nevelődő és élő három egyházmegye szinte egyidőben tartotta zsinati-szinódális összejöveteleit. A sort Szeged-Csanád nyitotta meg között Gyulay Endre megyés püspök elnökletével, ezt követte Kalocsa-Kecskemét között, Dankó László majd Bábel Balázs érsekek irányításával, majd Szabadka zárta a sort az közötti egyházmegyei zsinatával, Pénzes János megyés püspök elnöklésével. A közös múlt és a közös jelen után kialakuló új helyzetben a három délalföldi zsinatnak egyaránt /5

5 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Magyarországi egyházmegyék figyelembe kellett vennie a II. Vatikáni zsinatnak és az utána egyre-másra megjelenő szentszéki direktíváknak az útmutatásait. Az adott keretek között egyéb és jobb javaslatokat és rendelkezéseket szinte nem is hozhatott egyik egyházmegyei zsinat sem. II. A három zsinat közös témái Lényegében mind a három egyházmegyei zsinat három azonos témakört választott megtárgyalandó feladatnak. Ezek az egyház papi, tanítói és pásztori küldetésével függnek össze. Lényegében azonos volt mindhárom egyházmegye zsinatának a munkamódszere is. A zsinatot a megyés püspök körlevele hirdette meg. Azonnal meg is alakultak az egyes témákat feldolgozó munkacsoportok, amelyekben a lehetőség szerint papok és világiak fele-fele arányban vettek részt, de arra is lehetőség nyílt, hogy az egyházmegye hívei, akár egyénileg, akár pedig közös, egyházközségi vagy civil szervezeteken keresztül szóljanak a témákhoz. Ezek feldolgozása éveken keresztül tartott: az elkészült javaslatokat a megyés püspök nézte át, ha kellett módosította azokat, majd visszaküldte az egyes szekciókba, ott ismét hozzászólhattak, alakíthatták. Ezután a püspök ismét átvizsgálta az anyagot, és amikor megállapította, hogy benne az egyház tanításával és törvényeivel ellenkezőt nem talált, a dokumentummal egyetértve, azt aláírásával megerősítette, és hivatalosan kihirdette. A középkortól napjainkig a katolikus egyház a hívek szentségi életét központi fontosságúnak tartotta. A protestáns hitújítók ezért a katolikus egyházat a Sákramentumok egyházának nevezték, önmagukat pedig, mivel ők a Bibliában megjelenő Isten igéjének a hirdetését tették első helyre, az Ige egyházának nevezik a mai napig. A katolikus lelkészek legfőbb gondja ma is a szentségek hatékonyabbá tételére helyeződik. A szeged-csanádi zsinat könyve 60 oldalt szán a hét szentség szerepére a hívek életében, míg az összes többi témával 90 oldalon foglalkozik. A kalocsa-kecskeméti zsinaton ez az arány 100:62 oldal, míg a szabadkai zsinaton 61:34 oldal. A szentségekhez kapcsolódó helyzetleírásokban a zsinaton résztvevők kivétel nélkül igen kritikusan elemzik a hívek szentségi életét. Kendőzés nélkül megvallják, hogy a hívek többsége megfizethető vagy ingyenes szolgáltatásnak tekinti a szentségek fölvételét. A hét szentség fölsorolásának sorrendjében foglaljuk össze annak lényegét, ami a szentségekről szóló elemzésekben közös mind a három zsinat anyagában. 1. A keresztség. Amíg századokon át elképzelhetetlen volt, hogy a csecsemőt születése után mielőbb ne kereszteljék meg, addig napjainkban ez már nem sürgős feladat, és ha igénylik is a gyermek megkeresztelését, ezt a szülők többsége nem meggyőződésből, hanem szokásból teszi. Ennek fő okát az elmúlt 40 év ateista, vallástalan légkörére vezetik vissza a zsinatok részvevői. 2009/5 5

6 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK 2. A bérmálás. Ennél a szentségnél a zsinatok szerint két sajnálatos jelenség tapasztalható. Az első, hogy nem csak a megkeresztelteknek, de az elsőáldozóknak is csak a töredéke jut el a bérmálás fölvételéig. A másik, elég gyakran ismétlődő jelenség, hogy a szülők azt szeretnék, hogy gyermekük minél előbb megbérmálkozzon. Ezután a gyermekek legnagyobb része elmarad nemcsak a hittanról, hanem a misén való részvételről is, kibérmálkozik ahogyan rezignáltan megállapítják. A legtöbbjüknél a bérmálás a házasságkötésig az utolsó találkozás az egyházukkal. 3. Az oltáriszentség. Sokan csak azért jönnek vasár- és ünnepnapokon a misére, hogy az egyház parancsának eleget tegyenek, és ha magukhoz veszik is az oltáriszentséget, vagyis megáldoznak, azt csak szokásból vagy kényszerűségből teszik. Igen sok hívő arra panaszkodik, hogy kénytelen félórás vagy még annál is hosszabb prédikációt végighallgatni, és ezért a mise, azaz az Eucharisztia ünneplése sablonossá és unalmassá válik a számukra. 4. A bűnbánat szentsége. A hívekből szinte teljesen kiveszett a bűntudat, igen gyakran gyónás nélkül áldoznak, még akkor is, ha súlyos bűn terheli az életüket. Azt is megállapítják, hogy sokan éveken át elmaradnak a gyónástól, akkor jönnek gyónni, ha az valami oknál fogva kötelező a számukra. 5. A betegek kenete (régi nevén: az utolsó kenet). Ezzel kapcsolatban megállapítják, hogy a hívek többségénél még ma is babonás félelem és idegenkedés uralkodik e szentség fölvételével kapcsolatban. E miatt a Halottak anyakönyvében a szentséggel ellátottság rovatában több a nem megjegyzés, mint az igen 6. A házasság. Mindhárom zsinatnak közös megállapítása, hogy a modern társadalom egyik legnagyobb problémája a házasság válsága. Ennek okai: megrendült a hagyományos családmodell; a megkötött házasságok közel fele rövid időn belül felbomlik (ebben nincs nagy különbség a templomban és a nem templomban kötött házasságok között). A szétbomlott házasságok súlyosan ártanak a társadalomnak is. Az egyházi házasságra jelentkezők nagy része híjával van nemcsak a házasság szentsége ismeretének, de a hitigazságokkal kapcsolatos ismereteknek is. 7. Az egyházi rend. A papsággal kapcsolatos helyzetkép vázolása a szentségek témakörében a legrészletesebb. Ebbe a témakörbe a papok és a diakónusok tartoznak. Az egyházi élet válságáról szólva a zsinatok résztvevői a papság válságát tartják a legsúlyosabbnak. A paphiány és a papi utánpótlás A papok kevesen vannak; az utánpótlás kevés, többen elhagyják a papi hivatást, az átlagéletkor nagyon magas, fizikailag és lelkileg túlterheltek, magányosak. E jelenségek elsődleges okaként az elmúlt 40 esztendő kommunista-ateista korszakát jelölik meg, amely a papságot a társadalom peremére szorította. A papok számának mind nagyobb csökkenése a kalocsa-kecskeméti zsinat prognózisa szerint 2008-ra éri el a mélypontot, ekkorra az aktív lelkipásztorkodó papság száma nagyjából megfeleződik, nem haladja meg a Kalocsa-kecskeméti egyházmegye területén az 50 főt. A stratégia átgondolásakor a Zsinati könyv térképen mutatja be, hogy a zsinat részvevői által konstruált körzetekben hány aktív pap fog működni. Példaként a Szabadkával közvetlenül szomszédos három körzet prognózisát mutatjuk be: (1) A bácsalmási körzethez tartozó hat településen (Bácsalmás, Kunbaja, Csikéria, Bácsszőllős, Tataháza, Mátételke) két aktív pap lesz. (2) A mélykúti körzethez tartozó négy településre (Mélykút, Tompa, Kelebia, Kisszállás) egy pap jut. (3) A katymári körzethez tartozó négy községre (Katymár, Madaras, Bácsborsód, Bácsbokod) ugyancsak egy pap jut majd. Szeged-Csanádnak nincs Kalocsa-Kecskeméthez hasonló kimutatása, de közöl két statisztikát, amely a papság számát illetően lesújtó eredményre vezet. E szerint 71 lelkipásztor hiányzik, a meglévők életkora pedig így oszlik meg: 80 év fölötti: 3, év közötti: 10, év közötti: 26, év közötti: 19, év közötti: 18, év közötti: 15, 30 év alatti 4 papja van a Szeged-csanádi egyházmegyének. A kalocsai és a szegedi zsinattal szemben a szabadkai zsinat örömmel állapítja meg, hogy egyházmegyénkben nem mondható, hogy válságban van, és nem nézi oly pesszimistán a paphiány kérdését sem. Összesen ugyanis csak 24 pap hiányzik a lelkipásztorkodásból. A papok életkor szerinti megoszlása is kedvezőbb, mint a másik két egyházmegye papságáé. A fenti statisztikai kimutatáshoz hasonlóan: - 80 év fölötti: 3, év közötti: 6, év közötti: 36, év közötti: 19, év közötti: 11, - 30 év alatti: 9 pap. Hogy milyen súlyosan nehezedik mindhárom délalföldi egyházmegyére a papi utánpótlás kérdése, kitűnik abból is, hogy mindhárman külön fejezetet szánnak a papnevelésnek, vagy ahogyan nevezik, a hivatásgondozásnak. Szabadka a papi utánpótlást illetően sem panaszkodik, hisz Kalocsa-Kecskemét 11 papnövendékével szemben Szabadkának 29 kispapja tanul Európa különböző egyetemein és főiskoláin. Szeged-Csanád helyzete oly súlyos lehet, hogy akarva-akaratlanul, még kispapjainak a számát sem közli /5

7 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK A kérdés jövőjéről szólva, mindhárom egyházmegye egyaránt megemlíti, hogy rendkívül alacsony a papságra jelentkezők száma. A fiatalokat ugyanis, nem vonzza a magányos, túlterhelt, öröm nélküli pap életformája, félnek önmaguk végleges elkötelezésétől, hasonlóan a házasságot választani akaró társaikhoz. A hivatásukat elhagyó papok számáról egyedül Szabadka közli, hogy tízévenként egy ilyen papja van, s ebben a jelentős megállapításban világviszonylatban is egyedülálló lehet a szabadkai egyházmegye! zsinat azonban elfogadja a konzervatív, a papi méltóságot féltő álláspontot is: A pap a vezető, a lelkipásztor; a diakonátus csak a jelen helyzet diktálta kényszer. Ugyanez a szellem érezhető az egyházjognak abban a rendelkezésében is, hogy a diakónusnak saját jövedelméből kell ellátnia magát és családját, mert az egyház nem biztosít neki olyan anyagi ellátást, ami a fölszentelt papnak kijár (ld. CIC 281. kánon). Az új evangelizáció és a hitoktatás Segít-e a diakonátus intézménye? A diakonátus az egyházi rend, a klérus első fokozata. Évszázadokon keresztül úgy tekintettek rá, mint a papsághoz vezető lépcsőre, csak a II. Vatikáni zsinat vezette be újra az állandó diakonátusnak, mint tartós életformának az intézményét. Az első nagy lendület után a hivatalos római rendelkezések napjainkban már nem szorgalmazzák az állandó diakonátust. Ennek megfelelően a szegedi zsinaton még csak meg sem említik őket, még a lelkipásztori kisegítők sorában sem. A kalocsai és a szabadkai zsinat azonban, hivatkozva az ősi hagyományra és napjaink paphiányára, amely miatt mind több plébánia marad pap nélkül, egész fejezetet szán a diakonátusnak, úgyis mint a házas férfiaknak szentségi rendben szolgáló, cölibátusra nem kötelezett szolgáira. A diakónus, az egyház tanítása szerint elsődlegesen a szeretetszolgálatban (karitász) tevékenykedik, de emellett prédikál, esket, temet, hitoktat, igeliturgiát vezet, intézi egy-egy plébánia gazdasági és egyéb ügyeit. Hogy a kalocsai zsinat mennyire fontosnak tartotta a diakonátus intézményét, mutatja az a statisztikai adat is, hogy 2000-ben a 12 magyarországi egyházmegyében 44 diakónus tevékenykedett, annak egy negyede a Kalocsa-kecskeméti egyházmegyében szolgált. A kalocsai zsinat elvetette azok álláspontját, hogy nem kell diakónussá szentelnünk az arra alkalmas jelentkezőket sem, mert lelkipásztori tevékenységüket világiként is elláthatják. Ugyanez a Napjainkban a világi törvényhozás, de az egyházi is, szigorúan tiltja, hogy erőszakosan terjesszék a hitet, ahogyan a népvándorlástól a fölvilágosodás koráig ez gyakorta megtörtént. A hitterjesztés modern útja az evangelizáció és a nevelés. Az új evangelizáció a világi hívek Krisztust megvalló és tanúságtevő élete, mégpedig a családban, az iskolai oktatásban és nevelésben, a társadalomban, valamint a foglalkozások adta környezetben. Az evangelizáció fő hordozói a lelkiségi mozgalmak (mindegyik zsinat hosszan ismerteti és méltatja ezeket), a katolikus oktatási és nevelési intézmények, a vallásukat gyakorló családok, a házas csoportok, a rádió és a tv vallási műsorai stb. Az evangelizáció direkt formái, mint amilyenek a személyes megszólítás, a házalás és az utcai evangelizáció, idegenek a katolikus hívek számára, egyrészt azért, mert ezeket elsősorban a szekták alkalmazzák, másrészt pedig azért, mert a letűnt politikai rendszer utóhatásaként a hit magánügygyé szűkült. Az érdeklődő jegyzi meg az egyik A kalocsai székesegyház helyzetképet fölvázoló megállapítás sokszor az egyháznak kiábrándító, anyagias, bürokratikus oldalával ismerkedik meg, ezen kívül a magukat kereszténynek vallók sem rendelkeznek a hit alapvető ismeretével és átadásának módszereivel, amelyekkel evangelizálni tudnának. A hitoktatás a keresztény tanítás hirdetésének és az evangelizációnak egyik legfontosabb módja. Nem csoda, hogy mindhárom egyházmegye zsinata részletesen szól a hitoktatásról, a vele kapcsolatos helyzet- 2009/5 7

8 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK képet a szabadkai egyházmegye zsinati könyvében olvashatjuk a legrészletesebben, annak ellenére hogy a zsinat idején Szerbiában, így a Bácskában is, még csak ekkor szerveződött és indult be az iskolai hitoktatás. Abban mindhárom egyházmegye zsinata egyezik, hogy a rendszerváltás nem sokat lendített a hitoktatás ügyén, bár megszüntette a vallásellenes és ateista propagandát. Az iskolákban azonban a hitoktatás továbbra is a helyi igazgató kénye-kedvének van kiszolgáltatva, a plébániai hitoktatásnak pedig nincs védett ideje, ezért igen sok jó szándékú gyerek marad el iskolai elfoglaltsága miatt. Ezen kívül ma is igen sok múlik a szülők hozzáállásán, a hitoktatók szakmai és pedagógiai képzettségén. Sok baj van a hittanra járók laza fegyelme miatt. Ezen felül igen ártalmas jelenség a lelkipásztorok különböző hozzáállása is a hitoktatás ügyéhez. Kalocsa megállapítása pl., hogy vannak áldozatos, kitartó papok, pedagógusok, hitoktatók, szülők, akik az árral, a fent említett negatív jelenségekkel szemben úsznak, és az új ember kialakításán fáradoznak. A középiskolások, a főiskolai és egyetemi hallgatók legfeljebb egy-két százaléka, a munkás fiataloknak pedig ezrelékben kifejezhető százaléka sem kapcsolódik be az egyházközség életébe, nem jár az ifjúsági hittanokra, és csak kényszeredetten pótolja vallási ismereteit, amikor pl. a házasság előtt ezt megkövetelik tőle. Az ökumenizmus Az egységtörekvések jelenlegi állásának általános ismertetése után egyedül a kalocsakecskeméti zsinat ismerteti statisztikai részletességgel az egyházmegyében élő egyházi közösségeket: a reformátusokat, az evangélikusokat, a baptistákat és a pravoszláv (ortodox) keresztényeket. A nemzetiségek Róluk is legrészletesebben a kalocsakecskeméti zsinat szól. A horvátok (bunyevácok, sokacok) és a németek után külön fejezetben tárgyalja a cigányság társadalmi és lelkipásztori helyzetét. A helyzetelemzés során a zsinat hangsúlyozza a velük szembeni teljes nyitottság fontosságát. A karitász Mindhárom zsinat részletesen, külön fejezetben taglalja a karitásznak (amely az egyház keretei között végzett szociális munkának az elnevezése) a helyzetét és feladatait. Hangsúlyozzák, hogy a karitásznak, bármennyire is jelen kell lennie az egyházban, nem lehet olyan szerepe, hogy az úgy tűnjön fel, hogy az egyházat mint szociális intézményt tüntesse föl a közvélemény előtt. A Szeged-Csanádi egyházmegye zsinata külön-külön foglalkozik a szenvedélybetegek, a fogyatékosok és más hátrányos csoportok segítésének kérdésével. A világiak Bár a laikus krisztushívők a zsinati könyveknek szinte minden lapján megjelennek, mindhárom zsinat külön fejezetben meglehetősen röviden elemzi helyzetüket. A negyven évig tartó ateista nyomás és a nyomában terjedő szekularizáció hatására a közöny ugyancsak rossz hatással volt a világi hívek és az Egyház kapcsolatára. Ugyanakkor örömmel állapítják meg, hogy sokan voltak, akik vállalták az Egyház melletti kiállást, és ezért minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek. A rendszerváltás óta fokozatosan emelkedik a világi hívek aktivitása, sokrétűen támogatják azokat a lelkipásztorokat, akik ezt igénylik. Ennek ellenére még ma is sok helyen elmarad vagy legalább is nagyon lassan alakul ki az indokolt munkamegosztás a papok és a világi krisztushivők között. A világegyház rendelkezései közé tartozik, hogy az egyházmegyei zsinatokon helyet és szerepet kell adni a világiaknak is. Szeged- Csanád kivételével a másik két zsinat dokumentumai név szerint is közlik a zsinaton résztvevő világiaknak a névsorát. Kalocsa-Kecskeméten a negyvenkét pap mellett 43 világi résztvevő van jelen (13 nő és 30 férfi), Szabadkán pedig 47 pap és 4 apáca mellett 26 világi tagja (4 nő és 22 férfi) volt a zsinatnak. Anyagi ügyek Mindhárom zsinat külön fejezetben tárgyalja az egyházmegye anyagi ügyeit. Közös megállapításuk, hogy a pártállam idején az egyház anyagilag szinte teljesen összeomlott.. A fordulat után a két magyarországi A szegedi dóm egyházmegye sok ingatlant kapott vissza, és ez nagyban javított anyagi helyzetükön. Mindhárom egyházmegye megemlíti a nyugati alapítványok és segélyszervek folyamatos és /5

9 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK igen jelentős anyagi segítségét, amely megkönnyítette a leglényegesebb anyagi ügyek megoldását, ugyanakkor egyik sem tesz említést az állami szervek és az önkormányzatok ilyen-olyan formában történő állandó vagy ad-hoc támogatásáról. Szólnak a még ma is meglévő anyagi problémákról, és kritikusan megállapítják, hogy bár az egyházi állásfoglalások igen sokszor szólnak az igazságos bérről, sőt az úgynevezett családi bérről is, de ez a gyakorlat egyházi vonalon legföljebb csak nyomokban fedezhető fel. A kommunikáció A Szeged-csanádi egyházmegye zsinata külön fejezetben, a kalocsai és a szabadkai pedig az új evangelizáció fejezetében szólnak a tömegtájékoztatási eszközök fontosságáról az egyház életében. Az erről szóló helyzetkép is igen reális: megállapítja, hogy bár megszűnt a pártállam erősen korlátozó szerepe, napjainkban mégis az a helyzet, hogy az emberek jó részében semmiféle érdeklődés nincs az Egyház mondanivalója iránt. Ennek nem kis részben az is oka, hogy a vallási műsorok készítésekor a médiában a szakmai kérdések többnyire háttérbe szorulnak, és a vallási műsorok színvonala egyenetlen. Ugyancsak a Szeged-csanádi dokumentum mutat rá egy még ma is nemcsak meglévő, hanem még inkább erősödő jelenségre: A tömegtájékoztatási eszközökben ártalmas lehet a vallásosság direkt jelenlétének eltúlzása. Az agitációs propaganda könnyen ellenkezőjére fordulhat, vagy ellenérzést válthat ki még jó szándékú emberekben is. Szerzetesek az egyházmegyében A témát mindhárom egyházmegye zsinatán tárgyalták, ezért a helyzetelemzések sorában ezt a kérdést sem hagyhatjuk ki. Magyarországon 1950-ben megvonták a szerzetesek működési engedélyét. Ezzel szemben a titói Jugoszláviában tovább élhettek a szerzetesi közösségek, bár korlátozták a tevékenységüket. A szabadkai egyházmegyében ezért a mai napig folyamatos a férfi és női szerzetesrendek élete; a kalocsa-kecskemétiben és a szeged-csanádiban csak a rendszerváltás után éledhettek, jelenhettek meg. A kalocsa-kecskeméti zsinat tételesen is fölsorolja az egyházmegye területén működő szerzetesrendeket, címüket és telefonszámukat is megadva. A másik két egyházmegyében ez az információ hiányzik. Amíg Magyarországon a 40 éves kényszerszünet járult hozzá elsősorban létszámuk jelentős csökkenéséhez, addig ennek okai Szabadkán a nehéz külső körülmények és a Jugoszlávia területén dúló polgárháborúk voltak. A szerzetesek tevékenységét mindhárom zsinat pozitíven értékeli, egyedül a szeged-csanádi zsinat említi, hogy a papok és a hívek között sokan úgy vélik, hogy a szerzetesek túlságosan a saját életüket élik, és nem kapcsolódnak be eléggé a lelkipásztori munkába. III. Ami mindhárom zsinatból hiányzik Leglényegesebb hiányérzetünk a zsinati helyzetelemzéseket követő két fejezetnek, az Ajánlások és a Rendelkezések olvasásakor keletkezett. Az a benyomásom ugyanis, hogy a három zsinat szinte minden ajánlása és rendelkezése a régi (népegyháznak mondott) hagyományok keretei és kívánalmai között mozog. Pedig a régi szép idők mellett, amelyre főleg mi idősebbek szívből jövő nosztalgiával gondolunk, a zsinatoknak reálisan, nemcsak verbálisan, figyelembe kellene vennie az új idők jeleit is. Mintha elfeledkeznének arról, hogy a 19. század után rengeteget változott a világ, benne az Egyház is. Ennek volt tudatában XXIII. János pápa, amikor összehívta a II. Vatikáni zsinatot, hogy szembenézzen az új idők új követelményeivel. A hiányosságokról szólva felbátorít a II. Vatikáni zsinatnak és az egyházi törvénykönyvnek (Codex Juris Canonici, CIC) 212. kánonjának a biztatása: A világiaknak tudásuk, szakértelmük és tekintélyük alapján joguk, sőt néha kötelességük, hogy az egyház javát érintő dolgokról véleményt nyilvánítsanak a szent pásztorok előtt, és véleményüket a hit, az erkölcs és a pásztorok iránti tisztelet megtartásával, valamint a közjónak és a személy méltóságának figyelembe vételével a többi Krisztus-hívőnek tudomására hozzák. Ezért sorjázom most mindazt, amiről azt vélem, hogy leginkább hiányzanak a három zsinat ajánlásaiból és rendelkezéseiből. 1. A II. Vatikáni zsinat megújító szelleme a zsinati könyvek Teológiai alapvetés című fejezeteiben igen szegényesen jelentkezik, őszinte és mély alkalmazása még szegényesebb a Javaslatok című részben. Pedig a kalocsai érsek világosan megfogalmazta az egyházmegye zsinatának a fő célkitűzését: Követni akarjuk az Első Apostoli Zsinat és az utolsó II. Vatikáni zsinat szellemét, amelyben nem voltak anathémák (kiközösítések), pozitívan azt szeretnénk megfogalmazni, amit meg kell tennünk. Nem ímmel, ámmal. Ezzel szemben több száz neves katolikus teológus a Rómából irányított visszarendeződésről beszél. Ezeket név szerint is felsorolja, és tevékenységüket ismerteti Julius Morell jezsuita Radikális egyházreform című könyvében a oldalakon. A visszarendeződés tendenciájáról az Ökumené folyóiratnak a 2009/2. számában a nemzetközi hírű, ugyancsak magyar Gánóczy Sándor egyetemi tanár a következőt írja: A jelenlegi integrista törekvések a zsinat előtti állapotok megőrzésére, sőt visszavonására irányulnak Elleneznünk kell ezeket a törekvéseket. Wildmann János Egy reformzsinat üzenete című könyvében így összegzi a zsinat utáni folyamatokat: A zsinatot követő lelke- 2009/5 9

10 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK sedést sok helyütt csalódottság, sőt keserűség váltotta fel. Világiak és klerikusok papok és püspökök egyaránt a szélsőségek és a szekuláris veszélyek között biztos támpontot kerestek, és ezt a betűben, a struktúrában és a jogszabályokban találták meg (268-9 old). 2. A három egyházmegyei zsinatnak a világról alkotott képéből nagymértékben hiányolom a II. Vatikáni zsinatnak megnyilatkozásait: tisztelettel és szeretettel tekint ez a Zsinat az emberek nagy családjára párbeszédet kezd vele. Az egyház Krisztus munkáját akarja követni, aki azért jött, hogy üdvösséget szerezzen, nem pedig, hogy elítéljen, azért, hogy szolgáljon, nem pedig hogy neki szolgáljanak (Gaudium et spes, 1-3). A világ olyannak tűnik a három zsinat szövegeiben, mint amely ellenséges, istentelen erők ideológiáját képviselné, amelyet le kell győzni, és nem szólnak arról, hogy ez a világ milyen értékeket hordoz a maga autonómiájában, az egyháztól és a vallástól független életformájában és emberszolgáló tevékenységében. Ebben a kontextusban tűnik fel, hogy az egyházmegyék vallási helyzetében megmutatkozó negatív jelenségekért szinte kivétel nélkül első helyen mindig a közelmúlt kommunista rendszerének 40 éves hatását okolják. Kétségtelen, hogy óriási károkat okozott a vallási élet minden jelenségében a régiónkban is az az átkos negyven esztendő. Hogy ezek a károk nemcsak a világiak, hanem a papság életében is súlyosak voltak, bizonyítják azok a főpásztorok részéről elhangzó bűnvallások és bocsánatkérések, amelyeket pl. a kalocsai érsek a Szinódust bezáró prédikációjában így fogalmazott meg: Egyházunk, benne az egyháziak, sokszor gyöngeségből megalkuvókká lettek a diktatúra idejében, vagy bűnöket követtek el. Most, a Főegyházmegye vezetőjeként Istentől bocsánatot kérek a magam, papjaim és a hívek által elkövetett bűnökért. Ez így igaz, és ez a szemléletmód áthatja a II. Vatikáni zsinatnak minden dokumentumát. Önkritikusan, tabu témák nélkül szólni kell saját gyengeségeinkről és hiányosságainkról is, még akkor is, ha féltjük a jó hívek nyugalmát és hitét a sok bocsánatkéréstől, amit csak a megboldogult II. János Pál pápa is majd száz alkalommal megismételt. 3. A világi krisztushívőknek az egyházban betöltő szerepét a hatályos egyházi tanításnak megfelelően fogalmazzák meg mindhárom zsinaton. A szegedi zsinat könyve szerint pl. Elsősorban a világi hívek feladata az, hogy a keresztény elveket a különféle élethelyzetekben (kulturális, politikai, és a gazdasági élet területén érvényesítsék és valóra váltsák. A különféle hatóságokkal, társadalmi és civil szervezetekkel való kapcsolattartás is főként a világi hívek munkaterülete. Szaktudásukat bocsássák önzetlenül az egyházközség rendelkezésére, és lelkipásztorukat támogassák egyre sokrétűbben a számára szinte elvégezhetetlen feladatok megoldásában. Feltűnő azonban, hogy a világi hívek ilyen irányú tevékenységén és tanúságtételén kívül mennyire hangsúlyozzák a dokumentumok a civilek távoltartását a szoros értelemben vett lelkipásztori feladatoktól. Nemcsak annyiban, hogy semmit sem végezhetnek a plébánossal való konzultáció és annak jóváhagyása nélkül (ami a legtöbb esetben helyes is), de pl. a kalocsai zsinati könyv a családban élő teológiai és civil tudományokkal rendelkező, elhivatott világiakat külön is figyelmezteti arra, hogy ők nem pappótlékok, nem is pap-helyettesek. A világi hívő még az anyagi tevékenység vonalán is, bármilyen szakértelemmel is rendelkezzék, a szakértelemmel nem rendelkező papnak a közvetlen irányítása alatt áll. Nagyon sokszor előfordul, hogy a hívő szakember, akár iparos, akár értelmiségi, ha belátja, hogy a papnak nem kell a véleménye, sőt még meg is sértődik a hívő őszinte megnyilatkozásán, akkor visszahúzódik, rezignált lesz. 4. A nők szerepének értékeléséről lelkipásztori vonalon alig szólnak a zsinati dokumentumok. Annál megdöbbentőbb ezért a szeged-csanádi zsinat ezzel kapcsolatos összefoglaló megállapítása (nem a miatt, amit mond, hanem a szöveghez csatlakozó zárójeles mondat miatt: A nők az Egyházban kapják meg az őket megillető aktív szerepet és megbecsülést, ne érje őket hátrányos megkülönböztetés a férfiakkal szemben, kapjanak szavazati és döntési jogot minden olyan területen, amit az egyházi jog nem tilt (a világi jogban elvileg nincsen ilyen terület). Az egyébként nagyon részletes és alapos szeged-csanádi Zsinati könyv Tárgymutatójában a nők címszó nem is szerepel. Ennél még szomorúbb azonban, hogy a világi hívők hat alcímre osztott részében a 49 utaló szám között nem szerepel a könyv 61. oldala, ahonnan a világi hívő nőkre vonatkozó fenti idézetet vettük. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy a mélyen hívő, de önállóan gondolkodó értelmiségi nőkkel nem tud mit kezdeni a papok jó része. 5. A család. A zsinati könyvek igen sok helyen foglalkoznak a család problematikájával. Így pl. a kalocsai Zsinati könyvnek a tárgymutatója 16, családdal kapcsolatos címszavat tartalmaz, a szegedi pedig 15 címszóban foglalkozik a család és a családalapítás kérdéseivel, ideértve azt is, ami a házassággal kapcsolatos címszavakat illeti. A helyzetelemzések pozitívumai mellé méltán oda lehet állítani mindazt, amit a teológiai elemzés, az ajánlások és a rendelkezések megállapítanak a családról. Érezni lehet bennük hogy a zsinatok a családban valóban a kis egyház, megjelenését látják, annak jelenét és jövőjét szeretettel és aggódással figyelik, és arra törekszenek, hogy a lelkipásztorok mindent megtegyenek azért, hogy minél több boldogabb családja legyen a katolikus egyháznak. Azonban, ha valahol érezni lehet a kalocsai érsek megállapítását a szinódust bezáró szentmisén, miszerint ha valahol sűrűn szerepelnek az általános alanyok, a meg kell tennünk, meg kell valósítanunk, létre kell hoznunk kifejezések, akkor ez a családdal kapcsolatos kérdéseknél feltétlenül fennáll. Azt hiszem, hogy a szinódusok tagjai főleg a család kérdéseivel kapcsolatban arra törekedtek, hogy itt se /5

11 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK A szabadkai Szent Teréz székesegyház lehessen érezni (sem az ajánlásokban, sem a rendelkezésekben) Jézus szemrehányását a közösség tanítóival kapcsolatban: Elviselhetetlenül nehéz terheket rónak és raknak az emberek vállára, de maguk újjal sem hajlandók mozdítani rajta (Mt 23, 4). Feltűnően röviden szólnak a zsinati könyvek a katolikus egyház római hatóságainak és maguknak a pápáknak egyik központi kérdéséről, a családtervezésről. A kalocsai zsinat erről csak annyit mond, hogy népszerűsíteni kell az egyház tanítását a természetes családtervezésről, a szegedi pedig csak megemlíti a Természetes Családtervezést Segítő Egyesület létezését, valamint a jegyesoktatásban, a vallásukat gyakorló jegyesek számára a házasság mindennapi problémái között a családtervezést is. A közvéleménykutatások szerint a katolikusok 90 százaléka világszerte nem ért egyet azzal az egyházi előírással, hogy a házasélet minden aktusának alkalmasnak kell lennie az emberi élet továbbadására, és nem fogadja el a fogamzásgátló eszközök használatának tilalmát sem. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy még hatvan évvel ezelőtt is a teológiákon ezzel kapcsolatban azt tanulták a hallgatók, hogy a születésszabályozás módjával kapcsolatban a gyónók non sunt inquietandi, azaz nem nyugtalanítandók. 6. A közvéleménykutatást említve azt látom, hogy a vallásszociológia megállapításai igen szűkösen szerepelnek a zsinati könyvekben. A kellemetlen tények statisztikákkal való dokumentálását a protestáns felekezetek nálunknál még inkább kerülik. Ezt a Bibliára hivatkozva Kéri György református lelkész így indokolja meg a Teológiai Szemlében, reflektálva Noszlopi Lászlónak a vallásszociológiáról írt tanulmányára: Vallásszociológia? Nincs szükség rá! Minden meg van írva a Názáreti tanításában Isten mentse meg a vallásszociológiát minden egyéb úttól! Ezzel kapcsolatosan a napjainkban menő katolikus álláspontot a Távlatok évi 4. számának szerkesztőségi cikke fogalmaz meg. A magyar jezsuiták folyóirata egy magyar baloldali lapot idéz, amely szociológiai kutatásokra hivatkozva megállapítja, hogy kevésbé vallásosak ma a magyarok, mint tíz évvel ezelőtt. Egyre kevesebben vannak a nagyon vallásosak. A Távlatok szerkesztője szerint ezek felületes kategorizálások és negatív tudósítások arról, hogy hurrá, kevesebb a templomba járó magyar, mint tíz éve! Arról kell írni, hogy növekszik az Egyház tekintélye, nőtt az egyházak értékorientáló szerepe, hogy a vallásos hívő emberek derűsebbek, kiegyensúlyozottabbak, mint a nem vallásosak! Sajnálatos, hogy milyen messze van ez a hangnem a II. Vatikáni zsinat hangnemétől és megállapításaitól. Elég ennek a Zsinatnak a Tárgymutatóját megnézni: abban a szociológiának hét, a vallásszociológiának pedig három címszava van. Ezek arról szólnak, hogy nem szabad megvetni a szociológiai fölméréseket és statisztikákat, mert ezek leírják a történelmi változásokat, a szekularizáció és a laicizálódás következtében beállt kulturális mutációkat. Emellett természetesen és helyesen hangsúlyozzák a II. Vatikáni zsinat tagjai, hogy a szociológusok által nem mérhető fel a hívek lelkében megélt hit mélysége. Ismételten elismerjük, hogy a három délalföldi zsinat helyzetelemzése a való világot veszi szemügyre, de nem találunk a könyvekben olyasmit, amit a II. Vatikáni zsinat Gaudium et spes okmánya az 5., 6. és 57. cikkelyében olvashatunk: ezek az áldásosnak nem mondható jelenségek nem szükségszerűen folynak a mai kultúrából: nem is szabad miattuk abba a kísértésbe esnünk, hogy ne ismerjük el a mai kultúra kétségtelen értékeit. Ezek közé tartozik ma az egyéni, társadalmi és politikai problémákkal szembeni nyílt és őszinte szembenézés. A rendszerváltás után egyházi vezetőinkben mintha megmaradt volna a korabeli szocialistáknak a problémákkal és válságos helyzetekkel szembeni fölényes és kibúvó álláspontja: nem kell erről tárgyalni, ismerjük mi a problémát, meg fogjuk oldani. Ennek az álláspontnak a következménye az a nagyfokú titkolódzás is, amely az egyháznak mint intézménynek a belső életét jellemzi: a nyilvánosság kizárása a kényes és kritikus helyzetekben. A hívek alig látnak bele abba a világba, ami a klérust foglalkoztatja. A nyilvánosság hiánya az anyagi kérdéseknél is szembeötlő: elég egy pillantást vetni az anyagi ügyek felületes tárgyalására mindhárom egyházmegye zsinati könyvében. Az egyházmegye évi költségvetéséről (bevételek-kiadások) a hívek de még a papság is alig kapnak tájékoztatást. A Vajdasági Pax Romana értelmiségi tagjai többek között pl. azt is javasolták, hogy legalább a világi hí- 2009/5 11

12 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK vekkel kapcsolatban legyen meg a belső nyilvánosság a problémákat illetően, velük nyíltan kell szót érteni a pozitív és a negatív tendenciákról is. 7. A klérus és a papi utánpótlás. Mint már említettük, a zsinati dokumentumok helyzetelemzéseiben talán ennél a kérdésnél szerepel legtöbbször a válság emlegetése. A válság okai között azonban éppen csak megemlítik a papi cölibátusnak a kérdését. Mivel ez mint utaltunk rá tabu téma, még érthető is a bátor elemzésnek és az ezzel kapcsolatos javaslatoknak a hiánya. Azt azonban joggal hiányoljuk, hogy a három egyházmegyei zsinat nem említi a papság életformájával kapcsolatos javaslatai között (mint amilyenek az egymásközti testvéri kapcsolat ápolása, a bensőséges imaélet gyakorlása stb.) azoknak az óvintézkedéseknek a megtartását, amiket pedig a jelenlegi egyházjog is előír, és amiknek megszegését kemény büntetésekkel sújtja, pl. a pap és a nő együttélése és ágyassága, a homoszexualitás, a pedofília stb.(ld. CIC kánon). Amíg a II. Vatikáni zsinat a papi szolgálattal és élettel kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy a pap testvér a testvérek között, addig a délmagyarországi zsinatok szellemiségében végigvonul a klerikusi állapot magasabbra értékelése a laikusokkal szemben. Úgy beszélnek pl. a papok túlterheltségéről, lelki elszürküléséről, idegi megviseltségéről, mintha a világiakra nem nehezednének ugyanezek a keresztek. A papi hivatás és a papi utánpótlás kérdésének tárgyalásánál még egy nagy hiányérzetem van: mintha eltűnt volna az a régi morális elv, amit a régi teológusok így fogalmaztak meg: Gratia supponit naturam, a kegyelem ráépít a természetre. Evvel kapcsolatos az a megállapításom is, hogy mind a II. Vatikáni zsinat, mind pedig a három egyházmegyei zsinat dokumentumaiból hiányzanak a Szentírás ún. pasztorális leveleiből (Tim 1, 2, és Titusz) azok a helyek, amelyek a püspök és a pap jellemével és magánéletével kapcsolatban a természetes erények alapvető fontosságát hangsúlyozzák. Az egyházi személyektől ezeket a természetes jó tulajdonságokat követeli a Szentírás a fenti levelekben: Kifogástalannak, egyszer nősültnek, józannak, megfontoltnak, tisztességesnek, vendégszeretőnek, tanításra termettnek kell lennie. Ne legyen iszákos vagy erőszakoskodó, hanem megértő, ne veszekedő vagy kapzsi. Saját házában legyen jó gazda, aki gyermekeit fegyelemre és teljes tisztességre fogja. Aki ugyanis tulajdon házában nem jó gazda, hogyan is tudná gondját viselni Isten egyházának Ki kell előbb próbálni őket, és csak akkor szolgáljanak, ha kifogástalanok Az Úr szolgája ne veszekedjék, inkább legyen barátságos, tanításra kész és türelmes Magad járj elöl jó példával mindenben, a tanításban légy kifogástalan és komoly. Szavad legyen józan és feddhetetlen. A Biblia szerint tehát ilyen természetes erényekkel kell rendelkeznie annak, aki az Egyház hiteles szolgája akar lenni. Valószínűleg erre utal a kalocsa-kecskeméti zsinat egyik rendelkezése, amikor megköveteli, hogy az Isten emberének élete általános erényekre épüljön. Erre utalhat a szegedcsanádi egyházmegye Zsinati könyvének az az ajánlása is, hogy hasznos lenne, ha a szemináriumi nevelés idején ismét visszaállítanák az ún. papi jellemtant, amely a pap egyéniségét és személyiségét a papi mivolt szempontjából tárgyalja. Sajnálattal látom, hogy a papnevelésről (Optatam totius) szóló zsinati dekrétumban egyetlen szentírási hivatkozás és jegyzet sincs, a papi szolgálatról és életről szóló dekrétum (Presbyterorum ordinis) pedig, bár bőségesen idézi a Bibliát, mintha tudatosan kerülné a fent említett pasztorális levelekből azokat a helyeket, amelyek a gratia supponit naturam elvnek a fontosságát hangsúlyozzák, mint a pap kegyelmi életének az alapját. Befejezésül, azt gondolom, hogy a mondottakkal kapcsolatban pro és kontra állást foglaló olvasók elfogadják annak a példabeszédnek a tanulságát, amelyet a szeged-csanádi megyés püspök a zsinatot befejező prédikációjának a végén elmondott: Hatalmas erdőtűz pusztít. Az állatok összefutnak, valamit kellene tenni. Akkor egy kicsiny madár elmegy, fog a csőrébe egy cseppnyi vizet, hozza a tűzhöz és lepottyantja. Ugyan mit jelent ez? Tőlem ennyi tellett, ti is tegyétek meg azt, ami tőletek telik. Irodalom A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Szinódusi Könyve, Kalocsa, A Szabadkai Egyházmegye Zsinati Könyve, Szabadka, A Szabadkai Egyházmegye Törvénykönyve, Szabadka, A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Zsinat Könyve, Szeged, A II. Vatikáni zsinat Tanítása (A zsinati döntések magyarázata és okmányai), szerk. Dr. Cserháti József és Dr. Fábián Árpád, Szent István Társulat, Budapest, Erdő Péter, Egyházjog. Szent István Társulat, Budapest, Julius Morel, Radikális Egyházreform (A katolikus egyház válsága az 1950-től napjainkig tartó időszakban, megújulásra ösztönző tények és vallásszociológiai elemzések), Balassi Kiadó, Budapest, Ökumené (Ökumenikus negyedéves folyóirat), Budapest, 2009/2. Vajdasági Pax Romana Almanach ( ), szerk. Hegedűs Antal, Logos, Tóthfalu, Wildmann János, Egy reformzsinat üzenete. Gyakorlati teo-trilógia II. Kriteológia, Egyházfórum Kiadó, Budapest Hegedűs Antal 1 1 Nyugalmazott teológus és történész, Szabadkán él /5

13 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Millennium üröm az örömben 1000 éves a gyulafehérvári (erdélyi) érsekség Mindig katasztrófához vezet az, ha egy nemzet élére felelőtlen, vagy ostoba emberek kerülnek. (Márton Áron, 1946) 1 Gyulafehérvár/Erdély boldog emlékű püspökének profetikus és időtálló szavai nem csupán társadalmi, politikai, hanem egyházi vonatkozásban is igazak. Különösen most, hogy a gyulafehérvárira átkeresztelt erdélyi római katolikus egyházmegye egy éven keresztül ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. Az ünnepségsorozat tavaly, szeptember 13-án vette kezdetét Csíksomlyón, és ebben az évben, szeptember 29-én, Szent Mihály főangyal ünnepén zárult Gyulafehérváron. Az egyébként (határon innen és túl) nagyon mérsékelt (szinte gyengének is mondható) sajtóvisszhangot kapott millennium egésze nagyszerűen tükrözi azt a zavarossá vált identitástudatállapotot, amibe az elmúlt jó 15 évben Jakubinyi György gyulafehérvári érsek az erdélyi magyar római katolikus egyházmegyét belekormányozta. 12 Trianon és a kényszerű névváltás Megkerülhetetlen tény, hogy az erdélyi püspökséget I. (Szent) István magyar király alapította. Nevét nem a püspöki székhelyről, hanem a területről kapta. Püspöke több mint kilenc évszázadon keresztül ezt a hivatali elnevezést viselte, jó és rossz időben egyaránt. És akkor jött Trianon (1920), amely mélyreható változásokat eredményezett. Az erdélyi püspökség a maga teljességében román fennhatóság alá került. Elkezdődött a kiszámíthatatlan, a mindenkori hatalmi önkénynek kitett, hol beszűkülő, hol pedig valamelyest kitáguló mozgástér időszaka. Mivel a román politikai vezetés tudta, hogy a saját nemzeti identitása megőrzése és kibontakoztatása terén mit köszönhet az erdélyi román ortodox és görög katolikus egyházaknak történetesen az oktatás, nevelés terén (például a dákórómai/román kontinuitás ideológiát) mindent megtett annak érdekében, hogy a hatalma alá került magyar egyházak ne vagy csak nagyon korlátozottan tudjanak ilyen jellegű társadalmi szerepet felvállalni. Ebben a történetben nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a Vatikán mindenkori geopolitikai 1 Domokos Pál Péter, Rendületlenül Márton Áron Erdély püspöke. Szerk. Hídvégi Máté, Budapest, 1989, 175. old. 2 A záróünnepség román és olasz zeneprogramja mintha tudatosan került volna minden magyar vonatkozást. stratégiája mindig is az aktuális politikai hatalom igényeihez igazodott, és a lelkipásztori szempontok lényegében soha nem játszottak szerepet a döntésekben. Az es magyar szabadságharc leverését követően például a pápa a fogarasi román görög katolikus püspökséget Gyulafehérvár-Fogaras néven érsekség rangjára emelte (1850), és ide osztotta be a nagyváradi (1777), valamint az újonnan alapított lugosi és szamosújvári püspökségeket (1852). Ugyanakkor Haynald Lajos, erdélyi római katolikus püspök ( ), hasonló jellegű kérését, hogy az erdélyi püspökség emeltessék érseki rangra, és a Székelyföldön létesüljön két olyan püspökség, amelyek a moldvai és a havasalföldi katolikusok lelki szükségleteit is ellátják, a bécsi udvar elutasította. Ennek eredményeképpen azt a Vatikán is tárgytalanak tekintette. Az erdélyi magyar katolikusoknak tehát egy ilyen helyzetből kellett szembenézniük a királyi Nagy-Románia diszkriminatív és magyarellenes, az ország homogenizálását célzó intézkedéseivel: például hittérítő tevékenység a román egyházak javára, vagy a magyar felekezeti oktatást korlátozó rendeletek sorozata. Ehhez társult maga a Vatikán is, amikor a konkordátum megkötésének érdekében 3 gyakorlatilag mindenben engedett az akkori román kormánynak. A konkordátumnak köszönhetően ugyanis a Vatikán az erdélyi katolikus püspökség elnevezést mivel az sértette a román önérzetet (!) gyulafehérvári-ra változtatta (hiszen az erdélyi megnevezést csakis a román ortodox metropolita viselheti). Ezen túlmenően érsekség lett az 1883-ban alapított és szinte mondhatni hívekkel is alig-alig rendelkező bukaresti püspökség, amelynek az összes latin rítusú római katolikus egyházmegyét egyházjogilag alárendelték ben pedig sikerült a katolikus egyház iskolai és anyagi május 10-én kötötték meg és július 7-én ratifi kálták. A köztes időben, igazi balkáni rafi nériával, a román törvényhozás megalkotta a kultusztörvényt (1928), amely megerősítette az ortodox egyház uralkodó állam-egyház, illetve a román görög katolikus nemzeti egyház jellegét. A megkülönböztetés még a minősítésben is megnyilvánult. Román mivoltukból kifolyólag ugyanis csupán ezek voltak egyházak, miközben minden más elismert felekezetet (az ún. történelmi egyházakat is beleértve: római katolikus, evangélikus, református, unitárius) kultusz - nak minősítettek. 2009/5 13

14 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK ügyeit a fejedelemség kora ( ) óta intéző önkormányzati intézménynek, a Katolikus Státusnak, a felszámolását is elérni, amelyet addigra a román kormányok szinte minden vagyonától megfosztottak. Hogy ez megvalósulhasson, a Vatikán még a konkordátum módosítására is hajlandó volt. Hiszen a pápai diplomácia abban az illúzióban ringatta és ringatja mind a mai napig magát, hogy a román ortodoxok majd katolizálnak! 4 Napjaink paradigmaváltása A román nemzeti kommunizmust helytálló és meg nem alkuvó püspökei (Márton Áron és Jakab Antal) vezetésével, és nekik köszönhetően, átvészelő erdélyi római katolikus egyház nem igazán volt felkészülve a rendszerváltásra és a plurális demokrácia támasztotta kihívásokra. Tanulva a múltból, és folytatva elődei nemzetpolitikáját az eredetien és sajátságosan román demokrácia megteremtését célul kitűző (újonnan is régi) román politikai vezetés képlékenyebb mindenekelőtt katolikus és nem annyira magyar (!) egyházi vezetőt remélt és kapott Jakubinyi György személyében. 5 Mivel pedig a Vatikán a maga egyetemes jellegéből fakadóan továbbra is fenntartotta azt az igényét, hogy kiterjedt román római katolikus egyházszervezettel rendelkezzen egy döntően ortodox országban, a kérdés legegyszerűbb megoldásának a magyar római katolikusok elrománosítása tűnt és 4 Erre az időszakra vonatkozóan lásd Sas Péter, Az erdélyi római katolikus egyház (Mundus Magyar művelődéstörténet), Budapest, A gyulafehérvári érsek személyes identitásszerkezetében a magyarsághoz való tartozás csupán másodrangú elem. Először katolikus hívő vagyok nyilatkozta december 27-én (Erdélyi Napló), másodszor a magyar nép fia. A hívők érdekeiért folytatott küzdelemben ez az értéksorrend vezet. Ez azért lényeges, mert a román római katolikus püspököknél (egyébként a szlovákokhoz hasonlóan) ez éppen fordítva működik: először románok (illetve szlovákok), és csak azt követően katolikusok. Jakubinyi érsek értéksorrendje azonban magyar viszonylatban nem annyira meglepő. Alapjában véve Erdő Péter esztergom-budapesti bíboros-érseket is ez jellemzi, aki némán szemlél minden romániai vagy szlovákiai római katolikus történést és ezzel kapcsolatosan másokat is igyekszik elhallgattatni! Ellenkező esetben szóba sem jöhetne pápajelöltként! Román és szlovák kollégái ugyanis minden bizonnyal nem támogatnák ezen ambícióit, amelynek gyökerei valahol a Pápai Magyar Intézetben eltöltött évekbe ( ) nyúlnak vissza. Rákos he gyi (Benyik György) egyik év végi nagyjelentése szerint ugyanis akkor a bi zony talan jövő és a túlságosan biztosra vett dip lo mata beiskolázás és annak elmaradása megviselte. Lásd Majsai Tamás, Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel. Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban. II. rész, in: Beszélő 2008/1, január. Pedig nyugtalansága nem volt indokolt. Pályája azóta is töretlenül ível felfelé (vélelmezhetően az Opus Dei hatékony támogatásának köszönhetően). Jakubinyi György érsek mindenkinek megfelelni! tűnik! Ebben a megoldásban összeér (harmonizálható) a vatikáni egyház-geopolitikai érdek és a román nemzetstratégiai törekvés. 6 A gyulafehérvári érsekség tehát lényegében véve egy végrehajtó szerv lett (egy multinacionális cég regionális fiókvállalata), amelynek nincs beleszólása a történésekbe. A stratégiai döntéseket ugyanis mások és máshol hozzák. A vatikáni-román közeledés első lépésének mindenképpen II. János Pál egyértelműen politikai jellegű romániai látogatása tekinthető (1999. május 7-9.). Ekkor ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy a Vatikán mindenre hajlítható, hiszen a román diplomácia elérte, hogy a pápa be sem tette a lábát Erdélybe, ahol (római és görög katolikus) hívei döntő többsége él. Ugyanakkor pedig a román politikai elit belátta, hogy a Vatikán kiváló (EU-kompatibilis) stratégiai partner, akivel akár az ortodox egyházat is sakkban lehet tartani. 7 A tényleges paradigmaváltás azonban 2006-ban következett be, amikor a Gyulafehérvári Hittudomá- 6 Eközben pedig a román ortodoxia széleskörű területfoglalást hajt végre a Székelyföldön ben felállították a Hargita és Kovászna megyékre kiterjedő, csíkszeredai székhelyű ortodox püspökséget. Ioan Selejan püspök, 15 év alatt, 130 ortodox templomot újított fel, 30 újat épített, és 6 kolostort alapított; a román államtól megszerzett vagyonról (ingatlanok és földbirtok) nem is beszélve. Tevékenységéért 2009-ben, megkapta az érseki címet/ rangot. Az ortodox püspökséggel szemben a Csíkszeredában helyben lakó magyar római katolikus gyulafehérvári segédpüspök jelenlétének csupán szimbolikus (hangulat- és közérzetjavító) jelentősége van, hiszen ez egyházjogilag valójában nem jelent semmit. Tényleges katolikus püspökség felállítására ugyanis egyedül a Vatikán jogosult. Erre pedig, a jelen körülmények között, semmi esély, hiszen a felek (a Szentszék, illetve a román állam) geopolitikailag semmiképpen nem érdekeltek a felállításban. 7 A jövő feladata lesz feltárni azt, hogy ebben a történetben milyen szerepet játszott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség csúcsvezetése. Ebben érdekes kiindulási pontot nyújt a okt. 26-i székelyudvarhelyi rendkívüli státusgyűlés, ahol a kuratóriumba meghívták például Borbély László minisztert, Kelemen Hunor képviselőt, Puskás Bálint szenátort és Takács Csaba RMDSZ ügyvezető elnököt. Lásd sajtofigyelo/2009/status.htm (Letöltés: okt. 15) /5

15 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK nyi Főiskola és Papnevelő Intézet betagolódott a kolozsvári Babeş- Bolyai Tudományegyetembe. 8 Ezt követte 2007-ben az erdélyi magyar kisebbség megtartásában markáns társadalmi szerepet vállaló, nemzeti elkötelezettségű papok félreállítása (például Czirják Árpád, Csató Béla, Gergely István); majd betetőzte, 2008-ban, a kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Teológiai Líceum és Általános Iskola egybeolvasztása az állami Báthory István Elméleti Líceummal. Ezt már az új főesperes, Kovács Sándor, saját kezdeményezésre és hatáskörben (!) gyakorlatilag a Jakubinyi érsek tudta nélkül tette; mintegy önhatalmúlag számolva fel az elődje által alapított helyi római katolikus felekezeti iskolát. 9 Az ünnep Gyulafehérvár millenniuma tehát egy olyan nagy múltú, egykori magyar egyházmegye ünnepe volt, amely már nem rendelkezik tényleges összetartó erővel és vezetővel (befolyásolható érsekének ugyanis van hatalma, de nincs tekintélye!), amelynek nagyon szelektív lett az emlékezete, és ma már több mindenre (elsősorban a 900 éves magyar múltra) nem is igazán kíván emlékezni. A legdöbbenetesebb mindebben, hogy elfelejtette azt a püspököt, aki Márton Áron mellett a legnagyobb szerepet játszotta abban, hogy Erdélyben megbukott a román nemzeti kommunizmus által szorgalmazott katolikus békepapi mozgalom, s a római katolikus egyház kitartott Róma hűségében. Természetesen dr. Jakab Antalról ( ; segédpüspök: ; megyés püspök: ) van szó, 10 aki pontosan száz évvel ezelőtt született. A millenniumi záró szentmisét celebráló Franc Rodé bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongre- 8 Lásd Jakab Attila, Nemzet- és egyházpolitika Erdélyben. A Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskola (Papnevelő Intézet SIS) betagolódása a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetembe. (Háttéranyag, 3), EÖKiK, Budapest, 2007 (www. eokik.hu/data/fi les/ pdf). 9 Lásd Dr. Vencser László, A katolikus egyház felszámolta kolozsvári iskoláját, in: Új Katedra. Pedagógusok lapja november, old. 10 Az érsekség megújult honlapján a dr. Marton József által jegyzett egyházmegye történet még csak meg sem említi Jakab Antal püspök nevét ( tortenete) (Letöltés: okt. 14). De hasonlóképpen lekerült minden Márton Áronra utaló hivatkozás is. gációja prefektusa, XVI. Benedek pápa rendkívüli küldötte, semmitmondó és ideologikus beszédében 11 amely elsősorban a püspöki hatalomról és a hierarchikus egyházról szólt teljesen átsiklott a centenárium felett. Minden bizonnyal nem véletlenül. Hiszen a román államhatalom emlékezetében Márton Áron és Jakab Antal máig a meg nem alkuvó erdélyi magyar katolikus főpapokat jelentik. Ilyenre nincs többé szükség; a rájuk való emlékezés pedig feltehetően sérti a román nemzeti (köz)érzetet. Ezért kell majd az emléküket lassan, de céltudatosan, kitörölni az erdélyi katolikus köztudatból. Hiszen ők ketten együvé tartoznak szétválaszthatatlanul. Örökre összeforrasztotta őket az ugyanabban a korban viselt szenvedés és felelősség. Hiszen Jakab Antal a megyés püspöki beköszönő beszédében így fogalmazott: Megígérjük neki [vagyis Márton Áronnak]: emléke örökké megmarad közöttünk. A sorsokat irányító Istent kérjük, segítsen meg minket, tudjunk hithűségben, emberiességben és becsületességben nyomdokain járni. Vencser László, a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet egykori professzora és vicerektora, valamint gazdasági vezetője, 12 úgy emlékszik felejthetetlen tanárára és püspökére, mint aki 11 Lásd (Letöltés: okt. 14). 12 Mivel 2007-ben kiállt a méltatlanul félreállított paptestvérei (történetesen Czirják Árpád) mellett, Jakubinyi érsek megvonta tőle azt a kanonoki kinevezést, amelyet a kommunizmus nehéz időszakában, az egyházmegye szolgálatában, kifejtett tevékenységéért még Jakab Antal adományozott neki. 2009/5 15

16 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK megalkuvás nélkül irányította erdélyi/gyulafehérvári egyházmegyéjét az álságos és hazug román nemzeti-kommunizmus vallás- és magyarellenes, nyílt vagy alantas, támadásai és intézkedései közepett. Mivel tisztában volt azzal írja, hogy az okosság nem egyenlő a bölcsességgel, döntései előtt mindig hoszszan elgondolkodott, alaposan mérlegelt, s végül nemcsak okosan, hanem bölcsen döntött. Nemcsak szerzett tudására szorítkozott, hanem használta az isteni ajándékot, a bölcsesség erényét ( ) Vezetői rátermettsége révén a nehézségek ellenére összetartotta a papságot, kényes kérdésekben kikérte tanácsukat, és amennyiben a közösség vagy az egyén érdeke úgy kívánta, hajlandó volt elképzeléseit, döntéseit megváltoztatni, akár teljesen vissza is vonni, mert fontos volt számára az emberi méltóság, a papok egysége és az egyházmegye híveinek összetartása. 13 Mindez mára már a múlté. A gyulafehérvári egyházmegye az előrehaladott szétesettség állapotába jutott, ahol sajátságos hatalmi gócpontok és politikai, gazdasági érdekszövetségek alakultak ki. Jakubinyi érsek ebben a már-már áttekinthetetlen helyzetben próbál hatalmat gyakorolni: büntetésekkel és jutalmazásokkal; a hívek iránti legnagyobb érzéketlenséggel. Egyébként az erdélyi római katolikus egyház balkanizálódását kiválóan érzékelteti maga a záró szentmise: a székesegyház főhajójában foglaltak helyet lazán ültetve és elkülönítve a politikai és közéleti hivatalosságok (mint régen az arisztokraták), miközben a hívő nép kint állt a katedrális előtti téren. Ez az új típusú demokratikus feudalizmus egyben jól érzékelteti azt a román államegyházi berendezkedést is, amelybe Jakubinyi érsek bekormányozta az erdélyi katolicizmus viharvert hajóját. Tanulságok és kilátások A millennium kétségtelenül a legkiválóbb alkalom a helyzet tisztázására. Ez azonban az erdélyi magyarság számára nem valami kecsegtető. A Vatikán ugyanis egyértelműen a román nemzetstratégiai érdekeket (vagyis a magyarság belátható időn belüli felszámolását; 13 Varga Gabriella Vencser László, Megalkuvás nélkül. Száz éve született Jakab Antal, Budapest, 2009, 10. old. Romániai római katolikus egyházmegyék körbezárt Erdély vagy legalábbis társadalmi eljelentéktelenítését) tartja mértékadónak. Ennek függvényében semmit nem tesz, ami kiválthatná a román fél rosszallását. Ezen ünnepi alkalommal ugyanis: 1. nem adta vissza az egyházmegye ősi és történelmi erdélyi elnevezését; 2. nyilvánvalóvá tette, hogy Márton Áront nem fogják boldoggá avatni. Rodé bíboros mindössze két jelentéktelen mondatot szentelt neki a beszédében vélelmezhetően azért, hogy a jelenlevő egyházi és politikai méltóságoknak ne kelljen feszengeniük. Mindez a jövőre nézve azt is jelenti, hogy idő kérdése csupán (10-20 év), mikor válik először a papnevelés, majd maga az egyházmegye hivatalosan is kétnyelvűvé. Ezt követi aztán a szemináriumi oktatói kar, illetve a magyar egyházi vezetés román anyanyelvű/nemzetiségű személyekkel való fokozatos lecserélése (első körben egy román segédpüspök kinevezése). Vélelmezhetően ez lesz Jakubinyi György érsekségének a mérlege: elindította és visszafordíthatatlanná tette az erdélyi magyar katolikusok elrománosítási folyamatát. A millecentenárium alkalmából tehát feltehetően az 1100 éves erdélyi román katolicizmusról szól majd a megemlékező ünnepségsorozat s a hálás utókor esetleg szobrot is állít majd neki a gyulafehérvári ősi román katedrális előtti téren. Adja Isten, hogy ne legyen igazam! Jakab Attila /5

17 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Konzultációt tartott a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) az egyházak és az állam kapcsolatáról Budapesten június között. A tanácskozásra éppen abban az időpontban került sor, amikor a volt vasfüggöny mindkét oldaláról való európaiak az évi nagy fordulatról emlékeztek meg: arról, hogy a Magyarország és Ausztria közti határt megnyitották, és az emberek szabadon elhagyhatták az elnyomó, totalitárius rezsimek kormányozta országokat. A konzultáció egy másik évfordulóhoz is kapcsolódott: a Budapesten 1984-ben megrendezett LVSZ közgyűlés 25. évfordulójához, ami emlékeztetőül is szolgált azokra a politikai, gazdasági és vallási viszonyokra, amelyek akkor fennálltak Közép- és Kelet-Európában. Jelen beszámoló az elhangzott előadásokból és a konzultáció végén megfogalmazott Üzenetből 1 emel ki néhány gondolatot. Az egyházak helye a társadalomban kommunizmus két évtizeddel ezelőtti bukása az evangélikus egyházak számára Közép-Kelet- Európában szabadságot és sok nehéz feladatot hozott magával mondta dr. Eva Sibylle Vogel-Mfato a Lutheránus Világszövetség Európa-referense. Majd így folytatta: ezektől az egyházaktól, amelyek korábban elnyomó rezsim alatt éltek, ma az állam azt várja el, hogy a társadalomban aktív szerepet töltsenek be. 1 A tanácskozás során nyilvánvalóvá vált, hogy mindazon jelentős különbségek dacára, amelyek még fennállnak Kelet és Nyugat közt, számos dolog van pozitív és negatív egyaránt, amelyeket közösen magukénak tekinthetnek. Így például új példák vannak jelen a világban az állam egyházakhoz fűződő kapcsolatának semlegességére. Néhány állam nemcsak anyagi támogatást nyújt, de el is várja az egyházaktól, hogy többet tegyenek a társadalomért. Az egyházak pedig törekednek arra, hogy tanúságot tegyenek az általuk vallott hitről az új politikai és gazdasági kontextusban, és az egyre inkább megosztott társadalom közegében. Jóllehet az egyháztagok száma Európa-szerte csökkent, a spiritualitás és a társadalmi értékek iránti érdeklődés növekszik. Prof. Dr. Gerhard Robbers alkotmányjogász előadását jelentős érdeklődéssel követték a résztvevők. Luther Márton hozzásegíthetné a mai keresztényeket az iszlám nyugati társadalomba való integrációjához hangsúlyozta a trieri egyetemen oktató Robbers. Referátumában rámutatott arra, hogy Luther egy német nyelvű Korán-fordítás bevezetőjében arra szólít fel, 1 A tanácskozás Üzenetét Szabó-Pap Gabriella fordításának felhasználásával közlöm. In Dr. Gerhard Robbers professzor Olvassuk a Koránt! hogy olvassák a Koránt azért, hogy az iszlámot és a muszlimokat jobban megértsék. Ez a felszólítás a felvilágosodásnak egy korai eseménye, és jó példát ad a másik megértésének előfeltételeire, ami Európában az egyre növekvő vallási pluralizmus keretei között nélkülözhetetlen. Robbers véleménye szerint nagy kihívást jelent az átalakulóban lévő Európában megfelelő jogi státuszt adni a muszlim közösségek számára. A pluralizmus új formái mint a kihívások és változások tényezői című előadásában hangot adott annak, hogy a keresztényeknek fel kell idézniük, milyen sok közös dolog található a kereszténységben és az iszlámban. Sokan Európában már megfeledkeztek arról, hogy az iszlám kultúrának mennyit köszönhetünk mondta, majd rámutatott az iszlámnak a filozófiára, matematikára, orvostudományokra, gazdaságra és a diplomáciára gyakorolt hatásaira. Robbers kiemelte: a nemzetközi diplomácia számos kulcsfogalma a muszlim jogi kultúrából származik. A vallási tolerancia, de legalábbis azokkal a vallásokkal szembeni tolerancia, amelyek a Szentírásra hivatkoznak, a muszlin gondolkodás szülötte. Robbers kísérletet tett arra, hogy párhuzamot vonjon az evangélikus és az iszlám gondolkodás sajátosságai között, így az Írás szerepével (sola scriptura) és Isten országának helyértékével kapcsolatban, valamint rámutatott arra, hogy sem az iszlámban sem a lutheri teológiában a lelkész/imám nem tölt be közvetítő szerepet Isten és a gyülekezeti tagok között. A lutheranizmus nem tartja szükségesnek a lelkészek közötti hierarchiát sem, és ez az iszlámban is így van fejezte be gondolatait Robbers. A változás folyamatával kapcsolatosan erős kritikát is megfogalmaztak résztvevők. A rendszerváltás óta a 2009/5 17

18 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK spirituális értékeket másfajta zsarnokok fenyegetik a fogyasztói társadalom és a neoliberális globalizáció. Ennek oka abban keresendő, hogy az egyházak az eltelt két évtizedben maguk is abban a veszélyben voltak, hogy felhígítják, vagy éppenséggel elvetik annak az üzenetnek a lényegét, amelynek hirdetésére és megélésére rendeltettek. Az evangélikus keresztényeknek a felemelkedő Európában új utakat és új tereket kell találniuk arra, hogy konstruktív vitákat és párbeszédet folytassanak azokról a kritikus kérdésekről, amelyekkel szembe kell nézniük. Bár az egyházak nem mindig képesek eljutni a világos válaszokhoz, maga a küzdelem folyamata, a kérdésfelvetések, segítő hozzájárulás lehet a társadalmi kérdések alapos és széles körben történő megvitatásához. A vas füg göny meg szűné se után sok kal könnyebbé vált az or szá gok kö zöt ti kap cso lat tar tás ál la pí tot ta meg a né met szár ma zá sú, de Svéd or szág ban élő, az Upp sa lai Egye te men ta ní tó dr. Ann et te Le is-pe ters. Hoz zá tet te: Az emig rá ció kö vetkez té ben több ke let-eu ró pai gyü le ke zet tag ja i nak je lentős ré szét el ve szí tet te, azo kat, akik Nyu gat-eu ró pá ba ván do rol tak. Az is megfigyelhető, hogy léteznek olyan kezdeményezések, amelyek arra tesznek kísérletet, hogy egybehangolják az európai népek közti eltéréseket különösen az Európai Unióban, Európa mégis a nemzetek közössége marad, a nemzetek különféle történelmével, kultúrájával, eredményeivel és kihívásaival. A kisebbségi egyházak helyzete Jellemzőek voltak a tanácskozás során a kisebbségi egyházak küldötteinek beszámolói. Az ál la mo sí tott in gat la nok egy ré szét az egy há zak vissza kap ták a rend szer vál tás után, de sa já tos prob lémák kal kell szem be néz nünk ezt már dr. Ed mund Ratz, az Orosz, Uk rán és Kö zép-ázsi ai Evan gé li kus Egy ház ér se ke hang sú lyoz ta. Vissza kap tuk a düledező temp lo ma in kat, de a hozzájuk tartozó földterületeket nem mond ta. A Cseh Testvérek Evangélikus Egyháza rendkívül fontos szerepet tölt be a cseh szociális ellátásban. Diakóniai szervezetük 33 centrumot és nyolc iskolát működtet. Ezek közé tartoznak hospice intézmények, idősek otthonai. Olyan intézményeket kellett létrehoznunk, amelyek társadalmunkban korábban egyáltalán nem léteztek mondta Eva Grollová, az egyház diakóniai igazgatóhelyettese. Majd hozzátette, hogy Rev. Dr. Marianne Subklew csak az egyént lehet visszanyerni külföldi testvéregyházak segítsége nélkül mindezt el sem tudtuk volna kezdeni. Szlovéniában a protestánsok a lakosság csupán egy százalékát alkotják. Egy marginális közösség, mint a szlovéniai Evangélikus Egyház, amely tagot számlál, nem tud a még mindig nagy és befolyásos római katolikus egyházzal és intézményeivel együtt fejlődni emelte ki Simon Sever lelkész. Ám az egyház hangsúlyt fektet arra, hogy protestáns identitását a prédikáció és a diakóniai munkán keresztül kifejezze, és produktív kritikájával hozzájáruljon egy emberibb társadalom elősegítéséhez. Horvátországban, ahol a néhai Jugoszlávia összeomlása háborúhoz vezetett, a protestáns kisebbségi egyházak a társadalmi ügyek iránt erősebben köteleződtek el állapította meg Enoh Seba jogász, a Zágrábi Matthias Flacius Illyricus Fakultás munkatársa. Jóllehet hiányoznak a szociológiai felmérések és egyházaik jogi státuszának tisztázása. Ke let-né met or szág ban a kom mu nis ta idő szak alatt a pro tes táns egy há zak, ame lyek hez tör té nel mi leg a né pes ség nagy ré sze tar to zott, ki sebb ség gé vál tak és mar gi na li zá lód tak mondta dr. Ma ri anne Subk lew né met teo ló gus-po li to ló gus. Né met or szág újraegye síté se után a ke le ti egy há zak az egy ház és ál lam kö zötti kap cso lat nyu ga ti min tá ját vet ték át, olyan ré gi ó ét, ahol a pro tes tán sok és a ka to li ku sok je len tik a többsé get. Átvették az egyházadó állami befizetésének, az iskolai vallásoktatás és a diakóniai munka nagy részének modelljét. Néhányan azt remélték, hogy az emberek a politikai összeomlás után tömegesen térnek viszsza a templomokba, de ez a remény csak álom maradt mutatott rá Subklew, aki maga is az új szövetségi tartományokból származik, de Hamburgban dolgozik. A jövő attól függ, hogy sikerül-e a gyülekezeteknek olyan struktúrákat és modelleket kialakítaniuk, amelyek új tagokat vonzanak Tény, hogy az em be rek tö me ge sen hagy ták el az egy há zat, ám csak az egyé neket le het vissza nyer ni. Új kihívások Éppen a társadalom és az egyes ember megnyerésére irányuló kérdések fogalmazódtak meg a konferencia Üzenetében is, amelyeket e három fogalom kihívása fémjelez: a szekularizáció, az ökonómiai piacmodell és az individualizáció-elmélet. Ezek a következők: /5

19 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Az emberek ma az un. vallási szabadpiacon élnek, egymással versengő egyházak és vallások közepette, és ezek közül néhány a protestáns hagyománytól eltérően, alapvetően más módon közelíti meg az állam és az egyház viszonyának kérdését. Mi, mint evangélikus egyházak, hogyan felelünk meg ennek a kihívásnak? Még kisebbségi helyzetben sem szabad az evangélikus egyházaknak megfeledkezniük arról a felelősségükről, hogy bátran és őszintén fejezzék ki véleményüket a társadalomban. Hogyan lehetünk hitvalló egyházak pozitív politikai Az Evangélikus Hittududományi Egyetem kápolnájának ablaka állásponttal, az egyre inkább elvallástalanodó társadalomban, ahol az egyházak hangja úgy tűnik marginalizálódik? Miként tudják az egyházak együttműködve másokkal az emberi jogok érvényesülését elősegíteni, és az egyre összetettebb helyzetben útját állni a diszkriminációnak, különösen a kizsákmányolás terén, amely sérti az emberi méltóságot? Hogyan tudjuk jobban tudatosítani a potenciális problémákat, mielőtt azok katasztrófává fajulnak? Hogyan tudnak az egyházak aktívabban megszólalni és cselekedni azok közt az új körülmények között, amelyeket társadalmunk kialakít, és hogyan tudunk több párbeszédet, beszélgetést folytatni gyülekezeteinkben ezekről a helyzetekről és akciókról? Hogyan lehet legyőzni a bevándorlóktól való félelmeket és a velük szembeni ellenállást társadalmunkban, és hogyan tudjuk előmozdítani azt, hogy minél teljesebb mértékben résztvevői legyenek az európai társadalmaknak? Hogyan tanuljunk azokból az új perspektívákból és életkedvből, amelyet a világ más részéről érkező emberek hoznak egyházunkba? A megértett teológiai kérdéseket hogyan adjuk tovább úgy, hogy szavunk hatékonyabb legyen, és mondanivalóink átjárják a társadalmunkban élő emberek lelkét? Az egyházaknak jobban kell ügyelniük szavaik és cselekedeteik visszhangjára a világ más részeiben Ahol az helyénvaló, keresniük kell egyházainknak az ökumenikus alapon való együttműködést (beleértve az Európai Egyházak Konferenciája révén lehetséges módokat) arra, hogy javítsák az állam és az egyházak közti kapcsolatokat. Nem csupán a kérdések és a problémák felvázolása történt meg, hanem a résztvevők rámutattak azokra a pozitívumokra is, amelyért az eltelt időszakban hálát adhatnak. Isten megtartotta egyházainkat, sok országban az elnyomás, az üldöztetés, a létszámcsökkenés és a befolyás hanyatlása fájdalmas időszakában, és ezt ma is megteszi. Isten Szentlelke működik a hívő közösségekben, amelyek sok esetben nagyon különböznek attól, amik a múltban voltak: új dolgokat tesznek, új emberek révén, akik új életjelzéseket hoznak abba az egyházba, amelyről azt hitték, kihalóban van. Isten továbbra is aktív marad Európa-szerte, nemcsak az egyházakban és az egyházak révén, de a szélesebb társadalomban is. Az egyház felelőssége a diakóniai munka új lehetőségeiben jelenik meg, valamint a civil társadalomban való részvétel formájában. Mint evangélikusok Isten jelenlétét különösen a kereszt teológiájában vesszük észre: Istent nemcsak látható erejében és hatalmában, hanem a gyengeség és a sebezhetőség révén is. Ebből kell tanulnunk, hogy ki tudjuk nyújtani kezünket Európa és a világ más részéből érkező bevándorlók felé, hogy meghalljuk hangjukat, sóvárgásukat, reményeiket ha a jó hírt kell kommunikálnunk és megélnünk olyan módokon, amelyek napjainkban hihetőek és sorsfordítóak Európában és a világban. Dr. Orosz Gábor Viktor A budapesti konzultáció volt az utolsó abban a sorozatban, amelyet Egyház és állam az átalakuló társadalmakban címmel rendezett az LVSZ. A tanulmánysorozat azzal a céllal indult 2006-ban, hogy az LVSZ tagegyházainak Kelet- és Közép-Európában lehetőséget nyújtson arra, hogy közösen vizsgálják meg államhoz fűződő viszonyukat a kommunizmus bukása után. Később a tanulmánysorozathoz Európa más országainak evangélikus egyházai is csatlakoztak, mivel egyre inkább nyilvánvaló lett, hogy milyen sok közös ügyük van Európa-szerte. Orosz Gábor Viktor 2009/5 19

20 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Vegyes mérleg Egyházak Magyarországon Ezeréves a Pécsi Egyházmegye augusztus 23-én ünnepelte a Pécsi Egyházmegye fennállásának ezredik évfordulóját. Ez az egyetlen egyházmegye Magyarországon, amelynek alapítási dátuma pontosan ismert: későbbi leiratok tanúsága szerint ugyanis ezen a napon írta alá Győr várában Szent István király Azo pápai legátus, ostiai püspök jelenlétében az egyházmegye alapító okiratát. Az egyházmegye első püspöke Bonipert volt, akinek származása ismeretlen, de azt tudjuk róla, hogy kapcsolatban állt Fulbert chartres-i püspökkel, akitől latin nyelvtankönyvet kért. Bonipertet Mór bencés szerzetes, pannonhalmi apát követte ( ), aki egyben az első magyarországi latin nyelvű író is volt. Mint az egyházmegye honlapján olvashatjuk, a 13. században élt Bertalan püspök az egyetlen ma is működő magyar alapítású szerzetesrend, a pálos rend létrehozásában működött közre. A 14. században Vilmos püspök szerezte meg a pápai engedélyt a pécsi, egyben az első magyarországi egyetem alapításához. A török idők előtt már három kolduló rend is működött a városban: a ferencesek, a dominikánusok és a karmeliták. A következő évszázadok püspökei között találunk nagy humanistákat, mint Janus Pannonius, a művészetek és tudományok pártfogóit, mint Szatmári Gyögy vagy Klimó György. Ez utóbbi a 18. században egy nyilvános könyvtárat, püspöki nyomdát és csillagvizsgálót alapított Pécsen. Mások diplomaták vagy politikusok voltak, két püspök harcban esett el: Albeni Henrik 1944-ben a várnai csatában és Csulai Móré Fülöp 1526-ban Mohácsnál. Néhány évvel később Pécs is oszmán uralom alá került. Ekkor egyetlen püspök sem látogatta a várost, sőt a törökök a papokat is elűzték, elhurcolták vagy megölték. A hitéletet világi vezetők, ún. licenciátusok biztosították. Lehet, hogy ez volt a Schönborn bíboros Pécsett áldozatok között laikusok apostolkodásának csúcsa a kereszténység ezer éves történetében Magyarországon? 1612-ben a jezsuiták már missziós iskolát alapítottak Pécsett. A török uralom után mindössze egyetlen használható templom maradt a városban, de a vidéki templomok nagy része is romokban hevert. Volt, amit a törökök alakítottak át dzsámivá, és volt, amelyeket a protestánsok vettek birtokukba. A Habsburg-birodalom és az ellenreformáció a katolikus egyház megerősödéséhez vezettek. A 19. század végén került sor a székesegyház nagyszabású átépítésére, amelynek eredménye a ma is álló impozáns négytornyú bazilika. A 20. század elején Zichy Gyula püspöknek sikerült elérnie, hogy a pozsonyi egyetem újra Pécsre költözzön. A II. világháború alatt Virág Ferenc püspök szót emelet az üldözött zsidók érdekében, és létrehozott egy keresztény szellemiségű antifasiszta mozgalmat. Cserháti Józsefre hárult a nehéz feladat, hogy az összezsugorodott egyházmegyét a déli rész a djakovoi püspökséghez került a szocializmus évtizedeiben vezesse. A püspök ravasz diplomata volt, aki szót értett a kommunista állami vezetőkkel, de elég önjárónak bizonyult ahhoz, hogy a II. Vatikáni zsinat reformtörekvéseit is támogassa. Utódát, Mayer Mihályt, röviddel a rendszerváltás előtt nevezte ki az egyházmegye élére II. János Pál pápa. 1 Pécs egy hosszú, jó és rossz, virágzó és nehéz időszakokkal megtűzdelt, impozáns történelmi időszakot ünnepelt, mindenekelőtt azonban Jézus Krisztus hűségét, mondta a pápai követ, Christoph Schönborn bécsi bíboros ünnepi szentbeszédében. Krisztus ígérete ugyanis az, amely itt a történelem ezer esztendején át, a kereszténység történetében pedig kétezer éven keresztül igaznak 1 Ld. bővebben: /5

21 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK nem értek egyet részben igen, részben nem egyetértek Els sorban a papság érdeme, hogy életképes maradt az egyház egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 21, ,7 33,7 29,2 38,2 44,3 37,6 60,1 45,8 28,7 34,1 Az egyházi vezet k a szocializmusban h ségesek voltak küldetésükhöz egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 29,4 22,1 15,9 12,3 34,4 46,7 45,9 55,8 53,3 37,5 24,7 22,1 A világi hívek nagy része behódolt a kommunista hatalomnak egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 13, ,4 46, ,2 29, ,8 35,4 A papság nagy része behódolt a kommunista hatalomnak egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 24,5 34,2 39,9 65,4 38,3 35,4 42,4 37,2 30,4 26,3 17,7 8,3 83 Az egyház a b nökért és mulasztásokért bocsánatot kért egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 31,3 28,5 18,8 46,8 22,2 34,3 36,5 33, ,3 34,9 19,5 Az egyház a rendszerváltás után megtisztult és megújult egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 22 33,8 36,6 59,3 36,7 43,7 44,2 28,6 41,3 12,1 22,5 19,2 0% 10% 20% 30% 40% 50% 60% 70% 80% 90% 100% 1. ábra: Egyházak a szocializmusban (vallásosság szerint) bizonyult. Az Ő hűsége az a szikla, amelyre az Egyház épült. Az Ő irgalma és bocsánata olyan források, melyekből az Egyház élete kétezer éve időről-időre megújult. A Megváltó hűsége azonban nem tarthat bennünket vissza attól, hogy amit II. János Pál pápa 1980-as franciaországi látogatása során a franciáknak, úgy mi is magunknak feltegyük a kérdést: Magyarország, te mit tettél keresztségeddel?. Sőt maga Krisztus kérdez bennünket: mit tettél te, mit tettetek ti a keresztség ajándékával?. Schönborn bíboros szerint a realitás keserű és egyáltalán nem vigasztaló! Mi lett a keresztény Magyarországból? Mi lett Európából? Nemde réges-rég messze eltávolodott keresztény gyökereitől? Manapság Magyarország, mint ahogy egész Európa is, nemde a posztkommunista és posztkapitalista szekularizáció áldozta, amely egy keresztény Európa eszméjéből aligha hagy meg valamit? Nemde a legjobb úton van a kereszténység Magyarországon és Európában is a marginálitás, a mellékes jelenséggé válás felé? 2 2 Schönborn bíboros beszéde teljes egészében olvasható az egyházmegye honlapján. Az alábbiakban nem kívánok foglalkozni a pécsi egyházmegye botrányaival és visszaéléseivel, amelyekről az Egyházfórum többször is beszámolt 3, és amelyekről a pápai követnek minden bizonnyal tudomása volt. Ehelyett egy vallásszociológia kutatás néhány jellemző eredményét ismertetem, amely részben talán választ ad Schönborn bíboros kérdéseire, és rámutat a magyarországi kereszténység sajátos helyzetére és társadalmi megítélésére. A módszertanról itt legyen elég annyi, hogy a felmérés kérdőíves módszerrel készült, ahol a válaszolókat bizonyos kijelentésekkel szembesítettük, és az ezekkel való egyetértést, illetve egyet nem értést mértük. A kutatás egy ezerfős, országos és reprezentatív mintán készült, ezért annak megállapításai megalapozottnak tekinthetők. 4 Kísért a múlt? A megkérdezettek egy részének kevés kapcsolata van az egyházakkal, ezért kevés ismerettel is rendelkezik róluk. 3 Ld. az Egyházfórum 2006/1-3, 5-6, 2007/1-4 és 2008/1-2. számait. 4 Korpics Márta/Wildmann János: Vallások és egyházak az egyesült Európában. Magyarország, Budapest /5 21

22 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK Vannak, akik elismerték ezt, ezért bizonyos kérdésekre nem tudtak válaszolni. Mások véleményét az uralkodó sztereotípiák, a médiák és a közbeszéd formálják. Egy harmadik csoport rendelkezik ugyan valamilyen egyházi kötődéssel és tapasztalattal, de véleményt úgy tűnik ideológiai alapon formálnak, és védik a mundér becsületét. Jól tükröződött mindez annál a kérdéskörnél, hogy hogyan vélekednek a nyilatkozók az egyház múltjáról a szocializmusban. Kijelentéstől függően a megkérdezettek százaléka nem tudott állást foglalni, nagyjából harmada szerint többé-kevésbé minden rendben van, és körülbelül harmaduk szerint vannak hiányosságok, illetve feldolgozatlanságok. A többség szerint a hierarchia, a papság és a világi hívek együttes érdeme, hogy az egyházak életképesek maradtak. Talán érthető, hogy az egyházak tagjai jobb véleménnyel vannak saját egyházuk múltbeli szerepléséről, mint a nem egyháztagok, de ez utóbbiak sem ítélnek feltűnően szigorúan. Valóban jelentős különbségek az egyes kijelentések megítélése között a vallásosság függvényében vannak. Az 1. ábra néhány olyan kijelentés megítélését mutatja, amelyek az egyházak szocializmusbéli múltjával kapcsolatosak. A nem tudom válaszokat már kiszűrtük, így könnyebb az érdemi válaszok összehasonlítása. Az első kijelentés a papságra, a második az egyházi vezetőkre vonatkozóan fogalmaz meg egy-egy pozitív állítást, miszerint elsősorban az ő érdemük, hogy a szocializmusban életképes maradt az egyház, illetve hűségesek voltak küldetésükhöz. Nagyjából és egészében mindkét kijelentéssel kapcsolatban elmondható, hogy az egyház tanítása szerint vallásos hívők százaléka teljesen, és további százaléka részben egyetért ezekkel az állításokkal. Minél kevésbé vallásosak a megkérdezettek, annál kisebb mértékben értenek egyet a kijelentésekkel: az egyáltalán nem vallásosak már csak fele olyan arányban, mint az egyháziasan vallásosak (28,7 és 24,7 %). Fordítva, a kijelentésekkel egyet nem értők arányát tekintve, még jelentősebbek a különbségek: míg az egyház tanítása szerint vallásosaknak csak százaléka nem tartja igaznak a két kijelentést, addig a nem vallásosaknak már százaléka. A következő két kijelentés negatív állítást tartalmaz, miszerint a világi hívek, illetve a papság behódolt volna a kommunista hatalomnak. Feltűnő, hogy az egyháziasan vallásos nyilatkozók szinte egy táborként védik a klérust: még a tíz százalékot sem éri el azok aránya, akik a papságot vádolják, viszont közel kétharmaduk (65,4 %) igaztalannak tartja a kijelentést. A kevésbé vallásosak már jóval kritikusabbak a klérussal szemben. A világiakat a vallásos emberek már korántsem védik ennyire vehemensen, hiszen négyszer magasabb arányban értenek egyet a világiak behódolására vonatkozó kijelentéssel, mint ezt a papok esetén tették. A világiak megítélésében egyébként sincs jelentős különbség a vallásosság szerinti csoportokban. Érdemes elgondolkodni azon, hogy itt a vallásos emberek klerikalizmusa, vagy a nem vallásos emberek antiklerikalizmusa mutatkozik meg. Tekintve, hogy a kevésbé vallásos nyilatkozók álláspontja kiegyensúlyozottabb, a vallásosaké pedig kifejezetten szélsőségesnek mondható, az eredmények a vallásos emberek erős klerikalizmusára utalnak. Hasonló jelenséggel találkozunk az utolsó két kijelentésnél is: míg a nem vallásos nyilatkozóknak csak két tizede ért egyet azzal, hogy az egyházak a szocializmusban elkövetett bűnökért és mulasztásokért bocsánatot kértek, addig az egyházuk tanítása szerint vallásos megkérdezetteknek már háromszor ennyin (59 %). Közel három és félszeres a különbség az azzal a kijelentéssel való egyetértésnél is, hogy az egyházak a rendszerváltás után megtisztultak (41,3 illetve 12,1 %). Érdekes ugyanakkor, hogy ezzel a kijelentéssel az egyháziasan vallásos nyilatkozóknak már a fele sem értett maradéktalanul egyet. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a vallásos emberek inkább az egyházuk védelmére kelnek, ha támadják, és negatív kijelentésekkel illetik azt, de kevésbé vannak meggyőződve arról, hogy minden rendben van. Egyébként inkább a papság és egyház védelmére kelnek a nők, az idősebbek és az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők. Vallásosság és pártszimpátia A felmérés egy követező blokkjában a rendszerváltás utáni állam egyház kapcsolatok megítélését tudakoltuk. A következőkben az ezzel kapcsolatos kijelentések közül ragadok ki négyet, amelyek közül egy az egyházak állami támogatására, egy az egyházak gazdasági érdekérvényesítésére, kettő pedig az egyházak valamely politikai oldal részéről történő instrumentalizálására vonatkozott. Talán valamelyest meglepő eredmény, hogy a nyilatkozók több mint negyven százaléka teljesen (főleg az idősebbek), további negyedük (26,6 %) pedig részben egyetértett azzal, hogy az állam anyagilag is támogatja az egyházakat. Ezt a megkérdezettek ötöde sem ellenzi. Azt azonban ennél a válasznál nem tudtuk meg, hogy a válaszolók mire is gondoltak állami támogatás hallatán, de a felmérés összeséből az derül ki, hogy elsősorban az (oktatási, szociális stb.) közfeladatok ellátásáért járó állami támogatást, és csak másodsorban a hitélet segélyezését értették alatta. Nézőpont kérdése, hogy jónak vagy rossznak tekinthető a következő kijelentés értékelése, miszerint az egyházak minden politikai hatalomtól igyekszenek hasznot húzni. A nyilatkozók negyede szerint teljesen, további negyede szerint részben igaz az állítás, harminc százalék szerint viszont nem, ötödök pedig nem tudott véleményt nyilvánítani. Ebben a kérdéscsoportban a legérdekesebb összefüggésekre az a két kijelentés mutatott rá, amelyekkel azt tudakoltuk, hogy kihasználták-e jobboldali vagy bal-liberális kormányok az egyházakat. A megkérde /5

23 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK helyes, ha az állam anyagilag is támogatja az egyházat az egyház minden n politikai hatalomtól t igyekszik hasznot húzni a jobboldali oldali kormányok kihasználták az egyházat a bal-liberális lis kormányok k kihasználják k az egyházat teljes minta egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos teljes minta egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos teljes minta egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos teljes minta egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos nem értek egyet részben igen, részben nem egyetértek nem tudom 18,6 26,6 42,1 12,8 48,8 35,8 15,4 26,5 41,8 31,6 17,8 34,2 5,2 11,5 83,3 30,00 24,4 4 26, ,2 16,8 26,5 56,6 16,3 43,5 40,2 36,9 34,4 28,8 67,5 18,1 14,4 28,3 18,1 21,9 31, ,6 44, ,2 2 35, ,6 30,4 60,3 19,1 20,6 35,4 18,9 12,3 33,3 62,2 2 26,7 11,1 1 48,7 30,3 21,1 53,3 31,2 15,5 49,2 20,8 30 0% 20% 40% 60% 80% 100% 2. ábra: Magyarországon a rendszerváltás után (vallásosság) zetteknek valamivel több mint ötöde úgy véli, hogy ez a jobboldali kormányokra volt jellemző, és csak alig valamivel több, mint feleannyian gondolják ezt a bal-liberális kormányokról. A részben egyetértők aránya mindkét kijelentés esetén nagyjából azonos, de azt az állítást, hogy a bal-liberális kormányok instrumentalizálták az egyházakat, többen utasítják vissza, mint azt, hogy ezt a jobboldali kormányok tették. Ezek az eredmények azért is meglepőek, mert az elmúlt években az országot vezető bal-liberális kormányok politikailag súlyos hitelvesztést szenvedtek el, ráadásul közben többször is konfrontálódtak a nagyobb egyházakkal. Minden jel szerint a társadalomban mély és negatív nyomot hagyott az Orbán-kormány és az ún. történelmi egyházak egykori szövetsége. Meg kell jegyezni ugyanakkor azt is, hogy mindkét kijelentés esetén a megkérdezettek mintegy harmada nem tudott vagy nem akart állást foglalni. Külön érdekessége az instrumentalizálásra vonatkozó két kijelentés megítélésének, hogy még az egyházak tagjai is nagyobb mértékben marasztalják el a jobboldalt, mint a bal-liberális oldalt. Kivételt csak a 8 általános iskolai osztályt vagy annál kevesebbet végzett nyilatkozók és az egyháziasan vallásos hívők képeznek, ők ugyanis nagyobb mértékben kárhoztatják a bal-liberális oldalt. A 2. ábra az ismertetett négy kijelentés értékelését mutatja egyrészt a teljes mintában, másrészt a vallásosság függvényében. A teljes mintánál feltüntettük a nem tudom válaszokat is, a vallásossági csoportoknál ezeket kiszűrtük, hogy így könnyebb legyen az összehasonlítás. Az ábrán látható, hogy a vallásossági csoportok között a legnagyobb eltérés annak megítélésben van, hogy helyes-e, ha az állam anyagilag is támogatja az egyházakat: az egyáltalán nem vallásos és egyháziasan vallásos megkérdezettek egyetértési aránya között több mint ötszörös (15,4 és 83,3%) eltérés van. Négyszeres az egyetértések közötti eltérés a második kijelentésnél is (14,4 és 56,6%). Míg instrumentalizációs törekvéseket a jobboldalon az egyházak tanítása szerint vallásos hívőknek csak ötöde vél felfedezni, addig a bal-liberális oldalon már harminc százaléka. Minden más vallásossági csoportban fordított a helyzet, sőt az egyáltalán nem vallásosak négyszer magasabb arányban marasztalják el a 2009/5 23

24 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK nem értek egyet részben igen, részben nem egyetértek nem tudom Az egyház szexualitással kapcsolatos tanítása A papok körüli botrányok teljes minta egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos teljes minta egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 19,2 20, ,8 16,5 22,3 22,6 25,1 27, ,4 27,3 15,2 22,4 25,3 35,8 28, ,6 51,9 72,2 61,2 52,3 50,9 33,2 62,4 38,9 36,7 26,3 28,1 8,7 14,1 A korszer tlen igehirdetés teljes minta egyáltalán nem vallásos inkább nem vallásos a maga módján vallásos az egyház tanítása szerint vallásos 30,0 14,7 22,1 34,9 26,6 60,5 29,5 23,4 32,9 29,2 58,7 48, ,2 17,4 21,5 0% 20% 40% 60% 80% 100% 3. ábra: Tehertételek (vallásosság) jobboldalt, mint a bal-liberális kormányokat. Ezek az eredmények világosan mutatják, hogy hogyan kapcsolódnak össze vallásosság és pártpolitikai szimpátia. Az egyházak társadalmi megítélése Egyházi részről néha elhangzik a vád, hogy a mai társadalom ellenséges az egyházakkal szemben. 5 A fönti eredmények, különösen is az állam egyházaknak nyújtott támogatásával való magas egyetértési arány, nem igazolják ezt a vélekedést, még akkor sem, ha a támogatás szószólói mindenekelőtt a vallásosabb emberek. A kutatás egy másik blokkjában kifejezetten az egyházak társadalmi megítélését mértük, ahol szintén hasonló eredményeket 5 Az itt ismertetett kutatás előzménye az a 2004-ben végzett felmérés, amelyben húsz ismert személyiséggel készült interjú. Ennek során Gyulay Endre, akkori Szeged-csanádi megyés püspök annak a véleményének adott hangot, hogy az egyházat azért szidják, mert egy más világot hirdet, mint amit az ember ösztönei kívánnak, ami neki jólesik. Wildmann János: Katolikus tükör. A magyar egyház és az európai integráció. Gyakorlati teotrilógia I. Kairológia, Egyházfórum, Budapest 2005., 231. old. kaptunk. A megkérdezettek nyolcvan százaléka ugyanis legalább részben egyetért azzal, hogy az egyházaknak fontos szerepük van a társadalomban, és még húsz százalékot sem ér el azok aránya, akik elutasítják ezt az kijelentést. Épp fordított volt a helyzet annál az állításnál, hogy a modern társadalom ellenséges az vallással szemben: a nyilatkozók több mint fele ezt kerek-perec elutasítja, és további harminc százalék is csak részben fogadja el. Mindössze 12 százalék tarja egyértelműen vallásellenesnek a modern társadalmat, és ebben nincs különbség az egyházak tagjai és a felekezet nélküli nyilatkozók között sem. A megkérdezettek döntő többsége egyfajta lelki és erkölcsi iránymutatást vár az egyházaktól. A legnagyobb, közel kilencven százalékos arányban azzal az állítással étettek egyet, hogy az egyházak képviseljék a házasság és a család értékét, de nyolcvan százalék körüli egyetértés övezte azokat a kijelentéseket is, miszerint az egyházak legyenek a társadalmi, vallási és nemzetközi béke képviselői és előmozdítói. Kétharmad körüli volt az egyetértési arány azoknál a mondatoknál is, hogy az egyházak lépjenek fel mindenfajta kirekesztés ellen, beleértve az antiszemitizmust és cigányellenességet is. Nemcsak az egyházak tagjai és a vallásos nyilatkozók, hanem minden esetben a /5

25 SÚLYPONT: MAGYAR EGYHÁZAK felekezet nélküliek többsége is egyetértett az idézett kijelentésekkel. Mindezt úgy is értékelhetjük, hogy amennyiben az egyházak lelki és erkölcsi kérdésekben nyújtanak útmutatást, azt a társadalom döntő többsége helyesnek tartja. Az egyházak társadalmi szereplésének kérdése már inkább megosztotta az embereket. A nyilatkozók kétharmada-háromnegyede minden további nélkül támogatja az egyházak szociális tevékenységét, nevezetesen, hogy legyenek a szegények és elesettek szószólói és az emberi jogok védelmezői. Azzal azonban, hogy beleszóljanak politikai kérdésekbe, és a kormányokat figyelmeztessék mulasztásaikra, esetleg egyes társadalmi rétegek mint a munkásság vagy parasztság érdekeit védelmezzék, már csak a megkérdezettek harmada értett maradéktalanul egyet. A legnagyobb elutasítással annál a kijelentésnél találkoztunk, hogy az egyházaknak csak saját maguk és tagjai érdekeit kell védeniük: ezzel a megkérdezettek hatvan százaléka nem, csak tizenhét százaléka értett minden további nélkül egyet. A nyilatkozók kétharmada azt is üdvözli, ha az egyházak együtt, közösen képviselik a keresztény értékeket, sőt adott esetben más vallásokkal is összefognak. A hit és egyház válsága Perselyezés a jubileumi szentmisén Pécsett tehertételek Természetesen sok jel utal arra, hogy Magyarország és egész Európa ahogyan Schönborn bíboros Pécsett fogalmazott a posztkommunista és posztkapitalista szekularizáció áldozta, de sok jel utal arra is, hogy a társadalom többsége még nem vesztette el érzékét és főleg igényét az iránt, hogy keresse az élet értelmét, sőt ebben az egyházakra is figyeljen. Kérdés azonban, hogy az egyházak ezeket az igényeket ki tudják-e elégíteni, illetve mi az akadálya annak, hogy ezt megtegyék. A kutatás során különböző blokkokban vizsgáltuk többek között az egyházak önértelmezését, az egyház megújulásának lehetőségét, az egyházi intézményeket és az esetleges válság okait. A következőkben ezekből ragadok ki önkényesen néhányat annak érzékeltetésére, hogy megmutassam, hogyan látják a megkérdezettek a vallás és egyházak helyzetét a mai Magyarországon. Ha a hit és egyházi válságról beszélünk, felmerül a kérdés, hogy két különböző vagy összefüggő dolgokról van-e szó. A nyilatkozók több mint negyven százaléka teljesen, további húsz százaléka részben értett azzal egyet, hogy a két válság összefügg. A kettő közül valamivel többen tartják elsődlegesnek a hit, mint az egyházak válságát. Más szavakkal: nem annyira belső egyházi, mint szekularizációs problémáról van szó, ami egybecseng Schönborn bíboros a posztkommunista és posztkapitalista szekularizációs magyarázatával. A dolog azért nem ennyire egyszerű! Egyrészt, mint láttuk, az emberek többsége szerint a két válság összefügg, másrészt pedig számos házi probléma is mélyíti a válságot. Amikor konkrétan az egyház válságának okaira kérdeztünk rá, akkor nagyjából ugyanannyian a nyilatkozók fele okolták a szekularizációt, mint az egyház hitelvesztését. Az egyházak tehertételei között első helyen a papok körüli botrányok szerepelnek, ezt követi a szexualitással kapcsolatos tanítás, majd a korszerűtlen igehirdetés. A 3. ábra ennek a három kijelentésnek a megítélését mutatja egyrészt a teljes mintában (itt még szerepelnek a nem tudom válaszok is), másrészt a vallásossággal összefüggésben (itt már kiszűrtük a nem tudom válaszokat, hogy a vallásossági kategóriák összehasonlíthatók legyenek). Az ábrán nem tüntettük fel, de erre a kérdéscsoportra is igaz, hogy az egyháztagok és az idősebbek a vallásos nyilatkozókhoz hasonlóan kevésbé kritikusak, mint a nem egyháztagok és fiatalabbak. Az viszont látható az ábrán, hogy a vallásossági csoportok szerint is a papok körüli botrányok jelentik a legnagyobb tehertételt az egyházaknak, ezzel még az egyháziasan vallásos hívők fele is maradéktalanul egyetért. Nagyobb a különbség a másik két kijelentéssel való egyetértés esetén: míg az egyház tanítása szerint vallásos nyilatkozók csoportjának harmada sem ért feltétlenül egyet azzal, hogy az egyházak szexuális tanítása tehertétel lenne az egyházaknak, addig az egyáltalán nem vallásosak csoportjában ez az arány több mint duplájára nő. Még nagyobb a különbség annak megítélésében, hogy a korszerűtlen igehirdetés tehertételt jelent-e az egyházaknak: az egyáltalán nem vallásosak közel háromszor nagyobb arányban értenek ezzel egyet, mint a vallásos megkérdezettek. Ezek az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a világi környezet hatásainak elemzése mellett szükség van az egyházak önvizsgálatára is, ha meg akarnak felelni küldetésüknek. Wildmann János 2009/5 25

26 TANULMÁNY A magyar keresztény politika nagy kísérlete A DNP országgyűlési képviselőcsoportja (ELSŐ RÉSZ) E folyóirat évi 5. és 6., valamint évi 1. és 2. száma négyrészes cikksorozatot közölt: A nagy vita a magyar keresztény politikáról címmel (Szakolczai ). E cikksorozat egyenes folytatása e szerzők idősebbike korábbi, azonos tárgyú munkáinak (Szakolczai, 2007a) és (2007b), valamint (2008) és (2009), és ehhez, ugyanebben a folyóiratban, Csaba László (2009) és Vörös Imre (2009) tett közzé hozzászólást. Ez a cikksorozat leírta a nagy vitát a magyar keresztény politikáról a helyzet kialakulásától, az évi eseményektől kezdve a végkifejletig, a Demokrata Néppárt (DNP) feloszlatásának január 31-i bejelentéséig és a Mindszenty-per február 3-i kezdetéig. Ismertette a nagy vita és a nagy tragédia legfontosabb résztvevőinek személyes sorsát is: Mindszenty és Barankovics, az ez ügyben alapító szerepet vállaló Szekfű Gyula és az ugyancsak alapító szerepet vállaló három jezsuita, Kerkai Jenő, Nagy Töhötöm és Jánosi József, a Barankovics politikai ellenlábasának szerepét vállaló Matheovits Ferenc, valamint a párt vezető értelmiségi magjának további tagjai, Eckhardt Sándor, Bálint Sándor, Mihelics Vid és Rónay György sorsát. Ez a cikksorozat azonban adós maradt a párt története számos fontos további elemének, mindenekelőtt az évi országgyűlési képviselőcsoport többi tagja életének, egyéniségének, tevékenységének és sorsának, továbbá a párt , valamint évi tevékenységének ismertetésével ről eleve köztudott volt, 1956-ról pedig az itt leírtak alapján nyilvánvaló lesz, hogy ezek voltak a magyar kereszténydemokrata politika legnagyobb évei. Alapvető fontosságú, sőt történelmi súlyú feladat tehát az akkor történtek leírása, mert e nélkül csonka maradna az is, amit már leírtunk. E képviselőcsoport valamennyi tagja nagy vállalkozásba kezdett, nagy veszélyt vállalt, minden kötelezettségének eleget tett, kivétel nélkül tiszteletreméltó módon viselkedett, üldöztetést, nagyrészük szörnyű üldöztetést szenvedett el, életpályájuk, kevés kivétellel megtört, sorsuknak még családtagjaik is részesei voltak, sorsukat valamennyien tiszteletreméltó módon viselték el, mindvégig hűségesek maradtak eszméikhez és társaikhoz, és ezért valamennyien a legteljesebb joggal érdemlik meg a legnagyobb tiszteletet. Ez még inkább kötelességünkké teszi, hogy foglalkozzunk velük, és méltó emléket állítsunk nekik. Nemcsak személyüknek kell azonban emléket állítanunk, hanem a párt, a képviselőcsoport egészének és tevékenységének is. Megtették, becsülettel, amit ben, és azt is, amit 1956-ban megtehettek. Mi több, összességükben és mindkét időben, a politikai, sőt államférfiúi bölcsesség legmagasabb szintjén jártak el, és részesei voltak a modern magyar történelem egyik legnemesebb vállalkozásának. Megkísérelték a lehetetlent, az 1949 utáni és az 1956 utáni szörnyű évek elhárítását, vagy legalább a szörnyűségek enyhítését, sőt részesei voltak az 1956 utáni pozitív kibontakozás megkísérlésének. Nemcsak személyükkel kell tehát foglalkoznunk, és nemcsak nekik kell személy szerint méltó emléket állítanunk, hanem összességüknek, a képviselőcsoport egészének és politikai szerepüknek is. Amit tettek, a lehető legnagyobb vállalkozás, legmerészebb kísérlet volt, és ezért joggal tettük ezt a szót e cikksorozat címébe. Szinte közvetlenül a Független Kisgazdapárt (FKgP) megtörése, legfontosabb vezetőinek emigrációba kényszerítése vagy bebörtönzése és sokak kollaboránssá válása után vállalkoztak arra, hogy szembeszállnak azzal a hatalommal, amely azt tette a Kisgazdapárttal, amit tett, és nyilván kész volt arra, hogy ezt tegye velük is, sőt erre törekedett. Kettős veszéllyel, a szörnyű üldöztetés veszélyével és a kollaboránssá válás még szörnyűbb veszélyével kellett tehát szembenézniük, amikor vállalták a részvételt ebben a nagy próbálkozásban. Ez a kísérlet emellett egyre veszélyesebbé vált, mert a választásokat közvetlenül követte a Magyar Függetlenségi Párt megválasztott képviselői mandátumának megsemmisítése, és folytatódott a kommunisták teljhatalmának kiépítése, félreérthetetlenül mutatva, hogy az ezzel szembeni ellenállás lehetőségei és így az ő lehetőségeik is napról napra csökkennek. Mégis kitartottak, mindvégig, és ez még inkább kötelességükké teszi, hogy ismertté tegyük sorsukat. Ennek a kötelességnek a teljesítése még csak nem is igényelt nagyobb munkát és újabb levéltári vagy hasonló kutatást. A rendszerváltás után a Jelenkutató Alapítvány összeállította a Nemzetgyűlési Almanach (Vida István főszerk., 1999) és az Országgyűlési Almanach (Marelyin Kiss József és Vida István főszerk., 2005) c. kiadványokat, és ezek tartalmazzák valamennyi akkori nemzetgyűlési és országgyűlési képviselő adatait. Még ezt megelőzően Csicskó Mária és Szabó Róbert (1996) összeállította a DNP /5

27 TANULMÁNY évi képviselőinek életrajzát. Ez a tanulmány, más értékes tanulmányokkal és dokumentumokkal együtt, amelyekre még hivatkozni fogunk, egy, a Barankovics István Alapítvány által kiadott, könyvárusi forgalomba sohasem került és sajnos gyakorlatilag teljesen elérhetetlen kiadványban (Kovács és Rosdy 1996) jelent meg. Ez a kötet ezért nem teszi lehetővé az e nagy próbálkozásban résztvevők személyének és sorsának szélesebb körű megismertetését, megkönnyítette viszont e cikksorozat megírását. Ezen az alapvető tanulmányon kívül más összefoglaló munkákra is támaszkodhattunk, így Kovács és Gyorgyevics (2001), Mézes (1991), Félbemaradt reformkor (1990), Félbemaradt reformkor (2005), valamint, egyes személyeket illetően, a további később megadandó irodalomra. Ennek az irodalomnak már a felületes áttekintése is megdöbbentő képet tár elénk, három szempontból is. Egyrészt, amint ezt eddig is tudtuk, de nem tudtuk kellőképpen, úgy látszik, hogy ez volt, a Nemzeti Parasztpárt mellett, amelynek ugyancsak nagy volt mind az intellektuális, mind a népi bázisa, hogy nagy szavakat használjunk, de joggal, minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja, vagy akár ez nyilván sohasem lesz bizonyítható e két szempont szerint együtt, világviszonylatban is az első. Nem megszokott, hogy hat elemit végzett favágók, kubikusok és törpebirtokosok váljanak országgyűlési képviselővé, és töltsék be sikeresen feladatukat. Nem megszokott az sem, hogy prominens tudósok, egyetemi tanárok és irodalomárok szálljanak be, erkölcsi kötelezettségüket felismerve és ennek eleget téve, a politikai arénába, és helyt tudjanak állni ezen a számukra alapvetően idegen területen. Másrészt ezeknek a sorsoknak az áttekintése megmutatja, hogy, szinte valamennyien, a Horthy-korszakkal szemben állók közül, tehát e kor ellenzékéből kerültek ki ebben is hasonlítanak a Nemzeti Parasztpárthoz, továbbá hogy ez a képviselőcsoport a Horthy-korszak legprogresszívabb csoportjainak az örököse, és egyben az 1945 utáni első évek legprogresszívabb csoportjainak társa volt. Szinte valamennyien megkísérelték már az évi választások előtt, tehát ettől a nagy vállalkozástól függetlenül is a szinte lehetetlent. Felismerték és elismerték az évi változások nagy részének visszafordíthatatlanságát, és mégis megkísérelték az akkor kialakuló politikai életben való aktív részvételt. Tették ezt úgy, hogy fenntartották az akkor kialakuló rendszerrel szembeni ellenzékiségüket, és elkerülték a kollaborációt, sőt ezt határozottan, akár szörnyű szenvedések árán is elutasították. Harmadrészt döbbenetes az, ahogy az évi valóban visszafordíthatatlannak bizonyult változások elismerése és az elveik fenntartása melletti együttműködésre való készségük ellenére bántak velük, és az, amit el kellett viselniük. Talán még ennél is döbbenetesebb és meglepőbb, hogy ebben még csak nem is a Rákosi-, hanem a Kádár-kor volt kegyetlenebb és következetesebb. A történtek nem tekinthetők át, nem érthetők meg és nem értékelhetők megfelelően az egyéni sorsok ismerete nélkül, semmiféle statisztika sem pótolhatja a konkrét tények ismeretét. Ezért egy négy részből és egy rövid epilógusból álló cikksorozatban, személy szerint és ismételten kell foglalkoznunk e nagy próbálkozás valamennyi résztvevőjével. Ez az első rész: A DNP országgyűlési képviselőcsoportja a tagok eredetét és a képviselőcsoport szociográfiai struktúráját mutatja be. A második rész: A DNP parlamenti szerepe a párt évi parlamenti szereplését írja le a párt évi feloszlatásáig. A harmadik rész: A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején a párt noha ez nem köztudott, egészen nagy jelentőségű évi országos szerepét ismerteti. Végül a negyeik rész, Az üldözetés, a forradalom és az újabb üldöztetés, a feloszlatás utáni üldöztetést, DNP egyes képviselőinek évi helyi szerepét, valamint a forradalom utáni újabb üldöztetést írja le. A rövid epilógus, A személyes sorsok és a késői elismertetés, a képviselőcsoport tagjai nak személyes sorsát és a rendszerváltást megélők egy részének adott késői elismertetést mutatja be. Barankovics István a főszereplő A képviselőcsoport struktúrája Csicskó és Szabó (1996), Vida (1999), valamint Marelyin Kiss József és Vida István (2005) betűrendben foglalkozik a DNP képviselőivel, és ezért ebből a munkából közvetlenül nem, hanem csak átcsoportosítással kaphatunk áttekinthető képet a képviselőcsoport szociográfiai struktúrájáról. Ez az átcsoportosítás a magyar kereszténydemokrata mozgalom egészének történetére alapozható. Amint ezt az előbb már hangsúlyoztuk, ez a képviselőcsoport, a Nemzeti Parasztpárt mellett, a magyar történelem legnépibb és egyben legintellektuálisabb parlamenti csoportosulása volt. A népi vonalat a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT) és a hozzá kapcsolódó katolikus szociális mozgalmak képviselték, az alapítók tehát erről 2009/5 27

28 TANULMÁNY Szekfű Gyula alapító az oldalról P. Kerkai Jenő S. J. és P. Nagy Töhötöm S. J., akik azonban a párt munkájában már nem vehettek részt, és ezért itt nem szerepeltethetők. Nem szerepeltethetők a KALOT-hoz szorosan kapcsolódó katolikus szociális mozgalmak, az Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO) és a Magyar Dolgozók Országos Hivatásszervezete (Hivatásszervezet) vezetői, és így a DNP megalakításában ténylegesen nagy szerepet játszó Vida István sem; az ő életét és szerepét részletesen ismerteti Kovács K. Zoltán (2005). Ezeket a mozgalmakat már 1945 tavaszán fasisztáknak minősítették, működésüket és újjászervezésüket nem engedélyezték, annak ellenére, hogy a nyilasok elhurcolták vezetőiket, és az EMSZO vezetői ben, a szervezet betiltásakor, éppen e tevékenységük miatt Dachauban voltak, koncentrációs táborban. Az intellektuális vonalat az akkori katolikus értelmiség progresszív szárnyának legjobbjai képviselték, Szekfű Gyula és P. Jánosi József S. J., akik a párt munkájában ugyancsak nem vettek részt, és itt nem szereltethetők, tovább Barankovics István, Bálint Sándor, Eckhardt Sándor, Mihelics Vid és Rónay György, noha közülük egyesek nem 1945 legelején vállaltak szerepet a pártban. E szerzők idősebbjének megítélése szerint nem tekinthetők alapítóknak a DNP Pálffy József vezette szárnyához tartozók, mert nem lettek tagjai a képviselőcsoportnak, és mert más szellemiséget képviseltek. A pártnak ehhez a magjához csatlakoztak az FKgP-nek azok a tagjai, akik nézetei azonosak voltak az alapítókéval, az FKgP 1947 tavaszi megtörése után szakítottak a kollaboránssá vált párttal, és részt akartak venni a DNP magja által kezdeményezett nagy kísérletben. Velük egy időben csatlakoztak ehhez mások is. A most leírtak alapján és az áttekintés lehetővé tételére az évi képviselőcsoport a következő részekre bontható. (1) A tényleges felső vezetők, vagyis a párt intellektuális magja. (2) A mozgalmi vezetők, vagyis a katolikus szociális mozgalmak képviselőjelöltséget vállalni tudó korábbi vezetői. (3) A KALOTtagok; nyilván a mozgalmi vezetők és a KALOT-tagok együtt adták a párt népi magját. (4) A kisgazdapárti képviselők; ez a négy csoport együtt adta a képviselőcsoport teljes magját. Ez ehhez a maghoz ekkor csatlakozók között a következő csoportokat lehet megkülönböztetni. (5) Képviselőjelöltséget vállaló papok. (6) Vidéki ügyvédek. (7) Vidéki értelmiségiek. (8) Földbirtokosok, mezőgazdászok. (9) Földművesek, iparosok, munkások. (10) A pótképviselők, akik később, egyes évi képviselők kilépése vagy mandátumoktól való megfosztása miatt kerültek a parlamentbe, de velük e cikksorozat második részében foglalkozunk. Ezek az elhatárolások nem problémamentesek, többen több csoportba is besorolhatók lennének, és itt az elhatárolás során az általunk dominánsnak, legfontosabbnak látszó meghatározó elemet választottuk. A családi körülményeket elsősorban akkor tárgyaljuk, amikor ezeket fontosnak, meghatározónak tartjuk a képviselőcsoport népi jellegének bemutatására. A tényleges felső vezetők A tényleges felső vezetők a párt intellektuális magjának tagjai, Barankovics István, Bálint Sándor, Eckhardt Sándor, Mihelics Vid és Rónay György voltak, noha nem volt erre semmiféle formális, alapszabályszerű felhatalmazásuk, és a legfontosabb döntéseket mindig a képviselőcsoport egésze hozta meg. Mindannyiuk élete és munkássága eléggé közismert, és sorsukat bemutatja az ezt megelőző és a nagy vitával foglalkozó cikksorozat (Szakolczai ) harmadik része. Itt amúgy is elsősorban a évi képviselőcsoport többi, kevésbé ismert tagjával akarunk foglalkozni, és ezért az ő személyükre később térünk vissza. A mozgalmi vezetők Az alapítókét és a tényleges felső vezetőkét megközelítő súlyú szerepük volt a pártban a mozgalmi vezetőknek, tehát a KALOT és a hozzá közelálló más keresztényszociális mozgalmak nagyrészt hivatásos, egész életüket erre szánó vezetőinek. Először velük kell tehát foglalkoznunk. Farkas György dr. (Mogyoród, 1908 Gödöllő, 1991) jogász. Középparaszti család kilencedik gyermekeként született. Szülei eredetileg 20 holdon gazdálkodtak, de a 20-as évek végén tönkrementek, és csak öt holdjuk maradt. Testvérei közül hárman érték meg a felnőtt kort, földműveléssel foglalkoztak. A gödöllői premontreieknél érettségizett, majd jogi doktorátust szerzett. Felesége általános iskolai tanár volt, öt gyer /5

29 TANULMÁNY mekük született, legtöbbjük pedagógus lett. Az egyetem befejezése után Ugrin Józseffel együtt a KALOT egyik elindítója és a mozgalom ügyvezető titkára, 1939-től a Hivatásszervezet agrárfőtitkárságának vezetője ben a Kisgazdapárt és a DNP vezetőinek megállapodása értelmében belépett a Kisgazdapártba, és nemzetgyűlési képviselő lett ban a KALOT formálisan megalakult, de soha nem engedélyezett és működött utódszervezetének, a Katolikus Parasztifjúsági Szövetségnek (KAPSZ) a központi titkára ben visszatért a DNP-be, és mandátumot szerzett. Keresztes Sándor dr. (Magyarókereke, Kolozs vm., 1919, most Budapesten él) jogász. Ősei apai ágon katolikus vallású, földművelést folytató székely nemesek, anyai részről gazdálkodással foglalkozó, az erdőhöz is értő reformátusok voltak. Nagyapja Bánffy gróf erdésze, édesapja pedig tanító volt Magyarfenesen (Kolozs vm.). Édesapja korai halála után Bánffyhunyadra költöztek, és nagyon nehéz körülmények között éltek, a gyerekek közül csak ő tanulhatott tovább a kolozsvári piaristáknál, majd a kolozsvári román tannyelvű egyetem jogi fakultásán, ösztöndíjasként. Diplomáját már a kolozsvári magyar egyetemen szerezte meg. Részt vett a magyar diákmozgalmakban, valamint a KALOT, az EMSZO és a Hivatásszervezet erdélyi létrehozásában. Kolozsvár kiürítésekor Budapestre költözött, hivatásszervezeti tevékenysége miatt e mozgalom több más szervezőjével együtt letartóztatták ben egy ideig a Belügyminisztériumban dolgozott a Bibó István főosztályához tartozó és Karcsay Sándor által vezetett tanulmányi osztályon. Bibó, Karcsay és Keresztes e közeli kapcsolatának meghatározó szerepe lett a párt évi politikai szerepét illetően, erre a harmadik részben térünk vissza ben képviselővé, majd a képviselőcsoport titkárává választották. Székely Imre Kálmán dr. (Budapest, 1893 Budapest, 1980) ügyvéd. Sohasem volt aktív mozgalmi vezető, de olyan közel állt a mozgalomhoz, és főként évi politikai szerepe annyira azonos volt a többi mozgalmi vezetőével, hogy csak ide sorolhatjuk. Rokona volt Kerkai Jenőnek, aki 1956-ban és később, budapesti tartózkodásai alkalmával náluk szállt meg. Édesapja művelt és világot látott, mélyen vallásos belvárosi szabómester volt, aki taníttatni tudta négy fiát és két lányát; egyikük apátplébános, másikuk hitoktató lett. Neki három gyermeke született, 1947-ben kapcsolódott be aktív módon is a politikába, és lett képviselő. Ugrin József (Endrőd, Békés vm.,1910 Budapest, 1993) színész. Szülei középparaszti rangot biztosító gazdaságot mondhattak magukénak. Tíz gyermekük született, heten élték meg a felnőttkort, valamenynyien tanultak. Négy felnőtt fiútestvére közül kettő szerzetes, egyikük jezsuita, egy gazdálkodó és egy könyvelő, két felnőtt lánytestvére közöl az egyik tanítónő, a másik tanárnő. Érettségije után színész lett, majd bejárta a világot évi hazatérését követően a KALOT első két hivatásos szervezőjének egyike a másik, amint már leírtuk, Farkas György, majd később Ugrin a KALOT, Farkas György pedig a Hivatásszervezet Agrártagozata főtitkára ben, már a szovjetek által megszállt keleti országrészen, nyilván Kerkai elképzeléseinek megfelelően, először Szegeden jelentette be az akkor még Keresztény Demokrata Néppártnak nevezett DNP megalakulását, majd csatlakozott Debrecenben Nagy Töhötömhöz és a később odaérkező Kerkaihoz, és együtt kísérelték meg részbeni és átmenetinek bizonyult sikerrel a KALOT és a DNP elismertetését ben képviselővé választották. Varga László dr. (Budapest, 1910 Budapest, 2003) jogász. Szegény, súlyos anyagi gondokkal küzdő család gyermeke. Édesapja takarékpénztári alkalmazott, altiszt, bátyja egészen fiatalon meghalt, a Józsefváros egyik legszegényebb részében laktak, szerény körülmények között ben kereskedelmi középiskolában érettségizett, majd, hogy jogi tanulmányokat folytathasson, 1935-ben gimnáziumi érettségit szerzett ben fejezte be jogi tanulmányait, 1943-ban tette le az ügyvédi és a bírói szakvizsgát, lett az Ügyvédi Kamara bejegyzett tagja, és a Városháza tiszti ügyészségén dolgozott. Bátyja nyomdokait követve először a Józsefvárosi Keresztény Munkásifjak Egyesületének, majd az EMSZO-nak és ezután a Hivatásszervezetnek a munkájába kapcsolódott be. Felfogása és a ház falán elhelyezett emléktábla szerint 1944-ben az ő Bp., Galamb u. 5. alatti lakásán alakult meg, jogi értelemben is, a DNP. A nyilasok a Hivatásszervezet több más vezetőjével együtt letartóztatták, és csak bátor fellépésüknek, elsősorban a szerencsének és talán még inkább Varga László veleszületett ügyvédi képességeinek köszönhetik szabadulásukat. Később a párt főügyésze ben, Eckhardt Sándorral együtt, az FKgP listáján, de mint a DNP képviselőjét, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagjává választották től országgyűlési képviselő. A KALOT-tagok A teljesség kedvéért meg kell emlékeznünk arról, hogy 1945-ben, az FKgP és a KALOT közti megállapodás alapján az FKgP nemzetgyűlési képviselője lett három olyan KALOT-tag, Czupy Bálint, Hajdú-Németh Lajos és Horányi Tibor, akik az évi választásokon és azt követően nem vettek részt a DNP munkájában. Ők, Varga Bélának, a Nemzetgyűlés elnökének példáját követve, az FKgP megtörése után távoztak az országból. Életrajzukat közli Vida (1999) ben több más volt KALOT tagot választottak meg képviselővé, többek között olyanokat, akik a KALOT hivatásos szervezői voltak, és akik életét és sorsát elsősorban KALOT-tagságuk határozta meg. Ezért most, a mozgalmi vezetők után, velük kell foglalkoznunk, 2009/5 29

30 TANULMÁNY és a későbbiekben tárgyaljuk azokat, akik szintén a KALOT tagjai voltak ugyan, de ez nem volt életük ennyire alapvető, meghatározó eleme, és ezért itt más csoportban szerepelnek. Babóthy Ferenc (Vágfarkasd, Nyitra vm., ma Vlčany, Szlovákia Budapest, 2004) kertgazda. Szülei Burgenland egyik uradalmában kezdték közös életüket, mint gazdasági cselédek. Visszatértek Vágfarkasdra, ahol a család több generáció óta volt honos, és törpebérleményük jövedelméből tartották el hat gyermeküket, köztük a hatodikat, Ferencet. Ő, noha tanulmányi eredményei alapján elnyerhette volna a nagyszombati püspökség nincstelen családok tehetséges gyerekei számára létesített alapítványának egyik ösztöndíját, nem tanult tovább, mert kötelességének érezte, hogy átvegye a családi gazdaság terhét. Már 1934-ben csatlakozott a Szlovenszkói Katolikus Ifjúsági Egyesülethez, majd a Felvidék átmeneti viszszacsatolása után a KALOT-hoz, és később a KALOT hivatásos szervezője. A KALOT évi feloszlatását követően, Barankovics István javaslatára, őt választották meg a KALOT helyébe lépő Katolikus Parasztifjúsági Szövetség (KAPSZ) elnökének ben a DNP tagja, képviselő. Balogh András (Udvarhely, Somogy vm., 1912 Somogyudvarhely, 1985) gazdálkodó. Szülei három holdon gazdálkodtak, hat testvére volt. Három lánytestvére családanya, két fiútestvére földműveléssel és favágással foglalkozott, a harmadik raktáros és gazdálkodó volt. Hat elemit végzett, mint gazdálkodó, favágó, munkás, kubikus dolgozott, a KALOT helyi vezetője. Felnőtt fejjel végezte el a 7. és 8. osztályt. Három gyermeket neveltek föl, egyik lányuk tsz-tag, másik ápolónő, a fiuk művezető lett ben a szovjet fronton hadifogságba esett, jelentkezett a demokratikus magyar hadseregbe, részt vett Budapest felszabadításában. Hazatérése után a földosztó bizottság elnöke, népes családjára való tekintettel maga is kapott három holdat ben lett a DNP tagja, és választották meg képviselővé. Bodor György (Kunágota, 1909 Kunágota, 1981) gazdálkodó. Szülei két holdon gazdálkodtak. Két testvére volt, egyikük földműves, másikuk családja háztartását vezette. Három gyermeke született. A szegedi piaristáknál érettségizett, majd szemináriumba járt, de maradandó egészségi károsodása miatt nem szentelték pappá. Ezután jogot hallgatott, abszolutóriumot szerzett, már egyetemistaként bekapcsolódott a katolikus szociális mozgalmakba, egy ideig a KALOT szervezőtitkára volt, és 1945-ben 5 holdon kezdett gazdálkodni tavaszán belépett a Magyar Szabadság Pártba, bántalmazták, letartóztatták, és vizsgálati fogságba is került augusztusában, valószínűleg Bálint Sándor tanácsára, a DNP tagja lett, pótképviselővé választották, Bálint Sándor e mandátumáról való lemondása után, szeptember 17-én hívták be a Parlamentbe. Gáspár Mihály (Nagygencs, Vas vm., 1883 Szombathely, 1961) gazdálkodó. Szülei földművesek voltak, 30 holdon gazdálkodtak. Négy testvére közül kettő gazdálkodó, egy banktisztviselő, lánytestvére családanya. Két gyermeke volt, a fiú földműves, a lány háztartásbeli ban községi bírónak választották meg, és ezt a tisztet a második világháború kitörésének évéig becsülettel ellátta. Elnöke volt a katolikus egyházközségnek és tagja a KALOT-nak ban lett a DNP tagja, és 1947-ben került be a Parlamentbe. Mézes Miklós (Zsira, Sopron vm., 1920 ma Niagara Fallsban, Ontario, Kanada, él) gazdálkodó. Édesapja 30 holdon gazdálkodott, személyes tekintélye miatt községi bírónak és a gazdakör elnökének is megválasztották, később az FKgP helyi elnöke. Édesanyja háztartásbeli, bátyja római katolikus lelkész, nővére családanya, felesége gazdaasszony. Három gyermeke, akik közül kettő már külföldön született, komputermenedzser, kutatóbiológus és pszichológus. Szombathelyen kétéves mezőgazdasági szakiskolát végzett, és a családi gazdaságban dolgozott ban a KALOT tagja, két évvel később a Hivatásszervezet agrárosztályának titkára. Húszéves korában elvégezte a KALOT érdi népfőiskoláján a faluvezető-képző tanfolyamot ben részt vett a KALOT újjászervezésében, belépett az FKgP-be, nemzetgyűlési képviselőjelölt volt, de nem került be a törvényhozásba, tagja lett viszont a Sopron megyei Törvényhatósági Bizottságnak. Kovács Béla letartóztatása után és miatt lépett át a DNP-be, és képviselővé választották. Papp Béla (Tarcal, 1890 Budapest, 1978) tanító. Édesapja hentes. Nőtlen volt. A tanítóképző elvégzése után Nyírgelsén tanított ben a hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye KALOT titkára, majd a Hajdúdorogon létesített népfőiskola vezetője ben a DNP tagja, 1947-ben országgyűlési képviselő. Tuba István (Jánk, Szatmár vm., 1921 Jánkmajtis, 1991) földműves. Földműves ősei apai ágon 1711-ig visszavezethetően jánki eredetűek, anyai részről erdélyiek. Édesapja asztalos-kerékgyártó, először uradalomban dolgozott, majd saját kis birtokán gazdálkodott. Fiatal korától egyháztanácstag, majd élete végéig, 17 éven át egyházgondnok a jánki római katolikus egyháznál. Egyik lánya szabó-varró kisiparos, a másik a gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát. Tuba István az elemi iskola hat osztályát Jánkon végezte el, bár kitűnő eredményt ért el, nem tanulhatott tovább. Magánúton tette le a vizsgát négy polgáriból, majd a gimnáziumi különbözeti vizsgát, de az érettségit már csak 1949-ben tehette le karácsonyán KALOT-tag, és ez határozza meg életét és 1940 között minden évben részt vett a KALOT vezetőképző tanfolyamain, 1941 és 1942 tavaszán pedig érdekvédelmi oktatást kapott az érdi népfőiskolán. A KALOT feloszlatása után, 1946-ban, a KALOT sohasem engedélyezett utódszervezetének, a KAPSZ-nak választmányi tagja ben a DNP tagja és országgyűlési képviselő /5

31 TANULMÁNY Kisgazdapárti képviselők A DNP 1947-ben elsősorban azért válhatott országos súlyú politikai párttá, mert a tényleges felső vezetőkből, a mozgalmi vezetőkből és a KALOT-tagokból álló magjához, akik közül ben csak Bálint Sándor, Eckhardt Sándor és Farkas György volt országgyűlési képviselő, csatlakozott az FKgP vezetőinek egy komoly politikai, nagyrészt parlamenti múlttal rendelkező csoportja. Az ő csatlakozásuk nélkül már a választási kampány is nehezen lett volna ekkora sikerrel levezethető, a kampány jogi, sőt nagyrészt érdemi vezetője is egyikük, Eszterhás György, korábban Varga Béla titkára volt, és nélkülük nehezen lett volna létrehozható működésképes országgyűlési képviselőcsoport. A képviselőcsoport eddig tárgyalt népi magja után tehát először velük kell foglalkoznunk. Barkóczy József (Tengőd, 1902 Tengőd, 1961) gazdálkodó. 17 holdon gazdálkodó földműves gyermeke. Hat elemit végzett, a családi gazdaságban dolgozott. Egy testvére és két gyermeke volt. Már az 1930-as évek végén belépett az FKgP-be, de nem volt jelentősebb szerepe ban két évre községi bíróvá választották ben az FKgP nemzetgyűlési képviselőnek jelölte, de nem jutott be a parlamentbe ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Egyik fia, Gellért, az FKgP 1994-ben megválasztott országgyűlési képviselője. Belső Gyula (Kerkakutas, Zala vm., 1918 New Brunswick, USA, 1991) mezőgazdász. Négygyermekes gazdálkodó család legfiatalabb gyermeke, bátyja földműves, nővérei családanyák. Gyermekkorától fogva szoros kapcsolatot tartott fenn Mindszenty József későbbi esztergomi érsekkel, ministránsa volt, és az ő támogatásával tanulhatott. A polgári iskolát Zalaegerszegen, a mezőgazdasági szakiskolát Kehidán járta ki. A szombathelyi püspökség egyik gazdaságának vezetője, a KALOT tagja, a Hivatásszervezet megyei szervezője tavaszán lépett be az FKgP-be, ez év novemberében nemzetgyűlési képviselő, az alakuló ülésen korjegyző. Farkas Dénessel és Kováts Ferenc képviselővel együtt 1947-ben lépett át a DNP-be, a Vas és Zala megyei választási kampányt vezette, és a Vas megyei listán választották meg. Bodnár János Antal (Mezőzombor, Zemplén vm., 1904 Szerencs, 1996) kántortanító. Módos paraszti családból származott, szülei 40 holdon gazdálkodtak. Hét testvére közül kettő háziasszony, családanya, kettő földműves, egy kovács, egy virágkertész és egy MÁV állomásfőnök. Felesége háztartásbeli, három gyermekük volt. Bekecs községben volt kántortanító, majd iskolaigazgató, a faluszövetségi olvasókör és más helyi szervezetek vezetője vagy aktív tagja, a falu szellemi életének és különböző szervezeteinek irányítója tavaszán lépett be az FKgP-be, a párt Zemplén megyei szervezője és 1945 és 1947 között a Magyar Parasztszövetség Zemplén megyei elnöke ben nemzetgyű- lési képviselő. A DNP-be 1947-ben lépett át, és képviselővé választották. Eszterhás (Fölker) György dr. (Ólubló, 1916 Lisbon, New Hampshire, USA, 2002). Apja állami tisztviselő. A győri bencéseknél érettségizett, majd államtudományi doktorátust szerzett. Már egyetemi hallgató korában aktív szerepet töltött be a katolikus diákközéletben, és 1937-ben az FKgP-be is belépett, ami, ebben a körben, szokatlan, sőt meglepő volt. Ennek megfelelő szellemben kezdte meg munkáját a közigazgatásban. A Belügyminisztérium szociális osztályán lett szociális előadó. Antall József felkérésére részt vett a menekült lengyel katonák Jugoszláviába szöktetésének előkészítésében. Később a BM Országos Nemzeti Családvédelmi Alap (ONCSA) előadója, és nagy anyagi segítséget nyújtott a KALOT népfőiskolák felállításához tavaszától egész idejét az FKgP újjászervezésére fordította, és Varga Béla mellett a budapesti szervezet elnöki titkára, majd 1945 novemberétől országgyűlési képviselő. Pártja a két munkáspárt követelésére március 12-én kizárta. Az évi választások idején a DNP kampányfőnöke, budapesti listavezető, majd országgyűlési képviselő. Hajdú Kálmán (Egerfarmos, 1913 Debrecen, 1978) gazdálkodó. Édesapja MÁV állomásfőnök, akinek földje is volt. Egyik testvére jegyző, a másik kettő fölműves, két lánytestvére családanya volt. Két gyermekük született, fiúk MÁV technológus, lányuk a pomázi munkaterápiás intézet alkalmazottja. Szülőfalujában hat elemit és négy polgárit járt, először apja gazdaságában dolgozott, majd 30 holdon gazdálkodott. Belépett az FKgP-be, majd 1938-tól három évig a KALOT és a Hivatásszervezet megyei szervezője ben a KALOT érdi népfőiskoláján tanult, 1945-től az FKgP színeiben nemzetgyűlési képviselő ben a DNPhez csatlakozott, és országgyűlési képviselő lett. Kováts Ferenc (Zalaegerszeg, 1902 Zalaegerszeg, 1982) gazdálkodó. Édesapja huszárőrmester, aki hivatásos katonai szolgálata mellett hat holdon gazdálkodott. Édesanyja és négy nővére családanyák, bátyja könyvelő, ötödik nővére óvónő. Apja első házasságából öt féltestvére volt. A felnőtt kort három fia és három lánya érte meg. Három fia agrármérnök, római katolikus lelkész és állatorvos, két lánya könyvelő és egy háztartásbeli. Pap fiát 1958-ban az ávósok úgy megverték, hogy belső sérüléseibe belehalt. A gimnázium öt és a felső kereskedelmi iskola két évének elvégzése után. 12 hold saját birtokán, gazdálkodni kezdett ben bekacsolódott a kisgazdák érdekvédelmi szervezkedéseibe, kiterjedt társadalmi tevékenysége itt nem ismertethető, és nagyszámú tisztségei itt nem sorolhatók fel. Az FKgP tagja és a megyei szervezet elnöke, a Magyar Parasztszövetségnek megalakulásától fogva tagja és megyei vezetője, augusztustól az FKgP Országos Intéző Bizottságának is tagja júniusától az Ideiglenes Nemzetgyűlés, augusztusától a Nemzetgyűlés tagja ben Belső Gyulával és Farkas Dénessel 2009/5 31

32 TANULMÁNY együtt lépett át a DNP-be, és Zala megyei listavezetőként választották meg képviselővé. Kováts László (Budapest, 1913 Budapest, 2000) mezőgazda, erdőgazdasági mérnök. Szülei 16 holdon gazdálkodtak, és valamennyi gyereküket taníttatták. Három testvére tüdőszakorvos, könyvszakértő, agrármérnök. Felesége nyelvtanárnő, három gyermekük egészségügyi alkalmazott, könyvelő és körzeti állatorvos. A tatai piaristáknál érettségizett, és a budapesti Műegyetemen szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát. Az Emericana, majd, már 1938-tól, az FKgP tagja, két évig a Nógrád megyei szervezet főtitkára. Bekapcsolódott a Történelmi Emlékbizottság munkájába, és március 15-én részt vett a Petőfiszobornál rendezett antifasiszta tüntetésen ben elősegítette az FKgP újjászervezését Nógrád megyében, ez év novemberében pótképviselővé választották, és január 20-án hívták be a nemzetgyűlésbe március 12-én 20 társával együtt a Baloldali Blokk követelésére kizárták a pártból, de Kovács Bélával lebonyolított megbeszélése után visszalépett. Kovács Béla letartóztatása után szakított végleg a párttal, belépett a DNP-be, és képviselővé választották. Nagy Lajos, vitéz (Kisköre, 1915 Eger, 1993) közgazdász, gazdálkodó. Édesapja 100 holdon gazdálkodó földműves, kisgazdapárti megyei vezető. Felesége gyógyszerész-technikus, négy lánya egészségügyi asszisztens, adminisztrátor, tanárnő, tanítónő. Több helyen tanult, Gyöngyösön érettségizett, majd a budapesti Műegyetemen agrárközgazdász diplomát szerzett. Először a Futura központjában, majd a családi gazdaságban dolgozott. Sokáig katonáskodott, 1945-ben a demokratikus hadsereg felderítő zászlóaljparancsnoka ban mint volt Győrffy-kollégista részt vett a Magyar Parasztszövetségen belül a Földműves-szakosztály megalakításában ben az FKgP tagja, nemzetgyűlési képviselő ben a DNP egri szervezetének alapító tagjaként választották meg képviselővé. Pécsi József (Gecse, Veszprém vm., 1899 Gönyű, 1952) földműves, gazdálkodó. Szülei 15 holdon gazdálkodtak, hat elemit és mezőgazdasági szakiskolát végzett. Felesége 10 holdas kisparaszti család lánya volt. Hat gyerekük született, fia lakatoshegesztő, lányaik műszergyári dolgozó, boltvezető, illetve adminisztrátorok ben, Gecsén kérte az egyháztól, hogy a premontreiek ezerholdas helyi birtokát kisparaszti bérletként osszák ki, és ez ügyben aláírásgyűjtést is kezdeményezett ben egy véletlen folytán Gönyű nemzeti bizottsága és a földosztó bizottság elnöke, az FKgP tagja és a helyi szervezet megalakítója. Egy véletlen folytán Varga Béla felfigyelt a tehetségesnek látszó parasztemberre, posszibilis jelölést kapott, és a Nemzetgyűlés tagja lett augusztusának elején csatlakozott a DNP-hez, és képviselővé választották. Képviselőjelöltséget vállaló papok Az eddig tárgyalt négy csoport volt a képviselőcsoport teljes magja. A hozzájuk az 1947-es választásokat közvetlenül megelőző időben csatlakozottakat célszerű foglalkozásuk, társadalmi helyzetük szerinti csoportosítani. Először két képviselőjelöltséget vállaló és képviselőnek meg is választott római katolikus papról kell megemlékeznünk, noha megválasztásuk után azonnal lemondtak mandátumukról, és így valójában nem lettek az országgyűlési képviselőcsoport tagjai. Bartha Béla (Poprád, 1897, Legyesbénye, Borsod-Abaúj-Zemplén m., 1972). Édesapja csendőrtiszthelyettes, felnőtt kort megélt fiútestvére kohómérnök, lánytestvére háztartásbeli. Iskoláit Kassán, egyházi iskolákban végezte, a gimnáziumot a premontreieknél. Érettségije után azonnal, 1914-ben, papi szemináriumba jelentkezett, és 1919-ben Kassán pappá szentelték ig a Csehszlovákiához csatolt majd átmenetileg Magyarországhoz viszszacsatolt területen élt és dolgozott, elősegítve a magyar anyanyelv megmaradását és gyakorlását. Tevékenysége és üldöztetése nem foglalható össze röviden, 1945-ben utasították ki végleg szülőföldjéről. Ezt követően Hollóházán működött, majd Sárospatakon lett plébános, és bekapcsolódott a politika küzdelmekbe is júliusában Bodnár János, az FKgP-ből a DNP-be átlépett nemzetgyűlési képviselő felkérésére és az egyházi engedélyt megkapva belépett a DNP-be, és a párt Borsod-Gömör- Zemplén-Abaúj megyei listavezetőjeként került a parlamentbe. Mandátumáról egyházi felettesei és Mindszenty József esztergomi érsek felszólítására mondott le, és egyúttal teljesen visszavonult a közvetlen politizálástól. P. Károlyi Bernát (Krausz Ádám) O.F.M. (Almáskamarás, Arad vm., 1892 Budapest, 1954.) Ferences szerzetespap. Keresztneve Ádám, szerzetesi neve Bernát, szülei Krausz Ádám földműves és Braun Anna, egy lánytestvére volt. Alsófokú iskoláinak elvégzése után jelentkezett a pécsi ferences kollégiumba, vette fel a rend öltözékét, és 1915-ben szentelték pappá. Más egyházi szolgálatai mellett rendtartománya harmadik rendjének igazgatója, majd 1928 és 1938 között a kínai Paokingben misszionárius; innen betegsége miatt kellett hazatérnie. A politikába 1944-ben kapcsolódott be. A rendházban a nyilasok elől bujkáló katonatiszteket és civileket rejtegetett, menedéket adott Vörös János későbbi honvédelmi miniszternek is ben demokráciaellenesség vádjával letartóztatták, és pár napra őrizetbe helyezték ben választották meg képviselővé. Mandátumáról lemondott, mert politika tevékenységének folytatását nem engedélyezte sem Pétery József váci püspök, sem provinciálisa /5

33 TANULMÁNY Vidéki ügyvédek Talán ez volt a képviselőcsoport legkevésbé népi része, noha nagyrészt még ők is népi származásúak, első generációs értelmiségiek. E csoport tagjai jórészt amint ezt korábban leírtuk (Szakolczai , 3. rész), és amint erre még visszatérünk a párt un. értelmiségi csoportjához, a vezetés belső ellenzékéhez tartoztak. Abay Nemes Oszkár dr. (Magyardiószeg, Baranya vm., 1913 Pécs, 1959). Édesapja erdészből lett gyógyszerész, nyolc gyereket neveltek, valamennyien értelmiségi foglalkozásúak lettek. Középiskoláit a kalocsai jezsuita és a pécsi ciszter gimnáziumban végezte, egyetemista éveiben az Emericana tagja volt. Mint úszó, kétszer is nyert főiskolai világbajnokságot, olimpiai bronzérmes csapattag. Jogi doktorrá avatása után Pécsett ügyvéd, majd a pécsi püspökség egyházmegyei ügyésze ben kapcsolódott be a politikai életbe, és lépett be az FKgP-be. Pécs Város Nemzeti Bizottságának, valamint a Baranya megyei Törvényhatósági Bizottságnak a tagja elején lépett át a DNP-be, és ezt követően választották meg képviselőnek. Keleti (Jozipovics) Péter István dr. (Pécs, 1904 Pécs, 1977) ügyvéd. Édesapja Jozipovics Ferenc István vasesztergályos, majd főmozdonyvezető, édesanyja Strojni Ilona. A pécsi jezsuitáknál érettségizett, írnoki állást vállalt egy ügyvéd irodájában, munkája mellett szerzett jogi doktorátust, majd ügyvédi és bírói oklevelet, és ezután ügyvédként praktizált ben csatlakozott az FKgP-hez, innen 1947-ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Matheovits Ferenc dr. (Brassó, 1914 Pécs, 1995) járásbíró. Édesapja ügyvéd, majd közjegyző, egyetemi magántanár Pécsett. Édesanyja tanárnő. A szombathelyi premontreieknél érettségizett, Pécsen szerzett jogi diplomát, és itt lett járásbíró október 15-től május 30-ig internálva volt ban lépett be az FKgP-be, majd átlépett a DNP-be, és 1947-ben választották meg képviselőnek. Radó (Bürgner) Gyula dr. (Nagyölbő, Vas vm., - Szekszárd, 1976) ügyvéd. Bürgner Jakab gazdatiszt és Krausz Mária háztartásibeli három gyermekének egyike, fiútestvére ügyvéd. Családja izraelita, ő 1931-ben tért át a római katolikus hitre, és még ez évben feleségül vette Illy Amália óvónőt, Illy Gusztáv 1950-ben kivégzett altábornagy nővérét. Leánygyermekük mérlegképes könyvelő. A dunántúli evangélikus-református pápai főgimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Tudományegyetemen jogi diplomát szerzett, ügyvédi vizsgát tett, és Budapesten ügyvédi irodát nyitott. Az I. világháború után Szekszárdon ügyvédkedett. Politikai tevékenységét a függetlenségi 48-as pártban kezdte, 1937-ben az FKgP tagja és a párt Tolna megyei szervezetének ügyésze nyarán lépett át a DNP-be, a szekszárdi apátplébános felkérésére vállalt képviselőjelöltséget, és megválasztották. Rózsavölgyi László dr. (Nagyvárad, 1896 Szeged, 1978) ügyvéd. Édesapja 300 holdas földbirtokos, hét gyerekük volt, a közülük felnőtt két másik fiuk orvos, lányuk családanya. Felesége Karácsonyi János történész, akadémikus, címzetes püspök unokahúga. Fiuk geológus, lányuk védőnő. Gimnáziumi tanulmányait Szatmárnémetiben, a jezsuitáknál kezdte, de már a trencséni piaristáknál érettségizett, és a budapesti Tudományegyetem jogi karán abszolvált. Az I. világháború után hosszabb időt töltött külföldön, 1925-ben áttelepültek Magyarországra, végül Nyíregyházán telepedtek le, ügyvédi irodát nyitott, 130 holdas birtokot is vásárolt, és ezen gazdálkodásba kezdett ben egyházi bíztatásra lépett be a DNP-be, és lett képviselő. Tóth László dr. (Szombathely, 1885 Szombathely, 1960) ügyvéd. Édesapja szíjjártómester, Szombathely képviselőtestületének tagja. Fiútestvére MÁV főtanácsos, két lánytestvére háztartásbeli. Fia ügyvéd, lánya gyógyszertári asszisztens. A szombathelyi premontreieknél érettségizett, és a kolozsvári tudományegyetemen szerzett diplomát, majd ügyvédkedett. A Horthykorszakban két alkalommal is indult a választásokon, ellenzéki programmal, de nem jutott be a parlamentbe ben az FKgP, 1947-ben a DNP tagja, országgyűlési képviselő. Vidéki értelmiségiek Ide a nem ügyvéd vidéki értelmiségieket soroltuk, tanítókat, jegyzőket, tanárokat és tisztviselőket. A tanítóság és jegyzőség nagyrészt a feltörekvő családok első lépése volt az értelmiségbe, és ez így volt az itteni esetek nagy részében is. Ez a csoport tehát népibb volt az előzőnél. Bátor Imre (Várpalota, 1917 Várpalota, 1991) könyvelő. Háromgyermekes földműves családból származott. Egyházi óvoda és elemi iskola után polgáriba, majd bejáróként a veszprémi felsőkereskedelmi iskolába járt. Érettségije után mint könyvelő dolgozott. Felesége tanítónő, három gyermekük volt ben a nyilasok zsidók élelmezése miatt letartóztatták ben kapcsolódott be a politikai életbe. Az FKgP tagja, a helyi képviselőtestület és az igazolóbizottság tagja, a helyi bíróválasztás alkalmával a tisztségre való jelölést időhiányra való hivatkozással utasította el. Amikor pártjában fölvetették a fakultatív hitoktatás kérdését, kilépett ben, Farkas György megkeresésére lett a DNP tagja, és választották meg képviselővé a Veszprém megyei listán. Berkes János (Kissomnlyó, Vas vm., 1902 Zalaegerszeg, 1992) kántortanító. Kétgyermekes szegényparaszti családból származott, szülei földműves-napszámosok, testvére háztartásbeli. Polgári iskolát és tanítóképzőt végzett, feleségének is tanítói képesítése volt. Két gyermekük született. Számos helyen dolgozott 2009/5 33

34 TANULMÁNY feleségével együtt, mindketten mint tanítók és mint falujuk szellemi vezetői, kulturális irányítói. Emellett a Hangya szövetkezet szervezője és a KALOT vezető munkatársa. Közéleti tevékenységét 1931-ben kezdte meg, 1942-ben lépett be az FKgP-be ben a DNP felismerve népszerűségét és közmegbecsültségét - távollétében, sőt tudta nélkül jelölte képviselőnek, és a Zala megyei listán választották meg. Búzási (Felber) Sándor dr. (Románd, Veszprém vm., 1913 Budapest, 1982) magántisztviselő. Szülei 20 holdon gazdálkodtak. Hat testvére közül egy földműves, egy hentes és mészáros, kettő kereskedő és kettő családanya. A veszprémi piaristáknál érettségizett, majd államtudományi doktorátust szerzett, ezután magántisztviselő Budapesten. Felesége tanítónő, majd négy gyermeküket nevelte. Egyetemistaként az Emericana tagja, és részt vett az EMSZO munkájában is ben 3 hold saját földjén gazdálkodásba kezdett, 1947-ben lépett be a DNP-be, és megválasztották képviselőnek. Csépe Jenő (Gyöngyös, 1900 Budapest, 1966) tanár. Édesapja tisztviselő, négy testvére volt. Magyartörténelem szakos középiskolai tanári végzettséget szerzett, és több városban, köztük, évi kitelepítéséig, Kassán, polgári iskolákban tanított. Négy gyermeke volt, egyikük, Béla, 1990-ben országgyűlési képviselő, majd a KDNP frakcióvezetője lett. Tagja volt a Hivatásszervezet értelmiségi tagozatának, és kapcsolatot tartott fenn a KALOT-tal is ban rövid ideig a Magyar Szabadság Párt tagja volt, 1947-ben a DNP tagja lett, pótképviselővé választották, és Bartha Béla mandátumáról való lemondása után, szeptember 17-én lett a törvényhozás tagja. Kovács József (Bögöte, Vas vm., 1922 Keszthely, 2004) vármegyei tisztviselő. Édesapja géplakatos és hat holdon gazdálkodó földműves, édesanyja és három nővére háztartásbeliek. Elemi iskoláit Bögötén végezte, 1940-ben érettségizett a szombathelyi premontreieknél, ettől kezdve tisztviselő a Vas megyei törvényhatóságnál ben az FKgP tagja, 1947 tavaszáig a párt szentgotthárdi járási titkára áprilisában lépett át a DNP-be, és ezt követően választották meg képviselővé a Vas megyei listán. Mészáros Ödön (Budapest, 1887 Győr, 1965) tanár. Édesapja rév-komáromi hajóács, majd kádármester. Bátyja Győr városának főszámvevője, húga postatisztviselő. A budapesti tudományegyetemen tanult matematika-fizikát. Először az erdélyi Halmiban, majd, mert nem tette le a hűségesküt, és kiutasították, Kaposváron tanított, itt a polgári leányiskola igazgatója. Az erdélyi bevonulás után Ditrón vezette a polgári iskolát ben a Nemzeti Parasztpárt tagja, ban a győri Nemzeti Bizottság elnöke, és részt vett a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezetének munkájában is ben lépett át a DNP-be, és választották meg képviselővé. Nagy László (Veszprém, 1888 Balatonlelle, 1969) jegyző, polgármester. Édesapja tanító, négy bátyja és négy nővére volt ban szerzett jegyzői oklevelet, több községben volt segédjegyző vagy jegyző, majd Veszprém főjegyzője ben, 10 évre, Veszprém polgármesterének választották meg, de 1944 júniusában nyugdíjazták ben az SZDP és a Veszprém megyei Nemzeti Bizottság tagja ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Pethe Ferenc (Juta, Somogy vm., 1917 Mosdós, 2006) bölcsész, újságíró. Édesapja egyéni gazdálkodó, édesanyja a háztartást vezette. Bátyjai földművesek, húga családanya. Két felnőtt kort megért fia vállalkozó, illetve tisztviselő. A kaposvári állami reálgimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba ment, de a szubdiakonátus felvétele előtt elhagyta a szemináriumot, és a katolikus Központi Sajtóvállalat lapjainál lett újságíró. Részt vett az Emericana, más katolikus szervezetek és a KALOT munkájában tavaszán került kapcsolatba az FKgP-vel, és az akkor induló Somogy Hírlap felelős szerkesztője, majd az FKgP járási és később kaposvári titkára augusztusában a DNP tagja, és képviselővé választották. Pócza Lajos (Hévízszentandrás, 1909 Penrith, Ausztrália, 1993) közigazgatási szakértő. Édesapja vendéglős, bátyja az ő foglalkozását követte, húga operaénekesnő. Fia elektromérnök, még egy lánya is van. A budapesti tudományegyetemen jogi végzettséget, és emellett községi jegyzői oklevelet és gyakorlati közigazgatási általános vizsgabizonyítványt szerzett. Előbb községi jegyző volt, majd Kassán városi tanácsnok ben az FKgP tagja, és hamarosan a párt keszthelyi járási elnöke, Zala megyei titkára és az országos nagyválasztmány tagja. A nemzetgyűlési választásokon pótképviselő lett. Pártjából 1947 augusztusában kilépett, visszalépett az FKgP Zala megyei képviselőjelöltségétől is, a DNP tagja lett, és képviselővé választották. Rónaszéki (Rotter) Lajos (Cegléd, 1911 Cegléd, 1966) szövetkezeti igazgató. Édesapja vasutas, fűtő. Két fiútestvére volt, egyikük a II. világháborúban meghalt, másikuk kántortanító. Felesége tisztviselőnő, három fiuk autószerelő, üzemmérnök és szállításvezető. Kecskeméten szerzett felsőkereskedelmi iskolai végzettséget, majd uradalmi tisztviselő, számtartó, ben szövetkezeti igazgató ben a DNP tagjaként választották meg képviselővé. Villányi (Villant) Miklós (Stredné Turovce, Középtúr, Csehszlovákia, 1923 Kaposvár, 1994) kántortanító. Édesapja Villant Henrik kántortanító, két lánytestvére kereskedő, illetve óvónő. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Ipolyságon végezte el, ezután az esztergomi érseki tanítóképzőben szerzett kántortanítói, és emellett más, kiegészítő képesítéseket ben, mint a KALOT tagja, elvégezte az érdi népfőiskolát is ban a jákói katolikus iskola kántortanítójának nevezték ki. A nagypolitikába 1947-ben kapcsolódott be, a DNP Somogy megyei listáján lett képviselő. Az Országgyűlés első ülésén korjegyző /5

35 TANULMÁNY Zoltán Pál (Medgyes, Nagy-Küküllő vm., 1898 Bécs, 1989) katonatiszt. Erdélyi katonacsalád tagja, édesapja is, ő is hivatásos katona, nőtlen, gyermektelen óta a Hivatásszervezet értelmiségi tagozatának tagja, majd a Hivatásszervezet debreceni elnöke október 15-én elhagyta alakulatát, és a debreceni dominikánus kolostorban elrejtőzve várta be a város orosz kézre jutását januárjában azonnal megkezdte a Keresztény Demokrata Néppárt megyei pártszervezetének megalakítását. Később Pálffy felkérésére és az ő szervezetében elvállalta a főtitkári tisztet is. A Barankovics vezette DNP-hez csak 1947-ben csatlakozott, és ekkor választották meg képviselőnek. Földbirtokosok, mezőgazdászok Ide a mezőgazdasági diplomával rendelkező földbirtokosokat és gazdálkodókat sorolhatjuk, akik vagy saját földjükön gazdálkodtak, vagy más tulajdonában lévő nagybirtokot vezettek, vagy ilyen képzettségük volt. Képzettsége és foglalkozása szerint ebbe a csoportba tartozott az 1947-be ide átlépett kisgazda képviselők nagy része is. Meg kell jegyezni, hogy a mezőgazdasági szakképzettség szerzése és az intézővé válás abban az időben éppúgy az értelmiségbe emelkedés egyik első lépcsője volt, mint a tanítóvá vagy jegyzővé válás. Farkas Dénes, boldogfai (Felsőbagod, 1884 Budapest, 1973). Földbirtokos család tagja, szüleinek 680 hektár földjük volt. A soproni bencéseknél és Magyaróváron tanult. A politika iránti érdeklődése családi örökség. Anyai nagyapja között volt képviselő. Édesapja, aki Giesswein Sándorral tartott fenn baráti kapcsolatot, 1896-ban Zichy Nándor Katolikus Néppártjának színeiben került a parlamentbe. Ügyvéd fivérét, Tibort, 1931-ben a FKgP programjával választották meg képviselőnek. Ellenzéki beállítottsága következtében ő is a FKgP-hez csatlakozott, már a harmincas évek végén a nagyválasztmány tagja, 1946-ban a zalai megyei szervezet ügyvezető elnöke. Belső Gyula és Kováts Ferenc FKgP képviselőkkel együtt az 1947-es választásokat megelőzően csatlakozott a DNP-hez. Kovács K. Zoltán (Magyaróvár, 1924 Budapest, 2008) mezőgazdász. Édesapja járásbírósági altiszt, édesanyja varrónő. Csak egy féltestvéréről tudjuk, hogy titkárnő és kézműiparos volt. A magyaróvári piaristáknál érettségizett és Magyaróváron szerzett mezőgazdaság-tudományi diplomát tavaszán előkészítette a földreform végrehajtását Mosonszentjánoson ban a Nemzeti Parasztpárt tagja és mosonmagyaróvári járási titkára, valamint a Magyar Parasztszövetség tagja. A DNP megyei szervezetének kérésére vállalt képviselőjelöltséget, és lett 1947-ben képviselő, valamint, mint a parlament legfiatalabb tagja, korjegyző november 3-án, az után, hogy Keresztes Sándort megfosztották mandátumától, a DNP képviselőcsoport titkára. Pörneczi József (Kemenessömjén, Vas vm., 1901 Marcalgergelyi, Veszprém m., 1956) gazdálkodó. Ősei az átlagos birtokkal rendelkező dunántúli földművesek, édesapja azonban, haszonbérletből származó jövedelméből, 500 holdas saját tulajdonú földingatlant szerzett. Szüleinek 13 gyermekük született, képességeiknek megfelelően taníttatták őket. Neki négy fia volt, állami gazdasági dolgozó, tsz-elnök, gépészmérnök és villamosmérnök. A zalaegerszegi állami főgimnáziumban érettségizett, Mindszenty József volt a hittanára, és Keszthelyen szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát. Felajánlották, hogy maradjon Keszthelyen oktatónak, de ő inkább szülei pusztaválicskai birtokát irányította. Húsz éven keresztül jelentek meg mezőgazdasági tárgyú szakcikkei. A harmincas évek legvégén a Magyar Élet Pártja (MÉP) kerületi társvezetője és a Hivatásszervezet egyik alelnöke után az FKgP és a Parasztszövetség prominens zalai személyisége, egy ideig a Magyar Parasztszövetség elnöke augusztusában a DNP tagja, és képviselővé választották. Földművesek, iparosok, munkások Itt térünk vissza kiinduló pontunkhoz, a mozgalmi vezetőkhöz és a KALOT-tagokhoz, a párt és a képviselőcsoport népi ágához. Földművesnek a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező gazdálkodót tekintjük, és itt találjuk a földnélkülieket és munkásokat is. Foglalkozása és társadalmi helyzete szerint ide tartozott az 1947-ben átlépett kisgazda képviselők másik nagy, felsőfokú mezőgazdasági szakképzettséggel nem rendelkező része. Bocskay István (Újfehértó, 1919 Újfehértó, 1984) földműves, gazdálkodó. Görögkatolikus vallású, szegényparaszti családból származott. Hat elemit és három polgárit végzett. Az 1945-ös földosztás keretében három hold földet kapott, felesége szüleinél lakva ebből éltek ben pótképviselővé választották. Barankovics István szabolcsi többes mandátumáról lemondott, a sorban következő pótképviselőt kizárták a pártból. Ezért december 11-én Bocskayt behívták a parlamentbe, mint a soron következő jelöltet. Bús Imre (Kiskunhalas, Veszprém, 1980) gazdálkodó. Hatgyermekes, jómódú református gazdacsaládban született, édesapja ősei Mária Terézia óta voltak honosak Kiskunhalason, édesanyja ősei Erdélyből származtak. Anyja egyik nagyapja neves népi költő volt. Testvéreivel együtt hat elemit végzett, a fiúk gazdálkodóként, a lányok háziasszonyként élték le életüket, de családjuk hagyományainak megfelelően erős volt bennük a művelődés és önképzés iránti igény. Olyan jól gazdálkodott, hogy 1940-ben megbízták a halasi református egyházra szállt 160 holdas Szathmáry birtok vezetésével. Tagja volt a városi képviselőtestületnek, és más helyi szervezetek munkájában is részt vett. Presbi- 2009/5 35

36 TANULMÁNY tere, illetve gondnoka volt a halasi református egyháznak és alelnöke a halasi FKgP-nek ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő. Domonkos János (Rábacsanak, 1898 Rábacsanak, 1970) gazdálkodó. Szülei és bátyja gazdálkodók, négy lánytestvére családanya. A hat elemit és a kétéves vasárnapi iskolát szülőfalujában végezte el, majd édesapja mellett a családi gazdaságban dolgozott. Már a harmincas években bekapcsolódott a közéletbe, belépett az FKgP-be, beválasztották a megyei pártvezetésbe, és tagja volt a Magyar Parasztszövetségnek ben lépett át a DNP-be, és kapott mandátumot. Fehér Ferenc (Zalaegerszeg, 1922 Zalaegerszeg, 1988), kőműves. Édesapja napszámos, szülei legkisebb, tizenkilencedik gyermekeként született. Bátyjai kőművesek és napszámosok, nővérei családanyák. Négy elemit végzett, kőműves lett, az 1930-as években a Szociáldemokrata Pártba is belépett, de nem volt fontosabb szerepe. A zalaegerszegi apátplébános javaslatára vállalt 1947-ben képviselőjelöltséget, és lett képviselő. Iszak Kálmán (Táplánfa, Vas vm., 1906 Gödöllő, 1974) katona, vasutas. Édesapja vasúti őr, nyolc testvére volt. Gyermeke nem született. Nyolc évig hivatásos katona, tizedes, ezután vasutas, pályamunkás, váltókezelő, majd állomáskezelő ben az FKgP tagja. A következő évben rendőri felügyelet alá helyezték állítólagos demokrácia- és szovjetellenes kijelentései miatt, de bizonyíték hiányában felmentették ben csatlakozott a DNP-hez, és képviselővé választották. Kántor József (Kajdacs, Tolna vm., 1901 Kajdacs, 1972) földműves. Szülei uradalmi cselédek, majd néhány hold földdel és saját házingatlannal rendelkező szegényparasztok voltak, akik fiaikat az igazságért mindig harcolni kész keresztényeknek nevelték. Édesapja korai halála után 14 éves korában családfenntartó. Egyetlen testvére nőtt fel, az első világháborúban elesett. Három gyermeke született, az egyik címzetes apátplébános Dunaföldváron, a másik tanító, a harmadik tisztviselőnő. Noha csak 6 elemit végzett, sokat olvasott, újságot járatott. Több évig betöltötte a másodbírói tisztet. Részesaratóként, cséplőmunkásként is dolgozott, földet is bérelt, és a nincstelenségből 14 hold föld birtokáig jutott el ben az FKgP-hez csatlakozott, 1947-ben átlépett a DNP-be, és képviselővé választották. Kolbert János (Szomajom, ma Kaposfő, Somogy vm., 1912 Budapest, 1986) gazdálkodó. Szülei, az elzászi francia felmenőktől származó Kolbert András és a német eredetű Fett Mára 25 holdas birtokukon gazdálkodtak. Felnőtt kort megért hat testvére közül három gazdálkodó, egy ács és kettő háztartásbeli. Felesége pedagógus, fia gépészmérnök. A kaposvári reálgimnáziumban érettségizett, gazdálkodni kezdett. Először az FKgP, majd a MÉP tagja lett, és itt Pest megyei szervezőtitkárként alkalmazták. Súlyos politikai összeütközésbe került a nyilasokkal, közismert németellenes magatartása miatt 1944-ben internálták, majd bujkált ben újra az FKgP, majd 1947-ben a DNP tagja, és képviselővé választották. Pusztai (Sleisz) Ferenc (Mogyoród, 1909 Kerepestarcsa, 1964) kertgazda. Tízgyermekes kisbirtokos parasztcsaládból származott, gyermeke nem született. Az elemi iskola elvégzése után molnárinas volt Őriszentmiklóson. Végül a családi örökségen gazdálkodott, mint kertgazda, olyan eredményesen, hogy az FM keretben működő tíz hónapos kertgazdaképző tanfolyam gyakorlati oktatásának vezetője lett. Másfél évig az érdi, három évig a palicsfürdői KALOT népfőiskolán működött. Az évi választásokon pótképviselő. Behívás útján december 12-én lett az Országgyűlés tagja, miután Ugrin József erről a mandátumáról lemondott. Pusztai Sándor (Orosháza, 1907 Miskolc, 1966) építőmester. Szülei 30 holdon gazdálkodó evangélikus földművesek. Féltestvére tanár. Fiuk, laboratóriumi asszisztens, az 1956-os forradalom alatt halt hősi halált Sztálinvárosban, lányuk ügyvéd. Az elemi és négy középiskola elvégzése után építőipari szakiskolát végzett Budapesten, majd, az építőmesteri vizsgát letéve, önálló mesterré vált, és számos középület építésében vett részt Orosházán ben, mint a DNP tagját képviselővé választották. Szabados (Schulder) Pál (Budapest, 1908 Dunaharaszti, 1986) szabómester. Édesapja villanyszerelő, fiútestvére esztergályos, két lánytestvére háziasszony, a harmadik adminisztrátor. Négy gimnáziumot végzett, és ezután szabóságot tanult, amiben az is közrejátszott, hogy gyermekkori balesete folytán mozgássérült volt. Fia ugyancsak szabómester, lánya közgazdasági technikumot végzett. Részt vett az ipartestület munkájában, és az EMSZO tagja volt ben az EMSZO, illetve a Hivatásszervezet központjába került, majd a visszacsatolt területeken foglalkozott az EMSZO, a KALOT és a Hivatásszervezet megszervezésével. Varga László révén jutott el a DNP-hez, 1947-ben több listán is pótképviselővé választották. Eckhardt Sándor egyik mandátumáról való lemondása folytán szeptember 17-én behívták a parlamentbe, és a párt egyik alelnökének is megválasztották. Tasler Lajos (Igrice, Zala vm., 1897 Zalaigrice, 1967) gazdálkodó. Gazdálkodó család gyermeke, húga, felesége és lánya háztartásbeli. Alsófokú iskoláit szülőfalujában végezte, először szülei gazdaságában dolgozott, majd saját 20 holdas birtokán önálló gazdálkodásba kezdett. Tekintélyes gazdának tartották, községi bíró is volt. Faluja kisgazda pártszervezetének vezetője, szerepet vállalt az Alsó-dunántúli Mezőgazdasági Kamarában, és rendes tagja volt a Zala megyei törvényhatóságnak ben a Nemzetgyűlés pótképviselőjévé választották, de nem került be a Parlamentbe, tagja lett viszont az FKgP országos nagyválasztmányának ben lépett át a DNP-be, és lett képviselő /5

37 TANULMÁNY Tóth László, id. (Gyömöre, Győr vm., 1900 Gyömöre, 1964) gazdálkodó. Szülei 40 holdon gazdálkodó földművesek. Felnőtt kort megélt testvérei közül egy kocsmáros, kettő gazdálkodó, egy orvos és kettő háztartásbeli. Három gyermeke közül egy földműves, egy üzemegységvezető-helyettes és egy kirendeltségvezető. A helybeli r. k. elemi népiskolát végezte el, majd ezüstkalászos gazdatanfolyamra járt, és 16 hold saját földjén, valamint bérelt területen gazdálkodott ben az FKgP helyi elnöke, 1947-ben a DNP tagja, a helybeli plébános javaslatára képviselőjelölt, és megválasztották. Vörös Lajos (Ölbő, Vas vm, 1916 Szombathely, 1977) Édesapja cipész, édesanyja háztartásbeli, hat fiúgyermeket neveltek föl. Neki három fia született, üzemmérnök, közgazdász és gépésztechnikus. Elemi iskola után mezőgazdasági szakiskolát végzett ben az FKgP és a Parasztszövetség, valamint, pártja képviseletében, a helyi földosztó és nemzeti bizottság tagja ben az FKgP Vas megyei szervezetének alelnöke és a Magyar Parasztszövetség megyei titkára, valamint 12 holddal rendelkező egyéni gazda, aki földművesszövetkezeti tisztségeket is betöltött ben átlépett a DNP-be, és mandátumhoz jutott. Zomborszky János (Nyíregyháza, 1913 Nyíregyháza, 2001) gazdálkodó. Szüleinek 150 holdjuk volt. Öt elemit és négy polgárit végzett, majd két éven át magánúton kereskedelmi és állattenyésztési ismereteket szerzett. Önállósodása után tenyészállataival díjakat nyert. A Magyar Parasztszövetség megalakulása után a Szabolcs megyei szervezet titkára és szervezője ben az FKgP tagja ben csatlakozott a DNP-hez, és képviselő lett. A tényleges felső vezetők: kiegészítés A párt tényleges felső vezetésének, a vezető értelmiségi ötösfogatnak a tevékenysége egyrészt közismert, másrészt ilyen röviden nem foglalható össze, és harmadrészt rájuk vonatkozóan külön tanulmányok is állnak rendelkezésre (Barankovics: (Kovács 1996), Bálint Sándor: (Tomisa (1996), Eckhardt Sándor: (Rosdy 1996), Mihelics Vid: (Frenyó 1996) és Rónay György: (Szabó 1996)). Ezért itt tevékenységükkel nem foglalkozunk, hanem az előbbiekből kirajzolódó és szinte megdöbbentő szociológiai struktúra kiegészítésére csupán néhány személyes jellegű adatot közlünk. Itt a bevezetésben csak annyit, hogy a képviselőcsoport eddig folyamatosan hangsúlyozott népi jellege még a vezető értelmiségi ötösfogat esetében is fennáll. Barankovics István (Polgár, Szabolcs vm., 1906 New York, 1974). Édesapja a felekezeti elemi iskola kántortanítója, édesanyja ugyanott tanítónő. Középiskolai tanulmányait az egri ciszterci főgimnáziumban végezte, ezután a budapesti Tudományegyetem jogi karára iratkozott be, és a budai Szent Imre Kollégiumban lakott az egri érsekség támogatásával. Jogi tanulmányait nem fejezte be, hanem újságíró lett, házitanítóként szerzett jövedelméből tartotta fenn magát, és már az 1920-as évek végétől részt vett a fiatal katolikus értelmiség szociális reformokra törekvő mozgalmaiban. Ilyen jellegű és nagyon széles körű tevékenysége itt nem részletezhető február 27-én választották meg a DNP főtitkárává, és tisztét a párt feloszlásának kimondásáig töltötte be. Bálint Sándor dr. (Szeged, 1904 Budapest, 1980). Szeged-alsóvárosi parasztcsaládból származott, szülei öt holdon gazdálkodtak, egyetlen testvére csecsemőkorban meghalt, és egyéves sem volt, amikor elvesztette édesapját. A szegedi piarista gimnáziumban érettségizett, majd magyar-történelem szakos tanári, és ezt követően tanítóképzői tanári oklevelet szerzett. Állástalan évek után a Szegedi Katolikus Tanítóképző Intézetben lett tanár, majd a Szegedi Tudományegyetemen magántanár és végül, már mint országgyűlési képviselő nyilvános rendes tanár. Néprajzzal, elsősorban vallási néprajzzal foglalkozott, nagyszámú művei itt nem részletezhetők februárjában csatlakozott a DNP-hez, 1945-ben nemzetgyűlési képviselővé, és 1947-ben országgyűlési képviselővé választották. Eckhardt Sándor dr. (Arad, 1890 Budapest, 1969). Német és olasz eredetű értelmiségi családban született. Édesapja banktisztviselő, édesanyja háziaszszony volt. Négy testvére banktisztviselő, katona és vasutas, illetve, Ferenc, jogtörténész, egyetemi tanár. Az Eötvös Kollégium tagjaként magyar francia német szakon végzett, egy évig Párizsban a Sorbonne Egyetemen tanult, majd a francia nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára lett. Tudományos munkásságából itt csak annyit, hogy 1939 és 1944 között a Magyar Szemle, az akkori egyik legtekintélyesebb magyar folyóirat szerkesztője. Felesége tanárnő, négy gyermekük tanár, orvos és egyetemi tanár, médiaszakember, valamint múzeumigazgató. Szekfű Gyula javaslatára csatlakozott a DNP-hez, 1945-ben nemzetgyűlési képviselővé, és 1947-ben országgyűlési képviselővé választották. Mihelics Béla Vid dr. (Csátalja, Bács-Bodrog vm., 1899 Budapest, 1968) egyetemi és főiskolai tanár, újságíró, szerkesztő. Édesapja jegyző. Egy lánytestvére volt, felesége Prohászka Hedvig, gyermekük nem született, nevelt lánya Mária. Korán árvaságra jutva Makóra került nagybátyjához, Mihelics Károly gimnáziumi tanárhoz. Itt kezdte meg középiskolai tanulmányait az állami főgimnáziumban, majd, némi kitérő után, felvételét kérte a ciszterci rendbe, ekkor vette fel a Vid szerzetesi nevet, amelyet élete végéig keresztneve helyett használt. Már mint ciszter szerzetes érettségizett az egri katolikus főgimnáziumban, de a rendből felszentelése előtt kilépett. Ezt követően először a budapesti Tudomány- 2009/5 37

38 TANULMÁNY egyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet újkori történelem, magyar történelem és irodalomtörténet tárgyból, ezután egy évet a párizsi katolikus egyetemen töltött, majd a budapesti Tudományegyetemen jog- és államtudományi doktorátust is szerzett, és magántanárrá képesítették szociálpolitikából és társadalombölcseletből. Kiterjedt társadalmi, tudományos és oktatói, valamint újságírói és szerkesztői tevékenységét itt nem lehet áttekinteni. Talán az a legfontosabb, hogy 1934 és 1940 között a Katolikus Szemle felelős szerkesztője, 1941-től a Sajtófőiskola vezetője, ben az Új Ember helyettes szerkesztője, és 1946-tól az Egri Katolikus Jogakadémia tanára. Állami feladatot is vállalt, 1938 és 1940 között Vas, majd Komárom megye szociális tanácsadójaként működött ben országgyűlési képviselővé választották. Rónay György dr. (Budapest, 1913 Budapest, 1978) költő, író, műfordító, esszéista. Ősei anyai ágon terézvárosi iparosokból lett nagybirtokosok. Édesanyját fiatalon elvesztette, zavaros családi körülményei miatt elsősorban nagyanyja nevelte. Felesége Radnóti Kornélia, fiuk, László, irodalomtörténész. A gimnáziumot a kalocsai jezsuitáknál kezdte és a gödöllői, francia tannyelvű premontrei gimnáziumban végezte, ami meghatározóan hatott egész életére. Előtanulmányainak megfelelően a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán magyar-francia szakra iratkozott be, és itt szerzett diplomát, tanárai közül többek között Eckhardt Sándornak volt rá meghatározó hatása. Egészen korán, 22 éves korában jelentek meg első publikációi, és résztvevője volt a harmincas években kibontakozó katolikus megújulásnak. Csatlakozott a DNP-hez, és 1947-ben képviselővé választották. Áttekintés: a képviselőcsoport összetétele A fent leírtak alapján pontos képet kaphatunk az ebben a rendkívüli kísérletben, példátlan történelmi vállalkozásban részt vettek származásáról és ennek a csoportnak egyedülállónak joggal minősíthető öszszetételéről. Ezt az áttekintést rövidre kell fognunk, egyrészt hely hiányában, másrészt pedig azért, hogy ezzel is kényszerítsük az olvasót arra, hogy megnézze azt, amit mindenkiről, egyenként és személy szerint leírtunk. A legfontosabb, már eddig is folyamatosan hangoztatott jellemző a népi, paraszti jelleg. Képviselve van a parasztság a legszegényebbtől a leggazdagabbig. Legtöbbjük családi gazdálkodást folytató kisbirtokos, de Babóthy Ferenc édesapja törpebirtokos és uradalmi cseléd, Fehér Ferenc édesapja pedig 19 gyermekes napszámos, ugyanakkor Pörneczi József édesapja az öröklött paraszti családi birtok mellé 500 hold tulajdonát szerzi meg. Ez a népi jelleg azonban nem szorítkozik a paraszti foglalkozásúakra. Az, hogy a pap, a tanító, a jegyző és az intéző paraszti származású, az akkori világban szinte természetes volt, de itt a legkevésbé népinek minősített vidéki értelmiségiek, ügyvédek csoportjában is azt látjuk, hogy Keleti Péter István dr. édesapja vasesztergályos, Radó Gyula dr. édesapja gazdatiszt, Tóth László dr. édesapja pedig szíjjártómester. Végül a vezető értelmiség: Barankovics István kántortanító-házaspár, Bálint Sándor szegényparaszt család, Mihelics Vid jegyző fia volt, Rónay György nehéz körülmények között, saját erejéből tanul, és még Eckhardt Sándor aradi banktisztviselő apja sem kiemelkedő státusú. Ennél népibb összetétel és származás még csak el sem képzelhető. És ehhez a népi összetételhez paraszti büszkeség párosul: Tuba István 1711-ig vezeti vissza családfáját, és nehezen képzelhető el öntudatosabb kálvinista parasztcsalád, mint Bús Imréé, akik Mária Terézia korában kerültek Kiskunhalasra. A második fontos jellemző a korösszetétel. Annak a kornak a honatyái általában az ötvenes, vagy akár a hatvanas éveikben járókból kerültek ki. Ezek szerint az évi képviselők nagyobb részének még a 19. században kellett volna születnie. A századforduló előtt születettek aránya azonban kicsi, a legtöbben 40 év körüliek, a KALOT-legények huszonévesek. Huszonéves honatya azelőtt legföljebb olyan fiatal arisztokrata lehetett, aki megválasztatta magát, nyílt szavazáson és kedvtelésből, a cselédeivel. Ez a párt emellett nem korelnököt adott, hanem korjegyzőket, 1945-ben Belső Gyulát, 1947-ben pedig Kovács K. Zoltánt és Villányi Miklóst. A harmadik és még fontosabb jellemző a konzervatív erények dominanciája. Gyakorlatilag minden család vallásos, nagyon sok család sokgyermekes volt, a paraszt szülők, nyilván nem könnyen és nem nagy áldozatok nélkül, taníttatták gyermekeiket. Ennek folytán a képviselőcsoport értelmiségi tagjai nagyrészt paraszt- vagy iparoscsaládok gyermekei voltak, a parasztképviselők gyermekei pedig nagyrészt tanultak, és előreléptek az értelmiségbe. A konzervatív erények közé tartozik a szorgalom és így még a megérdemelt siker is. Sokan végezték, vagy jutottak el a kollektivizálás világába több földdel, mint amennyivel kezdték. Nagy László falusi jegyző, majd Veszprém polgármestere, Pócza Lajos apja vendéglős, ő először ugyancsak falusi jegyző volt, majd Kassán városi tanácsnok lett. A sort folytathatnánk. A konzervatív erények forrása negyedszer az egyházi iskolai neveltetés. A paraszt és kisiparos képviselők és képviselő-szülők zöme nyilván még ha ez nem is jelenik meg mindig a közölt adatokban egyházi elemi népiskolába járt, a tanítók egyházi tanítóképzőbe, a gimnáziumot végzettek legnagyobb része pedig egyházi, szerzetesi gimnáziumba. Ezen is felmérhetjük, hogy mit is jelentett az akkori egyházi iskolarendszer, és mire is vezetett ennek felszámolása. A konzervatív erények közé tartozik ötödször a hazafi ság és a határon túli magyarokkal való kapcsolat /5

39 TANULMÁNY tartás. A képviselők közül sokan származnak a határon túli területekről, a Csehszlovákiához csatolt magyarok magyarságának fenntartásáért Bartha Béla tette a legtöbbet, és sokan voltak, akik az átmenetileg visszacsatolt területeken vállaltak nemzeti szempontból fontos szerepet. Az igazi konzervatív erények közé tartozik hatodszor a függetlenség. Babóthy szülei voltak csak egészen fiatalon és egészen rövid ideig uradalmi cselédek, a családok zöme független, sőt függetlenségére büszke kisgazda vagy kisiparos, vagy független, de földet szerző földnélküli. Függetlenek még az értelmiségek is, az ügyvédek definíció szerint, a tanítók, jegyzők és tanárok pedig azért, mert a népét szerető és a nép által támogatott, a falu minden ügyével foglalkozó tanító és jegyző, valamint a tekintélyes és köztiszteletben álló tanár, még ha egyházi, állami vagy városi alkalmazott volt is, nem volt kiszolgáltatott. Szinte mindannyian függetlenek voltak tehát az államtól és az egyháztól, közéleti tevékenységükkel ingyen szolgálták a közösséget és az egyházat, áldoztak erre, amiért köszönet járt, és nem ebből éltek. Egyedül Eszterhás György, és néhány hónapig Keresztes Sándor volt állami tisztviselő, de ők ezt az ügy szolgálata miatt vállalták. Matheovits Ferenc volt még járásbíró, azaz állami, és egyedül Abay Nemes Oszkár volt egyházmegyei ügyész, azaz egyházi alkalmazott, de nem tudhatjuk, hogy jövedelmének mekkora része származott ebből, és mekkora része ügyvédi praxisából. A hetedik jellemző a közéleti szerepvállalás. Ez kezdődött az egyházközségben, így például Tuba István apja fiatal korától egyháztanácstag volt, majd 17 évig, haláláig egyházgondnok. Folytatódott a községi szerepvállalással. A tekintélyesebb gazdák nagy része volt bíró, a tanítók pedig, feltehetően valamennyien, nemcsak a falu kulturális életének, hanem a takarékpénztárnak, a Hangyának és más szövetkezetnek, vagy akár még a tűzoltóságnak is az irányítói. E téren, a számunkra ismert feljegyzések szerint Berkes János jutott a legmesszebbre. Ezt követi a paraszti érdekképviseleti szervekben, mindenekelőtt a Magyar Parasztszövetségben és az FKgP-ben vállalt szerep, majd a képviselőség. E téren Kováts Ferenc jutott a legmagasabbra, aki Zalában a legtekintélyesebb, és országos szinten is tekintélyes parasztvezér volt. Ebben a közéleti szerepvállalásban azonban nyolcadszor az ellenzéki szellem volt a domináns. Kolbert János volt az egyetlen, aki és ő is csak átmenetileg, az FKgP tagság után és előtt a kormánypártban vállalt szerepet, de ő is a legnagyobb ellentétbe került a nyilasokkal, és ezért 1944-ben internálták. Mellette Berkes Jánosnak volt még rövid ideig tartó, formális kormánypárti tagsága, de ő is átlépett az FKgP-be. A kisgazdapárti és parasztszövetségi tagság, és emellett, a fiatalabbak esetben, a KALOT tagság volt a jellemző, és akinél ez nem volt meg 1945 előtt, általában meglett 1945-ben. Ellenzéki volt a képviselőcsoport egyetlen dzsentri tagja, Farkas Dénes és családja is, a részleteket már pontosan leírtuk. Tóth László is ellenzéki programmal lépett fel képviselőjelöltnek még a Horthy-korban, de nem választották meg. Ezek után nyilvánvaló, hogy e képviselőcsoport esetében megvolt kilencedszer a szoros kapcsolat mind a Horthy-kor, mind az 1945 utáni, a teljes kommunista hatalomátvételt megelőző idő kormányának legprogresszívebb elemeivel. Eszterhás György a Horthy-korban a konzervatív szellemű, de köztudottan német- és náciellenes, a szociálpolitikáért is felelős és a progresszív szociálpolitikai törekvéseket is támogató Belügyminisztériumban vállalt állást. A lengyel menekültekkel és a KALOT pénzügyi támogatásával kapcsolatos szerepét már leírtuk, az ONCSA pedig, ahol meghatározó szerepű előadó volt, a szociálpolitika és a családtámogatás terén tette meg az akkor megtehető legtöbbet. Nem véletlen, hogy, amint már leírtuk, az 1945 utáni időben a lehető legprogresszívebb szerepet betöltött Bibó Istvánnál volt osztályvezető Karcsay Sándor, aki DNP-tag, 1989-es KDNP alapító tag és 1990-es KDNP képviselő volt, és az ő osztályán dolgozott egy ideig Keresztes Sándor. Ennek évi, döbbenetes fontosságú következményeit a harmadik részben tárgyaljuk. Végül a tizedik és a népi jellegnél nem kevésbé fontos jellemző a kiemelkedően magas intellektuális szint. Nagyon ritka az az eset, amikor egyetemi tanárok szállnak be a politika nem egészen nekik való küzdőterébe, de itt ezt többen is megtették, és ezzel meghatározták ennek a képviselőcsoportnak és ennek a pártnak a tevékenységét. Összefoglalva, ez a képviselőcsoport valóban páratlan volt, a részletek ismeretében még nyilvánvalóbb, hogy ez volt minden idők legnépibb és egyben legintellektuálisabb magyar képviselőcsoportja, amelyhez, ilyen szempontból, csak a Nemzeti Parasztpárt volt hasonlítható. Páratlan volt a törekvésük is. A Független Kisgazdapárt megtörése és a megmaradt szervezet kollaboránssá tétele után kísérelték meg a szinte lehetetlent, a teljes kommunista hatalomátvétel elhárítását azzal, hogy eleget tesznek a szovjetek és hazai ügynökeik mindazon kívánságainak, amelyek nincsenek egyértelmű ellentétben elveikkel és nemzeti érdekeinkkel. El akarták kerülni a végső összeütközést is és a kollaborációt is. Megvolt minden adottságuk ahhoz, hogy ezt megtegyék: a népi jelleg, a korábbi társadalmi és politikai aktivitás, az ellenzéki múlt és a helyzet teljes intellektuális felismerése. Esélyeiket tulajdonképpen még az önmagában véve nagyon is sajnálatos évi pártszakadás és a Mindszenty hercegprímással szembeni, önmagában véve még inkább sajnálatos politikai ellentét is növelte, mert bizonyította, hogy teljességgel szakítottak a Horthy-korral, és nem voltak konzervatívok. Épeszű szovjet és épeszű magyar kommunista vezetésnek el 2009/5 39

40 TANULMÁNY kellett volna tűrnie ennek a politikai mozgalomnak a létezését, nem pedig eltipornia. Hogy eltiprásával saját érdekek ellenére cselekedtek, azt egyértelműen bizonyítja az évi politikai fordulat és még inkább az évi forradalom. Ez volt tehát az évi DNP képviselőcsoport, és ez volt a teljes és brutális kommunista hatalomátvétel elhárításának utolsó, vagy ha Bibó István 1956 évi kísérletét is, számításba vesszük, joggal utolsó előtti kísérlete. E cikksorozat második része: A DNP parlamenti szerepe a párt évi parlamenti szereplését írja le a párt évi feloszlatásáig. A harmadik rész, A DNP országos politikai szerepe a forradalom idején, a DNP évi, kiemelkedően fontos országos politikai szerepét ismerteti. A negyedik rész, Az üldöztetés, a forradalom és az újabb üldöztetés, a feloszlatás utáni üldöztetést, tehát a Rákosi-korban történteket, DNP egyes képviselőinek évi helyi szerepét, vagyis a forradalom idején a helyi politikában történteket, valamint a forradalom utáni újabb üldöztetést, tehát a Kádár-kor első éveiben történteket írja le. Ezt rövid Epilógus, az ezt a cikksorozatot lezáró ötödik rész követi, amely a képviselőcsoport tagjainak személyes sorsát és a rendszerváltást megélők egy részének adott késői elismertetését tárgyalja. Már itt le kell írnunk a legmegdöbbentőbb következtetést. A személyes sorsok arra utalnak, hogy a Kádár kor alatti üldözés a közfelfogással ellentétben kegyetlenebb, céltudatosabb és következetesebb volt, mint a Rákosi-kor alatti. A Rákosi-kor üldözése nem volt igazán módszeres, de a Kádár-kor nem tűrte meg az esetleges későbbi ellenállás semmiféle csíráját sem. Szabó Róbert - Szakolczai György Irodalom Csaba László (2009): Vita a magyar keresztény politikáról. Egyházfórum, XXIV. (XI. új) évf. 4. szám. 24. o. Csicskó Mária Szabó Róbert (1996): A Demokrata Néppárt képviselői. In: Kovács Rosdy (1996) o. Frenyó Zoltán (1996): Eszmék és tények professzora. Mihelics Vid ( ). In: Kovács Rosdy (1996) o. Kovács K. Zoltán (1996): A magyar kereszténydemokrácia vezető politikusa. Barankovics István ( ). In: Kovács Rosdy (1996) o. Kovács K. Zoltán és Rosdy Pál (szerk.) (1996): Az idő élén jártak. Kereszténydemokrácia Magyarországon ( ). Barankovics István Alapítvány, Budapest, 221 o. Kovács K. Zoltán és Gyorgyevics Miklós (2001): Híven önmagunkhoz. Barankovics István összegyűjtött írásai a kereszténydemokráciáról. Barankovics Akadémia Alapítvány, Budapest, 508 o. Kovács K. Zoltán (2005): In memoriam Vida István. In: Félbemaradt reformkor (2005) o. Mézes Miklós (1991): A kalászba szökkenő vetés. A szerző kiadása, Budapest, 264 o. Marelyin Kiss József és Vida István (főszerk.) (2005): Az évi szeptember 16-ra Budapestre összehívott Országgyűlés almanachja szeptember április 12. Budapest, 747 o. Rosdy Pál (1996): A magyar és francia nyelv és irodalom mestere. Eckhardt Sándor ( ). In: Kovács Rosdy (1996) o. Szabó Ferenc S.J. (1996): Az ember és az író portréjához. Rónay György ( ). In: Kovács Rosdy (1996) o. Szakolczai György (2007a): Mindszenty és Barankovics avagy a keresztény politika és a modus vivendi. Magyar Szemle, Új folyam, XVI/9 10. (2007. október) o. Szakolczai György (2007b): Mócsy Imre vatikáni útja. A Mócsy Imre S.J.: Hagytam magam szerettetni c. kötetben, JTMR - Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest, 2007, 395 o., a cikk a oldalon. Szakolczai György (2008): Szekfű Gyula és Jánosi József áprilisi levelei a magyar katolikus püspöki karnak. Múltunk, LIII/4., o. Szakolczai György ( ): A nagy vita a magyar keresztény politikáról. A helyzet kialakulása (első rész). Egyházfórum, XXIII. (X. új) évf. 5. szám. (2008) o. A nagy összeütközés (második rész). Uo., XXIII. (X. új) évf. 6. szám. (2008) o. Kísérlet a tragédia elhárítására és a végkifejlet (harmadik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 1. szám. (2009) o. A tanulságok és a következtetések (negyedik rész). Uo., XXIV. (XI. új) évf. 2. szám. (2009), o. Szakolczai György (2009): Barankovics István áprilisi levele a Magyar Katolikus Püspöki Karnak. Helyreigazítás. Múltunk, LIV/2., o. Tomisa Ilona (1996): Hit és szolgálat. Bálint Sándor ( ). In: Kovács Rosdy (1996) o. Vida István (főszerk.) (1999): Az évi november 29-re Budapestre összehívott Nemzetgyűlés almanachja november július 25. Multiszolg BT., Vác, 887 o. Vörös Imre (2009): Hozzászólás Szakolczai György cikksorozatához. Egyházfórum, XXIV. (XI. új) évf. 4. szám o. Félbemaradt reformkor (1990): Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Róma, o. Félbemaradt reformkor (2005): Törekvések Magyarország keresztény humanista megújítására, a haza és a szegénység szolgálatában. Püski, Budapest, 294 o /5

41 KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG Az Egyházak Világtanácsa (EVT) szeptember 2-án tette közzé nyilatkozatát a környezeti igazságosság kérdéséről. Az új dokumentum jól illeszkedik abba a folyamatba, amelynek keretében az EVT egyre nagyobb teret szentel a környezeti és globalizációs problémáknak. Az új dokumentum annak a jele, hogy az EVT a környezeti és társadalomtudományok legfrissebb fejleményei iránt fokozott érdeklődést tanúsít, vallásos keretbe ágyazva és új tartalommal töltve meg ezeket az eredményeket többek között a környezeti igazságosság és az ökológiai adósság itthon még nem közkeletű koncepcióit. Tekintve, hogy az elmúlt években a hazai egyházak is nagyobb fi gyelemmel fordulnak a környezeti problémák felé ennek jele a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia decemberi körlevele éppúgy, mint az EVT Alternatív globalizáció a népekért és a Földért dokumentumának tavaly őszi magyar megjelenése is, érdemes megismerkednünk az említett témákkal kapcsolatos állásfoglalásokkal. Nyilatkozat a környezeti igazságosságról és az ökológiai adósságról Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek (Mt 6,12) 1 1. A végtelen fogyasztás kora elérte a határait. A kevesek számára elérhető végtelen profit és hatalmas juttatások korának szintén vége kell, hogy szakadjon. Felekezetközi tanácskozások sorozatát és sok egyház nézőpontját egyesítve ez a nyilatkozat egy olyan fogalom elismerését és használatát javasolja, amely kifejezi mély erkölcsi elkötelezettségünket arra, hogy megvalósítsuk a környezeti igazságosságot azokkal az emberekkel szemben, akik a leginkább érintettek a környezet és a Föld rombolása által. A nyilatkozat Isten iránti hálaadással kezdődik, akinek gondviselő oltalma minden teremtményében, valamint a Föld minden faj számára való megújulásában megnyilvánul. Az ökológiai adósság egyrészt alapos gazdasági számításokat, másrészt pedig az eladósodottság számokkal kifejezhetetlen bibliai, spirituális, kulturális és társadalmi dimenzióit foglalja magában. 2. A Föld és annak minden lakója jelenleg egy eddig soha nem látott gazdasági krízissel áll szemben, amely sokak pusztulását és tömegek szenvedését hozta. A krízist az ember okozta, különösen a globális Észak mezőgazdasági, ipari és gazdasági rendszere és kultúrája, amelyet a fejlett és a fejlődő országok elitjeinek fogyasztói életformája jellemez, valamint az a nézet, hogy a fejlődés arányban áll a természeti erőforrá sok kizsákmányolásával. Amit természeti erőforrásnak 1 Az angol nyelvű bibliafordításokban a jézusi imádság idézete így szól: And forgive us our debts, as we forgive our debtors. A debts kifejezés a bűn mellett adósságot is jelent, az our debtors pedig az ellenünk vétkezők mellett adósainkat is. Így az imádság sokkal közvetlenebbül idézi fel a dokumentum témáját, mint annak magyar megfelelője. (A ford.) neveznek, és áruvá tettek, az a teremtés egésze egy szent valóság, amelyet nem szabadna áruvá tennünk. Mégis az északi agrár-ipari-gazdasági összefonódás különösen is a piacok globálissá válásának jelenlegi korszakában arra használta a munkaerőt és az emberi találékonyságot, valamint az élet más formáinak létfeltételeit, hogy vagyont és kényelmet teremtsen vele kevesek számára, mások túlélése és méltóságuk csorbulása árán. 3. Az egyházak bűnrészesei ennek a múltnak, egyrészt saját fogyasztási mintáik miatt, másrészt pedig egy olyan teológia megszilárdításával, amely az ember uralmát hangsúlyozza a Földön. A keresztény nézőpont, amely az embert a többi teremtmény fölé helyezte, arra szolgált, hogy a Föld egyes részeinek kizsákmányolását igazolja. Ugyanakkor az emberi létezés teljes mértékben az egészségesen működő ökoszisztémára van ráutalva. Az emberiség nem tudja irányítani a teremtést. Az ember csak a saját életmódját képes irányítani, oly módon, hogy ne lépje át a Föld eltartó képességének határait. Sem a népesség sem a gazdaság nem tud már jelentősen növekedni anélkül, hogy helyrehozhatatlan módon veszélybe ne sodorná az életet a Földön. Ez a határozott nézet egy alázatos teológiára ösztönöz bennünket, valamint arra, hogy az egyházak elkötelezzék magukat az átfogó közösség mélyebb tudatával rendelkező környezeti etikától és különböző vallási tradícióktól való tanulás mellett. 4. Az egyházak ereje prófétai tanúságtételükben rejlik, abban, hogy Isten szeretetét hirdetik az egész világnak, és szakítanak az uralomelvű filozófiával, amely Isten szeretetének megnyilvánulását fenyegeti. Már a bibliai próféták is megállapították a szoros belső kapcsolatot a környezeti válság és a társadalmi-gazdasági igazságtalanság között. Vádolták és gúnyolták koruk vezetőit az emberek kizsákmányolása és a természeti 2009/5 41

42 KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG rendszerek lerombolása miatt (Jeremiás 14,2-7; Ézsaiás 23, 1-24; Jelenések 22). Jézus szeretetparancsa alapján ahogy azt az ő élete és példázatai is kifejezik az Egyházak Világtanácsának tágítania kell az igazsággal kapcsolatos elképzeléseit, valamint a Ki a felebarátunk? kérdésre adott válasz kereteit is. Az Egyházak Világtanácsa a bibliai jubileumi év hagyományára hivatkozva (3Mózes 23) már hosszú évek óta fellép a déli országoktól követelt jogszerűtlen pénzügyi adósságok eltörléséért. Ebben most továbblépünk azzal, hogy figyelmünket a gazdasági kapcsolatok ökológiai dimenziójára is kiterjesztjük. 5. Az 1974-ben Bukarestben megrendezett Egyház és társadalom című konferenciával kezdődően, ahol megfogalmazták a növekedés határai elképzelést, valamint az 1975-ben Nairobiban megtartott fenntartható társadalmak nagygyűlés óta az Egyházak Világtanácsa kitartóan foglalkozik a környezeti igazságosság témájával. Az 1998-ban a hararei nagygyűlésen a globalizációnak az emberekre és a környezetre kiterjedő romboló hatásai kerültek előtérbe az Alternatív globalizáció a népekért és a földért (AGAPE) folyamaton keresztül. Ez vezetett el a jelenleg is zajló tanulási folyamathoz a szegénység, jólét és ökológia témakörében. E fontos felekezetközi reflexió és cselekvéssorozat folyományaként az Egyházak Világtanácsa a dél-afrikai, indiai, equadori, kanadai és svédországi egyházakkal, valamint civil szervezetekkel együttműködve 2002-ben kezdett el dolgozni a környezeti adósság témáján. 6. A környezeti adósság az ökoszisztémáknak, helyeknek és népeknek a termelési és fogyasztási minták által okozott kárra, valamint az ökológiai rendszerek más országok, közösségek és emberek igazságos jogainak csorbításával való kizsákmányolására utal. A környezeti adósság főként az iparosodott északi országokat terheli a déli országokkal szemben a múltbéli és a jelenlegi erőforrás-kizsákmányolás, a környezeti pusztítás és a környezeti térnek az üvegházgázok és egyéb toxikus hulladékok kibocsátása miatti egyenlőtlen kisajátítása miatt. A környezeti adósság továbbá a gazdaságilag és politikailag erős nemzeti eliteteket is terheli a kirekesztett állampolgárokkal szemben, valamint az emberiség jelenlegi nemzedékét a jövő nemzedékekkel szemben. Kozmikus léptékben tekintve a környezeti adósság az egész emberiséget is terheli más élőlényekkel és bolygónkkal szemben. Szintén magában foglal olyan társadalmi károkat, mint például az őslakos törzsek és más közösségek felbomlása. 7. A kizsákmányoltak érdekeinek előtérbe helyezésével fokozott erkölcsi felelősséggel az igazságtalanságokat kell megszüntetni. A környezeti adósság fenti szempontjai megmutatják, hogy elsősorban a déli országok a környezeti erőforrások hitelezői, miközben az északi országok az adósok. Az északi országok környezeti adóssága különféle mechanizmusok által jött létre, melyek hatása a jelenlegi gazdasági válság következtében még erőteljesebbé vált. 8. A jelenlegi nemzetközi pénzügyi intézményrendszeren belül a déli országokat állandó nyomás alatt tartják, egyrészt a pénzügyi hitelek feltételrendszerével, másrészt a két- és többoldalú kereskedelmi és befektetési szerződésekkel, amelyek exportorientált és erőforrás-intenzív növekedési stratégiákat követelnek. Végül pedig, az ökoszisztémák tönkremenetelének költségeit és Konzum templom (Walter F. képe) a növekvő szennyezettséget nem veszik számításba. A déli országokban sok gigantikus fejlesztési programot (pl. gátak építése) nemzetközi pénzügyi intézetek által nyújtott külföldi kölcsönökkel finanszíroznak, a korrupt és antidemokratikus helyi vezetőkkel és elitekkel együttműködve; a helyi lakosság beleegyezése nélkül, és nem sok figyelmet szentelve a programok ökológiai és társadalmi következményeinek. Továbbá, az iparosodott északi országok aránytalanul nagymértékben veszik igénybe a rendelkezésünkre álló környezeti teret, anélkül hogy megfelelő kompenzációt, jóvátételt vagy helyreállítást biztosítanának. Az északi országok ökológiai lábnyoma (az emberi tevékenység környezetre gyakorolt hatásának hozzávetőleges mérőszáma) jelenleg átlagosan 6,4 hektár/fő. Ez nyolcszor akkora, mint a déli országok ökológiai lábnyoma, amely átlagosan 0,8 hektár/fő. 9. Az ember által előidézett éghajlatváltozás tovább súlyosbítja az északi és déli országok közötti egyenlőtlen kapcsolatot. Az iparosodott országok felelősek leginkább a klímaváltozást okozó üvegház-gázok kibocsátásáért (annak ellenére, hogy a feltörekvő déli országok is egyre jelentősebben járulnak hozzá a globális kibocsátáshoz, az abszolút számokat tekintve). Ugyanakkor a kutatók szerint az éghajlatváltozás negatív hatásai a déli országokat jobban fogják sújtani, beleértve az alacsonyan fekvő tengerpartokon és a kis szigeteken élő népek elvándorlását; az életfeltételek elveszítését; az élelmiszerbiztonságot; a vízhez való korlátozott hozzáférést, valamint a kikényszerített migrációt. 10. A bibliai tanítás fényében (vö. Mt 6,12) bűnbánatért és megbocsátásért imádkozunk, de ugyanakkor /5

43 KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG a környezeti adósság elismerésére, visszafizetésére és a károk helyreállítására is felszólítunk. Ennek különböző módjai vannak, ideértve a helyreállítás és jóvátétel nem piaci megoldásait is, amelyek túllépnek a piac korlátozott képességein az értékelés és az elosztás vonatkozásában. 11. Az Egyházak Világtanácsának központi bizottsága felismeri, hogy az élet és a társadalom minden szintjén drasztikus átalakulásra van szükség ahhoz, hogy a környezeti eladósodottságnak véget vessünk, és helyreállítsuk a megfelelő kapcsolatot a népek között, valamint az ember és a Föld között. Mindehhez a gazdasági paradigma átalakítására van szükség, a fogyasztáson és kizsákmányoláson alapuló modellek helyett pedig olyan modellekre, amelyek tisztelik a helyi gazdaságokat, az őslakosok kultúráját és spiritualitását, a Föld megújuló-képességét, valamint más élőlények élethez való jogát. Ez a környezeti adósság elismerésével kezdődik. Környezeti adósság ki fi zeti meg? Miközben megerősítjük, hogy az egyházaknak alapvető szerepük van az alternatív gyakorlatok elterjesztésében, valamint a sürgős változás megvalósulásához szükséges politikai akarat és az erkölcsi bátorság kialakításában, az Egyházak Világtanácsának (EVT) központi bizottsága, mely a svájci Genfben augusztus 26-tól szeptember 2-ig ülésezett: A) Felszólítja tagegyházait, hogy ösztönözzék az északi országok kormányait, intézményeit és vállalatait arra, hogy kezdeményezzék az üvegházgáz-kibocsátásuk drasztikus csökkentését az ENSZ Klímaváltozás Keretegyezményének (United Nations Framework Convention on Climate Change, UNFCCC) megfelelően és azon túl is. Ez a Klímaváltozás Keretegyezmény előírja a történelmi felelősség alapelveit és a közös, de megkülönböztetett felelősségeket (common but differentiated responsibilities, CDR) a 2007-ben elkészített UNFCCC jelentésben megállapított ütemezés szerint. B) Ösztönzi az EVT tagegyházakat, hogy szólítsák fel kormányaikat arra, hogy az ENSZ Klímaváltozás Keretegyezményének konferenciáján (Conference of Parties, COP 15) 2009 decemberében Koppenhágában a széndioxid-kibocsátás 350 milliomodrész (ppm) alá csökkentése érdekében olyan tisztességes és kötelezően betartandó megállapodást fogadjanak el, mely a klímaigazságosság elvein nyugszik, ideértve a sebezhető közösségeknek nyújtott hatékony segítséget is a klímaváltozás következményeihez való alkalmazkodásban a technológiák átadása és az alkalmazkodásra elkülönített pénzügyi alapok segítségével. C) Felszólítja a nemzetközi közösséget arra, hogy biztosítsa a megfelelő pénzügyi források átutalását a déli országoknak, amellyel a veszélyeztetett és érzékeny természeti területeken biztosítható a kőolaj földben tartása, és más természeti erőforrások is megőrizhetők. Továbbá fizessék meg az éghajlatváltozás miatti elvándorlás és az alkalmazkodás költségeit olyan eszközök segítségével, mint pl. a Greenhouse Development Rights (GDR, Üvegház Fejlődési Jogok) 2 kerete. D) Követeli a déli országok jogtalan pénzügyi legsürgősebben a legszegényebb országok adósságainak eltörlését, a társadalmi és környezeti károk helyreállítása, nem pedig a hivatalos fejlesztési támogatás részeként. E) Javasolja tagegyházainak, hogy tanuljanak az őslakosoktól, nőktől, parasztoktól és az erdőkből élő közösségektől, amelyek a természetben való életmód és gondolkodásmód alternatív útjait mutatják meg. Különösen azért, mivel ezek a társadalmak gyakran hangsúlyozzák a kapcsolatok, a törődés és megosztás értékét, valamint a termelésnek és a fogyasztásnak a hagyományos, környezethez alkalmazkodó módjait gyakorolják. F) Bátorítja és támogatja tagegyházait a környezeti adósság és klímaváltozás ügyében szervezett kampányaikban, tekintettel Isten teremtésének egységére, valamint az északi és déli nemzetek együttműködésének szükségességére. Különösen is támogatja azon országok egyházainak tevékenységét, amelyek az éghajlatváltozás hatásaitól szenvednek. G) Felszólítja a gyülekezeteket és a teológus hallgatókat a tudatosság további fejlesztésére és a teológiai gondolkodásra az életnek egy új, kozmológiai elképzeléséről, a környezeti igazságosság és környezeti adósság problémáiról tanulmányok és konkrét cselekvés révén, valamint elmélyültebb ökumenikus és vallásközi párbeszéd által. Mindehhez pedig releváns és aktuális teológiai és bibliai tananyagok elkészítése és terjesztése szükséges. 2 A GDR az EcoEquity és a Stockholm Environmental Institute által kidolgozott modell a méltányos fejlődés lehetővé tételéről a klímaváltozás jelentette kényszerek között. Saját meghatározása szerint azt a célt szolgálja, hogy támogassa a sürgős globális cselekvést az éghajlatváltozással szemben, miközben megőrzi minden ember jogát a fenntartható emberi fejlődés méltányos szintjéhez, megszabadítva a szegénységtől és szűkölködéstől. Lásd még: (A ford.) 2009/5 43

44 KÖRNYEZET ÉS FELELÕSSÉG H) Ösztönzi tagegyházait és az egyházi intézményeket arra, hogy a civil szervezetekkel összefogva vizsgálják át a környezeti adósságokat, ideértve saját fogyasztási szokásaik felmérését is. Mindenekelőtt az Egyházak Világtanácsának kell létrehoznia egy olyan rendszert, amely kompenzálja azt a környezeti adósságot, amelyet gyűléseik okoznak. Továbbá pozitív példákat kell gyűjteni a környezeti adósságok elismerése, megelőzése, csökkentése, kompenzálása és helyreállítása terén együttműködve a civil társadalom különböző mozgalmaival és csoportjaival. I) Felszólít a környezeti adóssággal kapcsolatos párbeszéd elmélyítésére, valamint arra, hogy az ökumenikus, a vallási, a gazdasági és a politikai szereplők, továbbá az északi és déli országok egyházai lépjenek szövetségre egymással. J) Hangsúlyozza a jelenleg folyó küzdelmek támogatásának, valamint a parasztok, nők, fiatalok és őslakosok mozgalmainak a Társadalmi Világfórumon és más lehetőségeken keresztüli stratégiai összekapcsolásának fontosságát. Célja ezzel, hogy alternatív kompenzációs javaslatokat dolgozzon ki, valamint hogy megelőzze a további környezeti adósságok felhalmozását. K) Felhívja tagegyházait, hogy ösztönözzék kormányaikat arra, hogy ismerjék el a környezeti adósságokat, ide értve a jogtalan pénzügyi adósságok eltörlését is. L) Felszólítja tagegyházait, hogy tegyék intenzívebbé a klímaváltozás ellen küzdő kampányaikat, beleértve a klíma-adósságot, és ösztönözzék ennek visszafizetését a környezeti adósság keretén belül. M) Felhívja az EVT tagegyházakat, hogy támogassák a vállalatok társadalmi elszámoltathatóságát nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt. Továbbá vonják felelősségre a gazdálkodó szervezeteket és a nemzetközi pénzügyi intézményeket, hogy a környezeti felelősséget is vegyék számításba, valamint vállalják a felelősséget azokért az eljárásokért és tevékenységekért, amelyekkel környezeti károkat okoztak. N) Felszólítja tagegyházait, hogy támogassák a közösségen alapuló, fenntartható gazdasági kezdeményezéseket, mint amilyenek például a termelőszövetkezetek, közösségi földalapok, és a helyi, bioregionális élelmiszer elosztás. O) Bátorítja az egyházakat a világ minden táján, hogy folytassák az imádkozást az egész teremtett világért szeptember 1-jén megemlékeztünk arról a körlevélről, melyet Dimitriosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka őszentsége adott ki húsz évvel ezelőtt, amikor megalapította a környezetvédelem és az Isten által teremtett világ védelmezésének a napját. Imádság UNFCCC sajtótájékoztató ki tartja be? Imádkozzunk, hogy az egyházak erőt meríthessenek a fenti problémákkal való szembenézéshez. Istenünk, mindenek teremtője és fenntartója! Csodálatos világodban megtapasztaljuk gondoskodásodat Földünk és minden ember iránt. Hálát adunk neked és dicsérünk téged. Teremtő és fenntartó Isten, Teremtett világod kizsákmányolása közben felismerjük emberközpontúságunkat és kapzsiságunkat. Megvalljuk bűnünket előtted. Elismerjük, hogy szükségünk van egymásra, mint a Te teljes nagy családod tagjaira, Északtól Délig. Ezért így imádkozunk: Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Fogadd el bűnvallásunkat, ó, Isten, és add nekünk megbocsátásodat. Tégy képessé bennünket arra, hogy megváltoztassuk a saját életünket, az egyház életét, és a nemzetünk életét; hogy hirdessük szeretetedet a Föld és minden ember iránt, hogy alkalmazzuk a jubileumi év elvét egymással való kapcsolatainkban és a Földhöz való viszonyulásunkban is, és hogy környezeti adósságainkat olyan módon fizessük meg, hogy megmutatkozzon a Te igazságod és békéd. 3 Egyházak Világtanácsa szeptember 2. Fordította: Gömböcz Elvira és Jávor Benedek 3 Az eredeti szövegben a shalom szó szerepel, amely egyaránt jelent békét, teljességet és jólétet. (A ford.) /5

45 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Hitvallók és ügynökök ez a címe Petényi Katalin és Kabai Barna fi lmjének, amely az idén tavasszal került bemutatásra az Uránia Filmszínházban, majd ezt követően a televízióban. A dokumentumfi lm drámai sorsokon keresztül mutatja be a kommunista hatalom egyházüldözését Magyarországon. Fölfedi, hogyan működött az egyházon belüli besúgó gépezet, hogyan vált ügynökké sok hívő, pap és püspök, de emléket állít a hitvallóknak is, azoknak, akik a hűség erejével szálltak szembe a gonosszal. Legtöbben azonban nem voltak sem hitvallók, sem ügynökök, hanem szürke egérként lavíroztak. Alább egy ilyen szürke egér személyes visszaemlékezését közöljük. (A szerk.) Harmadik út hitvallók és ügynökök között Egy szürke egér lavírozása a kommunista diktatúrában 1956-ot a Kádár-korszak követte. Az 56-os hősök és áldozatok állnak az egyik oldalon, a hóhérok és árulók pedig a másikon. A két kis csoport között számszerűleg a legtöbben voltak a túlélők. Nagyon sokan próbálták magukat felszínen tartani anélkül, hogy behódoltak volna. Mindenki sajátos, egyéni módon igyekezett a kommunizmust túlélni, ki több, ki kevesebb szerencsével és sikerrel. Közéjük tartoztam én is ig Magyarországon éltem, és szürke kis egérként egy voltam a sok millió lavírozó magyar sorstársam közül. Az ilyenek akkor sem voltak túl érdekesek, és ma sem azok. Ezzel a visszaemlékezéssel fel szeretném hívni a figyelmet arra a sokmillió szürke magyar kisemberre, akik nem feltűnő hősök, szörnyeteg hóhérok vagy összeroppant árulók voltak, hanem akik próbáltak és akartak túlélni. Akik negyvenévi elnyomás után megérték a ha nem is paradicsomi, de mégis valós szabadság felvirradását. Ezeknek a szürkéknek a harmadik útját szeretném az alábbiakban saját emlékeim felidézésével érzékelhetővé tenni. Felhasználom ehhez az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából (ÁBTL) kikért rám vonatkozó anyagot (összesen 350 oldal). Egyben ajánlom az olvasónak Tabajdi-Ungváry: Elhallgatott múlt. A pártállam és a belügy (2008) című több mint négyszáz oldalas művét, amely nyolcvan oldalon keresztül foglalkozik a belügyi hatóságok egyházzal kapcsolatos tevékenységével őszén a budapesti Központi Szemináriumban negyedéves bentlakó teológus voltam, utána pedig katolikus papként működtem egészen 1976-ig, amikor is Hollandiába emigráltam. Életmenetemet az a ma már ismert gondosság határozta meg, amivel a Belügyminisztérium (BM) és Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) tartott szemmel, illetve akadályozta újból és újból az egyház megújítása érdekében tett próbálkozásaimat és kezdeményezéseimet. Részvétel a forradalomban, letartóztatás és szabadulás Legjelentősebb 56-os tevékenységem az ÁEH-ban őrzött titkos iratok megszerzésének megszervezésében és lebonyolításában vállalt kezdeményező részvételem volt, amit Mindszenty bíborosnak az akkori kormánytól elnyert meghatalmazása birtokában november 3-án hajtottunk végre. Mindezt a Vigília januári, valamint az Új Ember október 26. számában megjelent cikkeimben, valamint a Lénárd Ödön Alapítvány Magyar Katolikus Egyház 1956 című évkönyvében (2007) megjelent tanulmányomban (Az Állami Egyházügyi Hivatal elfoglalása november 3-án) részletesen leírtam. A Hívő fedőnevű ügynök (aki a Központi Szeminárium rektorhelyettese volt) május 3. jelentése (ÁBTL O-9969) alapján tartóztattak le június 17-én. A Gyorskocsi utcai politikai vizsgálati börtönbe vittek, ahol szerencsémre egy cellába zártak egy a rákosista, 50-es évek idején már börtönt viselt újságíróval. Tépelődéseimre, hogy mit tegyek, ha társaimról faggatnak, azt tanácsolta, hogy mindent tagadjak. Akármit vallasz, mindent ellened fognak felhasználni, mondta. Hallgattam rá, és ez valóban nagyon is előnyömre szolgált. Amikor egyik társammal szembesítettek, ő bevallotta, hogy együtt voltunk az ÁEH épületében, én viszont letagadtam. Akárhogy is kiabált a nyomozó, a szembesítés eredménytelen maradt. Az sem került a vádiratba, hogy egy másik társam nyilván tájékozatlanságból bevallotta: 57 februárjában megmutattam neki az ún. Péter levél nevű brosúrát, melyben az ún. ellenforradalmi események naplószerűen le voltak írva (ÁBTL-V ). Persze ezt is letagadtam, és kitartottam amellett, hogy társam roszszul emlékezik. Ez a tagadás annyiban vált előnyömre, hogy november 4. utáni cselekmények nem súlyosbíthatták helyzetemet. 2009/5 45

46 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM A népbírósági kihallgatásom előtti napon, december 10-én, a Markó utcai fogházban váratlanul két BM nyomozóhoz vezettek le. Mire számítok, kérdezték? Fel fognak menteni mondtam mert a törvényes kormány jóváhagyásával hajtottam végre Mindszenty utasítását. Majd felébredek naivságomból, válaszolták, mert négy évre bevágnak a szegedi Csillag börtönbe. (Ez tényleg nem tűnt lehetetlennek, hiszen negyedrendű vádlott voltam a 17 közül.) Ők tudnak segíteni, mondták, ha én is adok valamit. Mit kérnek, kérdeztem. Hát nem hajas babát, válaszolták ingerülten, hanem hogy adjak jelentéseket a társaimról. Erre nem vállalkoztam. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, másnap a tárgyaláson az ügyész szólította fel ügyvédemet, hogy kérje szabadlábra helyezésemet. Négy vádlottat félrevezetőnek bélyegeztek, akik életfogytiglant, ill. 10, 5, és 4 év börtönt kaptak, a többi tizenhárom megtévesztettre azonban csak enyhe ítéleteket szabtak ki, és szabadlábra helyezték őket. Velem szemben pedig megszüntették az eljárást. Hogy mindez nem volt véletlen, azt csak itt Hollandiában tudtam meg. Aggódó szüleim, akik ban Hollandiába menekültek, kapcsolatba kerültek a Nijmegeni Katolikus Egyetem nemzetközi jog profeszszorával, a ferences Pater Dydimus Beaufortal, aki a felsőház tagja is volt, és Hollandiát az ENSZ általános közgyűlésein képviselte. Csendes diplomáciával elérte a magyar ENSZ képviselőnél, hogy a második Mindszenty pernek készülő kirakatperben a legtöbben viszonylag könnyű büntetéseket kaptunk amit ennek a szerencsés közbenjárásnak köszönhettünk. A Markó utcai börtönben együtt voltam a harcokban részt vett corvinistákkal, a Csepeli Munkástanács, a Keresztény Front, a Nemzetőrség vezetőségének tagjaival és egyszerű forradalmi vagy nemzeti bizottsági vagy keresztény párti tagokkal is. Rajtuk keresztül ismertem meg belülről a forradalom sokféle arcát és lefolyását. Igen gazdag élettapasztalatot gyűjthettem össze ezen a pár hónapos rácsos akadémián. Kiszabadulásom után felkerestem börtöntársaim hozzátartozóit, többek között azokat a katonatiszteket is, akik Mindszentyt szabadították ki és őrizték, valamint a mi ÁEH-s akciónkat is biztosították. Mély nyomot hagyott bennem Tóth József százados csalódott kijelentése: Mi kiálltunk az egyház mellett, de a püspöki kar most körlevélben támogatja az államot, amely erőlteti a parasztokat, hogy birtokukat adják be a közösbe, pedig az egyház tudtommal védi a magántulajdont. Nagyon kiábrándító, hogy megalkusznak. Az ilyen élmények miatt döntöttem úgy, hogyha az erőszak és túlerő miatt már nem bölcs dolog aktívan ellenállni, akkor legalább hallgatok, és passzívan tiltakozom. Ezen álláspontom mellett húsz évig tartó lavírozásom során mindvégig kitartottam. Az ÁEH egykori székháza Nehéz évek: Kiszabadulásom után békés úton igyekeztem helytállni. A Kádár-diktatúra az ismert kollaboráns békepapi rendszer támogatásához a papnövendékek együttműködését is meg akarta szerezni májusában az ún. békegyűlésre passzív résztvevőként még elmentünk volna, de három társunktól aktivitást is kívántak, amit ők megtagadtak. Megtorlásként ki akarták őket zárni a szemináriumból. Amikor ezt az ebédlőben vacsora után kihirdették, felálltam, és azt mondtam, hogy én sem érzem magam kevésbé hibásnak, mint ők, s ha nekik menniük kell, akkor én is bejelentem távozásomat. Erre felzúdult az egész ebédlő, odajöttek hozzám, Szabi, ne menj, vagy pedig mi is megyünk, mondták. Ezután az egyes évfolyamok tiltakoztak a rektornál, aki végül is visszavonta a büntetéseket, és három társunk maradhatott. Persze az ÁEH és a békepapság ebbe nem nyugodtak bele január végén újabb békegyűlést tartottak, amire a legtöbben már el sem mentek. Erre tizennégy ún. hangadót távolítottak el. A többiek tiltakoztak ez ellen, és tiltakozásukat a fenyegetések ellenére sem voltak hajlandók visszavonni. Erre 62 teológust tettek ki az utcára. A szeminárium szinte teljesen kiürült. Itt újból szerencsém volt, mert egy héttel a békegyűlés előtt vidékre helyeztek káplánnak, és megúsztam az eltávolítást. A kirúgottak továbbképzését és titkos felszentelését Tabódy István szervezte meg, akit ezért 1961-ben 12 évi börtönre ítéltek. 1 Az egyik oktató, Hrotkó Géza osztálytársam, pesti lakásomban lakott nagyszüleimmel együtt, onnan vitték el és ítélték 3 évre. Minderről tudtam, de már nem vettem benne részt, csak vészjeleket továbbítottam időnként kirúgott osztálytársaimnak. Túlélésem történetében ebben az időszakban különböző szálak kapcsolódtak össze. Miközben én egy nógrádi faluban voltam káplán, a BM figyeltette pesti lakásomat, ahol a kirúgott központista osztálytársam is lakott, és aki a titkos teológiai képzés egyik vezetője volt. A megfigyelési jelentéshez meglepő módon egy kézírásos melléklet van csatolva: Kapcsolatai: Sas-őrs címmel. E mellékletben pedig azoknak a középiskolai osztálytársaimnak a nevei olvashatók, akikkel az 50-es évek elejétől illegális ifjúsági csoportmunkában, cserkészetben vettem részt. Az egyik csoport neve Sas őrs volt. 1 Ld. Székely Tibor: A nagy kirúgás. Ötven éve történt, in: Egyházfórum 2009/ old. II. rész: A Központi Szeminárium benépesítése az Állambiztonsági Szolgálatok jelentései tükrében, in: Egyházfórum 2009/ old. III. rész: Kispapok a csonka szemináriumban és a szétszóratásban az Állambiztonsági Szolgálatok jelentései tükrében, in: Egyházfórum 2009/3, old. (A szerk.) /5

47 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM A jelentésben név szerint felsorolt társaim Báldi Tamás, Ginter Károly, Kádár Ágoston, Alföldy Géza ennek szintén tagjai voltak (ÁBTL O-11522/4). De hogyan jutott a BM arra a gondolatra, hogy a Vigh Szabolcs lakásában folyó illegális teológusképzést összefüggésbe hozza azzal az illegális Pilis nevű cserkészcsapattal, melyet az ötvenes évek elején Ördögh János volt piarista hittanár szervezett meg? A választ Pomogáts Béla piarista diáktársam május 6-án tett tanúvallomásában találtam meg. Ebben elmondta, hogy Ördögh második csoportját Vigh Szabolcs vezette, tagjai pedig Alföldy Géza, Báldi Tamás, Ginter Károly stb. voltak (ÁBTL Árulók c. dosszié O-10847). Tomka Ferenc (Halálra szántak mégis élünk, 176. o.) és Mészáros István ( Kimaradt tananyag II., 180. o.) egyaránt beszámolnak arról, hogy a BM Fekete Hollók fedőnevű akciója során 1960 novembere és 1961 februárja között ezer lakásban tartott házkutatást, és nyolcszáz személyt vett őrizetbe, hogy az összes illegális egyházi csoportot felszámolják. Az akció előkészítése során, március 31-én Pomogáts Bélától egy újabb huszonegy oldalnyi kézzel írt önvallomást csikartak ki, mely a Fekete Hollók c. csoportdossziéban található meg. Pomogáts ebben két oldal terjedelemben részletesen ismertette az Ördögh által vezetett csoportmunka szervezetét, az ott folyó hittanoktatást és világnézeti képzést. Azt is leírta, hogy értesülései alapján Alföldy Géza, Báldi Tamás, Ginter Károly és Vigh Szabolcs továbbra is kapcsolatban és barátságban vannak egymással (ÁBTL O /2). Megjegyzem, hogy ekkor már nem kiskorú középiskolás diákok voltunk, hanem mindannyian végzett diplomások. Érthető tehát, hogy a Nógrád Megyei Rendőr Főkapitányság Politikai Osztálya mindezek alapján 1960 novemberében figyelő dossziét nyitott rólam (ÁBTL V ). Az említett országos nagy begyűjtést egyenlőre megúsztam, de jött helyette más tavaszán az endrefalvai plébánián falbontás közben találtak egy rozsdás világháborús orosz géppisztolyt, ún. davaj-gitárt. Kiszállt a rendőrség, kihallgattak. Tudtam a pesti házkutatásokról, meg több központista társam letartóztatatásáról. Gondoltam, hogy a géppisztoly most jó ürügy lesz arra, hogy engem is elvigyenek fegyverrejtegetés miatt. A BM tervezte is, hogy július 14-én 13 órakor ki fognak hallgatni beszervezés és megismerés céljából, de erre nem került sor, mert Szeifert J. rendőr őrnagy saját szignójával kihúzta a nevemet a kihallgatandók listájáról (ÁBTL O-11522/3). Így aztán nem hallgattak ki sem a régi Pilis-ügyek, sem a Tabódy-féle titkos papképzés miatt. Gondolom azért, A Központi Szeminárium kápolnája mert az illegális Pilis-cserkészet Pomogáts első vallomása és Ördögh János kihallgatása után már 1959-ben leállt. A Tabódy-ügyben pedig nem vettem részt aktívan, csak a lakásomat használták. Miért nem mentem szüleimmel 1956-ban Hollandiába, hiszen apám többször bejött a szemináriumba és próbált erre rábeszélni? Akkor úgy éreztem, hogy mint jövendő papnak most éppen Magyarországon van a helyem, ahol az embereknek nehéz a sorsuk. Hiszen ma is vannak diplomás fiatalok, akik önként vállalkoznak arra, hogy például orvosokként fejlődő országokba menjenek, és hivatásukat ott igen nehéz, sokszor veszélyes körülmények között gyakorolják. Mint szürke kisegér szolidáris akartam maradni bajtársaimmal, forradalmi harcostársaimmal. Bíztam abban, mint akkoriban sokan mások, hogy békés úton sikerül majd lassacskán valamit megvalósítani a forradalom célkitűzéseiből. Konszolidáció és enyhülés az 1963-as amnesztia után Elhatároztam, hogy az akkori törvényes keretek között próbálok a lehető legtöbbet elérni, de nem működök együtt a békepapokkal, és beszervezni sem hagyom magam. Tudtam, a BM továbbra is állandóan szemmel tart. Tabajdi-Ungváry állapítják meg, hogy a BM 1968-ban kb személyről szóló figyelő doszsziét tartott nyilván. Ezek 90-92%-a passzív személyekből állt, akik múltjuk miatt kerültek a listára, de már nem voltak aktívan rendszerellenesek. A megfigyeltek között 427 volt az egyházi személy, közülük pedig 113-an éltek Budapesten (i.m o.) Azt is elmondják, hogy a kb beépített ügynökből 380, ill ben már 421 az egyházi reakció elhárítására volt ráállítva (i.m és 286. o.). Az 1963-as amnesztia után már sokan kaptak útlevelet, hogy 56-ban disszidált rokonaikat meglátogathassák. Az én útlevélkérelmemet minden indoklás nélkül újból és újból elutasították október elején behívattak az útlevélosztályra. A beszélgetés négy óra hosszat tartott, és a lényege az volt, hogy a nyomozó tudna nekem segíteni, ha én is segítek neki. Ezt a második beszervezési kísérletet is kerek perec elutasítottam. Önbizalmat adott az a tapasztalat, amikor a bírósági tárgyalás előtti napon a nyomozók négy évvel fenyegettek, másnap mégis szabadlábra helyeztek. Saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy még a kisujjamat sem szabad odaadni. Mondanom sem kell, hogy fellebbezésemet újból elutasították, vagyis nem kaptam útlevelet. 2009/5 47

48 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM König bíboros október 27-én Tóth Péter fedőnevű hálózati ügynök utasítást kapott, hogy igyekezzen adatokat szerezni Vigh Szabolcs tokodi káplán tevékenységéről, jelenlegi magatartásáról és Budapesten lévő kapcsolatairól (ÁBTL M-37113). Egy év elteltével a Komárom Megyei Rendőr Főkapitányság megállapította ugyan, hogy ellenőrzését hálózati úton és körzeti megbízotton keresztül végeztük. Magatartása ellen politikai szempontból jelenlegi tartózkodási helyén kifogás nem merült fel. Ennek ellenére Figyelő dossziéban történő ellenőrzését továbbra is szükségesnek tartom (ÁBTL V ). Útlevelet azonban 1965-ben és a következő években sem kaptam. Apám különböző összekötetései révén újból és újból közbenjárókat keresett, hogy az ún. enyhülés jegyében nekem is adjanak útlevelet. A készségesen segítők próbálkozásai azonban éveken keresztül eredménytelennek bizonyultak. Zágon József prelátus 1965-ben például a következő választ írta Rómából: Kedves Doktor Úr! Sajnálattal olvastam, hogy kedves fia fellebbezését is elutasították. Július folyamán itt járt egy esztergomi pap, aki azt a bizalmas információt hozta az apostoli adminisztrátortól (Schwarz-Eggenhoffer Artúr), hogy ne tegyek több lépést ebben az ügyben, mert a helyzet reménytelen ban virágnyelven végül azt az ötletet adtam apámnak, hogy bécsi útja alkalmával keresse fel König bíborost, aki rendszeresen tárgyal a magyar kormánynyal. König fogadta apámat, aki garantálta neki, hogy nem fogok disszidálni. König Cserháti püspököt, a püspöki kar titkárát, s egyben a Magyarok Világszövetsége Elnökségének tagját kereste meg. Cserháti 1968 tavaszán négy fellebbezésem után újból és újból jelezte, hogy most már meg fogom kapni az útlevelet, de közbenjárása eredménytelen maradt, fellebbezéseimet rendre elutasítottak. Ezután április végén apám egy nagyon keményhangú levelet írt annak a bécsi ismerősének, akinek König bíboros diákkori évfolyamtársa volt. Apám levelében ostorozta azt a propagandát, mely az enyhülés látszatával csalogatja nyugatról a turistákat, de igazi arca a kulisszák mögött nem változik. A magyar megbízott az ENSZ Emberi Jogok Bizottságában jogegyenlőséget követel mindenki számára Afrikától Európáig, de fiam még 12 év után sem látogathatja meg külföldön élő családját. Ismerőse eljuttatta apám levelét a bécsi magyar sajtóattaséhoz. Ezután megkaptam az útlevelet. Hollandiai látogatásom után ígéretemhez hűen visszatértem Magyarországra abban a reményben, hogy most már megtört a jég, hiszen bebizonyítottam, hogy nem akarok Nyugaton maradni. Csalódtam. Két év múlva újból elutasították kérvényemet azzal az indoklással, hogy kiutazásom közérdeket sért ben ugyan kiengedtek húgom esküvőjére, de 1972-ben öt évre újra eltiltottak minden külföldi utazástól. Több szinten fellebbeztem, végül egy magas rangú rendőrtiszt hivatott be. Meghallgatott, és az volt a válasza, hogy most már más idők járnak, és oda fog hatni, hogy megkapjam az útlevelet tavaszán feljött a Pozsonyi úti lakásomra, letette az útlevelet az asztalra, és azt mondta, hogy egy kis személyes kérése volna még. Ha visszajöttem, akkor neki személyesen számoljak majd be hollandiai benyomásaimról. Ezt azzal hárítottam el, hogy ő sokkal többet tudhat meg a sajtóból és hírügynökségi jelentésekből, mint én egy utazáson. Erre meglepődött, de otthagyta az útlevelet. Új stratégia Hollandiából újból visszatértem Magyarországra. Miért is? Azért, mert a magyar egyház megújításán akartam dolgozni a II. Vatikáni zsinat szellemében. Ez a célkitűzés lelkesített. Úgy gondoltam, hogy most már bebizonyítottam, hogy nem vagyok ellenség, és szentül hittem, hogy lehetőségem lesz egy harmadik útra. De újra tévedtem! Tabajdi-Ungváry rámutatnak arra, hogy a 70-es évektől kezdve a BM új stratégiát vezetett be. Mellőzte az olyan kirakatpereket, amelyben az egyházi reakció a volt gróffal és katonatiszttel fog össze a nép ellen. Ehelyett a BM az ÁEH-n keresztül adott utasításokat a konzervatív és félénk egyházi vezetőknek, hogy saját belső intézkedéseikkel ők valósítsák meg a BM céljait (Tabajdi-Ungváry i.m , 301. és 319. o.). Két személyes tapasztalatomat osztom meg az olvasóval, hogy lássa, hogyan akadályozta a kommunista párt, ill. a BM-ÁEH vonal az egyház belső megújítását. 1. A családtervezés és születésszabályozás erkölcsi megítélése 1968-ban a Humanae vitae kezdetű pápai enciklika kifejezetten megtiltott mindenféle mesterséges fogamzásgátlást. Lelkipásztori tapasztalatból tudtam, hogy ez a rendelkezés az egyházhű és lelkiismeretes katolikusok mindennapi életében igen nagy teher és sok belső konfliktus forrása. Ennek felismerése késztetett arra, hogy doktori értekezésemet erről a problémáról írjam. Diszszertációm kiindulópontja Karl Rahner neves zsinati teológus gondolata volt: Az ember egy változó világban él. A világ változása visszahat az emberre és ő maga is megváltozik. Feladata pedig az, hogy a változásokat felismerve ezek következményeit beépítse egyéni és társadalmi életébe. Más szóval, hogy erkölcsi eszméit és normáit a változásoknak megfelelően fejlessze tovább. (Rahner: Theologisches Wörterbuch 126. o.). Disszertációm lényegét a Vigília egy 1972-es számában A családtervezés lelkiismereti válsága címmel tettem /5

49 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM sokak számára elérhetővé. Mondanivalóm lényege az volt, hogy nem az eszközök megválasztása, hanem a szeretet gondozása és megőrzése a legfontosabb feladat. A szeretet kölcsönös ápolása, mind lelkileg, mind érzelmileg és testileg magasabb érték, mint a pápai előírás követése. A megtermékenyítést döntően a szeretet minősíti erkölcsileg is, melyhez a megválasztott módszer csupán eszköz és nem fordítva ban egy papi továbbképző összejövetelen kifejtettem: az is a lelkipásztor feladata, hogy szempontokat adjon a házastársaknak szeretetük fenntartására és ápolására, aminek érdekében személyes helyzetükben tudatosan, jó lelkiismerettel, félelem és bűntudat nélkül mellőzhetik a pápai előírás betartását. Ezt azután ben a Teológia folyóiratban megjelent cikkemben (A családtervezés a gyóntatási gyakorlatban) részletesen is megmagyaráztam. Ennek megjelenése után Lékai László püspök rendre utasított, és felszólított, hogy vizsgáljam felül nézeteimet. Levelemre azonban nem válaszolt, és személyes meghallgatáson sem fogadott, pedig ebben az időszakban az ilyen közérdekű kérdésben már lehetőség volt a dialógusra. Kósa Erzsébet szociológus a Világosság nevű materialista világnézeti folyóiratban a Vigiliában megjelent cikkemre reagálva például a következőket írta:...tudom, hogy Vigh Szabolcs cikkében kifejtett álláspont ma még korántsem egyértelműen elfogadott a katolikus egyházon belül...hogy ennél a felfogásnál továbbmenni, és következetesebb álláspontot elfoglalni a katolikus egyház mai dogmatikai álláspontjának keretei között aligha lehet...vigh Szabolcs alapjában azt az álláspontot képviseli, hogy ha a konkrét helyzetben két lényeges érték csak egymás rovására érvényesíthető a cselekvésben, ilyenkor a fontosabbat kell választani......én magam is anya vagyok nem mindegy nekem, hogyan vélekedik a családtervezés kérdéseiben a katolikus egyház......ezért örülök a cikkíró álláspontjának, mert hozzájárulhat belső görcsbe merevedett gátlások csökkentéséhez és egyenrangúbbá váló nőtípus kialakításához (Világosság, o.). A konzervatív egyházi vezetőség sajnos ellenezte a valódi dialógust, ezzel a belső megújítást. Így a vizet a BM malmára hajtotta, amely az ilyen, egyházon belüli lefejezéseket örömmel vette tudomásul. A következő hónapok eseményei a leírt tapasztalatot erősítették: szeptember 12-én a budapesti érseki helynök felkérésére a Hittudományi Akadémia dísztermében a budapesti papságnak előadást tartottam a hollandiai katolikus egyház helyzetéről. A terem zsúfolásig tele volt, nagy volt az érdeklődés. Az előadásról Fekete Mihály fedőnevű ügynök már október elején A Központi Szeminárium könyvtára részletes beszámolót juttatott el a Budapesti Rendőr Főkapitányságon Haraszti őrnagynak (ÁBTL M-36243). Ugyancsak 1973-ban holland közvetítéssel lehetőségem nyílott arra, hogy ösztöndíjjal részt vegyek a washingtoni George Town Eegyetem etikai intézetében egy nemzetközi kutatócsoport munkájában, amely a születésszabályozással és a demográfiával összefüggő erkölcsi problémákat tanulmányozta. Október 19-én engedélyt kértem, hogy erre a kutatómunkára kiutazhassak. Kisberk püspök elutasító válasza igen hamar, tíz nap után megérkezett. Közben Haraszti őrnagy október 23-án újabb megbízatást adott Fekete ügynöknek, hogy készítsen jellemzést Vigh Szabolcs káplánról és baráti köréről (ÁBTL M-36243). Szabó Csaba-Soós Viktor Attila Világosság (2006) című munkájukban szakszerűen mutatják be, hogy a BM egy szigorúan titkos megbízottat épített be a Magyar Külügyminisztériumba, akinek az volt a feladata, hogy felderítse azokat, akik ösztöndíjas teológusként többek között Hollandiába vagy Belgiumba készülnek kiutazni, hogy alkalmasak-e hírszerzői feladatok ellátására (lásd , 98.,105.,108. és 114. o.). A mozaikkockák alapján összeáll a kép: 1973 tavaszán az útlevél átadásakor nem vállaltam, hogy a rendőrtisztnek személyes beszámolót tartsak hollandiai tapasztalataimról, ezért a BM az ÁEH-n keresztül Kisberk püspöknek megtiltotta, hogy a kért külföldi tanulmányutamat engedélyezze. Nem lepődtem meg, amikor az 1966 és 1976 közé eső időszakból 28 rólam szóló jelentést kaptam kézhez az ÁBTL-ból. 2. Hitoktatás a vasárnapi diákmisék alkalmával A 60-as években az iskolai hitoktatás Budapesten gyakorlatilag megszűnt. Az 1971-es hollandiai tartózkodásom alatt szerzett tapasztalatok hatására 6-8 káplántársammal együtt egy munkacsoportot hoztam létre abból a célból, hogy a hitoktatást a vasárnapi diákmise keretébe helyezzük át. Két okunk is volt erre. (1) 1971 őszén Mindszenty bíboros elhagyta Magyarországot és ennek alapján bizonyos egyházpolitikai enyhülést feltételeztünk. (2) Megjelentek bizonyos belső egyházi rendelkezések a vasárnapi istentiszteletek szertartására vonatkozóan. Ezek szerint azt a vasárnapi misét, amelyen a gyerekek jelentősebb számban vesznek részt, úgy lehetett már végezni, hogy az a gyerekek pszichológiai adottságainak és a pedagógiai követelményeknek megfeleljen. Munkacsoportunk felosztotta a hitoktatás anyagát négy iskolaévre és annak megfelelő számú vasárnapra. 2009/5 49

50 EGYHÁZ ÉS TÁRSADALOM Minden vasárnapra más és más dolgozta ki a prédikációt, és választotta ki a témához illő bibliai részt, valamint állította össze a témával szervesen összefüggő igeliturgiát. Az elkészített anyagot közösen átbeszéltük, majd legépelve szétosztottuk. Ez a munkamegosztás nemcsak időmegtakarítást jelentett, hanem minőségi javulást is hozott. Új kezdeményezésünket és munkamódszerünket részletesen ismertettük egy a Teológia folyóiratban ben megjelent cikkünkben, valamint a budapesti papságnak tartott ismertető előadásban. A lelkes fogadtatás hatására a püspöki karhoz fordultunk, hogy támogassa a négyéves anyag kiadatását, azaz közkinccsé tételét. Kérésünket eleinte érdeklődéssel fogadták, de egy idő után elfektették, és végül nem merték felvállalni. A BM-nek ebben az esetben is sikerült egy az adott kereteken belüli és kizárólag belső egyházi megújulást célzó kezdeményezés elterjesztését meghiúsítani, amely pedig nem lépte túl az állam és egyház közötti megegyezések kereteit. Az állami felügyeletet bizonyítja, hogy között tíz ügynöki jelentés foglalkozik a diákmisékkel kapcsolatos tevékenységemmel. Sőt még 1978-ban is készült egy jelentés, pedig akkor már két éve Hollandiában éltem. Egy bizonyos Pákozdi János fedőnevű titkos megbízott jelentette: Hajnal Róbert és Vigh Szabolcs hosszú éveken át dolgozott a 3-10 éves gyerekek vallásos nevelésének, oktatásának kérdésein. egy elméletileg nagyon megalapozott és gyakorlatban sok részletében kipróbált módszert dolgoztak ki, amelynek irányelvei korszerűnek, vonzónak mondhatók. A pap-gyermek kapcsolata ebben a rendszerben megváltozott. Új a gyerek igényeihez alkalmazkodó formákat kerestek..az elkészült anyagot nemcsak a magyar püspöki karnak küldték el, hanem Rómába is. Nagy elégtétel volt számukra, hogy munkájuk egy részét hivatalos vatikáni anyagban is viszontláthatták. Itthon sajnos még ma sem kaptak lehetőséget a bizonyításra. Vigh Szabolcs Hollandiában telepedett le, egyházi engedéllyel megnősült. Valószínű, hogy ott szabad kezet kap a munkában, hiszen a holland egyházi vezetés eddig is példamutatóan járt el az egyházi munka megújításában, korszerűsítésében (ÁBTL M-37857/3). Az említett anyagot, amit kivándorlásomkor engedéllyel vittem magammal, valóban én küldtem el Szabó Ferenc jezsuita szerzetesnek Rómába, segítségét kérve a kiadatás előmozdítására ben még egy háromoldalas levelet írtam Lékai bíborosnak, de erre sem érkezett érdemi válasz. Ma már nem csodálkozom ezen, mert tudom, hogy a sokat hangoztatott egyház és állam közötti jó viszony azt is jelentette, hogy frissen kreált bíborosként neki már 1976 őszén véghez kellett vinnie a BM-ÁEH által előírt újabb egyházellenes megszorításokat. Ez persze nem zárta ki, hogy VI. Pál pápa 1977 júniusában személyes audiencián is fogadja Kádár Jánost. A megfigyeléseket azonban folytatták, az én dossziémat a BM például csak 1987 júliusában (fiam születési évében) zárta le véglegesen (ÁBTL V ). Mégis emigráció? A II. Vatikáni zsinat után a magyar egyház megújítását olyan feladatnak tartottam, amiért a nehézségek ellenére is nagyon szívesen és odaadóan dolgoztam. Bár között négyszer jártam Nyugaton, a magyarországi egyház megújulását fontosnak tartottam, ezért mindig viszszatértem. Lassan azonban tudomásul kellett vennem, hogy erőim végéhez értem. A BM-ÁEH vonal a konzervatív egyházi vezetőséggel karöltve minden kezdeményezésemet meghiúsította. Az állam és az egyházi vezetőség malomkövei között őrlődve egyedül maradtam. Feletteseim cserbenhagytak. A BM taktikája győzött (Ld. Tabajdi-Ungváry i.m. 170.o.). A harmadik úton, amelynek kiépítésével újból és újból próbálkoztam, mindig megfúrtak. Betelt a pohár: pontot kívántam tenni papi pályafutásomra, és megragadtam a lehetőséget, hogy áttelepüljek Hollandiába. Szerencsés körülmény volt ehhez, hogy a magyar állam 1975-ben aláírta azt az emberi jogokról szóló Helsinki egyezményt, amely családegyesítés alapján lehetővé tette, hogy kivándoroljak szüleimhez Hollandiába februárjában utaztam el. Lékai érseket hamarosan kinevezték bíborossá, neki már 1976 őszén a BM-ÁEH hűséges vazallusaként 120 aktív lelkipásztorral szemben kellett büntető rendszabályokat alkalmaznia. Ezt nekem sikerült megúsznom, de egyik legjobb barátom, Pauka László káplán, aki tőlem a diákmise-csoport vezetését átvette, ennek a hajszának következtében lett úgymond öngyilkos 1977 elején. Befejezés Ennyi az én húszéves szürke lavírozásom története a magyar kommunista diktatúrában. Most pedig élvezem a szabadságot és elfogadom a szabadsággal együtt járó terheket is. Végül köszönetet szeretnék mondani mindazoknak a sorstársaknak, akik lavírozásomban segítő kezet nyújtottak, akikkel bizalmasan meg tudtam beszélni az önmagukban talán kis, de nekem égetően fontos problémákat. Van közöttük nagybácsi, orvos, megbízható kolléga, régi jó barát, osztálytárs, később külföldről visszalátogató szülő, testvér és jó érzésű világi munkatárs vidéken és Pesten egyaránt. Nekik is köszönhettem, hogy nem őrlődtem fel az említett malomkövek között. Az ideálisan megálmodott harmadik út építése közben, a viharzó tengeren sem tudtak víz alá nyomni, hanem sikerült végül is egészségesen partot érnem és testbenlélekben újjászületnem. Vigh Szabolcs 2 2 Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete ben életinterjút készített velem az Oral History Archiv számára. Az interjú szerkesztett változata honlapjukon található meg ( MAGÁNTÖRTÉ- NELEM címszó alatt /5

51 FÓRUM Az Egyházfórum 2009/3. számában több tanulmány olvasható, amelynek témája a jelenleg tapasztalható globális pénzügyi és gazdasági válságt. Az alábbi dolgozat ezt a sort folytatja, Reinhold Knoll bécsi szociológiaprofesszor és Erdős Zoltán pécsi doktorandusz gondolataira refl ektálva. Reményünk nincs válságban Ezt a címet viselte a Magyar Pax Romana idén tavasszal a váci püspök védnöksége alatt megrendezésre került 51. éves kongresszusa, amelynek én is egyik előadója voltam, és ezért feljogosítva érzem magam arra, hogy az előadásommal azonos témájú dolgozatom címét a kongresszustól kölcsönözzem. A cím arra utal, hogy a világ bajai nem lehetnek idegenek a keresztények számára, sőt még ajánlásokat is tehetnek a válságból való kiútkeresés során. Az alábbiakban a gazdasági válságot keresztény nézőpontból kívánom megközelíteni, és a következő témákra koncentrálni: globális válság és a kapitalista gazdaság természete, a válság a katolikus társadalmi tanítást magába foglaló legújabb pápai enciklika tükrében, antropomorf látásmód és annak meghaladása, a virtuális gazdaság kialakulása egy mediatizált világban, szolidaritás és közösségépítés. A téma megközelítése során abból az előfeltevésből indulunk ki, hogy szükséges elfogadnunk valamilyen önkorlátozást. Eszerint piacgazdaságra, kapitalizmusra és globalizmusra nem mint eleve elvetendő, meghaladásra érett képződményekre tekintünk. Gazdálkodási vagy társadalmi rendszerek önmagukban amúgy sem lehetnek erkölcsi vagy teológiai bírálat tárgyai. Valójában csak azon szereplők tettei vizsgálhatók, akik döntéseikért személyes felelősséget hordoznak. A kapitalizmus és a globális gazdaság nem részesül bírálatban sem a legújabb pápai körlevélben (Caritas in Veritate, 2009), sem pedig a dalai láma e témában íródott könyvében (The leader s way, 2008). Szó esik viszont az említett művekben az emberi méltóságról és felelősségről, általában a gazdasági cselekvés eliminálhatatlan humán dimenziójáról, a tágasabb horizont és a távlatos gondolkodásmód szükségességéről. 1. Globális válság, kapitalizmus és társadalom A globális válsággal szembesülve rákérdezhetünk a piac és a kapitalista gazdaság természetére, sőt a gazdaság és a társadalom közötti összefüggésekre azt remélve, hogy ennek révén jobban megértjük azt, ami ma történik velünk. Ilyen megfontolás vezethette Erdős Zoltánt is, aki a kapitalizmus vallási és etikai aspektusaival foglalkozva Max Weberig megy vissza, föltéve a kérdést, hogy mit tanulhatunk Webertől, ha értelmezni akarjuk a mai történéseket. A modernizációt végigvivő szabadversenyes kapitalizmusban ideáltipikus helyzetben a gazdaság nélkülözi a politikai intézmények szisztematikus beavatkozását, képes önmagát megszervezni és viszonylagosan függetlenedni a nem gazdasági tényezőktől. A szekularizáció folyamatában hit és erkölcs leválik a tudásról. Erdős Zoltán úgy látja, hogy a jog és a gazdaság szféráiban is visszaszorul az etika, ami elvezet a poszt-konvencionális etika korához. Ebben a folyamatban az érték- és cselekvési szférák és a hozzákapcsolódó érvényességi igények differenciálódnak. Hozzátehetjük: a hagyományos normaközpontú világkép elhalványul, a központi szabályozó hatalom potenciálja és az abba vetett társadalmi bizalom csökken, előtérbe kerül a kisközösségi problémamegoldás. Miközben a társadalom alrendszerek szerint differenciálódik, a kultúra elszigetelődik, és olyan alrendszerekről válik le, mint gazdaság, jog, tudomány vagy oktatás. Ezért azután pl. a jog érvényessége nem kívülről vett transzcendens (természetjogi alapelvek, hipotetikus alapnorma stb.) vagy ideológiai (politikai demokrácia, társadalmi igazságosság stb.) értékekkel írható le, hanem a pozitív jog és a jogi hagyomány önmagában vett konzisztenciájával, stabilitásával és öngeneráló képességével határozható meg. Rudolf Stammler felfogásában van helyes jog (ahogy Lon Fullernél a jognak van belső moralitása), az ideális jognak olyan megnyilvánulása, amely függetleníthető a különös történeti körülményektől. A formális racionalitás a piacgazdasági cselekvés kulcsmozzanata. Piacgazdasági környezetben akkor jár el helyesen valaki, ha csakis olyan célokat fogalmaz meg, amelyek elérése az adott körülmények figyelembe vételével a rendelkezésre álló eszközök gazdaságos felhasználásával lehetséges. Itt tehát a célok alárendelődnek a tárgyi világban föllelhető eszközöknek. E racionalizmus hosszú folyamatban alakult ki, amelynek döntő lökést adott a protestantizmus a 16. században, majd a racionalista filozófia a 17. században és a felvilágosodás a 18. században. Nem hagyható figyelmen kívül a modernizációs folyamat megértése szempontjából a katolikus kultúrájú világ hozzájárulása sem, bár kétségtelen, hogy a fejlődés motorját az Alpoktól északra elterülő országok képezték. Mint Balázs Zoltán megjegyzi, az egyéni életvezetésnek ugyanolyan megterve- 2009/5 51

52 FÓRUM zett, lépésekre bontott és nyomon követett módszerét dolgozza ki Loyolai Szent Ignác a Lelkigyakorlatokban, mint amilyenekre Max Weber mutatott rá a protestáns etika és a kapitalizmus összefüggésében, sőt ezt példázzák a tridenti zsinatot követően terjedő katolikus életvezetési kézikönyvek is. Erdős Zoltán Max Weber-centrikus tanulmánya mégsem tekinthető okafogyottnak. Max Weber ugyan a protestáns etika eszmerendszerével köti össze a polgárosodást, de az aszkézis, józanság és célracionális viselkedés, amit Weber kiemel, ugyanúgy megjelenik a rekatolizált vidékeken, ahol az emberek a korszellemet megértve nyilván hasonló módon reagálnak, ha érvényesülni akarnak. Innét nézve már nincs is igazán jelentősége annak, hogy a kapitalizmus szelleme protestáns vagy katolikus kultúrkörhöz köthető-e inkább. Reinhold Knoll a kapitalista gazdaság működését a nálunk Capitaly vagy Monopoly néven ismert társasjátékhoz hasonlítja. Abból indul ki, hogy kezdetben közös tulajdon van, amit egy liberális politika segítségével később privatizálnak. E feltételezés életszerűségét egyébként a gazdasági antropológia is igazolja. Polányi Károly pl. hangsúlyozza, hogy a magántulajdon és a piacgazdaság intézményei közösségileg beágyazottak, és csak a modernitással válnak viszonylag önállóvá. Amikor a liberális politika túlhajtja magát, és a liberalizmushoz erőteljes privatizáció és dereguláció társul, a piaci szereplők elveszítik ítélőképességüket, és már nem tudják, hogy valójában mi jó üzlet. Louis Brandeis már a 20. század elején megjegyzi, hogy szerinte a szerződő felek nem akkor járnak jól, ha maximalizálják a számukra jutó előnyt, hanem akkor, ha valamennyi szerződő fél érdekét figyelembe véve egyensúlyra törekednek. Hosszabb távon csak az ilyen magatartás révén lehet ugyanis működésbe hozni azt a humán kontrollt, ami nélkül a pénzgazdaság elszakad a reálgazdaságtól, a gazdaság pedig a társadalomtól, ennek eredménye pedig egy olyan válság, amilyet ma is tapasztalhatunk. A szerződő felek mellett másik kulcsszereplő a bank, amely hitelezési politikájában egy ponton túl kezelhetetlen kockázatot vállal, ha megfosztja magát az ügyfele teljesítőképessége vizsgálatának reális lehetőségétől, amikor olyan ezoterikus pénzügyi termékekbe fektet be, amelyek esetében már nem biztosítható a reflexió pénz- és áruoldal között. Amikor monopólium jön létre, a piaci verseny önmaga ellentétbe fordul át. Ha ez párosul azzal, hogy a politikai környezet korrumpálódik, akkor magasak lesznek a tranzakciós költségek is, ami szinte elviselhetetlen terhet rak a gazdaságra. A nyakló nélküli nyereségvágy következtében megszakítás nélkül nő az igény az újabb fizetőeszközök iránt, amit ki is lehet elégíteni oly módon, hogy a meglévő javakról adósságlevelet (váltót, csekket), majd tőkepiaci értékpapírokat (pl. kötvényeket) állítanak ki, amelyekkel szintén lehet kereskedni, sőt megjelennek ezekre építve az innovatív összetett és származékos pénzügyi termékek is. Hamar végbemehet a pénzügyi eszközök piacának kitágulása, a differenciálatlan növekedés azonban olyan kudarchoz vezethet, mint pl. az as világválság. A funkcionális zavarok az elszegényedő társadalmi rétegek leszakadásához vezetnek. A válság kezelése csak úgy lehetséges, hogy a befektetéseket ösztönözni kell, miáltal a tőke és munka világa élesen szétválik egymástól. Ez kikezdi a törvény előtti egyenlőséget. Ha a vesztesek ki szeretnének menekülni a rendszerből, könnyen a törvényeken kívüli világban találják magukat, de a nyertesek is kriminalizálódhatnak, ha pl. az adóminimalizálás igézetében adóparadicsomokba menekülnek. A kapitalista gazdasági rendszerbe épített növekedési kényszer virtuális valóságokat hoz létre, vagyis a valóságsíkok megsokszorozódnak. Ez már a kapitalista világgazdaság kialakulásának kezdetén, a 17. században megtörtént, amikor a javak egyszerű használati értéke mellett meghatározó jelentőséghez jutott azok csereértéke, a fizetőeszköz pedig igen gyorsan papiros alapú vált, elveszítve azt a tulajdonságát, hogy a pénzérték megfeleltethető lenne meghatározott árumennyiségnek (az árufedezettől elszakított, vagyis papiros alapú pénz a reálgazdasághoz képest látszólagos virtuális, pontosabb azonban azt mondani, hogy a valóság egy másik, bár érzékszerveinkkel közvetlenül nem feltétlenül megragadható síkja jön létre). Amikor az 1844-ben bevezetett Peel-törvényt 1928-ban végleg felfüggesztik, világossá válik, hogy a pénz- és az áruoldal között öszszefüggés legfeljebb csak hosszabb távon és aggregált adatok szintjén értelmezhető. A munkatermelékenység robbanásszerű emelkedésének a termékek és szolgáltatások egyre olcsóbbá válásához kellene vezetnie. Az, hogy ez rendszerint mégsem így történik, a tranzakciós költségeknek (kutatás és fejlesztés, közösségi intézmények fenntartása, környezeti rekreáció stb.) tudható be, amit ki kell gazdálkodni. A virtualizálódás folyamata a gazdaság digitalizálódásával fokozódik (az előállított termékek és szolgáltatások könyvek, hanglemezek stb. elektronikus adathordozókon terjeszthetők, sőt anélkül hasznosíthatók, hogy fizikailag létező példányt kellene birtokolnunk). A javak értékelése az internetes kommunikáció világában már paradox módon elsősorban nem maguktól a Loyolai Szent Ignác megtervezett életvezetés /5

53 FÓRUM javaktól függ, hanem attól, hogy hogyan értékelik azt a gazdasági szereplőt, amely a javakat megteremtette, illetve a terméket kifejlesztette. Az igazán értékes javak nem fizikai hasznosságukkal tűnnek ki, hanem végső soron annyit érnek, amennyit a környezet tulajdonít nekik, ez pedig döntő mértékben attól függ, hogy miként értékelik azt a gazdálkodó egységet és az általa elfoglalt piaci szegmenst, amely e javakat létrehozta. A fizikai erőforráskorlát jelentősége a digitális gazdaságban drámai módon csökkent. A munkateljesítmény értékelése alapítható a nyereség és veszteség szembeállításának egyszerű elveire, de kifinomultabb módszerekre is. Végső soron a gazdaság kulcsa a bizalom birtoklása, az pedig sokféle körülménytől függhet, hogy miként nyerhető el a másik fél vagy a köz bizalma. Polányi Károly szerint a piac akkor jelenhet meg önszabályozó integrációs rendszerként, ha mindenki elfogadja azt, hogy a helyes cselekvés a nyereség pénzben kifejezhető maximalizálása. A piaci működés előfeltétele az, hogy a kínálati árak egyenlők legyenek a keresleti árakkal. A gazdaság ilyen viszonyok között pénzgazdaság, és az árakat a piaci mechanizmus határozza meg. Ebben a világban minden termelési tényezőnek, így a munkának, a földnek és a pénznek is van piaca. Egy ilyen ideális rendszerben nincsenek olyan külső tényezők, amelyek meghatározhatnák a kínálatot, a keresletet és az árakat. Az önszabályozó piac kettéhasítja a társadalmat gazdasági és politikai szférákra (már Hegelnél megjelenik a civil társadalom és a politikai állam közötti funkcionális elkülönülés). Az önszabályozó piac logikája szerint árunak tekinthetők a termelési tényezők is, amelyek behatolnak a személyes szférába (ezt Marx elidegenedésként a személyes teljesítmény és annak alanya, sőt a társadalmi termelés alanyai közötti viszony eldologiasodásaként írja le), és fölemésztik a természeti erőforrásokat. Polányi az önszabályozó piacot tulajdonképpen hanyatló korszakában, abban az összefüggésben írja le, ahogy megfigyeli annak háttérbe szorulását és az haute finance fölemelkedését. Ez a szindikátusok és konzorciumok világa, ahogy Hilferding megfogalmazza, a finánctőke fölemelkedése, miközben végbemegy a tőkekoncentráció és a tulajdoni dekoncentráció. A fiktív tőke igazgatásába beépült szaktudás hordozójává új mandarin osztályok válnak (Veblen: leisure class, Galbraith: technostruktúra). A fenti körülmények láttán éles szemű megfigyelők már a 19. század második felében a kapitalista társadalmi rendszer összeomlására következtettek (Marx: Marx Károly rossz volt a következtetése Verelendstheorie, Kollapstheorie ). Az, hogy ez máig mégsem következett be, annak a paradoxonnak tudható be, hogy a kapitalizmus együtt él a nem kapitalista környezettel. A piac így vagy úgy, de mindig beágyazódik a társadalom nem gazdasági szövetébe. A kapitalizmus nem kap léket a Schumpeter által alkotó rombolásnak nevezett folyamat miatt, vagyis a kapitalizmus miközben a vállalkozói funkciót bizonyos pontokon kiszorítja felfalja a nem kapitalista környezetet (rurális széférák és agrárium, a szellemi munka termékei, közintézmények stb.), termékeny kölcsönhatást hozva létre, és egyúttal biztosítva a kapitalista termelés folytathatóságát. A kapitalista piacgazdaság meghaladása és belső ellentéteinek áthidalása folyamatosan végbemegy, csak ritkán feltűnő, bár válság idején nagyobb publicitáshoz juthat. A válsághoz vezető folyamatok leírásában nem tértünk el attól, amit Reinhold Knolltól is megtudunk. Egy ilyen elemzésből azonban semmiképpen nem vonható le apokaliptikus következtetés. Nem gondolhatjuk azt, hogy amint Reinhold Knoll fogalmaz egy ördögi játék következtében legördül egy fekete függönyt, amit követően már nincs esély másra, mint az egyébként elkerülhetetlen frusztráció enyhítésére. A pesszimizmusnak különösképpen ellent kell mondanunk, ha merítünk a Paul Zulehner által közvetített cselekedni képes szolidaritásból, és akkor talán az Erdős Zoltán által falra festett testvérietlenség uralma is elkerülhető. A reális kapitalizmus több, mint piacgazdaság, különös történeti formájában mindig vegyes rendszer. A kapitalizmus éppen azért képes az alkotó rombolás folyamatát generálni, mert valójában nem más, mint a piacgazdasági mechanizmusok együttélése a nyereségmaximalizáló logikát korlátozó vagy korrigáló másféle társadalmi erőkkel ( new deal, államszocializmus, szociális piacgazdaság stb.). A kapitalizmus Immanuel Wallerstein felfogásában világrendszer, amelynek magva az árucserén és nyereségmaximalizáláson nyugvó társadalmi viselkedés, amely azonban előfeltételezi a kölcsönhatást a nem kapitalizált szférákkal. Embercsoportok elnyomorodása mindenkor tűrhetetlen, és az ember embertől való elidegenedése elfogadhatatlan, de ez nem a kapitalizmus, hanem az adott gazdaságpolitika, a kor vezető politikusainak és üzletembereinek bűne. Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy a szekularizálódás és eldologiasodás körülményei között a magasabb rendű humán szempontok érvényesítésére csak alkalmanként nyílik esély. Mindazonáltal ha a keresztény ember az elvilágiasodást tapasztalja, erre nem lehet 2009/5 53

54 FÓRUM válasz a világból való kivonulás, mert a teremtett ember számára az Isten országához vezető út csak ebben a világban való cselekvés által, az anyagi világ esetlegességének alávetve, a jó és rossz közötti felelős választás felelősségével szembenézve lehetséges. A tulajdon és elsajátítás nagy intézményei nem változtathatók meg voluntarista módon, de működésük befolyásolható a helyesnek tartott irányokban. Az egyház szociális tanítása transzcendens értékeket közvetít. Ezek követésétől függ az ember üdvözülése, megmarad azonban a társadalmi termelés szereplői számára az a lehetőség, hogy a saját élettörténetükbe ágyazott értékek mentén haladjanak. Bírálandó keresztény szempontból az, ami nyilvánvalóan sérti az emberi méltóságot. Nem tehetők azonban ex katedra módon pozitív állítások a keresztény nézőpontból vett kívánatos cselekvésre. 2. Gazdasági válság és katolikus tanítás Egy válság általánosságban diszfunkciókat vált ki, vagyis válság idején a társadalmi intézmények működési zavarai észlelhetők. E zavarok a mai globális pénzügyi és gazdasági válságban a tőkepiaci egyensúly felbomlásában, a finanszírozási források elapadásában és az ipari termelés visszaesésében mutatkoztak meg. Válságot mégis csak akkor élünk meg, ha a gazdasági növekedés elmaradását rendellenességnek tekintjük, ill. úgy gondoljuk, hogy nem vagyunk urai a bennünket körülvevő társadalmi viszonyok alakításának, jóllehet erre szükség lenne. Ha azonban kívülről tekintünk a gazdasági válságjelenségekre, különösen transzcendens értékek perspektívájából, akkor nem ugyanazt tekintjük rendellenességnek: a rendszerkritikus elemző a jelen esetben sem azt tekinti válságnak, hogy a gazdasági növekedés megakadt, hanem azt, hogy a társadalom alárendelődött az egyoldalúan növekedés-orientált gazdasági cselekvési módnak. Egy válság a diszfunkcók mellett az identitás felbomlását és a társadalmi teljesítmény értelmezésének zavarait is jelenti. Esetünkben megkérdezhető, hogy milyen szempontokkal egészíthetők ki, és támogathatók meg a gazdasági döntések, különösen a gazdaság működése szempontjából kulcsmozzanatot képező hiteldöntések (vagyis a hitelpénz megteremtéséről szóló döntések). Van ún. szociálisan elkötelezett bank, amelyik a következőképpen érvel: A bank olyan szervezet, vagy olyan szervezetnek kell lennie, amely az emberek két csoportját összehozza betéteseket és kölcsönigénylőket, embereket, akiknek van megtakarítani való pénzük, és más embereket, akiknek erre a pénzre szükségük van. A bank tudását és tapasztalatát adja ehhez. Ha az ember eltér ettől az alapelvtől, és enged a mindig növekvő profit és bónuszok nyomásának, hogy belekényszerítse magát a származékos és összetett pénzügyi termékek elvont világába, szem elől téveszti azt, hogy mi látszólagos, és mi valóságos. Ez az, ami megtörtént a főáramlatba sorolható bankokkal. És éppen ennek ellentéte az, amiért a Bank kiáll. ( A napjainkban tapasztalható globális pénzügyi és gazdasági válság az emberek többsége számára annyira váratlanul jött, és következményei annyira súlyosak, hogy fölmerülnek a kapitalista gazdálkodási mód alapvető kérdései. Bármennyire nyilvánvaló azonban a válság, mégsem kérdőjelezhetők meg a kapitalista gazdaság civilizációs vívmányai. A kapitalizmus elvezetett a termelés társadalmasításához (Marx), a vállalkozói funkció kiteljesítéséhez (Schumpeter), a kapitalista gazdaság mint világrendszer kialakulásához (I. Wallerstein). A kapitalista gazdasággal szoros kapcsolatban az önszabályozó piac lehetővé tette az önszabályozás alapelvén alapuló társadalmi integráció kialakulását (Polányi Károly), tökéletesítette a gazdálkodás formális racionalitáson nyugvó módját (K. Menger). A tőkepiacok ma tapasztalt súlyos zavarai előbb a reálgazdaság számára periférikus területeken jelentkeztek (pénzügyi származékos termékek piacai), később azonban a részvényárfolyamok általános és drámai eséshez, majd likviditási válsághoz vezettek, és ennek révén jelentős ágazatokban ellehetetlenítették a reálgazdaságot is. E nem várt események annak ellenére következtek be, hogy világszerte intézményes biztosítékok széles körét (tőkemegfelelési mutatók, a befektetések kötelező diverzifikálása, állami értékpapír-felügyelet stb.) építették be a gazdálkodás rendszerébe. Az is igaz azonban, hogy sok tekintetben lazítottak a korábbi szigoron (pl. a kereskedelmi és befektetési banki tevékenység intézményes különválasztása, ami az as gazdasági világválságból levont tanulságokat követő legfontosabb reformintézkedés volt, fellazult, majd a kilencvenes évekre meg is szűnt). A jelen gazdasági válság nem csupán a kapitalizmus válsága, hanem az emberi élet korlátainak megmutatkozása. A válsághoz vezető kultúra egyik velejárója volt a kritikátlan önbizalom és vakmerőség, pontosabban az a voluntarizmus, hogy a növekedésnek lényegében A Lehman Brothers Bank épülete belebukott /5

55 FÓRUM nincsenek korlátai, és hogy az újonnan kibocsátott pénz nem maradhat megfelelő reálgazdasági teljesítés ellentételezése nélkül. Az emberi életnek vannak azonban olyan aspektusai, amelyek a gazdasági növekedés vagy az anyagi javak fogyasztása révén nem értelmezhetők. A keresztények látva a homo oeconomicus magatartásmintájának látványos kudarcát ajánlásokat tehetnek és tesznek az opportunus nyereség-érdekeltség és az instrumentális racionalizmus egyoldalúságaink kiküszöbölése végett. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt, hogy a több száz éve szekularizálódó társadalmakban a transzcendens értékek és az erkölcsi belátás nem ültethetők át közvetlenül a társadalmi cselekvésbe. A katolikus egyház által ajánlott közjó csak az életfeltételek keretére utal (Gaudium et spes, 26. bek.), amelynek kitöltése konkrét társadalom- és gazdaságpolitikai síkon jelenik meg, amely viszont nem lehet közvetlen tárgya egyházi tanításnak vagy morális érvelésnek. A kapitalizmusnak nincsenek erkölcsi vonatkozásai. A társadalmi tanítást magába foglaló újabb pápai enciklika Caritas in veritate reflektál a bekövetkezett globális pénzügyi és gazdasági válságra. A társadalmi cselekvés és a spirituális értékek közötti viszony értelmezhetőségére vonatkozó módszertani bevezetésből kitűnik: az isteni teremtés és az isteni szeretet igazságai hittitokként mutatkoznak meg, amelyek emberi megközelítéséhez a két szélső lehetőség a fideizmus és az antropomorf felfogás (CiV, 3. bek.). Fölvetődik a kérdés a katolikus hívők számára: hogyan lehet a társadalmi tapasztalástól eloldozott hit és a világot önkényesen saját képére formáló emberi megközelítés szélsőségei között megoldást találni? Hogyan fordítható le mai életünkre agape és logos? Fontos, hogy az enciklika utal a logosz mellett a dialogosz lehetőségére is. A katolikus egyháztól a hatvanas évek óta nem idegen a dialógus (az Ecclesiam suam egyik fő témája), a katolikus tanítás lényegében maga is a véleménycsere folyamatában formálódik. Az evilági szempontokat meghaladva az igazságosság szükségképpen kiegészül a keresztényi szeretethez köthető olyan értékekkel, mint ajándékozás, megbocsátás, kegyelem, az isteniben való részesülés (CiV, 6. bek.). Azt gondolom, a katolikus egyház nem kívánja elkötelezni magát egyik vagy másik társadalom- és gazdaságpolitikai opció mellett sem, sőt azt sem állítja, hogy lehetséges a társadalmi igazságosság koherens rendszerének kialakítása. Az egyháznak nem feladata az, hogy politikai programot adjon. Amikor társadalmi kérdésekben állást foglal, az emberi méltóság és a Pénzszámoló bálványimádás? lelkiismereti szabadság védelme érdekében szólal fel. Minden olyan politikai rendszer vagy gazdálkodási mód, amelyik ezt nem veszélyezteti, az egyház számára elfogadható. Mivel kapitalizmusban élünk, nyilvánvaló, hogy a kapitalista társadalom bírálatából az egyház sem marad ki. Valójában azonban az egyház ekkor sem a kapitalizmust bírálja, hanem azokat az embereket, akik nem a keresztény felfogásnak megfelelő emberiesség jegyében, nem a társadalmi béke előmozdítása, a nélkülözők megsegítése érdekében járnak el. Lehetséges azon intézmények bírálata is, amelyek működése az élet védelmét, a szolidaritást gyöngíti (diszkrimináció, nemzeti-etnikai elvakultság, osztályönzés, abortusz stb.), ami azonban nem azonos a kapitalizmus bírálatával. Az egyház ugyan beszél a bűn struktúráiról, ezek azonban személyes bűnben gyökereznek (Sollicitudo rei socialis, 36. bek.). A pénzimádat, az osztályönzés vagy a technológiába vetett kritikátlan bizalom valójában nem gazdasági vagy politikai jellegű hibákhoz vagy vétkekhez kapcsolódik, hanem a bálványimádás különböző formái mutatkoznak meg (37. bek.), ami nem intézményi kérdés, hanem a személyes felelősség ügye. Az enciklika összhangban van azzal a felismeréssel, hogy a disztributív igazságosság mai világunkban egyre kevéssé operacionális (ezen a ponton nyilván lehet támaszkodni Stefano Zamagni nézeteire, aki Benedek pápa egyik tanácsadója volt az enciklika elkészítésekor). A jóléti állam intézményeinek kiüresedésével előtérbe kerülnek azok a vitarendezési fórumok, amelyek mikro szituációban, esetről esetre kínálnak megoldást a konfliktusokra. Ez azzal a következménnyel jár, hogy az igazságosság procedurizálódik. A törvény előtti egyenlőség stabilitást visz a polgárok közötti viszonyokba, de szükségképpen kiegészítésre szorul a testvériség által (CiV, 19. bek.). Valóban indokolt a kantiánus felfogással szembeni kritika, de kérdés, hogy miként lehet a deontologikus (a helyes eljárásokat tanító) etika alternatíváját jelentő erényetika (a boldogsághoz vezető útról szóló tanítás) mai világunkban releváns értékeit megfogalmazni. Az is kérdéses, hogy mit és hogyan állíthatunk keresztény szempontból a hasznosság elérhetőségével (utilitarianizmus) szemben. A profit-motívum hasznos, ha nem válik kizárólagossá (CiV, 21. bek.). A piac működéséért felelős önszabályozó logika nem légüres térben hat, hanem történeti-konkrét feltételek között, ezért nem a piac mint eszköz értékelhető erkölcsileg, hanem a piaci cselekvés alanyaként fellépő ember tudata és felelősségvállalása (CiV, 36. bek.). Egyetérthetünk az enciklika fen- 2009/5 55

56 FÓRUM ti megállapításaival. Nyitott kérdés marad ugyanakkor az, hogy vajon miként korrigálható az opportunus piaci magatartás. Még nagyobb kérdés: mit kezdünk a Leviathan állammal (a bibliai szörnyhöz hasonlítható, túltengő államhatalommal)? A piaci zavarokra nem lehet az a válasz, hogy állami beavatkozásra van szükség, ezért sürgető lenne a közösségi cselekvés megújítása. A neoliberális monetáris politika kiváltotta az államok között a nyakló nélküli szabályozóversenyt, a szabályozóverseny pedig hozzájárult a szociális biztonság lerontásához (CiV, 25. bek.). A túlzott szabályozóverseny olyan degenerált intézményekhez vezetett, mint az ún. adóparadicsomok, ahol a külföldi befektető azzal a feltétellel szerezhet adókedvezményeket, hogy belföldön nem végez gazdasági tevékenységet, mintegy karanténba zárva magát. Nemcsak az jelent gondot, hogy az adóparadicsomok elvonják az adóalapot a tőkeexportőr államtól, hanem főként az, hogy az ott működő vállalkozások nem átláthatóak. Ennek következtében a pénzügyi kedvezmények összefonódnak a pénzmosással és a bűnözés más formáival. Mivel a legális és illegális tevékenység közötti határvonalak elmosódnak, az adóparadicsomok hozzájárulnak a törvényesség általános felbomlásához, ami nemzetközi méretekben aláássa a társadalom működőképességét. Az enciklika fontos hozzájárulása az, hogy figyelmeztet a szabályozóverseny fonákságaira, és állást foglal abban, hogy az adóparadicsomok és az offshore üzletek nem a szabadság bástyái, hanem a mai nemzetközi gazdasági kapcsolatok káros kinövései, amelyek (más-más okból) egyaránt kártékonyak a tőkeküldő és -fogadó államok lakossága számára. Az enciklika szerint a globalizáció önmagában véve nem jó vagy rossz, hanem olyanná lesz, amilyenné az emberek teszik (CiV, 42. bek.). A dalai láma szintén tartózkodik a globális kapitalizmus bírálatától, és azt ajánlja, hogy kapitalizmus helyett a felelős szabadpiaci gazdaság feltételrendszerében gondolkodjunk (The leader s way). Az enciklika tanítása szerint a szolidaritás nélküli szubszidiaritás társadalmi privatizmus, a szubszidiaritás nélküli szolidaritás viszont paternalizmushoz vezet (CiV, 58. bek.). Eszerint a törvény előtti egyenlőség és a politikai demokrácia értékeinek ki kell egészülniük a részvét és a megbocsátás cselekvéseivel. A jobbítás végső forrása azonban nem az állam, nem is a nagy közösségi intézmények, hanem az egyes ember, és az újonnan kialakításra váró hiteles közösségek. XVI. Benedek pápa szeretet az igazságban 3. Az antropomorf látásmód meghaladása Ma már nemcsak a nagy keleti tanítások, hanem a nyugati gondolkodásmód is felismerte az antropomorf látásmód, a szekuláris (transzcendens értékektől elszigetelt) és monologikus (diskurzusra vak) tudás egyoldalúságait. Hayek pl. egyaránt bírálja az opportunus piaci viselkedést és a mindentudó szabályozó hatalom illúzióját. A tipikus piaci viselkedéssel az a baj, hogy a piaci szereplők elégtelen és pontatlan információ birtokában kénytelenek meghozni jövőre szóló döntéseiket, amiből adódó kockázatukat csak úgy tudják minimalizálni, hogy eszköztakarékosságra törekednek, és opportunus módon viszonyulnak embertársaikhoz, azt feltételezve, hogy ugyanúgy partikuláris érdekeket követnek, mint ők. A központosító hatalom beavatkozásával még sokszor nagyobb a baj, mert a szabályozó hatalom alapja azon irreális feltételezés, hogy az omnipotens szabályozó számára biztosan láthatók előre azok a társadalmi körülmények, amelyek feltételezésén alapulnak a kibocsátott normák. Mindkét említett esetben a döntésekben bekövetkező torzulások oka a cél-eszköz racionalitásba vetett egyoldalú bizodalom, kiküszöbölésük pedig csak humán kontroll segítségével remélhető. Vannak olyan korok, amikor a központi szabályozásba vetett bizalom szinte határtalan. A felvilágosult uralkodó azonban Sarastróhoz hasonlítható, aki ugyan nagy bölcsességgel vezeti a gondjaira bízott népét, amikor azonban egy bárányka megbotlik, sőt megmakacsolja magát és engedetlennek bizonyul, a filozófus király kényszerítő eszközhöz folyamodik. A felvilágosult abszolutizmus vakvágánynak bizonyult (gescheiterte Aufklärung). A másik szélső példa a neoliberális gazdaságpolitika, amelynek megfelelő értelmezés szerint az állam Leviathan, és mint ilyen, tevékenysége minimalizálandó. Ma inkább azt látjuk, hogy a privatizáció és dereguláció politikájának jelentős szerepe volt a jelen válság kialakulásában. Az ember univerzumban való elhelyezettségéből adódó következtetések levonására igen alkalmas a bennünket körülvevő természeti környezet, és egyáltalán, saját cselekvéseink korlátainak zsidó-keresztény felfogása, ami pl. kifejeződik pl. a számbavétel tilalmában. A népszámlálást végző Dávid király ráébred arra, hogy súlyosan vétett az Úr ellen, annak hatalmát bitorolva (2 Sám. 24, 9-10). Belátható: a felvilágosodás naiv optimizmusával ellentétben az ember cselekvési lehetőségei korántsem határtalanok /5

57 FÓRUM Nekirugaszkodhatunk ugyan annak, hogy javítsunk a társadalom szervezésén, de nem gondolhatjuk azt, hogy képesek lennénk olyan, úgymond tökéletes társadalmat felépíteni, legfeljebb egy társadalom torz paródiáját, mint amilyen pl. Platon vagy Fourier műveiben megfogalmazódik. Falanszterek és Atlantiszok helyett inkább bízhatunk a békeszerzők művében, és akkor közelebb jutunk ahhoz az ideális társadalomhoz, ahol az igazságosság és a béke csókot vált (Zsolt. 85, 11). Dávid esete a népszámlálással más tanulságot is hordoz. A számbavétel tilalmát megelőzően az Úr maga szólítja fel Dávidot a számbavételre, később pedig megbánja, hogy pestist küldött Izraelre. A történet a korlátokra való figyelmeztetés ellenére sem passzivitást sugall, hanem cselekvést. Ahogy az arany középszer föllelésének lehetőségét is cselekvéssel kell kiküzdeni (Horatius), hasonlóképpen a béke sem teremthető meg redukcióval vagy egyszerűen vágyaink visszafogásával. A béke műve Augustinusnál tranquillitas ordinis (rendszerbe foglalt nyugalom), a békéhez szükséges rend pedig csak cselekvéssel teremthető meg. Ha egy közösség mint a kiválasztott nép képes elsajátítani a szerénységet, amikor önmagára mint Izrael maradékára tekint, amelynek nincsen más jószága, mint a hite (Szof., 3, 13.), akkor egyaránt elkerülhetők a parancsuralmi tervezés és az opportunus piaci magatartás csapdahelyzetei. A Szofoniás értelmében vett szegénység szelleme nem a javaktól való megfosztást jelenti, hanem az anyagiasságtól való eloldozódás lehetőségét. Ha a társadalmi cselekvéshez Izrael maradékaként, reziduális szemléletmódban közelítünk, túlléphetünk a társadalmi újratermelés olyan nagy kategóriáin, mint tulajdon és elsajátítás, osztályok és etnikai-vallási csoportok. Ekkor képesek leszünk olyan értékek felé tájékozódni, amelyek csak diskurzusban tölthetők meg a kialakuló közösség számára irányadó, egyedi történeti helyzetekre jellemző tartalommal. A társadalmi méretű megegyezés lehetőségét biztosító integrációs intézményekben (redisztribúció, reciprocitás, piac) és procedúrákban (központosítás, kölcsönösség, önszabályozás) folytonosság és a társadalmiságot összetartó erő rejlik. Kant óta tudjuk: támaszkodhatunk arra az értelmi belátásra, hogy az etikus cselekvés képes maga is normává válni mások számára (ez a kategorikus imperativusz), Rawlstól pedig megtanultuk, hogy a nem tudás fátylán át dereng, és esetről esetre elérhető az alkufolyamatokban résztvevő emberek számára a reflektív ekvilibrium Mediatizált világ Virtuális gazdaság (belátáson alapuló egyensúly), vagyis az a lehetőség, hogy az immanens értékeken felülemelkedve esetről esetre el lehessen jutni az ellentétek kiegyenlítéséhez. Ha társadalomszervezési elgondolásainkban a fent megfogalmazott maradék elvből indulunk ki, a társadalmi gyakorlatra irányuló magyarázataink a fenti értelemben reziduális természetűek, amelyeknek azonban egyúttal felszabadító hatásuk lehet, mert megszabadulhatunk az immanens világ értékeinek birtoklása utáni hajszától, és arra összpontosíthatunk, ami igazán lényeges az emberi kapcsolatokban: az összhang keresése a másikkal, és a személyes út Istenhez. Ha egy társadalom hasonlítható Izrael maradékához, akkor az emberek nem követik el azt a hibát, hogy belevesznek egyfajta formalizmusba és instrumentalizmusba, vagyis a rendelkezésre álló eszközökhöz egyoldalúan hozzárendelt célok által vezérelt szűkös látásmódba. Az instrumentális racionalitás által vezérelt gazdasági cselekvésből adódó részletkérdésekre ugyan lehet logikus választ adni, azonban az ilyen gazdaság alapját képező céltételezés maga képtelenség, vagyis az, hogy a gazdagság korlátlanul újratermelhető. A nyereségmaximalizáló gazdasági döntés szociálökonómiai perspektíva nélkül irracionálissá válik. A reziduális szemlélettől áthatott cselekvés nem ad választ a hivatalos társadalom bajaira, és nem kínál formális megoldásokat, megteremtheti azonban kisközösségek számára annak esélyét, hogy hiteles értékrend jöjjön létre, amelyet követve az alkalmilag adódó ellentétek kibékíthetők. Reziduális szemlélettel kevesebbet lehet elérni, mint a holnapra megforgatjuk a világot aktivizmusával, de távol áll attól a keleti ajánlástól is, hogy a béke és a lelki egyensúly megszerzése reményében vonuljunk vissza attól a világtól, amely újabb és újabb vágyakat gerjeszt. 4. Virtuális gazdaság egy mediatizált világban A technológiai változások magukkal hozzák a gazdasági szükségletek átalakulását, és olyan bőségben lévő javak (pl. számítógépes alkalmazások és azokkal előállított termékek és szolgáltatások) megjelenését, amelyek már a digitális gazdaság produktumai, és amelyek termelése és fogyasztása alapvetően másként történik, mint a hagyományos javaké. A technológiai újítások korában a szükséges és bőségesen rendelkezésre álló javak közötti arányok valóban megváltoznak (utóbbiak 2009/5 57

58 FÓRUM javára), sőt általában újra kell értelmezni a gazdasági szükségleteket. Egy másik jogosnak tűnő feltételezés ezzel kapcsolatban az, hogy a digitális javakhoz való hozzájutásban előnyt élveznek a gazdag országok, és azoknak is a felső rétegei, vagyis a digitális gazdaság és globalizmus korában végbemenő átrendeződés aszimmetrikus, és fokozza a társadalmi egyenlőtlenségeket. Ekkor jól láthatóan nem teljesül még a formális igazságosságot előíró Pareto-optimum sem, hogy ti. a vagyoni különbségek növekedése csak akkor megengedhető, ha eközben abszolút mértékkel mérve még a legszegényebbek jóléte sem romlik. Mediatizált világban a javak elosztásának szervezőelve nem egyszerűen az egyéni munka vagy a kollektivista cselekvés, hanem a mediatizált ember cselekvése. Ennek során a társadalmi szereplők között létrejövő viszonyok elveszítik megszokott stabilitásukat, a cselekvés iránymutatójaként szolgáló értékek pedig nem eleve adottak, hanem csak a cselekvés folyamatában, együttműködésben alakulnak ki. Ilyen viszonyok között az egyén autonómiája nem értelmezhető a hagyományos módon. A média általi befolyásoltság jellemző módon részleges függőségeket teremt a társadalmi termelés szereplői között (a mediatizálódás eredetileg a történelemtudományban kialakult terminus, amely a kis német monarchiák nagyobb egységbe való betagozódását, ugyanakkor függetlenségük részleges megtartását jelzi). A technológia robbanásszerű fejlődésének következtében jelentősen megváltoztak a munkateljesítmény gazdasági értékelésének társadalmi feltételei. A médium maga fontosabb lehet a társadalmi környezetre gyakorolt hatásokat illetően, mint az általa közvetített tartalom (McLuhan: the medium is the message ). Herbert Marcuse szerint a technológia nem csupán a technika alkalmazása egyedi helyzetekre, hanem szociológiailag feltárható holdudvara van. Történeti nézőpontból termelési mód, és mint ilyen, a társadalmi viszonyok alakításának és újratermelésének alapvető tényezője. Marshall McLuhan, hivatkozva a Finnegan s Wake irodalmi hősének töredékes világlátására és beszédmódjára, értelmezi a portmanteau of words kifejezést, jelezve azt, hogy a társadalmi szereplők közlendője sokszor szétesik alkotóelemeire, amit nem mindig lehet összerakni, bár törekedni kell a rekonstrukcióra a közlendő jelentését feltárandó. Bemutatja a klisékről az archetípusra Kisvirág boldogító ajándék való áttérés kivételes, de adott esetben elkerülhetetlen helyzeteit, utalva Ionesco Kopaszénekesnő -jére. Egy olyan környezetben, ahol a technológia már nemcsak eszköz, hanem maga is társadalomszervező tényező, és a teljesítmény értékelése nem a monologikus logika hagyományait követve megy végbe, a gazdasági javak megsokszorozódhatnak, ahogy követelések újabb és újabb nemzedéke épülhet egymásra, eltávolodva az alapul fekvő fizikai javaktól, vagyis a virtuális valóság újabb és újabb síkjai jelenhetnek meg. Az eszközök és kötelezettségek egyedi értékelési lehetősége helyébe ezek együttesének értékelése lép, ami függ azon piaci szegmens értékelésétől, amelyet ezek az eszközök és kötelezettségek elfoglalnak, és attól is, hogy miként fejthető fel az eszközöket megszerző, kifejlesztő és felhasználó személyek története. Így pl. vitás lehet az, hogy az eszközök és kötelezettségek funkcionális egységét megszerző személyre át lehet-e hárítani a felelősséget a célvállalat tartozásaiért, vagyis a szerző fél milyen feltételekkel tekinthető egy összetett akvizíciós ügyletben jogutódnak (kérdés pl. az, hogy amikor az egyik fél megszerez a másiktól egy értékes eszközt, amelynek kifejlesztéséhez kötelezettségek, egyebek mellett adótartozás is kapcsolódik, akkor a szerző félnek át kell-e vállalnia az eszköz megszerzésével együtt a tartozásokat is). A fent jelzett folyamatok leírására csupán a piacgazdasági kategóriák nem alkalmasak. Inkább abból a komplexebb szemléletből indulhatunk ki, hogy a gazdagság forrása nem egyszerűen a föld (a fiziokrata tanítás szerint a gazdagságnak természeti határai vannak), hanem az, hogy a követelések monetizálása és a gazdasági javak sokrétű virtualizálása (a pénzügyi követelések megsokszorozódása) folyamatában milyen munkateljesítmény ismertethető el a társadalommal, és a virtuális javak mennyiben maradnak összhangban az alapul fekvő, fizikailag azonosítható javakkal. Az újabb generációs virtuális javak (másodlagos értékpapír-kibocsátás, a saját tőke megnövelése eszközök és kötelezettségek együttesének apportálása révén stb.) buborékokat hoznak létre a tőkepiacokon, ami azt a benyomást kelti, hogy a gazdagság növekedésének nincsenek korlátai. Kérdéses persze az, hogy a már meglévő, de átstrukturált eszközök bázisán nyugvó újabb kibocsátással összhangban tud-e tágulni a reálgazdaság. A dematerializált, de gazdaságilag valóságos javak megsokszorozódása, a pénzügyi műveletek /5

59 FÓRUM reálgazdasági megfontolásokat átalakító reflexivitása, a monetizálás öngerjesztő hatása mára olyan méreteket öltött, hogy elbizonytalanodtunk abban, valójában hol a határ pénz- és áruoldal között. A homo oeconomicus viselkedése, az instrumentális racionalizmus egyoldalúságai, a gazdasági növekedés korlátlanságának feltételezésén alapuló látásmód természetesen bírálandók, és egyebek mellett bírálható pl. a buddhizmus vagy akár a kereszténység felől. Fantomokkal hadakozunk azonban, ha nem arra irányítjuk figyelmünket, hogy az itt jelzett viselkedés és látásmód milyen konkrét formát ölt a globalizmus, a virtualizálódó gazdaság és a mediatizált világ adott körülményei között. Új fejlemény a társadalmi cselekvés lehetőségeinek kitágulása a virtuális gazdaságban, amely legalább is a következő kihívásokat hozza magával: a digitális térben megszűnik a javak szűkössége és a gazdasági cselekvés ebből adódó korlátossága, ezért a megszokott kereslet-kínálati viszonyok értelmezhetetlenné válnak, a központi árszabályozás pedig már nem önkényes beavatkozás egy önszabályozó rendszerbe; a fenti okokkal összefüggésben a munka megszűnik fáradságnak lenni (már nem igaz, hogy arcod verejtékével kell megkeresned betevő falatod); az sem feltétlenül igaz, hogy a szép új világban (Huxley) a munka nemesít, és sikere legitimálja az egyéni elsajátítást (John Locke); a digitális világban korlátlan gazdasági növekedés csökkenti a kihívási szintet, a munkatermelékenység értelmezhetetlenné válik, ezért csak zavart okoz a szereplők viselkedésében; a személyiség önkifejezési lehetőségei megváltoznak, amennyiben az éppen aktuális avatar kiválasztásával az egyénre újabb és újabb álarc telepíthető, a karakterek, személyi tulajdonságok és preferenciák gyorsan változhatnak a cserélődő profilban, második és sokadik életek szerezhetők, ami mind oda vezet, hogy a megbízó ügynök viszony és a szerződéses alku értelmezhetetlenné válik, hiszen a piacon már nem egymástól független stabil karakterek mozognak. A virtuális gazdaság valósága természetesen az első valóság kiterjesztése, és azzal kölcsönhatásban alakul. Ha pl. virtuális dollárt lehet vásárolni vagy értékesíteni valós dollárért, a két világ között hamar összeköttetés teremtődik. Amerikában megfigyelték, hogy néhány ember az ún. Linden dollárral való kereskedésből meggazdagodott a second life játék révén ( Olyan prózai nézőpontból pl., mint az adózás, hamar fölvetődik, hogy miként értelmezhető a virtuális gazdasági térben megszerzett nyereség. A jövedelem egy ügyleten elért hozam vagy két vagyoni állapot közötti pozitív különbség. Az, hogy ez a különbség milyen javak cseréjével megy végbe, Homo oeconomicus belezavarodott közömbös. Adózás szempontjából nem lehet kétséges, hogy a virtuális javak cseréjével megszerzett jövedelem megadóztatható. További kérdésként vetődik fel az, hogy mikor, vagyis mely időpontban tekinthető a nyereség megszerzettnek. Eszerint elegendő-e vajon arra utalni, hogy a virtuális gazdaságban nyereséget értem el, vagy az adózással meg kell várni azt, hogy nyereségemet átváltsam valós dollárra? Ez utóbbi nem felelne meg a piacgazdaság logikájának. Ha pl. értékpapírban kifejeződő követelések cseréjével elért nyereséghez sem kell megvárni adózási szempontból azt, hogy az értékpapírt átváltsuk készpénzre, miért kellene kivételt tenni a Linden dollárokkal? A virtuális térben végzett gazdasági műveletek tulajdonképpen nem jelentenek újdonságot a kapitalista gazdaságban, amelyben alkalmazott fizetőeszköz már régóta merő fikció, amennyiben nem váltható át aranyra, mégis valóság, ha tudjuk azt, hogy annak a piaci szereplők konvencionális értéket tulajdonítanak. A digitális gazdaság kitágítja a hagyományos gazdaság kereteit, de azért végső soron a már megszokott szabályokat kell alkalmazni a digitális térben végzett gazdasági műveletekre is. Mivel a digitális térben sokszor nagyon értékes javak jelennek meg, ill. a javak értéke a digitalizálással megnövelhető, ugyanakkor a hatóságok számára kihívás a digitális gazdaság folyamatainak nyomon követése, a digitalizálódás szélesítheti a szociális szakadékot és fokozhatja a társadalmi ellentéteket. Különösen veszélyes lehet az, hogy ha a digitális teret az emberi méltóságot sértő cselekedetek elkövetésére használják fel. Szintén veszélyforrás a közhatalom előtt megmutatkozó csábítás, hogy technikailag lehetséges lenne a központi irányítás ellenőrizetlen kiterjesztése. Digitális gazdaságban ugyan tapasztalható a munkatermelékenység újgenerációs emelkedése, végső soron azonban a digitális gazdaság szereplői sem vonhatják ki magukat a tranzakciós költségek terhe alól. A jogok biztosítása digitális térben is pénzbe kerül, amit a közösségnek kell finanszíroznia. 2009/5 59

60 FÓRUM 5. A szentek szegényei Az élet a keresztény felfogás szerint nem szenvedés. Nem gondolhatjuk azt (mint a Prédikátor), hogy az ember vágyainak kielégítése mind csak hiábavalóság lenne. Az anyagi javak szűkössége valójában a vágyak és az anyagi világban rejlő lehetőségek közötti összhang hiányával magyarázható, ahol a helyes reakció az ember részéről a mértékletesség. Erre a zsidó-keresztény válasz a szombat év tiszteletben tartása, a böjt és az imádság, sőt, a kegyesség összekötése a szegénységgel. Keresztény felfogásban nem elegendő a károkozás elkerülésére való (egyéni) törekvés, hanem kívánatos a másik ember a szegények segítése, az irgalom gyakorlása irántuk, vagy még inkább a barátság a szegényekkel. A megoldás kulcsa tehát nem a lemondás, hanem az aktivitás. A názáreti Jézus nem fordult befelé, hanem inkább nyitott a másik ember felé: irgalmasságot akarok, és nem áldozatot (Mt , Oz. 6.6). A kiválasztott népet a szolgaságból való szabadulás emlékezete és az Isten országa ígérete fogja össze. Az ígéret földjét csak egy szabaddá vált nép foglalhatta el. Ha pedig szabadság nélkül nincs üdvözülés, szükséges a másikkal való együttműködés. Ebben segít a próféta, akit az Úr azért küldött, hogy örömhírt vigyen a szegényeknek, és szabadulást hirdessen a foglyoknak (Iz. 61, 1). Az égi és földi hatalmak közötti összeköttetés zsidó-keresztény magyarázatának a lényegéhez tartozik, hogy a teremtő Isten szeret bennünket. E szubjektivitás megértésének következménye az, hogy nem lehetséges a földi történések elszigetelése a történelmen átvonuló Isten szemlélésétől. További felismerés az, hogy Isten nem egyszerűen szeret bennünket, hanem a szegények iránt részrehajló. Isten fő aggodalma a szegények gyámolítása (Zsolt. 82). Lehetne azzal érvelni, hogy Isten szeretete kvalifikálhatatlan és mérhetetlen. Eszerint, ha azt tapasztaljuk, hogy Isten különféle embereket különféleképpen szeret, akkor az nem Isten, hanem az emberek miatt van így. Éppen azért lehetnek a szegények az első meghívottak, mert nincsenek olyan földi javaik, amelyek akadályát képeznék az Istennel való kommunikációnak. Ezzel szemben úgy is lehet érvelni, hogy a zsidók és keresztények Istene részrehajló, és nem azért szeret különböző módon, mert az emberek különböznek egymástól, hanem azért, mert maga Isten akarja így. Eszerint Isten annyira szereti a világot, és szeret bennünket, az általa teremtett embereket benne, hogy feláldozza önmagát, mintegy semmivé válik, lekicsinyíti magát, hogy érintkezni tudjon az emberrel. Isten szeretete mivel affekció nem mérhető objektív kategóriákkal, és nem szabályozható. Ha viszont szubjektív, akkor nem egyforma módon fog kiáradni. Innét érthető meg az, hogy a kapott kegyelmi ajándékok sem egyformák, amelyek pedig a kegyelmi ajándéknak megfelelő isteni szeretetre vezethetők vissza. A kereszténység átvette az önmagát az ember iránti szeretetből lekicsinyítő, sőt semmivé tevő Isten képzetét a zsidó testvérektől, de rögtön át is alakította már az első évszázadokban a hellenisztikus filozófiai tradíció mentén. Ez az átalakulás gazdagodás, amely azonban ugyanakkor elszegényedéssel is együtt járt. A keresztény tradícióra alapozva kevesebbet tudunk Isten szenvedő szolgájáról, mint a különféle zsidó hagyományok felől nézve. Amikor azonban Isten, igazság és történelem hellenisztikus kategóriákban értelmezhető öszszefüggései elhalványulnak, visszamehetünk Izajásig, Szofoniásig, vagy még tovább, megsejtve, hogy az isteni szeretet forrása tényleg nem apadhat el. A szegénység a keresztény felfogásban több, mint szociológiai szegénység. Lényegében véve nem is társadalmi, hanem vallásos probléma: próbáljuk megérteni a szegénységet abban a teremtett rendben, ahol a természet elsajátított javai felett ugyan rendelkezhetünk, de korlátaink belátásával. Ezért a szegénység kérdése először is mint annak megértése jelenik meg, hogy a gazdagságnak a keresztény felfogásban határt szab a természet és az emberi belátás is. A szegények ugyan szenvedhetnek az elhagyatottságtól és a magánytól, valójában azonban övék az első választás lehetősége az üdvösséghez vezető úton, sőt maga a szegénység már kegyelmi állapot, boldogság. A szegényekkel való törődés késztetése a boldogságok evangéliumából fakad. A Hegyi Beszéd első megszólítottai a szegények. Ha boldogok a lélekben szegények (Mt. 5, 3, Luk. 6, 20-21), akkor ez arra utal, hogy a kegyesek szegények (nem a földi gazdagságra való hivatkozással határozzák meg saját helyüket a világban), a szegények pedig kegyesek (az első meghívottak). Ilyen értelemben beszélhetünk a szentek szegényeiről. 6. Egyszerűen élni A buddhizmus által ajánlott értékek egyszerűség, erőszakmentesség, a károkozás tilalma, lokalitás, megújuló erőforrások használata kitűnően hasznosíthatók a nyugati gazdaság újabb intézményeinek működtetésében, így pl. a koherens értékrendre és reciprocitásra irányuló kisközösségi cselekvésben (szociális bank, fair trade intézmények stb.). Ma már számos vállalat nagyobb hangsúlyt helyez a hosszú távú imázs építésre, a szociális és jogbiztonság megteremtésére a környezetében, mint az egyszerű nyereségszerzésre. Sok országban (Hollandiában, Ausztráliában stb.) kialakíthatók pl. bizalmi hálók az adóhatósággal, amikor az adókövetelés ún. horizontális érvényesítésére nyílik lehetőség az adóhatósággal megkötött átfogó egyezmény, valóságos szövetség révén. Amikor hangsúlyozzuk a lokalizálhatóságot, a koherenciát és az interaktivitást mint pozitív mintákat, akkor azt a párhuzamot kívánjuk érzékeltetni, hogy a konfliktusokra szabdalt makro társadalom mellett /5

61 FÓRUM mikro szituációk alakulhatnak ki, ahol ideiglenesen a társadalmi integráció szigetei jöhetnek létre a makro társadalom viszonyai között, mintegy reziduális módon, ami cselekvési teret jelent a makrotársadalmi struktúrákon (ideológiák, osztályok, nemzetállam stb.) túl, feltéve, hogy elkerülhetők az instrumentális racionalitás egyoldalúságai (haszonelvűség, hatalomvágy stb.). Ez azt jelenti, hogy nem kell várni a hivatalos tárdadalom által felkínált formális intézmények révén elérhető megoldásokra. A társadalom formális intézményei mellett jelentőséghez jutnak a civil öntudatból fakadó alkalmi kezdeményezések. A makro társadalom mérhetetlen problémái ellenére a mikro világban alkalmilag létrejöhetnek olyan helyzetek, amikor a társadalmi szereplőket a koherencia elérésének célja vezérli, nem pedig valamilyen külső értékrendnek való megfelelés. Fair trade kávé tiéd a választás Így pl. a bio termékeket fogyasztó hálózatok szereplői a hivatalos társadalom szabályozói mentén, néha azok ellenére létrehozzák a maguk saját terjesztői hálózatait, sőt, klubjait, ahol már nem egyszerűen a beszerzett termékek felhasználásáról beszélgetnek, hanem diskurzust folytatnak azon sajátos szemlélet és életmód kialakításának esélyeiről, ami e közösségeket építheti. Vagy pl. sajátos közösséget lehet építeni digitális szótár közös készítésével, vagy nyílt forráskódú programok kollektív fejlesztésével. A résztvevők jellemzően nem találkoznak a valós térben, mégis együttműködnek egy menet közben formálódó szabályrendszer keretei között. A kommunikációs közösségek persze szubkultúrák is lehetnek, amelyek akár deviáns magatartást is igazolhatnak, a koherens értékrend aktuális kialakulása mégis magában hordja a társadalmi harmónia mikroszintű elérésének lehetőségét. A mikro viszonylatok fenntartásában értelmezhetetlen az autonómia. Helyette mintegy Münchausen effektusként autopoietikus folyamatok indulhatnak be: a rendszer magából merít és saját szabályai szerint képes alakítani önmagát. William Ashby szerint egy koherens rendszer a feldolgozott információt (működését) tekintve zárt, energiáját (a környezettel való érintkezését) tekintve azonban nyitott. Ahogy Talcott Parsons magyarázza, a rendszer integritását annak köszönheti, hogy a rendszerhatárokon ellenállás mutatkozik, és a külső hatások csak e határok szűrőjén keresztül juthatnak a rendszeren belülre. A rendszer életképességét végső soron annak köszönheti, hogy olyan mechanizmusokat épít ki, amelyek révén intakttá válik a környezetéből érkező hatásokkal és azok fluktuációjával szemben. A mikro világban való cselekvés jelentőségét alapvetően az adja, hogy a hivatalos társadalom nagy mechanizmusai által produkált elégtelenségek mellett vagy helyett a személyes életben megélhető alternatívát kínál. Bár a kereszténység értékei szekuláris világban nem válthatók át közvetlenül etikus cselekvéssé, VI. Pál Ecclesiam suam c. enciklikája már 1964-ben meghirdeti a dialógust, amelynek folyamatában a szeretet belső hajtóereje külsődlegessé képes válni az egyedi és megismételhetetlen személyes kapcsolatokban (64. bek.). A karizmatikus megújulásból származó (a Szentlélek megtapasztalásának jeleit felmutató) keresztény közösségek ajánlása igen gyakorlatias. A Sant Egidio Közösség szerint pl. maga a Közösség nem más, mint a találkozások színtere, értelme az, hogy fórumot adjon a párbeszédhez. A Közösség valóban rendkívül sikeres volt abban, ahogy megmerevedett frontokon át tudott segíteni súlyos konfliktusoktól terhes embereket, és hozzá tudott járulni a béketeremtéshez, pusztán csak azért, mert szisztematikusan felépített egy adott helyzethez igazodó cselekvési programot (pl. a polgárháborús Mozambikban), amelynek alapján kialakítható lett egy közös nyelv, és a párbeszédet fokról fokra el lehetett mélyíteni. A siker titka az volt, hogy a közösség képviselői méricskélés nélkül, ha úgy tetszik, naiv módon felkínáltak tiszta emberi értékeket, amit kezdetben senki nem fogadott el, ill. mindenki másként fogadott, de a bizalom hálója mégis kezdett kiépülni. Az idealista gesztusok egy idő elteltével maguk után vontak gyakorlati lépéseket (az eszme anyagi erővé válik), amelyek révén a szemben álló felek érdemben közeledhettek egymáshoz. Ez azonban soha nem történhetett volna meg, ha ezt a közeledést egyes személyek részéről nem előzi meg a barátság felajánlásának nagylelkűsége. Ahogy Andrea Riccardi szemléletesen kifejti, a (karizmatikus) közösség nyitott a világra, és felszívja annak kultúráját, ugyanakkor képes a világtól minőségileg különböző tanítás magját megőrizve erjesztő hatást kifejteni. A békeépítés célja: hagyjál jelet a világon, de még inkább legyél képes a világból érkező jelek befogadására. Az ilyen viselkedés nem altruizmus, még kevésbé ideológia, bár kétségtelenül kategorikus lemondás az erőszakról. Deák Dániel 1 1 Egyetemi tanár a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán 2009/5 61

62 RECENZIÓ Kamarás István Vallásosság, habitus, ízlés Kutatási jelentés Kamarás új könyve érdekes és tartalmas, mint az előzők. A szerző P. Bourdieu és M. Weber kutatásaiban szereplő összefüggésrendszer különböző változataira hivatkozik. Ezekre támaszkodva,számára egy izgalmas kérdés, hogy vajon hogyan helyezhető el ebben az összefüggésrendszerben a vallásosság. Összeveti a vallásosság értelmezését egyrészt a bourdieu-i igénnyel, választásokkal, ízléssel és szokásokkal, másrészt a weberi társadalmi rendszerekkel, osztályokkal és rétegekkel. Különleges figyelmet igényelnek a szerző bizonyos kérdésfeltevései, mint például: milyen mértékig hat a vallásosság az életstílusra és persze fordítva? Szerinte, e kérdések mögött ott bujkál az a kérdés is, hogy mennyiben vallási természetűek az értékmegragadás aktusai, és vallási természetű-e az, hogy az ember hozza létre az értékek rendjét?. Mint szokásos, Kamarás gondosan kifejti felmérésének minta összetételét, a különböző számba vett vallások fogalmi tárát, az adatfelvételt és adatfeldolgozást. A Bevezetés után a három fejezet foglalkozik a következőkkel: az első a vallásosság jellegével, a második az életstílussal, az ízléssel és az értékrenddel, a harmadik pedig a művészet szerepével, fogadtatásával és befogadásával. Mindezeket a témákat a különböző egyházias és felekezeti, szektás és kultikus vallási beállítódású egyénekre vonatkoztatja. Az eredmények megtestesülnek a sokrétű és gazdag együtthatók halmazában. A szerző az együtthatókat okozati, illetve függvényes összefüggésként értelmezi, önkényesen választott összefüggőségek között pedig gyakoriságokat sorol fel. Ezeket valónak fogadja el, miután statisztikailag valószínűek, viszont az elemzésének tudományelméleti megalapozása hosszabb és kimerítőbb lehetett volna. Amikor egy kutató harmadik személyben magyaráz egy jelenséget, akkor nem veszi észre a feltételezéseinek szükségszerű végtelen sorát. Ha viszont egy jelenséget első személyben szólít meg, keresve az összefüggés tényezőit, akkor már weberi választott összefüggésekről van szó, olyan öszszefüggésekről, amelyek lehetővé teszik a magyarázatot, vagy hozzájárulnak ahhoz. A második személyben való munka a Másikkal megengedi a vitát és a kritikát. A harmadik személy megteremti a szükséges nyelvezetet. Az első személy intézményesíti az alanyiságot. A második személy lehetővé teszi a beszédet. Tulajdonképpen könnyen belátható, hogy a tudás egyik vagy másik módja nem tesz mást, mint hogy adott előfeltételek között választ ad bizonyos kérdésekre. Kamarás sok kérdést tesz fel a Bevezetőben, de aránylag kevésre ad választ. Sokan tudományosnak fogadják el a leírást mint módszert, ami az érzékelhetőre és az észlelésre korlátozódik. Vagyis a láthatóra, a hallhatóra stb., azok számszerűsítésére és esetlegesen azok együtthatói számaira, de feltételezi a magyarázat és az értelmezés nélküli megfigyelést. Vajon elegendő-e mindez, ha tudományos igazságra törekszünk? Magyarázni nem jelent mást, mint egy adott kérdésre válaszolni: hogyan vagy miként van, működik vagy lehetséges valami, tehát a dolgokat megalapozni, vagyis a valóság és a dolgok összetettségét egyszerű és világos összefüggések formájában kifejezni. Ezek az összefüggések bizonyíthatók és/vagy kísérlettel bizonyíthatóak, sőt egy adott, bizonyított helyzetből kikövetkezhető egy másik helyzet. Érteni a következőt jelenti: válaszolni azokra a kérdésekre, hogy miért van, működik vagy lehetséges valami, tehát értelmezni a valóságot és a dolgokat, megfejteni a valóság és a dolgok jelentését, megtalálni értelmüket, és felfogni ésszerűségüket. Ugyanakkor nehéz valamit magyarázni, ha nem értjük egy bizonyos mértékig, és viszont: nehéz megérteni valamit, ha nem magyarázom meg egy bizonyos mértékig. A magyarázó összefüggések megértése csak értelmező összefüggése segítségével történhetik, és fordítva. Véleményem szerint a sok-sok érdekfeszítő adat alapján az utolsó fejezetében: az Összegezésben, Kamarás többet és kimerítőben magyarázhatna és értelmezhetne. Gazdag adatgyűjteménye alapján képes lett volna rá. Pedig úgy tűnik, igen közel áll hozzá, de mintha valami visszatartaná. Megemlítem még két másodrendű kifogásomat is. Nem hinném, hogy szektásoknak minősített mozgalmak örülnének az e néven való osztályozásuknak. Azon kívül, miért fontos egyedül a nők vallási-egyházi szerepének megítélése, anélkül hogy Kamarás rákérdezne a férfiak vallási-egyházi szerepére? Az olvasó biztos megértette, hogy ebben a munkában egy igen fontos kutatási jelentés -ről van szó, amit feltétlenül el kell olvasnia és megvitatnia, amin érdemes elgondolkoznia, és amiről beszélnie kell, ahol csak lehet, különösen az egyházakban és vallásos mozgalmakban. Loisir Kiadó, Budapest, Bárdos-Féltoronyi Miklós /5

63 RECENZIÓ Fazakas Sándor (szerk.) Vezetés és menedzsment az egyházban és a diakóniában Az evangélium paradoxona a vezetés mint szolgálat, elsőség mint utolsóság óta az egyházi vezetés szolgálata kapcsán számos vélemény született. Már a legelső, apostoli generáció idején körvonalazódott a két végletes állásfoglalás. A karizmatikus szemléletmód kétségbe vonta bármiféle hivatali, vezetési szerep jogosultságát, s az egyház létezését, fennmaradását, történelmi, kulturális valóságban való fejlődését teljességgel a Szentlélek spontán és kreatív kegyelmi működésére akarta bízni. Ezzel párhuzamosan körvonalazódott az az állásfoglalás, amely minden krisztusi hatalom- és hierarchia-ellenes kritikát kizárólagosan az ószövetségi vallásgyakorlatra korlátozott, míg az egyházban épp a hatalomnak és a hierarchiának teremtette meg a sajátos újszövetségi ideológiáját. Az első csoport kapcsán gondolhatunk a 2. század montanistáitól kezdve egészen a mai szabadegyházakig sok modellre; míg a második felidézi előttünk a közép- és barokk kori, majd újskolasztikus elméleteket az egyházi vezetés lelki és világi hatalmáról, jogairól és tekintélyéről. Mindazonáltal, karizma és intézmény klasszikus kettőse napjainkban mintha már nem a kizárólagos feszültségforrás lenne az egyházvezetés terén. Új kérdésként felbukkant az elidegenedés, a hivatal és a szubjektum kettős pólusa, amelyben az, ami személyes, mintha nem lehetne hivatali; s az, ami a hivatalra tartozik, szükségképpen szubjektum-idegen. Mit tegyen hát ma az, aki az egyházban megvalósuló (és megvalósulandó) vezetésről gondolkodik akár mint hívő, akár mint maga is vezetési felelősséggel felruházott személy? Azt nem vonhatjuk kétségbe, hogy az egyházban, mint emberi közösségben, amelyet kulturális, társadalmi, de akár még gazdasági és jogi faktorok is meghatároznak, szükségszerű tény a vezetés megléte. Milyen legyen tehát a jó vezető? A plébános legyen kultúrfelelős, a püspök médiaszemélyiség, az irodaigazgató menedzser? Meddig lehet az egyházon kívüli szövegkörnyezetben megfogalmazódott szerepköröket átvinni a keresztény közösségi lét szintjeire? Az emberi alkalmasság jelent egyházi alkalmasságot is? A totális és lehetőség szerint legjobb menedzsment megoldja a hívő létezés által napjainkban felmutatott nehézségeket? Menedzselhető-e úgy napjaink egyháza, hogy a templomok tele legyenek, megszűnjön a pap- és lelkészhiány, s közösségünk a társadalom erős és meghatározó eleme legyen? És egyáltalán: az evangéliumban elénk adott célok-e ezek? Akit ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatnak, örömmel és haszonnal olvashatja a Kálvin Kiadó új kiadványát, a Fazakas Sándor szerkesztésében megjelent Vezetés és menedzsment az egyházban és a diakóniában című kötetet. Valóban lelkesítő látni, hogy miután a fenti kérdésekkel elsősorban angolszász és német nyelvterületen egyre többet foglalkoznak, már Magyarországon is találkozhatunk megalapozott, hiteles és tudományos szempontból is alapos eszmefuttatásokkal. A kötet tulajdonképpen előadások és tanulmányok gyűjteménye. Három német szerző (H.-J. Abromeit, M. Herbst és a legtöbbször szereplő A. Jäger) hat írása, valamint négy magyar szerző (Fazakas S., Hézser G., Környei I. és Fruttus I. L.) gondolatai találhatók a könyvben. Mind tartalom, mind pedig irányultság szempontjából sokszínű a gyűjtemény. Vannak biblikus és teológiai megfontolások (H.-J. Abromeit, Mit jelent a spirituális gyülekezetmenedzselés?; M. Herbst, Hivatalként igazgatni, vagy vállalkozásként vezetni az egyházat?; Fazakas S., Vezetés a Magyarországi Református Egyházban és teológiában), vagy éppenséggel a modern pszichológia, vezetéselmélet, illetve a közgazdaságtan elemeit felvonultató tanulmányok (Környei I., Vezető szerepek és egyházi intézményvezetők; Fruttus I. L., Egyházi intézményvezető szakirányú továbbképzés a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen). Ezekben nyilvánvalóvá válik, hogy egyfelől milyen személyes kvalitásokra van szüksége egy vezetőnek, másfelől mi is a jó vezetési stílus emberi kulcsa, működőképes modellje és mindez miként alkalmazható az egyházi viszonyokra. A szerzők közül külön kiemelést érdemel A. Jäger, a Bielefeldi Egyházi Főiskola tanára (A diakónia modern menedzselése esélyek és veszélyek) és a szintén Bielefeldben tevékenykedő Hézser G. református lelkész, pszichológus (Vezetés személyiség hatalom). Írásaik valóban szintetikusak, és olykor meglepően frissek, hiszen képesek levetkőzni a vezetés és menedzsment kérdésére tapadt megannyi egyházi közhelyet (vagy akár az adott témák tárgyalása kapcsán a hierarchiában meglévő látens félelmeket). Az áttekinthető magyarázó ábrák, a jó összefoglalások, A. Jäger tézis-gondolatai lehetővé teszik, hogy a kérdéskör kapcsán a szavak ne a végtelenbe szaporodjanak, hanem világos és alapvető vonalak mentén haladjon előre az útkeresés, a III. évezred egyházvezetése és -vezetője hiteles és életképes modelljének megalkotása. Ennek kapcsán nagyon pozitívan értékelendő a tény, hogy bár a szerzők protestánsok, a katolikus gondolat ismeretéről is tanúságot tesznek (a kötet többször hivatkozik a II. Vatikáni Zsinatra). Mi lesz hát a vezetés megújult modelljének kulcsszava? A kybernézis, amely Schleiermachertől 2009/5 63

64 RECENZIÓ elindulva a kormányzás (gör. kybernésis, lat. gubernatio) tana (és nem áll kapcsolatban a modern kibernetika tudományával), és amely a vezetés gyakorlatára összpontosít, segítve a vezetőt kettős funkciója, az előre gondolkodás és a tanácsolás (mikro-, mezo- és makro-vezérkoncepciók kidolgozása) terén. Ha mindezt végiggondoljuk, máris túllendülünk karizma és intézmény, hivatal és személyesség klasszikus ellentétpárjain, és megértjük: a megoldás a szempontok sokféleségéből bontakozik ki, Krisztus nagy paradoxonja pedig örökre feloldhatatlan; jaj nekünk, ha feloldjuk. Zárásként álljon itt M. Herbst gondolata: Egyszerűen jobban kell csinálni a dolgokat, az evangélium megérdemli: Let s make things better! Kálvin Kiadó, Budapest, Dr. Török Csaba Tabajdi Gábor Ungváry Krisztián Elhallgatott múlt A pártállam és a belügy A politikai rendőrség működése Magyarországon A Párt által működtetett állambiztonsági szolgálatok mindvégig messzemenően megsértették az alapvető emberi jogi normákat, a magyar alkotmány deklarált elveit. A társadalomnak mély sebeket okoztak. A 1970-es és 1980-as évek finomodó technikái ellenére a szervek megmaradt és kutatható dossziéinak dokumentumai is emberi tragédiák tömegét rejtik (11) írják a szerzők annak a könyvnek a bevezetőjében, amely elsőként kínál betekintést az állambiztonsági szervek és a kommunista párt jól szervezett és szabályozott kapcsolatába (17-50). Ugyanakkor a szerzők nevesítik azokat az esetenként máig vezető pozícióban levő személyeket, akik a politikai rendőrséget irányították és vezették (51-143); s ily módon ténylegesen is fenntartották a diktatúrát ( a Kádár-rendszer rendőrállam volt, ahol az elnyomó szervek a társadalom totális ellenőrzésére törekedtek ; 14). De egyben betekintést nyerhetünk az állambiztonsági munka eszközeibe és módszereibe ( ), illetve számszerűsített működésébe is, amely felöleli pl. a nyilvántartott, megfigyelt, vagy vizsgálat alá vont személyeket ( ). Közhely, hogy a régi hatalmi elit átmentette önmagát. Azt is lehet mondani, hogy Közép-Kelet-Európában lényegében ellenőrzött rendszer-átalakítás ment végbe. 1 Ennek keretében került sor a politikai, gazdasági, pénzügyi és társadalmi hatalom újraelosztására; a pártkáderek és az ellenzékiek között. Ez az oka annak, hogy máig hiányzik szinte mondhatni lehetetlen a múlt feldolgozása, hiszen azzal elsősorban maguk az érintettek nem akarnak semmiféle formában szembenézni ( a pártállam felelősei hallani sem akarnak arról, hogy milyen rendszert tartottak fenn ; 11). És ebben nincsen semmi rendkívüli. A bolsevik rendszer ugyanis amoralitásra és a mindennemű felelősségvállas elhárítására szocializálta az egyént. Ez a szocializáció pedig máig meghatározó, mivel az intézményesített kontraszelekciónak köszönhetően a bolsevik rendszer a mentalitás és a hatalmi struktúrák szintjén mintegy újratermeli önmagát. Mindezt azért érdemes szem előtt tartani, mert az egyházak élete több évtizeden keresztül egy ilyen közegben zajlott, ami máig érzékelhető mély nyomokat hagyott. Lenin óta ugyanis a vallás és különösképpen a katolikus egyház a bolsevizmus első számú ellenségének számított, amelyet meg kellett semmisíteni (addig pedig mindenképpen domesztikálni).2 Érthető tehát, hogy ha korszakos viszonylatban egyenetlenül ugyan, de az egyházakkal kapcsolatos témák kiemelt helyet foglaltak el az állampárt vezető testületeinek [mint pl. az MSZMP Politikai Bizottsága] ülésein. Az elvi iránymutatásoktól a konkrét beavatkozásokig gyakorlatilag minden megtalálható a döntéshozói palettán (42). A szerzők szerint az MSZMP egyházellenes politikája 1958 közepére kristályosodott ki. Ekkor fogalmazódott meg legfelsőbb szinten az az elméleti konstrukció, amely elválasztotta a vallás elleni (ideológiai) küzdelmet az egyházi reakció elleni politikai harctól. E mögött az a felismerés húzódott meg, hogy a rendszer konszolidációját, később pedig a stabilitás fenntartását hatékonyan segítheti egy lojális egyházi vezetés. Ennek érdekében az egyházak kezelésével kapcsolatos hatásköröket igyekeztek megfelelően elkülöníteni. Az Alkotmányt és a törvényeket alapvetően sértő intézkedési terveket pedig csak a legszűkebb nyilvánosság számára közölték. (43). Ennek függvényében és szellemében dolgozta ki, és bonyolította le, az állambiztonság a maga zsaroló, manipulatív és bomlasztó akcióit (45), amely végül elvezetett (1973- ra) a sikeres együttműködésig. Ezért jelenthette ki az MSZMP május 16-án (!), hogy három évti- 1 Ez még Romániára is igaz, ahol a Párt másod-, harmadvonalas kommunistáinak egy megrendezett forradalom káoszában kellett konszolidálniuk a maguk hatalmát. Ehhez szükség volt ugyan az azóta felszámolt bányászok segítségére, de végeredményben sikerült. 2 Lásd R. Service, Lenin. Egy forradalmár életrajza, Park Könyvkiadó, Budapest, Rec. Jakab A., Katekhón. Keresztény teológiai, fi lozófi ai és kulturális folyóirat 5, 2008/2 (n 15) old /5

65 zedes egyházpolitikája történelmi mércével mérve s a nemzetközi összehasonlítás tükrében egyaránt sikeresnek bizonyult (47). Ezt azt is jelenti, hogy a hazai egyházakat sikerült intézményesen bedarálni, s egy megalkuvó egyházvezetés hatalomra juttatásával a rendszer szolgálatába állítani. A beépített hálózati emberekről és társadalmi kapcsolat -okról nem is beszélve, amelyek mind-mind belülről bomlasztották, erkölcsileg züllesztették az egyházakat. A mérhetetlen vallási/teológiai műveletlenség mellett 3 ez az általános egyházi hitelvesztés is az oka annak, hogy a rendkívül széles választékot kínáló magyar vallási piacot 4 alapjában véve a fundamentalizmus és az ezotéria uralja. A grafikonokkal, ábrákkal, (fény)képekkel gazdagon illusztrált, és bőséges (1418) jegyzetapparátussal ellátott kötet egyrészt átfogó strukturális megközelítéseket kínál, másrészt pedig konkrét esettanulmányokkal szemlélteti magának a pártállamnak és az állambiztonságnak a működését. Az egyházakra, történetesen pedig a katolikus egyházra vonatkozó feltárások tehát egy sokkal szélesebb kontextusba ágyazottan jelennek meg. Ez azt is jelenti egyben, hogy Tabajdi Ungváry munkája szükséges és megkerülhetetlen alapolvasmány nem csupán a múlt, hanem elsősorban a jelen történéseinek a jobb megértése céljából is. 5 Hiszen az egyházi vonatkozású esettanulmányok egyben a máról is szólnak. Ilyen pl. Feledy Zsolt ügynök (titkos megbízott) esete, akit a szerzők dr. Kiszely István antropológussal azonosítanak (460/538), és aki egyházi vonalon (is) tevékenykedett ( ). Az ő pályafutása teszi nyilvánvalóvá, hogy ma már teljesen kibogozhatatlan, hogy egy ilyen karrierben mi köszönhető a tehetségnek, és mi írható egyértelműen 3 A diplomás műveletlenség és szellemi elmaradottság siralmas példája Szekeres Júlia pécsi mikrobiológus a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság Felülvizsgálati Bizottsága elnöke, aki megrekedt egyetemi évei marxista-leninista valláselméleténél, és ebből kifolyólag a teológiát ma (2009-ben) sem tekinti tudománynak. Sőt mi több. a Magyar Tudományos Akadémiára hivatkozva (amely szerinte 200! éves) ezt írásba is adja! 4 Lásd Magyaroszági egyházak, felekezetek, vallási közösségek 2007, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Budapest, Amennyiben a különböző forrásokat összevetjük (pl. ide sorolva Bandi István, Adalékok a Pápai Magyar Intézet történetéhez, állambiztonsági módszertani megközelítésben, in: Egy ház - történeti Szemle 8, 2007/1, old. = hu/~egyhtort/cikkek/bandiistvan.htm), akkor válik igazán érdekessé az a hallgatás, amellyel Erdő Péter bíboros a maga Római Magyar Intézet-i éveit körülöleli. Lásd Hitem: kegyelem. Erdő Péterrel beszélget Kuzmány István. (Miért hiszek?), Kairosz Kiadó, Budapest, 2008, old. az ügynöki tevékenység eredményeképpen megteremtett/élvezett lehetőségek javára (amely lehetőségekkel értelemszerűen mások nem rendelkeztek/rendelkezhettek). 6 Napjaink egyházpolitikai történéseit hasonlóképpen jobban érthetővé teszi A katolikus egyházi hierarchia megtörése a Kádár-rendszerben c. résztanulmány ( ). Az olvasó megismerheti mind a beszervezések taktikáját és célját, mind pedig a beszervezettek gyakorlati tevékenységét. Ugyanakkor a szerzők rávilágítanak arra a felelősségre is, amely egyértelműen a Vatikánt terheli a magyar katolikus egyházi vezetés megtörésében. Ez olyan sikeres volt, hogy a kádári pártállam a végén lényegében a Hagemannügy után ( ) már a rendfenntartást is a püspöki karra bízta (Regnum Marianum és Bokor ügyek). Pedig ennek nem feltétlenül kellett volna így történnie. A szerzők ezt az NDK példájával támasztják alá, ahol a Stasi-nak egyetlen püspököt sem sikerült beszervezni (307). Egyedülálló módon a szerzők nevesítik azokat a BM III/III vezetőket, akik egyházi vonalon tevékenykedtek ( ). A beszervezettségben érintett és ma mélyen hallgató, vagy mindent következetesen tagadó egyháziak tulajdonképpen ezeket az embereket, vagy az ő emléküket védelmezik; 7 és mentálisan mintegy tovább működtetik/éltetik magát a diktatúrát. Ebben a magatartásban mindenképpen élen jár Paskai László bíboros ( Mozgástér és kényszerpályák ecsetvonások egy egyházfő életrajzához, ), aki máig lojális ahhoz a letűnt államhatalomhoz, amely valójában megalázta őt (328). De mit lehet várni attól az embertől, aki április 30- án fő elnyomójának, az egyházat tönkretevő egykori villamoskalauz Miklós Imre államtitkárnak az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetése alkalmával képes volt a következőket írni: 6 Ehhez és ennek fényében érdemes elolvasni Majsai Tamás, Ismereteimet soha, senkinek nem fedhetem fel. Papi ügynökök a Vatikán előszobáiban c. négy részes tanulmányát, amely főképpen Benyik György, szegedi teológiai professzor, hasonló életpályáját tárja fel (Beszélő 12, 2007/12; 13, 2008/1; 13, 2008/3; 13, 2008/4). 7 Több mint sokatmondó, hogy az önmagukat áldozatnak beállító és automatikus önfelmentést gyakorló érintett egyháziak ez idáig egyetlen volt állambiztonsági tisztségviselőt sem jelentettek fel okirat-hamisításért, jóllehet folyamatosan és következetesen hamisnak minősítenek minden velük kapcsolatosan előkerülő kompromittáló dokumentumot. Az önfelmentő apológia iskolapéldája Tomka Ferenc [ Lukács ], Halálra szántak, mégis élünk. Egyházüldözés és ügynökkérdés (Szent István Társulat, Budapest, 2005) c. munkája. Ettől eltérő helyzetértékelésért lásd Lénárd Ödön Tímár Ágnes Szabó Gyula Soós Viktor Attila, Utak és útvesztő, Kairosz Kiadó, Budapest, /5 65

66 RECENZIÓ Igen tisztelt Államtitkár Úr! Váratlanul ért a hír, hogy saját kérésére megválik eddigi munkakörétől. A magam részéről abban bíztam, hogy együttműködésünk még éveken keresztül tartós marad. ( ) Kötelességemnek tartom, hogy kifejezzem köszönetemet mindazért, amit működése idején a katolikus egyházért tett. Sokszor megtapasztaltam jóindulatát, segítőkészségét, amellyel előmozdította egyházunk életének a kibontakozását. ( ) A magam részéről megbecsüléssel gondolok végzett munkájára, személyére. Kérem, őrizzen meg jó emlékei közt. Ugyanakkor biztosítom, hogy én is jó emlékezettel gondolok Államtitkár Úrra. Örülnék, ha személyes kapcsolatunk továbbra is megmaradna. ( ) Paskai László bíboros, prímás, esztergomi érsek. ( ) Amennyiben van erkölcsi és intellektuális lezüllés, akkor ez kétséget kizáróan az! Ezt főképpen azért érdemes szem előtt tartani, mert manapság divatos erkölcsi válság -ról beszélni. De mit is jelent ez? Egy álságos, hazug, kétszínű és képmutató (valójában maffiaszerű) valóságot, ahol a szónak nincs értéke; ahol mindent a pénz, a pozíció, a kapcsolati tőke és az ideológia/politika lojalitás határoz meg; s ahol az erkölcsi norma mércéje az egyéni vagy a csoportérdek. Lényegében véve az értéktelen válik értékké, és minden csupán látszat. Mindez mélyen gyökerezik a kommunista diktatúrában, amelynek sikerült értékként megjelenítenie és kihasználnia mindazt, ami az emberben alantasan benne van: a középszerűségből eredő kisebbrendűségi érzés okozta frusztrációkat, az anyagiasságot, a karrierizmust, a hatalmi vágyat, a másnak ártani tudás képességéből fakadó kéjérzetet. Tabajdi Ungváry könyvéből ugyanis egyértelműen kiderül, hogy ki milyen háttérrel jutott (gyakorlatilag iskola nélkül, politikai alapon) emberi sorsokat meghatározó állambiztonsági hatalmi pozícióba: pl. lakatossegéd (vezérőrnagy), géplakatos (rendőr ezredes), cipészsegéd (alezredes), bádogos (ezredes), szűcssegéd (alezredes), kárpitos segéd (alezredes), napszámos (vezérőrnagy), alkalmi munkás (alezredes), ács (ezredes). De nem jobb a helyzet pártvonalon sem, ahol teljhatalmú KB-titkárok, belügyminiszterek, osztályvezetők, életrajzaival ismerkedhet meg az olvasó. Amennyiben pedig az egyházi elhárítást is kézben tartó BM III/III. Csoportfőnökség vezetőit nézzük, az maga a döbbenet: dieselmotor-szerelő, esztergályos inas, mezőgazdasági munkás, kondás, raktáros, esztergályos, uradalmi cseléd, segédmunkás, szabósegéd, szakmunkás. Érthető, hogy a beszervezett egyháziak nem szívesen beszélnek a múltjukról. Ezt lehet, hogy még akkor sem igazán tennék meg, ha nem kötné őket a titoktartási kötelezettségvállalásuk, amellyel lényegében véve egykori tartótisztjeik számára teszik lehetővé a töretlen karrierépítést, esetenként pedig a társadalom további befolyásolását, irányítását. Úgy tűnik, hogy tartó és tartott egy életre összefonódtak! Nem véletlen, hogy ezt a következmények nélküli, perverz folyamatot tehetetlenül szemlélni kénytelen magyar társadalom egy tudatosan szervezett és irányított társadalompusztítási játszmában tulajdonképpen belülről bomlik szét. Hiszen a teljes tehetetlenség és kiszolgáltatottság érzeténél, amikor akár még a fájdalom kifejezésének a joga is felfüggesztésre kerül, nincs (ön)pusztítóbb erő. Talán ezért is fontos tudatosítani, hogy a sokat hangoztatott erkölcsi válságnak alapvetően két fő okozója van: az egyik az értelmiségiek 8, a másik pedig az egyházak/egyháziak (a politikusok lényegében véve csak felhasználói, illetve kiszolgálói a megtermelt retorikának!). Nem véletlen tehát, hogy ők beszélnek róla a legtöbbet és a leghangosabban; illetve önmagukat érzik a legalkalmasabbnak arra, hogy a társadalom számára a kivezető utat felvázolják. A kérdés csupán az: milyen alapon? Hiszen azok az érintett egyháziak, akik folyamatosan megtérésről és bűnbánatról szónokolnak reggeltől napestig teljes mértékben képtelenek arra, hogy kimondják azt az egyszerű szót: bánom. 9 Alapmeggyőződésük, hogy nincs semmi megbánni valójuk. És akkor az embereknek, a társadalomnak bármiféle vonatkozásban vajon mit kellene megbánnia? Ilyen körülmények között két megoldás létezik: a káosz vagy a diktatúra (egy döntően új elit-garnitúrával). Legnagyobb esélye ezen utóbbinak van, mert a magyar társadalom, a jelen körülmények közepette, gyakorlatilag ezt tekinti a kisebbik rossznak. Egyébként is hozzá van már szokva/szoktatva. Egyedül a régi diktatúra itt maradt/rekedt kiszolgálói, fenntartói és haszonélvezői problémáznak, miközben hangadó és közvélemény-formáló megmondó embereik ugyanakkor szintén a szabadságjogok szűkítését tartanák indokoltnak. Problémájuk lényegében véve csupán az, hogy ezt a diktatúrát már csak a koruk miatt is nem ők működtetnék! 1956-os Intézet - Corvina, Budapest, Jakab Attila 8 Erre vonatkozóan lásd Publius Hungaricus, A féltudású magyar elit ( Uő., A féltudású elit alternatívája ( (Letöltés: október 9). 9 Ebben a kérdésben lásd Ifj. Fabiny Tibor (szerk.), Igazság és kiengesztelődés. Az egyházi közelmúlt feldolgozásának teológiai, történeti, etikai és gyakorlati kérdései. Előadások 2005 őszén, Evangélikus Belmissziói Baráti Egyesület, Budapest, Református viszonylatban lásd /5

67 HUMÁNERŐFORRÁS ÉS SZERVEZETI MENEDZSMENT a keresztény szociális tanítás és gazdaságetika alapelveihez igazodva Tanácsadás: Vezetők értékorientált képzése Menedzsment ismeretek és tréningek Nemzetközi Trénerés Tanácsadó-Hálózat Telefon: ban az Egyházfórum Alapítvány Ft támogatást kapott a személyi jövedelemadó 1%-ából, melyet a folyóirat nyomdaköltségeire fordítottunk. Hálásan köszönjük minden felajánlónak a támogatást! Az Alapítvány kuratóriuma Felhívás Felhívjuk tisztelt Olvasóink figyelmét, hogy az Egyházfórum 2010/1. számától az újságárusoknál nem lesz kapható. Kérünk mindenkit, aki eddig lapterjesztőknél vásárolta meg folyóiratunkat, hogy a jövőben a szerkesztőség címén rendelje meg, illetve fizessen elő. Ezáltal is korlátozni kívánjuk a költségek növekedését. Az Egyházfórum ára így 2010-ben csak néhány százalékkal növekszik: az egyes számok ára 420,- Ft, a hat számra vonatkozó évi előfizetés 2200,- Ft. lesz. Megértésüket köszönjük! A szerkesztőség

68 A KÖNYVEK MEGRENDELHETŐK AZ EGYHÁZFÓRUM SZERKESZTŐSÉGÉNEK CÍMÉN. A feltüntetett árakból az előfizetők 30% kedvezményben részesülnek. A holokauszt és a kereszténység látszólag nehezen összekapcsolható fogalmak. Hiszen mi is állhatna távolabb a jóérzésű keresztény emberek elveitől, erkölcseitől és szándékaitól, mint az, hogy vallásukat a gyűlölet egyik leggyalázatosabb történelmi megnyilvánulásával hozzák összefüggésbe? Igaz, de mégis könyvünk pontosan ezt teszi. A náci korszak ( ) és a holokauszt a Soá idején sok keresztény felemelte szavát a zsidók üldözése ellen, sokan együttműködtek az üldözőkkel, és sokan csendben voltak: nem szóltak»se mellette, se ellene«, ahogy Elie Wiesel, maga is a holokauszt túlélője, fogalmazott. Valójában legkevesebben azok a keresztények voltak, akik életük kockáztatásával igyekeztek menteni a zsidókat. (A kötet bevezetőjéből) E kötet»segédkönyv«a múlthoz és egyszersmind a jövőhöz. Kérdéseket tesz fel, amelyekre választ kell adnunk. Emlékeztető arra nézve, hogy a múltat kiengesztelődéssel kell tisztáznunk, a jövőt pedig közösen kell alakítanunk. (Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke) Carol Rittner, Stephen D. Smith, Irena Steinfeldt: A holokauszt és a keresztény világ (428 old.) Ára: 2500,- Ft Miről beszélgetne ön vacsora közben Jézussal? Ezzel a kérdéssel szembesül Nick Cominsky, a cinikus, de sikeres üzletember, amikor elfogad egy elegáns étterembe szóló meghívást a Názáreti Jézussal elköltendő vacsorára. Biztos abban, hogy munkatársai akarják felültetni, leleplezésre készül. Asztaltársa megérti a gyanakvást, de azt javasolja, hogy folytassák a vacsorát mégis úgy, mintha ő tényleg Jézus lenne. A remek vacsora közben lebilincselő beszélgetés alakul ki, amely egyebek között kiterjed családi ügyekre, világvallásokra, halál utáni életre. Nick ráébred saját szunnyadó vágyaira, lelki és szellemi bizonytalanságaira, Isten iránt érzett neheztelésére és egyre kevésbé csodálkozik azon, hogy a lelke mélyéből feltörő kérdésekre a vele szemben ülő férfi válaszokat tud adni. David Gregory: Vacsora egy tökéletes idegennel (108 oldal, keménykötés) Eredeti ár: 1890,- Ft Folyóiratunk megjelenését a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta