Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma esettanulmány
|
|
- Virág Mezei
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Nádasdi Péter: Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma 471 Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma esettanulmány 1. Bevezetés Empirikus vizsgálatom tárgya az olyan szintaktikailag önálló, de erősen megkötött jelzős szerkezet, mint a vére hullott Vászka, 1 amely egy nominális (vére) és egy -t, -tt toldalékos verbális (hull-ott) elem kapcsolatából áll, és feltűnő tulajdonsága az, hogy személyjelölő található a szerkezet nominális tagján (vér-e). A másik hasonló személyjelölt jelzős szerkezet például a Vágó István vezette vetélkedő, ahol a személyjelölő a verbális elemen található, már szerepelt az egyik minimalista elméleti keretben írott tanulmányomban (l. Nádasdi 2006), viszont azzal a csoporttal, amely most ebben a tanulmányban a középpontba került, a korábbi cikkben csak érintőlegesen, független bizonyítékként foglalkoztam, és még csupán a lexikalizált alakok, mint a magva-szakadt szerepeltek a vizsgálatban. 2 Ez a tanulmány most csak leíró szempontból térképezi fel ezt a kevéssé, de eddig csak nyelvtörténeti vagy szószerkezeti szempontból kutatott szerkezetet. 3 Vizsgálódásom a szintaktikailag önálló alakokra összpontosít. Elsősorban a mai magyar nyelvben még létrehozható, előforduló, nem lexikalizált, nem idiomatikus alakokat veszem számba, és az anyanyelvi beszélőkön tesztelve elsőként írom le a vére hullott Vászka típusú szerkezetet és előfordulási lehetőségeit. A tanulmány a legfrissebb eredményeket ismerteti, amelyek a szerkezet elfogadhatóságát mérik anyanyelvi beszélők körében. 4 Az első nyelvtörténetileg adatolható alakok, mint a Müncheni kódex két adata a keze meg aszott ember és a keze aszott embernek azt mutatja, hogy az igekötős és az igekötő nélküli alakok előfordulása és elfogadhatósága az első írott előfordulástól kezdve egyenértékű volt, ezért a cikk különösen nagy figyelmet fordít az igekötős és az igekötő nélküli alakok megoszlására a tesztelésben, illetőleg a kutatásban. Vizsgáltam, mennyire igaz a szerkezet szigorú kéttagúsága, és elfogadható-e, hogy a nominális elem jelzőt vegyen magához, mint például a hátsó lába égett kutya esetében, vagy hogy az igei elem határozóval álljon, mint például a tegnap vére hullott Vászka esetében. Ugyanígy érdekesnek tűnt a mellérendelés és az ellipszis a nominális és a verbális elemeknél: például a vére és foga hullott Vászka Köszönetemet fejezem ki az ismeretlen lektornak az alapos bírálatáért, témavezetőmnek, Kenesei Istvánnak a szerkezet szintaktikailag önálló tagjainak feltárása kapcsán, Maleczki Mártának, hogy lehetővé tette a vizsgálódást a diákjai körében, az SZTE BTK 2009/2010-es tanév első félévében a Bevezetés a nyelvtudományba című kurzus diákjainak a közreműködését, Szücs Mártának és Zsigri Gyulának, valamint szemináriumuk hallgatóinak, illetőleg minden egyes személynek, aki kitöltötte a tesztet. 1 Gothár Péter: Haggyállógva Vászka (1996) filmje után. 2 Látszólag módszertani problémát jelent a szerkezetek helyesírása, amely rányomja a bélyegét a szerkezetek megítélésére is (szóösszetétel kontra önálló szintagma), pedig ahogy Laczkó és Mártonfi (2004: 141) fogalmaz a vitaanyagukban, a legneuralgikusabb pontja helyesírásunknak a különírás és az egybeírás, és a szókapcsolatok, valamint az összetételek között nem húzható nyelvtani értelemben éles határ. Legnagyobb gondot az állandósult szókapcsolatok jelentik, és a kéttagú, igei alapú állandósult szókapcsolatok a legproblémásabbak, pontosan mint a vizsgált szerkezeteink. Az egybeírást csak a kialakult írásgyakorlat indokolja. A lexikalizált alakokat egységesen kötőjelesen írom a vizsgálat során, míg az újonnan alkotottakat különírom, függetlenül az alkotója írásmódjától, hiszen azokat szintaktikailag függetleneknek feltételezem. 3 A nyelvtörténeti témában készülő cikk, amely október 15-én az SZTE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszék által szerevezett A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei VI. című konferenciáján elmondott előadáson alapul, éppen ezekről az alakokról ad számot összehasonlítva a magva-szakadt-féléket az isten-adtafélékkel. 4 Az ebbe a csoportba tartozó mai és szintaktikailag is önálló példányok vizsgálata előadás formájában elhangzott a Nyelvészeti doktoranduszok 13. országos konferenciáján november 25-én Szegeden.
2 472 Nádasdi Péter vagy a haja veszett és hullott férfi. A többes számú elfogadhatóságukat is teszteltem, mint a fogai hullott jószág szemben a fogai hullottak/hulltak jószággal, vagy azt, hogyha a módosított főnév többes számban van, akkor a többes szám 3. személyű vagy az egyes szám 3. személyű birtokos személyjeles 5 alak az elfogadhatóbb-e, mint például a nyomuk veszett emberek szemben a nyoma veszett emberekkel. A leíró hagyományokban csak szóösszetételként tartják számon az ilyen típusú szerkezetet, és olyan megkövült alakok tartoznak ide, mint a magva-szakadt (család). Ennek a vizsgálatnak az újdonsága viszont éppen az, hogy nemcsak a lexikon, hanem a mondattan számára is elérhetővé teszi ezeket a szerkezeteket a mai magyar nyelvben, de ebben a tanulmányban most még nem foglalok állást az igenév kontra véges ige vitában, ezt a kérdést a későbbiekben szeretném megoldani. 2. Adatok Elsősorban a mai, szintaktikailag önálló, a nominális elemen személyjelölt -t/-tt toldalékos verbális elemet tartalmazó jelzős szerkezetekkel foglalkozom, de összehasonlításképpen és a szerkezetek eredetére is utalva néhány nyelvtörténeti és lexikalizált alakot is felveszek az adattárba. Csak és kizárólag tárgyatlan, egyargumentumú igés szerkezetek tartoznak bele ebbe a csoportba, ahol a személyjelölt nominális elem nem értelmezhető semmiképp sem a verbális elem tárgyi vonzatának, mint például az ékezete vesztett billentyűzet esetében, amely így semmiben sem különbözik szerkezetét tekintve az iskoláit sem végzett ifjútól, csak annyiban, hogy a tárgyi argumentum az esetben jelöletlen. Révai (1805/1973) szerint azonban az olyan tárgyas igés szerkezet, mint az ereje vesztett örökösítés, nem grammatikus, mert a vesztett tárgyas (mívelő) ige, így tárgyas ragozást (tárgyat mutató eset) kíván, ezért helyesen erejét vesztette örökösítésként hangzik. Simonyi (1914) ugyan nem ért egyet Révaival, hiszen kijelenti, hogy a melléknévi igenévnek gyakran van tárgya, amely régebben ragtalan volt: feje vesztett ember, tehát szükségtelen ilyenkor a tárgyi egyeztetés, de abban mindketten megegyeznek, hogy ők is élesen elkülönítik a tárgyas igéjűeket a tárgyatlan igés csoporttól, ahogy ezt én is teszem a tanulmányomban. A tárgyatlan és egyargumentumú elkülönítés azért fontos, mert vannak olyan tárgyatlan (intranzitív) igék, amelyek alkalmilag vehetnek maguk mellé tárgyat, ilyen például a jár vagy a lakik. Továbbá a cikk nem tárgyal olyan alakokat sem, ahol nem jelenik meg nyílt személyjelölő a nominális elemen, mint például a bögy-apadt esetében. Az adatok egy részét magam hoztam létre, amelyeket anyanyelvi beszélőkön teszteltem. 6 Felmérést készítettem 100 anyanyelvi beszélővel, akik közül 18 nyelvész(képzettségű) volt, 82 pedig bölcsészhallgató (magyar és valamilyen nyelvszakos). A vizsgálat során az adatközlőket arra kértem, hogy a kontextus nélküli, csak önmagukban álló szerkezeteket értékeljék aszerint, hogy elfogadhatók vagy nem elfogadhatók számukra. A különböző feladatok pedig úgy épültek fel, hogy azok felmérjék, milyen környezetekben fordulhat elő az ebben a szerkezetben megjelenő nominális és verbális elem: elfogadható-e a szerkezet igekötővel, behelyezhető-e jelző, határozó, részt vehet-e mellérendelésben a nominális vagy a verbális elem, többes számban is előfordulhat-e a szerkezet, valamint a személyjelölő elhagyása mennyire befolyásolja a szerkezet elfogadhatóságát. A tesztelt alakok mellett jelzem a vizsgált személyek számát, ez százaléknak is megfelel, hiszen 100-as korpuszon végeztem a felmérést. A 6. pont alatt feladatonként ismertetem a vizsgálat eredményeit. Az adatok másik része a világhálóról vagy nyomtatott forrásból származott. A világhálós és nyom- 5 A birtokos toldalékokat Antal (1961) értelmében jelnek tekintem, és nem ragnak. 6 Annak ellenére, hogy válaszadóimat arra kértem, hogy sem a helyesírást, sem a módosított főnevet ne vegyék figyelembe szigorúan, mégis voltak néhányan, akik egyrészt jelezték, hogy éppen ezek miatt elfogadhatatlan számukra a szerkezet, vagy belejavítottak, ezért ezeket úgy vettem, hogy a szerkezetet elfogadhatónak tartják.
3 Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma esettanulmány 473 tatott alakok mellett pedig azt a hivatkozást adom meg, ahol ezek elérhetők, de névelősen és a módosított főnév toldalék nélküli alakjában veszem fel őket az adatbázisba. Nézzünk néhányat a példák közül. 1. Egy esetjelöletlen ( morfémás) személyjelölt nominális elem és egy -t/-tt toldalékos egyargumentumú személyjelöletlen verbális elem kapcsolata: Nyelvtörténeti és lexikalizált alakok: keze meg aszott ember (Müncheni kódex), keze aszott embernek (Müncheni kódex), 2 háza égett szegényen könyörülök (Révai 1805/1973: 242), inok szakadott emberek (Révai 1805/1973: 242 3), magva-szakadt, agya-lágyult, oka fogyott, divatja-múlt 1.2. Mai, naprakész alakok: napjaink nyelvhasználata: a vére hullott Vászka (86%), a nyoma veszett ember (97%), a hangja ment dalnok (87%, Petrovics 2006: 478), 3 az agya kiürült, zsebe megtelt politikai elit (Petrovics 2007: 10), 4 a szőre hullott farkas (78%), a gyomra telt vendég (78%), a termése pusztult mező (70%), a körme szakadt varrónő (58%), az arca kipirosult kislány (55%), az élete beteljesedett ember (58%), a türelme fogyott vásárló (88%), a vágya beteljesült ember (61%), a vágya teljesült ember (65%), a nyomuk veszett kollégák, 5 a lábuk tört paripák, 6 az agya bomlott csoportok, 7 az agya megbomlott mulatás, 8 a tudata hasadt emberek, 9 a vakolatja hullott puszta, 10 az élete rosszabbra fordult ember (45% és 67%), 11 az egy arcizma se rándult ember (51%) 2.1. Az adatokból levonható empirikus általánosítások A szerkezet általános jellemzőit a következőkben foglalhatjuk össze: 1. A szerkezet egy nominális elem és egy verbális elem kapcsolata, amelyek mindig ebben a sorrendben követik egymást: vére és hullott. 01 Megkülönböztetve a másik személyjelölt szerkezettől, a most vizsgált konstrukciót a továbbiakban hívhatjuk elöl jelöltnek (EJ), amíg a Vágó István vezette vetélkedő típusút hátul jelöltnek (HJ). 02 Ezek a legelső nyelvtörténeti adatok a vizsgált szerkezetre vonatkozóan. 03 Eredeti szöveg: hangjament dalnok ; lásd Petrovics Emil 2006: Önarckép álarc nélkül Elektra Kiadóház, Budapest. 04 Eredeti szövegben: agya-kiürült, zsebe-megtelt politikai elitté deklasszálódtak ; lásd Petrovics Emil 2007: Önarckép álarc nélkül, Második könyv , Elektra Kiadóház, Budapest. 05 Így kapja a fiatal, mesterkartográfussá éppen előlépett Archim Dekamp a feladatot, hogy a korábban eltűnt, felmérés közben nyomukveszett kollégákat, de mindenképpen a térképeiket, ki kell hozni az alig ismert Hekyrából ( augusztus 3.). 06 A lábuktört paripák helyett a pénzét számlálgatja ( augusztus 3.). 07 megjegyzem agyabomlott csoportok mindkét oldalon jócskán találhatóak voltak ( augusztus 3.). 08 Tartsatok őrülten felszabadult agyamegbomlott víg mulatást ( augusztus 3.). 09 Tudatahasadt, elbírált emberek, Tehetetlen csoszogó tekintet ( augusztus 3.). 10 Ahogy közeledett, egyre jobban látszott, milyen nyomorúságos lett ez a puszta. Vakolatjahullott, cserepevert, ablakatörött ( augusztus 3.). 11 A különbségre még a 6.3.-ban kitérek.
4 474 Nádasdi Péter 2. Egy -t/-tt toldalékos verbális elem található a szerkezetben: hull-ott. 3. Egy nem esetjelölt nominális elem van a szerkezetben: vére. 4. A szerkezet többnyire kételemű lehet: vére hullott Személyjelölő található a szerkezetben a nominális elemen: vér-e. 6. Jelzői szerepben áll egy módosított főnév (antecedens) előtt: (vére hullott) Vászka. 7. A szerkezet két tagja között predikatív viszony van, azaz a nem esetjelölt nominális elem feltételezhetően az alanyi argumentuma a verbális elemnek: a vére a hullottnak. 8. A szerkezetben kizárólag tárgyatlan, pontosabban egyargumentumú igék fordulhatnak elő, amelyeknek még alkalmilag sem lehet tárgyas (határozott tárgyú) paradigmájuk. 3. A korábbi elemzések Ennél a csoportnál két markáns elképzelés létezik: igés kontra igeneves, de abban mindegyik megegyezik, hogy a módosított főnév a szerkezetbeli alany birtokosa: a magva-szakadt család esetében a család a birtokosa a magva elemnek: a család(nak a) magva (szakadt). 1. Igés: a szerkezet egy alanyi ragozású véges igét tartalmaz, amely egy önálló jelzői (tag)- mondat. Ezt az álláspontot képviseli Révai (1805/1973), Zolnai (1893), Szinnyei (1894), Balassa Simonyi (1895) és Nádasdi (2006). 2. Igeneves: a szerkezet verbális eleme igenév, de a nominális elem alanyi szerepben áll. Ezt az elképzelést teszi magáévá Arendt (1873), Simonyi (1875), Szarvas (1895), Simonyi (1914), Klemm (1942), Károly (1956), Pais (1965), Tompa (1961/1962), Rácz (1968), Adamikné Jászó (1985), Kenesei (1986), A. Jászó (1991), Benkő (1991/1992), Keszler (2000), Keszler Lengyel (2002), Kiefer (2006). 4. Jellemzők Szintaktikai és szemantikai megszorítások egyaránt jellemzik a szerkezetet. 1. Az ige típusa szerint: egyargumentumú, patiens (ritkábban thema) thematikus szerepet kiosztó, (többnyire negatív) állapotváltozást kifejező igékkel, leggyakrabban nem akkuzatív és mediális igékkel fordulhat elő ez a szerkezet. Ugyanakkor csak és kizárólag olyan igék jelenhetnek meg benne, amelyeknek még alkalmilag sem lehet tárgyas ragozású (határozott tárgyú) paradigmája, például beteljesedett, (be)teljesült, fogyott, folyt, fordult, hasadt, hullott, jött, kipirosult, kiürült, megbomlott, (meg)telt, ment, pusztult, rándult, szakadt, tört, veszett. Ám az unergatív igékkel, például az énekelt, fújt, táncolt, zongorázott, amelyek tárgyas ragozású személyragokat is vehetnek magukra az olyan szerkezetekben, mint az Elek Saroltával táncolja a következő táncot; a kórus tegnap Kodály dalait énekelte, kevéssé elfogadhatók. Ezt támasztják alá a teszt eredményei is, hiszen az ilyen példákat, mint az énekkara énekelt operaház (11%), a szele fújt mező (11%), a fia halt anya (24%), a fia meghalt anya (22%), a fia zongorázott anya (9%), nagyon alacsony százalékban tekintették jónak a válaszadók. A megy és a jön igék esetében, ha ágens thematikus szereppel állnak, amelyet Kenesei (2000) tesztje alapján a szándékosan elem szerkezetbe helyezésével tudunk 12 Legfeljebb igekötő (igemódosító) és tagadószó kerülhet a nominális és a verbális elem közé, mint például a vágya beteljesült ember vagy az egy arcizma se rándult ember, de adjunktum (azaz jelző, határozó stb.) nem. Egyéb argumentum fel sem merülhet, hiszen kizárólag egyargumentumú igék szerepelhetnek ebben a szerkezetben.
5 Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma esettanulmány 475 megvalósítani, például a vendég szándékosan ment el; a vendég szándékosan jött későn esetében, akkor a válaszadók kis százaléka tartotta csak elfogadhatónak a szerkezetet: a vendége jött háziasszony (25%), a vendége megjött háziasszony (19%). Ugyanakkor, ha patiens vagy thema thematikus szerepet kapnak: *szándékosan jött meg az esze a tanulónak; *szándékosan ment el az íze az ételnek, akkor nagy százalékban döntöttek az elfogadhatósága mellett: a hangja ment dalnok (82%). Ugyanezt erősítik meg a világhálón talált további példák: íze ment rágó, 13 esze jött ordítozás Az ige argumentuma szerint: főként patiens, ritkábban thema thematikus szerepet kiosztó igék. Ezzel szemben csekély számban tartották jónak az anyanyelvi beszélők az arumentumainak az ágens (megjött, zongorázott), természeti erő (fújt) vagy experiens (meghalt) thematikus szerepet adó igés szerkezeteket. 3. A módosított főnév (antecedens) szerint: a módosított főnév és az ige argumentuma között rész-egész viszony kell, hogy legyen, és többnyire, de nem kizárólagosan, az antecedensnek az elidegeníthetetlen része az ige argumentuma. Ilyen példák igazolják ezt az állítást, mint a vére hullott Vászka (86%), a szőre hullott farkas (78%), a gyomra telt vendég (78%), a termése pusztult mező (70%), ellentétben a fürdőkádja telt nő (14%) vagy a fürdőkádja megtelt nő (17%) példányokkal. 4. Az igekötő szerint: az első előfordulása már igekötővel és igekötő nélkül is megtalálható a Müncheni kódexben: keze meg aszott ember és keze aszott embernek, de a lexikalizált és idiomatikus alakok szinte kivétel nélkül igekötő nélküliek: egy keze lába elesett bénna ember mellett a kezelába-esett ember is megtalálható. A mostani alakoknál is az igekötő nélkülieket fogadták el nagyobb számban. Akkor volt elfogadható vagy inkább elfogadható az igekötős, ha az így jobban kifejezte a befejezettséget, mint egyébként, lásd a szíve nagyobbodott beteg (53%) és a szíve megnagyobbodott beteg (60%), az arca pirosult kislány (34%) és az arca kipirosult kislány (55%) példákat. Ezzel ellentétben azoknál, amelyeknél a befejezettség nem különül el ilyen élesen, mint a türelme fogyott vásárló (88%) és a türelme elfogyott vásárló (19%) vagy a nyoma veszett ember (97%) és a nyoma elveszett ember (6%), az igekötős változat kevésbé felelt meg az anyanyelvi beszélők nyelvi kompetenciájának. 5. Predikatív viszony van a két tag között, a nominális tag feltételezésünk szerint alanyesetben áll, ezt az ige argumentumszerkezete írja elő, hiszen csak egyargumentumú verbálisok jelenhetnek meg a szerkezetben. 5. Egy magvaszakadt család: Révai és Arendt elemzése Az első szintaktikai szempontú elemzése az elöl jelölt (EJ) típusnak Révai és Arendt nevéhez kötődik, akik jelzői tagmondatként tartják számon, de abban eltér az álláspontjuk, hogy ige vagy igenév bújik meg a verbális elem mögött. Révai ezt is, mint a hátul jelölt (HJ) fajtát, azaz az isten-adta, illetve a mai nyelvben a V. I. vezette vetélkedő típusú szerkezetet, ahol a verbális elemen jelenik meg a személyjelölő, igés (tag)mondatnak tekinti. Carl Arendt (1873) példamondata és latin megfelelője az egy (magva-szakadt) család / una (semen-eius-ruptum) gens 15 az isten-adta szív elemzési mintáját követi, ahol szintén egy rejtett névmás jelenik meg, amely ebben az esetben a birtokos személyjelen keresztül válik nyilvánvalóvá (magv-a/eius). A jelzői mondat értelmezése a következő: 13 mint használt és ízement rágótól szabadulni képtelen tudósítót is magával ragadja ( augusztus 3.). 14 Eszejött ordítozásba kezdek és felkelek ( augusztus 3.). 15 Idézi Simonyi (1875: 437) és Pais (1965: 69).
6 476 Nádasdi Péter az a család, amelynek a magva szakadt. És bár Arendtnél a tagmondat szintén tartalmaz egy alanyesetű főnevet (semen/magva), ő már Révaival ellentétben nem tartja ezt a szerkezetet is igésnek, mint az isten-adtát, amelyet a latin megfelelőben is kifejezésre juttat: ruptum szerepel csak létige nélkül. Révai szerint (Antiquitates kézirata II. rész, 1800) 16 azonban ez a szerkezet is igét tartalmaz, és nem igenevet, ezt az ő példamondatának latin fordításában is nyilvánvalóvá teszi a létige beszúrásával: feje vétetett szent János / caput eius amputatum est s. Joannes (a kiemelés tőlem, N. P.). Abban is különbözik a két álláspont, hogy Révai a névelőt még nem tartotta a szerkezet részének Arendttel ellentétben, viszont a szerkezetben megjelenő verbális elemet ő egyes szám 3. személyű alanyi ragozású egyargumentumú (közép és szenvedő) igének tekintette. 6. A vizsgálat eredményei A vizsgálat segített feltárni, hogy milyen környezetekben fordulhat elő az ebben a szerkezetben megjelenő nominális és verbális elem, és hogy ez mennyire igazolhatja az önálló szintaktikai szerkezet feltételezését függetlenül a helyesírásától Környezetek igekötővel vagy anélkül A generatív grammatika az igekötőt (igemódosítót) önálló szintaktikai kategóriaként tartja számon (vö. É. Kiss Katalin 1992), ezért az igekötővel való előfordulhatósága és főleg az, hogy igekötősen és igekötő nélkül is megjelenhet ugyanaz a szerkezet, a szintaktikai függetlenségére utaló jegyként értelmezhető, bár nem kizárólagosan. Mint fentebb is utaltam rá, az igekötős alak már jelen volt a szerkezet első írott előfordulásakor a Müncheni kódexben az igekötő nélküli mellett (keze meg aszott ember és keze aszott embernek), így az mindenképpen a szintaktikai önállóságát jelentette az ómagyar korban. Nézzük, hogy alakul ez a mai alakoknál: (1) Igekötő (igemódosító) nélkül a körme szakadt varrónő (58%) a szíve nagyobbodott beteg (53%) a vágya teljesült ember (65%) a zsebe telt politikai elit (64%) az arca pirosult kislány (34%) az élete fordult ember (30%) az élete teljesedett ember (37%) Igekötővel (igemódosítóval) a körme beszakadt varrónő (48%) a szíve megnagyobbodott beteg (60%) a vágya beteljesült ember (61%) a zsebe megtelt politikai elit (36%) az arca kipirosult kislány (55%) az élete rosszabbra fordult ember (45%) az élete beteljesedett ember (58%) Az igekötős alakok nagy részét jóval kisebb számban fogadták el helyesnek, mint az igekötő nélkülieket, viszont egyetlen válaszadó sem volt, aki minden igekötős alakot elutasított volna. Ugyanakkor azok esetében, akik nagy számban ítélték grammatikusnak az igekötős alakokat, sem volt mindegyik elfogadható. Ez megerősíti azt a feltételezésünket, hogy bár erősen megszorított a szerkezet, igekötőt még belehelyezhetünk a mai nyelvben is. Az igekötő elfogadhatóságának különbségei abból is adódhattak, hogy mennyire tartják a válaszadók önálló szintaktikai szerkezetnek vagy csak szóösszetételnek a vizsgált szerkezetet. Ez abból is látható, hogy akik kevésbé ítélték grammatikusnak az igekötős változatokat, azok nagyobb számban utasították el ezt a típusú szer- kezetet igekötő nélkül is. Az adatok azt mutatják, hogy az igekötő (igemódosító) beilleszthetősége 16 Idézi Simonyi (1914: 28) és Pais (1965: 69).
7 Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma esettanulmány 477 vagy elhagyhatósága a szintaktikai önállóságot erősíti, illetve valószínűsíti, de ettől még lehetne szóösszetétel is Jelzők az ige argumentumával Ez a kérdés azt tesztelte, vajon a szerkezet nominális tagja módosítható-e egy-egy jelzővel, melléknévvel. A lexikalizált alakok között egy ilyen példa fordult elő: jó kedve tűnt kérőnek. A válaszadók többsége néhány szerkezet esetében lehetségesnek tartotta jelző behelyezését. Az alábbi példák ezt erősítették: a hátsó lába égett kutya (61%), az ősz haja hullott férfi (53%), az egész termése pusztult mező (56%), a tetovált karja veszett férfi (61%). A fenti szerkezetek azt vélelmezik, hogy a jelző beszúrásának lehetősége a szintaktikai önállóság ismérve, hiszen a melléknév a nominális elemet módosítja csak, és nem az egész szerkezetet vagy az antecedenst Igei bővítmények (adjunktum) Ezzel a feladattal azt vizsgáltam, hogy a szerkezeteink igei tagja bővíthető-e adjunktummal, azaz szabad határozóval. A komplementumokkal, azaz állandó határozóval vagy kötelező bővítménnyel való bővíthetőségét az már eleve kizárta, hogy egyargumentumú igék jelenhetnek meg ebben a szerkezetben. Az igemódosítók közül az igekötőket kivettem, de az egyéb igemódosítókat itt is teszteltem: a tegnap vére hullott Vászka (56%), a vasárnap nyoma veszett ember (89%), az élete rosszabbra fordult ember (67%). A fenti példák is azt mutatják, hogy a válaszadók néhány esetben lehetségesnek tartották egy-egy határozó behelyezését a szerkezetbe, de a határozó inkább a névelő és a nominális elem közé kerülhetett. Ezzel ellentétben, ha a határozó a nominális és a verbális elem közé ékelődik, például a nyoma vasárnap veszett ember esetében, akkor csak 4%-ban fogadták el a szerkezetet, viszont az igemódosító megjelenhet a nominális és a verbális elem között. Az figyelemre méltó volt, hogy amíg igemódosítóként az igekötős alakok között csak 45% tartotta elfogadhatónak az élete rosszabbra fordult ember szerkezetet, igei bővítményként már 67% ítélte grammatikusnak. Miután a névelő a szerkezet elején határozottan kijelöli a konstrukció határát, így az igei bővítmény mindenképpen a szerkezet részének tekinthető, ezért az adjunktum behelyezhetősége feltétlenül a szintaktikai önállóságot erősíti Mellérendelés és ellipszis Miután a mellérendelés és az ellipszis a szóösszetételek esetében is jelentős szerepet játszhat, és bár Kenesei (2008) megállapítja, hogy nem teljesen ugyanolyan szabályok érvényesek a lexikai és a szintaktikai elliptálásra, annak vizsgálata, hogy a szerkezetünk bevonható-e a mellérendelésbe és az elliptálásba, mégsem nyújt kielégítő megoldást a szintaxisba való besorolhatóságának a problémájára. Ugyanis a hasonló lexikalizált formákat is azonos módon elliptálhatjuk, ugyanakkor ez önmagában még nem szolgáltat elegendő ellenérvet arra, hogy nem önálló szintaktikai szerkezetről van szó. A szóösszetételeknél is megfigyelhető hátra- és előreható ellipszis. Kenesei (2008) példái: bér- és adóalap-csökkentés vagy béralapcsökkentés és -növelés, amelyek közül a szerkezetünkben csak a hátraható működik, az előreható nem. Az olyan példák, mint a vére és foga hullott Vászka (64%), a lába és keze égett gyerek (80%) jól mutatják, hogy amíg a verbális elem törlését vagy a nominális elem mellérendelését nagy százalékban grammatikusnak ítélték a válaszadók, addig az igei argumentum ellipszisét vagy a verbális elem mellérendelését nagy többségében agrammatikusnak tartották. Erről tanúskodnak az olyan példányok, mint a haja veszett és hullott férfi (15%),
8 478 Nádasdi Péter a teste felhevült és lebarnult gyerek (43%), a vére hullott és folyt Vászka (25%). A világhálón is ráakadtam olyan adatokra, amelyek a hátraható elliptálást példázzák, mint a karja, lába törött sofőr. 17 A lexikalizált, illetve nyelvtörténeti alakok hátraható ellipszisére látszólag található példa: egy keze lába elesett bénna ember vagy keze-lába-esett ember, de a keze-lába összetett szó is lehet önmagában, így a megkövült alakok esetében nem tudok elliptálást kimutatni. Ezzel ellentétben a teste felhevült és lebarnult formát azért ítélték nagyobb számban elfogadhatónak, mert azok, akiknek jó volt a szerkezet, a teste és a lebarnult között nem feltételeztek ugyanolyan kapcsolatot, mint a teste és a felhevült között, tehát nem is tekintették elliptált szerkezetnek. Az internetes példák között találhatók ilyenek, mint egy lelke veszett és összeroppant gárda 18 vagy egy állkapcsa tört, kificamodott cica, 19 amelyek első látásra előreható elliptált alakoknak is tűnhetnének, de ezek szintén a teste felhevült és lebarnult gyerek csoportjába tartoznak, hiszen a lebarnult, összeroppant és kificamodott önállóan, igei argumentum nélkül is grammatikusnak tekinthető. Ezek a példák rávilágítanak arra az empirikus tényre, hogy az igei argumentum nélkül e szerkezet verbális eleme sohasem állhat meg a nem elliptált alakok esetében sem, és ez indokolhatja az előreható ellipszis működésképtelenségét: a *(hangja) ment dalnok, a *(vére) folyt katona, a *(vágya) teljesült ember stb Többes szám A többes számú környezetekben való vizsgálat kétirányú volt, egyrészt arra voltam kíváncsi, hogy az igei argumentum felvehet-e többes számú toldalékot, azaz birtoktöbbesítőt, és a verbális elem egyezik-e vele, vagy sem, másrészt, ha a módosított főnév többes számban van, akkor az egyeztetve lesz-e az igei argumentummal, azaz többes szám 3. személyű birtokos alakba kerül-e, vagy egyes szám 3. személyű birtokos alakban marad Birtoktöbbesítővel Az internetes alakok között nem akad egy sem, amelyiknél a verbális elem többes számban lenne. Az adatbázisban egy példát találni rá a régebbi alakok között: inai-szakadozott, de a verbális elem változatlan marad. A vizsgálatban a válaszadók nagyrészt elfogadhatatlannak tartották a többes számú alakokat, egy példa érte el csak az 50%-ot, de a verbális elem nem volt egyeztetve vele. Ugyanakkor az egyeztetett szerkezeteket, ahol a verbális elem is többes számba került, nagyon nagy százalékban elutasították: a lábai égett kutya (43%), a lábai égtek kutya (11%), a fogai hullott jószág (50%), a fogai hullottak/hulltak jószág (17%). Mindezzel együtt a nem egyeztetett többes számú alakok szórványosnak tekinthetők a mai magyarban, de a vizsgálatom során ezt sem hagyhatom teljesen figyelmen kívül. 17 Akkor a lehető legtermészetesebb, hogy bekúszik a felborult tartálykocsi alá, amelybe beleszorult a karja-lábatörött sofőr ( augusztus 3.). 18 de ez egy nagyon lelkeveszett es osszeropptant garda ( augusztus 3.). 19 Egy másik forumon egy állkapcsatört, kificamodott (elütött?) cica életéért aggodunk ( d=&step=1&page= augusztus 3.).
9 Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma esettanulmány Többes szám 3. személyű birtokos alak Az igei argumentum egyeztetése a többes számú módosított főnévvel szintén nem tekinthető általánosnak a válaszadók ítéletei szerint, de néhány adat a világhálón is található, például a nyomuk veszett kollégák. 20 A régi alakok között egy ilyet találtam: inok szakadott emberek, ugyanakkor az ilyen alak is, mint az inuk szakadtában, meggyőzhet bennünket, hogy egykor lehetett egyeztetés az antecedens és birtoka között, viszont ez mára már opcionálisnak és szórványosnak tekinthető: (2) T/3. személyű birtokos a zsebük megtelt politikusok (62%) a termésük pusztult mezők (40%) a vérük hullott katonák (31%) E/3. személyű birtokos a zsebe megtelt politikusok (50%) a termése pusztult mezők (64%) a vére hullott katonák (64%) Az adatok azt mutatják, hogy ma az E/3. személyű birtokos személyjel még többes számú antecedens esetén is elfogadhatóbb, de az antecedens és a szerkezet nominális eleme közötti többes számú egyeztetés megnyilvánulása a szintaktikai önállóságot erősíti Jelöletlen szerkezet A jelöletlen alakok tesztelése annak ellenére, hogy ezek vizsgálata, mint már korábban is utaltam rá, nem tartozik a kutatás tárgyába, azt a célt szolgálta, hogy kideríthessem, vajon a szerkezet szintaktikai önállóságában a legfőbb ismérvnek tekintett személyjelölőt mennyire tarthatjuk a szerkezet elengedhetetlen részének, vagy enélkül is grammatikusnak tekinthető-e a konstrukció. A válaszadók megerősítették azt a sejtésemet, hogy a személyjelölő nélkül rosszul formált alakok jönnek létre: a vér hullott Vászka (14%), a nyom veszett ember (15%), a hang ment dalnok (12%). A lexikalizált alakok között jelöletlen alakok is előfordulnak, például a fej-veszett menekülés vagy az agy-sérült beteg, de itt a személyjelölő hiánya inkább a szóösszetétellé válás okozója, ahogy kiviláglik például a kutyasétáltatás és a kutya sétáltatása példák összevetésekor is. A személyjelölő megléte és szükségessége, ahogy ezt a válaszadók többsége megítélte, arra mutat, hogy valódi szintaktikai szerkezetről van szó, amely a mai magyarban is létező konstrukció, és ezért szükséges elvégeznünk a szintaktikai elemzést is. 7. Érvek a szintaktikai elemzés mellett Az alábbiakban összefoglalom a legfontosabb érveket amellett, miért tekintem önálló szintaktikai szerkezetnek a vizsgált konstrukciót. Személyjelölő van a szerkezetben: a birtokos személyjel, amely birtokviszonyra utal, az pedig birtokos szerkezetet feltételez, amely pedig egyértelműen szintaktikai viszony révén valósulhat csak meg, azaz a birtokos személyjel nélkül agrammatikus lesz: *a vér hullott Vászka. A szerkezetben megjelenő verbális elem argumentumszerkezete megköveteli egy alany megjelenését, amely viszont sosem törölhető, nem elliptálható, különben agrammatikus 20 Így kapja a fiatal, mesterkartográfussá éppen előlépett Archim Dekamp a feladatot, hogy a korábban eltűnt, felmérés közben nyomukveszett kollégákat, de mindenképpen a térképeiket, ki kell hozni az alig ismert Hekyrából ( augusztus 3.).
10 480 Nádasdi Péter szerkezetet kapunk, vagy az egy másik szerkezethez vezet: a *(vére) folyt katona vagy a *(körme) szakadt varrónő a szakadt varrónő. Az alany kategóriájának a feltételezése, illetőleg szükségessége pedig csak szintaktikai szerkezet esetében lehetséges. Az alanyt azért nem törölhetjük, mert ebben az esetben a testesen nem, csak birtokos személyjelen keresztül megnyilvánuló birtokos névmást nem tudnánk azonosítani: *a [( ) ] 21 folyt katona. Ugyanis a személyjelölő mint kötött morféma önmagában nem, csak egy testesen megjelenő főnéven keresztül nyilvánulhat meg. Ha szóösszetétel lenne, akkor nem lehetne szintaktikai és szemantikai kapcsolatot teremteni a nominális elem és az antecedens között, ahogyan például a lexikalizált alakoknál ez már csak opcionális, és így nem helyezhető be bármilyen antecedens, tehát szemantikai megszorítások jellemzik: az agya-lágyult ötlet lehetséges konstrukció, amely viszont nem értelmezhető úgy, mint *az az ötlet, amelynek az agya (meg)lágyult. Ezzel szemben a vére folyt szerkezet antecedensének a helyére nem helyezhető akármilyen szó, nem elég, hogy élőt jelentő főnévnek kell lennie, hanem magasabbrendű állatfajnak vagy embernek, amelyben vér kering. Ilyen például a disznó, amely grammatikussá teszi a szerkezetet: a vére folyt disznó, ezt úgy fordíthatjuk, hogy az a disznó, amelynek a vére folyt. Ám egy élettelen dolog már agrammatikussá változtatja a konstrukciót, például a papír: *a vére folyt papír. Hangsúlyoznom kell továbbá, amire már fentebb is utaltam, hogy ez a konstrukció nem jelzős szerkezet, tehát nem egy kompakt egységként kapcsolódik a módosított főnévhez, hanem a szerkezet verbális eleme kiválasztotta thematikus szerep követelményeinek megfelelő alanyi argumentumnak szemantikai kapcsolatban is kell lennie a módosított főnévvel, különben agrammatikus szerkezethez jutunk. Ez az oka, hogy az agya-lágyult szinte bármilyen főnévhez kapcsolódhat, míg a vére folyt esetében korlátozott a kapcsolódási lehetőség. Ha a főnevet összetett melléknév módosítaná, akkor egy szokásos melléknévhez hasonlóan szintaktikai korlátozás nélkül kapcsolódhatna hozzá határozószó (nagyon jó), állhatna állítmányi szerepben (ez jó volt), vagy megjelenhetne a valamilyennek tart/lát/vél stb. szerkezetben (jónak tart), ezt Kenesei (1986) is felhasználta elemzésében, amikor a személyjelölt szerkezetek közül a hátul jelölt (HJ) vagy a Vágó István vezette vetélkedő típusúakat vizsgálta. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy amíg a spontán létrehozott alakok sohasem helyezhetők ilyen környezetekbe, addig a lexikalizált vagy idiomatikus alakok egy részével már grammatikus szerkezeteket kapunk: 1. Állítmányi szerepben: *Vászka vére hullott volt vagy *Vászka ereje-szakadt volt, de Vászka ügye-fogyott volt. 2. Vélekedést kifejező igével: Elek Vászkát *vére hullottnak tartotta vagy?ereje-szakadtnak vélte, de ügye-fogyottnak gondolta. 3. Határozószóval: *Láttam a hihetetlenül vére hullott Vászkát vagy *Láttam a hihetetlenül ereje-szakadt Vászkát, de Láttam a hihetetlenül ügye-fogyott Vászkát. Ezt erősítik meg a válaszadók ítéletei is, amikor időhatározót ugyan magas százalékban elfogadtak a szerkezetben a nominális előtt közvetlenül, például a vasárnap nyoma veszett ember (89%) esetében, viszont a módhatározót már jóval kevesebben tartották behelyezhetőnek ugyanebbe a pozícióba. Feltehetően csak az időhatározói jelentésnek köszönhető, hogy 34% gondolta mégis grammatikusnak így a szerkezetet: az állandóan (= mindig/folyton) zsebe megtelt politikai elit, és kevésbé hihetjük, hogy a (zsebe megtelt) egységhez tartozónak vélték. Az előbbi adatok is arról győzhetnek meg bennünket, hogy itt nem a szokásos 21 A zéró szimbólum egy testesen nem megjelenő elemet szimbolizál. A zárójelezés pedig ebben az esetben nem opcionalitást jelent, hanem szerkezeti hierarchiát: az első a második -nak a birtokosa.
11 Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma esettanulmány 481 jelzős szerkezetről van szó, hanem igaza volt Révainak, Arendtnek és követőiknek, hogy ez egy valódi mondat, pontosabban egy tagmondat, méghozzá egy jelzői tagmondat. A fentebb vázolt érvek arra mutatnak, hogy megalapozottnak tartható az a feltételezés, hogy az általam vizsgált szerkezet független szintaktikai konstrukció és nem szóösszetétel, nem összetett melléknév, ehelyett a mondattan tárgyát képezi, és önálló szintagmaként kell tudnunk számot adni róla a további vizsgálatok során. A vizsgált konstrukció szintaktikai szerkezete tehát az alábbiak szerint ábrázolható, amely megegyezik Révai és Arendt elemzésével: névelő alárendelt (jelzői) tagmondat módosított főnév (antecedens) a [(birtokos i ) vér-e i hull-ott] Vászka A személyjelölő birtokos személyjelként értelmezhető, amely egy rejtett birtokos névmásra referál ( ), és ez a rejtett névmás a módosított főnevet (Vászka) képviseli birtokosként a jelzői (alárendelt) tagmondatban. 8. Összegzés Jelen tanulmányban egy olyan szerkezetet vizsgáltam, amely egy alanyesetű birtokos személyjeles főnév és egy egyargumentumú, többnyire nem akkuzatív -t, -tt toldalékos ige kapcsolatából áll. Ez a konstrukció egy olyan főnevet (antecedens) módosít, amely a verbális elem argumentumának a birtokosaként értelmezhető. Nagyon megszorított szerkezet, amely még ma is létezik, és nem a szóalkotás, hanem a mondattan tárgykörébe tartozik. A cikkben bemutattam egy 100-as mintán végzett kísérlet eredményeit, amely azt vizsgálta, hogy a mai magyar nyelvben mennyire elfogadható ez a szerkezet az anyanyelvi beszélők körében. A cikk végigjárta ennek a szerkezetnek a szintaktikai ismérveit: alkalmazható-e rá valamilyen szintaktikai elemzés, és mi az oka, hogy mégsem a szóösszetételek közé tartozik. A fő érvünk a személyjelölő megléte volt, amely kapcsolatot teremt a beágyazott tagmondat alanya és a módosított főnév között. A vizsgált szerkezetről így megállapítottam, hogy alkalmazható rá Révai és Arendt szintaktikai elemzése, hiszen ez egy jelzői tagmondat, amelyben a személyjelölő egy olyan rejtett névmásra referál, amely a módosított főnevet képviseli birtokosként. SZAKIRODALOM Adamikné Jászó Anna (szerk.) A magyar nyelv. Jegyzet a tanítóképző főiskolák számára a budapesti program szerint. Tankönyvkiadó, Budapest. A. Jászó Anna (főszerk.) A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó, Budapest. Antal László A magyar esetrendszer. Akadémiai Kiadó, Budapest. Arendt, Hannah Zeitschrift für Völkerpsychologie und Sprachwissenschaft IV. Balassa József Simonyi Zsigmond Tüzetes magyar nyelvtan. MTA, Budapest. Benkő Loránd (főszerk.) 1991/1992. A magyar nyelv történeti nyelvtana I II/1. Akadémiai Kiadó, Budapest. É. Kiss Katalin Az egyszerű mondat szerkezete. In: Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 1 Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest, Károly Sándor Igenévrendszerünk a kódexirodalom első szakaszában. Nyelvtudományi Értekezések 10. Akadémiai Kiadó, Budapest. Kenesei, István On the Role of the Agreement Morpheme in Hungarian. Acta Linguistica Hungarica 36: Kenesei István Van-e segédige a magyarban? Esettanulmány a grammatikai kategória és a vonzat fogalmáról. In: Kenesei István (szerk.): Igei vonzatszerkezet a magyarban. Osiris, Budapest,
12 482 Nádasdi Péter Kenesei István 2008: Az ellipszis szabályai a szóösszetételekben. In: Bibok Károly (szerk.): A morfológiától a pragmatikáig. Tanulmányok Pete István 80. születésnapjára. JATEPress, Szeged, Keszler Borbála (szerk.) Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Keszler Borbála Lengyel Klára 2002: Kis magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Kiefer Ferenc (főszerk.) Magyar nyelv. Akadémiai Kiadó, Budapest. Klemm Antal Magyar történeti mondattan. In: Melich János Németh Gyula (szerk.): A magyar nyelvtudomány kézikönyve II. 6. füzet. MTA, Budapest. Laczkó Krisztina Mártonfi Attila A különírás és az egybeírás. Vitaanyag. Magyar Nyelvőr 128: Nádasdi Péter Mozgatás nélkül? Egy prenominális vonatkozó szerkezet minimalista elemzése a magyarban. In: Gárgyán Gabriella Sinkovics Balázs (szerk.): LingDok5 Nyelvész-doktoranduszok dolgozatai. JATEPress, Szeged, Pais Dezső Az alanyi és tárgyas összetételek. In: Pais Dezső Benkő Loránd (szerk.): Alak- és mondattani gyűjtelék. Nyelvtudományi Értekezések 46. Akadémiai Kiadó, Budapest, Rácz Endre (szerk.) A mai magyar nyelv. Tankönyvkiadó, Budapest. Révai Miklós 1805/1973. A magyar szép toll. Pest, Trattner Mátyás betűivel. Kézirat. (Reprint, közzéteszi Éder Zoltán Akadémiai Kiadó, Budapest.) Simonyi Zsigmond A szavak összetétele a magyarban V. Magyar Nyelvőr 4: Simonyi Zsigmond A jelzők mondattana. MTA, Franklin, Budapest. Szarvas Gábor Magyartalanságok. Magyar Nyelvőr 24: Szinnyei József Rendszeres magyar nyelvtan. Hornyánszky Viktor kiadásában, Budapest. Tompa József (szerk.) 1961/1962. A mai magyar nyelv rendszere I II. Akadémiai Kiadó, Budapest. Zolnai Gyula Mondattani búvárlatok. Nyelvtudományi Közlemények 23: Nádasdi Péter doktorandusz Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola SUMMARY Nádasdi, Péter An attributive clause with a person-marked nominal element: A case study in present-day Hungarian The aim of this paper is to analyse an attributive construction of very restricted occurrence in Hungarian as in the following example: (1) a vér-e hull-ott Vászka the blood-poss.sg.3. fall-tt-suff proper noun Vászka whose blood has fallen The main peculiarity of this construction is that it contains a nominal element in Nominative Case with a possessive suffix (vér-e) and a mostly unaccusative, intransitive verbal element with the -tt suffix (hull-ott). This construction modifies a head noun (Vászka) construed as the possessor of the argument of the verbal element (vére). While descriptive grammars consider such phrases as compounds in Modern Hungarian, this paper argues that this highly constrained attributive construction, to which at most verbal prefixes and negative markers can link, does not behave as a frozen adjectival compound but as a productive syntactic structure. In order to prove the main claims, this paper presents a survey of the acceptance of these constructions in present-day Hungarian among
13 Nádasdi Péter: Egy a nominális elemen személyjelölt jelzői tagmondat régen és ma native Hungarian speakers, and it describes the characteristics of this construction for the first time, concluding that the construction is an attributive (embedded) clause which contains a person marker (the possessive suffix -e) that makes a syntactic link between the subject of this clause (vér-e) and the head noun (Vászka). Keywords: attributive clause, person marker, nominal element, verbal element, adjectival compound, syntactic structure, modified noun, intransitive verb, antecedent Névmás névmási jelentés * Hadrovics László professzor grammatikai vizsgálataiban központi kérdésnek tekintette a jelentést, a funkciót. Magyar történeti jelentéstanában több helyen foglalkozott a szavak jelentésváltozásával, a szavak jelentésének kiüresedésével vagy éppen tartalommal való telítődésével. A főnév jelentésváltozásaival kapcsolatban szól arról, hogy előfordul az, hogy a főnév névmássá vagy névmási elemmé válik (Hadrovics 1992: 222 3), ugyanis ha egy szó minél több kapcsolatot létesít más szavakkal, jelentése annál tágabb körű lesz, körvonalai annál inkább elmosódnak. Így megtörténhet, hogy a nagyon széles körre terjedő szó végül üressé válik, valósággal mindent jelenthet, tehát igazi jelentéstartalma nincs is (Hadrovics 1992: 65). Így keletkezett például a TESz. szerint a maga visszaható névmás (< mag + birt. személyjel), vagy így válhatott névmási elemmé a csoda, csuda főnév is, úgy, hogy a jelentése elhalványult, és mint nyomósítószó a kérdő névmások mellé szegődött, például: kicsoda, micsoda. Régen más szavak is betölthettek hasonló szerepet, például: ördög, manó, fene, patvar, nyavalya, rosseb, franc stb. A történeti emlékekben találunk is ilyenféle kifejezéseket: mi ordog ez ky reank io? (SándK. 25), Mi patvart iarnal te ott? (Heltai 81v 82r), csak amíg a csoda összetétellé vált az előtte levő névmással, a többi esetben egy névelő toldódott be a névmás és a főnév közé: Mi a csoda van veled?; Ki a fenét érdekel ez? (Hadrovics 1992: 223 4). A főnév névmássá vagy névmási elemmé válásának az ellentéte is előfordul, úgy, hogy a névmás, elsősorban az általános és a határozatlan névmás, olykor konkrét fogalmi tartalommal telítődik. Jó példa erre a holmi összetett névmás, például: Holmi ócskaságokért nem kívánok pénzt adni; később azonban a holminak kialakult a főnévi jelentése is, sőt ma már gyakoribb a főnévi használata: Ezeket a holmikat nem viszem magammal. Hadrovics a következő határozatlan és általános névmások főnevesülését figyelte meg: valaki, valami, akárki, akármi, senki, semmi. A valaki felvett például számottevő egyéniség jelentést, például: Azt hiszi, hogy ő már valaki. A valaki jelenthet azonban szerelmi partnert is, például: Péternek van valakije (vö. Hadrovics 1992: 274 5). Érdekes az akárki esete is. Ha egy munkát akárki elvégezhet, az nem lehet különösen nehéz. Az akárki azonban tagadó alakban még konkrétabb jelentést kap: Ő nem akárki (Hadrovics 1992: 275). Ugyanígy főnevesülhet az akármi és a semmi is. A semmi a köznyelvben is előfordulhat főnévi szerepben, például: Ez nem semmi, de a tudományos nyelvben is használják szakszóként. Egyébként fogalmi jelentéssel telítődhet a sehogyse határozói általános névmás is, ilyenkor határozószói szerepet tölt be, például: Sehogyse nem jól érzem magam (Hadrovics 1992: 275). Hadrovics szellemében szeretnék néhány újabb problémát felvetni, elsősorban a határozatlan és az általános névmásokkal kapcsolatban. Közismert tény (de Hadrovics is megjegyzi; 1992: 223), hogy az ember szó betöltheti az általános alany szerepét, például ilyen mondatokban: Néha az ember nem tudhatja, hogy jól döntött-e. * Elhangzott az MTA-n, a Hadrovics-emlékülésen, június 15-én.
Adamikné Jászó Anna Hangay Zoltán Nyelvi elemzések kézikönyve. Mozaik Oktatási Stúdió. Szeged.
Hivatkozások Adamikné Jászó Anna Hangay Zoltán 1995. Nyelvi elemzések kézikönyve. Mozaik Oktatási Stúdió. Szeged. A. Jászó Anna (szerk.) 2004. A magyar nyelv könyve. Trezor Kiadó. Ágosoton Mihály 1971.
Bevezetés a nyelvtudományba. 5. Szintaxis
Bevezetés a nyelvtudományba 5. Szintaxis Gerstner Károly Magyar Nyelvészeti Tanszék Szintaxis Mondattan Hangok véges elemei a nyelvnek Szavak sok, de nyilván véges szám Mondatok végtelen sok Mi a mondat?
Bevezetés a nyelvtudományba Mondattan (szintaxis) Kiegészítés
Bevezetés a nyelvtudományba Mondattan (szintaxis) Kiegészítés Az egyszerű mondat szerkezete (É. Kiss 1992) a fő összetevők lehetséges sorrendje: Imre ismeri Erzsit. Erzsit ismeri Imre. Imre Erzsit ismeri.
É. Kiss Katalin: Mit adhat a magyar nyelv és a magyar nyelvészet az általános nyelvészetnek?
É. Kiss Katalin: Mit adhat a magyar nyelv és a magyar nyelvészet az általános nyelvészetnek? Ajánló bibliográfia a Bölcsész Akadémia előadásához. Készítette Radványi Ferenc könyvtáros Magyar nyelvészeti
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2015. november 25. Témaválasztás házi dolgozatra (ע "ו ( igeragozás Ismétlés: Mondatok: Arnold & Choi 5. rész A mondat belső
Syllabus. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom
I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Syllabus Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Magyar nyelv és irodalom Mai magyar nyelv V. (Mondattan) A tantárgy típusa DF DD
A Mazsola KORPUSZLEKÉRDEZŐ
A Mazsola KORPUSZLEKÉRDEZŐ Sass Bálint sass.balint@nytud.mta.hu MTA Nyelvtudományi Intézet PPKE ITK Eötvös Collegium Budapest, 2012. április 27. 1 / 34 1 HÁTTÉR 2 HASZNÁLAT 3 MIRE JÓ? 4 PÉLDÁK 2 / 34 1
A prenominális finit vonatkozó szerkezetek vizsgálata a magyarban
A prenominális finit vonatkozó szerkezetek vizsgálata a magyarban A DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Nádasdi Péter 2012. december Témavezető: Prof. Dr. Kenesei István Nyelvtudományi Doktori Iskola Elméleti nyelvészet
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi
Kérdésfelvetés Alapmódszer Finomítás További lehetőségek. Sass Bálint
ÉLŐ VAGY ÉLETTELEN? Sass Bálint joker@nytud.hu MTA Nyelvtudományi Intézet, Nyelvtechnológiai Osztály PPKE, Információs Technológiai Kar, MMT Doktori Iskola MSZNY2007 Szeged, 2007. december 6 7. 1 KÉRDÉSFELVETÉS
Lexikon és nyelvtechnológia Földesi András /
Lexikon és nyelvtechnológia 2011.11.13. Földesi András / A nyelvi anyag feldolgozásának célja és módszerei Célunk,hogy minden egyes eleme számára leírjuk paradigmatikus alakjainak automatikus szintézisét.
A magyar létige problémái a számítógépes nyelvi elemzésben
A magyar létige problémái a számítógépes nyelvi elemzésben Dömötör Andrea PPKE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Nyelvtechnológia Műhely Témavezető: Prószéky Gábor Komplex vizsga 2018. jún. 1. Létige:
Reklám CL & LT Modell Mazsola Alkalmazás Példák Befejezés. Sass Bálint
ESZKÖZ A MAGYAR IGÉK BŐVÍTMÉNYSZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATÁRA Sass Bálint joker@nytud.hu MTA Nyelvtudományi Intézet, Nyelvtechnológiai Osztály PPKE ITK, MMT Doktori Iskola, Nyelvtechnológia Doktori Program
É. Kiss Katalin A szibériai kapcsolat - avagy miért nem tárgyasan ragozzuk az igét 1. és 2. személyű tárgy esetén Magyar Nyelvjárások 41.
É. Kiss Katalin A szibériai kapcsolat - avagy miért nem tárgyasan ragozzuk az igét 1. és ű tárgy esetén Magyar Nyelvjárások 41. (2003) Nyirkos Istvánt, hajdani kedves finn- és magyarnyelvészet-tanáromat
Grammatikalizálódott kopula és prenominális módosítok a magyarban
Grammatikalizálódott kopula és prenominális módosítok a magyarban Hegedűs Veronika MTA Nyelvtudományi Intézet A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei IX. 2016.04.27 28 Hegedűs V. Módosítók 1/29 Célok
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PETER ÚJ MAGYAR NYELVTAN
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PETER ÚJ MAGYAR NYELVTAN Osiris Kiadó Budapest, 2003 TARTALOM Előszó 13 MONDATTAN É. Kiss Katalin 1. A mondattan tárgya és alapfogalmai (Yp) 1.1. A mondattan tárgya
Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály
COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA Magyar nyelvtan tanmenet 4. osztály 2013/2014 Tanítók: Tóth Mária, Buruncz Nóra Tankönyvcsalád: Nemzeti Tankönyvkiadó Anyanyelvünk világa 4. osztály
TARTALOM. Tartalom. 1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal. A határozott névelő: a gitár, az autó
1. (Bevezető) fejezet A MAGYAR NYELV 11 16. oldal 2. fejezet TALÁLKOZÁS 17 38. oldal 3. fejezet ISMERKEDÉS AZ IRODÁBAN 39 56. oldal 4. fejezet A VÁROSBAN 57 82. oldal TÉMÁK Néhány nemzetközi szó Köszönések
Morfológia, szófaji egyértelműsítés. Nyelvészet az informatikában informatika a nyelvészetben október 9.
Morfológia, szófaji egyértelműsítés Nyelvészet az informatikában informatika a nyelvészetben 2013. október 9. Előző órán Morfológiai alapfogalmak Szóelemzések Ismeretlen szavak elemzése Mai órán Szófajok
A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben
Anna Grzeszak, Damian Kaleta A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben Dolgozatunk célja, hogy megnézzük, hogyan mutatják be a nyelvtani szabályokat az egyes magyar nyelvkönyvek.
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből
Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből 1 2 3 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 89. Tanulmányok a középmagyar kor mondattana köréből Szerkesztette Haader Lea Horváth László Tinta könyvkiadó
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PÉTER ÚJ MAGYAR NYELVTAN
E. KISS KATALIN - KIEFER FERENC - SIPTAR PÉTER ÚJ MAGYAR NYELVTAN Osiris Kiadó Budapest, 1998 TARTALOM Előszó 13 MONDATTAN (É. Kiss Katalin) 1. A mondattan tárgya és alapfogalmai 17 1.1. A mondattan tárgya
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Bölcsészkar es tanév III. év, II. félév. I. Általános információk
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Bölcsészkar 2018 2019-es tanév III. év, II. félév I. Általános információk A tantárgy neve: Szintaxis II. Kódja: LLM6124 (MA), LLM6224 (MB), LLM6024 (MM) Kreditszáma:
MONDATTAN SZEMINÁRIUM A mellérendelő szintagma
MONDATTAN SZEMINÁRIUM A mellérendelő szintagma Ajánlott irodalom: K. Balogh Judit 1989. A mellérendelő szószerkezetek és határeseteik. In: Rácz Endre (szerk.) Fejezetek a magyar leíró nyelvtan köréből.
Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék A főnév 11 Kis és nagy kezdőbetűk 11 A főnevek neme 12 A főnevek többes száma 13 Nem megszámlálható főnevek 15 Csak többes számban használatos főnevek 16 Foglalkozások 17 Címek, rangok,
Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék. A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17
A főnév 10 A főnevek neme 10 A főnevek többes száma 14 A főnév a mondatban 16 Gyakorlatok 17 A főnév szószerkezetekben 20 A névelő 21 Gyakorlatok 26 A hangsúlytalan mutató névmással álló főnév 28 A birtokos
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2016. november 23. Visszajelzés a beadott házi feladatokkal kapcsolatban Félévközi ZH eredménye (ע "ו ( igeragozás Ismétlés:
SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXVIII. Szerkesztette KIEFER FERENC
IGÉK, FÕNEVEK, MELLÉKNEVEK 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXVIII. IGÉK, FÕNEVEK, MELLÉKNEVEK Elõtanulmányok a mentális szótár szerkezetérõl Szerkesztette KIEFER FERENC TINTA KÖNYVKIADÓ
Egy nyelvjárási szintaxisvizsgálat háttere és eredményei Őrség és Hetés területén
Egy nyelvjárási szintaxisvizsgálat háttere és eredményei Őrség és Hetés területén P P K E N Y D I 2 0 1 5. 0 2. 0 5. B U D A P E S T T E P E R I C S J Ó Z S E F 1 Áttekintés Adatközlők nem, kor és lakóhely
Sass Bálint MTA Nyelvtudományi Intézet, Nyelvtechnológiai Osztály PPKE, Információs Technológiai Kar, MMT Doktori Iskola
IGEI VONZATKERETEK AZ MNSZ TAGMONDATAIBAN Sass Bálint joker@nytud.hu MTA Nyelvtudományi Intézet, Nyelvtechnológiai Osztály PPKE, Információs Technológiai Kar, MMT Doktori Iskola MSZNY2006 Szeged, 2006.
Nyelv és iskola A jelzős szerkezetek összevonásának törvényszerűségei
Nyelv és iskola A jelzős szerkezetek összevonásának törvényszerűségei Egy 40 éve létező, 38 évvel ezelőtt publikált és nagyon kedvező fogadtatásban részesített, de azóta csupán általam hasznosított nyelvészeti
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Helyesírás A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2017. november 22. Visszajelzés a beadott házi feladatokkal és a negyedévi zh-val kapcsolatban igék ragozása ע "ו és ל "א
Névmás névmási jelentés *
Keszler Borbála: Névmás névmási jelentés 483 100 native Hungarian speakers, and it describes the characteristics of this construction for the first time, concluding that the construction is an attributive
A deixis megjelenési formái a prozódiában
A deixis megjelenési formái a prozódiában Erdős Klaudia ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Bevezetés - deixis A deixis fogalma - ógör. deiktikos mutatás - megnyilatkozás körülményeire mutat Típusok
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2014. november 19. Témaválasztás házi dolgozatra Ismétlés: rendhagyó igék A mondat belső szerkezete Az óra céljai: Emlékeztető
NYELVÜNK BÁR- ÉS AKÁR- ELEMEINEK BEMUTATÁSI PROBLÉMÁI A MAGYAR NYELV IDEGEN AJKÚ TANULÓINAK SZÁNT GRAMMATIKÁKBAN
NYELVÜNK BÁR- ÉS AKÁR- ELEMEINEK BEMUTATÁSI PROBLÉMÁI A MAGYAR NYELV IDEGEN AJKÚ TANULÓINAK SZÁNT GRAMMATIKÁKBAN SZABÓ MARTINA KATALIN SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM, BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR NYELVTUDOMÁNYI DOKTORI
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Bölcsészkar os tanév III. év, II. félév. I. Általános információk
Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár Bölcsészkar 2015 2016-os tanév III. év, II. félév I. Általános információk A tantárgy neve: Szintaxis II. Kódja: LLM6124 (MA), LLM6224 (MB), LLM6024 (MM) Kreditszáma:
MORFOLÓGIAI FELÉPÍTÉS
A SZÓÖSSZETÉTEL SZÓÖSSZETÉTEL Két vagy több szóalak összekapcsolásával hozunk létre új lexémát Tudatos szóalkotás és véletlenszerű keletkezés Létrejöttüket nemcsak szintaktikai szabályok, hanem szemantikai,
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2014. szeptember 24. Főnevek, melléknevek, névmások: az elsőéves tananyag ismétlése Tanulság és figyelmeztetés Szintaxis:
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar magyar nyelv és irodalom Mai magyar nyelv 3. (Alaktan) A tantárgy típusa DF DD DS
A nyelvtudomány mhelyébl
A nyelvtudomány mhelyébl Az értelmezs szerkezet helye a szintagmák között II. * 9. Az értelmezs szintagmában megjelen esetbeli egyezés kérdése 9.1. Mint ahogy arról korábban már volt szó, az értelmezs
A MAGYAR REKURZÍV BIRTOKOS SZERKEZET ELSAJÁTÍTÁSA A NEMZETKÖZI KUTATÁSOK TÜKRÉBEN
A MAGYAR REKURZÍV BIRTOKOS SZERKEZET ELSAJÁTÍTÁSA A NEMZETKÖZI KUTATÁSOK TÜKRÉBEN Tóth Ágnes Pázmány Péter Katolikus Egyetem MTA Nyelvtudományi Intézet KÍSÉRLETI HIPOTÉZIS, MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉSEK 1.
Tantárgyi követelmények. Német nyelv. 9. oszt.
Tantárgyi követelmények Német nyelv 9. oszt. Témakörök: Bemutatkozás Az én családom Az én barátom Az én házam/lakásom Az én szobám Az én iskolám Lakóhely bemutatása Napirend Étkezési szokások Szabadidő
Az általános igeragozás személyragjainak tárgyi vonatkozásairól
DUGÁNTSY MÁRIA Az általános igeragozás személyragjainak tárgyi vonatkozásairól The Hungarian transitive verbs occur either with determinative or general inflection. The personal suffixes in the determinative
Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz
Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van
KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szociolingvisztika Tantárgy kódja. MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.
Szociolingvisztika MAO1103 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Tukacsné dr. Károlyi Margit
Az értelmezi mellékmondat
206 Balogh Judit Az értelmezi mellékmondat 1. Az értelmezi mellékmondatokat a szakirodalomban általában a jelzs alárendelésekhez sorolják (Tompa 1962: 403 7; Rácz 1968: 408 14; Rácz Szemere: 1972: 237
Bevezetés a nyelvtudományba
Bevezetés a nyelvtudományba Előadás 2009/2010. I.félév Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1. előadás: Bevezetés Előadó: Tóth Ildikó, PhD. Bevezetés a nyelvtudományba Előadás 2009/2010. I.félév Pázmány Péter
Tartalomjegyzék. Bevezetés Az ige mondatalkotó képessége. 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében.
Tartalomjegyzék Bevezetés 13 1. Az ige mondatalkotó képessége 15 2. Az Objekt"-ek sorrendje főnevek, ill. névmások esetében 17 18 3. Néhány gyakori, Prapositionalobjekt"-tel mondatot alkotó ige 23 4. Névmási
MagyarOK 1. tanmenetek
Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.2. Célnyelvi (magyar) környezet Egy 120 órás tanfolyam 61 120. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2014. szeptember 17. A főnevekkel kapcsolatos elsőéves tananyag ismétlése Az óra céljai: Középhaladó bibliai héber nyelvtan:
Különírás-egybeírás automatikusan
Különírás-egybeírás automatikusan Ludányi Zsófia ludanyi.zsofia@nytud.mta.hu Magyar Tudományos Akadémia, Nyelvtudományi Intézet Nyelvtechnológiai Osztály VII. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia
OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV
OSZTÁLYOZÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI OROSZ NYELV 9. ÉVFOLYAM ÍRÁS OLVASÁS a cirill-betűs írás és olvasás elsajátítása NYELVANI ISMERETEK a főnevek neme személyes névmások (ragozással) birtokos névmások (csak
Szintaxis. Tóth Ildikó, PhD. Bevezetés a nyelvtudományba. 5. előadás 2009 Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Szintaxis Tóth Ildikó, PhD. Bevezetés a nyelvtudományba 5. előadás 2009 Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1 Végesből végtelen Hangok Szavak - véges sok - véges sok rekurzív szabályok (pl. beágyazás, mellérendelés)
Az angol nyelv logikája 6 MONDATSZERKEZET 1. A kijelentés
Az angol nyelv logikája 6 MONDATSZERKEZET 1. A kijelentés Az angol nyelv kijelentő mondatai három részből állnak, és mindig ebben a sorrendben: SZEMÉLY SEGÉDIGE INFORMÁCIÓ A SZEMÉLY a mondat főszereplője.
Ungarisch. Grammatische Strukturen/lexikalische Einheiten Nével : Határozott, határozatlan
Ungarisch Die Zuordnung der grammatischen Strukturen und lexikalischen Einheiten zu den Funktionen ist exemplarisch zu verstehen. Die angeführten Strukturen werden auch in anderen Zusammenhängen auftreten
középső o Nyelv eleje magasabban magas hátulja magasabban mély o Ajak kerekítés (labiális) rés (illabiális) o Hossz rövid hosszú Mássalhangzók o Idő
Nyelvtan Nyelvi jelek o szavak (lexéma o szóelem (morféma: szótő és toldalék) o tovább bonthatók fonémákra (jelelemek) Nyelv 3 szint o hangok o szavak o mondatok o nyelvtan szintek egymásra épülésének
Információkereső tezaurusz
Információkereső tezaurusz a magyar leíró szófajtan köréből Bevezető a tezauruszkészítésről. Az ige mediális ige M: Történést, állapotot kifejező ige. H középige F ige A alanytalan ige fakultatív alanyú
A melllérendelés és az ellipszis nyelvtana
1 Bánréti Zoltán A melllérendelés és az ellipszis nyelvtana a magyarban 2 3 Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 75. Bánréti Zoltán A mellérendelés és az ellipszis nyelvtana a magyarban Tinta könyvkiadó
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2014. október 15. Ismétlés: igeragozás Arnold & Choi 3, 3.1 Az ige morfológiája, szintaxisa, szemantikája Az ige: cselekvést,
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2017. szeptember 13. Informatikusviccek Az informatikus felesége elküldi a férjét a boltba: - Hozzál margarint, és ha van
A nyelvelsajátítás tipikus menete
A nyelvelsajátítás tipikus menete Az emberek közötti alapvető kommunikációs csatorna a beszéd, azonban senki sem születik ennek kialakult változatával. Életünk folyamán fokozatosan alakul ki genetikai
Igekötős szerkezetek a magyarban
Igekötős szerkezetek a magyarban Kalivoda Ágnes 2018. június 26., Budapest PPKE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Nyelvtechnológia Műhely Témavezető: Prószéky Gábor A kutatás célja az igekötős szerkezetek
Eseményszerkezet, aspektus, mondatszerkezet
Kertész Judit Eseményszerkezet, aspektus, mondatszerkezet A predikatív határozói igenevek Szakdolgozat Témavezető: É. Kiss Katalin 2005 TARTALOM 0. Bevezetés I. A predikatív határozói igeneves szerkezet
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK A MAGYARÓRÁN Sass Bálint joker@nytud.hu Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Korpusznyelvészeti Osztály XVI. MANYE kongresszus Gödöllő, 2006. április 10-12.
Szintaxis: elemzések. Nyelvészet az informatikában informatika a nyelvészetben november 6.
Szintaxis: elemzések Nyelvészet az informatikában informatika a nyelvészetben 2013. november 6. Bevezetés Múlt óra: mondatrészek Mai óra: Szintaktikai reprezentációs elméletek Ágrajzok Problémás jelenségek
Prószéky Gábor opponensi véleménye a. Németh T. Enikő. által az MTA doktora címért benyújtott. Interaction between grammar and pragmatics:
Prószéky Gábor opponensi véleménye a Németh T. Enikő által az MTA doktora címért benyújtott Interaction between grammar and pragmatics: the case of implicit subject and direct object arguments in Hungarian
Nyelvészet. I. Témakör: Leíró nyelvtan
Nyelvészet I. Témakör: Leíró nyelvtan 1. A magyar magánhangzó-harmónia és a hangtani hasonulások jellegzetességei KASSAI ILONA (1998): A beszédlánc fonetikai jelenségei. In: Kassai Ilona: Fonetika. Budapest:
a Szeged FC Treebankben
Szeged, 2014. január 16 17. 67 Többszintű szintaktikai reprezentáció kialakítása a Szeged FC Treebankben Simkó Katalin Ilona 1, Vincze Veronika 2, Farkas Richárd 1 1 Szegedi Tudományegyetem, TTIK, Informatikai
TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN
TÉMAKÖR: A MAGYAR NYELV TÖRTÉNETE 5. A NYELVMŰVELÉS ÉS NYELVTERVEZÉS JELENTŐSÉGE; SZEREPE NAPJAINKBAN 1. A nyelvművelés a nyelv életébe való tudatos beavatkozás a javítás szándékával. Ez a tevékenység
. Argumentumszerkezet: Lexikai szabályok, vagy konstrukciók? Kálmán László március 6.
Argumentumszerkezet: Lexikai szabályok, vagy konstrukciók? Kálmán László MTA/ELTE Elméleti nyelvészet kihelyezett tanszék MTA Nyelvtudományi Intézet kalmanlaszlo@nytudmtahu 2014 március 6 Kálmán László
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2016. november 16. Félévközi ZH 45 perc open-book, Arnold-Choi 2 3. Témaválasztás házi dolgozatra Témaválasztás házi dolgozatra
Doktori téma A lényegesség mérése Kutatóeszköz Alkalmazás Befejezés. Sass Bálint
MAZSOLA ESZKÖZ A MAGYAR IGÉK BŐVÍTMÉNYSZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATÁRA Sass Bálint joker@nytud.hu MTA Nyelvtudományi Intézet, Nyelvtechnológiai Osztály PPKE ITK, MMT Doktori Iskola, Nyelvtechnológia Doktori
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Bölcsészettudományi Kar 1.3 Intézet/Tanszék Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszék 1.4
FŐNÉVI VONZATOK A MAGYAR NYELVBEN
FŐNÉVI VONZATOK A MAGYAR NYELVBEN A doktori értekezés tézisei írta Kiss Margit Budapest 2005 I. Az értekezés témája, célja A vonzatosság kérdése régóta foglalkoztatja a nyelvtudományt. Már az 1800-as évek
Zsemlyei János A MAI MAGYAR NYELV SZÓKÉSZLETE ÉS SZÓTÁRAI
Zsemlyei János A MAI MAGYAR NYELV SZÓKÉSZLETE ÉS SZÓTÁRAI Erdélyi Tankönyvtanács Kolozsvár, 2014 A jegyzet megjelenését a Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériuma támogatta Az elektronikus változat az
MagyarOK 1. tanmenetek
Szita Szilvia Pelcz Katalin MagyarOK 1. tanmenetek A1.2. Forrásnyelvi környezetben (külföldön) Egy 96 órás tanfolyam 49 96. órájára Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 Az alábbiakban a MagyarOK
Szombathely, 2011. február 5. Dr. VÖRÖS FERENC PhD s.k. főiskolai tanár
Savaria Egyetemi Központ Magyar Nyelvészeti Tanszék Tematika a Jelentéstan című tárgyból Előadások 1. A jelentéstan tárgya, helye a nyelvtudományban. Rövid történeti előzmények 2. A jelentés fogalma: a
MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás
MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam 2 72 6. évfolyam 2 72 7. évfolyam 2 72 8. évfolyam 2 72 5. évfolyam Tematikai egység címe Beszédkészség,
Az egészségügyi szolgáltatások szókincsének kialakulása
Mészáros Ágnes Az egészségügyi szolgáltatások szókincsének kialakulása BEVEZETÉS Az egészségbiztosítási szakmai nyelvhasználat a nyelvtudomány számára még felderítetlen terület. Az egészségügyi, jogi és
A magyar mutató névmási módosító és a birtokos szerkezet történeti vizsgálata
Nyelvelmélet és diakrónia Piliscsaba, 2010. november 16-17. 1. Bevezetés A magyar mutató névmási módosító és a birtokos szerkezet történeti vizsgálata MTA Nyelvtudományi Intézet egedib@yahoo.com Nyelvelmélet
Gedeon Márta. A határozott és a határozatlan ragozásról
Gedeon Márta A határozott és a határozatlan ragozásról Magyar mint idegennyelv és angol tanárként pályám legelején észrevettem, hogy az angollal sokkal gyorsabban érik el az A2-es szintet diákjaim, sokkal
IDEGEN NYELV ÉVFOLYAMVIZSGA 11. ÉVFOLYAM 2014-2015
1084 Budapest, Rákóczi tér 4 Tel: 313-0030, Tel/fax: 313-3182, Honlap: wwwjelkyhu Ez a vizsga előmérés az érettségi vizsga előtt IDEGEN NYELV ÉVFOLYAMVIZSGA 11 ÉVFOLYAM 2014-2015 Célja: A tanuló képes-e
A MAGYAR ÖSSZETETT KÖTŐSZÓK TÖRTÉNETÉHEZ
Julia Bacskai-Atkari 7. Félúton konferencia MTA Nyelvtudományi Intézet 2011. október 6 7. bajulia@nytud.hu A MAGYAR ÖSSZETETT KÖTŐSZÓK TÖRTÉNETÉHEZ 0. A probléma négy fő mondatbevezető a mai magyarban:
A birtokos szerkezet
A birtokos szerkezet Ha kérdése van, használja nonstop segélyvonalunkat: www.magyarora.com/grammar/birtokos_tablazat.pdf 1 ) Lássunk munkához Kezdjük megint a novellával Húzza alá a példákban az egyes
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2016. október 05. Visszajelzés a beadott házi feladatokkal kapcsolatban Melléknevek, névmások, elöljárók: az elsőéves tananyag
PTE BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Nyelvtudományi Tanszék
PTE BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Nyelvtudományi Tanszék Hasonlóságok és különbözőségek a nyelvben és a nyelvi nevelésben 2019. június 17 18. Program Pécs Program Június 17. hétfő 9:30
A szófajok rendszere
A szófajok rendszere Az egy szófajcsoportba tartozás szempontjai: hasonló jelentéskör, azonos alaki viselkedés (toldalékolhatóság), azonos mondatbeli szerep I. Alapszófajok: Valódi alapszófajok - Jelentés
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis
Klasszikus héber nyelv 4.: Szintaxis BBN-HEB11-204 Koltai Kornélia, Biró Tamás 2014. október 1. Zh: névszó- és prepozícióragozás Forma (morfológia és szintaxis) vs. jelentés (szemantika) Hogy eljussunk
2
1 DOBSONYI SÁNDOR HANGAY ZOLTÁN NAGY KATALIN SZÓFAJTANI ELEMZÉSEK 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXIII. DOBSONYI SÁNDOR HANGAY ZOLTÁN NAGY KATALIN SZÓFAJTANI ELEMZÉSEK Szerkesztette NAGY
A birtoklás kifejezése a magyarban és az olaszban W. Somogyi Judit
A birtoklás kifejezése a magyarban és az olaszban W. Somogyi Judit 1. A birtoklást, a valamihez való tartozást, a birtok és birtokos között fennálló kapcsolatot az egyes nyelvek eltérő morfo-szintaktikai
Csákberényiné Tóth Klára. Mondatolvasás és megértés TANKÖNYV TANESZKÖZ
Csákberényiné Tóth Klára Mondatolvasás és megértés TANKÖNYV TANESZKÖZ Ha a gyengének ítélt szövegértés okait kutatjuk, az alapoknál érdemes elkezdeni a vizsgálatot. Mennyire készítjük fel a gyerekeket
Blaho Sylvia, Sass Bálint & Simon Eszter. MTA Nyelvtudományi Intézet február 4.
A készülő MGTSz adatbázis felépítése Blaho Sylvia, Sass Bálint & Simon Eszter MTA Nyelvtudományi Intézet 2010. február 4. Az előadás vázlata 1 A projekt bemutatása A szöveg feldolgozásának szintjei A korpusz
5. osztályos tananyag
1. A kommunikáció OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR NYELVTAN 2. A kommunikációs kapcsolat 3. A szövegszerkesztés állomásai 4. Az elbeszélés 5. A leírás 6. Jellemzés 5. osztályos tananyag 7. A hangok világa;
A vonzatosság alternatív felfogása
A vonzatosság alternatív felfogása Kálmán László MTA Nyelvtudományi Intézet MTA/ELTE Elméleti Nyelvészet Kihelyezett Tanszék kalman.laszlo@nytud.mta.hu 2018. július 5. Kálmán (MTA/ELTE) Vonzatok 2018.
Kisebbségi képviselet
3. szint December Kisebbségi képviselet A világ parlamentjeiben tizenöt százalék a nők aránya, de van, ahol a képviselők fele nő. Magyarországon számarányuk tíz százalék alatt van. Börtönbe zárja(1) mindkét
Osztatlan tanári mesterképzés TNM 0002 II. Szigorlat / Komplex vizsga II. Magyar nyelvtudomány
Osztatlan tanári mesterképzés TNM 0002 II. Szigorlat / Komplex vizsga II. Magyar nyelvtudomány A Komplex vizsga II. (magyar nyelvtudomány) előfeltételei: TNM 2120 Leíró grammatika 3. Szintagmatan, mondattan;
Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai*
Árpád-kori erdélyi településnevek névrendszertani vizsgálatának tanulságai* 1. Írásomban az Árpád-kori Kolozs, Doboka és Erdélyi Fehér vármegyék településnevei 1 körében általam elvégzett névrendszertani
Tartalom. 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37. Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46
Tartalom Az ige alakjai 5 A., t' r za anyt es a argyas ragozas 6 K.. Jeen tö o mo'd 19 Jelen idő 19 Múlt idő 28 Jővő idő 37 Feltételes mód 41 Jelen idő 41 Múlt idő 43 Használata 44 Gyakorlatok 46 Felszólító