Kortárs alkotásnak a jelen mûvei
|
|
- Márta Horváthné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jámbor Imre Kortárs kertépítészet Geometrikus kertek Streamline Garden Design: The Geometric Gardens Lektor Szilágyi Kinga Kortárs alkotásnak a jelen mûvei tekinthetôk. Ez a jelen nyilvánvalóan nem a pillanat, sem a ma és még csak nem is az idei év, vagy az elmúlt évtized. Hogy a kortárs idôszak meddig tart, s hol kezdôdött a múltban, csak vázlatosan határolható le. A képzômûvészetben, vagy a zenében a kortárs mûvészet ideje a 19/20. századfordulótól napjainkig tart, s egy tömbként kezelt korszak. Ami a hazai zenében Bartókkal kezdôdik, az a kertmûvészetben Rerrichel veszi kezdetét. Mindkét név, mindkét idôszak valóban markáns fordulópont és fényévnyit lép elôre. S ami ettôl kezdve történik, jelentôs hatással van a mára is, a mai mûvészet gyökerei valóban ott keresendôk. A ma alkotásait azonban elsôsorban az együtt élô és egymásra ható, alkotó generációk együttesen alakítják, tanítványok és mesterek, s ezért szûkebb értelemben kortársnak, vagy inkább kortárs jelennek tekinthetôk az egy emberöltô távlatában született, egymás vonzásában létrejött mûvek. Ez a hozzávetôlegesen év, aminek a mûvészi tapasztalatai, törekvései és alkotásai nagyon szoros egymásra hatással bírnak és meghatározzák a megszületô alkotásokat. S ez az emberöltônyi idôszak egyben a forrásban, mozgásban lévô szakasza is a kortárs mûvészetnek. Ha tehát a kertmûvészet mozgásban lévô jelenérôl kell képet alkotni, az elmúlt év alkotásait kell szemügyre vennünk. Ez úgy nagyjából a 80-as évekkel kezdôdik és tart napjainkig. A kép ugyancsak tarkabarka. Még akkor is, ha kivonjuk belôle a kommerszet, ami önmagában sem könnyû feladat. Sôt akár önkényesnek is tûnhet, hiszen mi sem uralja jobban a jelent, mint a kommersz. De ha mégis elhagyhatók ezek a téma kapcsán, ami marad, tömegét tekintve kevés, súlyát, értékét tekintve azonban a túlnyomó rész, az rendkívül heterogén és összetett. Számos irányzat, törekvés érhetô tetten az egyszerû szemlélô szintjén is. Ebben a színes, változatos képben valahogy rendet találni, trendeket, netán irányzatokat felfedezni izgalmas és kockázatos vállalkozás. De ha nem kaleidoszkópszerûen nézzük a képet, kimutathatók eléggé rokon jegyeket mutató, hasonló karakterû csoportok az alkotások zegzugos tömegében. Az azonosságok és eltérések mérlegelésénél persze megfelelô módszertan híján ugyancsak el lehet tévedni, a lényegest és a lényegtelent megkülönböztetni nem egyszerû. E tévedés kockázatát is felvállalva, azért három, markánsan elkülöníthetô, szándékaikban hasonló mûvekbôl álló csoportot mindenképp fel lehet fedezni és talán egy negyediket is akár, amelyikhez az abszurdok tartoznak. Ezek között az egyik, ma már eléggé kialakult eszköztárral és letisztult formákkal bíró csoport, amelyek együttesét jobb kifejezés híján összefoglalóan geometrikus kerteknek lehet nevezni 1. Illik a név, vagy sem, van e lényegi-tartalmi azonosság, vagy sem, a mai kerteknek egy elég széles köre tényleg rokon jegyeket mutat, már ami a piedesztálra emelt, pôre alaprajzi geometriát illeti. A csoporton belül azonban elég nagy a változatosság, ami a felhasznált formákat, eszköztárat, az alaprajzi rendet és a díszítettséget illeti. A kortárs jelen geometrikus kertjeinek közös sajátja, hogy az egyszerû és dekoratív alaprajzi mértani rend jegyében fogantak. Irtóznak bármilyen bonyolultabb, összetett formától és tömegtôl. A négyzet, a téglalap, a háromszögek uralják ôket. A kör sosem, vagy nagyon ritkán, legfeljebb belsô formaként jelenik meg. A síkrajzi felületek, alaprajzi formák felerôsítésének általánosan használt eszköze pedig az ismétlés. Rendszerint szabályos ritmusban, a szemléletes számon Ismétlôdô négyzetek két változatban 5
2 túli felsorolásban masíroznak az azonos alaprajzi formájú, azonos anyagú felületek rendszerint egy egyenes mentén vonalat képezve, vagy zegzugos törtvonalban, de sosem ívben. A lendületes szerkezeti vonal egyébként is idegen ettôl a világtól, akár a kör, ezek csak mint díszítmény jelennek meg. Ahhoz, hogy ez a mértani világ létrejöhessen, síkfelületek szükségesek, akár a reneszánsz kertek parter-rendjéhez. A kortárs geometrikus kertek jellemzôen a síkban ábrázolnak, a testeknek, tömegeknek csak másodlagos, kiegészítô a szerepük, vagy csupán magányos szólót játszanak. S e síkrajz térbeli szerkezeteket, struktúrákat vonultat fel. Könnyû lenne itt a reneszánsz kertmûvészet egyfajta áthallására hivatkozni, de a kapcsolódás valójában csak felszínes, látszólagos. A reneszánsz és a kortárs geometrikus kertek közös sajátja a síkornamentika 2 Minimalista kerteknek lehet nevezi a 1960-as években létrejött Minimal Art képzômûvészeti stílusirányzattal való szellemi rokonságukra hivatkozva azokat a kertmûvészeti alkotásokat, ahol a geometria teljesen lecsupaszítva, a legegyszerûbb, tiszta formában jelenik meg, ha úgy tetszik, a minimum szintjén, semmit hozzá nem adva az önmagáért való alaprajzi formához és elrendezéshez. Itt az alkotás tárgyatémája maga az egyszerû geometriai forma. A kompozíció tökéletesen sík felületen, egyenesek mentén rendezett, akár egy ortogonális koordinátarendszer hálózatában véletlenszerûen megjelenô, azonos súlyú elemek halmaza. 3 Európában már korábban, Magyarországon 2000-ben tûntek fel az elsô, mértékadónak tekinthetô minimalista geometriájú kertek. Az egyik elsô, jelentôsebb ilyen irányzatot mutató alkotás a budapesti Erzsébet tér, a Nemzeti Színház hûlt helyén létesült közpark-köztér együttes, amelynek létesítését tervpályázat elôzte meg. Ezen a pályázaton a zsûri ugyancsak nehéz helyzetben volt. A legtöbb pályamû a kompozíció alapjává az Andrássy út tengelyét a téren lezáró, a sugárút léptékének megfelelô méretû vertikális tömeg elhelyezését választotta és ezzel egy térszervezô központi elemet vitt az együttesbe, ami egyben súlypontképzô és hierarchikus maggá vált, egyediségébôl és méreteibôl fakadóan is. Az Andrássy út léptékéhez igazodó és mintegy a Millenniumi emlékmû ilyen tengelyzáró funkcióját a sugárút másik végén megismételni kívánó magas tömeg pedig a rendelkezésre álló teret agyonnyomta és az elrendezést egyfajta kényszerpályára terelte. Csak néhány olyan pályamû volt, amelyik tagadta e tengelyzáró motívum feltétlen szükségességét, s ezek között volt egy, amelyik kidolgozatlansága mellett frissességével és korszerûségével tûnt fel. Ez a pályamû lett az alapja az Erzsébet tér mai kialakításának. A terv a szükségbôl erényt 1 Vonalas kompozíció kékben David Baker USA 2006 minimalista kompozíció 2 Vörös négyzet Bryan Illsley, A budapesti Erzsébet tér kertépítészeti programterve Terv: Balogh P., Bogner Zs., Sándor T. felértékelése és az egyszerû, áttekinthetô alaprajzi geometria, valamint a sorolásos, ismétléses, hierarchia nélküli elrendezés. De ezzel majd minden közös jellemzôt elmondtunk. Mégis, a kortárs jelen geometrikus kertjeinek a szerkesztési hierarchia hiánya okán több rokon vonása van a reneszánsz formavilággal, mint például a századforduló ún. mértani kertjeivel, amellyel pedig a kortárs kertmûvészet kezdetét veszi. Kis merészséggel azt is állíthatnánk, hogy a kortárs jelen geometrikus kertjei a kora reneszánsz és az 1960-as években létrejött Minimal Art 2 világa között mozognak, ebbôl is, abból is többet-kevesebbet merítve. Sajátos, hogy ez a mozgás az idôbeliséghez képest pont fordított pályájú, a minimalista kertekkel kezdôdik és a reneszánszt idézô nosztalgikus kertekig ível. 1 A minimalista alkotások a képzômûvészetben és a kertmûvészetben is épp lényegüknél fogva a formán belül homogének és anyagszerûek. Egy-egy alaprajzi forma önmagán belül zárt és tagolatlan, egyöntetû felületet képez, még ha olykor egyfajta díszítettség is meg-megjelenik. A reneszánsz a szabályos négyzetes osztású partermezôn belül azonban rendkívül mozgalmas, változatos, összetett formákat jelenít meg. A geometriai rokonság mellett a reneszánsztól való eltérés abban is megjelenik, hogy minden szimmetrikus gondolkodás, ami a reneszánszban a rend alapja, a minimalista alkotásoktól teljességgel idegen. A kompozíció minden precíz, szerkesztett geometriája mellett is spontán, aszimmetrikus karakterû, nincs szabályos kerete, összefoglalása. Elemezve a formai jegyeket és a sajátos eltéréseket, a kortárs jelen geometrikus kertjeinek három, különbözô indíttatású mértanját lehet felfedezni és megkülönböztetni az alkalmazott eszközök és az elrendezés szerint: a minimalista geometriát, a kaotikus geometriát és a nosztalgikus geometriát. 6 Tájépítészeti és Kertmûvészeti Folyóirat 7
3 kovácsolt. Az aláépített terület eleve a síkban való szerkesztést kínálta lehetôségként és a tér forgalmi struktúrája is az aszimmetrikus és hierarchia nélküli elrendezést tette lehetôvé. A konkrét formai megoldás azonban telitalálat, a terület adottságai, kötöttségei és a kompozíciós elvek megvalósítása teljes összhangban vannak egymással. 4 rendje helyett itt sajátos dezorganizáció érvényesül, a rend hiánya kap egyfajta rangot és megjelenítést. A fô kompozíciós eszköz a minimalista kertekhez hasonlóan itt is a sorolás és az ismétlés, az azonos súlyú és karakterû elemek felvonultatása, de ez a masírozás vezénylés nélkül való, ötletszerû, s ebben rejlik lényege. A kompozíció kerete alapvetôen itt is a sík, de a megoldás sokszor kilép a párhuzamos síkokból és épp a rendezetlenség benyomásának erôsítéseként vertikálisan is megmozgatja a felületeket és az alapsíkból kiemelt ferde, vagy torz felületekkel teremt még nagyobb képzavart. Ez a kép persze szándékosan zavart, a rendezetlenség, vagy a rend nagyfokú bonyolultságának kifejezésére születik. A kép végül is egészében rendezetlen, kaotikus, s minél zaklatottabb, annál jobban megfelel céljának. A kortárs geometrikus kertek e csoportja ezért nevezhetô kaotikus geometriájúnak. A kaotikus geometriájú kertek nagyon szép és jellemzô példája az Interpolis Garden Tilburgban (Hollandia). A mintegy 2 hektár nagyságú kert egy háromszög alaprajzú területen létesült, amit eleve nehéz egységessé és térben megtartó karakterûvé formálni. Ez a kert azonban bravúrosan oldja meg a feladatot, a tervezô itt is a hátrányból kovácsolt erényt. A kert a minimalista kertekhez hasonlóan néhány egyszerû alapelembôl építkezik. Homogén gyep, vöröses színû zúzottkô és szürke bárdolt pala térburkolatok, a síkból kiemelt vízfelületek szórtan telepített facsoportokkal. A sajátos karaktert az alkalmazott alapformák és az elrendezés geometriája adja. Nincs négyzet vagy téglalap, csupa trapéz és háromszög uralja a képet. Nincs két párhuzamos vonal, minden szét- és összetart. Az egyes felület-elemek szinte úszni látszanak ebben a szikár szerkesztésû elrendezésben, kapcsolódások és irányulások nélkül. Itt sincs hierarchia, minden részlet, minden alkotóelem egyformán fontos. A síkból hellyel-közzel ferde felületek lépnek ki, a medence keretek széttartanak, vonalak indulnak és maradnak befejezetlenek, s mindezt 4 Ismétlés és ritmus. Üvegkubus térfal és szökôkút-sor az Erzsébet téren 5 Szabályos geometria, kis elmozdulásokkal. Lépcsôlejáró a Gödörhöz 6 Ismétlôdô négyzetek 7 Az Interpolis Garden alaprajza Tilburg, Hollandia, Terv: Abe Bonnema 8 A síkból kiemelt vízmedencék tavirózsákkal beültetve, szokatlan széttartó formákkal és keretezéssel 9 A síkból kiemelt vízmedencék tavirózsákkal beültetve, szokatlan széttartó formákkal és keretezéssel Az egész alaprajz szabályos négyzetek és téglalapok együttesébôl épül fel. Egy-egy alaprajzi forma önmagán belül homogén, anyagszerû. Nincs felosztás, nincs további díszítettség, legfeljebb magának az anyagnak a megmintázása hellyel-közzel. Egy-egy alaprajzi forma szabályos ritmusban ismétlôdik 6 ötletszerû mennyiségben, de a kert fô térszerkezeti vonalai mentén. A szikár és szabályos geometriában helyenként megjelenô kis elmozdulások teremtenek egyfajta képi feszültséget. És itt érhetô tetten a másik rokon vonás a hatvanas évek Minimal Art képzômûvészetével. A rend, a kompozíciós elrendezés viszonylag egyszerû matematikával leírható. A kert számokban jelenik meg, egyszerû geometriai formák, arány és lépték, ritmus, számszerûségek vizuális olvasata. Példaértékû alkotás született ezért az Erzsébet téren, mind a korszerûséget, mind a szakmai igényességet illetôen. Az alkotás teljességgel illeszkedik a kortárs európai kertek minimalista vonulatához és rendelkezik azok minden jellemzôjével. Kár, hogy az Erzsébet tér alkotását nem követték további megújuló budapesti városi terek. Bár a négyes metró kapcsán létesültek ilyenek, a Kosztolányi Dezsô tér, a Gellért tér, vagy a Móricz Zsigmond körtér torzója, de ezekrôl nincs mit mondani. Az Erzsébet tér azonban értékes kortárs alkotás, amin még az sem ront túl sokat, hogy utóbb oda nem illô szobrokkal zsúfolták tele a kertet, helyeket kijelölve egy térkompozícióban, amelynek lényege, hogy nincsenek kijelölt helyek mintegy kibigyózva azt, teljesen félreértve e parknak a szerepét és alulértékelve a pesti közönség fogékonyságát. A minimalista geometriájú kertekkel rokon vonásokat mutatnak, de azoknak tiszta struktúráját tagadóak, és szinte az ellentét megteremtésének a szándékával lépnek fel azok a kertek, amelyek bár egyszerû geometrikus elemekbôl építkeznek, de egy zaklatott, meglepetésekkel szokatlan társításokkal teli, és szoros formai kapcsolatok nélküli halmazt hoznak létre, aminek meglehetôsen bonyolult a matematikája. A minimalista kertek ortogonális Tájépítészeti és Kertmûvészeti Folyóirat 9 8 9
4 10 A síkból kiemelt vízmedencék tavirózsákkal beültetve, szokatlan széttartó formákkal és keretezéssel A kert alapsíkjából ferdén felemelt burkolatok érdekes képi átmetszôdéseket hoznak létre és az alapelrendezéstôl elszakadó, új irányulásokat jelenítenek meg 14 IA budapesti Millenáris park szerkezeti rajza Terv: Tihanyi Dominika és társai A törtvonalú, zegzugos alaprajzi formák festôi rendetlenséget teremtenek A zaklatott alaprajzú síkfelületeket szabályos mértani tömegû testek, tárgyak rendezik be, s ezzel érdekes formai kontraszt jön létre. 10 felülírja a térben spontán, ötletszerûen megjelenô fák, facsoportok együttese. Mégis egységes és határozott a kép a kompozíció kaotikus geometriájának következetessége okán Vitatott, de máig értéknek tekintett és egyértelmûen a kaotikus geometriájú kertek körébe sorolható másik alkotás a budapesti Ganz-park együttese. Együttes, mert korántsem olyan koherensen elegáns és következetes szerkesztésû, mint az Erzsébet tér. A tervezési terület, felhagyott ipari létesítmény, ugyanúgy kötöttségekkel rendelkezett, csak ezek más természetûek voltak, mint az Erzsébet tér esetében. Más a funkciója is a parknak, sajátos programmal kialakított pihenôkert, szabadidôközpont, amelyhez kiállítóterek és rendezvényépületek kapcsolódnak. A kert kialakítása sokkal zaklatottabb, tördeltebb, egymást átfedô funkciójú területrészek együttese. Mégis egyes megoldásaiban, formai kialakításában jellegzetesen a minimalista kertek eszközrendszerét használja, számos eredeti ötletet és érdekes, szokatlan anyaghasználatot felvonultatva. Ezek ugyan ma már jórészt közhelyszámba mennek, akkor eredetiek és legalábbis itthon újszerûek voltak. Az alkotók fiatal generáció felrúgva a konvenciókat és a szakmai játékszabályokat, figyelemre méltót hoztak létre. Figyelmet is keltett a kert, számos publikáció jelent meg róla, szakmai rendezvények látogatói keresték fel, mint Budapest új és korszerû parkját, ami sajátos kertmûvészeti kvalitással bír. A hellyel-közzel kissé modoros, de tagadhatatlanul eredeti alkotás szintén a síkban komponált. A fás növényeket, mint tömegeket, tértagoló elemeket használja, térhatárolásra nem. Igaz, itt a térfalakat jórész a meglévô és felújított épületek homlokzatai adják, e kereten belül a kert osztatlan térstruktúrájú, valójában nincsen tér, csak burkolatokból, növény- és vízfelületekbôl kialakított zaklatott síkrajz. Egységet és karaktert az alaprajzi formák és az anyaghasználat biztosít, amely szokatlan szerepben, szokat- lan minôségeket is felvonultat (lombos fák a vízmedencében, acélkeretbe szorított gyepzsámolyok, stb.). És bár az alaprajzi tagolás csupa törtvonal és cikcakkos szegélyek mentén történik, mintha szándékosan kerülné a párhuzamosokat, épp e zaklatottság ad egyöntetûséget a szeszélyes látványnak. A kompozíció lényege itt is a síkdekoráció, csak a négyzet és téglalap, mint megszokott alapforma helyett a háromszög és a trapéz kerül terítékre. A burkolat-architektúra és a berendezési tárgyak azonban megmaradnak a bevált négyzet-kocka-téglalap-téglatest rendszerben, talányos ellentétet képezve a felületosztás tördelt mértani kuszaságával és a kivitelezônek nem kis feladatot adva. De épp e kuszaság, a kézenfekvô és praktikus ortogonális elrendezés elvetése, a funkciók és formák átfedései, a hiányzó koordinátarendszer adja e kert sajátos hangulatát és kaotikus jellegét. A Ganz park sajátja a kaotikus geometria. Hasonlóan kaotikus geometriájú a budapesti Corvin-Szigony sétány kertépítészeti kialakítására a londoni Townshend tájépítész iroda által kidolgozott, koncepció szintû tervjavaslat. A terv a sétány határozottan longitudinális terét - a változó funkcióknak és használati módoknak megfelelôen - arányos, megtartó és változatos struktúrát kínáló szakaszokra, térrészekre bontja fel ( kép). A kiemelt és megdöntött pázsitfelületekkel, háromszögek mentén zegzugosan vezetett térburkolatokkal, tapintható vízlepellel borított csiszolt kôfelületekkel, a burkolatból felszökô vízsugarakkal létrehoz egy, a sétány Tájépítészeti és Kertmûvészeti Folyóirat 11
5 vonala mentén kibontakozó szûkülôtáguló, változatos alaprajzi struktúrát és térszerkezetet. A monoton, lineáris térben ezzel a geometriailag kaotikus formai eszköztárral egyfajta változatosság illúzióját kelti. 19 A zaklatott alaprajzú síkfelületeket szabályos mértani tömegû testek, tárgyak rendezik be, s ezzel érdekes formai kontraszt jön létre. 20 A törtvonalú, zegzugos alaprajzi formák festôi rendetlenséget teremtenek A budapesti Corvin-Szigony sétány kertépítészeti koncepció-terve Townshend Landscape Architects, tervezôk: Robert Townshend, Carola Enrich és Martha Alker Infopark, Budapest Terv: Karádi Gábor A síkban komponált nosztalgikus geometriájú kert önmagában zárt formai egységekbôl épül fel, hangsúlyok és kiemelések nélküli felsorolásban, akár egy reneszánsz parter elemei. A geometrikus kertek harmadik csoportja az alapsík geometriai struktúráját és mértani formáit díszítményekkel öltözteti fel, s ezzel igyekszik formai változatosságot teremteni. E kertek egy része bizonyos értelemben historizál, történeti formákat és mintázatokat idéz fel a reneszánsz, vagy a mór kertek világából. Ami összekapcsolja ôket és közös csoporttá teszi, épp ez a nosztalgikus díszítgetô kedv, amivel a síkgeometriát érdekes, attraktív tartalommal igyekeznek újból és újból megtölteni. A kortárs európai kertek között sok ilyen nosztalgikus geometriájú alkotás található. Jellemzôen ilyen például Dumfriesshire-ben (Dél-Skócia) a szimbolikus utalású DNS- és gyógykert, vagy Terasson-la- Villedieu közparkja (Franciaország), amely szándékoltan a kertépítészettörténet nagy korszakainak állít emléket ( kép) A nosztalgikus geometriájú kertek hazai példája a lágymányosi Infopark közkertje, amely ennek az irányzatnak a típusos jegyeit mutatja. Talán ennél a kertnél érezhetô a legtöbb áthallás a reneszánsz szerkesztésmódból. A kert több, egymás mellé rendezett, négyzetes, vagy téglalap alaprajzú egységbôl áll. Az egyes kertrészek egymástól határozottan elkülönülnek, nincs szerves kapcsolódás közöttük sem formai, sem funkcionális szempontból. Ezért az egységek önállóan jelennek meg, zárt belsô formarendszert képezve. Ki- és felcserélhetôk, anélkül, hogy a kompozíció egésze sérülne, akár egy reneszánsz parter elemei. A meghatározó alapforma a négyzet, amely számos változatban jelenik meg, úgy is, mint befoglaló alaprajzi forma, úgy is, mint ültetési rend, mint díszítmény, vagy burkolatraszter. Az egységeken belül a díszítettség mértéke, a cizelláltság foka különbözô, s ebbôl szép kontraszt hatások is adódnak a látványban. Intenzíven megmozgatott, szinte túldíszített alaprajzi növény-burkolat ornamenti Tájépítészeti és Kertmûvészeti Folyóirat 13
6 27 Terasson-la-Villedieu közparkja Franciaország, 6 ha Terv: Kathryn Gustafson, 1992 A kerttörténeti töredékeket felvonultató park részlete. 28 A Dickenson villa belsô udvara (Santa Fe). Terv: Martha Schwarz A kialakítás geometriája a mór kertek hangulatát idézi 29 DNS- és gyógykert Dél-Skócia, 16 ha Terv: Charles Jencks, Egy reneszánsz parter gazdagon feldíszített és vidám kortárs változata ka mellett, minden átmenet nélkül egy nagyvonalú, tágas, osztatlan gyepfelület fekvô kô-kubusokkal elszegve, amelyek mintegy egymás hatását erôsítik. Kapcsolat nincs köztük, individuális elemei egy egymás mellé rendezett halmaznak. Erre a kertre is jellemzô a hierarchia nélküliség. Nincsenek tengelyek, kiemelt hangsúlyok, térszervezô elemek. Minden részlet egyformán fontos és önmagában megálló. Nem kíván kiegészítést, folytatást, kapcsolatot. És még sincs valójában egyediség a kiemelés nélküli ismétlés miatt. Rendet ebben a felsorolásos, az elemeket ismétlô és újraismétlô kompozícióban az alapterület arányos, négyzetes felosztása biztosít, mintegy keretezve a különbözô képeket egymás mellett. A három hazai példa közül talán ez az alkotás, az Infopark közkertje lép ki leginkább a Minimal Art matematikai puritanizmusából és a tiszta geometria fölé egy díszesebb köpenyt húz. Ezzel még inkább rokon a reneszánsz világával, egyfajta határeset. A térkompozíciós elrendezés, a felületosztás, a lépték és díszítettség egyfajta nosztalgikus hangulatot ad a kertnek, mintha a reneszánsz elmúlt világát idézné mai formákban. A kert sajátja ez a nosztalgikus geometria. A geometrikus kertek e változatosnak indult világa napjainkra kicsit elfáradt. Ismétlésekbe bocsátkozik, újra és újra azonos elemeket, megoldásokat húz elô a cilinderbôl, amiket már mindenki ismer. Nincs igazán megújulási lehetôsége. Nagy meglepetéseket már nem szerez. Kicsit hasonlít ebben a 18. század festôi kertjeihez. Itt is, ott is viszonylag egyszerû a kompozíció gondolati alapja. S ebbôl a kánonból nehéz kitörni és újat varázsolni. Kiszámíthatóvá lett és egy idô után már az eredetinek és újszerûnek szánt megoldások sem igazán meglepôek. De tagadhatatlan értéke e geometriai kerteknek maga a gondolatiság. A múlt század 50-es 70-es éveiben született kertek ugyanis zömében ilyen kötetlen gondolatiság nélkül valók. A funkciót, a hasznosságot szolgálóak voltak, nemcsak Magyarországon, de szerte Európában. Nem voltak igazán mûvészi gesztusaik, ilyen szándékok híján születtek. A kortárs geometrikus kertek legfôbb érdeme a hasznosság egyeduralmának tagadása. A kert formai, geometriai játék és gondolat, amit mellesleg használni is lehet. S ezekkel a kertekkel talán végleg viszszatér a kertmûvészet az igazi pályára, amirôl korábban, a negyvenes évek végétôl lezökkent néhány évtizedre A kortárs geometrikus kertek vonulatában bár ezek különbözô megjelenési formái nem tisztán egymást követôen tûntek fel, idôben sokszor párhuzamosan egymás mellett születtek meg mégis megállapítható egyfajta vonulat, logikus egymásutániság. Az idô rendjében, a minimal art jegyében fogant kertektôl a kaotikus geometriájú kerteken át a nosztalgikus kertekig tart ez a történési ív. Azért nem fejlôdés, mert ahogy a minimalista kertek tiszta és sallang- 29 mentes struktúráját felváltotta a kissé modoros, de határozottan érdekes kísérleteket, olykor bakugrásokat tévô kaotikus geometriájú kertek megjelenése, a nosztalgikus, történelmi formákat idézô geometrikus kertek egyre erôtlenebbek. A kortárs geometrikus kertek íve tehát inkább egy elôször felszökô, de aztán egyre inkább lefelé mutató görbével jellemezhetô. Úgy tûnik ez az összetett geometriai irányzat kimerült, már minden öltözékét felvonultatta, és következik majd valami más, ami újat hoz, de feltehetôen nem ennek a hármasnak a szerves folytatásaként. Jegyzetek: 1. A geometrikus kert kifejezés a kertépítészeti szakirodalomban még nem foglalt gyûjtôfogalom. Az architektonikus kert, mint az alakítottságot elôtérbe helyezô kertformálási típusnak az általános megnevezése mellett a mértani kert kifejezés a századfordulót követôen kialakult kertmûvészeti stílus megjelölésére használt. A geometrikus szó ugyan ez utóbbi szinonimája, jelentésük mégsem egyezik tökéletesen és ezért alkalmas az ilyen karakterû kortárs kertek összefoglaló megnevezésére. A mértani szó a kert egészének a szabályos, szerkesztett jellegére utal, a geometrikus kifejezés azonban magát a geometriát emeli ki, azaz azokat a kerteket jelölheti, ahol az alaprajzi kialakítás formája, a geometria, ill. a geometriai elemek együttese önmagában esztétikai értékké nemesül. 2. A Minimal Art kifejezést az 1960-as években az USA-ban kialakult szobrászati és festészeti irányzat megnevezésére R.Wollheim vezette be (1965). Az irányzat képviselôi tudományos igényességgel és matematikai precizitással törekszenek plasztikai szerkezetalkotásra, amelynél tudatosan kizárják a személyest és az érzelmi tartalmakat. A mûvek általában gépi úton születnek, sokszor matematikai formulák alapján. A szerkezet absztrakt, geometrikus elemekre redukálódik, sima, homogén felületek és formák együttesei, ismétlésekkel és variánsokkal. Summary While analysing the works of landscape design in the past years, there are numerous trends and intentions to be defined. The picture is considerably medley with 3 4 mainstreams sectioned out by their common mind. One of them is the so called geometric garden type with well defined forms and practical implements. Among these up-to-date geometric gardens there are at least three distinct trends with specific characteristic features: the so called minimal art garden, the chaotic and the nostalgic geometrical gardens. The gardens of minimal art geometry emphasize the priority of simple geometrical forms both in formal and in theoretical aspects. The composition reflects a coordinated structure, where the functional and ornamental elements are organised along direct lines on a complete flat level and look as if a random aggregation of equal elements along a rectangular frame of reference. These gardens are designed in a special flat ornamental array without any accents or structural hierarchy repeating and compounding the garden elements one after the other. The chaotic geometrical gardens are also constructed out of simple geometrical elements, but the created aggregations are full with troubled, surprising, unusual associations very often without any close formal connections. Instead of the rectangular order of minimal art gardens the chaotic gardens exalt and underline isorder and mess in the structure. These chaotic space compositions are created without regular, standard structures, while they can keep their pure geometrical forms. The collision of these two aspects may result very interesting, exciting gestures, impressions and cross impressions. The nostalgic geometrical gardens use simple plane geometrical structure and forms, then dress them up with ornamental elements to create a formal variety, an attractiveness and curiosity in the flat geometrical order. Some of these gardens recall historical forms and garden elements for example from the renaissance or arabesque style. The common attribute in these gardens is even this nostalgic ornamental mind regardless of the garden style recalled in the design. The colourful palette of geometrical gardens seems to pale a bit. There are no new ideas and solutions, on the contrary, more and more repetitions of formal elemenents are to be found in the present geometrical garden design creations. No sign of reformation can be seen. The great result and deserve of the contemporary geometrical gardens is the denial of function as basic aim and mind of gardens. These gardens are simple formal, geometrical games and ideas, but at the same time, they also can be used for various purposes. Geometric garden style may help garden art to find back to the traditional artistic way nicked off in time of mere functionalism in the late 940s. 14 Tájépítészeti és Kertmûvészeti Folyóirat 15
// Streamline Garden and Open Space Design
Kortárs kert-és szabadtérépítészeti alkotások // Streamline Garden and Open Space Design I. Erdélyi Kertész és Tájépítész Konferencia Sapientia EMTE Műszaki és Humántudományok Kara, Kertészeti Tanszék
MARKÓ BALÁZS GONDOLATVÁZLATOK EGY LAKÓÉPÜLET MEGSZÜLETÉSÉHEZ TÉZISEK
MARKÓ BALÁZS GONDOLATVÁZLATOK EGY LAKÓÉPÜLET MEGSZÜLETÉSÉHEZ TÉZISEK AZ ÉPÍTÉS RÍTUSÁRÓL AZ ÉPÍTÉS AZ ANYAG HASZNÁLATÁBAN MEGTALÁLT ÉLVEZET. AZ ANYAG ÉS TECHNOLÓGIA SZÉPSÉGE ABBAN REJLIK, HOGY MINDEN ÉPÜLETNÉL
Fiatal lány vagy öregasszony?
Zöllner-illúzió. A hosszú, átlós vonalak valójában párhuzamosak, de a keresztvonalkák miatt váltakozó irányúnak látszanak. És bár egyiküket sem látjuk párhuzamosnak a szomszédjával, ha figyelmesen és tudatosan
Radosza Attila képzőművészeti pályázati tervdokumentáció Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar Tanszálló
Radosza Attila képzőművészeti pályázati tervdokumentáció Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolai Kar Tanszálló B./C m ű l e í r á s A tanszálló olyan oktatási hely, amelyben
A műalkotás értelmezése
A műalkotás értelmezése A mű megismerése 1. Személyes benyomások Milyen a hangulata? Milyen érzéseket vált ki a nézőből? A mű megismerése 2. Az alkotás adatai Alkotó neve, mű címe, a keletkezés ideje,
Kerthelyreállítások kezdeményezése, koncipiálása és vezetése a Forster Központban 2007 és 2010 között a KEOP 3.1.3 kódszámú, gyűjteményes és történeti kertek helyreállítása című pályázati konstrukció kiírását
VIZUÁLIS KULTÚRA. Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő. 11. évfolyam. A vizuális nyelvi elemek adott technikának
VIZUÁLIS KULTÚRA Vizuális kultúra emelt szintű érettségi felkészítő 11. évfolyam Heti 2 óra Évi 72 óra 1.1. Vizuális nyelv 1.1.1. A vizuális nyelv alapelemei - Vonal - Sík- és térforma - Tónus, szín -
Using the CW-Net in a user defined IP network
Using the CW-Net in a user defined IP network Data transmission and device control through IP platform CW-Net Basically, CableWorld's CW-Net operates in the 10.123.13.xxx IP address range. User Defined
NÉHÁNY MEGJEGYZÉS A BURKOLÓFELÜLETEK VIZSGÁLATÁHOZ
Miskolci Egyetem, Multidiszciplináris tudományok, 1. kötet (2011) 1. szám, pp. 87-94. NÉHÁNY MEGJEGYZÉS A BURKOLÓFELÜLETEK VIZSGÁLATÁHOZ Nándoriné Tóth Mária egyetemi docens Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki
ÚJPEST SZÍNDINAMIKA helyszínrajz
Felújított épület. I. helyszín II. helyszín III. helyszín Bercsényi út Görgei Artúr út Závodszky Zoltán utca Szigeti József utca helyszínrajz IV. helyszín V. helyszín VI. helyszín Isvtán út VII. helyszín
EMELT SZINT ÍRÁSKÉSZSÉG ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Minta. Értékelési szempontok
A feladat I. Összefoglaló táblázat az értékelési szempontokról Értékelési szempontok A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése Hangnem, az olvasóban keltett benyomás Szövegalkotás Szókincs,
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT
KÖNYVISMERET HÁZIDOLGOZAT Kós Károly 21. századi tükre Egy illusztrált, magyar kiadású szakkönyv bemutatása Készítette: Dróth Júlia Konzulens: Buda Attila PPKE Kiadói szerkesztő I. évfolyam Budapest, 2007.
Az Open Data jogi háttere. Dr. Telek Eszter
Az Open Data jogi háttere Dr. Telek Eszter Egy kis ismétlés Open Data/Open Access/Open Knowledge gyökerei Open Source Software FLOSS (Free Libre Open Source Software) Szoftver esetében egyszerű alapok:
Construction of a cube given with its centre and a sideline
Transformation of a plane of projection Construction of a cube given with its centre and a sideline Exercise. Given the center O and a sideline e of a cube, where e is a vertical line. Construct the projections
835 + 835 + 835 + 835 + 835 5
Orchidea Iskola VI. Matematika verseny 20/20 II. forduló. A macska és az egér jobbra indulnak el. Ha az egér négyzetet ugrik, akkor a macska 2 négyzetet lép előre. Melyik négyzetnél éri utol a macska az
OLYMPICS! SUMMER CAMP
OLYMPICS! SUMMER CAMP YOUNG BUSINESS CAMP 3D DESIGN CAMP OLYMPICS SUMMER CAMP 20 24 JUNE AND 27 JUNE 1 JULY AGE: 6-14 Our ESB native-speaking teachers will provide a strong English learning content throughout
ZÁRÓJELENTÉS. A Pestszentimrei Közösségi Ház felújítása és bővítése című tervpályázat összegzése és ajánlása
ZÁRÓJELENTÉS A Pestszentimrei Közösségi Ház felújítása és bővítése című tervpályázat összegzése és ajánlása Összefoglaló értékelés Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat tárgyi területre országos, nyílt,
Dokumentum kompozíció
Dokumentum kompozíció Dokumentum kompozíció: Központilag létrehozott és menedzselt megszemélyesített tranzakciós, igény alapú és interaktív dokumentumok előállítása Elérhető előnyök: ügyfél elégedettség
Budakeszi Városközpont ÖTLETPÁLYÁZAT ZÁRÓJELENTÉS. Budakeszi, 2016. február 23.
Budakeszi Városközpont ÖTLETPÁLYÁZAT ZÁRÓJELENTÉS Budakeszi, 2016. február 23. 1 Az ötletpályázat címe: Budakeszi Városközpont Ötletpályázat Az ötletpályázat tárgya, célja: - hogy a döntéshozókat rávilágítsa
Foglalkozási napló. Ötvös
Foglalkozási napló a 0 /0. tanévre Ötvös (OKJ száma: 54 06) szakma gyakorlati oktatásához 4. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanuló neve:
Minta weboldal. 8 Keresés. A helyi közösségek saját weboldalainak arculati megkötései és elrendezési javaslata.
Webarculat A weboldal A LEADER Helyi Akciócsoportok weboldalai mind-mind egyedi megoldások, a helyi közösséggel kapcsolatos információk megosztóhelyei. Ezek a weboldalak szabadon szerkeszthetők, bizonyos
2017. február 9. Horváth Kinga
ALAKRAJZ II. A félév során a téma elsősorban az emberi test ábrázolása és a tér és az emberi alak kapcsolata. A pontos, arányokra koncentráló, jól komponált rajzok elkészítésén túl cél, hogy eszközök,
r é s z l e t : 10 EURÓPAI NAGYVÁROS T A N U L M Á N Y POZSONY ADATOK
r é s z l e t : 10 EURÓPAI NAGYVÁROS T A N U L M Á N Y POZSONY IHRIG Dénes 2007. január 31. ADATOK Szlovákia legnagyobb városa és fővárosa. terület (Nagy-Pozsony): 367,5 km2 Népesség: 450.000 fő Legrégebbi
Rigitone Air RIGITONE
A Rigitone Air perforált építőlemezek legfőbb jellemzője az esztétikus megjelenés és ezzel párhuzamosan a kiváló hangelnyelő tulajdonság. A termékcsalád tizenkét különböző mintázattal készül, tízféle kör
USER MANUAL Guest user
USER MANUAL Guest user 1 Welcome in Kutatótér (Researchroom) Top menu 1. Click on it and the left side menu will pop up 2. With the slider you can make left side menu visible 3. Font side: enlarging font
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE
FAMILY STRUCTURES THROUGH THE LIFE CYCLE István Harcsa Judit Monostori A magyar társadalom 2012-ben: trendek és perspektívák EU összehasonlításban Budapest, 2012 november 22-23 Introduction Factors which
TETŐBEN OTTHON PB I1
TETŐBEN OTTHON PB I1 EGYEDIEK VAGYUNK - AHOGY A TETŐ IS Nincs két egyforma ízlés. Színek, formák, felületek sokszínűsége teszi otthonunkat is egyedivé. A tető látszik, meghatároz, hatással van Komoly vagy
Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ. (1896 1960) festőművész emlékkiállítása. HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig
Merítés a KUT-ból IV. GADÁNYI JENŐ (1896 1960) festőművész emlékkiállítása HAAS GALÉRIA, Budapest 2000. május 11-től június 10-ig A kis zugokat szeretem, mert a részekben azonosul a világ. Kerülő úton,
Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz
Társasjáték az Instant Tanulókártya csomagokhoz Játssz, szórakozz, tanulj! Hogyan tanulj játszva az Instant Tanulókártyákkal? Használati utasítás Az Instant Tanulókártya családhoz tartozó társasjátékkal
ERWIN PANOFSKY: GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS SKOLASZTIKUS GONDOLKODÁS
Mindezt figyelembe véve elmondhatjuk, hogy ez a könyv szellemi életünk kiterebélyesedéséről tanúskodik. Arról, hogy már van olyan értelmiségi erőnk, amely képessé tesz bennünket arra, hogy vállalkozzunk
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL
FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019.. 5-6. ÉVFOLYAM MŰVÉSZHÁZ 11-12. ÉVFOLYAM ÚJRAGONDOLVA tervezői gondolkodás ÉS CSAPATMUNKA SZEMPONTJÁBÓL FŐVÁROSI KOMPLEX RAJZVERSENY 2019. >>> tervezői gondolkodás szempontjából
Can/be able to. Using Can in Present, Past, and Future. A Can jelen, múlt és jövő idejű használata
Can/ Can is one of the most commonly used modal verbs in English. It be used to express ability or opportunity, to request or offer permission, and to show possibility or impossibility. A az egyik leggyakrabban
Üdv. a 21 napos Hallás utáni szövegértés online tréning 2. napján!
Szia! Üdv. a 21 napos Hallás utáni szövegértés online tréning 2. napján! Mivel nyakunkon a májusi nyelvvizsga-időszak, ez a tréning azoknak nyújt segítséget, akik már középfok környékén vannak, és szeretnének
RECOMMENDED HOTELS. Have a good time in Budapest! LIST OF HOTELS: 1. MERCURE BUDA BUDAPEST. Location: 1013 Krisztina krt. 41-43.
RECOMMENDED HOTELS In this document you can find 7 recommended hotels in Budapest. While making your reservations, please refer to the Budapest University of Technology and Economics! Apart from list of
2014/2015. tavaszi félév
Hajder L. és Valasek G. hajder.levente@sztaki.mta.hu Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar 2014/2015. tavaszi félév Tartalom Geometria modellezés 1 Geometria modellezés 2 Geometria modellezés
Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina. 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon
Év Tájépítésze pályázat Wallner Krisztina 1. Vízparti sétány kiépítése Balatonfüreden, 3 km hosszon A következetes városrehabilitáció során Balatonfüred fürdő-városrészében, 2006-2015 között terveink alapján
A KISGYERMEK VIZUÁLIS GONDOLKODÁSA
A KISGYERMEK VIZUÁLIS GONDOLKODÁSA vizuális nevelés tantárgypedagógia Sándor Zsuzsa (animációk nélküli változat) egy kis ismétlés a) SZUBJEKTÍV (SZEMÉLYES) b) OBJEKTÍV (DIREKT) Mi a fentebbi a) és b) képfajta
- a tanulmányi épületet nyugati irányban bõvítõ, a menzaudvart elépítõ változatot; (16)
Gyõr, Széchenyi István Egyetem új oktatási épület és könyvtár A pályamûvek általános értékelése Az egyetem beépítési struktúrája a közlekedési magok erõteljes formai-szerkezeti hangsúlyozásával és az épületelemek
Osztályozóvizsga követelményei
Osztályozóvizsga követelményei Képzés típusa: Tantárgy: Nyolcosztályos gimnázium Matematika Évfolyam: 7 Emelt óraszámú csoport Emelt szintű csoport Vizsga típusa: Írásbeli Követelmények, témakörök: Gondolkodási
TÓPARK BERUHÁZÁS ÖSZVÉRSZERKEZETŰ FELÜLJÁRÓ TERVEZÉSE AZ M1 AUTÓPÁLYA FELETT TÓPARK PROJECT COMPOSIT OVERPASS ABOVE THE M1 MOTORWAY
Hunyadi László statikus tervező Pál Gábor igazgató Speciálterv Kft. TÓPARK BERUHÁZÁS ÖSZVÉRSZERKEZETŰ FELÜLJÁRÓ TERVEZÉSE AZ M1 AUTÓPÁLYA FELETT TÓPARK PROJECT COMPOSIT OVERPASS ABOVE THE M1 MOTORWAY A
TANMENET. a matematika tantárgy tanításához a 12. E osztályok számára
Az iskola fejbélyegzője TANMENET a matematika tantárgy tanításához a 12. E osztályok számára Készítette: Természettudományi Munkaközösség matematikát tanító tanárai Készült: a gimnáziumi tanterv alapján
Előszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17
2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni
Idő a képen. Közvetett időbeliség a képalkotásban a festészettől a videó-művészetig. Tézisek
Idő a képen Közvetett időbeliség a képalkotásban a festészettől a videó-művészetig Tézisek Témafelvetés Kutatási témám egy olyan problémakör, mely képzőművészeti vizsgálódások tárgya és eszköze is egyben:
Webdesign és információ építészet a gyakorlatban
THE INTERNET,mapped on the opposite page, is a scalefree network in that Webdesign és információ építészet a gyakorlatban dis.'~tj port,from BYALBERTU\SZLOBARABASI ANDERICBONABEAU THE INTERNET,mapped on
KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK 1 GRAFIKA ÉS FESZTÉSZET TANSZAK
KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK 1 GRAFIKA ÉS FESZTÉSZET TANSZAK KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK 2 KÉPZŐMŰVÉSZETI TANSZAK GRAFIKA ÉS FESTÉSZET ALAPJAI TANTÁRGY (A képzőművészeti tanszak főtárgya alapfok 1-2-3. évfolyamon)
DRÁMA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Dráma emelt szint 0512 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 22. DRÁMA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Feladatok 1. Elemezze egy szabadon
MATEMATIKA TANMENET SZAKKÖZÉPISKOLA. 9. Nyelvi előkészítő osztály
MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI ELJÁRÁS MELLÉKLET Tanmenetborító Azonosító: ME-III.1./1 Változatszám: 2 Érvényesség 2013. 01. 01. kezdete: Oldal/összes: 1/6 Fájlnév: ME- III.1.1.Tanmenetborító SZK- DC-2013 MATEMATIKA
2. Local communities involved in landscape architecture in Óbuda
Év Tájépítésze pályázat - Wallner Krisztina 2. Közösségi tervezés Óbudán Óbuda jelmondata: Közösséget építünk, ennek megfelelően a formálódó helyi közösségeket bevonva fejlesztik a közterületeket. Békásmegyer-Ófaluban
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!
A SZÉLL KÁLMÁN TÉR, MINT AZ ÉLHETŐ KÖZLEKEDÉSI TÉR ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KAPCSOLATA A KÖZELJÖVŐBEN ÉS A TÁVLATBAN. Szűr Árpád. (tervező) Vasútépítés
A SZÉLL KÁLMÁN TÉR, MINT AZ ÉLHETŐ KÖZLEKEDÉSI TÉR ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KAPCSOLATA A KÖZELJÖVŐBEN ÉS A TÁVLATBAN Szűr Árpád (tervező) Vasútépítés Budapest, 2013. november 28. Történeti áttekintés Tartalom Megvalósításra
Bevezetés. A Qbiss One két dizájnlehetőséget kínál: Süllyesztett dizájn (Qbiss One B) Egy síkban fekvő dizájn (Qbiss One F) Qbiss One - patent pending
Bevezetés Qbiss One 1, a költséghatékony homlokzati megoldás, amely az átszellőztetett homlokzatok ideális alternatívája. A teljes funkcionalitás és az esztétika kombinációja, természetes választás az
Egyenes mert nincs se kezdő se végpontja
Szakasz mert van két végpontja Egyenes mert nincs se kezdő se végpontja Tört vonal Szög mert van két szára és csúcsa Félegyenes mert van egy kezdőpontja 5 1 1 Két egyenes egymásra merőleges ha egymással
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Dráma és Tánc. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Dráma és Tánc készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12. alapján 9. évfolyam 2 DRÁMA ÉS TÁNC Célok és feladatok A dráma
LAKÓTELEPEK SZABADTÉRÉPÍTÉSZETE 1945-19901990 KÖZÖTT BUDAPEST PÉLDÁJÁN
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM TÁJÉPÍTÉSZETI KAR TÁJÉPÍTÉSZETI ÉS TÁJÖKOLÓGIAI DOKTORI ISKOLA KARLÓCAINÉ BAKAY ESZTER LAKÓTELEPEK SZABADTÉRÉPÍTÉSZETE 1945-19901990 KÖZÖTT BUDAPEST PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS
Követelmény az 5. évfolyamon félévkor matematikából
Követelmény az 5. évfolyamon félévkor matematikából Gondolkodási és megismerési módszerek Néhány elem kiválasztása adott szempont szerint. Néhány elem sorba rendezése, az összes lehetséges sorrend felsorolása.
Követelmény a 6. évfolyamon félévkor matematikából
Követelmény a 6. évfolyamon félévkor matematikából Gondolkodási és megismerési módszerek Halmazba rendezés adott tulajdonság alapján, részhalmaz felírása, felismerése. Két véges halmaz közös részének,
Izlandtól a zen kertig
Lengyel Fruzsina Izlandtól a zen kertig A táj formai idézetének jelentései a land art párhuzamain keresztül két mûvészeti installációban Hogyan értelmezôdik a mûvészeti tér, ha kialakítását természeti
by IBDesign KONYHA KOLLEKCIÓ
by IBDesign KONYHA KOLLEKCIÓ 2018/2019 50 50 Isao Mérete: 500x500x205 mm Modell szám: 250 803 0xx Isao Mérete: 465x465x190 mm Modell szám: 470 103 0xx 45 Isao Mérete: 780x435x170 mm Modell szám: 470 113
HELYES módosítható, olvashatóság. Válasz Felhasználói élmény, stílusos, egyéni megjelenés HIBAS
Jelölje be azt a sort, amelyben kizárólag a weboldalakkal szemben támasztott alapkövetelmények szerepelnek. Értékes információtartalom, olvashatóság, vonzó és igényes megjelenés. Olvashatóság, felhasználói
Lendületben a Viega. Új trendek az ISH 2011 kiállításon
Lendületben a Viega Új trendek az ISH 011 kiállításon A Viega új elképzeléseket valósit meg a fürdőszobában Rendkívüli komfort, kiváló dizájn: Viega Multiplex Trio A fürdőszoba sokak számára régóta a kényeztetés
szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható
Mi jut eszedbe a művészetről? szép, harmónikus, kellemes, monumentális, érzelmekre ható Mit jelent a művészet szó? mű (nem valódi) ember által csinált készített dolog teljesítmény, munka (kunst-német)
Major Henrik karikatúrái kiállítás
2015/06/20-2015/07/11 Kézirattárunk Major Henrik világhírnévre szert tett karikaturista, festő életművéből rendez kiállítást június 20. és július 11. között. A tárlat a karikaturista Major sokoldalúságának
Szent István körút 10.
Szent István körút 10., Weiss-ház Választott házam a Szent István körút 10-es szám alá esik, a Tátra utca és a körút sarkán, helyrajzi száma: 25105. 1884-től, a körút ezen szakaszán Weiss Manfréd és családja
Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu.
21 Ahol a tornác végigfut az épület mentén, ott megjelenhet az utcai kapu. Előfordul a homlokzat tengelyére illesztett három ablakos változat is, itt vélhetően két helyiség néz az utcára. Mint korábban
A Kikládok gyöngye A Rocky Retreat luxusvilla
A Kikládok gyöngye A Rocky Retreat luxusvilla Szöveg: Trencséni Dávid / Építész: Ilias Bratopoulos / Fotó: Costas Vergas Két luxusapartman épült Mykonos, azaz Mükéné szigetén hasonló koncepció alapján
2012. április 27. 13:49 Timar Gigi kulcsszavak: fürdő, kicsi fürdő, lakberendezés, takarékos fürdő
2012. április 27. 13:49 Timar Gigi kulcsszavak: fürdő, kicsi fürdő, lakberendezés, takarékos fürdő KIS FÜRDŐ Nagy a család, de kicsi a fürdő? Ha öt embernek közülük négyen nők kell használnia egy nem túl
VIZUÁLIS KULTÚRA. helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára
VIZUÁLIS KULTÚRA helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez
A színházi előadás elemzési szempontjai
A színházi előadás elemzési szempontjai I/a) Az előadásról, a színházi jelrendszerről globálisan Miről szól számodra az előadás? Mi a rendezői elképzelés, koncepció lényege szerinted? Milyen címet adnál
már mindenben úgy kell eljárnunk, mint bármilyen viaszveszejtéses öntés esetén. A kapott öntvény kidolgozásánál még mindig van lehetőségünk
Budapest Régiségei XLII-XLIII. 2009-2010. Vecsey Ádám Fémeszterga versus viaszesztergálás Bev e z e t é s A méhviaszt, mint alapanyagot nehéz besorolni a műtárgyalkotó anyagok különböző csoportjaiba, mert
A matematikai modellalkotás folyamatáról
Máté László A matematikai modellalkotás folyamatáról 1. A felsőoktatás tömegessé válása olyan problémákat vet fel a matematika oktatásában amelyek a matematikai ismeretszerzés folyamatának az átgondolására
open air design ÚJPESTI PLÉBÁNIA
ÚJPESTI PLÉBÁNIA Adatok: tervezés éve: 2012 megvalósulás éve: 2014 helyszín: Budapest IV. kerület, Újpest terület nagyság: 550m2 alkotók: környezet: Remeczki Rita, László Viktor építész Berzsák Zoltán
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján
A jövedelem alakulásának vizsgálata az észak-alföldi régióban az 1997-99. évi adatok alapján Rózsa Attila Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Agrárgazdasági és Vidékfejlesztési Intézet, Számviteli
INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD. Quality label system
INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS TRAINBUD WP4: Deliverable 4.5 Development of voluntary qualification system Quality label system 1 INTELLIGENT ENERGY EUROPE PROGRAMME BUILD UP SKILLS
Az akció idôtartama: tôl visszavonásig.
VIASTEIN AKCIÓ Az akció idôtartama: 2018.03.01-tôl visszavonásig. 5.990 Ft/m²* ALMADA STANDARD Az ALMADA sima felületû standard kivitele klasszikus és idôtálló eleganciával jelenik meg. A négy összehangolt
4. Javítás és jegyzetek
és jegyzetek Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges! 1 Automatikus javítás
Az alkotótevékenységnek megfelelő, rendeltetésszerű és biztonságos anyag- és
Vizuális kultúra 1. évfolyam, első félév : A közvetlen környezet megfigyelése és 1.évfolyam, év vége : A közvetlen környezet megfigyelése és Alkotótevékenység és látványok, műalkotások szemlélése során
Információ megjelenítés Diagram tervezés
Információ megjelenítés Diagram tervezés Statisztikák Háromféle hazugság van: hazugságok, átkozott hazugságok és statisztikák A lakosság 82%-a nem eszik elég rostot. 3-ból 2 gyerek az USA-ban nem nem tudja
ÚJJÁSZÜLETÉS Megnyílt az Eiffel Palace irodaház
ÚJJÁSZÜLETÉS Megnyílt az Eiffel Palace irodaház Szöveg Kovács Péter Építész: Gelesz András (Gelesz és Lenzsér Kft.) Fotó: Kádár Viktor, Rézmûves Ildikó Vannak olyan épületek, amelyek elfeledve, elhanyagolva
Programozási nyelvek 1. előadás
Programozási nyelvek 1. előadás I. A nyelv története Logo Seymour Papert, 1968,1969 - szövegkezelés, M.I.T. Később: grafika, mikroszámítógépekre átdolgozva Cél: minél kisebb gyerekeknek is, természetes
Örökségvédelmi hatástanulmány. Művi értékvédelem
Örökségvédelmi hatástanulmány Művi értékvédelem A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény (továbbiakban Tv.) 66. (2) bekezdése alapján kötelező az örökségvédelmi hatástanulmány elkészítése
Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban
Az anyagdefiníciók szerepe és használata az Architectural Desktop programban Az Architectural Desktop program 2004-es változatáig kellett várni arra, hogy az AutoCAD alapú építész programban is megjelenjenek
Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György
26 Turi Attila építészete Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György 27 E lapszámban az előbbiekben Turi Attila budakalászi főépítészi tevékenységét mutattuk be. Az előző kiadványokhoz hasonlóan ez esetben
Tanmenetjavaslat. Téma Óraszám Tananyag Fogalmak Összefüggések Eszközök Kitekintés. Helyi érték, alaki érték. Számegyenes.
Heti 4 óra esetén, 37 tanítási hétre összesen 148 óra áll rendelkezésre. A tanmenet 132 óra beosztását tartalmazza. Heti 5 óra esetén összesen 37-tel több órában dolgozhatunk. Ez összesen 185 óra. Itt
A RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
A RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli és gyakorlati Emelt szinten: gyakorlati és írásbeli vagy gyakorlati és szóbeli A rajz és vizuális
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések
Matematika 5. osztály Téma: Geometriai vizsgálatok, szerkesztések Az óra címe: Testek ábrázolása Az órát tartja: Tóth Zsuzsanna Előzetes ismeretek: Ponthalmazok síkban és térben (pont, vonal, egyenes,
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter
Néhány folyóiratkereső rendszer felsorolása és példa segítségével vázlatos bemutatása Sasvári Péter DOI: http://doi.org/10.13140/rg.2.2.28994.22721 A tudományos közlemények írása minden szakma művelésének
Calendar. Ecuador, egy életre szóló élmény. Subscribe Share Past Issues Translate
Subscribe Share Past Issues Translate 2015/16 Issue 20 Calendar 24 May Field trip to Polaris Observatory for Grade 4 27 May End of Term Festival 30 May Dragon boating at Lake Velence for Grade 5 1 June
STATISZTIKUS TÖRVÉNYSZERŰSÉGEK EGYSZERŰ DEMONSTRÁLÁSA GALTON-DESZKÁVAL SIMPLE DEMONSTRATION OF STATISTICAL LAWS WITH GALTON-BOARD
STATISZTIKUS TÖRVÉNYSZERŰSÉGEK EGYSZERŰ DEMONSTRÁLÁSA GALTON-DESZKÁVAL SIMPLE DEMONSTRATION OF STATISTICAL LAWS WITH GALTON-BOARD Gyertyán Attila 1, Dr. Juhász András 2 1 ELTE Apáczai Csere János Gyakorlóiskola,
Művészetek 12. évfolyam - 32 óra
Művészetek 12. évfolyam - 32 óra Kifejezés, képzőművészet Érzelmek, hangulatok kifejezése 4 óra Az alkotó tevékenységekben a síkbeli, térbeli kifejezőeszközök, a térábrázolási konvenciók, a színtani ismeretek
Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja
II.2.5.2. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG " A múltat is alkotni kell, különben elvész, elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás " / Illyés Gyula / ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ 1. Előzmények, eddigi eredmények - Iskolánk
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 20. RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. október 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
KOVÁCS BÉLA, MATEMATIKA I.
KOVÁCS BÉLA, MATEmATIkA I. 1 I. HALmAZOk 1. JELÖLÉSEk A halmaz fogalmát tulajdonságait gyakran használjuk a matematikában. A halmazt nem definiáljuk, ezt alapfogalomnak tekintjük. Ez nem szokatlan, hiszen
Vízszintes kitűzések. 1-3. gyakorlat: Vízszintes kitűzések
Vízszintes kitűzések A vízszintes kitűzések végrehajtása során általában nem találkozunk bonyolult számítási feladatokkal. A kitűzési munka nehézségeit elsősorban a kedvezőtlen munkakörülmények okozzák,
Műszaki rajz 37 óra. MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam. Pedagógia program kerettanterv. Szabadon választható óra:
MŰSZAKI RAJZ 7-8. évfolyam Pedagógia program kerettanterv Szabadon választható óra: Műszaki rajz 37 óra A műszaki rajz szabadon választható órák célja: hogy a szakirányban továbbtanulóknak sajátos szemléleti
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI
SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.
BOLTOZATOS VASÚTI HIDAK REHABILITÁCIÓJA REHABILITATION OF RAILWAY ARCH BRIDGES
BOLTOZATOS VASÚTI HIDAK REHABILITÁCIÓJA REHABILITATION OF RAILWAY ARCH BRIDGES Papp Miklós műszaki igazgató Vertikor-Alpin Kft. ÖSSZEFOGLALÁS A boltozatos hidak fontos részét képezik az európai közlekedési
Smaller Pleasures. Apróbb örömök. Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor
Smaller Pleasures Apróbb örömök Keleti lakk tárgyak Répás János Sándor mûhelyébõl Lacquerware from the workshop of Répás János Sándor Smaller Pleasures Oriental lacquer, or urushi by its frequently used
PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ
PETŐFI SÁNDOR KÖZPONTI ÓVODA BÚZAVIRÁG TAGÓVODÁJÁNAK HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA KÖRNYEZETTUDATOS SZEMLÉLETET ALAPOZÓ ÓVODAI NEVELÉSI KONCEPCIÓ BÚZAVIRÁG TAGÓVODA Kaposvár 2009 107 1. AZ ÓVODA ADATAI: Az
Helyi tanterv VIZUÁLIS KULTÚRA
Éltes Mátyás Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Helyi tanterv VIZUÁLIS KULTÚRA 1-5. évfolyam 2008. Officina Bona