Erõsebben kell hinni! Lelkészszentelést tartottak a váradújvárosi templomban

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Erõsebben kell hinni! Lelkészszentelést tartottak a váradújvárosi templomban"

Átírás

1 BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, DECEMBER 7., HÉTFÕ XII. ÉVFOLYAM, SZÁM ÁRA: 1 LEJ Fotó: Csikos Rolland Erõsebben kell hinni! Lelkészszentelést tartottak a váradújvárosi templomban Hangulatosabb helyszínen a téli vásár A Váradon decemberben hagyományosan megtartott téli vásár idén helyszínt és nyitva tartási rendet is változtatott: december között látogatható a felújított nagyváradi vár udvarán. 3. Nem adnak több pénzt templomépítésre Péntek délelõtt az idén felújított nagyvárad-újvárosi református templomban tartotta meg közgyûlését a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK). Az ünnepi közgyûlés összehívását több jelentõs esemény indokolta: sor került az egyházkerület püspökhelyettesének eskütételére, valamint hat gyakornok lelkipásztort szentelt fel a presbiterek testülete. A gyûlés jeles momentuma volt ugyanakkor a Pro Ecclesia, a Pro Partium és az M. Nagy Ottó díjak átadása. Az ünnepi istentiszteletet, amely prédikációjának szavai lelki útravalóként szolgáltak az Orgonát szenteltek Csillagvároson Püspöki áldással és színvonalas koncerttel avatták fel advent második vasárnapján a Nagyvárad-Csillagvárosi Református Egyházközség karzati orgonáját, melyet a német Schwarzwald Saig-i katolikus közösség adományozott a váradiaknak. Az ünnepi istentiszteleten Csûry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, Zakariás próféta könyve 9-ik fejezetének 16. és 17. versei alapján, amely egy olyan átmeneti korszakot idézett fel a kiválasztott nép történelmében, amely nagyon hasonlatos a jelenkorhoz. A püspök az ige alapján arra emlékeztetett mindenkit, hogy az Isten közelsége az ilyen átmeneti idõszakokban is észlelhetõ azok számára, akik odafigyelnek rá. A várakozásban Isten érkezésének felismerése könnyebbé teszi az átmeneti szakaszt fogalmazott. Az istentiszteletet követõen Vincze Zoltán csillagvárosi lelkipásztor köszöntötte az egybegyûlteket, köszönetet mondott a püspök áldó szavaiért, majd annak a nemzetközi öszszefogásnak a történetét mesélte el, melynek révén holland és német közremûködéssel, és sok ember önzetlen segítsége által lehetõvé válhatott, hogy a csillagvárosi református templomnak a földszinti kisorgona mellett egy valódi karzati nagyorgonája is legyen. Amikor Istennek tetszõ dologra törekszünk, akkor önmaguktól oldódnak meg a problémák hangsúlyozta. Sz. G. T. (folytatás a 2.oldalon) A felszentelés elõtt álló lelkészek új lelkészek számára, Csûry István püspök celebrálta egy Jakab levelébõl kiragadott idézettel kezdve (2, 18-20): A hit cselekedetek nélkül meddõ. Szamos Mariann (folytatás a 3. oldalon) Évet zárt a Törzsasztal Egyetlen lejt sem irányzott elõ az új román kormány templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház Bukarestben épülõ hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad. 4. Papírmûvészeti kiállítás Az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság kiállításmegnyitója lesz december 7-én, ma 17 órától a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Mihai Viteazul út 4. szám). 8. Szijj Ferenc költõ, mûfordító volt a Törzsasztal beszélgetéssorozat idei utolsó alkalmának meghívottja. Az Illyés Gyula Könyvesboltban elsõként Szûcs László, a Várad folyóirat fõszerkesztõje köszöntötte az egybegyûlteket és elmondta, várják a közönség javaslatait, mondják el, kiket látnának szívesen Nagyváradon. Fried Némi Lujza (folytatás a 3. oldalon) Szijj Ferenc és Kõrössi P. József

2 2. reggeliújság HÉTVÉGE december 7., hétfõ Nyüstölõ néprajzi vetélkedõ Csütörtökön immár hatodik alkalommal szervezték meg Nagyváradon a Szacsvay Imre Általános Iskolában a Nyüstölõ néprajzi vetélkedõt Kecse Gabriella aligazgatónõ fõszervezésében. A versenyt annak idején fõként identitáserõsítõ és hagyományõrzõ céllal indították útjára, mely által a diákoknak lehetõségük adódik néprajzi, illetve helytörténeti ismeretek elsajátítására is. A múlt heti tíz versenyszám remek hangulatban zajlott, a résztvevõ csapatok színvonalas bemutatkozással és elõadásokkal örvendeztették meg a zsûrit, valamint a szurkoló közönséget. Az idei megmérettetés vándormotívuma a pásztorkodás volt, s ennek megfelelõen a különbözõ feladatok is e köré a téma köré szervezõdtek. A próbák közt szerepelt különbözõ állatok (ló, birka, sertés, marha, juh stb.), magyar népi hangszerek (furulya, citera, tambura, doromb stb.), illetve a pásztorkodáshoz kapcsolódó használati tárgyak (csecses kancsó, puska stb.) felismerése. A hagyományokhoz híven idén is a feladatok közt szerepeltek a különbözõ szólásokkal, illetve közmondásokkal kapcsolatos feladványok, továbbá a népdaléneklés, címermagyarázat, Erdély tájegységeinek megnevezése, valamint magyar népmondák dramatizálása, melyek méltó módon zárták a nap eseményeit. A versenyen negyedik helyezést ért el iskolánk, az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola Õrszemek csapata, melynek tagjai: Felvinczi Fanny (VII. B.), Tóth Judit (VII. B.), Kelemen Hilda (VI. C.), Darabont Panna (VI. C.), Tóth Ferenc (V. E.), valamint a zsûri a legjobb elõadásért járó különdíját is bezsebelték a megmérettetés végén, melyhez mind a diákoknak, mind a felkészítõ tanáraiknak (Fele Tímeának, Darabont Aliznak) szeretnénk gratulálni. Minden csapat rengeteg ismerettel és élménnyel gazdagodva térhetett haza a megmérettetésrõl, s reméljük, jövõre is hasonló felkészültséggel és jókedvvel fogják teljesíteni diákjaink a feladatokat. Kovács Brigitta, tanítónõ Adventi készülõdés a Szacsvay-iskolában A nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskola biharpüspöki épületében az elõkészítõ IV osztályaiban immár tizedik éve szervezik meg a Fürge kezek elnevezésû kézmûves projektet, melynek keretében egy tanévben négy alkalommal találkoznak az iskola elemi osztályos tanulói és tanítói. Ebben az esztendõben az elsõ találkozót, mely a karácsonyi készülõdés jegyében zajlott, pénteken tartották az elõkészítõ osztály szülõi bizottságának részvételével. Ilyés Janka fõszervezõ kifejtette: céljuk a karácsonyi hagyományok felelevenítése, a gyerekek formaalakítási és kompozíciós készségének, esztétikai érzékének a fejlesztése. A 75 tanuló részvételével Szilágyi Judit református vallástanárnõ és Ilyés Janka tanítónõ interaktív módon elevenítették fel az adventi várakozás jelentõségét, a karácsony történetét. Orgonát szenteltek Csillagvároson (folytatás az 1. oldalról) Az orgonaszentelésen Vinczéné Pálfi Judit tolmácsolása mellett felszólalt Gerrit Geerds, külföldi támogató is, aki arról számolt be, milyen felemelõ érzés volt az orgona Váradra juttatásán munkálkodni. Kívánom, hogy ez az orgona örömteli és szomorú pillanataikat egyaránt kísérje és szolgálja azt a célt, amelyre hivatott mondta beszéde végén. Az ünnepség megkoronázásaként dr. Kristófi János orgonamûvész meg is szólaltatta az ban készült, mechanikus szerkezettel, két manuállal, pedállal és 13 változattal rendelkezõ, impozáns hangszert és Gáti Sándor oboamûvész közremûködésével felemelõ koncertet adott, melybõl nem hiányoztak Vivaldi, Bach, Albinoni és Liszt Ferenc mûvei sem. A háromórás tevékenység pásztorjáték megtekintésével kezdõdött, majd óránként egymást felváltva kapcsolódtak be a tevékenységbe az elemi osztályok a pedagógusok Simon Gabriella, Farkas Mónika, Gall Izabella, Moldovan Melinda segítségével. A tanulók karácsonyi gipszfigurákat festettek, papírtányérból adventi koszorút készítettek, melyre kivágott mikulásvirágok, tobozok, ajándékdobozok, angyalkák, hóemberek, Mikulások, girlandból adventi gyertyák kerültek. Karácsonyi üdvözlõlapokat színeztek, karácsonyfadíszeket (Mikulás, angyalka, karácsonyfa) készítettek, gömbökre szalvétatechnikával Mikulást ragasztottak. A gyerekek kreativitása nem ismert határt, fantáziájuk révén gyönyörû alkotások születtek. Miközben alkottak, karácsonyi dalokat énekeltek. A foglalkozás vidám hangulatban telt, melynek végén szaloncukrot kaptak jutalmul a gyerekek. Ilyés Janka, pedagógus Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9 9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3 3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Pénteki feladványaink megfejtése: Vasárnapi mulatság A nagyváradi Éva Klub táncos, batyus mulatságot szervez a nagyváradi Szakszervezetek Mûvelõdési Házában december 13- án, vasárnap 17 órától (Nagyvásár tér, ma December 1. park). A zenérõl Veress László és együttese gondoskodik. Érdeklõdni a 0752/ es, valamint a 0770/ es telefonszámokon lehet.

3 2015. december 7., hétfõ KÖZÉLET reggeliújság 3. Erõsebben kell hinni! (folytatás az 1. oldalról) A püspök nagy feladatokról és kihívásokról beszélt, amelyek a gondokkal terhes jövõben várják majd az egyház legfiatalabb lelkipásztorait. Világos látás, pontos helyzetfelismerés, kedves és nyílt szív birtokában kell lenniük ahhoz, hogy szembenézzenek ezekkel a megpróbáltatásokkal, és lelki segítséget tudjanak nyújtani gyülekezetük tagjai számára. Ehhez meg kell hallani Isten személyes üzenetét, aki egyetlen menedékünk ebben a világban, és ha az Õ szavaira hallgatunk, és naponta erõsítjük a hitünket Õbenne, akkor ez a hit mindig méltó cselekedetekben gyümölcsözik. A mai embernek erõsebben kell hinnie és cselekednie mondta a püspök és a lelkipásztoroknak gyülekezetet kell építeniük szépíteniük kell a templomokat, mert nagy szükség van rájuk ; vissza kell hívniuk az elveszett, szomorúsággal teli embereket ezekbe a házakba és gyülekezetekbe. Adni kell másoknak is a hitbõl, és hangosan kell hirdetni Isten Igéjét. Varga Attila fõgondnok a megváltozott világról beszélt A püspök prédikációját követõen Farkas Zsolt, egyházkerületi elõadó tanácsos nyitotta meg a közgyûlést Varga Attila fõgondnoknak adván át a szót, aki beszédében a megváltozott és változóban levõ világra való odafigyelésre hívta fel a hívek figyelmét: Ezen változások okai mindenekelõtt a vallási identitás megkérdõjelezésében keresendõk sajnos éppen azon a kontinensen, amelynek múltja a kereszténységen, Jézus tanításain alapszik A kereszténység, a krisztusi hit megõrzése az egyetlen lehetséges eszköz az önvédelemre, a megmaradásra mondta a fõgondnok, és szavait a párizsi támadások egyik áldozatának férje által írt levélbõl vett idézettel hangsúlyozta, amely a keresztényi értékek szerinti magatartást sûríti össze egyetlen mondatban: Nem kapjátok meg a gyûlöletünket. Az ünnepi ceremóniák sorában elsõként Forró László, a július 4-én kinevezett Csûry István püspök prédikáció közben egyházkerületi püspökhelyettes (fõjegyzõ) tette le az esküjét, melyben fogadalmat tett az egyházkerület és híveinek hû és méltó szolgálatára. Ezt követõen a hat gyakornok lelkipásztor Csiszér Norbert Lóránt, Galamb Noémi Katalin, Papp Annamária, Papp Szabolcs, Tóth Zsolt József és Csizmadia Ferenc tettek fogadalmat a Szentírás szorgalmas tanulmányozására, a hívek rendszeres látogatására és az egyház szabadságának védelmezésére. Térdre ereszke- Forró László püspökhelyettes leteszi az esküt Fotók: Csikos Rolland désüket követõen az esperesek áldásukat adták rájuk és elkövetkezõ munkájukra, majd Csûry István rövid kibocsátó beszédet intézzek hozzájuk. Az ünnepség harmadik részében Vinczéné Pálfi Judit csillagvárosi lelkész átadta a Pro Ecclesia és Pro Partium díjakat. A Pro Ecclesia díjat a magyar református egyházközösségek önazonosság-tudatának ápolásáért végzett áldozatos munkájáért hét gyülekezet, illetve lelkipásztor és fõgondnok kapta meg: Illyés Zsuzsanna, a szolnokházi református gyülekezet lelkésze; Hagymásrákos gyülekezete; Nagyvárad- Velence gyülekezete; Illyés Tamás, az érszõllõsi református gyülekezet lelkipásztora; Barabás Imre, a magyarkakucsi egyházközség fõgondnoka, valamint Lukács Sándor, a tasnádszántói gyülekezet fõgondnoka. Pro Partium díjban részesült Jan és Heintje Bakker holland házaspár, akik a Királyhágómelléki Gyermekmisszió elhivatott támogatóiként fejtenek ki áldozatos munkát. Végezetül Szûcs Éva tanügyi elõadó tanácsos adta át immár ötödik alkalommal az M. Nagy Ottó díjat kiemelkedõ egyházi szolgálatának jutalmáért Módi Kinga ágyai vallástanárnak. Hangulatosabb helyszínen a téli vásár A Nagyváradon decemberben hagyományosan megtartott téli vásár idén helyszínt és nyitvatartási órarendet is változtatott: december között látogatható a felújított nagyváradi vár udvarán. A pénteken megnyitott vásárt a látogatók már a kora délutáni órákban felkeresték, de igazán nagy tömeg csak az esti órákban érkezett. A különbözõ kézmûves termékeket, ajándéktárgyakat, élelmiszereket és italokat kínáló harminc stand között könyvekkel megrakott faházikót, megvásárolható cserepes és cserép nélküli fenyõfákat, egy körutazás erejéig kibérelhetõ vasutat és minden nap szolgálatot teljesítõ Mikulást is lehet találni (hétköznap 17 20, szombaton 12 15, vasárnap és19.30 óra között). Az érdeklõdõk kézmûves mûhelyekben is gyarapíthatják ismereteiket, és megmelegedhetnek egy kicsit, amíg a horgoló, kézi szövõ, gyöngyfûzõ, nemezelõ, csuhéfonó, virágkötõ, hangszerkészítõ, ikonfestõ mûhelyek kész és készülõ termékeit mustrálják (különösen miután a vásári bögrébe kért forralt bor érezhetõen veszíteni kezdett fûtõerejébõl). A vásár hétköznapokon 12 és 21 óra között látogatható, hétvégén pedig 10 és 21 óra között. Szamos Mariann Évet zárt a Törzsasztal (folytatás az 1. oldalról) Szijj Ferencnek verseskötetei mellet gyermekkönyvei is megjelentek, Kõrössi P. József kérdései nyomán derült ki, hogy Szuromberek királyfi címû kötete elnyerte az év gyermekkönyve díjat, noha õ is azok közé tartozik, akik a saját gyermekeiknek kezdtek írni. Megélhetési mûfordító mondja magáról Szijj Ferenc, aki például Kaffkát és Kleistet fordított németbõl, ugyanakkor nem szeret fordítani, mert az elveszi az idõt a saját munkájától. A magyarországi alkotó munkásságában fontos szerepe van a fénynek. Sokáig készített képeket lyukkamerával (camera obscura), de Agyag és kátrány címû kötetének versei is a sötétségtõl a világosság felé haladnak. A fényre lépni ugyanakkor kockázatos, hiszen ott akár valami rossz is kiderülhet az emberrõl, vallotta az alkotó. Az est végén Kõrössi P. József elmondta, hogy például Térey János, Tóth Krisztina, Gács Anna (a Szépírók Társaságának elnöke), Garaczi László és Boka László meghívását is tervezik. A Varadinumra Darvasi László, Csaplár Vilmos és Bereményi Géza érkezhet Váradra, és a Törzsasztal elsõ román szerzõjét, a Franciaországban élõ Horia Ursut várják. Fotók: Csikos Rolland

4 4. reggeliújság POLITIKA december 7., hétfõ Nem adnak több pénzt templomépítésre Egyetlen lejt sem irányzott elõ az új román kormány templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház (BOR) Bukarestben épülõ hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad közölte az Adevãrul hírportál a hétvégén közvitára bocsátott 2016-os költségvetési tervezetet ismertetve. Házi õrizetbe helyezte a román legfelsõbb bíróság pénteken Dan ªova szociáldemokrata szenátort, Victor Ponta volt kormányfõ barátját és feltételezett bûntársát, akit most egy újabb ügyben gyanúsít befolyással való üzérkedéssel a korrupcióellenes ügyészség (DNA). ªova az éjszakát rendõrségi fogdában töltötte, miután a DNA a szenátus elõzõ napi jóváhagyása alapján 24 órás õrizetbe vette a politikust. A vádhatóság ªova elõzetes letartóztatásba helyezését kérte, ám a bíróság egy enyhébb kényszerintézkedést rendelt el. A DNA szerint ªova közbenjárt a govorai (Vâlcea megye) hõerõmû igazgatójánál, hogy az állami vállalat havi 10 ªova eurós (3,1 millió forintos) jogi tanácsadói szerzõdést kössön egy ügyvédi irodával, amelytõl minden hónapban megkapta a pénz felét. A házi õrizet azt jelenti, hogy ªova nem hagyhatja el lakását a rendõrség engedélye nélkül, ªova házi õrizetbe került Az ideinél majdnem 13 százalékkal több pénzt szánna viszont a román kormány a papok, illetve az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére. A bukaresti kormány vallásügyi államtitkársága 2014-ben csaknem 150 millió lejjel (10,5 milliárd forint) támogatta a templomok építését vagy felújítását, idén pedig közel 180 millió lejt költöttek erre a célra. A jövõ évi tervezetben azonban egyáltalán nincs ilyen tétel az államtitkárság költségvetésében. Az Adevãrul szerint ben ennek a költségvetési tételnek az egyharmadát (50 millió lejt) a Nemzet Megváltása Katedrálisának építésére fordították. A parlament palotája mellett adományokból, állami és önkormányzati támogatásokból - épülõ 120 méter hosszú, 120 méter magas és 70 méter széles épületegyüttes becslések szerint közel egymilliárd lejbe fog kerülni. A román közéletben élénk vita folyik az egyházak állami finanszírozásáról, a Pontakormány lemondását eredményezõ utcai demonstrációkon pedig a tömeg egyebek mellett azt skandálta, hogy kórházakat, nem katedrálisokat akarunk. Az állam és az egyház összefonódását bíráló szekuláris mozgalom adatai szerint Romániában 18 ezer templom mûködik, sokkal több, mint általános iskola, vagy kórház. (Az általános iskolák száma 4700, s az országban 425 kórház van.) A román sajtóban gyakran lehet az ortodox egyház vezetõit kapzsisággal vádoló cikkeket olvasni, másfelõl viszont a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a románság több mint 96 százaléka vallásos. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a es népszámláláson. Dániel ortodox pátriárka a templomépítések állami finanszírozásának leállítására reagálva szombaton úgy nyilatkozott: az egyház kész a papok állami fizetésérõl is lemondani, és akár adót is fizetni bevételei után, ha az állam visszaadja az egyháztól elkobozott javakat. Az egyházfõ korábban is kifejtette: a költségvetési támogatás nem könyöradomány, hanem az egyház társadalmi szerepének elismerése, ami azt követõen vált szükségessé, hogy Alexandru Ioan Cuza fejedelem 1863-ban államosította az egyházi vagyon jelentõs részét. A költségvetési vita várhatóan jövõ héten kezdõdik a román parlamentben. kötelezõ megjelennie az ügyészségen és a bíróságon, valahányszor hívják, továbbá nem szabad beszélnie az ügy többi vádlottjával, valamint a tanúkkal. A DNA szeptemberben emelt vádat Victor Ponta akkori miniszterelnök és Dan ªova szociáldemokrata szenátor ellen egy, a mostanihoz hasonló ügyben. A bíróság elé került dossziéban is állami hõerõmûvek szerepelnek, amelyek jogi tanácsadási szerzõdések alapján fizettek jelentõs összegeket egy ügyvédi irodának. A különbség csak annyi, hogy 2007-ben törvényhozói mandátuma elõtt még közvetlenül ªova ügyvédi irodája kapta a szerzõdést, a pénzbõl pedig a vádirat szerint a választókerület parlamenti képviselõjének, Victor Pontának is juttatott. Victor Ponta és Dan ªova korábbi korrupciós ügyének pere még elõzetes szakaszban van, de az érdemi tárgyalás néhány héten belül megkezdõdhet. (MTI) Folyamatosan tüntetnek Kézdivásárhelyen Negyedik este tiltakoztak szombaton a székelyföldi Kézdivásárhelyen igazságot követelve a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke Istvánnak. A Mediafax hírügynökség szerint mintegy ezren, a Maszol.ro portál szerint majdnem kétezren gyûltek össze a 18 ezer lakosú város fõterén, majd indultak el menetoszlopban a város utcáin a letartóztatott fiatalemberrel való szolidaritásukat kifejezõ jelszavakat skandálva. A tömeggel tartott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke is, aki a Mediafax hírügynökségnek elmondta, szolidaritását kifejezni jött Kézdivásárhelyre. Romániában csak az állam hajtott végre terrorcselekményeket jelentette ki Izsák Balázs, hozzátéve, hogy a máig nem tisztázott 1989-es vérengzéseket, majd a Zsil-völgyi bányászok többszöri bukaresti dúlását és az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciust is mind az állami hatóságok szervezték és vezényelték. Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere szombat délután a közösségi hálón közölt bejegyzésében jogosnak nevezte az emberek tiltakozását. Kijelentette: maga is felháborítónak tartja, hogy a bukaresti média úgy manipulál, hogy közben az egész közösséget megbélyegzi. Egy jogállamban az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, így Beke Istvánt is fogalmazott a polgármester. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke szintén a közösségi hálón fejtette ki véleményét az üggyel kapcsolatban. Egy mindkettejük által aláírt bejegyzésben azt jelezték, hogy egyre több a megválaszolatlan kérdés a kézdivásárhelyi terrorvád és a román zászló állítólagos sepsiszentgyörgyi székely zászlóra való cserélése körül. Az emberek azt várják el a hatóságoktól, hogy konkrét bizonyítékokkal álljanak elõ: mutassanak képet arról, hogy az ismeretlen katona emlékmûve mellõl valóban levették a román lobogót, és felhúzták helyébe a székely zászlót, illetve konkrét bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy Kézdivásárhelyen valaki valóban terrorcselekményt készített elõ. Amennyiben ezt nem teszik meg, tovább erõsödik a bizalmatlanság az erdélyi magyarok és a román állam között, valamint tovább romlik a román magyar viszony is, ami sem a román, sem a magyar közösségnek, sem a román államnak nem lehet érdeke fogalmaztak. Mindhárom politikus a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben nyerte el a tisztségét. Kézdivásárhely lakosságának 91 százaléka vallotta magát magyarnak a 2011-es népszámláláson. A bukaresti táblabíróság kedden harmincnapos elõzetes letartóztatásba helyezte Beke Istvánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét, akit az ügyészség merénylet elõkészítésével gyanúsított meg. A romániai szervezett bûnözés és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) azt állította, hogy a kézdivásárhelyi férfi házi készítésû bombát akart felrobbantani a román nemzeti ünnep alkalmából tartott rendezvényen. A 40 éves fiatalembernél tartott házkutatások során azonban a hatóságok csak petárdákat találtak. (MTI) Két év börtönt kapott a grillcsirkés képviselõ Nem jogerõsen két év letöltendõ börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy román képviselõt, amiatt hogy egy üzletembertõl illegálisan 60 tonna grillcsirkét kért és fogadott el, amit késõbb a választók között osztogatott szét. Florin Popescu, a Traian Bãsescu államfõ védnökségével alakult Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselõje volt. A korrupcióellenes ügyészség tavaly júniusban emelt vádat a politikus ellen, aki azóta függetlenként fejti ki tevékenységét a román törvényhozásban. A vád szerint a 2012-es helyhatósági választáson, amikor a Dâmboviþa megyei önkormányzat elnöki tisztségére pályázott, egy üzletembertõl illegális kampányfinanszírozást kért. A képviselõ Õt az üzletember jelentette fel, aki azt állította, hogy eredetileg 250 ezer eurót kért tõle Popescu, amit sokallt, és csak 100 ezer euró értékben volt hajlandó hozzájárulni a választási kampányhoz. Cserében a politikus állami szerzõdést ígért az üzletembernek. Tavaly áprilisban a legfelsõ bíróság egy másik képviselõt ítélt jogerõsen egy év letöltendõ börtönbüntetésre amiatt, hogy egy üveg whiskyt és háromezer lej csúszópénzt fogadott el.

5 2015. december 7., hétfõ NEMZETPOLITIKA reggeliújság 5. Tíz érv a kvóta ellen Idén kilenc terrorizmussal gyanúsítható külföldit nyilvánított nemkívánatos személlyé és utasított ki Romániából a bukaresti táblabíróság a Román Hírszerzõ Szolgálat (SRI) kezdeményezésére közölte pénteken a Mediafax hírügynökséggel Ovidiu Marincea, az SRI szóvivõje. Ugyancsak az SRI javaslatára további 246, többnyire közel-keleti országokból származó külföldi beutazását tiltották meg a román belügyi szervek. Az illetõk elsõsorban Irakból, Palesztinából, Marokkóból, Tunéziából és Szíriából érkeztek, és mintegy 70 százalékuk az Iszlám Állam (IÁ) támogatója volt, vagy kapcsolatban is állt a terrorszervezettel - magyarázta a szóvivõ. Magyarország tíz érvre hivatkozva kéri a betelepítési kvóták megszüntetését közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A miniszter elmondta: Magyarország csütörtök délután hivatalosan is megtámadta az Európai Bíróságon a kötelezõ betelepítési kvótákról szóló uniós határozatot. Emlékeztetett, hogy az Országgyûlés novemberben fogadta el azt a törvényt, amely Magyarország és Európa védelméért a kvóták elleni jogi fellépésre kötelezte a kabinetet. Az Igazságügyi Minisztérium huszonöt oldalas keresetében tíz, tartalmi és eljárásjogi érvre hivatkozva kéri a kvóták megszüntetését ismertette Trócsányi László. Közölte: másfél éves, precedensértékû perre számítanak az ügyben, amelybe reményeik szerint más uniós országok is beavatkoznak Magyarország mellett. A kormány elhibázottnak tartja a migráció uniós kezelését, vagyis sem jogi, sem politikai értelemben nem tudja elfogadni a kötelezõ kvótarendszert - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint az embertelenség kérdését is felveti a kvóták és az emberek összekapcsolása. Trócsányi László kifejtette: a keresetben elsõként arra hivatkoznak, hogy a kvótákról szóló határozatból hiányzik a felhatalmazás, hiszen az uniós rendeletekrõl szóló szabályok alapján nem lehetett volna elfogadni. A kormány aggályosnak tartja azt is, hogy a kvótákról szóló átmeneti rendelkezések két-három évre szólnak, holott a bírói gyakorlat korábban fél évben állapította meg a hasonló szabályok érvényességét. A miniszter szerint ráadásul az Európai Uniónak inkább azt kellett volna kimondania, milyen segítséget tud adni Olaszországnak és Görögországnak, nem pedig más országokat migránsok befogadására kötelezni. Az unió bel- és igazságügyi tanácsa emellett megsértette az EU mûködésérõl szóló szerzõdés azon pontját, amely kimondja, a bizottság döntésétõl csak egyhangú szavazattal lehet eltérni - közölte a miniszter, aki szerint a nemzeti parlamentek véleményezési jogát is biztosítani kellett volna, ráadásul a határozat ellentétes az Európai Tanács korábbi, önkéntes kvótákról szóló döntésével is. Trócsányi László a jogbiztonság és a normavilágosság elvét is sérülve látja, hiszen a határozatból eljárási, garanciális szabályok hiányoznak. Nem valósul meg továbbá a szükségesség és az arányosság elve sem, továbbá a határozatban Magyarország migrációs helyzetben betöltött speciális helyzetét sem vették figyelembe - fûzte hozzá. A miniszter megjegyezte, Magyarország keresete iránt óriási az érdeklõdés az unióban, hiszen jelenleg minden tagállam kivár a kötelezõ kvóták ügyében. Kérdésekre válaszolva elmondta, bíznak abban, hogy az új lengyel kormány beavatkozik majd Magyarország mellett a perben, de szerinte érdeklõdést mutathat még Csehország, Románia, Horvátország, Szlovénia, valamint Finnország is. Kilenc külföldit utasítottak ki Olyanokkal szemben hoztak ilyen megelõzõ intézkedéseket, akik radikális nézeteket terjesztettek, terrorista szervezetekkel álltak kapcsolatban, dzsihadista csoportosulásokat próbáltak szervezni, vagy családtagjaik folytattak terroristagyanús tevékenységet. A határrendõrség többek között olyanok beutazását tiltotta meg, akik Románia területén átutazva akartak Szíriába jutni, hogy az IÁ-hoz csatlakozzanak. A párizsi terrortámadások óta az SRI a korábbinál is élénkebb információcserét folytat a hazai és külföldi partnerszolgálatokkal, a kiutasított, vagy az országba be sem engedett terroristagyanús személyek száma pedig növekvõ tendenciát mutat közölte a román hírszerzés szóvivõje. A cél a gazdasági megerõsítés A jövõben a gazdasági megerõsítésre a nemzetpolitikának külön hangsúlyt kell fektetnie rögzítették a Magyar Állandó Értekezlet XIV., budapesti plenáris ülésének zárónyilatkozatában, amelyben sikerként értékelték az egyszerûsített honosítás iránti töretlen érdeklõdést, és reményüket fejezték ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke. A résztvevõk megállapodtak abban, hogy jövõre a fiatal magyar vállalkozókat segítik. A dokumentum rögzíti: a külhoni magyarság szülõföldjén való megtartásához és megerõsödéséhez olyan gazdaságpolitikai eszközöket kell bevonni, amelyek a magyar gazdasági vagyon növelése mellett a magyar vállalkozások és a magyar munkavállalók számára is kedvezõ helyzetet eredményeznek. A résztvevõk egyetértettek abban, hogy az egyszerûsített honosítás folyamatának népszerûsítése, támogatása továbbra is prioritás. Sikerként értékelik, hogy az érdeklõdés továbbra is folyamatos. Üdvözlik azt az országgyûlési határozatot, amely november 15-ét a magyar szórvány napjává nyilvánítja. A résztvevõk reményüket fejezik ki, hogy Ukrajnában helyreáll a béke, az ország olyan demokratikus jogállammá válik, melyben teljes körûen biztosítják a nemzetiségek jogait is. A külhoni magyar közösségek megmaradása érdekében támogatják a Kárpát-medencei magyar szervezetek által kidolgozott autonómia- és önkormányzatisági törekvéseket. Üdvözlik a szórványmagyarság megõrzése érdekében indított Petõfi Sándor-programot, amelynek keretében 50 magyarországi és külhoni magyar ösztöndíjas utazott a szórványközösségekhez. Sikeresnek tekintik a külhoni magyar szakképzés éve programot, s megállapodtak abban, hogy 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve lesz. A résztvevõk olyan lépések megtételét kérik, amelyek egyszerûbbé teszik a választójog gyakorlását a magyarországi lakcímmel rendelkezõ, de életvitelszerûen külföldön élõ szavazópolgárok számára is. Erdéllyel összefüggésben tiltakoznak a kommunista diktatúra idején elkobzott egyházi és közösségi javak restitúciójának leállása, a korábban jogerõsen visszaszolgáltatott ingatlanok mint a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, vagy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tulajdonjogának megkérdõjelezése és visszaállamosítása ellen. Megdöbbentõnek és az európai jogállamisággal összeegyezhetetlennek tartják a magyar nyelv és nemzeti szimbólumaink használatát korlátozó prefektusi, rendõrségi és fogyasztóvédelmi fellépéseket, amelyek ellen határozottan tiltakoznak. Sürgetik a jogszabályok gyakorlatba ültetését és a valós kétnyelvûség megvalósítását azokon a településeken, ahol a magyarság száma jelentõs vagy meghaladja a 20 százalékot. Aggodalommal veszik tudomásul, hogy továbbra sem alakult meg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem önálló magyar tagozata. Kifejezik abbéli reményüket, hogy a 2016-ban esedékes romániai helyhatósági és parlamenti választások után mind a helyi közigazgatásban, mind a bukaresti törvényhozásban megerõsödik a magyar érdekképviselet. Arra bíztatják az erdélyi magyarokat, hogy a közösségük jövõjét cselekvõen alakító, felelõs polgárként, minél nagyobb arányban vegyen részt a választásokon. Aggodalommal tapasztalják, hogy az európai terrorveszély ürügyén mind a médiában, mind pedig egyes állami vezetõk részérõl magyarellenes hangulatkeltés indult el. A veszélyeztetett közösségek, mint például a szórvány- és csángó-magyarok további kiemelt figyelmet érdemelnek. Felvidék esetében határozottan kiállnak amellett, hogy a szlovák parlament úgy módosítsa az ország állampolgársági törvényét, hogy ne fenyegesse az állampolgárság elvesztése azt, aki más ország állampolgárságáért folyamodik. Elutasítják a szlovák közoktatási reform azon elemeit, amelyek a magyar iskolák tömeges bezárásával fenyegetnek. Szorgalmazzák, hogy az intézmények finanszírozási rendjének reformja olyan formában valósuljon meg, amely nem érinti a magyar tannyelvû iskolákat. Remélik, hogy a szlovák kormány úgy módosítja a médiaszabályozást, hogy az a jelenlegi gyakorlattól eltérõen ne érintse hátrányosan a kisebbségi nyelveken is sugárzó kereskedelmi mûsorszolgáltatókat, televíziókat. Fontosnak tartják, hogy a felvidéki magyar érdekképviseletet megjelenítõ Magyar Közösség Pártja a március 5-én esedékes szlovákiai parlamenti választáson bekerüljön a törvényhozásba. Határozottan kérik, hogy a szlovák kormány tartsa be Szlovákia kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó nemzetközi vállalásait. Kárpátalja vonatkozásában üdvözlik a kormánynak a kárpátaljai magyar közösség szülõföldjén való megõrzése, létfeltételeinek és anyagi biztonságának támogatása érdekében indított programjait. Üdvözlik a két magyar párt által az önkormányzati választásokon elért eredményt.

6 6. reggeliújság IT & C december 7., hétfõ Instagram-szûrõk után nevezik el a gyerekeket A szülõket sok dolog inspirálja gyermekük nevének kiválasztásakor, ebben immár az Instagram is szerepet játszik. Az Amerikai Egyesült Államokban meglehetõsen gyakori, hogy a sztárok különbözõ egzotikus neveket választanak a csemetéiknek, melyeket azután átvesznek az átlagemberek is. Most azonban egy új jelenségre hívta fel a figyelmet az egyik portál. A BabyCenter.com nevû oldal elemzése szerint egyre több amerikai szülõ nevezi el az Instagram által alkalmazott szûrõk után a gyerekeit. A népszerû szûrõnevek között van a Lux, a Juno, a Reyes, a Ludwig, Amaro, Valencia és a Willow. A legnagyobb népszerûségnövekedést tavalyhoz képest a Lux könyvelhette el (75%). A második ebben a rangsorban a Ludwig (42%), a harmadik a Juno (30%), a negyedik megosztva az Amaro és a Valencia (egyaránt 26%), a hatodik a Willow (13%), a hetedik a Reyes (10%), a nyolcadik a Hudson (4%), a kilencedik pedig a Kelvin (3%). A jelenség hátterében alighanem az áll, hogy az Instagram egyre népszerûbbnek számít. A szolgáltatás felhasználói tábora tavaly december és idén szeptember között körülbelül 100 millió taggal bõvült, s jelenleg már több mint 400 millió havonta aktív tagja van. Kigyulladt az új iphone egy férfi zsebében Füstre lett figyelmes egy amerikai férfi az áruház elõtti parkolóban. Kiderült, hogy a zsebében égõ, újracsomagolt iphone gyulladt ki. Kigyulladt a zsebében az iphone 6 Plus. Épp egy áruház parkolójában volt, amikor arra lett figyelmes: füstölög a nadrágja. Amikor ezt észrevette, mindenki elõtt levetette nadrágját és elhajította a mobilt. Szerencsére nem szerzett komoly sérülést: azon túl, hogy megszégyenülve érzi magát a történtek után. Ezek a készülékek a gyárból elõször hibásan kerülnek ki, majd a gyártók felújítják, mielõtt azt alacsonyabb áron újra forgalomba hozzák. Nem ritka, hogy kigyullad, vagy robban Nem újdonság, hogy okostelefonok néhanapján felrobbannak vagy kigyulladnak. Ez jellemzõen a készülékben lévõ lítiumion-akkumulátor hibája, amely külsõ nyomás vagy hirtelen hõmérsékletváltozás hatására gyulladhat ki, vagy a rosszul megtervezett áramkörök miatt válhat veszélyessé. Bár ritkán melegszenek túl, ha mégis, akár ki is gyulladhatnak vagy fel is robbanhatnak az akkumulátoraik: több légitársaság ezért be is tiltotta ezek szállítását, a tûzveszélytõl tartva. Az idén londoni kutatók is utánajártak annak, hogy mi történik ilyenkor az akkumulátorral, és miért robban fel az egyik, míg a másik nem. Dollármilliókat fizet az Apple-nek a Samsung Az Apple évek óta háborúzott a Samsunggal, amiért utóbbi cég állítólag szabadalmat sértett a saját okostelefonjaival. A sokesztendõs csatának az idén lett vége, a Samsung pedig vesztett, így december 14-éig van ideje kifizetni az Apple-nek a kártérítést: 548 millió dollárt. Bár ez az összeg szinte felfoghatatlan, az Apple anno a kétszeresét, egymilliárd dollárt követelt. Azt nagy nehezen sikerült lealkudni picit több mint a felére, és még így is nagyon sok pénzrõl van szó még egy akkora cég szemszögébõl is, mint a Samsung. A csata pedig még most sem ért teljesen véget: a két fél nem jutott egyességre a jövõbeli jogosultságokat illetõen, így akár újabb perek várhatók. (origo.hu) Sok gyerek mindent igaznak hisz az interneten A gyerekek sok idõt töltenek a világhálón, de gyakran nem tudják felmérni, hogy valaki fizet azért, amit látnak. Az Ofcom brit médiafelügyelet munkatársai kiderítették, hogy a fiatalok az online reklámok tekintetében könnyen öszszezavarhatók és hamar elbizonytalanodnak. A dokumentum legfontosabb eredményei között van, hogy a megkérdezett 12 és 15 év közötti személyek mindössze 31% százaléka tudott különbséget tenni a valódi keresési eredmények és az online hirdetések között. A 8 és 11 év közöttieknél az arány még kisebb, csupán 19 százalék volt. Csak a évesek fele volt tudatában annak, hogy az internetes bloggerek videóiban elhelyezett termékértékelések valójában sokszor fizetett reklámok. Azt, hogy az emberek az interneten személyre szabott hirdetéseket láthatnak, szintén csak kevesebb, mint a felük tudta. A Google által mutatott keresési eredmények igazságtartalmát a évesek fele kérdõjelezte meg, egyötödük hitte azt, hogy a megmutatott anyagok valósak, a többiek nem igazán foglalkoztak az adott honlapok valóságtartalmával. Összességében nõtt azoknak a száma, akik úgy hiszik, hogy az interneten lévõ információk mindig valósak. Érdekes trend, hogy a Facebook egyre inkább veszít a jelentõségébõl. A évesek csak 58 százaléka mondta azt, hogy számukra a Facebook a legfontosabb közösségi hálózat tavaly ez az arány még 75 százalék volt. A táblagépek viszont egyre népszerûbbek és különösen a fiatalabbak esetében a legtöbbet használt eszközök az online csatlakozáshoz höz képest a világhálón eltöltött idõ több mint a kétszeresére nõtt. A 8 11 évesek hetente 11 órát vannak az interneten, a éveseknél ez az idõtartam 19 óra. Végül fontos megemlíteni, hogy egyre gyakrabban van Internet-hozzáférés már a gyerekszobákban is. (sg.hu)

7 2015. december 7., hétfõ REKLÁM reggeliújság 7.

8 8. reggeliújság VOLT, VAN, LESZ december 7., hétfõ DECEMBER 7. hétfõ Karácsony hava Köszöntjük Ambrus nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Mária. ÉVFORDULÓK l 1850-ben megszületett Schwarz Dávid kereskedõ, a merev rendszerû, könnyûfémbõl készült, kormányozható léghajó feltalálója (megh ben) l 1854-ben meghalt Beöthy Ödön, Bihar vármegye fõispánja (szül. Nagyváradon 1796-ban). IDÕJÁRÁS ÉJJEL: NAPPAL: 4 o C 5 o C Ködös, borult idõre számíthatunk. VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 6 4,1167 lej 1 euró lej 100 magyar forint lej A NAP VICCEI Egy férfinak amputálni kell az egyik lábát. Mûtét után bemegy hozzá az orvos, és azt mondja: Van magának egy jó és egy rossz hírem. Melyiket mondjam elõször? A rosszat. Az a rossz hír, hogy tévedésbõl a jó lábát vágtuk le. Na és mi a jó hír? Gyógyul a rossz. l Vidéki hangosbemondót vesznek fel az egyik nagy pályaudvarra. Az egyik alkalommal azt mondja: Falhívjuk kadvas utasaink figyalmét, hogy az A vágánynál vigyázzanak, mart vonat halad karasztül. A vonat keresztül halad: 3 halott! Következõ alkalom: Falhívjuk kadvas utasaink figyalmét, hogy az A vágánynál vigyázzanak, mart vonat halad karasztül. A vonat keresztül halad: 5 halott! Másnap: Falhívjuk kadvas utasaink figyalmét, hogy az A mint ALAMÉR vágánynál vigyázzanak, mart vonat halad karasztül... Papírmûvészeti kiállítás Az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság kiállításmegnyitóra hívja az érdeklõdõ közönséget december 7-én, ma 17 órára a a Partiumi Keresztény Egyetem Galériájába, Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám. (Nyitva tartás: naponta óráig.) A papírmûvészeti tárlat címe: A papír ideje és idõtlensége, az alkotók: Jakobovits Miklós, Jakobovits Márta, Jankó Szép Noémi, Márton Katalin. A kiállítást megnyitja dr. Kányádi Iréne mûvészettörténész. A tárlat megtekinthetó december 12-ig. A kiállítás része az In Memoriam Jakobovits Miklós Társaság szervezésében a Communitas támogatásával megrendezett programnak, mely december 9-én és 10-én 16 órától elõadásokkal és gyakorlati bemutatókkal folytatódik az egyetemisták és e különleges mûvészeti technika iránt érdeklõdõk részvételével. A merített és az újrahasznosított papír lehetõségeirõl elõadást tartanak: Jakobovits Márta (DLA), Ferenczy Noémi-díjas keramikus, a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja: A papírmûvészet, mint az önkifejezés eszköze címmel, és Ujvárossy László (DLA), Munkácsy-díjas képzõmûvész, a PKE professzora, a Magyar Mûvészeti Akadémia tagja: A papírmûvészet alkalmazási területeirõl. A workshopot vezeti Jakobovits Márta. Bemutatót tartanak: Jankó Szép Noémi és Márton Katalin, képzõmûvész-tanárok. A program a kiállítás színhelyén december 12-én 12 órakor kezdõdõ, kiértékelõ beszélgetéssel ér véget. Máté Imrére emlékeznek Érmihályfalván A költõ nevét viselõ városi könyvtár szervezésében emlékeznek meg Érmihályfalván Máté Imre költõrõl ( ) halálának 26. évfordulóján, december 8-án, kedden 17 órától. A kultúrházban tartandó eseményen a szervezõk igyekszenek egy helyre gyûjteni mindazokat a köteteket, kiadványokat, melyek az elmúlt 25 évben a városban napvilágot láttak. Szeretettel várnak minden érdeklõdõt. SZILVESZTERI MÓKÁZÁS l Az érmihályfalvi Móka színjátszócsoport idén is sok szeretettel vár mindenkit a szilveszteri kabarémûsorára és az azt követõ hajnalig tartó bulira. További információ kérhetõ a 0770/ es telefonszámon Szabó János rendezõtõl. Tárlatnyitó December 9-én, szerdán 18 órakor a nagyváradi Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám) megnyitják Trifán László Retro címû egyéni kiállítását. Közremûködik Kinda Péter nagybõgõn, verset mond S. Németh Katalin. Megnyitóbeszédet tart Gavrucza Tibor, Holló Barna és Sãlãgean Ovidiu-Corneliu. ATLANTISZ KÖR l Az Új Atlantisz kör idei utolsó összejövetelére december 10-én, csütörtökön kerül sor 19 órától az Ady Líceumban, ahol az ünnepek közeledtével a karácsony misztériumáról fognak beszélgetni. Minden érdeklõdõt szeretettel várnak! Visszaállították a 10-es autóbusz útvonalát A nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat tudatja az utazóközönséggel, hogy december 5-tõl a 10-es autóbusz a régi útvonalán közlekedik. Ennek következtében megszûnik a Greierului utcai megálló, és ismét üzemel a Barcãului utcai. Az érvényes útvonal tehát a következõ: Seleuºului Averescu December 1. tér Mihai Viteazul Traian Moºoiu Iuliu Maniu Jean Calvin Primãriei S. Bãrnuþiu Sulyok István T. Vladimirescu Lãpuºului Meºteºugarilor Barcãului Greierelui Deva tér Haþegului Ep. I. Darabant Mãgheranului Belºugului H. Ibsen Aradi út (körforgalom) H. Ibsen Ov. Densuºianu Ep. I. Darabant Haþegului Deva tér Greierelui Barcãului Meºteºugarilor Lãpuºului Oneºtilor St. O. Iosif Decebal I. Maniu T. Moºoiu December 1. tér D. Cantemir M. Gãina Rãzboieni Seleuºului. Lakossági fórum Az RMDSZ nagyváradi városi szervezete lakossági fórumot szervez december 7-én, hétfõn délután 5 órakor az RMDSZ újvárosi szervezetének székházában (Simion Bãrnuþiu utca 14. szám). A fórum témája: a nagyváradi ingatlanadók emelése, a tanácsi határozat megvitatása, különös tekintettel a romos állapotú ingatlanok esetében. Meghívott: ifj. Ritli László Csongor városi tanácsos. EKE-hírek GYALOGTÚRA l Az EKE 91 Nagyvárad Bihar december 12-én, szombaton évzáró gyalogtúrát szervez Biharfüredre a Mezõhavas-csúcsra. Utazás autóbusszal. Túravezetõ Tiponut Tibor (0740/ ). KIRÁNDULÁS l Az EKE 91 Nagyvárad Bihar december 13-án, vasárnap kirándulást A Kaláka adventi koncertje Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címmel erdélyi körútra indul a magyarországi Kaláka együttes decemberben. Elõadók: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Major Gábor, Radványi Balázs. Az aradi, temesvári, nagyszebeni, brassói koncert után Élesden lépnek fel december 11-én, pénteken 19 órától a református templomban. Karácsony a német fórummal Elõadás az Adyban szervez Budapestre a Csontvári kiállítás megtekintésére. Utazás autóbusszal. Szervezõ Fekete Irén (0722/ ). Minden túrázni és kirándulni vágyót szeretettel várnak! Érdeklõdni és feliratkozni a szervezõnél telefonon, illetve kedd délután óra között, a Sas passzázs alatt (Szent László tér 2 4.), az elsõ emeleti székhelyen lehet. A nagyváradi Német Demokrata Fórum szeretettel várja tagjait és szimpatizánsait december 13-án, vasárnap 15 órától kezdõdõen az idei karácsonyi ünnepségére, amelynek a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme ad otthont a Teleki, ma Primãriei utca 27. szám alatt. Szilágyi Mária, transzgenerációs epigenetikus kineziológus szaktanácsadó és oktató, pszichológus, személyi és életvezetési tanácsadó, elõadást tart december 7-én, hétfõn 18 órától a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Az elõadás címe: Minden ember egy egyszeri és megismételhetetlen csoda. A belépés díjtalan. reggeliújság BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP. Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/ , 0771/ Fax: 0359/ reggeliujsag@gmail.com, reggel@rdsor.ro. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, Oradea, România. Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Demián Zsolt, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Gyõri György, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8 16 óra között, tel./fax: 0359/ Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/ Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/ , 0722/ Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/ Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.

9 2015. december 7., hétfõ NAPI AJÁNLÓ reggeliújság 9. SZÍNHÁZ Szigligeti Társulat December 8-án, kedden 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom. Varázsmese. Rendezõ: Tóth Tünde. Szacsvay Imre-bérlet. December 9-én, szerdán 13 és 17 órától a Szigligeti Stúdióban: Szilágyi Andor: Leánder és Lenszirom. Varázsmese. Rendezõ: Tóth Tünde. Szacsvay Imre-bérlet. December 10-én, csütörtökön 19 órától a Szigligeti Stúdióban: Szíjártó Tímea-Aletta: Az eset. Rendezõ: Sardar Tagirovsky. Partium-bérlet. A Szigligeti Színház jegypénztára a megszokott nyitva tartás szerint, keddtõl péntekig 11 és 17 óra között, valamint egy órával az elõadás elõtt mûködik. BÁBSZÍNHÁZ Lilliput Társulat December 13-án, vasárnap 10 órától az Árkádia Bábszínház kistermében: Kezeslábas. KIÁLLÍTÁS A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): szerdától Trifán László Retro címû egyéni kiállítása. Az Euro Foto Art Galériában Sãteanu Felicia nagybányai fotómûvész kiállítása (december 8-ig). A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Alicja Czajkowska lengyel festõmûvész kiállítása. Az Era Shopping Parkban lévõ Ovidpop Galériában kínai fotómûvészek kiállítása. Euro Foto Art Galéria a félixfürdõi Criºana Hotelben: Kína romániai fotómûvészek szemével. A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. Az Ady Endre Emlékmúzeumban retrospektív Ady-kiállítás. A Vizuális Mûvészetek Galériájában (Fõ utca 15. szám): Eugenia Drãgoi hatodik egyéni kiállítása. A Shopping City Mûvészeti Galériában (Aradi út 87. szám) csoportos képzõmûvészeti tárlat. A kiállítók: Carmen Galutz, Ovidiu Gui, Ioana Klein, Mariana Pãdurean, Eugenia Mangra. A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás. A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Bunyitay Vince emlékkiállítása. Az elsõ emeleten: Õszi illatok. Gyermekrajzok. Az érmihályfalvi múzeumban borotvatörténeti kiállítás (december 4-ig). A Máté Imre Városi Könyvtárban az élesdi mûvésztelepen készült alkotások. Bemutatják a Nagyszalonta Kalendáriumot December 7-én, hétfõn, ma 18 órától a hajdúvárosi Zilahy Lajos Mûvelõdési Házban mutatják be a Tódor Albert által szerkesztett 2016-os Nagyszalonta kalendáriumot. Az egykori nagyszalontai polgármester, jelenleg a Nagyváradi Filharmónia igazgatója immár tizenharmadik alkalommal állította össze az évkönyvet, amelyben mint a korábbi években megszokhattuk érdekes és értékes olvasmányokat találhatnak az érdeklõdõk. Lotus Center Cinema Palace Bridge of Spies amerikai filmdráma (19.10, 21.40) Hotel Transylvania 2 3D szinkronizált amerikai animációs film (13.30, 16.25) In the Heart of the Sea amerikai kalandfilm (12.25, 15.30, 20, 22.15) Krampus amerikai horrorvígjáték (15.10, 23) Love the Coopers amerikai komédia (14, 19.05, 21.05) Poveste de dragoste román romantikus vígjáték (15.55) Secret in Their Eyes amerikai thriller (12.20, 17, 20.05, 22.40) Snow Queen 3D amerikai rajzfilm (12.40, 18.30) The Good Dinosaur 3D szinkronizált amerikai animációs kalandfilm (14.35, 17.45) The Hunger Games: Mockingjay 2 3D amerikai kalandfilm (13.05, 16.05, 19.40, 22.05) KONCERT December 10-én, csütörtökön 19 órától a filharmónia Enescu Bartók termében szimfonikus hangverseny lesz. Vezényel Donald Lawrence Appert (Egyesült Államok), közremûködik Linda Appert (szoprán, Egyesült Államok). Mûsoron: D. L. Appert: Northwest Triptych; W. A. Mozart: Motetta szopránra és zenekarra; R. Rîmbu: A tó szopránra és zenekarra; Ch. V. Stanford: IV., F-dúr szimfónia. Jegyek a filharmónia székhelyén válthatók (Moszkva utca 5. szám, telefon: 0259/ ). KOS (március 21. április 20.) Magányos farkasnak érzi magát, pedig valójában nem az. Keresse mások társaságát! BIKA (április 21. május 20.) Teljesül a kívánsága, és ezt nem egy tündérnek köszönheti, hanem egy valóságos személynek. IKREK (május 21. június 21.) Nem ártana, ha jobban meggondolná, hogy kinek mit is mond a munkahelyén. RÁK (június 22. július 22.) Ma egy magánéleti gondját kellene sürgõsen megoldania. Beszéljen a párjával. OROSZLÁN (július 23. augusztus 23.) Ha ma túllépi a sebességet, vagy tilosban parkol, akkor biztos lehet a büntetésben. SZÛZ (augusztus 24. szeptember 23.) Ma sokat tehet azért, hogy megõrizze testi-lelki egészségét, megtartsa frissességét. MOZI The Little Prince 3D francia animációs film (14.05, 18.05) Spectre amerikai angol akcióthriller (14.20, 17.55) The Peanuts Movie 3D amerikai animációs vígjáték (12.50, 14.40) Victor Frankenstein amerikai horror (17.05, 20.35, 22.10) Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex In the Heart of the Sea 3D amerikai kalandfilm (14.10, 20.45, 23.10) The Good Dinosaur 3D szinkronizált amerikai animációs kalandfilm (12.10) Goosebumps 3D amerikai kalandfilm (16.30) The Secret in Their Eyes amerikai thriller (13.40, 20.30, 22.45) By the Sea angol romantikus filmdráma (15.55) Love the Coopers amerikai komédia (13.20, 15.30, 19.30) HOROSZKÓP Hotel Transylvania 2 szinkronizált amerikai animációs film (11.30, 17.40) Poveste de dragoste román romantikus vígjáték (11.40, 18.30) Victor Frankenstein amerikai horror (14.50, 19.45, 22) Bridge of Spies amerikai filmdráma (10.05, 17, 20.15, 23) The Last Witch Hunter amerikai akciófilm (12.45) Spectre amerikai angol akcióthriller (14.35, 17.25) Hotel Transylvania 2 3D szinkronizált amerikai animációs film (10.55, 11.50, 12.45) The Hunger Games: Mockingjay 2 3D amerikai kalandfilm (15.40, 20.20, 23) Snow Queen 3D szinkronizált amerikai rajzfilm (10.05) The Little Prince 3D francia animációs film (10.05, 13.35, 18.35) Krampus amerikai horrorvígjáték (21.40) KISS STÚDIÓ SZÍNHÁZ December 8-án, kedden 18 órakor a stúdió termében: Babits Mihály: A második ének. Mesedráma a felolvasó-színház sorozat keretében. Szereplõk: Fazakas Márton Erzsébet, Kiss Törék Ildikó, Meleg Vilmos, Varga Vilmos. Bevezetõt tart: Molnár Judit magyartanár, közíró. A Stúdió terme a volt Nagysándor/Aurel Lazãr utca 16. sz. alatt található, bejárat a Lorántffy Gimnázium udvaráról. A belépés díjtalan. Adományokat elfogadnak. Támogató: Bethlen Gábor Alap. MÉRLEG (szeptember 24. október 23.) Jól teszi, ha mielõbb lerendez bizonyos családi ügyeket. Elkerülheti a sértõdéseket. SKORPIÓ (október 24. november 21.) Nem kellene minden mértéket meghaladóan költekezésekbe bocsátkoznia. NYILAS (november 22. december 21.) Véletlen fültanúja lehet valaminek, ami nem igazán önre tartozik. Hallgatni arany! BAK (december 22. január 20.) Változtathat ma a munkáján, de nem biztos, hogy az álmai állását máris megkapja. VÍZÖNTÕ (január 21. február 20.) A pénz nem boldogít, de ha az anyagiak terén túl nagy a káosz, akkor viszont igen. HALAK (február 21. március 20.) Váratlanul felbukkanhat az életében egy olyan ember, akivel valaha jó barátok voltak. Duna TV Hajnali gondolatok; Feketén-fehéren ismétlés; Híradó; Roma Magazin; Domovina magazinmûsor; A múlt fogságában brazil sorozat; Kisvárosi doktor ismétlés; Család-barát; Kövek és emberek francia dokumentumsorozat; Híradó; Kult+; Jamie Oliver: Olasz kaják; Kívánságkosár; Feketén-fehéren brazil sorozat ; Rex felügyelõ német krimisorozat; Ridikül talkshow; Híradó; Kisvárosi doktor német sorozat; Maradj talpon! vetélkedõ; Kékfény bûnügyi magazin; Bosszú amerikai drámasorozat; On The Spot: 9 hónap alatt a Föld körül; Magyar Krónika; Kényszerszinglik magyar dokumentumfilm; Ki a Télapó? amerikai vígjáték; Magyar elsõk; Magyar történelmi arcképcsarnok MTV Ma reggel; Ma délelõtt; Déli híradó; Idõjárás-jelentés; Ma délután; Ma este; Híradó; Idõjárás-jelentés; Ma este; Híradó; Idõjárás-jelentés; Ma este; Világhíradó; Ma éjjel; Híradó; Éjszakai program MTV Melissa és Joey amerikai vígjátéksorozat; Rajzfilmek, animációs sorozatok; A MacLean család kanadai drámasorozat; Rajzfilmek, animációs sorozatok; Varázslók a Waverly helybõl amerikai filmsorozat; Rajzfilmek, animációs sorozatok; Melissa és Joey amerikai vígjátéksorozat; Böngészõ magazinmûsor; Én vagyok itt; Gyilkosság amerikai kanadai krimisorozat; Az A38 Hajó színpadán; Twin Peaks amerikai sorozat; Én vagyok itt ; Az A38 Hajó színpadán RTL Klub Reflektor ismétlés; Ízes élet ismétlés; Barátok közt ismétlés; Fókusz ismétlés; Top Shop; Jó reggelt, skacok!; RTL Klub-híradó; :08 Minden reggel; Ízes élet Mautner Zsófival gasztronómiai magazin; Reflektor; Top Shop; Asztro-show; A szerelem foglyai sorozat ; Éjjel-nappal Budapest ismétlés; Négyen négy ellen A családi játszma; Nyomtalanul amerikai krimisorozat; Szulejmán török kalandfilmsorozat; RTL Klub-híradó; Fókusz ; Éjjelnappal Budapest ; Barátok közt sorozat; Dr. Csont krimisorozat; Glades Tengerparti gyilkosságok krimisorozat; RTL Klub-híradó; Magyarul Balóval ; Totál szívás krimisorozat; Reflektor ; A harc törvénye amerikai akciófilm-sorozat; Az élet csajos oldala amerikai vígjátéksorozat TV Walker, a texasi kopó amerikai sorozat; Stahl konyhája ismétlés; Csapdába csalva német dokureality-sorozat; Családi Titkok ismétlés; Mokka; Stahl konyhája; Babapercek; Teleshop; Astro-Világ; Tények Délben; Aktív; Családi Titkok magyar realitysorozat; Zsaruk magyar dokureality-sorozat; Az én bûnöm mexikói sorozat; Veronica aranya sorozat; Fiorella mexikói sorozat; Tények; Jóban Rosszban ; A Kocka szórakoztató mûsor; Die Hard 4.0 Legdrágább az életed amerikai angol akciófilm; Vegas amerikai westernsorozat; Tények Este; Aktív ismétlés; Sportos sportmûsor; Ezo.TV; Aktív ismétlés; Elit egység kanadai akciófilm-sorozat

10 10. reggeliújság SPORT december 7., hétfõ A VSK kiütötte az éllovast, és vezeti a bajnoki tabellát Eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elõ a Nagyváradi VSK ESK férfi kosárlabdacsapata, amely esélyt sem adott a Nagyszebeni CSU együttesének, amelyet 21 ponttal gyõzött le annak otthonában. A váradi szurkolóknak ezúttal a csapat adott Mikulás-ajándékot A román élvonal 11. fordulójában sorra kerülõ találkozó elõtt a szebeniek vezették a rangsort, s telt ház elõtt várták a váradiak elleni meccset, igaz egyik alapemberük, Popa Calotã hiányzott. A váradiak ponterõs játékkal kezdték a találkozót, így az elsõ negyed végén 12 pont volt az elõnyük (27 15). A nagyszünetig 17 pontosra nõtt a fór (51 34), bár a térfélcserét követõen belehúzott a több mint 2000 szurkoló által buzdított hazai gárda, nem sikerült közelebb kerülnie a rendkívül precízen védekezõ váradiakhoz. A hajrában aztán már a cserék is játéklehetõséget kaptak Cristian Achim edzõtõl, ennek ellenére 21 pontos váradi sikerrel zárult a találkozó. A vendégek legjobbja a 27 pontig jutó Radovan Markovics volt. A szerb "mesterlövész" idén nem remekelt, ám a szombat esti találkozón bizonyította, miért is tartják a román élvonal egyik legjobb hárompontos dobójának. A lelkes szebeni közönség végig lelkesen buzdították a kedvenceket, a meccs végén, azonban mégis a VSK-t elkísérõ alig húsz fõt számláló váradi tábor ünnepelhetett. Nagyszebeni CSU Nagyváradi VSK ESK (15 27, 19 24, 17 17, 17 21). A szebeni csapat pontszerzõi: Hardy 18, Gilbert 17, Lalovics 8, Mijajlovics 8, Williams 3, Tincu 3, Cioacãtã 5, Pãun 6. Edzõ: Dan Fleºeriu. A váradi csapat pontszerzõi: Markovics 27, Barnette 19, Lucsics 12, Franklin 10, Baracs 9, Mandache 6, S. Pop 2, Þibârnã 2, Nuhanovic 2. Játszott még: Nicolescu, Paºca és Ionescu. Edzõ: Cristian Achim. Játékvezetõk: Alexandru Olaru, Bogdan Podar, Sorin Drugãu. Szövetségi megfigyelõk: Marius Marinescu. A Steaua ellen, háromszor A VSK rangadót játszik a hétvégén. Ellenfele a bajnokesélyes Bukaresti Steaua lesz. A találkozóra szombaton órától kerül sor az Antonio Alexe Sportcsarnokban. Érdekesség, hogy a két együttes a Román Kupa negyeddöntõjében is találkozik majd egymással. A múlt heti sorsoláson nem volt szerencséjük a váradiaknak, akik az egyik legkeményebb ellenfelet kapták. A Steaua elleni negyeddöntõ elsõ meccsére 2016.január negyedikén, kedden kerül sor Váradon, a visszavágót pedig kilencedikén, szombaton játsszák majd a fõvárosban. A további párosítások: Marosvásárhely Craiova, Târgu Jiu Dinamo, Piteºti Kolozsvár. A párharcok gyõztesei vívják majd a Román Kupa négyes döntõjét. A 11. forduló további eredményei: Marosvásárhelyi Maros KK Kolozsvári UBT 66 65, Craiovai SCMU Galaci Phoenix , Dinamo Medgyesi Gaz Metan , Steaua Temesvári KK A Piteºti i BCMU Târgu Jiui Energia találkozóra tegnap, lapzártánk után került sor. Következik (a visszavágók elsõ fordulója), pénteken: Dinamo Kolozsvár (17.15, Digi Sport), szombaton: Nagyszeben Temesvár, Medgyes Marosvásárhely, Galac Energia, Nagyvárad Steaua (19.45, Digi Sport), vasárnap: Craiova Piteºti (20, Digi Sport). Az állás 1. Nagyvárad Szeben Dinamo Vásárhely Craiova Steaua Kolozsvár Galac Energia Piteºti Temesvár Medgyes BL-rangadón lenget a nagyváradi Octavian ªovre Komoly megbízatást kapott a váradi partjelzõ, Octavian ªovre, akit Ovidiu Haþegan középbíró és Sebastian Gheorghe asszisztenssel közösen a Bajnokok Ligája egyik holnapi rangadójára delegálta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA). A Benfica Atletico Madrid találkozó a C csoport elsõ helyérõl dönt majd. Haþegan további segítõi Alexandru Tudor és Sebastian Colþescu alapvonalbírók, illetve Radu Ghinguleac tartalék-játékvezetõ lesznek. Ez lesz a váradi partjelzõ tizedik BL meccse, idén pedig a harmadik, a Zágrábi Dinamo Arsenal és a Donyecki Sahtior Malmö csoportmeccsek után. A holnap esti mérkõzés UEFA ellenõre a francia Patrick Wattebled, a játékvezetõk megfigyelõje pedig az orosz Serghei Zuev lesz. Mihai Leu Szalontán járt Karitatív célú ökölvívó gálát rendeztek szombaton este a nagyszalontai Zilahi Lajos Mûvelõdési Házban. A Gyémántok és Boksz nevet viselõ esemény szervezõje a hajdúvárosi Basti Box Sportklub volt, a díszvendégek között pedig a volt profi világbajnok Mihai Leu illetve Alex Nãstac szövetségi edzõ is ott volt. tornatermében szombaton kerül sor a megmérettetés. NÕI KÉZILABDA VB l Dániában megkezdõdött a nõi kézilabda világbajnokság. A nyitóforduló eredményei, az A csoportban: Montenegró Szerbia 28 28, Magyarország Tunézia 39 20, Dánia Japán 30 21; a B csoportban: Hollandia Kína 42 21, Kuba Lengyelország 22 27, Svédország Angola 37 23; a C csoportban: Argentína Kongói DK 23 15, Franciaország Németország 30 20, Brazília Dél- Korea 24 24; a D csoportban: Románia Puerto Rico 47 14, Spanyolország Kazahsztán 31 10, Norvégia Oroszország Hatgólos Bihar FC-vereség zárásként Megalázó, 6 0 arányú vereséggel zárta az évet a Nagyváradi Bihar FC labdarúgócsapata, amely a hétvégén a Nagybányai FC ellen lépett pályára idegenben. A találkozóra végül mégiscsak a nagybányai Viorel Mateianu Stadionban került sor, bár annak játéktere nemigen volt alkalmas focira. A váradiak csak pénteken délután kaptak zöld utat a találkozó lejátszására, miután a klub kifizette a legutóbbi hazai pályás találkozó bírói s megfigyelõi tiszteletdíját. A Bihar FC így megúszta a kizárást, ám nem tudta elkerülni a nagyarányú vereséget. Statisztika Nagybényai FC Nagyváradi Bihar FC 6 0 (5 0). Gólszerzõk: Codin 1, B. Strãuþ 9, Sg. Oltean 21, C. Sîrbu 36, R. Lupu 44 büntetõbõl, Fl. Ilie 78. A Nagybányai FC összeállítása: Ormeniºan B. Strãuþ (46 Duruº), Sg. Oltean, Fl. Ilie, R. Lupu C. Sîrbu (55 Ster), A. Ignea, Pãcurar, Balaure V. Pop, Codin (68 Giurgiu). Edzõ: Dorin Toma. A Bihar FC összeállítása: Egri Remeº, Þoca, Mintaº, Arsene (46 M. Junc) Magda, Cacovean Sulea (79 ªereº), Andor, Lõrincz Trabalka (46 Novák). Edzõ: Dan Mãnãilã A másodosztályú focibajnokság 18. fordulójában: Pankota Kolozsvár 1 3, Mioveni Medgyes 2 0, Szatmárnémeti Tatrang 1 1, Karánsebes Resicabánya 4 2, Nagybánya Bihar FC 6 0, Brassó Târgoviºte 0 1, Râmnicu Vâlcea Arad 0 0. A folytatásra jövõ év február 27 én kerül sor. A 19. forduló párosítása a következõ: Kolozsvár Mioveni, Medgyes Szatmárnémeti, Tatrang Ramnicu Valcea, Arad Brassó, Târgoviºte Nagybánya, Bihar FC Karánsebes, Resicabánya Pankota. További focieredmények A magyar fociélvonal 18. fordulójában: Újpest Diósgyõri VTK 2 1, Haladás Békéscsaba 1 1, Puskás Akadémia Honvéd 0 3, Paks Ferencvárosi TC 0 5, MTK Vasas 2 1, Debreceni VSC Videoton 1 2. Az élen: 1. Ferencváros (40 pont), 2. Paks (30), 3. MTK (29), a kiesõ helyeken: 11. Vasas (13), 12. Békéscsaba (12). A román fociélvonal 21. fordulójában: Kolozsvári CFR Chiajna 0 0, Târgu Jiu Botoºani 0 3, Temesvár Konstanca 1 2. Tegnap: Jászvásár Giurgiu, Steaua Craiova. A mai program: Voluntari Marosvásárhely (18, Digi Sport 1), Petrolul Dinamo (20.30, Digi Sport 1). Következik, pénteken: Chiajna Temesvár, Vásárhely Jászvásár, szombaton: Giurgiu Ploieºti, Dinamo Târgu Jiu, vasárnap: Craiova Voluntari, Botoºani Kolozsvár, hétfõn: Konstanca Steaua. Az élen: 1. Astra (41 pont/20 meccs), 2. Konstanca (40/21), 3. Târgu Jiu (39/21). A román másodosztály állása 1. Nagybánya Rm. Vâlcea Aradi UT Târgoviºte Brassó Mioveni Medgyes Szatmárn Kolozsvár Pankota Tatrang Karánsebes Bihar FC Resicab * Pontlevonással sújtott csapat

11 2015. december 7., hétfõ HIRDETÉS reggeliújság 11. INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás euróért, Decebal-Bãlcescu övezet. Telefon: 0788/ Kétszobás Eladó kétszobás, X típusú, 4. emeleti, 44,36 nm-es blokklakás euróért, Nufãrul-Ghibu övezet. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, 7. emeleti (új lift), 47,90 nm-es blokklakás euróért Cicero blokkban. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, PB típusú, 3. emeleti, 45 nm-es blokklakás euróért, ªtefan cel Mare- Penny övezet. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, AN típusú, 1. emeleti, 62,19 nm-es blokklakás a rogériuszi piacnál, euróért. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, 4. emeleti, 66,40 nm-es, 2004-ben épült blokklakás euróért, Kogãlniceanu övezet. Telefon: 0788/ Telek Eladó Nagyváradon 1700 nm-es építkezésre alkalmas telek a Dimitrie Anghel utca környékén, a nagyállomástól nem messze, szép panorámával. Közmûvek közvetlen közelben. Ár: 35 euró/nm. Telefon: 0729/171805, 0727/ Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/ ), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre. Kiadó ötszobás, bútorozott tetõtéri (penthouse) blokklakás új blokkban a Luceafãrul negyedben, 1200 euró+tva. Telefon: 0788/ JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, es Daciához való alkatrészek. Tel.: 0359/ (14 órától). EGYÉB KÍNÁL Eladó 5 kg alumíniumlemez, 8 darab laposvas, 10 és 6 literes, zománcozott zsírosbödön, három fonott demizson bornak (3,5 l), féktárcsa, felnik, ventilátorszíj, 10 méter kályhacsõ, könyökcsõ, hajlított csõ. Tel.: 0359/ , 14 óra után. Eladó 58-as méretû, import bõrkabát és két 58-as kabát, új, külföldi gyártmányú öltöny. Tel.: 0359/ (14 órától). Eladók vas fûtõtestek olcsón. Tel.: 0359/ , 14 óra után. Eladó 2,5 4 méteres jutaszõnyeg olcsón. Tel.: 0359/ , 14 óra után. A reggeliújság FONTOS HÍRE ÖNNEK Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon! Teljes név: Teljes lakcím: Telefonszám: A hirdetés szövege (maximum 10 szó): A megjelenések napja: Lapkihordókat, kézbesítõket keresünk Legsürgõsebben Nagyváradon, Biharon, Borson, Értarcsán és Biharszentjánoson Az Euro Media kiadóház terjesztési osztályán, a nagyváradi Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt személyesen várják azoknak a jelentkezését, akik folyamatos kereseti lehetõségként lapkihordást vállalnak, pár órás munkát heti öt alkalommal. Legsürgõsebben Nagyváradról, Borsról, Értarcsáról és Biharszentjánosról várunk jelentkezõket. Becsky Istvánt keressék a megadott címen, érdeklõdni a 0724/ as telefonszámon lehet. ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/ Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare- Penny környékén. Telefon: 0788/ Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/ Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körös-parton, 550 euróért. Telefon: 0788/ Aláírás: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget. FIZESSEN ELÕ Eladó vasfûrész, csillagkulcsok, villáskulcsok. Tel.: 0359/ (14 órától). Eladó két férfibicikliváz és Dacia-alkatrészek. Érdeklõdni a 0359/ as telefonszámon lehet 14 órától. Eladó 10 és 5 méteres, orosz, automata, új mérõszalag. Tel.: 0359/ (14 órától). KERES Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelán tárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/ SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/ MUNKAHELY KÍNÁL MOST!* reggeliújság 1 hónapra 15,50 lej 3 hónapra 42 lej 6 hónapra 81 lej 12 hónapra 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; a helyi lapterjesztõknél; a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/ es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/ RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS Ezúton fejezem ki õszinte részvétemet BABIKÁNAK szeretett férje, Id. DR. BALOGH ÁRPÁD elvesztése miatt érzett mély fájdalmában. Feri. Csendes álmuk felett õrködjön a hála és a szeretet. BALOG MARGIT BOROS JÓZSEF BÍRÓ ISTVÁN BESENYEI ILONA GHEORGHE NICOLAE MARIÞAN MIRCEA VIOREL BODO BARBURA DÃRÃBAN GHEORGHE LIBERÞ AUGUSTIN LINGURAR VICTORIA TÃUT Õszinte részvétünk a gyászoló családoknak. Mavrodoglu Ildikó, Az Út Végén (La Capãtul Drumului) Kft. Nonstop Temetkezési Vállalat.

12 12. reggeliújság KOKTÉL december 7., hétfõ A Mikulás-legenda sötét titkai A Krampuszok története Így csinál belõlünk jobb embert a szarkazmus Egy szarkasztikus ember lehet nagyon szórakoztató, de megjegyzései bántóak is lehetnek, ezért ezt a mûfajt nem sorolják a legjobb tulajdonságok közé. Ha ön is második nyelvként beszéli a szarkazmust, ettõl még nem lesz rosszabb ember, sõt! A szarkazmus az egészséges agyi állapot jele Egy kutatásban bebizonyosodott, hogy egy kis szarkazmus a kognitív funkciók helyes mûködését mutatja. Fordított esetben, ha valaki nem ismeri fel a szarkasztikus megjegyzéseket, az épphogy agyi zavarokat, vagy akár betegségeket is jelezhet, például demenciát. Segít kiválasztani az önhöz illõ barátokat Mivel a szarkasztikus emberek fõleg a szeretteikre szórják epés megjegyzéseiket, ha valaki mellettük marad, tolerálja, sõt értékeli ezt a fajta humort, az biztosan igaz barát, aki önmagáért szereti a szarkasztikus illetõt. Izgatottan nézegetik csizmáikat a gyerekek december 6-án. A Mikulás okozta nagy örömöt az sem árnyékolja, ha valakinek virgács is van a csomagjában. Nem volt ám ez mindig így. A legendák szerint szörnyû gyerekgyilkosságra vezethetõ vissza a Krampusz figurája. Jól tudjuk, hogy Mikulás ünnepén a 3-4. században élt jóságos keresztény papra, Szent Miklósra emlékezünk. A mellette rosszcsontkodó krampuszokat viszont csonkítással és gyermekgyilkossággal hozzák összefüggésbe a különbözõ európai mesék. Közülük a legvéresebb a 17. századi Franciaországból ered. Állítólag három gyereket gyilkolt meg szörnyen kegyetlenül boltjában egy hentes. Testüket feldarabolta és a sókádban rejtette el. Némely változatok a A NAP KÉPE kannibalizmust is emlegetik. Szent Miklós azonban felélesztette az áldozatokat és visszaadta õket szüleiknek. A gyilkost pedig arra kárhoztatta, hogy társa legyen az örökkévalóságban írja a globoport.hu. Belgiumban és Hollandiában Fekete Péternek (Zwarte Pieten) nevezik a Mikulás segítõit. A legenda szerint õk kicsit sem voltak barátságosabbak a francia hentesnél. Állítólag a rossz gyerekeket elrabolták és zsákba kötözték. A Krampusz elnevezése a német folklórból ered. Itt is társa a Mikulásnak és barlangjába hurcolja a rossz gyerekeket. Korábban részeg fiatalok szõrös ördögnek öltözve jelenítették meg december 5. éjjelén, amikor kolompokat kongatva és láncokat csörgetve riogatták a gyerekeket. Ezt a szokást azonban pogány hagyományokra hivatkozva korlátozta a katolikus egyház. Akárcsak a nácik, akik szerint a szociáldemokraták találták ki az egészet. (vilagszam.hu) Kreatívabbá és talpraesettebbé tesz Azok a résztvevõk, akik hajlamosak a szarkazmusra, jobban teljesítettek kreativitást vizsgáló teszteken. A kutatásban azt is kimutatták, hogy a szarkasztikus gondolatok kieszelése edzésként hat az agyra, tehát ha egy szarkasztikus ember problémával találja szemben magát, nagy valószínûséggel éleslátással és talpraesetten áll majd a megoldáshoz. A társas túlélésben is segíthet Ha a mai kommenttársadalomban valaki nem tudja beazonosítani a szarkazmust, az nagy hátrányára válhat. A mindent a szívére vevõ ember könnyen elszigetelheti magát a többiektõl, míg a szarkasztikust segíti kritikus hozzáállása. A legfontosabb (és legértékelhetõbb) tulajdonság azonban a humor, és ebben a szarkasztikus személyek az élen járnak. JÓ ÉTVÁGYAT! A legfinomabb forralt bor receptje A forralt bor tökéletes választás, ha vendégeket várunk, esetleg egy fárasztó nap után lazítani szeretnénk, vagy éppen jól átfagytunk az ajándékok utáni hajszában. Remek hangulatés közérzetjavító. Fehér- vagy vörösborból is készíthetõ. Hozzávalók 4 személyre: 1 üveg vörösbor, 3 dl víz, 3 evõkanál cukor, 1 evõkanál szegfûszeg, 1 teáskanál gyömbér, 1 rúd fahéj, 1 narancs. Elkészítés: Ha lehet, jó minõségû bort válasszunk, mert a végeredmény úgy lesz különösen finom. Öntsük a nedût egy lábasba, adjuk hozzá a vizet, és lassú tûzön kezdjük melegíteni. Mehet hozzá a cukor, a fahéj, a szegfûszeg, a gyömbér, és karikázzuk bele a narancsot is. Mielõtt lobogna, vegyük le a tûzrõl, különben elillan belõle az alkohol, és sokat veszít az aromájából. Hagyjuk még néhány percig lefedve állni, majd szedjük ki belõle a fûszereket. Még melegen töltsük poharakba. Elsõ ránézésre azt gondoltuk, hogy itt készül az a medence, amelyben majd a nagyváradi önkormányzat tejben-vajban füröszti az elõfizetõket. Közelebb érve rájöttünk, hogy sajnos csak környezetszennyezésrõl van szó a nagyváradi Igazságügyi Palota mögötti építési területen. Kép és szöveg: Csikos Rolland

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 52. hét Erdély Magyarország Stratégiai fontosságú a szakképzés Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja

Teljes számadás. Budapest ünnepnapja Teljes számadás Szerzõ Administrator 2012. január 13. Utolsó frissítés 2012. február 03. Schlagwortos tartalomjegyzék a honlaptalan korszakból:- Budapestért díj - Kudlik Júlia: A rák ellen az emberért,

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 11. hét Erdély Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Az ún. státustörvényrõl 1

Az ún. státustörvényrõl 1 UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja

Részletesebben

Kiss Sándor nem indul többé

Kiss Sándor nem indul többé BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. JANUÁR 20., SZERDA XIII. ÉVFOLYAM, 3398. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Fotó: Csikos Rolland Kiss Sándor nem indul többé Csak tiszta forrásból Remek címválasztás

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 2273/I/2006 (X. 11.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

partiumi KÖZLÖNY JEGYZÕKÖNYV,

partiumi KÖZLÖNY JEGYZÕKÖNYV, partiumi KÖZLÖNY A KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2016. JANUÁR 15. 8 OLDAL Ára 2 lej ISSN 1583-5782 JEGYZÕKÖNYV, mely felvétetett 2015. október 16-án

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő

JEGYZŐKÖNYV. Később érkezett képviselők: Bartha György, Bazin Géza, Dr. Simon Gábor, Szabó Sándor, Varga Gergő MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján 9.00 órai kezdettel a i Hivatal Konferencia termében (Miskolc,

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ

VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ VITAINDÍTÓ Márton János Orbán Balázs Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl 1. Bevezetõ Tanulmányunkban az RMDSZ által kidolgozott 2005-ös kisebbségi törvénytervezet elemzésére vállalkozunk. A

Részletesebben

Megújult Szacsvay Imre szobra

Megújult Szacsvay Imre szobra BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. MÁRCIUS 14., HÉTFÕ XIII. ÉVFOLYAM, 3436. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Megújult Szacsvay Imre szobra Adomány és tanfolyam Fotó: Csikos Rolland Ünnepélyes körülmények

Részletesebben

Jézus vére, ments meg minket!

Jézus vére, ments meg minket! ÜZENET A CSÉPAI, SZELEVÉNYI, TISZAUGI ÉS TISZASASI RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEK TÁJÉKOZTATÓJA V. évfolyam, 6. szám, 2007. július HÍREK, INFORMÁCIÓK, LELKISÉG, GYERMEKSAROK Jézus vére, ments meg minket!

Részletesebben

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05.

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által mûködtetett Nemzeti Jogvédõ Szolgálat A 2006

Részletesebben

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele

A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele A Somogy Megyei Kormányhivatal hírlevele Viii. szám - 2015. szeptember A megyei köznevelési rendszerről egyeztetett a kormánymegbízott Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott irodájában fogadta Pölöskei Gábornét,

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 14. hét Erdély Önálló magyar vonal a MOGYE-n Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ

IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ S Z E M L E IV. FÖLDMÉRÕ TALÁLKOZÓ Csíksomlyó, 2003. június19 22. Dr. Ferencz József levezetõ elnök (és az EMT Földmérõ Szakosztály elnöke) fotók: Hodobay-Böröcz András A már hagyományosnak minõsített,

Részletesebben

Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. 457 PH-17097/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b)

Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b) Gyülekezeti jelentés a 2013. esztendőről Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek! (Zsolt 43,5b) Isten kegyelméből ismét esztendőforduló idején vagyunk. Ideje van most a visszatekintésnek,

Részletesebben

Nemzetpolitikai sajtószemle. 2015. szeptember 18.

Nemzetpolitikai sajtószemle. 2015. szeptember 18. Nemzetpolitikai sajtószemle 2015. szeptember 18. Vezető hírek A magyar kerítésépítés ellen ágál a román kormány 2015. szeptember 17. Krónika, transindex.ro, maszol.ro, Erdély Ma, MTI A román kormány szerint

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. DECEMBER 20-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. DECEMBER 20-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 505-16/2007. PUSZTASZABOLCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. DECEMBER 20-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 442, 443, 444, 445, 446, 447, 448, 449, 450, 451, 452, 453,

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,

absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Hollósi Hajnalka A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,

Részletesebben

A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának. 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban.

A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának. 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban. XVI. évfolyam 3. szám, 2012. március 195 Ft KÖZÉLETI LAP Mazsorettgála 2012. A LÖFAN Mazsorett Csoport megalakulásának 15. évfordulóját 2012. február 25-én gálamûsorral ünnepelte a tornacsarnokban. BALOGH

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. XVII. évf. 11. szám 2008. november PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XVII. évf. 11. szám 2008. november 2 PÁTYI KURÍR 2008. november PÁTYI PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY Alapító: Páty Község Önkormányzata 2071

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok 2005/6 Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek,

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola diákújságja http://erdisportiskola.sulinet.hu 2015. január A 2014/15 tanév első féléve január 16-án fejeződött be. A tanulók az eltelt időszakban nyújtott

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

Véget ért a Festum Varadinum

Véget ért a Festum Varadinum BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. ÁPRILIS 26., KEDD XIII. ÉVFOLYAM, 3466. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Fotó: Csikos Rolland Véget ért a Festum Varadinum A Föld napját ünnepelték Szemétszedés,

Részletesebben

I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden

I. évfolyam 2. szám. 2013. március VAJSZLÓI HÍREK. Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja. Önkormányzati hírek röviden I. évfolyam 2. szám. Tűzifa Támogatás VAJSZLÓI HÍREK Vajszló Nagyközség Önkormányzatának hivatalos lapja Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 113-2/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. február 15- én /hétfőn/ 17.00 órai kezdettel

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei

Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó

Részletesebben

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21.

Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Egy ártatlanul kivégzett ember felmentése. (A dr. Ságvári Endre letartóztatásával összefüggésben koholt vád alapján elítélt Kristóf

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Költségvetés 2009. Tartalom Jegyzet

Tartalomjegyzék. Költségvetés 2009. Tartalom Jegyzet Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektorban a költségvetés Internet mint közmû Wifi-falu Európai Unió A Parlamentben történt Bosnyák téri álmok Földet az önkormányzatoknak! Pályázatfigyelõ Visszatekintõ

Részletesebben

A bizalmi állás, ami még Lázár posztjánál is jobban fizet 2015. January 21.

A bizalmi állás, ami még Lázár posztjánál is jobban fizet 2015. January 21. A bizalmi állás, ami még Lázár posztjánál is jobban fizet 2015. January 21. Kényelmes állást biztosít a miniszteri biztosi szék. Sokan még a helyettes államtitkároknál is többet keresnek, kiküldetés esetén

Részletesebben

Zökkenõmentes kérvényezés Egyelõre nem tolonganak a váradiak a fûtéstámogatásért

Zökkenõmentes kérvényezés Egyelõre nem tolonganak a váradiak a fûtéstámogatásért BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2015. NOVEMBER 6., PÉNTEK XII. ÉVFOLYAM, 3349. SZÁM ÁRA: 1,40 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Zökkenõmentes kérvényezés Egyelõre nem tolonganak a váradiak a fûtéstámogatásért Tizenhat

Részletesebben

A Kölcsey-emlékházra gyûjtenek

A Kölcsey-emlékházra gyûjtenek BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. FEBRUÁR 19., PÉNTEK XIII. ÉVFOLYAM, 3420. SZÁM ÁRA: 1,40 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO A Kölcsey-emlékházra gyûjtenek Nemzeti közadakozást hirdetett a KREK Fotó: Csikos

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. 20 816/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Képviselő-testületének 2012. január 25-én (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza 204-es tanácskozó terme

Részletesebben

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II.

Tehát a jelenlegi gondolkodási mód (paradigma) alapja hibás, ezért nem lehet azt változtatással (reformmal) továbbéltetni. Ezért II. Melyik gondolkodási mód elıtt áll történelmi lehetıség? I. Vértes András, a GKI (Gazdaságkutató Intézet) elnöke kedden (2010. június 29-én) Budapesten sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kormány 29 pontos

Részletesebben

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015

2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám. Mindenki Karácsonya 2015 SZIGLIGETI HARSONA 2015. December Szigliget Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa XIV. évf. 12. szám Mindenki Karácsonya 2015 Már napokkal Karácsony előtt díszbe öltözött a Főtér. Megérkezett a karácsonyfa,

Részletesebben

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ

XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER. Havilapja. . Októ XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2013. OKTÓBER Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja VÁR ÁLLOTT S MOST FÖLDHALOM 2013. Októ ber XII. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2 2013. OKTÓBER MEGHÍVÓ Egy kicsit el kell menni világot

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,

Részletesebben

Nemzetpolitikai sajtószemle. 2015. szeptember 29.

Nemzetpolitikai sajtószemle. 2015. szeptember 29. Nemzetpolitikai sajtószemle 2015. szeptember 29. Vezető hírek Nagy luxus lenne elengedni Katalóniát 2015. szeptember 28. MTI, mno.hu Mind Spanyolországnak, mind az Európai Uniónak nagy szüksége van gazdasági

Részletesebben

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása

3./ Az önkormányzat 2013. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátásáról szóló átfogó értékelés megtárgyalása NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.augusztus 14-én megtartott testületi ülésének a./ jegyzőkönyve b./határozata c./ előterjesztése d./ tárgysorozata TÁRGYSOROZATA Napirendi javaslat:

Részletesebben

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l

Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.

Részletesebben

a Törzsasztal, melynek vendége ez alkalommal Spiró György volt, és természetesen megvásárolhatták és dedikáltathatták

a Törzsasztal, melynek vendége ez alkalommal Spiró György volt, és természetesen megvásárolhatták és dedikáltathatták BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2015. OKTÓBER 19., HÉTFÕ XII. ÉVFOLYAM, 3335. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Könyvek bûvöletében Nagyszalontai szõlõskertek (5.) Hadd idézzük még egyszer az elõzõ rész

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 2005. 1 szám. Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció. Jogszabályváltozások. Uniós hírek, aktualitások. Események, képzések

Tartalomjegyzék. 2005. 1 szám. Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció. Jogszabályváltozások. Uniós hírek, aktualitások. Események, képzések Tartalomjegyzék 2005. 1 szám Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció Jogszabályváltozások Uniós hírek, aktualitások A hónap jogharmonizációs kérdése: különbségtétel az egyes fogyasztói csoportok között

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 16. hét Erdély Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ élére Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12.

Részletesebben

Önkormányzati Hírlevél, Bajánsenye 2013. december1

Önkormányzati Hírlevél, Bajánsenye 2013. december1 Önkormányzati Önkormányzati Hírlevél, Bajánsenye 2013. december1 Bajánsenye IGEI KÖSZÖNTÉSEK A Római Katolikus Egyházközség nevében kívánom, hogy a Megváltó karácsonyával erõsödjék hitünk, az új esztendõben

Részletesebben

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány

Nemzeti Jogvédõ Alapítvány Dr. Gaudi-Nagy Tamás ( Magyar Jelen) Döbbenet: Bíróság mondta ki, hogy a délvidékiek ma is magyar állampolgárok, egy 56-os hõsnek viszont börtönben a helye 2008. október 28. Beszélgetés Gaudi-Nagy Tamással,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető főépítész. jegyzőkönyvvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető főépítész. jegyzőkönyvvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2013. június 24-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum A húsvét Új Szöveges dokumentum A húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, melyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 210. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. október 8-án 11 órától megtartott soron kívüli ülésén Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza Tanácskozó terme

Részletesebben

Meghívott: Csóka Imréné pénzügyi előadó, Vilman Irén pénzügyi előadó, Virág Erika pénzügyi előadó

Meghívott: Csóka Imréné pénzügyi előadó, Vilman Irén pénzügyi előadó, Virág Erika pénzügyi előadó MÁRKÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8441 MÁRKÓ, Padányi Bíró Márton tér 5. E-mail: onkormanyzat@marko.hu Szám: 163- /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6 Készült: Márkó Község Önkormányzatának és Bánd

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

Mondjam vagy mutassam?

Mondjam vagy mutassam? I évfolyam 1.szám 2011 szeptember-október-november A Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és EGYMI lapja MONDJAM VAGY MUTASSAM Iskolánk névadója, Montágh

Részletesebben

Tanácskozási joggal jelen van: Kiss Gábor alpolgármester, Pfliegler Péter alpolgármester

Tanácskozási joggal jelen van: Kiss Gábor alpolgármester, Pfliegler Péter alpolgármester MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE I-2175-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján, 9.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Konferencia

Részletesebben

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal

Társadalmi jellemzõk, 2006. Társadalmi jellemzõk, 2006. Központi Statisztikai Hivatal Társadalmi jellemzõk, 2006 Társadalmi jellemzõk, 2006 Ára: 2000,- Ft Központi Statisztikai Hivatal KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL TÁRSADALMI JELLEMZÕK, 2006 Budapest, 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL,

Részletesebben

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél

Mi újság. a PADOSZ - nál? Eredményes az üzemi tanács és munkavédelmi képviselő választás a Partner Kft-nél Mi újság 2016. január P A K S I A T O M E R Ő M Ű D O L G O Z Ó I N A K S Z A K S Z E R V E Z E T E a PADOSZ - nál? X X. É V F O L Y A M 1. S Z Á M I N F O R M Á C I Ó S K I A D V Á N Y Legalább egymilliárd

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzati Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság 2012. január 24-án 9,00 órakor a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó termében

Részletesebben

Székelyföld területi autonómiája

Székelyföld területi autonómiája Márton János Székelyföld területi autonómiája Koncepciók és esélyek 1. Bevezetõ A 2003-as év eseményei közel tízéves hallgatás után újra terítékre hozták a romániai magyar közösség autonómiájának kérdését.

Részletesebben

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK --- MEOSZ OTTI SAJTÓFIGYELÉS A Magyar médiában a mozgáskorlátozottakról és a MEOSZ interaktív portálján a 108 egyesület által közölt információk tallózása A sajtóban megjelent információk -- MÉDIA HÍREK ---

Részletesebben

Honosítással indult a testületi ülés

Honosítással indult a testületi ülés 2011.október/II. évfolyam 10. szám Megjelenik minden hónapban INGYENES 4. oldal Lehullt a lepel Gregus Máté szobráról Honosítással indult a testületi ülés 2. oldal Hamar megszerették a strandi órákat a

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 267/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közérdekűvé nyilvánítási kérelem Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XV. évfolyam 8. szám 2015. november Családszinódus után 2015. október 4-25. között tartották Rómában a XIV. Püspöki Szinódust, melynek témája a család

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester Suga László alpolgármester. Csorba Tibor képviselõ Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2007. május 17-én 13.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok

Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a

Részletesebben