LÁNCOS PETRA LEA egyetemi docens (PPKE JÁK)

Átírás

1 AZ EURÓPAI UNIÓ NYELVPOLITIKÁJA LÁNCOS PETRA LEA egyetemi docens (PPKE JÁK) 1. Bevezetés Nyelvi szempontból Európa a világ legszegényebb kontinense: a Föld mintegy 6000 nyelvének mindössze 3%-a európai eredetű. Ennek ellenére az Unió nyelvi sokszínűsége így is komoly kihívást jelent az európai integráció szempontjából. A nyelvi sokszínűség az Unióban egyfelől a kulturális jogok és kommunikáció kontextusaként, azaz értékként jelenik meg az uniós valóságban. Másfelől a közös kommunikációs tér kialakulásának és a kereskedelmi kapcsolatok elmélyítésének akadályaként, illetve komoly költségtényezőként, vagyis negatív jelenségként is számon tartják. Éppen ezért mind a nyelvi sokszínűség támogatása, mind pedig annak korlátozása mellett fel lehet hozni érveket. A nyelvi sokszínűség és a nyelvhasználati jogok előmozdítása, valamint a nyelvhasználati jogosultságok korlátozása mellett szóló értékek és érdekek közötti kényes egyensúlyt minden soknyelvű politikai közösségben létre kell hozni. Ezt szolgálják a nyelvpolitika eszközei, melyek a hivatalos nyelvek meghatározásán túl különböző nyelvhasználati jogokat garantálhatnak, vagy épp ellenkezőleg, azok korlátozását írhatják elő. Ahhoz, hogy az Európai Unió, mint soknyelvű politikai közösség hatékonyan tudjon működni, önálló nyelvpolitikát kellett kialakítania, melyet különböző elsődleges és másodlagos jogi rendelkezések alapoznak meg. Védendő érték vagy bénító Bábel? A nyelvi sokszínűség védelmének filozófiai gyökerei többek között a biodiverzitás megfontolásaira nyúlnak vissza. Eszerint a nyelvi sokszínűség azért értékes, mert minél több nyelv létezik, annál több kulturális valóságra, annál több tudásra tud visszanyúlni az emberiség. Különösen igaznak találták ezt a kutatók az esőerdők népeinél, ahol egyszerre nagyon magas a biodiverzitás és a nyelvi sokszínűség szintje és az egyes törzsek nélkülözhetetlen tudással bírnak a környezetükről, mellyel hozzájárulhatnak annak megőrzéséhez és megfelelő hasznosításához. A sokszínűség emellett az adaptáció, innováció feltétele is, így a nyelvi sokszínűség emiatt, és az egyes nyelvek, mint emberi alkotások önmagukban is védendő értéket képviselnek. Európában nagy szórás mutatkozik az egyes nyelvek beszélőinek számában: vannak, melyeket több millióan beszélnek, másokat például 400-an (karaim) vagy összesen tízen (lív nyelv, Lettországban)! Másfelől a nyelvi sokszínűségben sokan csak bábeli káoszt látnak, mely sok szempontból visszaveti az integráció fejlődését. Ilyen nehézséget jelent a közös kommunikációs tér kialakulásának nehézsége és a határon átnyúló politizálással együtt járó, valódi európai politikai közösség kialakulásának lehetetlensége. A nyelvi akadályok lassítják a gazdasági összefonódást is, hiszen miként azt több kutatásban is kimutatták, minél több nyelvi csoport él egymás mellett, annál ritkábbak a gazdasági tranzakciók és annál alacsonyabb a társadalmi-gazdasági szolidaritás szintje az egyes csoportok között. Végül, elég csak egy pillantást vetni az Európai Unió Bíróságának épületeire, ahol egy egész tornyot foglalnak el a * Ezúton köszönöm Horváth Botond szerkesztési segítségét.

2 fordítók mivel az ítéletek közzététele előtt valamennyi fordítást be kell várni, a közzététel gyakran több évvel is elhúzódik A nyelv, mint kulturális és politikai jelenség A kultúra elválaszthatatlan része a nyelv. Sőt, akár úgy is fogalmazhatunk: a nyelv a kultúra valódi hordozója ha egy nyelv elpusztul, a kultúra szövete pusztul el, az többé nem hagyományozható át a további generációkra. A kultúra és a nyelv elválaszthatatlan kapcsolatára vezethetők hát vissza azok a rendelkezések, melyek a kisebbségek kulturális jogainak halmazaként vagy azzal egy bekezdésben említik a nyelvi jogokat, továbbá ezért is szolgálhat az Unió kulturális kompetenciája jogalapul a különböző európai nyelvi programokhoz. Emellett azonban a nyelvnek más, méghozzá politikai jelentősége is van. Ezzel pedig a nyelv kitüntetett szerephez jut az államok bel- és külpolitikájában egyaránt, és egyben az Európai Unióban is. Miben áll hát a nyelv politikai jelentősége? Egy politikai közösség létrehozásához valamely közös identitásra, azonosulási pontra van szükség. Ezek az azonosulási tényezők sokfélék lehetnek, céljuk, hogy szoros egységbe vonják a tervezett azonosulási pontok mentén létrehozott közösség tagjait. A nemzetállamok kialakítása is tudatos csoportképzésre vezethető vissza: hatalmi törekvéseinek alátámasztására a központi hatalom egy egységes nemzet létrehozását célozta meg. Ehhez a nyelv remek identitásképző kohéziós eszközként szolgált. A nyelv ugyanis a gondolkodás és kommunikáció előfeltétele: akik pedig megértik egymást, közel kerülnek egymáshoz, együtt gondolhatják el és alakíthatják közös jövőjüket. A nemzetállamok létrehozásával a nép, állampolgárság és államnyelv egységét alkották meg. Éppen ezért Európában ma az állampolgárság alapján gyakran egy konkrét nyelvre asszociálunk: aki magyar, magyarul beszél stb. Arra is találunk példát, hogy egy európai állam vagy régió több domináns nyelvi csoportot fog össze: ilyen államok és régiók rendszerint nagyobb nemzetállamok határai mentén jöttek létre, a nyelvi csoportok pedig az államon belül ugyanúgy területileg, nyelvi határok mentén különülnek el egymástól (pl. Belgium, Svájc, Dél-Tirol). Persze a közös nyelv nem csupán a csoportképzésben, de a közösség fenntartásában és fejlődésében is elengedhetetlen tényező: egyfelől a folyamatos kommunikáció és azonosulás révén összefogja a közösség tagjait és elválasztja azokat más, idegen csoportok tagjaitól, másrészt a közös nyelv talaján létrejött kommunikációs tér (demokratikus keretek között) lehetővé teszi az élénk politikai diskurzust, ezáltal a közösség folyamatos, együttes újragondolását és továbbfejlesztését. A nyelvi sokszínűség és a demokrácia viszonyáról John Stuart Mill 1867-es A képviseleti kormány című művében így ír erről: Egy népben, melyben hiányzik a testvéri érzelem, kivált, ha különféle nyelven olvas és beszél, a képviseleti kormány működésére szükséges egység a közvéleményben nem létezhetik. A közvéleményeket alakító és a politikai cselekvényeket irányzó befolyások különbözők az ország különböző részeiben. A pártvezérek, kik az ország egyik részének bizalmát bírják, a másikban nem ismertetnek el. Nem jutnak ugyanazon könyvek, ugyanazon hírlapok, röpiratok és beszédek hozzájok. ( ) Az ő kölcsönös ellenszenveik általánosan erősebbek, mint a kormány iránti féltékenységük. Ha egyik nemzetiség a közös kormány politikája által sértve érezi magát, az elegendő ok arra, hogy a másik elhatározza magát e politika támogatására. Ugyanez a probléma azonban nem csupán a több nyelvi kisebbséget magában foglaló államokra nézve, de az Európai Unió viszonylatában is felmerül: vajon sikeres politikai egységet lehet-e kovácsolni ennyi nyelvi közösségből?

3 1.2. A nyelv gazdasági jelentősége A nyelvi sokszínűség azonban nem csupán politikai, alapjogi és kulturális kérdés. A nyelvi sokszínűség védelme és előmozdítása, a nyelvhasználati jogok garantálása komoly anyagi terheket ró a központi hatalomra. A kommunikációs folyamatok tartalmi és anyagi racionalizálását szolgálják a nyelvhasználat bizonyos kommunikációs helyzetekben történő korlátozása (hivatalos nyelv(ek) meghatározása). Az ilyen korlátozások számos gazdasági következménnyel bírnak: csökkentik a központi költségvetés kiadási oldalát (fordítási, tolmácsolási terhek csökkentése, illetve ezek áthárítása az ügyfelekre); (nagy valószínűséggel) fokozzák a kereskedelmi tranzakciók számát az adott térségben; növelik a hivatalos nyelv(ek) beszélőinek elhelyezkedési esélyeit; rontják a hivatalos nyelv(ek)et nem beszélők elhelyezkedési esélyeit; külön szakmaként jelennek meg a közvetítői feladatok (tolmácsolás, fordítás), valamint a nyelvoktatás A nyelvpolitika céljai és eszközei Mindezek alapján a központi hatalom homogenizációs, asszimilációs törekvéseinek kiváló eszköze a nyelvpolitika. A nyelvpolitika eszközeivel, pl. valamely nyelv hivatalos nyelvvé avatásával, kizárólagossá tételével közösségépítő törekvések támaszthatók alá, szorosabb egységbe vonva a nemzet tagjait. Másfelől asszimilációs vagy kirekesztő szándékkal előfordulhat a kisebbségi (vagy akár többségi) 1 nyelvek használatának büntetése is, melynek akár a lingvicídiumig (nyelvirtás) terjedő következményei lehetnek. Mindezek alapján a nyelvpolitika eszközével: a kulturális identitás politikai identitássá tehető, megalapozván az azonos nyelvű állampolgárok szolidaritását és politikai összetartozását, hűségét a nemzethez; az olyan államokban, ahol több nyelvi közösség él, valamely nyelv kiemelése, kizárólagossá tétele, más nyelvek használatának büntetése egy adott közösség felsőbbrendűségét, hatalmi elsőbbségét húzhatja alá (pl. Lettországban a szocializmus alatt betelepített, a lakosság mintegy harmadát kitevő oroszok nyelvének figyelmen kívül hagyása; szlovák nyelvtörvény 2 ); a hivatalossá avatott nyelvi közösség tagjai olyan gazdasági előnyökre tesznek szert, melyektől a kisebbségi nyelvek beszélői elesnek: o a hivatalos nyelv beszélőinek nem kell külön időt és pénzt fordítani a hivatalos nyelv megtanulására, mert azt anyanyelvként már egyébként is beszélik, o a megtakarított időt és pénzt másra fordíthatják, pl. továbbtanulásra, további idegen nyelvek elsajátítására, így magasabban képzettek lesznek; o anyanyelvi és egyéb megszerzett szaktudásukkal a munkaerőpiacon előnyt élveznek a munkalehetőségek terén; a kisebbségi identitások elsorvaszthatók és beolvaszthatók a hivatalos identitásba és kultúrába. 1 A karib-tengeri szigetek lakóinak rabszolgasága idején tilos volt a helyi többségi nyelvek használata. A helyi rabszolgák így új kreol nyelveket alakítottak ki, afrikai eredetű nyelvtani szabályokkal és a hivatalossá avatott európai eredetű nyelvekből származó szavakkal. A kreol nyelveket a gyarmatosítók nyelvének tökéletlen, leegyszerűsített változataként határozzák meg, melyek idővel közvetítő nyelvből a helyi lakosság anyanyelvévé váltak. 2 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának törvénye a Szlovák Köztársaság államnyelvéről, T. t. 270/1995 számú törvény, nem hivatalos fordítás:

4 Ugyanakkor fontos látni, hogy a XX. században a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségek politikai emancipációjával új, méghozzá kisebbségvédelmi szempontok is megjelentek a nemzeti politikákban, nemzetközi emberi jogi dokumentumokban (pl. az ENSZ égisze alatt született Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában3 vagy az Európa Tanács keretében kidolgozott Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában). Eszerint a kisebbségeknek joguk van az önazonossághoz, kulturális értékeik, így egyebek között a nyelvük megőrzéséhez. Egyes államok nemzetközi kötelezettségeket vállalva különböző nyelvi jogokat juttatnak a kisebbségeknek saját identitásuk megélésére és fenntartására. A nyelvpolitika eszközei a kisebbségi nyelvoktatás biztosításától kezdve a kisebbségi nyelv hivatalos fórumokon való használatán át, a nyelvi autonómia létrehozásáig vagy a több egyenrangú társnyelv meghatározásáig terjedhetnek (pl. Finnországban egyszerre hivatalos nyelv a finn és a svéd). Fontos megemlíteni, hogy a kisebbségi nyelv és kultúra megőrzésére sok esetben nem bizonyul elégségesnek a nyelvi diszkrimináció tilalmazása és a kisebbségi nyelvek közigazgatási eljárások során történő használatának elismerése sem. Előfordulhat ugyanis, hogy a kisebbség önerőből nem képes saját kultúrájának, nyelvének kibontakoztatására, például hátrányosabb munkaerő-piaci helyzetéből adódó szűkös gazdasági lehetőségei folytán. De gondot jelenthet az is, hogy az adott nyelvet beszélők csekély száma miatt a kisebbségi kulturális rendezvény támogatása nem reklámértékű a bevonható magánvállalkozások számára, így ezek az események forrás nélkül maradhatnak. Ebből kifolyólag az állampolgárság szerinti állam vagy az anyaállam támogató, pozitív beavatkozására is szükség lehet kisebbségi kulturális és nyelvi programok megvalósításához. Mindezek alapján a nyelvpolitika eszközével: elősegíthető a nyelvi kisebbségek nyelvének és kulturális identitásának fennmaradása; ösztönözhető a kulturális, nyelvi sokféleség elmélyítése és széles körben való megismertetése; a kulturális és nyelvi jogok alanyi jogként garantálhatók. Mint az a fentiekből kitűnik, a nyelvpolitika céljai és eszközei igen sokfélék lehetnek, hiszen szolgálhatnak hatalmi törekvéseket: diszkriminációt, asszimilációt és akár lingvicídiumot is; de előmozdíthatnak kisebbségvédelmi, kulturális sokszínűséget alátámasztó célokat is. Azt, hogy egy adott politikai közösség milyen nyelvpolitikát folytat, nagymértékben meghatározzák nemzetközi emberi jogi kötelezettségvállalásai, demokratikus elkötelezettsége és nem utolsósorban történelmi viszonyulása a területén élő nyelvi kisebbségekhez. Soknyelvű közösségekben a politikai döntéshozók az alábbi dilemmával találják szemben magukat: az egységes közösség létrehozása, a kereskedelmi kapcsolatok fokozása, valamint a politikai üzenetek hatékony kommunikálása az egységes nyelv használatának előmozdítását kívánnák meg. Ugyanakkor a kulturális párbeszéd a többnyelvűség támogatását, a személyes identitás és annak emberi jogi vetülete pedig a nyelvi egyenlőség védelmét, a hátrányos helyzetű nyelvek pozitív diszkriminációját tennék szükségessé. Ezek között a különböző nyelvpolitikai érdekek között az egyensúlyt minden államban/politikai közösségben más és más módon hozzák létre. Ám a nyelvpolitikát alapvetően meghatározza egy megkerülhetetlen tényező: a központi hatalomnak kommunikálnia kell polgáraival, és ahhoz, hogy ezt hatékonyan tegye, a területén beszélt nyelvek összességéből ki kell jelölnie egyet vagy néhányat erre a célra. Ez a szükségszerűség a racionalizáció, a hivatalos kommunikációra használt nyelvek korlátozása felé hat. A hivatalos nyelv rendszerint valamely többségi nyelv (vagy több nyelv) lesz, de akár idegen nyelv is lehet (pl. singlish Szingapúrban). 3 PPJNE 27. cikk: Olyan államokban, ahol a nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják.

5 1.4. Az Európai Unió, mint soknyelvű politikai közösség Felmerül a kérdés, hogy vajon az Európai Uniót is tekinthetjük-e soknyelvű politikai közösségnek? Vajon az Unió ugyanúgy köteles-e tekintettel lenni alapjogi, kisebbségvédelmi és kulturális sokszínűségi megfontolásokra, mint egy állam? Szemben az olyan nemzetközi szervezetekkel, mint az ENSZ vagy az Európa Tanács, az Európai Unió keretében a tagállamok példátlan mélységű integrációjára került sor. Az integrációs intézmények és hatáskörök vertikális és horizontális rétegzettsége, a hatalommegosztás és a központi hatalommal szemben fennálló garanciák egy kibontakozóban lévő alkotmányos rendszerre utalnak. Az integrációba bevont szakpolitikai területek terjedelme és jelentősége, a tagállami kötelezettségvállalások kikényszeríthetősége, továbbá az uniós polgárság intézménye és az ehhez fűződő jogosultságok mind arra utalnak, hogy egy föderatív struktúrájú szupranacionális szerveződés és ennek keretében egy politikai közösség formálódik. A nyelvi szempontból sokszínű Unió így mindenképpen soknyelvű politikai közösségnek tekinthető, melynek ugyanúgy szembe kell néznie a soknyelvűségből adódó nyelvpolitikai kihívásokkal, mint az államoknak. Az Unió kulturális gazdagságának zálogaként tekint nyelvi sokszínűségére és a Lisszaboni Szerződéssel tűzte zászlajára annak védelmét. Jelzésértékű, hogy a kultúra elszegényítésével és a sokszínűség elfojtásával vádolt integrációs szervezet felvállalja a nyelvek, mint a nemzeti, regionális és kisebbségi identitás kifejeződésének védelmét méghozzá önmagával szemben. Az Unió értékei kifejezetten tartalmazzák az emberi jogok ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogai(nak) tiszteletben tartását (EUSZ 2. cikk), céljai között pedig szerepel kulturális és nyelvi sokféleségének, Európa kulturális örökségének megőrzése és további gyarapítása (EUSZ 3. cikk). A nyelvhasználati jogok uniós szintű garanciája különösen fontos napjainkban, hiszen a közvetlenül alkalmazandó és közvetlenül hatályos, elsőbbséggel rendelkező európai jogszabályok soha nem látott mértékben befolyásolják az uniós polgárok jogait és kötelezettségeit. Az Unió jogforrásaihoz való hozzáférés, valamint az intézményekhez fordulás lehetősége a jogosult által érthető nyelven döntő jelentőséggel bír az európai döntéshozatal legitimitása és az uniós polgárok jogbiztonsága szempontjából. Ugyanakkor a majdnem két tucat hivatalos nyelv igencsak megterheli az uniós költségvetést, miközben a fordítási kötelezettségek miatt egyre súlyosabb késedelmek tapasztalhatók, és egyre távolabb kerül tőlünk a hatékony uniós politikai kommunikáció jövőképe. Mindezek alapján elmondható, hogy az Unió soknyelvű politikai közösségként egyszerre szembesül a nyelvi sokszínűség kulturális, alapjogi és politikai követelményeivel, valamint a hatékony kommunikáció, a racionalizálás és a költségcsökkentés igényével. 2. Az Unió nyelvi sokszínűsége számokban A kontinens relatív nyelvi szegénysége ellenére is elmondható, hogy nagyszámú őshonos nyelvi csoport él egymás mellett Európában és ezen belül az Európai Unióban. Az egyes őshonos európai nyelveket nagyon különböző lélekszámú nyelvi csoportok beszélik. A szakirodalom az Unióban használatos nyelveket három kategóriára bontja, aszerint, hogy hányan beszélik azokat. Eszerint az első kategóriát azok a nyelvek alkotják, melyeket több mint 10 millióan beszélnek anyanyelvként az Európai Unióban. Ezek a nyelvek lefedik az EU lakosságának 85%-át, azaz 490 millió főt. A legnagyobb nyelvi csoport a német, melyet nagyjából 84 millióan, vagyis az Unió összlakosságának 18%-a beszéli anyanyelvként. A német egyben első idegen nyelvként is fontos helyezést ér el Európában, bár így is messze lemarad az angol mögött. Míg a francia (13%) a második legnagyobb anyanyelvi csoport, addig a gyakorlatilag európai lingua franca-vá avanzsált angol csupán a harmadik helyet foglalja el

6 (12%) az anyanyelvi beszélők rangsorában. Tizenkétmillió beszélővel a magyar a kilencedik legnagyobb nyelvcsoport az Unióban. A következő két kategóriába tartozó mintegy félszáz nyelvet már mindössze az uniós lakosság 15%-a beszéli anyanyelvként. Így a második kategóriába, vagyis az egymilliónál több, de tízmilliónál kevesebb beszélővel rendelkező csoportba tartozik a katalán, a galíciai és a szárd nyelv a szlovák, a bolgár, a svéd és más nyelvek mellett. Érdekesség, hogy bár a katalán és a galíciai csupán regionális nyelvek, tekintélyes aktív beszélői számmal bírnak: a katalánt mintegy 6,5 millióan, a galíciait pedig nagyjából 3,2 millióan beszélik Európa-szerte. Ehhez képest összehasonlításképpen a szlovák nyelvet, mint államnyelvet 6 millióan, a lett nyelvet pedig mindössze 1,8 millióan beszélik az Unióban. Végül, az utolsó csoportba, vagyis az egymilliónál kevesebb beszélővel rendelkező nyelvek körébe tartozik egyebek között a máltai (kb , ám nagyrészt kétnyelvű beszélővel), az ír (kb , szintén bilingvis beszélővel), valamint az olyan nyelvek, mint a horvát, a szerb és az albán. Az Unió nyelvi sokszínűsége ténylegesen a számtalan bevándorló csoport nyelveit is magában foglalja, ugyanakkor ezekről a nyelvekről mind a politikai közbeszédben, mind pedig a szakirodalomban ritkán esik szó. 3. Az Unióban beszélt nyelvek kategóriái 3.1. A hivatalos nyelvek A tagállamok az Unióhoz való csatlakozáskor határozzák meg azokat a nyelveket, melyeket hivatalos nyelvként kívánják használni az Európai Unióban. Hivatalos nyelvek a Tanácsnak az intézményi nyelvhasználatról szóló 1/1958/EGK rendelete alapján az egy vagy több tagállamban hivatalos nyelvek,4 ezeket a rendelet konkrétan fel is sorolja, összesen 24 nyelvet.5 Ugyanezek a nyelvek alkotják az Unió munkanyelveit is. A rendelet alapján (az Európai Bíróság kivételével) az egyes intézmények nyelvhasználatában a hivatalos nyelvek alkalmazandók. Emellett a hivatalos nyelveken kell elkészíteni a rendeleteket és az általános hatályú iratokat, a Hivatalos Lap ezeken a nyelveken jelenik meg, továbbá az uniós intézmények és az uniós polgárok közötti kommunikáció is ezeken a nyelveken zajlik. Az EUSZ 55. cikke külön felsorolja a szerződés hiteles nyelveit; a szerződés szövegeinek mindegyike ezeken a nyelveken egyaránt hitelesnek minősül óta a hivatalos nyelvek, munkanyelvek és a szerződés hiteles nyelvei fedik egymást. Mivel sem a rendelet, sem a hiteles nyelvekről szóló rendelkezés nem tesz különbséget az egyes hivatalos nyelvek között, egyes szerzők arra következtettek, hogy az európai alkotmányos rendben benne foglaltatik a hivatalos nyelvek egyenlőségének elve. Ám kiderült, hogy a gyakorlatban a hivatalos nyelvek körében is vannak privilegizált nyelvek, melyek illuzórikussá teszik a többi hivatalos nyelv státuszát vagy, ahogy egyes szerzők fogalmaznak, a hivatalos nyelvek kategóriáján belül is vannak egyenlő és kevésbé egyenlő nyelvek. Az intézményi nyelvhasználatról szóló 1/1958/EGK rendelet 6. cikke kifejezetten tartalmazza: az egyes intézmények eljárási szabályzataikban kiköthetik, hogy mely nyelveket használják meghatározott esetekben (pl. belső eljárásaikban). Sőt, az intézménynek nem minősülő szervek, ügynökségek és irodák még szabadabban határozhatják meg nyelvhasználati szabályzatukat, 4 Eszerint az Unió hivatalos nyelvei: angol, bolgár, cseh, dán, észt, finn, francia, görög, holland, horvát, ír, lengyel, lett, litván, magyar, máltai, német, olasz, portugál, román, spanyol, svéd, szlovák, szlovén; uri=consleg:1958r0001: :en:pdf. Luxemburg eddig nem élt azzal a jogával, hogy a luxemburgi nyelvet az Unió hivatalos nyelvének rangjára emelje, igaz, az ország három hivatalos nyelvéből kettő a francia és a német az Uniónak is hivatalos nyelve. 5 A tagállamok csatlakozásuk alkalmával a csatlakozási okmányukban jelölik meg, hogy mely nyelve(ke)t kívánják hivatalos nyelvként használni az Unióban. A nyelvválasztásra vonatkozó szabály láthatóan nem zárja ki, hogy egy tagállam egynél több hivatalos nyelvet adjon meg. Sőt, egy nyelv státusza az anyaország csatlakozása után is módosulhat: Írország 1973-as csatlakozásától egészen 2007-ig a gael nyelv a szerződési nyelv rangjában volt január 1-jén lépett hatályba a Tanács 920/2005/EK rendelete, mely a gael-t hivatalos nyelvvé avatta.

7 hiszen őket nem köti az intézményi nyelvhasználatról szóló rendelet. Ezekhez az uniós szervekhez az uniós polgárok és más jogosultak már csak meghatározott, a hivatalos nyelvek szűk körébe tartozó nyelveken fordulhatnak.6 A gyakorlatban az intézmények és szervek nyelvhasználata az anyanyelvként vagy idegen nyelvként legelterjedtebb hivatalos nyelvekre korlátozódik, azon belül is megfigyelhető az angol nyelv dominanciája.7 Beatrix Királynő beszéde az Európai Parlamentben (2004. október 26) Ma hollandul szólok Önökhöz. Ugyanakkor meg vagyok róla győződve, hogy az európai együttműködés ezen terén áldozatokat fog követelni tőlünk. Ha nem szeretnénk azt, hogy az Európai Unió Bábel tornyává váljon, minden erőfeszítést meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legjobban megértsük egymást. Persze ( ) miként a vallásban, a nyelvi kérdésekben sem könnyen születnek a kompromisszumok Unióban beszélt nem hivatalos nyelvek Mivel az Unió hivatalos nyelvei valamennyien hivatalos és többségi nyelvei az egyes tagállamoknak, első pillantásra az tűnne logikusnak, ha az Unióban beszélt nem hivatalos nyelvek mind kisebbségi nyelvek, illetve az Unióban beszélt kisebbségi nyelvek mind nem hivatalos nyelvek volnának. Ám a helyzet ennél bonyolultabb. Például a magyar nyelv bizonyos tagállamokban (pl. Szlovákiában) kisebbségi nyelvnek minősül, Magyarországon viszont többségi nyelv és egyben hivatalos nyelve is az Uniónak. Más kisebbségi nyelvek hiába rendelkeznek anyaállammal (pl. a 4.2 millió uniós beszélőt számláló orosz nyelv) mégsem hivatalos nyelvei az Uniónak. Ennek megfelelően a kisebbségi nyelvi státusz relatív és nem feltétlenül jár együtt a hivatalos nyelvi státusz hiányával. 8 Elmondható tehát, hogy az Unióban beszélt nem hivatalos nyelvek csoportja nehezen meghatározható, összetett kategória, melyben ugyanúgy szerepelnek őshonos kisebbségi, regionális, helyhez nem kötött nyelvek (pl. romani, jiddis), mint a bevándorlók európai (pl. albán), illetve nem európai eredetű (pl. kínai) nyelvei. Ami a nem hivatalos nyelvek kategóriájába tartozó nyelvek uniós megítélését illeti, ezek kizárólag egyfajta félhivatalos státuszt érhetnek el, egyébiránt kevésbé használt európai nyelvekként jogosultak uniós támogatásra, vagy teljesen figyelmen kívül maradnak, mint a bevándorlók nyelvei. 6 Így például a Belső Piaci Harmonizációs Hivatal eljárásaiban második nyelvként csak angol, német, francia, olasz és spanyol nyelveken kommunikál az ügyfelekkel. 7 Érdekesség, hogy az európai integráció során az Egyesült Királyság 1973-as csatlakozása ellenére egészen ig a francia nyelv uralta az integrációt, melyet az 1995-ös északi bővítés söpört el szinte nyomtalanul. 8 Az Európai Bizottság kiadványa, A beszélő Európa nevében szerint a hivatalos nyelvek dialektusai vagy az Európai Unióban élő bevándorló közösségek által beszélt nyelvek nem tartoznak a regionális és kisebbségi nyelvek fogalomkörébe. Európai Bizottság Kommunikációs Főigazgatóság: A beszélő Európa nevében Nyelvek az Európai Unióban. A kézirat lezárva: augusztus. Katalógusszám: NA-AB HU-C, 9.

8 Kiemelt nem hivatalos nyelvek Az első csoportot a kiemelt nem hivatalos nyelvek alkotják, vagyis azok a nyelvek, melyek nem hivatalos nyelvei az Uniónak, ám valamely tagállamban hivatalos társnyelvként vagy regionális hivatalos nyelvként vannak számon tartva. A lisszaboni szerződésmódosítás alapján lehetőség van arra, hogy az alapítószerződést a tagállamok által meghatározott bármely további olyan nyelvre [lefordítsák], amely egy adott tagállam területének egészén vagy egy részén a tagállam alkotmányos rendjének megfelelően hivatalos nyelv. 9 A spanyol kormány és az uniós intézmények között létrejött igazgatási megállapodás 10 alapján Spanyolország költségére: egyes rendes jogalkotási eljárásban hozott uniós aktusokat katalánra, galíciaira és baszkra is le kell fordítani, bizonyos intézményekben ezeken a nyelveken is tartható beszéd, továbbá az uniós intézmények és az érintett spanyol állampolgárok kommunikációjának elősegítésére Spanyolország egy-egy közvetítő szervet jelöl ki Egyéb, kevéssé használt nyelvek Az egyéb, kevéssé használt nyelvek kategóriájába azok a nyelvek tartoznak, melyek nem hivatalos nyelvei sem az Uniónak, sem pedig a tagállamoknak, és a tagállami elismerés, továbbá az uniós vagy tagállami védelem, támogatás eltérő szintjeit képviselik. Lanstyák három fő csoportot különít el: a jogilag elismert nyelveket, a jogilag el nem ismert nyelveket és a tiltott nyelveket. Az első kategóriába tartoznak azok a nyelvek, melyek nem minősülnek regionális nyelveknek, ám azokat az az illető ország jogszabályai számon tartják, bizonyos mértékű védelemben részesítik, iskolákat vagy más intézményeket biztosítanak számukra. 11 A jogilag el nem ismert nyelvek semmilyen védelemben nem részesülnek, de használatukat az állam megtűri, nem üldözi. Habár tiltott nyelvet a tagállami jogszabályok nem ismernek, a nyelvhasználat korlátozása, a különböző nyelvtisztasági és nyelvvédelmi rendelkezések gyakran valamely nem kívánatos nyelv vagy egy tekintélyes kisebbségi nyelvcsoport kulturális és/vagy politikai ellehetetlenítését szolgálják Bevándorlók nyelvei Az utóbbi évszázadban a tagállamok közkedvelt célországai voltak az fejlődő országokból kiinduló bevándorlásnak. Fontos megjegyezni, hogy a bevándorlók egy része uniós polgár. A központi hatalomnak az eltérő anyanyelvű állampolgárokkal és lakosokkal is kommunikálnia kell valamilyen módon. Kommunikációs, illetve homogenizációs célokból számos országban a bevándorlók nyelvi asszimilációjára törekszenek. Az EU formálódó bevándorlás-politikája is ebbe a trendbe illeszkedik: az Európai Bizottság kiemelte, hogy az átfogó integrációs stratégiák keretében nyelvi és polgári ismeretek kurzusokat kell indítani a fogadó társadalom történelméről, intézményeiről és az EU közös értékeiről. 12 A bevándorlók nyelveinek tanulását az Unió csak abban az esetben támogatja anyagilag, amennyiben az EU legfontosabb 9 EUSZ 55. cikk, 2. bekezdés. 10 Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 40/ ; az igazgatási megállapodás a Tanács június 13-án elfogadott következtetésein alapul. 11 Lanstyák, 2004: 51. o. 12 European Commission, Strengthening actions and tools to meet integration challenges, Report to the 2008 Ministerial Conference on Integration, Commission Staff Working Document, SEC (2008) 2626, Brussels, 8 October 2008(b).

9 kereskedelmi partnereinek nyelveiről van szó, azaz az adott nyelv tanulása hozzájárul az Unió versenyképességének növeléséhez Az Uniós nyelvpolitika területei Az Uniós nyelvpolitika az intézményi nyelvhasználat szabályozásán túl öt különböző területre terjed ki. Ezen belül államcél jellegű kötelezettségek: a nyelvi sokszínűség védelméhez és előmozdításához, továbbá a többnyelvűség (nyelvtanulás) előmozdításához, míg az az információs jogok, a nyelvi diszkrimináció tilalma, egyéni, kisebbségi nyelvhasználati jogok, bírói úton kikényszeríthető jogosultságok. Fontos felidézni, hogy e nyelvvédelmi, nyelvhasználati jogosultságok az uniós jog alkalmazása körében merülnek fel, illetve a jogosultságok kötelezettje az Unió (a nyelvi diszkrimináció tilalma általános hatályú, azaz mindenkit kötelez ). A jogosultak tekintetében azonban már jóval sokszínűbb a kép Az Unió államcél jellegű kötelezettségei A nyelvi sokszínűség védelme és előmozdítása Az EUSZ 3. cikkének 3. bekezdése az Unió céljai között említi, hogy: az Unió tiszteletben tartja saját kulturális és nyelvi sokféleségét, továbbá biztosítja Európa kulturális örökségének megőrzését és további gyarapítását. Az Uniónak e rendelkezésből kétfajta kötelezettsége származik: Negatív kötelezettség: köteles tartózkodni minden olyan intézkedéstől, mely hátrányosan érintené, csökkentené a nyelvi sokszínűséget ( tiszteletben tart ). Ennek érdekében az Unió minden egyes tervezett intézkedése kapcsán köteles megvizsgálni, hogy az milyen hatással lesz a kulturális egyben nyelvi sokféleségre. 14 Pozitív kötelezettség: köteles tevőlegesen előmozdítani, támogatni a nyelvi sokféleség körülményeit támogatni ( gyarapít ). Konkrét intézkedések elfogadásához az alapítószerződés kultúráról szóló címe nyújt felhatalmazást. 15 A támogató, kiegészítő és összehangoló típusú hatáskörbe tartozó kulturális kompetencia kizárja, hogy az Unió ezen a területen jogegységesítést vagy jogharmonizációt vigyen véghez; tevékenysége inkább a tagállamok erőfeszítéseinek becsatornázására és a nyelvi programok intézményi összefogására, anyagi támogatására irányul. 13 A nyelvismeret versenyelőnyt jelenthet az uniós vállalkozások számára. ( ) [A]z olyan feltörekvő piacok, mint Brazília, Oroszország, India és Kína egyre fontosabbak az uniós vállalatok számára, és az ottani piacokon folyó versenyben való helytálláshoz megfelelő nyelvismeret szükséges. A kihívás tehát abban áll, hogy a többnyelvűséget szervesen be kell illeszteni a humántőke fejlesztésére irányuló valamennyi stratégia alapjaiba. Bizottság közleménye, Brüsszel, , COM (2008) 566: Többnyelvűség: európai tőke és közös elkötelezettség. 14 EUMSz 167. cikk 4. bekezdés: az Unió a Szerződések egyéb rendelkezései alá tartozó tevékenysége során ( ) figyelembe veszi a kulturális szempontokat. 15 EUMSz 167. cikk 1. bekezdés: Az Unió hozzájárul a tagállamok kultúrájának virágzásához, tiszteletben tartva nemzeti és regionális sokszínűségüket, ugyanakkor előtérbe helyezve a közös kulturális örökséget.

10 Mely nyelvekre terjed ki a nyelvi sokszínűség védelmének és előmozdításának kötelezettsége? Habár a Szerződés erre kifejezetten nem ad választ, szövegében kizárólag a hivatalos, a kisebbségi és regionális nyelvekről tesz említést (őshonos nyelvek). Éppen ezért a rendelkezés tárgyi hatálya lehetséges, hogy nem fogja át a bevándorlók nyelveit A többnyelvűség előmozdítása Az Európai Bizottság szerint az uniós polgárok nyelvtudása elősegíti foglalkoztatásukat, szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket és jogérvényesítési szándékaikat. Az Unió célja, hogy valamennyi polgár az anyanyelvén kívül legalább két másik idegen nyelvet is elsajátítson. Ennek érdekében a Bizottság ajánlásokat dolgozott ki az egész életen át tartó tanulás részeként felfogott nyelvtanuláshoz. Az Unió fellépésének jogalapját az EUMSz kultúráról szóló 167. cikkének 1. bekezdése biztosítja. Mivel a nyelv a kultúra integráns részét képezi, az Európai Közösség, illetve Unió a kulturális hatáskör keretében elfogadott Culture 2000, valamint a Cultural Programme keretében foglalkozott a regionális és kisebbségi nyelvek és kultúrák előmozdításával és megóvásával. A többnyelvűség előmozdításának céljai szerint az Unió nem csupán (ám elsősorban) az Unió hivatalos nyelveinek, hanem a regionális és kisebbségi nyelvek tanulását is támogatja, továbbá az Unió gazdasági versenyképességének javítása tükrében bizonyos nem európai nyelvek tanulását is (pl. kínai, arab). Ellentétes uniós célkitűzések? Habár az uniós polgárok idegennyelv-tudásának bővítése fontos eleme az Unió versenyképességi stratégiájának, jó tudni, hogy a többnyelvűség előmozdítása valójában a nyelvi sokszínűséget ássa alá. Ennek az az oka, hogy a nyelvi sokszínűséget két mutató alapján lehet meghatározni: egy adott közösségen vagy régión belül beszélt nyelvek számának (nyelvi gazdagság), valamint ezeknek a nyelvi csoportoknak az egymáshoz viszonyított arányának (megoszlás egyenletessége) figyelembevételével. Akkor nagy egy adott közösség/régió nyelvi sokszínűsége, ha ez a két feltétel egyszerre teljesül, azaz ott sokféle nyelvet beszélnek és az egyes nyelvi csoportok beszélőinek száma a lehető legközelebb állnak egymáshoz. Ha ugyanis egy országban 20 nyelvet beszélnek, de abból 19-et csak összesen 30-an, akkor az az ország nem minősül nyelvi szempontból sokszínűnek. A többnyelvűség előmozdításával azért csökken egy adott közösség/régió nyelvi sokszínűsége, mert miközben a beszélt nyelvek száma nem nő, a közös nyelv beszélőinek tábora felduzzad, így a nyelvi megoszlás sem lesz többé egyenletes Bíróság előtt kikényszeríthető jogok Információs jogok Demokratikus társadalmakban kulcsfontosságú a központi hatalom és a polgárok közötti kétirányú kommunikáció, valamint a hatalomnak a polgárok által történő ellenőrzésének, számonkérésének lehetősége, így például a dokumentumokhoz való hozzáférés ügye is. Az Alapjogi Charta 41. cikkének 4. bekezdése alapján: mindenkinek lehetősége van arra, hogy a Szerződések nyelveinek valamelyikén írásban forduljon az Unió intézményeihez, és ugyanazon a nyelven kapjon választ. A rendelkezés a Megfelelő ügyintézéshez való jog fejezet részeként, az uniós igazgatási tevékenységgel kapcsolatos eszközjellegű jogosultságként jelenik meg. Érdekessége, hogy a rendelkezésnek nem kizárólag uniós polgárok a jogosultjai, hanem mindenki. E jogosultság azonban többszörösen korlátozott: kizárólag a hivatalos nyelveken és kizárólag az uniós intézményekhez lehet írásban fordulni és választ kapni.

11 Nyelvi diszkrimináció tilalma Az Alapjogi Charta 21. cikkének 1. bekezdése a hátrányos megkülönböztetését tiltja különböző védett tulajdonságok alapján: tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés. Habár az EKSZ már tartalmazott hasonló antidiszkriminációs klauzulát, ez az első alkalom, hogy az uniós jog a nyelvet is a védett tulajdonságok közé emeli. A jogosultak köre rendkívül széles nyelvhasználói kört fog át, beleértve a kisebbségi és regionális nyelvek, valamint a bevándorlók nyelveinek beszélőit is. A rendelkezésre mind az Unióval, mind pedig a tagállamokkal szemben közvetlenül lehet hivatkozni, sőt, nagy valószínűséggel a rendelkezés horizontális hatálya is európai bírósági megerősítést fog nyerni. Fontos megemlíteni, hogy mint a diszkrimináció esetei általában, legitim indok alapján, arányos módon, a nyelvi alapon történő diszkrimináció is kimenthető. Az indokolt nyelvi feltételek Az Angonese ügyben a Bíróság kimondta, hogy az olyan álláshirdetések, melyek kizárólag egy adott tartományban beszerezhető nyelvvizsgának bemutatásához kötik a megfelelő nyelvtudás igazolását, ellentétesek a személyek szabad áramlására irányadó rendelkezésekkel. 16 Ugyanakkor a Groener esetben az Európai Bíróság nem tartotta ellentétesnek a belső piac jogával, hogy az ír állam a nyelvpolitikájának részeként megköveteli, hogy teljes munkaidős szakközépiskolai oktató megfelelő ír nyelvtudással bírjon Egyéni, kisebbségi nyelvhasználati jogok Bár kifejezetten nem említi a kisebbségeket, az Alapjogi Charta 22. cikkével a szerződések urai vélhetőleg az uniós szintű kisebbségvédelem alapjait rakták le. A rendelkezés a kisebbségi lét legmeghatározóbb elemeit védi, így a kulturális, vallási és nyelvi sokszínűség tiszteletben tartására kötelező rendelkezés valójában a kisebbségek identitásának megóvását biztosítja. A rendelkezés jogosultjaira az EUSZ 2. cikkéből következtethetünk (a kisebbségekhez tartozó személyek ), vagyis nem kollektív, csupán egyéni jogosultságokról van szó. A rendelkezés alapján az Unió köteles: tevékenysége során figyelembe venni a kisebbségek nyelvek szempontjait, illetve az ezeket hátrányosan érintő aktusok nem fogadhatók el (horizontális elv), nem avatkozhat be a kisebbségi kultúra, vallás vagy nyelv gyakorlásába (védelmi jog). 16 A Bíróság C-281/98. számú, Angonese-ügyben június 6-án hozott ítélete [EBHT 2000., I o.]. 17 A Bíróság 379/87. számú, Groener-ügyben november 28-án hozott ítélete [EBHT 1989., o.].

12 5. Uniós nyelvpolitika: a nyelvi értékek és érdekek közötti kényes egyensúly Az Unió mind a nemzetközi szervezetekhez, mind pedig az államokhoz képest nagyon is megengedő nyelvi rezsimet működtet. A hatékony működés érdekében az Európa Tanács 2 (francia, angol), az ENSZ 6 (francia, angol, spanyol, kínai, arab, orosz) hivatalos nyelvre korlátozza az intézményi kommunikációt. Az államok is rendszerint egy-két hivatalos nyelvet és esetleg néhány regionális hivatalos nyelvet határoznak meg jogszabályaikban a hivatalos kommunikációra. Ugyanakkor mégis úgy tűnik, hogy a 23 hivatalos nyelv és a lisszaboni szerződésmódosítással bevezetett új nyelvi garanciák ellenére az integrációt sokan veszélyesnek ítélik a nyelvi sokszínűségre nézve vagy éppen nemzeti, kisebbségi büszkeségüket sérti a kommunikációs tér korlátozott volta. Mindez ékesen bizonyítja, hogy a nyelvi viták sohasem csupán a nyelvről szólnak ( ), hanem egyben politikai követelésekről, autonómiáról, kulturális értékekről és nemzeti identitásról. 18 Nyelvi büszkeség vagy gazdasági racionalitás? Jó példa a hivatalos nyelvek közötti küzdelemre a 25 tagállam részvételével létrehozott, legújabb megerősített együttműködés. Az Unió már csaknem egy évtizede dolgozik az egységes szabadalmi rendszeren abból a célból, hogy radikálisan csökkentse a bejelentésekkel felmerülő költségeket. Az ügyfelekre háruló, valamennyi hivatalos nyelvre kiterjedő fordítási kötelezettség olyan terhet rótt a feltalálókra, hogy az a lényegesebben olcsóbb amerikai rendszerhez képest visszavetette az Unió versenyképességét. Az új szabadalmi rendszer tárgyalása során a legégetőbb problémát éppen a nyelvi kérdés okozta: sem az olasz állam, sem Spanyolország nem volt hajlandó lemondani arról, hogy a bejelentéseket olasz és spanyol nyelven is kötelező legyen megtenni. Végül, a tagállamok többsége úgy döntött, hogy megkerülik a két makacs tagállamot és megerősített együttműködés formájában vezették be az új szabadalmi rendszert. 19 Érdekes összefüggés, hogy a Bíróság előtt a legutóbbi nyelvügyeket éppen ez a két ország: Olaszország és Spanyolország indították Will KYMLICKA-François GRIN: Assessing the Politics of Diversity in Transition Countries, in: Farimah Daftary, François Grin (eds.): Nation-Building, Ethnicity and Language Politics in Transition Countries, (ECMI/LGI Series on Ethnopolitics and Minority Issues, Open Society Institute, Budapest, 2003), ( ) 20 A Bíróság C-160/03. számú, Spanyolország kontra Eurojust ügyben március 15-én hozott ítélete [EBHT 2005., I o.]; a Törvényszék T-205/07. számú, Olaszország kontra Bizottság ügyben február 3-án hozott ítélete.

13 Irodalom: Arzoz, Xabier: The protection of linguistic diversity through Article 22 of the Charter of Fundamental Rights, in: Arzoz, Xabier (szerk.) [2008]: Respecting Linguistic Diversity in the European Union, John Benjamins Publishing Company, Amsterdam. Extra, Guus; Verhoeven, Ludo (szerk.) [1993]: Immigrant Languages in Europe, Multilingual Matters, Clevedon. Fidrmuc, Jan; Ginsburgh, Victor [2004]: Languages in the European Union: The Quest for Equality and its Cost, William Davidson Institute Working Paper No Fidrmuc, Jan [2011]: The Economics of Multilingualism in the EU, Economics and Finance Working Paper Series, No , 2. Juaristi, Patxi; Reagan, Timothy; Tonkin, Humphrey: Language Diversity in the European Union, in: Xabier Arzoz (szerk.) [2008]: Respecting Linguistic Diversity in the European Union, John Benjamins Publishing Company, Amsterdam. Lanstyák István [2004]: Az Európai Unió nyelvpolitikája és a Szlovákiában beszélt nyelvek, Társadalomtudományi Szemle, 6. évfolyam, 4. szám. Láncos Petra Lea [2009]: Részvételi jogok és nyelvi sokszínűség az Európai Unióban, Miskolci Jogi Szemle, 4. évfolyam, 2. szám. Mayer, Franz C. [2005]: Europäisches Sprachenverfassungsrecht, Der Staat, Vol. 44. Skutnabb-Kangas, Tove [2002]: Why Should Linguistic Diversity be Maintained and Supported in Europe? Reference Study Council of Europe ( ). Toggenburg, Gabriel N. [2005]: Die Sprache und der Binnenmarkt im Europa der EU: Eine kleine Beziehungsaufstellung in 10 Punkten, EDAP paper No. 1/2005. de Witte, Bruno: The protection of linguistic diversity through provisions of the EU Charter other than Article 22, in: Arzoz, Xabier (szerk.) [2008]: Respecting Linguistic Diversity in the European Union, John Benjamins Publishing Company, Amsterdam.