TRANZ-TRAN 3/D display üzemű, interaktív áramkörszimulációs program
|
|
- Andrea Papné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DR. SZÉKELY VLADIMÍR DR. TARNAY BME Elektronikus Eszközök Tanszék BERNUS PÉTER MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet KÁLMÁN TRANZ-TRAN 3/D display üzemű, interaktív áramkörszimulációs program ETO : : Világjelenség, hogy az integrált áramkörök tervezésében egyre nagyobb szerephez jutnak a számítógépi módszerek. A gépi tervező rendszerek ma már minden munkafázisban segítik a konstruktőrt: az áramköri és a kiviteli tervezésben éppúgy, mint a maszkok elkészítésében. Ilyen, az IC tervezés teljes folyamatát segítő komplex számítógépi tervezőrendszert fejlesztett ki tanszékünk az időszakban. A rendszer felépítésénél fogva mind monolitikus, mind szigetelő alapú IC-k tervezésére alkalmas. A konkrét megvalósítás mivel a felmerült igények ilyen irányúak voltak szigetelő alapú áramkörök tervezésére szolgál. A munkát a Központi Fizikai Kutató Intézet és a REMIX Rádiótechnikai Vállalat megbízásából végeztük. A programrendszer, amely a REMIX konstruktőreit segíti a vastag- és vékonyréteg IC-k tervezésében, az alábbi részekből áll: TRANZ-TRAN 3/D nemlineáris áramköranalízis program, AKSZ 1 aktívszűrő-szintézis program, TRAFIC transzverzális szűrő tervező program, VASTAGIC vastagréteg IC kiviteli tervező program, VÉKONYIC vékonyréteg IC kiviteli tervező program, m MASZK maszkelőállító program, ADATRANK, amely a felhasználható anyagókra, áramköri elemekre vonatkozó minden elektromos, geometriai stb. információt tartalmaz, MSI, MS2 statisztikai programcsomag. A felsorolt tervező programok mind display-in- Beérkezett: I. 18 teraktív működésűek. A programok közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz, egyik a másiknak továbbítja a tervezés alatt álló áramkör adatait. Egy áramkör tervezése így egységes folyamatot alkot. A tervező a display elé ülve, először áramköri szimulációt végez. Módosítások és újbóli analízisek útján eljut a végleges áramkörhöz (egyes speciális áramköröknél pl. aktív szűrőknél az áramkört direkt szintézissel külön programszegmens állítja elő). Most behívja a kiviteli tervező programot. Adatbankból választ anyagokat, alkatrészeket, majd elkészíti a képernyőn az elrendezési tervet. Összekötő huzalozást alakít ki. Végignézheti ezután a display-ernyőn az összes tervezett maszkot, s ha minden rendben, utasítja a programot az adatok továbbítására a rajzgépnek. Az IC specifikációtól a kész maszkokig egyetlen, megszakítás nélküli gépi tervezési folyamat: ezzel tervezőrendszerünk hazánkban ma egyedülálló. Jelen cikkünk célja a rendszer egy részprogram^ jának, a TRANZ-TRAN 3/D áramkörszimulációs programnak ismertetése. Ez a program nemcsak a rendszerbe illesztve fut, hanem megfelelő TPA-i gépkonfiguráción attól függetlenül is működtethető. Különlegessége a szokásos áramkörszimulációs programokkal szemben, hogy displayt alkalmazó, interaktív működésű program. A tervezőnek csak fel kell rajzolnia a képernyőre az analizálandó áramkört; a gép elvégzi a kért analízist, s eredményeit grafikusan, rajzok formájában közli a display-ernyőn. Az ember gép kapcsolatnak ez a nálunk újszerű szervezése igen nagy jelentőségű a program kényelmes használata, eredményeinek könnyű értékelhetősége szempontjából. Csak le kell ülni a képernyő elé" a számítástechnikai előismeretek teljes szükségtelensége és a vizuális ember gép kapcsolat attraktív volta biztosan sok új hívet szerez majd áramkörtervező programunknak. 257
2 HÍRADÁSTECHNIKA XXIX. ÉVF. 9. SZ. A TRANZ-TRAN 3 áramköranalízis program általános Jellemzése Tanszékünk körülbelül egy évtizede foglalkozik univerzális áramkörszimulációs programok kidolgozásával. E munka eredményeként jött létre az évek során több változatban a TRANZ-TRAN 2 áramköranalízis program [1... 3]. Ez a sokak által ismert és használt program ma is öt hazai közepes és nagyszámítógépen hozzáférhető ben dolgoztuk ki a program TPA-i kisszámítógépeh működő változatát: a TRANZ-TRAN 3-at. Ez az 1975-ben elkészült és publikált program még csak nyomtatókimenetet használt fel és nem volt interaktív működésű ben fejlesztettük ki belőle a 3/D jelű, displayről vezérelt interaktív változatot, amit e helyen publikálunk először. Az 1975-ben publikált [4], [5] TRANZ-TRAN 3 a maga nemében egyedülálló volt abban a tekintetben, hogy először realizálta kisszámítógépen az univerzális nemlineáris áramkörszimuláció feladatát, olyan funkciókat, melyeket eddig csak közepes vagy nagygépeken valósítottak meg. Megalkotásakor azt tartottuk szem előtt, hogy a TRANZ-TRAN 2 analízisprogram nagygépeken megszokott Szolgáltatásainak legtöbbjét átmentsük a kisgépes változatba. Analízisprogramunk nagygépes változataival, a kisgépre adaptálás kérdésével, valamint a programok algoritmusaival és modelleivel kapcsolatban'korábban publikált munkáinkra [1], [6]...[8] hivatkozunk; itt most csak a megvalósított kisgépes program specifikációs adatait soroljuk el. Analízisfajták: DC (egyenáramú) analízis, transzfer karakterisztika számítás, érzékenység vizsgálat, AC (kisjelű váltakozóáramú) analízis, tranziens analízis. Áramköri elemek, modellek: feszültség- és áramgenerátor, ellenállás, kapacitás, félvezető dióda, bipoláris tranzisztor, térvezérelt tranzisztor, áramköri modul (pl. műveleti erősítők A megengedett 30 csomópont, 60 ág. hálózatméret: leírására). Algoritmusok: a nemlineáris egyenletrendszer megoldás Newton Raphson-iterációval történik. Az időtartománybeli integrálás reverse Euler-módszerrel. A jelen cikkben ismertetett 3/D programváltozat csak a tervezővel való kapcsolattartás módjában (display, interaktív üzem) tér el a TRANZ-TRAN 3 eredetitől, egyéb jellemzőiben azonos vele. A felsorolt specifikációs adatok tehát a 3/D változatra is érvényesek. viszont a 3/D változatnál a kö Űj szolgáltatások vetkezők : az áramkörbevitel interaktív módon, az áramkörnek a képernyőre való felrajzolásával" történik, az analízisek eredményeit a program grafikusan, a képernyőn megjelenő függvényábrák segítségével közli, minden eredményközlés után lehetőség van az áramkör egyes részeinek törlésére, módosítására és újbóli analízisre. \ Az interaktív program általános kérdései A TRANZ-TRAN 3/D program a következő gépkonfiguráción üzemképes: TPA-i központi egység 16 K memóriával (12 bites szavak), NE 601 /i típusú raszter-display, diszk, legalább 64 K kapacitással, gyors lyukszalagolvasó. Előnyös, ha ezek mellett még gyorsperforátor és sornyomtató is tartozik a rendszerhez. A display berendezést mivel ez az egyetlen nem konvencionális egység a felsoroltak közül külön is ismertetjük. Jellemzője az NE 601/i típusnak, hogy elektronsugara a tévénél megszokott módon pásztázza a képernyőt, és hogy soronként is csak egyenletes sűrűségben elhelyezkedő pontokban képes fénypontot írni. A képernyőn tehát'kötött sorés oszlopszerkezetű pontok jeleníthetők meg. Innen az elnevezés: pontraszteres display. Esetünkben a raszter 180X240 ppntból áll. Ez csak mérsékelt részletgazdagságú képek felrajzolását teszi lehetővé. Egyes programszervezési fogásokkal elértük, hogy e felbontóképesség az adott feladathoz mégis elegendő legyén. Ezekre a későbbiekben még utalunk. A displaynek nincs saját memóriája, a megjelenítendő képtartalom a központi memóriában tárolódik. Ez sajnos annyit jelent, ly)gy megjelenítés közben a memória 22%-át a display köti le. A displayhez két beviteli egység tartozik (1. ábra). Az egyik egy alfanumerikus klaviatúra. A másik grafikus információ bevitelére szolgáló eszköz, az ún. pozicionáló gömb (track ball). Ez egy gömb alakú kezelőszerv, ami az 1. ábrán is jelölt módon mind x, mind y irányban forgatható. Mozgásával szinkronban egy, a pontrasztertől független fénypont mozdul el a képernyőn (futópont, CURSOR-pont). A 1. ábra. Az NE 601/1 raszter-display és kezelőszervei 258
3 DR. SZÉKELY V. DR. TÁRNAY K. BERNUS P.: TRANZ-TRAN 3/D SZIMULÁCIÓS PROGRAM CURSOR koordinátái programból olvashatók. Ha tehát az ernyő egy pontját a CURSOR-ral kijelöljük, akkor az illető pont koordinátáit egyidejűleg a programmal is közöltük. Az interaktív analízísprogrammal kapcsolatos legsúlyosabb szervezési problémát a kevés központi memória jelentette. A 16 K memóriának kb. egynegyedét foglalják el a szükséges függvények, input output és lebegőpontos rutinok. További 3,6 K-t köt le ha éppen használja a program a display. A fennmaradó területen el kell férnie a programnak és minden adatmezejének. Ez csak a diszk-háttér messzemenő kihasználásával, overlay technika alkalmazásával volt megvalósítható. A diszken helyet foglaló teljes programfile hossza kb. 30 K-szó. Az e file-on tárolt programszegmensek a központi memória 6 K területű overlay mezején váltják egymást. A diszk ezen túlmenően adatfile-ok és grafikus file-ok időszakos tárolására is szolgál. s-a í IP OCterzekenyseg dokumentálás _Aramkőrbev/tel_ szalagról t Grafikus aramkörbevitel ^ kör_perf. szalagra ~~' programdagazas II AC Transzjertiram. Dokum. dokumentálás HS73-STB2 2. ábra. A TRANZ-TRAN 3/D program tömbvázlata A program struktúráját a 2. ábrán bemutatott tömbvázlat alapján könnyen követhetjük. Az első programszegmens a grafikus áramkörbevitelé. Ezután a program fő elágazási pontjára jutunk, amely a következő menüvel jelentkezik: 1. DC ANALÍZIS 2. TRANSZFER KARAKTERISZTIKA 3. ÉRZÉKENYSÉG 4. AC ANALÍZIS 5. TRANZIENS ANALÍZIS 6. MÓDOSÍTÁS 7. ÜJ ÁRAMKÖR 8. FUTTATÁS VÉGE Ha analízist választunk, annak megtörténte után a hozzá tartozó dokumentáló rutinok következnek. A dokumentálásból kilépve, újból a fő elágazási pontra jutunk. Most kérhetünk újabb analízist, de lehetséges az áramkör módosítása (folytatódik a grafikus áramkörbevitel), vagy új áramkör analízise (a program legelejére adódik a vezérlés). A grafikus áramkör-bevitel A tervezőnek csak fel kell rajzolnia áramkörét a képernyőre" jól hangzó állítás, de meg kell magyarázni, hogy pontosabban milyen műveletet takar. Többféle megoldás képzelhető el ugyanis. A legeler gánsabb módszer, amelynél a tervező valóban rajzol: fényceruzával felvázolja a képernyőre a vizsgálandó hálózatot. Célszerűsége azonban vitatható. Egyrészt az alakfelismerés bonyolult problémájával terheli a programot (hiszen a szabad kézzel felvázolt szimbólumokról a programnak kell megállapítania, hogy melyik ábrázol ellenállást, melyik tranzisztort stb.). Másrészt komoly követelményeket támaszt a tervezővel szemben: gépileg felismerhető, tehát meglehetősen gondosan rajzolt ábrát kell készítenie. A képernyőre rajzolás" másik lehetséges módjánál az ernyőn csak az alkatrész kívánt helyét kell kijelölni. Hogy e helyre milyen alkatrésznek kell kerülnie, azt vagy a képernyő szélén rajzok formájában sorakozó alkatrészválasztékból (grafikus menü) CURSOR-ral jelöli ki, vagy a display-klaviatúra egyik vagy másik billentyűjének leütésével jelzi a tervező. Ennek hatására azután az alkatrész standard jelképi jele megjelenik a kijelölt helyén. Elesik tehát a gondos rajzolás igénye, és az alakfelismerés szükségessége. E második megoldás mellett döntöttünk programunk kialakításakor a felsorolt érvek, és még egy ok miatt. Az első megoldást ugyanis gyakorlatilag kizárta, hogy a rendelkezésre álló display grafikus input-berendezése mint láttuk nem fényceruza, hanem pozícionáló gömb. Ez utóbbival az ernyőn elfogadható minőségű, gépileg felismerhető rajzot készíteni igen nagy gyakorlatot igénylő, hosszadalmas művelet volna. Programunknál az alkatrészek, összekötő vezetékek egy pontháló szomszédos pontjai közé rajzolhatok (3. ábra). Az ELEM? kérdésre válaszként a pozícionáló gömbbel kijelöljük a pontháló két pontja közötti területet, a klaviatúrán beütjük a kívánt alkatrész kódjelét (pl. R ellenállás, C kapacitás, TN npn tranzisztor stb.). 3. ábra. A képernyőn megjelenő pontháló és egy rárajzolt áramkör 259
4 HÍRADÁSTECHNIKA XXIX. ÉVF. 9. SZ. A program ekkor megkérdezi a felrajzolt elem értékét (típusjelét, esetleges egyéb adatait). Klaviatúrán adunk választ. Ezután ujabb alkatrész felvitele következhet.- A vázolt áramkör-felrajzolási módszer a tapasztalatok szerint igen gyors bevitelt tesz lehetővé, és néhány perc alatt elsajátítható, begyakorolható. Véleményünk szerint optimális módja a grafikus áramkörbevitelnek. A program természetesen nemcsak a képernyőn nyugtázza egy-egy alkatrész bevitelét. Belső táblázatokat vezet az épülő áramkörről. Ennek legfontosabb elemei: alkatrészlista (alkatrészek a bevitel sorrendjében, számkóddal kódolva), értékek, ill. típusjelek listája, az alkatrészekhez rendelt pozícióadatok (hol helyezkedik el a képernyőn), a képernyő foglaltsági táblázata" (a pontháló melyik ágái üresek, melyeket foglalt már el alkatrész). Minden művelet egyidejűleg zajlik le a képernyőn és a fenti táblázatokon. Ha pl. törlünk egy alkatrészt, eltűnik a képe, és vele együtt mindazon listaelemek a táblázatokból, melyek hozzá tartoznak. A grafikus bevitel vezetékek keresztezésére is módot ad. Megfelelő utasítással egy-egy keresztező vízszintes függőleges vezeték elektromosan függetlenné tehető. A képernyőn a vízszintes vezeték megszakad a keresztezés helyén (a 3. ábrán látunk ilyent), mintha bújtatva volna a függőleges alatt. A display kis felbontóképessége lehetetlenné tette, hogy az alkatrészek mellé azok értékét is az ernyőre írjuk. Ennek pótlására visszakérdezési lehetőséget biztosítottunk. A? billentyű leütésével kérdezhetjük meg azon alkatrész adatait, amelyen a CURSOR éppen áll. Ilyenkor az érték, típusjel a képernyő alján jelenik meg. Az áramkörbevitel lezárása után a program néhány másodpercig önállóan, a tervező közreműködése nélkül dolgozik. Az ekkor működésbe lépő programszegmens felméri a hálózat topológiáját, és előállítja az áramkör belső leírását". A topológia felmérése a melyik alkatrész melyikhez kapcsolódik" kérdés szisztematikus feltérképezését jelenti. A megoldás lényege á következő. Az ernyőre két hálópont közé rajzolt összekötő vezeték ekvivalenssé teszi ezt a két hálópontot, A program ezt a hálópontok átszámozásával veszi figyelembe: a vezetékkel összekötött két hálópont egyikének sorszámát felülírja a másik sorszámával. Ezt a műveletet megfelelő rend szerint minden összeköttetés-darabra elvégezve, végülis egy ólyan bélópont számozás áll elő, amelynél az elektromosan ekvivalens hálópontok azonos sorszámot viselnek. Ez a számozás már megfelelő a program további részei részére. A gépi tervezés során tipikus követelmény, hogy égy-egy áramkör szimulációjára többször visszatér- Messünk (különböző analízisek, az áramkör változatainak vizsgálata). Ilyenkor nem kell esetenként elvégeznünk a grafikus áramkörbevitelt. Az egyszer képernyőre rajzolt áramkör lyukszalagon tárolható (lásd a 2. ábra tömbvázlatán a szaggatottal jelöltek). Egy későbbi időpontban ezt a szalagot a gépbe olvasva, a kapcsolási rajz megjelenik a képernyőn, s az áramkör (közvetlenül a beolvasott formában vagy ha kell módosítások után) alávethető az újabb analízisnek. A grafikus dokumentálás Mintha mérőműszerrel és oszcilloszkóppal felszerelve mérni kezdenénk a kérdéses áramkör deszkamodelljén pontosan ebben a formában szolgáltatja a program a képernyő előtt ülő tervező részére az eredményeket. Ahol csak lehet, függvények formájában, grafikus módon történik az eredményközlés. Igen nagy lépés ez a szemléletesség, áttekinthetőség irányában, összehasonlítva a nem interaktív szimuláció táblázatos eredményközlésével, vagy legjobb esetben durva kvantálású sornyomtatós függvényábrázolásával. Az eredményközlés módja analízisről analízisre változik. Az egyenáramú analízis végén megjelenik a vizsgált áramkör képe, s mellette az ernyő jobb alsó sarkában egy kis keretezett mező (4. ábra). Ez utóbbi úgy funkcionál most, mint egy digitális voltmérő kijelzője. A CURSOR-ral mint a voltmérő DC ANALÍZIS EREDMÉNYEI 4. ábra. Eredményközlés az egyenáramú analízis után. A jobb alsó sárokban mindig annak a csomópontnak a feszültsége látható, amelyre a képernyőn rámutattunk 5. ábra. Szabadon futó multivibrátor rajza a képernyőn 2(í0
5 DR. SZÉKELY V. DR. TÁRNAY K. BERNUS '.; TRANZ-TRAN 3/D SZIMULÁCIÓS PROGRAM mérőfejével rálépve" a hálózat bármely pontjára, a keretezett mezőben megjelenik az illető pont feszültsége. Figyeljük meg: a 4. ábrán a CURSOR éppen a jobb oldali tranzisztor emitterén van, s a jobb alsó sarokban e pont 8,701 V feszültségét olvashatjuk le. A -tranziens analízis során egészen más típusú eredményközlés szükséges. Mintha oszcilloszkópernyőn jelennének meg a tranziens hullámformák így volt a legcélszerűbb megoldani az ábrázolást. Nézzük meg ezt egy példán. Az 5. ábrán egy szabadon futó multivibrátort látunk. Ennek tranziens analízis eredményét adja a 6. ábra. A folytonos vonal a bal oldali tranzisztor bázisának, a pontvonal a kollektorának számolt hullámformáját mutatja. A hálózat akármelyik pontjának jelalakját megnézhetjük így. Mint a DC dokumentálásnál, itt is a CURSOR-ral kell rámutatni a kérdéses csomópontra ennek hatására megjelenik az illető pont jelformája. Több csomópont hullámformáját is egymásra rajzolhatjuk; a kép hasonló a többsugaras oszcilloszkóp által szolgáltatotthoz. A display kis felbontóképessége miatt a tranziens időfüggvények finomabb részletei elveszhetnek. Ezen segít a dokumentálás nagyításfunkciója: a függvények kijelölt kis részletei kinagyíthatok a teljes képernyőméretre. Kijelölhetjük pl. mint nagyítandót a 6. ábra bázis hullámformájának egy kis részletét (7a ábra). A nagyítási utasítás hatására ez a részlet a teljes képet betölti (7b ábra), és így a hullámforma finom részletei tanulmányozhatók. A kis felbontóképesség még egy vonatkozásban is okozott itt gondokat. A megjelenített függvényeket valami módon skáláznunk kell, hogy róluk számszerű értékek leolvashatók legyenek. A szokásos megoldás, a kottázott osztásvonalakkal ellátott koordinátatengely itt szóba sem jöhetett: egyszerűen nem maradt volna hely a függvényeknek. Végül ezt a problémát is a CURSOR segítségével oldottuk meg. A jobb alsó sarok kis mezejében most két számadatot látunk (6. ábra), ezek a CURSOR pillanatnyi koordinátái. A függőleges koordináta voltokat, a vízszintes másodperceket jelent, mivel a CURSOR most a feszültség idő koordináta-rendszerünkben mozog. 6. ábra. A tranziens analízis eredményközlése: multivibrátor bázis és kollektor hullámformája a képernyőn 7. ábra. A függvények részleteinek kinagyítása: aj a bázishullámformán kijelöltük a nagyítandó részletet; b) most ez tölti be az egész képernyőt Ahogy a CURSOR-t elmozdítjuk, úgy változik ez a két kiírt koordináta-adat. Ráállva tehát a megjelenített függvény bármely pontjára, e pont adatai a jobb alsó sarokban számszerűen leolvashatók. A tapasztalatok egyébként azt mutatják, hogy ez igen célszerű módja a megjelenített függvények skálázásának. Pontos és ugyanakkor kényelmes leolvasási lehetőséget biztosít ugyanis. Véleményünk szerint, még ha a felbontóképesség megengedi is a skálázott koordinátatengelyek rajzolását, akkor is inkább a fent vázolt megoldást célszerű alkalmazni. A transzfer karakterisztika dokumentálás lényegében nem vet fel újabb problémákat a tranziens analízishez képest. Az egyedüli eltérés az, hogy itt feszültség feszültség függvények ábrázolása a feladat, de a megjelenítési lehetőségek, részletek kinagyítása, skálázás módja teljesen megegyezik a tranziens dokumentálásnál vázolttal. Ezért itt csak ^ egyetlen példára szorítkozunk: egy TTL invertert és transzfer karakterisztikáját látjuk a 8. és 9. ábrákon. Valamivel bonyolultabb problémákat vet fel az AC analízis eredményeinek dokumentálása. Itt ugyanis többféle ábrázolási mód szokásos ; Bode-diagramok, ill. komplex helygörbe jellegű ábrák. Éppen 261
6 flc HELYGORBE X Y F HZ 4Í. fnsáaabinl 9. dfira. Analízis után így jeleníthető meg az inverter transzfer 'karakterisztikája 11. ábra. A 4. ábra erősítőjének helygörbéje a komplex síkon ezért itt választási lehetőséget adtunk a tervezőnek. Kérhet ' amplitúdódiagramot (függőleges tengely: átvitel db-ben, vízszintes: logaritmikus frekvenciatengely), fázisdiagramot (függőleges tengely: fázisszög, vízszintes: logaritmikus frekvencia), helygörbét (függőleges tengely az átvitel képzetes, vízszintes a valós része, paraméter a frekvencia). A 4. ábrán egy hangfrekvenciás erősítő kapcsolását láttuk. Ennek AC analízisét elvégezve, az eredményeket amplitúdódiagram és helygörbe formájában jelenítettük meg (10. és 11. ábra). A részletek kinagyíthatósága, értékleolvasás a CURSOR segítségével mindez azonos az eddig bemutatottakkal. Üj gond viszont a frekvenciával paraméterezett helygörbénél a paraméterérték leolvasásának biztosítása. Ezt úgy oldottuk meg, hogy egy villogó pont mozgatható a helygörbén a legkisebb frekvenciáktól a legnagyobbig s a ponthoz tartozó frekvenciaérték is megjelenik a kép jobb alsó sarkában. Következtetések Értékelnünk kell végül, hogy mi a kisgépes interaktív program helye az áramkörszimulációs programok sorában. Gyakori ellenvetés a kisgépes megoldással szemben, hogy az nem alkalmas nagy hálózatok analízisére. Tapasztalataink szerint viszont gyakorlati áramkörtervezésl munkánál ritkán szükséges 30 csomópontnál nagyobb hálózat analóg jellegű analízise (a tervező nem. is igen tud ennél többet egyszerre áttekinteni). A szimulációt célszerű a hálózat elkülöníthető részein külön-külön végezni így viszont a kisgépes program is alkalmas a problémák jelentős részének megoldására. Hátránynak látszik még a kisgépes változat relatív lassúsága. Valóban, a nagyobb TRANZ-TRAN változatokhoz képest szor lassúbb a TPA-i program. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy az utóbbi gazdaságtalant A gépórák árát összevetve, a kisgép szor olcsóbb üzemű, mint egy közepes vagy nagygép végülis tehát rajta gazdaságosabb a TRANZ-TRAN program futtatása. A közvetlen hozzáférés az, hogy a program kisgépen- helyben lehet, és órán belül eredményeket 262
7 DR. SZÉKELY V.-DR. TARNAY K. BERNUS P.: TRANZ-TRAN 3/D SZIMULÁCIÓS PROGRAM szolgáltathat olyan előny, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni. És a számítástechnika hardwareeszközeinek utóbbi években mutatkozó fejlődési iránya további perspektívákat nyit. A TPA-i-hez hasonló teljesítőképességű, mikroprocesszoros kisszámítógépek elterjedése várható, drasztikus árés méretcsökkenéssel. A tervező asztalán álló mikroprocesszoros kisszámítógép + display egység már ma is realitás és néhány éy múlva nem fog többe kerülni, mint egy komolyabb laborműszer. A kisgépes tervezőprogramok ( mint a most bemutatott TRANZ- TRAN 3/D) ekkor demonstrálják majd nyilvánvalóan valódi jelentőségüket. IRODALOM [1] Dr. Tarnay K. dr. Székely V.: A TRANZ-TRAN nemlineáris áramköranalízis program. Híradástechnika, XXIV. évf. 9. sz old. (1973) {2] Dr. Tarnay K.-*dr. Székely V.: TRANZ-TRAN 2 nemlineáris áramköranalízis rendszer. A Programozási Rendszerek '72 találkozó kiadványa, old., Szeged, [3] Bencsáth P. dr. Székely V.: A TRANZ-TRAN áramköranalízis program és alkalmazása a hibridáramkörök tervezésében, HIKI Közlemények, XVII. évi. 1. szám, old. (1977) [4] V. Székely K. Tarnay: TRANZ-TRAN 3/A a new circuit analysis program for small computers. Proceedings of the Third International Symposium on Network Theory, pp , Split, 1 5. Sept [5] Dr. Székely V. dr. Tarnay K. Rencz M. Baji P.: TRANZ-TRAN 3 új áramköranalízis programrendszer a TPA-i számítógépre. Programozási Rendszerek '75 konferencia előadásai, NJSZT kiadvány, old., Szeged [6] V. Székely K. Tarnay: Accurate algorithm for temperature calculation of devices in nonlinear circuit analysis programs. Electronics Letters, V. 8, No. 19, pp (1972) [7] V. Székely: Accurate calculation of device heat dynamics: a special feature of TRANZ-TRAN circuit analysis program. Electronics Letters, V. 9, No. 6, pp (1973) [8] Dr. Tarnay K. dr. Székely V.: A TRANZ-TRAN 2 áramköranalízis program. Egyetemi jegyzet, Tankönyvkiadó, Budapest, 1975.
ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA
ÁRAMKÖRÖK SZIMULÁCIÓJA Az áramkörök szimulációja révén betekintést nyerünk azok működésébe. Meg tudjuk határozni az áramkörök válaszát különböző gerjesztésekre, különböző üzemmódokra. Végezhetők analóg
1. Egy lineáris hálózatot mikor nevezhetünk rezisztív hálózatnak és mikor dinamikus hálózatnak?
Ellenörző kérdések: 1. előadás 1/5 1. előadás 1. Egy lineáris hálózatot mikor nevezhetünk rezisztív hálózatnak és mikor dinamikus hálózatnak? 2. Mit jelent a föld csomópont, egy áramkörben hány lehet belőle,
Áramkörök számítása, szimulációja és mérése próbapaneleken
Áramkörök számítása, szimulációja és mérése próbapaneleken. Munkapontbeállítás Elektronika Tehetséggondozás Laboratóriumi program 207 ősz Dr. Koller István.. NPN rétegtranzisztor munkapontjának kiszámítása
ELEKTRONIKA I. (KAUEL11OLK)
Félévi követelmények és beadandó feladatok ELEKTRONIKA I. (KAUEL11OLK) tárgyból a Villamosmérnöki szak levelező tagozat hallgatói számára Óbuda Budapest, 2005/2006. Az ELEKTRONIKA I. tárgy témaköre: Az
Digitálistechnika II. 1. rész
Digitálistechnika II. 1. rész Oktatási cél: A tárgy keretében a Digitális technika I. tárgyban szerzett elméleti ismeretek elmélyítésére kerül sor. A hallgatók gyakorlati feladat-megoldások segítségével
1. Általános jellemzés, szolgáltatások. A TRANZ-TRAN programrendszer félvezetődiódákat,
mm DR. T A R N A Y KÁLMÁN DR. SZÉKELY VLADIMÍR BME Elektronikus Eszközök Tanszék A T R A N Z - T R A N n e m l i n e á r i s á r a m k ö r a n a l í z i s p r o g r a m ETO 621,372.2.09:681.3.06 Az áramkörtervezői
Elektronika I. Gyakorló feladatok
Elektronika I. Gyakorló feladatok U I Feszültséggenerátor jelképe: Áramgenerátor jelképe: 1. Vezesse le a terheletlen feszültségosztóra vonatkozó összefüggést: 2. Vezesse le a terheletlen áramosztóra vonatkozó
Szimmetrikus bemenetű erősítők működésének tanulmányozása, áramköri paramétereinek vizsgálata.
El. II. 5. mérés. SZIMMETRIKUS ERŐSÍTŐK MÉRÉSE. A mérés célja : Szimmetrikus bemenetű erősítők működésének tanulmányozása, áramköri paramétereinek vizsgálata. A mérésre való felkészülés során tanulmányozza
Elektronikus műszerek Analóg oszcilloszkóp működés
1 1. Az analóg oszcilloszkópok általános jellemzői Az oszcilloszkóp egy speciális feszültségmérő. Nagy a bemeneti impedanciája, ezért a voltmérőhöz hasonlóan a mérendővel mindig párhuzamosan kell kötni.
BMF, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Híradástechnika Intézet. Aktív Szűrő Mérése - Mérési Útmutató
Aktív Szűrő Mérése - Mérési Útmutató A mérést végezte ( név, neptun kód ): A mérés időpontja: - 1 - A mérés célja, hogy megismerkedjenek a Tina Pro nevű simulációs szoftverrel, és elsajátítsák kezelését.
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Diszkrét aktív alkatrészek és egyszerû alkalmazásaik. Elmélet A diszkrét aktív elektronikai alkatrészek (dióda, különbözõ tranzisztorok, tirisztor) elméleti
MICROCAP PROGRAMRENDSZER HASZNÁLATA
1 MICROCAP PROGRAMRENDSZER HASZNÁLATA A mérést végezte: Csoport: A mérés időpontja: A méréshez felhasznált eszközök: -Számítógépes mérés -printer A vizsgált áramkör neve:...... A mérésvezető tanár tölti
Integrált áramkörök/2. Rencz Márta Elektronikus Eszközök Tanszék
Integrált áramkörök/2 Rencz Márta Elektronikus Eszközök Tanszék Mai témák MOS áramkörök alkatrészkészlete Bipoláris áramkörök alkatrészkészlete 11/2/2007 2/27 MOS áramkörök alkatrészkészlete Tranzisztorok
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Mûveleti erõsítõk egyenáramú jellemzése és alkalmazásai. Elmélet Az erõsítõ fogalmát valamint az integrált mûveleti erõsítõk szerkezetét és viselkedését
EGYENÁRAMÚ TÁPEGYSÉGEK
dátum:... a mérést végezte:... EGYENÁRAMÚ TÁPEGYSÉGEK m é r é s i j e g y z k ö n y v 1/A. Mérje meg az adott hálózati szabályozható (toroid) transzformátor szekunder tekercsének minimálisan és maximálisan
Elektronika 2. TFBE1302
Elektronika 2. TFBE1302 Mérőműszerek Analóg elektronika Feszültség és áram mérése Feszültségmérő: V U R 1 I 1 igen nagy belső ellenállású mérőműszer párhuzamosan kapcsolandó a mérendő alkatrésszel R 3
Az együttfutásról általában, és konkrétan 2.
Az együttfutásról általában, és konkrétan 2. Az első részben áttekintettük azt, hogy milyen számítási eljárás szükséges ahhoz, hogy egy szuperheterodin készülék rezgőköreit optimálisan tudjuk megméretezni.
A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése.
A kísérlet, mérés megnevezése célkitűzései: Váltakozó áramú körök vizsgálata, induktív ellenállás mérése, induktivitás értelmezése. Eszközszükséglet: tanulói tápegység funkcionál generátor tekercsek digitális
1. Generáció( ):
Generációk: 1. Generáció(1943-1958): Az elektroncsövet 1904-ben találták fel. Felfedezték azt is, hogy nemcsak erősítőként, hanem kapcsolóként is alkalmazható. A csövek drágák, megbízhatatlanok és rövid
Logaritmikus erősítő tanulmányozása
13. fejezet A műveleti erősítők Logaritmikus erősítő tanulmányozása A műveleti erősítő olyan elektronikus áramkör, amely a két bemenete közötti potenciálkülönbséget igen nagy mértékben fölerősíti. A műveleti
Bevezetés az elektronikába
Bevezetés az elektronikába 4. Logikai kapuáramkörök Felhasznált irodalom Dr. Gárdus Zoltán: Digitális rendszerek szimulációja Mádai László: Logikai alapáramkörök BME FKE: Logikai áramkörök Colin Mitchell:
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Passzív alkatrészek és passzív áramkörök. Elmélet A passzív elektronikai alkatrészek elméleti ismertetése az. prezentációban található. A 2. prezentáció
X. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ
X. ANALÓG JELEK ILLESZTÉSE DIGITÁLIS ESZKÖZÖKHÖZ Ma az analóg jelek feldolgozása (is) mindinkább digitális eszközökkel és módszerekkel történik. A feldolgozás előtt az analóg jeleket digitalizálni kell.
VIII. BERENDEZÉSORIENTÁLT DIGITÁLIS INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK (ASIC)
VIII. BERENDEZÉSORIENTÁLT DIGITÁLIS INTEGRÁLT ÁRAMKÖRÖK (ASIC) 1 A korszerű digitális tervezés itt ismertetendő (harmadik) irányára az a jellemző, hogy az adott alkalmazásra céleszközt (ASIC - application
DTMF Frekvenciák Mérése Mérési Útmutató
ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet DTMF Frekvenciák Mérése Mérési Útmutató A mérést végezte: Neptun kód: A mérés időpontja: Bevezető A Proto Board 2. mérőkártya olyan
Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető
A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 481 03 Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető Tájékoztató A vizsgázó az
11.2. A FESZÜLTSÉGLOGIKA
11.2. A FESZÜLTSÉGLOGIKA Ma a feszültséglogika számít az uralkodó megoldásnak. Itt a logikai változó két lehetséges állapotát két feszültségérték képviseli. Elvileg a két érték minél távolabb kell, hogy
KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA
KAPCSOLÁSI RAJZ KIDOLGOZÁSA Az elektronikai tervezések jelentős részénél a kiindulási alap a kapcsolási rajz. Ezen összegezzük, hogy milyen funkciókat szeretnénk megvalósítani, milyen áramkörökkel. A kapcsolási
Oszcillátor tervezés kétkapu leírófüggvényekkel
Oszcillátor tervezés kétkapu leírófüggvényekkel (Oscillator design using two-port describing functions) Infokom 2016 Mészáros Gergely, Ladvánszky János, Berceli Tibor October 13, 2016 Szélessávú Hírközlés
Műveleti erősítők. 1. Felépítése. a. Rajzjele. b. Belső felépítés (tömbvázlat) c. Differenciálerősítő
Műveleti erősítők A műveleti erősítők egyenáramú erősítőfokozatokból felépített, sokoldalúan felhasználható áramkörök, amelyek jellemzőit A u ', R be ', stb. külső elemek csatlakoztatásával széles határok
Hobbi Elektronika. Bevezetés az elektronikába: Logikai kapuáramkörök
Hobbi Elektronika Bevezetés az elektronikába: Logikai kapuáramkörök 1 Felhasznált irodalom Dr. Gárdus Zoltán: Digitális rendszerek szimulációja BME FKE: Logikai áramkörök Colin Mitchell: 200 Transistor
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 523 02 Elektronikai technikus
Négyszög - Háromszög Oszcillátor Mérése Mérési Útmutató
ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet Négyszög - Háromszög Oszcillátor Mérése Mérési Útmutató A mérést végezte: Neptun kód: A mérés időpontja: A méréshez szükséges eszközök:
LECROY OSZCILLOSZKÓP ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL I. ON THE APPLICATIONS OF THE OSCILLOSCOPE OF LECROY I. Bevezetés. Az oszcilloszkóp főbb jellemzői
DR. ZSIGMOND GYULA FODOR LÁSZLÓ LECROY OSZCILLOSZKÓP ALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEIRŐL I. ONT THE APPLICATIONS OF THE OSCILLOSCOPE OF LECROY I. A cikk ismerteti egy LeCroy oszcilloszkóp néhány lehetséges alkalmazását
Fourier-sorfejtés vizsgálata Négyszögjel sorfejtése, átviteli vizsgálata
Fourier-sorfejtés vizsgálata Négyszögjel sorfejtése, átviteli vizsgálata Reichardt, András 27. szeptember 2. 2 / 5 NDSM Komplex alak U C k = T (T ) ahol ω = 2π T, k módusindex. Időfüggvény előállítása
Digitális tárolós oszcilloszkópok
1 Az analóg oszcilloszkópok elsősorban periodikus jelek megjelenítésére alkalmasak, tehát nem teszik lehetővé a nem periodikusan ismétlődő vagy csak egyszeri alkalommal bekövetkező jelváltozások megjelenítését.
Elektronika 11. évfolyam
Elektronika 11. évfolyam Áramköri elemek csoportosítása. (Aktív-passzív, lineáris- nem lineáris,) Áramkörök csoportosítása. (Aktív-passzív, lineáris- nem lineáris, kétpólusok-négypólusok) Két-pólusok csoportosítása.
2. MÉRÉS. Poto Board 4. mérőkártya. (Rádiós és optikai jelátvitel vizsgálata)
2. MÉRÉS Poto Board 4. mérőkártya (Rádiós és optikai jelátvitel vizsgálata) COM 3 LAB BMF-Kandó 2006 2 A mérést végezte: A mérés időpontja: A mérésvezető tanár tölti ki! Mérés vége:. Tartalom Bevezető.
Elektronika 1. 4. Előadás
Elektronika 1 4. Előadás Bipoláris tranzisztorok felépítése és karakterisztikái, alapkapcsolások, munkapont-beállítás Irodalom - Megyeri János: Analóg elektronika, Tankönyvkiadó, 1990 - U. Tiecze, Ch.
NEPTUN-kód: KHTIA21TNC
Kredit: 5 Informatika II. KHTIA21TNC Programozás II. oratórium nappali: 2 ea+ 0 gy+ 0 KMAPR22TNC Dr. Beinschróth József Az aláírás megszerzésnek feltétele: a félév folyamán 2db. ZH mindegyikének legalább
Logikai áramkörök. Informatika alapjai-5 Logikai áramkörök 1/6
Informatika alapjai-5 Logikai áramkörök 1/6 Logikai áramkörök Az analóg rendszerekben például hangerősítő, TV, rádió analóg áramkörök, a digitális rendszerekben digitális vagy logikai áramkörök működnek.
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI ÉRETTSÉGI VIZSGA VIZSGA 2009. 2006. május 22. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok
Analóg elektronika - laboratóriumi gyakorlatok. Mûveleti erõsítõk váltakozó-áramú alkalmazásai. Elmélet Az integrált mûveleti erõsítõk váltakozó áramú viselkedését a. fejezetben (jegyzet és prezentáció)
IRÁNYÍTÁSTECHNIKAI ALAPFOGALMAK, VEZÉRLŐBERENDEZÉSEK FEJLŐDÉSE, PLC-GENERÁCIÓK
IRÁNYÍTÁSTECHNIKAI ALAPFOGALMAK, VEZÉRLŐBERENDEZÉSEK FEJLŐDÉSE, PLC-GENERÁCIÓK Irányítástechnika Az irányítás olyan művelet, mely beavatkozik valamely műszaki folyamatba annak: létrehozása (elindítása)
A tervfeladat sorszáma: 1 A tervfeladat címe: ALU egység 8 regiszterrel és 8 utasítással
.. A tervfeladat sorszáma: 1 A ALU egység 8 regiszterrel és 8 utasítással Minimálisan az alábbi képességekkel rendelkezzen az ALU 8-bites operandusok Aritmetikai funkciók: összeadás, kivonás, shift, komparálás
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Elektronikai műszerész szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 34 522 03 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma: Tanulók
XI. DIGITÁLIS RENDSZEREK FIZIKAI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK KÉRDÉSEI Ebben a fejezetben a digitális rendszerek analóg viselkedésével kapcsolatos témákat
XI. DIGITÁLIS RENDSZEREK FIZIKAI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK KÉRDÉSEI Ebben a fejezetben a digitális rendszerek analóg viselkedésével kapcsolatos témákat vesszük sorra. Elsőként arra térünk ki, hogy a logikai értékek
Békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakközépiskola "Az új szakképzés bevezetése a Keményben" TÁMOP-2.2.5.
Szakképesítés: Log Autószerelő - 54 525 02 iszti Tantárgy: Elektrotechnikaelektronika Modul: 10416-12 Közlekedéstechnikai alapok Osztály: 12.a Évfolyam: 12. 32 hét, heti 2 óra, évi 64 óra Ok Dátum: 2013.09.21
Matlab Fuzzy Logic Toolbox
Matlab Fuzzy Logic Toolbox The Future looks Fuzzy Newsweek, May, 28, 1990. A fuzzy irányítási rendszerek vizsgálatára Windows alatt futó Matlab programcsomag szimulációs eszközeit és a Matlab-ra ráépülő
Bevezetés az elektronikába
Bevezetés az elektronikába 3. Astabil multivibrátorok alkalmazása 1 Ismétlés: astabil multivibrátor Amikor T2 kinyit, Uc2 alacsony (néhány tized V) lesz, az eredetileg feltöltöt kondenzátor negatívbe viszi
Bevezetés a méréstechnikába és jelfeldolgozásba 7. mérés RC tag Bartha András, Dobránszky Márk
Bevezetés a méréstechnikába és jelfeldolgozásba 7. mérés 2015.05.13. RC tag Bartha András, Dobránszky Márk 1. Tanulmányozza át az ELVIS rendszer rövid leírását! Áttanulmányoztuk. 2. Húzzon a tartóból két
Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer
Rendszertechnikai átviteli karakterisztika számítógépes mérése Automatizált frekvenciaátviteli mérőrendszer Samu Krisztián, BME-FOT megvalósítása Labview fejlesztőkörnyezetben Gyakori műszaki feladat,
Tranzisztoros erősítő vizsgálata. Előzetes kérdések: Mire szolgál a bázisosztó az erősítőkapcsolásban? Mire szolgál az emitter ellenállás?
Tranzisztoros erősítő vizsgálata Előzetes kérdések: Mire szolgál a bázisosztó az erősítőkapcsolásban? Mire szolgál az emitter ellenállás? Mi az emitterkövető kapcsolás 3 jellegzetessége a földelt emitterűhöz
Passzív és aktív aluláteresztő szűrők
7. Laboratóriumi gyakorlat Passzív és aktív aluláteresztő szűrők. A gyakorlat célja: A Micro-Cap és Filterlab programok segítségével tanulmányozzuk a passzív és aktív aluláteresztő szűrők elépítését, jelátvitelét.
Előadó: Nagy István (A65)
Programozható logikai áramkörök FPGA eszközök Előadó: Nagy István (A65) Ajánlott irodalom: Ajtonyi I.: Digitális rendszerek, Miskolci Egyetem, 2002. Ajtonyi I.: Vezérléstechnika II., Tankönyvkiadó, Budapest,
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. május 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. május 18. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Áramgenerátorok alapeseteinek valamint FET ekkel és FET bemenetű műveleti erősítőkkel felépített egyfokozatú erősítők vizsgálata.
El. II. 4. mérés. 1. Áramgenerátorok bipoláris tranzisztorral A mérés célja: Áramgenerátorok alapeseteinek valamint FET ekkel és FET bemenetű műveleti erősítőkkel felépített egyfokozatú erősítők vizsgálata.
1. A berendezés programozása
1. A berendezés programozása Az OMRON ZEN programozható relék programozása a relé előlapján elhelyezett nyomógombok segítségével végezhető el. 1. ábra ZEN vezérlő előlapja és a kezelő gombok Ha a beállítások
Nemlineáris áramkörszimuláció személyi számítógépen
Nemlineáris áramkörszimuláció személyi számítógépen DR. SZÉKELY VLADIMÍR FÁBRY GÉZA LACZIK ZSOLT POPPE ANDRÁS BME Elektronikus Eszközök Tanszék -FISER JÓZSEF - ÖSSZEFOGLALÁS A cikk egy népszerű személyi
SYS700-A Digitális szabályozó és vezérlõ modul DDC rendszerelemek, DIALOG-III család. Terméktámogatás:
DDC rendszerelemek, DIALOG-III család KIVITEL ALKALMAZÁS A SYS00-A a Dialog-III készülékcsalád analóg jelek kezelésére alkalmas tagja, amely kifejezetten épületgépészeti szabályozási és vezérlési feladatok
Szimuláció RICHARD M. KARP és AVI WIGDERSON. (Készítette: Domoszlai László)
Szimuláció RICHARD M. KARP és AVI WIGDERSON A Fast Parallel Algorithm for the Maximal Independent Set Problem című cikke alapján (Készítette: Domoszlai László) 1. Bevezetés A következőkben megadott algoritmus
A felmérési egység kódja:
A felmérési egység lajstromszáma: 0161 A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: A kódrészletek jelentése: Elektro//50/Ism/Rok Elektronika-távközlés szakképesítés-csoportban, a célzott 50-es
Számítógép programok katalógusa, 1971*
Számítógép programok katalógusa, 1971* ETO 621.39:681.3.06(0S5) Az alábbi összeállítás az elektronikára vonatkozó, 1971-ben elkzült számítógép programok katalógusát tartalmazza. A programok adatait az
Elektronika 2. TFBE5302
Elektronika 2. TFBE5302 Mérőműszerek Analóg elektronika Feszültség és áram mérése Feszültségmérő: V U R 1 I 1 igen nagy belső ellenállású mérőműszer párhuzamosan kapcsolandó a mérendő alkatrésszel R 3
2.Előadás ( ) Munkapont és kivezérelhetőség
2.lőadás (207.09.2.) Munkapont és kivezérelhetőség A tranzisztorokat (BJT) lineáris áramkörbe ágyazva "működtetjük" és a továbbiakban mindig követelmény, hogy a tranzisztor normál aktív tartományban működjön
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
Azonosító jel NSZI 0 6 0 6 OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Szakmai előkészítő érettségi tantárgyi verseny 2006. április 19. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK DÖNTŐ ÍRÁSBELI FELADATOK Az írásbeli időtartama: 240 perc 2006
A DIGITÁLIS ELEKTRONIKA OKTATÁSÁBAN SIMULATION IN TEACHING OF DIGITAL ELECTRONICS. BALÁSHÁZI BÉLA főiskolai adjunktus VERES GYÖRGY főiskolai adjunktus
BALÁSHÁZI BÉLA főiskolai adjunktus VERES GYÖRGY főiskolai adjunktus SZIMULÁCIÓ A DIGITÁLIS ELEKTRONIKA OKTATÁSÁBAN SIMULATION IN TEACHING OF DIGITAL ELECTRONICS The first part of the article is about short
MIKROELEKTRONIKA, VIEEA306
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem MIKROELEKTRONIKA, VIEEA306 A MOS inverterek http://www.eet.bme.hu/~poppe/miel/hu/13-mosfet2.ppt http://www.eet.bme.hu Vizsgált absztrakciós szint RENDSZER
Integrált áramkörök/3 Digitális áramkörök/2 CMOS alapáramkörök Rencz Márta Ress Sándor
Integrált áramkörök/3 Digitális áramkörök/2 CMOS alapáramkörök Rencz Márta Ress Sándor Elektronikus Eszközök Tanszék Mai témák A CMOS inverter, alapfogalmak működés, számitások, layout CMOS kapu áramkörök
elektronikus adattárolást memóriacím
MEMÓRIA Feladata A memória elektronikus adattárolást valósít meg. A számítógép csak olyan műveletek elvégzésére és csak olyan adatok feldolgozására képes, melyek a memóriájában vannak. Az információ tárolása
Kombinációs hálózatok és sorrendi hálózatok realizálása félvezető kapuáramkörökkel
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék Kombinációs hálózatok és sorrendi hálózatok realizálása félvezető kapuáramkörökkel Segédlet az Irányítástechnika I.
Összefüggő szakmai gyakorlat témakörei
Összefüggő szakmai gyakorlat témakörei Villamosipar és elektronika ágazat Elektrotechnika gyakorlat 10. évfolyam 10 óra Sorszám Tananyag Óraszám Forrasztási gyakorlat 1 1.. 3.. Forrasztott kötés típusai:
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 1:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÁVKÖZLÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA MINTAFELADATOK
TÁVKÖZLÉS ISMERETEK EMELT SZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. Elektrotechnika feladat R-C tag számítása Maximális pontszám: 25 pont Az U = 230 V effektív értékű, f = 50 Hz-es hálózatra egy soros
III. félvezetők elméleti kérdések 1 1.) Milyen csoportokba sorolhatók az anyagok a fajlagos ellenállásuk alapján?
III. félvezetők elméleti kérdések 1 1.) Milyen csoportokba sorolhatók az anyagok a fajlagos ellenállásuk alapján? 2.) Mi a tiltott sáv fogalma? 3.) Hogyan befolyásolja a tiltott sáv szélessége az anyagok
Függőleges koncentrált erőkkel csuklóin terhelt csuklós rúdlánc számításához
1 Függőleges koncentrált erőkkel csuklóin terhelt csuklós rúdlánc számításához Az interneten való nézelődés során találkoztunk az [ 1 ] művel, melyben egy érdekes és fontos feladat pontos(abb) megoldásához
sz. mérés (négypólus)
14 2.4 4. sz. mérés (négypólus) 4.10 Négypólus paraméterek mérése, T kapcsolás (4.10-3 ábrától a 4.10-11 ábráig) 10. ábra A jegyzetben általánosan tárgyaltuk a négypólusokat, a mérend T típusú négypólus
KAPSCH Meridian alközpont analóg mellékállomási jelzésrendszerének mérése
KAPSCH Meridian alközpont analóg mellékállomási jelzésrendszerének mérése Összeállította: Mészáros István tanszéki mérnök 1 A mérés célja egy adott alközpont analóg mellékállomási jelzésrendszerének megismerése,
A számítógépek felépítése. A számítógép felépítése
A számítógépek felépítése A számítógépek felépítése A számítógépek felépítése a mai napig is megfelel a Neumann elvnek, vagyis rendelkezik számoló egységgel, tárolóval, perifériákkal. Tápegység 1. Tápegység:
FÉLVEZETŐ ESZKÖZÖK II. Elektrotechnika 5. előadás
FÉLVEZETŐ ESZKÖZÖK II. Elektrotechnika 5. előadás A tranzisztor felfedezése A tranzisztor kifejlesztését a Lucent Technologies kutatóintézetében, a Bell Laboratóriumban végezték el. A laboratóriumban három
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Tranziens földzárlatvédelmi funkció
Dokumentum azonosító: PP-13-21510 Budapest, 2018. március A leírás verzió-információja Verzió Dátum Változás Szerkesztette 1.0 2014-01-07 Első angol nyelvű kiadás Petri 1.1 (H) 2015-05-17 Magyar változat
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ)
Méréselmélet és mérőrendszerek 2. ELŐADÁS (1. RÉSZ) KÉSZÍTETTE: DR. FÜVESI VIKTOR 2016. 10. Mai témáink o A hiba fogalma o Méréshatár és mérési tartomány M é r é s i h i b a o A hiba megadása o A hiba
EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA
Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,
MINTA Írásbeli Záróvizsga Mechatronikai mérnök MSc. Debrecen,
MINTA Írásbeli Záróvizsga Mechatronikai mérnök MSc Debrecen, 2017. 01. 03. Név: Neptun kód: Megjegyzések: A feladatok megoldásánál használja a géprajz szabályait, valamint a szabványos áramköri elemeket.
Gépészeti rendszertechnika (NGB_KV002_1)
Gépészeti rendszertechnika (NGB_KV002_1) 2. Óra Kőrös Péter Közúti és Vasúti Járművek Tanszék Tanszéki mérnök (IS201 vagy a tanszéken) E-mail: korosp@ga.sze.hu Web: http://www.sze.hu/~korosp http://www.sze.hu/~korosp/gepeszeti_rendszertechnika/
Programozó- készülék Kezelőkozol RT óra (pl. PC) Digitális bemenetek ROM memória Digitális kimenetek RAM memória Analóg bemenet Analóg kimenet
2. ZH A csoport 1. Hogyan adható meg egy digitális műszer pontossága? (3p) Digitális műszereknél a pontosságot két adattal lehet megadni: Az osztályjel ±%-os értékével, és a ± digit értékkel (jellemző
ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA TÁVKÖZLÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA MINTAFELADATOK
TÁVKÖZLÉSI ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA MINTAFELADATOK 1. Egyenáramú hálózat számítása 13 pont Az ábrán egy egyenáramú ellenállás hálózat látható, melyre Ug = 12 V feszültséget kapcsoltak. a)
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 19. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 19. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. október 24. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. október 24. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
CAD-CAM-CAE Példatár
CAD-CAM-CAE Példatár A példa megnevezése: A példa száma: A példa szintje: CAx rendszer: Kapcsolódó TÁMOP tananyag rész: A feladat rövid leírása: VEM Rúdszerkezet sajátfrekvenciája ÓE-A05 alap közepes haladó
RC tag mérési jegyz könyv
RC tag mérési jegyz könyv Mérést végezte: Csutak Balázs, Farkas Viktória Mérés helye és ideje: ITK 320. terem, 2016.03.09 A mérés célja: Az ELVIS próbapanel és az ELVIS m szerek használatának elsajátítása,
ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. ELEKTRONIKAI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK
Mérési utasítás. P2 150ohm. 22Kohm
Mérési utasítás A mérés célja: Tranzisztorok és optocsatoló mérésén keresztül megismerkedni azok felhasználhatóságával, tulajdonságaival. A mérés során el kell készíteni különböző félvezető alkatrészek
Használható segédeszköz: Függvénytáblázat, szöveges adatok tárolására és megjelenítésére nem alkalmas zsebszámológép
A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 523 04 Mechatronikai technikus
Jelalakvizsgálat oszcilloszkóppal
12. fejezet Jelalakvizsgálat oszcilloszkóppal Fűrészjel és impulzusjel megjelenítése oszcilloszkóppal Az oszcilloszkópok feszültség vagy bármilyen feszültséggé átalakítható mennyiség időbeli változásának
Elektronikai tervezés Dr. Burány, Nándor Dr. Zachár, András
Elektronikai tervezés Dr. Burány, Nándor Dr. Zachár, András Elektronikai tervezés írta Dr. Burány, Nándor és Dr. Zachár, András Publication date 2013 Szerzői
Dr. Gyurcsek István. Példafeladatok. Helygörbék Bode-diagramok HELYGÖRBÉK, BODE-DIAGRAMOK DR. GYURCSEK ISTVÁN
Dr. Gyurcsek István Példafeladatok Helygörbék Bode-diagramok 1 2016.11.11.. Helygörbe szerkesztése VIZSGÁLAT: Mi a következménye annak, ha az áramkör valamelyik jellemző paramétere változik? Helygörbe