Első világháborús katonatemetők a Felvidéken 1.
|
|
- Adél Némethné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2
3 Első világháborús katonatemetők a Felvidéken 1. Pintér Tamás Rózsafi János Stencinger Norbert JOBBOS REPEJŐ NAGYPOLÁNY TAKCSÁNY VELKŐ VENDÉGI VILÁG PRAVROVCE REPEJOV VeĽká PoĽana Stakčín VeľKrop HOSTOVICE SVETLICE Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány Budapest, 2014
4 Előszó Idén száz éve, hogy kitört az első világháború, vagy ahogy akkor nevezték: a Nagy Háború. A harcok 52 hónapja alatt az Osztrák Magyar Monarchia részeként a háborúban részt vevő Magyar Királyság háborús katonai vesztesége nagyobb volt, mint a magyarság korábbi évszázadokban vívott harcai során elszenvedett vesztesége együttesen. A korabeli Magyarország területéről bevonult összesen 3,614 millió férfi, az 1910-es 18,264 millió fős összlakosság 19,78%-a. A harcok során elesett 661 ezer katona, a bevonultak 18,28%-a, az összlakosság 3,62%-a. A hadműveletek elérték az egykori Magyar Királyság felvidéki területeit is. A Monarchia hadseregének legkülönbözőbb nemzetiségű katonái mellett a magyar katonák a Kárpátokban az államuk ezeréves határait is védték a betörő orosz csapatokkal szemben. A Felvidéken 1914 őszétől 1915 tavaszáig folyt harcokban a szemben álló hadseregek több mint katonája lelte halálát. Sírjaik ma is ott domborulnak a Kárpátok magaslatain, völgyeiben meghúzódó 236 katonatemetőben. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány munkatársai 2011 óta kutatják a levéltárakban, és járják a helyszínen az egykori felvidéki harcok területét. Az elmúlt években együttműködés alakult ki az NHKA és a Kelet-Szlovákiában az első világháborús katonatemetőket felkutató, valamint felújításukat végző homonnai központú Klub vojenskej histórie Beskydy munkatársai között. Kutatási eredményeik kölcsönös megosztásával, információkkal, adatokkal segítik egymás munkáját. A szlovák szervezet által végzett, egyes helyszíneken időközben a Visegrádi Alap által is támogatott nemzetközi felújítási munkálatokban Magyarországról évek óta részt vesz a székesfehérvári központú Krajczáros Alapítvány is, önkénteseket szervezve és juttatva el a helyszínre. Az így létrejövő sokoldalú kutatási és helyreállítási munkálatokat Magyarország Kassai Főkonzulátusa is felkarolta, és a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya is támogatja. A közös munka jelenlegi állásáról, egyes felújított és már magyar nyelvű információs tájékoztató táblákkal is ellátott temetőkről ad rövid áttekintést ez a kis füzet. Reméljük, hogy hatására még többen kapcsolódnak be a felújítási munkálatokba, vagy indulnak el, hogy felkeressék ezeket a temetőket, és emlékezzenek a száz éve elesett hősi halottainkra. Budapest, október Pintér Tamás kuratóriumi elnök Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány 2
5 Harcok a Felvidéken ben Az első világháború idején az Osztrák Magyar Monarchia részét képező Magyar Királyság felvidéki területein 1914 novemberétől 1915 májusáig zajlottak hadműveletek. A frontvonal a Kárpátokban a Keleti-Beszkidek területén, az akkori Sáros, Zemplén és részben Ung vármegyéken át húzódott. A támadó orosz csapatok 1914 szeptemberében jelentek meg először az Uzsokiszorosnál, majd novemberben ismét megkísérelték a betörést a Kárpátokon keresztül az Osztrák Magyar Monarchia belső területére, hogy ily módon kizárják a birodalmat a további harcokból. Kelet felől a Bruszilov lovassági tábornok által vezetett 8. orosz hadsereg a Svetozar Boroević gyalogsági tábornok vezette 3. hadsereggel találta magát szemben, amikor az Orosz-hágón át betört az országba, majd Homonna és Szinna irányába folytatta az előrenyomulást. Az előretörést a Szurmay Sándor vezénylete alatt álló csapatoknak sikerült megakadályozni, amelyek november 27-én ellentámadásba mentek át, és visszafordulásra kényszerítették a támadókat. Ugyanezekben a napokban észak felől az orosz haderő XII. hadteste a Duklaiszoroson keresztül tört előre november én a vele szemben védekező 3. hadsereg III. hadteste visszavonult Sztropkó irányába. A Homonna és Szinna körzetében megvívott harcok után a Sztropkó Mezőlaborc közötti térségben a temesvári VII. hadtest, míg a Girált Sztropkó térségben a grazi III. hadtest védekezett. Az orosz támadó csapatoknak december 2-án Bártfát is sikerült Homonnai utcarészlet a harcok után 3
6
7 néhány napra elfoglalniuk. A Monarchia csapatai a várostól délre foglalták el védelmi állásaikat, majd onnan kiindulva ellentámadásba kezdtek, és kemény harcok árán december 9-én felszabadították Bártfát és környékét. Ezt követően sikeresen átkeltek a Kárpátok északi oldalára, és a limanowa łapanówi csatában hozzájárultak az osztrák magyar csapatok győzelméhez. Sebesültek elszállításra várnak 1915 januárjában a Monarchia hadvezetése összevonta csapatait a Duklai-szoros környékén levő településekre, mivel támadást terveztek az oroszok által körülzárt przemyśli erődrendszer felmentésére. A kárpáti téli csataként ismert támadás január 23-án indult meg, de nem járt eredménnyel. Sőt, néhány nappal később, január én az orosz ellentámadás áttörte az osztrák magyar csapatok védelmi állásait, és átjutott a Kárpátok déli oldalára. Az előrenyomulást kemény harcok árán február 5-én a Felsővízköz Szinna vonalon sikerült megállítani. Az orosz hadvezetés 1915 márciusának végén, Przemyśl elfoglalását követően a felszabaduló erőkkel döntő offenzívára szánta el magát a térségben. A Dmitrijev gyalogsági tábornok vezetése alatt álló 3. orosz hadsereg által végrehajtott támadás iránya a Laborc völgyében Homonna, az Ondava völgyében Sztropkó volt áprilisában az úgynevezett kárpáti húsvéti csatában Sztropkó környékén zajlottak a legsúlyosabb összecsapások. Az osztrák magyar hadvezetés által a súlyos helyzet miatt a térségbe átvezényelt további csapatok a német erőkből felállított Beszkid-hadtest közreműködésével végül megállították a támadást. A védekező harcokban súlyos küzdelmet folytatott a József főherceg irányítása alatt álló temesvári VII. hadtest kötelékében harcoló 17. közös és 20. honvéd hadosztály. Szinna térségében az oroszok már március 19-éről 20-ára virradóra megkezdték az előrenyomulásukat, amelyet a Felsőalmád Telepóc Zellő Újszomolnok vonalon sikerült megállítani az itt védekező XIX., illetve a Nagypolány Juhászlak Kistopolya Oroszpatak Harcos vonalon a VIII. és XIII. hadtestnek. Az áprilisi nagy harcok után a Monarchia csapatai megerősítették védelmi állásaikat, és a helyzet normalizálódott. A harcokban kisebb szünet állt be, majd május 2-án Galíciában Mackensen vezérezredes irányításával az osztrák magyar és német hadosztályokból felállított német 11. hadsereg sikeres offenzívát kezdett. 5
8 Ennek eredményeként Gorlice térségében áttörték az orosz védelmi vonalakat, és az így kialakult helyzetben a Felvidéken harcoló cári csapatok is visszavonultak. A Magyar Királyság területe hamarosan felszabadult. Katonatemetők a Felvidéken A Felvidéken lezajlott harcok mindkét oldalon nagy veszteségeket követeltek. Az elesettek eltemetése a frontvonal változása, mozgása miatt nagy nehézségekbe ütközött, ezért a harcmezőn számos temetetlen holttest maradt. Amikor azonban lehetséges volt, a személyazonosság megállapítása után végső nyugalomra helyezték az elesett katonák földi maradványait. A szertartást az elhunyt felekezetének megfelelő tábori lelkész végezte. Ha a szolgálata ezt nem tette lehetővé, akkor a csapat egyik kijelölt elöljárója és az egyházi személy későbbi időpontban szentelte meg a sírt. A tisztek holttestét koporsóban, míg a legénységi állományba tartozó elhunytakat sátorlapba tekerve földelték el. Az Osztrák Magyar Monarchia hadvezetése még a harcok idején alakulatokat szervezett a temetetlen holttestek összegyűjtésére, a katonasírok megszüntetésére és ezek helyett nagy gyűjtőtemetők kialakítására. A Felvidéken ezt a feladatot az 1., 4. és 5. Kriegsgräber-kommando (hadisír-parancsnokság) végezte. A katonatemetők kialakítása során az egyes és közös sírhelyeken is nyírfából készített kereszteket helyeztek el, és a sírkerteket fakerítéssel vették körbe. Orosz sírok korabeli kiadású képeslapon 6
9 A háború befejezését követő impériumváltás után az első Csehszlovák Köztársaság létrejöttével a temetők építése és felújítása folytatódott. A munka koordinálása a Nemzetvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozott, szorosan együttműködve a Pozsonyban működő csendőrparancsnokság alakulataival. A Csehszlovák Népköztársaság idején a temetők gondozása háttérbe szorult. A Szlovák Köztársaság létrejöttével a katonatemetők gondozása a helyi elöljáróságok hatáskörébe került. Az egykori harcok helyszíne ma a Szlovák Köztársaság északkeleti részén, az eperjesi kerülethez tartozó bártfai, felsővízközi, sztropkói, mezőlaborci, homonnai és szinnai járásokban található. Az itteni katonatemetők feltérképezését és helyreállítását a homonnai központú Klub vojenskej histórie Beskydy (Beszkidek Hadtörténeti Klub) végzi. Nyilvántartásuk szerint a térségben a háború idején 236 katonatemető létesült, ahol osztrák magyar, német és orosz katonát temettek el. Kiadványunkban azon temetők közül mutatunk be néhányat, amelyek a szervezet munkájának köszönhetően az elmúlt években helyreállításra kerültek, s amelyekben nagyrészt a mai Magyarország területéről kiállított alakulatok hősi halottai nyugszanak. Magyarország Kassai Főkonzulátusa, a Klub vojenskej histórie Beskydy és a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány együttműködésének köszönhetően a jobbosi, nagypolányi, takcsányi, velkői, vendégi és világi katonatemetőkben kihelyezett információs táblákon magyar nyelvű felirat is emlékeztet a környéken folyt harcokra és az ott nyugvó hősi halottakra őszétől Jobbos (ma Repejov) településen a Krajczáros Alapítvány jóvoltából és a fenti szervezetek közreműködésével újonnan állított emlékmű is felidézi a háborúban itt elesett katonák emlékét. Mezőlaborc 7
10 Jobbos Repejő GPS koordináták: N 49,11866 E 021,49137 A mezőlaborci járásba tartozó Repejő (ma: Repejov) község két egykori kis faluból egyesült 1964-ben. Az Olyka folyó nyugati partján húzódik Jobbos (Pravrovce) falurész, a keleti oldalon pedig az egykori Repejő. Az első orosz betörés idején, 1914 novemberének utolsó napjaiban súlyos harcok folytak a települések házai között és a környező magaslatokon. A magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály ezredei küzdöttek itt, amelyek a harcok során nagy veszteségeket szenvedtek. Valószínű, hogy a harcok áldozatainak temetése már ezekben a hetekben elkezdődött a településeken és környékükön, de erről nem készültek feljegyzések. A harcok ideje alatt az orosz alakulatok szintén temettek ide. A harcok nagy kárt tettek a települések házaiban. A helyreállítási munkák a magyar hadosztály december 10-én kezdődő előnyomulását követően kezdődhettek el. A második orosz betörés után újra hadszíntérré vált a környék február végétől egészen áprilisig ismét a 20. honvéd hadosztály ezredei harcoltak az Olyka folyó völgyében és a környező magaslatokon. Mivel az áprilisi körülmények arra kényszerítették a magyar hadosztályt, hogy vonuljon vissza Hegyzávodig (Závada), Jobbost és Repejőt újra megszállták az orosz csapatok. A magyarok által kialakított temetkezési helyeken ismét orosz katonákat temettek. Az május 2-án kezdődő gorlicei offenzíva után az addig védekező 20. honvéd hadosztály is támadásba ment át, és a Kárpátokon túlra követte a visszavonuló oroszokat. Ekkor adódott lehetőség a katonasírokat rendbe hozni. Nem katonatemető létesítéséről volt szó, csak az addigi alkalmi temetések sírjainak rendbetételéről. Jobboson két helyen is temettek: az 1832-ben épült görög katolikus templom mellé, valamint a falu egyetlen utcájának végében levő öreg temetőbe, ahol 1915-ben még állt egy fatemplom ez ma már nem látható. A magyar hadosztály két ezredének, a budapesti 1-es és a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezrednek halotti anyakönyve, ha hiányosan is, de rögzítette, hogy mikor és hová temették el hősi halált halt katonáikat. Név szerint is azonosíthatóan 13 fő budapesti 1-es honvédet és 39 fő székesfehérvári hősi halottat temettek el Jobboson. Az 1929-es felmérés további 12 nevet jegyzett fel, de alakulat megnevezése nélkül. 8
11 Rózsafi János írása a jobbosi kutatásokról a Nagy Háború Blogon: Repejőn a görög katolikus templom körüli polgári temető domboldalra futó parcelláiba szintén temettek budapesti 1-es hősi halottakat február 16-án 15 főt temettek, mindnyájuknál lőtt seb volt a halál oka. Néhány hét múlva újabb 12 főt temettek oda. Ebbe a temetőbe nagyobb számú orosz hősi halottat is temettek, a környező harcok áldozatait. Sajnos a debreceni 3. és a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredek halotti anyakönyve nem áll rendelkezésre, így a két ezred hősi halottainak száma és eltemetési helye ismeretlen ezen a környéken. A nagy veszteségek, valamint az egykori jobbosi segélyhely működése miatt arra lehet következtetni, hogy ezek az alakulatok szintén itt temetkeztek a településen, a pontos helyszín azonban nem azonosítható. Az első világháború után a Nižná Oľka-i csendőrállomás által gondozott jobbosi katonasírok ügyében 1930-ban állt be fordulat. Ekkor exhumálták ugyanis az 1832-ben épült görög katolikus templom körüli, valamint a település környéki katonasírokat, és a maradványokat, magyar és orosz katonákét együtt, közös sírba helyezték az öreg temetőben. 9
12 Ennek a katonatemetőnek az azonosítására 2014-ben került sor. A helyi görög katolikus templom mellett október 11-én egy emlékmű is felállításra került az első világháború során Repejő-Jobbos területén elesett hősi halottak tiszteletére. Az eseményhez a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány térségben végzett kutatásai szolgáltatták az alapot. A székesfehérvári Krajczáros Alapítvány által kezdeményezett, Magyarország Kassai Főkonzulátusa közreműködésével, valamint a Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával a Krajczáros Alapítvány és a Klub vojenskej histórie Beskydy által megvalósított emlékmű előtt az emléktábla szövege öt nyelven emlékeztet a háború hősi halottaira. Az emlékmű melletti információs tábla szlovák, angol és magyar nyelven ad ismertetést a környéken zajlott eseményekről és az itt elesett katonákról. A magyar szlovák közös kutatás, emlékműállítás, ünnepség és információs tábla a XXI. századi magyar szlovák együttműködés tekintetében példaértékű lehet. A jobbosi emlékműavatás képei 10
13 11
14 12
15 13
16 Nagypolány GPS koordináták: N 49,05270 E 022,18365 Az egykori Nagypolány (Veľká Poľana) község a szinnai járásban, a Ciróka folyó völgyében terült el. Azért beszélhetünk már csak múlt időben a településről, mert 1980-ban a Sztarinai-víztározó felduzzasztásakor az ivóvízbázis védelme miatt 7 község (Zellő, Újszomolnok, Szedreske, Dara, Nagypolány, Oroszruszka, Cirókaófalu) mintegy 3500 főre tehető teljes lakosságát kitelepítették, Nagypolány házait le is bontották. A katonai temető a községi temető északi szélén található, a Szent Mihály arkangyal templom romjai mellett. Ennek a templomdombnak az oldalában alakították ki a hősök temetőjét, amely közel 340 elesett katona végső nyughelye. A temető kialakításakor még önálló temető volt, amelynek területe 1965 négyzetméter (65,5 m 30 m). A későbbiekben a lakosság is temetkezett oda, így a romos templom körül utóbb egységes temetődomb alakult ki. Már az őszi nagy járványok idején megkezdődött a katonai temető kialakítása. A településen az 1/4. sz. tábori kórház, betegnyugvó állomás működött. Főképpen a kolozsvári 21. és a brassói 24. honvéd gyalogezred beteg katonáit hozták ide ápolásra. Ezen alakulatok hősi halottai voltak az elsők a templomdombi temetőben. Az tavaszi harcok áldozatai között a következő magyarországi kiegészítésű császári és királyi ezredek katonáit találjuk: újvidéki 6., zombori 23., losonci 25., nagykanizsai 48., eperjesi 67., pozsonyi 72., békéscsabai 101., de a szatmári magyar királyi 12. honvéd gyalogezred hősi halottai is nyugszanak itt. 14
17 A temető 310 sírhelyből áll. Ebből 298 egyes sír, 12 pedig közös sír. Közel 340 katona van itt eltemetve. A levéltári kutatások eredményeként sok egykori katona neve vált ismertté. Az eredeti sírok viszont ma már nem azonosíthatók, ezért azokat szimbolikus keresztek jelzik. A sírok hét, félkörben kialakított sorban ölelik körül a romtemplom domboldalát. Kőből készült központi emlékmű emlékeztet a gyilkos harcokra. Az emlékművet (rotundát) a harcok során lerombolt Szent Mihály arkangyal templom maradványaiból emelték. A temető emlékművéhez járda vezet fel, amely két önálló egységre osztja a területet. A sírkert végleges kialakítását ben Lamping József építész végezte mint a Hadisírok Felügyelőségének műszaki előadója. A temető növényzete gesztenyefákból és hársfákból állt, amelyekből mára már csak egyetlen gesztenyefa maradt fent. A község megszűnéséig a területet gondozták, majd utána elburjánzott a vegetáció. A felújítási munkák 2007-ben kezdődtek meg. Kivágták a vadon nőtt fákat, bokrokat és cserjéket tól kezdődően kijavították a kőből készült rotundát és a hozzá vezető lépcsőket. Jelenleg a sírkert jól azonosítható, és rendszeresen gondozott. Az egykori nagypolányi terület ma már a Poloninai Nemzeti Park területéhez tartozik, megközelítése külön engedéllyel lehetséges. A temető gondozását a Takcsányi Községi Hivatal felügyeli a Nagypolányi Vadásztársaság segítségével. 15
18 Takcsány GPS koordináták: N 49,00079 E 022,13353 Takcsány (Stakčin) a Ciróka folyó völgyében, Szinna (Snina) városától 8 km-re északkeleti irányban fekszik. Helyzetéből adódóan november 22-én az előretörő orosz csapatok elfoglalták, majd továbbhaladtak Homonna városa felé. A Szurmay Sándor tábornok vezette osztrák magyar csapatoknak november végén sikerült kiszorítani az orosz csapatokat Takcsány környékéről. A második orosz betöréskor, 1915 tavaszán újra a falu közelébe ért a front, de Zellő (Zvala) és Nagypolány (Veľká Poľana) környékén sikerült megállítani az offenzívát. Jól megközelíthető hátországi település lévén Takcsány szerepe a háború kitörése után azonnal felértékelődött. A község északi részén működő gőzfűrésztelepen kórház került kialakításra, és a beteg, sebesült katonákat szállították ide gyógykezelésre. Az 1/8. számú tartalék tábori kórház betegek ezreit fogadta és kezelte. A még fellelhető veszteségi listákat tanulmányozva látható, hogy a harcoló hadseregek szinte mindegyikéből érkeztek ide betegek és sebesültek. Ez egyaránt vonatkozott a honvédezredekre, a császári és királyi közös gyalogezredekre és valamennyi kisegítő alakulatra. Az szeptember októberi kolera- és vérhasjárvány igen sok áldozatot követelt, ezért az itt eltemetett hősi halottak között jelentős a fertőző betegségben elhaltak száma. A katonai temető Takcsánynak egy dombos, az ún. Úri Erdő (Pánska Hora) nevű részén található. Ma már egy egységet képez az 1933-ban létesített polgári temetővel, attól nem különül el. A katonai részben 1914 őszétől folyamatos volt a temetés, de a sírkert végleges és díszes kialakítására 1917-ben került sor. Ezt a munkát a Hadisírok Felügyelőségének egyik műszaki előadója, Lamping József építész vezette. A temető eredetileg fakerítéssel volt elkerítve, és boróka-, illetve lucfenyőfákkal volt körülültetve. A központi emlékmű és a tömegsírok köré szomorúfűzfákat ültettek. A temető bejáratánál, a fakapunál magyar felirat volt olvasható: A világháborúban elesett hős katonák temetője. 16
19 Az egyes sírok és a tömegsírok között központi emlékmű volt felállítva a következő magyar szöveggel: A hazáért A takcsányi katonai temető az első Csehszlovák Köztársaság idejében ( ) a legjelentősebbek közé tartozott az egész Szinnai járásban. Minden évben május 1-én ünnepélyes megemlékezést rendeztek az elesett katonák emlékére. Ebből az alkalomból a temető felett kétfedelű repülőgép repült el, és a központi emlékműre koszorút dobtak le. Utána ünnepi beszédek és sortűz következett. A temetőt folyamatosan gondozták. A temetőben 543 háborús sírhely van, ebből 516 önálló, 6 közös és 17 tömegsír. Négy sírt adatok hiánya miatt nem lehetett azonosítani. A levéltári adatlap több sírhelyről is tájékoztat, de ezek nincsenek azonosítva. Ismert 531 katona neve, ismeretlen 417 katona. A sírok 34 sorban vannak rendezve, és eredetileg fakeresztekkel voltak ellátva. Az első 25 sorban a katonák önálló sírokban vannak eltemetve. Itt azok a hősi halottak fekszenek, akik az 1/8. számú tartalék tábori kórházban hunytak el. A következő sorokban főleg tömegsírok vannak, a legtöbb a 33. sorban, ahol kettős sírokban 88 katona földi maradványai vannak eltemetve. Exhumálás után ide kerültek azoknak a földi maradványai is, akiknek sírjai Takcsány más területén, vagy a falu közelében voltak. A temető gondozásával az első Csehszlovák Köztársaság idején a takcsányi rendőrállomás volt megbízva. Jelenleg a helyi önkormányzat igazgatása alá tartozik. Az évtizedek során elhanyagolt és sűrű bokrokkal borított terület rendbetétele 2007-ben kezdődött el. A temetőben kivágták a bokrokat, és felújították a sírhelyeket, megkezdődött a keresztek elhelyezése az önálló sírokra. Jelenleg a temető területe rendszeresen kaszálva van ben felújították az emlékművet, és a temető bejáratánál tájékoztató tábla került elhelyezésre. A ma látható sírkeresztek létesítését 2014-ben a magyar Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya is támogatta. A takcsányi katonai temető közelében, az E parcellában található az ún. takcsányi II. számú katonai temető, amely csak tömegsírokból áll ban hozták létre, amikor a Sztarinai-víztározó építésekor Cirókaófalut elárasztották. Az ottani katonai sírokat exhumálták, és a maradványokat áthozták Takcsányba. Az egykori cirókaófalui katonai temetőbe főleg azokat a katonákat temették, akik 1914-ben kolerában haltak meg. A korabeli haditemető 84 sírhelyből állt, ezek közül 82 volt egyes sír, kettő pedig tömegsír. Mind a 117 itt eltemetett katona ismert név szerint. Az egykori cirókaófalui hősi temető rendezését és kialakítását szintén Lamping József építész vezette. 17
20 Velkő GPS koordináták: N 49,23738 E 021,75318 A Sztropkótól 10 kilométerre északkeletre található Velkőn (Veľkrop) kialakított sírkert az orosz front legnagyobb felvidéki katonatemetője. A települést délnyugatról szegélyező dombokon utólag létrehozott nagy gyűjtőtemetőről van szó, amelynek a kialakítására az itteni harcokat követően, a környékbeli elhagyott katonai temetőkben nyugvó hősi halottak exhumálásával és összegyűjtésével került sor tavaszán rendkívül súlyos harcok folytak a térségben. Az Ondava és az Olyka folyók közötti terület védelme a József főherceg irányítása alatt álló temesvári VII. hadtest feladata volt. Az itteni harcokban a nagyváradi 17. közös és a 20. honvéd hadosztály magyarországi kiegészítésű ezredei súlyos veszteségeket szenvedtek, így jó néhány debreceni 39-es, karánsebesi 43-as, szegedi 46-os, temesvári 61-es, károlyvárosi 96-os közös, valamint budapesti 1-es, debreceni 3-as, nagyváradi 4-es és székesfehérvári 17-es honvéd ezredbeli elesett katona is itt alussza örök álmát. Az 1916-ban Mezőlaborcon felállított hadisírgondozó alakulat feladata volt a környékben szétszórtan található számtalan sír és temető felkutatása. A temetőbe vegyesen temettek osztrák magyar és orosz hősi halottakat. A levéltári források tanúsága szerint exhumálási és áttemetési munkák az impériumváltást követő időszakban is folytak. Az ekkor készült temetőkataszter 8862 ismeretlen hősi halottról tesz említést. Szintén háború után készült a 48x70 méter alapterületű, csak tömegsírokat tartalmazó temető alaprajza is. 18
21 Pintér Tamás írása a velkői katonatemetőről a Nagy Háború Blogon: A temető a többi felvidéki első világháborús katonatemetőhöz hasonlóan a szocialista időszakban teljesen elvesztette kegyeleti hely jellegét. Felújítása 2010-ben kezdődött a fákkal, bokrokkal dúsan benőtt terület megtisztításával, a temető pontos területének körülhatárolásával, a tömegsírok beazonosításával. Ezt követte a sírhalmok korabeli vázlatok szerinti elhatárolása, földdel történő feltöltése és a közöttük található utak kaviccsal való felszórása. Az itteni munka a Klub vojenskej histórie Beskydy legnagyobb felújítási munkája, amely a Visegrádi Alap támogatásával létrejött nemzetközi összefogással napjaikban is folyik.
22 Vendégi GPS koordináták: N 49,11447 E 022,14777 Vendégi (Hostovice) község a szinnai járásban, az Udava völgyében, Szinnától 17 km-re északra található. A front először az novemberi, első orosz betörés idején érte el a települést. Rövid megszállás után újra osztrák magyar csapatok vették birtokba, de 1915 első hónapjaiban ismét súlyos harcok dúltak a falu környékén. Vendégiben működött a magyar királyi 51. honvéd gyaloghadosztály egészségügyi intézete. A harcokban megsebesült és elesett katonák jelentős része a következő alakulatokban szolgált: nagybecskereki 29., aradi 33., kassai 34., nagykanizsai 48., eperjesi 67. császári és királyi ezred. A magyar királyi honvédezredek közül a szatmári 12. és dési 32. ezrednek voltak jelentősek itt a veszteségei. Sok hősi halott került a vendégi katonai temetőbe a magyar királyi 300., 301. és a 302. gyalogezredből is.
23 A halotti anyakönyvek alapján következtethetünk a harcok súlyosságára is. A halál oka rovatban gyakran a következőket olvashatjuk: haslövés, tüdőlövés, comblövés, arclövés, stb. Sokszor egyszerűen csak annyit jegyeztek fel: harctéri sérülés. A vendégi katonai temető a település délnyugati szélén található, és 112 katona végső nyughelye. Kezdetben önálló temető volt, de az elmúlt évtizedek során lassan egybemosódott a polgári temetővel. A katonai rész területe 720 m 2 (20 36 m). A sírok száma összesen 47. Ebből 25 egyéni, 18 közös és 4 tömegsír. Az itt eltemetettek közül 104 katona neve ismert, 8 katona neve ismeretlen. Az ismeretlenek között egy orosz nemzetiségű is van. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a temető felügyeletét a méhesfalvi (Pčolinom) csendőrőrs látta el. Jelenleg a községi hivatal feladata. A sírok négy sorban vannak elrendezve. Először fakereszt volt valamennyi síron, majd ezeket felváltották a fémcsillagok, amelyek 2007-ben még láthatók voltak. A sírok gondozása folyamatos volt, mivel a katonai temető fokozatosan a községi temető része lett. A temető területén akkor kezdődött a változás, amikor a közeli földek jobb megközelítése miatt ott jártak el a mezőgazdasági gépek. Ekkor történt, hogy a két alsó sor sírhalmait elplanírozták. Később a fém csillagokat is kiszedték azzal az indokkal, hogy akadályozzák a gépi kaszálást. A temető felújítása a sírok azonosításával kezdődött, és csak ennek sikeres elvégzése után vált lehetővé a helyreállítási munkák elkezdése. 21
24 Világ GPS koordináták: N 49,16525 E 022,04136 Világ (Svetlice) község Mezőlaborctól 20 km-re délkeletre található. A település közelében levő magaslatokon 1915 tavaszán, a második orosz betörés idején súlyos harcok folytak az orosz és az osztrák magyar csapatok között. A Világ és Meggyfalu (Oľšinkov) között levő Gusina-magaslat volt a 2. osztrák magyar hadsereg védelmének a kulcspontja. Ha ez elvész, az oroszok könnyen megvalósíthatták volna azt a tervüket, hogy betörjenek a magyar síkságra. A nagy erejű támadásaikra március 19-e után került sor, amelyek sikereket értek el. A hatalmas túlerőt azonban meg kellett állítani. Az itt harcoló ezredek közül kiemelkedő helytállást tanúsított a császári és királyi nagybecskereki 29., az aradi 33. és a békéscsabai 101. gyalogezred. A békéscsabaiak ezrednaplójába április 3-án, nagyszombat napján a következőt jegyezték be: Már a hajnali szürkületben betörnek a muszkák a Gusináról a Casciki magaslat felé hajló kanyarulatban, és elfoglalják. Három századunkat harcba vetik, és derék katonáink visszafoglalják. Ma súlyos szuronyharcok voltak. Scharl Hugó százados, a 3/101-es század parancsnoka, Gyaraky hadapród és Kraszkó György hadapródjelölt őrmester elestek. 650 foglyot ejtettünk. 22
25 Az áprilisi harcok során súlyos veszteséget szenvedtek a 101-esek, az ezred halotti anyakönyve közel 100 hősi halott nevét jegyezte fel. A halál oka sok esetben: mell-lövés, haslövés, fejlövés, szívlövés, tüdőlövés. Ezek az elesett katonák a szuronyrohamok hősi halottai voltak. A Gusina-magaslaton és környékén lezajlott összecsapások áldozatai közül sokat temettek el helyben, a frontvonal mögött. Ezeket a katonasírokat a háború után exhumálták, és a maradványokat áthozták a világi temetőbe. A temető területét sok évtizeden keresztül sűrű bozótos borította, lassan feledésbe merült. A bozótirtás 2013-ban kezdődött, akkor váltak láthatóvá az egykori egyéni és tömegsírok még azonosítható halmai. Igen szerények azok a korabeli információk, amelyek a sírok számáról és nagyságáról számolnak be. A rendelkezésre álló adatok szerint harminc egyéni sír, 6 közös sír és 10 tömegsír lehet a temető területén. Mivel az exhumálásokat végző bizottság nem jegyezte fel, hogy honnét, hány sírt temetett át, melyik tömegsírba ki került, ezért ma nehéz biztosat mondani arról, hogy ki melyik sírban nyugszik. Egyes feljegyzések szerint 123 katona maradványát exhumálták. A területtisztítási munkák során a központi kereszt töredéke is előkerült. Az elfeledett temető a helyreállítás után méltó módon tiszteleg a hősi halált halt katonák emléke előtt. 23
26 Tartalom Előszó (Pintér Tamás)... 2 Harcok a Felvidéken ben (Stencinger Norbert)... 3 Katonatemetők a Felvidéken (Stencinger Norbert)... 6 Jobbos Repejő (Rózsafi János)... 8 Nagypolány (Rózsafi János) Takcsány (Rózsafi János) Velkő (Pintér Tamás) Vendégi (Rózsafi János) Világ (Rózsafi János)
27
28
A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány általános céljai és tevékenysége
Aktakaland 4. blogtalálkozó: a magyar katonai múlt forrásai Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 2017.05.19. A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány tevékenysége Pintér Tamás A Nagy Háború
A limanowai csata emléknapja Sopronban
A limanowai csata emléknapja Sopronban 2 A limanowai csata emléknapja Sopronban A Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület nevében köszöntöm vendégeinket, tagjainkat, és a megjelenteket. Egyesületünk császári
A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei
1 A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgratzi csatát követően a 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett hősök számára egy emlékművet állítanak föl. Az emlékmű
Honvédtemető, Hősök Temetője
Honvédtemető, Hősök Temetője A temető különlegessége, hogy 3 korszak hősi halottainak végső nyughelye 1849. augusztus 2-án a debreceni csatában elesett honvédek és orosz katonák 112 honvéd és 634 orosz
A Monarchia utolsó offenzívája a Piavénál 1918-ban
A Nagy Háború befejezése és következményei szakmai konferencia Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, Debrecen, 2018. november 5. A Monarchia utolsó offenzívája a Piavénál 1918-ban Különös tekintettel a debreceni
Olaszország hadba lép
Doberdó & Isonzó Az olaszok átállása Olaszország az I. világháború előtt a hármas szövetség tagjaként Németország és a Monarchia szövetségese volt. Majd ellentétbe került a Monarchiával. A fiatal olasz
A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei
A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei Az 1866-os königgrätzi csatát követően a cs. és kir. 68. gyalogezred tisztjei elhatározták, hogy a hadjáratban elesett bajtársaik számára emlékművet állítanak.
1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)
Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg
Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása
Forrás: http://www.papp-szuleszet.hu/?p=semmelweis Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Dr. Papp Zoltán írása A fényképeket Dr. Csabay László készítette Talán nem mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác
MAGYARORSZÁG NAGY HÁBORÚJA. Limanowa hősei
MAGYARORSZÁG NAGY HÁBORÚJA Limanowa hősei Muhr Ottmár ezredes és a soproni 9. Nádasdy huszárezred a Limanowa Tymbark melletti harcokban 1914. december 8 11. Soproni Széchenyi István Gimnázium Berecz Zsuzsanna
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, május 8.
A Magyar Államvasutak két különleges akciója a Nagy háború alatt. Prof. Dr. Majdán János Rektor emeritus Budapest, 2019. május 8. KTE - BMGE Tartalom 1. Előzmények (1914-1916) 2. A Bruszilov offenzíva
A Nagy Háború ( ) emlékezete Megyei Történelem Verseny. 1. forduló - megoldások
A Nagy Háború (1914-1918) emlékezete Megyei Történelem Verseny 1. forduló - megoldások 1. feladat (10 pont) 1. Igaz 2. Hamis 3. Hamis 4. Igaz 5. Igaz 6. Hamis 7. Igaz 8. Igaz 9. Igaz 10. Hamis 2. feladat
Javaslat az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására vonatkozó pályázat benyújtására
Javaslat az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására vonatkozó pályázat benyújtására Előterjesztő: Farkas Péter Barnabás alpolgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2016.
DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,
DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én
Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó
Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó A Pécsi SzC Radnóti Miklós Közgazdasági Szakgimnáziumának tanulmányi kirándulása 2017. június 13-14. Résztvevő: Horvat Dorisz (9. B) Nagy Richárd (9. B) Riszt
Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.
Várostörténet 3. forduló Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat. 1. Egészítsd ki a szöveget! Az iskola híres kegyesrendi, más néven iskola. megalapítása gróf.
Kedves Erasmus-tagok, barátaink és támogatóink, meghívunk benneteket a következő nyilvános rendezvényünkre:
Kedves Erasmus-tagok, barátaink és támogatóink, meghívunk benneteket a következő nyilvános rendezvényünkre: Szerdán, 2014. február 26-án, 19-órakor a Bruder Klaus Kirche nagytermében, Stuttgart, Albert-Schäffle-Str.
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 19031/2017. Javaslat salgótarjáni I. világháborús honvéd emlékművek felújítására irányuló pályázatok benyújtására Tisztelt Közgyűlés! I. A Közép- és Kelet-európai
Tárgy: Bp. XVI. kerület sashalmi öreg temető (HRSZ:103739/2) ügyében kiegészítő adatok
Címzett: dr. Pál Szilvia Ügyiratszám: BPB/004/00570-3/2013 Tárgy: Bp. XVI. kerület sashalmi öreg temető (HRSZ:103739/2) ügyében kiegészítő adatok Tisztelt dr. Pál Szilvia! Köszönettel vettem a beadványom
Katona-egészségügy az osztrák magyar haderőben az I. világháború idején. Orvosok, betegek és egészségügyi intézmények a Nagy Háborúban
Katona-egészségügy az osztrák magyar haderőben az I. világháború idején Orvosok, betegek és egészségügyi intézmények a Nagy Háborúban A katonai egészségügyi szolgálat feladata a sebesülést szenvedett,
KARSZTI KÖVEKEN JÁRVA
Ma már gyom és feledés takarja a Nagy Háború emlékeit. A gyalogosok drótakadállyal védett lövészárkai turisztikai látványossággá szelídültek, az elsimult sírhalmokon virág nő, a sírköveket lassan elmorzsolja
a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól
1 Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 22/2000. (XII. 15.) ÖK. számú r e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól (egységes szerkezetben) Előszállás
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:
Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa
Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,
Budapest ostromkalauz
Mihályi Balázs Budapest ostromkalauz 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Budapest ostroma (1944 45)... 9 Védelmi és támadási eljárások Budapest ostrománál... 20 Buda Észak... 29 Buda Dél... 62
AZ UKRAJNAI KATONAI ESEMÉNYEK TÉRKÉPEKEN
AZ UKRAJNAI KATONAI ESEMÉNYEK TÉRKÉPEKEN (DR WINKLER GUSZTÁV) A következőkben röviden bemutatjuk a Kelet-Ukrajnában folyó katonai műveleteket egy térképsorozat segítségével. A térképek méretaránya és a
Mihályi Balázs. Dél-Buda ostroma 1944-1945
Mihályi Balázs Dél-Buda ostroma 1944-1945 Budapest, 2014 Tartalom Előszó... 7 Dél-Buda Budapest ostromában (1944-45)... 10 Előzmények... 10 Az ostrom első szakasza (1944. december 24-25.) Buda bekerítése...
KUTATÁSI JELENTÉS I.
Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Takács Attila dandártábornok parancsnok Honvédség és Társadalom Baráti Kör Egyesület Debrceni szervezete Polyák András elnök KUTATÁSI JELENTÉS I. a Debreceni
Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam.
Régen és most Kezdetek: A község első említése 1288-ból származik. Nevének eredetére kétféle magyarázatot is találtam. Az egyik, hogy 1288-ban Zurchuk néven szerepelt, 1426-ban pedig már Karakozurchek.
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)
Javaslat a. Szoborkert. települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Szoborkert települési értéktárba történő felvételéhez I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Langó Csaba 2. A javaslatot benyújtó személy,
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Általános rendelkezések 1..
Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről
RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL
ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETE a 4/2012./VI.15./ rendelettel módosított 9/2007./X.1/ RENDELETE A KÖZTEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL /egységes szerkezetben/ 2 Zomba Község Önkormányzata
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának
ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN
Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.
A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította
A Limanowai csata 100. évfordulója
A Limanowai csata 100. évfordulója Jabłoniec (1914-2014) A Limanowai csata 100. évfordulója Jabłoniec (1914-2014) A CSATA LEÍRÁSA 2 A LIMANOWAI CSATA A Limanowai csatának óriási volt a jelentősége; egy
Csopak épített környezetének értékkatasztere
HE ép 1 Csákányhegyi kilátó 050/2 Leírás: A Csopak települését északról határoló Csákány-hegy, valamint a parkerdő mindig is kedvelt kirándulóhely volt az itt élők és az üdülő vendégek körében, a Balaton
Történelemtudományi Doktori Iskola témakiírás
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
Soltész Imre csö. ezredes és fia, dr. Soltész István
Az alábbi információ zömét Soltész Imre fivérének dédunokája, a mai Trvanában (Nagyszombaton) élő Boris Majerov szolgáltatta, amiért köszönetünket fejezzük ki. Soltész Imre csendőr ezredes 1877. február
MEGJELENT AZ ESTERHÁZY PÁL ALAPÍTVÁNY 2014-ES ASZTALI ÉS FALINAPTÁRA.
MEGJELENT AZ ESTERHÁZY PÁL ALAPÍTVÁNY 2014-ES ASZTALI ÉS FALINAPTÁRA. AZ ALAPÍTVÁNY A NAPTÁR KIADÁSÁVAL A NAGY VILÁGÉGÉS KITÖRÉSÉNEK KÖZELI, 100. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL AZ I. VILÁGHÁBORÚ MAGYAR HŐSEIRE,
Még tovább mesél a 233-as parcella
Még tovább mesél a 233-as parcella Ez év elején, arról írtam, hogy megoldódni látszik a Rákoskeresztúri Köztemető 233-as parcellájában elkapart egykori 56-osok sírjainak rendszeres ápolása, mert az erre
A mosoni áldozatok nevei a magyaróvári temetı emlékfalán is olvashatók, és a Gyásztéren szintén minden mosoni áldozat emlékét kopjafa ırzi.
A mosoni áldozatok nevei a magyaróvári temetı emlékfalán is olvashatók, és a Gyásztéren szintén minden mosoni áldozat emlékét kopjafa ırzi. 21 22 A kilenc mosoni áldozat A mosoni temetıben bizonyíthatóan
MUNKATERV. a 2011-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2011-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Részvétel a békefenntartással és a katonai ellenőrzés hagyományainak ápolásában. A területi kapcsolatok
Doktori Iskola témakiírás 2012-2013 II.
Törzstagok: Gergely András Témakiírás A magyarországi eredetű tisztikar felekezeti összetétele 1848-49 historiográfiai vitái A protestantizmus szerepe a magyar felvilágosodás folyamatában Politikai konfliktusok
Dr. Balla Tibor alezredes. Az antantcsapatok szerepe a Monarchia katonai vereségében, a vittorio-venetói csata
Dr. Balla Tibor alezredes Az antantcsapatok szerepe a Monarchia katonai vereségében, a vittorio-venetói csata Előzmények: a piavei csata 1918.06.15-én a Piave mentén indított offenzíva volt a Monarchia
Ügyiratszám :J KAB/169-1/2014. címzetes főjegyző. törvényességi véleményezést végző személy aláírása: Városstratégiai és Környezetvédelmi Bizottság
NyíREGYHÁZA 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. MEGYEI JOGÚ VÁROS TElEFON: +36 42524-530; FAX: +36 42501-154 címzetes FŐJEGYZŐJE E-MAIL: NYHJEGYZ@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám :J KAB/169-1/2014. Ügyintéző:
Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát, rendíthetetlen, mint a kőzet.
h ő sök beszéde, ZMNE / 2010. XI. 02. Assisi Szent Ferenc mondta egyszer: ha a császárral beszélhetnék, elrendeltetném vele, hogy a pacsirtáknak karácsony estéjén magot szórjanak a havas utakra, hadd legyen
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes
B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,
A kiirtott magyar szellemfalura emlékeztek
2014 március 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs A kiirtott értékelve magyar szellemfalura Mérték 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Megemlékezést tartottak vasárnap délelőtt a Gánt község közelében található
Hajdúhadház teljes lista
Készült az I. Világháború 100. évfordulójának tiszteletére, és Nagymamám emlékére! MH. 5. Bocskai István Lövészdandár Hajdúhadház teljes lista - kivonat - 1914-1919 Készítette: Ilyés Imre Csaba, nyá. rendőr
Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:
Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu
DEVÍN. Dévény. A vár
754 23 DEVÍN Dévény A vár HONISMERETI KISKÖNYVTÁR Dévény TÁJAK KOROK MÚZEUMOK KISKÖNYVTÁRA A címlapon: Légifelvétel a középkori várról A hátlapon: A vár délkeleti hegyoldala Dévény (szlovákul Devín) ez
1. A javaslatot benyújtó személy (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: 2. A javaslatot benyújtó személy vagy kapcsolattartó személy adatai:
Velencei Értéktár A Velencei Értéktár Bizottság 2015. december 7-i ülésén VÉB/2015/ 73. határozatszám alatt a zsidó temetőt a Velencei Értéktár részének nyilvánította. A döntés az alábbi javaslat alapján
A Délvidéki Visszatérés Tábori Posta levelezőlapjai
Kedves szakosztályi tagok! Ez a példány a számítógépen való olvasásra szolgál! Ha ki akarja nyomtatni, használja a Helyi201101nyomtatható. pdf fájlt! X. évfolyam 1. szám 2011. március Készítette: FILEP
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban
A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről
TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések.
Honvéd Klub Civiltársaság 2400.Dunaújváros, Köztársaság út 2. TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS I. FEJEZET Általános rendelkezések. 1. A társaság neve: Honvéd Klub Civiltársaság (a továbbiakban: klub) Rövidítve: Honvéd
2014. március 4-i rendkívüli ülésére
5. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 4-i rendkívüli ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása I. világháborús emlékmű renoválására
MŰLEÍRÁS 01. Építészeti leírás. Helyszín
Építészeti leírás Helyszín Tervezési helyszínnek egy olyan zöld parkot kerestem, mely könnyen megközelíthető, viszont el van szigetelve a város zajától, így alkalmassá válva az elmélyült megemlékezésre.
Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása. SIMON Gábor
89 Nyíregyházi civilek szovjet fogságban A polgári lakosság 1944. november 2-i elhurcolása SIMON Gábor Inhabitants of Nyíregyháza in Soviet captivity: Deportation of the civilian population on 2 nd November
SZELEPCSÉNYI SÁNDOR. Rákoskerti Polgári Kör
SZELEPCSÉNYI SÁNDOR Rákoskerti Polgári Kör Egyesületünk, ahogyan a neve is elárulja, Rákoskerten működik. Mivel nem mindenki előtt ismert, hogy a térképen hol keressen bennünket, ezért először is szeretném
PÜSPÖKLADÁNYI HŐSI HALOTTAK ALBUMA. SZERKESZTETTE NEDOLAY ALBERT KIADJA: DEUTSCH DÁVID KÖNYVNYOMDÁJA, PÜSPÖKLADÁNY. 1927,
PÜSPÖKLADÁNYI HŐSI HALOTTAK ALBUMA. SZERKESZTETTE NEDOLAY ALBERT KIADJA: DEUTSCH DÁVID KÖNYVNYOMDÁJA, PÜSPÖKLADÁNY. 1927, PÜSPÖKLADÁNYI HŐSI HALOTTAK ALBUMA. 1914-1918. Sűrű sötét felhők tornyosultak
A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban
Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke
Kedves Bajtársnőnk, Bajtársunk! Tisztelt Látogató! Összeállításunkban 2015. május 14-től megtekinthetik azokat a fontosabb eseményeket, programokat, amelyeken részt vettünk, vagy amelyeket mi szervezetünk.
MUNKATERV a 2010-es évre
BÉKEFENNTARTÓK BAJTÁRSI KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE MUNKATERV a 2010-es évre A tevékenység fő irányelvei: 1. Tájékoztató előadások megtartása az európai és a világ konfliktus gócairól és azok kezelésének helyzetéről;
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre!
Kedves Versenyzők! Nézzétek meg a Magyarország története filmsorozat 38-43. részeit és a segítségükkel válaszoljatok az alábbi kérdésekre! Ha a filmsorozat CD-változata nem áll rendelkezésetekre, az interneten
(1) Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata gondoskodik a helyi viszonyoknak és előírásoknak megfelelő köztemető fenntartásáról.
Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013.(XII.19.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről* Egységes szerkezetben Hatályos: 2014. január 1. napjától Sárrétudvari
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év
Az első világháború legfontosabb eseményei Az 1914-es háborús év VIII. Német támadás Belgium és Franciaország ellen VIII. osztrákmagyar támadás Szerbia ellen IX. 1. marne-i csata állóháború kialakulása
Program- és feladatterv 2014. évre
HONVÉD BAJTÁRSI EGYESÜLET SÁRBOGÁRD Program- és feladatterv 201 évre Fsz. Központilag szervezett rendezvények: 1. BEOSZ küldöttgyőlés, választmányi ülés 201 április 2. BEOSZ-KDR tagegyesületi ök értekezlete
Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói
KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki
Az 1999. évi XLIII. törvény, és a 145/1999. (X. 1.) Kormány rendelete a temetőkről
Az 1999. évi XLIII. törvény, és a 145/1999. (X. 1.) Kormány rendelete a temetőkről 1999. évi XLIII. törvény I. Általános rendelkezések Alapelvek 1. (1) A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy
Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete. Épített környezet
Beregnyei Miklós Újvárosi anziksz (4. rész) Paks újváros épített környezete Paks 1945 utáni épített környezetére vonatkozó adatok kutatása közben az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteményében
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és
d) 1,5 méternél magasabbra növő fás szárú növények ültetése, eltávolítása a temető üzemeltetőjének hozzájárulásával lehetséges.
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 51/2005.(XI.15.) Kgy. rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000.(IX.14.) Kgy. rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a
Helyi emberek kellenek a vezetésbe
Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt
Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára
Emlékezés Preisz Húgóra, Egyetemünk egykori rektorára Prof. Dr. emer. Anderlik Piroska előadása a SE Baráti Körén 2013 január 30. Preisz Húgónak, a hazai bakteriológia megalapítójának életrajza számos
SUBA János. Karhatalom szervezése a Magyar Királyi Honvédségben 1918-ban
SUBA János Védhírszerzőszolgálat kiépítése 1918-ban SUBA János Karhatalom szervezése a Magyar Királyi Honvédségben 1918-ban A háború utolsó évében a hadsereg több mint fele már nem a frontokon harcolt,
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Budajenő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (X.25.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Budajenő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország
Bajsa. Bajsa történelme
Terényi Annamária Bajsa A falum 2001-tõl kezdve rendelkezik címerrel. A címeren található a fõ szimbólum, ami egy kakas, mely az egyszerûséget, szabadságot és a falusi tájat, hangulatot jelképezi. A kakas
HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné
HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat
A rendelet 2.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2014 (XII.19) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2000. (IX. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról 1. A temetőkről
A térképkészítő huszártiszt kiállítás
2016/04/11-2016/07/09 250 évvel ezelőtt, 1766. április 10-én született Lipszky János huszártiszt, aki mégsem katonai hőstetteivel, hanem Magyarország-térképével írta be magát a magyar tudomány- és kultúrtörténet
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007
Feltárási jelentés Cigándi árvízi tározó régészeti kutatása 2005 2007 A régészeti kutatómunkák 2004 májusában kezdődtek, ekkor a miskolci Herman Ottó Múzeum örökségvédelmi hatástanulmányban elemezte a
A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG
Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben
Erdély. Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély
Erdély és a Partium Erdély Erdőelve, azaz Erdőn túli. Latinul Transsylvania. Kétféle értelmezésben használjuk: - történelmi Erdély (Belső-Erdély) - jelenkori Erdély Történelmi Erdély (Belső-Erdély) Az
Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a Dr. Kovácsai Sándor Emlékfutás települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Ádám László (név). (aláírás) Pusztaszabolcs, 2014. március 14. (település, dátum) (P. H.) I. A JAVASLATTEVŐ
Véráztatta föld Harcok az Észak-keleti Kárpátokban 1914-1945
Véráztatta föld Harcok az Észak-keleti Kárpátokban 1914-1945 Uzsok hősei 1914 1915 Kárpátok A Kárpátok 204.700 km² koszorújának 11%-a a mai Ukrajna határain belül található Kárpátalján. A megye 80%-át
Táblázatok jegyzéke. Első kötet
Táblázatok jegyzéke Első kötet 1.1. Magyarország területi és népességveszteségei az első világháború után 25 1.2. A trianoni Magyarország népességének etnikai megoszlása 25 1.3. A trianoni Magyarország
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente
Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan
A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI
SEBŐK LÁSZLÓ A HATÁROKON TÚLI MAGYARSÁG MEGMARADÁSI ESÉLYEI A környező országokban élő magyarok száma jelenleg mintegy 2,7 millióra tehető csaknem ugyanannyira, mint 1910-ben. Az első világháború előtti
TÖRTÉNELEM FELADATLAP
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM 2030 Érd, Széchenyi tér 1. TÖRTÉNELEM FELADATLAP 2016 Név:... Iskola:... A megoldásra 45 perc áll rendelkezésedre! Eredményes munkát kívánunk! A KÖVETKEZŐ KÉRDÉSEK AZ ÓKORI
A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai
HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem