Orv.-term.-tud. Értesítő. II. 21

Átírás

1 305 KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 4. Újabb adatok Kolozsvár és Erdély Crustacea-faunájának ismeretéhez. Pár évvel ezelőtt Erdély Crustacea-faunájának tanulmányozásához kezdettem s természetesen első sorban is Kolozsvárnak és környékének Hejjasait igyekeztem lehetőleg összegyűjteni, egyfelől azért, mert irodalmunkban ezekre vonatkozólag még semmi adat nem volt, másfelől pedig azért, mert ez úton a legkönnyebben szerezhettem meg a kellő előismereteket és jártasságot a nagyobbszabású kutatásokra. Ez irányban végzett kutatásaimnak eredményét a Kolozsvári Orvos-természettudományi Értesítő" évi folyamában tettem közé: Adatok Kolozsvár és környéke Crustacea-faunájának ismeretéhez" czím alatt s összesen 53 fajt soroltam fel, amelyek az Evezőlábú-, a Kagylós- és a Levéllábú rákok rendjébe tartoznak. A Levéllábá rákok rendjéből azonban dolgozatom megjelenéséig csakis az Ágas tapogat ój ti rákok (Cladocera) alrendjének találtam meg képviselőit, míg a Kopoltyúlábú rákok (Branchiopoda) alrendjéből egyetlen fajt sem tudtam kézre keríteni. De kutatásaimat ez irányban nem hagytam fel s folyton avval a reménynyel kecsegtettem magamat, hogy majd csak sikerülend néhány Kopoltyúlábú rákot is találnom, főleg, miután nem egy oly tócsát, pocsolyát és állóvizet ismertem Kolozsvár határán, a mely éppen alkalmas tartózkodó helye lehetett volna a szóban forgó állatkák valamelyikének. És azt a feltevésemet, hogy Kolozsvár határának vizeiből a Kopoltyúlábú rákok csakugyan nem hiányozhatnak, megerősítette az a körülmény, hogy Parády Kálmán ref. coll. tanár a collegium állatgyüjteményéből meghatározatlan időben és részletesebben körűi nem irt lelőhelylyel, de kétségtelenül Kolozsvár határából származott egy Apus caneriformis példányt mutatott nekem s a Catalogus Crustaceorum faunae Transylvaniae etc." czímű dolgozatomban, a melyben az erdélyi orsz. Múzeumegylet" állattára részére összeállított Héjjas-gyüjtemény rendszeres névjegyzékét közöltem, ez adatra támaszkodva jegyeztem be Kolozsvárt az Apus caneriformis egyik lelőhelye gyanánt. Orv.-term.-tud. Értesítő. II. 21

2 306 A folyó évben, mikor már majdnem le mondtam arról a reményről, hogy Kolozsvár határából Kopoltyúlábú rákokat gyüjthessek, a véletlen egy igen érdekes adat birtokába segített. A nevezett év szeptember havában ugyanis a kolozsvári tud. egyetem ásvány-földtani intézetének szolgája egy kis vízi-állatkát ajánlott fel megvásárlás végett, a melyet állítólag, különös alakja és viselkedése miatt, egy kó'mives gyakornok fogott az úgynevezett Agyagdomb" határrészlet nagy tócsájából. A felmutatott állatkában első tekintetre megismertem a Kopoltyúlábú rákok egyik legnagyobb alakját, az Apus cancriformis-t s miután régi óhajtásomat láttam abban megtestesülni, minden áron megszerezni igyekeztem a felajánlott példányt. De evvel az adattal' még nem voltam végleg kielégítve s égtem a vágytól, a régen keresett Apus-okat otthonukban keresni fel. Még ugyanazon napon ki mentem a megjelölt tócsához és nagy örömömre sikerült még két példányt kézrekerítenem. Örömöm fokozódott azonban azáltal, hogy a keresett Apus-ok mellett még egy másik Kopoltyúlábú rák birtokába is jutottam és nevezetesen a Branchipus torvicornis-nak nagyszámú, díszes alakjaival találkoztam. A röviden említett fentebbi lelet a míg egyfeló'l igazolta azt a feltevésemet, hogy a Kopoltyúlábú rákok Kolozsvár faunájából nem hiányozhatnak, addig másfelől még új adatot is szolgáltat nem csak Kolozsvár, hanem Erdély Crustacea-faunájának ismeretéhez is, a mennyiben a B r a n c h i p u s t o r v i c o r n i s ezideig Erdély más pontjairól sem volt ismeretes s a kolozsvári lelet ez ideig egyedül álló. Ez alkalommal, mikor a kolozsvári leletnek eredményeit feljegyezni szerencsém van, szükségesnek látom még néhány más adat feljegyzését is, de evvel kapcsolatban összefoglalom mindazokat az adatokat is, a melyek Erdély Crustacea-faunájának Kopoltyúlábú rákjait illetőleg ezideig ismeretesek. Teszem pedig ezt fó'leg azért, mert Catalogus Crustaceorum faunae Transylvaniae" czímü dolgozatomban a leló'helyeket illetőleg csupán a magam által észlelteknek egyszerű feljegyzésére szorítkoztam és sem ezeknek részletesebb ismertetésére, sem más búvárok irodalmi adataira nem terjeszkedtem ki. E közleményemmel tehát mintegy kiegészíteni száudékszom a fentebb említett közleményem hézagait és részletesebb adatokkal bó'viteni Erdély Crustacea-faunájának Kopoltyúlábú rákjaira vonatkozó ismereteket. E feladatom legczélszerübb megfejtését azonban úgy látom elérhetőnek, ha az egyes fajokat külön tárgyalom.

3 307 Fam. Branchivodidae. Genus. Br anehi p us, Schaeffer. 1. Sp. Branchipus stagnalis, Schaeffer. A genusnak e legkorábban ismert és igen nagy földrajzi elterjedéssel biró alakját, a melyet már Schaeffer 1752-ben igen tüzetesen vizsgált, jóllehet Erdélynek igen tekintélyes számú területét kutattam át, mégis ez ideig csupán egyetlen lelőhelyről ismerem. A rendelkezésemre álló példányokat ugyanis Deés város határán gyűjtöttem s itt legelőször év nyarán találtam egy útszéli, ideiglenes pocsolyában, az úgynevezett Porond"-on, Kotatoriák és más Héjjasok társaságában. E helyet évben is megkerestem és oly szerencsés voltam, hogy a megelőző esőzések folytán előállott pocsolyában ujjolag sikerült néhány példányt gyüjtenem, bár ezek sokkal fejlettlenebbek, illetőleg kisebbek voltak, mint a korábban fogott példányok. 2. Sp. Branchipus torvicornis, Waga. A 40-es években Waga által először vizsgált és Warschau környékén gyűjtötte fajt, a mely már nem bir oly nagy földrajzi elterjedéssel, mint a fentebb említett, csak a folyó év september havában találtam meg Erdély faunájában s itt Kolozsvár határán az Agyagdomb" nevű határrész nagy, iszapos pocsolyájában. E helyen oly nagy számban volt gyűjthető, hogy az e czólra készített háló segélyével százával halászhattam,, még pedig úgy hímeket, valamint nőstényeket. Néhány példánnyal kísérletet tettem életszivosságuk iránt s többet közülök a pocsolyából merített vízbe helyeztem el a napnak téve ki, míg másokat tiszta vízben szintén a napon tartottam. Az előbbiek egy nap alatt valamennyien elpusztultak, míg az utóbbiak, a melyeknek vízét naponta háromszor felfrissítettem, egy hétig éltek el, bár nem valamennyien. Hogy azonban ez utóbbi helyen sem voltak a legkedvezőbb körülmények között, kitetszik abból, miként egyetlen álezát sem tudtam észlelni, bár több petezacskós nőstény is volt a példányok között. Különben a hímek gyorsabban haltak el, mint a nőstények. 3. Sp. Branchipus diaphanus, Prevost. Ezt az igen feltűnő s a genusnak legérdekesebb és legnagyobb faját, a melyet Petiver ismertetett először Angolországból 1709-ben s utánna jóval későbben Prevost jelöl meg mai nevével, szintén csak egyetlen lelőhelyről ismerem. Az 1882-ik év augusztus havában ugyanis a Ketyezát tavaihoz tett gyűjtő kirándulásom alkalmával a Fekete-tó (Teu Nyegru) kö- 21*

4 308 zelében fekvő egy kis, kristálytiszta, sziklásfenekü, és a Zenoga-tó partján fekvő iszapos tócsácskában találtam. Feltűnt azonban az a körülmény, hogy az első helyen fogott példányok, bár valamennyien ivarérettek, mégis jóval kisebbek voltak az utóbbi helyen gyfíjtötteknól. Eleinte azt hittem, hogy két külön fajjal van dolgom, de a vizsgálat arról győzött meg, hogy ugyanazon fajnak gyengén és jól táplált példányaival állok szemben. E leletem azonban nemcsak azért birt érdekkel és értékkel, mert általa Erdély faunájából egy igen érdekes és meglehetős ritka Kopoltyúlábú rákot volt alkalmam felmutatni, hanem azért is, mert tüzetesebb vizsgálata alkalmat nyújtott arra, hogy a Természetrajzi fűzetek" 7-dik kötetében megjelent Adatok a Ketyezát tavai Crustacea-faunájának ismeretéhez" czímű dolgozatomban helyreigazítsam azokat a tévedéseket, a melyek e fajnak magyarországi és specialiter budapesti előfordulását illetőleg irodalmunkban szerepeltek s evvel kapcsolatban kimutattam azt, hogy a Branchipus diaphanus nincs és nem is volt meg Budapest faunájában, mert az ennek tartott alak a Branchipus Grubii, Dybowszky. Genus. A r t e m i a, Leach. Sp. Artemia salina, L. Egyetlen kopoltyúlábú rák sincs több olyan, a mely Erdély faunájából oly rég idő óta lenne ismeretes, mint épen az Artemia sáli na. A legrégibb feljegyzést e tekintetben ugyanis Grossinger N. János közli 1794-ben Universa História Physica regni Hungáriáé" czímű művének negyedik kötetében s itt a 402-ik lapon ezeket mondja: Só féreg apud Transylvanos a sale nomen obtinet insectum, quod in salsissimis aquis victitat, hoc mihi vermium genus ignotum est..." Azonban, mint e megjegyzéséből is látszik, sem biztos lelőhelyet nem említ, sem az állatot magát nem ismerte, de azért nézetem szerint kétségtelen az, hogy a vízaknai és a tordai tömör vizű sóstavakban nagy mennyiségben élő csinos A r t e m i a salina~t értette a Só-féreg" alatt. Bielz A. E. Handbuch der Landeskunde Siebenbürgens" czímű művében e fajt már pontos lelőhelylyel ismerteti ós nevezetesen a tordai és a vízaknai sóstavakból. (Lásd Sül V. alább idézett dolgozatát). Sül V. a Verhandlungen und Mittheilungen der Siebenb. Vereins für Naturwiss. zu Hermannstadt" évi folyamában megjelent Beitrag zur Kenntniss der Orustaceen, Arachniden und Myriopoden Siebenbürgens" czímű dolgozatában az 5-ik lapon reprodukálja a Bielz adatait, de megjegyzi azt, hogy: Ich besitze noch kein Exemplar." Ugyan e folyóiratnak 118-ik lapján Ueber die in den Salzsoolteichen Sie-

5 309 benbürgens vorkommende Artemia" czimfí közleményében közli Sül V. a Dr. Kfyser azon adatait, a melyek a vízaknai Art emiara vonatkoznak és megerősíti a lelőhelyet, de a tordairól nem emlékezik meg. Egy évvel kétó'bben Cht/zer C. szintén figyelmére méltatja e fajt Naehtrag zu Victor Sill's Mittheilung über die in den Salzsoolteichen Siebenbürgens vorkommende Artemia" czimfí dolgozatában, a mely ugyancsak a fent idézett folyóiratban jelent meg, de csak is történelmi ismertetését közli. Friedenfels 1880-ban beható tanulmány alapján s az irodalmi adatok teljes felhasználásával Ueber Artemia salina und andere Bewohner der Soolenteiche in Salzburg" czimfí dolgozatában részletesen ismerteti az Artemiat, de szintén csak a vízaknai tavakból. A tordai sóstavakból, eltekintve Bielz adataitól, az Artemiat legelőször évben láttam, a mikor is Dr. Entz Géza kolozsvári egyetemi tanár hozatta onnan sósvizzel és A tordai és szamosfalvi sós-tavak Azalag-faunája" czimfí dolgozatának 10-dik lapján fel is említi. (Lásd: A magy. orv. és term. vizsg' XVIII. nagygyül. munkálatait ) Későbben aztán, és nevezetesen 1882-ben személyesen is felkerestem a tordai sóstavakat s azokból nagyobb számú példányt gyűjtöttem, a melyek semmiben sem különböznek a vízaknai sóstavakból általam gyüjtöttekből. Fam. Apusidae. Gen. Apus, Schaeffer. Sp. Apus caneriformis, Schaeffer. E fajt Erdély faunájából legelőször Bielz A. E. említi Handbuch der Landeskunde Siebenbürgens" czímű mfívében fogarasi és segesvári lelőhelyekkel és Sdl V. ez adatok reprodukálása mellett még Szász-Sebest is oly hely gyanánt hozza fel, a hol e rákfajt találta. A kolozsvári egyetemi állattani intézet gyűjteményében több példány van, a melyek közül egy pár még a 70-es évek elején (1875.) került állítólag Gyalu határáról, a honnan még élő állapotban egy ismeretlen ajándékozó szolgáltatta. A más két példány Marosvásárhely határából való, a hol állítólag Kontz ev. ref. collegiumi tanár gyűjtötte 1876-ban. Az év folyamában Nagy-Szeben és környékén tett crustaceologiai gyűjtéseim alkalmával megtekintettem Volt a nagyszebeni állami főgymnasium állattárát is s itt meg nem jelelt lelohelylyel szintén láttam egy Apus cancriformis-t, a mely valószínűleg Nagy-Szeben határáról volt gyűjtve. Ez adatokhoz járul még a kolozsvári ev. ref. collegium gyűjteményében lévő példány is, a mely kolozsvári lelőhelyről került. A Catalogus Crustaceorum i'aunae Transylvaniae" czimfí

6 310 dolgozatomban ezekre az adatokra támaszkodtam akkoi, mikor az Apus cancri formis lelőhelyei gyanánt Marosvásárhelyt, Gyalut, Kolozsvárt és Nagy-Szebent említettem fel. A folyó évben oly szerencsés voltam, hogy a mellett, hogy Kolozsvár határán biztos lelőhelyét találtam meg az Apus-nak, még két más erdélyi lelőhely birtokába is jutottam. Az egyik lelőhely Brazova községe Hunyadmegyében, a honnan augusztus havában Dr. Benkő Gábor okleveles tanárjelölt és most egyetemi ásvány-földtani tanársegéd egy nagy zápor után keletkezett ideiglenes tócsából gyűjtötte egyetlen példányban, a melyet rendelkezésemre bocsátott. A másik lelőhely Sepsiszentgyörgy, a melynek határán szintén nagy zápor után keletkezett tócsából ugyancsak Dr. Benkő Gábor gyűjtött Apust, még pedig feles példányokban s ezeket is rendelkezésemre bocsátotta. Ez utolsó három lelőhely példányai közül a Kolozsvárt fogattak valódi óriásak, a melyeken meglátszik az, hogy állandó tócsákból valók és hogy egész nyáron át fejlődve idejük volt kinőni, míg ellenben a Sepsi-Szentgyörgy, de különösen a Brezova határából való példány és példányok, körulbelől a lelőhelyek ideiglenes volta miatt aránylag kis testüek maradtak. * * A rendelkezésemre jutott eme adatok közlését egyfelől azért láttam szükségesnek, hogy általuk rendezzem ós bővítsem Erdély Kopoltyúlábú rákjainak előfordulására vonatkozó feljegyzéseket; másfelől pedig azért, mert ilyen formán felébreszteni reménylem a szakemberek érdeklődését eme valóban érdekes, könnyen megfigyelhető állatkákra vonatkozólag. S ha ez utóbbi czélom bármily kis mértékben is sikerült, úgy nagyon hiszem, hogy pár év alatt nemcsak a fentsorolt fajokat fogjuk Erdély több különböző pontjáról ismerni, hanem még több, általam nem említett, de más fauna-területekon gyakori alak előfordulása lesz nyilvánvaló, a milyenek például a Lepidurus productus, a Branchipus Grubii, a Branchipus ferox, stb. Sőt még az sem lehetetlen, hogy a minden tekintetben igen érdekes Erdély faunájában még új faj is lehet. Végre kedves kötelességemnek tartom őszinte köszönetemen nyilvánítanom Dr. Benkő Gábor okleveles tanárjelölt és egyetemi ásvány-földtani tanársegéd úrnak szives figyelméért és készségéért. Kolozsvárt, deczember 10-én. Dr. Daday Jenő, egyetemi ni. tanár.