Szakmai beszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szakmai beszámoló"

Átírás

1 Szakmai beszámoló Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium Laboratórium vezetője: Dr. Eke Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, ELTE, Analitikai-Kémiai Tanszék Az ELTE és a WESSLING cégcsoport 2003-ban alapította az Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratóriumot (EKOL) azzal a céllal, hogy műhelyt teremtsen a korszerű elválasztástechnika oktatásának és a kromatográfiás fejlesztéseknek. A kutatási témák alapján szerteágazónak tűnő kutatási tevékenységünket e cél vezérelte természetesen a időszakban is. A sokszínűségből a korábbi évek tapasztalatai alapján két témakört emeltünk ki: a kioldódásvizsgálatokat és a környezetbe került szénhidrogén szennyezések vizsgálatát. E két témakör nem csak az elmúlt három évben volt fókuszban, de feltétlenül tervezzük ezek folytatását is. Az élelmiszereink csomagolásához alkalmazott műanyagoknak fontos szerepe van az adott élelmiszerek minőségének védelmében. Ugyanakkor a belőlük esetleg kioldódó anyagok élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentenek. Ezért az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagokkal a 10/2011/EU rendelet alapján kioldódás vizsgálatokat kell végezni. Az analitikai feladat egyszerűsítése érdekében a rendelet lehetővé teszi a vizsgálatok során élelmiszerutánzó modellanyagok használatát. Tisztázatlan azonban, hogy a korlátozott számú modellanyag mennyire jól modellezi az egyes élelmiszereket. A rendeletben előírt kísérleti körülmények (idő, hőmérséklet) ugyancsak kérdésesek. Ezen a területen a munkát 11 adalékanyaggal, köztük 5 antioxidánssal és 6 fénystabilizátorral kezdtük meg. Kidolgoztunk olyan módszereket, melyek lehetővé teszik e vegyületek mennyiségi meghatározását tejben, üdítőitalokban és élelmiszerutánzó modelloldatokban [2, 12, 16, 17]. Két vegyület esetén (Tinuvin P, Irganox 3114) összehasonlítottuk a kioldódást ismert adalékanyag-koncentrációjú műanyagból (HDPE) tejbe és a megfelelő modelloldatba. Valamint felhívtuk a figyelmet arra, hogy egyes esetekben a kioldódásvizsgálathoz előírt idő feleslegesen hosszú. [3,22] Bizonyítottuk továbbá, hogy a rendeletben szereplő specifikus kioldódási határértékek egyes esetekben nagyságrendekkel nagyobb, mint az adott anyag 1

2 odahatósága bizonyos élelmiszerekben és modelloldatokban. Ennek ismeretében egyes kioldódás vizsgálatok esetleg elhagyhatók. [26] Az emberi egészségre kockázatot jelentő kioldódás azonban nem csak élelmiszerekben fordulhat elő. Jelenleg olyan analitikai módszer kidolgozásán dolgozunk mely lehetővé tenné primer aromás aminok kioldódásának vizsgálatát nyálmodelloldatok segítségével. [29] A szénhidrogén-szennyezésekkel kapcsolatban nyitottunk a kémiai újlenyomat módszerek irányába. E módszerek alapvető jelentőséggel bírnak a szénhidrogén-szennyezéssel kapcsolatos felelősség megállapításában. Különösen jelentős az információ tartalma ilyen esetben a komponens specifikus izotóp összetételmérésnek. A megfelelő mintaelőkészítési módszer kidolgozása után igazoltuk, hogy a minta tisztítása jelentősen növelheti e mérések pontosságát. [6, 18, 24] Az izotóp-összetétel vizsgálata mellett fontos lehet egyes komponensek, komponenscsaládok mennyiségének illetve ezek arányainak vizsgálata is. Ebben a feladatban két fő kihívással találkozhatunk: a szénhidrogén-szennyezésekben előforduló komponensek számossága és a lényeges információt hordozó minor komponensek túl alacsony koncentrációja. E kihívásokra keresünk választ a komprehenzív gázkromatográfia és a miniatürizált mintaelőkészítési módszerek segítségével. [19, 25] Kremmer Tibor csatlakozásával új irányként jelent meg a laboratóriumban az ioncserélő és HILIC folyadékkromatográfiás módszerek fejlesztése és alkalmazása élettani szénhidrátfehérje komplexek (glikoproteinek) glikán szerkezetének vizsgálatára, illetve az MS/MS kompatibilis analitikai eljárások kidolgozása diagnosztikai célból. A fent említettek mellett analitikai tudásunk és eszköztárunk révén lehetőségünk nyílik más kutatók, kutatócsoportok munkájának analitikai támogatására is. Így például a különösen kis mintamennyiség okozta kihívások leküzdése után biológiai kutatásokba volt lehetőségünk bekapcsolódni biliverdin, protoporfirin és egyes karotinoidok meghatározásával tojássárgájából, tojáshéjból, madárürülékből és madár vérplazmából. [7, 8, 11, 23] 2

3 A laboratórium megjelent közleményei Cikkek referált folyóiratokban: 1. Pálmai M, Nagy-Naszályi L, Mihály J, Varga Z, Tárkányi G, Mizsei R, Szigyártó IC, Kiss T, Kremmer T, Bóta A Preparation, purification, and characterization of aminopropyl-functionalized silica sol Journal of Colloid and Interface Science, 2013, 390, Bodai Z, Szabó BS, Novák M, Hámori S, Nyiri Z, Rikker T, Eke Z: Analysis of potential migrants from plastic materials in milk by liquid chromatography-mass spectrometry with liquid-liquid extraction and low-temperature purification Journal of Agricultural and Food Chemistry, 2014, 62, Bodai Z, Kirchkeszner C, Novak M, Nyiri Z, Kovacs J, Magyar N, Ivan B, Rikker T, Eke Z: Migration of Tinuvin P and Irganox 3114 into milk and the corresponding authorised food simulant. Food Additives and Contaminants Part A, 2015, 32, Sóti PL, Bocz K, Pataki H, Eke Z, Farkas A, Verreck G, Kiss É, Fekete P, Vigh T, Wagner I, Nagy ZK, Marosi G: Comparison of spray drying, electroblowing and electrospinning for preparation of Eudragit E and itraconazole solid dispersions ; International Journal of Pharmaceutics, 2015, 494, Sebe I, Bodai Z, Eke Z, Kállai-Szabó B, Szabó P, Zelkó R: Comparison of directly compressed vitamin B12 tablets prepared from micronized rotary-spun microfibers and cast films, Drug Development and Industrial Pharmacy, 2015, 41, Novák M, Kirchkeszner C, Palya D, Bodai Z, Nyiri Z, Magyar N, Kovács J, Rikker T, Eke Z: Optimisation of solid-state urea chlatrate formation as a chemical separation method coupled to compound-specific stable carbon isotope analysis, International Journal of Environmental Analytical Chemistry, 2015, DOI: / Hargitai R, Nagy G, Herényi M, Nyiri Z, Laczi M, Hegyi G, Eke Z, Török J: Darker eggshell spotting indicates lower yolk antioxidant level and poorer female quality in the Great Tit (Parus major) The Auk: Ornithological Advances, 2015, közlésre elfogadva 8. Hargitai R, Nagy G, Nyiri Z, Bervoets L, Eke Z, Eens M, Török J: Effects of breeding habitat (woodland versus urban) and metal pollution on the egg characteristics of great tits (Parus major) Science of the Total Environment, 2015, DOI: /j.scitotenv Egyéb publikációk: 9. Nyiri Z, Eke Z: Determination of Biliverdin and Protoporhyrin from Avian Eggshells by High Performance Liquid Chromatography, 13 th International Symposium and Summer School on Bioanalysis, 2013., Debrecen (Előadás) 10. Harangi J., Eke Z, Bodai Z, Horváth K, Pintér Á: Practical Elevated Temperature RP- HPLC, 9 th Balaton Symposium on High-Performance Separation Methods, 2013, Siófok (Előadás) 11. Hargitai R, Nagy G, Herényi M, Costantini D, Nyiri Z, Eke Z, Török J: Does eggshell pigmentation pattern signal female and egg quality in the Great Tit (Parus major)? 33 rd International Ethological Conference, 2013, Newcastle Gateshead, England (Poszter) 3

4 12. Bodai Z, Novák M, Eke Z: LC-MS/MS method development for the determination of triazines and triazoles migrating from food packaging material, HPLC2013, 2013, Amsterdam (Poszter) 13. Kramarics Á, Eke Z, Rikker T, Torkos K: Determination of halogenated aromatic compounds in soil with thermal desorption-gas chromatography-mass spectrometry Euroanalysis 2013, 2013, Varsó (Poszter) 14. Lezsák G, Dési E, Tóth P, Szekeres Z, Eke Z, Szigeti T Zsír- és izomszövet zsírsavösszetételének vizsgálata kétdimenziós gázkromatográfiával. Élelmiszer Tudomány Technológia, 2013, LXVII. évf., 4. szám, 1-8. (Cikk) 15. Kremmer T.:Természetes oligo(poli)aminok anyagcseréje és élettani szerepe, SOTE Gyógyszerésztudományi Kara Budapest, (Előadás) 16. Bodai Z, Kirchkeszner C, Novák M, Nyiri Z, Kovács J, Magyar N, Eke Z: Szükséges-e aggódni a műanyag csomagolásból az élelmiszerekbe kioldódó anyagok miatt? Egy fénystabilizátor és egy antioxidáns tejbe és az előírt modellanyagba történő migrációja, Elválasztástudományi Vándorgyűlés 2014., 2014., Egerszalók, (Előadás) 17. Bodai Z, Novák M, Eke Z: Analysis of UV Stabilizators and Antioxidants in Milk by High Performance Liquid Chromatography and Mass Spectrometry, HPLC2014, 2014, New Orleans, USA (Poszter) 18. Novák M, Kirchkeszner C, Bodai Z, Eke Z.: Characterization of Diesel Fuel by Compound-Specific Stable Carbon Isotope Analysis. 38 th International Symposium on Capillary Chromatograpy, 2014, Riva del Garda, Italy (Poszter) 19. Novák M, Kirchkeszner C, Bodai Z, Eke Z: Enhancing the Second Dimension Separation Power in Differential Flow-Modulated Comprehensive Two-Dimensional Gas Chromatograpy. 11 th GC GC Symposium, 2014, Riva del Garda, Italy (Poszter) 20. Nyiri Z, Nagy D, Novák M, Bodai Z, Eke Z: Determination of policyclic aromatic hydrocarbons in infant formula by gas chromatography-mass spectrometry 21 st International Symposium on Separation Sciences, 2015, Ljubljana, Slovenia (Poszter) 21. Üveges Z, Aleksza L, Eke Z, Hantosi Z Evaluation of elution experiments on soilbiochar-compost-artifical fertilizer systems to determine the mobilization of nutrients and possible toxic elements, Hungarian Agricultural Research, 2014/II, June (Cikk) 22. Bodai Z, Szabó BS, Kirchkeszner C, Novák M, Nyiri Z, Kovács J, Magyar N, Eke Z: Investigation of minimum contact time for migration studies of minimum of Tinuvin P and Irganox 3114, 21 st International Symposium on Separation Sciences, 2015, Ljubljana, Slovenia (Poszter) 23. Hámori S, Bodai Z, Eke Z: Determination of Biliverdin and Protoporphyrin from Avian Blood Plasma by Liquid Chromatography - Tandem Mass Spectrometry 15 th International Symposium and Summer School on Bioanalysis (ISSSB), 2015, Ljubljana, Slovenia (Poszter) 24. Palya D, Novák M, Kirchkeszner C, Bodai Z, Magyar N, Kovács J, Eke Z: Characterization of Solid State Urea Chlatrate Formation as a Chemical Separation Method Coupled to Compound Specific Isotope Analysis of Diesel Fuel Contaminations, 10 th Balaton Symposium on High-Performance Separation Methods, 2015, Siófok, Hungary (Poszter) 25. Hámori S, Novák M, Palya D, Eke Z: Miniaturized Silica Gel Column Chromatography Combined with Large Volume Injection - Gas Chromatography - Mass Spectrometry as a Chemical Fringerprinting Method 10 th Balaton Symposium on High-Performance Separation Methods, 2015, Siófok, Hungary (Poszter) 26. Jakab PP, Bodai Z, Szabó BS, Eke Z: Comparison of the Solubility of Plastic Additives in Food Simultants and Beverages, 10 th Balaton Symposium on High-Performance Separation Methods, 2015, Siófok, Hungary (Poszter) 4

5 27. Krakkó D, Hámori S, Bodai Z, Eke Z: Determination of D,L-α-Difluoromethylornithine by HPLC-FLD in Drugs, 10 th Balaton Symposium on High-Performance Separation Methods, 2015, Siófok, Hungary (Poszter) 28. Petrovics N, Nyiri Z., Eke Z: Determination of Polycyclic Aromatic Hydrocarbons in Cereal-Based Baby Food by Gas Chromatography-Mass Spectrometry, 10 th Balaton Symposium on High-Performance Separation Methods, 2015, Siófok, Hungary (Poszter) 29. Szabó BS, Bodai Z, Jakab PP, Hámori S, Eke Z: LC-MS/MS Method Development of the Determination of Primary Aromatic Amines from Artificial Saliva, 10 th Balaton Symposium on High-Performance Separation Methods, 2015, Siófok, Hungary (Poszter) 5

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 - Beszámoló a WESSLING Nemzetközi Kutató és Oktató Központ Kht. 2006. évi tevékenységéről - 2006. 1 WIREC 2006. évi közhasznúsági jelentés TARTALOMJEGYZÉK Működési feltételeink

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK TANULMÁNYOK TUDOMÁNYOS ÉRDEKLŐDÉS NYELVTUDÁS OKTATÁS. Novák Márton Születési idő: 1987. március 17.

ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK TANULMÁNYOK TUDOMÁNYOS ÉRDEKLŐDÉS NYELVTUDÁS OKTATÁS. Novák Márton Születési idő: 1987. március 17. ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Név: Novák Márton Születési idő: 1987. március 17. Születési hely: Állampolgárság: Budapest magyar Telefonszám: 06 30 290 75 65 E-mail cím: TANULMÁNYOK marton.novak@ekol.chem.elte.hu

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉN-, NITROGÉN- ÉS OXIGÉNTARTALMÚ VEGYÜLETEK GÁZKROMATOGRÁFIÁS ELEMZÉSE SZÉNHIDROGÉN-MÁTRIXBAN Készítette STUMPF ÁRPÁD okl. vegyész az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi

Részletesebben

A műanyag csomagolóanyagok nem szándékosan hozzáadott összetevőinek kioldódásvizsgálata

A műanyag csomagolóanyagok nem szándékosan hozzáadott összetevőinek kioldódásvizsgálata Budapest, 2017.04.26. A műanyag csomagolóanyagok nem szándékosan hozzáadott összetevőinek kioldódásvizsgálata Kosdi Bence WESSLING Hungary Kft. Amiről szó lesz A vizsgálat áttekintése Analitikai módszer

Részletesebben

Kémia PhD (Analitikai kémia program) Szegedi Tudományegyetem, Kémia Doktori Iskola

Kémia PhD (Analitikai kémia program) Szegedi Tudományegyetem, Kémia Doktori Iskola ÖNÉLETRAJZ KÉRI ALBERT Szül. hely, idő: Szeged, 1990. július 06. Lakcím: Deszk, 6772 Kertész u. 5. Telefon: +36-30-232-3493 E-mail cím: kerialbert@chem.u-szeged.hu Tanulmányok 2016 - Kémia PhD (Analitikai

Részletesebben

Baranyáné Dr. Ganzler Katalin Osztályvezető

Baranyáné Dr. Ganzler Katalin Osztályvezető Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Kapilláris elektroforézis alkalmazása búzafehérjék érésdinamikai és fajtaazonosítási vizsgálataira c. PhD értekezés

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2013

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2013 KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET 2013 - Beszámoló a WESSLING Nemzetközi Kutató és Oktató 2013. évi tevékenységéről - 2013. 1 WIREC 2013. évi közhasznúsági TARTALOMJEGYZÉK Működési feltételeink 3. WIREC küldetése,

Részletesebben

GÁZOK FOURIER-TRANSZFORMÁCIÓS INFRAVÖRÖS

GÁZOK FOURIER-TRANSZFORMÁCIÓS INFRAVÖRÖS GÁZOK FOURIER-TRANSZFORMÁCIÓS INFRAVÖRÖS SPEKTROMETRIAI ANALÍZISE Doktori (PhD) értekezés tézisei Készítette: Bacsik Zoltán okl. környezetmérnök Konzulens: Dr. Mink János egyetemi tanár Készült a Pannon

Részletesebben

Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával

Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola Városi légszennyezettség vizsgálata térinformatikai és matematikai statisztikai módszerek alkalmazásával DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS

Részletesebben

metzinger.aniko@chem.u-szeged.hu

metzinger.aniko@chem.u-szeged.hu SZEMÉLYI ADATOK Születési idő, hely: 1988. június 27. Baja Értesítési cím: H-6720 Szeged, Dóm tér 7. Telefon: +36 62 544 339 E-mail: metzinger.aniko@chem.u-szeged.hu VÉGZETTSÉG: 2003-2007: III. Béla Gimnázium,

Részletesebben

Gabonacsíra- és amarant fehérjék funkcionális jellemzése modell és komplex rendszerekben

Gabonacsíra- és amarant fehérjék funkcionális jellemzése modell és komplex rendszerekben Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Biokémiai és Élelmiszertechnológiai Tanszék Gabonacsíra- és amarant fehérjék funkcionális jellemzése modell és komplex rendszerekben c. PhD értekezés Készítette:

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Kémia Doktori Iskola, Analitikai kémia program

Szakmai önéletrajz Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Kémia Doktori Iskola, Analitikai kémia program Szakmai önéletrajz OROSZ TÍMEA Elérhetőségek: Telefonszám: +36(62)54-5804 Email: orosz.ti@chem.u-szeged.hu TANULMÁNYOK 2016- Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Kémia Doktori

Részletesebben

IZOTÓPHIDROKÉMIAI KOMPLEX MÓDSZER ALKALMAZÁSA TALAJVIZEK UTÁNPÓTLÓDÁSÁNAK VIZSGÁLATÁNÁL

IZOTÓPHIDROKÉMIAI KOMPLEX MÓDSZER ALKALMAZÁSA TALAJVIZEK UTÁNPÓTLÓDÁSÁNAK VIZSGÁLATÁNÁL IZOTÓPHIDROKÉMIAI KOMPLEX MÓDSZER ALKALMAZÁSA TALAJVIZEK UTÁNPÓTLÓDÁSÁNAK VIZSGÁLATÁNÁL Kompár László 1, Szűcs Péter 2, Palcsu László 3, Braun Mihály 4 tudományos segédmunkatárs 1 DSc, tanszékvezető, egyetemi

Részletesebben

A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A RESZUSZPENDÁLT ÉS BELÉLEGEZHETŐ VÁROSI AEROSZOL JELLEMZÉSE DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Jancsek-Turóczi Beatrix okleveles környezetkutató Kémiai és Környezettudományi Doktori Iskola Témavezető:

Részletesebben

Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata. Tóth László Richárd. Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola

Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata. Tóth László Richárd. Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola Doktori (PhD) értekezés tézisei Irányítási struktúrák összehasonlító vizsgálata Tóth László Richárd Pannon Egyetem Vegyészmérnöki és Anyagtudományok Doktori Iskola Témavezetők: Dr. Szeifert Ferenc Dr.

Részletesebben

Szerződéses kutatások/contract research

Szerződéses kutatások/contract research Szerződéses kutatások/contract research Év/year Cím/subject (témavezető/principle investigator) Partner Összeg/amount Epitópok predikciója és szintézismódszer kidolgozása/ Epitope prediction and development

Részletesebben

Szteroid gyógyszeranyagok tisztaságvizsgálata kromatográfiás technikákkal

Szteroid gyógyszeranyagok tisztaságvizsgálata kromatográfiás technikákkal A doktori értekezés tézisei Szteroid gyógyszeranyagok tisztaságvizsgálata kromatográfiás technikákkal Bagócsi Boglárka Kémia Doktori Iskola Analitikai, kolloid- és környezetkémia, elektrokémia Témavezető:

Részletesebben

Szakmai zárójelentés OTKA-PD 76859 sz. pályázat Készítette: Szekeres András

Szakmai zárójelentés OTKA-PD 76859 sz. pályázat Készítette: Szekeres András Szakmai zárójelentés OTKA-PD 76859 sz. pályázat Készítette: Szekeres András A 76859 számú OTKA-PD pályázat során felmértük 60 magyarországi Fusarium verticillioides izolátum fumonizin B1, B2, B3 és B4

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez.

PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. FARKAS GABRIELLA PUBLIKÁCIÓS ÉS ALKOTÁSI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE, IDÉZETTSÉG Oktatói, kutatói munkakörök betöltéséhez, magasabb fokozatba történı kinevezéshez. könyv, könyvrészlet oktatási anyag folyóiratcikkek

Részletesebben

DR. LAKATOS ÁKOS PH.D PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA B) TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATBELI KÖZLEMÉNYEK

DR. LAKATOS ÁKOS PH.D PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA B) TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATBELI KÖZLEMÉNYEK DR. LAKATOS ÁKOS PH.D PUBLIKÁCIÓS LISTÁJA VÉGZETTSÉGEK: 1. Fizikus (egyetemi, DE-TTK: 2007) 2. Környezetmérnök (főiskolai, DE-MK: 2007) TUDOMÁNYOS MUNKA A) PH.D DOKTORI ÉRTEKEZÉS [A1] Diffúzió és diffúzió

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007 - Beszámoló a Központ Kht. 2007. évi tevékenységéről - 2007. 1 WIREC 2007. évi közhasznúsági jelentés TARTALOMJEGYZÉK Működési feltételeink 3. WIREC küldetése, felépítése 3.

Részletesebben

BIOSZORBENSEK ELŐÁLLÍTÁSA MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOKBÓL SZÁRMAZÓ, MÓDOSÍTOTT CELLULÓZROSTOK FELHASZNÁLÁSÁVAL

BIOSZORBENSEK ELŐÁLLÍTÁSA MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOKBÓL SZÁRMAZÓ, MÓDOSÍTOTT CELLULÓZROSTOK FELHASZNÁLÁSÁVAL Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola BIOSZORBENSEK ELŐÁLLÍTÁSA MEZŐGAZDASÁGI HULLADÉKOKBÓL SZÁRMAZÓ, MÓDOSÍTOTT CELLULÓZROSTOK FELHASZNÁLÁSÁVAL DOKTORI (Ph.D) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

Részletesebben

KS - 303.150.10 HORDOZHATÓ KIVITEL

KS - 303.150.10 HORDOZHATÓ KIVITEL KS - 303.150.10 24 ÓRÁS, FOLYAMATOS ÜZEMŰ NAGYTÉRFOGATÁRAMÚ AEROSZOL, SZÁLLÓPOR MINTAVEVŐ KÉSZÜLÉK IMMISSZIÓS, MUNKAHELYI ÉS HÁTTÉRSZENNYEZETTSÉGI VIZSGÁLATOKRA HORDOZHATÓ KIVITEL 1. Rendeltetés A KS-303.150.10

Részletesebben

Dr. Fittler András, Ph.D. 2014. március 03. Publikációk Összesített impakt faktor: 14,624 Összes független idézés: 17 Önidézés: 1

Dr. Fittler András, Ph.D. 2014. március 03. Publikációk Összesített impakt faktor: 14,624 Összes független idézés: 17 Önidézés: 1 Dr. Fittler András, Ph.D. 2014. március 03. Publikációk Összesített impakt faktor: 14,624 Összes független idézés: 17 Önidézés: 1 1. Fittler A.: Amfotericin B tartalmú orrspray orrpolyp kezelésére. Gyógyszerészet

Részletesebben

Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok

Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok Élelmiszer- és takarmányvizsgálatok ELEMZÉS TANÁCSADÁS TERVEZÉS WWW.WESSLING.HU Célunk, hogy széleskörű szolgáltatási kínálatukkal az élelmiszervállalkozók számára közvetlen és hosszú távú támogatást biztosítsunk

Részletesebben

Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak vizsgálata

Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak vizsgálata Aqua World Resort Budapest, 2015. 10. 1. Élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak vizsgálata Dr. Kovács Ágnes, WESSLING Hungary kft., Budapest, Fóti út 56. Jogszabályi

Részletesebben

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI HÁROMFÁZISÚ MEGOSZLÁS ALKALMAZÁSA ÉLELMISZERFEHÉRJÉKVIZSGÁLATÁBAN

DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI HÁROMFÁZISÚ MEGOSZLÁS ALKALMAZÁSA ÉLELMISZERFEHÉRJÉKVIZSGÁLATÁBAN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI HÁROMFÁZISÚ MEGOSZLÁS ALKALMAZÁSA ÉLELMISZERFEHÉRJÉKVIZSGÁLATÁBAN Szamos Jenő KÖZPONTI ÉLELMISZER-TUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Budapest 2004 A doktori iskola megnevezése: tudományága:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 - Beszámoló a WESSLING Nemzetközi Kutató és Oktató Központ Kht. 2008. évi tevékenységéről - 2008. 1 WIREC 2008. évi közhasznúsági jelentés TARTALOMJEGYZÉK Működési feltételeink

Részletesebben

Oszvald Mária. A búza tartalékfehérjék tulajdonságainak in vitro és in vivo vizsgálata rizs modell rendszerben

Oszvald Mária. A búza tartalékfehérjék tulajdonságainak in vitro és in vivo vizsgálata rizs modell rendszerben Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék PHD ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Oszvald Mária A búza tartalékfehérjék tulajdonságainak in vitro

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Személyes adatok: Tanulmányok, munkakörök: Nyelvtudás:

Szakmai önéletrajz. Személyes adatok: Tanulmányok, munkakörök: Nyelvtudás: Szakmai önéletrajz Személyes adatok: Név: Bakonyi Péter Születés idő: Budapest, 1978.12.21. Anyja neve: Simon Eszter Lakcím: 1118. Budapest, Előpatak köz 3. II/8. Telefon: 06-70/260-2612 Email: bakonyi@pt.bme.hu

Részletesebben

Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola

Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola Pannon Egyetem Vegyészmérnöki- és Anyagtudományok Doktori Iskola A KÉN-HIDROGÉN BIOKATALITIKUS ELTÁVOLÍTÁSA BIOGÁZBÓL SZUSZPENDÁLT SZAKASZOS ÉS RÖGZÍTETT FÁZISÚ FOLYAMATOS REAKTORBAN, AEROB ÉS MIKROAEROB

Részletesebben

Élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak vizsgálata

Élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak vizsgálata Budapest, 2017.04.26. Élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő műanyagok és műanyag tárgyak vizsgálata Kovács Ágnes WESSLING Hungary Kft. Élelmiszerekkel érintkező anyagokat számos formában használunk a mindennapi

Részletesebben

Összefoglalás. Summary. Bevezetés

Összefoglalás. Summary. Bevezetés A talaj kálium ellátottságának vizsgálata módosított Baker-Amacher és,1 M CaCl egyensúlyi kivonószerek alkalmazásával Berényi Sándor Szabó Emese Kremper Rita Loch Jakab Debreceni Egyetem Agrár és Műszaki

Részletesebben

Publikációs lista Szabó Szilárd

Publikációs lista Szabó Szilárd Publikációs lista Szabó Szilárd Tanulmányok Börcsök Áron - Bernáth Zsolt - Kircsi Andrea - Kiss Márta - Kósa Beatrix - Szabó Szilárd 1998. A Kisgyőri - medence és galya egyedi tájértékei - A "Nem védett

Részletesebben

Extraktív heteroazeotróp desztilláció: ökologikus elválasztási eljárás nemideális

Extraktív heteroazeotróp desztilláció: ökologikus elválasztási eljárás nemideális Ipari Ökológia pp. 17 22. (2015) 3. évfolyam, 1. szám Magyar Ipari Ökológiai Társaság MIPOET 2015 Extraktív heteroazeotróp desztilláció: ökologikus elválasztási eljárás nemideális elegyekre* Tóth András

Részletesebben

Budapest Vajdahunyad Vára 2013. április 16-17. www.hungalimentaria.hu és www.wessling.hu

Budapest Vajdahunyad Vára 2013. április 16-17. www.hungalimentaria.hu és www.wessling.hu Budapest Vajdahunyad Vára 2013. április 16-17. www.hungalimentaria.hu és www.wessling.hu Budapest, 2013. április 17. Élelmiszer csomagolóanyagok migránsai és vizsgálati lehetőségei Szigeti Tamás János

Részletesebben

Süle Zoltán publikációs listája

Süle Zoltán publikációs listája Süle Zoltán publikációs listája Statisztikai összegzés Referált nemzetközi folyóiratcikkeim száma: 3 (+1) Nemzetközi konferenciakiadványban megjelent publikációim száma: 14 Hazai konferenciakiadványban

Részletesebben

Knorr et al.. (2011): Emerging Technologies in Food Processing. Annual Review of Food Science and Technology

Knorr et al.. (2011): Emerging Technologies in Food Processing. Annual Review of Food Science and Technology Knorr et al.. (2011): Emerging Technologies in Food Processing. Annual Review of Food Science and Technology Nyomás nagysága 5 000 kg 5 000 kg 1 000 MPa 10 000 bar 1 cm 2 Hidrosztatikus (izosztatikus)

Részletesebben

GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL

GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL PANNON EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI- ÉS ANYAGTUDOMÁNYOK DOKTORI ISKOLA GALAKTURONSAV SZEPARÁCIÓJA ELEKTRODIALÍZISSEL DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KÉSZÍTETTE: MOLNÁR ESZTER OKL. ÉLELMISZERMÉRNÖK TÉMAVEZETŐ:

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok.

Szakmai önéletrajz. Nyelvvizsga: Angol orvosi szaknyelv középfok (Bizonyítvány száma: D A 794/1997), orosz alapfok. Szakmai önéletrajz Személyi adatok Név: Dr. Deli József Születési hely, idő: Baja, 1956. március 6. Állampolgárság: magyar Családi állapot: nős, 2 gyermek apja (Orsolya 1985, Kristóf 1988) Lakcím: 7634

Részletesebben

Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán

Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei. Murányi Zoltán Újabb eredmények a borok nyomelemtartalmáról Doktori (PhD) értekezés tézisei Murányi Zoltán I. Bevezetés, célkit zések Magyarország egyik jelent s mez gazdasági terméke a bor. Az elmúlt évtizedben mind

Részletesebben

Publikációs lista. Gódor Győző. 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2. Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk...

Publikációs lista. Gódor Győző. 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2. Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk... Publikációs lista Gódor Győző 2008. július 14. Cikk szerkesztett könyvben... 2 Külföldön megjelent idegen nyelvű folyóiratcikk... 2 Nemzetközi konferencia-kiadványban megjelent idegen nyelvű előadások...

Részletesebben

Kémia PhD (Analitikai kémia program) Szegedi Tudományegyetem, Kémia Doktori Iskola

Kémia PhD (Analitikai kémia program) Szegedi Tudományegyetem, Kémia Doktori Iskola ÖNÉLETRAJZ KÉRI ALBERT Szül. hely, idő: Szeged, 1990. július 06. Lakcím: Deszk, 6772 Kertész u. 5. Telefon: +36-30-232-3493 E-mail cím: kerialbert@chem.u-szeged.hu Tanulmányok 2016 - Kémia PhD (Analitikai

Részletesebben

SZEZONÁLIS LÉGKÖRI AEROSZOL SZÉNIZOTÓP ÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSOK DEBRECENBEN

SZEZONÁLIS LÉGKÖRI AEROSZOL SZÉNIZOTÓP ÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSOK DEBRECENBEN SZEZONÁLIS LÉGKÖRI AEROSZOL SZÉNIZOTÓP ÖSSZETÉTEL VÁLTOZÁSOK DEBRECENBEN Major István 1, Gyökös Brigitta 1,2, Furu Enikő 1, Futó István 1, Horváth Anikó 1, Kertész Zsófia 1, Molnár Mihály 1 1 MTA Atommagkutató

Részletesebben

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÉRPLAZMA HOMOCISZTEINSZINT CSÖKKENTŐ GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK FORMULÁLÁSI VIZSGÁLATA.

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÉRPLAZMA HOMOCISZTEINSZINT CSÖKKENTŐ GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK FORMULÁLÁSI VIZSGÁLATA. DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI VÉRPLAZMA HOMOCISZTEINSZINT CSÖKKENTŐ GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNYEK FORMULÁLÁSI VIZSGÁLATA Budavári Zoltán Készült a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Intézetében Témavezető:

Részletesebben

Dr. Licskó István tudományos önéletrajza és publikációi

Dr. Licskó István tudományos önéletrajza és publikációi Dr. Licskó István tudományos önéletrajza és publikációi Személyi rész Foglalkozása Műegyetemi oktató Szakosodása Víz és szennyvíztisztítás Beosztása a cégnél Egyetemi docens Születési év 1946 Főbb szakterületei

Részletesebben

Biocidok és kábítószerek mérési tanulmánya a gázkromatográfia- tömegspektrometria felhasználásával: elemzésük környezeti vízmintákban

Biocidok és kábítószerek mérési tanulmánya a gázkromatográfia- tömegspektrometria felhasználásával: elemzésük környezeti vízmintákban Biocidok és kábítószerek mérési tanulmánya a gázkromatográfia- tömegspektrometria felhasználásával: elemzésük környezeti vízmintákban Készítette: Balogh Zsanett Edit Környezettudomány MSc Témavezető: Perlné

Részletesebben

Pályázati felhívás és tájékoztató

Pályázati felhívás és tájékoztató Industrial Application of Organic Chemistry Summer School 2015, Tromsø Pályázati felhívás és tájékoztató Bachelor/Master/PhD képzésben résztvevő hallgatók számára a Smooth Transit from Master to Doctoral

Részletesebben

Az EU Víz Keretirányelv analitikai kihívásai

Az EU Víz Keretirányelv analitikai kihívásai Az EU Víz Keretirányelv analitikai kihívásai Dr. Kóréh Orsolya Unicam Magyarország Kft. QualcoDuna jártassági vizsgálatok évzáró értekezlet Budapest, 2016. január 27. Tartalom EU Víz Keretirányelv Európa

Részletesebben

Az állófázisok geometriai változatosságának hatása a csúcsalakra folyadékkromatográfiában

Az állófázisok geometriai változatosságának hatása a csúcsalakra folyadékkromatográfiában PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM Kémia Doktori Iskola Az állófázisok geometriai változatosságának hatása a csúcsalakra folyadékkromatográfiában PhD értekezés tézisei Sepsey Annamária Témavezető: Dr. Felinger Attila

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Dr. Horváth Györgyi Születési hely, idő: Kaposvár, 1976. június 21. e-mail: gyorgyi.horvath@aok.pte.hu Nyelvtudás: 2013 angol felsőfokú B típusú orvosi szaknyelvi (Profex) nyelvvizsga

Részletesebben

Teljes publikációs lista. Dr. Csiha Csilla egyetemi docens

Teljes publikációs lista. Dr. Csiha Csilla egyetemi docens Teljes publikációs lista Dr. Csiha Csilla egyetemi docens 2012 1. Papp ÉA, Csiha Cs, Valent J Colour change of some wood species during artificial xenon radiation In: 5th Color Specialist International

Részletesebben

Publikációk. Magyar nyelven megjelent közlemények

Publikációk. Magyar nyelven megjelent közlemények Publikációk Magyar nyelven megjelent közlemények Bakóczy M. Szakál P. Schmidt R. (2002): Mikroelem-tartalmú hulladékok mikroelemtartalmának zeolittal történı kinyerése és annak felhasználása növénytáplálási

Részletesebben

DR. PÉTER-SZARKA SZILVIA Konferencia, előadás

DR. PÉTER-SZARKA SZILVIA Konferencia, előadás DR. PÉTER-SZARKA SZILVIA Konferencia, előadás PÉTER-SZARKA Szilvia (2015): Kreatív klíma. A kreativitást támogató légkör az iskolában. Magyar Református Tehetséggondozó Program, Tehetséggondozó Regionális

Részletesebben

KS-306.60-WI ELŐNYPONTOK. Szennyeződésekre gyakorlatilag érzéketlen, nagypontosságú, hosszú élettartamú térfogatáram-mérő.

KS-306.60-WI ELŐNYPONTOK. Szennyeződésekre gyakorlatilag érzéketlen, nagypontosságú, hosszú élettartamú térfogatáram-mérő. K Á L M Á N S Y S T E M K F T H - 1 1 2 5 B U D A P E S T, T R E N C S É N I U 1 6 E-mail : cskalman@kalmankfkiparkhu TELEFON / FAX : 00 36 1 3922260 KS-30660-WI MIKROPROCESSZOR VEZÉRLÉSŰ, FOLYAMATOS ÜZEMŰ,

Részletesebben

SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA

SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori Iskola SZÉN NANOCSŐ KOMPOZITOK ELŐÁLLÍTÁSA ÉS VIZSGÁLATA DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Készítette: Szentes Adrienn okleveles vegyészmérnök

Részletesebben

LIPOSZÓMÁT ALKOTÓ LIPIDEK MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA HPLC-MS MÓDSZERREL

LIPOSZÓMÁT ALKOTÓ LIPIDEK MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA HPLC-MS MÓDSZERREL Egészségtudományi Közlemények, 3. kötet, 1. szám (2013), pp. 143 150. LIPOSZÓMÁT ALKOTÓ LIPIDEK MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSA HPLC-MS MÓDSZERREL DR. EMMER JÁNOS 1, DR. LOVRITY ZITA 1, JUHÁSZNÉ SZALAI ADRIENN

Részletesebben

Kurzus neve. ETR-es kód. Oktatók (laboránsok) és %- os részvételük. Státusz

Kurzus neve. ETR-es kód. Oktatók (laboránsok) és %- os részvételük. Státusz Időpont és hely beosztása kelle? Maximális létszám Várható létszám Oktatás nyelve Melyik félévében legyen meghirdetve a kurzus? Ekvivalens régi kód változtatása Ekvivalens régi kódok Ekvivalens BSc vagy

Részletesebben

TÁMOP A-11/1/KONV WORKSHOP Június 27.

TÁMOP A-11/1/KONV WORKSHOP Június 27. Fenntartható energetika megújuló energiaforrások optimalizált integrálásával TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041 WORKSHOP 2014. Június 27. A munkacsoport tagjai: az éves hőveszteségek-hőterhelések elemzése

Részletesebben

Ph. D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Szanyi Ágnes

Ph. D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Szanyi Ágnes Ph. D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Szanyi Ágnes Erősen nemideális négykomponensű elegyek elválasztása extraktív heteroazeotrop desztilláción alapuló új hibrid eljárásokkal Témavezető: Dr. Mizsey Péter egyetemi tanár

Részletesebben

Publikációk. Libor Józsefné dr.

Publikációk. Libor Józsefné dr. Publikációk Libor Józsefné dr. Referált publikációk/ Refereed publications 1, Libor Józsefné, Tómács Tibor: Rényi-Hajek inequality and its applications. ( Annales Mathematicae et Informaticae, 33. Eger,

Részletesebben

PARABOLIKUS HATÁSFÜGGVÉNY ÉRTELMEZÉSE

PARABOLIKUS HATÁSFÜGGVÉNY ÉRTELMEZÉSE PARABOLIKUS HATÁSFÜGGVÉNY ÉRTELMEZÉSE Tolner László 1 Kiss Szendille 2 Czinkota Imre 1 1 Szent István Egyetem, MKK, Talajtani és Agrokémiai Tanszék 2100 Gödöllő, Páter K. u. 1. E-mail: Tolner.Laszlo@mkk.szie.hu

Részletesebben

Miért pozitív, ami negatív?

Miért pozitív, ami negatív? Miért pozitív, ami negatív? A doppingellenőrzés és az étrend-kiegészítők vizsgálatának rejtelmei HUNGALIMENTARIA 2017 Horváthné Soós Erika Doppingellenes tevékenység szabályai 43/2011.(III. 23.) Korm.

Részletesebben

Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv

Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv Bokor Judit PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar

Részletesebben

AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK

AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK AGROMETEOROLÓGIAI INTÉZETI TANSZÉK Az Agroklimatológiai Kutatócsoport publikációi (1996-2012): Könyvrészlet: 1. VARGA-HASZONITS Z. (1997): Agrometeorológiai információk és hasznosításuk. In: Meteorológia

Részletesebben

Élelmiszerek. mikroszennyezőinek. inek DR. EKE ZSUZSANNA. Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium. ALKÍMIA MA november 5.

Élelmiszerek. mikroszennyezőinek. inek DR. EKE ZSUZSANNA. Elválasztástechnikai Kutató és Oktató Laboratórium. ALKÍMIA MA november 5. Élelmiszerek mikroszennyezőinek inek nyomában DR. EKE ZSUZSANNA Elválasztástechnikai Kutató és ktató Laboratórium ALKÍMIA MA 2009. november 5. Kémiai veszélyt lytényezők Természetesen előforduló mérgek

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

Fizikai kémiai és kolloidkémiai laboratóriumi gyakorlatok gyógyszerészhallgatók részére 2018/2019. tanév, II. félév. Név

Fizikai kémiai és kolloidkémiai laboratóriumi gyakorlatok gyógyszerészhallgatók részére 2018/2019. tanév, II. félév. Név gyakorlatok gyógyszerészhallgatók részére 1 1 1 1 1 P P P P P 1 3 5 7 9 12 4 11 2 6 8 10 3 1 7 5 11 4 12 9 2 6 8 10 2 4 6 8 10 11 3 12 1 5 7 9 4 2 8 6 12 3 11 10 1 5 7 9 3 5 11 7 9 10 2 1 4 8 6 12 1 7

Részletesebben

CURRICULUM VITAE. 2004-2007 Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest Élelmiszertudományi Kar, Szakfordítói képesítés

CURRICULUM VITAE. 2004-2007 Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest Élelmiszertudományi Kar, Szakfordítói képesítés CURRICULUM VITAE Név: Dr. Szűcs Viktória Beosztás: tudományos munkatárs Szervezeti egység: Technológiai és Élelmiszerlánc-vizsgálati Osztály Elérhetőség - cím: 1022 Budapest Herman Ottó út 15. - email:

Részletesebben

Túlérzékenységi reakciókat kiváltó összetevők tulajdonságainak tanulmányozása valós élelmiszermátrixokban

Túlérzékenységi reakciókat kiváltó összetevők tulajdonságainak tanulmányozása valós élelmiszermátrixokban BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Túlérzékenységi reakciókat kiváltó összetevők tulajdonságainak tanulmányozása valós élelmiszermátrixokban

Részletesebben

Gyógyszermaradványok analitikai meghatározása szilárd mintákból (Duna iszap, hordalék és szennyvíziszap) csatolt GC- MS-(MS) technikával

Gyógyszermaradványok analitikai meghatározása szilárd mintákból (Duna iszap, hordalék és szennyvíziszap) csatolt GC- MS-(MS) technikával Gyógyszermaradványok analitikai meghatározása szilárd mintákból (Duna iszap, hordalék és szennyvíziszap) csatolt GC- MS-(MS) technikával Dobor József III. éves PhD-hallgató Környezetkémiai Doktori Iskola

Részletesebben

és Gazdaságtudományi Egyetem, Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszer-tudományi Tanszék Network of Excellence

és Gazdaságtudományi Egyetem, Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszer-tudományi Tanszék Network of Excellence Budapesti Műszaki M és Gazdaságtudományi Egyetem, Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszer-tudományi Tanszék Network of Excellence A EU FP6 Kiválóság-hálózat eredményei és azok hazai vonatkozásai Dr.Tömösközi

Részletesebben

Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata

Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának vizsgálata BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM VEGYÉSZMÉRNÖKI ÉS BIOMÉRNÖKI KAR OLÁH GYÖRGY DOKTORI ISKOLA Rezisztens keményítők minősítése és termékekben (kenyér, száraztészta) való alkalmazhatóságának

Részletesebben

TRIGLICERID ALAPÚ MOTORHAJTÓANYAGOK MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA

TRIGLICERID ALAPÚ MOTORHAJTÓANYAGOK MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI TRIGLICERID ALAPÚ MOTORHAJTÓANYAGOK MINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSA Készítette: BECK ÁDÁM okl. vegyészmérnök Készült a Pannon Egyetem Vegyészmérnöki Tudományok és Anyagtudományok Doktori

Részletesebben

Minőségjavító kísérlettervezés

Minőségjavító kísérlettervezés . példa J.J. Pignatiello, J.S. Ramberg: J. Quality Technology, 17 198-06 (1985) kézbentartható -1 1 A: high heat temperature ( 0 F) 1840 1880 B: heating time (s) 3 5 C: transfer time (s) 10 1 D: hold down

Részletesebben

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI

MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI Mikoviny Sámuel Földtudományi Doktori Iskola A doktori iskola vezetője: Dr. h.c. mult. Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, a MTA rendes tagja MEDDŐHÁNYÓK ÉS ZAGYTÁROZÓK KIHORDÁSI TULAJDONSÁGAINAK VIZSGÁLATA,

Részletesebben

A Duna széleskörű kémiai és biológiai vizsgálata egy magyar-olasz együttműködési projekt keretében

A Duna széleskörű kémiai és biológiai vizsgálata egy magyar-olasz együttműködési projekt keretében A Duna széleskörű kémiai és biológiai vizsgálata egy magyar-olasz együttműködési projekt keretében Barra Caracciolo A. 1, Patrolecco L. 1, Grenni P. 1, Di Lenola M. 1, Ademollo N. 1, Rauseo J. 1,2, Rolando

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának december 14 ei üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2006. december 14 ei üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Keszei Ernő Dr. Kiss Éva Dr. Orbán Miklós Dr. Szepes László Dr. Timári

Részletesebben

Szakmai önéletrajz Sikló Bernadett

Szakmai önéletrajz Sikló Bernadett Szakmai önéletrajz Sikló Bernadett Tanulmányok: 2008- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki kar, Polimertechnika Tanszék PhD hallgató 2002-2008 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi

Részletesebben

& Egy VRK módszer stabilitásjelz képességének igazolása

& Egy VRK módszer stabilitásjelz képességének igazolása & Egy VRK módszer stabilitásjelz képességének igazolása Árki Anita, Mártáné Kánya Renáta Richter Gedeon Nyrt., Szintetikus I. Üzem Analitikai Laboratóriuma, Dorog E-mail: ArkiA@richter.hu Összefoglalás

Részletesebben

Budapest Vajdahunyad Vára április és

Budapest Vajdahunyad Vára április és Budapest Vajdahunyad Vára 2013. április 16-17. www.hungalimentaria.hu és www.wessling.hu Budapest, 2013. április 17. Budapest, 2013. április 17. Élelmiszer csomagolóanyagok migránsai és vizsgálati lehetőségei

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

Földi mandula (Cyperus esculentus L.)

Földi mandula (Cyperus esculentus L.) Földi mandula (Cyperus esculentus L.) A földi mandulát (Cyperus esculentus L.) értékes gumójáért már az ókori egyiptomiak, a görögök és nem utolsó sorban a rómaiak is termesztették és előszeretettel fogyasztották.

Részletesebben

Az EU Víz Keretirányelv analitikai kihívásai

Az EU Víz Keretirányelv analitikai kihívásai Az EU Víz Keretirányelv analitikai kihívásai Dr. Kóréh Orsolya Unicam Magyarország Kft. III. KÖRNYEZETVÉDELMI MÉRÉS ÉS MINTAVÉTEL AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Budapest, 2016. május 24. Tartalom EU Víz Keretirányelv

Részletesebben

Fagyasztott élelmiszer-emulziók stabilitásának vizsgálata

Fagyasztott élelmiszer-emulziók stabilitásának vizsgálata Fagyasztott élelmiszer-emulziók stabilitásának vizsgálata Zeke Ildikó Csilla Doktori értekezés tézisei Témavezetők: Dr. Balla Csaba, egyetemi magántanár, PhD Dr. Friedrich László egyetemi docens, PhD Készült

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁS-VALIDÁCIÓ ITU-T AJÁNLÁSOK ALAPJÁN

SZOLGÁLTATÁS-VALIDÁCIÓ ITU-T AJÁNLÁSOK ALAPJÁN SZOLGÁLTATÁS-VALIDÁCIÓ ITU-T AJÁNLÁSOK ALAPJÁN Szoftver verifikáció és validáció (BMEVIMMD052) 2013. december 11., Budapest Kara Péter András doktorandusz BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszék

Részletesebben

CURRICULUM VITAE FODOR ISTVÁN

CURRICULUM VITAE FODOR ISTVÁN CURRICULUM VITAE FODOR ISTVÁN Klebersberg K. St. 3 8237, Tihany Hungary Phone: +36 30 608 3553 e-mail: fodor.istvan@okologia.mta.hu ; prof1122332@gmail.com EDUCATION - 2007-2011 Czuczor Gergely High School

Részletesebben

Fiatal kutatói beszámoló

Fiatal kutatói beszámoló Talajbiológiai- és biokémiai osztály Fiatal kutatói beszámoló Gazdag Orsolya tudományos segédmunkatárs Témavezető: Dr. Ködöböcz László 2013.12.03. Témacím: Különböző gazdálkodási módok hatása a talaj baktérium-közösségeinek

Részletesebben

Természetes vizek 226 Ra-tartalmának meghatározása

Természetes vizek 226 Ra-tartalmának meghatározása Természetes vizek 226 Ra-tartalmának meghatározása Osváth Szabolcs, Szabó Gyula, Rell Péter, Kövendiné Kónyi Júlia OSSKI XXXIX. Sugárvédelmi Továbbképző Tanfolyam Hajdúszoboszló, 2014. május 13-15. Ivóvizek

Részletesebben

KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK

KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KROMATOGRÁFIÁS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK KÖRNYEZETMÉRNÖK HAGYOMÁNYOS KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŐSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

SZILÁRD FÁZISÚ EXTRAKCIÓ OFFLINE AUTOMATIZÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI BIOTAGE KÉSZÜLÉKEKKEL

SZILÁRD FÁZISÚ EXTRAKCIÓ OFFLINE AUTOMATIZÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI BIOTAGE KÉSZÜLÉKEKKEL SZILÁRD FÁZISÚ EXTRAKCIÓ OFFLINE AUTOMATIZÁLÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI BIOTAGE KÉSZÜLÉKEKKEL Szakács Tibor, Szepesi Ildikó ABL&E-JASCO Magyarország Kft. 1116 Budapest, Fehérvári út 132-144. ablehun@ablelab.com

Részletesebben

Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása. Doktori értekezés tézisei. Szanka Amália

Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása. Doktori értekezés tézisei. Szanka Amália Új típusú csillag kopolimerek előállítása és funkcionalizálása Doktori értekezés tézisei Szanka Amália Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar Kémia Doktori Iskola Szintetikus kémia, anyagtudomány,

Részletesebben

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN

FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN Földrajz angol nyelven középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. május 15. FÖLDRAJZ ANGOL NYELVEN KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Paper

Részletesebben

2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft.

2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. 2014. üzleti évben futó pályázatok Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. Sor szám Projekt témája/címe Futamidő Összköltségvetés - Bay Kft. Pályázati program 1. 2. 3. 4. Fáradt olajok és hulladékká vált szénhidrogén-

Részletesebben

ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13.

ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. ZAJÁCZ EDIT publikációs lista 2015.10.13. Tudományos folyóiratokban megjelent közlemény 1. E. Zajácz, Á. Zaják, E. M. Szalai, T. Szalai (2006): Nectar production of some sunflower hybrids. Journal of Apicultural

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. 2000 szeptember 1.- MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport Miskolci Egyetem, Anyagtudományi Intézet tudományos segédmunkatárs

Szakmai önéletrajz. 2000 szeptember 1.- MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport Miskolci Egyetem, Anyagtudományi Intézet tudományos segédmunkatárs Szakmai önéletrajz Személyi adatok: Munkahely: Név: Kissné Dr. Svéda Mária Leánykori név: Svéda Mária Születési hely, év: Miskolc, 1975. november 5. Anyja neve: Simkó Mária Julianna Családi állapot: férjezett

Részletesebben

DR. VERMES PÁL főiskolai tanár ÍRÁSOS PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE (1976 2011) (önálló és társszerzős)

DR. VERMES PÁL főiskolai tanár ÍRÁSOS PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE (1976 2011) (önálló és társszerzős) SZOLNOKI FŐISKOLA MŰSZAKI ÉS GÉPÉSZETI TANSZÉK DR. VERMES PÁL főiskolai tanár ÍRÁSOS PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGE (1976 2011) (önálló és társszerzős) I. Diplomaterv,disszertáció, szakkönyv-részlet, jegyzet,

Részletesebben

Puskás-Farkas Boglárka Környezettudomány MSc.

Puskás-Farkas Boglárka Környezettudomány MSc. Puskás-Farkas Boglárka Környezettudomány MSc. Témavezető: Dr. Hargitai Rita Konzulens: Dr. Török János tudományos munkatárs taékvezető egyetemi tanár Állatrendszertani és Ökológiai Taék Fogalmak: szabad

Részletesebben

KIRÁLIS I FORMÁCIÓK TERJEDÉSI MECHA IZMUSA ALKIL-KOBALT-TRIKARBO IL- FOSZFÁ KOMPLEXEKBE. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Kurdi Róbert.

KIRÁLIS I FORMÁCIÓK TERJEDÉSI MECHA IZMUSA ALKIL-KOBALT-TRIKARBO IL- FOSZFÁ KOMPLEXEKBE. Doktori (PhD) értekezés tézisei. Kurdi Róbert. KIRÁLIS I FORMÁCIÓK TERJEDÉSI MECHA IZMUSA ALKIL-KOBALT-TRIKARBO IL- FOSZFÁ KOMPLEXEKBE Doktori (PhD) értekezés tézisei Kurdi Róbert Pannon Egyetem 2008 1. Bevezetés A kobalt-karbonil vegyületeket gyakran

Részletesebben