A JÓLÉTI ERDŐGAZDÁLKODÁS A SZOVJET ERDŐGAZDASÁG-FEJLESZTÉS TÜKRÉBEN

Átírás

1 faanyag marad. Alapvető műszaki tényezői összességében nem maradnak el a kocsányostölgyétől, így alkalmazási területei is magasabb mechanikai és dinamikai igényűek lehetnek. IRODALOM (1) Az akác faanyagának hidrotermikus kezelése. Faipari Kutató Intézet zárójelentése, december 31. (2) Dr. Kovács Illés: Az akác műszaki tulajdonságai". Faipar, (3) Joachim Seifert: Fa- és fa alapanyagú termékek méretváltozási sajátosságai". Holz als Roh- und Werkstoff, 1972., 8., (4) Molnár Sándor, Veres Pál: Az akác hidrotermikus kezeléséről". Faipar, 1979., KERESZTESI BÉLA akadémikus A JÓLÉTI ERDŐGAZDÁLKODÁS A SZOVJET ERDŐGAZDASÁG-FEJLESZTÉS TÜKRÉBEN A jóléti erdőgazdálkodás definícióját A fagazdaság ökonómiai alapjai" című, 1975-ben megjelent könyvben a következőkben adtam meg: A jóléti erdőgazdálkodás a legnagyobb mennyiségű, legjobb minőségű fa és egyéb erdei termék (erdei gyümölcsök, méz, gomba, gyógynövények stb.) tartamos és gazdaságos termelése mellett következetesen számol az erdő immateriális hasznaival (csend, felüdülés, vadászélmény, természet- és tájélmény stb.), az erdő által nyújtott infrastrukturális szolgáltatásokkal (az erdő tájökológiai szerepe, tájformáló hatása, környezetvédő és üdülési szolgáltatásai stb.). Az erdőt tehát nem csupán fa- és egyéb nyersanyagforrásnak, hanem az ember természeti életkörnyezete legfontosabb részének tekinti, s ennek megfelelően, a többcélú erdőhasznosítás megszünteti ezt az egyoldalúságot és lehetővé teszi, hogy az erdészet a lakosság jólétéhez fokozottabb mértékben hozzájáruljon. Az erdészeti világkongresszusok, melyeken módom volt részt venni (1966 Madrid, 1972 Buenos Aires, 1978 Djakarta) dokumentumai szerint csaknem minden ország erdőgazdaság-fejlesztésében egészen világosan az erdő valamennyi hasznának és szolgáltatásának a kiaknázására való áttérés tendenciája figyelhető meg. A közelmúltban egy könyvet kaptam Moszkvából. A Szovjetunió erdőgazdasága" a címe, 1977-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából adta ki a Lesznaja Promislennoszty Kiadó. Ez a könyv, melyet a szovjet erdészet irányítói és elismert tudósai miniszterek, akadémikusok, erdész-közgazdászok, erdőrendezők, ökológusok, nemesítők, erdőművelők, gépesítők, melorátorok, erdővédők írtak (G. I. Vorobjev, N. P. Anucsin, E. Sz. Arcibasev, V. G. Atrohin, V. N. Vinogradov, Sz. E. Vomperszkij, G. A. Dusin, Sz. P. Ivannyikov, N. P. Kalinyicsenko, I. V. Kolesznyikov, K. F. Kulakov, G. A. Larjuhin, L. E. Mihajlov, I. Ja. Mihalin, N. A. Mojszejev, P. I. Moroz, A. N. Nyikonov, A. V. Pobegyinszkij, L. F. Pravdin, E. D. Szabó, Sz. G. Szinyicin, V. Sz. Szpiridonov, A. A. Sztugyitszkij, H. O. Teder, A. I. Tiscsenko és I. V. Tropin), kitűnő képet ad a Szovjetunió erdőgazdálkodásának fej- 107

2 lődéséről és eredményeiről. Szeretnék itt most belőle a címben felvetett kérdést illetően néhány idézetet és kivonatos ismertetést bemutatni. Az Előszf3-ban a következőt olvashatjuk: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom után az erdőgazdaság által a társadalomnak nyújtott szolgáltatások köre nagyon megnövekedett, ami jól mutatja az erdőgazdálkodás új szerepét, minőségét a szocializmus viszonyai között. Az erdőgazdálkodás a népgazdaság fontos ágazatává vált, olyan ágazatává, melynek nemcsak gazdasági, hanem társadalmi jelentősége is nagy. A jövőben a természeti környezet megóvásával kapcsoltosan az erdők és az erdőgazdálkodás szerepe még inkább növekszik, mivel az erdők a stabilizátorai a Földön lejátszódó természeti folyamatok legtöbbjének. Az erdővagyon egyre nagyobb arányú hasznosítása, valamint az erdők szociális és környezetvédő szerepének egyre fokozódó előtérbe kerülése még inkább növeli az erdők és az erdőgazdálkodás jelentőségét a népgazdaságban." Az erdőhasznosítás szervezési alapelvei című fejezetből pedig a következőket szeretném idézni, illetőleg kivonatosan ismertetni: A forradalom előtti Oroszországban, a kapitalista gazdasági viszonyok között, az erdőt csak nyersanyagforrásnak tekintették. Ezt diktálták a kapitalizmus objektív gazdasági törvényei, melyeknek egyetlen célja a profit utáni hajsza volt. Az erdőből származó maximális profit a leggyorsabban és minimális ráfordítások mellett csak a fa kitermelése és értékesítése útján volt elérhető, annál is inkább, mert azokban az időkben lehetetlen volt az erdők környezetvédelmi és szociális vonatkozásait minőségileg értékelni, ami megnehezítette gazdasági előnyök nyerését belőlük... Az erdőhasznosítás szervezése alapjában primitív, tisztán nyersanyag-beállítottságú volt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után a Szovjetunióban tudományosan megalapozott erdőhasználat kezdett kibontakozni. Ez nagyon bonyolult feladat volt, melyet nem lehetett rövid idő alatt megoldani. A nyersanyagot hasznosító erdőhasználatról át kellett térni az összes erdei erőforrást komplexen hasznosítóra, az egyéni vagy csoportérdeket szolgáló erdőhasznosításról az egész nép érdekeit szolgálóra; a pillanatnyi gazdasági érdekeken alapuló erdőhasznosításról az egész népgazdaság számára hasznot biztosítóra; a természetromboló erdőhasználatról az erőforrások ésszerű hasznosítását és az erdővagyon megóvását biztosítóra. Ez az átállás olyan körülmények között valósult meg, amikor hiányoztak az ilyen, igen bonyolult feladat megoldásának a mintái, illetve tudományos kidolgozásuk rendkívül kezdetleges volt. Tágabb értelemben az erdőhasznosítás az erdő minden hasznának sokcélú komplex hasznosítását jelenti: az erdő alapvető termékének, a fának a kitermelését; az erdőben adott műszaki és gyógyászati alapanyagok, élelmiszerek, szőrme és vad hasznosítását; az erdő stabilizáló, víz- és környezetvédelmi, üdülési, balneológiai, esztétikai és más hasznos funkcóinak a kihasználását. Vagyis az erdőkben a) az általános jólét érdekében és b) a tervszerű erdőfelújítás alapján kell gazdálkodni... Ahogy arra már rámutattunk, az erdőhasznosítás a Szovjetunióban mindenütt komplex jellegű. Ennek során hasznosítják a fakészleteket és más, nagy számú nyerseanyagfajtát, valamint az erdők környezetvédelmi és szociális funkcióit... Mivel az emberek számára szükséges az erdei erőforrások minden fajtájának maximális kiaknázása, az erdőhasznosítás szervezésének kell ebben harmonikus összhangot biztosítania a termelés hátránya és az egyik erőforrásnak a másik kárára történő felhasználása nélkül." 108

3 Az erdőhasznosítást tehát úgy szervezik meg, hogy az összes erdei erőforrás együttes hasznosítása maximális eredményt adjon. A kitermelhető fatömeget a következő célfüggvénnyel határozzák meg: figyelembe véve az alábbi kikötéseket: z = f(li) *»-> max. Y l = í(2ri) és y 2 = f(2pi) ahol z a maximális kitermelhető fatömeget a számítót évi vágásterület, illetőleg kitermelhető fatömeg (L) alapján meghatározó célfüggvény, y^ az egyéb erdei termékek, nem fa termékek (R) kitermelhető menynyiségét meghatározó kikötés, y 2 az erdő által nyújtott szolgáltatások, valamint nem anyagi javak (P) mértékét (a szociális és védelmi funkciókat) meghatározó kikötés. Az erdőhasznosítás-szervezés alapfeladata a célfüggvény és a kikötések paramétereinek helyes meghatározása és gyakorlati alkalmazása. A nem fa termékek, valamint az erdő által nyújtott szolgáltatások és nem anyagi javak jelentősége gyorsan és állandóan növekszik. Mind nagyobb ágazatközi jelentőségük, felölelve az emberi tevékenység teljes körét, ha úgy tetszik, az egészségügytől a kohászatig. A célfüggvény és a kikötések összefüggése, viszonya különböző lehet. Alapjában a következő három alaptípusuk lehetséges : yi>y2; yi = y2; yi<y2- A sokcélú erdőgazdálkodás rendszerén belül az erdőknek népgazdasági jelentőségük szerint három csoportba sorolásával a világon elsőként a Szovjetunióban rakták le a differenciált erdőhasznosítás-szervezés alapjait. Ezt először 1943-ban a Népbiztosok Tanácsa szabályozta, majd 1977-ben a Legfelsőbb Tanács. A Szovjetunió erdővagyonát ezek szerint az alábbi három csoportba osztják. Az első csoportba azok az állami és kolhozerdők tartoznak, melyek elsődlegesen a következő funkciókat töltik be: vízvédelem (a folyókat kísérő galériaerdők; tavak, víztározók és más vízgazdasági létesítmények védőerdőövei, ideértve az ipari halászat számára értékes halak ívóhelyeit védő erdőket), környezetvédelem (erózió ellen védő erdők; állami és mezőgazdasági védőerdősáv-rendszerek; sztyeppi erdőfoltok, vízmosásokat kísérő erdők, erdeifenyő szalagerdők; vasutak, autóutak menti védőerdősávok; különlegesen értékes erdőségek), egészségvédelem, felüdülés (városi erdők; erdők, zöldövezetek városok, más települések, ipartelepek és nagy ipari üzemek körül; az ivóvízellátást szolgáló források, vízkivevő helyek, víztározók körüli védőerdők; kórházak, üdülők védőerdei). Az első csoporthoz tartoznak továbbá a természetvédelem alatt álló erdők, a nemzeti parkok, a tájvédelmi körzetek, a tudományos vagy történelmi jelentőséggel bíró védett erdők, a természeti emlékek, az erdőparkok, valamint az értékes csonthéjas gyümölcsöt és más gyümölcsöt termő erdők, cserjések. Az első csoportba sorolják a tundra- és alpesi erdőket is. Az első csoportba tartozó erdőkben az erdőhasználatot a Minisztertanács által szabályozott módon végzik, mind a nevelővágásokat, mind a véghasználati kitermelést (felújító vágásokat) olyan módszerekkel, melyek elsősorban az erdei környezet óvását, a faállományok állapota, az erdők vízvédelmi, környezet- 109

4 védelmi és más tulajdonságai javítását, fokozását, ugyanakkor az érett fakészletek. megfelelő időbeni racionális kitermelését szolgálják. A második csoportba tartoznak a sűrűn lakott és fejlett úthálózattal rendelkező vidékek erdei, melyek elsősorban környezetvédelmi szereppel és csak korlátozott fakitermelési jelentőséggel bírnak, továbbá a kis élőfakészlettel rendelkező erdők, melyek környezetvédelmi szerepének megőrzésére, fenntartására és kíméletes hasznosítására szigorúan szabályozott erdőgazdálkodás szükséges. A második csoportba tartozik minden kolhozerdő, amely nincs az első csoportba sorolva. A második csoportba tartozó erdőkben az elő- és véghasználatokat olyan módszerekkel végzik, melyek elősegítik felújulásukat gazdaságilag értékes fafajokkal, megőrzik környezet- és vízvédelmi tulajdonságaikat és lehetővé teszik a gazdaságos fakitermelést. A harmadik csoportba tartoznak az erdős vidékek erdei, melyeknek elsősorban fatermelési szerepük van, a népgazdaság faszükségleteinek folyamatos és tartamos kielégítését szolgálják, s egyúttal fontos környezetvédelmi szerepet töltenek be. A harmadik csoportba tartozó erdőkben iparszerű fakitermelés folyik, mely lehetővé teszi nagy fakészletek gazdaságos kitermelését és elősegíti a vágások felújítását gazdaságilag értékes fafajokkal. Az erdők három ilyen csoportba sorolása gyakorlatilag megfelel a fent jelölt kikötésarányoknak: ha y-f < y 2 az erdők az első csoportba tartoznak, ha y 1 = y 2 az erdők a második csoportba tartoznak és ha y^ > y 2 az erdők a harmadik csoportba tartoznak. A nem nyersanyagjellegű erőforrások lényegében az erdők természeti funkciói és hasznosításuk teljes egészében megfelel a környezet- és természetvédelmi intézkedéseknek. Valamennyi nem nyersanyagjellegű erőforrás bővítése valójában a környezet- és természetvédelem optimalizálása. Ily módon az erdőhasznosítás-szervezési modell y 2 kikötése maradéktalanul megfelel a környezetés természetvédelmi alapelveknek. Nem felel meg nekik az y i kikötés, miután az erőforrások kitermelése különböző körülmények között különbözőképpen befolyásolja az erdők hasznos funkciói összességét: megőrizheti őket változás nélkül, kedvező hatású lehet rájuk, vagy esetleg ideiglenesen csökkentheti érvényesülésüket (tarvágás, túlgyérítés, a természeti komplexumokat károsító technika alkalmazása)... Az erdőhasznosítás-szervezés rendszere a Szovjetunióban előírja az erdei erőforrások minden fajtájának egyeztetett hasznosítását, azaz a nyersanyagok kitermelését az erdők szociális-védelmi funkációi megőrzésével, különösen ott,, ahol ez a társadalom számára a legszükségesebb az első csoportba tartozó erdőkben." Az erdők csoportokba osztása népgazdasági jelentőségük szerint a szocialista gazdaság rendkívül fontos vívmánya, ami csak a szovjethatalom idején vált lehetségessé. A kapitalista országokban számos kutatási eredményt publikálnak, nyilatkozatokat tesznek az erdők sokféle szerepéről, a több célú erdőgazdálkodásról, de ennél tovább nemigen jutnak." A Szovjetunióban viszont a jólét növekedésével, az urbanizáció előrehaladásával felülvizsgálták és módosították az erdők csoportokba sorolását ben például a Szovjetunió európai részének erdeiből 52,4% tartozott a III.. csoportba, 22,1% a II.-ba és 25,5% az I.-be, 1973-ban viszont ezt a csoportba osztást már a következő számok jellemezték: 43,9%, 26,2% és 29,9%. Ezt a 110

5 változtatást elsősorban az emberekről való fokozottabb gondoskodás, az életkörnyezet javítása váltotta ki. Az erdők tömeges hasznosításának a szervezése a lakosság pihenése és felüdülése, valamint a bioszféra céltudatos védelme érdekében, egészében a szovjethatalom éveiben alakult ki. Éppen ez a szovjethatalom egyik legnagyobb eredménye az erdőgazdálkodásban, és ebben különbözik a szocialista erdőgazdálkodás gyökeresen a kapitalistától." Az erdők produktivitásának a növelésére irányuló feladatokat nem korlátozhatjuk csak a fahozam és minőség növelésére. Az erdők vízvédő szerepének a fokozása, valamint egyéb hasznos tulajdonságainak bővített újratermelése szintén beletartoznak azon eljárások rendszerébe, melyek produktivitásuk növelését szolgálják." Az erdők többé-kevésbé hasonló három csoportját különböztetik meg nálunk is (fatermelésre, környezetvédelemre és üdülésre szolgáló erdők). Az erdővagyonnak különböző csoportokba sorolása azonban ez ideig nem történt kellő gondossággal és körültekintéssel, illetőleg a besorolás túl későn történt. Másrészt nem szabályozták a racionális erdőhasznosítás célszerű módjait a különböző csoportokban. így állhatott elő, hogy amikor az ország ökológiai potenciáljának felmérése során különböző számítógépes adatfeldolgozásokat végeztünk, kitűnt, hogy igen számottevő fakitermelési tartalékok vannak. A hazai erdőkből 1978-ban m 8 bruttó fatömeget termeltek ki. Az említett felmérés során az Erdészeti Tudományos Intézet és az Erdőrendezési Szolgálat által végzett, még ellenőrzésre szoruló számítások szerint valójában ennél számottevően többet is ki lehet termelni, mert igen jelentékeny fakitermelési tartalékok vannak, melyek kialakulásában feltételezhetően elsősorban az játszhatott közre, hogy az elmúlt időszakban a gyengébb minőségű, vágásra érett erdők tartalékba kerültek. Ha az így tartalékolt, ma már túl koros erdőket az éves időszakban egyenletesen termelik ki, és természetesen kivágják a vágásra érő erdőket is, a végzett számítások szerint ebben a 23 évben évente m 3 fát lehet kivágni. Ha viszont a tartalékokat gyorsabban kitermelik, ezt követően kitermelésre már csak a vágásra érő erdők kerülhetnek, s ez esetben 2000 táján az évi fakitermelés m 3 lesz majd. Ez tulajdonképpen erdeink tartamos hozama, a belőlük a jelenlegi gazdálkodás mellett kitermelhető fatömeg. A viszonylag kedvező ökológiai adottságok alapján azonban ezt a hozamot számottevően növelni lehet a következők megvalósításával : az erdők korszerű termőhelytérképének megszerkesztése és a fatermelés alapjává tétele, a nemesített erdészeti növényfajták elterjesztése, korszerű erdőművelési és fakitermelési eljárások és géprendszerek bevezetése, az erdő- és vadgazdálkodás összehangolásával az erdőkben a vadak által okozott károsítás csökkentése, olyan differenciált erdőhasznosítás megszervezése, amely megfelelő központi elvárások és gazdasági szabályozók révén lehetővé teszi valamennyi erdő racionális hasznosítását. A kifejtettek szerint célszerű ellenőriztetni a fakitermelési tartalékok nagyságát, összetételét és komplex tervet kidolgoztatni gazdaságos hasznosításukra, komplex tervet és feltételrendszert kidolgoztatni a viszonylag kedvező ökológiai adottságok jobb kihasználására, az erdők hozamának számottevő növelésére. 111