ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS"

Átírás

1 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A díszvilágítási füzérek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, február

2 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY MŰSZAKI OSZTÁLY Iktatószám: Témafelelős: MSO /2013. Vincze Tibor Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a díszvilágítási füzérek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, február

3 Bevezetés A szezonális termékek talán legjellemzőbb képviselői a díszvilágítási füzérek. Ezek a termékek minden évben elbújva várják a karácsony közeledtét, amikor is a zene és a csengőszó mellett a díszítés leggyönyörködtetőbb eszközeivé válhatnak utcákon, áruházakban, lakásokban. E termékek színpompás és szinte már végtelennek tűnő formaválasztéka a fogyasztókat akaratlanul is rákényszeríti arra, hogy megvásárolják ezeket a termékeket, nem is gondolva arra, hogy a színpompás látvány nagyon könnyen drámai helyzetet idézhet elő. Annak érdekében, hogy ez ne következzék be, e termékek rendszeres ellenőrzése rendkívül fontos, különösen azért, hogy a felhasználók minden lényeges tájékoztatást megkapjanak a díszvilágítási füzérek használatát segítő jelölések és útmutatások tekintetében, és lehetőleg ne már eleve balesetveszélyes termékkel kezdjék el az ünnepi készülődést. I. Az ellenőrzés általános szempontjai E szempontok megadják az ellenőrzés célját, termékkörét, időtartamát, a végrehajtás helyszíneit, valamint a vonatkozó jogszabályokat és műszaki jellegű előírásokat. Mindezekre az ellenőrzés pontos és eredményes végrehajtása miatt volt szükség. (A vonatkozó jogszabályok és szabványok felsorolását lásd a függelékben.) 1. Az ellenőrzés célja Az ellenőrzés célja annak megállapítása volt, hogy a kereskedelmi forgalomban árusított, elsősorban harmadik országból importált díszvilágítási füzérek forgalmazási körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különös tekintettel e termékek jelöléseire, figyelmeztető felirataira, -értékelésére és használati útmutatójára. A jogsértések esetében az ellenőrzést végző piacfelügyeleti hatóságnak elsődlegesen az arányosság elvét szem előtt tartva és a gazdasági szereplőkkel szorosan együttműködve meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a jogszerűtlenül forgalmazott vagy forgalomba hozott, esetlegesen biztonsági szempontból sem megfelelő termékek forgalomból való kivonására és a feltárt jogsértések szankcionálására a jogkövető termékforgalmazás elérése érdekében. Az ellenőrzés további célja volt a korábban már letiltott vagy a RAPEX rendszeren keresztül beérkező bejelentésekben szereplő, súlyos veszélyt jelentő díszvilágítási füzérek nyomon követése a magyar forgalmazóknál (beleértve a forgalomba hozatalért felelős gazdasági szereplők feltárását is). A felelős piacfelügyeleti hatóságnak az ilyen termékek megtalálása esetében is ki kell kényszerítenie a jogkövető termékforgalmazási magatartást valamennyi érintett gazdasági szereplőből. 2. Az ellenőrzött termékkör leírása Az ellenőrzés kizárólag a végfelhasználók részére szánt egyedi termékként forgalomba hozott, és a kiskereskedelmi forgalomban már árusított, közvetlenül 200 V 250 V közötti váltakozó feszültségről táplált, a következőkben részletezett díszvilágítási füzérekre terjedt ki: Transzformátor vagy működtetőeszköz nélkül közvetlenül hálózati feszültségre csatlakoztatható füzérek - külső vezetékkel összekötött, cserélhető izzólámpákkal vagy LED-ekkel,

4 - külső vezetékkel összekötött, nem cserélhető izzólámpákkal vagy LED-ekkel. Transzformátorral vagy működtetőeszközzel közvetve hálózati feszültségre csatlakoztatható füzérek - külső vezetékkel összekötött, cserélhető izzólámpákkal vagy LED-ekkel, - külső vezetékkel összekötött, nem cserélhető izzólámpákkal vagy LED-ekkel. Zárt füzérek

5 Díszvilágítási füzért tartalmazó, dekorációs célú (általában hordozható) lámpatestek (pl. műanyag kereten elhelyezett füzérek, mászó Mikulás figurával ellátott zárt füzérek stb.) Készletben árusított, ún. Csináld magad! Do It Yourself! díszvilágítási füzérek szerelési útmutatóval ellátva

6 Az ellenőrzés hatálya alól kizárt termékek a következők voltak: Gyertyasoros lámpatestek, LED-lámpák, Alkatrészként árusított LED-modulok és Füzért tartalmazó, dekorációs célú fényforrások.

7 A vonatkozó szabványok szerint az ellenőrizendő termékekre vonatkozó fogalommeghatározások a következők: Díszvilágítási füzér (lighting chain) (Az MSZ EN : szakasza szerint. A fogalmat tartalmazza már az MSZ EN :1997/A2: szakasza is.): Olyan lámpatest, amely soros vagy párhuzamos vagy soros/párhuzamos kapcsolású lámpafoglalatokból és szigetelt összekötő vezetékekből álló összeállítást tartalmaz. 1. MEGJEGYZÉS: A nem szabványosított fényforrásokat (pl. dugaszolható jellegű lámpákat) tartalmazó díszvilágítási füzérek esetében a fényforrásokat a füzér részének kell tekinteni. 2. MEGJEGYZÉS: A nem cserélhető fényforrásokat tartalmazó díszvilágítási füzérek esetében a fényforrásokat a füzér részének kell tekinteni. 3. MEGJEGYZÉS: A díszvilágítási füzérek tartalmazhatnak vezérlőeszközöket (pl. villogtató egységeket, lásd a szakaszt). Zárt füzér (sealed chain) (Az MSZ EN : szakasza szerint. A fogalmat tartalmazza már az MSZ EN : szakasza is.): Merev vagy hajlékony, átlátszó szigetelő csőbe vagy hengeres testbe helyezett, végeinél légmentesen lezárt és összekötéseket nem tartalmazó díszvilágítási füzér. Lámpatest (luminaire) (Az MSZ EN :2005 és MSZ EN : szakasza szerint): Készülék a lámpa vagy lámpák fényének elosztására, szűrésére vagy átalakítására. A lámpákat magukat nem tartalmazza, de tartalmazza a lámpák felfogására, rögzítésére és védelmére való valamennyi alkatrészt, és ahol szükséges, áramköri elemeket a fényforrások hálózati csatlakoztatására való alkatrészekkel együtt. MEGJEGYZÉS: A lámpatesttel szervesen egybeépített, nem cserélhető lámpákat tartalmazó világítótestet is lámpatestnek kell tekinteni, azzal a kivétellel, hogy a vizsgálatokat a szervesen egybeépített lámpákon vagy beépített előtétes lámpákon nem kell elvégezni. LED-modul (LED module) ) (Az MSZ EN 62031: szakasza szerint): Fényforrásként szállított egység. Egy vagy több LED-en túlmenően további, pl. optikai, mechanikai, villamos és elektronikai alkatrészeket is tartalmazhat a működtetőeszköz kivételével. Lámpaműködtető eszköz (lamp controlgear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): Egy vagy több fényforrás és a tápforrás között elhelyezett olyan alkatrész(ek), amely(ek) a tápfeszültség átalakítására, a fényforrás(ok) áramának előírt értékre való korlátozására, a gyújtófeszültség és az előfűtő áram előállítására, a hideggyújtás megakadályozására, a teljesítménytényező javítására vagy a rádiófrekvenciás zavarok csökkentésére szolgál(nak). Beépített lámpaműködtető eszköz (built-in lamp control gear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): Olyan lámpaműködtető eszköz, amelyet lámpatestbe, dobozba, burkolatba vagy hasonló helyre való beépítésre terveztek, és amely különleges óvintézkedések nélkül nem szerelhető fel a lámpatesten kívül. MEGJEGYZÉS: Az útvilágítási oszlop aljában kialakított működtetőeszköz-tároló rekeszt burkolatnak kell tekinteni. Önálló lámpaműködtető eszköz (independent lamp control gear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): Egy vagy több külön elemből álló, olyan kialakítású lámpaműködtető eszköz, amely a lámpaműködtető eszköz jelölése szerinti védettség mellett és minden további burkolat nélkül a lámpatesten kívül különállóan is felszerelhető.

8 MEGJEGYZÉS: A fogalom vonatkozik azokra a beépített lámpaműködtető eszközökre is, amelyeket olyan megfelelő burkolatban helyeztek el, amely jelölései szerint valamennyi szükséges védelmet biztosítja. Szervesen egybeépített lámpaműködtető eszköz (integral lamp control gear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): Olyan lámpaműködtető eszköz, amely a lámpatest nem cserélhető részét képezi, és amely nem vizsgálható a lámpatesttől elkülönítve. 3. Az ellenőrzés időtartama Az ellenőrzés lefolytatására a november 5. és 30. közötti időszakban került sor. 4. Az ellenőrzés résztvevői Az ellenőrzésben a Budapest Főváros, valamint Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Veszprém, és Zala Megyei Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Felügyelőségei vettek részt. A laboratóriumi vizsgálatokat az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma folytatta le, a témavizsgálat szakmai irányítását pedig a Műszaki Osztály témafelelőse látta el. 5. Az ellenőrzés helyszínei A felügyelők a piacfelügyeleti ellenőrzéseket áruházláncok, üzletláncok egységeiben, világítástechnikai szaküzletekben, a témavizsgálat hatálya alá tartozó termékek kereskedelmével is foglalkozó egyéb kiskereskedelmi egységekben, alkalmi kitelepüléseken, valamint vásárokon és piacokon folytatták le. Az ellenőrzés összességében 32 áruházlánchoz/üzletlánchoz tartozó egységet, 102 kiskereskedelmi szaküzletet, 19 piacot és 1 esetben nagykereskedelemi egységet érintett. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek hiányosságot 10 áruházlánchoz/üzletlánchoz tartozó egységnél, 32 kiskereskedelmi szaküzletnél, 7 piacnál és 1 nagykereskedelmi egységnél (összesen 50 üzletben) állapítottak meg, melynek alapján a kereskedelmi egységek teljes kifogásolási aránya (pusztán termékellenőrzési szempontból) 32,47%-os volt. II. Termékellenőrzési szempontok A 154 kereskedelmi egységben összesen 805 fajta, db díszvilágítási füzért ellenőriztek a felügyelők 28 különböző szempont alapján. Az egyes szempontok ellenőrzési eredményeit a következő fejezetek tartalmazzák jellemzőnkénti bontásban. Az ellenőrzési eredményekről összességében elmondható, hogy 166 fajta, db termék esett kifogás alá, ami 20,62%-os (23,84%-os) kifogásolási arányt jelent. 1. A feliratokkal és jelölésekkel kapcsolatos ellenőrzési szempontok A 79/1997. IKIM rendeletnek a meghatározott feszültséghatárokon belüli alkalmazásra szánt villamossági termékekkel szemben támasztott alapvető biztonságtechnikai követelményeket tartalmazó 1. számú melléklete szerint azokat a legfontosabb jellemzőket, amelyeknek az ismeretétől és a figyelembevételétől a rendeltetésszerű és veszélytelen használat függ, a villamossági termékeken, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a hozzájuk mellékelt útmutatóban kell megadni. Tekintettel arra, hogy a gyártói

9 -értékelés szorosan kapcsolódik az adott termékre alkalmazható, honosított harmonizált szabványokhoz, ezért a hivatkozott jogszabály által előírt jellemzők egy részét ezek a szabványok tartalmazzák. Az ellenőrzésben résztvevő fogyasztóvédelmi felügyelőségek a terméken feltüntetendő feliratokkal és jelölésekkel kapcsolatban összességében az alábbi kifogásolási arányokat érték el: Feliratokra és jelölésekre vonatkozó összesített adatok Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,31% ,82% A kapott eredmények (termékfajtára 18,31%-os, illetve darabra 21,82%-os kifogásolási arány) azt mutatják, hogy Magyarországon átlagosan minden 5. díszvilágítási füzér felirataiban és jelöléseiben nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Külön kiemelendő, hogy Fejér megyében a kifogásolási arány elérte a 70%-ot is. Azt, hogy ezek az eredmények milyen adatok ellenőrzéséből tevődnek össze, részletesen a következő pontok tartalmazzák. 1.1 Gyártó neve vagy azonosító jele A 765/2008/EK rendelet szerint gyártó az a természetes vagy jogi személy, aki a terméket gyártja, vagy aki saját nevében vagy védjegye alatt egy terméket terveztet, vagy gyártat, vagy forgalmaz. A gyártó nevét, jelét vagy a kereskedelmi márkajelet egyértelműen a villamossági terméken, vagy ha ez nem lehetséges, akkor annak csomagolásán kell elhelyezni. Ezen jelölés hiányában mind a hatóság, mind a fogyasztók és a forgalmazók számára ismeretlen vagy elérhetetlen az a gazdasági szereplő, aki a termékre vonatkozóan a -értékelési eljárást lefolytatta, illetve aki az adott terméket első alkalommal az Európai Unió belső piacán elhelyezte. A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza.

10 Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,97% ,97% Az ellenőrzött ra számolt 8,97%-os (darabra 9,97%-os) átlagos kifogásolási arány azt mutatja, hogy az előző évi eredményhez képest 1%-kal romlott a gyártói beazonosíthatóságot biztosító adatok feltüntetési aránya annak ellenére, hogy 2012-ben hatályossá vált az új piacfelügyeleti törvény, amely már közvetlenül a gazdasági szereplők felelősségi körébe utalja a gyártói adatok meglétének ellenőrzését. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy a kapott eredmény elsősorban a Fejér és a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalok, valamint a Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségein dolgozó kollégák alapos munkájának köszönhető. Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai önmagukban is a kifogásolt termékek 43%-át találták meg. 1.2 Termékazonosító jelölés A Pftv. 8. (2) bekezdése szerint a gyártó köteles a terméket azonosításra alkalmas jelöléssel ellátni. A -értékelés során figyelembe vett honosított harmonizált szabványok szerint ez a jelölés a termék modell- vagy típusjele. Ilyen jelölés hiányában a termék sem a fogyasztók, sem a gazdasági szereplők számára nem beazonosítható, ezért a hatóságoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk ezen jelölések meglétére, különös tekintettel a veszélyes termékek egyértelmű beazonosíthatóságára és nyomon követhetőségére. A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % %

11 Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,62% ,10% A no name termékekre általában jellemző, hogy üzletenként csak néhány darabot tartanak belőlük, amit a fenti eredmények is tükröznek. A területi felügyelőségek ellenőrzéseik során összesen 5 termékfajtánál (8 db) kifogásolták az azonosító jelölés hiányát (0,62%-os, illetve 0,10%-os kifogásolási arány). Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a díszvilágítási füzérek beazonosíthatósága lényegesen javult a tavalyi vizsgálat eredményeihez (3,17%-os, illetve 2,09%-os kifogásolási arányhoz) képest. 1.3 Egyéb jelölések Azokat a legfontosabb jellemzőket, amelyeknek az ismeretétől és a figyelembevételétől a rendeltetésszerű és veszélytelen használat függ, a villamossági termékeken, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a hozzájuk mellékelt útmutatóban kell megadni. Az ellenőrzés tárgyát képező díszvilágítási füzérek esetében e jellemzőknek minden esetben magán a lámpatesten kell szerepelniük. Ezek hiányában a díszvilágítási füzérek nem használhatók biztonságosan. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek hat ilyen jellemzőt ellenőriztek, amelyek ellenőrzési eredményeit az pontokban megadott táblázatok tartalmazzák Névleges feszültség vagy feszültségtartomány A névleges feszültség vagy feszültségtartomány megadása a villamos tápforrás felhasználó részéről történő megfelelő kiválasztását segíti elő. Az izzólámpás lámpatestek esetében ezt az adatot csak akkor kell jelölni, ha a névleges feszültség a 250 V-tól eltér. A megyei/fővárosi Fogyasztóvédelmi Felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % %

12 Zala % % Összesen: ,87% ,44% A legnagyobb kifogásolási arány a Komárom-Esztergom és a Pest Megyei Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Felügyelőségein adódott (13%, illetve 11%). A termékfajtánkénti átlagos kifogásolási arány 1,87%-os (db-ra 3,44%). Az előző évi ellenőrzéshez képest az eredményekben itt is 1-2%-os javulás következett be Névleges teljesítmény A névleges teljesítmény mint adat, alapvetően a villamossági termékek energiafelhasználását tükrözi, de a cserélhető fényforrást tartalmazó lámpatestek esetében biztonsági határértékként is szolgál. A névleges teljesítményt fényforráscserekor látható módon kell feltüntetni. Az izzólámpás lámpatesteket a legnagyobb névleges teljesítmény értékével és a lámpák darabszámával kell megjelölni (pl.: 3 x MAX 50 W). A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,99% ,32% Látható, hogy ahol előzőleg kifogásolásra került a névleges feszültség, ugyanott általában gond van a névleges teljesítmény megadásával is. Bizonyos esetekben a gyártók úgy értelmezik a vonatkozó szabványt, hogy a nem cserélhető fényforrású füzéreken nem kell feltüntetni a névleges teljesítményt. A termékfajtánkénti átlagos 1,99%-os (db-ra 2,47%-os) kifogásolási arány itt is javulást mutatott az előző évihez képest A cserélhető fényforrások villamos adatai (feszültség és teljesítmény) Ha a díszvilágítási füzért cserélhető fényforrásokkal látták el, akkor a fényforrások villamos adatait a füzéren meg kell adni. Ezen adat hiányában a nem megfelelő csereizzó használatakor a füzér tűzveszélyessé válhat. A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza.

13 Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves 2 0 0% % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,25% ,51% Az adott jellemző szempontjából hiányosságot csak a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségei állapítottak meg (4%). A termékfajtánkénti átlagos kifogásolási arány 1,25%-os (db-ra 0,51%) itt is 1-2%-kal csökkent az előző évihez viszonyítva Érintésvédelmi osztály jele A hálózati feszültségről táplált díszvilágítási füzérek csak II. érintésvédelmi osztályúak lehetnek, amelyet a szimbólum terméken való feltüntetésével kell jelölni. A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,11% ,90%

14 A felügyelők e jellemző ellenőrzése során alapvetően a II. érintésvédelmi osztály jelének hiányát kifogásolták. A legnagyobb kifogásolási arány a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségén adódott (16%, illetve 39%) kevés termék magas kifogásolási mellett, de a legtöbb kifogásolt termékfajtát a Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége találta meg (12 db). A termékfajtánkénti átlagos kifogásolási arány az előző évihez képest közel 50%-os csökkenést mutatott, azaz 4,11%-os (db-ra 4,90%-os) lett A nedvességállóság jele Ha a díszvilágítási füzért a gyártó külső téri használatra is ajánlja, akkor a nedvesség behatolása elleni védettségi fokozatot a terméken IP számmal kell jelölni. A belső térre szánt villamossági termékek külső téren való használata az áramütés-veszély szempontjából súlyos kockázatot jelent valamennyi termékhasználóra (fogyasztóra) nézve. A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron 7 0 0% % Hajdú-Bihar % % Heves Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,27% ,78% A felügyelőségek alapvetően a külső téri használatra ajánlott, de a nedvesség elleni behatolás fokozatával nem jelölt, kimondottan belső téri használatra kialakított füzéreket kifogásolták. A legnagyobb kifogásolási arány a Budapest Főváros Kormányhivatala és a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségein mutatkozott (20%, illetve 12%). A termékfajtánkénti átlagos 9,27%-os (db-ra 3,78%-os) kifogásolási arány több mint 6%-kal romlott a tavalyi eredményekhez képest, azaz a kifogásolt termékek megháromszorozódott Fényforráscserére vonatkozó figyelmeztető felirat A cserélhető fényforrásokat tartalmazó füzérek esetében olyan figyelmeztetést kell a terméken elhelyezni, amely felhívja a felhasználók figyelmét arra, hogy csak az adott füzérhez mellékelt fényforrásokkal megegyező fajtájú pótizzót szabad használni, ugyanis ellenkező esetben a füzér könnyen tűzveszélyessé válhat. A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza.

15 Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves 2 0 0% % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,59% ,94% A legnagyobb kifogásolási arány a Komárom-Esztergom és a Fejér Megyei Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Felügyelőségen adódott (29%, illetve 21%). A termékfajtánkénti átlagos kifogásolási arány 5,59%-os (db-ra 5,94%), amely megduplázódott az előző évihez képest, de szerencsére a kifogásolt fajta és darabszámok már nem egyeznek meg a cserélhető fényforrások villamos paramétereinek kifogásolási adataival, melyek lényegesen javultak. 1.4 i jelölés A Pftv. 6. és 7. (1) bekezdése alapján a gyártó a terméket akkor hozhatja forgalomba, amennyiben azt az általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusokkal, a piacfelügyeleti törvény előírásaival összhangban és a jogszabályokban meghatározott követelmények szerint tervezte és gyártotta. Amennyiben jogszabály előírja, hogy a terméket i jelöléssel kell ellátni, akkor a termék csak a i jelölés feltüntetését követően hozható forgalomba, valamint forgalmazható. A 765/2008/EK rendelet 30. cikk 4. bekezdése szerint a -jelölés az egyetlen jelölés, amely tanúsítja, hogy a termék megfelel a jelölés feltüntetéséről rendelkező közösségi harmonizációs jogszabályokban szereplő követelményeknek. Jogosulatlan feltüntetése vagy indokolatlan elhagyása egyaránt jogsértővé teszi a forgalomba hozatalt és a termékforgalmazást. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek a i jelölés kapcsán alapvetően annak meglétét és formai kialakítását ellenőrizték. A i jelölés meglétével kapcsolatban a felügyelők 3 különböző fajtájú (3 db) díszvilágítási füzér esetében állapították meg a i jelölés hiányát (0,37%-os, illetve 0,04%-os kifogásolási arány), míg a i jelölés formai kialakításával kapcsolatban 4 különböző fajtájú (26 db) díszvilágítási füzér esetében merült fel kifogás (0,50%-os, illetve 0,33%-os kifogásolási arány). A kifogásolt termékek csak Bács-Kiskun, Pest és Komárom-Esztergom megyében fordultak elő. A kifogásolási arányok 1% alá csökkenése a Magyarországi piacfelügyeleti munka eredményességét tükrözi.

16 2. A magyar nyelvű használati útmutató tartalma és megléte A Pftv. 8. (5) bekezdése szerint, amennyiben általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus vagy az Európai Unió egyes termékek forgalmazásának feltételeit harmonizáló kötelező jogi aktusa rendelkezéseinek átültetése céljából elfogadott jogszabály előírja, a gyártó köteles mellékelni az ott meghatározott formában, módon és tartalommal használati és kezelési útmutatót, valamint a biztonságot érintő figyelmeztetéseket a termékhez. A használati és kezelési útmutatónak közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie. A Pftv. 11. (5) bekezdése szerint, amennyiben általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus vagy az Európai Unió egyes termékek forgalmazásának feltételeit harmonizáló kötelező jogi aktusa rendelkezéseinek átültetése céljából elfogadott jogszabály előírja, az importőr a termékhez mellékeli a használati és kezelési útmutatót, valamint a biztonságot érintő figyelmeztetéseket magyar nyelven. A mellékelt használati és kezelési útmutatónak közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie, valamint tartalmaznia kell mindazt az információt, amelyet a gyártó által csatolt idegen nyelvű használati és kezelési útmutató tartalmaz. A Pftv. 13. (2) bekezdése szerint a forgalmazó a termék forgalmazása előtt köteles meggyőződni arról, hogy a terméken elhelyezték a jogszabály által előírt i jelölést és egyéb jelöléseket, mellékelték hozzá a jogszabály által előírt et igazoló dokumentumot, és amennyiben általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus vagy az Európai Unió egyes termékek forgalmazásának feltételeit harmonizáló kötelező jogi aktusa rendelkezéseinek átültetése céljából elfogadott jogszabály előírja, a használati és kezelési útmutatót, valamint arról, hogy a gyártó és az importőr eleget tett a 8. (2) és (3) bekezdésében és a 11. (3) bekezdésében meghatározott követelményeknek. A Pftv. 13. (3) bekezdése szerint, ha a gyártó a 8. (5) bekezdésében vagy az importőr a 11. (5) bekezdésében foglalt kötelezettségeinek nem tett eleget, akkor azt a forgalmazó köteles pótolni. A 79/1997. IKIM r. 1. számú mellékletének 1. a) pontja szerint azokat a legfontosabb jellemzőket, amelyeknek az ismeretétől és a figyelembevételétől a rendeltetésszerű és veszélytelen használat függ, a villamossági termékeken, vagy ha ez nem lehetséges, akkor a hozzájuk mellékelt útmutatóban kell megadni. A 79/1997. IKIM r. 5. (5) bekezdése értelmében a villamossági termékek esetében a használati kezelési útmutatót magyar nyelven kell rendelkezésre bocsátani. Tekintettel arra, hogy a díszvilágítási füzérekre vonatkozó, MSZ EN : A2:2004, honosított harmonizált szabvány a használati útmutató tekintetében biztonsággal kapcsolatos tartalmi elemeket határoz meg, a témavizsgálatban résztvevő fogyasztóvédelmi felügyelőségek az alábbi figyelmeztetések magyar nyelvű meglétét is ellenőrizték a fényforrások beszerelésétől függően: - A fényforrásokat nem szabad addig eltávolítani vagy behelyezni, amíg a füzér a hálózatra van kapcsolva! (Csak cserélhető fényforrásokat tartalmazó füzérek esetében!) - A kiégett fényforrásokat azonnal ugyanolyan névleges feszültségű és teljesítményű fényforrásokra kell kicserélni a túlmelegedés elkerülése érdekében (A figyelmeztetést csak a sorosan kapcsolt cserélhető fényforrásokat tartalmazó füzérek esetében kell alkalmazni, a zárt füzéreken nem!).

17 - A biztosítóval ellátott fényforrásokat nem szabad biztosító nélküli fényforrásokra kicserélni! (A figyelmeztetést csak a sorosan kapcsolt cserélhető fényforrásokat tartalmazó füzérek esetében kell alkalmazni!) A biztosítóval ellátott fényforrásokra vonatkozó azonosító információnak rendelkezésre kell állnia! - A működtetés előtt biztosítani kell, hogy minden lámpafoglalatban legyen fényforrás! - A füzér csak belsőtéri használatra alkalmas! (A felirat csak akkor szükséges, ha IP20 feletti számozású védettségi jelzés nincs a füzéren feltüntetve.) - Kültéri füzérek esetén a következő tájékoztatást kell megadni, ha a por és nedvesség behatolás elleni hatásos védelmet tömítés nyújtja: Figyelmeztetés: Ezt a füzért tilos addig használni, amíg a tömítések nincsenek a helyükön! - A füzért nem szabad másik füzérrel villamosan összekapcsolni! (A felirat csak akkor szükséges, ha a füzért nem összekapcsolásra tervezték.) A következő tartalmú figyelmeztető feliratok meglétét a felügyelők a díszvilágítási füzérek csomagolásán ellenőrizték az MSZ EN : A2:2004 szabvány követelményeinek figyelembevétele mellett, amennyiben azok az adott termékre alkalmazhatók voltak: - A fényforráscseréhez csak a termékhez mellékelt fényforrásokkal megegyező vagy a gyártó által megadott típusú fényforrást szabad használni! (Csak akkor, ha nem szabványosított fényforrásokat tartalmaz a termék.) - A nem cserélhető fényforrásokat tartalmazó füzérek esetén jelezni kell, hogy a fényforrások nem cserélhetők. - A csomagolódobozban lévő füzért nem szabad a villamos hálózatra kapcsolni, kivéve, ha a termék bemutatására ezt a gyártó lehetővé tette! Mindemellett azt is meg kell jegyezni, hogy ha egy termékkörhöz kötelezően mellékelendő használati útmutatóval kapcsolatban kell ellenőrzést végezni, akkor három fő szempontra kell tekintettel lenni: használati útmutató van vagy nincs, ha van, akkor milyen nyelven íródott, és megfelelő-e annak tartalma. Mindezekre tekintettel a megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek magyar nyelvű használati útmutatóval kapcsolatos összesített ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza: A magyar nyelvű használati útmutató ellenőrzésére vonatkozó összesített adatok Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,72% ,02%

18 A kapott eredmények (7,72%-os, illetve 11,02%-os kifogásolási arány) azt mutatják, hogy Magyarországon átlagosan minden 10. díszvilágítási füzér használati útmutatója nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Külön kiemelendő, hogy Győr-Moson-Sopron és Pest megyében a kifogásolási arány elérte a 20-22%-ot is, de a kifogásolt termékek egyharmadát a Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai találták meg. Azt, hogy ezek az eredmények milyen adatok ellenőrzéséből tevődnek össze, részletesen a következő pontok tartalmazzák. 2.1 A használati útmutató megléte A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek a használati útmutató meglétére vonatkozó részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % % Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,24% ,80% A legnagyobb kifogásolási arány a Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségénél mutatkozott (6%). A termékfajtánkénti átlagos 3,24%-os (db-ra 1,80%) kifogásolási arány viszonylag magas ahhoz képest, hogy a kifogásolt díszvilágítási füzérek esetében a fogyasztók semmiféle tájékoztatást nem kaptak. 2.2 A használati útmutató nyelvezete A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek a használati útmutató magyar nyelven történő megadására vonatkozó részletes ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) % %

19 Fejér % % Győr-Moson-Sopron % % Hajdú-Bihar % % Heves % % Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy % % Tolna % % Veszprém % % Zala % % Összesen: ,38% ,49% A legnagyobb kifogásolási arány itt is a Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelőségénél adódott (6%). A termékfajtánkénti átlagos kifogásolási arány 2,38%-os (db-ra 1,49%) viszonylag jónak mondható ahhoz képest, hogy csak 3 felügyelőség talált nem megfelelő terméket. 2.3 A használati útmutató tartalma A megyei/fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek a használati útmutató tartalmára vonatkozó részletes (összesített) ellenőrzési eredményeit a következő táblázat tartalmazza. A használati útmutatók kifogásolt tartalmi elemeinek országosan összesített ellenőrzési adatai Fényforráscsere tiltása hálózatra csatlakoztatott állapotban ,27% ,97% Figyelmeztetés a csereizzó fajtájára ,96% ,83% Figyelmeztetés a biztosítós fényforrás eltávolításának veszélyére ,25% ,14% Felhívás arra, hogy minden foglalatban legyen fényforrás ,61% ,16% Figyelmeztetés, hogy a füzér csak belsőtéri használatra alkalmas (ha nincs IP20) ,91% ,14% Figyelmeztetés a tömítések behelyezésére ,39% ,74% Füzérek összekapcsolásának tiltása ,55% ,58% Figyelmeztetés a csereizzó fajtájára a csomagoláson ,89% ,52% Figyelmeztetés a fényforrások nem cserélhetőségére a csomagoláson ,76% ,95% Figyelmeztetés a csomagolásában lévő füzér bekapcsolásának tiltására a csomagoláson ,60% ,56% Átlagosan: 395,3 22,6 5,72% 3950,6 268,0 6,78%

20 Mivel a kapott ellenőrzési eredmények többségükben nemcsak egy-egy figyelmeztetés hiányát jelentik, hanem a termékbiztonsággal kapcsolatos értékelési eljárás lefolytatásának nem ét is, ezért a termékfajtánkénti átlagos 5,72%-os (db-ra átlagos 6,78%-os) kifogásolási arány viszonylag nagynak tekinthető. Ezek a számok az előző évi eredményekhez képest 1-2%-os romlást mutatnak szinte valamennyi kifogásolt jellemző tekintetében, tehát a kereskedelmi forgalomba került nem megfelelő termékek nőtt. A nem ek feltárásában kiemelkedő szerepe volt a Budapest Főváros Kormányhivatala, a Fejér Megyei, a Pest Megyei, továbbá a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Felügyelőségeinek, ahol is a felügyelők a hiányosságok közel 60-70%-át állapították meg 7-10 (bizonyos esetekben 18-25) termékfajta kifogásolása mellett. 3. Megfelelőséget igazoló dokumentáció A 79/1997 IKIM r. 4. sz. mellékletének 2. pontja szerint a gyártónak össze kell állítania az IKIM r. 4. sz. melléklet 3. pontjában leírt műszaki dokumentációt, és neki, illetve az Európai Unióban letelepedett képviselőjének biztosítania kell, hogy az az utolsó termék gyártásától számított legalább tízéves időszak lejártáig ellenőrzés céljából a külön jogszabályban meghatározott hatóságok részére rendelkezésre álljon. A gyártónak vagy a gyártó Európai Unióban letelepedett képviselőjének minden termék esetében írásos EK i nyilatkozatot is készítenie kell, és annak egy példányát a műszaki dokumentációval együtt kell tárolnia. A CE jelöléssel ellátott termék gyártója a értékelési eljárás elvégzésének és a termék ének bizonyítása céljából jogosult bemutatni a bejelentett szervezet EK típusvizsgálati tanúsítványát is. Ha sem a gyártó, sem meghatalmazott képviselője nem rendelkezik székhellyel az Európai Unióban, úgy ezek a kötelezettségek azt terhelik, aki a villamossági terméket az Európai Unió belső piacára importálja, és elsőként forgalomba hozza. Ha egy adott villamossági terméken a gyártó nem folytatta le a értékelési eljárást, akkor a termék a forgalomba hozatali jogsértésen túlmenően bármelyik jellemzője tekintetében veszélyeztetheti a felhasználók biztonságát. A felügyelőségek az ellenőrzés alá vont termékek esetében a et igazoló dokumentációt (alapvetően az EK i nyilatkozatot és a műszaki dokumentáció részét képező vizsgálati jegyzőkönyvet) 62 féle db termékhez kérték be, azonban a felügyelőségi jelentések megküldéséig csupán 4 esetben lehetett az értékelést elvégezni, melynek során a beküldött dokumentumok nem voltak elfogadhatók az ellenőrzés alá vont termékek biztonsági szempontból való ének igazolására (6,45%-os, illetve db-ra 1,59%-os kifogásolási arány). 58 féle (93,55%) 1049 db (98,41%) díszvilágítási füzérhez az EK i nyilatkozatot és a műszaki dokumentáció részét képező vizsgálati jegyzőkönyv(ek)et még nem küldték meg az eljáró felügyelőségnek. Az összesített adatok a következő táblázatban láthatók: Az ellenőrzést végző felügyelőségek ellenőrzési Bács-Kiskun % % Budapest (főváros) Fejér Győr-Moson-Sopron % %

21 Hajdú-Bihar % % Heves Komárom-Esztergom % % Pest % % Somogy 2 0 0% % Tolna 7 0 0% % Veszprém 6 0 0% % Zala 3 0 0% % Összesen: ,45% ,59% Tekintettel arra, hogy ezek az eredmények alapvetően két dokumentum (az EK i nyilatkozat és a vizsgálati jegyzőkönyv) ellenőrzéséből tevődtek össze, érdemes külön-külön is megnézni a két dokumentumra vonatkozó et. Az EK i nyilatkozat kapcsán összesen 53 fajta, 804 db díszvilágítási füzért ellenőriztek a felügyelők, melyekből 4 fajta, 17 db termék esett kifogás alá, ami 7,55%- os (2,11%-os) kifogásolási arányt jelent. A műszaki dokumentáció részét képező vizsgálati jegyzőkönyv(ek) kapcsán összesen 47 fajta, 794 db díszvilágítási füzért ellenőriztek a felügyelők, melyekből 5 fajta, 32 db termék esett kifogás alá, ami 10,64%-os (4,03%-os) kifogásolási arányt jelent. Az eredményekből látható, hogy a felügyelőségek még bizonytalanul kezelik a kérdéskört, de remélhetőleg az új piacfelügyeleti törvény alkalmazásával erősödni fog e terület piacfelügyeleti ellenőrzése is. 4. KPIR/RAPEX rendszerekben szereplő veszélyes termékek keresése Az egyes ellenőrzések arra is kiterjedtek, hogy az ellenőrzés alá vont terméktípusok nincsenek-e már letiltva, illetve, hogy nem szerepelnek-e a RAPEX rendszeren keresztül beérkező bejelentésekben található termékek között. A megyei/fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei 16 fajta (118 db) korábban már Magyarországon letiltott díszvilágítási füzért találtak, de a bejövő RAPEX riasztásokban szereplő füzért nem. A letiltott termékek közül 11 fajta Budapesten került elő, míg további 5 fajta Komárom- Esztergom, Somogy és Tolna megyében. 5. A termékkel kapcsolatos tájékoztatások Fttv. alapján történő ellenőrzése A témavizsgálat során Fttv. szerinti jogsértés gyanúja miatt egy esetben került sor eljárás megindítására Zala megyében 1 db, nem cserélhető LED-ekkel szerelt, adapteres díszvilágítási füzérnek az IP20 és IP44 védettségi fokozatot egyaránt tartalmazó adattáblája miatt. 6. Szemrevételezéses termékellenőrzési szempontok és mintavétel A témavizsgálatot megelőzően (októberben) több, díszvilágítási füzért érintő vámriasztás is érkezett a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz. Ezek közül kiemelkedő volt az a két Fejér megyébe érkező fényfüzéreket érintő tétel, melynek kapcsán 10, illetve 4 fajta (összesen db) füzért kívántak az Európai Unióba importálni. E füzérek megvizsgálását követően bizonyítást nyert az, hogy ezek mindegyike a felhasználókra nézve súlyos kockázatot jelentő, égési sérülés- és áramütés-veszélyes termék. A témavizsgálat során az ellenőrzésre kijelölt felügyelőségek a biztonsági vizsgálatok elvégzéséhez összesen 14 db gyanús díszvilágítási füzérből vettek mintát, amelyek vizsgálatára az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában került sor. A mintavételhez a Vas Megyei

22 Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének munkatársai is csatlakoztak, akik további 3 díszvilágítási füzérből vettek mintát. A felügyelőségi mintavételek alakulását az alábbi táblázat szemlélteti: Az ellenőrzést végző felügyelőségek mintavételi Minták (db) Bács-Kiskun 1 Budapest (főváros) 3 Fejér 0 Győr-Moson-Sopron 0 Hajdú-Bihar 1 Heves 1 Komárom-Esztergom 5 Pest 2 Somogy 0 Tolna 0 Vas 3 Veszprém 0 Zala 1 Összesen: 17 A témavizsgálat során mintavételezett 17 db díszvilágítási füzér közül a biztonsági követelményeket 15 db (88%) nem elégítette ki, 2 db lámpatest (12%) azonban a vizsgálatok során teljesen megfelelt. Ez utóbbi termékekből az egyik panaszbejelentés alapján került mintavételezésre. A feltárt hibák alapján végzett kockázatértékelések szerint 14 db termék esetében a szerkezeti kialakítás, az alkalmazott huzalozás és a szigetelési tulajdonságok miatt az áramütés-veszély súlyos kockázata, 13 db termék esetében a vezetékek érkeresztmetszete, a cserélhető izzólámpák elcsavarhatósága és a műanyag foglalatok éghetősége miatt az égési sérülés-veszély súlyos kockázata, a figyelmeztető feliratok részleges vagy teljes hiánya miatt 1 db füzér esetében az áramütés-veszély közepes kockázata, 10 db füzér esetében az áramütés-veszély súlyos kockázata, 3 db füzér esetében az égési sérülés-veszély közepes kockázata, 7 db füzér esetében pedig az égési sérülés-veszély súlyos kockázata áll fenn. A kapott eredmények átlagosan 3%- kal rosszabbak, mint a év végi ellenőrzési eredmények. Külön kiemelendők a mintavételezett füzérekhez mellékelt használati útmutatók, amelyek többségükben olyan tartalmi elemeket tartalmaznak, amelyek nem vonatkoztathatóak az adott termékre, aminek következtében a feltüntetett figyelmeztető feliratok nem hogy csökkentenék a termék használatával járó kockázatokat, hanem éppen növelik azokat (például a belsőtéri használatra kialakított füzér külső téri használatának ajánlása, a nem cserélhető izzólámpákat tartalmazó füzér esetében a kiégett izzólámpa cseréjére felhívó figyelmeztetés, vagy a csatlakozóaljzattal ellátott füzérek esetében a füzérek összekapcsolásának tiltása). A vizsgált termékeket és jellemzőket részletesen az 1. számú melléklet tartalmazza. III. Intézkedések A témavizsgálat keretében a felügyelőségek a jelentéseik elkészültéig az alábbi intézkedéseket hozták: 53 piacfelügyeleti eljárás során a felügyelőségek

23 - 38 esetben kötelezést adtak ki, melyből - a hiányosságok megszüntetésére kötelező határozat összesen 6 esetben, 93 db termékre vonatkozóan került kiadásra; - forgalmazás feltételhez kötése összesen 28 esetben, 501 db terméket érintően történt meg; - forgalomból való kivonás összesen 8 esetben, 142 db terméket érintően került elrendelésre; - termék visszahívásának elrendelésére összesen 7 esetben, 140 db terméket érintően került sor; továbbá - 32 esetben fogyasztóvédelmi bírság került kiszabásra a Pftv. alapján összesen Ft értékben. A területi felügyelőségek 1 esetben alkalmaztak szignalizációt, és 13 esetben áttételt. Az ügyek jelentős része jelenleg még folyamatban van, így az intézkedésekre vonatkozó fenti datok a későbbiekben még változni fognak. IV. Összefoglalás Az ellenőrzés célja annak megállapítása volt, hogy a kereskedelmi forgalomban árusított, elsősorban harmadik országból importált díszvilágítási füzérek forgalmazási körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különös tekintettel e termékek jelöléseire, figyelmeztető felirataira, -értékelésére és használati útmutatójára. Az ellenőrzés további célja volt, hogy laboratóriumi vizsgálatokkal egybekötve kiszűrésre kerüljenek a vonatkozó előírásoknak nem megfelelő, veszélyes termékek. Az ellenőrzés 32 áruházlánchoz/üzletlánchoz tartozó egységet, 102 kiskereskedelmi szaküzletet, 19 piacot és 1 esetben nagykereskedelemi egységet érintett. A fogyasztóvédelmi felügyelőségek hiányosságot 10 áruházlánchoz/üzletlánchoz tartozó egységnél, 32 kiskereskedelmi szaküzletnél, 7 piacnál és 1 nagykereskedelmi egységnél (összesen 50 üzletben) állapítottak meg, melynek alapján a kereskedelmi egységek teljes kifogásolási aránya (pusztán termékellenőrzési szempontból) 32,47%-os volt. A 154 kereskedelmi egységben összesen 805 fajta, db díszvilágítási füzért ellenőriztek a felügyelők 28 különböző szempont alapján. Az ellenőrzési eredményekről összességében elmondható, hogy 166 fajta, db termék esett kifogás alá, ami termékfajtára vonatkoztatva 20,62%-os (illetve darabra vonatkoztatva 23,84%-os) kifogásolási arányt jelent. Az ellenőrzött jellemzők tekintetében a legnagyobb kifogásolási aránnyal a terméken feltüntetendő feliratok és jelölések bírtak (termékfajtára 18,31%-os, illetve darabra 21,82%-os kifogásolási arány), melynek alapján kijelenthető, hogy Magyarországon átlagosan minden 5. díszvilágítási füzér felirataiban és jelöléseiben nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. A nem ek szempontjából a gyártó vagy felelős forgalmazó nevének vagy azonosító jelének a hiánya (termékfajtára vonatkoztatva 8,97%-os (darabra vonatkoztatva 9,97%-os) kifogásolási arány), a nedvességbehatolás elleni védettséget jelző IP szám hiánya (termékfajtára vonatkoztatva 9,27%-os (darabra vonatkoztatva 3,78%-os) kifogásolási arány), valamint a csereizzó fajtájára felhívó figyelmeztető felirat hiánya (termékfajtára vonatkoztatva 5,59%-os (darabra vonatkoztatva 5,94%-os) átlagos kifogásolási arány) volt számottevő.

24

25

26

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: Témafelelős: PIF-00343-1/2015. Vincze Tibor Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a karácsonyi szezonális termékek laboratóriumi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY MŰSZAKI OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: MSO-68-3/2013 Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos kerti kisgépek piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

HATÁROZAT. A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére. 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki.

HATÁROZAT. A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére. 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00242-0003/2014 Határozat HATÁROZAT A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki. A bírságot

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a karácsonyi szezonális termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását.

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00038-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A SMART DONGFANG Kft. (székhelye: 1083 Budapest, Losonci tér 2-4., adószám: 14595798-2-42)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1126-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos szerelési munkálatok során használt szerszámok mintavételezéssel

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY Iktatószám: PIF-203-2/2014 Témafelel s: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a háztartási kisgépek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S Iktatószám: MSO-126-3/2013 Készítette: Sz cs Csaba NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a lámpatestek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2016. július NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-618/2016. Készítette: Pálné

Részletesebben

I. Lajkó József egyéni vállalkozó (székhely: 8100 Várpalota, Árpád u. 41., adószám: 61006081-2-39) által az

I. Lajkó József egyéni vállalkozó (székhely: 8100 Várpalota, Árpád u. 41., adószám: 61006081-2-39) által az Iktatószám: Tárgy: VEO/001/00397-0005/2014 Határozat H A T Á R O Z A T I. Lajkó József egyéni vállalkozó (székhely: 8100 Várpalota, Árpád u. 41., adószám: 61006081-2-39) által az - ADLER EUROPE márkanevű,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m:

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m: Iktatószám: Tárgy: KE/001/00685-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Tatai Harangláb Kft. (székhely: 2890 Tata, Május 1. u. 21/c., adószám: 11873147-2-11)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00490-0008/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A VISLI KAPOS KFT. (székhely: 1108 Budapest, Lenfonó u. 8. IV/17.) által forgalmazott Hello Kitty gyermek napszemüveg

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1307/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a textiljátékok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza.

H A T Á R O Z A T. termékeket csak az előírt formájú, kialakítású és tartalmú energiahatékonysági címke kíséretében forgalmazza. Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00191-0006/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal kötelezi a Daniella Kft-t (4031 Debrecen,

Részletesebben

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T

Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T Iktatószám: Tárgy: SOO/001/00865-0013/2014 Fogyasztóvédelmi bírság + kötelezésre szóló határozat H A T Á R O Z A T A BALATONVIDÉK KFT. (székhely: 1138 Budapest, Szekszárdi. u. 15. 2/27.) által forgalmazott

Részletesebben

Határozat. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság)

Határozat. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00183-0011/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) 1. az Orosz Ödön Mihály Kft.-t (székhely:

Részletesebben

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó Iktatószám: Tárgy: HE/001/00292-0021/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út 38. 3. em. 11., adószám: 22189051-2-10, képviseli:

Részletesebben

forgalomból történő kivonását és visszahívását.

forgalomból történő kivonását és visszahívását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00592-0011/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat A BARACK-VIRÁG KFT. (székhelye: 2822 Szomor, Kodály u. 10., adószám: 12960578-2-11; továbbiakban: Társaság) által forgalmazott

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2015. augusztus NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-3249/2015. Készítette:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Freeart márkanevű, CAF02 azonosító jelölésű és NightLight"

H A T Á R O Z A T. Freeart márkanevű, CAF02 azonosító jelölésű és NightLight Iktatószám: Tárgy: BAO/001/01245-0003/2014 Határozat H A T Á R O Z A T A QX-Impex Kft. (székhelye: 7673 Pécs, Mecsekalja-Cserkút II-es Rakodó hrsz. 089/6., adószám: 11368650-2-02 továbbiakban: Vállalkozás)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m:

H A T Á R O Z A T. f e l t é t e l h e z k ö t ö m: Iktatószám: Tárgy: KE/001/00576-0003/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A WELL DONE ST. MORITZ KFT. (székhely: 2900 Komárom, Mártírok u. 92., adószám: 13075833-2-11) által forgalmazott

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1076-3/2014. Témafelels: Szcs Csaba ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Elektromos grillek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzésérl

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-2184-4/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a szigetelőanyagok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést összeállította:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gyermekek tömegét hordozó játékok laboratóriumi vizsgálatáról Budapest, 2015. május NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Iktatószám: MVL-48-2/2015

Részletesebben

Kötelezem Spaits Csaba egyéni vállalkozót (székhelye: 9912 Magyarszecsőd, Petőfi u. 15. sz.) ,- Ft, azaz Huszonötezer forint

Kötelezem Spaits Csaba egyéni vállalkozót (székhelye: 9912 Magyarszecsőd, Petőfi u. 15. sz.) ,- Ft, azaz Huszonötezer forint Iktatószám: Tárgy: VA/7/00491-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Kötelezem Spaits Csaba egyéni vállalkozót (székhelye: 9912 Magyarszecsőd, Petőfi u. 15. sz.) 25.000,- Ft, azaz Huszonötezer

Részletesebben

forgalomból kivonja és reklámozását megtiltja. Indokolás

forgalomból kivonja és reklámozását megtiltja. Indokolás Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (továbbiakban: Hivatal) Hane Produktmanagement GmbH (Riedner Strasse 5., 89335 Ichenhausen, Németország, továbbiakban: gyártó) által gyártott Red

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u , adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00887-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Müller Drogéria Magyarország Bt. (székhely: 1052 Budapest, Váci u. 19-21., adószám: 22367488-2-44)

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00258-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A MEI HUNG XIANG KERESKEDELMI KFT. (székhely: 1203 Budapest, Hársfa sétány 19. fszt. 2. adószám: 25099272-2-43)

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. A fent nevezett termékre a fenti intézkedés azonnali végrehajtását rendelem el,

H A T Á R O Z A T. A fent nevezett termékre a fenti intézkedés azonnali végrehajtását rendelem el, Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00934-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I. A FRANCO-TRADE Kft. (székhelye: 3525 Miskolc, Széchenyi út 15-17. - a továbbiakban: társaság,

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00640-0008/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: 11479042-2-11)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mágneses játékok vizsgálatáról Budapest, 2016. március NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a mágneses játékok vizsgálatáról

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-1112/2/2014 Témafelelős: Seres Gabriella ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Fagyálló szélvédőmosók vizsgálata Budapest, 2014.

Részletesebben

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00657-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t (székhely: 1163 Budapest, Veres

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00858/2015 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a kültéri és beltéri kerámiai burkolólapok piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az összefoglaló jelentést

Részletesebben

Előadó: Butsi István (NFM FPIF) Helyszín: Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Törökbálint március 21.

Előadó: Butsi István (NFM FPIF) Helyszín: Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Törökbálint március 21. Játszótéri eszközök piacfelügyeleti ellenőrzése Előadó: Butsi István (NFM FPIF) Helyszín: Munkácsy Mihály Művelődési Ház, Törökbálint 2017. március 21. Fogyasztóvédelmi hatóság 2017. január 1-je után A

Részletesebben

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel Megjelent az energiával kapcsolatos termékek kötelező címkézésére vonatkozó kormányrendelet, mely alapján energiával kapcsolatos termék akkor hozható forgalomba vagy helyezhető üzembe, ha megfelel az adott

Részletesebben

HATÁROZAT. A Ropotiamo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (8600 Siófok, Fő u. 172., adószáma: ) terhére

HATÁROZAT. A Ropotiamo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (8600 Siófok, Fő u. 172., adószáma: ) terhére Iktatószám: Tárgy: SO/001/00791-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A Ropotiamo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (8600 Siófok, Fő u. 172., adószáma: 24204112-2-14) terhére

Részletesebben

79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet. az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeiről és az azoknak való megfelelőség értékeléséről

79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet. az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeiről és az azoknak való megfelelőség értékeléséről A jogszabály mai napon hatályos állapota 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeiről és az azoknak való megfelelőség értékeléséről A villamos energia termeléséről,

Részletesebben

Kötelezem a Meseország Játékbolt Kft.-t (székhelye: 9730 Kőszeg, Várkör u. 39. sz., adószáma: ) ,- Ft, azaz Kilencvenezer forint

Kötelezem a Meseország Játékbolt Kft.-t (székhelye: 9730 Kőszeg, Várkör u. 39. sz., adószáma: ) ,- Ft, azaz Kilencvenezer forint Iktatószám: Tárgy: VA/7/00883-0006/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Kötelezem a Meseország Játékbolt Kft.-t (székhelye: 9730 Kőszeg, Várkör u. 39. sz., adószáma: 11746098-2-18) 90.000,-

Részletesebben

AUSTROTHERM AT-H80 40 mm 6 m /cs homlokzati hőszigetelő. termék forgalmazását az alábbi feltételhez kötöm:

AUSTROTHERM AT-H80 40 mm 6 m /cs homlokzati hőszigetelő. termék forgalmazását az alábbi feltételhez kötöm: Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00649-0007/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva a Tóth és Társa

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-160-3/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az építési termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi vizsgálatáról

Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi vizsgálatáról NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Iktatószám: MVL-219-3/2014 Témafelels: Várfalvi Bálint Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi

Részletesebben

Polysport Panda Eco Quick megnevezésű hátsó kerékpáros gyermekülés

Polysport Panda Eco Quick megnevezésű hátsó kerékpáros gyermekülés Iktatószám: Tárgy: PE/001/01891-0005/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A Hervis Sport Kft. (székhely: 2060 Bicske, SPAR út.; adószám: 11454609-2-07) által forgalmazott Scirocco megnevezésű,

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: HB/04-FVO/00998-0011/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat I. A "KEVAIMPEX" Zrt. (székhelye: 1012 Budapest, Kosciuszkó Tádé u. 8. fszt. 2. - a továbbiakban: Zrt., illetve

Részletesebben

Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai

Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai Az építési termékek műszaki előírásainak, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályai Tisza Gábor Krisztián Piacfelügyeleti Főosztály Építési termékek

Részletesebben

illetve a gyártónak a Unió (vagy az Európai Gazdasági Térség) területén letelepedett, meghatalmazott képviselője nevében (ha értelmezhető)

illetve a gyártónak a Unió (vagy az Európai Gazdasági Térség) területén letelepedett, meghatalmazott képviselője nevében (ha értelmezhető) Alulírott, az alábbi gyártó képviseletében Szám: 92/2016 (címoldal) gyártó: Simovill 2006 Kft. cím: 7081 Simontornya Beszédes Ferenc u. 24/b illetve a gyártónak a Unió (vagy az Európai Gazdasági Térség)

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00737-0009/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) a Tóth és Társa Építőanyag Kereskedelmi Kft-t

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK A NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG 2011. ÉVI ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI ÚJ HATÓSÁGI FOGYASZTÓVÉDELMI KEZDEMÉNYEZÉSEK ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK CZINEGE ÁGNES NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: BA/001/00495-0005/2017 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi

Részletesebben

A Červinka P6Če típusú tűzoltó készülék palack, mint nyomástartó berendezés megfelelősége

A Červinka P6Če típusú tűzoltó készülék palack, mint nyomástartó berendezés megfelelősége MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL PIACFELÜGYELETI ÉS MŰSZAKI FELÜGYELETI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI OSZTÁLY A Červinka P6Če típusú tűzoltó készülék palack, mint nyomástartó berendezés megfelelősége

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermekeknek szánt maszkok és jelmezek vizsgálatáról Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a Gyermekeknek

Részletesebben

REVCO VARIO márkanevű díszítő, színező vékonyvakolat (15 kg) termék forgalmazását az alábbi feltételekhez kötöm:

REVCO VARIO márkanevű díszítő, színező vékonyvakolat (15 kg) termék forgalmazását az alábbi feltételekhez kötöm: Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00652-0007/2017 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatal Vezetőjének hatáskörében eljárva a PIEDL-KER

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bırrel érintkezı termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. január Iktatószám: PIF-2152/2015 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

RoHS direktíva. 2011/65/EU irányelv. 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet. Zsákai Zoltán osztályvezető. MEEI Kft. member of TÜV Rheinland Group

RoHS direktíva. 2011/65/EU irányelv. 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet. Zsákai Zoltán osztályvezető. MEEI Kft. member of TÜV Rheinland Group RoHS direktíva 2011/65/EU irányelv 374/2012. (XII. 18.) Korm. rendelet Zsákai Zoltán osztályvezető 1 Jelentése:RoHS (Reduce of Hazardous Substances) 2011/65/EU irányelv - Magyar rendelet: 374/2012. (XII.

Részletesebben

Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott

Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott Iktatószám: Tárgy: HEO/001/01094-0011/2014 Fogyasztóvédelmi bírság Ügyszám: 1409F-00188 Határozat: Ötvös Imre egyéni vállalkozó (székhelye: 3300 Eger, Tárkányi út 84., adószáma: 62654591-2-30) által forgalmazott

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. I.) A Neuzer Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Mátyás király u. 45., adószám: ) által gyártott

H A T Á R O Z A T. I.) A Neuzer Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Mátyás király u. 45., adószám: ) által gyártott Iktatószám: Tárgy: KE/001/00499-0014/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T I.) A Neuzer Kft. (székhely: 2500 Esztergom, Mátyás király u. 45., adószám: 11196754-2-11)

Részletesebben

BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL

BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL BIZTONSÁGOS GÉPEKKEL / BERENDEZÉSEKKEL GOSZ 2010. DECEMBER 14. Dikán András FVM MGI A testi épség, egészség megőrzéséért, a munkakörülmények javításáért! ÁLTALÁNOS TERMÉKBIZTONSÁG Csak biztonságos áru

Részletesebben

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: BA/001/00021-0007/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT Pfeifer Józsefet (lakcím:7090 Tamási, Jókai u. 6.) arra kötelezem hogy rendelkezzen valamennyi, általa

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Mentes jelöléssel ellátott élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzése e jelölések valóságtartalma tekintetében Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, 2012. december Iktatószám: KVO-884/2012 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00120-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-64/2015. Készítette: Pálné Tóth Márta ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mutatványos berendezések üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti

Részletesebben

A 305/2011/EU Rendelet V. és III. mellékletében bekövetkezett változások. 2014. június 16-ig hatályos változat 2014. június 16-tól hatályos változat

A 305/2011/EU Rendelet V. és III. mellékletében bekövetkezett változások. 2014. június 16-ig hatályos változat 2014. június 16-tól hatályos változat A 305/2011/EU Rendelet V. és III. mellékletében bekövetkezett változások. 2014. június 16-ig hatályos változat 2014. június 16-tól hatályos változat V. melléklet A TELJESÍTMÉNY ÁLLANDÓSÁGÁNAK ÉRTÉKELÉSE

Részletesebben

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat Iktatószám: Tárgy: SO/001/00492-0005/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A PASSION TEX-ART Kereskedelmi Kft. (1149 Budapest, Angol u. 34. 3. em. 305., adószáma: 24334226-2-42) által forgalmazott

Részletesebben

HATÁROZAT. forgalmazását megtiltom, valamint forgalomból történő kivonását és visszahívását rendelem el,

HATÁROZAT. forgalmazását megtiltom, valamint forgalomból történő kivonását és visszahívását rendelem el, Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00085-0001/2015 Forgalmazás megtiltása HATÁROZAT A MEDI-HUT Kft.(székhely: 7720 Pécsvárad, Erzsébet út 12., adószám: 13118561-2-02, továbbiakban: Vállalkozás) által gyártott

Részletesebben

A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés

A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés EURÓPAI BIZOTTSÁG VÁLLALKOZÁSPOLITIKAI ÉS IPARI FŐIGAZGATÓSÁG Útmutató 1 Brüsszel, 2010.2.1. - A 2001/95/EK irányelv és a kölcsönös elismerésről szóló rendelet közötti összefüggés 1. BEVEZETÉS E dokumentum

Részletesebben

A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása

A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása A falazóelemek megfelelőség-igazolása, a CE jel használata, műszaki követelményeinek európai szabályozása Falazóelemek Törökné Horváth Éva tudományos osztályvezető ÉMI Kht. Mechanikai Tudományos Osztály

Részletesebben

Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök

Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal 1051 Budapest, Zrínyi utca 3. Gyógyászati segédeszközök vs sporteszközök P a r á d f ü r d ő, F E S Z K o n g r e s s z u s - 2 0 1 4. s z e p t e m

Részletesebben

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szén-monoxid érzékelőkkel kapcsolatos piacfelügyeleti ellenőrzéseinek tapasztalatai

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szén-monoxid érzékelőkkel kapcsolatos piacfelügyeleti ellenőrzéseinek tapasztalatai A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szén-monoxid érzékelőkkel kapcsolatos piacfelügyeleti ellenőrzéseinek tapasztalatai Szabó Péter Piacfelügyeleti Főosztály 2015. március 5. A piacfelügyeleti tevékenység

Részletesebben

Általános rendelkezések. Értelmez rendelkezések

Általános rendelkezések. Értelmez rendelkezések 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeir l és az azoknak való megfelel ség értékelésér l A villamos energia termelésér l, szállításáról és szolgáltatásáról

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

Gyógyászati segédeszközök műszaki dokumentációja

Gyógyászati segédeszközök műszaki dokumentációja Gyógyászati segédeszközök műszaki dokumentációja B u d a p e s t, 2 0 1 3. s z e p t e m b e r 2 7. Orvostechnikai eszköz vs. Gyógyászati segédeszköz Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3.

Részletesebben

Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál

Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál Orvostechnikai eszközök az egészségügyi szolgáltatóknál (szigorodó szabályozások, egyértelmű felelősség) Balázs György Ferenc EMKI főosztályvezető DEMIN 2013. május Eszközminősítő és Kórháztechnikai Igazgatóság

Részletesebben

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra

Végrehajtott közúti ellenőrzések száma ábra Veszélyes árúk közúti szállításának ellenőrzése 28-ban A veszélyes áruk szállítása jelentőségének növekedésével, összetett kockázati viszonyaival évek óta egyre preferáltabbá válik az Európai Uniós és

Részletesebben

Kisfeszültségi direktíva

Kisfeszültségi direktíva Kisfeszültségi direktíva 2006/95/EC (73/23/EEC) Zsákai Zoltán osztályvezető 1 A direktíva EU bevezetése 73/23/EEC (1973.02.19) tanácsi irányelv a meghatározott feszültségtartományon belüli használatra

Részletesebben

A CE jelölés helye az egészségügyi intézmények napi gyakorlatában Juhász Attila (SAASCO Kft, Budapest.)

A CE jelölés helye az egészségügyi intézmények napi gyakorlatában Juhász Attila (SAASCO Kft, Budapest.) A CE jelölés helye az egészségügyi intézmények napi gyakorlatában Juhász Attila (SAASCO Kft, Budapest.) Mit jelent a CE jelölés? A CE (Conformité Européenne = európai megfelelőség) jelölés tulajdonképpen

Részletesebben

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Összefogás sétány 3. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:

Részletesebben

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet

39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet - Az építési célra szolgáló anyagok. 1 39/1997. (XII. 19.) KTM-IKIM együttes rendelet az építési célra szolgáló anyagok, szerkezetek és berendezések mûszaki

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2013. november NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1590/2013. Témafelelős:

Részletesebben

dr. Tóth Katalin tű. főhadnagy Főigazgató-helyettesi Szervezet

dr. Tóth Katalin tű. főhadnagy Főigazgató-helyettesi Szervezet Főigazgató-helyettesi Szervezet A Červinka-Czech Republic s.r.o által gyártott és forgalmazott P6Če típusú 6 kg töltetű ABC porral oltó tűzoltó készülékkel kapcsolatos piacfelügyeleti eljárás dr. Tóth

Részletesebben

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20.

A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN. 2014. május 20. A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG TAPASZTALATAI A VM (MAGYAR TERMÉK) RENDELET KAPCSÁN 2014. május 20. FONTOSABB JOGSZABÁLYOK egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról szóló

Részletesebben

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-700/2016. Készítette: Pálné Tóth Márta ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gyermekkerékpárok és kerékpáros gyermekülések laboratóriumi vizsgálattal

Részletesebben

A Kecskeméti Járási Hivatal a Xin Qou Kft. (székhely: 1103 Budapest, Várgede u. 20., adószám:

A Kecskeméti Járási Hivatal a Xin Qou Kft. (székhely: 1103 Budapest, Várgede u. 20., adószám: Iktatószám: Tárgy: BK/FO/00055-0001/2018 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

A BIZOTTSÁG 574/2014/EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE

A BIZOTTSÁG 574/2014/EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE 2014.5.28. L 159/41 RENDELETEK A BIZOTTSÁG 574/2014/EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014. február 21.) a 305/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet III. mellékletének az építési termékekre

Részletesebben

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Összefogás sétány 11. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1932/2016 Készítette: Czinege Ágnes Összefoglaló jelentés a rágókák laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

HATÁROZAT Ft, azaz Egyszázezer forint

HATÁROZAT Ft, azaz Egyszázezer forint Iktatószám: Tárgy: SZ/71/00510-0009/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Iktatószám: PIF-806/2014. NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A lábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellen rzésér l. Budapest, 2014.

Részletesebben

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai

Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai Az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ellenőrzések tapasztalatai dr. Balku Orsolya Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály főosztályvezető. Hatósági ellenőrzések Évről évre visszatérően 2011-ben

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0136(COD) Jelentéstervezet Catherine Stihler (PE v01-00)

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2014/0136(COD) Jelentéstervezet Catherine Stihler (PE v01-00) EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2014/0136(COD) 4.3.2015 MÓDOSÍTÁS: 202-229 Jelentéstervezet Catherine Stihler (PE544.262v01-00) Gázüzemű berendezések (COM(2014)0136

Részletesebben

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság Iktatószám: Tárgy: GY/001/00661-0002/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozatszám: 1607F-00067 megbízás Melléklet: Készpénzátutalási HATÁROZAT I. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal,

Részletesebben

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV

TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV TŰZVÉDELMI JEGYZŐKÖNYV Ellenőrzött helyszín: Budapest, XVI. ker., Budapesti út 121/C. Ellenőrzést végző személy: Kovács András tűzvédelmi előadó Ellenőrzés időpontja: 2017. február 03. Ellenőrzés célja:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a virslik, párizsik és krinolinok vizsgálatáról Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-00690/2014 Témafelelős:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A galvánelemek vizsgálatáról Budapest, 2013. január NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: EVL-00 /2012. Témafelelős: dr. Mastala Zoltán,

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Hulladékgazdálkodási közszolgáltatók és távhıszolgáltatók ügyfélszolgálatának, panaszkezelésének vizsgálata Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI

Részletesebben

ÉRINTÉSVÉDELEM SZABVÁNYOSSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT DOKUMENTÁCIÓJA

ÉRINTÉSVÉDELEM SZABVÁNYOSSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT DOKUMENTÁCIÓJA ÉRINTÉSVÉDELEM SZABVÁNYOSSÁGI FELÜLVIZSGÁLAT DOKUMENTÁCIÓJA Új berendezés érintésvédelmi szabványossági felülvizsgálata (Használatba vétel előtti felülvizsgálat, vagy más elnevezéssel első felülvizsgálat)

Részletesebben

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika

A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai. 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A webáruházak fogyasztóvédelmi ellenőrzéseinek tapasztalatai 2013. március 6. dr. Fehér Mónika A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ELLENŐRZÉSI GYAKORLATA A hatóság 2004 óta évről-évre, visszatérő rendszerességgel

Részletesebben

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31.

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: december 1-31. Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés 2017 zárójelentés időszak: 2017. december 1-31. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által koordinált téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: MSO-150-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a lézerpointerek mintavétellel egybekötött piacfelügyeleti ellenrzésérl

Részletesebben

79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet. az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeirıl és az azoknak való megfelelıség értékelésérıl

79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet. az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeirıl és az azoknak való megfelelıség értékelésérıl az egyes villamossági termékek biztonsági követelményeirıl és az azoknak való megfelelıség A villamos energia termelésérıl, szállításáról és szolgáltatásáról szóló 1994. évi XLVIII. törvény 57. -a (6)

Részletesebben