NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY"

Átírás

1 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a karácsonyi szezonális termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, március A jelentést összeállította: Szűcs Csaba

2 Vezetői összefoglaló A karácsonyi szezonális termékek jellemző képviselői a díszvilágítási füzérek. Ezek a termékek minden évben elbújva várják a karácsony közeledtét, amikor is a zene és a csengőszó mellett a díszítés leggyönyörködtetőbb eszközeivé válhatnak utcákon, áruházakban, lakásokban. E termékek színpompás és szinte már végtelennek tűnő formaválasztéka a fogyasztókat akaratlanul is rákényszeríti arra, hogy megvásárolják ezeket a termékeket, nem is gondolva arra, hogy a színpompás látvány nagyon könnyen drámai helyzetet idézhet elő. Ennek oka, hogy a nem megfelelő kialakítású és közvetlenül hálózati feszültségről működő lámpatestek használata könnyen áramütéssel vagy lakástűzzel járhat. Annak érdekében, hogy az említett veszélyhelyzetek ne következhessenek be, e termékek rendszeres ellenőrzése rendkívül fontos, különösen azért, hogy a felhasználók minden lényeges tájékoztatást megkapjanak a díszvilágítási füzérek használatát segítő jelölések és útmutatások tekintetében, és lehetőleg ne balesetveszélyes termékkel kezdjék el az ünnepi készülődést. Ezekből adódóan az ellenőrzés célja annak megállapítása volt, hogy a kereskedelmi forgalomban árusított, elsősorban harmadik országból importált díszvilágítási füzérek forgalmazási körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különös tekintettel e termékek jelöléseire, figyelmeztető felirataira, megfelelőség-értékelésére és használati útmutatójára. Az ellenőrzés további célja volt, hogy laboratóriumi vizsgálatokkal egybekötve kiszűrésre kerüljenek a vonatkozó előírásoknak nem megfelelő, az áramütés és égési sérülés szempontjából a fogyasztókra a legnagyobb kockázatot jelentő, veszélyes termékek. A témavizsgálat során mintavételezett 38 db különböző fajtájú díszvilágítási füzér közül a szabványkövetelményeket a laboratóriumban elvégzett vizsgálatok tekintetében csak 8 elégítette ki. A feltárt hibák alapján végzett kockázatértékelések szerint hálózati feszültségen lévő alapszigetelésű vezetékek alkalmazása, valamint feszültségen lévő szigeteletlen részek megérinthetősége miatt 5 db termék esetében az áramütés-veszély súlyos kockázata, 22 db termék esetében az áramütés-veszély nagy kockázata, 1 db termék esetében az áramütés- és égési sérülés-veszély súlyos kockázata, 29 db termék esetében az alkalmazott vezetékek előírtnál kisebb érkeresztmetszete, és a felfűzött szerelést lehetővé tevő csatlakozóaljzatok terhelhetőségi adatainak, illetve az egymással összekapcsolható füzérek számának hiánya miatt az égési sérülés-veszély súlyos kockázata, 29 db termék esetében a bekötött vezetékeket húzással és csavarással szemben megfelelően védő tehermentesítő szerkezetek hiánya miatt az áramütés-veszély súlyos kockázata, 8 db termék esetében az előírtnál lényegesen kisebb hálózati csatlakozódugó alkalmazása miatt az áramütés-veszély súlyos kockázata, a vezetékek és hőzsugorcsövek nem megfelelő szigetelési tulajdonságai miatt 5 db termék esetében az áramütés-veszély súlyos kockázata, 3 db termék esetében az áramütés-veszély nagy kockázata, 8 db termék esetében az áramütés-veszély közepes kockázata, 2 db termék esetében az áramütés-veszély kis kockázata, 20 db termék esetében a nedvesség behatolás ellen nem védett füzérek kültéri használatra való ajánlása miatt az áramütésveszély súlyos kockázata áll fenn. (79%-os kifogásolási arány). Az eredmények egyértelműen rámutatnak arra, hogy a díszvilágítási füzéreket minden szempontból továbbra is rendszeresen ellenőrizni kell. A veszélyes termékek nagy száma egyértelműen szükségessé teszi, hogy e termékek felkutatására ne csak a kereskedelmi egységekben kerüljön sor, hanem az már az Európai Unió határátlépési pontjain történjen meg az Európai Unióba való behozatal (forgalomba hozatal) megtiltása érdekében. 2

3 1. A vizsgálat célja A témavizsgálat célja volt annak megállapítása, hogy a kereskedelmi forgalomban árusított, elsősorban harmadik országból importált díszvilágítási füzérek forgalmazási körülményei megfelelnek-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, különös tekintettel e termékek kialakítására, jelöléseire, figyelmeztető felirataira, megfelelőségértékelésére és használati útmutatójára. A jogsértések esetében az arányosság elvét szem előtt tartva és a gazdasági szereplőkkel szorosan együttműködve meg kell tenni a szükséges intézkedéseket a jogszerűtlenül forgalmazott vagy forgalomba hozott, biztonsági szempontból esetlegesen nem megfelelő termékek forgalomból való kivonására és/vagy visszahívására, valamint a feltárt jogsértések szankcionálására a jogkövető termékforgalmazás elérése érdekében. A vizsgálat további célja volt a korábban letiltott vagy a RAPEX rendszeren keresztül beérkező bejelentésekben szereplő, súlyos veszélyt jelentő díszvilágítási füzérek nyomonkövetése a magyar forgalmazóknál (beleértve a forgalomba hozatalért felelős gazdasági szereplők feltárását is), és az ilyen termékek megtalálása esetén a jogkövető magatartás kikényszerítése valamennyi érintett gazdasági szereplőtől. 2. A vizsgálatba bevont termékkör leírása A mintavételezés kizárólag a végfelhasználók részére szánt, egyedi termékként forgalomba hozott, és a kiskereskedelmi forgalomban már árusított, közvetlenül 200 V 250 V közötti váltakozó feszültségről táplált, a következőkben részletezett, a fogyasztók életét és testi épségét leggyakrabban veszélyeztető díszvilágítási füzérekre terjedt ki: Transzformátor vagy működtetőeszköz nélkül közvetlenül hálózati feszültségre csatlakoztatható, nem cserélhető izzólámpákat vagy nem cserélhető LED-eket tartalmazó díszvilágítási füzérek 3

4 Transzformátor vagy működtetőeszköz nélkül közvetlenül hálózati feszültségre csatlakoztatható, cserélhető izzólámpák vagy cserélhető LED-eket tartalmazó díszvilágítási füzérek Transzformátor vagy működtetőeszköz nélkül közvetlenül hálózati feszültségre csatlakoztatható díszvilágítási füzért tartalmazó, dekorációs célú (általában hordozható) lámpatestek (pl. műanyag kereten elhelyezett füzérek, Holdra mászó mikulás zárt füzérrel stb.) 4

5 A vizsgálat hatálya alól kizárt termékek a következők voltak: Gyertyasoros lámpatestek LED-lámpák Alkatrészként árusított LED-modulok 5

6 Dekorációs célú, füzért tartalmazó fényforrások Transzformátorral vagy működtetőeszközzel közvetve hálózati feszültségre csatlakoztatható füzérek, amelyek - külső vezetékkel összekötött, cserélhető izzólámpákat vagy LED-eket, - külső vezetékkel összekötött, nem cserélhető izzólámpákat vagy LED-eket tartalmaznak, Zárt füzérek, Készletben árusított és szerelési útmutatóval ellátott, ún. Csináld magad! Do It Yourself! díszvilágítási füzérek. 6

7 A vonatkozó szabványok szerint a díszvilágítási füzérekkel kapcsolatos legfontosabb fogalommeghatározások a következők: Díszvilágítási füzér (lighting chain) (Az MSZ EN : szakasza szerint. A fogalmat már az MSZ EN :1997/A2: szakasza is tartalmazta.): Olyan lámpatest, amely soros vagy párhuzamos vagy soros/párhuzamos kapcsolású lámpafoglalatokból és szigetelt összekötő vezetékekből álló összeállítást tartalmaz. 1. MEGJEGYZÉS: A nem szabványosított fényforrásokat (pl. dugaszolható jellegű lámpákat) tartalmazó díszvilágítási füzérek esetében a fényforrásokat a füzér részének kell tekinteni. 2. MEGJEGYZÉS: A nem cserélhető fényforrásokat tartalmazó díszvilágítási füzérek esetében a fényforrásokat a füzér részének kell tekinteni. 3. MEGJEGYZÉS: A díszvilágítási füzérek tartalmazhatnak vezérlőeszközöket (pl. villogtató egységeket, lásd a szakaszt). Zárt füzér (sealed chain) (Az MSZ EN : szakasza szerint. A fogalmat már az MSZ EN : szakasza is tartalmazta.): Merev vagy hajlékony, átlátszó szigetelő csőbe vagy hengeres testbe helyezett, végeinél légmentesen lezárt és összekötéseket nem tartalmazó díszvilágítási füzér. Lámpatest (luminaire) (Az MSZ EN :2005 és az MSZ EN : szakasza szerint): Készülék a lámpa vagy lámpák fényének elosztására, szűrésére vagy átalakítására. A lámpákat magukat nem tartalmazza, de tartalmazza a lámpák felfogására, rögzítésére és védelmére való valamennyi alkatrészt, és ahol szükséges, áramköri elemeket a fényforrások hálózati csatlakoztatására való alkatrészekkel együtt. MEGJEGYZÉS: A lámpatesttel szervesen egybeépített, nem cserélhető lámpákat tartalmazó világítótestet is lámpatestnek kell tekinteni, azzal a kivétellel, hogy a vizsgálatokat a szervesen egybeépített lámpákon vagy beépített előtétes lámpákon nem kell elvégezni. Hordozható lámpatest (portable luminaire) (Az MSZ EN :2005 és az MSZ EN : szakasza szerint): Olyan lámpatest, amely a rendeltetésszerű használat során, a lámpatest villamos hálózatra csatlakoztatott állapotában áthelyezhető. MEGJEGYZÉS: Hordozható lámpatestek a bekötött csatlakozóvezetékkel és -dugóval felszerelt fali lámpatestek, és az olyan lámpatestek, amelyek tartószerkezetükhöz szárnyas csavarral, csíptetővel vagy akasztóhoroggal erősíthetők fel úgy, hogy a tartószerkezetükről kézzel könnyen eltávolíthatók. LED-modul (LED module) (Az MSZ EN 62031: szakasza szerint): Fényforrásként szállított egység. Egy vagy több LED-en túlmenően további, pl. optikai, mechanikai, villamos és elektronikai alkatrészeket is tartalmazhat a működtetőeszköz kivételével. Lámpaműködtető eszköz (lamp controlgear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): Egy vagy több fényforrás és a tápforrás között elhelyezett olyan alkatrész(ek), amely(ek) a tápfeszültség átalakítására, a fényforrás(ok) áramának előírt értékre való korlátozására, a gyújtófeszültség és az előfűtő áram előállítására, a hideggyújtás megakadályozására, a teljesítménytényező javítására vagy a rádiófrekvenciás zavarok csökkentésére szolgál(nak). Beépített lámpaműködtető eszköz (built-in lamp control gear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): 7

8 Olyan lámpaműködtető eszköz, amelyet lámpatestbe, dobozba, burkolatba vagy hasonló helyre való beépítésre terveztek, és amely különleges óvintézkedések nélkül nem szerelhető fel a lámpatesten kívül. MEGJEGYZÉS: Az útvilágítási oszlop aljában kialakított működtetőeszköz-tároló rekeszt burkolatnak kell tekinteni. Önálló lámpaműködtető eszköz (independent lamp control gear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): Egy vagy több külön elemből álló, olyan kialakítású lámpaműködtető eszköz, amely a lámpaműködtető eszköz jelölése szerinti védettség mellett és minden további burkolat nélkül a lámpatesten kívül különállóan is felszerelhető. MEGJEGYZÉS: A fogalom vonatkozik azokra a beépített lámpaműködtető eszközökre is, amelyeket olyan megfelelő burkolatban helyeztek el, amely jelölései szerint valamennyi szükséges védelmet biztosítja. Szervesen egybeépített lámpaműködtető eszköz (integral lamp control gear) (Az MSZ EN : szakasza szerint): Olyan lámpaműködtető eszköz, amely a lámpatest nem cserélhető részét képezi, és amely nem vizsgálható a lámpatesttől elkülönítve. 3. A vizsgálat időtartama A vizsgálat lefolytatására a november 2. és december 18. közötti időszakban került sor. 4. A vizsgálat résztvevői A vizsgálatban részt vett Budapest Főváros és valamennyi Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztálya, valamint az NFH Piacfelügyeleti Főosztálya. A vonatkozó laboratóriumi vizsgálatokat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriuma végezte. 5. A mintavétel helyszínei A felügyelők a mintavételezéseket áruházláncok, üzletláncok egységeiben, világítástechnikai szaküzletekben, a témavizsgálat hatálya alá tartozó termékek kereskedelmével is foglalkozó egyéb kiskereskedelmi egységekben, alkalmi kitelepüléseken (bevásárló-központokban is előfordulhat), valamint vásárokon és piacokon folytatták le. 7. Mintavételi szempontok és mintavétel A Pftv. 15. (1) bekezdése szerint a piacfelügyeleti hatóság jogosult bármely termék biztonságosságát, egészségre gyakorolt hatását, megfelelőségét és dokumentációját ellenőrizni, továbbá jogosult a helyszínen méréssel ellenőrizni a termék megfelelőségét vagy laboratóriumi vizsgálat, megfelelőségértékelő szervezet általi vizsgálat vagy a hatóság mérése céljából ingyenes mintát és ellenmintát venni. A mintavétel a leírtak alapján ingyenesen történt a következő szemrevételezéses ellenőrzési szempontok alapján. 8

9 Általános szempontok Van-e olyan feszültség alatt álló (aktív) rész a terméken, amely kézzel megérinthető? A megérinthetőség nem fogadható el. Van-e olyan nyílás a terméken, amelyen keresztül feszültség alatt álló (aktív) rész kézzel megérinthető? A megérinthetőség nem fogadható el. A II. érintésvédelmi osztályú termékeken van-e olyan egyszeres szigetelésű rész, amely a lámpatest rendeltetésszerű használata során megérinthető, vagy megérinthető fémrésszel érintkezik? A megérinthetőség vagy az érintkezés itt sem fogadható el. A lámpatestek tartalmaznak-e hatásosan működő vezetéktehermentesítő szerkezeteket? Ha a vezetéket csak a sorozatkapocs csavarja vagy a beforrasztás vagy a vezetéken elhelyezett csomó tartja, lötyög a vezeték a villogtató/egyenirányító egységben, akkor a vezetéket húzás és csavarás ellen feltehetően nem tehermentesítették. Megfelel-e a díszvilágítási füzér por és nedvesség behatolás elleni védettsége a csomagoláson vagy a használati útmutatóban közölt ajánlásnak? Ilyen például, ha a díszvilágítási füzért kültérre ajánlják, de az kialakítása alapján csak beltéri használatra alkalmas. A kültérre ajánlott díszvilágítási füzérek szerkezeti kialakítása olyan legyen, hogy víz ne tudjon befolyni az aktív részekhez. A felfűzött szerelésre alkalmas díszvilágítási füzérek esetében vajon megadták-e az egymáshoz kapcsolható füzérek számát vagy legnagyobb áramfelvételét? Ezen információ hiányában biztonságosan nem fűzhető egymáshoz több füzér. A cserélhető fényforrásokkal ellátott díszvilágítási füzér esetében vajon megadták-e a cserefényforrások névleges feszültségét és névleges teljesítményét? Ezen információ hiányában a felhasználó nem tudja az eredetivel megegyező fényforrásra kicserélni a tönkrement fényforrásokat. Az eredetivel nem megegyező műszaki jellemzőkkel bíró fényforrás használata veszélyhelyzetet idézhet elő. Alkatrészekre vonatkozó szempontok Vezeték A belső téri használatra szánt, nem adapteres füzérek esetében a vezetékre a következő jelzések lehetnek rányomtatva: H03VH7-H, H03VV-F vagy H03VVH2-F. Például: A külső téri használatra szánt nem adapteres füzérek esetében a vezeték szigetelése csak gumi lehet, ezért az ilyen füzéreken az alábbi jelöléseket találhatjuk: H03RN-F, H05RNH2-F vagy H05RN-F. A vastagon szedett jelölések a sorosan kötött, a nem vastagon szedett jelölések a párhuzamosan kötött fényforrásokat tartalmazó füzérek vezetékén találhatók. Az említett jelöléseket általában a vezetők keresztmetszete követi, amelynek nem szabad kisebbnek lennie 0,5 mm 2 -nél az E5, E10 és hasonló kisméretű lámpafoglalatokkal szerelt füzérek esetében, 0,75 mm 2 -nél az E14, E27, B15 vagy B22 lámpafoglalatokkal ellátott és sorosan kapcsolt fényforrásokat tartalmazó füzérek esetében, és 1,50 mm 2 -nél az E14, E27, B15 vagy B22 lámpafoglalatokkal ellátott és párhuzamosan kapcsolt fényforrásokat tartalmazó füzérek esetében. A zárt füzérek belső vezetői 0,4 mm 2 -nél kisebb keresztmetszettel is rendelkezhetnek, ha az áramvezető képesség és a mechanikai tulajdonságok megfelelőek. A lámpafoglalatokból és a villogtató/egyenirányító egységből kijövő vezetékek elcsavarodás és kihúzódás ellen egyaránt legyenek tehermentesítve. Az elszabadult 9

10 vezeték ugyanis akár önmagában, akár a fémdíszeken keresztül halálos kimenetelű áramütést okozhat. Csatlakozódugó Ha a csatlakozódugó nem a megszokott masszív kivitelű, hanem szinte már ránézésre szétesik, akkor a hálózati vezeték előbb-utóbb ki fog szakadni abból (lásd a következő képeket). A 2,5 A-es, lapos csatlakozódugó szabvány által előírt méretei a következők: Csapátmérő: 4 ± 0,06 mm; Csaphosszúság: 19 ± 0,5 mm; Szigetelő gallér hosszúsága: / -0 homloklap méretek: 35,3 ± 0,7 mm 13,7 ± 0,7 mm. Az IEC 60083:1975 szabvány szerint a csapoknak csak a végén lehet vezető felület. Ha a díszvilágítási füzért külső téri használatra is ajánlják, akkor a csatlakozódugónak is vízbehatolás ellen védett kivitelűnek kell lennie (legalább IP44-es fokozatúnak, amint az az alábbi képen is látható). A lapos csatlakozódugó nem tekinthető vízbehatolás ellen védett kivitelűnek. Lámpafoglalat A dugaszolható típusú fényforrásokat tartalmazó fényfüzérek esetében az a jó, ha a fényforrást csak egy kicsit erőlködve lehet kihúzni a lámpafoglalatból, illetve visszadugni a helyére. Ha a fényforrásokat a lámpafoglalatokban bedugott állapotban könnyen körbe lehet csavarni, vagy a foglalatérintkezőket kivett fényforrás mellett a lámpafoglalatokból könnyen ki lehet tolni, akkor a díszvilágítási füzér feltehetően nem felel meg a biztonsági követelményeknek. Csatlakozóaljzat 10

11 A felfűzött szerelésre alkalmas díszvilágítási füzérek csatlakozóaljzatai nem tehetik lehetővé a csatlakozódugók féloldalas csatlakoztatását. Az következő képen látható, lapos hálózati csatlakozódugókat fogadó csatlakozóaljzat ezt lehető teszi, mivel a rajta kialított perem nem elég magas. A témavizsgálat során a kormányhivatalok a biztonsági vizsgálatok elvégzéséhez összesen 38 db különböző fajtájú díszvilágítási füzér gyanús díszvilágítási füzérből vettek mintát, amelyek vizsgálatára az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában került sor. A mintavételek kormányhivatalonkénti alakulását a következő táblázat szemlélteti. Az ellenőrzést végző kormányhivatalok mintavételi adatai területi bontásban Minták száma (db) Bács-Kiskun 1 Baranya 0 Békés 1 Borsod-Abaúj-Zemplén 1 Budapest (főváros) 2 Csongrád 1 Fejér 4 Győr-Moson-Sopron 0 Hajdú-Bihar 0 Heves 1 Jász-Nagykun-Szolnok 1 Komárom-Esztergom 15 Nógrád 1 Pest 2 Somogy 2 Szabolcs-Szatmár-Bereg 2 Tolna 1 Vas 3 Veszprém 0 Zala 0 Összesen: 38 A 38 fajta díszvilágítási füzér közül a laboratóriumban elvégzett vizsgálatok tekintetében a szabványkövetelményeket csak 8 elégítette ki, amely alapján a kifogásolási arány 79%-osnak adódott. 11

12 A feltárt hibák alapján végzett kockázatértékelések szerint: hálózati feszültségen lévő alapszigetelésű vezetékek alkalmazása, valamint feszültségen lévő szigeteletlen részek megérinthetősége miatt 5 db termék esetében az áramütés-veszély súlyos kockázata, 22 db termék esetében az áramütés-veszély nagy kockázata, 1 db termék esetében az áramütés- és égési sérülés-veszély súlyos kockázata, 29 db termék esetében az alkalmazott vezetékek előírtnál kisebb érkeresztmetszete, és a felfűzött szerelést lehetővé tevő csatlakozóaljzatok terhelhetőségi adatainak, illetve az egymással összekapcsolható füzérek számának hiánya miatt az égési sérülés-veszély súlyos kockázata, 29 db termék esetében a bekötött vezetékeket húzással és csavarással szemben megfelelően védő tehermentesítő szerkezetek hiánya miatt az áramütés-veszély súlyos kockázata, 8 db termék esetében az előírtnál lényegesen kisebb hálózati csatlakozódugó alkalmazása miatt az áramütés-veszély súlyos kockázata, a vezetékek és hőzsugorcsövek nem megfelelő szigetelési tulajdonságai miatt 5 db termék esetében az áramütés-veszély súlyos kockázata, 3 db termék esetében az áramütés-veszély nagy kockázata, 8 db termék esetében az áramütésveszély közepes kockázata, 2 db termék esetében az áramütés-veszély kis kockázata, 20 db termék esetében a nedvesség behatolás ellen nem védett füzérek kültéri használatra való ajánlása miatt az áramütés-veszély súlyos kockázata áll fenn. Külön kiemelendők a mintavételezett füzérekhez mellékelt használati útmutatók, amelyek többségükben olyan tartalmi elemeket tartalmaznak, amelyek nem vonatkoztathatóak az adott termékre. Ennek következtében a feltüntetett figyelmeztető feliratok nem hogy csökkentenék a termék használatával járó kockázatokat, hanem éppen ellenkezőleg, növelik azokat (például a belsőtéri használatra kialakított füzér külső téri használatra való ajánlása, a nem cserélhető LED-eket tartalmazó füzér esetében a kiégett izzólámpa cseréjére felhívó figyelmeztetés, vagy a csatlakozóaljzattal ellátott füzéreknél a füzérek összekapcsolásának tiltása). A vizsgált termékeket és az ellenőrzött jellemzőket részletesen az 1. számú melléklet tartalmazza. Budapest 2016 március 12

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A díszvilágítási füzérek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Budapest, 2013. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY MŰSZAKI

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: Témafelelős: PIF-00343-1/2015. Vincze Tibor Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a karácsonyi szezonális termékek laboratóriumi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1076-3/2014. Témafelels: Szcs Csaba ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Elektromos grillek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenrzésérl

Részletesebben

Határozat. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság)

Határozat. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) Iktatószám: Tárgy: VE/O001/00183-0011/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Hatóság) 1. az Orosz Ödön Mihály Kft.-t (székhely:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a mágneses játékok vizsgálatáról Budapest, 2016. március NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a mágneses játékok vizsgálatáról

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY MŰSZAKI OSZTÁLY Iktatószám: Készítette: MSO-68-3/2013 Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos kerti kisgépek piacfelügyeleti ellenőrzéséről

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet

Részletesebben

Összefoglaló jelentés

Összefoglaló jelentés NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1307/2013. Készítette: Pálné Tóth Márta Összefoglaló jelentés a textiljátékok laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről

Részletesebben

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján 1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi vizsgálatáról

Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi vizsgálatáról NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Iktatószám: MVL-219-3/2014 Témafelels: Várfalvi Bálint Összefoglaló jelentés a hálózati elosztó és hosszabbító készletek laboratóriumi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: PIF-1126-3/2013 Témafelels: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a villamos szerelési munkálatok során használt szerszámok mintavételezéssel

Részletesebben

HATÁROZAT. A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére. 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki.

HATÁROZAT. A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére. 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki. Iktatószám: Tárgy: BAO/001/00242-0003/2014 Határozat HATÁROZAT A QX-Impex Kft. (a továbbiakban: Vállalkozás) terhére 60.000,- Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabok ki. A bírságot

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gyermekek tömegét hordozó játékok laboratóriumi vizsgálatáról Budapest, 2015. május NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Iktatószám: MVL-48-2/2015

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását.

H A T Á R O Z A T. forgalomból történő kivonását. Iktatószám: Tárgy: KE/001/00038-0004/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A SMART DONGFANG Kft. (székhelye: 1083 Budapest, Losonci tér 2-4., adószám: 14595798-2-42)

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermekeknek szánt maszkok és jelmezek vizsgálatáról Budapest, 2016. február NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG Mechanikai és Villamos Laboratórium Összefoglaló jelentés a Gyermekeknek

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S Iktatószám: MSO-126-3/2013 Készítette: Sz cs Csaba NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S a lámpatestek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093

Részletesebben

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben 2012. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt és

Részletesebben

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA 2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett ágazatok miatt

Részletesebben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben 2018. december 1. Jogszabályi háttér A 2018/2019. tanév rendjéről szóló 13/2018. (VI. 14.) EMMI rendelet írja elő

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI F OSZTÁLY Iktatószám: PIF-203-2/2014 Témafelel s: Mikó Róbert ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a háztartási kisgépek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti

Részletesebben

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december Oktatási Hivatal Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben 2011. december 1. Jogszabályi háttér Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI

Részletesebben

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA 2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA A foglalkoztatás és a munkanélküliség jellemzően szezonális jelenségek. Az időjárásnak kitett

Részletesebben

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként Létszámleépítési döntést bejelent cégek/telephelyek száma A bejelentések

Részletesebben

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez 5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez A 2015/2016-os tanévben induló képzésekben Szabóky Adolf tanulmányi ösztöndíjra jogosító hiány-szakképesítések Megye/Főváros Szakképesítés megnevezése

Részletesebben

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 01. hét Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2016. július NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-618/2016. Készítette: Pálné

Részletesebben

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó Iktatószám: Tárgy: HE/001/00292-0021/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út 38. 3. em. 11., adószám: 22189051-2-10, képviseli:

Részletesebben

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 02. hét Terjed az influenza A 2. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz

Részletesebben

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/236. számú törvényjavaslat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény módosításáról előadó: dr. Petrétei József igazságügyi

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG ÉLELMISZER ÉS VEGYIPARI LABORATÓRIUM Iktatószám: NFH-EVL-1112/2/2014 Témafelelős: Seres Gabriella ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Fagyálló szélvédőmosók vizsgálata Budapest, 2014.

Részletesebben

Tájékoztató. A képzés célja:

Tájékoztató. A képzés célja: Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-

Részletesebben

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése - 2004. május A regisztrált munkanélküliek főbb adatai - 2004. május Megnevezés 2004 május Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző

Részletesebben

támogatás támogatási

támogatás támogatási szerződés tárgya aláírás dátuma 2013.08.24 2013.09.04 szerződés típusa szerződés értéke szerződés hatálya szerződő partner szerződés 500.000 hott 2013.08.31 Alföldkutatásért Alapítvány szerződés 1.000.000

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bırrel érintkezı termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzésérıl Budapest, 2016. január Iktatószám: PIF-2152/2015 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI

Részletesebben

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi

Részletesebben

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 4. hét Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a gázmérők hitelesítési cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2013. november NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1590/2013. Témafelelős:

Részletesebben

Adminisztráció

Adminisztráció Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben

Részletesebben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA K-2731/1/2010 Tolna Megyei Siketek és Nagyothallók e (TOSINA ) 2010.június 1. 2011.január

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 06. hét Lassabban terjed az influenza A 6. héten tovább emelkedett az influenzás

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

Intenzíven terjed az influenza

Intenzíven terjed az influenza Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2017. 3. hét Intenzíven terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. Freeart márkanevű, CAF02 azonosító jelölésű és NightLight"

H A T Á R O Z A T. Freeart márkanevű, CAF02 azonosító jelölésű és NightLight Iktatószám: Tárgy: BAO/001/01245-0003/2014 Határozat H A T Á R O Z A T A QX-Impex Kft. (székhelye: 7673 Pécs, Mecsekalja-Cserkút II-es Rakodó hrsz. 089/6., adószám: 11368650-2-02 továbbiakban: Vállalkozás)

Részletesebben

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK MR11, MR16 és MR230 JELŰ PARABOLATÜKRÖS HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ ÉS TARTOZÉKAIK. Műszaki ismertető

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK MR11, MR16 és MR230 JELŰ PARABOLATÜKRÖS HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ ÉS TARTOZÉKAIK. Műszaki ismertető BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK MR11, MR16 és MR230 JELŰ PARABOLATÜKRÖS HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ ÉS TARTOZÉKAIK Műszaki ismertető A beltéri lámpatestek különféle beépítési lehetőségekre (bútorok, álmennyezetek,

Részletesebben

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon Tikász Ildikó Edit 216. december 8. Donau Soja Kongresszus Hüvelyesek Nemzetközi Éve GMO-mentes jelölés Rekord szójatermés Termeléshez kötött

Részletesebben

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály

Építésfelügyeleti ellenőrzések évi tapasztalatok. Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti ellenőrzések 2015. évi tapasztalatok Vargáné Fekete Mónika építészeti referens Építésjogi és Hatósági Főosztály Építésfelügyeleti feladatellátás céljai szolgáltató közigazgatás az állampolgár

Részletesebben

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek 1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek Tér és társadalom (TGME0405-GY) gyakorlat 2018-2019. tanév Viszonyszámok Viszonyszá m Viszonyítandó adat (A) Viszonyítási alap (B) 1. Megoszlási

Részletesebben

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében) Dr. Simon Attila István Nemzetgazdasági Minisztérium Munkaerőpiacért Felelős Helyettes Államtitkár Székesfehérvár, 2017. január 31.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Mentes jelöléssel ellátott élelmiszerek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenırzése e jelölések valóságtartalma tekintetében Budapest, 2014. június NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI

Részletesebben

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK R7s FOGLALATÚ HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ. Műszaki ismertető

BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK R7s FOGLALATÚ HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ. Műszaki ismertető BEÉPÍTHETŐ BELTÉRI LÁMPATESTEK R7s FOGLALATÚ HALOGÉN FÉNYFORRÁSOKHOZ Műszaki ismertető A beltéri lámpatesteket különféle közösségi intézmények helyiségeiben (pl. irodák, kiállítótermek, oktatási és egészségügyi

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS Gyermeklábbelik laboratóriumi vizsgálattal egybekötött ellenőrzéséről Budapest, 2012. december Iktatószám: KVO-884/2012 NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

Részletesebben

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében TOP 1+2 kiadvány bemutatója Veszprém 217. november 7. Freid Mónika elnökhelyettes A bruttó hazai termék (GDP) alakulása

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 03. hét Járványosan terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok

Részletesebben

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. évi összesítés a 227/2002.(XI.7.) Korm. rendelet alapján 1696. számon elrendelt KIMUTATÁS A CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK 2003. ÉVI MŰ KÖDÉSI ADATAIRÓL című kérdőív

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 13. hét Befejeződött az országos influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő

Részletesebben

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi

Részletesebben

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza KÓRHÁZHIGIÉNÉS ÉS JÁRVÁNYÜGYI FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2018. 04. hét Terjed az influenza A 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS A bekötési vízmérık cseréjének vizsgálatáról Budapest, 2015. december NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG SZOLGÁLTATÁS-ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY Iktatószám: SEF-1517/2015. Témafelelős: dr.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a biztonsági gyermekülések piacfelügyeleti ellenırzésérıl Budapest, 2015. augusztus NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-3249/2015. Készítette:

Részletesebben

A TÁVKÖZLÉSI TEVÉKENYSÉG ÉVKÖZI ADATAI negyedév

A TÁVKÖZLÉSI TEVÉKENYSÉG ÉVKÖZI ADATAI negyedév NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 111 Budapest, Fő u. 44-5. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) bekezdése alapján kötelező. Nyilvántartási szám: 177 A TÁVKÖZLÉSI

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

és székek ALEX Fémbútor Kft. Magyar u , Zsámbék H-2072 / Telefon: +36/ /

és székek ALEX Fémbútor Kft. Magyar u , Zsámbék H-2072 / Telefon: +36/ / és székek ALEX Fémbútor Kft. Magyar u. 21-23, Zsámbék H-2072 / Telefon: +36/20 341-3333 / www.alexbutor.hu A rendkívül könnyű eduplast palástok speciális kiképzésüknek köszönhetően kiemelkedő szilárdsági

Részletesebben

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 28. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 819 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya

Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 2. oldal c) több felügyelőség illetékességi területét vagy a fogya Magyar joganyagok - 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet - a Nemzeti Fogyasztóvédel 1. oldal 225/2007. (VIII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról A Kormány az Alkotmány 35. -ának

Részletesebben

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály

A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály Földművelésügyi Minisztérium A közelmúlt (és a közeljövő) változásai a hazai zajvédelmi szabályozásban Parászka Viola Környezetmegőrzési Főosztály Változások a légi közlekedési zaj szabályozásában 598/2014/EU

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.

Részletesebben

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM 11 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest NEMZETGAZDASÁG I MINISZTEIZfUM CSLRE;SNYf S Pf Cl R Országgy űlés Hivatala Irományszám li So 1 Érkezett Z01 MÁJ o 5e IIUNKA1 ;RC)PL\CÉRT fa KI!PY.ISSI',.R r F1 ;l,f* ;I,ns AL].ANIT1TKr1 R Iktatószám :

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve 2016 2020 HELYZETÉRTÉKELÉS HÁTTÉRTÁBLÁK I/2. melléklet 2016. március 1. Háttértábla száma Táblázat címe Forrás TABL_01 Az egy főre jutó GDP, 2008 2013 KSH

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FOSZTÁLY Iktatószám: Témafelels: PIF-2108-3/2014 Szcs Csaba ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a lámpatestek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött (mintavételi terv

Részletesebben

Frissítve: szeptember :51 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a

Frissítve: szeptember :51 Netjogtár Hatály: 2018.I.1. - Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a Magyar joganyagok - 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet - a fegyverismereti vizsga, a fe 1. oldal 50/2004. (VIII. 31.) BM rendelet a fegyverismereti vizsga, a fegyverforgalmazási vizsga, a lőfegyver, lőszer

Részletesebben

forgalomból történő kivonását rendelem el.

forgalomból történő kivonását rendelem el. Iktatószám: Tárgy: BA/001/00754-0003/2016 Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Baranya Megyei Kormányhivatal a QX-IMPEX Kft.

Részletesebben

2015. évi LXXV. törvény

2015. évi LXXV. törvény Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba

Részletesebben

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE Megnevezés A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK FŐBB ADATAI 2016. aug. Változás az előző hónaphoz képest Változás az előző évhez képest Főben %-ban Főben %-ban Nyilvántartott

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-160-3/2014 ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS az építési termékek laboratóriumi vizsgálattal egybekötött piacfelügyeleti ellenőrzéséről Az

Részletesebben

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése 2007. szeptember Tagság alapadatai A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak jelenleg 811 tagja van. A tagság megyék szerinti megoszlása

Részletesebben

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma Balesetek száma Arány 28. () () Budapest 1 235 979 2,34-2,73 Baranya 27 161 3,35-22 Bács 239 226 4,7-5,44 Békés 166 191 3,97 15,6 Borsod 276 249 5,17-9,78

Részletesebben