Szakmai zárójelentés
|
|
- Andrea Borbélyné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szakmai zárójelentés A téma címe: Szilárd elektródok felületi energiája és a rajtuk lejátszódó elektródfolyamatok OTKA nyilvántartási szám: T Témavezető: Láng Győző A kutatási feladatok megoldása során elért eredményeket, és az azokat tárgyaló közleményeket három csoportra oszthatjuk. Az első csoportba (a) azok az elméleti eredményeink sorolhatóak, amelyek a szilárd elektródok felületi energetikájára vonatkozó új összefüggésekkel, illetve a korábbi publikációkban elkövetett hibákkal és tévedésekkel kapcsolatosak [pl. 1, 6, 17-18, 20, 22-26, 30]. A második csoportba (b) azok a főleg kísérleti eredmények tartoznak, amelyek a szilárd elektródok felületi energiájának tanulmányozásához (és úgy általában felületi elektrokémiai vizsgálatok céljára) alkalmasnak tartott elektrokémiai rendszerek tulajdonságaira vonatkoznak, különös tekintettel az alapelektrolitként elterjedten használt perklórsav illetve perklorátsók stabilitására [pl. 2-6,14-17,21,29]. Az eredmények harmadik csoportját (c) azok a közlemények foglalják össze, amelyek a szilárd elektródok felületi feszültségének elektródpotenciáltól függő megváltozására, illetve a hozzá közvetlenül kapcsolódó mennyiségekre vonatkozó mérések eredményeit tárgyalják [pl. 2, 7-13, 19, 27-29]. A három témakörben végzett munkát az alábbiakban foglaltam össze: a) Elemeztük a témához kapcsolódó szakirodalmat, összegyűjtöttük a szilárd elektródok felületi feszültség meghatározására a szakirodalomban javasolt kísérleti módszerekkel kapcsolatos problémákat. Megmutattuk, hogy a használt módszerek egy részénél az eredmények megbízhatóságával kapcsolatban súlyos kétségek merülnek fel. A korábban megfigyelt szokatlan jelenségek egy része egyértelműen a kísérleti módszer alkalmatlanságára vezethető vissza. Részletesen elemeztük, hogy milyen súlyos hibák forrása lehet az elektrokémiai bending beam módszer alkalmazása során annak, hogy a beérkező fénysugár nem 90 fokos beesési szöggel érkezik az optikai ablakhoz. Megmutattuk, hogy kedvezőtlen esetben a hiba 1
2 akár 50%-nál is nagyobb lehet. Ismételten felhívtuk a figyelmet arra a gyakran negligált tényre, hogy a fénytörés hatása még akkor sem hanyagolható el, ha az elektrokémiai cellába a fénysugár 90 -os szög alatt érkezik, hiszen a visszavert (kilépő) sugár beesési szöge az optikai ablaknál a merőlegestől eltér. Részletesen elemeztük azokat a hibákat is, amelyek nem a optikai, hanem tisztán elektrokémiai eredetűek. Hozzászóltunk az elektroszorpcióval kapcsolatos szakirodalomban található egyes fogalmakkal kapcsolatban kibontakozó vitához. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a széles körben elterjedten használt elektroszorpciós vegyérték definíciója nem csak termodinamikai szempontból elfogadhatatlan, hanem az elektromosságtan alapvető törvényeivel is ellentmondásban van. Rámutattunk arra, hogy ha egy rendszerben az ionadszorpció formális töltésszáma eltér az ion oldatbeli töltésszámától, akkor az egyértelműen az adszorpció komplex mechanizmusára utal. Megmutattuk, hogy a cellán átfolyó áram integrálásával kapott töltés értéke ionok koadszorpciója esetén alkalmatlan arra, hogy belőle az egyes ionok mennyiségére vonatkozóan bármiféle következtetést levonhassunk. Az ilyen eljárás a pásztázó alagútmikroszkópiás eredmények értelmezésénél is súlyos félreértésekre adhat alkalmat. Kritikai elemzésnek vetettük alá a fémek oldódásának és leválásának leírására javasolt azon reakciósémákat, amelyek mérhető árammal járó elektrokémiai reakciókat feltételeznek adszorbeált köztitermékek között. Megmutattuk, hogy ezek a reakciómechanizmusok rengeteg félreértés alapjául szolgálnak, és távol vannak a fizikai realitástól. Külön felhívtuk a figyelmet arra, hogy amennyiben a ciklikus voltammetriás módszert elektrokémiai kvarckristály nanomérleggel (EQCM) történő mérésekkel kombinálják, akkor az anionadszorpció nem hagyható figyelmen kívül, és az eredmények magyarázatához nincs szükség olyan misztikus fázis feltételezésére, amelyik sem az oldathoz, sem az elektródfémhez nem tartozik, és amit a szakirodalomban bizonyos mérési eredmények értelmezéséhez spekulatív úton bevezettek. b) Megvizsgáltunk néhány, a szilárd elektródok felületi energiájának vizsgálatára alkalmasnak tűnő modellrendszert, különös tekintettel az alapelektrolitként elterjedten használt perklórsav, illetve perklorátionok stabilitására. Az összegyűjtött irodalmi adatok, illetve kísérleteink alapján megmutattuk, hogy a perklorátionokat számos fém jelenlétében kloridionok képződése mellett redukálódnak, és a kloridionok specifikus adszorpciója jelentős mértékben befolyásolja a kísérletek eredményeit. 2
3 Kísérleti szempontból különösen fontosak a platinára vonatkozó eredmények, mivel e megfigyelések fényében értelmezhetővé válik néhány korábbi, nehezen értelmezhető kísérleti adat is. A kutatómunka során kiderült, hogy a perklorátok stabilitásának kérdése nem csak az elektrokémikusok számára igen fontos, hanem komoly környezetvédelmi vonatkozásai is vannak. Az Egyesült Államokban pl. komoly problémát jelent egyes területeken a talajvíz, a felszíni vizek, és úgy általában az ivóvízbázis perklorátokkal való szennyezettsége. A perklorátok sok helyen az élelmiszerekben is kimutathatóak. Élettani hatásukat tekintve veszélyt jelentenek az újszülöttekre és a gyerekebbá, mivel a pajzsmirigybe is beépülve fejlődési rendellenességeket okoznak. Egyes kutatások szerint a csontvelőt károsító hatásuk is van. Nem véletlen tehát, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a környezet perklorátmentesítésére. Kísérleti eredményeink arra utalnak, hogy elektrokémiai módszerek is hatékonyak alkalmazhatóak lehetnek a perklorátszennyezés felszámolásában. A perklorátionok redukciójának egy rendkívül érdekes következményét sikerült kimutatnunk a nikkelen kialakuló passzív filmek elekrokémiai és mechanikai tulajdonságainak vizsgálata során. Radioaktív nyomjelzéses mérésekből régóta ismeretes volt, hogy a kloridionok és általában a halogenidionok beépülnek a nikkel felületén kialakuló passzív filmbe. A felületi feszültség-mérések arra utalnak, hogy a film mechanikai sajátságait is jelentősen befolyásolhatják, ui. a nyomnyi mennyiségben jelen levő kloridionok hatására a felületi feszültség-elektródpotenciál görbék alakja jelentősen módosul. A változások jellege alapján arra lehet következtetni, hogy a kloridionok valamiképpen egy rendezettebb struktúra kialakulását segítik elő a filmben. Az eredmények alapján az is megállapítható, hogy mindehhez elegendő a nikkel jelenlétében bekövetkező perklorátredukció során képződő kloridionok mennyisége is, tehát a közhiedelemmel ellentétben a perklorátos közegben végzett elektrokémiai vizsgálatok során valójában nem a rendszer adszorpció befolyásától mentes viselkedéséről kapunk információkat, hanem sokkal inkább a redukció során képződő kloridionoknak a rendszer viselkedését befolyásoló hatásáról. A kémia újabb eredményei sorozatban megjelent Perklorátszennyezés című közleményünket 2005-ben az Akadémiai Kiadó nívódíjra méltónak találta. Az módosított elektródok vizsgálatára kidolgozott mérési módszert ionszelektív rétegek vizsgálatára is alkalmaztuk: elektrokémiai impedanciaméréseket végeztünk olyan rendszereken, amelyekben a csapadék leválása meghatározott minták képződése közben történik. c) A kutatási projekt talán legfontosabb eredményeit e területen értük el egy elektrokémiai bending beam mérőrendszer felépítésével. A pályázati támogatás felhasználásával beszerez- 3
4 tük az elektrokémiai bending beam mérőrendszer felépítéséhez szükséges eszközöket (PSD, interfész, lézer fényforrás tápegységgel, számítógépek és egyéb számítástechnikai eszközök), elkészítettük, illetve elkészíttettük a berendezéshez szükséges optikai pad elemeit és az elektrokémiai cellákat. A nemesfémeket tartalmazó elektródokon végzett vizsgálatokhoz szükséges speciális üvegből készült, az egyik oldalon fémmel bevont szalagokat Masahiro Seo profeszszortól (Hokkaido University, Sapporo, Japán) kaptuk. A mérőrendszerhez szükséges szoftverek nagy része elkészült, a hardverelemek egy részét megvásároltuk. Egy adatgyűjtő kártyát és egy GPIB interfészt a National Instruments Europe kft.-től kaptunk kölcsön, a kapcsolódó speciális kábeleket és csatlakozókat pedig igen jutányos áron bocsátották a rendelkezésünkre. A kísérleti berendezést összeállítottuk, teszteltük, és segítségével nagyszámú sikeres mérést hajtottunk végre. A kísérleti munkában és a szoftverek megírásában diákkörös hallgatók nagyon hasznos munkát végeztek. Az elektródpotenciál függvényében meghatároztuk néhány polimerfilmmel módosított nemesfém elektród impedanciáját, illetve a felületi feszültség változását. Adott elektrolitoldattal érintkező poly-(o-fenilén-diamin) rétegekkel borított arany és platina esetében meghatározott felületi feszültség vs. elektródpotenciál görbék gyakorlatilag egybeestek az ugyanazon elektrolitoldatban tiszta (borítatlan) platina és arany vizsgálatakor kapott görbékkel. Megállapítottuk, hogy az aranyon és platinán megfigyelhető oxigénadszorpció, illetve a platinán bekövetkező hidrogénadszorpció tanulmányozására kidolgozott szerkezeti modell ( brush model ) alapján levonható következtetések összhangban vannak az ilyen rendszerekben mérhető felületi feszültség változásokkal. Hasonló vizsgálatok, amelyek PEDOT filmmel módosított elektródok tulajdonságainak felderítését célozzák, jelenleg is folyamatban vannak. Az elektrokémiai rendszerekben bekövetkező oszcillációs jelenségek már régóta ismertek, és számos közlemény foglalkozott velük. Tipikus példa ezekre az elektródpotenciál kisméretű szerves molekulák savas közegben, platinán történő galvanosztatikus oxidációja során megfigyelhető oszcillációja. Az ilyen rendszerekben működő elektródok felületi energiájára vonatkozóan viszont korábban gyakorlatilag semmilyen közvetlen információ nem állt rendelkezésünkre. A hangyasav perklórsavas közegben, platinán bekövetkező galvanosztatikus oxidációja során korábban a világon először sikerült kísérletileg bizonyítanunk a deformáció és az elektródpotenciál szimultán oszcillációját. Most a potenciál, a felületi tömeg és a felületi energia egyidejű oszcillációját egy elektrokémiai kvarckristály mikromérleggel kombinált Kösters interferométer segítségével is sikerült kimutatnunk. Megállapítottuk, hogy mind a bending beam technika, mind a Kösters interferometria olyan módszer, amelynek segítségével valóban lehetőségünk van az elektródok felületi energiaváltozásának folyamatos köve- 4
5 tésére, ezért kiválóan alkalmazhatóak az elektrokémiai oszcillációs jelenségek mélyebb megértését célzó kísérletekhez. További ilyen irányú kísérletek folyamatban vannak. A bending beam módszerrel és a Kösters-féle interferométerrel mért felületi energiaváltozás potenciál adatokat összehasonlíttva megállapítottuk, hogy a Stoney-egyenletben használt állandó értéke bizonyos esetekben eltérhet az elméletileg számítottól. További vizsgálatokat végeztünk a kétfázisú ternér rendszerek egyensúlyi fázisaiban végbemenő oxigénredukció kinetikájával kapcsolatban, illetve a nikkel felületén savas közegben kialakuló felületi rétegekben kialakuló feszültség meghatározására. Az alábbi fényképeken az elektrokémiai bending beam mérőrendszer, illetve az elektrokémia Kösters-interferométer látható. 1. ábra Az elektrokémiai bending-beam mérőrendszer egyes részei. A jobb oldali képen az elektrokémiai cella látható a lézer fényforrás irányából nézve. A bal oldali képen a fényforrás, illetve mellette, kissé takarva, a pozícióérzékeny detektor látható. A berendezést két márványlapra szereltük, amelyek speciális rezgésmentesítő elemeken állnak. 5
6 2.ábra A kísérletek egy részéhez használt cella (Időközben elkészült a cella termosztálható változata is.) 3.ábra A mérőrendszerhez használt potenciosztát, függvénygenerátor, frekvenciaszámláló és számítógép 6
7 4. ábra Az elektrokémiai Kösters-interferométer fényképe. 7
Projekt záró beszámoló a PD75445 sz. pályázathoz
Projekt záró beszámoló a PD75445 sz. pályázathoz A perklorátionok különböző fémek jelenlétében bekövetkező redukciójának vizsgálata két szempontból is érdeklődésre tart számot: Egyrészt elektrokémiai vizsgálatok
Kiss László Láng Győző ELEKTROKÉMIA
Kiss László Láng Győző ELEKTROKÉMIA A könyv megjelenését támogatta a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Tudományok Osztálya Dr. Kiss László, Dr. Láng Gőző, 2011 ISBN 978 963 331 148 6 A könyv és adathordozó
Vizsgálatok elektrokémiai szempontból különleges tulajdonságokkal rendelkező rendszerekben
Vizsgálatok elektrokémiai szempontból különleges tulajdonságokkal rendelkező rendszerekben Doktori értekezés tézisei Zsélyné Ujvári Mária ELTE TTK Kémia Doktori Iskola Analitikai, kolloid- és környezetkémia,
HOMOGÉN EGYENSÚLYI ELEKTROKÉMIA: ELEKTROLITOK TERMODINAMIKÁJA
HOMOGÉN EGYENSÚLYI ELEKTROKÉMIA: ELEKTROLITOK TERMODINAMIKÁJA I. Az elektrokémia áttekintése. II. Elektrolitok termodinamikája. A. Elektrolitok jellemzése B. Ionok termodinamikai képződési függvényei C.
Kémiai metallurgia-ii (Fémelőállítási folyamatok elméleti alapjai)
MISKOLCI EGYETEM Műszaki Anyagtudományi Kar Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Kémiai metallurgia-ii (Fémelőállítási folyamatok elméleti alapjai) Dr. Kékesi Tamás TANTÁRGYLEÍRÁS
ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás
ELEKTROKÉMIA 1 ELEKTROKÉMIA Elektromos áram: - fémekben: elektronok áramlása - elektrolitokban: ionok irányított mozgása Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Galvánelem: elektromos
Általános Kémia, 2008 tavasz
9 Elektrokémia 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-1 Elektródpotenciálok mérése 9-2 Standard elektródpotenciálok 9-3 E cell, ΔG, és K eq 9-4 E cell koncentráció függése 9-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal
Vizsgálatok elektrokémiai szempontból különleges tulajdonságokkal rendelkező rendszerekben
Vizsgálatok elektrokémiai szempontból különleges tulajdonságokkal rendelkező rendszerekben Zsélyné Ujvári Mária ELTE TTK Kémia Doktori Iskola Iskolavezető: Inzelt György egyetemi tanár Analitikai, kolloid-
Elektrokémia kommunikációs dosszié ELEKTROKÉMIA. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
ELEKTROKÉMIA ANYAGMÉRNÖK NAPPALI MSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,
A kémiai és az elektrokémiai potenciál
Dr. Báder Imre A kémiai és az elektrokémiai potenciál Anyagi rendszerben a termodinamikai egyensúly akkor állhat be, ha a rendszerben a megfelelő termodinamikai függvénynek minimuma van, vagyis a megváltozása
13 Elektrokémia. Elektrokémia Dia 1 /52
13 Elektrokémia 13-1 Elektródpotenciálok mérése 13-2 Standard elektródpotenciálok 13-3 E cella, ΔG és K eq 13-4 E cella koncentráció függése 13-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal 13-6 Korrózió:
Kémiai energia - elektromos energia
Általános és szervetlen kémia 12. hét Elızı héten elsajátítottuk, hogy a redoxi reakciók lejátszódásának milyen feltételei vannak a galvánelemek hogyan mőködnek Mai témakörök az elektrolízis és alkalmazása
7 Elektrokémia. 7-1 Elektródpotenciálok mérése
7 Elektrokémia 7-1 Elektródpotenciálok mérése 7-2 Standard elektródpotenciálok 7-3 E cell, ΔG, és K eq 7-4 E cell koncentráció függése 7-5 Elemek: áramtermelés kémiai reakciókkal 7-6 Korrózió: nem kívánt
Elektrokémia Kiegészítés a praktikumhoz Elektrokémiai cella, Kapocsfeszültség, Elektródpotenciál, Elektromotoros erı.
Elektrokémia 2012. Kiegészítés a praktikumhoz Elektrokémiai cella, Kapocsfeszültség, Elektródpotenciál, Elektromotoros erı Láng Gyızı Kémiai Intézet, Fizikai Kémiai Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem
Tartalmi követelmények kémia tantárgyból az érettségin K Ö Z É P S Z I N T
1. Általános kémia Atomok és a belőlük származtatható ionok Molekulák és összetett ionok Halmazok A kémiai reakciók A kémiai reakciók jelölése Termokémia Reakciókinetika Kémiai egyensúly Reakciótípusok
AZ ADSZORPCIÓTÓL ÚJ TÖMBFÁZIS KÉPZŐDÉSÉIG: FELÜLETI JELENSÉGEK SZILÁRD ELEKTRÓDOKON
MTA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI AZ ADSZORPCIÓTÓL ÚJ TÖMBFÁZIS KÉPZŐDÉSÉIG: FELÜLETI JELENSÉGEK SZILÁRD ELEKTRÓDOKON Az értekezést készítette: Láng Győző Ph.D., a kémiai tudomány kandidátusa Eötvös Loránd
Mikromérleggel kombinált radioaktív nyomjelzéses méréstechnika
Mikromérleggel kombinált radioaktív nyomjelzéses méréstechnika Répánszki Réka 1 Elektrokémiai a mindennapjainkban: ipari galvanizáció galvánelemek, áramforrások Korróziós inhibitorok infúziós sóoldatok
Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK NAPPALI BSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
KORRÓZIÓ ANYAGMÉRNÖK NAPPALI BSc KÉPZÉS, SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGY TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás,
Modern Fizika Laboratórium Fizika és Matematika BSc 14. Holográfia
Modern Fizika Laboratórium Fizika és Matematika BSc 14. Holográfia Mérést végezték: Bodó Ágnes Márkus Bence Gábor Kedd délelőtti csoport Mérés ideje: 03/06/2012 Beadás ideje: 05/22/2012 (javítás) Érdemjegy:
Elektródfolyamatok kinetikájának vizsgálata forgó gyűrűs korongelektróddal
Elektródfolyamatok kinetikájának vizsgálata forgó gyűrűs korongelektróddal Szakdolgozat Vegyész Mesterszak Kovács Noémi Témavezetők: Dr. Vesztergom Soma egyetemi adjunktus Zsélyné Dr. Ujvári Mária egyetemi
A kémiatanári zárószigorlat tételsora
1. A. tétel A kémiatanári zárószigorlat tételsora Kémiai alapfogalmak: Atom- és molekulatömeg, anyagmennyiség, elemek és vegyületek elnevezése, jelölése. Kémiai egyenlet, sztöchiometria. A víz jelentősége
ELEKTROKÉMIA. - elektrolitokban: ionok irányított mozgása. Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás
Elekrtokémia 1 ELEKTROKÉMIA Elektromos áram: - fémekben: elektronok áramlása - elektrolitokban: ionok irányított mozgása Elektrolízis: elektromos áram által előidézett kémiai átalakulás Galvánelem: elektromos
VÍZKÉMIA TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
KÖRNYEZETMÉRNÖKI MESTERKÉPZÉS TÖRZSANYAG TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI INTÉZET Miskolc, 2014 1 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyző, óraszám,
A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI
A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI A KÉMIA ÚJABB EREDMÉNYEI 99. kötet Szerkeszti CSÁKVÁRI BÉLA A szerkeszt bizottság tagjai DÉKÁNY IMRE, FARKAS JÓZSEF, FONYÓ ZSOLT, FÜLÖP FERENC, GÖRÖG SÁNDOR, PUKÁNSZKY BÉLA, TÓTH
Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika. Anyagvizsgálati módszerek
Anyagvizsgálati módszerek Elektroanalitika Anyagvizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagvizsgálati módszerek Optikai módszerek 1/ 18 Potenciometria Potenciometria olyan analitikai eljárások
6 Ionszelektív elektródok. elektródokat kiterjedten alkalmazzák a klinikai gyakorlatban: az automata analizátorokban
6. Szelektivitási együttható meghatározása 6.1. Bevezetés Az ionszelektív elektródok olyan potenciometriás érzékelők, melyek valamely ion aktivitásának többé-kevésbé szelektív meghatározását teszik lehetővé.
Megújuló energiaforrások
Megújuló energiaforrások Energiatárolási módok Marcsa Dániel Széchenyi István Egyetem Automatizálási Tanszék 2015 tavaszi szemeszter Energiatárolók 1) Akkumulátorok: ólom-savas 2) Akkumulátorok: lítium-ion
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek
TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,
Verifikáció és validáció Általános bevezető
Verifikáció és validáció Általános bevezető Általános Verifikáció és validáció verification and validation - V&V: ellenőrző és elemző folyamatok amelyek biztosítják, hogy a szoftver megfelel a specifikációjának
Az elektromos kettősréteg. Az elektromos potenciálkülönbség eredete, értéke és az azt befolyásoló tényezők. Kolloidok stabilitása.
Az elektromos kettősréteg. Az elektromos potenciálkülönbség eredete, értéke és az azt befolyásoló tényezők. Kolloidok stabilitása. Adszorpció oldatból szilárd felületre Adszorpció oldatból Nem-elektrolitok
Az elektrokémia áttekintése
Az elektrokémia áttekintése 1 Homogén Heterogén Egyensúlyi elektrokémia (árammentes rendszerek) Elektrolitoldatok termodinamikája: elektrolitos disszociáció ionok termodinamikája és aktivitása Galvánelemek/galváncellák
Abszorpciós spektroszkópia
Tartalomjegyzék Abszorpciós spektroszkópia (Nyitrai Miklós; 2011 február 1.) Dolgozat: május 3. 18:00-20:00. Egész éves anyag. Korábbi dolgozatok nem számítanak bele. Felmentés 80% felett. A fény; Elektromágneses
A TERMODINAMIKA I. AXIÓMÁJA. Egyszerű rendszerek egyensúlya. Első észrevétel: egyszerű rendszerekről beszélünk.
A TERMODINAMIKA I. AXIÓMÁJA Egyszerű rendszerek egyensúlya Első észrevétel: egyszerű rendszerekről beszélünk. Második észrevétel: egyensúlyban lévő egyszerű rendszerekről beszélünk. Mi is tehát az egyensúly?
EA. Elektrokémia alap mérés: elektromotoros erő és kapocsfeszültség mérése a Daniell cellában, az EMF koncentráció függése
EA. Elektrokémia alap mérés: elektromotoros erő és kapocsfeszültség mérése a Daniell cellában, az EMF koncentráció függése Előkészítő előadás 2018.02.19. Alapfogalmak Elektrokémiai cella: olyan rendszer,
1. ábra Tükrös visszaverődés 2. ábra Szórt visszaverődés 3. ábra Gombostű kísérlet
A kísérlet célkitűzései: A fény visszaverődésének kísérleti vizsgálata, a fényvisszaverődés törvényének megismerése, síktükrök képalkotásának vizsgálata. Eszközszükséglet: szivacslap A/4 írólap vonalzó,
OPTIKA. Geometriai optika. Snellius Descartes-törvény. www.baranyi.hu 2010. szeptember 19. FIZIKA TÁVOKTATÁS
OPTIKA Geometriai optika Snellius Descartes-törvény A fényhullám a geometriai optika szempontjából párhuzamos fénysugarakból áll. A vákuumban haladó fénysugár a geometriai egyenes fizikai megfelelője.
Kémiai reakciók mechanizmusa számítógépes szimulációval
Kémiai reakciók mechanizmusa számítógépes szimulációval Stirling András stirling@chemres.hu Elméleti Kémiai Osztály Budapest Stirling A. (MTA Kémiai Kutatóközpont) Reakciómechanizmus szimulációból 2007.
Kolloidkémia 5. előadás Határfelületi jelenségek II. Folyadék-folyadék, szilárd-folyadék határfelületek. Szőri Milán: Kolloidkémia
Kolloidkémia 5. előadás Határfelületi jelenségek II. Folyadék-folyadék, szilárd-folyadék határfelületek 1 Határfelületi rétegek 2 Pavel Jungwirth, Nature, 2011, 474, 168 169. / határfelületi jelenségek
Mikromérleggel kombinált elektrokémiai radioaktív nyomjelzés technika
Mikromérleggel kombinált elektrokémiai radioaktív nyomjelzés technika Répánszki Réka 1, Kerner Zsolt 2 1 Országos Atomenergia Hivatal, 2 MTA EK Repanszki@haea.gov.hu A kézirat beérkezett: 2016.07.07. Közlésre
tervezési szempontok (igénybevétel, feszültségeloszlás,
Elhasználódási és korróziós folyamatok Bagi István BME MTAT Biofunkcionalitás Az élő emberi szervezettel való kölcsönhatás biokompatibilitás (gyulladás, csontfelszívódás, metallózis) aktív biológiai környezet
Katalízis. Tungler Antal Emeritus professzor 2017
Katalízis Tungler Antal Emeritus professzor 2017 Fontosabb időpontok: sósav oxidáció, Deacon process 1860 kéndioxid oxidáció 1875 ammónia oxidáció 1902 ammónia szintézis 1905-1912 metanol szintézis 1923
Az elektrokémia áttekintése
1 Az elektrokémia áttekintése 2 Elektródfolyamatok kinetikája (heterogén dinamikus elektrokémia) Homogén Heterogén Egyensúlyi elektrokémia (árammentes rendszerek) Elektrolitoldatok termodinamikája: elektrolitos
Helyi tanterv a kémia. tantárgy oktatásához
Helyi tanterv a kémia. tantárgy oktatásához 1. A tanterv szerzıi: Név szerint ki, vagy kik készítették 2. Óraszámok: 9. osztály 36.. óra (humán) 10. osztály óra 11. osztály -.óra 12. osztály -.óra SZAKKÖZÉPISKOLA
ELEKTROANALITIKA (ELEKTROKÉMIAI ANALÍZIS)
ELEKTROANALITIKA (ELEKTROKÉMIAI ANALÍZIS) Olyan analitikai eljárások gyűjtőneve, amelyek során elektromos áramot alkalmaznak (Römpp) Az analitikai információ megszerzéséhez vizsgáljuk vagy az oldatok fázishatárain
Anyagvizsgálati módszerek Elemanalitika. Anyagvizsgálati módszerek
Anyagvizsgálati módszerek Elemanalitika Anyagvizsgálati módszerek Pannon Egyetem Mérnöki Kar Anyagvizsgálati módszerek Kémiai szenzorok 1/ 18 Elemanalitika Elemek minőségi és mennyiségi meghatározására
Orvosi Fizika 13. Bari Ferenc egyetemi tanár SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet
Orvosi Fizika 13. Elektromosságtan és mágnességtan az életfolyamatokban 2. Bari Ferenc egyetemi tanár SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet Szeged, 2011. december 5. Egyenáram Vezető
Modern Fizika Labor. 17. Folyadékkristályok
Modern Fizika Labor Fizika BSc A mérés dátuma: 2011. okt. 11. A mérés száma és címe: 17. Folyadékkristályok Értékelés: A beadás dátuma: 2011. okt. 23. A mérést végezte: Domokos Zoltán Szőke Kálmán Benjamin
Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria
Elektro-analitikai számítási feladatok 1. Potenciometria 1. Vas-só részlegesen oxidált oldatába Pt elektródot merítettünk. Ennek az elektródnak a potenciálját egy telített kalomel elektródhoz képest mérjük
Kft. Audiotechnika Kft.
Karotázs Kft. Audiotechnika Kft. Projektzáró előadás Műszerfejlesztés kutak fúrások tesztelésére Projekt azonosító száma: GOP-1.3.1-08/1-2008-0006 Projekt lezárása: 2011. december 16. Brenner Csaba, Henézi
ATOMEMISSZIÓS SPEKTROSZKÓPIA
ATOMEMISSZIÓS SPEKTROSZKÓPIA Elvi jellemzők, amelyek meghatározzák a készülék felépítését magas hőmérsékletű fényforrás (elsősorban plazma, szikra, stb.) kis méretű sugárforrás (az önabszorpció csökkentése
9. évfolyam. Osztályozóvizsga tananyaga FIZIKA
9. évfolyam Osztályozóvizsga tananyaga A testek mozgása 1. Egyenes vonalú egyenletes mozgás 2. Változó mozgás: gyorsulás fogalma, szabadon eső test mozgása 3. Bolygók mozgása: Kepler törvények A Newtoni
5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével
5. Az adszorpciós folyamat mennyiségi leírása a Langmuir-izoterma segítségével 5.1. Átismétlendő anyag 1. Adszorpció (előadás) 2. Langmuir-izoterma (előadás) 3. Spektrofotometria és Lambert Beer-törvény
A voltammetriás mérések során az elektrokémiai cella két vagy három elektródot tartalmaz. Ezek a következők:
Voltammetria labor segédlet Az elektroanalitikai módszereken belül megkülönbeztethetjük a dinamikus és statikus módszereket. A voltammetria a dinamikus módszerek közé tartozik, mert a mérés során áram
A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása
Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett
A fény mint elektromágneses hullám és mint fényrészecske
A fény mint elektromágneses hullám és mint fényrészecske Segítség az 5. tétel (Hogyan alkalmazható a hullám-részecske kettősség gondolata a fénysugárzás esetében?) megértéséhez és megtanulásához, továbbá
Osztályozó vizsgatételek. Kémia - 9. évfolyam - I. félév
Kémia - 9. évfolyam - I. félév 1. Atom felépítése (elemi részecskék), alaptörvények (elektronszerkezet kiépülésének szabályai). 2. A periódusos rendszer felépítése, periódusok és csoportok jellemzése.
Az asztrofizikai p-folyamat kísérleti vizsgálata befogási reakciókban
Az asztrofizikai p-folyamat kísérleti vizsgálata befogási reakciókban Zárójelentés az F 043408 ifjúsági OTKA pályázatról Témavezető: Gyürky György A vasnál nehezebb elemek izotópjai a csillagfejlődés előrehaladott
HIBRIDJÁRMŰ FEJLESZTÉS GYŐRBEN
HIBRIDJÁRMŰ FEJLESZTÉS GYŐRBEN KÍSÉRLETI CÉLÚ ELEKTROMOS MEGHAJTÁSÚ EGYETEMI JÁRMŰVEK Szauter Ferenc - Dr. Varga Zoltán - Willisits Vilmos Széchenyi István Egyetem Willisits Mérnökiroda Kft. Járműipari
5. Laboratóriumi gyakorlat
5. Laboratóriumi gyakorlat HETEROGÉN KÉMIAI REAKCIÓ SEBESSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A CO 2 -nak vízben történő oldódása és az azt követő egyensúlyra vezető kémiai reakció az alábbi reakcióegyenlettel írható le:
Makroszkópos tulajdonságok, jelenségek, közvetlenül mérhető mennyiségek leírásával foglalkozik (például: P, V, T, összetétel).
Mire kell? A mindennapi gyakorlatban előforduló jelenségek (például fázisátalakulások, olvadás, dermedés, párolgás) értelmezéséhez, kvantitatív leírásához. Szerkezeti anyagok tulajdonságainak változása
Épület termográfia jegyzőkönyv
Épület termográfia jegyzőkönyv Bevezetés Az infravörös sugárzáson alapuló hőmérsékletmérés, a termográfia azt a fizikai jelenséget használja fel, hogy az abszolút nulla K hőmérséklet (-273,15 C) felett
Kutatási beszámoló 2006
Kutatási beszámoló 2006 Bevezetés Az energetikai ipar, közlekedés és a gazdaság más területei túlnyomórészt szerves anyagok, általában szénhidrogének elégetésével fedezik energia-szükségleteiket. Ezért
A poli(3,4-etiléndioxitiofén) elektrokémiai degradációjának vizsgálata
Tudományos Diákköri Dolgozat BAZSÓ FANNI LAURA A poli(3,4-etiléndioxitiofén) elektrokémiai degradációjának vizsgálata Témavezetők: Dr. Láng Győző Egyetemi tanár Dr. Ujvári Mária Tanársegéd Eötvös Loránd
Az Ampère-Maxwell-féle gerjesztési törvény
Az Ampère-Maxwell-féle gerjesztési törvény Maxwell elméleti meggondolások alapján feltételezte, hogy a változó elektromos tér örvényes mágneses teret kelt (hasonlóan ahhoz ahogy a változó mágneses tér
Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2010/2011. tanév Kémia II. kategória 2. forduló Megoldások
ktatási Hivatal rszágos Középiskolai Tanulmányi Verseny 2010/2011. tanév Kémia II. kategória 2. forduló Megoldások I. FELADATSR 1. C 6. C 11. E 16. C 2. D 7. B 12. E 17. C 3. B 8. C 13. D 18. C 4. D 9.
Zárójelentés. ICP-OES paraméterek
Zárójelentés Mivel az előző, 9. részfeladat teljesítésekor optimáltuk a mérőrendszer paramétereit, ezért most a korábbi optimált paraméterek mellett, a feladat teljesítéséhez el kellett végezni a módszer
Elektromos áram. Vezetési jelenségek
Elektromos áram. Vezetési jelenségek Emlékeztető Elektromos áram: töltéshordozók egyirányú áramlása Áramkör részei: áramforrás, vezető, fogyasztó Áramköri jelek Emlékeztető Elektromos áram hatásai: Kémiai
XXXVI. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK
Magyar Kémikusok Egyesülete Csongrád Megyei Csoportja és a Magyar Kémikusok Egyesülete rendezvénye XXXVI. KÉMIAI ELŐADÓI NAPOK Program és előadás-összefoglalók Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza Szeged,
A feladatok megoldásához csak a kiadott periódusos rendszer és számológép használható!
1 MŰVELTSÉGI VERSENY KÉMIA TERMÉSZETTUDOMÁNYI KATEGÓRIA Kedves Versenyző! A versenyen szereplő kérdések egy része általad már tanult tananyaghoz kapcsolódik, ugyanakkor a kérdések másik része olyan ismereteket
Kontakt korrózió vizsgálata
Kontakt korrózió vizsgálata Haraszti Ferenc 1, Kovács Tünde 1 1 Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, Budapest, Népszínház u. 8, Magyarország Abstract. A korrózió összetett,
Jegyzőkönyv. Konduktometria. Ungvárainé Dr. Nagy Zsuzsanna
Jegyzőkönyv CS_DU_e 2014.11.27. Konduktometria Ungvárainé Dr. Nagy Zsuzsanna Margócsy Ádám Mihálka Éva Zsuzsanna Róth Csaba Varga Bence I. A mérés elve A konduktometria az oldatok elektromos vezetésének
2010. január 31-én zárult OTKA pályázat zárójelentése: K62441 Dr. Mihály György
Hidrosztatikus nyomással kiváltott elektronszerkezeti változások szilárd testekben A kutatás célkitűzései: A szilárd testek elektromos és mágneses tulajdonságait az alkotó atomok elektronhullámfüggvényeinek
A diplomaterv keretében megvalósítandó feladatok összefoglalása
A diplomaterv keretében megvalósítandó feladatok összefoglalása Diplomaterv céljai: 1 Sclieren résoptikai módszer numerikus szimulációk validálására való felhasználhatóságának vizsgálata 2 Lamináris előkevert
- abszolút törésmutató - relatív törésmutató (más közegre vonatkoztatott törésmutató)
OPTIKAI MÉRÉSEK A TÖRÉSMUTATÓ Törésmutató fenomenologikus definíció geometriai optika eszköztára (pl. fénysugár) sini c0 n 1 = = = ( n1,0 ) c sin r c 0, c 1 = fény terjedési sebessége vákuumban, illetve
VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM. Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola
A versenyző kódja:... VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Budapest, Thököly út 48-54. XV. KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI
Az anyagi rendszerek csoportosítása
Általános és szervetlen kémia 1. hét A kémia az anyagok tulajdonságainak leírásával, átalakulásaival, elıállításának lehetıségeivel és felhasználásával foglalkozik. Az általános kémia vizsgálja az anyagi
Korrózió kommunikációs dosszié KORRÓZIÓ. ANYAGMÉRNÖK LEVELEZŐ BSc KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ
KORRÓZIÓ ANYAGMÉRNÖK LEVELEZŐ BSc KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK Miskolc, 2008. Tartalom jegyzék 1. Tantárgyleírás, tárgyjegyző, óraszám,
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév
Összefoglalók Kémia BSc 2012/2013 I. félév Készült: Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszékén 2012.12.17. Összeállította Szilvágyi Gábor PhD hallgató Tartalomjegyzék Orgován
Magyarkuti András. Nanofizika szeminárium JC Március 29. 1
Magyarkuti András Nanofizika szeminárium - JC 2012. Március 29. Nanofizika szeminárium JC 2012. Március 29. 1 Abstract Az áram jelentős részéhez a grafén csík szélén lokalizált állapotok járulnak hozzá
Redox reakciók. azok a reakciók, melyekben valamely atom oxidációs száma megváltozik.
Redox reakciók azok a reakciók, melyekben valamely atom oxidációs száma megváltozik. Az oxidációs szám megadja, hogy egy atomnak mennyi lenne a töltése, ha gondolatban a kötő elektronpárokat teljes mértékben
Egyenáramú geoelektromos módszerek. Alkalmazott földfizika
Egyenáramú geoelektromos módszerek Alkalmazott földfizika A felszíni egyenáramú elektromos mérések alapján a különböző fajlagos ellenállású kőzetek elhelyezkedését vizsgáljuk. Kőzetek fajlagos ellenállása
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 9 IX. ROBUsZTUs statisztika 1. ROBUsZTUssÁG Az eddig kidolgozott módszerek főleg olyanok voltak, amelyek valamilyen értelemben optimálisak,
AZ ACÉLSZERKEZETEK ÁLLAPOTVIZSGÁLATA
ACÉLSZERKEZETEK MEGERŐSÍTÉSE AZ ACÉLSZERKEZETEK ÁLLAPOTVIZSGÁLATA FERNEZELYI SÁNDOR EGYETEMI TANÁR KORÁBBI ELŐADÁSÁNAK KIEGÉSZÍTETT BŐVÍTETT VÁLTOZATA AZ ACÉLSZERKEZETEK ÁLLAPOTA ANYAGMINŐSÉG (MECHANIKAI
Termodinamikai egyensúlyi potenciál (Nernst, Donnan). Diffúziós potenciál, Goldman-Hodgkin-Katz egyenlet.
Termodinamikai egyensúlyi potenciál (Nernst, Donnan). Diffúziós potenciál, Goldman-Hodgkin-Katz egyenlet. Biológiai membránok passzív elektromos tulajdonságai. A sejtmembrán kondenzátorként viselkedik
Reakciókinetika és katalízis
Reakciókinetika és katalízis k 4. előadás: 1/14 Különbségek a gázfázisú és az oldatreakciók között: 1 Reaktáns molekulák által betöltött térfogat az oldatreakciónál jóval nagyobb. Nincs akadálytalan mozgás.
Tartalomjegyzék. Emlékeztetõ. Emlékeztetõ. Spektroszkópia. Fényelnyelés híg oldatokban A fény; Abszorpciós spektroszkópia
Tartalomjegyzék PÉCS TUDOMÁNYEGYETEM ÁLTALÁNOS ORVOSTUDOMÁNY KAR A fény; Abszorpciós spektroszkópia Elektromágneses hullám kölcsönhatása anyaggal; (Nyitrai Miklós; 2015 január 27.) Az abszorpció mérése;
Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 6.
Fogorvosi anyagtan fizikai alapjai 6. Mechanikai tulajdonságok 1. Kiemelt témák: Rugalmas alakváltozás Merevség és összefüggése a kötési energiával A geometriai tényezők szerepe egy test merevségében Tankönyv
Membránpotenciál, akciós potenciál
A nyugalmi membránpotenciál Membránpotenciál, akciós potenciál Fizika-Biofizika 2015.november 3. Nyugalomban valamennyi sejt belseje negatív a külső felszínhez képest: negatív nyugalmi potenciál (Em: -30
3. Laboratóriumi gyakorlat A HŐELLENÁLLÁS
3. Laboratóriumi gyakorlat A HŐELLENÁLLÁS 1. A gyakorlat célja A Platina100 hőellenállás tanulmányozása kiegyensúlyozott és kiegyensúlyozatlan Wheatstone híd segítségével. Az érzékelő ellenállásának mérése
Építményeink védelme március 27. Acélfelületek korrózió elleni védelme fémbevonatokkal
Építményeink védelme 2018. március 27. Acélfelületek korrózió elleni védelme fémbevonatokkal Dr. Seidl Ágoston okl. vegyészmérnök, korróziós szakmérnök c.egy.docens A korrózióról általában A korrózióról
Mikroszennyező anyagok a vízben szemléletváltás az ezredfordulót követően. Licskó István BME VKKT
Mikroszennyező anyagok a vízben szemléletváltás az ezredfordulót követően Licskó István BME VKKT Mikroszennyezők definíciója Mikroszennyezőknek azokat a vízben mikrogramm/liter (µg/l) koncentrációban jelenlévő
TÖBBKOMPONENS RENDSZEREK FÁZISEGYENSÚLYAI II. Ismerjük fel, hogy többkomponens fázisegyensúlyokban a folyadék fázisnak kitüntetett szerepe van!
TÖKOMPONENS RENDSZEREK FÁZISEGYENSÚLYI II Ismerjük fel hogy többkomonens fázisegyensúlyokban a folyadék fázisnak kitüntetett szeree van! Eddig: egymásban korátlanul oldódó folyadékok folyadék-gz egyensúlyai
Speciális relativitás
Fizika 1 előadás 2016. április 6. Speciális relativitás Relativisztikus kinematika Utolsó módosítás: 2016. április 4.. 1 Egy érdekesség: Fizeau-kísérlet A v sebességgel áramló n törésmutatójú folyadékban
A kvantummechanika kísérleti előzményei A részecske hullám kettősségről
A kvantummechanika kísérleti előzményei A részecske hullám kettősségről Utolsó módosítás: 2016. május 4. 1 Előzmények Franck-Hertz-kísérlet (1) A Franck-Hertz-kísérlet vázlatos elrendezése: http://hyperphysics.phy-astr.gsu.edu/hbase/frhz.html
Perklorátionok elektrokatalitikus redukciója ródiumon
Tudományos Diákköri Dolgozat SAS NORBERT Perklorátionok elektrokatalitikus redukciója ródiumon Dr. Láng G. Győző Fizikai Kémia Tanszék Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Budapest, 2008
A SZTE KDI képzési terve
A SZTE KDI képzési terve (2016. szeptember 1 előtt indult képzésre) Doktori képzési/kutatási programok: 1. Analitikai kémia 2. Bioorganikus kémia 3. Elméleti kémia 4. Fizikai Kémia 5. Katalízis, kolloidika,
Vezető polimerek vizsgálata kombinált elektrokémiai módszerekkel
Vezető polimerek vizsgálata kombinált elektrokémiai módszerekkel szakdolgozat Bazsó Fanni Laura Témavezetők: Dr. Láng Győző egyetemi tanár Dr. Zsélyné Dr. Ujvári Mária egyetemi tanársegéd Eötvös Loránd
Diffúzió. Diffúzió. Diffúzió. Különféle anyagi részecskék anyagon belüli helyváltoztatása Az anyag lehet gáznemű, folyékony vagy szilárd
Anyagszerkezettan és anyagvizsgálat 5/6 Diffúzió Dr. Szabó Péter János szpj@eik.bme.hu Diffúzió Különféle anyagi részecskék anyagon belüli helyváltoztatása Az anyag lehet gáznemű, folyékony vagy szilárd
Lakos István WESSLING Hungary Kft. Zavaró hatások kezelése a fémanalitikában
Lakos István WESSLING Hungary Kft. Zavaró hatások kezelése a fémanalitikában AAS ICP-MS ICP-AES ICP-AES-sel mérhető elemek ICP-MS-sel mérhető elemek A zavarások felléphetnek: Mintabevitel közben Lángban/Plazmában
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,