XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK"

Átírás

1 XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK

2

3 A kincstári vagyon részét képező Nemzeti Földalapba tartozó vagyonelemek körét a Nemzeti Földalapról szóló törvény (a továbbiakban: Nfatv.) határozza meg. A Nemzeti Földalap felett az állam nevében a tulajdonosi jogokat és kötelezettségeket az agrárpolitikáért felelős miniszter a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA) útján gyakorolja. A XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet (a továbbiakban: NFA fejezet) bevételei és kiadásai, a központi költségvetés központosított bevételeit és kiadásait képezik. Az NFA fejezet irányítója 2017-ben is a földművelésügyi miniszter volt. Az NFA fejezet bevételeinek évi eredeti előirányzata 8 550,0 millió forint volt, amely év közben törvényi módosítás útján a Földet a gazdáknak programból származó, évre áthúzódó bevételekre tekintettel ,0 millió forintra módosult. A tényleges bevételek ,0 millió forintot tettek ki, vagyis a módosított előirányzat összességében 91,3%-ra teljesült. A 2017-ben teljesült bevételek alcímek szerinti megoszlása a következőképpen alakult: Bevételi alcímek Összeg (millió Ft) Megoszlás (%) Ingatlan értékesítéséből származó bevételek ,3 97,6 Haszonbérleti díj 3 551,6 2,2 Vagyonkezelői díj 88,9 0,1 Egyéb bevételek 142,2 0,1 Összesen: ,0 100,0 Az NFA fejezet kiadásainak évi eredeti előirányzata ,7 millió forint volt, amely év közben kormányhatározatok útján ,7 millió forintra módosult. A Kormány az 1100/2017. (III. 6.) számú határozatával a évi költségvetési maradványok terhére 410,0 millió forintot csoportosított át az Egyéb vagyonkezelési kiadások jogcímcsoport javára a Martonvásár város külterületén fekvő földrészletekkel kapcsolatos egyes intézkedésekről szóló 1207/2016. (IV. 21.) Korm. határozatban meghatározott feladatok végrehajtásával összefüggésben. Az 1681/2017. (IX. 21.) Korm. határozat alapján a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére 450,0 millió forint átcsoportosítása történt meg a Fejezeti tartalék alcím javára, amely összeg végső felhasználása ezt követően a Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja jogcímcsoporton valósult meg, az összeg egy nemzetközi választottbírósági eljárás keretében ellátott állami jogi képviselet fedezetét biztosította. A 2001/2017. (XII. 21.) Korm. határozat alapján a évi költségvetési maradványokat terhelő átcsoportosítás révén a Termőföld vásárlás alcím 2 250,0 millió forinttal növekedett meg a végrehajtási árverésekből adódó állami kényszer-földvásárlási kötelezettségek teljesítése érdekében. A tényleges kiadások ,2 millió forintot tettek ki, vagyis a módosított előirányzat összességében 98,0%-ra teljesült. A évben történt kifizetések alcímek szerinti megoszlása a következőképpen alakult: Kiadási alcímek Összeg (millió Ft-ban) Megoszlás (%) Termőföld vásárlás 5 060,0 25,6 Életjáradék termőföldért 9 476,8 48,0 Ingatlanok fenntartásával járó kiadások 499,1 2,5 A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai 4 710,3 23,9 Összesen: ,2 100,0

4 A évi kiadások nagyságrendjét, hasonlóan az előző évekhez, döntően a termőföldért kifizetett életjáradékok, valamint a termőföldvásárlások határozták meg. A költségvetési törvény az NFA fejezetet illetően a 7. (1)-(2) bekezdésében írt elő speciális szabályozást. A 7. (1) bekezdése a Fejezeti tartalék alcímre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazta, amely kiadási előirányzatból 1 450,0 millió forint fejezeten belüli átcsoportosítás útján került felhasználásra az év során. A 7. (2) bekezdése arra hatalmazta fel a Kormányt, hogy az NFA fejezet bevételi előirányzatainak a tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesülése esetén az NFA fejezet kiadási előirányzatainak legfeljebb a pénzforgalmilag teljesült többletbevétel mértékéig történő túllépését engedélyezze, ha az NFA fejezet bevételei együttes összegénél nem jelentkezik elmaradás. E felhatalmazás alapján az év során kormánydöntés nem született. 1. Cím: A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek 1. Alcím: Ingatlan értékesítéséből származó bevételek Az Ingatlan értékesítéséből származó bevételek alcím a termőföld és az egyéb ingatlanok értékesítéséből származó bevételeket foglalta magában. Az alcím eredeti 5 500,0 millió forintos előirányzata törvénymódosítás útján ,0 millió forintra változott, míg a teljesülés ,3 millió forintot tett ki, ami az éves előirányzat 90,7%-át jelentette. Az alcímen befolyt bevétel teljes egészében a termőföldek eladásából realizálódott, az összeg 96,0%-a árverési, 3,7%-a hirdetményi, míg 0,3%-a egyéb eljárási úton történő értékesítésből származott. A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának évi fő formáját az előző évekhez hasonlóan a földbirtok-politikai irányelvekhez igazodva a Földet a gazdáknak! Program végrehajtása jelentette ben darab 3 hektárt meghaladó földrészlet került értékesítésre és kiszámlázásra, amelyeknek térmértéke hektár. E földrészletek értékesítési ügyleteiből darab adásvételi szerződés az MFB Földvásárlási Hitelprogram keretében került finanszírozásra, a hitelt tartalmazó adásvételi szerződések végösszege millió forint volt. Az árverések a évben lezárultak, az értékesítési bevételek nagyobb része azonban a szerződéskötési eljárás időigénye, illetve a részletfizetési lehetőség kihasználása miatt ra húzódott át. A hirdetményes szerződések nagy része a évben megkötésre került, azok az ügyletek maradtak a évre, ahol megváltozott szerződő fél. A 3 hektár térmértéket meg nem haladó, hirdetményi értékesítések során darab földrészlet értékesítése és kiszámlázása történt meg, illetve 943 darab új szerződés köttetett. 2. Alcím: Haszonbérleti díj A Haszonbérleti díj alcím bevétele a több éves időtartamú haszonbérleti és az egy évre szóló megbízási szerződésekből eredő bevételeket foglalta magában. Az alcím előirányzata 2 880,0 millió forint volt, míg a teljesülés 3 551,6 millió forintot tett ki, ami az éves előirányzat 123,3%-át jelentette. Az előirányzat tervezettet meghaladó teljesülésének oka egyrészt az volt, hogy a Földet a gazdáknak! program során értékesített földterületek esetében a szerződéskötésig fennállt a hasznosítási jogviszony és az ebből eredő díjfizetési kötelezettség, másrészt a korábbi évekből származó követelések behajtása eredményesebben történt meg.

5 Az alcím bevételeinek 85,1%-a a termőföldek után fizetett haszonbérleti díjakból származott. A haszonbérlettel hasznosított területek nagysága 2017-ben hektár volt, darab hatályos szerződéssel. A Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek haszonbérleti díjának összege 2013-tól forint/aranykorona/év, míg az ezt megelőzően kötött szerződések díjai forint/aranykorona/év között ingadoztak. A piaci árhoz közelítő haszonbérleti díj kialakítását (az előző évekhez hasonlatosan) több tényező is befolyásolta, úgymint az országrészek közötti eltérő gazdasági környezet, a földterületek tagoltsága, és a minőségi homogenitás. Az elmúlt évben is folytatódtak a régi haszonbérleti szerződések heterogén díjainak egységesítésére irányuló intézkedések, elsősorban a szerződések új típusú haszonbérleti szerződésekké történő átalakításával. A haszonbérleti díjak pénzügyi teljesítésénél erős szezonalitás érvényesült, míg a normál éves haszonbérleti díjak első féléves befizetési határideje szeptember hónap vége, addig a második féléves számláké december hónap. A hasznosítási bevételek 14,9%-a folyt be haszonbérleti pályáztatást megelőző annak előkészítését célzó időleges megbízási szerződések útján hasznosított földterületek révén. A megbízott az érintett földrészleteken az NFA helyett teljesítette a termőföld védelméről szóló törvényben előírt hasznosítási kötelezettséget és gondoskodott az előírt gazdálkodási feladatok ellátásáról. A maximum egy gazdasági évre szóló megbízási szerződéssel hasznosított földterületek nagysága 2017-ben több mint 400 ezer aranykorona értéket képviselve (17,7 aranykorona átlagértékkel számolva) hektár volt. Az érintett szerződések száma darabot tett ki. A 2017-ben kibocsátott számlaérték 1 474,8 millió forint volt, amelyből 1 049,3 millió forint a haszonbérleti díj és 425,5 millió forint a megbízási díj. E számlák kapcsán 746,0 millió forint a haszonbérleti, míg 425,5 millió forint a megbízási díjakból folyt be. A évben kibocsátott és 2017-ben kiegyenlített számlák értéke 1 319,0 millió forint volt, valamint 1 061,1 millió forint bevétel keletkezett az ezt megelőző évek számláiból eredő követelések behajtásából. A 20 legnagyobb összegű hasznosítási díjtételt tartalmazó szerződés alapján az ezekből származó bevételt befizető vállalkozások a következők voltak 2017-ben: Név Adatok forintban 1. Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt Bóly Zrt Dalmandi Mezőgazdasági Zrt Hidasháti Mg. Zrt Agroprodukt Zrt Gödöllői Tangazdaság Zrt Szarvasi Agrár Zrt Palotási Mezőgazdasági Zrt Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt BOS-FRUCHT Agrárszövetkezet Enyingi Agrár Zrt Sárvári Mezőgazdaság Zrt Szerencsi Mezőgazdasági Zrt Szombathelyi Tangazdaság Zrt Kösely Zrt

6 16. Somodori Kft Bácsalmási Agráripari Zrt Sina Kft Bólyi Földtulajdonosok Társult Vadászati Közössége "Tedej" Zrt Alcím: Vagyonkezelői díj A Vagyonkezelői díj alcím a évtől szerepel külön alcímen nevesítve, döntően az állami tulajdonban lévő erdészeti társaságokkal fennálló vagyonkezelési szerződésekből befolyó díjakat foglalta magában. Az alcím előirányzata 120,0 millió forint volt, míg a teljesülés 88,9 millió forintot tett ki, ami az éves előirányzat 74,1%-át jelentette. Az NFA a évben 531 darab vagyonkezelői szerződéssel rendelkezett, amely összesen hektár térmértékű területet foglal magában évben 88,9 millió forint vagyonkezelői díj került kiszámlázásra, melyből 73,2 millió forint bevétel folyt be az év során, a fennmaradó 15,7 millió forint az előző évekről áthúzódott számlák teljesítése volt. A vagyonkezelői szerződések átkötéséből adódóan az elmúlt évet illetően további 93,7 millió forint kiszámlázása áthúzódott a évre. A szerződések átkötésére a ténylegesen vagyonkezelésben lévő földrészletek aktualizálása miatt került sor. 4. Alcím: Egyéb bevételek Az Egyéb bevételek alcím a termőföld hasznosításához közvetlenül nem kapcsolódó olyan bevételeket foglalt magában, mint a szolgalmi jogra vonatkozó megállapodások alapján az államot megillető ellenértékek, a különböző vagyoni értékű jogok hasznosításából (például vadászati jog) származó bevételek, a haszonbérleti pályázatok lebonyolítása során az egyes pályázóktól beszedett regisztrációs díjak, valamint a haszonbérleti díjak késedelmes befizetése miatti késedelmi kamatbevételek. Az alcím előirányzata 50,0 millió forint volt, míg a teljesülés 142,2 millió forintot tett ki, ami az éves előirányzat 284,4%-át jelentette. A túlteljesülés indoka, hogy a évben az erdők használatából eredő erdő-birtokossági társulások által osztalékként fizetett bevétel megemelkedett, továbbá a korábbi évekhez képest nőtt a peres ügyletekből származó bevétel, illetve a kamatkövetelések behajtása sikeresebb volt. A termőföld értékesítési program miatt azonban a haszonbérleti pályázatok számának csökkenésével a tervezetthez képest kevesebb regisztrációs díj befizetés történt. 1. Alcím: Termőföld vásárlás 2. Cím: A Nemzeti Földalappal kapcsolatos kiadások Az alcím eredeti kiadási előirányzata 2 000,0 millió forint volt, amely a 2001/2017. (XII. 21.) Korm. határozat szerinti és a Fejezeti tartalék terhére megvalósult átcsoportosítás következtében összességében 5 060,0 millió forintra módosult. A módosítások indoka a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti sikertelen végrehajtási eljárások nyomán keletkezett állami termőföld-vásárlási kényszer teljesítéséhez szükséges fedezet biztosítása volt. A módosított előirányzat teljes mértékben felhasználásra került.

7 Az NFA a termőföldről szóló törvény, illetve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti elővásárlási jogával élve több esetben is elfogadta a termőföld tulajdonosok által közölt, az adott ingatlanra vonatkozó vételi ajánlatot, és törvényi kötelezettségeinek eleget téve megvásárolta az adott földrészletet a Nemzeti Földalap számára. A termőföld vásárlási átlagár forint/hektár volt. Az alcímen a termőföldek vásárlásának kiadásai mellett amelyek kiterjedtek mind az 1/1 arányú termőföld ingatlanok vételére, mind az osztatlan közös tulajdoni hányadok csökkentését szolgáló tulajdonosi közösségek megszüntetésére a birtok-összevonási célú földcserék államot terhelő értékkülönbözete is elszámolásra került.. 2. Alcím: Életjáradék termőföldért Az Életjáradék termőföldért alcím eredeti kiadási előirányzata 9 300,0 millió forint volt, amely a Fejezeti tartalék alcím felhasználására vonatkozó együttes miniszteri engedély következtében 9 490,0 millió forintra módosult. A teljesítés 9 476,8 millió forintot tett ki, amely lényegében megegyezett az éves módosított előirányzattal. Az eredeti előirányzat átcsoportosítás útján történő növelésének oka az volt, hogy a évben kifizetendő életjáradéki kötelezettségek tervezését egy a évi központi költségvetés tavaszi tervezése során rendelkezésre álló aktuáriusi számítás alapozta meg, amely a későbbi időszakban aktualizálásra került. A Nemzeti Földalap a jogelődei által négy ütemben meghirdetett pályázatok kapcsán megvásárolt ingatlanok, termőföldek után fizet életjáradékot. A járadékosok száma 2017-ben az előző évekhez hasonlóan csökkenő tendenciát mutatva mintegy fő volt. Az életjáradék ellenében a Nemzeti Földalapba került, többségében nehezen hasznosítható, kisebb részben hasznosíthatatlan (számos esetben osztatlan közös tulajdonban lévő), elszórtan elhelyezkedő, kisebb térmértékű termőföldek hozadéka nem fedezi az éves életjáradék fizetési kötelezettségeket. 3. Alcím: Ingatlanok fenntartásával járó kiadások Az Ingatlanok fenntartásával járó kiadások alcím eredeti 500,0 millió forintos előirányzata az előirányzattal lényegében megegyezően 499,1 millió forinton teljesült. A kifizetések magukban foglalták a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek Nfatv. szerinti hasznosításáig a termőföld védelméről szóló jogszabályok alapján fennálló hasznosítási kötelezettség (kultúrállapot fenntartása, illegálisan lerakott hulladékok elszállítása, parlagfű mentesítés, gyomirtás, lőszermentesítés) teljesítésével kapcsolatos kiadásokat, valamint egyéb rekultivációs, illetve művelési ág helyreállítási munkálatok kiadásait. Tűzszerészeti, vegyvédelmi és környezetvédelmi mentesítés 55 hektáron, 41 darab földrészlet esetén,. művelési ág visszaállítás 152 hektáron, 18 földrészlet esetén, parlagfű és gyomnövény mentesítési feladatok elvégzése 100 hektáron, 30 darab földrészleten történt meg az év során. 4. Alcím: A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai A vagyongazdálkodás egyéb kiadásai alcím egyes kiadási előirányzatai a Nemzeti Földalapba tartozó vagyonnal való gazdálkodást hosszú- és rövidtávon segítő szolgáltatások igénybevételének költségeit, továbbá egyéb, járulékos jellegű kiadásokat foglaltak magukban. Az alcímhez tartozó jogcímcsoportok eredeti kiadási előirányzata összesen 4 241,7 millió forint volt, amely az 1100/2017. (III. 6.) Korm. határozat és az 1681/2017. (IX. 21.) Korm. határozat végrehajtásával összefüggésben a Fejezeti tartalék alcím felhasználására vonatkozó együttes miniszteri engedély következtében 5 101,7 millió forintra módosult. A teljesítés összesen 4 710,3 millió forintot tett ki, amely az éves módosított előirányzat 92,3%-át jelentette.

8 A Tanácsadók, értékbecslők és jogi képviselők díja jogcímcsoport eredeti 800,0 millió forint előirányzata az év során a Fejezeti tartalék alcím terhére az ICSID perben az állami jogi képviselet feladatainak ellátása érdekében 450,0 millió forinttal megemelésre került, vagyis 1 250,0 millió forintra módosult. A teljesítés 1 203,6 millió forintot tett ki, amely az éves előirányzat 96,3%-át jelentette. A jogcímcsoport terhére történt kifizetések a Nemzeti Földalap működésével kapcsolatos jogi feladatok, és képviselet ellátásához, okiratok szerkesztéséhez, elkészítéséhez és a jogszabályokban előírt értékbecslésekhez kapcsolódtak. Továbbá e jogcímcsoport terhére valósult meg a különböző pályázatok benyújtásához, közcélú létesítmények létesítéséhez (villanyvezetékek, gázvezetékek stb.), jogszerűen hasznosított (vagyonkezelt, haszonbérelt) ingatlanokon tervezett fejlesztésekhez, valamint országos jelentőségű beruházásokhoz szükséges tulajdonosi hozzájárulások kiadásainak finanszírozása. Ezeknek döntés-előkészítési munkája helyszínelést, jogi státuszvizsgálatot, földügyi és földmérési szakmai ellenőrzéseket igénylő feladat volt, amelynek költségei képezték a tulajdonosi hozzájárulások közvetlen kiadásait. Az éves teljesítés előirányzattól való csekélyebb mértékű elmaradásának oka a szerződéses partnerek szállítói számláinak késve történő beadása volt. Az Eljárási költségek, díjak jogcímcsoport eredeti előirányzata 450,0 millió forint volt, amely az év során nem módosult. A teljesítés 32,4 millió forintot tett ki, amely az előirányzat 7,2%- át jelentette. A kifizetések tervezetthez képesti jelentősebb elmaradása a évi csekély számú eljárási díjkiszabásból adódott. A jogcímcsoport felhasználásával szorosan összefüggő Bírósági döntésből eredő kiadások jogcímcsoport eredeti év közben nem módosított, felülről nyitott előirányzata 33,0 millió forint volt, míg a teljesítés 556,4 millió forintot tett ki. A jogcímcsoport túlteljesülése a haszonbérlők által végrehajtott értéknövelő beruházásokból adódó peres eljárások miatt következett be. A jogcímcsoportok tervezését és teljesítését együttesen értékelve megállapítható, hogy a teljesítések tervezettektől való eltérése a bírósági eljárások elhúzódására, illetve előre nem látható kimenetelükre vezethető vissza. A Nemzeti Földalappal szemben vagy általa indított perek száma az elmúlt évben mintegy 400 darab volt. Az eljárások számát növelték a követeléskezelés által az év során indított fizetési meghagyásos eljárások, amennyiben ellentmondással éltek az ügyfelek. Az Állami tulajdonú ingatlanvagyon felmérés jogcímcsoport eredeti év közben nem módosított előirányzata 750,0 millió forint volt, amelynek felhasználása teljes egészében megtörtént. A kifizetések terhére 2017-ben is folytatódott az állami földvagyon felmérése, amely a földrészletek természetbeni és ingatlan-nyilvántartási állapotának, jogi és hasznosítási helyzetének felmérését, dokumentálását és elektronikus nyilvántartási rendszerbe történő integrálhatóságának megteremtését foglalta magába. Ennek során megállapítást nyertek a vizsgált földterületek aktuális és tényleges ingatlan-nyilvántartási, erdészeti és hasznosítási adatai. A évben mintegy hektár földterületen történt meg a felmérés. Az Állami tulajdonú ingatlanvagyon jogi rendezése jogcímcsoport eredeti előirányzata 1 308,7 millió forint volt, amely év közben nem módosult. A teljesítés 1 059,2 millió forintot tett ki, amely az éves módosított előirányzat 80,9%-át jelentette. A jogcímcsoport nyújtott fedezetet az állami tulajdonban lévő ingatlanvagyon felmérése során felderített problémák jogi- és ingatlan-nyilvántartási rendezésére, a jogszerűtlen és a valóságnak nem megfelelő állapotok tisztázására. Az előirányzat 2017-ben is döntően az állami erdőgazdaságok által vagyonkezelt földterületek (körülbelül 1 millió hektár), illetve az egyéb vagyonkezelők (közel 500) kezelésében lévő területek (mintegy 0,4 millió hektár) felmérése során jelentkező, jogi rendezést igénylő eljárások finanszírozására szolgált. A évben hektár területnagyságra történt meg az állami tulajdonú erdészetek vagyonkezelési szerződéseinek átkötése a II. és III. ütemben.

9

10

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások A Nemzeti Földalapról szóló törvény (Nfatv.) 2010. szeptember 1-jével létrehozta az önálló Nemzeti Földalapot. A kincstári vagyon részét képező

Részletesebben

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások A kincstári vagyon részét képező Nemzeti Földalapba tartozó vagyonelemek körét a Nemzeti Földalapról szóló törvény (a továbbiakban: Nfatv.)

Részletesebben

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2014. évi költségvetésének végrehajtása A Nemzeti Földalapról szóló

Részletesebben

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások A kincstári vagyon részét képező Nemzeti Földalapba tartozó vagyonelemek körét a Nemzeti Földalapról szóló törvény (a továbbiakban: Nfatv.)

Részletesebben

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (Nfatv.) 2010. szeptember 1-jével létrehozta az önálló Nemzeti Földalapot. A kincstári

Részletesebben

CÍM: A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK

CÍM: A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK A kincstári vagyon részét képező Nemzeti Földalapba tartozó vagyonelemek körét a Nemzeti Földalapról szóló törvény (a továbbiakban: Nfatv.) határozza meg. A Nemzeti Földalap felett az állam nevében a tulajdonosi

Részletesebben

3. Záró rendelkezés. 6. Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba. Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter

3. Záró rendelkezés. 6. Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba. Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter 7630 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2017. évi 74. szám 2. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a megyei kormányhivatalok mezőgazdasági szakigazgatási szervei előtt kezdeményezett eljárásokban

Részletesebben

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások A kincstári vagyon részét képező Nemzeti Földalapba tartozó vagyonelemek körét a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET

XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET A Nemzeti Földalap a kincstári vagyon része, magában foglalja az állami tulajdonban lévő: mezőgazdasági termőterületet; erdőterületet;

Részletesebben

AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON- GAZDÁLKODÁS (Mátraháza) május 10.

AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON- GAZDÁLKODÁS (Mátraháza) május 10. AZ ÁLLAMI FÖLDVAGYON- GAZDÁLKODÁS (Mátraháza) 2017. május 10. Nemzeti Földalapkezelő Szervezet A Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény hozta létre és ez a törvény adja meg az NFA működésének

Részletesebben

NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET

NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET NEMZETI FÖLDALAPKEZELŐ SZERVEZET AZ ÁLLAMI VAGYONGAZDÁLKODÁS ÉS ELLENŐRZÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Budapest 2013. július 9. TÉMAKÖRÖK A Nemzeti Földalap A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Jogszabályi keretek

Részletesebben

A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI

A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI A NEMZETI FÖLDALAP VÁLTOZÁSAI Fiatal Gazda Konferencia Budapest, 2011.02.25. Dr. Sebestyén Róbert NFA NEMZETI FÖLADALAPLKEZELŐ SZERVEZET (NFA) A Nemzeti Földalap (visszatekintés) A Nemzeti Földalapkezelő

Részletesebben

XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET

XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET XLIV. A NEMZETI FÖLDALAPPAL KAPCSOLATOS BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK FEJEZET XLIV. A Nemzeti Földlappal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezet 2011. évi költségvetésének végrehajtása A Nemzeti Földalapról

Részletesebben

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások XLIV. A Nemzeti Földalappal kapcsolatos bevételek és kiadások A kincstári vagyon részét képező Nemzeti Földalapba tartozó vagyonelemek körét a Nemzeti Földalapról szóló törvény (a továbbiakban: Nfatv.)

Részletesebben

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔTESTÜLETÉNEK 23/1995. (XII. 28.) 1 RENDELETE 2

ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔTESTÜLETÉNEK 23/1995. (XII. 28.) 1 RENDELETE 2 ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELÔTESTÜLETÉNEK 23/1995. (XII. 28.) 1 RENDELETE 2 AZ ÖNKORMÁNYZAT VAGYONÁRÓL, A VAGYONTÁRGYAK FELETTI TULAJDONOSI JOGOK GYAKORLÁSÁRÓL A 15/1996. (IV. 30.) 3, A 7/1998.

Részletesebben

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése.

18. Hatályát veszti az R. 77. (3) és (4) bekezdése. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 85. szám 8165 (3) Az oktatásért felelős miniszter, a kultúráért felelős miniszter közös programok kiadásával, pályázatok kiírásával segíti az iskolai könyvtárak és a

Részletesebben

A Kormány. a Nemzeti Földalap vagyonnyilvántartásának szabályairól

A Kormány. a Nemzeti Földalap vagyonnyilvántartásának szabályairól A Kormány./2010. ( ) rendelete a Nemzeti Földalap vagyonnyilvántartásának szabályairól A Kormány a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény 32. (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10590 számú törvényjavaslat a Nemzeti Földalapról szóló 2010 évi LXXXVII törvény és az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009 évi XXXVII törvény módosításáról

Részletesebben

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások A fejezet a központi költségvetés devizában és a forintban fennálló adóssága kamat- és egyéb kiadásait, valamint a központi költségvetés egyes

Részletesebben

Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása tapasztalatok és aktualitások

Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása tapasztalatok és aktualitások Az állami termőföldek értékesítése és haszonbérbe adása tapasztalatok és aktualitások Dr. Nagy János Földművelésügyi Minisztérium Állami földekért felelős államtitkárság 2016. február 26. Földet a gazdáknak!

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések DEMJÉN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 17/2012.(XI. 29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás főbb szabályairól Demjén Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

, , , , , , , ,

, , , , , , , , M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 41. szám 4267 56. 2004. 1,618 57. 2005. 1,469 58. 2006. 1,365 59. 2007. 1,326 60. 2008. 1,239 61. 2009. 1,217 62. 2010. 1,140 63. 2011. 1,071 64. 2012. 1,049 2. melléklet

Részletesebben

Az MNV Zrt. szerepe az állami tulajdont érintő önkormányzati beruházások megvalósítása során

Az MNV Zrt. szerepe az állami tulajdont érintő önkormányzati beruházások megvalósítása során Az MNV Zrt. szerepe az állami tulajdont érintő önkormányzati beruházások megvalósítása során A MAGYAR NEMZETI VAGYONKEZELŐ ZRT. BEMUTATÁSA A nemzeti vagyon összetétele Nemzeti vagyon Állami vagyon Önkormányzati

Részletesebben

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001

Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: :08. Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Iromány száma: T/5166/5. Benyújtás dátuma: 2019-03-27 10:08 Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága Parlex azonosító: 67H8YO9X0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Benyújtó: Bánki Erik, Elnök

Részletesebben

Páty Község Önkormányzata évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK

Páty Község Önkormányzata évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK 1 Páty Község Önkormányzata 2013. évi I. félévi Pénzügyi beszámolója TARTALOMJEGYZÉK I. Bevételek I/1. I/2. I/3. I/4. I/5. I/6. I/7. Az önkormányzat sajátos m ködési bevételei Intézményi m ködési bevételek

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK. 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 12/2015. (IV.17.) önkormányzati rendelete mezőgazdasági művelésre alkalmas földterületek bérbe-, használatba- és haszonbérbe adására vonatkozó eljárási

Részletesebben

2011. évi CI. törvény egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról*

2011. évi CI. törvény egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról* 25110 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 85. szám Melléklet a 2011. évi C. törvényhez Az Országgyûlés által elismert magyarországi egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek 1 Magyar Katolikus

Részletesebben

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete

Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete Jászladány nagyközség nemzeti vagyonáról (egységes szerkezetben) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat

Részletesebben

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016 (IV.28.) önkormányzati rendelete

Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016 (IV.28.) önkormányzati rendelete 1 Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2016 (IV.28.) önkormányzati rendelete Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás

Részletesebben

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások A fejezet a központi költségvetés devizában és a forintban fennálló adóssága kamat- és egyéb kiadásait, valamint bevételeit tartalmazza. KIADÁSOK

Részletesebben

27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről

27. számú melléklet. Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata évi költségvetésének teljesítéséről 27. számú melléklet Szöveges indokolás Óbarok Község Önkormányzata 2008. évi költségvetésének teljesítéséről I. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT BEVÉTELEK: Az önkormányzat bevételei közül három jogcímen történő

Részletesebben

PG/1. számú előterjesztés Egyszerű többség

PG/1. számú előterjesztés Egyszerű többség PG/1. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Pénzügyi és Gazdasági Bizottságának 2016. november 23-i rendes ülésére Tárgy: Mezőgazdasági területek haszonbérbe adási

Részletesebben

Szántó, kivett saját használatú út, 051/24 legelő

Szántó, kivett saját használatú út, 051/24 legelő ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. JÚNIUS 19-EI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 947-9/2014/Sz. MELLÉKLETEK SZÁMA: 2 DB V I I. NAP IR E N D Tárgy: Indítványok,

Részletesebben

1. Az adás-vételi szerződés hirdetményi úton történő közlése

1. Az adás-vételi szerződés hirdetményi úton történő közlése M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 207. szám 84489 II. A kérelem benyújtására szolgáló nyomtatványon a földhivatal által feltüntetendő tartalmi elemek: 1. A földhivatal bélyegzője 2. A kérelem érkezési

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 21/2014. (VIII.25.) önkormányzati rendelete

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 21/2014. (VIII.25.) önkormányzati rendelete Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 21/2014. (VIII.25.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról való rendelkezési jog gyakorlásának szabályairól szóló 60/2004. (X. 20.) számú

Részletesebben

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2015. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2015. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2015. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 8. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének február 12-i ülése 8. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. február 12-i ülése 8. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat saját bevételeinek és adósságot keletkeztető ügyleteinek

Részletesebben

BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014.(II.11.) önkormányzati rendelete

BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014.(II.11.) önkormányzati rendelete 1 BERZENCE NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2014.(II.11.) önkormányzati rendelete (Tervezet) Berzence Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. szeptember 22. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások

XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások XLI. Adósságszolgálattal kapcsolatos bevételek és kiadások A fejezet a központi költségvetés devizában és a forintban fennálló adóssága kamat- és egyéb kiadásait és bevételeit tartalmazza. KIADÁSOK Az

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ év

KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ év 4. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI BESZÁMOLÓ 2013. év I. BEVÉTELEK ALAKULÁSA A Sajó-Bódva Völgye és Környéke legfőbb bevételi forrása a társult önkormányzatok által fizetett tagdíj. A tagdíj mértéke 2008. január

Részletesebben

2018. ÉVI CÍMRENDJE DALMAND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

2018. ÉVI CÍMRENDJE DALMAND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT DALMAND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2018. ÉVI CÍMRENDJE BEVÉTELEK I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) III. Közhatalmi bevételek

Részletesebben

Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Kétvölgy Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015 (II.16) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.18.) önkormányzati

Részletesebben

MISKOLCI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE évi. előirányzat

MISKOLCI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE évi. előirányzat 2/2019. (I.30.) TT határozat 1. melléklete Bevétel 2017.évi MISKOLCI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS KÖLTSÉGVETÉS MÉRLEGE 2019. 2018.évi várható teljesítés 2019.évi 2017.évi 2018.évi

Részletesebben

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege 1.1. melléklet a 2/2014.(II.04.) önkormányzati rendelethez 1 Csernely Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetésének összevont mérlege B E V É T E L E K 1.. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím

Részletesebben

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása

Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala évi költségvetésének végrehajtása ORSZÁGOS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI TANÁCS HIVATALA HIVATALVEZETŐ 50.068/2007 OIT Hiv. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala 2006. évi költségvetésének végrehajtása Törzskönyvi azonosító száma: 329552

Részletesebben

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 41/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól (egységes szerkezetben a 24/2016. (X. 21.) és

Részletesebben

Képviselő-testületének 1/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről

Képviselő-testületének 1/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Képviselő-testületének 1/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Lövő Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2014. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala A IV. Alapvető Jogok Biztosának Hivatala fejezet az alapvető jogok biztosa és két helyettese, valamint a Hivatal tevékenységét és gazdálkodását foglalja össze. A

Részletesebben

KOCSOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉVI CÍMRENDJE

KOCSOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ÉVI CÍMRENDJE KOCSOLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2018. ÉVI CÍMRENDJE BEVÉTELEK I. Működési célú támogatások államháztartáson belülről (B1) II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (B2) III. Közhatalmi bevételek

Részletesebben

Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás évi tervezett mérlege. Módosítás I. Módosított I. Kiadások

Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás évi tervezett mérlege. Módosítás I. Módosított I. Kiadások Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás 215. évi tervezett mérlege I.mérleg Bevételek Eredeti előirányzat 215 Módosítás I. Módosított I. Kiadások Eredeti előirányzat 215 adatok eft-ban Módosítás I.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám MAGYAR KÖZLÖNY 47. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. március 29., csütörtök Tartalomjegyzék 63/2018. (III. 29.) Korm. rendelet A felszámolás alatt álló SZEVIÉP Szerkezet- és Vízépítő Zártkörűen Működő

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 50/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. február 16-i ülésére Tárgy: Javaslat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap

Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap Alap fejezet száma és megnevezése: 68. Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap Alap felett rendelkező megnevezése: Alapkezelő megnevezése: Nemzetgazdasági miniszter Magyar Államkincstár

Részletesebben

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár

Fiatal gazdák az állami. Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár Fiatal gazdák az állami földbérleti rendszerben Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár A magyar mezőgazdaság számára a legfontosabb piac a helyi és a hazai piac. Olyan fejlesztések és beruházások

Részletesebben

I.mérleg Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás évi tervezett mérlege

I.mérleg Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás évi tervezett mérlege I.mérleg Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás 217. évi tervezett mérlege Bevételek Eredeti előirányzat 217 Kiadások adatok eft-ban Eredeti előirányzat 217

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) ,

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) , Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu Készítette: Hamar Tünde pü. előadó ELŐTERJESZTÉS Az önkormányzat

Részletesebben

A Társulás évi összesített bevételeinek előirányzatai megtalálhatók az 1. számú melléklet 1. számú táblázatában.

A Társulás évi összesített bevételeinek előirányzatai megtalálhatók az 1. számú melléklet 1. számú táblázatában. KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KAPUVÁR, FŐ TÉR 1.. napirendi pont KAPUVÁR-BELEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK JÓVÁHAGYÁSA A 2014. évi költségvetés összeállításánál

Részletesebben

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére

Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére 1 Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. szeptember 27-i ülésére 202/2012. (IX.27.) sz. előterjesztés Tárgy: I. Javaslat Budakalász Város Önkormányzat 2012.

Részletesebben

Indokolás. Előirányzat felhasználása Forrás megnevezése (ezer Ftban) A pénzeszközök forrása. Felhasználás megnevezése Összeg

Indokolás. Előirányzat felhasználása Forrás megnevezése (ezer Ftban) A pénzeszközök forrása. Felhasználás megnevezése Összeg E L Ő T E R J E S Z T É S Felsőszölnök Község Önkormányzata 2016. február 11-én tartandó képviselő-testületi ülésére. Tárgy: Javaslat Felsőszölnök Község Önkormányzata 2015. évi költségvetésnek módosítására.

Részletesebben

2012. évi. törvény. I. Fejezet A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA

2012. évi. törvény. I. Fejezet A ÉVI KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS VÉGREHAJTÁSA 2012. évi. törvény a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvény végrehajtásáról Az Országgyűlés az Alaptörvény 36. cikk (1) bekezdése alapján az államháztartás 2011. évi

Részletesebben

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) ,

Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) , Fax: (99) , Nagycenk Nagyközség Önkormányzatának Polgármestere 9485 Nagycenk, Gyár u. 2. : (99) 532-030, Fax: (99) 360-012, E-mail: polgarmester@nagycenk.hu ELŐTERJESZTÉS Az önkormányzat és szervei 2018. évi költségvetés

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYAR KÖZLÖNY 126. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. augusztus 8., kedd Tartalomjegyzék 1496/2017. (VIII. 8.) Korm. határozat A 2017. évi határátlépéssel járó csapatmozgások engedélyezéséről szóló

Részletesebben

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete

Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2019 (II.14.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Celldömölk

Részletesebben

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő testületének 2013. szeptember 5 ei munkaterv szerinti nyílt ülése

Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő testületének 2013. szeptember 5 ei munkaterv szerinti nyílt ülése ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: E-135 Tárgy: Az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II.11.) önkormányzati rendeletének 3. sz. módosítása Előterjesztő neve: Bencsik Mónika polgármester

Részletesebben

B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat 2014. évi előirányzat

B E V É T E L E K. Sorszám Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat 2014. évi előirányzat 1.1. melléklet a 8/2014.(VI.18.) önkormányzati rendelethez Sokorópátka Község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2014. évi előirányzat

Részletesebben

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Orfalu Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2015. (II.16.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2015. évi költségvetéséről Módosítva a 7/2015. (IX.30.) és az 1/2016. (II.21.) önkormányzati

Részletesebben

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Felsőszölnök Község Önkormányzata képviselő-testületének 2/2016. (II.20.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Módosítva a 6/2016.(X.29.) önkormányzati rendelettel. (Egységes

Részletesebben

Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez

Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez Győrújbarát Község Önkormányzat2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK 1.1. ÖSSZEVONT melléklet a.../2015. MÉRLEGE (...) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2015. évi Ezer forintban 2015.

Részletesebben

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám

2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Sorszám B E V É T E L E K 1. melléklet a 2/2015. (II. 19.) önkormányzati rendelethez 1.1. sz. táblázat Csatka község Önkormányzat Ezer forintban 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Bevételi jogcím 1 2

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET február 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET február 14-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 42/2013. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. február 14-i ülésére Tárgy: Javaslat az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény

Részletesebben

Előterjesztés. a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról

Előterjesztés. a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról Előterjesztés a bicskei 1276 hrsz-ú ingatlan állami tulajdonba adásáról 1. előterjesztés száma: 245/2016 2. Előterjesztést készítő személy neve: Soós Attila 3. előterjesztés készítésében közreműködő személy

Részletesebben

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat Ezer forintban. 2014. évi. Sorszám Bevételi jogcím Eredeti előirányzat. Módosított előirányzat.

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat Ezer forintban. 2014. évi. Sorszám Bevételi jogcím Eredeti előirányzat. Módosított előirányzat. 1.1. melléklet a 15/2015. (V. 22.) önkormányzati rendelethez Kazincbarcika Városi Önkormányzat 2014. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím Eredeti

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K

Tiszacsécse község Önkormányzat 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K Tiszacsécse község Önkormányzat 1.melléklet a 4/2014. (III. 11.) önkormányzati rendelethez 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK BEVÉTELE ÉS KIADÁSA B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi

Részletesebben

á á Ö á é ő ü é ö á á é ö é é é ő í í é é ő ü á ö é é á á á ö é í á ö á ő ó ó é ö é é é á á á ó ó ó é ö é é é á á á á á ó ó ó ö é é á í ó ő ő á é á ö í á é ö é é é őó ó é ö é é é ő ő é ö é őí á á ö é é

Részletesebben

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének Hatályos:2014-03-04 -tól Encsencs Község Önkormányzata Képviselő-testületének - az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 3/2013. (II.20.) önkormányzati

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP

ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 3/2019. Tárgy: Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzatának 2018. évi költségvetéséről szóló 4/2018. (II. 23.) önkormányzati rendeletének 4. sz. módosítása Előterjesztő neve:

Részletesebben

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1994.(V.4.) számú RENDELETE A lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről (egységes szerkezetben) 1 Budapest

Részletesebben

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 11 i ülésére

Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 11 i ülésére Előterjesztés Vaszar Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 11 i ülésére Tisztelt Képviselők! Az Vaszar Község Önkormányzat 2015. évi zárszámadásának elfogadásának megelőzően szükséges

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Orfalu Községi Önkormányzat 2016. február 12-én tartandó képviselő-testületi ülésére. Tárgy: Javaslat Orfalu Községi Önkormányzat 2015. évi költségvetésnek módosítására. Tisztelt

Részletesebben

Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25-ei soros ülésére

Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 25-ei soros ülésére ELŐTERJESZTÉS Alcsútdoboz Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-ei soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Döntés Cserna LajosGyörgy Alcsútdoboz, Szabadság u. 161. szám

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 8/2016. (II.15.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2016. évi költségvetésének megállapításáról

Részletesebben

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat képviselő-testületének 1/2016.(II.11.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről Ganna Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT

VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT VESZPRÉM MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT HATÁROZAT Szám : 10/2015. (II.25.) MRNÖ határozat Tárgy: Döntés a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi költségvetésének megállapításáról

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya

1. A rendelet célja és hatálya Albertirsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2015. (II.27.) önkormányzati rendelete, a 21/2015.(VI.26.) ök. rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege a mezei őrszolgálat létesítéséről,

Részletesebben

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2014. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 9 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3. oszlop 12. sor 1. sz.

Részletesebben

Tisztelt Lakosság, Földtulajdonosok, Földhasználók!

Tisztelt Lakosság, Földtulajdonosok, Földhasználók! Tisztelt Lakosság, Földtulajdonosok, Földhasználók! Szeretném felhívni figyelmüket a mező- és erdőgazdasági művelés alá eső területek forgalmára, valamint azzal összefüggésben az elővásárlási/haszonbérleti

Részletesebben

Új Széchenyi Hitelprogram. Kamatok, díjak és egyéb költségek

Új Széchenyi Hitelprogram. Kamatok, díjak és egyéb költségek Hirdetmény Új Széchenyi Hitelprogram Pénzügyi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság hivatalos tájékoztatója az ügyfeleknél alkalmazott kondíciókról, kamatokról, díjakról, jutalékokról egységes

Részletesebben

az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Gomba Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 10.) rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól /Egységes szerkezetben a 22/2012. (IX.13.), a 23/2012.(XI. 23.),

Részletesebben

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 1. oldal 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet a környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgálatával kapcsolatos

Részletesebben

Iromány száma: T/5166. Benyújtás dátuma: :20. Parlex azonosító: 1ITT5T690001

Iromány száma: T/5166. Benyújtás dátuma: :20. Parlex azonosító: 1ITT5T690001 Iromány száma: T/5166. Benyújtás dátuma: 2019-03-11 14:20 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1ITT5T690001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Törvényjavaslat benyújtása Benyújtó:

Részletesebben

A rendelet egységes szerkezetbe foglalva március 30-án. Bertóthyné Csige Tünde jegyző

A rendelet egységes szerkezetbe foglalva március 30-án. Bertóthyné Csige Tünde jegyző A rendelet egységes szerkezetbe foglalva 2016. március 30-án. LÉTAVÉRTES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 3/2015. (II.16.) számú rendelet Létavértes Város önkormányzatának és intézményeinek 2015.

Részletesebben

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat

Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat a.../2017. (V. 29.) sz.zárszámadási rendelethez Szajol Községi Önkormányzat 2016. évi Költségvetési bevételek és kiadások előirányzat csoportok szerint, közgazdasági tagolásban Megnevezés Eredeti előirányzat

Részletesebben

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2015.(V. 5.) önkormányzati rendelete

Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2015.(V. 5.) önkormányzati rendelete Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2015.(V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2014. évi költségvetésének végrehajtásáról Ötvöskónyi Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként

Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként Az önkormányzat és költségvetési szervek bevételei forrásonként 1-A sz. melléklet ÖSSZESEN I.: MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 4 196 644 4 621 033 INTÉZMÉNYI MÛKÖDÉSI BEVÉTELEK 424 389 1 192 040 1 616 429 Hatósági

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012. (III.1.) sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Cserszegtomaj Község Önkormányzatának

Részletesebben

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE

ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 6/2013. (VI. 25.) OBH utasítása a 2013. évi fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzatról Az államháztartásról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Tárgy: Az önkormányzat saját bevételei és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei a költségvetési évet követő három évben Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

2015 PMINFO - III. negyedév

2015 PMINFO - III. negyedév A megye megnevezése, székhelye: Irányító szerv:.................. számjel 733315 1254 17 0403 841105 PIR-törzsszám Szektor Megye PÜK Szakágazat A költségvetési szerv megnevezése, székhelye: 7132 Bogyiszló

Részletesebben