Szakmai beszámoló. Rostock. Nagy Adrienn EGA. 14.

Átírás

1 Szakmai beszámoló Rostock Nagy Adrienn EGA. 14.

2 Nagy örömmel töltött el, amikor megtudtam, hogy a nyári gyakorlatomat Németországban tölthetem. Az utazásra augusztus 5-én került sor. Reggel fél 9-kor volt a gyülekező a Liszt Ferenc reptéren. Tanárnő segített a csomagfeladásban, és a helyfoglalásban. Az indulásig még volt másfél óránk, így addig a reptéren sétálgattunk, vásároltunk, csoportképet készítettünk, majd elérkezett a beszállás ideje. Nagyon izgultam, hiszen ez volt az első repülésem, még repteret sem láttam, csak filmekben. Nem féltem, annál inkább izgultam, szerencsére egy kupacban ültünk, így tudtunk beszélgetni, adni egymásnak az energiát. A gép hamar megtelt, majd szépen lassan elindultunk. Hihetetlenül jó érzés volt a felszállás pillanata és a levegőben töltött másfél óra. Felhők között is repültünk, majd feljebb is mentünk. Útközben kaptunk innivalót és egy kis édességet, majd nem sokkal később megérkeztünk Berlinbe. A leszállástól egy picit féltem, de nem sokat lehetett belőle érezni. Nagyon örültem, hogy már Németországban vagyunk. Egy busz várt minket, ami elvitt a terminálig, ahol felvettük a csomagokat és indultunk is az Alexanderplatz-ra, ahol a busz érkezéséig körülnézhettünk, ettünk, ittunk, vásároltunk. Fél 5 körül megérkezett a busz, amivel Rostockba utaztunk, kb 3 órás út volt, amit zenehallgatással töltöttem, mivel nem tudtunk egymás mellé ülni és beszélgetni. Szerencsére volt wifi a buszon, így tudtam jelezni az itthoniaknak, hogy épségben megérkeztünk, sajnos hálózatom nem volt, így az 1 hónap alatt csak más telefonjáról tudtam életjelet adni, és persze ha volt wifi, akkor online. Megérkeztünk Rostockba, ahol a Tanárnő vett nekünk jegyet a villamosra, 50 perces utazás után megérkeztünk Warnowallee-ba, ahol a szállásunk volt, megkaptuk a szobakulcsokat és a belépőkártyát. A szobánk a 11. emeleten volt, 2-en voltunk 1 szobában. Én a Port Viktóriával voltam egy szobában. A szobánk szép volt, a kilátás pedig gyönyörű! A második dolgunk a szoba és a kilátás lefényképezése volt, és a mosdó-fürdőszoba csekkolása.

3 Miután kipakoltunk, megnéztük egymás szobáit, majd nem sokkal később megismerkedtünk pár szintén Erasmusos magyar diákkal, akik szintén azon a szinten voltak. Örültünk nekik, így nem éreztük magunkat egyedül. Javarészt kiskorúak voltak, így a tanáraik is ott voltak pár szobával arrébb. Mivel nem sok étel maradt nálunk, így lementünk a szállással szembeni Netto-ba, ahol bevásároltunk. Este átjöttek még páran ismerkedni, beszélgettünk. Voltak, akik Erdélyből jöttek, ők 2 hónapig voltak Németországban. Viszonylag hamar lefeküdtünk, mert fáradtak voltunk, és másnap korán kellett kelni. Szombaton városnézésre mentünk a Tanárnővel. A mentorunkkal, Eddával a városközpontban találkoztunk, nagyon szimpatikus hölgy volt, elmagyarázott minden fontos tudnivalót, megmutatta, hogy kihogyan tud eljutni a munkahelyére. Egy-két munkahelyre el is vezetett minket. A program után a maradék szabadidőnkben a szálláson voltunk, főztünk, ettünk. A vasárnapot megkaptuk szabadnapnak, ezt, és a jó időt kihasználva elmentünk Warnemündébe a strandra. Életemben először láttam a tengert, eszméletlenül fantasztikus érzés és látvány volt. Homokos tengerpart, langyos szellő, sok gyermek a homokban és a vízben, zene... majdnem elsírtam magam. Megvártuk a naplementét, majd visszamentünk Warnowallee-ba, vásároltunk, és a maradék pár órában beszélgettünk, készülődtünk a hétfőre. A hétfői nappal elkezdődött a munka. Az AWO központba mentünk a tanárnővel és Eddával, ahol a munkahelyekről eljöttek hozzánk a főnökök. Bemutatkoztunk, elmondták, hogy mik a szabályok és elvárások, majd autóval elvittek minket az intézményekbe. Ketten voltunk 1 munkahelyen, de a munkahelyen belül külön tettek minket. Ezt megelőzően az intézményvezető helyettes fogadott minket, elintéztük a papírmunkát, megkaptuk a szekrénykulcsokat, kitűzőt, majd megmutatta, hogy merre kell menni a villamosmegállóhoz, el is kísért minket. Miután visszaértünk a munkahelyre, át kellett öltöznünk, és megmutatta, hogy ki melyik szinten lesz. Én a 2. emeleten voltam. A főnővér megmutatta, hogy azon belül hányas részlegen leszek. Először a 10-es részre kellett mennem, ahol pont ebédosztás volt. Bemutatkoztam az ápolónak, akit Tomasnak hívtak, nagyon rendes és segítőkész volt. Elmondtam neki, hogy nem nagyon megy még a német, amit megértett, és kézzel-lábbal mutogatott, ha kellett. Vele voltam az első 3 napban. Ebben az

4 1 hónapban a 11-es részen voltam. Minden részen 10 gondozott van, általában koedukáltan voltak az idősek, de itt csak nénik voltak. A 10 néniből 6 tolószékes volt és ebből 2 cselekvőképtelen, Őket etetni, pelenkázni és fürdetni kellett. Általában minden nap vagy minden 2. nap más gondozó volt, így az elején egy kicsit nehéz volt a dolgom mind a nyelv miatt, mind az alkalmazkodás miatt. Az első 3 napban csak figyelhettem, segíthettem az ápolónak, önálló munkát nem végezhettem. Csütörtökön reggel már egyedül tisztázhattam egy néni, persze folyamatosan benézett az ápoló, hogy minden rendben van-e, délben pedig egyedül etethettem egy demens nénit. Pont akkor jött be a Tanárnő megnézni a munkahelyet, és látta, ahogy etetem a nénit. Tanárnő elmondása szerint nagyon jókat mondtak rólam, megvoltak elégedve velem és a munkámmal. Minden nap reggel fél 7-től délután 3-ig dolgoztam. A bejárással nem volt gond, kb 40 perc villamosozás és 10 perc séta után időben beértem. A munkát menetrendszerűen kellett végezni. A gondozottakat sorrendben kellett tisztázni. Megkönnyítették a munkánkat a jelzőlámpák, amik a szobákban voltak felszerelve, így, amikor bementünk valakihez, meg kellett nyomni egy gombot, a lámpa zölden világított és időnként sípolt, így könnyen megtaláltuk egymást a nővérrel. Ha egy néni a fürdőszobában volt, és segítségre szorult, meghúzta a nővérjelzőt, a nővér zsebében lévő telefon csörögni kezdett, ami kiírta, hogy ki jelzett és hányas szobából, a szobánál lévő lámpa pedig rózsaszínen világított, ami azt jelentette, hogy a fürdőben van. Ha pirosan világított a lámpa, akkor a szobában volt. Nagyon tetszett ez a modern technika és minden más is, ami az épületben volt. Nagyon modern segédeszközök álltak rendelkezésre, az épületben orvosok is voltak. Az egész épület mozgáskorlátozott barát volt. Mindenkinek saját szobája volt saját fürdőszobával, amit a gondozók takarítottak hetente többször. A gondozók nagyon komolyan vettek mindent, ami jó érzéssel töltött el, mert itt tényleg számít az ember, akármilyen beteg és idős. A másik dolog, amire felfigyeltem, hogy itt nem szobaszám vagy ágyszám alapján azonosítják a gondozottat, mint itthon a kórházakban, hanem a nevükön szólítják őket, pl. Frau Voss, Frau Kubat... A munkájukat teljes lelkesedéssel végzik, úgy bánnak velük, mintha a gyerekeik lennének. Egy ilyen környezetben és ilyen emberekkel a legjobb dolgozni, itt ki tudtam teljesedni, egy percig sem szorongtam, stresszeltem, pánikoltam. Mindig volt egy vagy

5 több kedves szavuk hozzám a nővéreknek. Ahogy teltek a napok, egyre több dolgot csinálhattam egyedül. A hónap közepén már 4 nénit is tisztázhattam reggelente, ami a következőkből állt: ébresztés, felültetés az ágyon ha kellett, akkor átültettem a tolószékbe, és bevittem a fürdőszobába átültettem a wc-re, a dolga végeztével pedig a mosdató székbe általában reggel nem kellett zuhanyoztatni, csak mosdatni igény szerint testápolót is használtam és egyéb szépségápolási szereket/krémeket ezt követően felöltöztettem, megfésültem, megmostam a fogát/protézisét visszaültettem a tolószékbe, és kivittem az étkezőbe rendbe tettem a szobájukat(ágyneműcsere, ágyazás, szellőztetés, elpakolás) A cselekvőképtelen nénikkel több munka volt, mert ott az ágyban kellett mosdatni, pelenkázni, öltöztetni, majd átültetni a tolószékbe. A tisztázással 8 órára végezni kellett, utána reggelit kellett osztani, amit korán reggel a szakács elkészített számukra névre szólóan. A főnővér osztotta a gyógyszereket, és akinek kellett, beadta az inzulinnal együtt. Kiosztottam a kávét, teát és amíg ettek, ki kellett takarítanom 1-2 szobát. A nap többi részében előkészültünk az ebédhez, akit kellett, megetettünk, ebéd után a legtöbb néni bement a szobájába pihenni, voltak, akik kimentek az erkélyre beszélgetni. Fél 1-től 1-ig volt ebédszünetem, az otthonban kaptam ebédet, ami nagyon finom volt, nagyon gusztusosan tálalták és jó nagy adagot adtak. Ebéd után 1 órától ¾ 3-ig egyedül voltam, figyelnem kellett a nővérhívókat, fogadnom kellett a hozzátartozókat és elő kellett készülnöm az uzsonnához. Ez az otthon állatbarát, heti több alkalommal megjelent egy idősebb tacskó, aki előszeretettel ment oda az idősekhez, és persze hozzám is. Délután 3-kor megérkezett a váltás, így hazamehettem. Többnyire ezekből álltak a napjaim az otthonban. Szabadidőnkben rengeteget sétáltunk a városban, nagyon sokszor voltunk Warnemündében a strandon. Első hét csütörtökön

6 megkezdődött a Hanse-Sail fesztivál, ezen a napon munka után elmentünk hajókázni a többi Erasmusos csoporttal és Eddával. Nagyon szép volt a kikötő a tengerről. A második szombatunkon elmentünk Tanárnővel Rügen szigetére, ahol sokat sétáltunk, szerencseköveket gyűjtöttünk, sokat fényképeztem. Amíg tartott a fesztivál, minden nap kimentünk a kikötőbe, kipróbáltunk pár játékot, vettünk 1-2 szuvenírt, nagyon jó volt! A 3. hétvégénken elmentünk az állatkertbe, bő 6 órás sétával megjártuk az egészet. Nagyon szép volt, egyedi elrendezéssel és dekorációkkal, sok olyan állatfajjal büszkélkednek, ami nálunk nem található meg. A következő hétvégén Dániába mentünk. Már nagyon vártam ezt az utazást, hiszen ez volt az első igazi hajózásom a tengeren és úgy általában. Körülbelül 2 órás volt az út, addig felfedeztük a hajó belsejét, ahol minden volt, bolttól kezdve a kávézóig... Dániában nem sok időt tudtunk tölteni, így egy gyors városnézés és szuvenír beszerzés után megtaláltuk a tengerpartot, ahol leültünk pihenni, enni, medúzákat fényképezni, majd késő délután visszaindultunk a kikötőbe a hajóhoz. Az utolsó hét a búcsúzásról szólt. A pénteki nap nagyon szomorú volt, hiszen egy általam is gondozott néni eltávozott az élők sorából. A munkaidőm vége felé megkínáltam a nővéreket az általam készített kókuszgolyóval, majd megkért az egyik nővér, hogy írjam alá az elhunyt néni emlékalbumát. Ez nagyon megtisztelő volt számomra. Nagy sírások közepette végleg elköszöntem a lakóktól és a gondozóktól. Úgy gondolom, hogy ezt az egy hónapot maximálisan kihasználtam. Rengeteg élményt, tapasztalatot, tudást szereztem, és nem utolsó sorban rengeteget fejlődtem. Az itt megszerzett ismereteket alkalmazni fogom a mindennapi életben, tanulmányaimban és a munkámban. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, és a sok segítségért, amit itthon és Németországban kaptunk. Szeretném megköszönni, hogy az Erasmus+ programban résztvehettem, és a nyári szakmai gyakorlatomat Németországban tölthettem. Remélem, hogy lesz még ilyen alkalom. Egy életre szóló élmény volt!