A községi erdők kezeléséről.
|
|
- Amanda Elvira Deákné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A községi erdők kezeléséről. (Nógrádmegye északi vidékein.) Hogy az erdők általában, de főleg hazánk északi vidékein, az e vidéken laké népnek valódi áldását képezik, azt alig kellene bizonyítgatni, mert hiszen nemcsak termőföldeinket védik meg az elemi viszontagságok ellen, de e mellett aniarhatenyésztést is lehetővé teszik : akkor a legelőt ép ugy, mint a téli takarmányt szolgáltatván. Hogy pedig a marhatenyésztés a felső vidéki lakosoknak tekintélyes jövedelmi forrása, azt mindenki belátja, kinek az ottani viszonyokat tanulmányozni alkalma nyillott. És mégis! épen e nép az, mely eme formaliter áldásnak nevezhető momentumot talán kevésbé tudja megbecsülni, mint az alföldön lakó, ki szalmával kénytelen tüzelni; ugyanis félreismerve tőkéjének, vagyonának értékét és jelentőségét, oly gazdálkodási módot folytat, melynek egyedüli vége, mi sem lehet más, mint az erdők bizton bekövetkező devastatiója. Ily situatiókkal szemben, csak hálával lehetett fogadni a szakszerű" honatyák által alkotott erdőtörvényt! Távol legyen tőlem azt mondani, miszerint az ecseteltem vád valamennyi községünket terheli; de a mennyiben széles körben körültekinteni alkalmam volt, azok mindegyikéről konstatálhatom, hogy eljárásaik valóban..tanulmányra méltók." Kár, hogy az ilyeténképen kezelt erdők látása a legkellemetlenebb benyomást gyakorolja a nézőre, még akkor is, ha ez az erdők mikénti kezeléséről csak némi tájékozással bir is, az tiszta tény; hogy
2 aztán mily fejcsóválást idéz elő az erdésznél, kinek pedig feladatát, éppen az erdők tenyésztése és ápolása kell hogy képezze, azt szólónak sajnos volt alkalma tapasztalni. A községeknek többnyire jó zárlatu és a vágatási kort elért tölgy- és bükkszálerdők jutottak osztályrészül; ezt eléggé mutatják a helyenként még fennálló, avagy a már letarolt erdők hátrahagyott tuskói. S mit tettele ezekkel az egyes községek? Siettek elpusztítani! Nem mondok valótlant, s távolról sem nagyitok, ha állítom, hogy az erdők minden rendszer nélkül, a szálaló vágáshoz hasonló módon kezeltettek, vagy jobban mondva, pusztíttattak. Erről bizonyságot tesznek az egyes községeknél még fenmaradt állabok. Ez üzemmód mellett igaz, hogy az illető községek minden egyes tagja, az erdő azon részében, hol neki éppen tetszett és annyi szálfát ejtett, a mennyi szükségletének fedezésére elégséges volt, de mindemellett mégis meg volt, bár nem mindenütt kellő számban, de legalább helyenként és részben, a talaj beárnyékolására és termőképességének megvédésére szükséges famennyiség, tehát leginkább az állab és csak kisebb mértékben szenvedett ennek talaja. Sietek megjegyezni azonban, hogy az előbb jeleztem módon, főleg az épületi- és egyéb haszonfa lett kihasználva, és csak midőn ez már fogytán volt, kezdődött a tűzifa kihasználása, és ezzel együtt az erdők minden kritikán aluli pusztítása. Természetes, hogy egy község faszükséglete a leg- I több esetben sokkal nagyobb, hogysem azt a neki jutott I szükségleteihez mérten csak csekély terjedelmű erdő fedez- I
3 hetné. De ők a szükségletet nem csak fedezni, hanem a vaspályaépitéssel ellátott kedvezőbb értékesítési viszonyok következtében, abból még eladni is akartak, s mit tettek? Azt, hogy most már nem elégedtek meg a szálaié vágással, hanem látván a nagyobb erdőbirtokosok tűs erdeiben alkalmazott taroló vágást, kik itt jegenye-, lúcz- és vörösfenyővel ismét szép értéseket telepitettek meg, ők is hozzáláttak a mesterséges felújítás nemes szándékával, az erdőhasználat jeleztem módjához. A vágatási módot ők hát hűen utánozták, de a felújítás mindeddig csak oly pium desiderium maradt, miből lesz - a factum, az ismét jóakaró szándék csak! Jött azután az ertvényezési munkálatokhoz szükséges költségek meg nem szavazása; a községek elöljárói méltóztattak azzal indokolni, hogy Istenben megboldogult elődeik, sohasem ültettek vala erdőt, és mégis volt nekik elég. Továbbá, hogy jelenleg ültetnek ugyan egyes uradalmaknál s ennek daczára sincs ott sem erdő, legalább nem olyan van, a miről szoktak volt vágni elődeik, a mikor is egy-egy szálfa 8 10 ölet is adott. A sok vitatkozás vége tehát mindig egy és ugyanazvolt, t. i. ha a jó Isten akarja, és a hol akarja, ott leszen, a hol pedig nem akarja, ott erdő többé nem leszen. Ergo: nem kell erdőt mesterségesen tenyészteni, majd az áldott természet gondoskodik róla egyszer-másszor! E feltevés ugyan helyes volna akkor, ha oly állabokat vágnánk, melyeknek visszamaradt tuskói még sarjadzási képességgel birnak, és ha a letarolt terület tilalom alá vétetnek. De helytelen akkor, a midőn kevés kivétellel,
4 szálerdőüzemben kezelt és ebben a fordakort elért, vagy ezt túlhaladt állabokról van szó. Ehhez járul még azon körülmény is, hogy e szó: tilalom", a falusi elöljárók szótárában nem is foglaltatik, és az egész erdőterület minden kivétel nélkül legeltetési czélra használtatik. Tly körülmények közt sem az emberi kéz, sem pedig a természet nem képes erdőt létesíteni! és csak a mesebeli tündérek honában lehetne szó erről, nem pedig c földön, hol csodák már nem történhetnek! Az erdei legeltetés két részre oszlik: nyárira és télire, s ha már az első is káros a fiatalosokra, úgy százszorta károsabb az utóbbi. Mert míg az elsőnél a legelő szarvasmarha, juh stb. kedvező időjárás esetén megtalálja a táplálkozásához szükséges füvet, addig télen, hófedte legelő mellett, egyenesen a fák fiatalabb galyai, avagy a tüskék fiatalabb sarjainak lerágására van utalva, a mit azután ritkán, vagy éppen soha sem mulaszt el. Természetes, hogy ez alkalommal a fának mindég legfiatalabb hajtásai esnek a legelő nyájaknak áldozatául, miáltal a fának növése rendkivül akadályoztatik s a legtöbb esetben elcsenevészik. A legkárosabb befolyással volt azonban az erdőgazdaságra, az itt nagyban dívó kecsketenyésztés. Ezek legeltetése a községek által a múltban nem tiltatott és ma sem tiltatik; sőt az egyes, nagyobb erdőbirtokosok erdeiben is, hol a községek legeltetési jogot béreltek volt, megengedtetett, és csak pár évvel ezelőtt állott be ez utóbbi helyekre nézve az általános tilalom, és igen helycsen, nagy szigorral fenyíttettek az e tilalmat áthágok. Jelenleg egyes községekben a kecskék már egészen eltűntek, s az ember bizvást azt hinné, hogy ez állatok
5 a föld kerekségén már nem is léteznek. De csalódik az ily könnyen hivő, mert számos községbon ismét egész nyájakat láthatni, a mint ezek egyes fiatalosokat meglepve, pusztítnak mindent, mi utjokba jő, s határozottan merem állítani, hogy ilyetén, a fiatalosoknak a szarvasmarha és kecske általi lerágatása az oka azon sajnálható körülménynek, hogy e vidéken igen gyakran láthatni jobb minőségű erdőtalajon is, egészen törpe növésű vagy elcsenevészett állabokat. Egynéhány az előbb jeleztem éves állabokban próbákat téve, ezek a következő eredményhez juttattak : I. oszt. talajon az évi átlagnövedék köbm.» ))» n» 1 -io 1 ^-20» A fent kitett köbtartalmaknak alig 33% hasáb- és dorongfa, míg 67% galy- és tuskófa. A mint ez állabok fiatalabb korosztályai erről tanúskodnak, a növés 20 évig rendkívül lassan halad, és csak ezen kortól kezdve észlelhető gyorsabb növés és igy nagyobb évinövedék; a szomszédos, mert jobban kezelt állabok pedig, éppen az ellenkezőről tesznek bizonyságot. A taroló vágások alkalmazása, nagyobb lejtekkel bíró hegyoldalokon, már is jelentékeny károkat okozott; mert ennek talaja az itt legelő marha által, nedves időjárás alkalmával feltapostatván, a vízmosásoknak ut nyittatott, ugy hogy jelenleg már nagyobb területek is összevissza szaggatva vannak, és jó időre vagy éjien véglegesen is, termőképtelenné tétettek. A csekély rétegű erdőtalaj termőföldje pedig a vizámra által igen sok helyt elmosatván, csak annak kőalap-
6 zata maradt meg, melyen ertési munkálatok egyelőre szintén nem eszközölhetők. A hol az elemi károk nem ilyeténképen nyilvánulnak, ott a tarolóvágások által okozott kár abban nyilvánul, hogy a talajnak több évi szabaddá tétele által, annak termőképessége nagyrészben elenyészett, és a legelőmarha által oly keményre tapostatott, hogy értések telepítése nagyobb áldozatok utján lcend csak eszközölhető. S mily chiméra! A községi erdők felügyelete e hite. 1-1)0 11" világban a legtöbbször a kegyes Mindenhatóra van bizv^a; vagy ha nem: oh akkor még inkább csehül állunk. Mert akkor, igen akkor borzasztó dolog történik; tudniillik egy két és fél százados flintát" a vállára akasztanak valakinek, annak a valakinek aztán a ruházatra, családfentartásra adnak mentül több semmit, s annál kevesebb fizetést; no de aztán czime van szép : csősz, máskép bakternek is lehet elkeresztelni; mert hát c csodaalkotmány már hogy az a kerülőféle csépel, arat, levegő után kapkod - nappal, mondjuk mindent tesz, csak az erdőre nem ügyel, éjjel pedig jól alszik; hisz igaz, váljék egészségére! csakhogy az e fajta specialisnmsok szegény ördögök is, s mert ördögök, hát furfangosan is cselekszenek, t. i. jól becsukják árva pár szál szempillájukat, mikor látni kellene! S mert nem láttam, hát nem láttam, ergo nem láttam! * Hű képét vázoltam fentebbi soraimban, a mai napság divó gyönyörűséges és tanulmányozásra méltó" községi erdőkezelésnek. EKDÉSZETI LAPOK. 1
7 Hja, mondaná valaki: ez mind igaz! de hát mit kell tenni?! Quid faciendum est? én is ezt kérdem. S mert erős hitem és szilárd meggyőződésem, hogy magból válik a, terebélyes bükk, és több egyedből származik nagyobb quantum : épp azért tudom azt is, hogy az egyesek vagyoni jóléte képezi alapját egy állam boldogságának. Az egyesek vagyoni jóléte, de legalább is existentiális biztonsága mindenesetre az. mi a megelégedést előidézi; mely aztán SZÍVÓS kitartást a munkálkodásban, a másik tulajdona iránti tiszteletet, s végső hatásában a törvények iránti nemes odaadást is eszközli. S éppen azért ezen szándékom, hogy az oly vidéken, hol mint ezikkcm elején jeleztem volt, a mellett, hogy jövedelmi forrást képez az erdő, jól vezetett gazdaság mellett az még áldássá is válhatik, a vagyoni jólét egyik forrását megmenteni a catastrophától s kedvezi") stádiumba juttatni, néhány positiv javaslat által megkísértsem. Beszélhetnék arról az eléggé nem méltányolható behatásról, mit a.z erdők általában a klímára, a nedvesség! s igy a tenyésztési viszonyokra is gyakorolnak; de minek a tenger vizébe folyadékot önteni? Mellőzve a szélesebb körű indokolást, csak magukat a positiv javaslatokat sorolom fel ez alkalommal, megjegyezvén eleve is, hogy alkalomszcrüleg javaslataim indokolásával épen nem fogok késni. Szerény véleményem szerint a községi erdők kezelése olyaténképen volna eszközlcndő : a) hogy tekintettel azok tartamosságának megőrzéseés a felújítás biztosítására nézve, oly gazdálkodási mód
8 választassák, mely a legelő használatot is biztosítsa. És szerintem ott, hol egyéb körülmények határozólag nem lépnek fel, a sarj erdőgazdaság; b) az erdőtisztek és erdővédszemélyzet olyatén javadalmazása, hogy ezek tisztök-, illetve állásukhoz méltón élhessenek meg és existentiájuk egyáltalán biztosittassék. Fogassy Gyula, sen. uradalmi körerdész. Adatok a cserszömörczéről. Az annyi per tárgyát okozott cserszömörczére (rhus coriaria) kénytelen vagyok visszatérni, miután közelebbről kaptam meg ezen növény csersavtartalmáról a tudósítást. Eszerint a csertartalom a, levelekben 17%,.a héjban 7%, a fában 3%. Ha összehasonlítjuk ezt a tölgy héjáról általam közlött adatokkal, akkor azt találjuk-, hogy a héj csersavtartalma nem jobb amazénál, sőt a jobb helyekről származottál összehasonlítva, 2 3%-al alantabb áll. Tekintetbe veendő azonban, hogy a fácskák, melyekről a próba vétetett, magas fák által környezett oly tisztáson álló iskolában termettek, a mely a nap nagyobb részén át árnyékban állott, hogy t. i. a nyári túlságos forróság ellen védve legyenek a csemeték. Pinus csemetekerteket u. i. igen szépeket látott a birtokos gróf több helyen, s az ő kívánatára készült az iskola, s az erdész oda vetette el a szömörczemagot. A csemeték az első télen egészen visszafagytak, és nem is voltak vastagabbak az irónnál, de második évben
frt. Egy m s bükkhasábtüzifa tölgy- és szilhasáb tűzifa gyertyánhasáb tűzifa... 4
tartják valószínűleg megfertőztettetett általuk a kert egész talaja. Ennek következtében nem maradt más hátra mint az egész csemetekertet más tiszta talajra áthelyezni a hol mint remélem már a folyó évi
= 2 szem. A fapiaczról. Márcz. 7-én, tehát 7 nap múlva = 50 szem semmi semmi. 8-án, 8 n 71 = án, én. r> n 71 = 13.
8-án 8 n 71 = 18 Jí 10-én. * 10 71 7) 71 13-án 13 ti 7) Ti = 2 szem 14-én. r> 14 7) 71 = 3 szem 10. n 16-án n 16 7> r> = 5 31 n 17-én Ti 17 71 7! = 6 22 Ti 19-én 19 11 n 71 = 13 7! 6 23-án. 23 7) 7) 7}
Erdei élőhelyek kezelése
Erdei élőhelyek kezelése Pro Silva. Dr. Katona Krisztián SZIE VMI Út a szálalásig Szálalás úttörői a francia Adolphe Gurnaud (1825-1898) és a svájci Henri Biolley (1858 1939) voltak. Dauerwald, az örökerdő
A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető
Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály 1055 Budapest, Kossuth L. tér 11. A folyamatos erdőborítás igazgatási vonatkozásai Lapos Tamás erdészeti osztályvezető Erdőgazdálkodás
Vasutkocsi készitő gyár csupán Boroszlóban van 4, gépgyár
54 üvegcsiszoíó gyár, 460 munkással. A felső sziléziai üveghutákban még nagyobbára a iát használják tüzelő szerül. Porczellángyár van 8. Papírgyár 61, mintegy 1800 munkással. Vasutkocsi készitő gyár csupán
Ákácz fatermési táblák. r.
Ákácz fatermési táblák. r..4 Coburg herczegi ákáczerdók számára. Összeállította a herczegi erdőrendezőség. Coburg herczeg puszta-vacsi, puszta-szt.-lőrinczi, mendebülei és hevesi uradalmaiban az 1886-ik
Az egyes piaczokról különben a következő ártételeket közöljük : Budapest. Egy m 3
Áthasonitás : assimilatio. Beszivárkodás : endesmose. Beszivárkodásmérő : endosmometre. Felemás (t. i. növény) : polygam. Gomboly (glomerulus) : a bükk vagy gesztenyefa ismert tüskés tokszerü gyümölcs-csészéje.
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
A fapiaczról. Budapest, május-hó 26.
A fapiaczról. Budapest, május-hó 26. CB.) A faanyagok átalábau véve kedvező keresletnek örvendenek s ez annyival figyelemre méltóbb, mert a Németország részéről ijesztő vámemelések, Gácshon erdőterményei
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108507-1-20/2016. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Dr. Hegedűs Márta Vida Éva Dr. Kiss Edit Hefkóné dr. Szeri Anna Mészáros Patrícia Tel.: +36 (62) 681-668/2668 Tárgy:
Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján!
1. Jellemezze az erdeifenyőt, a feketefenyőt, a lucfenyőt és a vörösfenyőt a kérge, hajtása, tűje, termése és faanyaga alapján! Információtartalom vázlata: - Erdeifenyő jellemzése - Feketefenyő jellemzése
Támasz az Embernek Támasz a Természetnek Közhasznú Alapítvány
Támasz az Embernek Támasz a Természetnek Közhasznú Alapítvány 3138.Ipolytarnóc, Külterület 039. Hrsz 2009. évi Közhasznúsági jelentése Ipolytarnóc, 2010. április 2. Juhász Tamás Kuratórium elnöke 1. SZÁMVITELI
ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK
Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK
VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat
FAKERESKEDELEM. A fapiacz alakulása.
FAKERESKEDELEM. A fapiacz alakulása. y^w^v inden jel arra vall, hogy a magyar fatermelés már teljesen \ I F kiheverte az 1907. évi válság által ütött súlyos sebeket: a fatermelés minden terén nagy élénkség
a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.
LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.
A takarmány értékesitéséröl.
A takarmány értékesitéséröl. Minden gazda elıtt ismeretes, hogy az állattartásnál való haszonvételi módok közül az a legelınyösebb, mely a felhasznált takarmányt legmagasabban értékesiti, vagy az istállótrágyát
1926 MÁRCIUS 15. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS
1926 MÁRCIUS 15. ERDÉSZETI LAPOK LXV. ÉVF. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE 3. FÜZET KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Felelős szerkesztő CZILLINGER JÁNOS Megjelenik minden hó 15-én. Előfizetési
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról.
Tölgyerdeink aranyszagáról a gubacsról. Irta Erdődi Adolf. (Folytatás.) II. A gubacs értékitése. Az erdőbirtokosok a gubacsot minálunk rendesen a fán szokták ajánlatok vagy árverezés utján eladni. Az eladási
a Magyar Erdész-Egylet
a Magyar Erdész-Egylet nél a legegyszerűbb legbiztosabb minden fölösleges mesterkélésektől ment gyakorlati eljárások az idő és költség lehető kímélése mellett, alkalmaztassanak. Az üzemmód határozása,
/ 4. részben becsáron felül keltek el. Dióhéjba szorítva, ez fapiaezunk helyzete ma. Bővebb tájékozásul szolgáljanak különben, az e hó elejéről
használt anyagok elvonatása a fatenyészettől szintén befolyhat a fák észlelt terméketlenségére. Az idei bükk- és tölgymakktermés jövedelme igen rosz. minthogy a már két hónap óta tartó nagy esőzés az úgyis
4. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK
NAGYCENK KÖZSÉG - 14 - TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV MÓDOSÍTÁSA 2014 4. ALÁTÁMASZTÓ MUNKARÉSZEK 4.1 Biológiai aktivitásérték számítása Megnevezés 3/A 4 5 7 11 12 14 15 17 18 20 Területhasználat ha megszűnik
Újratervezés. TÉ-KOFA Tépe község helyi termelési és fogyasztási rendszerének fejlesztési terve
Újratervezés Szemléletformáló program a hulladék megelőzés és energiafelhasználás csökkentése érdekében a helyi termelési és fogyasztási rendszerek fejlesztésével az Észak-alföldi régióban TÉ-KOFA Tépe
Biológiai Sokféleség Védelme 1972-2012
Biológiai Sokféleség Védelme 1972-2012 Dr. Rodics Katalin A helyi-és tájfajták jelentõsége, elterjedésük elõsegítése 2012.augusztus 11 EGYEZMÉNY A BIOLÓGIAI SOKFÉLESÉGRŐL, a földi élet védelméről A Biológiai
Homokfásítás Dániában
BOTOS GÉZA 634.0.945.3S.(48?) Homokfásítás Dániában ' 1973 őszén közel egyhónapos düne- és heide- (fenyér) fásítási nemzetközi tanfolyamon és tanulmányúton vettem részt, melyet a FAO és a DANIDA szervezett
Orbán János Dénes. Irodalomra hívó szó
Orbán János Dénes Irodalomra hívó szó Nyíltan és bátran kiáltom ki ezt a végső célunkat. Minden hátsó gondolat nélkül, őszintén. És hiszem, hogy ott lappang ez az akarás mindnyájunk lelkében, akik tisztán
fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ERDÉSZETI LAPOK. 40
A fapiaczról. Budapest, julins hó 26. ( C B.) A jó aratásra számító s ezzel összefüggőleg a faanyagokra jobb kelendőséget is váró kereskedők nem csalódtak, mert a jó termés csakugyan bevált s az épületfa
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE. az állatok leölésük során való védelméről. (előterjesztő: a Bizottság)
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 18.9.2008 COM(2008) 553 végleges 2008/0180 (CNS) Javaslat: A TANÁCS RENDELETE az állatok leölésük során való védelméről (előterjesztő: a Bizottság) {SEC(2008)
A természet láthatatlan szolgáltatásai ingyenesek, és gyakran magától értetődőnek tekintjük azokat pedig értékesek és veszélyeztetettek
TERMÉSZET ÉS BIODIVERZITÁS Miért fontos Önnek is? A biodiverzitás az élet biológiai sokféleségét jelenti. Ez jólétünk és gazdaságunk alapja Az élelem, a víz, a levegő, az egészség, a talaj termőképessége
Ki és miért Ítélte Jézust halálra?
Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát
A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az
Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten
Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.
Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester, Antal Erzsébet
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
Vegetáriánus gyermek-közétkeztetés
Vegetáriánus gyermek-közétkeztetés Évtizedek óta gyakorló vegetáriánusok vagyunk. Otthon előállított ételek, húsmentes terhességek, hosszú szoptatások, egészséges gyerekek eszünkbe se jutott, hogy beálljunk
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL
KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 5/2000. 1111.29.1 Ö.r. számú rendelete AZ ÁLLATOK TARTÁSÁRÓL Ezen rendelet 2000. március 29. napján kihirdetésre került. Kövegy, 2000. március 29. Dr Bagi Mária jegyző 1 Kövegy
Ótelek 2005. április 24-én
ÓTELEK Ótelek a temesi Bánságban található. Az 1700-as évek végén szegedi dohánykertészek alapították. 1856-ban önálló községgé vált. Jelenleg Újvár községhez tartozik, további hat faluval együtt. Ótelek
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról.
A méter-mértéknek az erdőgazdaság körében való mikénti alkalmazásáról. (Folytatás é s vége). VIII. Faszén. A faszénnek átvétele és átadása, illetőleg eladása a vevő kívánsága szerint, űrmérték vagy súlymérték
ERDÉSZETI L AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜL
ERDÉSZETI L AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜL K Ö Z L Ö N Y Kiadó : Az Országos Erdészeti-Egyesület. Szerkesztő: Bedö Albert. Megjelenik minden hónapban. Huszonhatodik évfolyam. I. FÜZET. 1887. Januárhó. Előfizetési
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális
Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET. Szerkeszti:
1912 ÁPRILI S 1. ERDÉSZETI LAPOK Ll. ÉVF. AZ ORSZÁGO S ERDÉSZET I EGYESÜLE T KÖZLÖNYE 7. FÜZET. KIADJA: AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET Szerkeszti: B U N D K Á R O L Megjelenik minden hó 1-én és 15-én.
Válasz Dr. Bodó Imre D.Sc. egyetemi tanár opponensi bírálatára. Köszönöm opponensemnek Dr. Bodó Imre professzor úrnak részletes bírálatát.
Válasz Dr. Bodó Imre D.Sc. egyetemi tanár opponensi bírálatára Köszönöm opponensemnek Dr. Bodó Imre professzor úrnak részletes bírálatát. Az MTA doktori értekezésem formai bírálatával kapcsolatos válaszaim
AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN. Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán
AZ ERDŐ SZEREPE AZ ERDÉLYI-MEZŐSÉG TÁJÖKOLÓGIAI EGYEN- SÚLYVESZTÉSÉBEN Dr. Makkai Gergely Fazakas Csaba Kovrig Zoltán Az Erdélyi-medence szívében fekvő Mezőség, talán az egész Kárpát-medence egyik legkarakterisztikusabb
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. február 22-i ülésére Tárgy: Csatlakozás a Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát kezdeményezéshez Előadó: Ottó Péter
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT
A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI BETEGELLÁTÁS A HÁBORÚ ALATT ÍRTA: KELETI JÓZSEF A szociális állam keretében az egészség teljesen elveszti magánérdekjellegét és olyan közüggyé válik, melyre nézve az egészségügyi
Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről
Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a község
Szabályzat. Perfekt Felelôsségbiztosítás. Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl
Szabályzat Perfekt Felelôsségbiztosítás Érvényes: 2007. szeptember 10-tôl TARTALOMJEGYZÉK 1. PFSZ PERFEKT FELELÔSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT 3 1.1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 3 1.2 A BIZTOSÍTÁS 3 1.3 BIZTOSÍTOTT,
Az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepe a vidékfejlesztésben. Tóth Gábor Területfejlesztési Konferencia 2012. november 29.
Az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepe a vidékfejlesztésben Tóth Gábor Területfejlesztési Konferencia 2012. november 29., Salgótarján Miért gondoljuk, hogy az Ipoly Erdő Zrt. integráló szerepet játszik a
Hogy e kérdésre válaszoljunk, szükséges mindenekelőtt,
X. Vajjon a rendszer: mely szerint minden egyes nemzetiségnek jogköre a törvény által határoztatik meg, gyakorlatilag alkalmazható-e hazánkban? Hogy e kérdésre válaszoljunk, szükséges mindenekelőtt, hogy
Úrkút Község Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Úrkút Község Önkormányzata 2013. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés A település bemutatása Értékeink, küldetésünk Célok A helyi Esélyegyenlőségi Program
Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián
Iktatószám: /2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2012. szeptember 27-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság rendkívüli ülésén elhangzottakról.
Véletlen vagy előre meghatározott
Véletlen vagy előre meghatározott Amikor fejlődésről beszélünk, vagy tágabb értelemben a világban lezajló folyamatokról, akkor mindig felmerül az a filozófiai kérdés, hogy a jelenségek, történések vajon
Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-3084/2014.
Az alapvető jogok biztosának és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettesének Közös Jelentése az AJB-3084/2014. számú ügyben Előadó: dr. Garaguly István Az eljárás megindulása A panaszos Gyula-Városerdőn
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség)
5 év 111 000 elültetett facsemete Aki fákat ültet, az bízik a jövőben. (népi bölcsesség) Immár 5. éve tart a Citibank Ültessünk fákat a jövőért programja, amelynek keretében 2008 óta 111 000 csemete került
Klorózis megszüntetése karácsonyfatelepen
mennyiséget tíz erdőgazdaság gyűjtötte be; valószínű, hogy Marjai Zoltánnak Az Erdő 1960. 2. számában közölt tanulmányában évi 1500 kg-ra becsült országos magszükséglet előállításához szükséges 234 q toboz
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére
Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 267/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. december 7-i ülésére Tárgy: Közérdekűvé nyilvánítási kérelem Előterjesztő: Készítette:
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár.
Az erdötalajban lakó állati véglények (protozoák) szerepének és kutatásának problémái (Befejezés.) írta: Dr. Varga Lajos, egyetemi magántanár. 2. A vizsgálatok nehézségei. Ismeretes, hogy a baktériumokhoz
Boldog és hálás. 4. tanulmány. július 21 27.
4. tanulmány Boldog és hálás július 21 27. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 12:2; 1Korinthus 13; Galata 5:19-23; 1Thesszalonika 1:1-10; 1Timóteus 1:15 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért,
Önkormányzati erdõk. Alapítványi erdõk
Önkormányzati erdõk Alapítványi erdõk Az alapítványok az önkormányzattal rendelkezõ vagyonkezelés sajátos formáját jelentették. Az alapítványt létesítõ magán- vagy jogi személyek a legtöbb esetben meghatározták
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
A ÉLETBEN KETTŐ DOLOG BIZTOS AZ EGYIK AZ ADÓ, A MÁSIK
A ÉLETBEN KETTŐ DOLOG BIZTOS AZ EGYIK AZ ADÓ, A MÁSIK A 2013. július 1-jén hatályba lépett, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény Különös Részében nevesített bűncselekmények közül a Nemzeti
A mezőgazdasági termelés fejlesztése és az állattenyésztés főbb problémái.
7 Molnár Imre: a Szatmármegyei Gazdasági Egylet titkára A mezőgazdasági termelés fejlesztése és az állattenyésztés főbb problémái. A növénytermelés terén kereshetjük a gazda helyzetének javulását: 1. a
2. melléklet a 35/2015. (VI. 30.) FM rendelethez
66 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y. évi 9. szám. melléklet a /. (VI..) FM rendelethez Értékelési szemrendszer a. () bekezdése alapján benyújtott pályázatokhoz Értékelési szem Értékelési szemok kategóriák A TANYA
Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2016. április 27-én 15.00 órakor tartott rendes üléséről
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2016. április 27-én 15.00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.
BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott
fapiaczról. 1884. januárhó 16-án.
A fapiaczról. Budapest, 1884. januárhó 16-án. CB.) A téli eladásra szánt tűzifa készletek, hazánk szelídebb éghajlatú vidékein a még eddig inkább enyhének mondható- téli időjárás következtében lassúbb
J/4723. számú JELENTÉS
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/4723. számú JELENTÉS a géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar
EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK.
fokkal (sűrűséggel stb.) beérhetjük. Ezeket az adatokat grafikusan ábrázolva a vezérgörbékhez simulva megvonhatjuk a 7 cm-nél vastagabb fatömegre vonatkozó és a magassági görbéket. Ha a két szélső görbe
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 24-én 16 órai kezdettel megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 24-én 16 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Gubiczáné Kocsis Irén Devecsery Ildikó Anikó
JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2013. augusztus 30-án, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén.
JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2013. augusztus 30-án, Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testületének soron kívüli, nyilvános ülésén. A TESTÜLETI ÜLÉS HELYE: A Városháza díszterme. JELEN VANNAK: dr. Garay Rita
I.fejezet. Bevezető rendelkezések
Nádudvar Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 15/2005. (IX.15.) Ök.sz. rendelete a 10/2004. ( IV.30.) Ök.sz. rendelet- módosításáról a helyi környezet és természetvédelemről Nádudvar Város Önkormányzatának
Szakvélemény az iskolaegészségügyi ellátás körülményeiről, módszereiről
Szakvélemény az iskolaegészségügyi ellátás körülményeiről, módszereiről Az oktatási nevelési intézmények egészségügyi ellátása, ezen belül az életkorhoz kötött vizsgálatok jelentősége Az oktatási-nevelési
Élőhelyvédelem. Gyepek védelme
Élőhelyvédelem Gyepek védelme A gyeptársulások helye a magyarországi vegetációban legszárazabb gyeptársulások üde gyeptársulások természetes gyepek antropogén eredetű gyepek legnedvesebb gyeptársulások
Etikus üzletvezetés a gyakorlatban
Jelige: Etikus üzletvezetés 1_ Etikus üzletvezetés a gyakorlatban 1. Bevezető Pályázatom az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa által kiadott,,az Üzletvezető Hivatása című tanulmány kapcsán bennem megfogalmazódott
Jegyzőkönyv lakossági fórumról
Budaörsi Városfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Telephely: 2040 Budaörs, Szabadság út 133. fszt. 6. Cégjegyzékszám: Cg. 13-09-109561; Adószám: 13799676-2-13
Önfenntartó Ökoház: az élhető jövő. Csömör Hermina info@goldlaser.hu +36 20 993 9368
Önfenntartó Ökoház: az élhető jövő Csömör Hermina info@goldlaser.hu +36 20 993 9368 Az ipari termelés hátrányai A természetes környezet kimerülése Csökkenő tápanyagtartalom az élelmiszerekben Folyamatos
A tölgyerdők és a vasúti talpfa.
Végül megemlítem, hogy az itt leirt gép, az összes felszereléssel együtt a feltalálónál, Hacker Rudolf főerdésznél (Hoffnung, u. p. Groszmergthal, Csehország) 60 forintért, a gép tovaszállitásához szükséges
A kongresszuson tartott értekezések.
162 A kongresszuson tartott értekezések. A rabállatok. SZÉCHYNÉ LORENZ JOSEPHINTŐL. Megszoktuk a mondást, hogy az ember legfőbb java : a szabadság. Nem lehetne-e ezt azt állatra nézve is állítani, sőt
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET
JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk
megjegyzés a tölgyültetésről.
nek fagy okozó hatására vonatkozó s már megcsontosodott véleményt egykönnyen megváltoztatni; a közölt uj elmélet szigorú megvizsgálása azonban sok figyelmet érdemel. Feltűnő, hogy bár ez a Meteorologische
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-20/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. június 18-án (kedden) 17 óra 30 perckor a
tásra. A fordatartam a sarj erdő czéljától függ. A hol a fiatal tölgykéreg mint cserző anyag jó keletnek örvend ott az e czélra éves fordában ke
tásra. A fordatartam a sarj erdő czéljától függ. A hol a fiatal tölgykéreg mint cserző anyag jó keletnek örvend ott az e czélra 15 25 éves fordában kezelt sarjerdők igen szép tisztajövedelmet nyújtanak.
Módszertani megjegyzések
Módszertani megjegyzések Gazdaság: mezőgazdasági tevékenységet folytató, technikailag és gazdaságilag különálló termelőegység, amely legalább 1500 m 2 termőterületet (szántó, konyhakert, gyümölcsös, szőlő,
J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.)
Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok kulturális kormányzatainak esetleges visszaéléseivel
A Bibliát, ha nem későn olvassuk, a Korán is érthetőbb lesz *
Hitelintézeti Szemle, 14. évf. 3. szám, 2015. szeptember, 176 183. o. A Bibliát, ha nem későn olvassuk, a Korán is érthetőbb lesz * Duray Miklós Varga Norbert: A Biblia és a Korán politika- és gazdaságképe
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ
HÁTTÉRANYAG AZ ALAPTÖRVÉNY NEGYEDIK MÓDOSÍTÁSÁHOZ I. ELŐZMÉNYEK 1. A módosítás indoka Az Országgyűlés 2013. március 11-én elfogadta az Alaptörvény negyedik módosítását (a továbbiakban: Módosítás). A Módosítást
Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés
Turizmus Környezetvédelem a turizmusban Fenntartható fejlődés Olyan fejlődés, amely képes kielégíteni a jelen szükségleteit anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő generációinak lehetőségeit saját szükségleteik
JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK
JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK szegénység evangéliuma bővölködés teológiája sáfárság a nekünk adott javak gonoszok jár nekem felelősséget jelent azért dolgozom szükségek betöltése meggazdagodjak szolgáljam
Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson
Agrárium természeti értékekhez való viszony és turisztikai potenciál Homoródalmáson Agora Munkacsoport Sólyom Andrea A háztartások általános adatai: A népesség korcsoportok szerinti megoszlása 15-34 év
ERDÉSZETI LAPOK K Ö Z L Ö N Y E. Az országgyűlés elé terjesztett erdőtörvényjavaslat szövege. Az Országos Erdészeti-Egyesület.
ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET K Ö Z L Ö N Y E. Kiadó : Szerkesztő : Az Országos Erdészeti-Egyesület. Bedö Albert. Megjelenik minden hónapban. Tizenhetedik évfolyam. II. füzet. 1878. Februárhó.
A 7KER 7ARCA. Csizmady Adrienne. Leromló negyed. ELTE-blokk
ELTE-blokk Csizmady Adrienne A 7KER 7ARCA A 7. kerület sajnos nem tartozik azok közé a területek közé, melyekről bármilyen vicceset, vagy a karneváli ülésszakhoz illőt lehetne mondani. Ezért én inkább
JEGYZŐKÖNYV. képviselő Dr. Kun Lászlóné. képviselő Herczeg Mariann. képviselő Mekler Andrea. képviselő Orbán Róbert. képviselő dr.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 22-én, 9 00 órakor a Dunavarsányi Közös Önkormányzati Hivatal Nagytermében megtartott rendkívüli, nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,
- Kézirat. Budapest, 1980. -
V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - V É R T E S S Z Ő L Ő S I L A K O D A L O M. Lánczos Zoltán. - Kézirat. Budapest, 1980. - - 2 - Vértesszőlős lakói
A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi
I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már
------------------------------------------------------------------------------------------------- VÁROSPOLITIKAI FÓRUMÁRÓL
Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, Fax: 491-361 E-mail: polgarmesterihivatal@fuzesgyarmat.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A
A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS LEHETŐSÉGEI ÉS KORLÁTAI GLOBÁLIS ÉS KONTINENTÁLIS SZINTEN, A FÖLDRAJZTUDOMÁNY SZEMSZÖGÉBŐL A társadalom és a földi rendszer kapcsolata Kerényi Attila 1 Az elmúlt 3,5 milliárd évben
Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc
Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Agrárgazdaságtan Alapfogalmak A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe 20.
ROMÁNIA MEZŐGAZDASÁGI ÁTSZERVEZÉSE
ROMÁNIA MEZŐGAZDASÁGI ÁTSZERVEZÉSE Az 1937. március hó 22-én megjelent mezőgazdasági törvény mezőgazdasági életünk előbbrevitele terén korszakos újitást valósít meg: az írányított gazdasági rendszer elveinek
a BORSODVÍZ Zrt. 2013. május 29-i közgyűlésével kapcsolatos állásfoglalás kialakítására
J a v a s l a t a BORSODVÍZ Zrt. 2013. május 29-i közgyűlésével kapcsolatos állásfoglalás kialakítására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály Ózd,
Tesztelő szervezet: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH)
TESZTELÉSI BESZÁMOLÓ a Változáskezelés beavatkozási területen, a Változáskezelés Fejlesztési Módszertanhoz szervezet: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) 2013. július 30. Készítette: 8/C Változáskezelési