J E G Y Z Ő K Ö N Y V
|
|
- Emil Gál
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának június 25-én (csütörtök) a Polgármesteri Hivatal Tárgyalótermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott rendkívüli nyílt üléséről Az ülésen megjelentek: Képviselők: Nem képviselő bizottsági tagok: Távolmaradását jelezte: Tanácskozási joggal résztvevők: Tüskés Józsefné Sinkovics Krisztián Ádám Fuchs Gyula Horváth Rudolf Egresi Antal Pálfi Olga Mária Nagyistókné Ekler Éva Kisné Stark Viola Építési O. osztályvezető Tóth András mb. főépítész Az ülés kezdete: óra Az ülést vezette: Tüskés Józsefné elnök Utalás a Bizottság határozatképességére: A bizottság 4 fővel határozatképes. Tüskés Józsefné: Köszönti a megjelenteket. Tájékoztatja a Bizottságot, hogy, Pálfi Olga Mária Egresi Antal és Nagyistókné Ekler Éva jelezte távolmaradását. Kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a napirendi pontok elfogadását. Megállapítja, hogy a bizottság 4 igen, 0 ellenszavazat, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörben az alábbi határozatot hozta: Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 136/2015. (VI.25) határozata a június 25-i ülés napirendi pontjának elfogadásáról A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság a június 25-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Javaslat a kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégiával (ITS) kapcsolatos partnerségi és szakmai vélemények elbírálására Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester 1. napirendi pont Javaslat a kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégiával (ITS) kapcsolatos partnerségi és szakmai vélemények elbírálására Előterjesztő: Geiger Ferenc polgármester Tóth András: Tájékoztatásul elmondja, hogy megtörtént a szakmai és a partnerségi egyeztetés, mely alapján összeállításra került a szakmai javaslat. Többségében az észrevételek átvezetésre kerültek. Elmondja, hogy amennyiben konkrét kérdés van, szívesen válaszol rá.
2 2 Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy ezeknek a partnereknek, akiknek a véleményét megkapták, ki kellett kérni? Tóth András: Válaszként elmondja, hogy januárjában egy külön rendeletet alkotott a Képviselő testület, ez az ún. Partnerségi egyeztetés szabályairól szóló rendelet. Ez a rendelet szabályozza, a Fejlesztési koncepció, a Stratégia, ill. a Szabályozási tervek egyeztetésének szabályait. E rendeletben úgy van rögzítve, hogy a honlapon, ill. a hirdetőtáblán kerül közzétételre egy előzetes hirdetmény, mely jelenleg márciusban volt, ill. ezt követően a kész tervezet került fel a honlapra. Jelen esetben, a Soroksári újságban is meghirdetésre került, hogy a megadott határidőn belül, aki megadja a nevét és az elérhetőségét az észrevételt tehet az anyaggal kapcsolatban. Azok észrevételei kerültek bele ebbe az anyagba, akik éltek ezzel a lehetőséggel. Fuchs Gyula: Magánszemélyek nem is tettek észrevételt? Tüskés Józsefné: Elmondja, hogy magánszemélyek is tettek észrevételt. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy mi a magánemberek problémája? Tóth András: A magánemberek a soroksári elkerülő úttal kapcsolatban tettek észrevételeket. Azt kérték, hogy az anyagban semmilyen módon, se rajzi, se szöveges formában ne szerepeljen ez az elkerülő út. A szakmai javaslatunk alapján teljes egészében nem vennénk ki ezen út kialakításának lehetőségét a tervek közül, ugyanis ahogy le van írva az indoklásban az Ócsai út és a Szentlőrinci út között, egészen a vasútállomásig történő eljutás biztosításához, úgy gondoljuk, hogy nagy szükség lenne erre az útra. Az elővárosi vasút beindítása esetén, egy megfelelő színvonalú, belvárost elérő tömegközlekedési kapcsolat alakulna ki, akkor csak így lehetne azt biztosítani, hogy ezt a területet megközelítsék. Itt kerülne továbbá kialakításra egy P+R parkoló, mely segítségével az ide érkezők le tudnák tenni az autójukat és e tömegközlekedés segítségével érnék el a belvárost. Elmondja, hogy az ő véleményük az, hogy a Szentlőrinci útig változatlanul szerepeljen ennek az útnak a nyomvonala. Tüskés Józsefné: Az elhangzottakkal egyet ért. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy azon a nyomvonalon, melyen már korábban megszabták? Tóth András: Elmondja, hogy a nyomvonal még nem egy pontos nyomvonal. A Fővárosi Településszerkezeti Terv szerint, a Szentlőrinci útnál és az Ócsai útnál a belterületi határig már rögzítve van a nyomvonal, de a két végpont közötti szakaszon a Szabályozási Terv és Képviselő testület kerületi hatáskörébe helyezték ezen út nyomvonalának pontosítását. Ez akkor történik majd meg, amikor az új építési szabályzat mellékletét képező szabályozási tervben ez rögzítésre kerül és ezt a Képviselő testület jóváhagyja. Addig némi mozgástér van, egészen pontosan a kezdő és a végpont között bármilyen nyomvonalon lehet ezt az utat vezetni, de célszerű ettől nem nagyon eltérni. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy ha ez az az elkerülő út, mely az Ugarszél utcánál, vagy a kőkeresztnél jön ki és megy tovább a Kő utca, Könyves utca és tovább a Cola mögött, mert ez volt az eredeti elképzelés. Ha nem az Ugarszél magasságában csatlakozik be az elkerülő a Szentlőrinci útba, akkor ott hova tovább?
3 3 Tóth András: Elmondja, hogy ő azért fogalmazott úgy, hogy a Szentlőrinci út, Erzsébet utca, Vasútállomás környéke az a pont, amely még nincs pontosan megtervezve, de az az a pont, ahol ki lehet alakítani egy olyan P+R parkolót, mely közvetlenül ott van a vasút és a vasútállomás mellett, és működőképesnek bizonyulhat. Ő úgy fogalmazna, hogy ezt a pontot kellene megcélozni. Abban az esetben, hogyha olyan tervezői javaslatot fogalmaznak meg a közlekedéstervezők, mely nem indokolja a Szentlőrinci útig történő elvezetését sem az elkerülő útnak, akkor ő azt is támogatja szakmailag. Azért nem tudja megmondani az út pontos nyomvonalát, mert ezt alaposan meg kell tervezni. De a cél az volna, hogy az Erzsébet utcánál, a leendő többszintű vasúti átjáró területét kellene elérni. Már nem is biztos, hogy célszerű elkerülő útnak hívni, hiszen ez inkább feltáró út, melyen az Ócsai úttól a vasútállomásig lehet jönni. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy az P+R parkoló az Erzsébet utca magasságában, de a vasút túloldalán lenne? Tóth András: Elmondja, hogy ott nagy vasúti területek is vannak felhagyott vágányokkal, ezért azt is el tudja képzeli, hogy azok részbeni felszámolásával, a MÁV-val való egyeztetést követően alakulhat ott ki a parkoló. Elmondja továbbá, hogy a kínaiakkal aláírt szerződés keretén belül a Kelebia vasútvonal teljes területére készülnek fejlesztési tervek. Hogyha már pontosabban kiderülnek a részletek, akkor ehhez kell alkalmazkodni, úgy hogy a kerületi érdekek is minél jobban figyelembevételre kerüljenek. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy az P+R parkoló esetében a tervezés során kerüljön az figyelembevételre, hogy ne két kilométert kelljen gyalogolni annak eléréséig. A lehető legközelebb kerüljön kialakításra a vasútállomáshoz. Tüskés Józsefné: Megkérdezi, hogy a P+R parkoló a Szentlőrinci út Könyves utca környékén, azon az üres telken kerül kialakításra? Tóth András: Elmondja, hogy erre próbált utalni az előbb, hogy ezt még nem lehet jelenleg pontosan tudni. A véleménye szerint a vasútállomáshoz minél közelebb célszerű ezt a parkolót kialakítani, annak érdekében, hogy ne kelljen sokat gyalogolni. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy a vasútállomás környékére lenne célszerű tenni. Tóth András: Elmondja, hogy az is kérdés, hogy a megállók elhelyezésében lesz-e változás, vagy sem a jelenlegihez képest. Tüskés Józsefné: Elmondja, hogy ez az elkerülő, vagy feltáró út nagyon hiányzik, így ennek kialakítását nagyon támogatják. Továbbá megkérdezi, hogy a Haraszti úti iparterületek gondját mi fogja megoldani Soroksáron? Tóth András: Elmondja, hogy ezzel kapcsolatban már korábban is, de most is szerepeltették az anyagban a Haraszti út és az M0 összekötésének lehetőségét. Ezzel kapcsolatban meg kívánja jegyezni, hogy a Fővárosnak volt olyan észrevétele, hogy ez a Településszerkezeti Tervben nem került rögzítésre. Valahogy úgy fogalmaztak, hogy az összhang és a megfelelőség biztosítását kérik. Erre azt a választ fogalmazták meg, mely kezelhető mind a Főváros, mind a Kerület részéről, hogy az út nyomvonalát jelölik ki. Ezt követően lehet majd arról beszélni, hogy az út mikor kerül kiépítésre. Tüskés Józsefné: Elmondja, hogy ez, ami most ott van, az nem old meg semmit.
4 4 Tóth András: Véleménye szerint a stratégiában az a legfontosabb, hogy szerepeljen ez az igény, hogy arra az összekötő útra szükség van, mely nem csak kerületi érdek, hanem ez összvárosi, akár agglomerációs érdek is. Tüskés Józsefné: Megkérdezi, hogy a Főváros még mindig viszi a hulladékégető, hasznosító témáját, amikor azt már egyszer elutasította a Testület? Tóth András: A Képviselő testület valóban ellenezte ezt a területkijelölést, de ezt akkor sem és azóta sem veszi figyelembe a Főváros. Annak érdekében, hogy ne legyen ellentét és meglegyen az összhang az anyagok között, ezért ezt úgy pontosították, hogy a megújuló energiák hasznosításának lehetőségei között figyelembe lehet venni ezt az elképzelést is. Ez nem jelenti azt, hogy az ott megvalósul. Elmondja, hogy ez most nem az a szint, hogy azt onnan ki tudják venni. Tüskés Józsefné: Megkérdezi, hogy lehetne ezt kivetetni a Településszerkezeti Tervből, vagy, hogy lehetne nyomatékosítani, hogy ezt nem szeretnék? Tóth András: Elmondja, hogy a Településszerkezeti Terv, aminek most a felülvizsgálata folyik, ott jelezték ezt a problémát. Pontosítja továbbá, hogy a korábbiakban kijelölt helyhez képest, (az új M0-ás nyomvonalán túl) jelenleg a városközponthoz közelebb, a gazdasági területek rovására került kijelölésre ez a terület. Tüskés Józsefné: Ismételten megkérdezi, hogy hogy lehetne azt nyomatékosítani, hogy ezzel nem értenek egyet, ezt nem szeretnék? Nehogy ezt a Főváros kézpénznek vegye, hogy a hulladékégetőt ide lehet hozni. Tóth András: Véleménye szerint ameddig a Településszerkezeti tervben benne van, addig egy tényként, adatként az összhang biztosítása céljából a Stratégiai tervben is szerepelnie kell. Hangsúlyozza, hogy ez nem azt jelenti, hogy a kerületnek ezt szándékában is áll megvalósítani, kizárólag azt, hogy a megújuló energiaforrások mellett (víz, szál, geotermikus energiák) ez is figyelembe vehető. Tüskés Józsefné: Véleménye szerint a Főváros az anyagban nem ezt írja, így ismételten kéri, hogy azt, hogy ezzel nem értenek egyet valamiképpen foglalják bele az anyagba. Tóth András: Elmondja, hogy pont ezt szeretné hangsúlyozni, hogy attól hogy a kerület a Stratégiában ismételten jelzi, hogy ezzel nem ért egyet, attól ez a Településszerkezeti tervből (a továbbiakban: TSZT) nem fog kikerülni. A TSZT-vel pedig nem lehet ellentétes a stratégia. Tüskés Józsefné: Elmondja, hogy ráadásul itt távhőt állítanának elő, mely nem is a kerületet segíti. Tóth András: Elmondja, hogy még nem látott olyan anyagot, melyből ez egyértelműen kiderült volna, azonban azt el bírja képzelni, hogy ez az M0 utáni területek energiaellátásában segítséget tudna nyújtani. Ezért nem mondja azt, hogy ez az elképzelés semmilyen formában nem elfogadható. Elmondja továbbá, hogy tekintettel arra, hogy ez nem az elkövetkező rövid, középtávú éveknek a projektje, hogyha majd a megfelelő részletességű tanulmányok rendelkezésre állnak, akkor tud csak a Testület is érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel. Addig azt javasolja, hogy ez csak egy tényként szerepeljen a TSZT-ben, melyet esetlegesen figyelembe lehet venni.
5 5 Tüskés Józsefné: Elmondja, hogy nem gondolja, hogy a javaslatukat nem kellene megfogalmazni, hiszen a Főváros azért tartja azt a területet, mert majd egyszer meg is akarja építeni. Tóth András: Elmondja, hogy sajnos pontosabbat nem tudnak, hogy ez mivel is járna. Hangsúlyozza azonban, hogy bár ezt tanulmányok nélkül pontosan kijelenteni nem lehet, de ez akár egy pozitív dolog is lehet az autópályán túl lévő területek energiaellátásával kapcsolatban. Tüskés Józsefné: Elmondja, hogy 2008-ban, amikor a Testület elutasította ennek a hulladékégetőnek a lehetőségét, még a kijelölt terület sokkal-sokkal kijjebb volt a mostaninál. Tóth András: Megerősíti, hogy ez a terület korábban valóban kijjebb, az M0-on túl volt, most pedig beljebb került kijelölésre. Elmondja, hogy ezzel ő sem ért egyet, pláne hogy ez a területkijelölés a gazdasági területek rovására került kialakításra, továbbá ismételten elmondja, hogy ezt a kifogásukat a TSZT felülvizsgálatánál már jelezték. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy a javaslattevők kapnak-e tájékoztatást? Illetve szeretné kérni, hogy kapjanak. Tóth András: Elmondja, hogy a partnerségi rendelet alapján mindenki, aki javaslatot tett azt levélben értesítést kap a bizottság döntéséről. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy látta Mestyán András és Mestyánné Landishev Ingrid véleményét is, azonban most ezek szerint még nem tudnak megnyugodni, vagy csak talán kicsit lejjebb hűlik a kedélyük, hogy a kerület csak a Szentlőrinci útig kívánja vinni az elkerülő utat. Megkérdezi továbbá, hogy a Monsanto ügyével tudnak-e valamit kezdeni, ugyanis a Monsanto kihasználta a területének maximális beépítésre vonatkozó lehetőségeket, azonban további fejlesztéseket tervez. Tóth András: Elmondja, hogy a TSZT-ben az ő területük már más terület-felhasználási kategóriába tartozik. Mezőgazdaságiban maradt ugyanúgy, mint eddig, de most mezőgazdasági-üzemi területbe tartozik, ami egy különleges terület-felhasználási kategória, melyben az OTÉK ha jól emlékszik akkor 40-45% beépítést tesz lehetővé. A mostani 3%- hoz képest ez lényegesen nagyobb mérték lesz majd az új építési szabályzatban. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy ez mikorra készül el? Kisné Stark Viola: Elmondja, hogy 2018-ig kell elkészülnie. Tóth András: Elmondja, hogy ennek elkészítését most kezdik, egy év múlva készülhet el az első ütem. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy akkor most nem is tudunk segíteni rajtuk? Tóth András: Elmondja, hogy az új építési szabályzat elfogadásáig sajnos nem, mert az új szabályozási tervben tudják csak ezt az értéket növelni. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy számára ez ott érdekes, hogyha végre van egy olyan cég, amely fejleszteni szeretne és munkaadó is egyben, annak éveket kell várnia a beruházására, nem érti, hogy miért van ez így.
6 6 Kisné Stark Viola: Elmondja, hogy sajnos így szól a jogszabály. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy akkor a jogszabályt bírálja. Úgy hogy éveket kell várni egy beruházásra, akkor hogy várjuk el, hogy a gazdaságunk szárnyaljon. Megkérdezi továbbá, hogy ki a Várhegy Kft. és hogy mivel foglalkoznak? Tóth András: Elmondja, hogy ők egy ingatlanfejlesztő társaság, akikkel kapcsolatban állnak. Tavaly, azaz júniusában fogadta el a Testület az elkerülő út melletti I. és II. ütem fejlesztésére vonatkozó szabályozási tervet, amelyek még azért nem léptek hatályba, mert a hatálybalépésük feltétele a tulajdonosokkal, fejlesztőkkel megkötendő Településfejlesztési szerződés hatálybalépése. E miatt áll a dolog. Az elkerülő út kijelölt nyomvonala olyan lakóépületekhez tartozó területeket is érint, ami még nem tudott mindenki számára megnyugtatóan rendeződni. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy akkor ők is egy beruházó társaság? Tóth András: Elmondja, hogy inkább ingatlanfejlesztők, akik koordinálják a dolgokat. Fuchs Gyula: Megállapítja, hogy akkor ezek is munkahelyteremtők lehetnének. Tóth András: Elmondja, hogy van egy korábbi szabályozási terv, melyet a tulajdonosokkal is egyeztettek. Amikor elfogadásra került ez a szabályozási terv és a részletkérdésekkel kapcsolatban elkezdtek egyeztetni, akkor tudatosult egyesekben, hogy ott területet kell leadniuk, nekik is valamilyen formában hozzájárulást kell adni mind anyagi, mind egyéb szempontból és egyelőre úgy látják, hogy nem tudnak túllépni azon, hogy mennyi költsége lenne ennek az egésznek. Például ki kellene dolgozni, hogy az ottani kerítések, épületek, épületrészek után mekkora kártalanítási kötelezettsége lenne az Önkormányzatnak, amelyet értelemszerűen csak abban az esetben támogatna, hogyha ezeket a költségeket az ottani érintettek átvállalnak. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy akkor, amikor ez a társulat is itt ült benn és a Testület úgy határozott, hogy az átminősítésben és stb. stb. mindenben benne van, akkor ők nagyon boldogoknak tűntek és ő úgy gondolta, hogy nem nyeretlen kétévesekkel van dolguk és ők nagyon jól tudják, hogy ennek a területnek az átminősítése mennyibe került és mik még a plusz vonzatai. Most ehhez képest azt hallgatja, hogy millió egy probléma adódik még, mely meghátráltatja ezt a társaságot. Nem érti, hogy miért nem voltak akkor tisztában ennek a dolognak az anyagi vonzatával. Kisné Stark Viola: Elmondja, hogy itt az a probléma, hogy a hivatal dolgozói és vezetése nem kíván egy olyan előterjesztést vinni a Képviselő testület elé, aminek egy év múlva több tízmillió kártérítési felelősség a vonzata. Mivel az ingatlan tulajdonosai ezekre a tízmilliós költségekre nem tudnak, nem akarnak, vagy nem kívánnak fedezetet biztosítani, ezért a hivatal ezt az előterjesztést nem tudjuk behozni. Elmondja továbbá, hogy heti szinten foglalkoznak ezzel a témával, azonban ha így behozzák az anyagot és egy év múlva egy milliós kisajátítási kártérítést kell kifizetni, akkor a Képviselő úr tőlük fogja megkérdezni, hogy ez az anyag, hogy került elkészítésre. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy ezért kérdezte azt, hogy bár ez a társaság komolynak tűnt, és nem éppen kezdőnek, akkor hogy fordulhatott elő, hogy mégsem tudták azt, hogy itt milyen
7 7 további anyagi követelmények vannak. Ha a hivatal napi kapcsolatban van velük, akkor ez, hogy fordulhat elő. Kisné Stark Viola: Elmondja, hogy a cég azt várja, hogy minél kisebb fedezetet kelljen biztosítania. Az egyeztetések során azt tapasztalták, hogy azoknak, akiknek a Településfejlesztési szerződést alá kellene írniuk, azok az egyeztetés során szembesülnek azzal, hogy pl.: le kellene adniuk meghatározott négyzetmétert az ingatlanból. Ezt pedig nem akarják. Van egy cég, aki elvileg képviseli őket, a gyakorlatban pedig ezekkel a dolgokkal az egyeztetések során találkoztak először. Ezen sajnos nem lehet átlépni. Addig, amíg ők 18-an nem írják alá a szerződést, addig nem lehet mit csinálni. Elmondja, hogy az ingatlan felmérésre került, elkészült rá az értékbecslés, leegyeztetésre került és azt mondták, hogy nem tudnak ennyi fedezetet adni és nem is kívánnak bizonyos helyzetekben. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy ő úgy gondolta, hogy felkészültebben jönnek a Testület elé. Továbbá megkérdezi, hogy mit szeretnének az RSD-vel, a Duna kotrással és hogy miért közlik ezt velünk itt? Elmondja, hogy mi közük nekik ehhez, hiszen 30 évvel ezelőtt kellett volna nekik kotornia a Dunát, mi már régóta tudjuk, hogy baj van. Tóth András: Elmondja, hogy diplomatikusan úgy fogalmazna, hogy annak megfelelően szerepeltették az anyagban, hogy kinek mi a feladata, amit ők úgy gondolunk, hogy az a helyes. A Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság valóban olyan dolgokat is beleírt az anyagba, melyek nem a kerület hatáskörébe, feladatkörébe és lehetőségeibe tartoznak. Fuchs Gyula: Megkérdezi, hogy akkor mit keresnek itt? Tóth András: Elmondja, hogy ők ilyen észrevételeket tettek. Fuchs Gyula: Elmondja, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Tüskés Józsefné: További kérdés és hozzászólás hiányában szavazásra teszi fel a javaslat ( a kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégiával (ITS) kapcsolatos partnerségi és szakmai vélemények elbírálására) elfogadását. Megállapítja, hogy a Bizottság 4 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett saját hatáskörében az alábbi határozatot hozta: Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 137/2015. (VI.25.) VKB határozata a kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégiára (ITS) vonatkozóan beérkezett partnerségi és szakmai vélemények elbírálásával kapcsolatos döntéséről A Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság I. úgy dönt, hogy a kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégiával (ITS) kapcsolatban beérkezett partnerségi és szakmai véleményeket a határozat mellékletét képező véleményekre adott válaszok szerint elfogadja. II. felkéri a polgármestert, hogy az elfogadott vélemények figyelembevételével dolgoztassa át a kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) tervezetét. III. elkéri a polgármestert, hogy az elfogadott vélemények figyelembevételével átdolgozott kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) tervezetével kapcsolatos egyetértési nyilatkozatot aláírva küldje meg a Belügyminisztérium részére. Határidő: június 29.
8 8 Felelős: Geiger Ferenc polgármester IV. felkéri a polgármestert, hogy gondoskodjon a beérkezett vélemények elbírálásával kapcsolatos döntések dokumentálásáról, továbbá a döntésről szóló határozat kivonatot küldje meg a partnerségi véleményt tevőknek. Határidő: július 15. Felelős: Geiger Ferenc polgármester Tüskés Józsefné: További kérdés és hozzászólás hiányában minden jelenlévőnek megköszöni a részvételt, az ülést perckor bezárja. A jegyzőkönyvet jóváhagyólag aláírom: K.m.f. Tüskés Józsefné elnök Sinkovics Krisztián Ádám bizottsági tag A jegyzőkönyvet készítette: Vizur Judit titkár
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2014. augusztus 13-án (szerda) a Polgármesteri Hivatal Nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2015. január 15-én (csütörtökön) a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1239 Budapest, Hősök tere 12.) megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2016. november 29-én (kedd) a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona dr. Kolosi Ferenc László István Mikó Imre
JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottsága 2014. év február hó 3. napján 15 óra 11 perckor a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2016. július 29-én (péntek) a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott
Javaslat kerületi Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) elfogadására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat kerületi Integrált Településfejlesztési
Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár
Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében
Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat parkoló céljára tett felajánlás elfogadására
JEGYZŐKÖNYV. Magyar Jánosné. Galéria 13 Kulturális Szolgáltató NKft. Klebelsberg Központ Dél-Pesti tankerület igazgatója.
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. április 3. napján 11.10 órakor a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2018. január 17. napján 16 óra 00 perckor a Városháza Nagytermében megtartott rendes nyílt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. október 7. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. szeptember 9. napján 16 óra 01 perckor a Városháza Nagytermében megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2017. május 31. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. június 29. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
JEGYZŐKÖNYV. Mizák Zoltán Mikó Imre. Balzsay Károly. Magyar Jánosné. országos szakmai szervezet képviselője
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. február 10. napján 11.05 órakor a Polgármesteri
Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Tamási Benjamin külső bizottsági tag
Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2016. február 11-én 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármestere 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a helyrajzi számú, természetben a Budapest XXIII.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2018. április 4. napján 16 óra 03 perckor a Városháza Nagytermében megtartott rendes nyílt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2016. május 31-én (kedden) a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott
Javaslat a kerületi Településfejlesztési Koncepció (TFK) elfogadására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a kerületi Településfejlesztési Koncepció
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2015. december 1-én (kedden) a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében (1239 Budapest, Hősök tere 12.) megtartott
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. december 21-i ülésére Iktató szám: 281/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: IX. kerület VÁGÓHÍD UTCA ÉS
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. február 11. napján 16. óra 01. perckor a Városháza Nagytermében megtartott
JEGYZŐKÖNYV. Galéria 13 Soroksár Nonprofit Kft.
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2015. június 2. napján 11.00 órakor a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. március 11. napján 13.40 órakor a Polgármesteri Hivatal
Javaslat a Dél-budapesti kerékpárút megvalósításához szükséges ingatlanok megvásárlására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Dél-budapesti kerékpárút megvalósításához szükséges
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-7/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 22. napján 19 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község Önkormányzat
17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 17/2015. (IX.15.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 15-én megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2018. május 9. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. november 30. napján 13.35 órakor a Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Megállapítja, hogy a Képviselő-testület a kiküldött napirendi pontokat 8 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja.
JEGYZŐKÖNYV Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 31-én, 10.45 órakor kezdődő rendkívüli, nyílt ülésén, a Polgármesteri Hivatal alpolgármesteri tárgyalójában. Jelen vannak:
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály Budapest, Grassalkovich út 170.
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a 185003 és 184939 hrsz.-ú (természetben: 1239 Budapest,
VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a kerületi
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest Főváros Önkormányzat városrehabilitációs
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. november 2. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y
Budapest Főváros Közgyűlése. Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság. Jegyzőkönyv. JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés
BUDAPEST Budapest Főváros Közgyűlése Városfejlesztési Közlekedési és Környezetvédelmi Bizottság 1000092592437 *1000092592437* ikt. szám: FPH123 12-2/2019 Jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV Nyílt ülés Készült a Fővárosi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2016. február 10. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2017. október 31. napján 8.00 órakor a Polgármesteri Hivatal
Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök
Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. április 5-én 14.35 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Közterületek elnevezésének kezdeményezése. Marótiné Sipos Ildikó osztályvezető Hatósági és Adóosztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Hatósági és Adóosztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Közterületek elnevezésének kezdeményezése Előterjesztő:
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv
Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 23-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m: Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma
Ikt.sz.: 33-80/2014. NÓGRÁD MEGYEI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV
Ikt.sz.: 33-80/2014. NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2014. november 20-án, Salgótarjánban, a Megyeháza Hadady-Hargitay termében megtartott ülésén.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat soroksári elkerülő úttal kapcsolatos döntések meghozatalára. Az előterjesztés előzetesen egyeztetve: -
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának A L P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat soroksári elkerülő úttal kapcsolatos
Készült: Somlószőlős Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 27 - én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.
Szám: 138-6 /2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Somlószőlős Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 27 - én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv Készült 2010. július 14-én megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Cseh János Marton Róbertné Ifj. Paulusz József Szilágyi Gábor
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON FAX:
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2016. november 3. Kónyáné Dr. Zsarnovszky
a Képviselő-testület december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2017. december 19-én megtartott rendes nyílt testületi üléséről Tartalmazza: 116.- 120. (XII.19.) számú határozatokat 12/2017. (XII.19.) számú rendelet 1 JEGYZŐKÖNYV Készült:
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. november 4. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen
a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról
SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata
Javaslat a Budapest XXIII. kerület hrsz.-ú ingatlannal kapcsolatos döntések meghozatalára
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat POLGÁRMESTERE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Budapest XXIII. kerület 185620 hrsz.-ú ingatlannal
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község
Jegyzőkönyv. Készült: Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án 17 órakor kezdődött Nyilvános üléséről
Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 36-4/2017 Jegyzőkönyv Készült: Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. április 26-án 17 órakor kezdődött Nyilvános üléséről Az ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestület Szociális és Egészségügyi Bizottság 2015. április 8. napján 13.35 órakor a Polgármesteri Hivatal
Javaslat /4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII. kerület Kelep utcában található, ingatlan hasznosítási módjának meghatározására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ - TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat 187257/4 helyrajzi számú, természetben Budapest XXIII.
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK JEGYZŐKÖNYV
PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK Szám:150/2011. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: ÜLÉS HELYE: JELEN VANNAK: BEJELENTÉSSEL TÁVOL MARADT: TANÁCSKOZÁSI JOGGAL MEGHÍVOTT: LAKOSSÁG KÖRÉBŐL: Paloznak Község Önkormányzat
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 81-10/2016. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 20. napján 19 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
JEGYZŐKÖNYV. Takács Tamás építészmérnök Ádovics Lászlóné ügyvezető Kroh Dávid műszaki referens
JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testületének Gazdasági és Közbeszerzési Bizottsága 2014. év február hó 6. napján 16 óra 05 perckor a Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2015. január 14. napján 16. óra 01. perckor a Városháza Nagytermében megtartott
Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L
Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német
Vittmanné Gerencsér Judit osztályvezető Szervezési és Ügyviteli Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat kisajátítási eljárás kezdeményezésére a 186751/1 és 186752/1
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére
Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 155/2017. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület VÁGÓHÍD UTCA
Közterületek elnevezésének kezdeményezése. Marótiné Sipos Ildikó osztályvezető Hatósági és Adóosztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Közterületek elnevezésének kezdeményezése Előterjesztő: Marótiné Sipos
Görög László polgármester
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2011. május 06-án megtartott rendkívüli testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. április 2. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 2-án 9.00 órai
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.
Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottsága I/2-48/2009. Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv 2009. december 16. Az ülésen hozott határozatok száma és
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.
Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 58-6/2013/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. július 12-én 11:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L
Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2017. DECEMBER 28. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 16/2017. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata
Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Fuchsné Rizmayer Mária külső bizottsági tag
Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. október 31-én 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S 14/2017(I.26.) számú előterjesztés Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. január 26-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat a településképi arculati kézikönyv elkészítésének
JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona Mizák Zoltán Sinkovics Krisztián Ádám Tüskés Józsefné
JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának 2016. év november hó 02. napján 15 óra 00 perckor a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Békés Város Képviselő-testületének március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2016. március 24-én megtartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza nagyterme (Békés, Petőfi u. 2.) Jelen vannak: Izsó
JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: Páneurópa Általános Iskola. Táncsics M. Művelődési Ház
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2017. május 30. napján 11.05 órakor a Polgármesteri
JEGYZŐKÖNYV. Táncsics M. Művelődési Ház
JEGYZŐKÖNYV amely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének az Oktatási, Közművelődési Ifjúsági és Sport Bizottsága 2018. február 6. napján 11.00 órakor a Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2016. április 6. napján 16 óra 02 perckor a Városháza Nagytermében megtartott
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester
Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2018.07.31. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya Község
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XXIII. ker. Soroksár Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi Bizottságának 2016. január 13. napján 16 óra 00 perckor a Városháza Nagytermében megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április 16-án (hétfő) de.: 9.00 órára összehívott rendkívüli ülésén Jelen vannak: Hamza Gábor polgármester, Tóth
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2014. június 19-én (csütörtökön) a Polgármesteri
Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Liptákné Kovács Magdolna külső bizottsági tag
Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2015. október 8-án 13.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.
JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen megjelentek: - képviselők: Preklerné Marton Ilona Mizák Zoltán Sinkovics Krisztián Ádám Tüskés Józsefné
JEGYZŐKÖNYV amely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselő-testülete Gazdasági és Közbeszerzési Bizottságának 2015. év május hó 12. napján 8 óra 02 perckor a Polgármesteri
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv
Jegyzőkönyv a Képviselő-testület november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről
4. Jegyzőkönyv a Képviselő-testület 2018. november 5-én megtartott rendes nyilvános üléséről Tartalmazza: 10-12/2018.(XI.05.) számú határozatokat 1 Jegyzőkönyv Készült: Csörög Települési Roma Nemzetiségi
Jegyzőkönyv. 133/2013. (VIII. 26.) JÜB határozat
SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40174 70/2013. Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2013. augusztus 26. napján 15:30 kor a Városháza (Fő
14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről 2 Bátonyterenye
PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés
66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Fejlesztési és Közbiztonsági Bizottsága 2016. június 28-án 17 óra 30 perckor Ercsi Város Önkormányzat Polgármesteri
Jegyzőkönyv. Távolmaradását előre jelezte: Kiss Jenő elnök Fuchsné Rizmayer Mária külső bizottsági tag Liptákné Kovács Magdolna külső bizottsági tag
Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2019. január 16-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében