Torockói út, augusztus A fotókat készítették: Forgács Gábor, Ugrin András és Tankó László
|
|
- Károly Fülöp
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Pilisi Biokertészek erdélyi útja Torockói út, augusztus A fotókat készítették: Forgács Gábor, Ugrin András és Tankó László
2 2015. Augusztus 12. Nagyvárad, Király-hágó, Magyarvalkó, Kalotaszentkirály-Zentelke
3 Nagyváradon, a buszból kiszállva, jó érzés volt kicsit mozogni a sok üldögélés után. Nagyvárad barokk negyedének legfontosabb látnivalóit csoportunk két tagja, Dr. Márton Edit és Barkó József kalauzolásával tekintettük meg.
4 Elsőként a római katolikus székesegyházat néztük meg belülről, mely Erdély, illetve egész Románia legnagyobb méretű barokk stílusban épült temploma. A központi hajó hossza 70 m, szélessége m.
5 A templomot még Szent László alapította. A legenda szerint Szent László ebben a templomban van eltemetve. Valószínűleg csak 1116-ban temették ide, a Nagyboldogasszonynak szentelt templomba. Az eredeti épületet a tatárjárás, a török hódítás és földrengés is sújtotta, és Bethlen Gábor uralkodása idején végleg elpusztult. A ma is látható templomot között építették, a híres osztrák építész, Franz Anton Hillebrandt tervei alapján. II. János Pál pápa 1991-ben a templomot basilica minor rangra emelte.
6 Egy szívünknek kedves részlet a székesegyház egyik oldalsó oltárán.
7 Az október 4-én, Nagyváradon született Pázmány Péter mellszobra a székesegyház főbejárata mellett.
8 A székesegyház kívülről, a püspöki palota kertjéből nézve. Ha balra fordulunk, a szintén barokk stílusban megépült püspöki palotát láthatjuk, melyet ugyancsak Franz A. Hillebrandt tervezett.
9 A híres nagyváradi Kanonok-sor árkádja. A 253 méter hosszú folyosó 56 pillérből áll és 10 épületet köt össze. Több szakaszban, több mint 100 éven át, között építették Franz Anton Hillebrandt tervei és Forgách Pál, akkori püspök elképzelései alapján.
10 A nagyváradi városnézés után a Király-hágó tetején található, kivételesen szép panorámájú parkolóban álltunk meg. A csoport nagyobbik része egy hűsítő ital mellett gyönyörködött a látképben. (A fotó elkészítése után.)
11 Míg a csoport egy kis része egy kis séta után az erdő szélén, a természet lágy ölén tartott pihenőt. Utólag kiderült, hogy ez stratégiai hiba volt tőlük, mivel visszafelé a rossz idő miatt ők nem tudták megkóstolni az itt kapható nagyon finom, friss limonádét. Na de ne szaladjunk ennyire előre!
12 A Király-hágó utáni következő megállónk már a szálláshelyünkön, Kalotaszentkirály-Zentelkén volt, a Bálint-Palkó család házánál. A település Kalotaszeg szívében található, festői környezetben. Kép forrása: Vendéglátóink nagyon kedvesen fogadtak bennünket. A finom házi pálinka is ott várt bennünket az asztalon, ahogy az Erdélyben szokás. A szállásunk elfoglalása után újra buszba ültünk és Magyarvalkóra indultunk.
13 Magyarvalkón a buszból kiszállva gyalog indultunk útnak egy szűk, meredek földúton a híres református templomhoz. Megj.: A kép jobb alsó sarkában levő dátum ne zavarjon meg senkit, téves. A szerző tájékoztatása szerint ő maga hibázott, nem állította be a helyes dátumot induláskor.
14 Séta közben volt időnk gyönyörködni a falu szép fekvésén és házain.
15 A Bagolyvár, Magyarvalkó egyik legöregebb, 1870 körül épített gerendás háza.
16
17 Magyarvalkói baromfik.
18 A templom egy domb tetején áll, körülötte egy masszív fal, azon túl pedig a temető található. A ma is használt temető is körül van kerítve, így a temető kapuján kell átmenni, majd egy ösvényen felsétálni a templom eléréséhez.
19 A temetőben sok nagyon régi, érdekes síremlék látható. A templomhoz vezető ösvény ezek között kanyarog.
20 Az ösvény a képen látható tornácos fedelű tornyos bástyához vezet. A falon vágott lőréseket is láthatunk. Rákóczi György fejedelem parancsára, védelmi célból vették körül a templomot a kettős kőfallal. Az es szabadságharc során a közeli hegyekben az Avram Ianku vezette móc szabadcsapatok elleni harcokban vesztette életét Vasvári Pál, a Rákóczi szabadcsapat őrnagy parancsnokaként. Ennek állít emléket a templom kertjében található faragott kopjafa emlékmű.
21
22 A magyarvalkói református templom fazsindelyes, festett kazettás mennyezetű, 1261-ben alapították a Ferenc-rendi barátok. A román építészeti stílus jegyeit viselő kis kápolnát 1452-ben bővítették ki a gótikus stílusú, támpilléres, sokszögű szentéllyel. A szentélyhez 1550-ben építették a zömök, masszív tornyot, melynek fazsindelyes fióktornyos sisakja az as földrengés után 1774-ben készült el, megadva jellegzetes kalotaszegi alakját a templomnak.
23 A magyarvalkói templom díszes bejárata.
24 Miután 1582-re az egész falu áttért a kálvinista hitre, a templom a református eklézsia tulajdonába került. Az újjáépített és kibővített templomban jól láthatók a reformáció előtti szentély nyomai és a gótikus boltozat. Kazettás mennyezete 1778-ban készült, Umling Lőrinc és fia készítette, az ajtók festett tulipán- és rózsamotívuma Kelemen Márton, míg a szószék Sipos Dávid munkája.
25
26 A templomban dr. Marton Edit és Barkó József vezetésével több olyan éneket is elénekeltünk, amely a nemzetünkért, a magyarokért, Istenünkért és Boldogasszony Anyánkért szóló imádságok legszebbjei közé tartoznak. Nagyon megindító és lélekemelő volt. Úgy éreztük, hogy lélekben is megérkeztünk Erdélybe. Továbbá, hogy nem úton, hanem otthon vagyunk.
27
28
29
30
31
32 A valkói katonák emlékhelye a magyarvalkói református templom mellett.
33
34 A katonák emlékhelye mellett található a Vasvári Pál emlékére állított kopjafa.
35 Kálvin szobra a magyarvalkói református templomnál.
36 Kálvin szobra a magyarvalkói református templomnál.
37 Kép forrása:
38 Távolabbra tekintve, a templom erődfalán túl, látszanak a környék gyönyörű hegyvonulatai. Kép forrása:
39 Kalotaszentkirályon szintén a templomot, majd az Ady Endre Emlékszobát kerestük fel. Az emlékszoba a felújított óvoda épületében kapott helyet, ott, ahol a költő itt tartózkodása idején alkothatott.
40 A híres hársfánál Ady Endre 1914-es, A Kalota partján című versét olvasta fel az idegenvezetőnk, az iskola magyartanárnője, aki egyben az Ady Emlékszoba egyik megálmodója, gondozója is.
41 A híres hársfa a Kalotapatak mellett, annak Szentkirályhoz tartozó oldalán áll. A túlsó partján levő település neve Zentelke ban a két település egyesült, ekkortól a község hivatalos neve Kalotaszerntkirály- Zentelke. A településen ma is a magyarok vannak többségben, arányuk 90% feletti.
42 A Kalota-patak Ady hársfája mellől nézve.
43 Természetesen készült csoportkép is. Az Ady Emlékszoba a képen látható óvodaépületen belül pont abban a helyiségben található, amelyiknek ablaka a hársfára néz.
44
45 Kalotaszentkirály református temploma. Először 1288-ban említi fennmaradt oklevél, ekkor adományozta IV. Kun László király a gyerőmonostori Mikola családnak ben Senkral, azaz Szentkirály néven említik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról.
46 A mai református templom a tatárdúlás után épült a 13. században, talán a tatárok által lerombolt korábbi egyszerű templom helyén november 7- én a hegyekből lejött móc szabadcsapatok teljesen felégették a falut, így a templom is komoly károkat szenvedett. A helyreállított templomban csak ben készült el az új festett kazettás mennyezet.
47 A templom kertjének egyik, szép faragásokkal díszített kapuja.
48
49 A kalotaszentkirályi templom udvara.
50 A templom kertjében a templom régi harangja, egy Mátyás király korabeli, 1481-ben öntött, időközben megrepedt, így használhatatlanná vált harang is ki van állítva.
51 A templomot a község református tiszteletese idegenvezetésével tekintettük meg, hálánk jeléül szintén énekekkel kedveskedtünk.
52
53 Részletfotók a kalotaszentkirályi református templom belsejéről
54 Lakóház utcafrontja Kalotaszentkirály- Zentelkén, sok faragott és festett díszítéssel.
55 Kép forrása:
56 A falusi hangulathoz a különféle mezőgazdasági gépek is hozzátartoznak.
57 Az este folyamán házigazdáink Bálint-Palkó András és szülei, Erzsébet asszony és Jani bácsi nagyon finom vacsorával készültek és rendkívül szívélyesen fogadták a csoportot. Másnap továbbindulás előtt megnéztük a Bálint-Palkó család gazdaságát, a bivalyaikat, melyek tejét meg is kóstolhattuk a reggeli alkalmával. Bálint-Palkó András a Bioterra tagja, korábbi biogazdálkodó. Mivel mindegyikünk vagy az állatokkal, vagy a tájjal, vagy a házigazdákkal való beszélgetéssel volt elfoglalva, így utunk e rövid, ám annál maradandóbb élményt jelentő szakaszáról sajnos nem készültek fotók... Legalább lesz miért ide látogatnia az Olvasónak is. Mert a bivalyokat és a reggeli állathajtást, illetve este a hazatértüket látni kell! Szeretnénk ezúton is megköszönni Bálint-Palkó Andrásnak és kedves szüleinek a szíves és meleg fogadtatást és vendéglátást!
Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém
Szent Mihály- Székesegyház Veszprém Alapítása I. Régészeti leletek utalnak arra, hogy már a 10. században is templom állt a helyén. A pannonhalmi apátság alapítólevele (1001) elsőként tesz említést a székesegyházról;
ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET
ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 072/3 Zsejke-puszta, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Szűz-Mária szobor. Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása
Szent László útja. Nemes Emil tanító beszámolója. 2013. május 31.
Szent László útja Nemes Emil tanító beszámolója 2013. május 31. A 2012-2013-as tanév alatt zajló Országos jellegű,,barangoljunk az Európai Unióba vetélkedőre a sepsiszentgyörgyi,,gödri Ferenc Iskola az
Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében
Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában
Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN
HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.
Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység
Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő
GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE
GÖRCSÖNYDOBOKA KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER HELYI VÉDELEMRE ÉPÍTMÉNYEK ÉS RÉSZLETEK Görcsönydoboka, Csele u. 032/15 hrsz. M kálvária A templom mögötti dombon álló kálvária épített
NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE februári adatok alapján frissítve
NÉMETKÉR KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2018. februári adatok alapján frissítve Németkér, Ady Endre u. 19. 254, 255, 256 H1 lakóépület (tájház) és utcai kerítés A zsúpfedeles kis lakóház a zsellérházak
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ
Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén szeptember
Korfu kultúra és fürdőzés Sisi szigetén 2020. szeptember A Görög-szigetvilág északi szigete számunkra busszal is elérhető távolságban van. Ez a tündöklő ékkő évezredek óta vonzza a különböző kultúrákat
Három nemzet élt itt együtt: a székelyek, a szászok, és a románok.
Románia nyugati részén fekvő terület Nyugat felőli fő bejárata a Királyhágó Magyarországhoz tartozott, de önálló fejedelemség volt Jeles napi szokások, nyelvjárások többnyire ma is élnek Ismertebb táji
AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08.
AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁS ERDÉLYBE Az MHTE tagjai részére 2015. augusztus 01-08. Indulás: 2015. augusztus 01-én (szombat) reggel 6:30-kor a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. Gyülekezés,
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Nyárád. Református templom
Nyárád Nyárád Pápától 10 kilométerre dél-nyugatra található. Református templom 1788-ban épült. Késı barokk stílusú. Elıálló középtornya magas, nyúlánk, szemben a református templomok zömök, súlyos tornyával.
HELYI ÉRTÉKVÉDELEM. Katolikus templom. Rendeltetési mód: Építés éve: Beépítési mód: Beépítési százalék: Építmény magasság: Védendő értékek:
HRSZ.: 2270 CÍM: Ady Endre utca 1. Katolikus templom szabadonálló 15% A templom és parókia minden eleme, az I. világháborús emlékmű, az udvari kegyeleti kereszt HRSZ.: 1207 CÍM: Arany János u. 10. lakóház
EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN
EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN Készítette: Rozovics Ferenc Hornyák Ferenc Csaba Faragó Péter István 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK Emlékhelyek és emlékművek felsorolása
A harmadik út Erdélybe. 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú
A harmadik út Erdélybe 2013. július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét Erdélyben járt, ezúttal a Székelyfölddel ismerkedtünk. Utunk elején Aradon, a 13 aradi vértanú
A második napon először Aradra látogattunk, ahol a Megbékélés terén megkoszorúztuk az újra felállított Szabadságszobrot, miközben énekeltünk.
Határtalanul! Erdély 2018. 05. 13-16-ig A Dombóvári Belvárosi Általános és Alapfokú Művészeti Iskolájának 7. a osztályos tanulói 24 en 3 pedagógus kíséretében részt vettünk a Határtalanul pályázatnak Scool-túra
Gömörországban jártunk. Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya. A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba.
PÁLYÁZAT Gömörországban jártunk Bábolnai Általános Iskola, 7. A osztálya A HATÁRTALANUL pályázaton három napos utat nyertünk Szlovákiába, Gömörországba. Izgatottan készültünk az utazásra. Két előkészítő
HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat
A Magyar történelmi, irodalmi emlékek nyomában Erdély szép tájain című HATÁRTALANUL pályázat BGA-12-HA-01-0534 számú pályázat Készítette: Hódmezővásárhely Kertvárosi Katolikus Általános Iskola csapata
1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK'
1. MELLÉKLET A../2017. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELET, 2. FEJEZETE: A HELYI EGYEDI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ 'ELEMEK' KATEGÓRIA I. Postai cím Hsz. Hrsz. Rendeltetés 1. Ady Endre u. 1. 2270 Katolikus templom, parókia,
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium
Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után
Határtalanul! pályázat. Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése
Határtalanul! pályázat Erdély kulturális, történelmi, irodalmi és természeti felfedezése időpont: 2014. október 6 - október 8. A tanulmányi kirándulásunk úti célja Erdély volt. 2014. október 6-tól 8-ig
Levelezési cím: 8220-Balatonalmádi Városház tér 4. Telefonszám: 88/542-514 pannoniakonyvtar@upcmail.hu
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy
Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:
Isaszeg Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon: 06-20/550-0924 E-mail: isapaletta@freemail.hu
Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.
Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program
Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy
Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10
Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a
ZOMBA. 1. A település területére vonatkozó információk:
ZOMBA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 5729 Ebből szántó 4393 gazdasági erdő 356 védett terület 0 ipari hasznosítású 0 terület egyéb 980 Polgármesteri Hivatal: 7173 Zomba
Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel
Az Istvánffy Miklós Általános Iskola 44 diákja és 5 pedagógusa a Határtalanul! Árpád vezér nyomdokain című program keretében négynapos Kárpátaljai kiránduláson vett részt 2018. augusztus 28-31. között.
Majd a híres Rákóczi lépcsőn át jutottunk el a Rákóczi várba, ami bár még zárva volt, mégis beengedtek bennünket. Késő délután indultunk tovább
HATÁRTALANUL! HATÁRTALANUL! pályázat keretében a 7. évfolyamosok - 18 fő 2 kísérő pedagógussal - május 15.-május 18. között Erdélyben tanulmányi kiránduláson vettek részt. 1. nap 6 órakor indultunk Kállósemjénből.
Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága
BALMAZÚJVÁROS HELYI ÉRTÉKVÉDELMI NYILVÁNTARTÁS 2017.. Meglévő helyi értékvédelmi adatok felhasználhatósága A jelenleg is érvényes településrendezési eszközhöz készült örökségvédelmi hatástanulmány. Ennek
Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor
Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe
Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink
1. nap Indulás:
1. nap 2014.05.06. Indulás: 2014.05.06. 05.00. A korai indulás ellenére az 58 fős társaság frissen szállt buszra a sátoraljaújhelyi Latabár Színház mögötti parkolóban. A szülők és gyerekek egyaránt izgatottan
A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.
Őseink útján járva A vecsési Halmi Telepi Általános Iskola húsz hetedik osztályos tanulója 2012. május 10.- 2012. május 13. között Ukrajnába utazott tanulmányi kirándulásra a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Szombathely. Utazás. Vasárnap
Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította
1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK
1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics
POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS
POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS HELYI EGYEDI VÉDETT EMLÉKMŰVEK Klissza-domb 298/18 Honalapítási emlékmű Klissza-domb 299 Lupa-Mandics Mauzóleum Hősök tere 3/1 I. világháborús emlékmű Kossuth Lajos u. 23.
Szecesszió. Kárpátalján. Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna
Szecesszió Kárpátalján Az összeállítás internetes források szerkesztett szemelvénygyűjteménye, k é szítette Dittrichné Vajtai Zsuzsánna B E R E G S Z Á S Z 2 Egykori úri kaszinó - Arany Páva étterem Az
Nagyboldogasszony Székesegyház
Hetedikesek élménybeszámolója Királyok és fejedelmek útján Erdély szívében A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 7-es évfolyama, 45 tanulóval és 4 kísérő tanárral a Határtalanul pályázat keretében
Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,
Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben
Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:
1. nap 14. Irodalom, történelem,biológia: a "Hajdúváros" megtekintése: az Arany János Emlékmúzeum a Csonka-toronyban, séta a szoborparkban, megemlékezés Arany János költőről és Lovassy Lászlóról az országgyűlési
Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Árgyelán Erzsébet. Kétegyháza 2016.
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk
Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk Iskolánk diákjai ismét külföldi tanulmányi kiránduláson vehettek részt a Határtalanul! program jóvoltából: április 10. és 13. között Szlovéniában
Erdély: 2014. május 23-25.
Erdély: 2014. május 23-25. Tanulmányi kirándulás Május 23. Nagyon izgatottak voltunk reggel az utazás miatt. A csoportból sok gyerek még sohasem járt Romániában, ezért különösen nagy élmény volt számukra
Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin
Kazettás mennyezetek Ismeretterjesztő kifestő gyermekeknek és szüleiknek Bérczi Szaniszló, Bérczi Zsófia, Bérczi Katalin A reformáció sok mindenben az ősi egyszerűséget hozta vissza a kereszténységbe.
Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás
Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső
KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET
KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET 1 1. 470 Horvátkimle, Fő utca 4. Helyi védelemre javasolt Megyimóri Szűz-Mária szobor Folyamatos állagmegóvás és a környezet karbantartása
Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT
Projektnapló Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT-15-05-0356 Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola Szeretet lánca! Kössed egybe Szívét
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27
KIRÁNDULÁS AUSZTRIA ZÖLD SZÍVÉBE 2014. 07.18 07.27 Indulás: 2014.július 18-án (péntek) reggel 7:00, gyülekezés, bepakolás 6:30 órától a Búza-téri görög katolikus templom mögötti parkolóból. 1. nap Miskolc
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (http://hunyor.pte.hu)
PÉCS [1] A pannon és kelta törzsek által lakott vidéken a rómaiak alapítottak várost a 2. század elején Sopiane néven. A kereszténység egyik központjává váló város tartományi székhellyé nőtte ki magát.
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben
200 éve született Arany János - Irodalmi barangolás Erdélyben Iskolánk a Sárrétudvari Jókai Mór Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017 áprilisában adta be a HAT-17-01-2017-00896 számú pályázatát
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában
Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,
2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt.
2018. szeptember 20.-án és 21.-én két Vásárhely környéki biciklitúrán vettünk részt. Szeptember 20. csütörtök Óföldeáki biciklitúra Az első nap Óföldeákra bicikliztünk az osztállyal. Remek idő volt a kerékpározáshoz.
Zöld szervezetek évi Országos Találkozója április április 15. Kalotaszentkirály Zentelke
Zöld OT Zöld szervezetek 2018. évi Országos Találkozója 2018. április 12. - 2018. április 15. Kalotaszentkirály Zentelke Ez a rendezvény először került megrendezésre határon túl. Programok: - csütörtök
FELVIDÉK 2018.MÁJUS
FELVIDÉK 2018.MÁJUS 27-30. 1.nap Reggel 8-kor indultunk Mezőkövesdről. Az út elég hosszú volt és kissé fárasztó is. Ez persze a társaságon is meglátszott, hiszen 2,5 óra buszozás után kevésbé beszélgettek.
Végül az estet egy közös zenéléssel és énekléssel zártuk le a Tiszaparton.
1.nap 2018. 05. 30.-án érkeztek Szolnokra a Nagyenyedi diákok. 14.00-kor vártuk őket a Pelikán Hotelnél, ahonnan elindultunk a szállásra. Miután megérkeztünk ők elfoglalták a szobájukat, kicsit lepihentek
Szakmai utazás a Vajdaságba
Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még
Mont Saint Michel. Normandia D-Day. Zarándoklat, Kaland, Élmény
Mont Saint Michel Normandia D-Day Zarándoklat, Kaland, Élmény Társadalmi kapcsolatok Cseh és magyar fegyver barátság Légiparádé Falaiseban Fiatal érdeklődő Helyi hagyományőrzők Normandiai csendéletek
Grand Palace és a Smaragd Buddha temploma
2012 augusztus 07. Flag 1 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Grand értékelve Palace és a Give Grand Palace és a Give Grand Palace és a Mérték Give Grand Palace és a Give Grand Palace és a Smaragd Smaragd
Hét és fél évszázaddal később Szent István a kolozsi várispánság székhelyévé tette. Maga a város a 11. század első felében alakult ki.
Kolozsvár Története A város területén a legrégibb leletek a középső paleolitikumból származnak. Az ásatások tanúsága szerint folyamatosan lakott volt a neolitikum, bronzkor, vaskor idején is. Az ókorban
Határtalanul! Négyfalu
Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni
S C.F.
Ref. 0452 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Lombardia - Como ELŐKELŐ VILLA ELADÓ COMOBAN LEIRÁS
5. Bakancsos palóc út Palóc séta, Palóc tréfa (7 bornap palócföldön)
5. Bakancsos palóc út Palóc séta, Palóc tréfa (7 bornap palócföldön) ÚTVONALÚT ÚTVONAL 1. nap: Érkezés: 9-órakor Gyöngyösre. GYÖNGYÖS A Mátra kapuja; közúton az M3-as autópályán, a 3-as főúton, illetve
Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott;
Rudabányai református templom Megközelítés: H-3733 Rudabánya,Temető u. 8.; GPS koordináták: É 48,38152 ; K 20,62107 ; Kor: XIV. század közepén épült, de helyén már korábban is templom állhatott; Jelenlegi
S C.F.
Ref. 0661 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Livorno, Toszkána A TOSZKÁN TENGERPARTON ELADÓ KASTÉLY
HAJDÚSZOVÁT. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 58,01 km 2 Lakosság: 3.173 fő Polgármester: Vass Sándor
HAJDÚSZOVÁT Terület: 58,01 km 2 Lakosság: 3.173 fő Polgármester: Vass Sándor Elérhetőség: Hajdúszovát Község Önkormányzata 4212 Hajdúszovát, Hősök tere 1. Telefon: 52/559-211, Fax: 52/559-209 Hajdúszovát
SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület
SZÁLKA 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 1707,6 ha Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású
Torockó mellett 1130 m magasra tornyosul Erdély egyik legjellegzetesebb sziklatömbje, a néphit szerint emberalakot megmintázó Székelykő.
Torockó Múltja A nagyközség délről a Kőközi-szoroson, északról a Borrévi-szoroson át közelíthető meg. A VII- VIII. században szlávok telepedtek le a környéken. Ők kezdték el a vasbányászatot. A helység
Paks, Lukács Vilmos
Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése
BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás
BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás 5.1. Az utazás kezdő időpontja: Válassza ki a legördülő menüből az utazás kezdő időpontját (a magyarországi indulás dátumát év,
HÉ-1. malomépület építmény (egyedi védelem) jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes
HÉ-1 RENDELTETÉS, HSZNÁLT VÉDETTSÉGI KTEGÓRI VÉDETTSÉG INDOKLÁS ÍM Nemesdömölk, Nemesdömölki u. 15. HRSZ. 2 malomépület jelentõs ipari épület, használati és esztétikai jelentõsége miatt védelemre érdemes
SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE
SOMBEREK KÖZSÉG HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTERE 2017. DECEMBER Somberek, Kossuth Lajos u. 68. 658 H1 lakó- és gazdasági épület, utcai kerítés A fésűs beépítési mód szerint épült falazott tornácos hagyományos
Portugál repülős június
Portugál repülős 2020. június Az egykori hatalmas gyarmatbirodalom Európa nyugati szélén található, ahová busszal bizony nagy megpróbáltatás eljutni. Ezért repülünk mi is és töltünk 6 napot az Ibériai-félsziget
A kultúra és nyugalom völgye.
Vereb A kultúra és nyugalom völgye. Vereb község Fejér megyében fekszik a Velencei-tótól 15 km-re, északra. Lakosainak száma 829 fő. Kicsi település, vendégszeretete annál nagyobb. Látogasson el hozzánk
S C.F.
Ref. 0662 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Toszkána, Lucca - Versilia LUXUSVILLA ELADÓ VERSILIÁBAN,
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
Kastély látogató Magyarózdon
Kastély látogató Magyarózdon *Ha először jár Magyarózdon, olvassa el figyelmesen az Ú (mint útmutatás) jelzést. Festői képet nyújt az a lankás dombokkal övezett völgy, amely Marosludastól húzódik déli
Nagyrécse-Galambok kerékpártúra
Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi
Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának évi képe Pörge Gergely rajzain
Dénes György Szalonna Árpád-kori templomának 1906. évi képe Pörge Gergely rajzain A Bódva-parti Szalonna község református templomának mai szentélye eredetileg kerek templomocskaként épült, feltehetőleg
Képeslapok a Dunáról
Képeslapok a Dunáról Nagymaros a Dunakanyarban, a Börzsöny lábánál fekszik. Az uralkodók kedvenc tartózkodási helye volt a középkorban. A XX. században nagy nyilvánosságot kapott a település, ugyanis
Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.
Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy
Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra
Nagyrécse-Kisbalaton-Nagykanizsa kerékpártúra Túra hossza: 76 km Nehézsége: Közepesen nehéz Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth
Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.
Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi
Egy főállás keresztmetszete
Pápai Nagytemplom Pápa város nevezetességei közé tartozik a Szent István Plébánia Templom. A helyiek által katolikus nagytemplom nevezett templomot 1774-ben gróf Eszterházy Károly egri püspök, pápai földesúr
Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.
Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,
Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján
Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták H e l y t ö r t é n e t i n a p 2 0 1 9 a I X. k e r ü l e t b e n 2019. június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján
Irány Délvidék! Tanulói beszámolók
Irány Délvidék! Tanulói beszámolók A Dunaharaszti Hunyadi János Német Nemzetiségi Általános Iskola 7. a osztálya, a Határtalanul országos program keretén belül, 2018. szeptember 13-14-15-én Szerbiába látogatott.
Cseh paradicsom kirándulás
Cseh paradicsom kirándulás A különleges sziklák és homokkövek Kelet-Csehország különleges városai Barlangtúra és más természeti különlegességek Kirándulást, túrázást szeretőknek ajánljuk Utazás időpontja
Kedves Természetjárók!
A túra időpontja: 2018.03.10. szombat A tervezett indulás: Kedves Természetjárók! Találkozó: 2018.03.10. 8.45 Buszpályaudvar Veszprém A menetjegy ára: 50 %-os 325 HUF oda vissza pedig 325; Összesen: 650
Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél)
Partium földi buszkirándulás gyülekeztünk csoportjával (Zarándoklat és tiszteletadás nemzetünk nagyjainak emlékhelyeinél) Románia határához érve, majd azt kevés várakozás után átlépve az első, amit jó
Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..
CSEPEL HALÁSZTELEK: SZ.SZENTMIKLÓS: SZIGETHALOM: TÖKÖL: SZIGETCSÉP: SZ.SZENTMÁRTON: SZIGETÚJFALU: RÁCKEVE: SZIGETBECSE: MAKÁD: Név: Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:.. Túrázás
A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN
A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy
HAT HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program
HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program Kárpátaljai szolidaritási program Igrici Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a HAT-18-03 HATÁRTALANUL! program keretében. A pályázaton az önkormányzat 37 fő utazására
Meseszálló. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet!
Meseszálló Bőszénfa, Kossuth Lajos utca 28. Ha olyan helyet keresel, ahol pihenhetsz és feltöltődhetsz, jó hírünk van: A Meseszálló stresszmentes övezet! Kaposvártól 15 km - re délre, Szigetvár felé haladva