2018. évi 2. versenybeszámoló V. Top-Mix Preston Feeder Kupa és edzés nap. Balatonújlak Nyugati övcsatorna (Mária-csatorna)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2018. évi 2. versenybeszámoló V. Top-Mix Preston Feeder Kupa és edzés nap. Balatonújlak Nyugati övcsatorna (Mária-csatorna)"

Átírás

1 2018. évi 2. versenybeszámoló V. Top-Mix Preston Feeder Kupa és edzés nap Balatonújlak Nyugati övcsatorna (Mária-csatorna) A beszámolót készítette: Lutor Tamás Bevezetés, a verseny körülményei Az év második megpróbáltatása a Mária-csatornán megrendezésre kerülő Top-Mix Preston Feeder Kupa volt, amit az április i hétvégén, két fordulóban rendeztek meg. A csatorna a Balatonnal van összeköttetésben, egy teljesen szabályos, 20 méter széles, kb. két méter mély, iszapos medrű, trapéz szelvényű víz. A hétvégén magához képest határozott áramlása volt a Balaton felé. A versenypálya a torkolattól közel 2 kilométerre van, a műút mellett. Ebben az időszakban egyértelműen a csatornába nagy számban érkező keszegfélék a célhalak, amik szép, viszonylag meleg időben szívesen tartózkodnak itt. Kisebb számban előfordulnak termetesebb példányok, pontyok és kárászok is, de jellemzően nem ezekről szoktak szólni a versenyek, ők inkább be-beeső bónuszhalnak számítanak. Gyakorlás gyanánt már pénteken a csatorna partjára érkeztünk Lacival, ahol próbáltunk öt óra horgászat alatt a lehető legtöbbet megtudni a vízről, fogható halakról valamint azok ízléséről, kapókedvéről, viselkedéséről. A horgászat után elfoglaltuk szállásunkat, és kiértékeltük a napot. A versenyre 71-en jelentkeztek, 70-en rajthoz is álltak szombat reggel. Az idei évben (a korábbiaktól eltérően) ez a verseny sajnos lekerült a ranglista versenysorozat palettájáról, így tavalyhoz képest a létszám is csökkent. Azért mondom, hogy sajnos, mert ezzel a húzással számos olyan potenciális indulónak tették érdektelenné ezt a hétvégét, akikkel szívesen ültem volna le a partra horgászni. Ez nem azt jelenti, hogy a verseny színvonaltalan lett. A mezőnyben továbbra is számos nagy név

2 szerepelt. Mivel a díjazott helyezésekre azonban elenyésző esélyünk se nagyon volt, szívesen pecáztam volna együtt még több híres feeder horgásszal, akik ezt a pályát nálam sokkal profibban oldják meg, és próbáltam volna jobb eséllyel több praktikát ellesni, elsajátítani. Ennek ellenére nagy kedvvel vártuk a hétvége minden percét, és ennek megfelelő lelkesedéssel álltunk a megpróbáltatás elé. A verseny valamint az edzésnap: Péntek edzésnap: Pénteken kicsit késve érkeztünk a vízpartra, kb. egy óra késéssel álltunk neki a gyakorló horgászatnak. Ha vérprofik lennénk se mondhatnám, hogy ez az eltolódás sokat számított volna. A vízpart gyakorlatilag telítve volt, szinte minden induló eljött a pénteki napon gyakorolni. Ameddig a szem ellát, versenyre gyakorló horgászok vannak Mint azt mondtam, a pályán ilyen gyönyörű időben egyértelműen a keszegféléké a szerep, így természetesen dévéres etetőanyag, és földes szúnyog alkotta az etetést. Magam részéről (szokásomhoz híven) készültem pontyos etetéssel is, erre más típusú etetőanyagot szántam, főtt maggal dúsítva. Miközben pakoltam ki a dolgaimat, a pontyos etetés szerepe egyre nagyobbnak tűnt: a túloldali nádasban termetesebb halak készülődtek ívásra, ezt intenzív locsogással

3 jelezték. Ilyenkor ugyan nem nagyon vannak étvágyuknál a halak, azért érdemes a közelükbe próbálkozni. Közepes alapozó etetést dobtam a keszegféléknek etetőanyagból és kevés földes szúnyogból 15 méterre, ez kb. háromnegyed távolságot jelentett a túlparthoz képest. A nagyhalas etetést a túlparti nádas elé jó méterrel, tőlem pontosan 19,5 méterre juttattam be, jóval kevesebb mennyiségben. Csalik és a földes szúnyog Csalik tekintetében a limiten bevihető élő csali mennyiséggel készültem: 1 doboz tűzőszúnyog, közel fél liter giliszta, egy liter csonti, kevés báb. Ezt kiegészítettem az etetőanyag limitbe beleszámító puffasztott rizs- és köles, valamint főtt mag mix csalikkal. Igyekeztem gyorsan kideríteni, hogy melyik csalikat érdemes próbálgatni, legstabilabban a giliszta és a tűzőszúnyog adta a kapásokat. Mindketten fogtunk szebb keszegeket is, már a pénteki napon

4 Voltak rendkívül határozott kapásaim ezen kívül csontira, bábra is, de ezekből a kapásokból nagyon keveset sikerült megfogni, azok is főleg kis testű karikakeszegek voltak, míg a giliszta és szúnyog csalikra a közepes dévérek érkeztek deka súlyban, elvétve egy-egy jobb példánnyal. Karikából is lehetett szép pocakosakat fogni, nem szabadott kizárni őket sem az etetésről... A felszerelés a következő volt: - a keszeges etetésre finom 360-as light bottal horgásztam, amire grammos XS-Ses drótos kosarat, sodort végszereléket kötöttem, centis, 12-es előkével és os horoggal, ezt a korábban említett 15 méteres távra húztam ki; - a nagyhalas etetésre egy 330-as medium feeder bottal készültem, amit egyébként finom methodozáshoz szoktam használni, erre M-es méretű grammos kosarat, centi erőgumit és szintén centis 14-es előkét kötöttem 12-es horoggal, amit 19,5 méteres távolságba állítottam be; - ezen kívül volt még egy durva 360-as heavy feeder botom, amit 20-as fonott zsinórral, L-es grammos kosárral kizárólag etetni használtam, azonos távolságokban megjelölve a zsinórt.

5 Lacit az edzésnapon csak így láttam Laci nagyon szépen húzta a halat, feltűnő volt viszont, hogy nekem sorban akadtak le a halaim, sőt javarészt meg sem akadtak a kapások, annak ellenére, hogy azok többnyire vehemensek és egyértelműek voltak. Nem sikerült sajnos rájönnöm horgászat végéig, mi okozta a sok halvesztésemet, ugyanis a 12-es horoggal is hasonlóan jártam a túloldali etetésen, ugyanakkor tűzőszúnyoghoz az már aránytalanul nagynak számított. Észrevettem, hogy a dévérek főleg akkor jöttek ütemesen az etetésről, ha folyamatosan juttattam be nekik a földes szúnyogot. Etetőanyagot kis túlzással nem is kellett dobni nekik az alapozó etetést követően. Ha több etetőanyagos dobás történt egymás után, a dévérek eltűntek előlem, és nehezen lehetett csak 5-6 földes szúnyogos kosárral visszaállítani őket. Elegendő volt tehát, ha etetőanyagot alapozásnál és minden ik dobásra juttatunk be, a fő csapásvonal a földes szúnyog volt. Ez egyébként az edzésnapon nem derült ki egyértelműen, ott jól működött az etetős dobálás is. Főleg a közelebbi távot erőltettem, mivel jól adta a dévért. Amint azt elhanyagoltam, és a túloldalra horgásztam (nagyon csekély eredménnyel), a közelebbi etetést is lehetett újra felépíteni, egy szóval nagyon úgy látszott, hogy értelmetlen a két távolság. Ennek ellenére óránként 1-2 dobás erejéig rápróbáltam, hátha. Végül egyértelmű lett, hogy a fő csapás a versenyen a közeli táv lesz, de szombaton még nem mertem elhagyni a túloldali lehetőséget sem.

6 Szombat 1. forduló: Szombaton a sorsoláson ismertették a szabályokat, a megjelent 70 főt öt 14 fős szektorban ültették le. A múltkori mázlis húzásom után most sikerült a szerintem viszonylag balszerencsés 14-es helyet húznom, ami a szélső (egyes) szektornak a belső felét jelentette, így az én helyem hiába volt szektor széle, már a tömegben kellett ülnöm, mintha középső helyet húztam volna. Hozzá kell tennem, ezen a versenyen annyira sok hal volt a pályán, és annyira egyenletes volt az eloszlásuk, hogy csak kevés jelentősége volt a szélső helyeknek. Sokkal inkább számított a szektorban ülők személye, mintsem a hely. Szombaton egy közepesen erős szektorban ültem. Nehezen indult a nap, sok volt a rontott kapásom, ráadásul eleinte ritkásak voltak a kapások és a halfogás is, míg mindkét oldalamon ütemesen húzták a keszegeket. Nehéz volt eljutni az első szákolásig, számos rontott kapás előzte meg ezt a pillanatot

7 Végül az első óra után kezdett összeállni a mozgásom, kezdtem fogni a halakat. 80 perccel a kezdés után egy jó 1-1,5 kg közötti ponty is tovább bővítette a fogott halaim listáját, ami némiképp segített ledolgozni az elején összeszedett hátrányt. Ehhez már fel kellett állni... a hétvége egyetlen bónusz hala, egy közel másfeles potyka Érezhető volt azért, hogy itt a versenyzők már egy teljesen más szinten mozogtak, ritkán jött össze nekem olyan gyorsasággal a halfogás, ami nekik természetes volt, igazság szerint óránként kellett volna egy pontyot fognom pluszban, hogy tudjam velük tartani a lépést. Nap végére összességében éreztem, hogy a környezetemtől kikaptam, de talán még életembe nem fogtam ennyi keszeget összesen, főleg nem finomszerelékkel, amennyit ma sikerült, tehát elégedett voltam. Amikor a mérleg hozzám ért, és kiemeltem a szákot a vízből, egészen meglepődtem, olyan nehéz volt. Végül 13,8 kg fogott hallal a 14 fős szektorban a középmezőnyt közelítő 9. helyen végeztem, ami összetettben a 42. helyre volt elég. Laci a mai napon a pálya túloldalára húzott helyet, hasonló körülményekkel és tapasztalatokkal ő 11,77 kg hallal egy szektor 8-ast horgászott, amivel a 39. helyezést érte el aznap. A napot a keszegezésre szánt szerelékkel horgásztam végig, néha átnézve a túloldali helyre, ami nem hozott eredményt. Amikor a nap első felében a pontyot megfogtam, elhatároztam, hogy vasárnap már nem fogok két távolságot etetni, marad a rövidebb egyedül, inkább két eltérő szerelékkel készülök, hátha az egyik jobban működik, mint a másik. Mindketten gilisztás horgászatot választottunk, sok földes szúnyog felhasználásával. Én a giliszta adta holt időket

8 néha tűzőszúnyogos csalizással töltöttem ki, de amikor gilisztával is lehetett kapást elérni, sokkal jövedelmezőbb volt a rövidebb csalizási idő miatt. Szombati teríték - már amennyi látszódik belőle Verseny után visszamentünk a szállásra, pótoltuk az elhasználódott szerelékeket, és előkészítettük az etetőanyagot másnapra.

9 Vasárnap 2. forduló: A vasárnapi napon bíztam benne, hogy kicsit a közepe fele sikerül helyet húznom, a sűrűben. A tegnapi 14-es helyhez képest sikeresen kiszedtem a 12-es helyet a kalapból, úgyhogy a mai húzástól sem voltam elragadtatva. Arról nem is beszélve, hogy félelmetesen erős szektort kaptam, a jobbról mellettem ülő Végh Tamás a Carp Zoom csapatból kicsivel kevesebb, mint 30 kg halat fogott vasárnap kizárólag keszegből. Egy öt órás versenyen ez óránként 6 kg, tehát 10 percenként egy kiló halat jelentett, az elképesztő teljesítmény, főleg dekás keszegekből összetéve. Valószínűleg az ő tökéletesre csiszolt technikája is eredményezhette az én nehézkes kezdésemet, vasárnap ugyanis az első két-két és fél órában ha volt egy kiló halam, lehet túlzok. A tegnapival megegyező módszerrel horgásztam, mégis szinte minden halam elment, vagy meg sem akadt. Végre megindult a halfogás

10 Az idő második felében sikerült összeszedni magamat, elkezdtem egészen jó ütemben fogni a halakat. Ehhez egyébként az is kellett, hogy a tegnapival ellentétben a gumizott előkés, kicsit merevebb botra váltsak, így majdnem minden kapásomat sikerült halra váltanom, és a végére valamilyen csodával határos módon 11,79 kg hallal zártam a napot. Egyik szemem sírt, mert sokkal több volt ebben a napban, ha az első felét a versenynek normálisan meg tudom csinálni, másik szemem viszont nevetett, hogy legalább a végén tudtam egy jót horgászni, még ha ez a szektoromban nem is jelentette az elképzelt eredményt (14-ből a 12. helyen végeztem). Laci a mai napon is hozzám hasonlóan teljesített/szenvedett, mondhatni tehát, hogy a hétvégén jóban-rosszban teljes volt az összhang. A pálya közepén ült, nem volt tőlem messze. Horgászata szintén a forduló második felére állt össze, a végén 10,97 kg halat mérlegelt, ezzel szektorában ő is a 12. helyet érte el. Összegzés: A két forduló eredményeit összesítve Lacinak 8+12=20 helyezési pontja lett, amivel a 70 fős mezőnyből az 50. helyezést érte el, míg én 9+12=21 helyezési ponttal szorosan mögötte az 51. helyen végeztem. Célunk ezen a versenyen (ahogy az idei keszeges versenyek mindegyikén) a középmezőnyben végzés volt. Eredmény szempontjából ezt úgy gondolom, sikerült megközelíteni, még ha csak alulról is. A Mária csatorna nagyon speciális pálya, rendkívüli felkészültséget igényel. Mindketten először horgásztunk itt, nem is beszélve arról, hogy rögtön egy versenyen kezdtük az ismerkedést a vízzel. Ha újra le kellene ülnöm horgászni, nagyon sok mindent máshogy csinálnék, és úgy már valószínűleg nem tűnnének irreálisnak a kg vagy e feletti fogások sem. Mellékesen jegyzem meg, az időjárás oly annyira szép arcát mutatta a hétvégén, hogy már-már elviselhetetlen volt a hőség, ez magyarázza néhány képen az árnyékolási technikákat. Ennek a verseny szempontjából nagy jelentősége volt, ugyanis elég lett volna egy éjszakai lehűlés, és a halfogások ezen a pályán a töredékükre tudnak csökkenni, amit a fehérvárcsurgói verseny után nem szerettünk volna még egyszer átélni. Ez a verseny volt az idei évben talán az, amelyiktől a legjobban tartottam, hogy nem fogok helyt állni. A félelmeimhez képest úgy gondolom, jól sikerült, és nagyon jól is éreztem magam. Valószínűleg a későbbiekben is vissza-vissza fogok térni ide, feledhetetlen élményt nyújtott ugyanis ez a kis csatorna. Következő állomásunk a május végi Method OB 1. elődöntője Székesfehérváron, a Palotavárosi Felső tavon lesz, ahol nézegetve az aktuális versenyeredményeket nagyon komoly fogásokra kell felkészülnünk, ha labdába szeretnénk rúgni. Elődöntő lévén a döntőbe jutást tűztük ki célul,

11 ami a várhatóan 60 fős mezőnyből az első 20 helyezettbe kerülést jelenti. Ez már jobb eredményeket követel, és elsőre bátor célkitűzésnek tűnhet, de fontos szempont, hogy a method módszerben jóval nagyobb tapasztalattal rendelkezünk. Két fordulós verseny lesz egy kötelező edzésnappal, tehát erre a megmérettetésre is kellően rá kell pihenni és készülni, ennél nem is lesz jobb lehetőség a május 13-án megrendezésre kerülő Egyesületi versenynél és az ezt követő három napos Pünkösdi hétvégénél. Valószínűleg ide se fogunk lejutni korábban kipróbálni a pályát, így a pénteki kötelező edzésnapra kell hagyatkoznunk, és ott a lehető legtöbb csalit és etetőanyagot kipróbálni. Százhalombatta,

2019. évi 2. versenybeszámoló VI. Top-Mix - Preston Feeder Kupa és edzés nap (április 20, ) Balatonújlak Nyugati övcsatorna (Mária csatorna)

2019. évi 2. versenybeszámoló VI. Top-Mix - Preston Feeder Kupa és edzés nap (április 20, ) Balatonújlak Nyugati övcsatorna (Mária csatorna) 2019. évi 2. versenybeszámoló VI. Top-Mix - Preston Feeder Kupa és edzés nap (április 20, 27-28.) Balatonújlak Nyugati övcsatorna (Mária csatorna) A beszámolót készítette: Lutor Tamás Bevezetés, a verseny

Részletesebben

2018. évi 1. versenybeszámoló VIII. Feeder Zoom Kupa és edzés nap. Fehérvárcsurgó Fehérvárcsurgói-víztározó

2018. évi 1. versenybeszámoló VIII. Feeder Zoom Kupa és edzés nap. Fehérvárcsurgó Fehérvárcsurgói-víztározó 2018. évi 1. versenybeszámoló VIII. Feeder Zoom Kupa és edzés nap Fehérvárcsurgó Fehérvárcsurgói-víztározó A beszámolót készítették: Bandzi László, Lutor Tamás Bevezetés A 2018-as évben az a megtiszteltetés

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka

Részletesebben

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója

A FŐHESZ évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója A FŐHESZ 2018. évi versenyei és versenysport támogatási koncepciója I. Válogatási és támogatási koncepció a finomszerelékes úszós szakág esetén OHCSB csapatválogató verseny: Saját rendezésű csapat/egyéni

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

Horgászegyesület Elnöke

Horgászegyesület Elnöke HORGÁSZEGYESÜLETEK VELENCEI-TAVI és DUNAMENTI SZÖVETSÉGE Pákozd, Budai út 72. Nyt. Szám: /2016 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás Tisztelt Sporttársunk! A Horgászegyesületek Velencei-tavi

Részletesebben

HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG

HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG 2017 HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság 2017.03.20. HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE Ifjúsági - és Versenysport Bizottság Ikt. sz.: Melléklet:

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY

EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY Vásárhelyi Pál Horgászegyesület EGYESÜLETI HORGÁSZVERSENY 2017 évi versenykiírás VERSENYKIÍRÁS 2017 1. A 2017. évi Egyesületi Horgászverseny megrendezési ideje: 2017.május 20. Helye : Domonyvölgy, Vásárhelyi

Részletesebben

I. Carpmania Bojlis Kupa

I. Carpmania Bojlis Kupa I. Carpmania Bojlis Kupa ahol a méret a lényeg Helye: Ideje: Díja: Lőrintei Nagy -Tó 2011. szeptember 05. 13 00 szeptember 10. 08 00 (115 óra) 99.000,- Ft, (49.500,- Ft/Fő) Felhívjuk a figyelmet, hogy

Részletesebben

XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY

XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY XV. ORSZÁGOS RENDŐR ÉS IX. RENDÉSZETI MEGHÍVÁSOS HORGÁSZVERSENY BÁTONYTERENYE - MACONKA, 2016. július 8. VERSENYKIÍRÁS XV. Országos Rendőr és IX. Rendészeti Meghívásos Horgászverseny (Nógrád megyei társszervek

Részletesebben

XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA. Paks, Füzes - tavak

XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA. Paks, Füzes - tavak XXXIII. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁSA Paks, Füzes - tavak VERSENYKIÍRÁSA A villamosenergia-iparág munkavállalóinak körében az egészséges életmód, az aktív pihenés, a horgászsport,

Részletesebben

Csepel HE Verseny Bizottságának évi programja

Csepel HE Verseny Bizottságának évi programja Csepel HE Verseny Bizottságának 2017. évi programja Versenyzőink névsora 2017-ben: Ribli János Gyulai Ferenc Gerendi Zsolt Varga László Hipszki Róbert Szecsei Balázs Schindler Attila Schindler Tibor Kassai

Részletesebben

HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG

HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG 2017 HEBOSZ MEGYEI HORGÁSZ CSAPAT BAJNOKSÁG HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság 2017.03.16. HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE Ikt. sz.: Melléklet: Tárgy: EHB-KIIR/2017 nevz.

Részletesebben

XIV. TAVASZI MACONKA NEMZETKÖZI KUPA :00-14:00, 8:00-13:00 A

XIV. TAVASZI MACONKA NEMZETKÖZI KUPA :00-14:00, 8:00-13:00 A XIV. TAVASZI MACONKA NEMZETKÖZI KUPA Maconka Barátai 18 Szuperkupa 1. forduló Versenykiírás Egyéni verseny több horgászati módszer szerinti kategóriában és korosztályban 2018. április 07. szombat 08:00-14:00,

Részletesebben

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁS Rendezvény ideje, helyszíne: A találkozó időpontja: 2016. június 17-19. A találkozó helye: Paks, Füzes-tavak A találkozó szervezője: MVM ATOMIX Kft A találkozó fővédnöke: Szücs Gábor Atomix

Részletesebben

Schindler Tibor beszámolója a Molnársziget HE évadnyitó versenyéről. Beszámoló az RDHSZ csapatbajnokságáról

Schindler Tibor beszámolója a Molnársziget HE évadnyitó versenyéről. Beszámoló az RDHSZ csapatbajnokságáról Schindler Tibor beszámolója a Molnársziget HE évadnyitó versenyéről A Molnársziget HE évadnyitó versenyét idén április 19-én rendezték meg szinte álló vízen, borongós,szeles időjárási körülmények között.

Részletesebben

Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról

Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról Beszámoló a MÁV VSC Vasutas Horgász Szakosztály 2015. évi munkájáról 2015. évben is a megalakulásunkkor megfogalmazott célokat figyelembe véve szerveztük meg tevékenységünket. Fő célunkat, a horgászat,

Részletesebben

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN A Mágori Horgászegyesület felkérésére 2011. április 9.-én állományfelmérő halászatot végeztünk a Kecskészugi

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Szekszárdi Kerékpáros Sportegyesület működéséről és terveinek

Részletesebben

Ifi Eb Grenoble 2017

Ifi Eb Grenoble 2017 Ifi Eb Grenoble 2017 Az Ifi Eb-re történő felkészülés 2016 szeptember végén már elkezdődött. A jelöltek nagyobb részének felkészítését Balogh Ákos a Gószövetség elnöke vezette (Köllner Barnabás, Réti Zoltán,

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó

I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó Tervezett program: 2014. szeptember 18. csütörtök: 10:00 Ünnepélyes megnyitó, 11:00 Horgászhelyek

Részletesebben

Horgászegyesület Elnöke

Horgászegyesület Elnöke Horgászegyesületek Velencei-tavi és Dunamenti Szövetsége H V D SZ 8 0 0 0 S z é k e s f e h é r v á r S z é c h e n y i u. 4. Nyt. Szám: 15/2014 Horgászegyesület Elnöke SZÉKHELYÉN Tárgy: Versenykiírás

Részletesebben

A találkozó programja:

A találkozó programja: Tisztelt Sporttársak! 2016. 10. 10-től 2016.10. 14-ig megrendezésre kerül az I. Markazi Ponty és Amur fogó csapatverseny (96 órás), ami a horgászatot kedvelő sporttársak kikapcsolódását szolgálja. Szervezők:

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Beszámoló a CSHE évi házibajnokságáról

Beszámoló a CSHE évi házibajnokságáról Beszámoló a CSHE 2015.-évi házibajnokságáról A CSHE 2015. évi házibajoksága május 9-én került megrendezésre a királymajori kis-duna partszakaszon található csepeli versenypályán. Remek időjárási viszonyok

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2010-03-21 FELADATOK I. Feladat: A helyszíni forduló a vaskeresztesi tanpályán

Részletesebben

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

Walterland Kupa. Országos Egyéni Horgász Bajnokság, Keleti elődöntő

Walterland Kupa. Országos Egyéni Horgász Bajnokság, Keleti elődöntő 2011 Walterland Kupa 2011. ápr. 16-17-én került megrendezésre Szegeden a Walterland Kupa. Széles Ádám a CSHE versenyzője U18 kategóriában indult a versenyen. A pénteki edzésnapon a zordidőjárás ellenére

Részletesebben

III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny. 2011. Tavaszi forduló. Versenyszabályzat

III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny. 2011. Tavaszi forduló. Versenyszabályzat III. Cibakházi Holt-Tisza Bojlis Verseny 2011. Tavaszi forduló Versenyszabályzat I. A versenykiírás általános szabályai és a részvétel feltételei A versenyen részt vehet, aki Magyarországon a tárgyévre

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

2018.ÉVI VERSENYNAPTÁR

2018.ÉVI VERSENYNAPTÁR 2018.ÉVI VERSENYNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2018. március 10. szombat 2018.április 10 kedd 2018. április 22. vasárnap 2018. máj. 01. kedd XIII. Vasi Vizeken

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013-02-05 FELADATOK I. Feladat: Találjatok ki egy ötletes csapat logót (szimbólumot),

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú

2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú 2014.Május.10 Rallycross Super 1600 Interjú Auerbach András Karimo: - Szia, András. Az ősz időd nem volt annyira rossz a többiekhez képest. Futamok során lett két 2. helyed. Hogy érezted a futamokat, illetve

Részletesebben

Beszámoló a XIII. Csizmadia László emlékversenyről

Beszámoló a XIII. Csizmadia László emlékversenyről Beszámoló a XIII. Csizmadia László emlékversenyről Az április 10-én Balatonújlakon megrendezett versenyen szépszámú, 38 fős mezőny gyűlt össze. A népszerűség annak is köszönhető, hogy ezen a versenypályán

Részletesebben

2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR

2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR 2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2015. március 02. hétfő 2015. márc. 20. péntek X. Vasi Vizeken Általános Iskolai Vetélkedő I. levelező forduló beadási

Részletesebben

Walterland Masters és a Timár-mix - Csepel HE (Beszámoló a versenyről)

Walterland Masters és a Timár-mix - Csepel HE (Beszámoló a versenyről) Walterland Masters és a Timár-mix - Csepel HE (Beszámoló a versenyről) A rangos nemzetközi versenyen, amely a Szeged Maty-éri evezőspályán került megrendezésre április 20-21-én, egy 5 fős csapattal képviseltettük

Részletesebben

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése 2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése Szarvas, 2014.05.29 Turcsányi Béla, Nagy Gábor Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szakmai koncepció A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Részletesebben

2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR

2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR 2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2015. március 02. hétfő 2015. márc. 20. péntek X. Vasi Vizeken Általános Iskolai Vetélkedő I. levelező forduló beadási

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Croatia Rally 2012. május 24-26. Horvátország, Rijeka Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Deja vu Croatia Rally 2012. május 24-26. - Horvátország, Rijeka Úgy látszik, a sors ismétli

Részletesebben

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek!

Nyugat Maraton kupa. Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Nyugat Maraton kupa Hetesi Imre: Eplény 2015. június 6. Avagy - A kezdetek! Második alkalommal állok rajthoz az Eplényi futam hosszútávján, a korábbihoz képest most ideálisak a körülmények. Tavaly a nagykabátomban

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

Németh Ferenc beszámolója

Németh Ferenc beszámolója Németh Ferenc beszámolója Szeptember első hétvégéje idén sem hazudtolta meg önmagát, az őszi balatoni szezon rendezvénydömpinggel rajtolt. Volt úszóverseny és hajókiállítás valamint legalább hat regatta,

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI HORGÁSZBAJNOKSÁG 2013. június 1-2, Fás tó, Békéscsaba versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes)

BÉKÉS MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI HORGÁSZBAJNOKSÁG 2013. június 1-2, Fás tó, Békéscsaba versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes) BÉKÉS MEGYEI FELNŐTT EGYÉNI HORGÁSZBAJNOKSÁG 2013. június 1-2, Fás tó, Békéscsaba versenypálya szakasz (Wagner utcai egyenes) Régen várt helyszínre költözött vissza a Megyei Felnőtt Egyéni Horgászbajnokság!

Részletesebben

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása

Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI FINOMSZERELÉKES VERSENYSZABÁLYZAT

BÁCS-KISKUN MEGYEI FINOMSZERELÉKES VERSENYSZABÁLYZAT BÁCS-KISKUN MEGYEI FINOMSZERELÉKES VERSENYSZABÁLYZAT 1. Rendezés, résztvevők A BÁCSHOSZ által rendezett megyei egyéni és a csapatbajnokságok helyszínét és időpontját minden évben a verseny szakbizottság

Részletesebben

III. Szigetestó bojlis kupa Kiskorpád 2011 04.19.K - 2011.04. 24.V

III. Szigetestó bojlis kupa Kiskorpád 2011 04.19.K - 2011.04. 24.V III. Szigetestó bojlis kupa Kiskorpád 2011 04.19.K - 2011.04. 24.V Helyszín: Szigetes tó Kapcsolattartó: Kovács Mihály e-mail cím: szigetesto@gmail.com Honlap: http://www.szigetesto.eu Telefon: 30/348-0189

Részletesebben

Ököl nagyságú vagy kőkemény bojlit?

Ököl nagyságú vagy kőkemény bojlit? Bernard Hesse Bízzunk az XXL bojliban! Elméletileg lehetséges, hogy tigrismogyoróval vagy főtt kukoricával fogjuk meg az igazi nagy pontyunkat. De a modern pontyhorgászat elsőszámú csalija mégiscsak a

Részletesebben

Cibakházi Holt-Tisza bojlis verseny Versenyszabályzat

Cibakházi Holt-Tisza bojlis verseny Versenyszabályzat Cibakházi Holt-Tisza bojlis verseny Versenyszabályzat I. A verseny általános kiírási szabályai és a részvétel feltételei A versenyen részt vehet, aki Magyarországon a tárgyévre érvényes, horgászatra jogosító

Részletesebben

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás

UEFA A. SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás SK STURM GRAZ KLUBLÁTOGATÁS 2010. május Készítette: Artner Tamás A SZAKMAI MUNKA ELKÜLÖNÜLÉSE EGY BAJNOKI ÉVBEN 1. Felkészülési időszak 2. Versenyidőszak 3. Téli szünet 4. Átmeneti időszak 5. Versenyidőszak

Részletesebben

A CSHE évi házi horgászversenye

A CSHE évi házi horgászversenye A CSHE 2012. évi házi horgászversenye 2012. május 12-én került megrendezésre a CSHE házi horgászversenye. A rendezvény rekordszámú résztvevővel - Gyerek, ifjúsági, felnőtt férfi, női és nyugdíjas kategóriában

Részletesebben

Régi módszer, jó módszer...

Régi módszer, jó módszer... Régi módszer, jó módszer... A kukorica a pontycentrikus hazai hazai horgászat máig kiemelkedő jelentőségű csalija.. Régebben a filléres és a lófogú kukoricát kedvelték. A filléresnek onnan a neve, hogy

Részletesebben

A véget nem érő kanyarok versenye.

A véget nem érő kanyarok versenye. A véget nem érő kanyarok versenye. Az FRC mezőnye Szlovákiába látogatott, hogy újból megmérkőzhessenek a pilóták, ez esetben egy szinte hazai pályának számító Szlovákiaringen. Igaz ugyan, hogy három hete

Részletesebben

Zadravec Team a Rio Ebrón avagy horgászat kannibálok között.

Zadravec Team a Rio Ebrón avagy horgászat kannibálok között. Zadravec Team a Rio Ebrón avagy horgászat kannibálok között. Előzmények: Miki barátommal még az idén kora tavasszal kiötlöttük, hogy próbáljunk ki külföldi vizeket, amiben sikerrel foghatunk nagy számban

Részletesebben

XVI. TÓPARTI RANDEVÚ - ST. HUBERTUS NEMZETKÖZI KUPA Maconka Barátai 14 Szuperkupa 3. forduló Versenykiírás

XVI. TÓPARTI RANDEVÚ - ST. HUBERTUS NEMZETKÖZI KUPA Maconka Barátai 14 Szuperkupa 3. forduló Versenykiírás XVI. TÓPARTI RANDEVÚ - ST. HUBERTUS NEMZETKÖZI KUPA Maconka Barátai 14 Szuperkupa 3. forduló Versenykiírás Egyéni verseny, feeder/fenekező és úszós szakág Maconka, 1. sz., gáti nemzetközi versenypálya

Részletesebben

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök:

-Férfi egyéni I. osztály -Férfi egyéni II. osztály (nyílt) -Női egyéni (nyílt) -Férfi páros (nyílt) -Női páros (nyílt) 1. Engedélyezett eszközök: A Budapesti Darts Szövetség, mint a Nemzeti Sportszövetség és azon belül a Magyar Darts Szövetség erre jogosult szervezete a Magyar Darts Szövetség versenyszabályzata alapján kiírja a 2014-2015. évi, Budapest

Részletesebben

Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány

Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány Hajdúböszörményi Robotolimpia 2019 Beszámoló Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány 2019. május 25-én immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Minden jó könyv egy-egy tanítója

Részletesebben

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan.

Kérdőíves felmérés szeptember. Külön lehetőséget biztosítottunk írásbeli vélemény nyilvánításra a változtatás igényével kapcsolatosan. Kérdőíves felmérés 2016. szeptember Könyvtárunk szolgáltatási színvonalának mérésére kérdőíves felmérést végzett 2016. szeptember 20 és október 20 közötti időszakban. A mintavétel módja véletlenszerű kiválasztással

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 ÚJ TERMÉKEK 2006-BAN. I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I

DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 ÚJ TERMÉKEK 2006-BAN. I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 Teljes termékskála 2006 I I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I TERMÉKEK 2006-BAN I Swim Stim lágy horog pelletcsalád I I Silver X etetőanyagok és adalékok I

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

XXXII. Villamosenergia-ipari horgásztalálkozó

XXXII. Villamosenergia-ipari horgásztalálkozó XXXII. Villamosenergia-ipari horgásztalálkozó Pécs-Malomvölgy-2 fotó: Fésüs Barna Versenykiírás A találkozó időpontja: 2014. július 4-6. A találkozó helye: Pécs A találkozó rendezője: Pannon Hőerőmű Zrt.

Részletesebben

Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo

Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo -kitöltési segédlet- -2016-os évre- Bevezetés: A tárgyévi Állami Horgászjegy és Fogási Napló (továbbiakban: Napló) normál díja: A 70. életévüket betöltött horgászok

Részletesebben

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX

Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. Szlovénia, Maribor Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Negyedik helyen landoltunk 10. Škoda Rally Maribor 2012. június 29-30. - Szlovénia,

Részletesebben

Szakértői vélemény A Duna folyam fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz kíméleti területeinek kijelöléséről

Szakértői vélemény A Duna folyam fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz kíméleti területeinek kijelöléséről Dr. Bokor Zoltán tudományos főmunkatárs, halászati szakértő szakértői névjegyzék száma: SZIF/16-3/2011. Szakértői vélemény A Duna folyam 1630-1564 fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz

Részletesebben

ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET. Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok

ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET. Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok 1. Az Ölbői tóparton a horgászat elől elzárt területjelző táblák közötti szakaszokon és a Csülök Csárda

Részletesebben

Szakmai terv A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai:

Szakmai terv A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai: Szakmai terv 2019. A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai: - függetlenség: mindenki azzal a szakemberrel/edzővel dolgozik, akit céljai eléréséhez a legalkalmasabbnak tart. - objektív értékelés

Részletesebben

Dunaferr Szakközép - és Szakiskola. Aranyhorog Horgászverseny Szabályzata

Dunaferr Szakközép - és Szakiskola. Aranyhorog Horgászverseny Szabályzata Dunaferr Szakközép - és Szakiskola Aranyhorog Horgászverseny Szabályzata Verseny célja: A verseny legfőbb célja, hogy az iskola tanulói megismerjék, megszeressék a horgászat valamint a természet értékeit,

Részletesebben

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny. Pintérné Molnár Szilvia vagyok, az északnyugat-magyarországi régiófelelős 2016-óta. Régiónkat hat megye Vas, Veszprém, Zala, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyék alkotják. Térségünkben

Részletesebben

Amatőr Bojli-sokK IV. bojlisversenyt

Amatőr Bojli-sokK IV. bojlisversenyt 4.13 Közös horgászatokon, horgászversenyeken a fegyelmezettség, a másokhoz való alkalmazkodás képessége, valamint a kapott feladatok pontos és szakszerű végrehajtása minősíti a résztvevőket.- ABK ETKAI

Részletesebben

043 Xtasy Carp Match 042 Xtasy Carp VIP 070 Xtasy Feeder 041 Xtasy Carp VIP Fekete 065 Xtasy Dévér

043 Xtasy Carp Match 042 Xtasy Carp VIP 070 Xtasy Feeder 041 Xtasy Carp VIP Fekete 065 Xtasy Dévér 042 Xtasy Carp VIP Durva szemcsés, sárga színű, pontyos verseny etetőanyag. Ez a keverék elsősorban a felmelegedett 15 Celsius-foknál melegebb vizekben hatékony. Tartalmas, magas fehérje tartalmú eledel,

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

VERSENYSZABÁLYZAT. A verseny megnevezése: Körösvidéki Sulikupa általános iskolák közötti horgász csapatverseny

VERSENYSZABÁLYZAT. A verseny megnevezése: Körösvidéki Sulikupa általános iskolák közötti horgász csapatverseny VERSENYSZABÁLYZAT A verseny megnevezése: Körösvidéki Sulikupa általános iskolák közötti horgász csapatverseny A verseny szervezője és lebonyolítója: Körösvidéki Horgászegyesületek Szövetsége, székhely:

Részletesebben

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba

Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny. Mountain Bike Cross Country verseny. 2013. szeptember 15. Piliscsaba Egyetemi- Főiskolai Országos és Budapesti verseny Mountain Bike Cross Country verseny 2013. szeptember 15. Piliscsaba JEGYZŐKÖNYV A verseny rendezője: Budapesti Kerékpáros Szövetség, Magyar Egyetemi Főiskolás

Részletesebben

Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon

Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon A Balatonra általános éves területi jegyet vagy behúzós heti területi jegyet váltott horgász köteles betartani a Balatoni Horgászrend rendelkezéseit,

Részletesebben

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett

Részletesebben

Békásmegyeri "Vándor" Kerékpáros Klub

Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub www.bvkk.hu; info@bvkk.hu 2018. ÉVI ESEMÉNYÖSSZEFOGLALÓ 2018. február 14. FSZK Teke csapatverseny 2018. március 24. FSZK Szellemi vetélkedő 2018. április 7. Passarét, Vasas Sportcentrum 2018. április 8.

Részletesebben

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA

DocuCom PDF Trial. www.pdfwizard.com. Zeon PDF Driver Trial. www.zeon.com.tw. Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA Magyar BMX Cross-Triál Szövetség 2008. ÉVI PEKINGI OLIMPIA SZEMPONTOK AZ OLIMPIAI JÁTÉKOK FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJÁHOZ I. Olimpiai célkitűzések: A Magyar BMX Cross szövetség a BMX cross kerékpáros versenyeken

Részletesebben

6. Hét 2010. Február 10. Szerda

6. Hét 2010. Február 10. Szerda Napii Ellemzéss 6. Hét 2010. Február 10. Szerda Összegzés Leginkább a Görögország megmentése körül forgó hírek befolyásolták a tegnapi pozitív hangulat kialakulását. Úgy néz ki, hogy az eurozóna tagjai

Részletesebben

Táborozó fiatalok szüleinek részére!

Táborozó fiatalok szüleinek részére! Táborozó fiatalok szüleinek részére! Ikt.szám: /2012 Tárgy: Tájékoztató az II. táborról Tisztelt Szülők! Gyermekük a horgász egyesülete javaslatára részt vehet 2012. július 9 től /hétfő/ 2012. július 14.

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET

MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET 5700 Gyula, Vajda János u. 19. Telefon: +36 20/569-9227 TERÜLETI ÉVES HORGÁSZENGEDÉLY Ára:..Ft, sorszám:.. Érvényes: 2012 év 12. hó 31. 25 db békés hal (ponty, amur) maximum

Részletesebben

A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje

A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje A víztározón csak oda érvényes Teljes áru /csak állami jeggyel rendelkező/, valamint Kedvezményes/szövetségi tagságilap-bélyeggel/, napijegy, éjszakai

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség 5 000 17 000 35 000 52 000 58 000 93 000 133 000 240 000 298 000 320

Részletesebben

Curie Matematika Emlékverseny 5. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018.

Curie Matematika Emlékverseny 5. évfolyam Országos döntő Megoldása 2017/2018. Feladatokat írta: Tóth Jánosné Szolnok Kódszám: Lektorálta: Kis Olga Szolnok 08.04.07. Curie Matematika Emlékverseny. évfolyam Országos döntő Megoldása 07/08... Feladat.. 3. 4... összesen Elérhető 4 7

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke

TÁJÉKOZTATÓ. a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről. Ó z d, április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke TÁJÉKOZTATÓ a Fiedler Ottó Sportegyesület tevékenységéről Ó z d, 2014. április 30. Előterjesztő: Fiedler Ottó Sportegyesület Elnöke Egyesületünk rövid bemutatása: 1906-ban Ózdon épült fel Közép-Európa

Részletesebben

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB

Török Fanni. 1. kép: Flash MOB Török Fanni A 2004-ben alapított díj másik díjazottja 2008-ban lett Medgyaszay-díjas. A középiskolai évek után ezek történtek vele: Érettségi után a Budapesti Gazdasági Főiskolára jelentkeztem a külkereskedelmi

Részletesebben

IV. HAJDÚSÁGI EXPO 3

IV. HAJDÚSÁGI EXPO 3 2 IV. HAJDÚSÁGI EXPO 3 4 IV: HAJDÚSÁGI EXPO IV. HAJDÚSÁGI EXPO ÉS TRAKTORHÚZÓ EURÓPA KUPA HAJDÚBÖSZÖRMÉNY A rendezvény helyszíne: 4220 Hajdúböszörmény, Radnóti Miklós utca 3. - Széchenyi István Mezőgazdasági

Részletesebben

4. Rally NOVI VINODOLSKI

4. Rally NOVI VINODOLSKI 4. Rally NOVI VINODOLSKI 2012. június 15-16. Horvátország, Novi Vinodolski Szilágyi János - Csányi Botond Mitsubishi Lancer EVO IX Reális második hely 4. Rally Novi Vinodolski 2012. június 15-16. - Horvátország,

Részletesebben

Fénylények. Az alábbi digitális felvételek a június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek.

Fénylények. Az alábbi digitális felvételek a június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek. Fénylények Az alábbi digitális felvételek a 2005. június 25-i hortobágyi Nap köszöntő táltos szertartáson készültek. A szertartás egyik célja az volt, hogy résztvevőkként közvetlen kapcsolatba kerülhessünk

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Vitorlázás szélcsendben. Szerkesztő: Palla Zsófia - Módosítás: 2013. szeptember 10. kedd, 21:21

Vitorlázás szélcsendben. Szerkesztő: Palla Zsófia - Módosítás: 2013. szeptember 10. kedd, 21:21 A Magyar Épületgépészek Szövetsége idén 4. alkalommal vett társszervezőként részt (a Lellei Vitorlás Egylet mellett) a Közmű és Épületgépész Kupa megrendezésében. A program szeptember 6-án, pénteken a

Részletesebben

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség és az Carpexpress Team közös szervezésében megrendezésre kerül az V. NEMZETKÖZI RSD CARP CUP

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség és az Carpexpress Team közös szervezésében megrendezésre kerül az V. NEMZETKÖZI RSD CARP CUP A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség és az Carpexpress Team közös szervezésében megrendezésre kerül az V. NEMZETKÖZI RSD CARP CUP ponty és amurfogó verseny. Oldal: 1 / 14 A verseny támogatói: Szektor szponzorok:

Részletesebben

Magyarország - Bátonyterenye, Maconkai-víztározó ( , összesen 47 verseny adatai) ÖSSZEVONT STATISZTIKA

Magyarország - Bátonyterenye, Maconkai-víztározó ( , összesen 47 verseny adatai) ÖSSZEVONT STATISZTIKA I. Összesített eredménytábla 2/1. I.1. Maconka Nemzetközi Bojlis Kupák (Professzionális Bojlis Európa Kupák) Verseny sorszáma; Σ idő 1 Csapat/bot Σ fogott Σ átlag 2 Bajnok mutatói Legjobb E-mutató 4 versenykód;

Részletesebben