2016 márciusi közgyűlés
|
|
- Ferenc Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 2016 márciusi közgyűlés A város közgyűlése március 31-én tartotta havi rendes ülését. A közgyűlés döntött arról, hogy az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, a Hajdú-Bihar Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer megvalósítását célzó ISPA beruházással érintett Vértesi úti külterületi ingatlanok földterületének tulajdonjogát térítésmentesen visszaadja az AKSD Kft.-nek. Az AKSD Kft. vételi ajánlatot tett a Debreceni Regionális Hulladékkezelő Telepen lévő felépítményekre, közművekre és eszközökre. Az önkormányzat az ingatlan és ingó vagyontárgyak tekintetében az értékesítés módjaként versengő ajánlatkérést határozott meg, melyre az AKSD Kft.-t, valamint a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft.-t hívja meg. A Debrecen város szmogriadó tervéről szóló 50/2009. (XII. 16.) számú önkormányzati rendelet használata során felmerült gyakorlati problémákra, valamint a Kúria Önkormányzati Tanács ide vonatkozó határozatára figyelemmel a Városfejlesztési Főosztály a hatályos helyi rendeletet felülvizsgálta, melynek eredményeként új rendelet megalkotását javasolta. A rendelet célja, hogy a környezet-, és az emberi egészség védelmében az egészséget veszélyeztető légszennyezettséget megelőzze, illetve annak kialakulása esetén meghatározza az emberi élet és egészség megóvása érdekében szükséges intézkedéseket, azok elrendelésének és végrehajtásának szabályait. A közgyűlés által elfogadott szabályozás rendelkezik a szmoghelyzet kialakulásának megelőzését szolgáló intézkedésekről, a szmogriadó fokozatainak elrendeléséről és bejelentéséről, a szmogriadó tájékoztatási fokozatának elrendeléséről és megszüntetéséről, a szmogriadó riasztási fokozatának elrendeléséről és megszüntetéséről, a szmogriadó riasztási fokozatában történő intézkedésekről és azok ellenőrzéséről, szmogriadó-terv megvalósításában résztvevőkről, valamint a polgármesteri hivatal ügyeleti, értesítési rendjéről szmoghelyzet esetén. A Richter Gedeon Nyrt. a telephelyét érintően munkahelyteremtő fejlesztési, bővítési szándékát jelezte az önkormányzat felé. A területrészt érintő hatályos szabályozás nem volt megfeleltethető a jelenlegi fejlesztési elképzeléseknek, ezért az érintett területen a fejlesztési elképzelések megvalósításához igazodóan a szabályozás korrigálására volt szükség, mely lehetőséget ad a beruházás megvalósítására és a telekösszevonásra. A közgyűlés a Medvefű utca ጀ 0378/19 helyrajzi számú, 18 méter szabályozási szélességű út ጀ Varjútövis utca ጀ Kígyóhagyma utca által határolt területrészére vonatkozóan a Debrecen helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló rendeletet módosította. Debrecen önkormányzata a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 13/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelet elfogadásával tett eleget rendeletalkotási kötelezettségének. A rendelet felülvizsgálatát és módosítását magasabb szintű jogszabály módosítása, illetve a fenntartó döntései tették indokolttá. A rendeletben az önkormányzati fenntartású gyermekjóléti intézmények által nyújtott szolgáltatások biztosításával, az intézményi térítési díjak megállapításával kapcsolatos, illetve technikai jellegű módosítások, pontosítások átvezetését kellett elvégezni. A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátásokról, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjakról szóló 15/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelet május 1. napján lépett hatályba. A
2 kapcsolódó végrehajtási rendeletek módosításai, valamint az elmúlt időszakban a szolgáltatások biztosításával kapcsolatban bekövetkezett változások tették indokolttá a rendelet felülvizsgálatát. Ezen túl a térítési díjakkal kapcsolatos javaslatokat is szükséges volt átvezetni. A közgyűlés a Debreceni Művelődési Központtal, a Méliusz Juhász Péter Könyvtárral, a Héra Egyesülettel és az EDC Debrecen Nonprofit Kft.-vel konzorciumban ጀꀀ támogatási kérelmet nyújt be a TOP Ḁ 䄀 társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok ᴀ tárgyú pályázati felhívásra. A feltételek alapján Debrecen-Nagymacs településrész fejlesztésére nyújtható be támogatási kérelem. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megjelent a TOP Ḁ 䠀攀氀礀椀 foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségben ᴀ tárgyú felhívásra Debrecen önkormányzata támogatási kérelmet kívánt benyújtani a Hajdú- Bihar Megyei Kormányhivatallal konzorciumban. Ennek megfelelően a közgyűlés a február 25-ei ülésén döntött a támogatási kérelem benyújtásáról, a maximális támogatási összeg (3 600 millió Ft) elnyerése érdekében. Tekintettel arra, hogy a felhívást március 11-én módosították ጀ többek közt az igényelhető maximális támogatás összege millió Ft-ról millió Ft-ra nőtt ጀⰀ indokolttá vált egy új közgyűlési határozat meghozatala. A felhívásban változatlanul maradt az, hogy a kérelem benyújtására csak a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal konzorciumban van lehetőség. Magyarország Kormánya a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében felhívást írt ki a megyei jogú városok önkormányzatai számára az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztésére TOP kódszámon. A felhívás meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg, összes elszámolható költsége 800 millió Ft, melynek keretében Debrecen önkormányzata 64 egészségügyi alapellátást biztosító körzetet kíván fejleszteni. E körzetek kiszolgálására a következő körzetek fejlesztésére lenne szükség: a Bajcsy-Zsilinszky utca 32. szám alatti házi gyermekorvosi és védőnői alapellátás infrastrukturális fejlesztése, a Jánosi utca 14. szám alatti háziorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, a Szabó Pál utca szám alatti egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, a Füredi út 42. szám alatti háziorvosi és fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, az Apafi utca 30. szám alatti háziorvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése, a Cegléd utca 6. szám alatti háziorvosi rendelő infrastrukturális fejlesztése, a Szentgyörgyfalvi út 7. szám alatti házi gyermekorvosi és fogorvosi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, a Híd utca 14. szám alatti házi gyermekorvosi és védőnői alapellátás infrastrukturális fejlesztése, a Böszörményi út 136. szám alatti házi gyermekorvosi és védőnői ellátás infrastrukturális fejlesztése, a Víztorony utca 11. szám alatti gyermekorvosi rendelő és védőnői szolgálat infrastrukturális fejlesztése, a Nagysándor-telepi egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése. A TOP kódszámú, Ḁ 䌀猀愀氀 搀戀愀爀 琀 Ⰰ munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése ᴀ tárgyú felhívás megyei jogú városok önkormányzata számára biztosít lehetőséget új bölcsődei és óvodai intézmény létrehozására, illetve meglévő bölcsődei és óvodai intézmények/tagintézmények/telephelyek felújítására, korszerűsítésére, projektarányos akadálymentesítésére és új eszközök beszerzésére. A város önkormányzata Debrecen Megyei Jogú Város (a továbbiakban: DMJV) Egyesített Bölcsődei Intézménye Karácsony György Utcai Tagintézmény, az Ősz Utcai Tagintézmény és a Gáborjáni Szabó Kálmán Utcai Tagintézmény, a Boldogfalva Óvoda Manninger Gusztáv Utcai Telephelye, a Liget Óvoda Bartók Béla út 78. szám alatti székhelye és a Babits Mihály Utcai Telephelye, a Nagyerdei Óvoda, a Mosolykert Óvoda, az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda felújítását, illetve a Gönczy Pál Utcai Óvoda tornaszobával való bővítését tervezi a felhívás keretén belül. Ezen kívül tervben van egy új 120 férőhelyes bölcsődeépület létesítése a
3 Postakertben és egy új 100 férőhelyes óvodaépület felépítése a Tócóvölgyben. A fenti projektek összköltsége bruttó Ft. A Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív Programok Irányító Hatósága felhívást tett közzé a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az állami utak építtetői és a megyei jogú városok önkormányzatai részére a közúthálózat gazdaságfejlesztő és mobilitását ösztönző felújítása és fejlesztése érdekében. A pályázat célja a helyi, önkormányzati tulajdonú, gazdasági övezetet feltáró, gazdasági területek felé vezető, és/vagy összekötő, vagy elkerülő utak, hidak építése, fejlesztése a munkaerő mobilitás javítása érdekében. A fentieket figyelembe véve a közgyűlés jóvá hagyta az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek helyén lévő gazdasági terület jobb megközelíthetőségének biztosítására vonatkozó támogatási kérelem beadását. A pályázat keretében 6,5 méter szélességű szilárd burkolatú út és 1,5 méter szélességű egyoldali járda kerülne kiépítésre a következő utcákban: Kőrösi Csoma Sándor utca, Kard utca (Vályi Nagy Tibor és Zólyom utca között), Zólyom utca, Apafája utca (Zólyom utca és Apafája erdő között). 5,5 méter szélességű szilárd burkolatú út és 1,5 méter szélességű egyoldali járda a Hetényi János és Vályi Nagy Tibor utcákban, 5,5 méter szélességű szilárd burkolatú út járda nélkül a Futó utcán kerülne kiépítésre. A felsorolt utcákban a szükséges közműkiváltások és a csapadékvíz-elvezetés is megvalósulna. A projekt számított bruttó összege Ft, a pályázat szempontjából elszámolható összes költség bruttó Ft, ezért az önkormányzatnak a évi költségvetéséből a nem elszámolható költségekre Ft összegű saját forrást, önrészt kell biztosítania. Debrecen önkormányzata és dr. Antal Péter közös megegyezéssel megszünteti az Antal-Lusztig gyűjtemény egy részének (392 műalkotás) kölcsönzése tárgyában szeptember 22-én létrejött haszonkölcsön szerződést (azzal a kitétellel, hogy amennyiben előkerülne a Modemből eltűnt két festmény, azok tulajdonjoga ጀ a már kifizetett kártérítés okán ጀ az önkormányzatot illeti). Ezzel egyidejűleg a város önkormányzata kölcsönzési szerződést köt dr. Antal Péterrel, mint kölcsönzővel és a Déri Múzeummal, mint kezelővel az Antal-Lusztig gyűjteményből meghatározott szempontok alapján kiválogatott, egyszerre legfeljebb műalkotást tartalmazó kiállítás megrendezése érdekében április 1. napjától november 30. napjáig tartó határozott időre, havi Ft kölcsönzési díj megfizetése mellett. Az önkormányzat a Déri Múzeum útján kötelezettséget vállal arra, hogy a gyűjteményből mintegy 2400 műalkotás tematikus, alfabetikus, kronologikus rend szerinti teljes körű feldolgozása mellett színvonalas, magyar és angol nyelven szerkesztett katalógus kiadásáról gondoskodik összesen 6 kötetben, valamint a kiállított műalkotásokra egyedi vagyonbiztosítást köt. Az önkormányzat a kiállítás megszervezéséhez, a műalkotások tárolásához, őrzéséhez szükséges fedezet biztosításához támogatást nyújt a Déri Múzeumnak.
4 Az MSE Magyar Sport -és Életmódfejlesztő Klaszter Szolgáltató Kft. működése során a klaszter és a Nagyerdei Stadiont üzemeltető divízió mind munkaszervezési, mind könyvelési szempontból különálló részlegként működtek, így mind a tulajdonosok, mind az ügyvezetés célszerűnek látta a két egység teljes és végleges elkülönítését. Így a Nagyerdei Stadion üzemeltetésével foglalkozó divízió egy önálló, korlátolt felelősségű társasági formában létrejövő új gazdasági társaságként ጀ Debreceni Nagyerdei Stadion Kft. néven ጀ kiválik az MSE Kft.-ből. Az átalakulásról szóló végleges döntés meghozatala egy új gazdasági társaság megalapítása okán ጀ függetlenül Debrecen önkormányzatának a társaságban meglévő tulajdoni hányadától ጀ a város közgyűlésének hatáskörébe tartozik. A közgyűlés az átalakuláshoz hozzájárult. A Magyar Kézilabda Szövetség felmérést végzett a kézilabda sportágban érintett sportszervezetek létesítményi helyzetéről. Fontos szempont volt, hogy mindennapos testnevelés helyi infrastrukturális biztosítását is szolgálhassák a megépülő sportlétesítmények azokon a településeken, amelyeken ez jelenleg nem teljes körűen megoldott. Mindezen földrajzi, sportszakmai és oktatásügyi szempontok mérlegelésével, összegzésével került kialakításra az a javaslat, mely a Magyar Kézilabda Szövetség meggyőződése szerint a jelen helyzetet és a jövő lehetőségeit tekintve is optimális novemberében ismertetésre került az a 60 helyszín, ahol a Magyar Kormány támogatásával kézilabdamunkacsarnok építése valósulhat meg. A helyszínek között szerepel Debrecen-Pallag is. A mintegy 55x33 méteres nagyságú kézilabda-munkacsarnok építése a Pallagon a labdarúgó akadémia mellett kialakítás alatt álló Ḁ 氀琀愀氀 渀漀猀 iskola, kollégium, sporttelep ᴀ megnevezésű, a Fekete István utca és a Zsálya köz térségében található 2 ha 6895 m2 területű ingatlanon valósulhat meg. Az önkormányzata az ingatlant a beruházás megvalósításához biztosítja. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő köznevelési intézmények közül a debreceni székhelyű szakképző intézmények többsége ጀ számszerűen 12 ጀ július 1-jétől a szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter (Nemzetgazdasági Minisztérium) fenntartásába került. A fenntartóváltással érintett 12 intézmény között szerepel a Dienes László Gimnázium és Egészségügyi Szakképző Iskola, mely jelenleg a Debreceni Szakképzési Centrum tagintézményeként működik a Debreceni SZC Dienes László Gimnáziuma és Egészségügyi Szakképző Iskolája névvel. Az iskola ingatlanát és ingó vagyonelemeit Debrecen közgyűlése a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vagyonkezelésébe adta. A Hajdúdorogi Metropolitai Egyház a Nemzetgazdasági Minisztériumnál kezdeményezte a Dienes-gimnázium fenntartói jogának átvételét szeptember 1-jével. Kocsis Fülöp érsek-metropolita ezért kérelemmel fordult az önkormányzathoz, amelyben a közgyűlés támogatását kérte a Dienes-gimnázium ingatlan és ingó vagyonelemeinek az egyház részére történő ingyenes használatba adásához. A város közgyűlése arról döntött, hogy az ingatlant és a hozzá tartozó ingó vagyonelemeket határozatlan időre átadja az egyháznak, amennyiben a Nemzetgazdasági Minisztérium úgy határoz, hogy a Dienes-gimnázium fenntartói jogát átadja a Hajdúdorogi Metropolitai Egyháznak. Debrecen önkormányzatának tulajdonát képezi a Haláp 35. szám alatt található, 4321 m2 nagyságú Ḁ 氀琀愀氀 渀漀猀 iskola ᴀ megnevezésű ingatlan. Az ingatlan egy része korábban a Karácsony Sándor Általános Iskola használatában volt, ezen a telephelyen azonban július 1-jén megszűnt az oktatás. Az ingatlan egy másik része jelenleg is a Szabadságtelepi Óvoda Halápi Telephelyének használatában van. A Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület a jelenleg üresen álló ingatlanrész ingyenes használatát kérte nyári táborok és egyéb programok szervezése céljából. A
5 közgyűlés úgy döntött, hogy közfeladat ellátása (gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások) céljára határozatlan időtartamra ingyenesen hasznosításba adja az egyesületnek a kért ingatlanrészt azzal, hogy azzal, hogy az ingatlan fenntartásával, karbantartásával kapcsolatos valamennyi fizetési kötelezettség a hasznosítót terheli a hasznosítás ideje alatt. Debrecen önkormányzatának tulajdonát képezi a Martonfalvi utca 21. szám alatt található, Ḁ 瘀漀搀愠 ᴀ megnevezésű ingatlan, melyet 1998 óta a Martonfalvi Lurkók Alapítvány használt önkormányzati feladat (óvodai nevelés) ellátása céljából. Az alapítvány jelezte, hogy a 2016/2017-es nevelési évtől már nem tudja az óvodát tovább működtetni, tekintettel arra, hogy az intézmény gyermeklétszáma nagymértékben csökkent. Az önkormányzata felajánlotta a segítségét a gyermekek elhelyezéséhez, de a szülők inkább magánúton kívánják intézni azt. A Martonfalvi utca 21. szám alatti ingatlant augusztus 31. napjával az alapítvány visszaadja az önkormányzatnak. Mint az a közgyűlés ülésén elhangzott, az intézmény ጀ felújítást követően ጀ rövid távon tartalék óvodaként hasznosítható, míg hosszabb távon nemzetközi óvodának adhat helyet július 31. napjával az Ifjúság Utcai Óvoda, az Ispotály Utcai Óvoda, a Levendula Óvoda, valamint a Szabadságtelepi Óvoda óvodavezetőjének lejár a magasabb vezetői megbízása. Ezeken az intézményeken kívül a Kuruc Utcai Óvoda esetében is szükséges magasabb vezetői pályázati eljárás lefolytatása, tekintettel arra, hogy a Közgyűlés a 133/2015. (VI. 25.) határozatával a Kuruc Utcai Óvoda magasabb vezetői beosztásának ellátására lefolytatott pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánította. Ebben az intézményben jelenleg az óvodavezető-helyettes látja el az intézményvezetői feladatokat. Az említett öt óvoda magasabb vezető beosztásának ellátására a közgyűlés pályázatot ír ki. Debrecen önkormányzatának fenntartásában jelenleg 33 óvoda működik: 49 feladatellátási helyen, 269 csoportban folyik óvodai nevelési feladat. Az intézményekben összesen 7322 óvodai férőhely áll rendelkezésre. A 2016/2017-es nevelési év előkészítése során elkészült összesítés alapján megállapítható, hogy az iskolába távozó 1638 fő gyermek helyére mindösszesen 1481 fő jelentkezése (157 fővel kevesebb) érkezett be. A 2013-ban született debreceni lakóhellyel rendelkező gyermekek száma kevéssel csökkent a évi adatokhoz képest ben 1783 fő, 2013-ban 1754 fő volt a születések száma. A születések számának kevéssé csökkenő, illetve stagnáló tendenciájának megfelelően a 2016/2017-es nevelési évre a 2015/2016-os nevelési évben működő 269 óvodai csoporttal szemben 265 csoport indítása indokolt január 1-jétől az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény alapján az államháztartás alrendszerei terhére adott támogatások esetén nem lehet a támogatási jogviszonyban kedvezményezett olyan alapítvány, amely kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője egyben a támogatási döntés időpontjában (a támogatást nyújtó önkormányzatnál) polgármester. A Debrecen Kultúrájáért Alapítványt Debrecen önkormányzata 2016-ban forint támogatásban részesíti. A fentiekre tekintettel az önkormányzat által alapított és önkormányzati támogatásban részesülő alapítvány esetén a kuratóriumi tagok összetételének felülvizsgálata vált szükségessé. Komolay Szabolcs alpolgármester az új szabályozására tekintettel lemondott kuratóriumi tagságáról, így helyére Danku Attilát választotta a közgyűlés. A közgyűlés elfogadta az önkormányzattal feladatellátási szerződésben álló ReFoMix Rehabilitációs Foglalkoztatási és Szociális Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, a Héra
6 Egyesület, a Forrás Lelki Segítők Egyesülete, a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség, valamint a Lelkierő Fiatalon a Fiatalokért Egyesület évi tevékenységéről szóló beszámolókat és pénzügyi elszámolásokat. Debrecen önkormányzatának lehetősége nyílik, hogy testvérvárosi megállapodást kössön a csehországi Brno városával. Papp László, Debrecen polgármestere és Petr Vokral, Brno polgármestere több ízben találkozott már, a két város között pedig számos közös program jött létre. Találkozóik alkalmával a polgármesterek megvitatták a Debrecen és Brno együttműködése terén kínálkozó lehetőségeket. A Brno és Debrecen közötti testvérvárosi kapcsolat létrehozása mellett szól a két város közötti számos párhuzam: Brno Csehország egyik legnagyobb és legjelentősebb városa. Debrecenhez hasonlóan egyik legfontosabb ágazata az oktatás. Brno emellett fontos kulturális központ, rendelkezik nemzetközi repülőtérrel és kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal is bír. A debreceni közgyűlés támogatta a testvérvárosi szerződés megkötésével kapcsolatos elképzelést április 1. Gulyás György karnagy születésének 100. évfordulója. Gulyás György tevékenysége több szempontból is a város zenei kultúrájának intézményesített alapját adja: ő volt a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola egykori igazgatója, a Debreceni Egyetem konzervatóriuma építésének kezdeményezője és egykori igazgatója, a Debreceni Kodály Kórus alapító karnagya, valamint a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny életre hívója. Gulyás György özvegye, Gulyás Györgyné kezdeményezésére a város a családdal együtt domborműves emléktáblát ጀ a bronz dombormű Kövér József szobrászművész alkotása ጀ helyez el a karnagy egykori debreceni lakóházának (Blaháné utca 8.) falára. Az emléktábla elhelyezésének tervezett időpontja 2016 áprilisa. A közgyűlés elfogadta Debrecen jegyzőjének az önkormányzat működésével kapcsolatos funkcionális tevékenységről, a közszolgálati tisztviselői apparátusról, a polgármesteri hivatal üzemeltetéséről; a város-, infrastruktúra- és gazdaságfejlesztésről, településüzemeltetésről; a humán-igazgatási, intézményfelügyeleti feladatokról; az önkormányzati gazdálkodásról, pénzügyi ellenőrzésről, hatósági ügyintézésről; a közvélemény tájékoztatásáról és a minőségpolitikáról szóló tájékoztatóját.
7
2017 októberi közgyűlés
2017 októberi közgyűlés A debreceni önkormányzat képviselő-testülete 2017. október 19-én tartotta soron következő rendes ülését. A napirenden többek közt számos ingatlanfejlesztéssel kapcsolatos téma szerepelt.
2019. márciusi közgyűlés
2019. márciusi közgyűlés Debrecen közgyűlése 2019. március 28-án tartotta soron következő rendes ülését. A képviselők többek közt döntöttek változtatási tilalomról, gazdaságfejlesztési célú ingatlancserékről,
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
10. melléklet a /2018. ( ) önkormányzati határozathoz Okirat száma: OKT- /2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján
Tárgy: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatásra vonatkozó igény benyújtására. Dr. Herczeg Tibor
ELŐTERJESZTÉS VADNA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. MÁJUS 26-AI MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1385-4/2015/V. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB III. NAPIREND Tárgy: Javaslat az önkormányzati
Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Szociális és Egészségügyi Osztály. Ózd, május 23.
Javaslat az Ózd Város Önkormányzata által biztosított egészségügyi alapellátás működtetésének átadására az Ózd Kistérség Többcélú Társulása által alapított Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti
ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen
1. melléklet a.../2014.(...) önkormányzati rendelethez A.) Óvodák5. melléklet a 23/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez körzetszám Óvoda megnevezése, címe Debrecen 1. Mesekert Óvoda, Körtefa u. 3.
E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Dr. Szekeres Antal -/2012. Baloghné Kass Mária
E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Ügyintéző: Dr. Szekeres Antal Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról -/2012 Baloghné Kass Mária Feladatot jelent: Véleményező
S.sz. A módosítás indoka:
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi 3. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz. melléklet S.sz. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Tétel típusa (,, építési beruházás)
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN
AZ ÓVODAFENNTARTÓ LEHETŐSÉGEI A KISGYERMEKEK HÁTRÁNYCSÖKKENTÉSÉBEN Dr. Marosi-Rácz Julianna Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Intézményfelügyeleti Osztály Kisgyermekkori nevelés támogatása
S.sz. A módosítás indoka: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi 2. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi 2. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz. mell S.sz. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Tétel típusa (,, építési beruházás)
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát
E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 185. MELLÉKLET:- TÁRGY: Javaslat a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című pályázati felhívás keretében a Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda Szőlőhegyi
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Tárgy: Iktatószám: Racsmány Gyula a Vagyonkezelési Osztály vezetője Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási feladatellátást szolgáló vagyonelemek vagyonkezelésbe adása
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVI MUNKATERVE
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
Tétel típusa (árubeszerzés, szolgáltatás, építési beruházás) építési beruházás. szolgáltatás. építési beruházás. építési beruházás.
Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának 2017. évi 4. sz. módosított közbeszerzési terve egységes szerkezetben 1.sz. melléklet S.sz. A közbeszerzés tárgya és mennyisége Tétel típusa (,, építési beruházás)
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere
Szám: 9275-4/2013 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Somoskőújfalu Község Önkormányzat iskolaépületére vonatkozó használati szerződés megszüntetésére, és az ingatlan Hibó Tamás Művészeti
Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére
5. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 20-i ülésére Tárgy: Lajosmizse és Felsőlajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási
K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 17/I/2015. K i v o n a t Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 24-i ülésének jegyzőkönyvéből /Kihagyva a kihagyandókat!/
K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének május 8-ai ülésén hozott határozataiból:
58/2015. (V. 8.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2015. május 8-ai rendes ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. Beszámoló Hajdú-Bihar megye közbiztonságának
2017 márciusi közgyűlés
2017 márciusi közgyűlés Debrecen közgyűlés 2017. március 30-án tartotta soron következő rendes ülését, melynek keretében többek közt rendőrségi beszámoló hangzott el a város közbiztonságának 2016. évi
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály Hatósági
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2018. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslata képviselő-testület 2018. II. félévi munkatervére. Tisztelt Képviselő-testület! Gödöllő
TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 201. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatását célzó pályázaton való részvételre E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
1 K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 13-án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. október 18-án megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető
4. A TOP-6.6.1-15 Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése, illetve a TOP-6.5.1-15 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése projektek keretében Pécs MJV tulajdonában lévő Pécs, Csontváry
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-i ülésére Iktató szám: 159/2018. Tárgy: Szándéknyilatkozat a Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros
2005. évi 10. szám április 19. T A R T A L O M J E G Y Z É K. Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI
DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának K Ö Z L Ö N Y E A Polgármesteri Hivatal lapja 2005. évi 10. szám 2005. április 19. T A R T A L O M J E G Y Z É K Szám Tárgy Oldal A KÖZGYŰLÉS HATÁROZATAI 69/2005.
2015. május 28-i rendes ülésére
Új napirendi pont 33. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 28-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat benyújtása Önkormányzati feladatellátást
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról
Városi Önkormányzat Polgármesterétől, Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/fax: (53) 360-010 Előterjesztés készítésében részt vett: Jegyzői Titkárság Településfejlesztési Osztály Gazdasági Osztály
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér l. Pf.: 83. Telefon: (42) 524-500 Fax: (42) 524-50 l Ügyiratszám: 355-9/2012.x1l1 Ügyintéző: Faragóné/Sné PONTOsITOTI! MEGHívó
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont /2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr.
NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8. sz. napirendi pont 2-102/2016. ikt.sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József BESZÁMOLÓ Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020)
I. Dombóvár Város Képviselő-testületének évi munkaterve
1 I. Dombóvár Város Képviselő-testületének 2017. évi munkaterve A képviselőtestületi rendes ülések 1. napirendi pontja: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben
Tisztelt Képviselő-testület!
Polgármester Tárgy: Jelentés lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Tisztelt Képviselő-testület! A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról az alábbiakat jelentem: A Zoltán u. 42. sz. alatti
2018. márciusi közgyűlés
2018. márciusi közgyűlés Debrecen közgyűlése 2018. március 29-én tartotta soron következő rendes ülését, melyen többek közt döntöttek ingatlanok hasznosításáról, a város környezetvédelmi programban való
INGATLAN HASZNÁLATI MEGÁLLAPODÁS
INGATLAN HASZNÁLATI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Pécs Megyei Jogú Város a székhelye: 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. képviseli: dr. Őri László alpolgármester törzsszáma: 735616 adóigazgatási azonosító
2019. februári közgyűlés
2019. februári közgyűlés Debrecen közgyűlése 2019. február 21-én tartotta soron következő rendes ülését. A képviselők többek közt döntöttek az önkormányzat 2019-es költségvetéséről, önkormányzati tulajdonú
Hajdúhadház Város Önkormányzata 62/2016.(III.18.)HÖ. sz. határozata
Hajdúhadház Város Önkormányzata 62/2016.(III.18.)HÖ. sz. határozata Hajdúhadházi Mikrotérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulás 2015. évi költségvetéséről szóló 2/2015.(III.5.)HMCSGYIT.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2011. március 28-án tartott rendkívüli ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme Bihartorda, Kossuth
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
1. napirend. Előterjesztés
1. napirend Tárgy: A beszámolója Kulcs Községi Önkormányzat Képviselőtestületének a szociális ellátásokról szóló, 4/2015. (II. 27.) Önkormányzati rendelete 4. (3) bekezdése alapján a részére átruházott
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) Fax: (28)
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-132 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2018. január 31-i ülésére
Debrecen évi költségvetése szociális, kulturális, oktatási ágazat
Debrecen 2018. évi költségvetése szociális, kulturális, oktatási ágazat Komolay Szabolcs alpolgármester tartott sajtótájékoztatót a szociális, kulturális és oktatási ágazatról a költségvetés tekintetében
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2018. július 13. Előterjesztő: Készítette: Polgármester Képviselő-testületi Osztály 32/2018. (III.23.) határozat
Szám: IV.57-7/ A Közgyűlés felkéri és felhatalmazza a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. ügyvezetőjét a szerződés megszűnésével egyidejűleg a
Szám: IV.57-7/2015. 164/2015.(VIII.18.) határozata Szekszárd városi távfűtő rendszer folyamatos üzemeltetésére, karbantartására és fejlesztésére létrejött vállalkozási szerződés azonnali hatállyal történő
A Képviselő-testület július 28-i ülésének határozatai
A Képviselő-testület 2017. július 28-i ülésének határozatai 221/2017.(VII.28.) határozat Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a nyílt ülés jegyzőkönyv hitelesítőjének elfogadja
TAMÁSI KÖZLÖNY január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM. Határozatok oldal
TAMÁSI KÖZLÖNY 2018. január 31. IX. évfolyam 1. szám TARTALOM Határozatok... 1. oldal Tamási Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2018. január 22-ei rendkívüli képviselő-testületi ülésének határozatai:
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba) Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POL GÁR.MESTERÉTŐL Békéscsaba) Szent István tér 7. Ikt. sz.: I.337-7/2015. Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-801 Telefax: (66) 523-804 MEGHÍVÓ A Magyarország helyi önkormányzatairól
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 2. oldal - Azon krónikus pszichiátriai betegek ápolása-gondozása,
Magyar joganyagok - Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon - alapító okirata, módo 1. oldal Somogy Megyei Szeretet Szociális Otthon alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós
Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-7807-4/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós Tárgy: Hozzájárulás támogatási kérelem benyújtásához és óvodai feladat-ellátási szerződés
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MONOR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. I. FÉLÉVI MUNKATERVE A Képviselő-testület - Monor Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról 27/2014. (X. 27.) önkormányzati rendelete
2019. évi M U N K A T E R V E
Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2019. évi M U N K A T E R V E Jóváhagyva a 4/2019. (I. 24.) sz. határozattal 2019. január 24. (csütörtök) 14. 00 óra 2./ Javaslat a Képviselő-testület 2019.
Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester
Nyílt ülés: 1. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének módosítása 2. Az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérletéről, elidegenítéséről és használatáról szóló 44/2012. (IX.24.)
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról
T Á J É K O Z T A T Ó a lejárt határidejű képviselő-testületi határozatok végrehajtásáról Ózd, 2015. július 23. Előterjesztő: Polgármester Készítette: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 10/2015.
alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.
Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Tárgy: Az Őszidő Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött ellátási
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉVI MUNKATERVE
R É T S Á G VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. ÉVI MUNKATERVE Rétság, 2011. december 16. 1 oldal a 14 oldalból I. 2012. év fő feladatai: Gazdálkodás Likviditás biztosítása, bevételek emelése,
Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ engedélyezett létszámának 190 főről 269 főre történő növelésére
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: István Zsolt igazgató Tárgy: Javaslat a Szociális Szolgáltató Központ engedélyezett létszámának 190 főről 269 főre történő növelésére Tisztelt Képviselő
M EG H Í V Ó. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági Bizottsága június 30-án (csütörtök) 16.
Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi és Gazdasági Bizottság E l n ö k e 2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. Szám: /2016. Gyál Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi és Gazdasági
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET október 5.-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. október 5.-i ülésére Iktató szám: 222/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Budapest, IX. kerület
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete január 26-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből
1/2017. (I. 26.) önkormányzati testületi határozat a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 80. (2) bekezdésében foglaltak alapján, a Püspökladányi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal korábban
Humán F ő po lgármester-helye ttes. tárgy: előkész ít ő : egyeztetésre megküldve: A F ővárosi Közgyűlés állandó bizottságai és a Tanácsnok részére
B u oa Pe ST Budapes!Fö,áros Önkormányzata AKTAPÉLDAN\ Humán F ő po lgármester-helye ttes ikt. szám: FPH079 /1787-4 /2016 *1000079046070* tárgy: Javaslat a köznevelési ágazatot érintő átadás-átvételi és
E L Ő T E R J E SZ T É S. A Képviselő-testület február 7--i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1 Szám: 1/205- /2013. Pékné dr. Csefkó Judit E L Ő T E R J E SZ T É S A Képviselő-testület 2013. február 7--i ülésére Tárgy:
2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai. 14/2015. (II. 10.) számú Képviselő-testületi határozat
2015. február 10-ei rendes, nyílt Képviselő-testületi ülés határozatai 12/2015. (II. 10.) Jegyzőkönyv hitelesítők: Mekler Andrea, dr. Bóna Balázs 13/2015. (II. 10.) Napirendi pontok elfogadása 14/2015.
98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat
készült könyvéből: 98/2013. (II. 27.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési
E L Ő T E R J E S Z T É S
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.)
A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása (2010-2012.) Szám Tárgy 2010 1/2010. (I. 29.) Jegyzőkönyv hitelesítő 2/2010. (I. 29.) Gyepmesteri Társuláshoz való csatlakozás-
a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.sz: 35180/2010 J a v a s l a t a Közoktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 21/2000. (II.28.)
ELŐTERJESZTÉS. 2013. február 14-i rendes ülésére
10. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 14-i rendes ülésére Tárgy: A Kaposvár TISZK Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. november 22-én megtartott képviselő-testületi ülésén meghozott DÖNTÉSEK
83/2013. (II. 21.) számú Képviselő-testületi Határozat
83/2013. (II. 21.) számú Képviselő-testületi Határozat Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Oktatási Főosztálya (4024 Debrecen, Piac u. 54. szám) által
K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből
2018. április 26-i soron következő z á r t ülésének jegyzőkönyvéből 27/2018. (IV. 26.) önkormányzati testületi határozat úgy dönt, hogy 1. készüljön szakértői vizsgálat a GESZ gazdálkodásával összefüggésben
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV
MEZŐKÖVESD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK M U N K A T E R V E 2015. ÉV 2015. január 28. (szerda) 1. Az önkormányzat 2015. évi költségvetése (első olvasat) 2. A Mezőkövesdi Roma Nemzetiségi Önkormányzattal
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) FAX: (06-32) JAVASLAT
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) 460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-30/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel. JAVASLAT a pásztói hulladékgazdálkodási
Előterjesztés egyes önkormányzati fenntartású tagóvodák felvételi-működési körzetének módosításáról
EGER MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2015. II. negyedévi feladatterve 2015. április 30. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének rendelet-tervezete az önkormányzat 2014. évi zárszámadásáról,
s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015.
14253065 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján s v/. ~:?7.K.. h.. r2:.. /2015. Javaslat a 3681 hrsz.-ú ingatlan ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés! A Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. szerves
Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület június 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
H a t á r o z a t k i v o n a t Halásztelek Város Önkormányzata Képviselő-testület 2016. június 22-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Napirend 1. pontja: A település tisztaságáról és a települési szilárd
ALAPÍTÓ OKIRAT. 4. Irányító szerv neve, székhelye: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 4024 Debrecen, Piac u. 20. sz.
Sorszám: A/1. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv neve: Debrecen Megyei Jogú Város Családsegítő és Gyermekjóléti Központja 1.1. Székhelye: 4026 Debrecen, Mester u. 1. sz. 1.2. Telephelyei: 1.2.1. 4029
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
ELŐTERJESZTÉS. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP kódszámú pályázaton való pályázati részvételről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Oláh Károly ELŐTERJESZTÉS A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program TOP-1.1.1-15 kódszámú pályázaton való pályázati
96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása
96/2013. (IX. 12.) Öt. határozat Tárgy: Testületi ülés napirendjének elfogadása H A T Á R O Z A T Tiszasziget Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX.
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
E L Ő T E R J E S Z T É S
Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. Békéscsaba, Szent István tér 7.
BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGARMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 49412015. Előadó: Dr. Tőgye Ildikó, Czigléczkiné Liszkai Edit Mell.: 1 db- Hiv. sz.: - Postacím: 5601 Pf 112.
M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését október 18-án (csütörtökön) órára
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/65-8/2018. Ügyintéző:
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének október 31-i rendes ülésére
11. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 31-i rendes ülésére Tárgy: Az intézményfenntartó társulások munkaszervezeti, az
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat
Előterjesztő: Dr. Botka László polgármester Ikt. sz.: 32079-11/2015. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2015. év II. félévi munkaterve Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Összeállította: Jegyzői
F E R T Ő S Z E N T M I K L Ó S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T É N E K évi M U N K A T E R V E
F E R T Ő S Z E N T M I K L Ó S V Á R O S I Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T É N E K 2 0 1 7. évi M U N K A T E R V E 1 I. R É S Z KÉPVISELŐ TESTÜLETI ÜLÉSEK ÜTEMEZÉSE, NAPIRENDJE:
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 12-i ülésére
Tárgy: Békési Református Egyházközség kérelme Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező Bizottság: Tisztelt Képviselő-testület! Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Sorszám: IV/2 Egyéb
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-i rendes ülésére
5. számú előterjesztés Minősített többség I. határozati javaslat Egyszerű többség II. és III. határozati javaslat ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. szeptember 29-i
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE
KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó Előterjesztés A Képviselő-testület 2016. január 27-i ülésére
Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYÍREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző:
TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK I. FÉLÉVES MUNKATERVE
TOLNA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. I. FÉLÉVES MUNKATERVE Elfogadva: Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének 400/2013. (X19.) önkormányzati határozatával A képviselő-testület
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dombóvári Szivárvány Óvoda és Bölcsőde 2013. június 21. napján kelt, 2013. július 1-től hatályos alapító
A testületi ülések ideje és napirendje: Január 22.
A testületi ülések ideje és napirendje: Január 22. Előterjesztés a 2015. évi adóellenőrzési terv elfogadásáról Előadó: Jegyző Az előterjesztés elkészítésében közreműködik: Adóiroda Előterjesztés a Szentendre
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s