URBANISTA SZAKMÉRNÖKI. Tartalomjegyzék. Környezetünk megismerésének igénye és szükségessége. Tartalomjegyzék A TELEPÜLÉS MEGISMERHETŐSÉGE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "URBANISTA SZAKMÉRNÖKI. Tartalomjegyzék. Környezetünk megismerésének igénye és szükségessége. Tartalomjegyzék A TELEPÜLÉS MEGISMERHETŐSÉGE"

Átírás

1 URBANISTA SZAKMÉRNÖKI A város megismerésének lehetőségei és módszerei. A TELEPÜLÉS MEGISMERHETŐSÉGE Megismerhető-e egy város? Pálfy Sándor DLA BME URBANISZTIKA TANSZÉK 2010 Elmondható-e egy városról, hogy már ismerjük, ha megismertük történetét, szerkezetét, működését, tereit, tömegeit, funkcióit, közügyeit, köztereit, lakóit, stb.? re alapozott rendezési tervek re alapozott rendezési tervek Környezetünk megismerésének igénye és szükségessége Az életünk körülményeinek és minőségének megismerése, tudatosítása természetes emberi szükséglet, identitásunk meghatározója. Harmadéves építészhallgatók település vizsgálati lapjai

2 A városépítész számára a megismerés szakmai kötelesség a saját környezetében és a szakmai tevékenysége által érintett területen. vizsgálat beavatkozás - Környezetünk megismerésének rétegei re alapozott rendezési tervek Gara Olívia és Surányi Gábor település vizsgálati és beavatkozási lapjai 2007 (Bicske) Környezetünk megismerésének rétegei - táji, természeti környezet /+ tájépítész, környezetmérnök, - épített környezet /+közlekedéstervező, közműves, műemlékes, - társadalmi környezet /+szociológus, közgazdász, néprajzos, - kulturális környezet /+művészek... Táji és természeti környezet: - klíma /hőmérséklet, napsütés, csapadék, szélirány - domborzat - geológiai viszonyok /talaj, ásványkincsek, üregek - felszíni vizek - felszín alatti vizek - élővilág /zöldterületek, zöldfelületek, állatvilág - Épített környezet: - településszerkezet városalaprajz - beépítés karaktere - épületek - építmények - úthálózat - közlekedés - közművek - közterek térhasználat - külső és belső városképek - látványok - működés örökségvédelem - Társadalmi környezet: - településszociológia, településföldrajz, településtörténet, - környezetpszichológia, néprajz, antropológia - demográfia, népesség és változása (adatok, viszonyok, körülmények) - gazdasági környezet: ipar, szolgáltatás, turizmus, ingatlanpiac, beruházások, fejlesztések - tulajdonviszonyok: állami, önkormányzati, magán, vegyes, rendezetlen - településüzemeltetés, települési politika - Dorottya udvar Tima Zoltán Millenáris Park, Kiállítócsarnok - Benczúr László Kopaszi gát tájrendezése Garten Stúdió Kft

3 Kulturális környezet: - vallás, hagyományok, kulturális örökség (!), - népművészet, divat, - művészeti örökség, kortárs művészet (irodalom, zene, képző- és iparművészet) - re alapozott rendezési tervek A megismerés, mint a beavatkozás kötelező előzménye Analógiák: orvosi, bűnügyi, stb., A megismerés, mint a beavatkozás kötelező előzménye Analógiák: orvosi, bűnügyi, stb., Diagnosis before treatment Patrick Geddes ( ) Diagnosis before treatment Patrick Geddes ( ) A megismerés, mint a beavatkozás kötelező előzménye A megismerés területe és mélysége (a diagnózis) legalább a beavatkozás szintjével megegyező legyen! Analógiák: orvosi, bűnügyi, stb., Diagnosis before treatment Patrick Geddes ( ) Nagy Ildikó és Wettl Márta közterületi koncepciója

4 - Az építészeti, városépítészeti beavatkozás lehetséges területei re alapozott rendezési tervek - Az építészeti, városépítészeti beavatkozás lehetséges területei = a környezet alakításának lehetséges területei, illetve szintjei Építészet épület szintjén Építészet épület szintjén Mies van der Rohe világkiállítási pavilonja Barcelona Mies van der Rohe világkiállítási pavilonja Barcelona épületbelső szintjén Mies van der Rohe világkiállítási pavilonja Barcelona Építészet épület szintjén Építész tevékenységi területek városépítészet bútor szintjén Mies van der Rohe világkiállítási pavilonja Barcelona épületbelső szintjén A Kormányzati Negyed nyertes tervpályázata-2007 Mies van der Rohe szék Mies van der Rohe világkiállítási pavilonja Barcelona

5 Építész tevékenységi területek városépítészet Építész tevékenységi területek városépítészet közterületek A Kormányzati Negyed nyertes tervpályázata-2007 tájépítészet A Kormányzati Negyed nyertes tervpályázata-2007 tájépítészet A Kossuth Lajos tér rendezésének nyertes pályázata 2008 A Kopaszi gát tájépítészeti rendezése A Kopaszi gát tájépítészeti rendezése Építész tevékenységi területek városépítészet közterületek Építész tevékenységi területek - településfejlesztés - településrendezés A Kormányzati Negyed nyertes tervpályázata-2007 tájépítészet A Kossuth Lajos tér rendezésének nyertes pályázata 2008 közterületi berendezések A Kopaszi gát tájépítészeti rendezése Budapesti közterület berendezése Építész tevékenységi területek - településfejlesztés - településrendezés - Az ismerkedésről és a megismerésről általában re alapozott rendezési tervek 5

6 A település megismerésének fokozatai - vizsgálatok a meglévő értékek megismerésére (passzív) - vizsgálatok értékelése a beavatkozás (a tervezés) megalapozására (aktív) A település megismerésének fokozatai - vizsgálatok a meglévő értékek megismerésére (passzív) - vizsgálatok értékelése a beavatkozás (a tervezés) megalapozására (aktív) Harmadéves építészhallgatók település vizsgálati lapjai Harmadéves építészhallgatók település vizsgálati lapjai Az ismerkedésről és a megismerésről általában re alapozott rendezési tervek Épített környezetünk megismerésének objektív módszerei Mérhető, összehasonlítható, típusokba sorolható tulajdonságok (közmegegyezés, nagyjából mindenkinek ugyanazt jelentik) - analitikus: mérhető (objektivizáló) - kronologikus: - időbeli változások Harmadéves építészhallgatók település vizsgálati lapjai Két osztrák példa települések vizsgálatának objektív módszereire Svájci és német példa települések vizsgálatának objektív módszereire 6

7 Hazai példák a megismerés objektív módszereire Épületek tér-tömeg viszonya Dr. Hajnóczi Gyula Vallum és intervallum c. munkájából Le Corbusier Ronchamp-i kápolnájának tér-tömeg elemzése Települések tér-tömeg viszonyai városléptékben Dr. Hajnóczi Péter kutatásában SWOT (GYELV) analízis Strengts (Erősségek) Weakness (Gyengeségek) Opportunities (Lehetőségek) Threats (Veszélyek) Utcák és terek az alföldi kertes településekben Dr Meggyesi Tamás és Dr Nagy Béla munkája Hajdúböszörmény történelmi vizsgálata Kathy Imre írásának illusztrációja SWOT (GYELV) analízis SWOT (GYELV) analízis Strengts (Erősségek) Weakness (Gyengeségek) Opportunities (Lehetőségek) Threats (Veszélyek) Strengts (Erősségek) Weakness (Gyengeségek) Opportunities (Lehetőségek) Threats (Veszélyek) 7

8 SWOT (GYELV) analízis SWOT (GYELV) analízis Strengts (Erősségek) Weakness (Gyengeségek) Opportunities (Lehetőségek) Threats (Veszélyek) Strengts (Erősségek) Weakness (Gyengeségek) Opportunities (Lehetőségek) Threats (Veszélyek) re alapozott rendezési tervek Épített környezetünk megismerésének szubjektív elemei Egyéni képességek szerint érzékelhető, absztrahálható, súlyozható tulajdonságok (esetleg minden embernek mást jelentenek) - érzékeny észlelés (egyéni) - analogikus: olyan, mint Harmadéves építészhallgatók település vizsgálati lapjai Előképek a települések megismerésének szubjektív módszereire Külföldi előképek: Gordon Cullen Townscape 1960 Városkép analízis 1. Camillo Sitte, 1889 San Martino Al Cimino /I Városkép analízis 2. 8

9 Az érzékeny megismerés az érzékszerveinkre támaszkodik, ezért elengedhetetlen hozzá a nyitottság, az érzékenység és az empátia. Boston The Image of the City, 1960 mentális térkép Kevin Lynch Példák az érzékeny megismerésre: elsőéves építészhallgatók vizsgálati lapjai Párizs re alapozott rendezési tervek A környezetünk megismerésének eszközei A helyszínelés előtt: könyvtár, internet, térképtár, tervtár, légifotó, ortofotó, film, stb. Harmadéves építészhallgatók település vizsgálati lapjai Végül is megismerhető-e egy település? Meghatározható-e annak egyéni - mástól különböző - karaktere? A helyszínen: vázlatok, fotó, film, riport, stb.? Harmadéves építészhallgatók település vizsgálati lapjai

10 re alapozott rendezési tervek Karakterterv A karakterterv módszerei: - az analitikus, - a kronoligikus és - az analogikus vizsgálatok Karakterterv metodika A beépítés analitikus vizsgálatai 1. A beépítés analitikus vizsgálatai 2. A beépítés típusa A beépítés magassága A beépítés kora A beépítés funkciója A beépítés analitikus vizsgálatai 3. Az analitikus vizsgálatok összegzése A domborzat vizsgálata A zöldfelületek vizsgálata Azonos építészeti karakterű területek lehatárolása az analitikus vizsgálatok alapján 10

11 Kronologikus vizsgálatok A kronologikus vizsgálatok összegzése A város szerkezetének éves éves éves éves éves történeti kontinuitása Analogikus vizsgálatok 1. Analogikus vizsgálatok 2. Nagyvárosi típus és hatása Kisvárosi típus és hatása Kertvárosi típus és hatása Külvárosi típus és hatása Az analogikus vizsgálatok összegzése A vizsgálatok összegzése: a homogén karakterű területek lehatárolása Azonos (homogén) építészeti karakterű területek a vizsgálatok összegzése alapján a mintaterületen 11

12 Az építészeti karaktervizsgálat Budapest közigazgatási területén Az építészeti karaktervizsgálat Budapest közigazgatási területén Az építészeti karaktervizsgálat Budapest közigazgatási területén A vizsgálatok összegzése: a homogén karakterű területek lehatárolása Azonos (homogén) építészeti karakterű területek a vizsgálatok összegzése alapján Budapest területén A vizsgálatok összegzése: a homogén karakterű területek lehatárolása re alapozott rendezési tervek Az 538 homogén építészeti karakterű területre készült adatlap közül egy 12

13 A települési értékkataszter előzményei Értékkataszter Az értékek keresésének és megőrzésének fontossága. Egy osztrák falu (Schoppernau) és egy német város (Hamburg) értékkataszteri lapjai Budapest, Alsó-Víziváros értékkatasztere Értékkataszter Értékkataszter Budapest, Alsó-Víziváros értékkatasztere Budapest, Alsó-Víziváros értékkatasztere Értékkataszter Értékkataszter Budapest, Alsó-Víziváros értékkatasztere Budapest, Víziváros Batthyány utcai társasház 13

14 Értékkataszter re alapozott rendezési tervek Budapest, Víziváros Batthyány utcai társasház Budafok Történelmi Városközpont Budafok Történelmi Városközpont Az értékek keresésének és megőrzésének fontossága településrendezési tervek készítésénél Újpest 8-as sz. területe Paks Történelmi Városközpont és Alvég RRT. Építészeti karakter lapja 14

15 Az értékkataszter állandó és változó munkarészei: 1. A karakterterv metodika analitikus, analogikus és kronologikus vizsgálatai (a helyszín és a feladat szerint máshol a súlypontok). 2. Az összegző problématérkép és az annak alapján megfogalmazott program a település fejlesztésére Paks Történelmi Városközpont és Alvég RRT. alaptérképe Paks Történelmi Városközpont és Alvég RRT. Program lapja Az értékek védelmében javasolt építészeti beavatkozások. Paks Történelmi Városközpont és Alvég RRT. Program lapja Paks Történelmi Városközpont és Alvég RRT. Program lapja Budapest II. az ún. Akadémia területe Budapest II. Kolozsvári Tamás utcai sportpálya és környékének rendezési terve 15

16 Budapest II. Csejtei utcai lakópark Budapest II. Csejtei utcai lakópark re alapozott rendezési tervek Értékvizsgálatok, problématérképek és azokra épülő építész beavatkozások az utóbbi évek hallgatói munkáiból Építészet alapjai (érzékeny megismerés) Novkov Ratko vizsgálati lapja Domokos Tamás vizsgálati lapja Környezetesztétika Környezetesztétika Tánczos Tibor Táp község Tánczos Tibor Táp község 16

17 Környezetesztétika Környezetesztétika Sárközi Fruzsina Csilla - Székesfehérvár Sárközi Fruzsina Csilla - Székesfehérvár Város (Vác) Város (Vác) Kovács Dávid és Tóth Domonkos I. díjas REA-s terve Kovács Dávid és Tóth Domonkos I. díjas REA-s terve Város (Vác) Város (Vác) Kovács Dávid és Tóth Domonkos I. díjas REA-s terve Kovács Dávid és Tóth Domonkos I. díjas REA-s terve 17

18 Városépítészet (óbudai Duna-part) Városépítészet (óbudai Duna-part) Kovács Hunor és Lassú Péter terve Kovács Hunor és Lassú Péter terve Városépítészet (óbudai Duna-part) Városépítészet (óbudai Duna-part) Kovács Hunor és Lassú Péter terve Kovács Hunor és Lassú Péter terve Városépítészet (óbudai Duna-part) Diplomatervezés 2009 Kovács Hunor és Lassú Péter terve Szacsvay Gergely diplomadíjas terve Csokoládémanufaktúra a Dob utcában 18

19 Diplomatervezés 2009 Diplomatervezés 2009 Szacsvay Gergely diplomadíjas terve Csokoládémanufaktúra a Dob utcában Szacsvay Gergely diplomadíjas terve Csokoládémanufaktúra a Dob utcában Diplomatervezés 2009 Diplomatervezés 2009 Szacsvay Gergely diplomadíjas terve Csokoládémanufaktúra a Dob utcában Szacsvay Gergely diplomadíjas terve Csokoládémanufaktúra a Dob utcában Diplomatervezés 2009 Diplomatervezés 2009 Szacsvay Gergely diplomadíjas terve Csokoládémanufaktúra a Dob utcában Szacsvay Gergely diplomadíjas terve Csokoládémanufaktúra a Dob utcában 19

20 VÉGE 20

VAL BME URBANISZTIKA TANSZÉK

VAL BME URBANISZTIKA TANSZÉK VÁROSÉPÍTÉSZETSZET 1. ISMERKEDÉS S A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL VAL BME URBANISZTIKA TANSZÉK 2009 VÁROSÉPÍTÉSZETSZET 1. ISMERKEDÉS S A TELEPÜLÉSEK VILÁGÁVAL VAL 7.. A TELEPÜLÉS S MEGISMERHETŐSÉGE GE Pálfy Sándor

Részletesebben

felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján:

felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján: Városépítészet1 témakörök, mintakérdések a vizsgához 2014/2015 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya felkészülés a honlapon lévő, az előadásokkal párhuzamosan kiadott anyagok alapján: http://www.urb.bme.hu/segedlet/varos1/eloadasok_2014/

Részletesebben

Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens

Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens Budapest a BME Urbanisztika Tanszék oktatási és kutatási tevékenységeiben 2012. 10. 25. Benkő Melinda PhD tanszékvezető egyetemi docens Városépítési Tanszék, 1929. - Urbanisztikai Intézet 1992. BME Urbanisztika

Részletesebben

Város1 vizsgakérdések 2012/2013 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya

Város1 vizsgakérdések 2012/2013 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya Város1 vizsgakérdések 2012/2013 a BME Urbanisztika Tanszék kötelező tantárgya Város ea.: Benkő Melinda Röviden ismertesse a XX. században lezajlott urbanizációs folyamatokat és okait! Jellemezze a városméret

Részletesebben

A TELEPÜLÉS MINT TERMÉSZETI ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET. Benkő Melinda PhD BME Urbanisztika Tanszék

A TELEPÜLÉS MINT TERMÉSZETI ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET. Benkő Melinda PhD BME Urbanisztika Tanszék A TELEPÜLÉS MINT TERMÉSZETI ÉS ÉPÍTETT KÖRNYEZET Benkő Melinda PhD BME Urbanisztika Tanszék TERMÉSZETI ADOTTSÁGOK ÚTHÁLÓZAT TELEKRENDSZER VÁLTOZÁS IDŐBELI ÉS TÉRBELI RÉTEGZŐDÉSEK ÉPÜLETEK KÖZTEREK Meggyesi

Részletesebben

BEADANDÓ FELADATOK ÉS HATÁRIDŐK

BEADANDÓ FELADATOK ÉS HATÁRIDŐK JÁSZBERÉNY KÖZPONT 2014-2015-2 MSC ÉPÍTÉSZ BEADANDÓ FELADATOK ÉS HATÁRIDŐK BEADANDÓ TARTALOM 2.KONZULTÁCIÓ/2015.02.25. 1. LAP / BORÍTÓ FELIRAT hallgató neve / neptun-kód tantárgy megnevezése terv címe

Részletesebben

információk: nappali képzés / Bevezetés az építészetbe

információk:  nappali képzés / Bevezetés az építészetbe VÁROS információk: www.urb.bme.hu nappali képzés / Bevezetés az építészetbe Az építészet és a város minden más művészettől különböznek, mert egyszerre alkotórészei és átalakítói is a természetnek. Aldo

Részletesebben

Településrendezési terv módosítása

Településrendezési terv módosítása 255/2013. (XII. 30.) számú Kt. határozattal és 26/2013.(XII.30) Önk. rendelettel Jóváhagyott anyag 2013. Megbízó: Tervező Nagymaros város Önkormányzat 2626 Nagymaros Fő tér 5. Pro Arch. Építész Stúdió

Részletesebben

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS HIBA! A KÖNYVJELZİ NEM LÉTEZIK.

Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS HIBA! A KÖNYVJELZİ NEM LÉTEZIK. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS HIBA! A KÖNYVJELZİ NEM LÉTEZIK. 1.1. A TÉMAVÁLASZTÁSRÓL HIBA! A KÖNYVJELZİ NEM LÉTEZIK. 1.2. A TERVEZÉS TERÜLETI ÉS IDİBELI LEHATÁROLÁSA HIBA! A KÖNYVJELZİ NEM LÉTEZIK. 2.

Részletesebben

Településképi Arculati Kézikönyv

Településképi Arculati Kézikönyv A településkép védelmének, alakításának új lehetőségei Településképi Arculati Kézikönyv Településképi rendelet Az építészet, az építés közügy A Településképi Arculati Kézikönyv a közösségek saját döntése

Részletesebben

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása

Újfehértó. Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Újfehértó Településképi Arculati Kézikönyv és Településképi Rendelet készítése és társadalmasítása Előadók: Gonda-Magyar Andrea és Labbancz András Újfehértó, 2017. június 6. Bevezető Lakókörnyezetünk színvonala

Részletesebben

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök

TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013. VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 VÁGVÖLGYI ERIKA okl táj- és kertépítészmérnök kertészmérnök TÉR-KÖZ PÁLYÁZAT 2013 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére:

Részletesebben

FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András

FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András A KUTATÁS-TERVEZÉS FOLYAMATA Digitális helyszínrajz ok Eredeti tervek - Lechner Tudásközpontból ok 2000-es átalakítás

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29.

BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29. BUDAPEST FŐVÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK BELVÁROSRA VONATKOZÓ SZABÁLYOZÁSA PINTÉR FERENC 2010.09.29. A településszerkezeti terv felépítése I. Bevezető II. Jóváhagyandó munkarész A terv leírása Rajzi

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI FŐÉPÍTÉSZ SZAKMÉRNÖKI KÉPZÉS

ÖNKORMÁNYZATI FŐÉPÍTÉSZ SZAKMÉRNÖKI KÉPZÉS ÖNKORMÁNYZATI FŐÉPÍTÉSZ SZAKMÉRNÖKI KÉPZÉS AZ INTÉZMÉNY NEVE Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Urbanisztika Tanszék A SZAK MEGNEVEZÉSE Önkormányzati főépítész szakmérnök

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP

TÁJÉKOZTATÓ SZEGED, AUGUSZTUS TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ 1 TÁJÉKOZTATÓ SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV, VALAMINT SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSKÉP VÉDELMÉRŐL SZÓLÓ RENDELET TERVEZETÉHEZ SZEGED,

Részletesebben

A zaj elleni védelem és a zajtérkép helye és szerepe a várostervezésben

A zaj elleni védelem és a zajtérkép helye és szerepe a várostervezésben A zaj elleni védelem és a zajtérkép helye és szerepe a várostervezésben Megújuló zajtérképek a városok szolgálatában (konferencia) Körmendy Imre 2018. június A várostervezés szereplői Tervezők Településmérnökök,

Részletesebben

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete. Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testület 11/2009.(IX.04.) rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testülete szükségesnek tartja,

Részletesebben

A VÁROS az első előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyak:

A VÁROS az első előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyak: A VÁROS 1. előadás VÁROSÉPÍTÉSZET1 Benkő Melinda PhD BME Urbanisztika Tanszék VÁROSÉPÍTÉSZET 1 a félév előadásai Város Magyar települések Budapest Közügyek Városépítészet Fenntarthatóság Smart city Város

Részletesebben

A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS

A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS A VÁROSRENDEZÉS HANYATLÁSA ÉS Egy várostervező morgolódásai Aczél Gábor DLA 2016. 07. 06. MOTTÓ Edgar Degas: Könnyű annak festeni, aki nem tud festeni A VÁROSRENDEZÉS ELHELYEZKEDÉSE AZ URBANISZTIKÁN BELÜL

Részletesebben

Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink:

Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink: Településrendezés BME Urbanisztika Tanszék Településrendezés az előadáshoz kapcsolódó elméleti tantárgyaink: Városépítéstörténet, Kortárs városépítészet, A világ városépítészete, Urbanisztika, Építészet

Részletesebben

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42.

REGIOPLAN FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FARÁD KÖZSÉG HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI

Részletesebben

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13

Győrsövényház. HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 Győrsövényház HÉSZ módosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. november TH-14-02-13 2 Győrsövényház HÉSZ módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős tervező: Németh Géza...

Részletesebben

urb/bme DUNA MENTI TERÜLETEK Periféria+ Kopaszi gát, Újbuda

urb/bme DUNA MENTI TERÜLETEK Periféria+ Kopaszi gát, Újbuda Periféria+ Kopaszi gát, Újbuda BAKAY DOMONKOS ÁRPÁD, FURMANN LŐRINC tantárgy: Városépítészet 2 konzulens: Kissfazekas Kornélia, Kádár Bálint, Losonczi Anna 2013 A szerzők megállapítása szerint a Kopaszi-öbölben

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete

KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete 1 KENGYEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2011. (X.15.) önkormányzati rendelete Az épített örökség és természeti környezet helyi védelméről Kengyel Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Urbanista-építészmérnöki MsC képzés Az Urbanista építészmérnök Msc képzés célja

Urbanista-építészmérnöki MsC képzés Az Urbanista építészmérnök Msc képzés célja Urbanista-mérnöki MsC képzés Az Urbanista mérnök Msc képzés célja A BME Urbanisztika Tanszék 82 éve a településekkel kapcsolatos tervezés oktatásának a helye Magyarországon. A diszciplína sokat változott

Részletesebben

Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója

Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója A jelenlegi belváros nem méltó hozzánk! Közösségi tervezéssel Budafok-Tétény belvárosának megújulásáért! Budafok-Tétény belváros megújításának egy lehetséges koncepciója Döbrönte Katalin a közösségi tervezési

Részletesebben

Tárgy: Tervezési ajánlat Nagyvenyim község településrendezési eszközök felülvizsgálatára

Tárgy: Tervezési ajánlat Nagyvenyim község településrendezési eszközök felülvizsgálatára BEREK TÁJÉPÍTÉSZ IRODA KFT. 1025 Budapest, Zöldmáli lejtő 10/B A lph. fszt/2. VARGÁNÉ KAISER KATALIN POLGÁRMESTER ASSZONY RÉSZÉRE NAGYVENYIM KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NAGYVENYIMI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. Sajóbábony Településrendezési terve 2005-ben készült és került jóváhagyásra.

TÁJÉKOZTATÓ. Sajóbábony Településrendezési terve 2005-ben készült és került jóváhagyásra. TÁJÉKOZTATÓ Sajóbábony Településrendezési terve 2005-ben készült és került jóváhagyásra. I. A területre jelenleg a következő településrendezési eszközök vannak hatályban: Sajóbábony Település-rehabilitációs

Részletesebben

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések

I. A rendelet hatálya, általános rendelkezések Bucsuszentlászlói Községi Önkormányzat 9/2004.(VII.08.) sz. Önk. rendelete az épített és természeti értékek helyi védelmére vonatkozó szabályokról Búcsúszentlászló Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2015. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság RÉTKÖZBERENCS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Teljes eljárás - Előzetes tájékoztatási dokumentáció KÜLZETLAP Rétközberencs Község

Részletesebben

Településképi rendelet korrekció

Településképi rendelet korrekció Településképi rendelet korrekció Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2018. (I.22.) önkormányzati rendelete a településkép védelméről (továbbiakban: TKR) korrekciója. Településképi rendelet

Részletesebben

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti

II.3. ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti ALÁTÁMASZTÓ JAVASLAT (Településrendezés és változással érintett területek) Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.

Részletesebben

DARNÓZSELI. Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2015. május TH-14-02-11

DARNÓZSELI. Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2015. május TH-14-02-11 DARNÓZSELI Településrendezési terv módosítás Egyszerűsített eljárás Jóváhagyott dokumentáció 2015. május TH-14-02-11 2 Darnózseli Településrendezési terv módosítás Jóváhagyott dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2016. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Módosítások 2016. I. KÜLZETLAP Újfehértó Város Településrendezési Tervének - módosításához

Részletesebben

Nyíradony Város Településrendezési Tervének módosításához

Nyíradony Város Településrendezési Tervének módosításához Nyíradony Város Településrendezési Tervének módosításához Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Gazdasági és közlekedési terek 2015. Tervező: Art Vital Tervez, Építő és Kereskedelmi Kft. 2015.

Részletesebben

REGIOPLAN CSORNA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. )

REGIOPLAN CSORNA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA. VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 42. ) REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu CSORNA VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA (314/2012.(XI.8.) Korm.

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2016 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített

Részletesebben

MINERVA TÉRINFORMATIKAI RENDSZER. CompArt Stúdió Kft.

MINERVA TÉRINFORMATIKAI RENDSZER. CompArt Stúdió Kft. MINERVA TÉRINFORMATIKAI RENDSZER B u d a p e s t X I I. k e r ü l e t, H e g y v i d é k B u d a p e s t X V I I. k e r ü l e t, R á k o s m e n t e B u d a p e s t I I I. k e r ü l e t, Ó b u d a - B

Részletesebben

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV (TAK) és A TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET KÉSZÍTÉSE

A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV (TAK) és A TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET KÉSZÍTÉSE A TELEPÜLÉSKÉPI ARCULATI KÉZIKÖNYV (TAK) és A TELEPÜLÉSKÉPI RENDELET KÉSZÍTÉSE Mátészalka-Lakossági fórum Előadó: Végh József okl. építészmérnök, városépítési szakmérnök Art Vital Kft. 2017.június.08.

Részletesebben

Tiszakanyár Község Településrendezési Tervének módosításához

Tiszakanyár Község Településrendezési Tervének módosításához Tiszakanyár Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go san, kiemelt t é rs é g i és m e gyei ö v e ze te k te r ü l et i l e h a táro l á sa Zöldterü letek 2016. Tervező: Urban D imen

Részletesebben

MSZ 5 sz. MELLÉKLET: ( Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 25. )

MSZ 5 sz. MELLÉKLET: ( Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló évi LXXVIII. törvény 25. ) 1/006. (I.4.) Kt. Számú rendelet 1. számú melléklete Budapest, XXI. ker. Csepel Önkormányzata Képviselő testületének többször módosított 6/00(III. 6.) Kt sz. rendelet a BUDAPEST, XXI. KER. CSEPEL VÁROSRENDEZÉSI

Részletesebben

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl

Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Váchartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2009.(XI.23.) rendelete az építészeti és természeti értékek helyi védelmérôl Jóváhagyott rendelet Váchartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kik gyakorolják? Mi is a szabadtérépítészet? SZABADTÉRÉPÍTÉSZET ÉPÍTÉSZ SZEMMEL 2015.07.17.

Kik gyakorolják? Mi is a szabadtérépítészet? SZABADTÉRÉPÍTÉSZET ÉPÍTÉSZ SZEMMEL 2015.07.17. Mi is a szabadtérépítészet? SZABADTÉRÉPÍTÉSZET ÉPÍTÉSZ SZEMMEL Előadó: Végh József Okl. építészmérnök Városépítési szakmérnök Építész vezető tervező Szinonimák: Tájépítészet? Kertépítészet? Környezetrendezés?

Részletesebben

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA PARTNERSÉGI EGYEZTETÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT

TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT TELEPÜLÉSRENDEZÉS ÉS ÉGHAJLAT TARTALOM: A településrendezés fogalma, célja és jogi háttere A magyar települési tervrendszer A településszerkezeti terv A településszerkezet és az éghajlati problémák A szabályozási

Részletesebben

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK LT-PLAN BT. Tatabánya, Tátra u. 1/A Munkaszám: 6/2016. TATA, szőnyeggyári sziget - Berta malom SZERKEZETI- ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV MÓDOSÍTÁSA - 2016 JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK Tervező: László Tibor okl. építészmérnök

Részletesebben

RAJZI SZABÁLYOZÁSI ELEMEK Nem települési döntési szint FELÜLETEK Települési döntési szint HATÁRVONALAK... polgármester I. rendű közlekedési célú közterület II. rendű közlekedési célú közterület (belterületen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET június 29-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2017. június 29-i ülésére Iktató szám: 178/2017. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Budapest, I. kerület Településképi

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Nyírcsaholy Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Napelemes erőműpark Tervező: A r t Vi t al T e r v

Részletesebben

A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe

A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe A tájtudomány és más szakterületi kutatási eredmények integrálása a területi tervezésbe Göncz Annamária VÁTI Nonprofit Kft. Térségi Tervezési és Területrendezési Osztály V. Magyar Tájökológiai Konferencia

Részletesebben

LA Hippocampus land art tábor és szabadegyetem Dömötör Tamás 2. pályázata

LA Hippocampus land art tábor és szabadegyetem Dömötör Tamás 2. pályázata 2. pályázata 2018 1996. óta szerveztem tájépítész hallgatóknak különböző alkotótáborokat (kastélypark-rekonstrukció, településarculat tervezés stb.), amelyekre mindig a gyakorlatorientáltság volt jellemző.

Részletesebben

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA

TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA BALATONBERÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA A Helyi Építési Szabályzat módosítása a 314./2012.(XI.8.) Kormányrendelet 32. (6a) pontja szerinti eljárásban A TRF 42/A. szerinti végső szakmai

Részletesebben

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu CSORNA VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Törzsszám: P6/2015. Felelős tervező

Törzsszám: P6/2015. Felelős tervező PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság 4026. Debrecen Bethlen u. 36-38 Telefon: (52) 427-329, Mobil: (30) 9833-022 E-mail: cpalotas@mail.datanet.hu TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV Debrecen

Részletesebben

Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz a településfejlesztés szemszögéből

Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz a településfejlesztés szemszögéből Alkalmazkodás a klímaváltozáshoz a településfejlesztés szemszögéből Klímaadaptáció települési szinten KÖRNYEZETEGÉSZSÉGÜGY ÉS ÉGHAJLATVÁLTOZÁS SZEMINÁRIUM Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2018.10.25. Szczuka

Részletesebben

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i

O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i Kisvarsány Község Településrendezési Tervének módosításához O r s z á go s, k i e m e l t t é r sé g i é s m e g ye i övezetek területi lehatárolása Módosítások 2017. DIGI T e r ve z ő : U r b a n Li n

Részletesebben

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont:

A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: A beavatkozási pontok bemutatása: 1. beavatkozási pont: Mátészalka város belterületén több szám szerint 19 db telektömbben a hatályos településrendezési eszközök építménymagasság növekedést/növelést terveztek.

Részletesebben

G a z d a sá g i t e r ü l e t e k t e ch n o l ó gi á i T e r ve z ő :

G a z d a sá g i t e r ü l e t e k t e ch n o l ó gi á i T e r ve z ő : Nyírmada Város Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt térségi és megyei övezetek területi lehatárolása G a z d a sá g i t e r ü l e t e k t e ch n o l ó gi á i 2 0 1 8. T e r ve z

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA 2016. U D Urban Dimensio Tervező és Szolgáltató Betéti Társaság ÚJFEHÉRTÓ VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSA Módosítások 2016. I. KÜLZETLAP Újfehértó Város Településrendezési Tervének - módosításához

Részletesebben

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2013. (VI.27.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk (1)

Részletesebben

talált tárgyak anyagok mozgásban

talált tárgyak anyagok mozgásban talált tárgyak anyagok mozgásban Skaliczki Judit, Soltész Judit, Szabó Péter konzulensek: Alföldi György DLA, Pálfy Sándor DLA, Szabó Árpád DLA BME Építőművészeti Doktori Iskola 2014/15/1. félév első bemutató

Részletesebben

Településrendezési Tervének módosításához

Településrendezési Tervének módosításához Nagyecsed Város Településrendezési Tervének módosításához Teljes eljárás Előz et es t ájékoztat ási d okumen táció G a z d a s á g i t e r ü l e t e k - 2016 T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi

Részletesebben

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához

Előzetes tájékoztató. Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához Előzetes tájékoztató Nagymaros Város Településszerkezeti tervének, Helyi Építési Szabályzatának és Szabályozási tervének módosításához (készült: a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata

Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ikt. sz.: E-807-4/2008. Témafelelős: Juhász Márta, Czirokné Tárgy: Szentes Város Helyi Építési Szabályzata és Szabályozási

Részletesebben

TÖBB RÉSZTERÜLETRE SZÓLÓ MÓDOSÍTÁSÁHOZ

TÖBB RÉSZTERÜLETRE SZÓLÓ MÓDOSÍTÁSÁHOZ ELŐZETES ( ELSŐKÖRÖS ) VÉLEMÉNYKÉRÉS GYÖNGYÖS VÁROS TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK, VALAMINT HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK TÖBB RÉSZTERÜLETRE SZÓLÓ MÓDOSÍTÁSÁHOZ CÍME: TERVEZŐ:

Részletesebben

ZSANA Településfejlesztési koncepciója, településrendezési eszközeinek teljes körő felülvizsgálata és módosítása és településképi rendelete

ZSANA Településfejlesztési koncepciója, településrendezési eszközeinek teljes körő felülvizsgálata és módosítása és településképi rendelete É P Í T É S Z M Ő H E L Y K F T 6000. Kecskemét, Wesselényi u. 1. Telefon, fax: 76/ 482 916 Tervezı: Szilberhorn Erzsébet Levélcím: 6001 Kecskemét Pf 486. Telefon: 06/30-349-68-74 E-mail: epitmuh@t-online.hu

Részletesebben

FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András

FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA. Bedecs-Varga Éva Kovács Dávid Beke András FEHÉRVÁR ÁRUHÁZ CSOPORTOS ALKOTÁS BME DLA BedecsVarga Éva Kovács Dávid Beke András a feladat Székesfehérvár, a Budapesttől 60 kmre elhelyezkedő megyeszékhely, nagy arányú pusztítást szenvedett el a második

Részletesebben

Mátészalka Város Településrendezési Tervének módosításához

Mátészalka Város Településrendezési Tervének módosításához Mátészalka Város Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt t érségi és megyei övezet ek t erület i lehatárolása M ó d o s í t á s o k I. 2017. T ervező: Art Vital T ervező, Építő és Kereskedelmi

Részletesebben

Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről -

Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről - Városfejlesztési Kerekasztal - Elképzelések Budafok Belváros fejlesztéséről - 2012. november 6. Promontorium Polgári Casino Somfai Ágnes: somfai.agnes@lehetmas.hu Tervek Remélhetően 1998-ban megkezdődik

Részletesebben

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

REGIOPLAN FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu FERTŐD VÁROS SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSA

Részletesebben

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban

Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban Felhívás Baranya Megye Területrendezési Tervének módosításával/ felülvizsgálatával kapcsolatban A Területrendezés (1996. évi XXI. Törvény (Tftv.) alapján): A területrendezés az országra, illetve térségeire

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT FELÜLVIZSGÁLAT

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT FELÜLVIZSGÁLAT REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZİ KFT. 9022 GYİR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu H A R K A TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI

Részletesebben

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről

Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Felsőszölnök Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2002. (VII.02) számú rendelete Az építészeti és természeti értékek helyi védelméről Felsőszölnök Község Önkormányzatának Képviselő-testülete szükségesnek

Részletesebben

LEVÉL. Településrendezési tervmódosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció március TH

LEVÉL. Településrendezési tervmódosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció március TH LEVÉL Településrendezési tervmódosítás Teljes eljárás Előzetes tájékoztatási dokumentáció 2017. március TH 16-02-16 2 Levél településrendezési terv módosítás Előzetes tájékoztatási dokumentáció Aláírólap

Részletesebben

A településrendezés és eszközei

A településrendezés és eszközei A településrendezés és eszközei A., Általános dolgok I. A legfontosabb jogszabályok 1. 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (ÉTV) 2. 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet

Részletesebben

, VÁROS ÉS FOLYÓ - THÀNH PHÔ VÀ SÔNG DLA-TEMATIKUS ALKOTÁS - 1. BESZÁMOLÓ Balázs Mihály DLA - Karácsony Tamás DLA - Klobusovszki Péter DLA

, VÁROS ÉS FOLYÓ - THÀNH PHÔ VÀ SÔNG DLA-TEMATIKUS ALKOTÁS - 1. BESZÁMOLÓ Balázs Mihály DLA - Karácsony Tamás DLA - Klobusovszki Péter DLA BIRI BALÁZS - GIAP THI MINH TRANG - ILYÉS-FEKETE, ZSUZSA VÁROS ÉS FOLYÓ - THÀNH PHÔ VÀ SÔNG 2014.10.22. DLA-TEMATIKUS ALKOTÁS - 1. BESZÁMOLÓ Balázs Mihály DLA - Karácsony Tamás DLA - Klobusovszki Péter

Részletesebben

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata

7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata 7. előadás: Országos településrendezési és építési követelmények, rendezési tervek. Ingatlan más irányú hasznosíthatóságának vizsgálata Az ingatlanok értékbecslése kapcsán gyakran felmerül egy adott ingatlan

Részletesebben

Budapesti hidak jelen és jövő II.

Budapesti hidak jelen és jövő II. Budapesti hidak jelen és jövő II. Hidász Napok 2019 Siófok 2019. június 5-7. Forgács Dávid projektvezető Tartalomjegyzék Széchenyi lánchíd járdaszélesítésének célvizsgálata Clark Ádám tér felújításának

Részletesebben

TÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV

TÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT ÉS SZABÁLYOZÁSI TERV REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU. U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu TÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

Részletesebben

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: rendelet) 2. c) pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének./2018. ( ) önkormányzati rendelete a településkép védelméről szóló 42/2017.(XII.18.) önkormányzati rendelet módosításáról Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK MÓDOSÍTÁSA EGYSZERŰSÍTETT ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI

Részletesebben

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Zamárdi Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013. (I.22.) számú rendelete a településképi véleményezési eljárásról Zamárdi Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32.cikk

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 42. -a szerinti tárgyalásos

Részletesebben

Zöld város, zöld infrastruktúra tervezés Dömötör Tamás 3. pályázata

Zöld város, zöld infrastruktúra tervezés Dömötör Tamás 3. pályázata Dömötör Tamás 3. pályázata 2018 2010-2013. között a területrendezés, 2013. óta a településfejlesztés területén végzek kormányzati közigazgatási tevékenységet. A 2014-2020. közötti európai uniós fejlesztési

Részletesebben

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról

Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2014. (IX. 23.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési eljárásról Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

A r t V i t a l Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. Településrendezési Csoport CÍMLAP

A r t V i t a l Tervező, Építő és Kereskedelmi Kft. Településrendezési Csoport CÍMLAP CÍMLAP Kántorjánosi Község Településrendezési Tervének - módosításához - M3-as autópálya Kántorjánosit érintő szakasza 2008. KÜLZETLAP Kántorjánosi Község Településrendezési Tervének - módosításához -

Részletesebben

JOBAHÁZA. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció január TH

JOBAHÁZA. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció január TH JOBAHÁZA Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2014. január TH-14-02-02 2 Jobaháza településrendezési terv módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben

Rehabilitáció (városmegújítás?) fogalma: Mikor kell rehabilitálni? Mikor kell rehabilitálni? Megítélés szempontjai

Rehabilitáció (városmegújítás?) fogalma: Mikor kell rehabilitálni? Mikor kell rehabilitálni? Megítélés szempontjai Rehabilitáció (városmegújítás?) fogalma: történeti változás, műfaji különbözőségek: szociális, komplex, közterületi, iparterületi, lakótelepi, stb. Mikor kell rehabilitálni? Definíció 1: Abban az esetben

Részletesebben

43. (1) BEKEZDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK

43. (1) BEKEZDÉSÉNEK MÓDOSÍTÁSA ALÁTÁMASZTÓ ÉS JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZEK A 10/2018 (V.03.) RENDELETTEL JÓVÁHAGYOTT BUDAFOK-TÉTÉNY BUDAPEST XXII. KERÜLET KERÜLETI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT (30-AS SZÁMÚ VASÚTVONAL ÉSZAKI HATÁRA, ÉRD, DIÓSD, TÖRÖKBÁLINT, BUDAÖRS ÉS A XI. KERÜLET KÖZIGAZGATÁSI

Részletesebben

Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat)

Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat) Újpest Káposztásmegyer lakótelep KÉSZ rövid összefoglalójáról szóló tájékoztatás (településrendezési szabályozási koncepció kivonat) A vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a Káposztásmegyeri városrész

Részletesebben

T e r ve z ő : A r t V i t a l T e r ve z ő, É p í t ő é s 2017.

T e r ve z ő : A r t V i t a l T e r ve z ő, É p í t ő é s 2017. Nyírbátor Város Településrendezési Tervének módosításához Országos, kiemelt térségi és megyei övezetek területei lehatárolása Napelemes erőműpark T e r ve z ő : A r t V i t a l T e r ve z ő, É p í t ő

Részletesebben

A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése

A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése XXXII. OTDK - Fizika, Földtudományok és Matematika Szekció FiFöMa A Beregszászi járás természeti erőforrásainak turisztikai szempontú kvantitatív értékelése Pályamunka A dolgozat lezárásának dátuma: 2014.

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2016. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2019 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 41. -a szerinti egyszerűsített

Részletesebben

A tájépítészeti tervezés helyzete a változó az építésügyi jogban

A tájépítészeti tervezés helyzete a változó az építésügyi jogban A tájépítészeti tervezés helyzete a változó az építésügyi jogban Szloszjár György tájépítész vezető tervező MÉK Táj- és Kertépítészeti Tagozat A JÖVŐ TERVEZÉSE, A TERVEZÉS JÖVŐJE KONFERENCIA A tájépítész

Részletesebben

Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor

Művészeti Diákköri dolgozat. PoP kép a képen. Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor Művészeti Diákköri dolgozat PoP kép a képen Készítette: Dévai Zoltán Konzulens: Dr. Üveges Gábor Budapest 2013 Tartalomjegyzék Kiindulás:... 2 Gondolat:... 3 Út-élmény... 3 Hangsúlyok... 4 Szubjektív-objektív...

Részletesebben

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a

N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a N Y Í R E G Y H Á Z A M E G Y E I J O G Ú V Á R O S T e l e p ü l é s r e n d e z é s i e s z k ö z e i n e k m ó d o s í t á s a - 2017 - A 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet szerinti tárgyalásos eljárás

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Készült a DAOP-5.1.1/B-13 Fenntartható városfejlesztési programok előkészítése pályázati felhívásra benyújtott Fenntartható integrált

Részletesebben