EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS A TETTESSÉG RÉSZESSÉG TANÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

Átírás

1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA DOKTORI ÉRTEKEZÉS A TETTESSÉG RÉSZESSÉG TANÁNAK ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI KÉSZĺTETTE: DR. MÉSZÁROS ÁDÁM TÉMAVEZETŐ DR. FINSZTER GÉZA EGYETEMI DOCENS EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR BUDAPEST, 2007

2 [ ] a gondolkozás erénye [ ] mindennél istenibb eredetű, mert képességét sohasem veszti el, s csak azáltal, hogy merre fordul, lesz segítővé-hasznossá vagy ártóvá-haszontalanná. (Platón: Az állam. 518/e) 2

3 ELŐSZÓ A bűncselekmény elkövetőivel kapcsolatos monografikus feldolgozás a XIX. század végén Wlassics Gyula [Wlassics (1885), illetve (1893)], majd a múlt század közepén Losonczy István [Losonczy (1961), illetve (1966)] tollából látott napvilágot. Az elmúlt időszakban az elkövetőkkel akárcsak a büntetőjog számos más kérdésével kapcsolatban több tanulmány, tudományos cikk született. Ezek leginkább a közvetett tettesség kérdéskörét, szabályozásának törvényi lehetőségét, illetőleg a szabályozás mikéntjét érintették [Lőrinczy (1981), Sántha (2000), Szomora (2002)]. A tettesség részesség tanát feldolgozó összegző munka azonban 1966-óta nem látott napvilágot. A bűncselekmény elkövetőivel kapcsolatos kérdések szinte minden korban élénken foglalkoztatták a büntetőjog művelőit. Amíg a bűncselekmény egyetlen elkövető tevékenységének eredménye, addig nem merül fel különösebb probléma. Amint azonban a deliktum létrehozásában több személy vesz részt, számos dilemma merül fel. Így annak meghatározása, hogy melyiküknek mekkora szerepe volt a bűncselekmény létrejöttében, ehhez képest melyikük tekinthető tettesnek (bűnszerzőnek) avagy részesnek (segédnek). Évszázadokon keresztül rengeteg elméleti küzdelem és vita formálta a büntetőjog-tudomány e csekélynek semmiképp sem nevezhető területét. Mindazonáltal napjainkban sem fér kétség annak a már axióma szintű megállapításnak az igazságához, hogy az elkövetőkkel kapcsolatos elméletek kérdése a büntetőjog legtövisesebb ágainak egyike [Chauveau Hélie (1887)]. A tettesség részesség törvényi szabályait a XIX. századi büntető törvénykönyvek előkészítése óta mind a külföldi országokban, mind hazánkban számos elméleti álláspont ütköztetése alakította. A sok törekvés ellenére azonban mindig merültek fel olyan problematikus területek, amelyek megoldásra vártak. Nincs ez másként a XXI. század hajnalán sem, amikor a büntetőjog két sarkalatos elve, a törvényesség és az igazságosság az elkövetők törvényi szabályozásának átgondolását követeli. A tanulmány azt az űrt igyekszik betölteni, ami az elkövetők hatályos szabályozásának rendszerezett összefoglalásából adódik. Mindemellett föltárja az elkövetőkre vonatkozó hatályos rendelkezésekből adódó problémákat is, így próbálva felhívni a figyelmet a megoldásra váró feladatokra. 3

4 A tanulmányban a vizsgálat keretét nyújtó jogelméleti és bűncselekménytani alapvetések lefektetése után (I. rész) a törvény által ismert és szabályozott elkövetői alakzatok de lege lata érvényesülő szabályait tekintem át (II. rész). Ez a (tulajdonképpen általános) rész az elméleti igényű rendszerezésen kívül számos gyakorlati problémára is megoldást kíván nyújtani. A hangsúly e tekintetben a részesség jellemzőire és problematikus kérdéseire helyeződik, tekintve hogy ez utóbbi elkövetői körrel kapcsolatban alapvetően több probléma merül fel. A tanulmány különös része (III. rész) arra hivatott, hogy feltárja a büntetőjogelméletben (tudományban) és a joggyakorlatban felmerülő problematikus területeket, illetve hogy megkíséreljen elvi igényű iránymutatásokkal kiutat mutatni az elkövetőkkel kapcsolatos útvesztőkből. A feltárásra került problémák egy része főként elméleti jellegű, azonban adott esetben gyakorlati relevanciával is bírhat. Ilyen témakör például a részesség járulékosságának, illetve ezzel összefüggésben a közvetett részességnek a kérdése, az actio libera in causa, az ún. agent provocateur cselekményének a megítélése, vagy az ún. személyes tulajdonságok tana. A felvetett problémák másik részére gyakorlati dilemmák hívták fel a figyelmet, így például az ún. szoros értelemben vett vegyes bűnösségű bűncselekményekben való társtettesi, illetve részesi közreműködés lehetőségére, avagy a közvetett tettességgel kapcsolatos gyakorlati kérdésekre. Ennek megfelelően a különös rész eredményei a gyakorló jogászok számára sem lehetnek haszontalanok. Az elméleti alapok, a hatályos szabályozás bemutatása és az egyes problematikus területek felfedése után a tanulmány de lege ferenda szabályozási koncepció bemutatásával zárul (IV. rész), amely a Büntető törvénykönyv jelenleg folyó kodifikációs munkálatai során is segítségül szolgálhat a jogalkotó számára. Budapest, szeptember Mészáros Ádám 4

5 RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE ACP az 1810-es francia Büntető törvénykönyv (Ancien Code pénal, 1810) a. p. agent provocteur Be a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény bek. bekezdés BJE a Legfelsőbb Bíróság Büntető Jogegységi Határozata BK a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának állásfoglalása BH Bírósági Határozatok III. Bn évi XLVIII. törvény a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról Btá évi II. törvény a büntetőtörvénykönyv általános részéről Btk. a Büntető Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény Cass. crim. a francia Semmítőszék (Cour de Cassation) Büntető kollégiuma (Chambre criminelle) CPb Belgium Büntető törvénykönyve (Code pénal, 1867) CPP Franciaország büntető eljárási kódexe (Code de procedure pénal, ) Gr. Grill-féle döntvénytár NCP az új francia Büntető törvénykönyv (Nouveau Code pénal, 1994) östgb Ausztria Büntető törvénykönyve (Strafgesetzbuch, 1974) Rev. sc. crim. Revue de science criminelle et de droit pénal comparé sstgb Svájc Büntető törvénykönyve (Strafgesetzbuch, 1937) StGB Németország Büntető törvénykönyve (Strafgesetzbuch) v. ö. vesd össze 5

6 TARTALOMJEGYZÉK Előszó 3 Rövidítések jegyzéke 5 Tartalomjegyzék 6 I. rész Elméleti és fogalmi keretek fejezet Jogelméleti keretek Értékszempontok és jogérvényesség A büntetőjog alapja és érvényességének korlátai A szabadságról Az igazságosságról és az erkölcsről Összegzés fejezet Bűncselekménytani keretek A bűncselekmény fogalmának alapvető modelljei A bűncselekmény fogalma A bűncselekmény fogalmának problematikus területei A bűncselekmény tudományos fogalma A bűncselekmény fogalmának elemei A cselekmény büntetendősége (büntetendő cselekmény) Az elkövető bűnössége 27 II. rész A tettesség és részesség általános szabályai fejezet Elkövetői alakzatok a magyar büntetőjogban fejezet Az általános tettes- és részesfogalom Az általános tettesfogalom Az általános törvényi tettesfogalom A tettesség minimális fogalma A tettesség és a részesség általános fogalma Tettesek részesek elkövetők fejezet A tettesség általános jellemzői Az önálló tettesség A társtettesség 46 6

7 2.1. A társtettesség objektív jellemzői A társtettesség szubjektív jellemzői fejezet A részesség általános jellemzői A tettesi alapcselekmény és a járulékosság A tettesi alapcselekmény mint bűncselekmény A tettesi alapcselekmény mint (objektíve) tényállásszerű cselekmény Az okozati összefüggés Az időbeliség A szándékosság követelménye A részesi szándék fokozatai A tettes tévedésének problematikája A részesi szándék céltévesztése Az alapeseti gondatlan eredmény miatti felelősség A szándékegység kérdése A tettesi túllépés A tettesi túllépés fogalma A túllépés büntetőjogi megítélése Összegzés Az önkéntes visszalépés A tettes önkéntes visszalépése A részes önkéntes visszalépése A részesség fogalmi kizártsága 72 III. rész Az elkövetőkkel kapcsolatos egyes problematikus területek fejezet Az in dubio mitius elve Elméleti és jogfilozófiai alapok Az in dubio mitius elve A kétségesség és bizonyosság megítélésének előzményei A kétséges körülmények megítélése a büntető eljárási jogban A kétségesség megítélése az anyagi büntetőjogban fejezet A személyes tulajdonságok tana Elméleti alapok Alapelvi követelmények A részesség járulékossága A minősítő körülmények rendszere 88 7

8 1.4. Egység többségtani összefüggések A vizsgálat módszere A passzív alanyhoz fűződő személyes tulajdonságok A tetteshez fűződő személyes körülmények hatása a tettesre és a részesre A személyes körülmény jogi természete A személyes körülmény tényállási szintje A tettes személyes körülménye mint alaptényállási elem Elkövetői minőség a delictum propriumban Összegzés A tettes személyes körülménye mint minősítő körülmény A részeshez fűződő személyes körülmények hatása a tettesekre és a részesekre A személyes körülmény jogi természete A személyes körülmény szintje Konklúziók fejezet A részesség járulékossága A járulékosság fogalma és tipizálási modellje A járulékosság fogalma A járulékosság tipizálási modellje A részesség járulékossága a magyar büntetőjogban a mayeri modell alapján A részesség járulékossága a francia büntetőjogban Összegzés és értékelés A részesség járulékosságát meghatározó tényezők A járulékosság alsó korlátját meghatározó tényezők A közvetett részesség Az előkészületben való részesség A járulékosság felső korlátját meghatározó tényezők A tettes eltéréséért és túllépéséért való felelősség A tettes személyes tulajdonságaiért való felelősség Konklúziók 120 8

9 4. fejezet Elkövetői alakzatok és gondatlan bűncselekmények Elkövetői alakzatok és vegyes bűnösség A szoros értelemben vett vegyes bűnösség és a részesség, társtettesség viszonya A potenciális vegyes bűnösség és a részesség, társtettesség viszonya A minősítő eredményt tartalmazó potenciálisan vegyes bűnösségű bűncselekmények Az alapeseti vegyes bűnösségű bűncselekmények Összegzés Az actio libera in causa és a részesség Az actio libera in causa fogalma Az actio libera in causa és a részesség viszonya Az ittas vagy bódult állapotban elkövetett bűncselekmények Összegzés Az agent provocateur Az agent provocateur fogalma Az agent provocateur büntetőjogi felelőssége Az agent provocateur fordított esete fejezet Közvetett tettesség A közvetett tettesség elméleti kérdései A közvetett tettesség fogalma Közvetett tettes közvetett elkövető A közvetett elkövetői alakzat ismérvei A közvetett elkövetővel szemben támasztott követelmények A felhasznált személlyel szemben támasztott követelmények A közvetett elkövetői alakzat szabályozásának kérdései A törvényi szabályozás hiányából adódó problémák A közvetett elkövetői alakzat szabályozásának lehetőségei A közvetett elkövetői alakzat elhelyezése a tettesség körében A Nagy Szomora-féle változat A minisztériumi javaslat A közvetett elkövetői alakzat elhelyezése a részesség körében A Wiener-féle koncepció A Ligeti-féle javaslat 164 9

10 A közvetett elkövetői alakzat sui generis szabályozása 164 IV. rész Az elkövetők törvényi szabályozásának lehetőségei fejezet Szabályozási alternetívák A Ligeti-féle koncepció A minisztérium tervezete fejezet De lege ferenda javaslat Az alapvetésül állított tételek Büntetőjogi alapelvek A bűncselekmény és a büntetendő cselekmény fogalma A tettesség és részesség általános fogalma A minősítő körülményekért (eredményért) való felelősség A beszámítási képességet kizáró okok A bűncselekmény elkövetőinek törvényi szabályai de lege ferenda Indokolás Általános indokolás Részletes indokolás 179 Összefoglaló 186 Summary 196 Felhasznált irodalom

11 I. RÉSZ ELMÉLETI ÉS FOGALMI KERETEK A bűncselekmény elkövetői általános jellemzőinek bemutatása, illetve a tettesség részesség tanával összefüggő problematikus területek vizsgálata előtt szükséges meghatározni azt az elméleti és fogalmi rendszert, amely a tulajdonképpeni elemzés alapját és keretét szolgáltatja. Az elért eredményeket alapvetően meghatározza, hogy a górcső alá vett jelenséget milyen rendszeren belül, milyen előfeltevésekből kiindulva vizsgáljuk, továbbá nem szabad szem elől téveszteni azt a szempontot sem, hogy minden állítás csupán egy adott rendszeren belül lehet feltétlenül érvényes. E felismerésnek megfelelően vázolom fel a következőkben az alapul szolgáló jogelméleti és bűncselekmény-fogalmi rendszert. A vizsgálat első része túlmutat pusztán a büntetőjogon, és arra vonatkozik, hogy lehet-e különböző értékszempontokat érvényesíteni a (büntető)jogban, és igenlő válasz esetén melyeket, avagy a (büntető)jogot, illetve (büntető) törvényt csupán annyiban tekinthetjük-e érvényesnek, amennyiben és ahogyan azt a jogalkotó megalkotta (azaz függetlenül különböző értékszempontoktól). Az elméleti rész második fele már szigorúan a büntetőjoghoz, pontosabban a bűncselekménytanhoz kapcsolódva azt az elméleti keretet mutatja be, amelyben a tettességrészesség tanát vizsgálom. Itt voltaképp a bűncselekmény fogalmának meghatározásáról lesz szó. 1. FEJEZET JOGELMÉLETI KERETEK 1. ÉRTÉKSZEMPONTOK ÉS JOGÉRVÉNYESSÉG A különböző értékszempontok jogban való érvényesítésének kérdése szoros kapcsolatban áll a (büntetési) jog eredetével és a (büntető) törvény érvényességével. Az e 11

12 kérdésben való állásfoglalás előtt szükségesnek tűnik azoknak a főbb nézőpontoknak a rövid bemutatása, amelyek e problémakörrel kapcsolatban kialakultak. A jog eredetével és érvényességével 1 kapcsolatos két szélsőséges nézet a természetjogi és a jogpozitivista felfogás 2. A természetjogi jogfelfogás a történetileg változó emberi joggal azaz a tételes vagy pozitív joggal szemben egy magasabb, változatlan, feltétlenül helyes, örök, természeti vagy isteni jogot vesz fel 3. E nézetrendszer valójában különböző értékszempontokat érvényesít, s annak ún. forradalmi irányzata 4 eljut a pozitív jog érvényességének megkérdőjelezéséig is abban az esetben, amennyiben az ellentétes ezen értékszempontokkal. A természetjogi gondolkodás az ókori filozófusoktól 5 kezdődően a XIX. század közepéig végigvonult a jogfilozófiai gondolkodáson 6 és szinte töretlenül érvényesült. Értékszempontjai között legfőképp a társadalmi hasznosságot (utilitarizmus), a jog isteni eredetét, vagy az igazságosságot találhatjuk. A XIX. század közepére egyre inkább a jogpozitivista szemlélet felé való elmozdulás figyelhető meg. E nézetrendszer a jogot az emberi hatalomtól, az államtól származtatja, s azt hatalmi parancsként (a jog alkotására jogosult szerv hatalmi parancsaként) fogja fel. A jog érvényessége tekintetében azt vallja, hogy a pozitív jog fölött nem áll semmi, ezért azt akkor 1 A jog érvényessége alatt azt értjük, hogy egy normatív előírás valóságosan mértékadó, azaz kötelező, lásd: Takács Péter: A helyes jog. In: Szabó Miklós (szerk.): Jogbölcseleti előadások. Bíbor. Miskolc, p., 66. p. 2 Természetesen e két jogbölcseleti nézetrendszer mellett számos felfogás létezik (jogtörténeti iskola, általános jogtan, szabadjogi iskola stb.), melyekre ehelyütt nem térek ki. Ezek részletes áttekintésére lásd Moór Gyula: A jogbölcselet problémái. Hatágú Síp Alapítvány. Bp., 1992., illetve Pokol Béla: A jog elmélete. Rejtjel. Bp., Moór: i.m.: 6-7. p. 4 Az ún. klasszikus konzervatív természetjogi irányzat főként a jog eredetének vizsgálatára, a jog igazolására, eszményítésére helyezve a hangsúlyt azt igyekszik kimutatni, hogy a jog abszolút helyes, igazságos rend, avagy egy természetes vagy isteni jog folyománya. Az ún. forradalmi természetjog főként a pozitív jog érvényességének megkérdőjelezésére törekszik, amennyiben az ellentétes az abszolút renddel. 5 Lásd Platón (Kr.e ) ideális államát a természetes igazságosságnak, illetve a természetnek megfelelő törvények uralták volna, azonban az ettől eltérően hozott törvényeket az alattvalók kötelesek teljesíteni (Platón: Az állam. Lazi Bt. Szeged, 2001., különösen: 339/C-D, 423/E 427A, 456/C, 501/A-B). Arisztotelész (Kr.e ) azt tekintette a törvényhozók feladatának, hogy felismerjék: a különböző népeknek milyen törvényekre van természetüknél fogva szükségük, és az ennek megfelelő törvényeket hozzák meg (Arisztotelész: Politika. Gondolat. Bp., é.n. 1325a, 244. p.). 6 A középkorban Aquinói Szent Tamás ( ) jogfelfogásának legjelentősebb tétele a saját szavaival akként összegezhető, hogy az emberi törvény csak annak erejénél fogva törvény, hogy a józan észt követi, amiből nyilvánvaló, hogy az örök törvényből származik. Amennyiben pedig eltér a józan észtől, akkor gonosz törvény, s az ilyen törvény nem törvény, hanem inkább a megsértése annak (Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae. Marietti. Taurini Romae, II. könyv I. rész, 93. kérdés 3. szakasz 2. ellenvetés. (422. p.)). A felvilágosodás korából, a társadalmi szerződés-elméletek képviselői közül francia vonalon Charles-Louis Montesquieu ( ), Itáliából pedig Cesare Beccaria ( ) emelhető ki. A XIX. századi klasszikus büntetőjogi iskola képviselői közül az olasz Francesco Carrara ( ), illetve a neves francia szerzőpáros, Chauveau Adolphe ( ) és Faustin Hélie ( ) neve érdemel említést. 12

13 sem lehet megkérdőjelezni 7, ha nem ésszerű vagy nem erkölcsös. A jogpozitivista felfogás legtisztább kifejtését talán Hans Kelsen ( ) adta, aki a jogot igyekezett megtisztítani minden politikai ideológiától és természettudományos elemtől 8. A jog kelseni felfogása azonban a XX. század közepén legalábbis a büntetőjog területén gyakorlatilag tarthatatlanná vált. A II. világháború utáni felelősségre vonást ugyanis ellehetetlenítette volna, ha a III. Birodalom törvényeit jognak kellett volna tekinteni. Ezért vált szükségessé a természetjoghoz, legalábbis az igazságosság követelményéhez való viszonylagos visszafordulás. Ezt alapozta meg Gustav Radbruch ( ), illetőleg a róla elnevezett formula, amely szerint amennyiben a jogbiztonság és az igazságosság között konfliktus támad, a pozitív jog akkor is elsőbbséget élvez, ha tartalmilag igazságtalan és célszerűtlen, kivéve azt az egyedüli esetet, amikor a tételes törvénynek az igazságossággal való ellentéte elviselhetetlen mértékűvé válik 9. Azaz a XX. század közepére szükségessé vált bizonyos értékszempontok érvényesítése a jogban, ami főként az igazságosság kategóriáját jelentette 10. Ennek tartalmi kifejtésével azonban a legtöbb felfogás adós maradt. A következőkben azt az elméleti rendszert vázolom fel röviden, amely a későbbi vizsgálat kereteit adja, s amely egyben egy, a későbbiekben meghatározandó alapelv (in dubio mitius) fundamentumát is nyújtja. 7 Takács Péter interpretációjában a pozitivizmus fő tétele az, hogy a törvényhozó által alkotott joggal szemben a formális érvényesség követelményén túl a jogászi gondolkodás számára is mértékadó módon nem lehet további helyességi kritériumokat megfogalmazni. E jog tehát nem lehet további jogi értékelés tárgya: helyességének mércéje önmagában van. In: uő: i.m. 99. p. 8 Jogelmélete, a Tiszta Jogtan a tulajdonképpen vett jogi pozitivizmus elmélete. Ebben Kelsen teljesen elválasztotta a jogot a természettől, s azt normaként fogta fel, a jogtudomány feladatává pedig csupán a norma megismerését tette. A jogtudományt szellemtudománynak tekintve élesen elválasztotta a jogot a természettől, de más szellemi jelenségektől, illetve más normáktól, így az erkölcstől és az igazságosságtól is. A jog érvényessége kérdésében végeredményben azt fogadta el, hogy a jogi norma nem tartalmánál fogva érvényes, hanem mindig csak azért [ ], mert teljességgel meghatározott módon jött létre, teljességgel meghatározott szabály szerint, és sajátos módszerrel alkottatott. A jog csak mint pozitív jog érvényes, azaz mint tételezett jog. (Kelsen, Hans: Tiszta Jogtan. Rejtjel. Bp., , 21., illetve 36. p.) 9 Radbruch, Gustav: Törvényes jogtalanság és törvényfeletti jog. In: Varga Csaba (szerk.): Jog és filozófia. Antológia a XX. század jogi gondolkodása köréből. Szent István Társulat. Bp., p. A törvényes jogtalanság e kategóriáját nevezik ún. negatív természetjognak, mivel nem azt határozza meg, hogy mi a helyes jog, hanem azt, hogy mi az abszolút jogtalan. (Wiener A. Imre: Büntetőpolitika büntetőjog. In: Büntetendőség büntethetőség. Büntetőjogi tanulmányok. MTA ÁJI KJK-KERSZÖV. Bp., p.) 10 Napjainkban hazai viszonylatban Szabó András tesz kísérletet a jogpozitivizmus és az igazságosság összeegyeztetésére, de ő nem a radbruch-i megoldás nyomán, hanem az alkotmányosság követelményével és érvényesítésével (Szabó András: Alkotmány és büntetőjog. In: Van és legyen a jogban. Tanulmányok Peschka Vilmos 70. születésnapjára. MTA JTI KJK. Bp., p.). 13

14 2. A BÜNTETŐJOG ALAPJA ÉS ÉRVÉNYESSÉGÉNEK KORLÁTAI Mint említettem, a XIX. század végétől, a jogállamiság eszméjének gyökereitől az állam alkotta jogpozitivista felfogás kezdett teret hódítani. A jogállamiság 11 egyik aspektusában alapvetően a mindenki számára megismerhető, állam alkotta jogszabályokat követeli meg (jogbiztonság). Nem lehet azonban eltekinteni a jogállamiság materiális értelemben vett értelmezésétől sem. Ennek megfelelően a jog fogalmában helyet kell kapnia különböző értékszempontoknak, amelyek ha nem is önállóan, de együttesen befolyásolhatják a jog érvényességét. A jog fogalmához kapcsolódó értékszempontok között a szabadságra, az erkölcsre és az igazságosságra szükséges nagyobb hangsúlyt fektetni A szabadságról A szabadság fogalmát a téma keretei között két síkon kell értelmezni: egyrészt az ember akaratszabadságának kérdése, másrészt cselekvési szabadságának korlátai tekintetében. Az akaratszabadság problematikája 12 végigvonul a filozófia- és eszmetörténeten 13, sokszor nem jelentékeny célhoz kötöttség által vezérelve 14, azonban a végső konklúzió e tekintetben mint arra többen rámutattak az, hogy e kérdésre tapasztalati tudáson alapuló válasz nem adható. Ennek megfelelően erre egyrészt nem is teszek kísérletet, másrészt az általam elfogadott nézet pont e bizonyíthatatlanság miatt nem támadhatatlan. Az akaratszabadság kérdésével kapcsolatban csupán annyit emelek ki és tekintek elfogadhatónak, hogy egyfelől az akaratszabadság végső soron az ember önmeghatározásából fakad (szabadnak tekinti-e magát). Ezen túl azt lehet kétségtelennek tekinteni, hogy a múltban történt cselekmények, események okait, pontosabban azok okságának bizonyos láncolatát utóbb fel lehet térképezni, viszont az ember jövőbeni cselekményei, akár a múltbeliek 11 A jogállamiság büntetőjoggal való összefüggéséről és aktuális kérdéseiről lásd bővebben: Kőhalmi László: Jogállam és büntetőjog avagy kételyeim az ezredforduló krimináljoga körül. In: Karsai Krisztina (szerk.): Keresztmetszet. Tanulmányok fiatal büntetőjogászok tollából. Szeged p. 12 Az erre nézve kialakult két szélsőséges álláspont közül a determinista koncepció alapgondolata az, hogy a kauzalitás törvényszerűségei az emberi akarat alakulására is érvényesek (azaz a bűncselekmény elkövetését szükségszerűen determinálják bizonyos oksági tényezők), ezzel szemben az indeterminizmus szerint az emberek szabadon megválaszthatják cselekedeteiket, s ezáltal felelősek azokért. 13 Csak példaként említve, az ókorban Platón és Arisztotelész, majd Szent Ágoston, illetve Aquinói Szent Tamás, később Kant, Freud, s még a híres fizikus, Max Planck is foglalkozott a kérdéssel. 14 Így például Szent Ágoston ( ) az isteni mindenhatóságot és jóságot igyekezett összeegyeztetni a bűnnel. Gondolatmenetének lényege, hogy egyrészt mindent Isten teremtett, másrész Isten jó. Mivel Isten jó, így a rossznak oka nem lehet, mivel ha Isten lenne a rossz oka, akkor nem lenne jó, ez pedig elfogadhatatlan. Az egyedüli megoldás az lehet, hogy a bűnért az ember szabad akaratánál fogva felelős. Lásd: Szent Ágoston vallomásai. Szent István Társulat., Bp., VII. könyv. 14

15 figyelembevételével is, teljes bizonyossággal nem állapíthatóak meg. Mindezekkel összefüggésben számomra az akaratszabadságot elismerő nézet tűnik meggyőzőbbnek, tekintettel az ember azon képességére, hogy önmagát szabadnak határozza meg. Ebből következően a (büntetőjogi) felelősség egyik alappillérének is magát a felróhatóságot tekintem, azaz annak szemrehányhatóságát, hogy az egyén szabad akaratánál fogva dönthetett a bűncselekmény elkövetése ellen vagy amellett, és ha ez utóbbi mellett döntött, ez felróható számára. Természetesen ezzel nem lehet elvitatni azoknak a motívumoknak a szerepét, amelyek az adott cselekmény irányába befolyásolnak 15. Ezeket azonban egy kellően árnyalt büntetőjogi rendszer megfelelően képes értékelni. A szabadság másik aspektusának meghatározása kapcsán a kiindulópontot az jelenti, hogy az ember természete szerint társas lény, társadalomban él (zóon politikon) 16. Amennyiben a társadalmat egyfajta szerződésként fogjuk fel, amelyben minden ember lemond a jogainak bizonyos részéről (vagy szabadságáról) azért, hogy jogait legteljesebben érvényesítse 17, úgy a szabadságnak a felvilágosodás korából származó meghatározását érdemes elfogadni, amely szerint minden ember megteheti mindazt, amivel más ember jogait nem sérti. 18 A korlátot a lemondott szabadság-szeletek jelentik, amelynek letéteményese az állami szuverén, aki a szerződés megsértése esetén kényszert alkalmazhat. Ennek feltételei a jogalkotó által hozott törvényekben öltenek testet. A büntetőjog tehát végső soron innen ered, és alapvető feladata az, hogy kiteljesítse és biztosítsa az emberek számára a legteljesebb szabadságot 19. De mivel az ember csak a társadalom által létezhet, ezért a büntetőjog feladata egyben a társadalom védelme is kell, hogy legyen. Ezzel azonban állandó konfliktus születik e két feladat az egyén és a társadalom védelme, mint egyéni és társadalmi érdek érvényesítése között. 15 Lásd például az erős felindulás szerepét az emberölés esetén, vagy a kényszer, fenyegetés felelősséget moduláló hatását. 16 Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Európa Könyvkiadó. Bp., , ill p. 17 Beccaria, Cesare: A bűnökről és a büntetésekről. Eötvös József Könyvkiadó. Bp., p., illetve Kant, Emmanuel: Az erkölcsök metafizikája. Gondolat. Bp., p. 18 Lásd: Montesquieu, Charles-Louis: A törvények szelleméről. Osiris. Bp., p. (XI. k. 3. fej), Beccaria: i.m. 23. p. (VIII. ), illetve később az 1789-es francia deklarációban is ez jelent meg (La liberé consiste à pouvoir faire tout ce qui ne nuit pas à autrui. Ainsi l exercise des droits naturels de chaque homme n a de bornes que celles qui assurent aux autres membres de la société la jouissance des mêmes droits. Ces bornes ne peuvent être déterminées que par la loi. In: Garçon, Maurice: Défense da la liberté individuelle. Libraire Arthème Fayard. Paris, p.), illetve napjainkban Zlinszky János a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményének 2. pontja. 19 V.ö. Beccaria: i.m. 16. p. (2. ), illetve Zlinszky János: a 23/1990. (X. 31.) AB határozathoz fűzött párhuzamos vélemény 2. pontja. 15

16 A társadalom igényével szembeni egyéni érdeket a törvényesség és a tett-felelősség elve képes kiteljesíteni azzal, hogy az egyént csak olyan cselekmény miatt és csak olyan büntetéssel lehet sújtani, amit törvény a cselekmény elkövetése előtt bűncselekménynek tekintett, illetve büntetésként szabályozott (nullum crimen/nulla poena sine lege). Ezzel kapcsolatban azonban az a probléma merül fel, hogy az önkény elleni küzdelem során kialakult nullum crimen/nulla poena sine lege elvek a montesquieu-i hatalmi ágak vonatkozásában 20 csupán a végrehajtó és igazságszolgáltató hatalom számára jelentenek kötöttséget, a törvényhozó hatalomra ellenben nem. A törvényhozó elvileg bármit megtehet 21 főleg ha a jogot annak pozitivista megközelítésében fogjuk fel. Az egyedüli gátat itt az jelentheti, ha a jogalkotónak azt az intézkedését fogadjuk el jognak, amely összhangban van az objektív igazságossággal (ennek meghatározását lásd a következő pont alatt). A társadalom érdeke 22 a társadalmi rend elleni támadások így különösen a bűncselekmények megelőzése. Ennek elérése céljából azonban a jogalkotó nem mehet el a végsőkig, azaz a társadalom védelmének eszméje nem igazolhatja az ún. ante deliktuális (azaz az elkövető személyét alapul vevő, de tényleges cselekményt nélkülöző) felelősséget. A társadalom védelmének korlátját tehát a föntebb vázolt törvényesség és tett-felelősség elve jelenti, azaz csak a bűncselekmény, illetve adott esetben a büntetendő cselekmény 23 elkövetőjével szemben lehet megtorlást alkalmazni. Ezzel a korláttal azonban szükségképpen sérül a társadalom védelmének célja, mivel az elkövetett bűncselekménnyel a társadalom biztonsága már sérült. Az egyéni és a társadalmi érdek konfliktusa kapcsán térek át az igazságosság követelményére Az igazságosságról és az erkölcsről A jog érvényességéhez szükséges értékkategóriák közül a legfontosabbak talán az igazságosság és az erkölcs lehetnek. Az erkölcs (legalábbis a társadalmi erkölcs) szemben az igazságossággal változó jelenség, a társadalom fejlődésével alakul. Az egyénben létező 20 Montesquieu: i.m p. skk. (XI. k. 6. fej.) 21 A jogalkotó korlátlan hatalmára példaként azt lehet felhozni, hogy az újszülött megölésének privilegizált tényállását az egyik napról a másikra minősített tényállássá alakította, nem törődve sem az igazságosság, sem az arányosság követelményével (lásd: évi II. törvény 88. (1) bek. e) pont). 22 A társadalom érdekével kapcsolatban megjegyezendő, hogy az voltaképp az elkövetőn kívüli egyének közös érdeke, tehát végső soron egyéni érdekek összessége. 23 Így például a kóros elmeállapotú személy fogalmilag nem követ el bűncselekményt, azonban vele szemben is alkalmazható intézkedés (kényszergyógykezelés), de nem pusztán a veszélyes állapota miatt, hanem mert olyan cselekményt követett el, amely ha nem volna kóros elmeállapotú bűncselekménynek minősülne. 16

17 erkölcsi törvénnyel kapcsolatban Kant meghatározását érdemes megemlíteni, mellyel az erkölcsiség imperatívuszát tekintette kategorikus imperatívusznak, s melynek lényege, hogy cselekedj ama maxima szerint, melyet követve egyúttal azt is akarhatod, hogy maximád általános törvény 24 legyen 25. Az erkölccsel kapcsolatban végeredményben azt kell megállapítani, hogy azt nem lehet kikényszeríteni, azaz nem lehet mindent büntetni, ami erkölcstelen 26. Az erkölcsi törvény megszegése tehát önmagában nem alapozhatja meg a büntetőjogi felelősséget 27, azaz ami erkölcstelen, az nem lehet önmagában tárgya a büntetőjognak. Az erkölcsi törvény megszegése csak akkor kerülhet a büntetőjog körébe, amennyiben sérti mások szabadságát, illetve ha annak büntetlenül maradása ellenkezne az igazságossággal. Az igazságosság kérdése talán a legproblematikusabb területe a (büntető)jognak. Az első probléma ezzel kapcsolatban az, hogy vajon létezik-e a magánvaló igazságosság kategóriája, avagy csupán az egyes esetekben lehet eldönteni azt, hogy egy cselekedet igazságos-e vagy sem. Az erre adott válasz empirikusan nem támasztható alá, így a platóni ideatanból származó előfeltevésből vagyunk kénytelenek kiindulni, mely szerint a legfőbb kategóriáknak (szépség, jóság, stb.) létezik a magánvaló formájuk, tehát nemcsak azt lehetséges megállapítani, hogy egy adott cselekmény igazságosnak minősül-e, hanem az igazságosság önmagában, fogalmi szinten, konkrét cselekményhez kapcsolódás nélkül is értelmezhető. (V.ö. Kant kategorikus imperatívusza mint a gyakorlati ész posztulátuma is létező parancs, ez azonban sem be nem bizonyítható, sem meg nem cáfolható.) Ebből következően az igazságosság nemcsak szubjektív, s ezért változó, hanem objektív formában is létezik 28, s mivel létezik, ezért elvileg meghatározható. Ez azonban korántsem problémamentes, a következőkben mindenesetre kísérletet teszek az igazságosság több oldalról történő megragadására. Az első fontos szempont e tekintetben az, hogy az emberek szám szerinti többségének szubjektív igazságosság-érzete önmagában nem alkalmas az objektív igazságosság definiálására, annak minőségileg gátat kell szabni. Az ún. szám szerinti igazságosság (a 24 A maxima itt egy szubjektív szabály, amit az alany csak saját akaratára tekint érvényesnek. A formula értelmében itt ennek kell törvénnyé, azaz objektívvá válnia. 25 Kant, Immanuel: Az erkölcsök metafizikájának alapvetése. Gondolat. Bp., p., illetve v.ö.: Kant, Immanuel: A gyakorlati ész kritikája. Gondolat. Bp., p. 26 Hart, H.L.A.: Jog, szabadság, erkölcs. Osiris. Bp., p. 27 A büntetőjog és az erkölcs kapcsolatáról lásd bővebben: Bibó István: Etika és büntetőjog. In: 28 Az igazságosságnak több dimenzióját vagy szféráját is meg lehet különböztetni (lásd: Balogh István: Az igazságosságelméletek megalapozás-problémája. In: Társadalomkutatás sz p.), azonban témánk szempontjából az objektív és a szubjektív igazságosság elválasztása bír jelentősséggel. 17

18 társadalom többségének érdeke) legfeljebb addig a pontig érvényesülhet, amíg a mérték szerinti igazságosság nem lép előtérbe. E minőségi korlátot két dolog alkotja, amelyek valójában összefüggenek egymással. Az első korlát az emberi élethez és az emberi méltósághoz való jog. Kiemelendő, hogy bár itt jogról van szó, azonban minden jog valahol kötelezettséget is teremt. Ezen alapvető emberi jogok kétségtelenül elsősorban az állam részére állapítanak meg kötelezettséget, azonban ezen túl az emberek számára is, egymás vonatkozásában (v.ö. a szabadságról mondottakkal). Ez vezet el a második korlát felismeréséhez, ami a kanti morális parancshoz (cselekedj ama maxima szerint, amelyet követve egyúttal azt is akarhatod, hogy maximád általános legyen) kapcsolódik, annyiban módosítva, hogy cselekedj úgy, ahogy azt szeretnéd, hogy veled cselekedjenek. E ponton csatolunk vissza az emberi méltósághoz, mivel azt mindenki szeretné, hogy az ő emberi méltósága minden körülmény között érintetlen és teljes maradjon. Véleményem szerint az e követelményeknek megfelelő cselekvést nyilváníthatjuk objektíve igazságosnak, az ezzel ellenkezőt pedig igazságtalannak. Így például a büntetés, amely a társadalom többségének azon érdekét/igényét elégíti ki, hogy az elkövetőt megbüntessék, annyiban tekinthető igazságosnak, amennyiben nem sérti az elkövető emberi méltóságát Összegzés Mindezen szempontok figyelembevételével végső soron az objektív igazságosság kategóriája az, amely a pozitíve alkotott (büntető)jog érvényességi követelményét kiegészíti. E kategória elemzésére egy későbbi fejezetben térek vissza (az in dubio mitius elvének meghatározása kapcsán), ehelyütt csupán azt szükséges rögzíteni, hogy kétségtelenül érvényesnek az a pozitíve alkotott jogszabály tekinthető, amely megfelel a fentebb bemutatott objektív igazságosság mércéjének. 18

19 2. FEJEZET BŰNCSELEKMÉNYTANI KERETEK A jogelméleti keretek meghatározását követően az elkövetők vizsgálatát megalapozó bűncselekménytani rendszert szükséges felvázolni. Ez valójában a bűncselekmény fogalmának meghatározását jelenti, tekintve hogy a tettesség részesség tanának eredményei szoros kapcsolatban állnak a bűncselekmény fogalmával. A bűnös cselekménnyel kapcsolatban azt kell elsőként kiemelni, hogy azt többféle szempontból lehet értelmezni. Így vallási vagy erkölcstani értelemben az erkölcsi vagy vallási szabályokkal ellentétes magatartásként; szociológiai értelemben társadalmi jelenségként, a társadalom (társadalmi rend) ellen intézett támadásként, társadalmi tényként; kriminológiai értelemben bűnözésként, a deviancia egy megnyilvánulási formájaként, empirikusan vizsgálható bűnös emberi magatartásként. A továbbiakban a bűncselekményt tisztán jogi kategóriaként értelmezem, amely kétségtelenül a valóság egy szeletét jellemzi és értékeli, azonban önmagában tisztán jogi absztrakció: sajátos logikával és struktúrával rendelkezik. Csak az absztrakt (tudományos) módon meghatározott bűncselekmény-fogalom alkalmas a jogi elemzésre. 1. A BŰNCSELEKMÉNY TUDOMÁNYOS FOGALMÁNAK ALAPVETŐ MODELLJEI A bűncselekmény tudományos fogalmával 29 kapcsolatban az európai kontinentális jogrendszerekben 30 alapvetően két elméleti rendszertípust lehet megkülönböztetni: a germán 29 A bűncselekménnyel kapcsolatban alapvetően annak törvényi és tudományos fogalma különböztethető meg. A tanulmány szempontjából a tudományos fogalmaknak van jelentősége, ezért helyezem ezekre a hangsúlyt. A törvényi bűncselekményfogalmak tekintetében a formális és materiális meghatározás ismeretes. Az előbbi esetén szükség van a fogalmi elemek tudományos igényű kibontására, és ez az utóbbi esetben sem haszontalan. 30 A tanulmány keretei között mind a bűncselekménytani rendszerek, mint az elkövetők tekintetében a hangsúlyt a kontinentális jogrendszerek vizsgálatára helyezem, tekintve, hogy a magyar jogrendszer is alapvetően ide tartozik. Az ún. common law rendszereket, mivel bűncselekménytani szisztémájuk nem kapcsolható a hazai jogfejlődéshez, ehelyütt figyelmen kívül hagyom. Az angolszász típusú büntetőjogi felelősség egyes intézményeihez lásd: Pokol Béla: Büntetőjogdogmatika-történeti elemzések. In: Jogelméleti Szemle évi 3. sz.; Nagy Ferenc: A jogellenességet kizáró okok elvi kérdéseiről. In: Acta Jur. et Pol. Szeged, p.; uő: 19

20 (német) és a latin (olasz, francia) mintájú bűncselekmény-fogalmi rendszert. A német modellre az elméleti tisztaságra való törekvés jellemző, azonban ennek következtében bonyolult és absztrakt bűncselekmény-fogalmat érvényesít. A bűncselekmény fogalma az ilyen típusú rendszerben több elemre, illetve részelemre bomlik, s ezek között általában a cselekmény (Handlung), az objektív és szubjektív elemeket is tartalmazó tényállásszerűség (Tatbestandmäßigkeit), a jogellenesség (Rechtswidrigkeit) és a bűnösség (Schuld) különül el 31. E fogalmi vázat a különböző szerzők sokszor eltérő tartalommal ruházzák fel, de a keret lényegében mindvégig megmarad 32. A latin (olasz, francia) modell ezzel szemben lényegesen egyszerűbb és konkrétabb bűncselekmény-fogalmat érvényesít 33. Ennek alapvető jellemzője a bűncselekmény materiális és morális elemre bontása, és a jogellenesség önálló elemként való kezelésének elutasítása 34. Mivel ez a modell kevésbé ismert, mint a német, ezért egy kicsit részletesebben a mai francia büntetőjogban érvényesülő bűncselekmény-fogalmakra térek ki röviden. A francia büntetőjogban alapvetően két bűncselekmény-fogalmi rendszer különböztethető meg. Mindkettő közös jellemzője egyrészt, hogy a jogellenesség nem minősül önálló fogalmi elemnek, hanem annak hiánya a bűncselekmény törvényi elemét kizáró okként nyer elhelyezést; másrészt, hogy a büntetőjogi felelősség elválik a bűncselekmény fogalmától azzal, hogy a beszámítási képesség nem a bűncselekmény fogalmi elemeként, hanem a bűncselekmény fogalmán túl, a büntetőjogi felelősség elemeként jut szerephez. Az ún. klasszikus francia bűncselekmény-fogalmi rendszer szerint a bűncselekmény elemei a törvényi (l élément légal), a materiális (l élément matériel) és a morális elem (l élément moral) 35. Az ezzel szembeni ún. tisztán objektív bűncselekményfogalmi rendszer a bűncselekmény elemének csupán annak törvényi előfeltételét (l élément Esetek és nézetek a büntetőjogi végszükség köréből. In: Acta Jur. et Pol. Szeged, p., Fantoly Zsanett: A vállalkozások büntetőjogi büntethetősége az angolszász jogrendszerekben. In: Acta Jur. et Pol. Szeged p., Görgényi Ilona: A környezet elleni bűncselekmények jellemzői Angliában és Walesben. In: Lévay Miklós (szerk.): Kriminálpolitika és büntető igazságszolgáltatás Nagy-Britanniában a 90-es években. Bíbor. Miskolc, p. 31 Lásd korábban Mezger (Mezger, Edmund: Strafrecht. Duncker&Humblot. München und Leipzig, p.), illetve napjainkban: Wessels (Wessels, Johannes Beulke, Werner: Strafrecht. Allgemeiner Teil. C.F. Müller Verlag. Heidelberg, p.) 32 Lásd erről bővebben: Gropp, Walter: Strafrecht. Allgemeiner Teil. Springer p. 33 Lásd a klasszikus olasz büntetőjogi iskola keretében Carrara felfogását, aki szerint a bűncselekmény a polgárok biztonsága védelmére kihirdetett állami törvénynek, az ember pozitív vagy negatív, erkölcsileg beszámítható külső tettéből származó megszegése. A bűncselekmény (bűntett) megvalósulásához voltaképpen két elemet (erőt) követelt meg: a fizikai és az erkölcsi elemet (Carrara, Francesco: A büntető jogtudomány programmja. (ford. Beksics Gusztáv). MTA. Bp., p.), illetve a klasszikus francia büntetőjogi felfogásra Chauveau, Adolphe Hélie, Faustin: Théorie du Code pénal. Tome I. Paris, Tokaji Géza: A bűncselekménytan alapjai a magyar büntetőjogban. KJK. Bp., p. 35 Lásd Georges Levasseur (Stefani, Gaston Levasseur, Georges Bouloc, Bernard: Droit pénal général. Dalloz. Paris, , ill p.) 20

21 préalable) és az objektív tényállási elemeket (les éléments constitutifs) tekinti 36. A különböző modellek részletesebb elemzésére a későbbiekben, a járulékosság tipizálása kapcsán fogok visszatérni. A magyar büntetőjog kezdetektől fogva alapvetően a germán bűncselekmény-fogalmi megoldáshoz állt közelebb. Egészen a XIX. század második feléig azonban a bűncselekmény fogalmának nem volt dogmatikai meghatározása. Ezt követően sem annyira a bűncselekmény, mintsem a tényálladék fogalma került az érdeklődés középpontjába. A bűncselekmény fogalmának meghatározásával elsőként komolyabban foglalkozók a bűncselekmény fogalmának elemeivé a büntetendő cselekmény mellett a jogellenességet tették (Angyal Pál, Finkey Ferenc), később egészült ki a bűncselekmény fogalma a bűnösséggel (Vámbéry Rusztem, Irk Albert) 37. A bűncselekmény ezek fényében olyan cselekmény, amely jogellenes, büntetendő és bűnös. Ez a fogalmi váz később úgy pontosult, hogy a büntetendőség helyére a tényállásszerűség került, így a bűncselekménynek az olyan cselekmény minősül(t), amely tényálladékszerű, jogellenes és bűnös (Heller Erik 38 ). Megemlítendő végül, hogy e fogalmi váz a tudományos irodalomban megmaradt annak ellenére, hogy a törvényi bűncselekményfogalom időközben materiálissá vált (Nagy Ferenc 39 ). 2. A BŰNCSELEKMÉNY TUDOMÁNYOS FOGALMA A tettesség-részességtan vizsgálatának keretét képező bűncselekmény-fogalom meghatározása során az előzőeknek megfelelően alapvetően a német modellt 40, pontosabban annak legfejlettebb hazai megfogalmazásának módosított (korrigált) változatát veszem alapul. A hivatkozott megoldás a bűncselekményt olyan cselekményként határozza meg, amely 36 Lásd korábban: Joseph-Louis-Elzéar Ortolan, illetve napjainkban: Jean Pradel (Pradel, Jean: Droit pénal général. Cujas. Paris, p.) 37 Lásd bővebben: Lakó Ibolya: A bűncselekmény-fogalom alakulása hazánkban a századfordulótól a Btá-ig. In: Horváth Tibor Szük László: Büntetőjogi szakirodalom-gyűjtemény. I. kötet. Tankönyvkiadó. Bp., p. 38 Heller Erik: A magyar büntetőjog általános tanai. Grill. Bp., p. 39 Nagy Ferenc: A magyar büntetőjog általános része. Korona. Bp., p. 40 Ezt hazai viszonylatban következetesen a szegedi büntetőjogi iskola (Heller Erik ( ), Tokaji Géza ( ), végül Nagy Ferenc) érvényesíti, de Földvári József is utal arra, hogy e felfogás tekinthető uralkodónak (Földvári József: A bűncselekmény fogalmáról de lege ferenda. In: Magyar Jog. 1999/1. sz. 3. p.). 21

22 tényállásszerű (diszpozíciószerű 41 ), (büntető)jogellenes és bűnös 42. A cselekmény e rendszer szerint olyan emberi magatartás, amely hatóképes és akaratlagos. A tényállásszerűségen belül objektív tényállási elemeket (elkövetési tárgy, elkövetési magatartás, szituációs elemek, eredmény és okozati összefüggés), tettességhez szükséges ismérveket (közönséges és különös bűncselekmények, illetve szükségképpeni többes közreműködés), és szubjektív tényállási elemeket (szándékosság/gondatlanság, motívum, célzat) különböztet meg. A jogellenesség e rendszerben önálló fogalmi elemként jelentkezik, amely felöleli a formális és materiális jogellenességet is 43, a bűnösség elemei között pedig a megfelelő életkor, a beszámítási képesség, a szándékosság/gondatlanság és az elvárhatóság szerepel A bűncselekmény fogalmának problematikus területei 44 E fogalmi váz kétségtelenül fejlettnek és dogmatikailag megalapozottnak tekinthető, azonban bizonyos korrekcióra szorul. Erre azért van szükség, mivel a bűncselekmény fentebb meghatározott fogalmában nem lehet elválasztani egyértelműen annak objektív és szubjektív oldalát, tekintettel arra, hogy a szubjektív alapú elemek több helyen is szerepelnek 45. A szándék kettős helyének német hatásra átvett tana 46 tulajdonképpen a legfőbb probléma. Amennyiben ugyanis az elkövető adott esetben tévedésben van, ami a szándékát zárja ki, e rendszer alapján egyaránt mondható az, hogy a cselekmény nem tényállásszerű, mivel a szubjektív tényállási elemek nem valósulnak meg, illetve a tévedés rendszertani elhelyezéséből következően hogy a tényállásszerű és jogellenes cselekmény nem bűnös. 41 A diszpozíció-szerűség kiemelését az indokolja, hogy ellenkező esetben az előkészület, illetve a felbujtás és a bűnsegély kifejtése nem minősülne fogalmilag bűncselekménynek, tekintve, hogy e magatartások nem tényállásszerűek. (Tokaji: i.m p.) 42 Heller Erik a bűncselekményt tényálladékszerű, jogellenes és alanyilag bűnös cselekményként definiálta (Heller: i.m. 75. p.), Tokaji Géza azt a cselekményt tekintette bűncselekménynek, amely társadalomra veszélyes, bűnös (felróható) és amelyet a törvény diszpozíciószerűvé nyilvánítva büntetéssel fenyeget. (Tokaji: i.m. 11. p.) A szegedi iskola jelenlegi bűncselekményfogalmát lásd: Nagy: i.m p. 43 A tényállás-szerű (diszpozíciószerű) cselekmény akkor (büntető)jogellenes, ha büntetőjogi normába ütközik, és büntetőjogi szankcióval fenyegetett, ha jogi tárgyat sért vagy veszélyeztet, és ha nem állnak fenn jogellenességet kizáró okok. 44 Mint említettem, a tanulmány keretei között alapvetően a bűncselekmény tudományos fogalmával, annak elemeivel foglalkozom. A társadalomra veszélyesség problémakörével kapcsolatos aggályokra ehelyütt nem érzem fontosságát kitérni. Az ezzel kapcsolatos véleményemet más helyen kifejtettem (Mészáros Ádám: A bűncselekmény fogalmára és az elkövetőkre vonatkozó szabályozás lehetőségei az új büntető törvénykönyvben. In: Rendészeti Szemle évi 5. sz. 9. p.), azt jól érzékelteti, hogy az általam alkalmazott bűncselekményfogalomban e kategória nem kap helyet. Végül megemlítendő, hogy az új Büntető Törvénykönyv bűncselekmény-fogalma sem fogja tartalmazni a társadalomra veszélyességet. 45 Így az akaratlagosság, mint szubjektív elem, az elvileg a fogalom objektív oldalát képező cselekmény eleme, továbbá a szándékosság/gondatlanság szubjektív tényállási elem, illetve a bűnösség központi eleme is egyben. 46 A szándék kettős rendszerbeli elhelyezése a kezdetektől meghatározza a szegedi büntetőjogi iskola bűncselekménytani felfogását, érvényesítése Heller óta töretlen. Lásd: Heller: i.m , illetve p. 22

23 A bűncselekmény fogalmából az elkövetők meghatározásával kapcsolatban további problémák adódnak. Ennek részletes elemzésére egy külön fejezet keretében térek ki, azonban a legfontosabb dolgokat már itt meg kell említeni. Tettesnek a büntető törvényből következően az minősül, aki a bűncselekmény törvényi tényállását megvalósítja. Az általánosan elfogadott nézet szerint a közvetett tettesre is a tettességnek ugyanezen meghatározása vonatkozik, lévén a közvetett tettesség is tettesség 47. Azonban a közvetett tettes valójában tipikusan nem valósít meg olyan cselekményt, amely tényállásszerű lenne (vagy nem valósít meg elkövetési magatartást, vagy bár elkövetési magatartást megvalósít, viszont a tettességhez szükséges személyes kvalifikáltsággal, ami e rendszerben tényállási elem, nem rendelkezik). E rendszer szerint további követelmény, hogy a közvetett tettes által eszközként felhasznált személy legalább büntetőjogi értelemben vett tényállásszerű cselekményt fejtsen ki 48. A közvetett tettességi alakzat azokban az esetekben állapítandó meg, amikor a felhasznált személy gyermekkorú, beszámítási képességgel nem rendelkezik (kóros elmeállapotú, kényszer vagy fenyegetés hatása alatt áll), tévedésben van, ha hiányzik a tettességhez szükséges személyes kvalifikáltsága, végül a katonai bűncselekményeknél, ha a katona az elöljáró jogellenes parancsára követi el a bűncselekményt 49. Ezzel kapcsolatban az a probléma merül fel, hogy mint láttuk, a szándékosság és a tettességhez szükséges ismérvek tényállási elemként (is) nyertek elhelyezést, így abban az esetben, amikor a felhasznált személy tévedésben van, vagy nem rendelkezik a tettességhez szükséges személyes kvalifikáltsággal, valójában nem valósul meg a tényállásszerűség követelménye, ami a közvetett tettességi alakzat feltételeként szerepel. A közvetett tettességgel kapcsolatos probléma továbbá, hogy mint említettem, ez az elkövetői alakzat valósul meg abban az esetben is, ha a felhasznált személy kényszer vagy fenyegetés hatása alatt cselekszik. A kényszer (és fenyegetés) hatását tekintve lehet akaratot megtörő (vis absoluta), illetve akaratot hajlító (vis compulsiva). Az akaratot megtörő változat, tekintve, hogy az akaratlagosságot zárja ki, e bűncselekmény-fogalmi rendszerben cselekményi jelleget kizáró okként szerepel. A tényállásszerűség megállapítására azonban csak akkor kerülhet sor, ha a magatartás büntetőjogilag cselekménynek minősül. Ez esetben pedig, mivel a fogalom szerint nincs cselekmény, így kizárt a magatartás tényállásszerűségének vizsgálata. Így viszont a közvetett tettesség fogalmilag nem 47 Nagy: i.m. 293., ill p. 48 Nagy: i.m p. 49 Nagy: i.m p. 23