Tárgy: SZI-LÚD Kft. Rém, I. major nagy létszámú állattartás - előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T
|
|
- Zsuzsanna Mezeiné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 B ÁCS-KISKU N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A KTFO-azonosító: /2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/ /2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Czellár Ágnes Retkesné Dudás Melinda Kormos Tamás dr. Sárközi Kitti Telefon: +36 (76) Tárgy: SZI-LÚD Kft. Rém, I. major nagy létszámú állattartás - előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T A SZI-LÚD Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Kft. (6446 Rém Petőfi u. 62.) megbízásából Zala Izabella (6721 Szeged, Osztrovszky u ) által elkészített és március 6. napján a Rém, 0183 központi hrsz. alatti baromfi telephelyek I. számú majorsággá történő összevonása tárgyában benyújtott előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítom, hogy a tervezett tevékenység megvalósulása esetén, mely a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletének 128. a) pontja (egyéb, az pontba nem tartozó építmény vagy építmény együttes beépített vagy beépítésre szánt területen 3 ha területfoglalástól) szerint minősül, nem feltételezhető jelentős környezeti hatás, ezért a tevékenység megkezdéséhez nem kell környezeti hatásvizsgálatot végezni. A R. 5. (2) bekezdés ac) pontja alapján, a környezet védelmének általános szabályairól szóló évi LIII. törvény 66. (1) bekezdés b) pontja szerint, a tevékenység (314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 2. sz. számú mellékletének 11. a) pontja szerinti nagy létszámú állattartás, férőhely baromfi számára) csak egységes környezethasználati engedély, valamint építésügyi használatbavételi és vízügyi üzemeltetési engedély birtokában folytatható. A R. 2. számú mellékletének hatálya alá tartozó (11.a. pont: nagy létszámú állattartás, férőhely baromfi számára) tevékenység esetében a R. 8. számú mellékletének figyelembevételével összeállított egységes környezethasználati engedély iránti kérelemnek a jogszabályban felsorolt tartalmi követelményeken túl az alábbiakat is tartalmaznia kell: A dokumentációban ismertetni kell a tevékenység bűzre vonatkozó hatásterületét. Meg kell adni a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet 5. (4) bekezdés szerinti, legalább 300 m nagyságú védelmi övezet kiterjedését helyszínrajzon ábrázolva, mellékelve az érintett ingatlanok helyrajzi számát, művelési ágát, tulajdoni lap másolatát, helyrajzi számonként a védelmi övezettel érintett terület nagyságát m 2 területegységben. Ismertetni kell, hogy a kialakításra kerülő majorságban folytatott állattartási tevékenység hogyan felel meg az Európai Bizottság Végrehajtási Határozatával ( ) kiadott baromfi vagy sertés intenzív tenyésztésére vonatkozó BAT következtetéseknek. Szakkérdés vizsgálata: I. A környezet- és település-egészségügyre, az egészségkárosító kockázatok és esetleges hatások felmérésére, a felszín alatti vizek minőségét, egészségkárosítás nélküli fogyaszthatóságát, felhasználhatóságát befolyásoló körülmények, tényezők vizsgálatára, lakott területtől (lakóépülettől) számított védőtávolságok véleményezésére, a talajjal, a szennyvizekkel, veszélyes hulladékokkal kapcsolatos közegészségügyi követelmények érvényesítésére, az emberi használatra szolgáló felszíni vizek védelmére kiterjedően: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Jogi és Hatósági Nyilvántartó Osztály Cím: 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt. 2., 6001 Kecskemét, Pf / , kornyezetvedelem@bacs.gov.hu
2 1. A tervezett broiler csirke telep megvalósítása közegészségügyi szempontból nem igényli további vizsgálat (hatásvizsgálat) lefolytatását. 2. A projekt megvalósítása során az alábbi feltételek betartása indokolt: Az építés és a működés során keletkező kommunális szilárd és folyékony hulladék gyűjtését zárt és fertőzésveszélyt kizáró módon kell megvalósítani, amely megakadályozza a szétszóródást és/vagy csepegést, valamint a bűz- és szaghatást is csökkenti. A baromfitenyésztés nem járhat a környezeti levegő bűzterhelésével, ezért a légtechnikai rendszerek által kifújt levegő mennyiségét a környezeti levegőbe való kibocsátás előtt tisztítani, közömbösíteni kell. A telephelyen végzett tevékenység során keletkező veszélyes hulladékok gyűjtését közegészségügyi kockázatot, környezetszennyezést kizáró módon kell végezni. Az állattartó telepen a rágcsálók megtelepedésének és elszaporodásának megelőzése érdekében legalább évenként két alkalommal rágcsálóirtást kell végezni/végeztetni. Folyamatos irtással és a tenyészőhelyek alkalmatlanná tételével kell védekezni a házi legyek elszaporodása ellen. A veszélyes anyagokkal és keverékekkel végzett tevékenységet (vízkezelés, szennyvíztisztítás, takarítás, fertőtlenítés, stb.) úgy kell végezni, hogy azok a biztonságot, az egészséget, illetve a testi épséget ne veszélyeztessék, a környezetet ne szennyezhessék, károsíthassák. A munkavállalókat érő kémiai és biológiai kockázatok tekintetében munkahelyi kockázatértékelésben feltártak alapján folyamatosan végre kell hajtani a szükséges kockázatkezelési intézkedéseket. A működés során, a telephelyen a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően engedélyezett/bejelentett biocid termékek (pl. fertőtlenítő szerek) használhatók fel. II. Termőföldre gyakorolt hatások vizsgálatára kiterjedően: A benyújtott dokumentumok alapján az előzetes vizsgálati dokumentáció elfogadásához talajvédelmi szempontokat figyelembe véve hozzájárulunk. A telephely szomszédságában lévő mezőgazdasági területekre semmilyen, a baromfi tartás által keletkező hulladék (technológiai mosóvíz, hígtrágya) nem helyezhető el, illetve nem tárolható. III. Kulturális örökség (nyilvántartott műemléki értékek, műemlékek, műemléki területek védelme, nyilvántartott régészeti lelőhelyek, védetté nyilvánított régészeti lelőhelyek, régészeti védőövezetek) védelmére kiterjedően: Tekintettel arra, hogy a tervezett beruházás hatóságom jelenlegi adatai szerint védett vagy nyilvántartott örökségi elemet nem érint, az engedély kiadásával kapcsolatban örökségvédelmi szempontú feltétel közlése szükségtelen. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály 35300/2767-1/2017. ált. számú állásfoglalása: A SZI-LÚD Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Kft. (6446 Rém, Petőfi u. 62.) kérelmező ügyében, a Rém, I. sz. major kialakítása (0183 központi hrsz.), telephely összevonása előzetes vizsgálati eljárásában az eljárást lezáró határozat kiadásához előírások mellett hozzájárulok. Előírás: 1. A majorságban tervezett tevékenység csak a tényleges vízhasználatnak megfelelő vízátadó megállapodás és érvényes vízjogi üzemeltetési engedély birtokában folytatható. 2. A használaton kívüli állattartó telephelyeknek az 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet 8. -ban előírtaknak megfelelő műszaki kialakítású és kapacitású trágyatárolókkal kell rendelkeznie az állatállomány betelepítéséig. 3. A tervezett tevékenység csak a felszín alatti víz, földtani közeg (B) szennyezettségi határértéknél kedvezőbb állapotának lehetőség szerinti megőrzésével végezhető. A tevékenység nem eredményezhet kedvezőtlenebb állapotot, mint a felszín alatti víz, a földtani közeg (B) szennyezettségi határértéke vagy az annál magasabb (Ab) bizonyított háttér-koncentráció, továbbá az (E) egyedi szennyezettségi határérték. Jelen szakhatósági állásfoglalás más jogszabályi kötelezettség alól nem mentesít. Jelen szakhatósági állásfoglalással szemben jogorvoslattal az eljárást lezáró határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen benyújtott fellebbezés keretében lehet élni. 2
3 A határozat ellen a közléstől számított 15 napon belül a Pest Megyei Kormányhivatalhoz, mint országos környezetvédelmi és természetvédelmi hatósághoz címzett, de a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatalához, mint elsőfokú környezetvédelmi és természetvédelmi hatósághoz két példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A jogorvoslati eljárás díja a jogszabályban meghatározott esetek kivételével a befizetett szolgáltatási díjtétel 50 %-a, azaz ,- Ft, melyet a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási számú számlájára kell átutalni, és a díj megfizetését igazoló bizonylatot vagy annak másolatát hatóságunk részére megküldeni. A befizetési bizonylat közlemény rovatában fel kell tüntetni jelen határozat számát. A kérelmező az eljárás ,- Ft igazgatási szolgáltatási díját befizette. Egyéb eljárási költség nem merült fel. I N D O K O L Á S A SZI-LÚD Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Kft. (6446 Rém Petőfi u. 62.) megbízásából Zala Izabella (6721 Szeged, Osztrovszky u ) elkészítette és március 6. napján a Rém, 0183 központi hrsz. alatti baromfi telephelyek I. számú majorsággá történő összevonása tárgyában a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) szerinti előzetes vizsgálati dokumentációt nyújtott be hatóságunkhoz elbírálás céljából. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8/A. (1) bekezdés alapján területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként megyei illetékességgel e bekezdésben foglalt kivétellel a megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala Rém település vonatkozásában a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal jár el. A kérelmező az eljárás igazgatási szolgáltatási díjának Ft-nak - az átutalását igazoló bizonylatot a BK-05/KTF/ /2017. számú hiánypótlási végzésre március 30-án megküldte. A környezetvédelmi hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 29. (6) bekezdése alapján a hatásterületen élő ügyfeleket és az ügyfélnek minősülő szervezeteket az eljárás megindításáról hirdetményi úton értesítette. A R. 3. (3) és (4) bekezdése alapján a hivatalában és a honlapján március 22-től közzétette az eljárás megindításáról szóló közleményt, továbbá a vonatkozó iratokat közhírré tétel céljából megküldte a létesítmény helye szerinti önkormányzat jegyzőjének. A közlemény Rém Község Önkormányzatának hirdetőtábláján március 24. napjától április 11. napjáig közzétételre került, mellyel kapcsolatosan észrevétel nem érkezett. Zala Izabella (6721 Szeged, Osztrovszky u ) környezetvédelmi szakértő által készített előzetes vizsgálati dokumentáció alapján a következőket állapítottuk meg. Tervezett tevékenység: Rém, 09, 014, 0180, 0181, 0183, 0185, 0190/3, 0190/18 hrsz. alatti baromfi nevelő telephelyek I. számú majorsággá történő összevonása. A tervezett majorság kialakítása a Rendelet 3. számú mellékletének 128. a) pontja egyéb, az pontba nem tartozó építmény vagy építmény együttes beépített vagy beépítésre szánt területen 3 ha területfoglalástól alá sorolható. A Rendelet 3. (1) a) pontja értelmében, a környezethasználó előzetes vizsgálat iránti kérelmet köteles benyújtani a környezetvédelmi hatósághoz, ha olyan tevékenység megvalósítását tervezi, amely a 3. számú mellékletben szerepel. 3
4 Az előzetes vizsgálati eljárásban a környezetvédelmi hatóság megvizsgálja, hogy a tevékenység várható hatásai jelentősek-e, és ettől függően dönt arról, hogy a tervezett beruházás hatásvizsgálat köteles-e. Tervezett majorság: Telep Rém, Nevelőtér Maximális kapacitás Telep helyrajzi területe (m 2 férőhelyszám ) szám 18 db/m 2 20 db/m 2 (db) I. sz. 0190/ II. sz. 0190/ III. sz IV. sz V. sz VI. sz VII. sz VIII. sz I. sz. major Várható környezeti hatások: Hulladékgazdálkodás: A tervezett állattartási tevékenység új létesítmények építésével nem jár. A telepen munkát végző gépek karbantartását, javítását a Kft. külön telephelyén (Rém 04/3 hrsz.) végzik. A majorságban végezni kívánt tevékenységek során keletkező hulladékokat szelektíven gyűjtik és engedéllyel rendelkező cégekkel szállíttatják el. A keletkező kommunális hulladékot 110 literes konténerben gyűjtik és közszolgáltatás keretén belül szállíttatják el. A keletkező szerves trágyát az állattartó épületekből turnusváltásonként szállítják ki, amelynek kb. 30%-át komposztálási célra adják át, nagyobb része pedig mezőgazdasági hasznosításra kerül. A telephelyi tevékenység során keletkező veszélyes hulladékokat, valamint az állatok egészségügyi ellátása során keletkező gyógyszeres göngyölegeket zárt gyűjtőhelyen, szelektíven gyűjtik és engedéllyel rendelkező hulladék átvevőnek adják át. A tevékenység során képződő állati mellékterméknek minősülő állati tetemeket az ATEV Zrt. szállítja el. Az állati tetemeket az ATEV Zrt. által biztosított elcsurgás mentes, fedeles konténerben gyűjtik. Levegővédelem: Az I. sz. majorságba tartozó nyolc telep Rém településtől É-i, ÉNy-i irányban helyezkedik el. A lakott területekhez legközelebb a VII. sz. telep, kb. 610 m-re található. A vizsgált majorság környezetében és a telepek közé ékelődve mezőgazdasági és véderdők, valamint erdőterületek húzódnak. A majorság telepeit az sz. bekötőútról leágazó üzemi útról lehet megközelíteni. Az állattartási tevékenység új létesítmények építésével nem jár, már meglévő állattartó épületek és azok infrastruktúrája lesz továbbra is működtetve. A majorság közlekedési forgalmának kismértékű, időszakos növekedése várható a napos állat be- és kitelepítés miatt, a takarmány beszállítása, a trágya betárolás és kiszállítás során. Az előzetes vizsgálati dokumentáció szerint a majorságba irányuló célforgalom által kibocsátott légszennyező anyagok éves mennyisége a térség forgalmához képest nem számottevő mennyiségű. Az ólak fűtését ólanként gáz-infrasugárzókkal, hőlégbefúvókkal, valamint szalmatüzelésű kazánnal biztosítják. A telephelyen 2 db kazán kéménye minősül bejelentés köteles légszennyező pontforrásnak. Az istállók szellőzését ventillátoros alagútszellőztetéssel biztosítják. A telephely levegővédelmi szempontú hatásterülete várhatóan a kazán kéményei köré rajzolt kb. 150 m-es sugarú kör által határolt terület. A hatásterület által érintett ingatlanok Rém község közigazgatási területén elhelyezkedő mezőgazdasági, külterületi ingatlanok. A baromfi ólakhoz külön-külön tartozik 1-1 db pneumatikus feltöltésű takarmánysiló. A takarmány automatikus zárt szállítórendszeren keresztül jut az etetővonalakhoz. A baromfitartás során képződő almos trágya turnusváltásonként közvetlenül a környékbeli mezőgazdasági földterületeken kerül hasznosításra vagy a telepi trágyatárolóba kerül kiszállításra. 4
5 Az előzetes vizsgálati dokumentáció szerint levegőtisztaság-védelmi szempontból a létesítmények bűzvédelmi hatásterülete az állattartó épületektől és a trágyatárolóktól számított 200 m sugarú lehatárolt területre korlátozódik. A levegővédelmi hatásterületen védendő épület nincs. / A legközelebbi védendő létesítmény a teleptől kb. 600 m távolságra lévő (Rém 631 hrsz.) lakóépület. A tevékenység levegővédelmi szempontból számottevő kockázatot várhatóan nem jelent a környezetére a szervezési és technikai intézkedések betartása mellett. Zaj- és rezgésvédelem: A SZI-LÚD Kft. (6446 Rém, Petőfi u. 62.) a Rém külterületén található 8 db ingatlanból (0190/3, 0190/18, 0185, 0183, 0181, 0180, 09, 014 hrsz.) kívánja az I. számú majorságot (központi hrsz.: 0183) létrehozni. Mindegyik ingatlan ipari, gazdasági (Gip) övezetben helyezkedik el. Rém község lakóterületéhez (Rákóczi u.) legközelebb a 09 hrsz.-ú ingatlan található, kb. 610 m-re. A legközelebbi védendő épület a Rákóczi u. 15. (631 hrsz.) lakóépülete, Rém község belterületén, falusias lakóövezetben (Lf). A tevékenység a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet (továbbiakban R.) hatálya alá tartozik. A tervezett állattartási tevékenységhez szükséges létesítmények ingatlanonként: 4 db ól, 1 db siló, az ólakhoz tartozó hűtőpanelek és ventilátorok. Domináns zajforrások a hűtőpanelek, ventilátorok és a silók feltöltéséből eredő zajkibocsátás. Az előzetes vizsgálati dokumentáció alapján megállapítható, hogy a telephelyen folytatott üzemszerű tevékenység okozta zajterhelés, a legközelebbi zajtól védendő ingatlanoknál a 27/2008. (XII. 3) KvVM-EüM együttes rendelet 1. sz. melléklet 1. pontja szerinti zajterhelési határértékeket nem éri el. A dokumentációban leírt, számításokkal megállapított hatásterületen nincs zajtól védendő épület és védett terület. A telephelyek célforgalma a közlekedési zajterhelést várhatóan nem emeli. Földtani közeg védelme: A telephely üzemelése során az épületek területfoglalása okoz kismértékű fizikai talajterhelést (talajtömörödés), a hatás azonban nem számottevő, mivel a tervezett tevékenység helyszíne a jelenlegi területhasználat (brojlercsirke tartás) következtében már erősen degradálódott. A megfelelő műszaki védelemmel ellátott épületeknek, műtárgyaknak köszönhetően, talajszennyezés nem következhet be. A tervezett majorság telepein a technológia azonos. A vízellátás fúrt kutat magába foglaló vízellátó rendszerről biztosított. A keletkező kommunális-, és technológiai szennyvizet zárt szennyvíztárolóban gyűjtik, majd megfelelő időközönként engedéllyel rendelkező szennyvíztelepre szállítják ártalmatlanítás céljából. Az állomány váltásakor az ólakból az almos trágyát közvetlenül, a megfelelő szerződésekkel rendelkező környékbeli mezőgazdasági termelőkhöz szállítják, szükség esetén a 2 db 400 m 2 alapfelületű, műszaki védelemmel kialakított almos trágyatárolóban tárolják. A tető- és burkolt felületek tiszta csapadékvizei a telken belüli zöld felületeken elszikkadnak. Szennyezett csapadékvíz nem keletkezik. A talaj esetleges szennyeződése a műszaki védelemmel ellátott épületek, műtárgyak sérülése esetén, a telephelyi tevékenységhez kapcsolódó szennyező anyagok elfolyásából, elszóródásából következhet be. A havária esetek elkerülése az üzemelési utasítások maradéktalan betartásával biztosítható. Természet- és tájvédelem: A tervezett majorság alakítása során összevonni kívánt, Rém 09, 014, 0180, 0181, 0183, 0185, 0190/3, 0190/18 helyrajzi számú ingatlanok nem részei országos jelentőségű védett természeti területnek, Natura 2000 területnek. A telephelyen tervezett tevékenységnek kedvezőtlen természetvédelmi hatása várhatóan nem lesz, mivel az nem ellentétes a természet- és tájvédelemre vonatkozó előírásokkal. Felhagyás: A létesítmény teljes felszámolása esetén biztosítani kell, hogy a helyszínen a környezetre ártalmas anyagok, környezetre gyakorolt negatív hatás ne maradjanak vissza. A tevékenység esetleges felhagyásakor a bontási tevékenység környezeti hatásai a létesítéshez hasonlóan a létesítmény helyszínén, lokálisan jelentkeznek. A bontási tevékenységet a mindenkor érvényes, vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kell végezni. Felhagyást követően fontos a terület rekultivációja, tájba illesztése, új hasznosítási mód keresése. A szakkérdések vizsgálatának indokolása: A környezet-egészségügyi szakkérdés vizsgálatának indokolása: 5
6 A dokumentációban foglaltak alapján megállapítottam, hogy közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása, továbbá a broiler csirke telep üzemeltetése során jelentős környezet-egészségügyi terhelés nem keletkezik. A szakmai álláspontomban megadott feltételek teljesítése esetén a beruházás megvalósításának közegészségügyi akadálya nincs. Szakmai álláspontomban előírt feltételeket a települési szilárd és folyékony hulladékkal kapcsolatos közegészségügyi követelményekről szóló 16/2002. (IV. 10.) EüM rendelet 4. (2), (4), 5. (1) és 6. (1) bekezdéseiben, az egészségügyi hatósági és igazgatási tevékenységről szóló évi XI. tv. 3. ac) és a 4. (1) a), d) és e) pontjában, a veszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet 3. (2) pontjában, a kémiai biztonságról szóló évi XXV. tv , és iban, a fertőző betegségek és-a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről" szóló 18/1998. (VI.3.) EüM rendelet 9. (1) pontjában és a 4. sz melléklet 7. pontjában, a biocid termékek előállításának és forgalomba hozatalának feltételeiről szóló 38/2003. (VII. 7.) ESZCSM-FVM-KvVM együttes rendelet 3. és 4. -ban foglaltak alapján határoztam meg. A szakmai álláspontomban megadott feltételek teljesítése esetén a baromfitenyésztés megvalósításának közegészségügyi akadálya nincs. Szakmai álláspontomat a környezetvédelmi és természetvédelmi, hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Kormány rendelet 28. (1) bekezdésében foglaltak alapján, és az 5. sz. melléklet I. táblázat B oszlopában meghatározott szakkérdésekre vonatkozóan, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatról, a népegészségügyi szakigazgatási feladatok ellátásáról, valamint a gyógyszerészeti államigazgatási szerv kijelöléséről szóló 323/2010. (XII. 27.) Kormány rendelet 4. (2) bekezdésében és a a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III.30.) Kormány rendelet 2. (1) bekezdésében megállapított illetékességgel adtam ki. Növény és talajvédelmi szakkérdés vizsgálatának indokolása: A létesítmény üzemeltetése során nem lehet negatív hatással a beruházás környezetében lévő mezőgazdasági területekre. A megyei kormányhivatal talajvédelmi hatósági jogkörét a 383/2016. (XII. 2.) Kormány rendelet 13. e) pontja, valamint a 14. (4) bekezdése állapítja meg. A talajvédelmi szakkérdésben történő megkeresést a 71/2015. (III.30.) Korm. Rendelet 28. (1) bekezdés figyelembe vételével történt. Örökségvédelmi szakkérdés vizsgálatának indokolása: Tájékoztatásul felhívom a figyelmet, hogy a kulturális örökség védelméről szóló évi LXIV. törvény (a továbbiakban: Kötv.) 24. -a alapján, amennyiben a földmunkák során régészeti emlék, lelet vagy annak tűnő tárgy kerül elő, a régészeti örökség védelme érdekében erről a felfedező, a tevékenység felelős vezetője, az ingatlan tulajdonosa, az építtető vagy a kivitelező köteles az általa folytatott tevékenységet azonnal abbahagyni, a helyszín és a lelet őrzéséről - a felelős őrzés szabályai szerint - a feltárásra jogosult intézmény intézkedéséig gondoskodni, továbbá az illetékes jegyző útján az illetékes örökségvédelmi hatóság (Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Hatósági Főosztály Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya, 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 12., 76/ ) felé azt haladéktalanul bejelenteni, amely arról haladéktalanul tájékoztatja a mentő feltárás elvégzésére a Kötv. 22. (5) bekezdése szerint feltárásra jogosult intézményt. A bejelentési kötelezettség elmulasztása a Kötv. 82. (2) bekezdése alapján örökségvédelmi bírság kiszabását vonja maga után. Hatóságom illetékességét a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló 496/2016. (XII.28.) Korm. rendelet (továbbiakban Korm. rendelet) 1. mellékletének 3. pontja állapítja meg. A régészeti örökségvédelmi szakkérdést a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szemek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 28. (1) bekezdésében, illetve az 5. sz. melléklet I. táblázatának 4. pontja alapján vizsgáltam, eljárásomban a Korm. rendelet 72. -ban felsorolt szempontokat vettem figyelembe. A szakhatóságot a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 28. (3) bekezdése alapján kerestem meg. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály a megkeresésre szakhatósági állásfoglalását 35300/2767-1/2017. ált számon megadta. Előírásait a határozat rendelkező része tartalmazza. 6
7 A szakhatósági állásfoglalás indokolása: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezet- és Természetvédelmi Főosztály - (6000 Kecskemét, Bajcsy Zs. krt 2.) a BM-05/KTF/ /2017. ügyiratszámú megkeresésében a területi vízügyi-vízvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalását kérte a SZI-LÚD Baromfifeldolgozó és Élelmiszeripari Kft. (6446 Rém, Petőfi u. 62.) kérelmező ügyében a Rém, I. sz. major kialakítása (0183 központi hrsz.), telephely összevonása tárgyában benyújtott előzetes vizsgálati tervdokumentációra. A területi vízügyi hatóság Zala Izabella környezetvédelmi szakértő (6721 Szeged, Osztrovszky u ) által készített előzetes vizsgálati dokumentáció és a rendelkezésre álló iratok alapján az alábbiakat állapította meg: A SZI-LÚD Kft. (6446 Rém, Petőfi u. 62.) a Rém 0183 és 0181 helyrajzi számokon lévő, jelenleg is működő IV. és V. baromfitelepeket is magába foglalóan, a szomszédos területeken elhelyezkedő kis telepekkel együttesen létrehozta az I. majorságot, melyben brojler csirke tartását tervezik. Az I. majorság összesen nyolc baromfi telepet (I-VIII.) foglal magába, melyeken régebben is brojlercsirke tartás folyt, illetve a IV. és V. telepen jelenleg is folyik. Az érintett telephelyek összevonása után a létrejött majorság beépített területe és a brojlercsirke nevelő épületek együttes területe a 3 ha területfoglalást meghaladja, ezért a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 3. sz. mellékletének 128. pontja alapján előzetes vizsgálat lefolytatásához kötött, A Kft. jelenleg is brojler csirketartást folytat az IPPC engedéllyel rendelkező IV. és V. számú telepeken, melyekhez hasonlóan az I. majorságba tartozó többi kis telepen is ezt a tevékenységet tervezi végezni. Az I. majorság maximális kapacitása: Telep Rém, helyrajzi Nevelőtér szám területe (m 2 ) Maximális kapacitás 18db/m 2 20 db/m 2 I. sz. 0190/ II. sz. 0190/ III. sz IV. sz V. sz VI. sz VII. sz VIII. sz Telep férőhelyszám (db) I. sz. major A telepeken az ólakban mélyalmos tartástechnológiával, szükség szerint alomfrissítéssel tartják a baromfit. Vízellátás, szennyvíz- és trágya elhelyezés: A 8 db teleprészből álló majorság vízellátása az un. É-i és D-S vízellátó hálózatról biztosított. A vízellátó rendszer az 1960-as években létesült, és az egykori Rémi Dózsa TSZ. állattartó telepeinek és gépműhelyének a vízellátását szolgálta. A vízellátó rendszer üzemeltetésére a Baromfitenyésztési Kft /2010., illetve /2010. ikt. számon vízjogi engedélyekkel rendelkezett. Az engedélyek érvényessége június 30. napján lejárt, az ismételt kiadására vonatkozó állapottervek elkészítésével a Kft. a K&K Mérnöki Iroda Kft-t bízta meg, az engedélyezési eljárás jelen dokumentáció készítésekor az illetékes vízügyi hatóságnál folyamatban van. É-i vízellátó rendszer: A víztermelés 2 db üzemelő és 1 db tartalék kútról (K-7, K-13 és K-15 OKK) történik. A kutak és a 200 m 3 - es hidroglóbus távvezetékkel van összekötve, melynek anyaga NA-100 KM-PVC cső. A vezeték teljes hossza m. A gerinchálózatról telepenként a lekötés NA-80 KM-PVC. csővel történik, a telepeken belüli hálózat is ugyanezen mérettel készült. Az épületekbe a bekötés 1" és 2"-os átmérőjű horganyzott acélcsövekkel történt, mely alapján került kiadásra a fenti ikt. számú vízjogi üzemeltetési engedély. A Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hatósági Osztálya 2016-ban az OKK K-7 számú kút teljes tömedékeléssel történő megszüntetésére, illetve ugyanezen kút melléfúrásos technológiával történő felújítására vízjogi létesítési engedélyt adott. Az engedélyek ikt. száma: OKK K-7 kút megszüntetése: 35300/ /2016. OKK K-7 kút újrafúrása: 35300/ /
8 D-i vízellátó rendszer: A víztermelés 1db mélyfúrású kútról (OKK K-5) búvárszivattyús termeltetéssel történik, az üzembiztonságot 1db tartalék kút (OKK K-4) biztosítja. A vízellátó hálózat gerincvezetéke (2040 m hoszú - NA-100 KM- PVC) a tartalék kúttól indul, melyhez csatlakozik a K-5 sz. kút, illetve a 75 m 3 -es hidroglóbusz. Az l. sz. Majorság összegzett vízhasználata: Technológiai vízigény (m 3 /év): itatóvíz: m 3 /év ólak takarítási vízigénye: 1200 m 3 /év léghűtő vízpanelek vízigénye: m 3 /év kerékfertőtlenítő vízpótlása: 320 m 3 /év Boncoló helyiség mosás: 80 m 3 /év Szociális vízigény: 1600 m 3 /év A telepeken keletkező szennyvizek gyűjtésére zárt, vízzáróan kialakított aknák állnak rendelkezésre. Az iroda/szociális épületben keletkező szociális szennyvizek gyűjtésére vízzáróan kialakított zárt akna létesült minden telep esetében. A szociális szennyvizek elszállítása eseti megrendeléssel tervezett, annak átvételére jogosult szennyvízkezelő telephelyre. A majorság telepein keletkező szociális szennyvíz mennyisége várhatóan megegyezik ugyanezen céllal felhasznált tiszta víz mennyiségével, azaz 197 m 3 /év/telep, összesen 1600 m 3 /év/majorság. Az istálló épületek turnusváltásonkénti takarítása során keletkező trágyás szennyvizeket az állattartó épületek, illetve a kiépített trágyatárolók mellett elhelyezett, vízzáróan kialakított zárt aknákban gyűjtik, majd a trágyás szennyvizeket a trágyatárolóban levő almos trágyára locsolják vissza nedvesítési céllal. Az egyes telepek állattartó épületeinek takarítása során a megadott nevelőtér területeket figyelembe véve keletkező trágyás szennyvíz mennyisége m 3 /takarítás/telep, a megadott gyűjtőakna kapacitásokat figyelembe véve a szükséges tárolókapacitás mindenkor rendelkezésre áll. A majorság telepei csapadékvíz elvezető rendszerrel nem rendelkeznek. Az épületek tetőfelületeiről, illetve a burkolt területrészekről lefolyó csapadékvíz a telep be nem épített területrészein, illetve az ólak környezetében kiépített árkokban szikkad el. A fedett épületen belüli mélyalmos tartástechnológia következtében a turnusváltásonként kitermelt trágyát a kihelyező szántóterületekre elszállítják, vagy a műszaki védelemmel kialakított almos trágyatárolóban helyezik el. A telepen ennek megfelelően szennyezett csapadékvíz nem keletkezik. Az állattartási tevékenységhez a majorság minden telepén fedett, betonpadozatos istállók állnak rendelkezésre. A tevékenységhez kapcsolódóan a turnusváltásonként kitermelésre kerülő trágyát és alomanyagot az ATEVSZOLG Zrt. részére, illetve mezőgazdasági termelőknek adják át hasznosítási céllal. A trágya tárolása az átmeneti időszakban (kihelyezés tilalmi időszaka) a IV. és V. telepeken műszaki védelemmel kiépített, 2 x 400 m 2 felületű trágyatárolókban történik. A telepeken a trágyatárolókat leszámítva átmeneti trágyatárolás nem tervezett, így ebből eredő potenciális szennyező forrás sem várható. Felszíni- és felszín alatti vizek védelme, vízbázis védelem: A major a felszín alatti vizek szempontjából érzékeny területen található, besorolása a 219/2004. (VII.21.) Kormányrendelet 2. számú melléklete 2c. MEPAR szerint a terület nitrát érzékeny terület. A telephelyről felszíni vízbe kibocsátás nem történik, felszíni vízfolyás 500 m-en belül nem található. A telephely területe üzemelő-, illetve távlati vízbázis kijelölt védőterületét nem érinti, ezért a vízbázis védőterületére vonatkozó jogszabályi előírások sem relevánsak. Csapadékvíz elvezetés: A telephely csapadékvíz elvezető rendszerrel nem rendelkezik. A telep épületeinek tetőfelületéről és a burkolt felületekről lefolyó tiszta csapadékvizek a be nem épített zöldfelületeken, illetve az ólak környezetében kiépített árkokban szikkadnak el. A mélyalmos tartástechnológia következtében a turnusváltásonként kitermelt trágyát a kihelyező szántóterületekre elszállítják, vagy a műszaki védelemmel kialakított almos trágyatárolóban helyezik el. A telepen ennek megfelelően szennyezett csapadékvíz nem keletkezik. Árvíz- és jéglevonulásra, valamint mederfenntartásra gyakorolt hatások: A telephely elhelyezkedése miatt a szakkérdés vizsgálata nem releváns. Összességében a vízügyi-vízvédelmi hatóság megállapította, hogy az I. sz. major vízellátása, szennyvízelhelyezése és csapadékvíz elvezetése megfelelően megoldott, a tevékenység a felszíni és 8
9 felszín alatti vizek minőségét rendeltetésszerű üzemeltetés esetén nem veszélyezteti, üzemelő-, illetve távlati vízbázis kijelölt védőterületét nem érinti, az árvíz és a jég levonulására, valamint a mederfenntartásra hatást nem gyakorol, ezért a szakhatósági hozzájárulását előírásokkal megadta. Az eljárásban a vízügyi-vízvédelmi hatóság a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. tv. (Ket.) 45/A (2) bekezdésé alapján vizsgálta hatáskörét és illetékességét. A területi vízügyi-vízvédelmi hatóság szakhatósági hatáskörét a vízügyi igazgatási és a vízügyi, valamint a vízvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 10. (1) bekezdés 3. pontja, valamint a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III.30.) Korm. rendelet 5. számú melléklet II. táblázat 3. pontja, illetékességét a 223/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 2. sz. melléklet 3. pontja állapítja meg. A vízügyi-vízvédelmi hatóság szakhatósági állásfoglalását a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény (Ket.) 44. (6) bekezdése, 72. (1) bekezdése alapján hozta meg. A szakhatósági állásfoglalás elleni önálló fellebbezés lehetőségét a Ket. 44. (9) bekezdése zárja ki. A vízügyi-vízvédelmi hatóság a Ket. 78. (1) bekezdésére figyelemmel kéri az érdemi határozat részére történő megküldését. Hatóságunk március 22-én figyelemmel a R. 1. (6b) és (6c) bekezdésére belföldi jogsegély keretében megkereste a tevékenység telepítési helye szerinti település jegyzőjét. A Borotai Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 533-2/2017. számú levelében a következőket nyilatkozta: Hivatkozva a fenti számú ügyiratra az alábbi tájékoztatást adom: 1. ) Rém Község Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi környezet- és természetvédelemmel kapcsolatban önkormányzati szabályozással nem rendelkezik. 2. ) A folytatni kívánt tevékenység nem ellentétes Rém Község Önkormányzata Képviselőtestületének a helyi építési szabályokról szóló 10/2008. (VI. 26.) önkormányzati rendeletével. A benyújtott tervdokumentációt megvizsgálva megállapítottuk, hogy a tervezett majorság kialakítása megfelel a hatóságunk hatáskörébe tartozó környezetvédelmi-, természet- és tájvédelmi jogszabályi előírásoknak. A tervezett tevékenység megvalósításából nem származhatnak jelentős környezeti hatások, ezért hulladékgazdálkodási-, levegővédelmi-, zaj- és rezgésvédelmi-, földtani közeg védelmi-, valamint természet- és tájvédelmi szempontból a tevékenység megkezdéséhez környezeti hatásvizsgálat elvégzése nem szükséges. Az elbírált dokumentációban foglaltakat figyelembe véve a telephelyek tervezett összevonásával kialakítandó I. sz. majorban folytatandó tevékenység - az állatlétszám alapján - a R. 2. sz. számú mellékletének 11. a) pontjába tartozik, ezért a határozat rendelkező részében megállapítottuk a benyújtandó egységes környezethasználati engedély iránti kérelem tartalmi követelményeit. A környezetvédelmi hatóság a tárgyi eljárásban BK-05/KTF/ /2017. számú határozatával függő hatályú döntést hozott, amelyhez joghatások nem fűződnek tekintettel arra, hogy hatóságunk május 8. (objektív határidő) napjáig az ügyben érdemi döntést hozott. A fellebbezési jogot a Ket. 98. (1) bekezdése és 99. (1) bekezdése alapján biztosítottam. A fellebbezést a Ket (1) bekezdése alapján annál a hatóságnál kell előterjeszteni, amely a megtámadott döntést hozta. Az ügyintézési határidő lejártának napja: május 8. Hivatalunk jelen határozatot a környezet védelméről szóló évi LIII. törvény 71. (3) bekezdése értelmében jogerőre emelkedésre tekintet nélkül hivatalában, honlapján és a központi rendszeren ( nyilvánosan közzéteszi. 9
10 Hatóságunk a R. 5. (6) bekezdése alapján ezen döntését külön levéllel megküldi az eljárásban érintett, hatásterületen lévő települési önkormányzat jegyzőjének, aki gondoskodik a határozat teljes szövegének nyilvános közzétételéről. Az igazgatási szolgáltatási díj mértékét a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági eljárások igazgatási szolgáltatási díjairól szóló 14/2015. (III. 31.) FM rendelet (továbbiakban: FM rendelet) 1. számú mellékletének 35. pontja alapján határoztam meg. A jogorvoslati eljárási díjat az FM rendelet 2. (5)-(7) bekezdése alapján állapítottam meg. A környezetvédelmi hatóság hatáskörét a R. 3. (1) bekezdése, illetékességét a 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 8/A. (1) bekezdése állapítja meg. Kecskemét, május 3. Labancz Attila hivatalvezető nevében és megbízásából: dr. Petrovics György osztályvezető Kapják: 1. SZI-LÚD Kft Rém, Petőfi u. 62. tv. 2. Zala Izabella 6721 Szeged, Osztrovszky u tv. 3. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály 6001 Kecskemét, Pf.: Borotai Közös Önkormányzati Hivatal Rémi Kirendeltsége 6446 Rém, Május 1. u. 17. (kifüggesztésre, külön levéllel) tv. 5. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. tájékoztatásul 6. Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgató-helyettesi Szervezet Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály 6500 Baja, Bajcsy-Zs. u BKMKH Kecskeméti Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztály 6000 Kecskemét, Széchenyi krt BKMKH Kecskeméti Járási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény és Talajvédelmi Főosztály Növény és Talajvédelmi Osztály 6000 Kecskemét, Halasi út Hatósági nyilvántartás 10. Irattár 10
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107032-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Szalai László, Kunfehértó zajkibocsátási határérték megállapítása H A T
H A T Á R O Z A T. A zajkibocsátási A védendő épület határérték, db Építményjegyzék szerinti besorolása száma
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 112648-1-6/2017. Ügyiratszám: CSZ/01/16626-8/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Euro-Chicken
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA Tárgy: ICGRAIN Zrt., Baja, zajkibocsátási határérték megállapítása, határozat Ikt. szám: 112411-1-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet:
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105475-1-7/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: Sajt-Expressz Kft, Kecskemét zajkibocsátási határérték megállapítása H
H A T Á R O Z A T. Házszám
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6562-8/2016. KTFO-azonosító: 109856-1-6/2016. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: Mindszent Város Önkormányzata, Mindszenti
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105918-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: D.H. INTERTRADE Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása
H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107353-1-5/2015. Ügyintéző: dr. Balthazár Éva Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: Rónasági Pékség Kft., Mindszent zajkibocsátási határérték megállapítása
H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107549-1-3/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Bakacsi Judit Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: CE GLASS Zrt. Szatymaz zajkibocsátási határérték megállapítása H
H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 2. oldalán a Fő tevékenység felsorolás az alábbira változik:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA KTO-azonosító: 16881-8-40/2017. Ügyiratszám: CS-06Z/01/02716-5/2017. Ügyintéző: dr. Kiss Renáta Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 681-673 Tárgy: MARS Magyarország
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113370-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00933-17/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Filakné Enyedi
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 465-10/2015. Hiv. szám: Tárgy: Ügyintéző: dr. Király Bernadett Zsófia / Sovánné Nagy Gréte Melléklet: Rábaszentmihály, Németh Csaba egyéni vállalkozó,
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA Tárgy: Szakmári Gabona Kft., Kalocsa, zajkibocsátási határérték megállapítása, határozat H A T Á R O Z A T KTFO-azonosító: 112871-1-4/2017.
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 9249-3/2012. Tárgy: Budapest XIX. kerület, Hoffher Albert
KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.
Iktatószám: Előadó: 5581-6/2015. Simó Boglárka Tárgy: A Concordia Zrt. által üzemeltetett Marcali, Ipartelep utca 2. szám alatti üzemi létesítmény zajkibocsátási határérték megállapítása KÜJ: KTJ: 100208339
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító:112905-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00051-12/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Filakné Enyedi Andrea
Ügyiratszám: /2015. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 0544--3/05. Tárgy: Renner Bt., Jánoshalma, Ügyintéz : dr. Kisgyörgyei Ágnes zajkibocsátási határérték megállapítása Retek Zoltán Tel.: +36 (6) 553-060/4455 H
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 106989-1-3/2015. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál / dr. Valastyán Réka Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: KERAMAX Kft., Hódmezővásárhely, levegőtisztaság-védelmi
Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT
Iktatószám: 14053-4/2015. Ügyintéző: Biczó Zsolt dr. Ötvös Tünde Telefon: 72/567-143 Tárgy: KÜJ: KTJ: HAT ÁROZAT IPARK Pécs Kft., Déli Ipari Park (152,6927 ha) környezetvédelmi engedélyének módosítása
Tárgy: Bugac Nagyközség Önkormányzata Bugac, Aranymonostor Látógatóközpont - előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A Ikt. szám: 112522-1-16/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Telefon: +36
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 31908-8-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Maksa Ágnes Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 1608-8/2011. Tárgy: Az Omninvest Kft. Pilisborosjenő, Fő u.
Tárgy: Dévaványa I.- agyag védnevű bányatelek egy részterületének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/682-5/2014. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 05.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108507-1-20/2016. Ügyintéző: dr. Ruzsáli Pál Dr. Hegedűs Márta Vida Éva Dr. Kiss Edit Hefkóné dr. Szeri Anna Mészáros Patrícia Tel.: +36 (62) 681-668/2668 Tárgy:
H A T Á R O Z A T. A Profiöntvények Kft. (6000 Kecskemét, Akácfa u. 10/A.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107980-2-6/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Szenes Róbert Tel.: +36 (62) 681-663/2663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély Hiv. szám: - Melléklet: -
A dokumentációban foglaltak alapján közegészségügyi szempontból nem indokolt a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 107872-1-10/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Berényi Anita Kovács Viktor Andrásné Nemes Edit Bodó Ádám Darányi Réka Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 1184-17/2016. Tárgy: Rábaszentandrás, Karakai-I Agro Kft. és Karakai-Zs Agrár Kft., 021/36, 021/38, 021/39, 021/40, 021/42 hrsz. alatti sertéstelep egységes
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 62776-10-6/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01652-10/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
Tárgy: Démász Hálózati elosztó Kft., Bácsszőlős, Felső-Bácskai Gazda Kft. többlet energia ellátása előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A KTFO-azonosító: 113351-1-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00904-13/2017. Hiv. szám: - Melléklet:
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 104750-1-32/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02137-13/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Domokos Antal Sipos Orsolya Kormos
H A T Á R O Z A T. A technológiához tartozó engedélyeztetni kívánt pontforrás adatai:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Ügyiratszám: 16077-9-4/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Hollós Zita Tel.: +36 (62) 681-663 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113494-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01284-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel Filakné Enyedi
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 522-9/2016. Tárgy: Szil, Ügyintéző: dr. Tatár Beatrix Margit Bartókné Hajnali Beáta Mellékletek: - Telefon: (96) 524-000 Hiv. szám: - HIDRÁNS Kft., 045/1
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105343-1-8/2015. Ügyintéző: dr. Séra Judit Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: Ecorgan Kft. Csongrád zajkibocsátási határérték megállapítása H A
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 115145-1-20/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/00523-10/2018. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
H A T Á R O Z A T. A Metalconstruct Zrt. (6000, Kecskemét, Fűzfás köz 3.) továbbiakban engedélyes részére. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/2318-15/2016. Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély KTFO-azonosító: 14541-9-10/2016. Hiv. szám: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Melléklet: - Tel.:
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 81.101-1-4/2011. Tárgy: Karotin Plusz Kft., Dóc Ea.: Dr. Ruzsáli Pál zajkibocsátási határérték megállapítása Dr. Siposné
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 13589-9-5/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02495-7/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 60536-6/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/02627-37/2018. Hiv. szám: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Sipos Orsolya Telefon : +36
A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság Hatósági Engedélyezési Iroda Környezetvédelmi Engedélyezési
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 108301-3-4/2015. Ügyintéző: dr. Valastyán Réka Bakainé Dani Krisztina Tel.: +36 (62) 681-668 Tárgy: László Gumiszervíz Kft., Kiskunfélegyháza levegőtisztaság-védelmi
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 113869-1-5/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02289-8/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
Kaposvári Járási Hivatal
Kaposvári Járási Hivatal KÖZLEMÉNY környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról Az ügy tárgya: Fitoprodukt Kft. Mernye külterület, 090/3., 091. hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep összevont környezeti
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító:112906-1-15/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/00048-18/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Domokos Antal Pintér
Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30
JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK
H A T Á R O Z A T. A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda Szolgáltató Kft. (6640 Csongrád F u. 11-17.) továbbiakban engedélyes részére.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 14703-7-3/2015. Ügyintéz : dr. Séra Judit Retek Zoltán Tel.: +36 (62) 553-060/44253 Tárgy: leveg tisztaság-védelmi engedély H A T Á R O Z A T A Márki 91 Vegytisztító-Mosoda
H A T Á R O Z A T. 1. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének BKR/001/00773-2/2015. számú állásfoglalása:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 104440-1-12/2015. Ügyintéz : dr. Baltazár Éva Berényi Anita Kovács Tibor Tel.: +36 (62) 553-060/44145 Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Kiskunhalas MOL
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA Ikt. szám: 79654-1-14/2017. Melléklet: - Ügyintéző: Huszár Milán dr. Séra Judit Telefon: 76/795-861 Tárgy: Maspex-Olympos Kft.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 84861-5-9/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/03624-11/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Séra Judit Czellár Ágnes Telefon: 76/795-861
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1912-4/6/2013.I. Tárgy:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL H A T Á R O Z A T
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/225-16/2016. KTFO-azonosító: 108661-1-14/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Katona Csaba Lovrityné Kiss Beáta Sárközi Kitti Dr. Hegedűs Márta Vinczéné
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Ügyiratszám: 93595-1-12/2014. Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó Kft., Kiskunfélegyháza Ügyintéz : dr. Barka Dóra 043-059 transzformátor
H A T Á R O Z A T. engedélyezem, hogy a Makó, Rákosi út 4. szám alatti telephelyén légszennyező pontforrást működtessen az alábbiak szerint:
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 16008-10-7/2016. Ügyintéző: dr. Vajda Hajnalka Lipták Dávid Tel.: +36 (62) 553-060/44127 Tárgy: ASS Berendezési Rendszerek Bt., Makó levegőtisztaság-védelmi
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság
Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elsőfokú vízügyi és vízvédelmi hatóság Előadás tartalma 1. A Ket. és az anyagi jogszabályok 2. Eljárásrend vízjogi engedélyezéshez 3. Ügyintézési
Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3419-3/1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság-
H A T Á R O Z A T. Gyöngyi Imréné egyéni vállalkozó (6647 Csanytelek, Jókai u. 11.; KÜJ: 100 309 120) részére. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 105792-1-3/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Miklós Péter Tel.: +36 (62) 553-060/44268 Tárgy: Gyöngyi Imréné, Csanytelek leveg tisztaság-védelmi engedély H A
Ikt.sz.: 1361 /2007. Ea.: Nagyné Lukovszky Erika. Tárgy: Cibakháza, Kaluterm Kft. előzetes vizsgálat lefolytatása
1 Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.:(06 56) 423-422, 422-255, 375-111, 501-900 Fax: (06 56) 343-768 Postacím:
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 107969-2-7/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi ániel Retkesné udás Melinda Telefon : +36 (76) 795-859 Tárgy: ROTARY
H A T Á R O Z A T. engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 100084-3-3/2015. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Bakainé Dani Krisztina Tel.: +36 (62) 553-060/44255 Tárgy: levegőtisztaság-védelmi engedély H A T Á R O Z A
Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 2843-2/3/2013. Tárgy:
A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban
A települési önkormányzat jegyzőjének közreműködése a komplex környezetvédelmi hatósági eljárásokban Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2011. június 8. dr. Jeges-Varga
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet
151/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet módosításáról A környezet védelmének
Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2806-11/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2013. 12.
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 587-1/2011. Tárgy: Romhány II-homokkő védnevű bányatelek területén
1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
1 ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: 100378469 KTJ: TH KTJ: 100895853 Iktatószám: 1759-7/2013. Hiv. szám: Tárgy: Előadó: Dr.
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség
Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Üi.szám: 95.167-1-12/2013. Ea: dr. Hofszang Brigitta Filakné Enyedi Andrea Kovács Viktor Tárgy: EDF Démász Hálózati Elosztó
HATÁROZAT. módosítom és egyúttal egységes szerkezetbe foglalom az alábbiak szerint:
Iktatószám: VAV/KTF/3560-2/2015 Jogi ügyintéző: dr. Bodorkós Erzsébet Műszaki ügyintéző: Paksa Tibor Telefon: (94) 506-719 Tárgy: a 266-5/1/2006. számú zajkibocsátási határértéket megállapító határozat
Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT
MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL SZOLNOKI BÁNYAKAPITÁNYSÁG Ikt. szám: SZBK/2625-8/2013. Ügyintéző: Szeifert Konrád : 06-56-512-314 : 06-56-512-337 E-mail: konrad.szeifert@mbfh.hu Jogerős: 2014. 01.
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség mint I. fokú hatóság 5000 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (06 56) 523-423 Fax: (06 56) 343-768 Postacím: 5002 Szolnok, Pf. 25
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Ügyiratszám: JN/KTF/03460-21/2015 Ügyintéző: Katonáné Szikora Olga Telefon: +36 56 523 408 Tárgy: Előzetes vizsgálat Hiv. szám: Melléklet: A Rozsdás Kereskedelmi
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 1907-3/3/2014.I. dr. Bodorkós
1. A zajforrás hatásterületén elhelyezkedő ingatlanok felsorolása és határértékek megállapítása: Székesfehérvár, Házszám
Hatósági Főosztály Környezetvédelmi Iroda 8000 Székesfehérvár, Városház tér 2. Telefon: (22) 537-170 E-mail: kis.regina@pmhiv.szekesfehervar.hu Szám: 110.674/3/2018. Tárgy: Goodwin Kft. (2013 Pomáz, Gábor
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113496-1-14/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01283-15/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Filakné Enyedi
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113446-1-7/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01147-16/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Domokos Antal
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113497-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01282-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel dr. Sárközi Kitti
A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: JOGERŐS:
ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Telefon: (96) 524-000; Fax: (96) 328-031 Beadványában ügyiratszámunkra szíveskedjék hivatkozni! Ügyfélfogadás:
ll 02 Budapest, Szent László tér 29. TÁJÉKOZTATÓ
BUDAPESTFŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI POLGÁRMESTERI HIVATAL HATÓSÁGIFŐOSZTÁLY ÉPÍTÉSÜGYI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI OSZT ÁL Y ll 02 Budapest, Szent László tér 29. TÁJÉKOZTATÓ A Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 1108-1/4/2013./II. Tárgy:
H A T Á R O Z A T. A Som-Plast Műanyagfeldolgozó Kft. (1054 Budapest, Aulich u em. 3.) továbbiakban engedélyes részére engedélyezem,
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY KTFO-azonosító: 111318-1-11/2016 Ügyiratszám: CSZ/01/12367-13/2016. Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Szenes Róbert Tel.: +36
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Jogi ea: Műszaki ea.: 4938-2/1/2014./I.
TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 176. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Településrendezési terv 2016/2. sz. részleges módosításához kapcsolódó környezeti vizsgálat szükségletének megállapítása E L Ő T E R J E S Z T É S
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 110094-2-7/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02756-14/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
H A T Á R O Z A T. módosítom: I. Az engedély 3. oldalán az A rekultivációra, utógondozásra vonatkozó előírások c. fejezet az alábbiakkal egészül ki:
KTFO-azonosító: 11790-8-8/2016. Ügyiratszám: CSZ/01/10074-9/2016. Ügyintéző: dr. Tekulics Éva Maknics Katalin CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FŐOSZTÁLY Tel.: +36 (62)
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L
BÁCS-K ISK UN ME GY EI KO RM ÁNYH IV ATA L KECS KEM ÉTI JÁR ÁS I HIVA TA LA KTFO-azonosító: 53902-1-10/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01713-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 111646-2-12/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/02636-13/2017. Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Telefon: +36 (76) 795-859 Tárgy:
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: 3965-2/1/2014.I. Tárgy: a Makoplast
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 12006-5-6/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Kardos Dániel Telefon: +36 (76) 795-862 Tárgy: Kunszállás
Tárgy: Bácsbokodi Aranykalász Zrt. által tervezett silótároló építése - előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 117574-1-11/2018. Ikt. szám: BK-05/KTF/05201-14/2018. Ügyintéző: dr. Megyesi Dániel, Retkesné Dudás Melinda, Czellár Ágnes,
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA KTFO-azonosító: 113447-1-13/2017. Ikt. szám: BK-05/KTF/01156-15/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Zinhóber Tímea Domokos Antal
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Szám: Ea: 3500-1/2/2013. Törkenczi
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály Jogi és Hatósági Nyilvántartó Osztály
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 4585-18/2016. Tárgy: Lázi, Agro-Milch Kft. 078 hrsz-ú ingatlanon lévő sertéstelep egységes környezethasználati engedély módosítása Ügyintéző: dr. Jagadics
Tárgy: EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Kft. Solt, 20 kv-s hálózat áthelyezés előzetes vizsgálati eljárást lezáró határozat H A T Á R O Z A T
B Á C S - K I S K U N M E G Y E I K O R M Á N Y H I V A T A L K E C S K E M É T I J Á R Á S I H I V A T A L A Ikt. szám: 112777-1-10/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes dr.
Tájékoztató. BM Országos Katasztrófavédelmi. Főigazgatóság Budapest, szeptember 19.
Tájékoztató a 2016. június 4. napját megelőzően engedély nélkül létesített vízkivételt biztosító vízilétesítmények vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárásáról BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG
NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2. 9701 Pf.: 183 Kérjük válaszában hivatkozzon iktatószámunkra! Ikt. szám: 4020-1/1/2011.II.
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KECSKEMÉTI JÁRÁSI HIVATALA Ikt. szám: 11789-9-5/2017. Hiv. szám: - Melléklet: - Ügyintéző: dr. Kisgyörgyei Ágnes Kardos Dániel Telefon: +36 (76) 795-862 Tárgy: Bugac Nagyközség
PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA
PÁPAI JÁRÁSI HIVATALA Ügyiratszám: VE-05D/EH/417-14/2017. Tárgy: 8330 Sümeg, Kompanik Zs. u. 8. alatti, 944. hrsz-ú ingatlanon épületek bontási és egészségház építésére megadott VE- 05D/EH/417-10/2017.
Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Melléklet:
Ügyszám: 6513-4/2018. Tárgy: Értesítés eljárás megindításáról Ügyintéző: Kánya László Melléklet: Közlemény + kérelem Telefon mellék: (42) 598-930 /223 http://ftvktvf.zoldhatosag.hu/6513-2018 Varga Zoltán
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Iktatószám: 7464-19/2016. Tárgy: Pázmándfalu, Töltéstavai Mezőgazdasági Zrt., 062/3 és 062/8 hrsz. alatti sertéstelep egységes környezethasználati engedélyének módosítása
H A T Á R O Z A T. A tevékenység csak a szükséges építésügyi (építési, használatbavételi) engedélyek birtokában kezdhető meg.
CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: CSZ/01/6387-17/2016. KTFO-azonosító: 109846-1-16/2016. Ügyintéző: dr. Séra Judit Kissné Nagy Ildikó Balatonyi Zsolt Berényi Anita Kovács Viktor Tel.: +36 (62)