A KRESZ rendelet egyes rendelkezésinek pontosítása, kiegészítése Forrás:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A KRESZ rendelet egyes rendelkezésinek pontosítása, kiegészítése Forrás:"

Átírás

1 A KRESZ rendelet egyes rendelkezésinek pontosítása, kiegészítése Forrás:

2 ELZMÉNYEK Cél: Közlekedésbiztonság növelése, a szabálykövet magatartás ersítése Indíttatás: Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramban meghatározott feladatok Közúti közlekedéssel kapcsolatos egyes jogszabályi változtatások (pl. mopedautók rendszámmal történ ellátása, környezetvédelmi jellemzk alapján megadott területen a jármvek behajtásának korlátozása) Védtelen közlekedk (gyalogosok, kerékpárosok) közlekedésére vonatkozó rendelkezések pontosítása, biztosítva ezzel biztonságosabb közlekedésüket

3 ELZMÉNYEK Mandátum: Szakérti konszenzus a közlekedk széles körét érint forgalmi szabályok egyszersítését illeten Szakmai és közigazgatási egyeztetéseken kapott megersítés Lakossági visszajelzések

4 Gyalogosok közlekedésére vonatkozó változások Biztonságosabb átkelés az utakon: A módosítás kötelezi a gépjármvezetket, hogy a gyalogos átkel helyeket olyan sebességgel közelítsék meg, hogy amennyiben szükséges gond nélkül tudjanak megállni, és elsbbséget biztosítani a gyalogosok részére. Indokolt esetben a sebesség korlátozható jelztábla kihelyezésével. A tömegközlekedési eszközök közelében hatékonyabb védelem: A rendelet a villamos-megállóhelyek közelében kötelez fokozott figyelmet más, menetrend szerint közleked jármvek és az iskolabusz megállóhelyeire is kiterjeszti a gyalogosok védelme érdekében. Részletes szabályok a közösen használt gyalog és kerékpárutakra: A módosítás kimondja, hogy burkolati jellel elválasztott gyalog- és kerékpárúton mindkét fél csak a számára kijelölt részt használhatja. A módosítás új sebességhatárt vezet be a kerékpárosokra vonatkozóan, mely szerint a gyalog- és kerékpárúton legfeljebb 20 km/órával haladhatnak. Az új elírások kölcsönösen kimondják, hogy gyalog- és kerékpárúton egyik fél sem akadályozhatja vagy veszélyeztetheti a másik forgalmát. Tehergépkocsik forgalmának korlátozása a települési átkelési szakaszokon: A módosítás lehetséget ad a Korlátozott forgalmú övezet jelztáblák Lakott terület kezdete jelztáblával együtt történ kihelyezésére. Ezzel a nagy forgalmú utak települési átkel szakaszain a teljes lakott területre érvényes forgalomcsillapítás valósítható meg. A megjelölt súlyhatárt meghaladó legnagyobb össztömeg tehergépkocsik ezeken az útszakaszokon nem közlekedhetnek.

5 Gépjármvek közlekedésére vonatkozó változások A rendszámhasználati szabályok pontosítása: A KRESZ eddig csupán azt írta el, hogy a jármnek rendelkeznie kell hatósági jelzéssel. A továbbiakban kimondja azt is, hogy a rendszámot jól látható helyen és módon kell a jármvön elhelyezni, meglétét és állapotát indulás eltt ellenrizni kell. Sebességhatárok egyesülése 3500 kg megengedett össztömegig: A módosítás kimondja, hogy a 3500 kg össztömeget nem meghaladó jármvekre (kistehergépkocsikra) is a 130, 110, 90, 50-es sebességhatárok vonatkoznak. Számszersített sebességkorlátozás megsznése a vasúti átjárókban: A rendelet megszünteti az eddigi 30, illetve 40 km/órás sebesség korlátozásokat a vasúti átjárók környezetében, de a jogszabály fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat ezeknél a helyeknél. Ahol a pontos sebességkorlátozás változatlanul szükséges (pl. nehezen belátható vasúti keresztezdésekben), ott sebességkorlátozó tábla kihelyezése szükséges. A leállósáv használatának pontosítása: Tételesen rögzíti azokat a kivételes eseteket, amelyekben egy járm a leállósávon haladhat, megállhat vagy várakozhat. Ilyen pl. a mszaki meghibásodás vagy mentés, forgalomellenrzés, útfenntartás vagy úttisztítás. A leállósávot a használatára jogosultaknak is a lehet legkorábban el kell hagyniuk. A pontosítás a szabálytalan leállósáv használat visszaszorítását célozza. Új táblák megjelenése: A Környezetvédelmi övezet (zóna) jelzés alkalmazásával a srn lakott területeken korlátozható a környezetet szennyez gépjármvek közlekedése. Az Európában számos helyen alkalmazott Torlódás táblával a ráfutásos balesetek elzhetk meg a nagy forgalmú utakon, autópályákon és ezek városi bevezet szakaszain.

6 Motorkerékpárosok közlekedésére vonatkozó változások Forgalmi okok miatt álló jármvek melletti elre sorolás engedélyezése: A módosítás kimondja, hogy a forgalmi okokból, pl. a piros lámpánál álló jármvek mellett jobbról illetve a forgalmi sávok között között haladhatnak elre. Ez akkor lehetséges, ha elegend hely áll rendelkezésre, és az irányváltoztatásban nem akadályozzák az e szándékukat jelz jármveket. Megengedbb sávhasználat a motorkerékpárosok számára A módosítás minden forgalmi sáv használatát lehetvé teszi a motorkerékpárok számára a három vagy több sávos utakon. Eddig ezekre a balra bekanyarodás esetét kivéve csak személygépkocsik hajthattak rá. A módosítás a kétkerek motorkerékpárok és kétkerek segédmotoros kerékpárok számára megengedi az autóbuszsáv használatát is. Ezen jármvek a jelents sebességkülönbség miatt nem lassítják a buszközlekedést.

7 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: Kerékpárosok szoros jobbra tartási kötelezettségének feloldása lakott területen belül Forgalmi okok miatt álló jármvek melletti elre haladás engedélyezése Egyirányú utcák ellenkez irányú használati feltételeinek enyhülése Kerékpáros nyom és nyitott kerékpársáv fogalmainak bevezetése Kerékpáros várakozóhely Elretolt kerékpáros felállóhely bevezetése Kerékpárosokra vonatkozó sebességhatárok változása

8 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: jobbra tartás Kerékpárosok szoros jobbra tartási kötelezettségének feloldása lakott területen belül A kerékpárosoknak a továbbiakban nem kötelez a lassú jármvekhez (kézi kocsikhoz, szénásszekerekhez) hasonlóan közvetlenül az útpadka mellett haladniuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az úttest közepén kerekezhetnének, az általános jobbra tartási kötelezettség változatlanul érvényes rájuk is. A fútvonalak és lakott területen kívüli útszakaszok esetében pedig ezt az elvárást a módosítás külön pontban nyomatékosítja, ersíti meg.

9 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: elre haladás Forgalmi okok miatt álló jármvek melletti elre haladás engedélyezése Ha a jármveknek útkeresztezdésben, útszkületekben, szintbeli vasúti átjárónál vagy egyéb forgalmi okból meg kell állnia, elre sorolás céljából motorkerékpárral, illetve segédmotoros kerékpárral az álló jármvek mellett, vagy azok között, kerékpárral az úttest szélén, az álló jármvek mellett jobbról szabad elrehaladni, ha a) az elrehaladáshoz elegend hely áll rendelkezésre, és b) az irányváltoztatási szándékot jelz jármveket az irányváltoztatásban nem akadályozzák.

10 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: egyirányú utcák Egyirányú utcák ellenkez irányú használati feltételeinek enyhülése A kerékpárosok eddig is behajthattak az egyirányú utcákba ellenkez irányból két feltétel egyidej fennállása esetén. Ehhez a lehetséget kiegészít táblával kellett jelezni, és az utcában kerékpársávnak is kellett lennie. A módosítás utóbbit enyhíti annyiban, hogy kijelölt kerékpársáv hiányában is közlekedhet így a kerékpáros az úttest jobb széléhez húzódva. Az egyirányú utcákban két gépkocsi nem fér ugyan el egymás mellett, de egy gépkocsi és egy kerékpár igen. A változtatással megoldható, hogy a kerékpárosok kerékpársáv hiányában se kényszerüljenek indokolatlan kerülkre.

11 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: út típusok Kerékpáros nyom és nyitott kerékpársáv fogalmainak bevezetése A meghatározott burkolati jellel jelölt kerékpáros nyom a kerékpárosok részére az úttesten történ haladásra ajánlott útfelület. Az így megjelölt úttesten fokozottan számolni kell kerékpárosok közlekedésével. A nyitott kerékpársáv az úttesten útburkolati jellel kijelölt kerékpár és az egymás mellett történ elhaladáshoz szükséges hely biztosítása érdekében más járm egyirányú közlekedésére szolgáló különleges forgalmi sáv.

12 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: parkolás Kerékpáros várakozóhely Várakozóhely ; a tábla a jármvek kijelölt várakozóhelyét jelzi, a tábla alatt elhelyezett kiegészít tábla jelezheti a várakozó helyen kötelez elhelyezkedés módját, vagy azt, hogy a várakozóhely kizárólag bizonyos jármvek (pl. csak személygépkocsik, csak kerékpárok, mozgáskorlátozott személyt szállító járm részére van fenntartva.

13 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: elretolt kerékpáros felálló hely Elretolt kerékpáros felálló hely bevezetése Elretolt kerékpáros felálló hely a balra bekanyarodó kerékpárosok számára ; a forgalomirányító fényjelz készülékkel szabályozott útkeresztezdésben az út jobb szélén kijelölt kerékpáros nyomon vagy a kerékpársávon oda érkez és balra bekanyarodó kétkerek kerékpárok a megállás helyét jelöl vonalak közötti, kerékpárt mutató sárga szín útburkolati jellel megjelölt úttestre csak a jármvek forgalmát irányító fényjelz készülék piros fényjelzésének idtartamában szabad a többi járm elé besorolva a továbbhaladáshoz felkészülni.

14 Kerékpáros közlekedésre vonatkozó változások: jobbra tartás Kerékpárosokra vonatkozó sebességhatárok változása lakott területen kívül kerékpárral, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvéd sisakot visel és utast nem szállít 50 km/óra, lakott területen kívül kerékpárral, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvéd sisakot nem visel 40 km/óra, a kerékpárúton közleked jármvel 30 km/óra, a gyalog- és kerékpárúton közleked jármvel 20 km/óra

15 Köszönöm a figyelmet

A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései

A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései A KRESZ mozgáskorlátozottakra vonatkozó rendelkezései A mozgáskorlátozottak külön engedélye és jelzése 51/A. A 13. (1) bekezdésének g/1. és i/1. pontjában, a 14. (13) bekezdésében, a 17. (1) bekezdésének

Részletesebben

18. Útburkolati jelek

18. Útburkolati jelek 18. Útburkolati jelek (1) Az útburkolati jelek: a) úttest szélét jelző vonal: hosszirányú folytonos az útkereszteződésnél szaggatott vonal; b) 146 terelővonal: hosszirányú egy vagy [olyan útszakaszon,

Részletesebben

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre

Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre Nagyvárosi forgalomszervezés és KRESZ, figyelemmel a kerékpáros és közösségi közlekedésre KRESZ-módosítási javaslatok a városi közútkezelő szempontjából Lendvai Gábor Forgalomtechnikai munkatárs Budapesti

Részletesebben

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák LEGFONTOSABB KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák Autópálya Autópálya Autópálya. kilométerre...km...km...km Autóút Autóút. Kilométerre Autóút Autóút. Kilométerre Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák

Részletesebben

KRESZ vizsga tesztlap

KRESZ vizsga tesztlap 1. Szeszes ital hatása alatt jármvet vezetni A) csak akkor veszélyes, ha a vezet nem szokott hozzá az alkoholhoz. B) a reflexek tompulása miatt már kisebb mennyiség fogyasztása esetén is veszélyes. C)

Részletesebben

Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportjának megjegyzései, értelmezés, vélemény. Témakör (korábbi 2009 augusztusában közzé tett rendelet

Magyar Kerékpárosklub közlekedési munkacsoportjának megjegyzései, értelmezés, vélemény. Témakör (korábbi 2009 augusztusában közzé tett rendelet A Magyar Kerékpárosklub első ízben 2007-ben készítette el KRESZ módosítási javaslatait. Azóta folyamatosan figyelemmel kísértük, és részt vettünk a készülő KRESZ módosítás kidolgozásában. 2009 augusztusában

Részletesebben

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák

17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák 17. Tájékoztatást adó jelzőtáblák (1) A tájékoztatást adó jelzőtáblák a következők: a) 113 Kijelölt gyalogos-átkelőhely (103. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az úttestet a táblánál útburkolati jellel kijelölt

Részletesebben

A teljesség igénye nélkül A kerékpárosok Az R. 13. -a (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

A teljesség igénye nélkül A kerékpárosok Az R. 13. -a (1) bekezdésének e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1 A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet 2010. január 1-i hatállyal módosítja a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.15) KPM-BM együttes rendeletet (KRESZ). A módosítás alapvető célja a közúti

Részletesebben

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák

Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Közúti jelzőtáblák Az útvonal típusát jelző táblák Autópálya Autópálya Autóút Autóút Főútvonal Főútvonal Elsőbbséget szabályozó jelzőtáblák Elsőbbségadás kötelező Állj! Elsőbbségadás kötelező A szembejövő

Részletesebben

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK)

Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) Módosult a KRESZ: nagyobb védelem a gyermekeknek! (ORFK) 2013. május 1-jei hatállyal módosult a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, azaz a KRESZ. A változásokat

Részletesebben

13. Utasítást adó jelzőtáblák

13. Utasítást adó jelzőtáblák 13. Utasítást adó jelzőtáblák (1) 47 Az utasítást adó jelzőtáblák: a) 48 Kötelező haladási irány (17 19. ábra); a tábla azt jelzi, hogy az útkereszteződésben a táblán lévő nyíl (nyilak) által jelzett irányban

Részletesebben

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl.

KRESZ Táblák 1. E táblával jelölt úton haladva elsõbbséget fogsz kapni a betorkolló útról érkezõ jármûvek vezetõitõl. Útvonaltípust jelzõ táblák KRESZ Táblák 1. Elsõbbséged van a betorkolló útról, illetve autóúton a keresztezõ útról érkezõkkel szemben. A táblával jelzett helyen nem kell számítanod sem kerékpárosokra,

Részletesebben

A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról

A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról MAGYAR KÖZLÖNY 2009. évi 185. szám 45257 III. Kormányrendeletek A Kormány 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet módosításáról

Részletesebben

Oldal 1. a lista aktualizálásának idpontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat

Oldal 1. a lista aktualizálásának idpontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat a lista aktualizálásának idpontjában a KENYI rendszerében már létez kategóriák - tájékoztató adat Jelztáblák (a KRESZ-ben, valamint az ÚT 2-1.132 Útügyi Mszaki Elírásban szerepl táblatípusok alapján) 1

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1) A közlekedésben olyan

Részletesebben

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral:

Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: Hol és hogyan közlekedhetünk kerékpárral és segédmotoros kerékpárral: (a hatályos KRESZ KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 54. ) (1) Kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1) A közlekedésben olyan

Részletesebben

A-Veszélyt jelző táblák

A-Veszélyt jelző táblák A-Veszélyt jelző táblák A-001 Veszélyes útkanyarulat balra A-002 Veszélyes útkanyarulat jobbra A-003 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok, az első útkanyarulat balra A-004 Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok,

Részletesebben

(2) A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a

(2) A jármű vezetője, mielőtt a járművel a telephelyről (így különösen a garázsból) elindul, köteles a kormányberendezés, a fékberendezés, a RÉGI 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye és jelzése van; b) amely a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1) A közlekedésben olyan

Részletesebben

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek

I. A közúti közlekedéssel kapcsolatos alapvető ismeretek 1 HERMAN OTTÓ ÁLT. ISK. és BUDAÖRSI LOGOPÉDIAI INT. KÖZLEKEDÉSI ISMERETEK tantárgyi követelmények a 8. évfolyamos tanulók részére A tantárgy célja, hogy az általános iskolai tanulmányaikat befejező tanulók

Részletesebben

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök

A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével. Mocsári Tibor főmérnök A közutakon alkalmazott kerékpáros átvezetések a forgalomtechnikus szemével Mocsári Tibor főmérnök 2010. szeptember Kerékpáros Vasúti ájárók Közlekedésbiztonsági forgalombiztonsága Nap - NKH - KKK, szakmai

Részletesebben

A (közösségi) közlekedés biztonsága érdekében

A (közösségi) közlekedés biztonsága érdekében Általános Közlekedési Tagozat, Közlekedésjogi és Igazgatási Szakosztály Szakmai találkozó Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2019. február 19. A (közösségi) közlekedés biztonsága érdekében Autóbuszok közlekedése

Részletesebben

A járművek közlekedésben való részvételének a feltételei 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban

A járművek közlekedésben való részvételének a feltételei 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban A járművek közlekedésben való részvételének a feltételei 5. (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, a) amelynek jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye van; b) amelyre külön

Részletesebben

ISM S É M T É LŐ TL Ő KÉ K R É D R É D S É E S K

ISM S É M T É LŐ TL Ő KÉ K R É D R É D S É E S K ISMÉTLŐ KÉRDÉSEK Fényjelző készülékek 1 lencsés? 2 lencsés? 3 lencsés? Gyalogos fényjelző készülék? Mi a különbség a nyíl alakú zöld és a tele zöld fény között? Rendőri jelzések Fő jelzés? Kiegészítő karjelzés?

Részletesebben

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS

KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS KERÉKPÁR ÉS KERÉKPÁROS A kerékpározás hatásai nem igényel fosszilis energiát externáliák nem szennyezi a levegőt, nincs széndioxid kibocsátása nem okoz zajt kevés helyet foglal infrastruktúra igénye alacsony

Részletesebben

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www

nyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www.ennyi.eu www A Kaposvári Rendőrkapitányság bűn-, és baleset-megelőzési szolgálata a közlekedési jogsértésekkel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja a lakosságot Gépjárművezetőknek A rendőri intézkedés során a hatóság

Részletesebben

A Kormány /2009. ( ) Korm. rendelete. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

A Kormány /2009. ( ) Korm. rendelete. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A Kormány /2009. ( ) Korm. rendelete a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése a)

Részletesebben

meghatározott darabszámú, típusú, és az előírt helyre felszerelt rendszámtábla

meghatározott darabszámú, típusú, és az előírt helyre felszerelt rendszámtábla Szeretném felhívni a tisztelt olvasók figyelmét, hogy az 1/1975 KPM-BM rendelet (közismertebb nevén: KRESZ) 2010.január 01-től számottevően módosult. Ezen írásomban szeretném a legfontosabb módosításokat

Részletesebben

KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET)

KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET) Kor: Nem: férfi/nő Település:... Jogosítvány: Van/Nincs 1) Mi a tábla megnevezése? KRESZ feladatlap (TÁBLAISMERET) a. Egyéb veszély b. Vigyázz! Autó c. Elsőbbségadás kötelező 2) Mi a tábla megnevezése?

Részletesebben

KRESZ módosítás 2010

KRESZ módosítás 2010 KRESZ módosítás 2010 A közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 1. A rendszámmal kapcsolatos rendelkezések pontosítása (A rendelet 5. változásai) (1)

Részletesebben

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon

2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon Közlekedési Tagozat 2+1-1+2 sávos problémakör a hazai gyorsforgalmi utakon és autópályákon 1 5. Közlekedési magatartás a 2+1 sávos utakon Siska Tamás és társai: Tóthné Temesi Kinga, dr. Csorja Zsuzsanna,

Részletesebben

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok

A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET. Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok A Közúti Közlekedés Szabályai TERVEZET Általános koncepció Lényeges kerékpárosokat érintő javaslatok Munkabizottsági anyag (Deák János, Dr. Fülöp Ágnes, Hóz Erzsébet, Dr. Major Róbert, Siska Tamás) KTI,

Részletesebben

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor

Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor Szegedi belváros kerékpáros átjárhatóságának biztosítása Készítette: Dávid Gábor 1 Előzmények A lehetőség: KRESZ (2010.01.01) A módosítás előtt: (3) Ha az Egyirányú forgalmú út jelzőtáblák (104. és 105.

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések

A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések A pontrendszer hatálya alá tartozó egyéb szabálysértések Járművezetés az eltiltás tartama alatt [a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 15/A. (1) bek.] Az elsőbbség és az előzés szabályainak

Részletesebben

A kerékpárforgalmi hálózatfejlesztés lépései

A kerékpárforgalmi hálózatfejlesztés lépései TANDEM MÉRNÖKIRODA Kft. Postacím: 1300 Bp. Pf. 4. / Iroda: 1033 Budapest Polgár u. 12. Tel.: (1) 368-83-43; Tel./Fax: (1) 453-24-49 pej.kalman@tandemkft.hu www.tandemkft.hu Mobile2020- Kerékpárbarát közlekedéstervezés

Részletesebben

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok

A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok A kerékpárosokra vonatkozó fontosabb KRESZ szabályok Jelen összefoglalás csak a fontosabb szabályokat tartalmazza. A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek,

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2013.

Iktatószám: 01/ /2013. Előterjesztő megnevezése: Dr. Botka László Iktatószám: 01/58782-2/2013. Tárgy: Melléklet: Rókusi krt., Vértói út, Nyitra utca és Csáky József utca által körbehatárolt, valamint a Kapisztrán úti szervízút,

Részletesebben

H Í R L E V É L TARTALOM:

H Í R L E V É L TARTALOM: H Í R L E V É L 2013. május KRESZ MÓDOSÍTÁSOK TARTALOM: 1. TÁMOP 5.6.1.C-11/2. pályázat hírek Áldozatvédelmi és mediációs iroda nyílt Veszprémben 2. A legfontosabb KRESZ változások 2013. május 1-től 2013.

Részletesebben

A kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos KRESZ változtatások helye és szerepe a közlekedési rendszerben.

A kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos KRESZ változtatások helye és szerepe a közlekedési rendszerben. A kerékpáros közlekedéssel kapcsolatos KRESZ változtatások helye és szerepe a közlekedési rendszerben. A kerékpárosokat érintő balesetek a 2010.01.01-i KRESZ módosítás fényében 2011.02.23. 1 2011.02.23.

Részletesebben

Közlekedési ismeretek

Közlekedési ismeretek Közlekedési ismeretek 1. Mit jelez a tábla? a) Számítani lehet arra, hogy a szemből érkező 3-4 gépkocsiból álló autósor korlátozza az előzés lehetőségét. b) Az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott

Részletesebben

I. Az úttal kapcsolatos fogalmak

I. Az úttal kapcsolatos fogalmak I. Az úttal kapcsolatos fogalmak j) Osztottpályás út: olyan út, amelynek a két forgalmi irány céljára - egymástól járdaszigettel, növényzettel, zárt villamospályával vagy más hasonló módon elválasztott

Részletesebben

a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat

a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat a lista aktualizálásának időpontjában a KENYI rendszerében már létező kategóriák - tájékoztató adat Jelzőtáblák (a KRESZ-ben, valamint az ÚT 2-1.132 Útügyi Műszaki Előírásban szereplő táblatípusok alapján)

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015.

KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R. város. belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről. 2015. KIEGÉSZÍTÉS TANULMÁNY D O M B Ó V Á R város belterületén a Dombó Pál és a Bezerédj utcák forgalmi rend megváltoztatási lehetőségéről 2015. május 17 A Kiegészítés a tanulmány szerves része, attól el nem

Részletesebben

A kerékpárosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól I.

A kerékpárosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól I. A kerékpárosokra vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

Kerékpárforgalmi létesítmények

Kerékpárforgalmi létesítmények Mobile 2020 Kerékpárosbarát közlekedés és infrastruktúra 2013.05.09. REC Szentendre Kerékpárforgalmi létesítmények Sztaniszláv Tamás nyugalmazott építőmérnök A kerékpáros közlekedés előnye a települések

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

... JOGSZABÁLYOK. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól

... JOGSZABÁLYOK. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól 1. oldal, összesen: 65... JOGSZABÁLYOK JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek.

Részletesebben

16. Veszélyt jelző táblák

16. Veszélyt jelző táblák 16. Veszélyt jelző táblák (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. ábra); 64. ábra 65. ábra b) Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok ;

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM

1/1975. (II. 5.) KPM-BM 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

EGYSZERŰEN, ÉRTHETŐEN

EGYSZERŰEN, ÉRTHETŐEN Pető ttila Készüljünk a KRESZ-vizsgára! ÚJ, ŐVÍTETT KIDÁS! 2016 KRESZKLU KÖNYVTÁR 3. z elméleti vizsga ismeretanyaga kategóriához z aktuális KRESZ módosításokkal, a motoros és teherautós szabályokkal KÉSZÜLJÜNK

Részletesebben

Veszélyt jelző táblák. 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) "Veszélyes útkanyarulat balra" (64. ábra), "Veszélyes útkanyarulat jobbra" (65.

Veszélyt jelző táblák. 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) Veszélyes útkanyarulat balra (64. ábra), Veszélyes útkanyarulat jobbra (65. Veszélyt jelző táblák 16. (1) A veszélyt jelző táblák: a) "Veszélyes útkanyarulat balra" (64. ábra), "Veszélyes útkanyarulat jobbra" (65. ábra); b) "Egymás utáni veszélyes útkanyarulatok"; a tábla azt

Részletesebben

Hatály: 07.VIII.5. Magyar joganyagok - /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól. oldal () Tilos a közúti közlekedés

Hatály: 07.VIII.5. Magyar joganyagok - /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól. oldal () Tilos a közúti közlekedés Hatály: 07.VIII.5. Magyar joganyagok - /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet - a közúti közlekedés szabályairól. oldal /975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti

Részletesebben

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371

1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371 1. SZÁMÚ FÜGGELÉK az 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelethez 371 A rendeletben használt egyes fogalmak meghatározása a következő: I. Az úttal kapcsolatos fogalmak a) 372 Út: a gyalogosok és a közúti

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai

A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai A Kerékpáros Tárcaközi Bizottság kerékpáros-közlekedést érint KRESZ módosítási javaslatai Jelen voltak a következ 1-1 szavazati joggal rendelkez szervezetek képviseli: 1. KHEM 2. IRM, ORFK 3. KVVM 4. NFGM

Részletesebben

a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében

a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében A közúti közlekedés szabályainak változása a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet módosította az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, a

Részletesebben

A közúti közlekedés szabályainak változása

A közúti közlekedés szabályainak változása HIMA Tamás A közúti közlekedés szabályainak változása a forgalombiztonság és a környezetvédelem javulása érdekében A 289/2009. (XII. 18.) Korm. rendelet módosította az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes

Részletesebben

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor

TestLine - vizsisktesztje-02 Minta feladatsor Hányadikként hajthat át a 1. kereszteződésen a jelű autó? (1 2:55 Normál helyes válasz) E Elsőként. Másodikként. Harmadikként. Negyedikként. Nem hajt át, mert Tanulóvezető. Ebben a forgalmi helyzetben

Részletesebben

63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet

63/2012. (IV. 2.) Korm. rendelet 63/201 (IV. ) Korm. rendelet az egyes közlekedési szabálysértések miatt alkalmazandó szabálysértési pénzbírság, illetve helyszíni bírság kötelező mértékéről, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet. a közúti közlekedés szabályairól I. RÉSZ. Bevezető rendelkezések. A rendelet hatálya. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos és zavartalan közlekedés alapvető feltétele,

Részletesebben

változások A Kormány a 28/2001 (II. 15.) rendeletével módosította

változások A Kormány a 28/2001 (II. 15.) rendeletével módosította változások A Kormány a 28/2001 (II. 15.) rendeletével módosította a KRESZ-t. A rendeletmódosítás általános hatálybalépési idõpontja 2001. május elseje, de van néhány szabály, melynek zökkenõmentes bevezetéséhez

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának október 24-ei ülésére 5. napirend

ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának október 24-ei ülésére 5. napirend ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Városfejlesztési és Üzemeltetési Bizottságának 2016. október 24-ei ülésére 5. napirend Napirend tárgya: Lakossági kezdeményezés lakó-pihenő övezet kialakítására

Részletesebben

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011.

Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. Módosítások a segédmotoros kerékpárral közlekedőkre vonatkozó közlekedési szabályokban 2006 2011. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól II. RÉSZ Közúti jelzések A rendőr

Részletesebben

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés

LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK ALAPELVEK. Kerékpárosbarát közlekedéstervezés LÉTESÍTMÉNYTÍPUSOK 1 ALAPELVEK Kerékpárforgalmi hálózat: minden felület, ahol nem tilos kerékpározni Ezen belül: kerékpárforgalmi létesítmények Beavatkozás sorrendje: 2. Konfliktuspontok kezelése 4. Elválasztott

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól Opten Törvénytár Opten Kft. I. 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A 2010.01.01. óta hatályos szöveg Tartalomjegyzék I.

Részletesebben

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák

KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák KÖZÚTI JELZÉSEK Útvonaltípus jelző táblák...km...km...km Autópálya Autópálya Autópálya...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre Autóút Autóút...kilométerre kötelezetség kötelezetség 7.5 t kötelezettség

Részletesebben

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében Kiss Csaba r. alezredes ORFK- Autópálya-felügyeletei és Balesetmegelőzési Osztály vezetője, ORFK OBB főtitkára A rendőrség és az ORFK-OBB szerepe a gyermekek és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának fejlesztésében

Részletesebben

2. lecke: A közúti közlekedés szabályai

2. lecke: A közúti közlekedés szabályai 2. lecke: A közúti közlekedés szabályai Cél: A tananyag célja, hogy a hallgató ismerje meg a közúti közlekedés szabályait. Legyen tisztában a járművezetés és a közlekedésben való részvétel feltételeivel.

Részletesebben

Kotra Károly. KRESZ könyv az úton közlekedők részére. változások kivonata

Kotra Károly. KRESZ könyv az úton közlekedők részére. változások kivonata Kotra Károly KRESZ könyv az úton közlekedők részére KRESZ változások kivonata A változások időpontjai: 2007. április 1. 2007. június 1. *-al jelölve 2008. január 1. *-al jelölve 2009. szeptember 1. *-al

Részletesebben

Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek

Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek Rendőri karjelzések, fényjelző készülékek 1. Ön a kormánykerékkel ábrázolt gépkocsit vezeti. Haladhat-e egyenesen tovább az útkereszteződésben ennél a jelzésnél? 2. Ön a kormánykerékkel ábrázolt gépkocsit

Részletesebben

BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS

BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS BRINGÁS TUDÁSTÁR HASZNOS TANÁCSOK AUTÓVEZETŐKNEK IS BIZTONSÁGOS KÖZLEKEDÉS KERÉKPÁRRAL, MOL BUBIVAL Budapest számára kiemelten fontos a környezetkímélő közlekedés fejlesztése, melynek célja, hogy a város

Részletesebben

A Budapesti út kerékpárosbarát útvonalként történő kialakítása - javaslat

A Budapesti út kerékpárosbarát útvonalként történő kialakítása - javaslat A Budapesti út kerékpárosbarát útvonalként történő kialakítása - javaslat A Budapesti út a kerület fontos célpontjai között biztosít gyors és közvetlen eljutást. Elsőrendű szerepe a Centenáriumi lakótelep

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. oldal, összesen: 63 JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos

Részletesebben

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. oldal, összesen: 63 JOGSZABÁLY SZÖVEGE 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi érdek. A biztonságos

Részletesebben

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap

Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap A közlekedési hatóság véleménye a kormánytisztviselő és a közlekedő szemszögéből 2011. február 23. 10:50-11:10 Holnapy László vezető-főtanácsos főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS

autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS Név (amit a blogon is használsz):... autózz!blog KRESZ teszt - MEGOLDÓKULCS 1. Vezethet-e mezőgazdasági vontatóból és egy könnyű pótkocsiból álló járműszerelvényt B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel?

Részletesebben

Közlekedésbiztonsági célok és eredmények, egy hatékonyabb és korszerűbb ellenőrzési rendszer a közúti közlekedési szabályok megtartása érdekében

Közlekedésbiztonsági célok és eredmények, egy hatékonyabb és korszerűbb ellenőrzési rendszer a közúti közlekedési szabályok megtartása érdekében Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője Közlekedésbiztonsági célok és eredmények, egy hatékonyabb és korszerűbb ellenőrzési rendszer a közúti közlekedési

Részletesebben

Gyır MJV Kerékpáros 2010.11.22. 1

Gyır MJV Kerékpáros 2010.11.22. 1 Gyır MJV Kerékpáros Hálózatfejlesztési Koncepciója és Tanulmányterve 2010.11.22. 1 Tervezı konzorcium bemutatása: K o n z o r c i u m v e z e t õ : J E L - K Ö Z M é r n ö k i Ir o d a K ft. U N IV E R

Részletesebben

18 T 2001/3. 5. Helyes a B válasz. A jelzõtábla olyan terület kezdetét jelzi, melynek

18 T 2001/3. 5. Helyes a B válasz. A jelzõtábla olyan terület kezdetét jelzi, melynek ELLENÔRIZZE TUDÁSÁT! 1. Helyes az A válasz. Ha a Sebességkorlátozás jelzõtábla lakott területen 50 km/h-nál nagyobb sebességet jelez, a 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival

Részletesebben

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/

PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/ PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 22/2004. (VII.7.) önkormányzati rendelete a belváros közlekedéséről /egységes szerkezetben/ Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Jelzőőri tevékenység oktatása

Jelzőőri tevékenység oktatása Jelzőőri tevékenység oktatása Szilágyi Omer r.ftzls. Pécs RK Központi Szolgálatirányító parancsnok Nagykozári Polgárőr Egyesület omer.seriff@gmail.com 2017 Jogalap 2011.évi CLXV. törvény a polgárőrségről

Részletesebben

SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS

SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS SZEZONRA FEL! KÖZLEKEDÉSI HATÓSÁGOK SZEZONNYITÓ KERÉKPÁROS KISOKOS HOGYAN KÉSZÍTSD FEL A KERÉK- PÁRODAT TAVASZRA? Mosd le, töröld át a vázat, és nézd meg az alkatrészeket! Győződj meg róla, hogy nincs-e

Részletesebben

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve?

Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Bringás KRESZ: mit lehet és mit nem kerékpáron ülve? Az időjárás enyhülésével egyre több kerékpáros pattan nyeregbe, s közlekedik főútvonalon éppúgy, mint a forgalmas belvárosi területen. Érdemes tehát

Részletesebben

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/

BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/ BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 e-mail: biztonsagautosiskola@gmail.com www.biztonsagautosiskola.hu OKTATÁSI TANSEGÉDLET /JEGYZET/ Készítette: Révész

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottsága augusztus 24-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete Pénzügyi Bizottsága augusztus 24-i ülésére Tárgy: Forgalmi rend felülvizsgálata Sorszám: 2 Előkészítette: Gál András osztályvezető Műszaki Osztály Döntéshozatal módja: Egyszerű szótöbbség Tárgyalás módja: Nyilvános ülés Tisztelt Pénzügyi Bizottság!

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ - GÖDÖLLŐ 2011. MÁRCIUS 24. Fontosabb jogszabályok FONTOSABB JOGSZABÁLYOK 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 5/1990.(IV.12.) KöHÉM (ER) rendelet a közúti járművek

Részletesebben

Közlekedési ismeretek

Közlekedési ismeretek Közlekedési ismeretek 1. Mit jelez a tábla? a) Számítani lehet arra, hogy a szemből érkező 3-4 gépkocsiból álló autósor korlátozza az előzés lehetőségét. b) Az úton forgalmi akadályt képezhetnek a feltorlódott

Részletesebben

www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1

www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1 www.tanulovezeto.eu T ANULÓVEZETŐ Az autósiskolák szakmai-módszertani kiadványa Mi az Új a KRESZ-ben? Különszám 2010/1 A vezetési karton már a múlté, a jövõ az elektronikus ügyvitelé! Eddig nem tapasztalt,

Részletesebben

Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi

Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi Bekanyarodás 31. (1) Az útkereszteződésben másik útra bekanyarodni szándékozó vezető a járművel a) az útburkolati jelek által meghatározott forgalmi sávba, b) útburkolati jelek hiányában - jobbra bekanyarodás

Részletesebben

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

58/2007. (III. 31.) Korm. rendelet. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról

58/2007. (III. 31.) Korm. rendelet. a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról 58/2007. (III. 31.) Korm. rendelet a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet módosításáról A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése

Részletesebben

A szabályozás azt kívánja elérni, hogy a járművek tulajdonosai, üzembentartói fokozott felelősséget érezzenek azért, hogy a járművüket használók

A szabályozás azt kívánja elérni, hogy a járművek tulajdonosai, üzembentartói fokozott felelősséget érezzenek azért, hogy a járművüket használók Hatósági ügyintézés: A gépjárművek használatát a jogszabályok, rendeletek egész sora szabályozza. Gondtalanul autózva nem is gondolunk ebbe bele, de azonnal szembesülünk vele, ha pl. egy szélvédő csere

Részletesebben

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL

SZERB KÖZTÁRSASÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI HIVATAL KÖZLEKEDÉSI JELZŐTÁBLÁK 1. A járművel való közlekedéskor az úton a járművezető köteles: (Két helyes választ kell bekarikázni) a) a jármű haladását a saját felmérése szerinti forgalmi viszonyokhoz igazítani,

Részletesebben

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei

A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés lehetőségei Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy rendőrségi főtanácsos országos rendőrfőkapitány-helyettes rendészeti főigazgató A hazai közlekedésbiztonsági helyzet alakulása a jogszabály-változások tükrében, a továbblépés

Részletesebben

TÁRNOK NAGYKÖZSÉG KÖZLEKEDÉSI KONCEPCIÓ TERV VIZSGÁLATI MUNKARÉSZ AZONOSÍTÁSA SOR- TÉRKÉP SZELV. ANYAGA RÖGZÍTÉS MÓDJA OSZLOP TÁBLA MEGNEVEZÉSE TARTALMA A KRESZ SZERINT SOR ÚTÜGYI MŰSZAKI ELŐÍRÁS / KRESZ

Részletesebben

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata

Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer. A 82.sz. főút vizsgálata Biztonságos infrastruktúra menedzsment-támogató rendszer A 82.sz. főút vizsgálata Kutatási feladat Biztonságos infrastruktúra menedzsmenttámogató rendszer kialakítása Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013.

Részletesebben

1. Alapelvek a közlekedésben

1. Alapelvek a közlekedésben 1. Alapelvek a közlekedésben 1. Mit jelent a közlekedésben a bizalmi elv? a) Számíthat arra, hogy a KRESZ minden helyzetben és helyen pontosan szabályozza a közlekedésben részt vevők jogait és kötelességeit.

Részletesebben