Reflexiók a csíkszentdomokosi tábor kapcsán
|
|
- Márton Farkas
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 MAGISZTER XIV. évfolyam. 3. szám / ŐSZ Reflexiók a csíkszentdomokosi tábor kapcsán Alábbi összeállításunkban az augusztus között Csíkszentdomokoson tartott társadalomtudományi tábor néhány foglalkozásvezetőjének és résztvevő diákjának gondolatai olvashatók. Nagy József (hadtörténész, forgatókönyvíró Gyergyóremete, Budapest) Örültem a meghívásnak, hiszen a történelmi ismeretterjesztés az elmúlt években egyre inkább kikerült a történészszakma kezéből, és a mítoszok megerősítését végző hobbitörténészek gyakorolják. Nagyon fontos, hogy a rendezvényeket szervező társadalmi szereplők felelősséggel kezeljék a diákok tájékoztatásának kérdését, és tisztán lássanak a szakmaiság kérdését illetően. Az általam vezetett foglalkozás a kollektív és egyéni emlékezetet mutatta be székelyföldi második világháborús veteránokkal készített interjúkon keresztül. Emlékezetünk szubjektivitásának mozgatórugóira próbáltam rávilágítani háborús narratívák bemutatásával. Érdekes élmény volt számomra az, hogy a végén két csíkszentdomokosi idős férfival beszélgethettünk a diákokkal, úgymond interjút készíthettünk. A diákoknak így lehetőségük volt felhasználni a hallottakat az emlékezeti konstrukciók létrejöttéről. Véleményem szerint a diákok fegyelmezettek és szerények voltak, és felkészültek is. Igazi válogatott csapat volt. Nem éreztem a megszólalásokban az erdélyiek és más határon túliak visszafogottságát a magyarországiakkal szemben, ami gyakran előfordul az ilyen jellegű beszélgetéseken. Az efféle táborok nemcsak különböző országok diákjait hozzák össze, és alapozzák meg hosszú távú együttműködésüket, hanem a megfelelő előadásoknak, beszélgetéseknek köszönhetően történelemszemléletük fejlődésen mehet keresztül, ami nagyban hozzájárul annak a tudásnak a kiegészítéséhez, amit történelemórákon szereztek az iskolában. Nem feltétlenül a tárgyi tudás növelése lehet a cél egy ilyen rendezvényen, hanem a történelemszemlélet problematikájának, kutatási módszertanok megismerésének elsajátítása. Véleményem szerint színvonalas programok voltak, a meghívott előadók pedig kivétel nélkül felkészültek a maguk szakterületén. Virt László (hittanár, szociológus, szociális munkás Lázi) Előbb a konferenciára kaptam meghívót, majd talán már nem sokkal a tábor előtt a diáktáborba is. Előzőleg egy felvidéki táborba hívtak, hogy ebben a meglódult világban, melyben mindenki menni akar valamerre, Esterházy János és Márton Áron példája nyomán beszéljek a hűségről. Aztán mielőtt elindultam volna, korán reggel hívtak, hogy ne menjek, mert éjjel meghalt valaki a táborban. Az oda szánt témát hoztam el Domokosra, mert Erdélyben is sokan menni készülnek. A Felvidékre szánt témát nem tudtam elvonatkoztatni attól, ami a felvidéki táborban történt. Ezért beszéltem arról is, 138
2 ESEMÉNY hogy a hűség szolidaritásként is értelmezhető, ami a felnőtté váló nemzedéken belül különös hangsúlyt kap. Kamaszkorban, korai ifjúkorban az ember elkezd leválni szüleiről, elkezd saját lábán állni, és ez így van jól. Éppen ez a nevelés célja. Viszont éppen emiatt a kamasz, a felnövekvés előrehaladottabb szakaszában lévő ifjú felelőssége hirtelen megnő a nemzedéktársai iránt. A felelősség tudatosodása talán nem zökkenőmentes, hangsúlyozni kell ezt. A tábornak csak a pénteki műhelynapján voltam ott. A 24 fős létszám alkalmas arra, hogy személyes kapcsolatok jöjjenek létre a különböző helyekről érkezett ifjak között, akik addig nem ismerték egymást. Amikor én kerültem a foglalkozás-vezetői posztra, rákérdeztem, hogy ki honnan érkezett. Azt láttam, hogy az egy helyről érkezettek egymás mellett voltak a körben. Így ebben a néhány órában nem láthattam, hogy mennyire aktív a kapcsolat a különböző régiókból érkezett táborozók között. Azt láttam, hogy szünetben volt egy-két odamenés a máshonnan érkezettek között. Annál a feladatnál, ami felállást igényelt, és más térben zajlott, mint ahol az ülőhelyek voltak, megvolt a szükséges keveredés. Ez azért fontos, mert szükséges a különböző régiók közötti barátság. Innen Magyarországról azt látom, hogy a testvérkapcsolatokból az erdélyi szórványvidék és a Partium jórészt kimarad, székely községeket és iskolákat keresnek testvérkapcsolatban. Ez nem jó, és nem jó a székely bezárkózás sem, ami szerint mi székelyek elegek vagyunk önmagunknak. Ha az a sok áldás, amit Székelyföldön élvezni lehet, nem terjedhet ki a szórványvidékre, akkor ott felgyorsul az asszimiláció, és aztán a székely perem- 139
3 MAGISZTER XIV. évfolyam. 3. szám / ŐSZ vidékek következnek. Szolidaritást a romániai magyar régiók között! Szolidaritást a többi kisebbségek (Felvidék, Kárpátalja, Délvidék) felé! Márton Áron nagyon sokat tett az általa nevelt nemzedék szellemi-erkölcsi önállóságáért. Sokat tett a nemzedéki szellemi karakterért. A mostani tábor ebbe az irányba tette meg a kezdő lépést. Nem szabad abbahagyni! Seres Attila (történész Budapest) Nagy örömmel fogadtam, és megtiszteltetésnek vettem a meghívást, tekintettel arra, hogy a konferenciára az elmúlt négy évben minden egyes alkalommal meghívást kaptam, de sajnos tartós külszolgálatom miatt nem tudtam eleget tenni eme megtisztelő felkérésnek, így nagyon jóleső érzés volt, hogy mindezek ellenére a szervezők még mindig számítanak rám. Előadásom nem kapcsolódott szervesen a tábor koncepciójához és tematikájához, a tábor munkaprogramja utolsó előadásának terveztük a szervezők szándékával teljes összhangban, abból a célból, hogy egy könnyedebb, a tananyaghoz nem annyira kapcsolódó bemutatóval levezessük a munkaprogramot. Az előadás inkább élménybeszámoló volt arról, hogy hogyan éli meg egy kulturális diplomata a tartós külszolgálatának éveit, milyen élményeket gyűjt, milyen impulzusok érik egy gyökeresen eltérő kulturális és társadalmi közegben, illetve a diákok ízelítőt kaptak abból is, hogy mit is jelent a kulturális diplomácia, milyen módszerekkel lehet népszerűsíteni a magyar kultúrát és tudományt külföldön. Természetesen mindemellett az előadásban ügyeltem arra, hogy a diákok némi magyarságismereti, történelmi és földrajzi ismeretekhez is jussanak. Úgy láttam, hogy mindannyiuk számára pozitív élmény volt ez az együtt töltött egy hét Csíkszentdomokoson. Biztos vagyok benne, hogy ha lesz folytatása ennek a kezdeményezésnek, akkor évről-évre egyre többen fognak részt venni rajta, így ez a tábor is egy olyan esemény és közeg lehet, ahol erősödhetnek a magyarországi és a külhoni magyar gyerekek, diákok közötti kapcsolatok. A programok nagyon változatosak voltak, a tábor programja jól átgondolt és felépített volt, a gyerekek nem érezték úgy, hogy kötelező órákon kellene részt venniük, vagy tankönyvszerű anyagot kellene elsajátítaniuk. A szabadidős programok, mint például a táncház és a gyalogtúra is hozzájárult ahhoz, hogy elmélyítsék az egymás közötti kapcsolataikat. Abban is biztos vagyok, hogy a táborban sikerült közelebb hozni a gyerekekhez Márton Áron szellemiségét, ehhez mind a szervezők munkája, mind az előadók egyénisége és pedagógiai módszerei (levéltárpedagógia, drámapedagógia stb.) hozzájárult. Hatalmas élmény volt számomra ez a pár nap, remélem, alkalmam lesz még részt venni a talán a jövőben is megrendezésre kerülő konferenciákon valamilyen minőségben (hallgató, hozzászóló, előadó). Mind a gyalogtúra, mind a diáktábor, mind a konferencia és a szentmise, annak ellenére, hogy ezek egy része akár munkaként is felfogható volt, igazi szellemi és lelki felüdülést jelentett számomra. Ha a konferencián és diáktáborban elmondott előadást munkaként fogom fel, akkor is inkább egy olyan munka jutna eszembe, ami kifejezetten élvezetes és szerethető. Külön örömöt jelentett számomra a katolikus lelkészekkel, papnövendékekkel való megismerkedés lehetősége. 140
4 ESEMÉNY Magyarné Gelencsér Edit (Soltszentimre kísérőtanár) Kísérőtanárként vehettem részt a csíkszentdomokosi diáktáborban. Magyarországról, egy kicsi faluból, Soltszentimréről érkezve, a korábbi Márton Áron Kárpát-medencei csapatverseny résztvevőiként kaptunk meghívást. A versenyen hangzott el diákjaim szájából az alábbi mondat: Tanár néni! Ennek a versenynek lelke van! Bizony, végig ezt éreztük a tábor alatt is Azt gondolom, a hely szelleme, ahol a püspök született, valamint az ott élő emberek, a szervezők nemc sak szavaikkal, tetteikkel is méltán őrzik, és képviselik Márton Áron szellemiségét. Az alázat fogalmát itt értettük meg igazán. Nem szeretnék közhelyesen fogalmazni, de ott kint, köztetek különösen érezhettük, milyen jó magyarnak lenni! Örülni egymásnak, nem panaszkodni, megoldani, összefogni Ahogy a püspök úr mondaná: Nem megfutamodni Belénkvésődtek ezek a kézzel nem megfogható dolgok. Az az összefogás, amit önös érdekek nélkül, szeretettel tesznek Lázár Csilláék, az önkéntesek, a falu vezetése, a lakosai csodákra képes. Ennek a csodának lehettünk mi részesei ott, Csíkszentdomokoson, augusztus között, és ezeket mind-mind magunkkal hoztuk! Ebből meríthetünk erőt a hétköznapok nehézségeihez. A kedves arcok, a gyönyörű helyek, amelyeket láttunk, az a sok-sok érdekes ismeret, amit hallhattunk, és a himnuszok könnyei, amiket a misén megélhettünk, nem felejthető, örök emlékek. Hajós Noémi (diák kolozsvári Sigismund Toduţă Zenei Főgimnázium) A csíkszentdomokosi diáktáborból hazaérve sokszor eszembe jut az ott töltött idő. Sokan azt gondolnák, hogy egy olyan táborban, ahol szinte egész nap előadásokat hallgatunk, és ülünk egy széken elgémberedve, nincs semmi érdekes. Ezek az emberek tévednek, valóban előadásokat hallgattunk, de cseppet sem voltak unalmasak, tényleg ültünk egy székben, de nem vettük észre az elgémberedést, mert lekötött minket az, hogy az előadóra figyeljünk. A tábor programját gazdagította egy kirándulás a Pásztorbükk nevű közeli erdőhöz. Az út során alkalom nyílt gombaszedésre, és társainkat is jobban megismerhettük. Kiérve a Pásztorbükkben levő kápolnához, egy lélekfelemelő szentmisében volt részünk, melyet egy Márton Áron peréről szóló, érdekes előadás követett. Ottlétünket egy finom ebéddel zártuk, és alkalmunk nyílt lovagolni is. A természetben nemcsak egyszer jártunk, hanem első nap is, amikor egy hosszabb sétára mentünk a Garados nevű dombra, ahol szinte az egész falura ráláthattunk. Közben keresztutat végeztünk, ami nagyon meghitt volt. A két kirándulós napon kívül hasznos, tartalmas és érdekes előadásokat hallgattunk. Ezek között mindenki talált számára érdekes témát. Engem leginkább az intejúról és az emlékezetről szóló előadás fogott meg, melyet Nagy József történész tartott. Nagyon sok érdekes dolog hangzott el az előadás alatt, ami után egy interjút készítettünk két idős domokosi bácsival. Sokat megtudhattunk a katonaságról, a régi domokosi életről, udvarlási és házasodási szokásokról. Egy másik szintén hasznos előadás során levéltári fogalmakkal ismerkedhettünk, az előadás végeztével pedig sor került középkori oklevél, családfa, valamint családi címer 141
5 MAGISZTER XIV. évfolyam. 3. szám / ŐSZ készítésre is. A rockzenéről szóló előadás során besúgó jelentéseket olvashattunk, ugyanakkor megtudhattuk, hogy mennyire cenzúrázva volt a komunizmus idején minden dalszöveg és minden koncert. Én is zenész vagyok, és tudom, hogy milyen az, ha nem engedik, hogy azt játsszam, amit szeretnék, de az ő helyzetük azért még ennél is rosszabb lehetett. Nagy József előadása során nagyon megtetszett az mondat, hogy:,,nem egyedül emlékezünk Nagyon igaznak tartom, és úgy érzem, hogy kedvet kaptam az interjúkészítéshez, de mihelyt alkalmam adódik, egy családfa-kutatást is szeretnék végezni. A nemzet a kultúrájában él, írta Márton Áron a Nemzet és kultúra című írásában. Ez a másik mondat, amely a tábor során nagyon, nagyon megtetszett. De több nagyon érdekes, Márton Áron által írt tanulságos szöveget olvastunk, amelyek életre szóló tanácsokkal láttak el. Ebben a diáktáborban gazdagodtunk tudásban, kultúrában, felcsíki tánctudásban, és életre szóló barátságokat is kötöttünk. A tábor során nem maradt el a nevetés sem, többször is sor került érdekes játékokra, gitárestre és táncházra is. Nagyon nagy örömmel és hálával gondolok vissza a Domokoson töltött időre, és biztos vagyok benne, hogy ezzel a társaim is így vannak. Nagyon reméljük, hogy még sok ehhez hasonló táborban vehetünk részt Márton Áron szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Benedek Boglárka (diák nagyváradi Ady Endre Líceum) Számomra nagyon sokat jelentett ez a program, mivel még többet megtudhattam Márton Áron emberi nagyságáról, életszentségéről, helytállásáról, a két világháború közti időszakról, majd a kommunizmusról, és új barátokra is szert tehettem. Sőt, Csíkszentdomokos természeti szépségeit is még jobban megismerhettem. 142
6 ESEMÉNY A tábor során engem a legjobban az érintett meg, amikor a záró szentmisén együtt énekeltük a magyar és a székely himnuszt, ezzel is jelezve, hogy mi is a magyar nemzethez tartozunk. Márton Áron odaadó élete is mélyen megérintett. A Seres Attila történész által tartott előadás alapján úgy gondolom, hogy ha egyszer engem is külföldre vet az élet, tudni fogom, hogyan hívjam össze az ottani magyarokat. A Márton Áron püspökről hallott előadásokból a töretlen hitet, a kitartást, a helytállást tudom beépíteni az életembe. Pikhely Orsolya (diák miskolci Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskola) Számomra a Márton Áron emlékév keretében szervezett társadalomtudományi tábor egy óriási lehetőséget jelentett. Itt nemcsak arra gondolok, hogy először volt szerencsém Erdély csodálatos, idilli környezetében egy hetet eltölteni, és érdekes, tartalmas előadásokat hallgatni, hanem arra is, hogy közelebb kerülhettem Márton Áron életéhez és példaértékű cselekedeteihez. Mindemellett sokat jelentett számomra az is, hogy hasonló érdeklődésű embereket ismerhettem meg a Kárpát-medence több részéről. A tábor során számos érdekes, emlékezetes program részese lehettem. Ha ezek közül mégis ki kellene emelnem egyet, az talán a pásztorbükki kirándulás lenne, mely során a csodálatos természetben túrázással pihenhettük ki az előző napi tartalmas előadásokat. Ezenkívül kirándulásunknak történelmileg is fontos jelentősége volt, hiszen a székelyek régmúltra visszatekintő hagyományának adóztunk azzal, hogy a Báthory András egykori erdélyi bíboros-fejedelem meggyilkolásának emlékére állított kápolnához, illetve síremlékhez zarándokoltunk. A kápolnában a Báthory-történet egy-egy jelenetét elő is adtuk kisebb csoportokban. Az időjárás is kedvezett, így a nap további részét számomra eddig ismeretlen, mosolyt fakasztó ismerkedős játékokkal töltöttük. Ezek által a tábor résztvevői jobban összekovácsolódtak. Délután a pásztorbükki kápolnában egy misén vettünk részt, aztán megkóstoltuk a bográcsban főtt ízletes ételt. Szintén emlékezetes a lovasszekeres visszutazás is a faluba. A tábor ideje alatt számos alkalommal elhangzottak a Márton Áron életében szerepet játszó hittel, reménnyel, kitartással, felnemadással, a haza iránti hűséggel kapcsolatos gondolatok. Úgy gondolom, hogy életével Márton Áron a mai kor embere számára mintaként szolgál. Ezen kívül a tábor segítségével számos kedves embert ismerhettem meg a Kárpát-medence több területéről, és az itt kialakított kapcsolatokat szeretném a jövőben is ápolni, megtartani. Ozsváth Judit összeállítása 143
TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR
TARSADALOMTUDOMANYI DIAKTABOR PROGRAMTERVEZET -- CSÍKSZENTDOMOKOS, 2016. AUGUSZTUS 23 28. AUGUSZTUS 23., KEDD 7.00 13.00 Érkezés, szálláshelyek elfoglalása Orchidea Panzió, Önkormányzati vendégház 13.00-14.00
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről
SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi
Határtalanul program Erdély május 3-6.
Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán
KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA
Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.
Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus
Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron
2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *
EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya
Közhasznúsági melléklet 2015.
Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18179097-1-41 01 Fővárosi Törvényszék 7 PK 60729 /2002/ 01/01/0008743 II. RÁKÓCZI FERENC ALAPITVÁNY A KÁRPÁT-MEDENCEI FIATALOKÉRT 1052
Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység
Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem
A Kossuth Szövetség arany okleveles díjazottja lettem A Kossuth Szövetség az idén is pályázatot hirdetett, A szó az első, a tett a második címmel, melynek célja a hagyományok ápolása, a kossuthi emlékek
Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.
VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó
.a Széchenyi iskoláról
Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk
HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.
HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint
2. nap 2014.05.07. Szerda
2. nap 2014.05.07. Szerda Az előző napi hosszú út után nem túl frissen ébredtünk a második nap reggelén, de a finom reggeli és a tartalmas útvonal lelkesítőleg hatott mindenkire. - Irány Parajd! hangzott
A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az
Határtalanul. A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10
Határtalanul A program címe: "Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán." A projekt száma: HA-13-01-10 Székelyföldi kalandozások a hősök nyomán Pályázatunk célja a határon túli magyarság kultúrájának, a
Pós Bernadett Fogorvostudományi Szak Végzett hallgató Litvánia, Kaunas Lithuanian University of Health Sciences
Egyetemi éveim alatt sokat hallottam az Erasmus + programról főleg barátoktól, akik már részesei voltak a kalandnak. Mindig is nagyon vonzott a külföldön tanulás lehetősége, így izgatottan, ábrándozva
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned
JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott
Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról
Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról Iskolánk, a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola (Tehetségpont) 2010. júniusában megnyerte az Oktatási Közalapítvány
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
Szombathely. Utazás. Vasárnap
Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította
HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum
HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton
Generációk találkozása
Generációk találkozása A fenti címmel hirdette meg a Rendészettudományi Kar Vám- és Pénzügyőri Tudományos Diákköre, a Magyar Rendészettudományi Társaság Vám- és Pénzügyőri Tagozata, valamint a Nemzeti
Erasmus+ Lengyelország
Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,
2014 év. Környezettisztasági hét
2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,
A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében
EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan
EFOP Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ
1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában SZAKMAI BESZÁMOLÓ Idegen nyelvi klub A megvalósítás időszaka: 2018. 02. 15.-2018. 05.
Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről
Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában
Művészetek hete a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában Reneszánsz Iskolánkban október 1. és 5. között rendeztük meg a Művészetek hetét. A diákok és a tantestület tagjai ezáltal kicsit visszacsöppentek
Erasmus élménybeszámoló
Erasmus élménybeszámoló Az Erasmus programnak és a Miskolci Egyetemnek köszönhetően az elmúlt őszi félévemet Gironában tölthettem. Mikor jelentkeztem, nem is számítottam rá, hogy ekkora kalandban lesz
Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról
Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor
Szakmai utazás a Vajdaságba
Szakmai utazás a Vajdaságba Az Apáczai Közalapítvány Határtalanul! címmel kiírt pályázatán a Türr István Gazdasági Szakközépiskola sikeresen vett részt és 2010. augusztus 28. augusztus 31. között majdnem
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban
Egy éves késéssel ugyan, de sikerült megvalósítani, hosszú hétvégével, pihenéssel egybekötött tapasztalatcsere látogatásunkat, Nagyné László Erzsébet főigazgató asszony (klubtagunk) meghívására a karcagi
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete
Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A
EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2012. évi IV. számhoz EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT Ifjúsági programok NÉPSZERÛ A VÍZICSATA 10-13 évesek tábora
Itt kezdődött a reformkor
Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818
Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...
530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.
Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló
Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!
Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus
A II. Debreceni Székely Nap
A II. Debreceni Székely Nap Az Erdélyt Járók Közhasznú Egyesület és a Debreceni Unitárius Egyházközség 2013. június 8-án immáron második alkalommal rendezte meg a Székely Napot, Debrecenben. Sok emlékezetes
Tanmenetek. November 1. Õszinteség, titoktartás 2. Az egészséges étrend
Tanmenetek Minden évfolyamon heti egy órában (évi 36) terveztük meg a NAT és a kerettanterv tartalmainak megfeleltetett témákat. Mivel az egyes nevelési témák évfolyamonként visszatérnek, mindig az osztályhoz
TÁMOP-3.1.4/08/ Kom petencia al apú oktatás, egyenl ő ho z záférés bevezet ése Hévíz k özoktatási ne vel ési intézm é nye ibe n.
A projekt címe: Belebújunk maskarába farsang - témahét A projekt fő célja: A farsangi ünnepkör szimbólumainak, az ünnepkör eredetének megismertetése mellett az adott témát a lehető legváltozatosabb szemszögből
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap
A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon
SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015.
SZEGLET IRODALMI TÁRSASÁG 2. ANTOLÓGIA SZERKESZTETTE: VARGA MAGDOLNA BUDAPEST 2015. Készült az Underground Kiadó és Terjesztő Kft. támogatásával, magánkiadásban BEVEZETŐ Történetünk 2005-ben kezdődött.
Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:
Kedves Hímző Alkotó! A Hagyományok Háza támogatásával 2017. május 12-13-án szervezzük meg az Országos Hímző Találkozót és Továbbképzést. Ennek keretében nyílik meg Dr. Illés Károlyné, Népi Iparművész,
Intézményértékelés összehasonlítása tanár és diák szemszögéből
Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Intézményértékelés összehasonlítása és szemszögéből Képet készítette: adam44 Készítette: Bozóki Judit és minőségbiztosítási
Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából
Pillanatképek a Kunmadarasi Általános Iskolából Augusztus végén a 2018/2019. tanév indításához szükséges feladatok elvégzése után szeptember 3-án a tanévnyitó ünnepséggel hivatalosan is kezdetét vette
Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.
Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT
Biblia és Gyülekezet Ingyenes! M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2013. évi IV. számhoz EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT Ifjúsági programok KI MIT TUD? 2013. július 8-12. nehéz sorsú
A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE
A KOSSUTH KLUB TEHETSÉGGONDOZÓ TEVÉKENYSÉGE 2018 A TIT Kossuth Klub Egyesület a nagy hagyományú TIT-mozgalom budapesti szervezetének örököse, amely alapítása óta megkülönböztetett figyelmet fordít a természet-
Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21.
Csodaföldön Erdélyben 2016. 04. 18-21. Utassy József Általános Iskola Az előkészületek Iskolánkban nagy örömmel fogadtuk a hírt, hogy a,,határtalanul pályázat keretében a hetedik osztályos tanulók egy
A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció
A Nulla Hulladék Hét aktivitás és Nulla Hulladék Országos Találkozó című pályázat helyi szintű hulladékcsökkentési akció Nimfea Természetvédelmi Egyesület A HUMUSZ Szövetség és a Nemzeti Együttműködési
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk
Aki az interjút készítette: Farkasfalvi Dominik, Fehér Krisztián, Murányi Márk Aki válaszolt: Mika Ági néni 1. Mikor járt a sulinkba? 1976-tól 1984-ig. 2. Melyik teremben volt az osztálya? Az info. 3.
2017 évi tevékenységi beszámoló
2017 évi tevékenységi beszámoló Publikációk 2016-os beszámolóból kimaradt anyagok Biró A. Zoltán, Biró Z. Zoltán, Bogyor Izabella, Gergely Orsolya, Ozsváth-Berényi Hajnal, Székely Kinga Katalin 2016 Közösségi
Beszámoló. Szabadtéri mozgásos tevékenység
Beszámoló Szabadtéri mozgásos tevékenység Iskola neve: Somogyjádi Illyés Gyula Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mezőcsokonyai Tagiskolája Program időpont: 2015. június 15. Helyszín: Mezőcsokonyai
Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők
TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola
A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.
Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával
Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,
A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt
A XIII. GENIUS konferencia és diákverseny díjazott tanulói erdélyi jutalomkiránduláson vettek részt (Ivó, Románia, 2015. július 25-31.) Gyere el, kérünk, légy a vendégünk! S lesz egy szép, közös emlékünk,
Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról
Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082
Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI-13-0082 A zongorás tábor résztvevőinek a száma a tervezetthez képest jóval magasabb lett. Az eredetileg tervezett 25-30 gyermek helyett több mint 50 gyermek jelentkezett
VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL
VÉLEMÉNYEK AZ INTÉZMÉNYI NYELVI VIZSGÁRÓL 2012. szeptember 29 -i intézményi nyelvi vizsgáról: A vizsga légköre, szervezettsége jó volt. A szóbeli vizsgán nagyon rendesek voltak, igaz a vizsgadrukkom miatt
Időpontja: 2013. március 27-29.
AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú
AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS. MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság tér 6. magyar- romani nyelven
XX. NEMZETKÖZI JUBILEUMI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AKIKET NEM HORDOTT TENYERÉN A SORS R ÉS ZLETES P RO GRAMTERVEZET IDŐ : 2010. október 26-27. HELYSZÍN: MAGYAR KULTÚRA ALAPÍTVÁNY CORVIN TEREM I. ker. Szentháromság
ArtStart4U Mesterkurzus. Borospataka, Erdély augusztus
ArtStart4U Mesterkurzus Borospataka, Erdély 2017. augusztus 13-18. Az augusztusi mesterkurzus lehetőségét mind a zenei szakemberek, mind a résztvevők nagy örömmel üdvözölték, mivel 2016 decemberében már
Portfólió. Név: Szklenár Bence. Dátum: szeptember
Portfólió Név: Szklenár Bence Dátum:. szeptember 1 A mobilitás adatai: A kiutazó neve, évfolyama: Szklenár Bence 1/13log. A küldő intézmény neve: Salgótarjáni Szakképzési Centrum Táncsics Mihály Szakgimnáziuma
Beteg gyerekek felhőtlen rallyzása
Igaz, hogy az idén már két OB versenyen is túl van a Bakó Team csapata, de azért számunkra a felejthetetlen élményt mégis egy Debrecenben megtartott körverseny nyújtotta. A debreceni Gázvezeték utcai salakpályán
Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a
Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az
BGA-12-HA-01 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia!
BGA12HA1 sz. Tartalmi és pénzügyi beszámoló 3. Az előkészítő szakasz FIGYELEM! Ezt a munkalapot NEM kell kinyomtatnia! 3.1. Kötelező tevékenység: a HATÁRTALANUL! előkészítő óra Az alábbiakban adja meg
Fővárosom Bukarest! Amint említettem második nap látogattunk el a parlamentbe. Megdöbbentően szép épület kívülről. Egyszerűen hihetetlenül nagy.
Fővárosom Bukarest! 2011. november 25-27. között részt vehettünk a Nemzetközi Sport és Ifjúsági Szövetség által szervezett Fővárosom Bukarest! elnevezésű kiránduláson, amelynek célja volt Bukarest ismertetése
Hitéleti alkalmaink a as tanévben
Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)
KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN
Köznevelési reformok operatív megvalósítása TÁMOP-3.1.15-14-2012-0001 KULTÚRÁK EGYMÁSRA HATÁSA, INTERETNIKUS VISZONYOK A KÁRPÁT- MEDENCÉBEN GONDA ZSUZSA A kutatás-fejlesztés közvetlen céljai Szakmai-módszertani
Hírek FÖLD PROJEKT április
Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:
Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből
Ertelné Csák Judit vezetői pályázatának véleményezése adiák-önkormányzat szemszögéből A pályázat részletekbe menően ismerteti iskolánk elmúlt15 évének eredményeit, melyet a pályázó vezetése alatt ért el.
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Testnevelő tanárok
Oktatói munka hallgatói véleményezése Testnevelő tanárok A Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási struktúrájában fontos szerepet játszik a testi nevelés is. Mindezt több tény is alátámasztja: az emre való
Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei
Az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában működő Minősített Tehetséggondozó Műhely 2017/2018-as tanévi tevékenységei Az Új Nemzedék Központ (UNK) a Tehetségek Magyarországa című EFOP 3.2.1-15-2016-00001
NTP-OTKP A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása
NTP-OTKP-17-0054 A hazai és határon túli tehetség-kibontakoztató programok támogatása Nagykanizsa Központi Óvoda Hétszínvirág Tagóvodájában működő Népi játék, néptánc műhely Gyű, paci, paripa nem messze
1. UTAZÁS: MAGYARORSZÁG. Magyarországi intézmény: Egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger
Határtalanul! Együttműködés határon túli középiskolák között HAT- 18-02-0372 pályázat: Ősi mesterségek és népi hagyományok nyomában Észak - Magyarországon és Székelyföldön Magyarországi intézmény: Egri
Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló
Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi
Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek 1914-1944. MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl
Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 3508/01149 Vérzivataros évtizedek 1914-1944 MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl Az idén 2014. november 18-19-én, immár 41.alkalommal került sor a Hajdú-Bihar
A könyvpremier házigazdája: Nagy Attila olvasáskutató, az OSZK nyugalmazott munkatársa
Lélekpendítés I. 2016/09/20 2016/09/07 A rendszerváltásig a hatvani olvasótáborok változatos témáikkal, újszerű módszereikkel, kritikus hangvételükkel kivívták a korabeli hatalom gyanakvó figyelmét. Érthető,
Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012
Tanulmányi kirándulás tervezete, szervezése, lebonyolítása Tartalom: Készítette: Morovics Ibolya Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola 2012 1. A tanulmányi kirándulás útvonala 2. A tanulmányi kirándulás
Határtalanul! Négyfalu
Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni
Vezetőképzés tréning. Szakkollégiumi napok
Vezetőképzés tréning 2015. 09. 01. Tagjaink 2015. szeptember elsején vezetőképzés tréningen vehettek részt. A programon érdekes feladatok segítségével tanulhattuk meg, hogyan válhat valakiből jó vezető,
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
Valahányszor középiskolás diákokat fogadunk a Márton Áron Múzeumban,
Lázár Csilla Társadalomtudományi tábor Csíkszentdomokos, 2016. augusztus 23 28. Valahányszor középiskolás diákokat fogadunk a Márton Áron Múzeumban, szembesülünk azzal, hogy erről a korszakról és benne
GYÁSZJELENTÉS GYÁSZJELENTÉS. Dr. Varga Ferenc emlékére. Kedves Feri! 1 / 5
Mély fájdalommal és tisztelettel Dr. Varga adózva Ferenc tudatjuk,, a hogy Magyar Kórházszövetség többszörös volt elnöke, a A Kórházszövetség saját halottjának tekinti, tiszteletére és emlékére szánja
HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT
HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT Tartalom ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKSZOLGÁLAT ERDÉLYBEN ÖNKÉNTESEK A SZAKSZOLGÁLATNÁL ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK
MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens
ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban
Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban Téma 2009. április 20-25. Időpont, helyszín Ökolábnyom kiállítás FairTrade=Fenntartható kereskedelem (interaktív foglalkozás) Elsősegély verseny Látogatás
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában,
Eme írás készíttetett az Úr 2008. Évének Augusztus havában, ama XII. ÁGOTA táborrul, mely tarttatott az jeles Szeged városában, azon vidám ifjak örömére!!! Az ÁGOTA Alapítvány (helyett) bemutatja (a 2
Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!
Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés
Médiaajánló. Magyar Katolikus Rádió: Örömhír mindenkinek!
Küldetésünk: Rádiónk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapítói szándéka szerint keresztény értékrendet közvetítő, az egyetemes és a magyar kultúrát a középpontba állító közösségi rádió, mely minden
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16.
V. Nemzetközi Székelyföldi Fotóművészeti Mesterműhely 2008. október 9-16. Gyergyószentmiklós-Gura Humurului Erdély. Minden magyarban ennek a szónak a hallatán valamilyen érzelmi hangulat alakul ki. A trianoni
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS
ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET CSíKRÁKOS HONISMERETI ESSZÉ SZÉKELY ANGYALKA MÁRIA GÖRÖCSFALVA MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM 2014 1 Csíkrákos a Csíkszeredától 10 km-re, az Olt mentén helyezkedik el. Csíkrákos községhez még
Paks, Lukács Vilmos
Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése
Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8
Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 2004 az alapítás éve 8 2005/2006-os tanév az első bővülés 9 2006/2007 a tanulói