III. Munkaterv 2012.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III. Munkaterv 2012."

Átírás

1 III. Munkaterv

2 Alapelvünknek tartjuk, hogy minden kiscsoportos tevékenységet támogassunk, s örömmel adunk helyszínt számukra intézményünkben. Ennek következtében egyre gazdagodó kínálatot nyújthatunk az egyes területen tevékenykedni kívánók számára. A szabadidős tevékenységi formák körébe tartozik a modern tánc, jóga kör, nótakör, dobkör, színjátszó kör Az alkotó körök közé tartozik a gyermek kézműves és rajzos szakkörök, táboraink. A művelődési házba betérőknek mindig kínálunk látnivalót. Az aulában immár harmadik éve látható Bahget Iskander állandó kiállítás-sorozata. Az időszaki kiállítások sorában arra törekszünk, hogy elsősorban a térségben élő, Hetényegyházához vagy a térséghez kötődő alkotókat mutassuk be. A közművelődéssel kapcsolatos folyamatos célunk a már meglévő közművelődési hagyományok folytatása, színvonalának megtartása a település lakosainak aktív bevonásával, új kezdeményezések ösztönzése. A hatékony munka érdekében fontos a civil szervezetekkel, iskolákkal, óvodákkal és az egyéni kezdeményezőkkel való együttműködés. Közművelődési céljaink: A helybeli lakosság művelődési és kulturális igényeinek felmérése, kiszolgálása Kulturált szabadidős tevékenység; az ifjúság iskolarendszeren kívüli kulturált szórakozási lehetőségeinek a megteremtése, megszervezése az érintett korosztály bevonásával. A helyi kultúra gondozása / helyi értékeket védő, gazdagító összefogások ösztönzése. Amatőr alkotó, művelődési közösségek (helyi alkotók közismertté tétele, szakmai támogatás biztosítása. A népművészet tevékenységeinek néptánc, népdal- gyakorlásához segítségnyújtás. A település lakóinak érdekeire, érdeklődésére építve közösségek (klubok, baráti- és társaskörök) létrejöttének segítése. Helyi közösségi élet támogatása (civil szervezetek, egyesületek alapítványok támogatása, közös akciók szervezése, pályázati lehetőségekről információk kínálata). Művészeti, szellemi, környezeti értékek, hagyományok megismertetése, ápolása, a helyi művelődési szokások gondozása, gazdagítása. Egyetemes, nemzeti kultúra ápolása (kiállítások, előadások szervezése). A lakosság szórakozási igényeit kielégítő programok szervezése. Jeles napokon ajándékvásárok, börzék szervezése. Regionális művészeti találkozók szervezése, hagyományteremtés. Zeneoktatás / gitár, furulya/ megteremtése, támogatása. Helyi közösségi élet fejlesztése. 2

3 Programjaink folyamatos bővítése, színvonalasabbá tétele. Az általános iskolában tanuló diákok szabadidős tevékenységének megszervezése. Helyi nevelési-oktatási feladatok segítése. Iskolai képzést kiegészítő tevékenységek. Civil szervezetekkel való együttműködés. Iskolával, óvodákkal való jó kapcsolat erősítése. Közönségszervezői tevékenység hatékony működtetése, közönségkapcsolatok kialakítása. Személyi feltételek: A szakmai feladatokat 2 fő szakképzett kulturális szervező végzi. A Művelődési ház takarítását a Profi Komforton keresztül történő alkalmazással tudjuk megvalósítani. A nagyobb rendezvények hangosítási feladatait külsős szakember végzi, a kisebb rendezvényeknél saját magunk látjuk el ezt a feladatot. A hosszú nyitva tartás miatt ( , 20.00óráig és néha hétvége) nélkülözhetetlen lenne a portai szolgálat. Erre a munkára közcélú dolgozót kell alkalmaznunk, amikor erre lehetőség adódik. Az állandó portaszolgálat hiánya nagyban megnehezíti a ház működését. Tárgyi feltételek: A tárgyi feltételek vonatkozásában meghatározó, hogy a ház munkáját és működését támogatja a Móricz Zsigmond Közművelődési Alapítvány, ezáltal az eszközellátottság jónak mondható. 2010/11-ben a Jövőnk építőkockái Kecskeméten projekt keretén belül (Együttműködési megállapodásban foglaltak alapján) eszközfejlesztést hajtottunk végre, ami a Kecskeméti Ifjúsági Otthon leltárában szerepel. Ezek a következők: a Könyvtárban Mesesarok kialakítása színes asztalokkal (8db), székekkel (24db); laptop, projektor, vászon, fényképezőgép, dvd lejátszó, mikrofonok közösségi tér fejlesztése (DAOP /C.). Megvalósult tevékenységek: játszótér bővítés, nagyterem burkolat csere, rattanbútorok és babzsák fotelek beszerzése, hangosítás fejlesztése, mobil színpad beszerzése, beépített szekrény, 2db számítógép beszerzése (könyvtár, művelődési ház). Mindezek a fejlesztések megnövelték a ház látogatottságát. A működésre és a programokra használható költségvetés központilag meghatározott. A programokra szánt felhasználható összeg 2011-hez képest a felére csökkent, ami csak dologi kiadást takar. Nem tartalmaz reklám költséget és megbízási jellegű személyi kifizetést sem, 3

4 ami szintén nehézséget jelent. Ez az összeg egy nagyobb rendezvényünk költségeit és egy másik nagyobb programunk költségének a harmadát fedezi. A rendezvénytervben feltüntetett programokat csak abban az estben tudjuk megvalósítani, ha azokra pályázati forrásokat találunk. Bevételünk a helyiségek bérbeadásából származik. Ezek díját minden évben a Képviselő-testület hagyja jóvá. Térítésmentesen vehetik igénybe a házat és annak eszközeit a település intézményei, civil szervezetei, a Művelődési Ház csoportjai (klubok, körök, szakkörök). Az elmúlt évek során azt tapasztaltuk, hogy jelentősen csökkentek a pályázati források, illetőleg az azokból származó bevételek nagysága is. A viszonylag kis pályázati nyereséggel kecsegtető kiírások is jelentős adminisztratív munkát igényeltek. Mindamellett az az alapelvünk, hogy egyetlen pályázati lehetőséget sem hagyhatunk ki megpróbálás nélkül. Ifjúsági Közösségi Tér alapszolgáltatásai: - iskola utáni szabadidő hasznos eltöltése kulturált környezetben, spontán együttlét, - társas kapcsolatok, önfejlesztés, együttműködés, csapatépítés, önszerveződés, problémamegoldás, kreativitás éves korosztály számára a felmerülő kamaszkori problémák feltárása, megoldási lehetőségek keresése, egy jó hangulatú teadélután, játékos beszélgetés keretében, - tanácsadás, információkhoz való hozzájutás, lehetőségek megmutatása, - játéklehetőség: csocsó, társasjáték Továbbá a művelődési ház lehetőséget nyújt arra, hogy a már meglévő, illetve a jövőben alakuló csoportok, szervezetek összejöveteleket, különböző programokat valósítsanak meg itt. A helyszín biztosítása mellett amennyiben igénylik szakmai munkájukhoz is segítséget nyújtunk. Intézmény neve: KL NOMH Hetényegyházi Művelődési Háza Intézményegység-vezető: Ilona Nyitva tartás: h (ez változhat a programok igényeit figyelembe véve) Pontos cím: 6044 Kecskemét, Kossuth L. u. 83. Telefonszám: 76/ , hetenymuvhaz@gmail.com, -Tér/

5 Az alábbi tervezet jelentősebb eseményeket, állandó programjainkat, az év elején tervezhető programokat tartalmazza. Menet közben a sorozat minden bizonnyal változni fog, attól függően, hogy tudunk e anyagi forrásokat találni a megvalósításukhoz. Ez elsősorban a szűkített költségvetésnek tudható be. A kézműves szakköreink, a gyerekfesztiválunk és a bűnmegelőzési programunk, továbbá az ifjúsági közösségi tér szolgáltatásai a fenntarthatóság jegyében működnek tovább. Bízunk abban, hogy jelentkeznek olyan lehetőségek, amelyek megragadásával kínálatunk sokszínűsége előnyére változhat. A házat hétköznaponként 8 órakor nyitjuk és az adott nap programjához igazítva zárjuk (általában este vagy 20.00óra). Hétvégén és ünnepnapokon rendezvény esetén vagyunk nyitva es rendezvényterv Hónap,nap Program neve Felelős Január Hetente egy alkalom Akarsz e varázsló lenni szakkör Megszelídített történetek szakkör Hetényegyházi Közösségi Tér II. Pósfay Zsuzsanna Naponta h Hetényegyházi Közösségi Tér I. Hetente egy alkalom Modern tánc, jóga, hastánc, edzés Január 12. Január 27. Január 31. Helyismereti és városfejlesztési esték 2. (Móricz Zsigmond Közm. Alap-nyal együttműködve) Pótszilveszter Naplemente Idősek Klubja Mesélő dallamok Móricz Zsigmond Ált. Iskola Február Hetente egy alkalom Akarsz e varázsló lenni szakkör Megszelídített történetek szakkör Hetényegyházi Közösségi Tér II. beatbox előadás Pósfay Zsuzsanna 5

6 Naponta h Hetényegyházi Közösségi Tér I. Hetente egy alkalom Modern tánc, jóga, hastánc, edzés Február 9., 23. Helyismereti és városfejlesztési esték 3-4. (Móricz Zsigmond Közm. Alap-nyal együttműködve) Február 25. Nótaest szervezésében Hónap folyamán Lóca Együttes - Az álruhába bújt királyfi (mesejáték) Március Hetente egy alkalom Akarsz e varázsló lenni szakkör Megszelídített történetek szakkör Hetényegyházi Közösségi Tér II. BMX találkozó Pósfay Zsuzsanna Naponta h Hetényegyházi Közösségi Tér I. Március 23-április 6. Kiállítás Hajda Zoltán Medvekarom Hónap folyamán Nemzeti Nap Magyar Nap Március 30. Süss fel nap-gyermekművészeti fesztivál nevezési határidő Hetente egy alkalom Modern tánc, jóga, hastánc, edzés Március 8., 29. Helyismereti és városfejlesztési esték 5-6. (Móricz Zsigmond Közm. Alap-nyal együttműködve) Március 9. Mesélő dallamok Móricz Zsigmond Ált. Iskola Március 14. Március 15-ei ünnepség - Móricz Zsigmond Ált. Iskola Április Hetente egy alkalom Akarsz e varázsló lenni szakkör Megszelídített történetek szakkör Hetényegyházi Közösségi Tér II. Városi Ifjúsági Párbeszéd Napja Pósfay Zsuzsanna Naponta h Hetényegyházi Közösségi Tér I. 6

7 Hetente egy alkalom Modern tánc, jóga, hastánc Április 12., 26. Helyismereti és városfejlesztési esték 7-8. (Móricz Zsigmond Közm. Alap-nyal együttműködve) Április Kiállítás - goblein Április 27. Szépkoruak Szavalóversenye - Naplemente Idősek Klubja Május Hetente egy alkalom Akarsz e varázsló lenni szakkör Megszelídített történetek szakkör Hetényegyházi Közösségi Tér II. Játéknap Pósfay Zsuzsanna Naponta h Hetényegyházi Közösségi Tér I. Hetente egy alkalom Modern tánc, jóga, hastánc Május 4. Játéknap Május 12. Baba-mama Börze Baba-mama Klub szervezésében Május 15. Mesélő dallamok Móricz Zsigmond Ált. Iskola Május 19. IV. Süss fel nap-gyermekművészeti fesztivál Hónap folyamán Kiállítás Rákóczi út-vasútkert mini projekt rajzpályázat Június Hetente egy alkalom Hetényegyházi Közösségi Tér II. Táncszőnyeg party, Sumo bajnokság, Roller bemutató Pósfay Zsuzsanna Naponta h Hetényegyházi Közösségi Tér I. Hetente egy alkalom Modern tánc, jóga, hastánc Június Kiállítás az egész tanéves szakköri munkákból Június , Ügyes kiskezek Kézműves tábor, Június 22., 29. Kiállítás a kézműves tábor során készült munkákból Hónap folyamán Kulturális gála - Móricz Zsigmond Ált. Isk. 7

8 Július Kéthetente Július 18-augusztus 14. ZÁRVA Augusztus Kéthetente Augusztus 16. Szépkorúak Divatbemutató Naplemente idősek Klubja Szeptember Kéthetente Hetente Naponta h Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér I. alapszolgáltatás Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. programszolgáltatás Kiállítások: Korabeli ruhák és eszközök, Sebestyén Imre képes levelező lapok Állandó kiállítás: Bahget Iskander szociofotói Hetente egy alkalom Szeptember 15. Szeptember 26. Modern tánc, hastánc, Ringató foglakozás 110 éves Hetényegyháza - RÖNK Nap Szüreti dalok versenye - Naplemente Idősek Klubja Október Hetente Akarsz e varázsló lenni? kézműves szakkör Színes kultúrák kézműves szakkör A fény gyermekei rajz szakkör 4. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. - ÖNKÉP 11. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. - ÉSZKERÉK 18. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. Kézműves Műhely 25. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. Origami Világnap 26. Nemzeti Nap Kolumbia (Zumba) Nap 27. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. Valótlanság show Naponta h Hetente egy alkalom Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér I. alapszolgáltatás Modern tánc, Ringató foglakozás November 8

9 Hetente Akarsz e varázsló lenni? kézműves szakkör Színes kultúrák kézműves szakkör A fény gyermekei rajz szakkör 8. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. ÖNKÉP 6. v 27. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. Játékos színházi megmozdulás 15. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. Táncszőnyeg Party 16. Nemzeti Nap Örmény Nap 22. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. Fogyatékosok világnapja 29. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. Kézműves Műhely 30. Jeles Napok Adventi készülődés Naponta h Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér I. Hetente egy alkalom Modern tánc, Ringató foglakozás 9. Szépkorúak humorfesztiválja - Naplemente Idősek Klubja 17. Nótaest December Hetente Akarsz e varázsló lenni? kézműves szakkör Színes kultúrák kézműves szakkör A fény gyermekei rajz szakkör 6. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. ÖNKÉP 13. Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. MEET ART 15. Jeles Napok Karácsonyi készülődés Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér II. karácsonyi jótékonysági ünnep Naponta h Hetényegyházi Ifjúsági Közösségi Tér I. Hetente egy alkalom Modern tánc, Ringató foglakozás 8. Baba-mama börze december január 2. között a Művelődési Ház zárva tart 9

10 Hetényegyháza, február 28. Garda László főigazgató Ilona intézményegység-vezető 10

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Rendelet Önkormányzati Rendelettár Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 12/1999.(VI.01.) Rendelet típusa: Alap Rendelet címe: A helyi közművelődésről Módosított rendelet azonosítója: 25/2003.(XI.27.)

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 12/2002. (IX.30.) számú R e n d e l e t e a helyi közművelődésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja: Visegrádi Önkormányzat 11/2001. (IX. 27.) ör. rendelete a város közművelődési feladatairól és ellátásának feltételeiről [Egységes szerkezetben a 4/2014. (III.21.) Ökt. rendelettel] Visegrád Város Önkormányzatának

Részletesebben

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2002. (VIII.30.) számú rendelete a HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tápiószecső Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2002. (IX.15.) rendelete a helyi közművelődésről. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A Rendelet hatálya kiterjed Tápiószecső nagyközség közigazgatási

Részletesebben

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL

Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete. 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 7/1999. /III.24./ számú rendelete A HELYI KÖZMÜVELŐDÉSRŐL Zalakaros Város Önkormányzat Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16..

Részletesebben

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Tiszatenyő községi Önkormányzat Képviselő-testületének 27/2004. (XI. 1.) rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Tiszatenyő Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi közművelődési

Részletesebben

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e

Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/1999. (VII.1.) számú. R e n d e l e t e Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.1.) számú R e n d e l e t e A helyi közművelődésről. Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete a közmuvelodésrol A kulturális javak védelmérol és a muzeális intézményekrol, a nyilvános könyvtári ellátásról és

Részletesebben

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről

Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/1999. (VII.21.) számú rendelete a helyi Közművelődésről Magyarszerdahely község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2014. december 31.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

4/2002.(II.3.) számú rendelet

4/2002.(II.3.) számú rendelet 1 5. számú melléklet 4/2002.(II.3.) számú rendelet Bekecs községi Önkormányzat Közművelődési feladatairól A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési tevékenységek gyakorlása közcél.

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2017. (II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül : AGGTELEK KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2002.(IV.11.)SZ. RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉS SZABÁLYOZÁSÁRA Aggtelek Község Önkormányzatának képviselő-testülete A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól

Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzat 15/2004. (IX.16.) számú rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális

Részletesebben

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról MINDSZENTKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2015. (XI. 27.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Mindszentkálla Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelete a közművelődésről szóló 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelet módosításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a Kulturális

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről

Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2010.(VII. 28.) KNÖT RENDELETE a közművelődésről Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2011 (VII. 1.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő testülete a kulturális

Részletesebben

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETE 7/2007. /V.7./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL 2 Zomba község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről *

1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet. a közművelődésről * 1/2002. (I. 25.) Darnózseli Önkormányzati rendelet a közművelődésről * Darnózseli község Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL

ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL 1 ÚJHARTYÁN KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 14/2008.(XII.12.) számú rendelete A KÖZMŰVELŐDÉSRŐL Újhartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ( a továbbiakban: az önkormányzat) a kulturális

Részletesebben

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya

Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődésről A rendelet hatálya Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2003.(III.27.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről Csátalja Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv.

Részletesebben

Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2009.(III.11.) számú rendelete

Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2009.(III.11.) számú rendelete Répáshuta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009.(III.11.) számú rendelete A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL Répáshuta Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban Önkormányzat)

Részletesebben

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről

Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének. 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E. a helyi közművelődésről Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testületének 4/2002. ( VI. 14.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 2 Balatonhenye település Önkormányzati Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések.

Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 22/2000. (XII.08.) sz. rendelete a közművelődésről Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális javak

Részletesebben

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. (2) A 3. (1) bekezdésében meghatározott feladat ellátásának formái különösen: 4..

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.. 2.. (2) A 3. (1) bekezdésében meghatározott feladat ellátásának formái különösen: 4.. TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATII KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 118/2004.. ((V.. 3..)) RENDELETE A HELYII KÖZMÜVELÖDÉSSRÖL 2 Tiszacsege Város Önkormányzata Képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és a

Részletesebben

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004. (IV. 30.) rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.

Részletesebben

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.7.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Nógrádmegyer Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete A helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban önkormányzat)

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2016.(V.2.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2016.(V.2.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2016.(V.2.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL Balatonföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,

Részletesebben

18/2016. (X. 25.) sz.

18/2016. (X. 25.) sz. MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a helyi közművelődésről szóló 18/2016. (X. 25.) sz. R E N D E L E T E 1 Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL

TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL TÜSKEVÁR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 8/2004./IV.26./ RENDELETE A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL - 2 - Tüskevár község önkormányzatának Képviselőtestülete" A kulturális javak védelméről

Részletesebben

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődésről (módosítással egybefoglalva és lezárva: 2018. november 27.) Tapolca Város Önkormányzatának

Részletesebben

Fülöpháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2015. (VII.14.) önkormányzati rendelete. A helyi közművelődésről

Fülöpháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2015. (VII.14.) önkormányzati rendelete. A helyi közművelődésről Fülöpháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8/2015. (VII.14.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről Fülöpháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL

BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL BALATONFÖLDVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2010.(IV.26.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOKRÓL Balatonföldvár Város Képviselő-testülete az 1997. évi CXL.

Részletesebben

BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2015. (XI. 26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2015. (XI. 26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2015. (XI. 26.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása

536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház évre szóló munkatervének jóváhagyása 536/2015. (XI. 19.) Tinódi Lantos Sebestyén Könyvtár és Művelődési Ház 2016. évre szóló munkatervének jóváhagyása VARGA DOMOKOS ÁMK TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI HÁZ KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2001.(II.26. ) SZÁMÚ R E N D E L E T E A VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL ÉS FELTÉTELEIRŐL (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.) Edelény Város Önkormányzatának

Részletesebben

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestületének../2018.(V ) számú önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestületének../2018.(V ) számú önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1 Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestületének../2018.(V ) számú önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Almamellék Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a muzeális

Részletesebben

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések

Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről I. RÉSZ. Általános rendelkezések Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 4/2000. (III. 10.) számú rendelete a közművelődésről Törökbálint Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat) a kulturális

Részletesebben

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési és közgyűjteményi feladatairól Kunszentmárton Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

A L A P E L V E K I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA

A L A P E L V E K I. FEJEZET A RENDELET HATÁLYA Zalaszentgyörgy Község képviselőtestületének 2/2006. (II. 02.) számú rendelete Zalaszentgyörgy Község Önkormányzatának kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól Zalaszentgyörgy Község Önkormányzati

Részletesebben

A helyi közművelődésről

A helyi közművelődésről Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 13./2009. (VI.30) számú rendelete A helyi közművelődésről Kihirdetve : 2009. június 30. Hatályos: 2009. július 15. Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete

Részletesebben

KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról KÉKKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,

Részletesebben

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete

Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete Balatonfüred Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011.(IV.5.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Balatonfüred

Részletesebben

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1999.(III.31.) RENDELETE a közművelődési tevékenységről. Általános rendelkezések Alapelvek 1.. 2..

Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1999.(III.31.) RENDELETE a közművelődési tevékenységről. Általános rendelkezések Alapelvek 1.. 2.. Jásd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/1999.(III.31.) RENDELETE a közművelődési tevékenységről Jásd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban az Önkormányzat) a kulturális

Részletesebben

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2001.(VIII.7.) ÖKT számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mosonszolnok Község Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban:

Részletesebben

I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Alapelvek

I. RÉSZ. Általános rendelkezések. Alapelvek Gyömrő Nagyközség Önkormányzatának 32/2000./XII.13./ sz önkormányzati rendelete a közművelődésről a 3/2009. (II.24.) sz. és a 13/2012.(III.29.) sz. rendelettel módosított, egységes szerkezetbe foglalt

Részletesebben

Bököny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV. 02.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Bököny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV. 02.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Bököny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV. 02.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Bököny Község Önkormányzatának Képviselő Testülete a helyi közművelődési

Részletesebben

E LŐ T E R J E S Z T É S

E LŐ T E R J E S Z T É S E LŐ T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő- testületének 2005. május 30- i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Tourinform Iroda alapító okiratának módosítása Előadó:

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzati Képviselőtestületének 8/2000(IV.27.) sz. rendeletének egységes szerkezete. a község közművelődéséről.

Rimóc Község Önkormányzati Képviselőtestületének 8/2000(IV.27.) sz. rendeletének egységes szerkezete. a község közművelődéséről. Rimóc Község Önkormányzati Képviselőtestületének 8/2000(IV.27.) sz. rendeletének egységes szerkezete a község közművelődéséről. Rimóc Község Önkormányzatának Képviselőtestülete az 1990 évi LXV tv. 16.

Részletesebben

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2019. (II. 28.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről TISZAKÉCSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2019. (II.28.) önkormányzati rendelete a közművelődésről Tiszakécske Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről.

H e g y e s d község Önkormányzata. Képviselőtestületének. a helyi közművelődésről. H e g y e s d község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2000./III.1./ r e n d e l e t e a helyi közművelődésről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestülete a többször módosított 1990. évi LXV.

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. A helyi közművelődésről

Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. A helyi közművelődésről Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete 23/2013. (XII. 19.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről Kerekegyháza Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1)

Részletesebben

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról 1 Mezőberény Város Önkormányzatának 10/1999.(IV.26.)MÖK. sz. rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Mezőberény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Önkormányzat)

Részletesebben

6/2001.(IV.20.) önkorm. sz. rendelete a nagyközség közművelődési feladataira és ellátásának feltételeire

6/2001.(IV.20.) önkorm. sz. rendelete a nagyközség közművelődési feladataira és ellátásának feltételeire Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata 6/2001.(IV.20.) önkorm. sz. rendelete a nagyközség közművelődési feladataira és ellátásának feltételeire Taktaharkány nagyközség önkormányzatának képviselő-testülete

Részletesebben

Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2005.(III.01.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről

Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2005.(III.01.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről Szalkszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2005.(III.01.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről Szalkszentmárton községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2015.(V.29.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kulturális

Részletesebben

Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2006.(V.31.)rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról

Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2006.(V.31.)rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról Szerencs Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2006.(V.31.)rendelete a helyi közművelődés szabályozásáról Szerencs Város Önkormányzata közművelődési intézmény- és tevékenységrendszerének fejlesztése,

Részletesebben

Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (IV.21.) önkormányzati rendelete. Edelény város közművelődési feladatairól és feltételeiről

Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (IV.21.) önkormányzati rendelete. Edelény város közművelődési feladatairól és feltételeiről Edelény Város Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2016. (IV.21.) önkormányzati rendelete Edelény város közművelődési feladatairól és feltételeiről Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól

Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Budapest Főváros Terézváros Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004. (V.25.) rendelete az Önkormányzat közművelődési feladatairól Módosítás: a) 21/2009. (VI. 29.) ör. /2009. VII. 1- Budapest Főváros

Részletesebben

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének

Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének Szentbékkálla település Önkormányzati Képviselő-testületének 3/2002. ( VI. 17.) számú ör. 1 R E N D E L E T E a helyi közművelődésről 1 Módosította: 11/2008. (XII.08.) ÖK rendelet. Hatályba lépés időpontja:

Részletesebben

OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 5/2000. (IV.13.)számú önkormányzati rendelete a helyi közmővelıdési tevékenységrıl.

OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 5/2000. (IV.13.)számú önkormányzati rendelete a helyi közmővelıdési tevékenységrıl. OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 5/2000. (IV.13.)számú önkormányzati rendelete a helyi közmővelıdési tevékenységrıl. Az önkormányzat kötelezı feladata a helyi közmővelıdési tevékenység

Részletesebben

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 30/1999. (XI. 26) r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATAIRÓL 1 A közművelődéshez való jog gyakorlása közérdek, a közművelődési

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete

KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLET 36/2007.(XI.27.) Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Kt. rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól szóló 37/1998.(XII.15.)Kt.

Részletesebben

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról

Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzata Képviselő- testületének 1/2019. (I. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Bojt Község Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

I.RÉSZ Általános rendelkezések Alapelvek

I.RÉSZ Általános rendelkezések Alapelvek *7 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 17/1999.(VII.01.) önkormányzati rendelete A helyi közművelődésről *7 Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete Nyirád Község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete A HELYI KÖZMŐVELİDÉSRİL Nyirád 1999. 1 Nyirád Község Önkormányzati Képviselı-testületének 9/1999. (XI. 29.) Ör.

Részletesebben

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005. (X. 26.) rendelete a helyi közművelődésről

Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005. (X. 26.) rendelete a helyi közművelődésről Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2005. (X. 26.) rendelete a helyi közművelődésről Martonvásár város képviselő-testülete a kulturális javak védelméről és muzeális intézményekről,

Részletesebben

közművelődési feladatairól 1

közművelődési feladatairól 1 Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (XII. 10.)önkormányzati rendelete a Füzesgyarmat Város Önkormányzat közművelődési feladatairól 1 (A módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S közművelődési megállapodás kötéséről

E L Ő T E R J E S Z T É S közművelődési megállapodás kötéséről Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S közművelődési megállapodás kötéséről Tisztelt Képviselő-testület! Az NMI Művelődési

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IX..) önkormányzati rendelete. a közművelődési alapszolgáltatásokról

Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IX..) önkormányzati rendelete. a közművelődési alapszolgáltatásokról Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (IX..) önkormányzati rendelete a közművelődési alapszolgáltatásokról Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a muzeális intézményekről,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Tárgy: Javaslat a közművelődésről szóló önkormányzati rendelet elfogadására. Tisztelt Képviselő-testület!

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére. Tárgy: Javaslat a közművelődésről szóló önkormányzati rendelet elfogadására. Tisztelt Képviselő-testület! Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület részére www.tuv.com ID 9105075801

Részletesebben

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1

DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1 DECS Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2018.(IX.17.) önkormányzati r e n d e l e t e a helyi közművelődési feladatok ellátásáról 1 Decs Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról

Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2013. (V.08.) önkormányzati rendelet a helyi közművelődés önkormányzati feladatellátásáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Kiskunmajsa Városi

Részletesebben

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2017. (VI.20.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásról

CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2017. (VI.20.) önkormányzati rendelete. a helyi közművelődési feladatok ellátásról CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2017. (VI.20.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásról Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ

2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ 2012. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR DÖBRÖKÖZ február március Időpont Rendezvény megnevezése Szervező Helyszín 2012. február 16. vagy 23. 2012. február 25. Könyvtárhasználat - Nemzetközi energiahatékonysági nap

Részletesebben

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/1999. sz. rendelete. a közművelődésről

MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 24/1999. sz. rendelete. a közművelődésről MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/999. sz. rendelete a közművelődésről (Egységes szerkezetben a 4/2002. (VI.28.) sz. kt, a 2/2004. (I. 30.) ÖR., és a 24/2009. (X. 27.) sz. kt.,

Részletesebben

RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról RÉVFÜLÖP NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (XII.17.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a helyi közművelődési feladatok ellátásáról Révfülöp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a muzeális

Részletesebben

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár Lajosmizse Város 2018. évi kulturális rendezvénynaptár Rendezvény megnevezése Időpontja Helyszíne Szervezője Ceglédi Alkotók Egyesületének 2018. január 09-27. képzőművészeti kiállítása Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

Előterjesztés. Közművelődési rendelet megalkotásáról

Előterjesztés. Közművelődési rendelet megalkotásáról Előterjesztés Közművelődési rendelet megalkotásáról 1. előterjesztés száma: 36/2019 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve: Bajtek

Részletesebben

községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben

községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben Beszámoló a községben végzett közművelődési munkáról 2014-ben Tisztelt Képviselő- Testület! Az önkormányzat a közművelődési feladatok ellátására a közművelődési tevékenységek~ folyamatos ~megval6síthat6ságára

Részletesebben

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről

Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről Beszámoló a Vészlejárat Ifjúsági Klub 2014. évi tevékenységéről A Vészlejárat Ifjúsági Klub alapvető céljaihoz igazodtunk a 2014.év során is, miszerint Kerekegyháza város közigazgatási területén élő gyermekek

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2016.

Közhasznúsági melléklet 2016. Adószám: 18054406-2-42 Törvényszék: 01 Fővárosi Törvényszék Bejegyző határozat száma: 01 PK 61156 /1993/15 Nyilvántartási szám: 01/02/0005445 1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48 2016. -1-1. Tárgyévben

Részletesebben

KIVONAT. Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: Közművelődési rendelete

KIVONAT. Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: Közművelődési rendelete KIVONAT Bükkábrány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 28-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: 1/2014.(II.4.) Közművelődési rendelete Bükkábrány Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben