MOL Bányász Hírlap, a hiteles hírforrás!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MOL Bányász Hírlap, a hiteles hírforrás!"

Átírás

1 13. évfolyam, 140. szám, március A Rotary Fúrási Zrt. R-67-es diesel-elektromos fúróberendezése a kurdisztáni (Irak) térségben (Aqra 1-es fúráspont) Fotó: Kádár Sándor (2012. március 8.) MOL Bányász Hírlap, a hiteles hírforrás!

2 2 MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP március Rendhagyó elnökségi ülés Szövetségiszervezeti élet Szakszervezetünk történetében rendhagyó eseményre került sor február 29-én, amikor a MOL Bányász Szakszervezet elfogadott munkaprogramjának megfelelően, a soros elnökségi ülésre meghívást kapott Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke és Királykuti Mira MSZOSZ szakértő, akik eleget tettek a felkérésnek. Első alkalommal lettek részesei az olajos szakszervezet vezetőtestületének ezúttal kibővített elnökségi ülésének, melynek közérdeklődésre számot tartó első két témájában részt vett Tary László, az Olajág Szakszervezet elnöke is. A MOL Székház Panoráma termében tartott testületi ülésen amelyen Biri László, a MOL Bányász elnöke elnökölt elsőként Pataky Péter (képünkön) Új kihívások előtt a magyar szakszervezetek címmel tartott vitaindítót, miközben részletesen szólt az MSZOSZ belső helyzetéről, az operatív munkáról, a szakszervezeti stratégiáról, a tagság szerepéről, a tagtoborzás fokozásáról, a tömegbázis erősítéséről, a konföderációkról, majd így folytatta: - Korszerűbb és akcióképesebb működésre van szükség. 35 tagszervezettel, 6 részszövetséggel dolgoztunk eddig, amelyen mielőbb változtatni kell. Fel kell készülni az új helyzetre, az MSZOSZ további erősítésére, a munkavállalók-tagság érdekeinek markánsabb képviseletére. Nehéz időszak következik, kemény feladatok várnak ránk. A helyzetelemzés után összegezzük a tapasztalatokat, meghatározzuk az irányokat. Külön-külön nem megyünk előre. Összefogásra, egységre van szükség. Rendbe kell tennünk az MSZOSZ - ágazat -középszint - alapszervezet vonatkozásában sorainkat, meg kell találni a megoldási módszereket hangoztatta Pataky Péter, aki várja Szakszervezetünk támogatását az MSZOSZ törekvéseinek megvalósításához. Az MSZOSZ elnöke széles teret szentelt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) létrehozására, melynek célja a versenyszféra munkavállalói, munkáltatói érdekképviseleteinek és a Kormány szándékainak egyeztetése, megállapodások kialakítása, információk cseréje és szabályozási javaslatok megtárgyalása. Ennek érdekében konzultálnak és egyeztetnek a versenyszféra foglalkoztatáspolitikai, munkaerő-piaci és a jövedelmek alakulásával összefüggő kormányzati koncepciókról, benne az adó-és járulékrendszerről; versenyszféra munkavállalói jövedelmét befolyásoló tervezett kormányzati intézkedésekről (kötelező legkisebb munkabér, garantált bérminimum, bérajánlás); munkajogi, szakképzési, munkavédelmimunkaügyi ellenőrzési jogszabályok tervezeteiről, a munkaügyi kapcsolatok rendszeréről; munkavégzéshez kapcsolódó, a munkavégzés alapján járó pénzbeni ellátásokra (álláskeresési támogatás, tb., nyugdíjrendszer) vonatkozó jogszabályok tervezeteiről; Pataky Péter hibásnak tartja az országos érdekegyeztetés megszűntetését, a létrehozott új szervezet (NGTT) nem megoldás. A feladat: az országos érdekegyeztetés visszaállítása, de addig is élni kell az adott lehetőségekkel. A VKF bővítésre szorul. Mi az Autonóm Szakszervezettel melynek képviselője nem tagja a VKF-nek szoros együttműködésben vagyunk, a jövőben is közös kezdeményezéseket teszünk, mert mi egységesen képviseljük az érintett munkavállalók jogait. Elnökségi anzix Benyomások Szakszervezetünk elnökségi ülésén első alkalommal vett részt az MSZOSZ elnöke és szakértője, akik így vélekedtek. Pataky Péter: Az egyik legjobb tagszervezetünknél kedvező tapasztalatokra tettem szert. A MOL Bányász jól szervezett, jó feltételek mellett működő tagszervezet, amelytől azt várom, hogy a sajátos olajipari érdekképviseleti feladatok megoldása mellett járuljon hozzá integrációs törekvésünkhöz. Királykuti Mira: Eddig csak hallottam az olajosokról, most viszont meggyőződtem arról, hogy az irányító testületben olyan delegáltak vannak, akik felelősségteljesek, elkötelezettek, felkészültek és a téma iránt fogékonyak. Máskor is szívesen jövök, ha hívnak. Összefogás Közösek az érdekek. Csak az egység, az összekapaszkodás hozhat eredményt fent és lent egyaránt. Nagyok a kihívások országos szinten. A hat konföderáció megoszt. A mi területünkön olaj-és gázipar kell először felismerni, hogy az erők megosztása nem vezet semmire, a négy reprezentatív szakszervezet (bányász, vegyész, olajipari, olajág) különutas politikája nem kedvez a markánsabb érdekképviseletnek. Felismerésre és cselekvésre van szükség. Mielőbb! Hív és vár a MOL Bányász Szakszervezet!

3 2012. március MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP 3 Befejezésként megköszönte a meghívást, majd reagált az érdeklődő kérdésekre, észrevételekre, javaslatokra. Második napirendként a nagyszerű adottságokkal rendelkező Királykuti Mira (képünkön) részletes tájékoztatást adott azokról az alapvető változásokról, amelyek a korhatár előtti nyugdíjaztatással vannak összefüggésben (a kivonatos öszszeállítást rétegpolitikai rovatunkban, lapunk 7. oldalán olvashatják). A témát nagy aktivitás kísérte, számos kérdés hangzott el az érdekvédők részéről, amelyet tárgyszerűen megvitattak. Ezt követően Biri László - kiemelt témaként foglalkozott a tagtoborzással, beszámolt az elért eredményekről, majd az újabb kitörési pontokra hívta fel a figyelmet; - beszámolt a MOL-os érdekegyeztetés legújabb szakaszáról, a MOL-nál reprezentatív szakszervezetek közös álláspontjáról, a munkavállalók-tagság béremelési elvárásairól; - a MOL-os szakszervezetek közötti együttműködésben, az egység erősítésében vázolta az integrációs törekvéseket, összegezte a tárgyalások eddigi tapasztalatait és szólt a sürgős teendőkről; A kibővített elnökségi ülés befejező szakaszában Kalász Sándor és dr. Takács Éva a MOL Bányász Segélyezési Szabályzata átdolgozására tettek javaslatot, akik megbízást kaptak az új tervezet elkészítésére. Balogh Antal Fotó: Katona Dezső Tagszervezés Az új helyzet új kihívásokkal jár mind alapszervezeti, mind tagszervezeti szinten. Erősíteni kell az anyagi forrásokat, a működési feltételeket, növelni a taglétszámot, ami a szervezeti, tartalmi és gazdálkodási rendszer alapja, a hatékonyabb érdekérvényesítés meghatározó része. Felismerésre, szolidaritásra van szükség a nem szervezett munkavállalók körében, ahol nagyok a tartalékok, főként az olyan hallatlanul alacsony szakszervezeti szervezettségű területeken, mint pl. a MOL Nyrt. központja, központi szervezetei, ahol a munkavállalók kiemelten élvezik a szakszervezeti harc eredményeit. Az Üzemi Tanács üléséről jelentjük Együttműködés - részvételi jogok A tartalomból: Budapesten február 21-én ülésezett a MOL Nyrt. Üzemi Tanácsa. Napirendjén a TÁSZ, a Kommunikáció, szponzoráció és mecenatúra, valamint a munkavállalói felügyelő bizottsági tagok megválasztása szerepelt. Szabó Gábriel társasági szolgáltatások igazgató ismertette a 2010-es szervezeti változásokat követő, a globál és lokál szervezet felállítására tett lépéseket, melyek az eszközgazdálkodás és szolgáltatás területén már megtörténtek és 2012-ben a TÁSZ minden szervezeténél megvalósulnak. Az idei célok a további hatékonyságnövelés, az üzleti elvárásoknak való még jobb megfelelés, a szolgáltatások további javítása. A TVK TÁSZ vezetőváltásról az igazgató elmondta, hogy Tary Lóránd kinevezése és Baka László áthelyezése az új butadién projekt menedzsmentjébe az egyik példája az üzletek és a TÁSZ közötti rotációnak. Ez jól illeszkedik a Petchem stratégiájába, melynek keretében új polietilén és új butadién üzem épül. Arra a kérdésre, hogy a rotáció mennyire segíti a profizmust, és mennyire zökkenőmentesek a váltások, hatékonyabb-e a szervezet, az igazgató kifejtette, hogy ugyan a volumenek miatt nagy a bürokrácia, de olyan rendszerekben kell dolgozni, ami biztosítékot ad a részvényeseknek a befektetéseikkel való hatékonyan gazdálkodásra. A cég értékét növeli a kollégák rotálása, és ezzel bővül a látókörük. Ez forráskarbantartás, növeli a kompetenciaszintet, építi a kommunikációt az üzlet és a szervezetek között. A mobil tarifákat illetően elmondta, hogy júniusban döntenek a szolgáltató váltásról, vagy a régi szolgáltató megtartásáról. A tendert csoport szinten tartják, tartalmazza a mobil-, a vezetékes- és az adatszolgáltatást a MOL-csoport minden hazai és külföldi vállalatánál. Az elvárás a piacon lévő legjobb ajánlat fellelése. A riportálást illetően az igazgató új rendszer bevezetéséről számolt be. Racionalizálni fogják a riportok számát. Csoportszintű lista alapján Excel táblába szerkesztik a beérkező adatokat, ami időigényes ugyan, de végeredményét tekintve felesleges riportokat vált ki. Az ÜT tagok újra felvetették a csereautókkal kapcsolatos, már többször tárgyalt problémákat. Szabó Gábriel kijelentette, hogy a gépkocsi szerződés feltételei ezentúl az interneten és nyomtatott formában is elérhetőek lesznek. Arra a felvetésre, hogy a beszerzések lassan történnek a pályáztatások és egyéb adminisztráció miatt, az igazgató úgy reagált, hogy olyan hosszabb időre kötött ke- Együttes ülés a Rotarynál 5. oldal Napirenden a nyilvánosság 6. oldal Korhatár előtti nyugdíjak 7. oldal Szb ülés Nagykanizsán 8. oldal Régi-új elnök Szegeden 9. oldal Kuratóriumi ülés 10. oldal Évfordulós történések 11. oldal Hírcsatorna oldal Adó 1% 12. oldal Egység, szövetség, szolidaritás! Együtt erősebbek vagyunk!

4 4 MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP március retszerződésekkel fogják a beszerzést gyorsítani, amit a piac és a beszállítók alkatrész biztosítására vagy tevékenység nyújtására felvállalni képesek.az új szerződésekben az eddigiekhez képest olyan többletet is várnak a beszállítótól, hogy képzés formájában növeljék a munkavállalók kompetenciáját. A beszerzés folyamatában a vezetőktől rugalmasságot vár el az igazgató és gyors, felelős döntésképességet. Indokolt esetben a keretösszeget is lehet emelni. Bakos Ernő felhívta a figyelmet arra a hibás gyakorlatra, hogy a beszerzéskor a kiválasztásnál inkább a költség, és nem a műszaki tartalom esik latba. Költségtakarékos, de gyenge minőségű alkatrész mellett azonban a karbantartás kerül sokba. Az igazgató ezt azzal hárította el, hogy a megrendelő jelen van az értékelésnél, az ő felelőssége, hogy műszaki szempontból melyik vállalkozót fogadja el. Török Károly megkérdezte, hogy a TÁSZ milyen utógondozást vagy figyelést végez a bent dolgozó cégeknél. Szabó kifejtette, hogy negyedévenként a megrendelőktől kérnek minősítést és véleményt a határidő betartása, a nyújtott minőség, és az EBK teljesítmény szempontjai szerint. A és B klasszifikációt vezettek be. A C besorolás a feketelistát jelenti. A lehetőséggel azonban nem élnek eléggé a megrendelő szervezetek, bár még nem régen került bevezetésre.a jelzett hibák kijavítására felhívják a beszállító figyelemét. Az elhúzódó jóváhagyásokra az igazgató azt a megoldást látta, hogy azokat lehetőleg helyben kell intézni és figyelmezteti a vezetőket a gyors döntésre. Ismét napirendre került a munkaruhakérdés. Bakos rámutatott, hogy a dolgozók továbbra sem elégedettek a munkaruhával, és inkább a régit hordják az üzemekben. Az igazgató azokra az információira hivatkozott, melyek szerint a probléma megoldódott, és az eseti problémák haladéktalan megoldása pedig a helyi vezető felelőssége. Javasolta, hogy az Üzemi Tanáccsal, az EBK-val, az üzletekkel és a beszerzéssel közösen alakítsanak egy bizottságot, amely fél éves határidővel kivizsgálja a védőruhák beszerzésével kapcsolatos helyzetet.bakos Ernő támogatta a javaslatot a munkavédelmi bizottság bevonásával és a kérdéskörhöz sorolta az üzemi világítás szakszerűségének a kivizsgálását is. Az elnök az ÜT részéről a bizottságba Pénzes Lajost és Török Károlyt delegálta. Szabó Gábriel kijelentette, hogy az ülésen sok hasznos információt kapott és folytatni fogja ezt a kommunikációt, részt fog venni a karbantartási kerekasztal megbeszélésen is. A kommunikáció, szponzoráció és mecenatúra kérdésekről dr. Pánczél Andrea magyarországi kommunikációs vezető tartott prezentációt. Beszámolt a MOLnak a köztudatba való pozitív beépülését célzó sikeres akciókról, a jó sajtókapcsolatokról és az eredményes háttér-kommunikációról. Kelenvölgyi Ágnes szponzoráció, mecenatúra és kommunikációt támogató vezető a támogatásokról tartott előadást. Pintér Ágnes kifogásolta, hogy a rendezvények Budapest központúak, vidéken nem elégséges az információ, az akciók országos lefedettsége sem tökéletes, ott úgy érzik a dolgozók, hogy kimaradnak mindenből. Bakos azzal vette védelmébe a szervezést, hogy a budapesti sportcsarnokban tartott rendezvényekre az ÜT biztosít buszokat a vidéki dolgozók számára. Egyebekben az ÜT rendezvénytámogatásról döntött, az elnök pedig beszámolt az aktuális törvénymódosító indítványokról. Ezt követően az ÜT munkavállalói Felügyelő Bizottsági tagjelölteket választott, mivel az idén lejár az FB tagok mandátuma. Az elnök zárt ülést rendelt el. Az ÜT külön-külön meghallgatta a jelölteket és kérdéseket tett fel nekik. Az ÜT titkos többségi szavazással Hegedűs Andreát, Juhász Attilát és dr. Puskás Sándort szavazta meg a MOL Felügyelő Bizottságába. A jelölteket a MOL áprilisi Közgyűlése fogja véglegesíteni. Pozíciójukat októbertől töltik be. Németh Margit Az EÜT ügyvezetés találkozója az elnök-vezérigazgatóval Az Európai Üzemi Tanács ügyvezető testületét fogadta Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató és Szőcs László HR ügyvezető igazgató február 14-én, a munkatervnek megfelelően. Az EÜT ügyvezetés részéről Bakos Ernő elnök (MOL Nyrt.), Krajcir Péter elnök-helyettes (Slovnaft a.s.), Kovács József ügyvezető (TVK Nyrt.), valamint Éblné Németh Margit EÜT koordinátor vett részt a találkozón, melyen a vállalatcsoportot, illetve az EÜT működését érintő kérdéseket vitatták meg a felek. Hernádi Zsolt a csoport gazdasági helyzetét ismertetve kiemelte a szigorú pénzügyi fegyelem megtartásának a fontosságát, a fenntartható fejlődésünk megőrzését szolgáló beruházások szükségességét. Ezek között említette többek között a százhalombattai erőmű építését és a petrolkémia üzletágban egy butadién üzem építését. Az elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a csökkenő kereslet és a saját felhasználás növekvő költségei ellenére a MOL nem tervez finomító bezárást. Az Upstream területén várhatóan bővítik a kutatást Kazahsztánban és O rosz or szág - ban. A szíriai bizonytalan helyzet miatt az onnan származó bevételeket viszont várhatóan nem tervezik be az idei EBITDAba. Elmondta, hogy szétválasztják a csoportszintű és a magyarországi vezetést és nagyobb szerepet szánnak a felső vezetésben a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező külföldi MOL-csoportos szakembereknek. Bakos Ernő beszámolt az EÜT tevékenységéről és arról a törekvésről, hogy a magyarországi vállalatoknál bevált érdekképviseleti gyakorlatot és a munkavállalói fórumok rendszerét kiterjesszék a külföldi leányvállalatokra is. Tájékoztatott a folyamatban lévő korai nyugdíjazással kapcsolatos tárgyalásokról és kérte a vezetés támogatását. Megköszönte a jóléti kereten felül kért 10 millió forintos támogatást, melyet a nehéz helyzetbe került munkatársaink végtörlesztéséhez támogatásként adtak. Kérte az utasítások, szabályzatok kötelező érdekképviseleti véleményeztetésének szigorúbb betartását. Az elnök-vezérigazgató, az EÜT elnök és a HR ügyvezető igazgató aláírta az EÜT Megállapodás módosítását, mely az EÜT direktíva és az erre vonatkozó magyar Munka törvénykönyve változásait tartalmazza. Aláírásra került a MOL Nyrt. munkavállalói felügyelő bizottsági tagok viszszautasított tiszteletdíjáról szóló megállapodás is, melynek értelmében a visszautasított összeggel jelentősen bővül a segélyezésre fordítható támogatás. N.M. Üzenet: A munkavállalói jogok védelme nem pártpolitika!

5 2012. március MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP 5 Együttes ülés a Rotary Zrt-nél Február 29-én tartották a szakszervezetek és a Rotary Üzemi Tanácsa együttes ülésüket Anger Tamás ÜT elnök elnökletével. Az értekezleten a Rotary teljes felsőszintű vezérkara részt vett és első alkalommal bekapcsolódott a tanácskozás munkájába Székely Szabó Tamás a Társaság Felügyelő Bizottságának elnöke, a MOL Nyrt. Kútmunkálati szervezetének vezetője is. I. A Társaság évi üzleti tervének értékelése, évi feladatok: E tárgykörben a vezetők egyenként értékelték szakterületük tevékenységét és ismertették az ez évi teendőket: Magyar Gábor műszaki igazgató elmondta, hogy az elmúlt évben a cég szakmai tevékenysége három fő irányban nyilvánult meg. Egyrészt Irakban az R67-es március 27-én megkezdte egy 3+2-es szerződés keretében a Bekhme méteres kút lefúrását, s nagyon jó teljesítménnyel be is fejezte, kivizsgálása is megtörtént. Decemberben megkezdte az Aqra1 fúrását. Másrészt Albániában az év folyamán bővült a tevékenységünk. Jelenleg már öt fúróberendezés kiszolgálása a feladat szivattyúzási és anyag eladási területen. Az eszközparkunk, a létszám is bővült, ütőképes csapatot alkot. Harmadrészt Magyarországról származott a kútmunkálati tevékenységünk 75%-a. A MOL Nyrt. egész évre négy berendezést kötött le, amely májustól egy berendezéssel bővült. A második félévtől még erőteljesebb kapacitás igény jelentkezett, fel kellett állítanunk az Lyb40-es után a Kk 23-ast is, majd évvégére újra munkába állt az R61-es. Évvégére csúcskapacitáson működött a társaság. Ez nagy kihívás volt mind az eszközparknak, mind a személyzetnek, a csapat megfelelt a kihívásoknak, ezért köszönet illeti mindenki munkáját. Összegezésében kettősnek ítélte meg az évet. Jó műszaki szakmai teljesítmény, rossz EBK teljesítés. A jövőben a baleseti helyzetet kőkeményen veszik, s szigorítják az ezzel kapcsolatos szabályokat, ez fontos feltétele a piaci sikereknek. A évi műszaki feladatok nem csökkennek. A MOL Nyrt. 6 berendezést kötött le itthoni munkákra, további egy berendezést más koncesszorok kötöttek le 8-10 hóra. Kiemelt feladatok között említette a baleseti helyzet javítása mellett a kitörésvédelmi fejlesztések folytatását, a berendezés felújítások hatékony befejezését. eszközök beszerzését. Gyergyói János logisztikai igazgató szerint a esztendő az integráció jegyében zajlott. A Logisztika kiemelt feladata a költséghatékony működés megvalósítása volt. Ennek jegyében újra kötöttek egy sor, az adott szolgáltatóval már korábban kötött szerződést, újragondolták az üzemanyagnormákat. Eredményeket értek el az 5%-os normacsökkentéssel. Megszüntették a gazdaságtalan algyői járműjavító műhely bérletét. Beruházás sajnos a szakterületen nem volt, csak szintentartó javításokat végeztek, ez viszont egyre nagyobb gondot jelent. Az év végi hajrá miatti túlórák bizonyították, hogy a létszám bővülésére szükség van. A Flotta korábban tervezett megszűnése félévig még biztosan eltart, sőt valószínű, hogy még azután is. A Logisztika feladatai minden területen növekednek. Arra a kérdésre, hogy a bejövő szervezeteknél ígéret volt arra, hogy senkinek nem csökken a keresete a pótlékok alapbéresítése miatt, azt válaszolta, hogy hozzá reklamáció nem érkezett és szerinte most évvégén az adóbevallások során mindenki össze tudja hasonlítani a valós két évet. A MOL Bányász képviselője fel hívta arra a figyelmet, hogy az idei bértárgyalások előtt meg kell történnie a beígért kereset összehasonlító vizsgálatnak ez ügyben. Kaszás László gazdasági igazgató elmondta, hogy a üzleti év még az előrejelzésekhez képest is jobban alakult, ebben a devizaárfolyam alakulása is segített. Berendezés átszállítás kevesebb volt, az árbevételi oldal tervszinten alakult, míg a szervizek esetén volt lényegesen jobb eredmény. A költségcsökkentési intézkedéseink hatására jelentősebb megtakarítást értünk el. A legnagyobb megtakarítás az anyag és anyagi jellegű szolgáltatások, az igénybevett szolgáltatások, és a személyi jellegű költségek területén valósult meg. A tervezett üzemi eredményt így több mint egy milliárd forinttal teljesítettük túl. Ez volt a célunk. A most megképződött eredményt már rég felhasználtuk. A 67-es, 68-as berendezést hitelből vásároltuk, sőt még a folyó finanszírozást is rövidlejáratú hitelekkel oldottuk meg. Ezek terhét nyögjük. Mindenkinek elismerés és köszönet a évi teljesítményért es árbevételi tervünket a tavalyihoz képest 1.2 milliárd forinttal növeljük, s ebben megduplázódik az export árbevétele. A költségek is átstrukturálódnak emiatt. R67, R68 anyagi jellegű szolgáltatásai többletei miatt. A személyzethez lényegesen nem kell hozzányúlni. A tervezett üzemi eredmény meghaladja a fél milliárd forintot. Az elképzeléseket is óvatosan kell kezelni, mert nem tudjuk milyen, tőlünk független változásokat hoz a jövő. Mivel diverzifikáltuk tevékenységünket (Albánia, Irak, itthoni), kisebb a kitettségünk. Kihívás, hogy készüljön el a Crosco csoport stratégiája, amely meghatározó lehet. Költségcsökkentési intézkedésünk 70 millió megtakarítást irányoz elő. Ez nálunk a napi gondolkodás része. Juhász Ferenc vezérigazgató kifejtette, hogy sikerült annak a kitűzött hármas célcsoportnak megfelelni, amelyet az átláthatóságban, szabályozottságban és a profitabilitásban határoztak meg. Az elsőt az auditok sorozata igazolta, a szabályozottságot a mintegy 200 átdolgozott vállalati szabályzat mutatja, a profit, amelyet elértünk rendkívül fontos, hiszen ezzel bizonyítani tudjuk ilyen válság közepette a társaságunk életképességét. Fontosnak tartotta, hogy ezt a következő években is meg tudjuk tartani. Kiemelte, hogy az év végi hajrában mindenki jól teljesített, szabadságok elmaradtak, rengeteget kellett túlórázni. Ezt diktálta a piac, s a vevőorientáltságunknak a jövőben is meg kell felelnie a piac elvárásainak. Ezért a munkáért köszönet illeti mindenki munkatársunkat. Röviden értékelte a cég erősségeit, gyengeségeit. Nem lehetünk büszkék az EBK teljesítményünkre mondta, s az eszközállományunk is kívánnivalót hagy maga után. Nagyon pozitív viszont a szakember állományunk. A költségtakarékosság nem egyszeri volt, annak folyamatosan be kell épülni a gondolkodásunkba, tevékenységünkbe. Nem leépítésről kell gondolkodni, hanem felvételekről. A létszám bővülését 26 fővel tervezik. Adottságaink erre az évre jók, az ez évihez hasonló hozzáállással teljesíthető. Székely Szabó Tamás azt a kérést kapta, hogy értékelje a megrendelő szemével a Rotary teljesítményét. Elmondta, hogy a tevékenység közös és folyamatos együttműködésben valósul meg. A visszacsatolás is folyamatos minden egyes kútmunkálatnál. Úgy látja, hogy megteremtődött annak a feltétele, hogy a Rotary egy stabil, szakképzett állománnyal, biztonságos munkavégzést produkálhasson. Ő is csak az EBK teljesítményről fejtett ki kritikát, kijelentette, hogy a dolgozók aktív közreműködése, hozzáállása nélkül a helyzet nem javítható. Ugyanannál a berendezésnél ugyanannak a balesetnek az ismétlődése erre mutat rá! Tapasztalatai szerint akkor jó a cég, ha flexibilis, átlátható, mert akkor mindig eladható lesz. Az irány, amelyen a Rotary elindult jó, nem egyszerű a helyzete, mert a magyarországi kutatás nem fog nőni, de kitartónak kell lenni és meg lesz az eredménye. A Társaság eredményei elmennek mindenhová és ez újabb piacot generálhat. A Társaság bölcső szerepét, erejét Be a szakszervezetbe! A MOL Bányász Szakszervezetbe!

6 6 MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP március mutatja az is, hogy a szakemberek elvándorlását mindig pótolni tudta. II. A Társasági Szolgáltatások (TÁSZ) szervezetének bemutatkozása: A nemrég létrehozott szervezet vezetője Nagymányai Rita tavaly augusztus óta dolgozik a cégnél, korábban 11 évig a MOL Nyrt. TÁSZ szervezeténél tevékenykedett. Vetített képek segítségével mutatta be a szervezetet, amelynek két fontos tevékenysége van, a beszerzés és a készletezés-raktározás. A nehézségeket felmérték, amelyekből kiindulva a feladatokat így összegezte a vezetőnő: A társaságnál ebben a feladatkörben továbbra is meg kell felelni a MOL-CROSCO folyamatharmonizációs elvárásainak. A jóváhagyatási szabályok ennél fogva rendkívül szigorúak. (3 millió forint feletti értékű igényt angol nyelvű előterjesztésben az INA - hoz kell megküldeni- átfutási idő minimum 3 hét) Az igénylési és jóváhagyási folyamatok túlkomplikáltak. A keretszerződések száma alacsony, pedig ezzel lényegesen lehetne rövidíteni a beszerzési időt. Az igények műszaki előkészítettsége nem mindig elégséges, nagyobb fegyelem és pontosság lenne szükséges. Ehhez a kommunikációban is előre kell lépni és szükséges egy TÁSZ barát SAP rendszer. A meglévő raktárkészletet felül kellene vizsgálni, ami nem kell, azt fel kell számolni, ami viszont kell, azokat beszerezni. Kaszás László kiegészítésében bejelentette, hogy a helyzet javítása céljából bevezetésre kerül az elektronikus anyagigénylés rendszere. Szalai Géza Napirenden a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj Bakos Ernő MOL Nyrt. ÜT elnök február 7-én konzultált újból Asztalosné Zubcsán Erika (NEFMI) szociális ügyekért felelős helyettes államtitkárral a korai nyugdíjazással kapcsolatos beterjesztésekről az EU által kiadott Fehér Könyv (a megfelelő, biztonságos és fenntartható nyugdíjakról) c. kiadvány, valamint a kormány állásfoglalásának figyelembevételével. Miután a kormány tántoríthatatlan ezeknek a nyugdíjformáknak az eltörlésében, viszont hajlandó megfontolni más, ezeket kiváltó formák kialakítását, Bakos Ernő előadta megfelelő érvekkel alátámasztott elképzeléseit. Az európai gyakorlatban ismert a vállalati nyugdíj olyan nagyvállalatoknál, amelyek rendelkeznek megfelelő forrásokkal a munkavállalóik nyugdíj előtakarékosságának a cég részéről való finanszírozásához. Magyarországon más jellegű törvényi szabályozás van érvényben, ennek ellenére elképzelhető egy új szabályozás ilyen irányú kialakítása. Akorkedvezményes forma jogutódjának kidolgozását szükségesnek tartják felek, hiszen a nehéz körülmények között foglalkoztatottak részére más európai országok gyakorlatához hasonlóan indokolt a korai nyugdíjazás, melynek keretébe az egyéb ártalmakkal (stressz, vegyi, stb.) terhelt folyamatos műszakban foglalkoztatottakat be kell sorolni. A tárgykörrel kapcsolatos ajánlást átdolgozás után Bakos Ernő eljuttatja támogatásra a kormánypárt mindkét frakciójához és az előterjesztő államtitkárhoz, továbbá a szakszervezetek konföderációihoz, az ellenzéki pártok vezetéséhez. Bakos Ernő Kovács Józseffel, a TVK ÜT elnökével közösen törvénymódosító indítványt adtak át több párt parlamenti képviselőinek a zárt helyen való dohányzás engedélyezésére a fokozottan tűz- és robbanásveszélyes üzemekben. Több tárgyalás után a tervezetet Mengyi Roland és Stágel Bence kormánypárti képviselők be is terjesztették jóváhagyásra. Jó esély van arra, hogy a parlament tárgyalni fogja az indítványt és elfogadható megoldás születik a veszélyes üzemek dohányos munkavállalói számára. N.M. Napirenden a nyilvánosság Szerkesztőségi jegyzet Jóval a lapzárta után, a nyomdai munkálatok befejeztével (beleértve a címlista szerinti postázást is) követően szereztünk tudomást arról a nyilvánosságot esetenként kizáró MOL-os adatosztályozási szabályzatról, belső intézkedésekről (pl. kollektív szerződés), amely érinti érdekképviseleti lapunkat is. Eddig sem sértettünk személyiségi jogokat, nem közöltünk un. T anyagokat, csak közérdekű, a munkavállalókat érintő, őket foglalkoztató témákkal, tárgykörökkel foglalkoztunk rovatos megjelenéssel, azokkal, amelyek a nagy családot, a zászlóshajót érintik. Korrekt tájékoztatást, bepillantást adtunk a mindenkit érdeklő kérdésekről, benne az érdekegyeztetés, az együttműködés-részvételi jogok rovat keretein belül, ami a folyamatos nyilvánosságot biztosítja Barcstól-Hajdúszoboszlóig, Gellénházától-Battonyáig, Százhalombattától-Tiszaújvárosig. Fekete László HR igazgató úr által jegyzett, a MOL csoportot érintő információs szabályozást, a tiltó rendelkezéseket (február 8.) tiszteletben tartjuk, a jövőben a három témakörben (MOL-os szabályzatok, kollektív szerződés, valamint a munkáltató és az érdekképviseletek közötti megállapodások) meghatározottak szerint járunk el, de tisztelettel megjegyezzük, hogy nem értünk vele egyet, mert a kollektív szerződéssel összefüggő szabályozás Befolyásolja az érdekképviseleti lap egyik kiemelt szerepét, küldetését (folyamatos párbeszéd bemutatását, a folyamatos információáramlást); az érdekképviseleti lap érdekegyeztetés, az együttműködés-részvételi jogok rovatának tartalmi megjelenítését, közvetítő szerepének hatékonyságát (ok és okozati összefüggésben csak utóbbinak adhatunk teret); Kizárja az érdekegyeztetés egyes szakaszairól folytatott eszmecserék többirányú közvetítését, a tárgyszerű reagálásokat, a MOL-os tapasztalatok menet közbeni hasznosítását, a MOL-nak, mint zászlóshajósnak a szerepét, kisugárzását a MOL Bányász Szakszervezet szerveződési területén működő un. háttéripari gazdasági társaságoknál; Csökkenti a szakszervezeti információs rendszerünk eredményességét; a munkavállalók érdekében végzett szakszervezeti küzdelmek bemutatását, a folyamatos nyilvánosságot, a MOL-os KSz és bértárgyalások társaságokra-munkavállalókra gyakorolt hatásait. Megjegyzés: Olvasóinktól ezúttal is elnézést kérünk, hogy érintett rovatainkban a jövőben zavaros lesz az ok-okozati összefüggés, de mi betartjuk az egyirányú közvetítést, nem foglalkozunk munkáltatói szakaszos ajánlatokkal, csak a szakszervezeti véleményeket, állásfoglalásokat jelenítjük meg. Balogh Antal főszerkesztő Ahol félelem van, ott veszélyben a demokrácia!

7 2012. március MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP 7 Öregségi nyugdíjak Rétegpolitika Tájékoztató évi CLXVII. Törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról - Kivonat Főszabály: cél a profiltisztítás, ennek fényében január elsejétől korhatár előtti nyugellátás nem állapítható meg. (kiv. nők 40 ) Átmeneti időszakra azonban bizonyos korosztályok, továbbá bizonyos érintett rétegek számára a korhatár előtti nyugellátások kiváltására két új fogalmat vezet be a korhatár előtti ellátás és a szolgálati járandóság formájában. E két ellátást a központi költségvetés terhére kívánja finanszírozni, ezáltal a nyugdíjkaszszától függetleníti, azonban továbbra is a nyugdíjfolyósító szerv folyósítja. A megszűnő nyugellátások a következők: előrehozott öregségi nyugdíj, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, bányásznyugdíj, korengedményes nyugdíj, az ún. művészeti öregségi nyugdíj, a polgármesteri tisztségviselők és az önkormányzati képviselők öregségi nyugdíja, az Európai Parlament magyarországi képviselőinek megállapított öregségi nyugdíj, az országgyűlési képviselők számára január 1-jét megelőzően hatályos rendelkezések alapján megállapított - öregségi nyugdíj, és a szolgálati nyugdíj. Az új ellátások megállapítására, folyósítására, igénybevételükhöz szükséges részletekre fő szabályként a társadalombiztosítási nyugellátásokra vonatkozó jogszabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy ahol nyugellátásként, vagy nyugdíjként említi a jogszabály, ott a korhatár előtti ellátást, vagy szolgálati járandóságot kell majd érteni. Továbbá a kormány felhatalmazást kap e Törvényben a részletszabályok kidolgozására végrehajtási rendelet formájában. Emiatt vannak még kérdéses elemei a törvénynek, hiszen a részletszabályokat tartalmazó rendeletek váratnak magukra. A két új ellátás a rendszeres évenkénti nyugdíjemelések mértékével emelkedni fog. 3 kategóriáról fogok beszélni. I. a már megállapított korhatár előtti nyugdíjak öregségi nyugdíjként történő továbbfolyósításának szabályairól; II. a már megállapított korhatár előtti nyugdíjak korhatár előtti ellátásként való továbbfolyósításának lehetőségeiről; III. és az újonnan megállapításra kerülő korhatár előtti ellátások szabályairól. A Törvény kimondja, hogy de cem - ber 31-ét követően korhatár előtti öregségi nyugdíj nem állapítható meg, így a két új ellátási forma már nem minősül majd nyugellátásnak. (kivétel nők 40 ) I. Továbbfolyósítás öregségi nyugdíjként: Kiemeli azonban, hogy mely esetekben kell a már megállapított ellátásokat teljes, sajátjogú öregségi nyugdíjként január elsejétől továbbfolyósítani. Ezek a következők: az 1949-ben, vagy azt megelőzően született, a megszűnő nyugellátások valamely formájában - a szolgálati nyugdíj kivételével- nyugdíjban részesülő személynek a nyugdíját, (2011-ben betöltött 62 év) az 1954-ben, vagy azt megelőzően született, szolgálati nyugdíjban részesülő személynek a szolgálati nyugdíja csökkentések nélküli teljes összegét, (2011- ben betöltött 57 év) továbbá annak a korhatár előtti öregségi nyugdíjban részesülő nőnek a korhatár előtti öregségi nyugdíját, aki december 31-én rendelkezik a Tny. 18. (2a) (2d) bekezdésében meghatározott jogosultsági idővel, azaz már valamilyen előrehozott/ korhatár előtti ellátásban részesül, és dec. 31-ig a 40 éves jogosultsági idejével is rendelkezik. Erre abban az esetben van lehetőség, ha az előrehozott nyugellátásban részesülő nő, a nyugdíjazása pillanatában már rendelkezett a n jogosultsági idejével is, azonban vagy nem volt még lehetősége ezt igénybe venni, (2011. január 1-től él a lehetőség) vagy választhatott, és nem a nők 40 mellett döntött. Ezen fenti esetekben a nyugdíjbiztosítási szerv hivatalból jár el, automatikus átállásról kell beszélni. A második pont tartalmazza a csökkentés nélküli teljes összeg fogalmát. Mit jelent ez? A jogszabály két esetben előírja az ellátás összegének személyi jövedelemadóval történő csökkentését. E két forma, a szolgálati járandóság, valamint az országgyűlési képviselők részére folyósítandó korhatár előtti ellátás. Erre a későbbiekben visszatérünk. II. Korhatár előtti ellátásként kell továbbfolyósítani január elsejétől: az 1950-ben vagy ezt követően született, a megszűnő korhatár előtti nyugellátásban már részesülő személynek a nyugdíját (kivétel az országgyűlési képviselők és a szolgálati nyugdíj), a januári nyugdíjemelés mértékével növelt öszszegben, az országgyűlési képviselők nyugdíját, a évi nyugdíjemelés mértékével növelt összegben, és esetükben az ellátásuk összegét csökkenteni kell a tárgyévben érvényes SZJA mértékével. Az utóbbi kategóriába tartozók jogosultak az SZJA törvény szerinti adókedvezmény érvényesítésére. Ha módosul a SZJA mértéke, az ellátás mértéke is módosul. III. A korhatár előtti ellátás megállapításának fontosabb szabályai: (új megállapítások) Korhatár előtti ellátásra jogosult január elsejétől: a. az, aki december 31-éig az előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez a Tny január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint szükséges - életkort betöltötte, és - szolgálati időt megszerezte, b. az az 1953-ben született nő, aki 59. életévét betöltötte és a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb december 31-éig legalább 37 év szolgálati időt szerzett, c. az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb december 31- éig korkedvezményre jogosultságot szerzett, d. az, aki december 31-éig a bányásznyugdíjra való jogosultságot megszerezte, Szakszervezetünk honlapja:

8 8 MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP március e. az, aki december 31-éig művészeti öregségi nyugdíjra jogosultságot szerzett, f. az, aki esetében a biztosítással járó jogviszonyának megszüntetéséhez (munkaviszony megszűnés) szükséges egyoldalú jognyilatkozatot e törvény hatálybalépését megelőzően a másik féllel írásban közölték, vagy a jogviszonyt megszüntető megállapodást e törvény hatálybalépését megelőzően írásban megkötötték, feltéve, hogy a megszűnését követő nap évben van, és a jogviszony megszűnését követő napon a 2011-es szabályok szerint az ELŐREHOZOTT, CSÖKKENTETT ÖSZ- SZEGŰ ELŐREHOZOTT, BÁNYÁSZ, MŰVÉSZETI VAGY KORENGEDMÉ- NYES korhatár előtti nyugellátásra jogosult lett volna. feltéve, hogy a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig az öregségi nyugdíjkorhatárt nem töltötte be, a kezdő napján biztosítással járó jogviszonyban nem áll, átmeneti bányászjáradékra nem jogosult, és a kezdő napján rendszeres pénzellátásban nem részesül. Szb. ülés Nagykanizsán A MOL Bányász Szakszervezet Nagykanizsai Alapszervezete irányító szervezete, a szakszervezeti bizottság február 17-én tartotta soros értekezletét. (9. oldali képünkön) Ennek első napirendi pontjára rendhagyó módon meghívást kaptak a Jogsegélyszolgálatot igénybevevő kanizsai alapszervezetek képviselői is, valamint Bazsóné dr. Hajnalka Adrienn ügyvédnő, annak okán, hogy értékelésre került a Szakszervezeti Jogsegélyszolgálat eddigi tevékenysége és döntöttek a szolgálat jövőjéről is. Az elhangzott tájékoztatóból érzékelni lehetett, hogy az igénybevétel jól mutatja a társadalomban zajló folyamatokat, a munkavállalókat érintő nehézségeket. Ennek megfelelően az E.-on Hungaria (korábban KÖGÁZ) szervezet MOL Bányász Rendszeres pénzellátásba nem tartozik bele az özvegyi nyugdíj, a baleseti hozzátartozói nyugellátás, hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, az uniós szerv által folyósított ezekkel azonos ellátások, valamint a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék. A korkedvezmény érvényesítésénél a korhatár előtti ellátást a nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően annyi évvel kérheti, ahány igazolt korkedvezményes évvel rendelkezik december 31-ig. Ha a korkedvezmény érvényesítésére 2012-ben kerül sor, akkor a korhatár előtti ellátás kezdő napját megelőző napig szerzett évek vehetők számításba. Ez kiemelten kezelt szerzett jog, a jövőben is érvényesíthető marad. (különösen fontos jog ez a még fiatal, nyugdíjkorhatártól messzebb álló, de már korkedvezményre jogot szerzett kollégáink esetében) Az f. pontba zárszavazás előtti módosítóként került bele a korengedmény fogalma. Jogértelmezési dilemmát okoz. Véleményem szerint - bár köztudott, hogy a korengedményes megállapodást december 31-ig lehet megkötni, és további feltétele, hogy a nyugdíjazás kezdő napja is évre essen, ezáltal megtiltja a nyugdíjazás kezdő napjának következő évre történő áthúzódását - a magasabb rendű jogszabály felülírja az alacsonyabb rendűt. A korengedményt 2 kormányrendelet szabályozza, míg jelen esetben törvényi szintű rendelkezésekről beszélhetünk. (ONYF állásfoglalás szükséges) A korhatár előtti ellátások összege: Az ellátás összegét a társadalombiztosítás szabályai szerint kell meghatározni oly módon, ahogy az a csökkentés nélküli, a csökkentett összegű előrehozott, és az előrehozott nyugellátásokhoz tartozó szabályokat alkalmazni kell. Részletek a jogszabály 8.. szerint. Szakszervezetből történő kiválása ellenére sem csökkent a szolgálattól segítséget kérők száma. A legtöbben okiratszerkesztéshez kérnek segítséget. Jellemzően az utóbbi időben csökkent a lakásvásárlással öszszefüggő okiratszerkesztés, az egyéb ingatlanoké viszont nőtt. Előfordult a peres ügyekben történő beadványszerkesztés, illetve gyakori a közigazgatási kérelmekben a közreműködés és más hivatalos levelezések előkészítése. A MOL Nyrt-s munkavállalók mellett sokan keresik fel a szolgálatot problémáikkal a Rotary Zrt., a DKG-East Zrt., az Oiltech Kft., Gázgép Kft., a Geoinform Kft., a Zalapetroltransz Kft., a Rigservice Zrt. és a Petroszolg. Kft. munkatársai is. Módosítóként bekerült új szabály: vagy évben született nő esetén a korhatár előtti ellátás összegét a Tny december 31-én hatályos 10. (2) bekezdése szerint csökkenteni kell, ha a jogosult a) a december 31-én hatályos szabályok alapján a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig csak csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjra szerzett jogosultságot, és b) a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt december 31-éig megszerezte. Tehát azon nők esetében, akik a dec. 31. előtt már rendelkeztek a csökkentett összegű előrehozott nyugellátáshoz szükséges szolgálati idővel, de nem mentek nyugdíjba, és azóta sem szerezték meg a csökkentés nélküli előrehozott nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt, náluk a csökkentési szabályok egy kedvezőbb formáját fogják alkalmazni az ellátás megállapításánál. Szankció fekete foglakoztatás esetén: maximum egy év időtartamra folyósított ellátás visszafizetése. Ha valakinek megszűnik az ellátása, az újból nem állapítható meg! (ellátás nélkül marad a nyugdíjkorhatár betöltéséig.) A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek öregségi nyugdíja: Ha a korhatár előtti ellátásban részesülő személy az öregségi nyugdíjkorhatárt betölti, az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésének napjától a korhatár előtti ellátásnak a csökkentés nélküli összegét öregségi nyugdíjként kell továbbfolyósítani. A teljesség igénye nélkül állítottam össze a fenti anyagot a törvényben szereplő leglényegesebb változásokról. Királykuti Míra MSZOSZ szakértő Alapszervezetek életéből Az értékelés alapján a kibővített testület a Jogsegélyszolgálat tevékenységét rendkívül pozitívnak tartja, s a munkavállalókra nehezedő várható tovább terhek miatt is szükségesnek tartja a tevékenység folytatását. Döntés született abban is, hogy a dolgozókat újra tájékoztatni kell a szolgálat elérhetőségéről és abban is, hogy ezt az ingyenes szolgáltatást kizárólag a MOL Bányász Szakszervezet tagjai vehetik igénybe! A következő napirendi pont keretében az szb tagjai beszámoltak arról, hogy társaságuknál miként döntöttek az adójóváírás eltörlését pótló elvárt béremelés végrehajtásáról és az étkezési utalványok megszűnését követően a Kafetéria rendszer átalakításáról, továbbá tájékoztattak a Lépj be a MOL Bányász Szakszervezetbe! Jelentkezz a bizalminál!

9 2012. március MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP évi bértárgyalások állásáról. A tájékoztatók alapján megállapítható, hogy az elvárt béremelést az alapszervezet működési területén minden társaság végrehajtja. Egy-két hónapos csúszás azonban mindenütt várható. Sajnos addig több száz munkavállaló kénytelen beérni a nettó bérének jelentős csökkenésével. A jól bevált étkezési utalványok megszűnése ugyancsak jelentős kiesést jelent minden munkavállalónak az év elején. A társaságok többségénél még folynak a tárgyalások a pótlás formájáról. Ahol már eldöntötték, ott sem jutnak egyelőre hozzá az új formákhoz a dolgozók a bevezetés problémái miatt. Előreláthatólag áprilisig a helyzet rendeződik mindenütt. Az alapszervezet arra fog figyelni, hogy éves szinten sehol se csökkenjen az ellátások értéke. A bérfejlesztés tekintetében a munkáltatók többsége kivárásra törekszik, ezt a kormány változékony adó és más terhek kivetésének politikájával magyarázzák, amely nehezíti a tervezést. Mindenütt, mindkét oldalon folyik a tárgyalások előkészítése. A jelenlévő MOL-os tisztségviselők a MOL Nyrt 1% éves bérfejlesztési ajánlatát egyszerűen nevetségesnek tartották azok után, hogy a társaság az elmúlt évi eredményeivel és tevékenységével szinte minden díjat bezsebelt Európában és a világban, miközben a munkavállalók évek óta nettó reálkereset csökkentésben részesülnek, s egyre több jó szakember hagyja el a Társaságot. Többen kifejtették, hogy az elmúlt évek Jolly Joker képzései, majd a bekövetkezett munkakör gazdagítás következtében még egyszer annyit dolgoznak, mint korábban. A beiskolázáskor jelentős keresetnövekedést ígértek nekik, amelyből a reálkereset csökkenése valósult meg. Ezért azt ajánlották a MOL Bányász Elnökségnek, hogy a tárgyalásokon legalább 10% alapbéremelésben állapodjon meg. A termelési dolgozók jelentős része ezért a célért sztrájkolni is hajlandó lenne. Az egyéb napirendi pontok között az alapszervezet évi költségvetésének végrehajtását tárgyalták meg, s felvázolták a évi elképzeléseiket. Meghallgatták és megvitatták a felsőbb szervek ülésein résztvevő tisztségviselők tájékoztatóit (MSZOSZ, MOL Bányász stb ) és megbeszélték a Magyar Kőolajbányászat születésének 75. évfordulója ünnepségeivel kapcsolatos alapszervezeti tennivalókat, valamint a Nőnap, a Horgászverseny, a Majális, a Bányásznap szervezési, rendezési teendőit. Szalai Géza Fotó: Varga Zoltánné Lapzárta után érkezett Régi-új elnök Szegeden A MOL Bányász Szakszervezet szegedi alapszervezeténél március 7-én tisztújításra került sor. A 10 tagú bizalmi testület az alapszervezet elnökének egyhangú szavazattal ismét Katona Dezsőt választotta meg téjékoztatta lapunkat a testületi ülésen résztvevő Juhász Attila, a MOL Bányász Szakszervezet elnöke. Gratulálunk! (Következő lapszámunkban a teljeskörű alapszervezeti választásról részletesen beszámolunk.) Téli életképek az Aqra 1-es fúrás térségében (Irak, Kurdisztán) Szakszervezet nélkül nincs összefogás!

10 10 MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP március Kibővített kuratóriumi ülés Murin János elnök köszöntötte az év első, kibővített kuratóriumi ülésen megjelenteket, és bemutatta a MOL képviseletében résztvevő Taligás Ildikót, aki a nyugdíjba vonult Gulyásné Hende Bernadett feladatait vette át. Az ülés két fontos elnöki bejelentéssel kezdődött. Megérkezett a bíróságtól Alapítványunk bejegyzése, így az jogszerűen működhet december 31-ig. Továbbá az alapító, a MOL Nyrt., decemberben 40 millió forintot utalt át a számlánkra. Ez lehetőséget biztosít a további segélyezésre, a 2011-ben kialakított, szigorú, takarékos gazdálkodás mellett. Elnök úr legfontosabb feladatunknak nevezte a társaink meggyőzését arról, hogy az adójuk 1%-át a Gondoskodás Alapítványnak ajánlják fel.ezt a célt a Nyrt. vezetősége is támogatja. Fel fogja keresni a MOLból kiszervezett egységek vezetőit és munkavállalóit, hogy szakmai kötődés okán is, adójuk felajánlásával segítsék alapítványunkat. Figyelem felkeltés céljából a szakszervezeti lapokban és a PANORÁMA című újságban is felhívást teszünk közzé. Vállalta, hogy a márciusi BOK ülés résztvevőit is meggyőzi az adó felajánlás fontosságáról. Taligás Ildikó bejelentette, hogy az őszi családi napokat ebben az évben is szeptemberben, minden régióban megrendezik, s ezekre a vezetőség szeretettel várja a nyugdíjasokat. A helyszíneket és az időpontokat később határozzák meg. Továbbra is tervezik a jelentkezők autóbuszos szállítását. A jelenlegi ismeretek szerint ezeken kívül kisebb, helyi rendezvények szervezésére nem lesz lehetőség. Gondoskodás Brunnecker Jenő a segélyezéssel kapcsolatban bejelentette, hogy törvényi változás miatt új SEGÉLYKÉRŐ LAP-ot rendszeresítettünk. Erre kötelező beírni a TAJ számot, és az adóazonosító jelet is. Kérte, hogy a betegséggel kapcsolatos orvosi igazolás az aktuális állapotot tükrözze. Elmondta, hogy a kérelemhez csatolni kell a kérelmező és a vele közös háztartásban élő családtag egy-egy havi - tárgy éven belüli - nyugdíjszelvényének másolatát, és a felvett nettó jövedelem igazolását. A nyugdíj szelvény helyettesíthető a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság éves igazolásának másolatával, vagy banki havi elszámolás másolatával. Ez utóbbinál az egyéb adatok takarása célszerű. A kuratórium döntött: ahol van területi felelős, ott csak az előzetes véleménye alapján állapítható meg segély. Elhunyt nyugdíjas hozzátartozójának temetési segélyt csak akkor folyósíthat a kuratórium, ha a számlákat az eltemettető nevére állították ki. A kuratórium vezetése továbbra is kéri a saját bankszámlaszám megadását költségkímélés céljából. A területi felelősök ismét jelezték: nem kapják meg a nyugdíjba távozók neveit. Papp Géza területi felelős Irakba készül az R68-as legénysége Munkahelyi élet A Rotary Zrt vezetősége február 9-én egész napos felkészítőt szervezett az Irakba induló fúrósoknak Nagykanizsán, a Megyaszay Házban. A számos kérdést érintő információt 43 fő hallgatta végig. Elsőként Juhász Ferenc vezérigazgató köszöntötte a jelen lévőket (képünkön) és fogalmazta meg a legénységgel szembeni elvárásokat. Szólt a kinti munkafeltételekről, az iraki nemzeti sajátosságokról. Példaként említette az R67-es tavalyi teljesítményét, amellyel a Rotary nemzetközi hírnévre tett szert. Kifejezte ezúton is köszönetét a jó munkáért. Ennek a hírnévnek a további erősítését kérte a kiutazó csapattól, amelyet válogatott legénységnek tartott. Kiemelte a szigorú költséggazdálkodást, a kinti munka profitabilitásának az erősítését, amelyet a tulajdonosok is elvárnak a társaságtól. Elmondta, hogy a társaság a kint dolgozók számára igyekszik a lehető legjobb feltételeket, - értve alatta az anyagi körülményeket is - igyekszik biztosítani. Magyar Gábor műszaki igazgató vetített képek segítségével mutatta be a helyszint, a kinti körülményeket. Ismertette az iraki tevékenység műszaki tartalmát, az R67-es és az R68-as Rotarys fúróberendezések sávos programjait, amelyből kiderült, hogy a 68-as első fúrása egy 3700 méteres kút lesz a MOL Kalegran tulajdonában, amelyet további 2 fúrás követhet. Elmondta, hogy a személyzet kiszolgálására egy 120 fő befogadására alkalmas Camp épül, amelyet a fúrás megindulásáig kiszállítanak. Ez fogja biztosítani a saját személyzeten kívül a beszállító szervizcégek és a helyi kurd személyzet elszállásolását is. Felhívta a figyelmet a berendezésnél foglalkoztatott kurd személyzettel való körültekintő kapcsolatok kiépítésére, amelyben vallási, kulturális különbségeiket ajánlotta figyelembe venni. Kiemelte, ha a két berendezés eredményesen fog dolgozni, a Várja és keresse, olvassa és terjessze az érdekképviseleti lapot!

11 2012. március MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP 11 Évfordulós történések 50 évvel ezelőtt az OKGT Dunántúli Kőolajfúrási Üzem beruházásában átadásra került az 59 személyes fúrási munkásszálló Babócsán, 45 évvel ezelőtt kezdte meg szolgáltatását Kiskunmajsán a fúrási üzemi konyha és étkezde, 40 évvel ezelőtt kezdődött el a széndioxidos művelés nagyüzemi alkalmazása a budafapusztai mező Budafa sorozatának nyugati részén (a művelési kísérletet a Felső-Lispe K-2. jelű lencsében hajtották végre 1969-től), Rotary Zrt. akár hosszú távon is megteremtheti itt a tevékenység alapjait. A továbbiakban Mikó Attila, a Rotary kinti leány cégének, az Erbil Branch-nek az irodavezető helyettese és Ambrus Norbert, az R68-as rig-menedzsere számoltak be a közvetlen helyi tapasztalataikról. Elmondták, hogy a munkakörülmények gyakorlatilag jobbak, mint itthon, az életkörülmények különlegességeire azonban fel kell készülni. (ruházat, gyógyszerek, biztonsági kérdések stb ) Dr. Varnava Charalambos, a fertőző betegségek szakorvosa az arab világban gyakori betegségekre hívta fel a figyelmet, amelyekre megfelelő gyógymódokat is ajánlott. 20 évvel ezelőtt hunyt el Fender Gyula (V67), az egykori Dunántúli Kutató és Feltáró Üzem, majd a Kőolaj-és Földgázbányászati Vállalat vszb-titkára, a BDSZ OKGT Trösztbizottság, a Szakszervezetek Zala Megyei Tanácsának tagja, a volt Olajbányász Sportegyesület egykori társadalmi elnöke (temetés: április 30. Nagykanizsa), 15 évvel ezelőtt a Suhai Sándor polgármester vezette nagykanizsai önkormányzat felállította az Olajbányász Sportegyesület (OSE) Baranyai István által vezetett egyesületi elnökséget. Az akkori hatalmasságok ultimátumot adtak az olajos vezérkarnak, csak akkor kap városi támogatást az OSE, ha távozik a vezérkar, benne olyan kiváló szakszervezeti vezetők, mint Szalai Géza (MOL), Györkös Lajos (DKG). A felkészítő késő délutánig tartott, amelynek keretében sor került a szükséges dokumentumok átvételére, megbeszélésére és a legvégén a munkaszerződések aláírására is. Információink szerint a legénységből egy nyolc fős csapat február közepétől már a helyszínen tevékenykedik és készíti elő a terepet a teljes felvonuláshoz. Kép és szöveg: Szalai Géza Visszapillantó 5 évvel ezelőtt hunyt el Kovács László ( 74), a Bányász Szakszervezet egykori főtitkára, majd a hazai és nemzetközi bányász-nyugdíjasok kiváló érdekvédője, aki többek között meghatározó szerepet játszott a kőolaj-és földgázbányászat, a szakma és dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésében, a hűségjutalom olajipari bevezetésében. (1981-ben, bányásznapkor az 1-es kategóriába sorolt dolgozók az éves alapbér 16, a 2-es kategóriás dolgozók 11,5, a 3-as kategóriába sorolt dolgozók az éves alapbérük 8 százalékát kapták egy összegben). Temetés: április 14, Bátonyterenye, ahol az olajipari szakszervezetet Szalai Géza, Plichta Lóránt, Miklós Gyula és az MBH főszerkesztője képviselte. Összeállította: Balogh Antal Olvasóink figyelmébe! Kérjük, hogy új rovatunkhoz, az évfordulós történésekhez amennyiben módjuk, lehetőségük és főleg információjuk van szíveskedjenek hozzájárulni. Várjuk a néhány soros jelentkezést levélben (Balogh Antal, 8800 Nagykanizsa, Teleki út 9/b), vagy a szerkesztőségi en a fontosabb olajos történések tényéről, időpontokról, hogy még tartalmasabb legyen új rovatunk. Köszönjük! - a szerkesztő - Információk innen-onnan Hírcsatorna Fogadónap a GES-nél A MOL Bányász GES alapszervezete jogi segítséget nyújt a társasági szakszervezeti tagok csoportos létszámleépítéséhez. Dr. Takács Éva ügyvéd (MOL Bányász) a társaság székhelyén (Budapest-Rákospalotai telephely), vagy telefonon ( ) áll a tagok segítségére. A fogadónapok már megkezdődtek, melynek további ütemezése április 10 és 24, május 8 és 22, június 5. (délelőtt óra között). KS Teke nagyüzem Kerettyén A MOL Nyrt. Üzemi Tanács, a MOL Bányász Szakszervezet és a házigazda Bázakerettye Sportegyesület, a teke szakosztály, valamint a kupabizottság (elnök: Fülöp Csaba) április végén rendezi meg hagyományos sportági versenyét, amelyre a kétpályás kerettyei teke csarnokban kerül sor. A 47. Olajos Teke Kupa és a 6. Lukvár emlékversenyt (csapat és egyéni) április 27-én 16 órától, 28-án 8 órától és 29-én 8 órától rendezik meg, melynek során a tekézők dobásos versengést folytatnak. A három napos küzdelemsorozat megnyitójára április 28-án 10,30 órakor kerül sor. Az ünnepélyes eredményhirdetést 29-én 20 óra tájban tartják, amikor számos tiszteletdíj kerül átadásra. Kupavédő: Lovászi Bányász. /balogh/ Aki a múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!

12 12 MOL BÁ NYÁSZ HÍR LAP március Rendkívüli ülést tartott a MOL Bányász Szakszervezet un. belső-körös elnöksége a MOL-os alapszervezetek elnökeinek részvételével. A tanácskozáson Biri Lászlónak, a MOL Bányász elnökének vezetésével összegezték a évre tett munkáltatói ajánlatot (KSZ, bér), majd vita után kialakították a Bányász Szakszervezet állásfoglalását. /szalai/ Naptár kiegészítés, a kezdet Április 14: Szakszervezetünk napja április 14-én tartotta alakuló ülését az OKGT Szakszervezeti Tanácsa (18-18 bányász, illetve vegyész), amely után 11 taggal megalakult a BDSZ OKGT Trösztbizottság, melynek első titkára: Pálfi István. Április 27-29: 47. Olajos Teke Kupa és 6. Lukvár emlékverseny, Bázakerettye Május 1: A munka ünnepe. 1889, a 2. Internacionálé megalakulása óta a nemzetközi munkásmozgalom, a munka ünnepe. Május 6: Anyák napja. Május 12-14: Fagyosszentek. Május 27: Gyermeknap. Május 27-28: Pünkösd. *** MOL Gondoskodás Alapítvány Kuratóriuma Budapest Tisztelt Munkatársaim! A MOL Gondoskodás Alapítvány Kuratóriumának nevében azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Önökhöz, hogy személyi jövedelemadójuk 1%-át a MOL GON- DOSKODÁS ALAPÍT- VÁNY számára az adóbevallással egy időben felajánlani szíveskedjenek. A d ó s z á m u n k : Alapítványunk a szénhidrogéniparból nyugállományba vonultak segélyezésére, valamint a nyugdíjas találkozók támogatására alapult. Több, mint 10 ezer egykori ADÓ 1% munkatársunk ügyes-bajos dolgain próbál segíteni. Az Alapítvány céljai között szerepel, hogy tevékenységét kiterjeszti rászoruló, aktív dolgozók megsegítésére is. Kérjük, áldozzanak 1 percet életükből a rendelkező nyilatkozat kitöltésére, ezáltal is segítve az Alapítványunk hatékony működését. Fáradozásukat előre is köszönöm. Gondoljanak arra, hogy Önök is szorulhatnak segítségre! Önök is lesznek nyugdíjasok! Segítségért hozzánk mindig bizalommal fordulhatnak! Kérjük segítsenek, hogy segíthessünk! Tisztelettel: Murin János a kuratórium elnöke Évindító kuratóriumi ülés Bázakerettyén A Bázakerettye Jövőjéért Alapítvány kuratóriuma február 10-én tartotta ez évi első ülését. Zárt ülés keretében értékelték a évi munkát és döntöttek a évben végzendő feladatokról, majd a kibővített ülésen részt vett Iványi László polgármester, Juhász Attila MOL Bányász alelnök és Mikó Ildikó, a Bázakerettye és Térsége Bányász Kulturális Egyesület elnöke is. (képünkön) Kiemelt témaként szerepelt a magyar kőolajbányászat születésének 75. évfordulója. Ezzel összefüggésben a jelenlévők szoros együttműködésben állapodtak meg. Támogatják a Művelődési ház mellett pályázati úton megnyert szabadtéri színpad és pavilon megépítését, valamint kezdeményezik a mellette lévő téren az olajipari emlékparkra néző dr. Papp Simon szobrának elkészíttetését. Azt szeretnék, ha mindkét elképzelés a 75. évfordulót ünneplő Bányásznapon felavatásra kerülhetne. Szóba kerültek a Bázakerettyén lévő szakszervezeti tulajdonú ingatlanok hasznosításának kérdései is. Szalai Géza Kérjük, támogassa adója 1%-ával a Bázakerettye és Térsége Művelődési Egyesület tevékenységét. Adószámunk: Köszönettel: az Egyesület elnöksége ADÓ 1% Lapzárta: április 6. MOL BÁ NYÁSZ HÍRLAP A MOL Bá nyász Szak szervezet érdekképviseleti lapja Megjelenik havonta. Felelõs kiadó: Biri László Szerkeszti a MOL Bányász Szerkesztõ Bizottsága: Balogh Antal (fõszerkesztõ), Telefon: (06 20) ; (06 20) ; (93) Szalai Géza (vezetõ tudósító), Telefon: (06 20) ; Juhász Attila, Kalász Sándor, Lukácsi István, Murin János, Világi Rudolf Szerkesztõbizottság címe: 1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 18. Telefon: (06-1) , ola jos : 21850, Fax: (06 1) , ola jos 20798, Szerkesztõségi Nyomdai elõkészítés: Forest Green Bt. Te le fon: (30) ; Nyomtatás: Ti sza Nyom da Kft. Szol nok A lap ingyenes, melynek költségeit a MOL Bányász Szakszervezet finanszírozza Köszönjük megtisztelő figyelmét. Kérjük, legyen olvasója és aktív közreműködője következő számunknak is.

Készítette: Királykuti Míra 2012. Január 3.

Készítette: Királykuti Míra 2012. Január 3. 2011. évi CLXVII. Törvény a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról Tájékoztató Főszabály: cél a profiltisztítás, ennek fényében

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére Az Országgyűlés a 2011. november 28-ai ülésnapján elfogadta a korhatár előtti öregségi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére

TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére TÁJÉKOZTATÓ az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött, öregségi típusú nyugellátásban részesülő személyek részére Az Országgyűlés a 2011. november 28-ai ülésnapján elfogadta a korhatár előtti öregségi

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 4. RÉSZ

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 4. RÉSZ Levélcím: 1068. Budapest, Benczúr u. 45. Tel.: 4612-464, Fax: 4612480. E-mail: autonom@t-online.hu Az Európai Szakszervezeti Szövetség /ETUC/ és a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége /ITUC/ tagja. TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a szolgálati nyugdíj megszűnéséről és a szolgálati járandóságról

TÁJÉKOZTATÓ. a szolgálati nyugdíj megszűnéséről és a szolgálati járandóságról TÁJÉKOZTATÓ a szolgálati nyugdíj megszűnéséről és a szolgálati járandóságról A 2011. évi CLXVII. törvény értelmében korhatár előtti öregségi nyugdíj 2011. december 31-ét követő kezdő naptól nem állapítható

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó A

T Á J É K O Z T A T Ó A T Á J É K O Z T A T Ó A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszűntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvényről (megjelent a Magyar Közlöny 148. számában) Az elfogadott

Részletesebben

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést.

[Az érintetteknek kérelmet benyújtani nem kell, a nyugdíjfolyósító szerv hivatalból jár el, de a továbbfolyósításról nem hoz külön döntést. TÁJÉKOZTATÓ az egészségkárosodáson alapuló nyugellátásban és egyéb nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülő személyek, valamint azok részére, akiknek az ügyében folyamatban van a hatósági eljárás Az

Részletesebben

(E törvény alkalmazásában:) 46. Biztosítással járó jogviszony:

(E törvény alkalmazásában:) 46. Biztosítással járó jogviszony: TÁJÉKOZTATÓ A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló T/4663. számú törvényjavaslatról A Törvényjavaslat jelentős változásokat

Részletesebben

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra

Az ellátás formái: rehabilitációs ellátás: rokkantsági ellátás: A rehabilitációs ellátás: rehabilitációs szolgáltatásokra Megváltozott munkaképességűek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. tv. (Megjelent a Magyar Közlöny 162. számában) 2011.

Részletesebben

1950.- - 1949. 2012.01.01-tol. Az ellátások megszüntetésére vonatkozó szabályok keresotevékenység folytatása esetén

1950.- - 1949. 2012.01.01-tol. Az ellátások megszüntetésére vonatkozó szabályok keresotevékenység folytatása esetén 2011.12.31-ig 1. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági II. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági III. csoportos rokkantsági, baleseti rokkantsági III. csoportos rokkantság, baleseti rokkantság

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Vác Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztálya 2600. Vác, Március 15. tér. 11. I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására Neve:... Születési

Részletesebben

. 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki

. 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki . 23. (1) Rokkantsági nyugdíjra az jogosult, aki a) egészségromlás, illetőleg testi vagy szellemi fogyatkozás következtében munkaképességét hatvanhét százalékban elvesztette és ebben az állapotában javulás

Részletesebben

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásai A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény rendelkezik az új ellátási formákról.

Részletesebben

A korhatár előtti nyugdíjak megszűnésének és korhatár előtti (szociális) ellátássá alakulásának jogi szabályozása

A korhatár előtti nyugdíjak megszűnésének és korhatár előtti (szociális) ellátássá alakulásának jogi szabályozása Melléklet: 1 db A korhatár előtti nyugdíjak megszűnésének és korhatár előtti (szociális) ellátássá alakulásának jogi szabályozása Meglehetősen kaotikus előélet után végre a kihirdetett jogszabályok tükrében

Részletesebben

Munka Törvénykönyve. szabályainak változása. 2012. január 1.

Munka Törvénykönyve. szabályainak változása. 2012. január 1. Munka Törvénykönyve szabályainak változása 2012. január 1. Fontosabb változások Kollektív szerződéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség Korlátozottan cselekvőképes munkavállaló foglalkoztatása Cselekvőképtelen

Részletesebben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben

A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítási és egyes szociális jogszabályok legfőbb változásai 2009-ben A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK

GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI törvényben (továbbiakban: Mmtv.), valamint a végrehajtása tárgyában kiadott,

Részletesebben

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény

A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai. Módszertani Intézmény A Budapest, III. ker. Szellő u. 9-11. Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény KÖZALKALMAZOTTI SZABÁLYZAT Amely létrejött egyrészről az Óvoda, Általános Iskola és Egységes

Részletesebben

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel,

ügyvezetésnek minősül vezető tisztségviselői Vezető tisztségviselő csak természetes személy lehet a társasággal, testületeivel, A gazdasági társaságokról szóló 2006. IV szerint nek minősül a társaság irányításával összefüggésben szükséges mindazon döntések meghozatala, amelyek vagy a társasági szerződés alapján nem tartoznak a

Részletesebben

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala

Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala Zsámbék Város Polgármesteri Hivatala 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Tel.: (36)-23-565-610, (36)-23-565-612 Fax: (36)-565-629 E-mail: hivatal@zsambek.hu Web: www.zsambek.hu 4. számú melléklet a 63/2006.

Részletesebben

KÉRELEM települési ápolási támogatás

KÉRELEM települési ápolási támogatás KÉRELEM települési ápolási támogatás 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 7/2015. (II. 27.) sz. rendelet 6. sz. melléklete 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3.

Részletesebben

Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről:

Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről: Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény fontosabb elemeiről: A jogszabály első szakasza 1. - 31. -ig az általános

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon

Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja a munkaerőpiacon PÁLYÁZAT Program neve: Támogatás szakmai iránya: Program kódja Megvalósítandó cél: Társadalmi Megújulás Operatív Program Esélyegyenlőségi célcsoportok a gazdaságban megváltozott munkaképességűek integrációja

Részletesebben

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk

A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk A világ, amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye, Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül. Aki gondolkodik, de nem tanul, nagy

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

Előterjesztés. az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról

Előterjesztés. az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról Előterjesztés az egyes pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 7/2009. (10. 30.) Ör. számú rendelet módosításáról ( Természetben nyújtott ellátások fejezet Tüzelő segély támogatási

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK ÉS KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA /MKKSZ KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI OSZT/ SZERVEZETI

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 3. RÉSZ

TÁJÉKOZTATÓ a társadalombiztosítással összefüggı törvények fıbb változásairól 3. RÉSZ Levélcím: 1068. Budapest, Benczúr u. 45. Tel.: 4612-464, Fax: 4612480. E-mail: autonom@t-online.hu Az Európai Szakszervezeti Szövetség /ETUC/ és a Nemzetközi Szakszervezetek Szövetsége /ITUC/ tagja TÁJÉKOZTATÓ

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. az özvegyi nyugdíj

TÁJÉKOZTATÓ. az özvegyi nyugdíj TÁJÉKOZTATÓ az özvegyi nyugdíj A hozzátartozói ellátások sajátossága, hogy a jogosultsági feltételeknek az elhunyt jogszerző és a nyugdíjigénylő részéről is teljesülniük kell. Özvegyi nyugdíj címén a jogosultat

Részletesebben

Orbán-levél: A hazugság ódája. Korózs Lajos Elnökségi tag

Orbán-levél: A hazugság ódája. Korózs Lajos Elnökségi tag Orbán-levél: A hazugság ódája Korózs Lajos Elnökségi tag Orbán garanciája semmit nem ér! A kormány 2012-re garantálja a nyugdíjak értékállóságát, továbbá azt is, hogy a gáz, a villany, a távfűtés, a víz

Részletesebben

Tájékoztató. 1 A jogszabály 2. -a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095

Tájékoztató. 1 A jogszabály 2. -a értelmében további jogosultsági feltétel: a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 Tájékoztató A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényben, valamint a végrehajtása tárgyában kiadott, a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:...

KÉRELEM. az ápolási díj megállapítására. 1.1.1. Neve:... 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1.1.1. Neve:... 1.1.2. Születési neve:... 1.1.3. Anyja neve:... 1.1.4. Születési hely, idő (év,

Részletesebben

K É R E L E M ápolási díj megállapításához

K É R E L E M ápolási díj megállapításához K É R E L E M ápolási díj megállapításához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési hely, év, hó, nap: Lakóhely: Tartózkodási hely:

Részletesebben

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009.

A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. A TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÉS EGYES SZOCIÁLIS JOGSZABÁLYOK LEGFŐBB VÁLTOZÁSAI 2009. I. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló törvény

Részletesebben

A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07.

A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07. A gazdasági társaságok vezető tisztségviselőinek jogviszonya, biztosítási és járulékfizetési kötelezettsége 2010.05.07. [Gt. 21., 22. (1)-(2) bekezdés, Tbj. 5. (1) bekezdés a) és g) pontja, Eho 3. (1)

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM az ápolási díj megállapítására sz. r. 11. -ához I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok KÉRELEM az ápolási díj megállapítására 1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:...

Részletesebben

2015. április 30-i rendes ülésére

2015. április 30-i rendes ülésére 31. napirendi pont Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 30-i rendes ülésére Tárgy: Az Esztári Ügyvédi Irodával kötött megbízási szerződés módosítása

Részletesebben

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához

Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához I. Alapadatok 1. számú melléklet a 138/2006. (VI. 29.) Korm. rendelethez Igényllap a távh- vagy gázártámogatás megállapításához 1. A kérelmez személyre vonatkozó személyi adatok: Neve:... Születési neve:...

Részletesebben

A munkaviszony létrejötte és megszűnése

A munkaviszony létrejötte és megszűnése A munkaviszony létrejötte és megszűnése a jó munkahely mindnyájunknak fontos a munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 www.tamop248.hu

Részletesebben

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE

Kórházi létesítmény gazdálkodás a MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE Kórházi létesítmény gazdálkodás a gyakorlatban MOLNÁR AT TILA ELNÖK EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI VEZETŐK EGYESÜLETE A Kórház (szakrendelő, orvosi rendelő) mint létesítmény Egészségügyi intézmény egy speciális

Részletesebben

EGVE régióülés 2013. március 07.(csütörtök) 10:00. Petz Aladár Kórház Győr

EGVE régióülés 2013. március 07.(csütörtök) 10:00. Petz Aladár Kórház Győr EGVE régióülés 2013. március 07.(csütörtök) 10:00. Petz Aladár Kórház Győr Házigazda köszöntője, az Intézmény bemutatása Előadó: Dr. Tamás László János főigazgató 10:00-10:15 A Munka Törvénykönyv változásai,

Részletesebben

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Foglalkoztatás- és szociálpolitika Foglalkoztatás- és szociálpolitika Munkanélküliség 2008/09 I. félév Dr. Teperics Károly egyetemi adjunktus E-mail: teperics@puma.unideb.hu Gazdaságilag aktív nem aktív népesség A gazdaságilag aktív népesség

Részletesebben

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/1. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A megfelelő tételekhez szükséges a KK 18., 23., 25., 27. és az MK 95. számú állásfoglalásainak ismerete. MUNKAJOG 1. A Munka

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 25/2000.(04.29.)sz. rendelete Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlésének 25/2000.(04.29.)sz. rendelete az önkormányzat pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásairól és gyermekvédelmi támogatásairól szóló, módosított 50/1999.(11.25.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 19-én megtartott soron kívüli üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. június 20-i

Részletesebben

T/4663. számú. törvényjavaslat. a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról

T/4663. számú. törvényjavaslat. a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/4663. számú törvényjavaslat a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról Előadó: dr. Réthelyi Miklós nemzeti

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók

Gazdaságfejlesztési Operatív Program. d) SZJA hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók Pályázat Program neve: Program kódja: Gazdaságfejlesztési Operatív Program GOP-2012-2.2.4 Támogatás szakmai iránya: Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahely teremtési képességének támogatása Megvalósítandó

Részletesebben

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén?

Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Mire számíthatunk munkaügyi ellenőrzés esetén? Az alábbi szakmai írásunkban megnézzük, hogy mire számítsunk abban az esetben, ha munkaügyi ellenőrzés lenne nálunk, illetve még az ellenőrzés előtt fel tudjunk

Részletesebben

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása

A szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2015. (II.18.) rendelet módosítása Az előterjesztés száma: 128/2015. A rendelet tervezet elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2015. június 24-én, 18-órakor megtartandó ülésére A szociális ellátások

Részletesebben

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata TAGOZATI ALAPSZABÁLY A Mérnöki Vállalkozások Tagozata, mint az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) társadalmi szervezet keretében megalakuló Tagozatot, az Alapítók az Alkotmány, a Polgári

Részletesebben

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról.

72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű Kft. javadalmazási szabályzatának módosításáról. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 72/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: A Jászdózsai Vízmű

Részletesebben

Községi Önkormányzat Kóspallag

Községi Önkormányzat Kóspallag Községi Önkormányzat Kóspallag J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóspallag Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 3-án (szerda) 12.00 órakor kezdődő RENDKÍVÜLI testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

Háttéranyagok ( sajtó )

Háttéranyagok ( sajtó ) Háttéranyagok ( sajtó ) I. Háttéranyag a VÉLEMÉNY AZ ÚJ ALAPTÖRVÉNYRŐL szóló részhez: Idézetek a jelenleg hatályos alkotmányból valamint a 2012-től hatályos alapokmányból. A Társadalombiztosítás fogalmának

Részletesebben

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására

KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata KÉRELEM az ápolási támogatás megállapítására 1. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1.1. Személyes adatok Neve:... Születési neve:... Anyja neve:... Születési

Részletesebben

A nyugdíjak összegének kiszámítása

A nyugdíjak összegének kiszámítása A nyugdíjak összegének kiszámítása A példák kitalált személyek nyugdíjügyei. A fiktív nyugdíjösszegek magasabbak, mint az átlagos nyugdíjösszeg amiatt, hogy illusztrálják a nyugdíj számításának folyamatában

Részletesebben

MSZOSZ KORENGEDMÉNY RENDSZERÉNEK ÁTALAKÍTÁSÁRA MEGFOGALMAZOTT SZAKMAI JAVASLATAI

MSZOSZ KORENGEDMÉNY RENDSZERÉNEK ÁTALAKÍTÁSÁRA MEGFOGALMAZOTT SZAKMAI JAVASLATAI AZ MSZOSZ KORENGEDMÉNY RENDSZERÉNEK ÁTALAKÍTÁSÁRA MEGFOGALMAZOTT SZAKMAI JAVASLATAI Budapest, 2012. október 18. 1 A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének javaslata a korengedmény rendszerének átalakítására:

Részletesebben

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához-

TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS KÉRELEM - Beteggondozási támogatás megállapításához- I. A gondozást végző személyre vonatkozó adatok Neve: Születési neve:. Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:. TAJ szám:..

Részletesebben

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az általa irányított energetikai társaságcsoport tagja a Vértesi Erőmű Zrt. Tájékoztatás a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi CXXII. törvény alapján a Vértesi Erőmű Zrt. vezető tisztségviselői, felügyelő bizottsági tagjai, továbbá

Részletesebben

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÖREGSÉGI NYUGDÍJ SZABÁLYAI

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÖREGSÉGI NYUGDÍJ SZABÁLYAI TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ÖREGSÉGI NYUGDÍJ SZABÁLYAI 1. Korhatár 2. Elırehozott öregségi nyugdíj, teljes összegő Elırehozott öregségi nyugdíj, csökkentett összegő Összeállította: Soósné Bölczy Brigitta 1 AZ

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.

Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04. Rákóczifalva Nagyközség Képviselő-testületének 19/2007.(VII. 25.) a 23/2007.(XI.28.) a 11/2008.(VI.27.) a 3/2009.(II. 13.) a 15/2009.(IX.04.) a 17/2009.(XI.27.) a 4/2010.(II. 12.) a 5/2011. (IV. 1.) a

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére

6. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére 6. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 29-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: A 2015. évi Munkaterv és jogalkotási program elfogadása A tárgykört

Részletesebben

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 27. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Martonvásár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 23-án megtartott rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v

Részletesebben

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MAGYAR KÖZTISZTVISELŐK, KÖZALKALMAZOTTAK és KÖZSZOLGÁLATI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE MUNKAÜGYI SZAKIGAZGATÁSBAN DOLGOZÓK ORSZÁGOS SZAKMAI TANÁCSA (MKKSZ MUNKAÜGYI OSZT) SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A

Részletesebben

A Keresőtevékenység korlátozása egyes társadalombiztosítási és szociális ellátás folyósítása mellett

A Keresőtevékenység korlátozása egyes társadalombiztosítási és szociális ellátás folyósítása mellett A Keresőtevékenység korlátozása egyes társadalombiztosítási és szociális ellátás folyósítása mellett Ez év elejétől nagyon sok korábbi társadalombiztosítási és szociális ellátás megszűnt vagy átalakult

Részletesebben

KÖZ-ÉRDEK. 2015. január 2. a Közúti Közlekedési Szakszervezet hírlevele ÖSSZEFOGÁS ERŐ VÉDETTSÉG TARTALOM:

KÖZ-ÉRDEK. 2015. január 2. a Közúti Közlekedési Szakszervezet hírlevele ÖSSZEFOGÁS ERŐ VÉDETTSÉG TARTALOM: 2015. január 2. Emberhez méltó jelent és biztos jövőt mindenkinek! KÖZ-ÉRDEK a Közúti Közlekedési Szakszervezet hírlevele ÖSSZEFOGÁS ERŐ VÉDETTSÉG TARTALOM: Közúti Közlekedési Szakszervezet H-1081 Budapest,

Részletesebben

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám

START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám Hírlevél - 2007/1. szám 2 Tisztelt Olvasó! KÖSZÖNTŐ Ön Magyarország első befektetési tőkegarancia termékeket kínáló pénzügyi szolgáltatójának, a Start Tőkegarancia Zrt-nek havi

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás.

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA. Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA Az időskorúak járadéka a megélhetést biztosító jövedelemmel nem rendelkező időskorú személyek részére nyújtott támogatás. Időskorúak járadékára jogosult az a személy, aki: a reá irányadó

Részletesebben

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március

Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2004. március Víziközmű Alágazati Párbeszéd Bizottság /VÁPB/ Szervezeti és Működési Szabályzata 2004. március 2 Bevezetés Jelen Szervezeti és Működési Szabályzat a vízi-közmű szolgáltatók, - munkáltatói és munkavállalói

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R T Ő L 4242. HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 2013.

Részletesebben

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete

Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete Kozármisleny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2005.(IX.13. ) Ök. számú rendelete a szociális igazgatásról és ellátásról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 12/2003.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. december 23. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

I. Saját jogon járó nemzeti helytállásért pótlék elismerése

I. Saját jogon járó nemzeti helytállásért pótlék elismerése I. Saját jogon járó nemzeti helytállásért pótlék elismerése Jogosultság Saját jogon pótlékra jogosult az a személy, aki a./- magyar állampolgár és állandó jelleggel Magyarországon tartózkodik, valamint

Részletesebben

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25.

MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK. Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK Dr. Fodor T. Gábor ügyvéd fodortgabor@fodortgabor.hu www.fodortgabor.hu Budapest, 2012. szeptember 25. A MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK AZ ÚJ MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVÉBEN A munkavállalók szociális

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01.

AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01. AZ EGÉSZSÉGKÁROSODÁS ALAPJÁN ELLÁTÁSBAN RÉSZESÜLŐK MUNKAVÁLLALÁSA 2014.01. Lehet-e, és ha igen, milyen keresettel rokkantsági, rehabilitációs ellátásban, illetve egészségkárosodása alapján más ellátásban

Részletesebben

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról

Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(...) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2013.(....) rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló 13/2013.(VI.27.) rendelete módosításáról Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Döntést hozza: Szociális Bizottság

Döntést hozza: Szociális Bizottság Lakásfenntartási támogatás Leírás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság Szervezeti és Működési Szabályzata 1.) A társaság neve, székhelye, jogállása 1.1.) A társaság neve: Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1.2.)

Részletesebben

Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013

Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013 Az egészségkárosodás alapján ellátásban részesülők munkavállalása 2013 Lehet-e, és ha igen, milyen keresettel rokkantsági, rehabilitációs ellátásban, illetve egészségkárosodása alapján más ellátásban részesülő

Részletesebben

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt

Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás. Készítette: Görgei Zsolt Kedvezmények a szociális hozzájárulási adó rendszerében Az egyszerűsített foglalkoztatás Készítette: Görgei Zsolt Vállalkozások besorolása 2 3 4 Adókedvezmények a szociális hozzájárulási adóból A megváltozott

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 4-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Nem költségvetési szervek támogatására pályázat Iktatószám 981/2014.

Részletesebben

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET ALAPSZABÁLY / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET 1. Az egyesület neve: Országos Humánmenedzsment Egyesület (a továbbiakban: Egyesület). 2. Az Egyesület országos

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ A SZEGEDI CSILLAG BIZTOS JÖVŐÉRT ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉRŐL 2007-2011

ÖSSZEFOGLALÓ A SZEGEDI CSILLAG BIZTOS JÖVŐÉRT ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉRŐL 2007-2011 ÖSSZEFOGLALÓ A SZEGEDI CSILLAG BIZTOS JÖVŐÉRT ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSÉRŐL 2007-2011 A Szegedi Fegyház és Börtön Szakszervezete által létrehozott alapítvány céljai, tevékenysége, működése, eredményei, tervei.

Részletesebben

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG

C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG C/3. MUNKAJOG ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI JOG TÉTELEK ÉS ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG MUNKAJOG A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.), a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi

Részletesebben

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok

Tax Intelligence. Kedves Ügyfelünk! Hírlevél 2013. január/nr. 2. TÉMA: Szociális hozzájárulási adókedvezmények 2013. ALCÍMEK: Általános szabályok ek 2013 ek 2013 Kedves Ügyfelünk! A munkahelyvédelmi akciótervben meghirdetett és 2013. január 1-én életbe lépett munkáltatói terhek csökkentési lehetőségeivel kibővültek a szociális hozzájárulási adóból

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. május 22-én megtartott rendkívüli ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 44-45. Száma: 1-64/2013. T Á R G Y S O R O Z A T 1. Előterjesztés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. 173/1/2014. Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. január 30 - án megtartott ülésről. Rendelet: 1/2014.(I. 30.) önkormányzati rendelet a települési

Részletesebben

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. 3. SZ. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Tiszagyendai Képviselő-testület 2011. január 28-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Jelen vannak: A mellékelt jelenléti ív alapján. Hajnal Istvánné alpolgármester:

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. január 26-i ülésére Tárgy: Előkészítette: Előkészítésben részt vesz: A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet módosítása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási

Részletesebben

*Bankszámla száma: - -

*Bankszámla száma: - - MB 04 02 A kérelmező neve: FORMANYOMTATVÁNY TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS IGÉNYLÉSÉHEZ A kérelmező születési neve: A kérelmező születési helye, ideje: A kérelmező anyja neve: A kérelmező családi állapota: A kérelmező

Részletesebben

JÖVEDELEMNYILATKOZAT

JÖVEDELEMNYILATKOZAT JÖVEDELEMNYILATKOZAT A Személyi adatok 1. Az ellátást igénylő neve: (Leánykori név: 2. Az ellátást igénylő bejelentett lakóhelyének címe: 3. Az ellátást igénylő tartózkodási helyének címe: 4. Ha az ellátást

Részletesebben

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1 1997. évi CLVI. törvény a közhasznú szervezetekről1 Az Országgyűlés a nem kormányzati és nem haszonelvű szervezetek hazai hagyományainak megőrzése, társadalmi szerepük növelése, közhasznú működésük és

Részletesebben

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a. SZÜLŐI SZERVEZET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2010. NOVEMBER 1 Általános rendelkezések Az Iskola Szülői Szervezete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. február 28. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28-án 8.30 órai

Részletesebben

KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására

KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására KÉRELEM 1 az ápolási díj megállapítására I. Az ápolást végző személyre vonatkozó adatok 1. Személyi adatok Neve: Születési neve: Anyja neve: Szül. hely, év, hó, nap: Lakcíme: Tartózkodási címe: TAJ száma:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése

JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT. Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. április 30 -ai ülése Szám: 6-4/2013. JEGYZŐKÖNYV MOLNÁRI HORVÁT NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. ÁPRILIS 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Határozatok sorszáma Kódja 11 G8 12 G 2 13 G 2 14 G 2 15 G 2 JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Mindkét esetben az árvaellátás életkorra tekintet nélkül a rokkantság tartamára jár.

Mindkét esetben az árvaellátás életkorra tekintet nélkül a rokkantság tartamára jár. Ki jogosult árvaellátásra? Árvaellátásra az a gyermek jogosult - ideértve a házasságban vagy az élettársi közösségben együtt élők egy háztartásban közösen nevelt, korábbi házasságból, élettársi együttélésből

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2

ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére. A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés típusa-2 ELŐTERJESZTÉS A KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 27-i ülésére A napirendet tárgyaló ülés dátuma: 2016. január 27. A napirendet tárgyaló ülés: Képviselő-testület Előterjesztő: Kmetty Károly polgármester

Részletesebben