Elıterjesztés Kerekes Pál címzetes egyetemi docensi kinevezéséhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elıterjesztés Kerekes Pál címzetes egyetemi docensi kinevezéséhez"

Átírás

1 Elıterjesztés Kerekes Pál címzetes egyetemi docensi kinevezéséhez Kerekes Pál 1951-ben Budapesten, a Józsefvárosban született. A Vörösmarty Gimnázium elvégzése után a Szombathelyi Tanárképzı Fıiskolán szerzett népmővelés-könyvtár szakos diplomát, majd az ELTE BTK-n informatikus könyvtáros oklevelet ban az Irodalomtudományi Doktori Iskola könyvtártudományi programja keretében, summa cum laude minısítéssel nyerte el PhD fokozatát, disszertációjának címe: A könyvtár és a digitális győjtemények helye, szerepe az elektronikus közszolgáltatások rendszerében; az e-közigazgatás elektronikus tájékoztató felületei. A rendszerváltás elıtt kulturális-mővészeti területen töltött be különféle munkaköröket tıl információmenedzsmenttel foglalkozó vállalkozásoknál dolgozott, köztük a Microsoft kiemelt partnereként ( ). A színre lépı és folyamatosan tért nyerı online-médiumok sajtófigyelési terminológiájának kidolgozásában vett részt szakmai publikációkkal, oktatási és konferenciaszervezési tevékenységgel. Az Igazságügyi Minisztérium internetes kommunikációjának egyik kidolgozója, az EU csatlakozás jogharmonizációjának hálózati konzulense ( ). Az elmúlt évtizedekben megalkotott informatikai jogszabályok parlamenti szakértıje (pl. NAVA törvény, hírközlési törvény, elektronikus kereskedelmet szabályozó törvény). Az elektronikus könyv globális térhódítása óta foglalkozik az e-book vizsgálatával könyvészeti szempontból. Kerekes Pál publikációjaként jelent meg a témát tárgyaló elsı hazai szakkönyv: Az elektronikus könyv. E-könyv, e-könyv-olvasó, e-könyv-kereskedelem. Azóta ez a mő tekinthetı a szakterület felsıoktatási tankönyvének ben adta ki a Kossuth az ismeretterjesztı változatot: E-book kalauz. Az elektronikus könyv kisenciklopédiája címmel. Gazdag publikációs hátterét (Könyv és Nevelés, Információs Társadalom, Tudományos és Mőszaki Tájékoztatás) jól kiegészíti Könyvkonnektor nevő e-könyvészeti szakportálja. Tudományos konferenciák elıadója hazai és nemzetközi

2 szinteken ben a frankfurti könyvkiállítás magyar pavilonjában mutatták be munkásságát, 2012-ben Belgrádban, 2013-ban Szarajevóban képviselte hazánkat könyvfesztiválokon óta önkéntesként folyamatosan oktat az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetében. Az elsı három évben az EU tájékoztatási tevékenységébe bevezetı kurzust tartotta, majd 2009-tıl E-könyvészet. Az e-book a digitális kultúrában címmel vezet foglalkozásokat, és minden félévben az informatikus könyvtáros BA és MA szakok külsıs záróvizsga bizottsági tagjaként segíti intézetünk munkáját ben, a Könyvtári Intézet felkérésére kidolgozta az e- könyvészet továbbképzési tananyagot, melyet sikeresen akkreditáltak és évente meghirdetnek. Kerekes Pál szakmai tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a nyomtatott mellett tért nyerı elektronikus könyv funkcionalitása az informatikai jellemzık mellett könyvtár- és információtudományi szempontból is világosan értelmezhetı, vizsgálható legyen. E-könyvészet kurzusa több évfolyam diákjai számára jelentette az elsı ismerkedés lehetıségét az e-bookkal, azzal a tartalmi és technikai eszközzel, amely jelenleg a bölcsészeti tudományok fiatal mővelıi érdeklıdésének egyik fı iránya. Budapest, április 24. Dr. Dezsı Tamás dékán

3 Dr. Kerekes Pál szakmai életrajza 1951-ben születtem Budapesten. A Vörösmarty Gimnázium elvégzése után a Szombathelyi Tanárképzı Fıiskolán szereztem népmővelés-könyvtár szakos diplomát. Az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén informatikus könyvtárosként diplomáztam ban az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának könyvtártudományi programján nyertem el a PhD fokozatot. A doktori disszertációm címe: A könyvtár és a digitális győjtemények helye, szerepe az elektronikus közszolgáltatások rendszerében; az e-közigazgatás elektronikus tájékoztató felületei. Az elsı diplomaszerzésem után, kulturális területen dolgoztam, az amatır mővészeti mozgalom szervezeteinél, majd a Népszínház titkáraként egy évtizeden át óta, az informatika kulturális területen való felhasználásának beindulását követve, a kialakuló digitális intézményrendszerben helyezkedtem el között a Microsoft kiemelt partnereként mőködtem kommunikációs területen. Külön megbízásokkal egészen 2011-ig folyamatosan külsıs tanácsadóként foglalkoztattak. Konzultánsként részt vettem az informatikai kulturális törvények elıkészítésben (NAVA törvény, elektronikus kereskedelem törvény, hírközlési törvény.) 1998-tól 2003-ig az Igazságügyi Minisztérium web-konzulenseként vezetıje voltam a minisztérium internetes aktivitásának megszervezésében, az EU-integráció elıkészítése online felületeinek kialakításában. Informatikai szakújságíróként és publicistaként 2000-tıl dolgozom a VGA Monitor, Prím Online, és IT-business szaklapoknál között a Bárka Színház felügyelı bizottságának és mővészeti tanácsadó testületének elnöke lehettem, társadalmi státuszban segítve az azóta egyetemi intézménnyé vált mővészeti intézményt. Az elektronikus könyv globális térhódítása óta foglalkozom az e-book tematikával könyvészeti szempontból. Hazánkban az elsı e-book témájú összefoglaló szakkönyvként jelent meg Az elektronikus könyv. E-könyv, e-könyv-olvasó, e-könyv-kereskedelem. címő szakmunkám. Azóta ez a publikáció jelenti a témakör oktatási, felsıoktatási tankönyvét. Ezt követıen adta ki a Kossuth Kiadó a téma népszerő ismertetését, E-book kalauz. Az elektronikus könyv kisenciklopédiája címmel. Az NKA támogatásával, az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézetének kiadásában 2013 októberében jelenik meg az aktualizált változat tanszéki oktatók bevonásával E-könyvészet. A digitális könyvkultúra alapvonásai címmel.

4 A könyvtáros és informatikai szakterületen az utóbbi években számos részterületi publikációt közöltem (Könyv és Nevelés, Információs Társadalom, Tudományos és Mőszaki tájékoztatás). Könyvkonnektor címő e-könyvészeti szakportálomon folyamatosan nyomon követem a szakterület fejlıdését, eseményeit tudományos, illetve oktatási szempontból. Tudományos konferenciák elıadójaként hazai és nemzetközi szinteken ismertettem a magyarországi e-könyv fejlıdés eseményeit, jelenségeit ben Frankfurtban, a nemzetközi könyvkiállítás magyar pavilonjában tartottam elıadást a magyar e-book tendenciákról ben Belgrádban, 2013-ban Szarajevóban adtam elı könyvtáros konferenciákon. Kidolgoztam a könyvtáros szakma részére az e-könyvészet továbbképzési tananyagot, ezt ben akkreditálták, azóta évente két továbbképzést is vezetek az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetében óta folyamatosan (minden félévben) önkéntesként oktatok az ELTE BTK Könyvtártudományi és Információtudományi Tanszékein. Az elsı három évben az Európai Unió tájékoztatási- és könyvtári tevékenységét bemutató kurzust vezettem, és jelenleg is tartom az Ekönyvészet. Az e-book a digitális kultúrában címő tantárgyat tıl külsı tagként veszek részt az informatikus könyvtáros szak záróvizsga bizottságaiban.

5 Válogatott publikációk Dr. Kerekes Pál I. Könyvek Kerekes Pál: Az elektronikus könyv e-book. e-könyv, e-könyv-olvasó, e-könyv-kereskedelem. Budapest, Ad Librum, old. Kerekes Pál: Az elektronikus könyv. Mit kell tudni az e-könyvrıl, az e-könyv-olvasóról? Az e- book a digitális kultúrában. [Elektronikus dok.] Budapest, Kossuth Kiadó, old. Kerekes Pál: e-book kalauz. Az elektronikus könyv kisenciklopédiája. Budapest, Kossuth Kiadó, old. Kerekes Pál: Könyvsokk. Feljegyzések a print és az elektronikus kiadványok közös történetének konfliktusairól. Budapest, Publio Kiadó, old. II. Könyvfejezetek Kerekes Pál: Kormányzati adatbázisok, elektronikus hivatalok tájékoztatási felületei, nemzeti hálózati nagyprojektek. In: Információból üzleti érték - az információbróker környezete és munkája. Szerk. Mikulás Gábor. Budapest, MIBE p. Kerekes Pál: E-könyvészet a könyvtárosképzésben. In: E-könyvek a könyvtárban. Válogatás az elmúlt öt év szakirodalmából ( ). Összeállította: Hegyközi Ilona, Tóth Máté. Budapest, Könyvtári Intézet, Elektronikus könyv: epub ISBN: III.Idegen nyelvő elektronikus kiadvány

6 Kerekes Pál: Self-publishing Creed. From Gutenberg to Google tenberg Galaxy. Publio, ISBN: IV. Tanulmányok folyóiratokban Kerekes Pál: Lenni vagy nem lenni? online. In: PR Herald. 5. évf sz p. Kerekes Pál: Nyomon a web-kopó. Sajtófigyelés az Interneten. In: PR Herald. 6. évf sz p. Kerekes Pál: Vízió vagy stratégia? Információs társadalom 1.0. In: VGA Monitor. 11. évf. 14. sz p. Kerekes Pál: Az e-public Relations formái, területei. In: Kommunikáció Menedzsment. 1. évf sz p. Kerekes Pál: A könyvtár és digitális győjtemények az elektronikus közszolgáltatások rendszerében: felvetések, vitapontok, programelvek In: Információs társadalom (9. évf.) 3. sz old. Elérhetıség: Kerekes Pál: Persze elektronikusan is! A könyv a digitális kultúrában. Információs Társadalom, (11. évf.) 1-4. sz old. Kerekes Pál: Polcunkon az e-könyv. Könyv és Nevelés, (13. évf.) 3. sz old. Kerekes Pál: Az elektronikus könyvek kölcsönzésének problémái: szövegbérlet-, textlízingkonstrukciók megjelenése. Tudományos és mőszaki tájékoztatás, (58. évf.) 5. sz old.

7 Kerekes Pál: E-könyvészet a könyvtárosképzésben. Tudományos és mőszaki tájékoztatás, (59. évf.) 9. sz old. A könyv és az e-könyv. Beszélgetés az e-bookról. Vár Ucca Mőhely, Veszprém (11. évf.) 2. sz old. Aaltonen, Mari - Mannonen, Petri - Nieminen, Saija - Nieminen, Marko: E-könyvolvasók az egyetemi könyvtárakban. Ref.: Kerekes Pál. Tudományos és mőszaki tájékoztatás, (59. évf.) 2. sz old. V. Doktori értekezés, Absztrakt Kerekes Pál: Az e-kormányzat, e-közigazgatás fejlıdése és jelenlegi helyzete Magyarországon; a könyvtár és a digitális győjtemények helye, szerepe az elektronikus közszolgáltatások rendszerében; az e-közigazgatás elektronikus tájékoztató felületei. Doktori disszertáció. Budapest, 2008, ELTE BTK. 150 p. Kerekes Pál: Magyar e-könyvek az e-könyvrıl. Az e-könyvkiadás nehézségei szerzıi, kiadói, és könyvtári szempontból. Kaposvár, Networkshop VI. Elektronikus könyvek Kerekes Pál: Könyvkonnektor blog bejegyzések. Smashwords Kiadás, ISBN Kerekes Pál: Akcióban az e-book. Kossuth, ISBN: Kerekes Pál: e-book jegyzetek Publio, ISBN: Kerekes Pál: Self-publishing hitvallás. Publio, ISBN:

8 VII. Elektronikus szakblog és informatikai szak publicisztika IT Business kiemelt szakpublicisztika (jelenleg 30 írásból álló sorozat) Könyvkonnektor kispublicisztika az e-könyvészet témakörébıl (jelenleg 243 írásból álló sorozat) Könyvtári Intézet kiadásában: E-könyves infótár. Válogatott hírek, információk az e-könyvek világáról (jelenleg kilenc írásból álló sorozat) VIII. Konferencia elıadások, képzések (Magyarország) Az e-közigazgatás és a könyvtári lehetıségek. Nemzetközi példák, EU-projektek, hazai lehetıségek. Szegedi Egyetem könyvtárszakos hallgatóinak vendégelıadás. Szeged, S ki viszi át a könyvet a túlsó partra? Országos Széchenyi Könyvtár K2 konferencia, november E-könyvek és szövegkészlet. Internet-Fieszta. Elıadás a Szabó Ervin Könyvtár Ugocsa utcai fiókjában március Magyar e-könyvek az e-könyvrıl. Az e-könyvkiadás nehézségei szerzıi, kiadói, és könyvtári szempontból. Kaposvár, Networkshop április Illusztrációk, címlapok az e-bookban. A vonal üzenete. A képi ábrázolás szerepe az olvasáskultúra fejlesztésben. Szegedi Egyetem Konferencia, 2011, november Az e-könyv meghatározása, megjelenési formái, könyvtári és kereskedelmi lelıhelyei. Bemutató konzultációs foglalkozás a Szent István Egyetem könyvtárszakos évfolyamai részére. Jászberény, április

9 Az e-könyv és az e-könyv-kereskedelem. II. Rákóczi Ferenc Fıiskola vendégelıadás a tanári kar és a hallgatók részére. Beregszász, 2012, április Az e-bibliofília születése, jelenségei. Tevan-Alapítvány és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság szervezésében tartott konferencia, Gödöllı, december Az e-könyv tartalmi és technikai megközelítésben. Képzık képzése. ELTE TTK által szervezett továbbképzés (NKA és EU alapok támogatásával) középiskolai természettudományi tanárok részére március Akkreditált könyvtári továbbképzés diplomás könyvtárosok részére. E-könyvészet, e-book jelenség december, április. IX. Külföldi konferencia elıadások, képzések Az e-book kalauz bemutatója, és vitaindító az e-könyvrıl. Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár, magyar pavilon október E-knyiga. Prezentáció a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásáron. Díszvendég Magyarország program keretében október (angol nyelven) Dilema e-csitanja. Szláv könyvtárosok nemzetközi konferenciája. E-knjige, e-biblioteke i e- korisnici szekció. The e-book business situation in Hungary április (angol nyelven)

KISZL PÉTER szakmai önéletrajza

KISZL PÉTER szakmai önéletrajza KISZL PÉTER szakmai önéletrajza Kutatási területek: üzleti információ és a könyvtárak, céginformációs rendszerek, szervezeti információgazdálkodás, információ- és tudásmenedzsment, vállalkozói kompetenciák

Részletesebben

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ BUDA MARIANN SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS mentálhigiénikus 1995 KLTE kutató-fejlesztı szakpedagógus 1987 KLTE matematikus és matematika szakos 1979 KLTE középiskolai tanár II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG

Részletesebben

D R. F A R K A S A N D R Á S

D R. F A R K A S A N D R Á S D R. F A R K A S A N D R Á S E G Y E T E M I D O C E N S SZEMÉLYI ADATOK ISKOLÁK MUNKAHELYEK Születési dátum: 1966.05.01 Születési hely: Zalaegerszeg Családi állapot: nıs [1985-1989] Berzsenyi Dániel Fıiskola

Részletesebben

Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:

Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: TANEGYSÉGLISTA (BA) INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPSZAK 017-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat

Részletesebben

2019-től nappali tagozatra felvett hallgatóknak

2019-től nappali tagozatra felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: EF= egyéni felkészülés D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv =

Részletesebben

2019-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak

2019-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv

Részletesebben

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely M E G H Í V Ó A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE 2. 2009. november 5-6. Szombathely A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT MŐVÉSZETI, NEVELÉS- ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR TANÍTÓKÉPZİ INTÉZETE AZ

Részletesebben

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012

EMÖT Pontrendszer magyarországi PhD-hoz 2011/2012 A Magyar Köztársaság Nemzeti Erıforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet által magyarországi felsıoktatási nappali tagozatos képzésre jelentkezett és a felsıoktatási intézmény rangsorolása alapján a költségtérítéses

Részletesebben

A Debreceni Egyetem tudományos diákkörei

A Debreceni Egyetem tudományos diákkörei A Debreceni Egyetem tudományos diákkörei Dr. Varga Zsolt tudományos igazgató. szeptember. TÁMOP-../B-/-- projekt nyitórendezvény Mi is a tudományos diákkör? Ftv.. (): A tudományos diákkör a kötelezı tananyaggal

Részletesebben

N É M E T H N É D R. T Ö M İ Z S U Z S A N N A

N É M E T H N É D R. T Ö M İ Z S U Z S A N N A N É M E T H N É D R. T Ö M İ Z S U Z S A N N A SZEMÉLYI ADATOK Családi állapot: házas Születési dátum: 1955.03.11. Születési hely: Szombathely ISKOLÁK 1961-1969 Általános Iskola Gencsapáti 1969-1973 Entzbrúder

Részletesebben

Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése:

Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megnevezése: TANEGYSÉGLISTA (BA) INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPSZAK 019-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés D = dolgozat G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat

Részletesebben

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév

Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program 2012/2013. II. félév Tantárgy megnevezése Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

Vezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése

Vezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése Dr. Ács Pongrác Vezetıi elképzelések, vezetıi program és a motiváció ismertetése Vezérfonalam: SZEMÉLYES ÉRINTETTSÉG és EGYÜTTMŐKÖDÉS 14 éve életem szerves része az INTÉZET, illetve annak jogelıdje a Janus

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan

Részletesebben

2017-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak

2017-től levelező tagozatra felvett hallgatóknak TANEGYSÉGLISTA (MA) Jelek, rövidítések: D = dolgozat EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz = szigorlat V = vizsga Z = szakzáróvizsga kon = konzultáció k = kötelező tanegység kv

Részletesebben

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA

9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA 9/2. SZ. MELLÉKLET A BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR KARI SAJÁTOSSÁGOKAT TARTALMAZÓ KARI SZABÁLYZATA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A SZABÁLYZAT HATÁLYA 1. A Szabályzat hatálya kiterjed a Bölcsészettudományi Karon a

Részletesebben

1125 Budapest Kikelet u.57. Telefonszám(ok) 0613382156/132 Mobil Fax(ok) 0613382156/144

1125 Budapest Kikelet u.57. Telefonszám(ok) 0613382156/132 Mobil Fax(ok) 0613382156/144 Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév (nevek) / Utónév (nevek) Cím(ek) 1125 Budapest Kikelet u.57. Telefonszám(ok) 0613382156/132 Mobil Fax(ok) 0613382156/144 E-mail(ek) hock.zsuzsa@fppti.hu Állampolgárság

Részletesebben

Buda András szakmai életrajza

Buda András szakmai életrajza Buda András szakmai életrajza Tudományos fokozat 2001 PhD nevelés és sporttudomány; száma:100/2001 Szakterület didaktika, e-learning, tanárképzés Munkahely Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományok Intézete

Részletesebben

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 1 Gyakorlat: 1 Összesen 2

Tantárgyi program. Kontaktórák száma: Elmélet: 1 Gyakorlat: 1 Összesen 2 Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Fıiskolai Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Prezentációs

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak

Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak 2019-től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz =

Részletesebben

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok

2013. évi határozatok. A február 6-i szenátusi ülésen hozott Határozatok 2013. évi határozatok A 2013. február 6-i SZE 1177/3.2/2013.(II.6.) határozat: Honlapszerkesztı Bizottság létrehozása SZE 1178/3.3/2013.(II.6.) határozat: A KJF hallgatói által fizetendı díjakról és térítésekrıl

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Történelem szakos középiskolai tanár 1999 PPKE Német nyelv és irodalom szakos 1999 PPKE középiskolai tanár II. OKTATÁSI

Részletesebben

feladat felelős beszámoló

feladat felelős beszámoló Beszámoló a 2015/16-os tanév feladatainak teljesítéséről a Turizmus és Földrajztudományi Intézetben I. Oktatás, kutatás, képzés feladat beszámoló 1. A beiskolázási rendszer fejlesztése, a képzés népszerűsítése

Részletesebben

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai

A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József Alapítvány 2007. évi ösztöndíjasai A Szegedi Tudományegyetem Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványa 2001. január 2- án jött létre, és eddig 4 millió forint

Részletesebben

Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak

Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak Társadalomismeret képzési ág (BA) Informatikus könyvtáros alapszak 2017-től nappali tagozatra fölvett hallgatóknak 1 Jelek, rövidítések: EF = egyéni felkészülés G = gyakorlati jegy K = kollokvium Sz =

Részletesebben

A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre.

A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre. TÖRÖK GYULA logopédia szakos tanár A képzés során Montágh testületi szakértőként, oktatókén és trénerként működik közre. 1976 óta foglalkozom kommunikációval, ezen belül különböző technikák oktatásával,

Részletesebben

Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések

Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések Kórházi Gyógyszerészek XIX. Kongresszusa Tapolca 2013. október 18-20. Társasági kitüntetések 1. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet elıterjesztésében, az MGYT jóváhagyásával

Részletesebben

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ

DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. SZATHMÁRI JUDIT SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Dr. Szathmári Judit Születési hely, idı: Karcag, 1973. szeptember 15. Munkahely címe: Eszterházy Károly Fıiskola, Amerikanisztika Tanszék, 3300

Részletesebben

Tantárgyi program 2010/2011. II. félév

Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2010/2011. II. félév Prezentációs és íráskészségfejlesztés

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:

Részletesebben

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok:

Tanulmányok, végzettségek: Tanulmányok: ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok: Név: Lengyelné Dr. Szilágyi Szilvia Születési hely és idő: Sárospatak, 1976. május 03. Jelenlegi munkahely: Miskolci Egyetem, Gépészmérnöki és Informatikai Kar, Analízis Tanszék

Részletesebben

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc

Országos Múzeumandragógiai Konferencia Május Széphalom. Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc Országos Múzeumandragógiai Konferencia 2009. Május 11-12. Széphalom Elıadások a szekciókban / idıtartam: 10 perc 1. Szabó József Egyetemi adjunktus Debreceni Egyetem Debrecen A múzeumok új kihívása: a

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK. SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPESTI MŰSZAKI és GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Természettudományi Kar KOGNITÍV TUDOMÁNYI TANSZÉK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST 2010 T A R T A L O M 1. A Tanszék neve 3. o. 2. A Tanszék címe

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT

Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT Szent István Egyetem, Gödöllı KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI SZABÁLYZAT A doktori iskola (DI) minıségbiztosítási tevékenységét a SZIE Doktori és Habilitációs Tanácsa által kidolgozott

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor

Oktatói önéletrajz Bozóki Sándor egyetemi docens Közgazdaságtudományi Kar Operációkutatás és Aktuáriustudományok Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2003 ELTE-TTK, matematika tanár 1996-2001 ELTE-TTK, alkalmazott matematikus

Részletesebben

Gazdaság, regionalitás és társadalom az integrálódó Közép-Európában

Gazdaság, regionalitás és társadalom az integrálódó Közép-Európában Gazdaság, regionalitás és társadalom az integrálódó Közép-Európában Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Alapítva: 2003 Iskolavezetı: Prof. Dr. Rechnitzer János egyetemi

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

Összefoglaló - Jármőipari biztonságtechnikai szakmai nap

Összefoglaló - Jármőipari biztonságtechnikai szakmai nap Összefoglaló - Jármőipari biztonságtechnikai szakmai nap 2010 október 26. kedd 09:30 INNONET elıadóterme - 9027 Gyır, Gesztenyefa u. 4. 09:30 09:35 Köszöntı Kabács Zoltán NYDRFÜ által felkért külsı szakértı

Részletesebben

Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Gépészmérnöki BSc alapszak Kötelezı tantárgy TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények 2014/2015/1 Környezetvédelmi irányítási

Részletesebben

H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I

H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I B U D A P E S T FİVÁROS ÖNKORMÁNYZATA H U M Á N V Á R O S P O L I T I K A I FİPOLGÁRMESTER-HELYETTES Szám: 14/943/10/2009 Egyeztetésre megküldve a Fıvárosi Közgyőlés állandó bizottságai és tanácsnokai

Részletesebben

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN

HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár és Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány határon túlra irányuló tevékenysége HÁROM HATÁR ÖLELÉSÉBEN I. KEUR 1. KEUR 2.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business alapjai. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak, Vállalkozásszervező Szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz LEVELEZŐ KÉPZÉS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és

Részletesebben

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN

SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN SZAKSZOLGÁLATOK, UTAZÓ TANÁRI HÁLÓZAT MŐKÖDÉSE A KAPOSVÁRI KISTÉRSÉGBEN Táskai Erzsébet 2010 KISKÖRÖS A Bárczi Gusztáv Módszertani Központ szervezeti felépítése Önálló intézményegységek Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem

Péterfi Gábor. Bölcsészettudományi Kar, Politikaelmélet speciális képzés József Attila Tudományegyetem Péterfi Gábor MUNKAHELYEK 2013 - Evangélikus Pedagógiai Intézet, történelem tantárgygondozó 2000 - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, középiskolai tanár, tanított szaktárgyak:

Részletesebben

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program Képzési program A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A 2016 szeptemberében tanulmányaikat megkezdő doktoranduszoknak a képzés négy évében, 8

Részletesebben

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza

dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza dr. Rónay Zoltán szakmai önéletrajza Személyi adatok: Születési hely idő: Budapest, 1976. május 9. Szülők: dr. Rónay Zoltán ügyvéd (a Bács-Kiskun Megyei Ügyvédi Kamara tagja), néhai Szántó Judit, újságíró.

Részletesebben

2. számú melléklet BESZÁMOLÓ A SZTE JGYTFK GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRİL A 2006/2007-ES TANÉVBEN

2. számú melléklet BESZÁMOLÓ A SZTE JGYTFK GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRİL A 2006/2007-ES TANÉVBEN . számú melléklet BESZÁMOLÓ A SZTE JGYTFK GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETI ISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRİL A 006/007-ES TANÉVBEN KÖNYVTÁRPEDAGÓGIA A könyvár az iskolai IKT-val támogatott szakórák

Részletesebben

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó

Részletesebben

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével.

A barlangrajztól az internetig címmel médiatörténeti áttekintést adott egy 12 részes tévé sorozatban vendégelőadók segítségével. TÓTH TAMÁS ANTAL szerkesztő A képzés során trénerként működik közre. Végzettsége Szent István Egyetem Jászberényi Kar andragógia szak A sajtó különböző területein szerezett tapasztalatot, nyomtatott, írott

Részletesebben

Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12.

Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12. Országos Múzeumandragógiai Konferencia szekcióinak beosztása és programjai Helyszín: Széphalom, A Magyar Nyelv Múzeuma, 2009. Május 12. Kedd 9:00-10:30 Elıadások az I. és II. szekcióban 10:30-11:00 Szünet-konferencia

Részletesebben

Digitális Tananyag Minősítő Bizottság (DTMB) 2005. október 2006. december 31.

Digitális Tananyag Minősítő Bizottság (DTMB) 2005. október 2006. december 31. Digitális Tananyag Minősítő Bizottság (DTMB) 2005. október 2006. december 31. Előzmények, a bizottság megalakulása A tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről

Részletesebben

SZEMÉLYES ADATOK. jvasarhelyi@foek.hu MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z

SZEMÉLYES ADATOK. jvasarhelyi@foek.hu MUNKAHELYEK Ö N É L E T R A J Z Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Név VÁSÁRHELYI JUDIT Cím 8294 KAPOLCS, KOSSUTH U. 94. Telefon 87/437-012 30/325-3040 Fax E-mail jvasarhelyi@foek.hu Állampolgárság magyar Születési idı 1944. június

Részletesebben

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú

RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK. Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú Felsıoktatás-pedagógia és felsıoktatás-menedzsment témájú RÉSZISMERETI KÉPZÉSEK Tájékoztató a ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar neveléstudományi MA szak felsıoktatás-pedagógia szakirányán induló Felsıoktatás-pedagógia,

Részletesebben

Minőségfejlesztési program 2013/14

Minőségfejlesztési program 2013/14 Minőségpolitika, stratégia és eljárások 1 A kari minőségpolitika aktualizálása Minőségcélok kitűzése és 2 A kari minőségfejlesztési bizottság munkájának 3 Az intézetek, tanszékek minőségbiztosítási tevékenységének

Részletesebben

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Eötvös Loránd Tudományegyetem. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet 1 / 5 2017. 07. 14. 8:08 Eötvös Loránd Tudományegyetem a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. E-business. tanulmányokhoz II. évfolyam Gazdaságinformatikus Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ E-business tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: E-business Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT

A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT A 2011. MÁRCIUS 9-I SZENÁTUSI ÜLÉSEN HOZOTT HATÁROZATOK SZE 1014/3.2/2011.(III.09.) határozat: A Kodolányi János Fıiskola Hallgatói Önkormányzat Szervezeti és Mőködési Szabályzat módosításának elfogadása

Részletesebben

A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma

A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma A konstrukció támogatásával hazai és nemzetközi szakfolyóiratokban megjelent cikkek száma Egyéni szakmai beszámoló Folyóiratcikkek és táblázat egyeztetése, esetleges módosítása Mertinger Valéria Szakfolyóiratban

Részletesebben

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő

Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő Negyedszázados múlt, tudatos jelen, fenntartható jövő és a TDK mozgalom Kósi Kálmán Környezetirányítási szakértő akkreditálás 2001. december (indítás 2002) A szak indítását elsősorban a gazdálkodói és

Részletesebben

Tantárgyi program 2011/2012. I. félév

Tantárgyi program 2011/2012. I. félév Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2011/2012. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ MEDVE ANNA SZEMÉLYI ADATOK Név: Születési hely: Pécs Dr. Medve Anna Születési idő: 1953. március 7. Beosztás: egyetemi docens, szeminárium-vezető (Általános Nyelvészeti és Anyanyelvi

Részletesebben

2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét. 6. hét. 7. hét. Regisztrációs hét

2. hét. 3. hét. 4. hét. 5. hét. 6. hét. 7. hét. Regisztrációs hét Budapesti Gazdasági Fıiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erıforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2012/2013. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:

Részletesebben

Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba

Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba Digitális kultúra, avagy hová lett az informatika az új NAT-ban? Farkas Csaba farkas.csaba@uni-eszterhazy.hu Áttekintés A digitális átalakulás nem választás kérdése: olyan elkerülhetetlen jelenség, amelyre

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a 2016-os évre Tartalom A PÁLYÁZAT CÉLJA... 2 PÁLYÁZATI FELTÉTELEK... 2 IDŐPONT, IDŐTARTAM... 2 A PÁLYÁZATI ELJÁRÁS... 2 AZ ÖSZTÖNDÍJ MÉRTÉKE... 4 PÁLYÁZAT

Részletesebben

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR GYÜJTŐKÖRI SZABÁLYZATA

SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR GYÜJTŐKÖRI SZABÁLYZATA SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR GYÜJTŐKÖRI SZABÁLYZATA 1. sz. melléklet -2013- Bevezetés A gyűjtés szakterületi-tartalmi körét a Könyvtár feladataiból adódó követelmények, illetve az 1997. évi

Részletesebben

A BMF RKK január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai

A BMF RKK január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai A BMF RKK 2004. január 20-án megtartott Kari Tanács ülésének napirendjei és határozatai 1. A kar aktuális helyzete Elıterjesztı: Dr. Erdélyi József 2. Félévindítás tudnivalói, választható tárgyak 3. Minıségirányítási

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása:

TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása: TÁJÉKOZTATÁS A DOKTORI KÉPZÉSRŐL (a 2012. évről) Egyetemünkön működő doktori iskolák tudományágak szerinti felsorolása: Építőmérnöki Kar Építőmérnöki és földtudományok Gépészmérnöki Kar Gépészeti tudományok

Részletesebben

MultiMédia az oktatásban Zsigmond Király Fıiskola Budapest, 2008. szeptember 25 26.

MultiMédia az oktatásban Zsigmond Király Fıiskola Budapest, 2008. szeptember 25 26. BUSZNYÁK JÁNOS Új Kommunikációs és Információs Technológiák az Oktatásban / a történet folytatódik / Pannon Egyetem Georgikon Kar bjs@georgikon.hu Absztrakt Napjaink és a közelmúlt érdekes kérdése a címben

Részletesebben

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach. Megnyit. MI Almanach projektismertetı rendezvény április 29., BME, I. ép., IB.017., 9h-12h.

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach. Megnyit. MI Almanach projektismertetı rendezvény április 29., BME, I. ép., IB.017., 9h-12h. Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Megnyit itó - Célkitőzések 1 Elızetes program I. Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach: a projekt és a résztvevık 9.00-9.10 Megnyitó. A projekt

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV március i módosítással

DEBRECENI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV március i módosítással DEBRECENI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA MINİSÉGBIZTOSÍTÁSI TERV 2009. március 2011.06.25-i módosítással I. A Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Doktori Iskola minıségbiztosításának alapelvei

Részletesebben

feladat felelős határidő

feladat felelős határidő A Turizmus és Földrajztudományi Intézet Minőségfejlesztési terve a 2016/2017-es tanévre I. Oktatás, kutatás, képzés feladat határidő 1. A beiskolázási rendszer fejlesztése, a képzés népszerűsítése (pl.

Részletesebben

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga A doktori képzés során, a negyedik félév végén, a képzés képzési és kutatási szakaszának lezárásaként és a kutatási és disszertációs

Részletesebben

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai

Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Az UNICEF Gyerekbarát Település Értékelő Bizottságának tagjai Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója Több mint húsz éve foglalkozik kommunikációval hazai és nemzetközi

Részletesebben

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg?

Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében. Mit ér az irodalom, ha magyar és oroszul szólal meg? Orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak 2013 elsı félévében 2013 elsı felében folytatódtak az ingyenes orosz nyelvtanfolyamok középiskolásoknak az ELTE Ruszisztikai Központjában. 2013 januári metodikai

Részletesebben

A tudományos napokat elindító Heszky László 70. születésnapjára. A p pl ic. Androgenesis Generation Tissue F7 (n, 2n) Gen

A tudományos napokat elindító Heszky László 70. születésnapjára. A p pl ic. Androgenesis Generation Tissue F7 (n, 2n) Gen A tudományos napokat elindító Heszky László 70. születésnapjára Androgenesis Generation Tissue F7 (n, 2n) In vitro culture Gen A p pl ic Kiss Erzsébet Pauk János Növénynemesítési tudományos napok 93 új

Részletesebben

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre.

KARUCZKA PÉTER. szerkesztőség vezető, újságíró, Közszolgálati Kommunikáció Képzés-fejlesztési Program. A képzés során MTI s oktatóként működik közre. KARUCZKA PÉTER szerkesztőség vezető, újságíró, A képzés során MTI s oktatóként működik közre. Pályám itt, az MTI-ben indult, a gazdasági rovat újságírójaként 1996-ban. Voltam parlamenti tudósító, szerkesztő,

Részletesebben

Felügyelı Bizottsági tagok választása és díjazásuk megállapítása

Felügyelı Bizottsági tagok választása és díjazásuk megállapítása Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Mőködı Részvénytársaság Elıterjesztés és határozati javaslatok a Magyar Telekom Nyrt. közgyőlése részére Tárgy: Felügyelı Bizottsági tagok választása és díjazásuk

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz III. évfolyam Pénzügy-Számvitel szak, Számvitel szakirány Gazdálkodás és Menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2016/2017 tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy

Részletesebben

Vajdasági Vállalkozói Projekt

Vajdasági Vállalkozói Projekt Vajdasági Vállalkozói Projekt (KKC 2008 V 080868) Elıadó: Tardos János Program igazgató Hogyan leszünk a délkelet-európai térség gazdaságfejlesztési motorja REevolutio konferencia - 2009. Október 20. Szeged

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. megnevezés évszám kibocsátó intézmény Mővelıdési menedzser 2003 Debreceni Egyetem Jogász 2004 Debreceni Egyetem

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. megnevezés évszám kibocsátó intézmény Mővelıdési menedzser 2003 Debreceni Egyetem Jogász 2004 Debreceni Egyetem SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ DR. TAKÁCS-MIKLÓSI MÁRTA I. KÉPZETTSÉG, KÉPESÍTÉS megnevezés évszám kibocsátó intézmény Mővelıdési menedzser 2003 Debreceni Egyetem Jogász 2004 Debreceni Egyetem II. OKTATÁSI TEVÉKENYSÉG

Részletesebben

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel: cím: Tudományos minősítés: -

Dr. Klein Tamás SZAKMAI ÉLETRAJZ. tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba. Tel:  cím: Tudományos minősítés: - SZAKMAI ÉLETRAJZ Dr. Klein Tamás tanársegéd Szoba: épület, T/21. szoba Tel: Email cím: klein.tamas@kre.hu Tudományos minősítés: - Felsőfokú tanulmányok és végzettség: 2004 2010 Eötvös Loránd Tudományegyetem,

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babes Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Történelem és Filozófia Kar 1.3 Intézet Magyar Történeti Intézet 1.4 Szakterület

Részletesebben

Rendezvény archívum 2001

Rendezvény archívum 2001 Január 2001. január 9. A NEKTÁR Alkalmazói Tanácsának 2001. január 15. AMICUS-bemutató 20001. január 18. A Könyvtári és Szakirodalmi Tájékoztatási Szabványosítási Bizottság 2001. január 23. A Magyar Tudományos

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Farkas Judit I. Személyi adatok Név: Farkas Judit Születési hely, idő:, 1979. 04. 01. Anyja neve: Mohai Margit Judit Személyi igazolvány száma: 335364SA Munkahely: MTA Nyelvtudományi

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK TANULMÁNYOK MUNKEHELY, BEOSZTÁS. Születési idı: Családi státus: férjezett, három gyerek

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK TANULMÁNYOK MUNKEHELY, BEOSZTÁS. Születési idı: Családi státus: férjezett, három gyerek SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ SZEMÉLYES ADATOK Születési idı: 1973. 06. 26. Családi státus: férjezett, három gyerek Elérhetıség Munkahely: Debreceni Egyetem, Pszichológiai Intézet, Pedagógiai Pszichológia Tanszék,

Részletesebben

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke Könyv, könyvfejezet, országos szaklapban megjelent tanulmány: - A közigazgatási jog kodifikációja. Stabil kormányzás, változó közigazgatás. Dialóg Campus Kiadó, Bp-Pécs,

Részletesebben

INDÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK. A képzés helye

INDÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK. A képzés helye INDÍTÁSI ENGEDÉLYT KAPOTT KÖNYVTÁRI KÉPZÉSI PROGRAMOK A képzés neve, engedélyének érvényessége A képzés óraszáma Iskolai végzettség A képzés indítója A képzés helye Másutt indít-e képzést A képzés díja

Részletesebben

NYÍLT HOZZÁFÉRÉS ÉS INTÉZMÉNYI

NYÍLT HOZZÁFÉRÉS ÉS INTÉZMÉNYI NYÍLT HOZZÁFÉRÉS ÉS INTÉZMÉNYI REPOZITÓRIUMOK: ELEKTRONIKUS TARTALOMSZOLGÁLTATÁS FELSİOKTATÁSI KÖRNYEZETBEN Karácsony Gyöngyi Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár Áttekintés Felsıoktatási környezet

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsıoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Földrajz Kar 1.3 Intézet Társadalomföldrajz és Turizmus Intézet 1.4 Szakterület Kommunikációtudomány

Részletesebben

INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPKÉPZÉSI (BA) SZAK

INFORMATIKUS KÖNYVTÁROS ALAPKÉPZÉSI (BA) SZAK INFORMATIUS ÖNYVTÁROS ALAPÉPZÉSI (BA) SZA A szak megnevezése: informatikus könyvtáros Az oklevélben szereplő szakképesítés megnevezése : informatikus könyvtáros Végzettségi szint: alapfokozat (Bachelor,

Részletesebben

EU szabályozási környezet

EU szabályozási környezet PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 III. évfolyam GM szak/vállszerv. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ EU szabályozási környezet 2011/2012. I. félév 1 Budapesti

Részletesebben

9. évfolyam 1. szám február 10.

9. évfolyam 1. szám február 10. 9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos

Részletesebben

A minőségügyi oktatás helyzete a SZIE Gépészmérnöki Karán

A minőségügyi oktatás helyzete a SZIE Gépészmérnöki Karán A minőségügyi oktatás helyzete a SZIE Gépészmérnöki Karán Dr. Husti István egyetemi tanár, tanszékvezető MÚLT Az 1990 es évekeleje: EFAPTEM nemzetközioktatásfejlesztésiprojekt Cél: közösképzésitematikakidolgozásaaz

Részletesebben