W W W. E V E R N E S S. H U

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "W W W. E V E R N E S S. H U"

Átírás

1

2 verness Fesztivál, alatonakarattya Lassan két éve már annak, hogy megálmodtunk egy olyan fesztivált, ahol a mozgás, az előadások és a beszélgetések, az önmeghaladás, az emberi kapcsolatok és az egészséges életvitel áll a középpontban és a zenei paletta is ezzel a szemlélettel van összhangban. Ahol az emberek - legyen szó akár híres zenészről, művészről, szellemi vezetőről találkozhatnak és kapcsolódhatnak egymással. Ahol felszabadultan önmaguk lehetnek, olyat, ahonnan harmóniában, kipihenten, tettre készen mennek haza az emberek.

3 verness Márka s közösség Volt rá igény. Megcsináltuk. Szerették. Második évben háromszor annyian látogattak el a Balaton partjára, mint először. Idén, 2015-ben már embert várunk. Mára az Everness márka és közösség névhez olyan fogalmak társulnak, mint tudatosság, szabadság, jelenlét, kikapcsolás, nyugalom, közösség, szeretet, fejlődés, béke, együttlét, fenntarthatóság. Az ötnapos nyári rendezvény mellett egyre több kisebb-nagyobb eseményt kívánunk megvalósítani, melyekkel egész éven át fenntarthatóvá válik az Everness-életérzés, így még nagyobb teret adunk előadóinknak a megjelenésre. Idén már három meghatározó rendezvényt szervezünk, terveink között szerepel havi rendszerességgel egy vagy két kisebb esemény, köztük klubestek és kerekasztalbeszélgetések.

4 verness Márka s közösség Az Everness jelenleg egyediséget képvisel a magyar piacon, hiszen túlnőtt a tematikus jóga-fesztiválokon, kisebb kerületi ezoterikus napokon és egyre nagyobb közönséget kíván megszólítani anélkül, hogy a megosztó spirituális kategóriába zárkózna. Mottónk, a tudatosság, az élet minden területén megnyilvánul és az Everness márka is ezt képviseli mindennapi működése során. Az Everness célja, hogy eseményei által hosszú távon egy tudatos, emberközpontú közösségi mozgalommá nője ki magát, ahol jó együtt lenni, beszélgetni, táncolni, jógázni, fejlődni, zenélni, mindezt a modern tömeg-rendezvényekhez képest páratlanul békés, szeretetteljes hangulatban.

5 i kíváncsi ránk? Az Everness programok több ezer olyan embert mozgatnak meg és inspirálnak, akik tudnak és akarnak áldozni arra, hogy egészségesebb, tudatosabb, harmonikusabb életet éljenek. Mindezek különböző területeken nyilvánulhatnak meg: mozgásban, kikapcsolódásban, étkezésben, környezethez való viszonyukban, közlekedési szokásokban, így ugyanúgy megtalálhatók közöttük a jógázók, thai-chisok, a keleti tanítások egyre sokasodó követői, vegetáriánusok, környezet- és állatvédők, növekvő biciklihasználók, tudatos kozmetikum vagy éppen tisztítószer vásárlók, akik tervezett választásaikat a modern környezethez igazítják. Ennek az egyre szélesedő hazai tábornak nyújtunk lehetőséget a tanulásra, kapcsolódásra és kikapcsolódásra.

6 mire büszkék vagyunk A nyári fesztivál mellett, kisebb rendezvényeinken is egyre növekvő érdeklődés tapasztalható az általunk felsorakoztatott előadók és programjaik iránt. Hálásak vagyunk, amiért együttműködéseink nyomán békés, szeretetteljes hangulatot sikerült közösen megteremtenünk, mely által a résztvevők kikapcsolódhatnak. Komoly hangsúlyt fektettünk eddig is a fenntarthatóságra, a szelektív szemétgyűjtésre, valamint a közösségi kapcsolódásokat elősegítő tevékenységekre, mint például a telekocsi vagy a couchsurfing. A jövőben ezekre még nagyobb figyelmet fordítunk, elképzeléseink szerint újragondolt gasztronómiai koncepcióval és megelőző programokkal segítjük majd látogatóinkat minél teljesebb élményhez.

7 014-ben a fesztiválon észt vettek többek özött: SOMA MAMAGÉSA, ANTALVALI, DR. RUCZEK ÉVA, BARKÓ JUDIT, MÁTRAI VANDA, BALOGH BÉLA, KALO JENŐ, KERESZTY ANDRÁS, NAGY LÁSZLÓ ZOLTÁN, DR. DICSŐFI ENDRE, JOÓS ISTVÁN, KISS BALÁZS KUNÓ, SOMOGYI PÉTER ESTAS TONNE (RU), MIRABAI CEIBA (MEX-GER), FREEDOM CAFE (- INTERNATIONAL), HIDEYO BLACKMOON (JAPAN), PALYA BEA, BAGDI BELLA, JESZENSZKY ISTVÁN, MATANA, PABLO ARELLANO, LAÁR ANDRÁS ÉS A TÜNDÉRTANTRA, VÁGTÁZÓ CSODASZARVAS

8 verness programok Az első Everness Fesztivált szeptember között tartottuk Balatonakarattyán, azóta már sor került a másodikra, július 2-5-ig, majd november 8-9-ig az Everness életérzést Budapestre költöztettük az Everness Weekend keretén belül. A következő nyári Everness Fesztivál június ig kerül majd megrendezésre, Balatonakarattyán. Addig is havonta szervezünk kisebb eseményeket, Önmeghaladó Kurzusokat és Everness Klubesteket. Az Everness Fesztiválról készített after movie-ban igyekeztünk átadni az Everness életérzést:

9 apcsolat A 2015-ös nyári Everness Fesztivál Magyarország legnagyobb tudatossággal és egészséges életmóddal foglalkozó fesztiválja lesz. LEGYEN RÉSZESE A 2015-ÖS EVERNESS ÉLMÉNYNEK! Everness Csapat info@everness.hu facebook.com/everness

Együttműködési ajánlat. Kérjük óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki a dokumentumot!

Együttműködési ajánlat. Kérjük óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki a dokumentumot! Együttműködési ajánlat Kérjük óvja a természetet, ha nem szükséges, ne nyomtassa ki a dokumentumot! Everness - A tudatosság ünnepe Kedves leendő Partnerünk! 2019 júniusában hetedik alkalommal rendezzük

Részletesebben

Csütörtök - Levegő. Látomás - zenei műhelymunka tér. Töretlen Törekvés Műhelymunka tér. Korlátledöntő Központ Műhelymunka tér

Csütörtök - Levegő. Látomás - zenei műhelymunka tér. Töretlen Törekvés Műhelymunka tér. Korlátledöntő Központ Műhelymunka tér Csütörtök - Levegő 14:00 17:00 17:15 17:30 Megnyitó - Klein Csaba 17:45 18:00 18:15 18:30 18:45 19:00 19:15 19:30 19:45 20:00 20:15 20:30 20:45 21:00 21:15 21:30 21:45 22:00 22:15 22:30 22:45 23:00 23:15

Részletesebben

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában

Zöld Suli, avagy. a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban. - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Zöld Suli, avagy a környezeti nevelés sikerei a pécsi óvodákban és általános iskolákban - a BIOKOM Kft. gyakorlatában Készítette: Rácz Henriett Tünde marketingvezető BIOKOM Pécsi Környezetgazdálkodási

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

MATURE Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület elnöki beszámolója. 2014. év

MATURE Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület elnöki beszámolója. 2014. év MATURE Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület 1163 Budapest Pósa Lajos utca 6. MATURE Magyar Tradicionális Usui Reiki Egyesület elnöki beszámolója 2014. év Budapest, 2015.04.27. Sipos György elnök 1

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést.

PlayIT. A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a. márka elnyerte a Superbrands kitüntetést. I S M E R T E T Ő 2015 A Szakértő Bizottság döntése alapján 2015. évben a A PlayIT Magyarország legnagyobb Gamer és IT rendezvénye, valamint a legnagyobb látogatói számmal rendelkező hazai kiállítás, mely

Részletesebben

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010.

Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. Kreatív pályázat a Harley-Davidson Fesztivál arculatának kialakítására Megrendelő: H-Budapest Kft. Koncepció leadásának határideje: 2010. november 10. Termék/Filozófia/Megjelenéssel kapcsolatos elvárás

Részletesebben

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018

Az ökoiskolai munkatervünk 2017/2018 Az munkatervünk 2017/2018 Tevékenységek, feladatok Határidő Felelősök A/ Alapdokumentumok Az iskola pedagógiai programjában, helyi tantervében kiemelten képviseli a fenntarthatóság pedagógiájának törekvéseit.

Részletesebben

A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3.

A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel. Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. A környezettudatos életvitel alapozása az egészséges életmódra neveléssel Pedagógusok az egészségért Konferencia Budapest 2014. okt.3. 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Prémiumkert Várnegyed

Prémiumkert Várnegyed Prémiumkert Várnegyed érték és elegancia Plombatech M I S K O L C Az épület, ahogy elképzeltük... a Prémiumkert Várnegyed létrehozásával mindenképpen szeret nénk megfelelni egy olyan értékszemléletnek,

Részletesebben

VoltTimer Tudományos Valóságshow

VoltTimer Tudományos Valóságshow VoltTimer Tudományos Valóságshow Mobilis Győr A Felfedezések Háza 1 Mi is a mobilis? A mobilis Európa első mozgásra, közlekedésre fókuszálótematikus tudományos játszóháza 74 interaktív eszköz, 1200 négyzetméteren

Részletesebben

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év

Környezeti nevelés munkaközösség. munkaterv. 2014 /2015. nevelési év Környezeti nevelés munkaterv 2014 /2015. nevelési év Készítette: vezető Környezeti nevelés környezeti nevelés et vezeti: ben 14 fő vesz részt. 1. 2. Ökrösné Kara Judit 3. Molnárné Oros Csilla 4. Háló Éva

Részletesebben

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása

A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása A Baranya Zöldút magyar szakaszának bemutatása Gonda Tibor 2014. augusztus 30. Vörösmart/Zmajevac A Baranya Zöldút települései A GoGreen projekt keretében kialakított zöldút által lefedett 19 magyarországi

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló

országjáró KulTúR kamion Színház VR kiállítás 3D mozi Házhoz megy a kultúra Kiajánló Színház VR kiállítás 3D mozi Kiajánló 1 Magyarországon először idén NYÁRON indul útjára és járja be az országot a Közép- Kelet Európában egyedülálló film-színház Szervezetünk az Esztrád Színház, Magyarországon

Részletesebben

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK

QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK QUIMERA TÁNC SHOW AJÁNLATAINK Tartalom Tánc show ajánlataink Táncosok bemutatkozója A Quimera módszer Egyéb szolgáltatásaink Elérhetőségünk QUIMERA TÁNC SHOW Stílusunk fő jellemzője, hogy egyedi, újszerű

Részletesebben

A Design Lab 2014 témája

A Design Lab 2014 témája 2014-es útmutató A Design Lab 2014 témája Creating Healthy Homes - A jövő egészséges otthonainak megteremtése Az Electrolux Design Lab egy olyan globális verseny, melynek során formatervezést tanuló diákok

Részletesebben

Kajak kenu túrák

Kajak kenu túrák TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Kajak kenu túrák 2015. 10. 08. 2015. 10. 21. Szakmai beszámoló

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2013/2014.

Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Ökoiskola munkaterv 2013/2014. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2013. szeptember 1. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok 2014.június

Részletesebben

A TEA ÚTJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET közhasznúsági jelentése 2012. Debrecen, 2013. február 28.

A TEA ÚTJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET közhasznúsági jelentése 2012. Debrecen, 2013. február 28. A TEA ÚTJA KÖZHASZNÚ EGYESÜLET közhasznúsági jelentése 2012. Debrecen, 2013. február 28. 1. A Közhasznú Egyesület rövid bemutatása A társaság neve: Székhelye: Besorolása: A Tea Útja Közhasznú Egyesület

Részletesebben

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja

Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja Az Allianz Hungária Zrt. dolgozói egészségmegırzı programja ADEP 2003-2009 / Kántor Emília, Dr. Sonkodi Balázs 2009.02.27.Dátum 1 Összegzés 6 fıs munkacsoport koordinálja a projektet a menedzsment saját

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés Készítette: Budapesti Farkasok AFKE. 2013. május 2. Budapesti Farkasok AFKE 1204 Budapest, Tátra tér (Új Piaccsarnok) I/15-16. 2012. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2013. május

Részletesebben

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM

Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Program címe: TEGYÜNK EGYÜTT A GYERMEKEKÉRT EDUKÁCIÓS PROGRAM Tanúsítvány száma: 1/2014 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2016. január 30. Kérelmező neve: Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Korlátolt

Részletesebben

Alapok: a következő vevőink

Alapok: a következő vevőink Alapok: a következő vevőink Alapok: a következő vevőink akik a vásárlás küszöbén vannak Alapok: a következő vevőink akik a vásárlás küszöbén vannak akik már gondolkodnak Alapok: a következő vevőink akik

Részletesebben

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015

Az egészséges életre nevelés. Dr. Nyéki Lajos 2015 Az egészséges életre nevelés Dr. Nyéki Lajos 2015 Bevezetés A tanulási idő fokozatos növekedése, a munkahelyeken a szellemi munka túlsúlyba kerülése, a mozgásszegény, ülő életmód egyre többször okoz neurotikus

Részletesebben

A helyi ellátási rendszerek értékelése nem-növekedési keretben Egy lehetséges szempontrendszer

A helyi ellátási rendszerek értékelése nem-növekedési keretben Egy lehetséges szempontrendszer A helyi ellátási rendszerek értékelése nem-növekedési keretben Egy lehetséges szempontrendszer DOMBI Judit PhD-hallgató Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtani Doktori Iskola Magyar

Részletesebben

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta Meggyfesztivál XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Mezőhegyesi Kanca-és Ménverseny Debreceni Simonyi Napok Eperfesztivál és Tahitótfalui

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2017/2018.

Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Ökoiskola munkaterv 2017/2018. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2017. szeptember 1. 1/a. Iskola mindennapos működése igazgató 1/b. Iskolai rendezvények, kirándulások környezetre gyakorolt hatása 2. munkaterv

Részletesebben

TÁMOP 3.1.7/ PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság

TÁMOP 3.1.7/ PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság TÁMOP 3.1.7/11-2011-0307 PFJ KÖRNYEZETI FENNTARTHATÓSÁG ÉRVÉNYESÜLÉSE Akciók, események: környezettudatosság, fenntarthatóság 2016/2017 tanév Környezeti nevelés Beszámoló Az iskolai környezeti nevelés

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2018/2019.

Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Ökoiskola munkaterv 2018/2019. Készítette: Vilits Katalin Kőszeg, 2018. szeptember 1. A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenységének környezetre gyakorolt hatása Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása

Részletesebben

GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában

GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában GAsztronómia a central médiacsoport portfóliójában magazin 5 gasztromagazin közel 900 ezer eladott példánnyal * online Havonta 1,6 millió egyedi látogató elérése a gasztronómiai oldalainkon ** brand extension

Részletesebben

Miskolc imázsépítése. -avagy a sikeres városmarketing titkai. Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető

Miskolc imázsépítése. -avagy a sikeres városmarketing titkai. Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető Miskolc imázsépítése -avagy a sikeres városmarketing titkai Cziczó Zsuzsanna MMJV Kulturális és Marketing Osztály osztályvezető Tartalom Miskolc dinamikus fejlődése az elmúlt években Turisztikai mutatók

Részletesebben

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló

A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló A kompetencia alapú oktatás tapasztalatai Éves beszámoló INTÉZMÉNY Brunszvik Teréz Napközi Otthonos Óvoda Egregyi Tagintézménye, Hévíz, Zrínyi út 151 IDŐPONT 2011-2012 tanév, 2012. 08. 31. Az idei tanévben

Részletesebben

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése

Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése Az ökoturizmus szerepe a hazai turizmus 2014-2024 közötti fejlesztésében, a támogatási programok tervezése 2013. június 7. Dr. Nemes Andrea főosztályvezető NGM Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály

Részletesebben

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27. napján tartandó soron következő ülésére

Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27. napján tartandó soron következő ülésére BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév

NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE. 2017/2018. tanév NAGYRÁBÉI MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2017/2018. tanév CÉLKITŰZÉSEINK: Környezettudatosságra nevelés, a fenntartható fejlődés elveinek érvényesítése iskolánk mindennapjaiban

Részletesebben

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD

KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD KAPOLCS MUHARAY SZÍNPAD VÖLGYNAPLÓ 2010. Mindannyiotoknak köszönöm a részvételt, köszönöm, hogy partnereink voltatok a nagy játékban! Egész hagyományörzö mozgalmunk szempontjából korszakosnak tartom, hogy

Részletesebben

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve

Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve Brassó Utcai Általános Iskola ökoiskolai munkaterve 2018/2019. tanév Az ÖKO munkaterv az alábbi dokumentumok alapján készült: az intézményi Pedagógiai Program, melynek része a helyi tanterv az intézmény

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25.

Zöldturizmus Szekció. Natúrparkok - Zöldutak - Geoparkok. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség. Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Básthy Béla, elnök Magyar Natúrpark Szövetség Budapest, Kossuth Klub, 2014.04.25. Zöldturizmus MTZrt.: UNWTO szerint az ökoturizmus a turizmus minden olyan formája, amelyben a turista fő motivációja a

Részletesebben

Természetközeli sporttábor

Természetközeli sporttábor TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0062 Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem Felzárkóztatás a magyar gazdaság versenyképességéért a gyulai szakiskolában Természetközeli sporttábor 2015. 10. 19-21. Természetközeli

Részletesebben

Menő Menza az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány szervezésében (EFOP )

Menő Menza az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány szervezésében (EFOP ) Menő Menza az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány szervezésében (EFOP-1.8.5-17-2017-00273) Sajtóközlemény Az Irinyi János Középiskoláért Alapítvány húszmillió forint összegű, 100 %-os európai unióstámogatásban

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Öngondoskodási Terv* (Self-Care Plan)

Öngondoskodási Terv* (Self-Care Plan) Öngondoskodási Terv* (Self-Care Plan) Az öngondoskodási terv segít az egészség és a jóllét növelésében, a stressz jobb kezelésében és a szakmaiság fenntartásában. Segítségével olyan tevékenységeket és

Részletesebben

2016. július Tisztelt Partnerünk!

2016. július Tisztelt Partnerünk! 2016. július Tisztelt Partnerünk! Ön az Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2016 évi július hírlevelét olvassa, melyben tájékoztatást nyújtunk a Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló eseményekről, a Vidékfejlesztési

Részletesebben

Mi a Selfness, és s mitől Selfness egy szolgáltat. Lélek. A kód k d neve:

Mi a Selfness, és s mitől Selfness egy szolgáltat. Lélek. A kód k d neve: Mi a Selfness, és s mitől Selfness egy szolgáltat ltatás? Alcím: Lélek A kód k d neve: Mi a Selfness? Tudatosságon alapuló,, fájdalmat f és károkozást nélkn lkülöző,, testi, lelki, gasztronómiai, pénzp

Részletesebben

Médiaajánlat www.bioboltbudapesten.hu

Médiaajánlat www.bioboltbudapesten.hu Médiaajánlat A bioboltbudapesten.hu 2012. tavaszán indult információs portál, mely a budapesti bioboltok és bio webáruházak bemutatását célozta meg. A weboldal a bio termékek térhódításának köszönhetően

Részletesebben

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018.

ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete 2017/2018. Kölcsei Kölcsey Ferenc Általános Iskola OM: 033454 4965 Kölcse, Arany J. u. 1. Tel.: 44/435-621, 44/435-622 ÖKO iskolai munkaterv A 2017/2018-as tanév iskolai munkatervének melléklete Kölcse, 2017. szeptember

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10.

MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. MUNIA ZOLTÁN ORSZÁGOS OBOÁSTÁBOR ÉS FESZTIVÁLPROGRAM Nyíregyházán 2014. aug. 4-10. Immár 7. alkalommal került megrendezésre Balatonudvari, Zirc, Salgótarján, Veszprém változó helyszínei után ez alkalommal

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

A/ Általános elvárások:

A/ Általános elvárások: Öko iskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek Határidő Felelős A/ Általános elvárások: Az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása. Igényes környezet kialakítása és kialakíttatása a diákok

Részletesebben

Márványos Tamburazenekar

Márványos Tamburazenekar Márványos Tamburazenekar MŰSORAINK "Húzzad édes muzsikásom" - Magyar népi hangszerek, hangadó játékszerek bemutatója: Az interaktív előadás során a magyar népzene hangszereit mutatjuk be. Egy műsoron belül

Részletesebben

MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET

MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET MAGYAR KÖRNYEZETI NEVELÉSI EGYESÜLET Mit kínálunk az ökoiskoláknak? Budapest, 2014. jan. 25. Történetünk mérföldkövei Alapítás éve: 1992 Kiemelkedően közhasznúvá nyilvánítás: 1998 Környezetünkért díj:

Részletesebben

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása

A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása A pedagógiai kultúra folyamatos fejlesztését elősegítő tanártovábbképzés megvalósítása 08.26-28. Képzési terület: természetismeret tárgyú továbbképzés Téma: Környezettudatos életmódra nevelés Képzési terület:

Részletesebben

Ökoiskolai munkaterv 2017/2018.

Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Ökoiskolai munkaterv 2017/2018. Készítette: Szakálné Galbavi Márta ökoiskolai kapcsolattartó Ha majd az Időben eljön az a korszak,

Részletesebben

Általános médiaajánlat

Általános médiaajánlat Az Indamedia csoport gasztromagazinja Általános médiaajánlat Érvényes: 2019. január 2-től visszavonásig. GASZTROTUDATOS IGÉNYES VENDÉGSZERETŐ 2 2 Só&Bors Az Indamedia csoport gasztromagazinja Étkezéssel

Részletesebben

Prevenciós program. anno 1999

Prevenciós program. anno 1999 Prevenciós program anno 1999 Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata Egyesületünk egyik fő feladatának tekinti a vízibalesetek számának csökkentését. Baleset-megelőzési előadásaink során felhívjuk a figyelmet

Részletesebben

Zöld OT 2014 Választási eredmények

Zöld OT 2014 Választási eredmények Zöld OT 2014 Választási eredmények Mozgalmi testületek Felügyelő és Etikai Bizottság maximum 2 fő Fidrich Róbert MTVSZ Greenpeace, E misszió 59 Lukács Attila IBBK Greenpeace, MTVSZ, E misszió 61 Koordinációs

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő:

ELŐTERJESZTÉS. Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Balaton-parti Fenntartó és Hasznosító Kft. 8600 Siófok, Petőfi sétány 3. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Kónyáné dr. Zsarnovszky Judit jegyző ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018.

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft. zöld rendezvényekről szóló tájékoztatója A zöld rendezvények néhány szóban A zöld rendezvények erősítik, demonstrálják a házigazda szervezet fenntarthatóság

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30.

Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Vissza az utcáról 2012. 05. 01. 2013. 06. 30. Nonprofit Kft.) 1 A kezdetek előtt Nonprofit Kft.) 2 Nonprofit Kft.) 3 Nonprofit Kft.) 4 Nonprofit Kft.) 5 Nonprofit Kft.) 6 Nonprofit Kft.) 7 Nonprofit Kft.)

Részletesebben

Hastánc és darbuka tábor. Balatonfenyvesen 2009 08.09-16-ig.

Hastánc és darbuka tábor. Balatonfenyvesen 2009 08.09-16-ig. Hastánc és darbuka tábor Balatonfenyvesen 2009 08.09-16-ig. Kedves hastáncos és darbukás meglévı és új barátaim. Ismételten megrendezésre kerül a tavaly fergetegesen sikerült táborunk, melyben igazán átélhettük

Részletesebben

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA

BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZAKGIMNÁZIUMA BERETTYÓÚJFALUI SZC ARANY JÁNOS GIMNÁZIUMA, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKGIMNÁZIUMA 4100 Berettyóújfalu, Kossuth L. u. 35. Telefon/fax: 54/402-250 Intézményvezető: Mihucz Sándorné OM azonosító: 203030

Részletesebben

Magyarország Feladatai az Éghajlatvédelemben Előadó: Kovács Lajos

Magyarország Feladatai az Éghajlatvédelemben Előadó: Kovács Lajos Magyarország Feladatai az Éghajlatvédelemben Előadó: Kovács Lajos Klímabarát Települések Szövetsége elnök Gyakoribb szélsőségek a változó klímában Hőhullámok, extrém szárazság Szélsőséges csapadékviszonyok,

Részletesebben

Zöld rendezvényszervezés

Zöld rendezvényszervezés zöld beszerzé s ökocímkék környezetmene dzsment zöld rendezvény Zöld rendezvényszervezés A SURVIVE ENVIRO Nonprofit Kft zöld rendezvényekről szóló tájékoztatójának kivonata A zöld rendezvények néhány szóban

Részletesebben

2018.április.23. hétfő

2018.április.23. hétfő 2018.április.23. hétfő Idő Aula 21-es terem 22-es terem iskolaudvar Zenés ráhangolás PPt-bemutató újrahasznosítás - fenntarthatóság! PET palack újrahasznosítása! Baracsyné Megnyitó! Iskolai Pivonka Szilvia

Részletesebben

ROMA STRESSZKEZELŐ TRÉNINGEK ÖRKÉNYBEN

ROMA STRESSZKEZELŐ TRÉNINGEK ÖRKÉNYBEN Az ÖRKÉNYI CIGÁNY KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT meghívja Önt és ismerőseit a ROMA STRESSZKEZELŐ TRÉNINGEK ÖRKÉNYBEN című előadássorozatra Európai Mezôgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó

Részletesebben

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14.

A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. A kulturális turizmus szerepe az Észak-magyarországi régióban Bor és gasztroturizmus menedzser szakirányú továbbképzés Eger, 2014.november 14. Dr. Tóthné Igó Zsuzsanna Tanár Bevezető gondolatok A kultúra

Részletesebben

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito

Tisztelt Igazgatóság! Képgaléria Fesztiválmegnyitó http://www.pnsz.hu/galeria/294/ii-pecsi-csaladi-szinhazi-fesztival-megnyito NKA Igazgatósága 1388 Budapest, Pf.: 82 Tárgy: Záró beszámoló megküldése Pályázati azonosító: 3707/11933 Tisztelt Igazgatóság! A Támogatási Szerződésben foglaltak szerint nyilatkozom, hogy a II. Pécsi

Részletesebben

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban

A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban A szürkemarha-szalámitól a fotóstúrákig termékfejlesztési trendek az ökoturizmusban Pénzes Erzsébet Turizmus Tanszék Pannon Egyetem, Veszprém Magyar Nemzeti Parkok Hete szakmai nap, 2013. június 7. Hortobágy

Részletesebben

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL

KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL KATLAN TÓNI VENDÉGLÁTÁS SZERETETTEL Katlan Tóni Vendéglátás szeretettel A remek ízek, ételek, a kellemes közös étkezések örömöt okoznak és összehoznak. A Kárpát-medence tájegységeinek gasztronómiája egyszerre

Részletesebben

A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching

A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching Coerver Nyári Tábor 2017 A Modern Játék Sok fiatal játékos érkezik a felnőtt futball világába és küzdenek a rájuk nehezedő óriási nyomással, idővel, a térrel, és a fizikai kihívásokkal. Sokan közülük egyszerűen

Részletesebben

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y

A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y BEMUTATKOZÁS A H i p H o p I n t e r n a t i o n a l H u n g a r y A Hip Hop International Hungary alapítóinak sikerült először megszerezniük az MTV zenés tv-csatornán közelmúltban futott, népszerű America

Részletesebben

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés

Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből. 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Osztályozóvizsga-követelmények olasz nyelvből 4+1 évfolyamos nyelvi előkészítő gimnáziumi képzés Témakörök 9. nyelvi előkészítő évfolyam 1. Én és a családom. Családtagok bemutatása (külső és belső tulajdonságok,

Részletesebben

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben.

Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Üdvözöljük a Your Dance online tánciskola világában. Élmények iskolája az otthonodban, élmények az életedben. Élmények Minden ember számára fontosak az élmények, ahogy Önnek is, hiszen egy jó élmény örök

Részletesebben

Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény. Egyeztetés a HÖOK EFOTT-on való megjelenéséről Budapest, HÖOK

Eseménynaptár. Időpont Helyszín Esemény. Egyeztetés a HÖOK EFOTT-on való megjelenéséről Budapest, HÖOK Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016-03-01 Budapest, HÖOK Board ülés 2016-03-03 Budapest, HÖOK Egyeztetés a Diákkedvezmény programról 2016-03-03 Budapest HÖOK Egyeztetés a HÖOK EFOTT-on való megjelenéséről

Részletesebben

Interjú Kiss Csaba (Battodo 4.dan) mesterrel

Interjú Kiss Csaba (Battodo 4.dan) mesterrel Interjú Kiss Csaba (Battodo 4.dan) mesterrel Battodo Hírlevél: Először is gratulálunk a sikeres 4. danos vizsgádhoz. Hallottuk hogy a vizsgabizottság külön dicséretben részesített. Kiss Csaba: Köszönöm,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY

PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY PÁLYÁZATI FORMANYOMTATVÁNY 1. PROJEKT ÖSSZEFOGLALÓ a.) Térségi összefogás résztvevőinek bemutatása (pályázó és partnerei): Szervezet neve Szervezet célkitűzése, tevékenységei, konkrét eredményei (pályázat

Részletesebben

ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT

ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT ÚJSZERŰ MÓDSZEREKKEL A ZÖLD JÖVŐÉRT Projekt bemutató Szarvas, 2014. március 20. A projekt témája Fenntarthatóság Környezettudatosság Egészségtudtosság Megatrendek Globalizáció és urbanizáció Energiahiány

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Dugár Györgyné és Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: 1. ÖKO munkaterv készítése 2012. szeptember 30.

Részletesebben

Egészségmagatartás és tudatos táplálkozás

Egészségmagatartás és tudatos táplálkozás Egészségmagatartás és tudatos táplálkozás Szakály Zoltán Kaposvári Egyetem, Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Tanszék VIII. Táplálkozásmarketing Konferencia Az egészség dimenziói a táplálkozásmarketingben

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV KODÁLY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

ÖKOISKOLAI MUNKATERV KODÁLY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERV KODÁLY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012-2013 Ökoiskolai munkaterv Mottó: Az ökológia lényege éppen az, hogy miként lehet kielégíteni a különbözőségében teljes világ lakóinak igényeit,

Részletesebben

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest

Budapest, Február 7-9. Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Desztinációs Menedzsment Nemzetközi Konferencia Budapest, 2007. Február 7-9. Desztinációs Menedzsment Koncepció és Magyarország esete Dr. Lengyel Márton Heller Farkas Főiskola, Budapest Koncepció Desztinációs

Részletesebben

Tisztelt (leendő) partnerünk!

Tisztelt (leendő) partnerünk! Tisztelt (leendő) partnerünk! Engedje meg, hogy a következő néhány sorban felhívjuk figyelmét egy általunk kínált lehetőségre, amely bizonyára felkelti érdeklődését. Kéréseivel, kérdéseivel kapcsolatban

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI

TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI TÁMOP3.1.4C Móra EGYMI Az intézményben tanulásban és értelmileg akadályozott általános iskolai tanulók gyógypedagógiai nevelése-oktatása folyik. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya 47%, hátrányos

Részletesebben

Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban

Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban Zöld Iroda programok a Szegedi Tudományegyetemen József Attila Tanulmányi és Információs Központban Erdélyi Evelyn intézmény igazgató SZTE TIK Szeged, 2013. március 13. A TIK, mint befogadó intézmény Közös

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható

A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható A településfejlesztés eszköztára bár látszatra távol áll a politikától, mégis jól alkalmazható Politikusi imázs 8 a politikai kommunikáció világában. A társadalmasítás, azaz a fogyasztói oldal véleményének

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2016/17. tanév Készítette: Bádonyiné Olasz Erzsébet Börcsökné Csontos Tünde Ökoiskolai munkacsoport: Tagjai: Alsós osztályfőnöki mk: Felsős osztályfőnöki mk.: Alsós humán mk.: Felsős

Részletesebben

Merítés. - fényképes beszámolók - - videós tudósítások - Hírlevelünk tartalma. merít iskolánk életének történéseiből. A tematikus rovatok hivatkozásai

Merítés. - fényképes beszámolók - - videós tudósítások - Hírlevelünk tartalma. merít iskolánk életének történéseiből. A tematikus rovatok hivatkozásai 2013/2014. július, X. szám Merítés E ö t v ö s J ó z s e f E v a n g é l i k u s G i m n á z i u m é s E g é s z s é g ü g y i S z a k k ö z é p i s k o l a Hírlevél, 2014. július K e d v e s O l v a s

Részletesebben