JUHÁSZAT HOMORÓDALMÁSON

Átírás

1 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page 231 Tódor Enikõ JUHÁSZAT HOMORÓDALMÁSON A juhot valamikor ezer éve a muflonból házasíthatták Délnyugat-Ázsiában, ahol hét-nyolc ezer évvel ezelõtt már gyapjáért is tartották. Az ókori Róma állattenyésztõi finom gyapjas juhokat nemesítettek, és terjesztettek el az egész birodalom területén. A régészeti leletek tanúsága szerint a juhtartás a Kárpát-medencébe a Balkánon keresztül érkezett több hullámban az újabb és újabb keleti népcsoportokkal. A 16. század végére Erdélyben különleges jogállású juhtartó falvak jöttek létre. Ezeket nem terhelték a jobbágyok kötelezettségei, kedvezõbben adóztak és önállóan élhettek. Vlach juhászoknak nevezték õket és különbözõ népcsoportokhoz tartoztak, úgy, mint románok, ukránok, lengyelek, szlovákok, magyarok stb. Juhaik fajtája a 18. század közepéig racka és cigája volt. Ezek gyapja fõként durvább posztókészítésre volt alkalmas. 1 A transzhumáló, 2 vagy félnomád, penduláris 3 pásztorkodás volt rájuk jellemzõ. A gazdasági juhászat a textilipar fejlõdésével terjedt el a 18. századtól. Ebben az idõben nyugati pásztorok jelentek meg nálunk is finomabb, rövidebb szõrû juhokat 4 hozva magukkal, hatásukra a juhászok az ország nyugati részén céhekbe tömörültek. Õk hozták magukkal a juhászkampót, ami Erdélyben máig sem használatos. A 20. század elejére már tudományos alapon mûködött a textilipar érdekeinek alárendelt gazdasági juhászat. A fésûs gyapjú elõállítása a posztógyapjúétól alapvetõen különbözõ juhgazdálkodást igényelt. 1. kép. Juh fejés az esztenán (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) 1. A tanulmány a K (Erdély néprajzi képe a században. Alapkutatás a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély tájegységéhez) és a K (Tradíció és modernizáció Erdély néprajzi képének változásában a században. Alapkutatás folytatása a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Erdély épületegyütteséhez) számú OTKA kutatások keretében zajlott. 2. Legelõváltó. 3. Ingázó. 4. Birka. 231

2 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. Homoródalmás (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) A népi juhászattal foglalkozó szakirodalom meglehetõsen kiterjedt. BELLON Tibor, 5 BENCSIK János, 6 BÉRES András, 7 FAZEKAS Mihály, 8 GUNDA Béla, 9 GYÖRFFY István, 10 KOVÁCS Endre, 11 NAGY Veronika, 12 PALÁDI-KOVÁCS Attila, 13 RODICZKY Jenõ, 14 SZI- LÁGYI Miklós, 15 TÁLASI István, 16 TRIPOLSKY Géza 17 fõként az alföldi juhászatról írtak hosszabb-rövidebb tanulmányokat. Az erdélyi anyag szegényesebb. Erre nézve fõként TARISZNYÁS Márton, 18 SZENTIMREI Judit 19 és TÁRKÁNY-SZÛCS Ernõ 20 munkáira hagyatkozunk. Megállapítható, hogy a juhtartással kapcsolatos egyes elnevezések különbözhetnek ugyan, de fõbb vonalaiban nagyon hasonló módon folyt a juhászat a különbözõ vidékeken. Homoródalmás fekvése és környezeti feltételei ideálisak a juhászat számára. A falu a Székelyföldön, ezen belül a Kis-Homoród mentén, a Hargita lábánál fekszik, közel a Szászföld határához. Határa a környékbeli településekhez képest nagy, hektár területû, 22 km hoszszú és 5 8 km széles. Észak-keleten felnyúlik egészen Csíkszeredáig, a 115 hektár lakott területen kívül magában foglal 3976 ha erdõt, 3840 ha legelõt, 2385 hektár kaszálót és 909 hektár szántót. Az állatállomány számára a falutól távol esõ erdei kaszálókon nyári szállásokon, ahol pajtákat építettek, tehát az un. pajtás helyeken folyt a szénacsinálás (3. kép). A faluban tartott legelõre hajtott állatok a juh, tehén, kecske, ló, ökör, tinó, borjú és disznó volt. Minden családnak volt tehene. A családi szükségletet meghaladó tejmennyiséget a faluban mûködõ két tejfeldolgozással foglalkozó családnak adták el. A Gábor és a Barra családok vajat, sajtot és túrót készítettek a tejbõl. Legfontosabb termékük a sajt és a túró volt. Az almási túró keresett volt Székelyudvarhely, Csíkszereda, Brassó piacain. 5. BELLON Tibor BENCSIK János BÉRES András FAZEKAS Mihály GUNDA Béla GYÕRFFY István KOVÁCS Endre NAGY Veronika PALÁDI-KOVÁCS Attila RODICZKY Jenõ SZILÁGYI Miklós TÁLASI István TRIPOLSKY Géza TARISZNYÁS Márton KÓS Károly SZENTIMREI Judit NAGY Jenõ TÁRKÁNY-SZÛCS Ernõ

3 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. Pajtás hely a Vargyas patak völgyében (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2004) 4. kép. Kocsányos tarló (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) Homoródalmáson a mai napig meghatározó az állattenyésztés. A valamikor hét faluból kialakult szeges szerkezetû településen sajátos falu-szerkezet figyelhetõ meg, az úgynevezett tanórok rendszer, ami ugyancsak az állattartás hagyományára utal. A faluban több tanórok található, ezek lakóépületekkel körbezárt területek, ahol az egyes porták végeiben lévõ bennvaló földterületek zárt mezõt alkotnak, míg a fõleg fából, illetve szász hatásra kõbõl épített házak szinte várfalként veszik körül az egész területet. Az archaikus földmûvelési mód maradványai lehetnek a falu határában még nemrégiben is látható, földbe vájt gabonatároló vermek éppúgy, mint az égetéses legelõtisztítás sajnos, máig fennmaradt szokása. A gyûjtött adatok alapján négy idõszakot különböztetünk meg az almási juhászat századi történetében ig az ugarolásos gazdálkodás volt jellemzõ, 1948-tól 1962-ig a hegyi legelõket használták, 1962-tõl 1990-ig a kollektív gazdálkodott, ma pedig megvásárolt és bérelt kaszálókon folyik a takarmány megtermelése. Juhászat 1948-ig A 20. század elején még a háromnyomásos gazdálkodás volt jellemzõ Homoródalmáson, és ez is maradt egészen 1948-ig. A terület harmadán kalászosokat, harmadán kapásokat termesztettek, harmadán pedig a juhok legeltek, ez volt a nyomás. A nyomásba kerültek a következõ évben a kalászosok, a kalászosok helyére a kapások, a kapások helye 5. kép. Esztena (B. TÓDOR Enikő felvétele, 2011) 233

4 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. Juhok a kosárban (BERECZKI Ibolya felvétele, 2010) nyomás maradt. A legeltetés a legelõkön és a nyomáson történt. A falu határában voltak a szántók, a falutól távolabb fekvõ legelõkre két csapás vezet ki a faluból. A legelõknél távolabb voltak a kaszálók, majd az erdõk. A nyomáson21 legeltek tehát a juhok. A nyomást a földek gazdái a nyár folyamán megszántották, így a juhok a gyökereket is kirágták, a ganyé is jobban elvegyült a talajban. A kalászosok aratása után szabadul fel a tollóhatár (tarló), ahova ezután a tehéncsordát hajtották legelni. Ezzel egy idõben a juhok a nyomásról, ahol már elfogyott az élelem, a tehenek legelõjének egy részére mehettek. A nyomást felszántották, és búzával vetették be. A kapások betakarítása után a tehenek mentek a kocsányosba, (kapás tarlóra) és a juhok a kaszálókra. Az 1941-es népszámlálási adatok szerint 2672-en éltek Homoródalmáson. A faluban hatszáz aktív család élt, az állatállomány 4 5 ezer juh, kecske, 700 szarvasmarha és 600 ló volt. Mivel a faluban mindenkinek volt juha, a nagyobb juhos gazdák közül akik juhval ketten összeálltak, és a kisebb gazdák juhainak õrzését is vállalták, így alakultak ki a 200 juhból álló nyájak, vagy ahogy Almáson nevezik: seregek.22 Egy juh 60 liter tejet ad egy szezonban, és 5 liter tejbõl lesz egy kiló sajt. A nyájak tavasztól õszig az esztenán23 voltak. A pásztorok tavasszal az esztena24 felépítésével kezdik a munkálatokat. Az esztena a juhok és a pásztorok szálláshelye. Az esztenán általában két kisebb szétszedhetõ deszkaépület található, egy, ahol a sajtot tartják, a másik a füstös, ahol az ordát készítik, és maguknak fõznek 7. kép. Éjszakai hálóhely a kosár mellett (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011 ) Mellettük van a kosár, ahol az állatok éjszakáznak. Ez lészákkal25 kerített akkora terület, ahol az állatok éppen elférnek. A lésza26 4 m hosszú és 1,5 m széles téglalap alakú vékony deszkákból, vagy rudakból összeszegezett ke- 21. A közeli szántóföld egyharmadán. 22. Az Alföldön falkának nevezik. 23. Esztena: szláv eredetû szó, a juhok számára a legelõn szállásul szolgáló bekerített területet jelenti, tágabb értelemben hozzáértik közvetlen környezetét is a hordozható faépületekkel együtt, így magát a kerített részt kosárnak nevezik. ñòåíà=fal (orosz). 24. Bálványosváralján: isztina. 25. Léckerítéssel. 26. A Hortobágy környékén drankának nevezik. 234

5 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. Fejõ lyuk a kosáron (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) 9. kép. Ordafõzõ üst (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) 10. kép. A kerenta használata az esztenán (BERECZKI Ibolya felvétele, 2010) 11. kép. Kutya a sereg mellett (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) rítéselem, amit hordozni lehet Körülötte két vagy három ládaszerû zárt fekvõhely van, ebben egy-egy ember alhat úgy, hogy ha éjjel a kutyák jeleznek, azonnal talpon lehet. A négyszögletû kosarat három oldalának áthelyezésével néhány naponta tovább viszik, hogy a földet a juhok megtrágyázzák. Ezt nevezik kosarazásnak.27 A juhokat hajnalban fejés után terelik legelni, délre visszahajtják õket fejni, a meddü28 juhokat külön kosárban tarják, és külön járnak velük. Esténként is fejnek és a hûvösön még fejés után is legeltetnek egyet. A fejés a fejõlyukaknál történik. A juhászok fejõszéken ülnek, a csapóajtót a térdükkel tartják csukva, míg az elõttük lévõ juhot fejik, azután eresztik a következõt, a hátsó lábánál fogva maguk elé húzzák fejni. A juhokat a monyotor hajtja a fejõlyukakra. A megfejt juhokat eleresztik, azok a kosár körül maradnak. A fejés módját részletesen ismerteti Faggyas István:29 Bal kézzel megfogják a tõgyet a tövénél, jobb kéz hüvelyk, mutató (esetleg középsõ) ujjával a csecsrészt húzogatják, amitõl megered a tej. Ezután két kézzel enyhén összenyomják a tõgyet, amivel kinyomják a tejet a két csecsrészen. Végül kicsavaró-fejõ mozdulatot végeznek. Az esztenán a tej feldolgozására használt edények a következõk voltak: fejõveder, putina, kerenta és az ordafõzõ üst. A fejõveder hasított fenyõfából készült, a putina 60 literes fedeles faedény, aminek az alja szélesebb és felfelé keskenyedik, ebben oltották meg a tejet. A megalvadt tejet kézzel összetörték, és a kezüket az öszszetört alvadékban nagyon óvatosan mozgatták úgy, hogy az alvadék a kezük melegétõl összeálljon egy tömbbé, majd ezt a nagy tömböt a sajtruha segítségével a kerentába emelték. A cövekelt asztalon lévõ kerenta szolgált tehát a sajt elkészítésére, ide vették ki a putinából az összetört és utána összegyûjtött alvadékot, és ebbõl készült a sajt. Az alvadék kiszedésére és formázására szolgáló sajtruha gyéren szõtt vászonból készült.30 A kerentában szétnyitották a sajtruhát, és alaposan átgyúrták az anyagot. Ezután a sajtruha segítségével for Az Alföldön drankázás, ott háromnaponként forgatták, esõs idõben naponta, hogy ki ne tapossák a juhok a füvet. BENCSIK János. Meddõ. FAGGYAS István Érdekes megjegyezni, hogy például Kunmadarason és a Hortobágy északi területén is kimerték az alvadékot a vászonra, nem a kezük melegével gyûjtötték egybe a sajtot. A túrót ott is az almásihoz hasonlóan csinálták. 235

6 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. A kész puliszka (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) mázták a sajtot, és úgy helyezték el, hogy tudjon belõle folyni a savó. A kerentából a savó a rézbõl készült kicinezett ordafõzõ üstbe folyt ki. A sajt az alvadék többszöri átgyúrásával készült, a fennmaradó zsendicébõl fõzik az ordát, amit az ordás zacskóba tesznek, azután már csak az állati élelemként használatos savó marad. A sajtruhából kivett sajtot szellõs helyen, polcokon szárították. Az érett, legalább egy hetes sajtból készülhetett a túró. A sajtot felszeletelték, hidegvízbe rakták, és állni hagyták egy éjszakát. Másnap kiszedték a vízbõl, és egy vászonzacskóba rakva jól kinyomtatták belõle a vizet. Ezután ledarálták húsdarálón és megsózták, majd jól öszszegyúrták. Szent János napig a sajt felét minden gazdának ki kellett vennie, hogy a juhásznak ne legyen a sajttal gondja, mert addig több a tej, mint azután A juhok mozgását kutyák szabályozzák, õk védik az esztenát vadállatoktól és idegenektõl egyaránt. Egy-egy esztenán kutya is lehet, jobbára korpán és savón élnek, de olykor egy-egy gyengébb állat levágásakor nekik is jut hús. A juhászok báránybõr subát viseltek, ami esõtõl, széltõl megvédte õket. Öltözetük gyapjúból volt, vastag condrát viseltek, ami posztóöltözet volt, kapcát és bocskort, amit maguk készítettek. Nyáron kis karimájú kalapot, télen kucsmát hordtak, ezt Almáson báránybõr sapkának neveztek. Élelmük fõként tej, sajt, túró, szalonna volt, amit puliszkával, vagy a faluból kapott kenyérrel fogyasztottak. A puliszkát minden nap egyszer vagy kétszer is fogyasztották tejjel, túróval, de a juhtokány mellé is gyakran volt köret. Az esztenán a bács 31 csinálta a sajtot, és õ is fõzött a juhászoknak. Egyszerû kiadós ételeket fõztek Reggelire puliszka, tejjel, túróval. A tarisznyába szalonnát, hagymát és kenyeret pakoltak, napközben ezt ették a juhsereg mellett. Este valamilyen fõtt ételt, amit vagy a bácsné vitt ki az esztenára, vagy a havasi legelõkön levõ esztenákon a bácsok maguk fõztek. Ezek az ételek leggyakrabban a fuszulyka leves, pityóka tokány, kukerca puliszkával, oltott juhtej puliszkával, salátaleves ordával, tokányleves juhhússal voltak. Reggel és este mindig puliszkát fõztek, ez a kenyér pótlására szolgált, de alkalomadtán, ha nem volt kenyér, a tarisznyába is hideg puliszkát tettek a túró mellé. A bács hetente legalább egyszer bevitte a sajtot a faluba, és onnan hozta az élelem utánpótlást: zöldséget, kenyeret, sót, fûszereket. A meddõ juhok legeltetéséért 4 5 liter gabona volt a bér. Régen a fejõ pakulár bére naponta napi egy kiló sajt ára volt, a monyotor bére egy kiló orda ára volt. 32 A nyomáshatárban esztena volt, db juhval. Mindegyik esztena azoknak a földjén volt, akiknek a juhait abban a seregben õrizték. A kosarakat kétnaponta forgatták, 33 így egy hét alatt körülbelül 40 ár földet ganyézott meg a nyáj. Az egyes gazdáknak 10 juh után járt egy hét ganyézás. A gazda, akinek a földjét azon a héten kosarazták, legalább egyszer fõtt ételt vitt az esztenára, és adott egy véka kukoricalisztet, egy kenyeret meg egy darab szalonnát a juhászoknak. Egy esztenán négy ember dolgozott: a bács, két pakulár 34 és egy monyotor. 35 A bács volt, aki a juhokat a gazdáktól elvállalta, a pakulárokat, és a monyotort felfogadta, a sajtot készítette, értékesítette. Ha két ember vállalta a bácsságot, akkor, mivel az év folyamán a tej mennyisége változik, a vállalkozók a hasznon úgy osztoztak, hogy egyik héten egyiküké, a másikon másiké volt a jövedelem. A pakulároknak naponta egy kiló sajt árát adták, a monyotornak egy kiló orda árát az ellátáson kívül. Az esztenák építésében és költöztetésében az érintett gazdák segítettek. Minden 10 juhra 4 méter lészát és két karót kellett adniuk. Õk voltak az úgynevezett cimborák. Maguk közül cimborabírót választottak, aki a báccsal tartotta a kapcsolatot. Almási családok nevei, akik közül régen a bácsok kikerültek: Rácz, Deák, Lurcza, Sándor, Juon, Soós, Mátyás, Tódor, Kádár, Kusztora, Szász stb. Minthogy kétezer embert az ezer hektáros szántóföld nem tartott el, többen vállaltak pásztorkodást a közeli Szászföldön is. A legeltetett juhok Szent György naptól Szent Mihály napig 14 kg sajtot adtak, amibõl 6 7 kg járt a gazdájuknak, a többi a bács bére volt. Szent János napkor a gazdák kimentek az esztenára, hogy meggyõzõdjenek a tejhozamról. Ha a juh egy fejéskor nem adott legalább 1 deci tejet, akkor a juhot félre rótták, ami azzal járt, hogy a gazda abban a szezonban csak fele annyi sajtot kapott rá. A megfelelõen tejelõ juhra úgy mondták: kiróttuk. Ez jelentette azt, hogy megfelelõen tejel. 36 A még meddõ juhokért a gazdájuknak gabonában kellett bért fizetniük a legeltetésért, az árviszonyoktól függõen például 4 5 liter törökbúzát egy szezonra. Az egyik adatközlõm szerint (T.M.) akkor régön mind szálas juhok voltak, inkább gyimösi fajták, a berkék csak 1940 után kerültek ide, a berke nem szereti a pajtát, õ azt szereti, 31. A juhászok vezetõje egy-egy esztenán, a tulajdonos, vagy annak megbízottja. 32. Doroszlón, ahol uradalmi juhászok voltak, ún. kommenciót kapott a bacsu, amit nem lehet összehasonlítani az almási juttatásokkal. 33. Változtatták a kosár helyét. 34. Pásztorok, akik a juhnyájjal járnak és fejnek. 35. Általában fiatal gyermek segítség, aki a juhokat a fejõlyukra hajtja, és segít az esztena körüli munkákban. 36. Érdekességként jegyzem meg, hogy Homoródalmáson a rovás fogalmán ezt értik, nem a rovásírást. 236

7 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. Szénacsinálás a pajtás helyen (BARDÓCZ András felvétele, 2009) hogy örökké künn legyen. Osztán a legelõ mindegy volt nekik, eisze a berke még szívósabb állat így legöltetés szempontjából, a húsa tömörebb. A gyapja sem igen kevesebb, attól függ, hogy, hogy van kúrálva a juh az es attól függ. A juhokat nap után nyírták június elsõ két hetében, és az tartották hogy a gyapjú alól való sajt zsírosabb. Gyapjú haszna a meddü juhoknak is volt, a gyapjú értékes és kelendõ alapanyag volt. A juhokat a gazdák nyáron nyírták, vagy nyíratták, a gyapjúból a juhász nem részesült. Az õszi õrzésért juhonként egy-két liter kukoricát kaptak, vagy egy-két leit, a lábbeli szaggatásért, amit bocskorpénznek 37 nevezek. A juhászoknak abból is keletkezett némi jövedelme, hogy õsszel, a tollóhatáron is vállaltak kosarazást. 38 Tódor Albert adatközlõm, édesapám errõl így beszélt: Én odaadtam egy hatvékás, negyvenáras földet, hogy ganyézza meg a bács, mert már a gazdákét megganyézta. Megganyézta nekem harmadába, vagy felibe, ami azt jelentette, hogy a következõ évi terménynek a harmada, vagy a fele az övé volt. Ezzel pótolta a bács azt, hogy neki nem volt ideje a föld megmunkálásával foglalkozni, vagy nem is volt földbirtoka. A legeltetett állatok területigénye úgy alakult, hogy a szarvasmarháknak (amiket számos állatnak neveztek, mert az õ legelõigényüket számították az egységnek) egy hektár legelõ kellett, és tíz juhnak is ugyanannyi. 39 Akinek nem volt elegendõ közbirtokossági joga az állatai legeltetéséhez, annak nyári fûbért kellett fizetnie. Ezt a legelõk karbantartására használták fel. 40 Az állatok téli tartásához a szénát távoli kaszálókon csinálták. A kaszálók, a nyári szállásokkal 7 10 kilométerre, vagy annál is távolabb voltak a falutól, ahova a családok egy része a szénacsináláskor két-három hétre hátraköltözött. Ide a kecskéket is magukkal vitték, a tej miatt. Minden nagyon távoli helyet is megkaszáltak, olyanokat is, ahol a legeltetés nem volt lehetséges (bükkösök között, 2 3 hektáros mocsaras lápos területeket stb.) 1946-ban nagyon szûk termés volt a nagy szárazság miatt, Tódor Mihály adatközlõm így mesél. Akkor egész télön kijártunk mû es más es mert nem volt takarmány, vágtuk a gyertyánfát annak akkora rügye volt, hogy még a zabnál es nagyobb rügye volt oztán azt ették és volt eltéve õsszel cserefalapi abból egy kicsit. A cserefa olyan sokáig zõden maradt, hogy egész télen olyan zöld volt, hogy nagy kaszajokba raktuk s onnan hánytuk szerte széjjel a juhoknak s leették róla. Osztán rea vótak szorulva. Deák Györggyel voltunk az Isten nyugossza mert õk ott voltak örökét, nyárba es együtt vótunk. Mentünk Izsák mezeire Izsák mezeje úgy megvolt etetve, hogy olyan volt mint ez az asztal, a szõrfüvet úgy megették volt egész õszön, me január 1-én lett volt hó addig nem volt hó, örökké fekete volt a fõd. Nagy szerencse volt kimentünk Izsák mezeére és ide a katlanyokhoz felfelé, ott voltak a nagy lomos gyertyánfák, ott felmentünk végig s estefelé ott fenn békerültünk a karé alá és ott olyan fiatal cserefák voltak a lapi mind rajta volt úgy ették azt es, hogy mind a sarjút, rea vótak szorulva, mert nem kaptak epe epe úgy. 37. Az alföldi pásztorok annak idején ún. bocskortejet kaptak. 38. JANÓ Ákos Érdekes megjegyezni, hogy itt a kosarazás azt jelenti, hogy a kosarat, (a lészákkal kerített területet) a trágyázás érdekében más és más helyre állítják. Ettõl eltérõ jelentésû a kifejezés Janó Ákos szerint egyes magyar falvakban. Szankon és Móricgáton a kosarazás kifejezés azt jelentette, hogy mikor már nem lehetett kihajtani a birkákat legelni, kosárban hordták nekik a takarmányt. 39. Bálványosváralján 3 4 juhnak jutott egy hold. 40. Források, vályúk takarítása, bokorirtás, elerdõsödött legelõkrõl a fák kitermelése stb. 237

8 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. Gyümölcsfákkal beültetett terület (B. TÓDOR Enikõ felvétele) A juhok számba adásakor a gazdák a juhaikat jellel látták el, ami a leggyakrabban különbözõ fül-jel volt (például jobb lyukas, elõl hátul vágott stb.), a füljelek használata a gazdacsaládoknál öröklõdött. 41 Juhászat a kollektív gazdálkodás idején Almáson a nyomáshatár 1948-ban megszûnt. Ez a változás lényegében csak a legeltetés helyszíneit érintette. Jelentõsebb változást hozott a kollektív megszervezése. Homoródalmáson 1962-ben alakult meg, és 1990-ig mûködött a kollektív. 42 Ez idõ alatt a faluhoz közeli területeket kivétel nélkül, és a távolabbiakból is sokat intenzív termelésbe vontak és szántóként hasznosítottak, gyümölcsfákkal ültették be Talajjavítással kaszálókat és legelõket is igyekeztek szántóvá alakítani. 43 A szántókon búzát, árpát, rozst, kukoricát, takarmány- és cukorrépát, krumplit, lent termesztettek. A földek nagy részét gépekkel és állati erõvel, kisebb hányadát kézzel mûvelték meg. Ezzel a legeltetési szokások is megváltoztak. A juhállomány jelentõsen csökkent. Ennek legfõbb oka az volt, hogy a kollektív megalakulásának hírére sokan megszabadultak az állataiktól, nehogy ingyen kelljen beadják a gazdaságba. A kollektív elõtti években 7000 juh volt Almáson, a kollektív megalakulása után 1975-re legfeljebb ötezerre tudták felszaporítani, amiben közrejátszott a közös tulajdon szemlélet is. A tehén, tinó, kecske és borjú csordák mellett a juhok legeltetésére is külön területeket használtak. A kollektív megalakulásakor 5 fejõs juh sereg (nyáj) volt ben, amikor adatközlõm került a juhgazdaság élére, akkor már 9 fejõsjuh sereg volt (kb. 300 juh egy seregben). Ezek mellett ott voltak a meddõ seregek is. Meddõ juh körülbelül fele annyi volt, mint fejõs. Ha például 200 fejõs volt, akkor 130 meddõ. A meddõ seregek még távolabbi legelõkön jártak. A juhászok a kollektív ideje alatt is azok az emberek voltak, akik az elõtt is foglalkoztak juhászattal. Az almásiak mellé hoztak románokat is, hiszen az almásiak nagy számban mentek ebben az idõben városra az iparba dolgozni. Tódor Mihály 88 éves adatközlõm szerint Hát innét Almásról vótak Mátyás Mihály, Soós Mihály, Pál Mihály és a családjaik, de osztán õk es ki kezdtek öregedni, de osztán román vót a legtöbb. Az vót a legnagyobb baj, hogy nem tudtam rományul, s õk nem tudtak magyarul, s aztán kézzel, s lábbal valahogy eligazodtunk. Sokáig vótak itt, olyan rományok es vótak, hogy 4 5 esztendeig vótak itt, s hozták magukkal a szógáikat es õk. És osztán baj vót met nekik vót örökké db juh és itt csak 10 db vót megengedve a juhászoknak a tartásra és osztán ezétt osztán még sokszor kellett hazudjak es a vezetõségnek. Az az egy szerencse, hogy olyan vót a vezetõség, hogy csak elé felé láttak, sem jobbra, sem balra nem láttak me ha tudtak volna nezni mindenfelé, akkor én örökké hazugságba maradtam vóna. Sokszor el kellett menni juhászé, kerestük a juhászt. Szerencsés vótam én ezökkel a Pál Mihályékkal mer olyan embörök vótak Isten nyugtassa a poraikban, hogy õk akár hány juh maradt, elvállalták. Olyan is vót, hogy négy fejõ serög vót a kezökön, s akkor vót két fia, akik olyanok vótak, hogy ha békerültek a faluba, akkor osztán két-három nap 41. Doroszlón festett, égetett (sütés) füljegyeket is használtak vagy disznódrót a fülekbe. 42. OLÁH Sándor. 43. Hasonló jelenségrõl panaszkodtak Doroszlón, ahol erdõn, árterületen is legeltettek, de egyre jobban eluralták azokat is a szántók. 238

9 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page kép. Fejés a kosárnál (BERECZKI Ibolya felvétele, 2010) múlva kerültek vissza. Hitvány öreg kénlódott ott egy, egy gyermökkel mivel. De úgy es valahogy megvót csak a vót a helyzet, hogy nem vót termelés. Aztán Ceausescu-nak az Isten áldja meg nem lehetött eleget termelni semmibõl se. A kollektív ideje alatt téli takarmánynak egy juhra 2 kg takarmányt 44 számoltak, kaptak abrakot, de csak 20 dekát egy juh naponta, ami nagyon kevés volt. A berbécsek 45 valamivel többet kaptak. 46 A brigádosnak nyáron is vezetnie kellett a fogyasztási naplót, és hónap végén leadni, ami sok idejét emésztette fel. A juhok ig a havasi legelõken voltak, ott épített a kollektív szajvánokat 47 és a teleltetésük is ott történt. A szénát, amit a Vargyas völgyében és a távoli helyeken csináltak, a szajvánok mellé szállították, és ott rakták nagy kaszajokba (kazal). Az volt a juhok téli takarmánya. Volt, amikor ez a takarmány mennyiség nem volt elég, akkor a szomszéd faluból vásároltak és szállították oda szekereken. Nyáron a legeltetés is ott történ a falutól távoli legelõkön. Itt esztenát építettek a juhászok, ami a szálláshelyük és a tejfeldolgozás helye is volt A legölõk fel vótak osztva például Vargyasódalában úgy es vót, hogy 4 serög vót s azoknak a meddüje. Merkemegett, a Felesbe, Hosszúmezõn (az egyik legtávolabbi legelõ, kaszáló) a meddü serögök, Hegyasalatt, Almásfejin. Még kellett nezni azt es, hogy a kút (forrás) ne legyen messze az esztenától, hogy legyen ivóvíz az embereknek és az állatoknak, a mosogatásra fõleg. (T. M.) A szajvánok elhelyezésérõl a következõképp emlékezik vissza Mihály bácsi: Hát osztán Kõalatt vót két szajván, Kõmezeibe es vót, Vargyasban vót az Aladáré félén három a Felszegién és a Bodorén es volt egy, akkor a Tikosién és Kajmácába három, sok volt, no. 12 db szajván volt akkoriban a határban, egy szajvánban juhot lehetet télen teleltetni. A juhászok bérezése a következõ volt. Egy részük mind leadta a sajtot és a munkabért pénzben kapták, meg. Ez az akkori minimál bér volt, 1400 lej. A többi juhászok hét kiló sajtot adtak le fejõsjuhonként a gazdaságnak, a többi sajtot õk értékesítették és az volt a jövedelmük. A gazdaságnak nem volt jövedelmezõ, ha pénzben fizette a bért, mert a bács nem gondoskodott a kellékekrõl, és a sajtot is a gazdaság kellett értékesítese. Ezzel több volt a kiadás, míg, ha a juhászok a sajt egy részét adták le, akkor maguk kellett gondoskodjanak oltóról, sajtruháról, ordás zacskóról, mindenrõl. Adatközlõm szerint ha a bács jövedelme a sajtból származott, akkor: Inkább jobban utánok jártak nyári idõszakban, a járás erõsen béfolyásolja a tejezést, hogy-hogy takarmányozzák, s hogy, hogy élelmezik nyárba õköt, ha altassák nappal a juhokot az árnyékba akkor tej kicsi van. (T. M.) Ahhoz, hogy a megfelelõ mennyiségû tej legyen, nagyon fontos volt, hogy hogyan legeltetnek, merre járnak a juhokkal. Ha a juhásznak nem fûzõdött érdeke a tejhozam növeléséhez, akkor nem úgy teljesítette a feladatát, ahogy az elvárható lett volna. A bárányszaporulatból és a gyapjúból a pásztorok nem részesültek. Az esztenák és a falu között a bácsok szekérrel közlekedtek. Hetente legalább egyszer mentek be a faluba. Bevitték a sajtot és élelmet hoztak maguknak az esztenára. 44. Széna. 45. Kosok. 46. Megjegyzem, hogy rendes körülmények között egy juhra legalább napi 3 kg takarmány kellene. 47. Hodály. 239

10 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page 240 A szajvánok környezete kaszáló volt, ott csak teleltek a juhok. Május elseje után mentek ki a kaszálókról a legelõkre, és õsszel sarjúcsinálás után szabadultak be a kaszálókra. Nyáron a juhok nem a szajvánokban éjszakáztak, hanem a legelõn épített esztenákban, akár csak a kollektív elõtti idõkben. A fejõedények régen fából készültek (még van, aki ma is azt használ) mert azt mondják, abban nem hûl olyan hamar ki a tej mint a mûanyag és a fém edényekben. A tisztítását súrlókefével és forró vízzel végezték, utána kiszárították. A tejfeldolgozás a kollektív alatt is úgy történt, mint a korábbi idõkben. A gyapjú mennyisége egy juhon általában lehetött két kiló, de vót olyan es amelyikrõl több lejött. Osztán még úgy es vót, hogy a gazdaságéról még nem jött le két kiló se, elhullatták, gyengébbek vótak. Úgy ahogy mondjuk a gondozástól függ minden: a tej, a bárány, a gyapjú. (T. M.) A havasi legelõkön tartott juhokat õsszel, ahogy egy-egy nagyobb tarló felszabadult, oda hajtották. A tarlót kosarazták, hogy ganyézzák a földeket. Juhászat ma 16. kép. Sajtot hordó juhász (B. TÓDOR Enikő felvétele, 2003) A jelenlegi legelõkön marha-, juh- és kecskelegeltetés folyik. A falu marha- és kecskeállománya naponta jár ki a 17. kép. Jól járnak a juhok (B. TÓDOR Enikõ felvétele, 2011) 240

11 14-todor_01-HAZEMBER 23.qxd :09 Page 241 legelõkre, a juhok tavasztól õszig az esztenákon vannak. Homoródalmáson ma a szántó területek mérete összesen 100 ha, a többi föld kaszáló, erdõ és legelõ. Az 1400 lakos összes állatállománya 2000 juh, kecske, 300 marha, 60 ló után a tulajdonosok visszakapták a földjeiket és kollektivizált állatállományt. A faluban ma három juhász él, a 2000-es állományból 1200 darab juh az õ tulajdonuk Esztenáik vagy az általuk megvásárolt kaszálókon, vagy a közbirtokosságtól bérelt legelõkön vannak. A földmûvelés és az állattartás között nincs szerves kapcsolat. A juhászok ma nem alkalmilag társult gazdák, hanem fõfoglalkozású vállalkozók. Kétezerig több alkalommal is román pásztorok vállaltak juhászatot, bérért és saját juhaiknak legelõért. Az elmúlt években a nyugati munkavállalás lehetõségének elterjedésével ez a gyakorlat megszûnt. A kisebb juhos gazdák juhait ma a falu három juhásza vállalja el, sõt a szomszédos falvak juhászaihoz is kerülnek állatok. A juhászok a szógákat (pakulár, monyotor) megállapodott bérért alkalmazzák tavasztól õszig. Egy fejõpakulár 1000 leit kap havonta, a meddü pakulár, aki nem fej, és a monyotor 800-at a teljes ellátáson kívül. Ezért éjjel-nappal szolgálatban vannak. A gazdákkal kialkudott juhbér egy juhra egész szezonra 6 kiló sajtot és 1 kiló ordát adnak a bácsok a gazdának. A gazda 20 lei bért fizet juhonként az õrizésért és addig õrzi õket, amíg a hó le nem esik. Az esztena költöztetésben ugyanúgy a gazdák segítenek, mint a kollektív elõtt. Kirovás nincs, a juhász egyoldalúan értesíti a gazdát, ha a juha elmeddül, vagy kevesebb tejet ad a kelleténél. Akinek több állata legel, mint amennyi legelõjoga van, a közbirtokosságnak fûbért fizet. A falutól távoli területeket nem kaszálják, mivel a kollektívbeli szántók nagyrészt kaszálóvá váltak. A sajtot, túrót közeli piacokon adják el (néhány tíz kilométeren belül) ami nem kel el, hûtõládákból értékesítik télen. A bárányokat az utóbbi években néhány felvásárló szállítja Olaszországba, Görögországba, Törökországba. A gyapjú szinte értékesíthetetlen, a báránybõrök is értéken alul cserélnek gazdát. Egy juhot 3 lejért nyírnak, de a felvásárló nem fizet annyit a gyapjúért További nehézséget jelent, hogy az EU hagyományos juhtartás esetén betarthatatlan követelményeket támaszt, mint például hideg-meleg vizes, kicsempézett szúnyoghálóval ellátott helyiség használatát a sajtkészítéshez, miközben az esztenát évente ötször, hatszor költöztetik. Sajátos probléma, hogy a gazdák az állatok után és a megmûvelt földek után is támogatást kapnak. Félõ, hogy a támogatási rendszer megszûnésével az állattartás is meg fog szûnni. 18. kép. A juhászok hálóhelye az esztenán (BERECZKI Ibolya felvétele, 2010) 241