Hallgatók a Tudomány Szolgálatában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hallgatók a Tudomány Szolgálatában"

Átírás

1 MŰSZAKI KATONAI KÖZLÖNY a MHTT Műszaki Szakosztály és a ZMNE folyóirata XXI. évfolyam, különszám, 2011.december ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM VÉDELMI IGAZGATÁS SZAK A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében a Hallgatók a Tudomány Szolgálatában Védelmi igazgatás szakos hallgatók I. országos tudományos konferenciája Csabianszki Viktor mk. őrnagy: A Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatai Disaster relief responsibilities of the Hungarian Defence Forces Budapest, november

2 BEVEZETŐ A Magyar Honvédség olyan állami szervezet, melynek legfőbb rendeltetése, létrehozásának indoka a normálidőszaktól eltérő tevékenységek végzése. A hadseregek létrehozását, fenntartását a szűkösen rendelkezésre álló állami erőforrásokból elsősorban az a jól felfogott össztársadalmi érdek teszi elengedhetetlenül szükségessé, hogy válsághelyzetekben is működőképes, megfelelő képességekkel rendelkező, feladatorientált szervezettel lehessen felvenni a káros folyamatok hatásai elleni küzdelmet. A válság, mint olyan definíciója nem egységes. Általánosan elmondható, hogy a válság "váratlan, nem rutinszerű események vagy események sorozata, amelyek nagyfokú bizonytalanságot okoznak egy adott szervezet elsődleges célkitűzései megvalósításában 1. Annak ellenére, hogy több, egymásnak némely tekintetben ellentmondó definíció is elfogadott 2, megállapítható, hogy a hadseregek, így a Magyar Honvédség felállítása, feladatainak meghatározása, eszközeinek beszerzése, struktúrájának kialakítása, személyi állományának kiválasztása, felkészítése és begyakoroltatása mind azt a célt szolgálja, hogy a tetszőleges értelmezésű válságidőszakban ténykedni tudjon, és feladatait ilyen helyzetekben hajtsa végre a társadalom célkitűzéseinek veszélyeztetettsége esetén. Magyarország, sőt Európa ma összevetve más válságövezetekkel relatív békésnek mondható. Az emberek, a társadalmi és a magáncélból szervezett közösségek életét, vagyonát, létfenntartását, működési feltételeit nem fenyegeti (legalábbis rövid távon) olyan kataklizma erejű válságok kialakulásának réme, mint egy totális háború. A katasztrófák, legyenek azok természeti vagy civilizációs eredetűek, azonban iparosodott társadalmunkban, relatív magas népsűrűségű régiónkban egyre fokozódó fenyegetettséget jelentenek. Nem elfelejtve azt a tényt, hogy a hadseregek erőforrásainak alaprendeltetésük szerinti feladat-végrehajtás során történő felhasználása elsősorban háborús konfliktusokban tervezett, érdemes és célszerű a (sokszor tévesen) kisebb kaliberűnek tekintett, de szintén tömegeket fenyegető katasztrófahelyzetekben történő szerepvállalásuk lehetőségeit is vizsgálni, különös tekintettel az erőforrások szűkös voltára, mely a hatékonyság növelését és az erőforrás-felhasználás racionalizálását követeli meg ezen a téren is. 1 Seeger, M. W.; Sellnow, T. L.; Ulmer, R. R. (1998). "Communication, organization, and crisis". Communication Yearbook 21: B. Wisner, P. Blaikie, T. Cannon, and I. Davis (2004). At Risk - Natural hazards, people's vulnerability and disasters. Wiltshire: Routledge. ISBN

3 Jelen konferenciacikk célkitűzése kettős: elsősorban áttekinteni a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatait, melyet a jogállamiság eszmerendszere alapján, a jogszabályok hierarchikus rendszerének vizsgálatával tervezek megvalósítani; valamint másodsorban a legutóbbi időszak konkrét katasztrófavédelmi feladat-végrehajtása során számba venni a felhasznált erőforrásokat, és (a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer tekintetében) előkészíteni egyes, a hatékonyságra vonatkozó vizsgálatokat. A Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatai áttekintésének aktualitását elsősorban a jogszabályi környezet átalakulása adja. Ebből adódóan a honvédelmi ágazat is meg kell, hogy kezdje a katasztrófavédelmi feladatrendjére vonatkozó jogszabályok és közjogi szervezetszabályzó eszközök felülvizsgálatát, melytől a kormányzat elsősorban a rendelkezésre bocsátott erőforrások hatékonyabb felhasználását várja. Fentiek érdekében célom volt a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer, a honvédelmi ágazat katasztrófavédelmi feladatai végrehajtására létrehozott ideiglenes, feladatorientált alrendszer feladatrendjének elemzése, mely a hatályban lévő, illetve rövidesen hatályba lépő jogszabályok párhuzamos elemzésének módszerével történik. A feladatok végrehajtásának alapfeltétele a megfelelő finanszírozottság. Ennek bemutatása a Honvédelmi Katasztrófavédelmi költségvetéseinek vizsgálatával, valamint azon jellemző katasztrófák elleni védekezési feladatok költségigényének vizsgálatával történik, amelyek a legutóbbi időszakban a honvédségi erők, eszközök bevonását tették szükségessé. 1 A Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatai A Magyarország jogállam 3. Ezen megállapítás egyik gyakorlati következménye, hogy az állam erőszakszervezetei, így például a Magyar Honvédség csak olyan feladatokat hajthat végre, melyek jogszabályokban kerültek rögzítésre. A feladatok végrehajtására vonatkozó szabályok a jogszabályi hierarchiában alacsonyabb szintű jogszabályokban, illetve a közjogi szervezetszabályzó eszközökben kerülnek rögzítésre de itt is követve a jogállamiságból eredő követelményeket. A Magyar Honvédség katasztrófavédelmi tevékenységét szabályzó joganyagok nagy része azonban nem csak a Honvédségre vonatkozik, hanem a katasztrófavédelemben érintett szervezetekre általában. Mivel katasztrófavédelmi tevékenység végzése során a Magyar Honvédség erői kizárólag más minisztériumok, szervezetek erőivel közösen hajtanak végre pont. 3 A Magyar Köztársaság alkotmánya, évi XX. tv. 2. ; Magyarország Alaptörvénye, B) cikk (1) 223

4 feladatokat, különösen fontos a katasztrófavédelmi feladatokat meghatározó jogszabályok pontos ismerete a zökkenőmentes együttműködés kialakítása érdekében. Fontos továbbá a tevékenység szabályos dokumentálása a költségek megfelelő elszámolása céljából. A következőkben a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatai a jogforrások elemzésével kerülnek bemutatásra. A jogforrások elemzése a január 01-én hatályba lépő törvényi változásokra figyelemmel, párhuzamos elemzés módszerével történik. 1.1 Az Alkotmány évi XX. törvény: A Magyar Köztársaság alkotmánya Az Alkotmány jogrendszerünk alapja. A katasztrófavédelem témakörében is alapokmány, mivel rögzíti: Az állam vezető szerveit, alapvető feladatukat. A minősített időszakokat, kihirdetésük szabályait. A honvédelmi és a polgári védelmi kötelezettséget. A fegyveres erők vezetésének és alkalmazásának szabályait Magyarország Alaptörvénye Magyarország Alaptörvényének áprilisi elfogadása a vizsgált terület vonatkozásában lényegi változást is hozott. A Magyar Honvédség feladatait rögzítő 45. cikk továbbra is az Országgyűlést, a köztársasági elnököt, a Honvédelmi Tanácsot, a Kormányt, valamint a feladat- és hatáskörrel rendelkező (honvédelmi) minisztert jogosítja fel a Magyar Honvédség irányítására, a működés irányítását pedig a Kormány hatáskörébe adja. A Magyar Honvédség alkotmányos alapfeladata lett azonban a katasztrófák megelőzésében, következményeik elhárításában és felszámolásában történő részvétel A honvédelmi törvény évi CV. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről A jelenleg hatályos honvédelmi törvény és a végrehajtására kiadott jogszabályok, továbbá számos módosításuk rögzíti a honvédelem feladatait, az állami szervek (pl. a Védelmi 4 Magyarország Alaptörvénye, 45. cikk (3) bekezdés. 224

5 Bizottságok) és az állampolgárok kötelmeit (ideértve pl. a polgári védelmi kötelezettséget is, melynek szintén vannak jogkövetkezményei katasztrófahelyzetben). A törvény 70. -a rögzíti a Magyar Honvédség feladatait. Ezen szakasz h) bekezdése szabja feladatul a hozzájárulást a katasztrófavédelmi feladatok megoldásához ez az MH katasztrófavédelmi tevékenységének jelenlegi jogi alapja. A 138. (1) bekezdés d) pontja alapján a Magyar Honvédség ezt nemzetközi színtéren is végezheti. Külön kiemelendő továbbá a 72., mely rögzíti a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtására, illetve térítéses igénybevételre történő kirendelésre jogosultak körét A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló évi CXIII. törvény A január 01-től hatályos új honvédelmi törvény számos változást hordoz a katasztrófavédelem szervezeti alrendszerében, mely elsősorban a polgármestereket, a Védelmi Bizottságokat, azok hatáskörét és feladatait érinti. A Magyar Honvédséget, különösen annak katasztrófavédelmi feladatait illetően azonban fenntartja a jelenleg hatályos szabályozást. Az Alaptörvény szóhasználatától eltérően a honvédségi erők számára a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában történő közreműködést 6 ír elő hozzájárulás helyett, de a jogalkotó szándéka nem változott: a Magyar Honvédség a továbbiakban sem elsődlegesen felelős szervezet a katasztrófahelyzetek kezeléséért. Ennek megváltoztatására egyes tudományos kutatások korábban tettek javaslatot. Muhoray Árpád tábornok úr doktori értekezésében olvashatjuk például, hogy a katasztrófák elleni védekezés elsődleges beavatkozóiként a honvédség állományában is fenntartható lenne a mai műszaki csapatok fogalomkörében olyan alakulat, amely a katasztrófák elleni védekezés során az elsődleges beavatkozók között vehetne részt speciális technikai felszereltsége és személyi állományának felkészítettsége, kiképzettsége alapján, megfelelve a szlovák gyakorlatnak 7, de várhatóan a (1) A 70. (1) bekezdésének h)-j) pontjában meghatározott feladatok teljesítésére alárendelt szervezeteitől legfeljebb 100 fő 21 napi időtartamot meg nem haladó igénybevételéről a Honvéd Vezérkar főnöke, az ezt meghaladó létszámú vagy időtartamú igénybevételről a honvédelemért felelős miniszter dönt. A 3000 főt meghaladó igénybevételről a honvédelemért felelős miniszter - a döntéssel egyidejűleg - az Országgyűlést tájékoztatja. (2) A Honvédség szállítóeszközei és műszaki munkagépei - a harcjárművek és a fegyverzet kivételével - kérelemre, a honvédelemért felelős miniszter engedélyével, az állami szerveknek jogszabályban meghatározott feladataik ellátásához megállapodás alapján, térítés ellenében, ideiglenesen átengedhetők ) a) pont: közreműködés a katasztrófavédelemmel összefüggő feladatok végrehajtásában 7 Muhoray Árpád pv. ezredes in: A katasztrófavédelem területi irányítási modelljének vizsgálata, doktori értekezés, ZMNE 2002., 37. oldal 225

6 jogalkotói szándék tartósan fent fog maradni, és a Magyar Honvédség a közeli jövőben nem lesz elsődleges beavatkozó szerv. Lényegi változást jelent azonban a Honvéd Vezérkar főnöke saját hatáskörében kirendelhető erők meghatározása. Az új törvény alapján ugyanis a vezérkarfőnök 200 főt saját hatáskörében rendelhet ki katasztrófavédelmi feladatok ellátására legfeljebb 21 napra, míg a korábbi szabályozás alapján csak ennek felére volt jogosult. A katasztrófavédelmi szakterületen együttműködő szervezetek számára fontos tervezési alapinformáció, hogy a Honvédség katasztrófavédelmi célú feladatokba történő bevonása esetén meg kell határozni a kirendelés célját, időtartamát, a kirendelt erők feladatait, létszámát és eszközeit, fegyverzetét, továbbá földrajzilag körülírt területét. A kárhelyen a mentőerők, - akár elsődleges, akár másodlagos beavatkozók - saját szervezeti alárendeltségükben, saját szakmai szabályaik alapján, egymással együttműködve látják el feladataikat. 8 Kiemelt fontosságú, hogy a honvédségi kirendelt erők a Honvédség állományába tartozó kijelölt parancsnok vezetésével hajtják végre a feladatot. A fentiek alapján a katasztrófahelyzetek kezeléséért elsődlegesen felelős szervezetek, amennyiben honvédségi erők kirendelését kérik, ezeket az adatokat az alkalmazásra vonatkozó felkéréssel egyidejűleg meg kell, hogy adják a honvédelmi ágazat részére. A honvédelmi ágazat egyetlen, folyamatosan üzemelő kapcsolati ponttal rendelkezik ezen felkérések vételére, ez pedig a Magyar Honvédség Központi Ügyelete. Fontos feladat tehát, hogy a többi ágazat hasonló központi kapcsolati pontja (elsősorban a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Főügyelete) ezt az információigényt ismerje. Hasonlóan fontos valamennyi minisztérium tárcaközi együttműködésért felelős szervezetének megfelelő tájékoztatása a honvédségi erők igénylésének törvényi hátteréről és megváltozott rendjéről. Fontos megjegyezni, hogy a honvédségi erők katasztrófavédelmi célú igénybevételére nincsen általánosan alkalmazott nemzetközi gyakorlat. Ezért szükséges ismerni a környező országok szabályozását, tekintettel elsősorban a regionális katasztrófák nemzetközi együttműködés keretében történő kezelésére. 8 Dr. Hornyacsek Júlia: A települési védelmi képességek a katasztrófa-kihívások tükrében, Biztonságunk érdekében Oktatási- és Tanácsadó Tudományos Egyesület, Budapest, oldal ISBN:

7 1.3 A katasztrófavédelmi törvény évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről A katasztrófavédelmi törvény, valamint a végrehajtására kiadott 179/1999. (XII. 10.) kormányrendelet szabályozza az összes katasztrófavédelemben érintett minisztérium, országos hatáskörű szerv és szervezet tevékenységét. 9 A törvény 1. -a megállapítja, hogy minden állampolgárnak, illetve személynek joga van arra, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa az irányadó védekezési szabályokat, továbbá joga és kötelessége, hogy közreműködjön a katasztrófavédelemben. 2. -a felsorolja a katasztrófavédelemben részt vevők körét, melyek az alábbiak: A polgári védelmi szervezetek. A hivatásos katasztrófavédelmi szervek. A hivatásos önkormányzati tűzoltóság. A gazdálkodó szervezetek. A Magyar Honvédség. A rendvédelmi szervek. Az állampolgárok. Az állami meteorológiai szolgálat. Az állami mentőszolgálat. Az egészségügyi államigazgatási szerv. Az önkéntesen részt vevő társadalmi szervezetek. A civil és az erre a célra létrehozott köztestületek. Nem természeti katasztrófák esetén annak okozója és előidézője. Az állami szervek és az önkormányzatok. A Magyar Honvédség szempontjából azért fontos ezen szervezetek körének meghatározása, mert katasztrófavédelmi együttműködést valamennyi érintettel szükséges tervezni, esetleg szervezni és működtetni is. 9 Ezek a jogszabályok napjainban változnak. Lásd később. 227

8 A katasztrófavédelmi törvény rögzíti a Kormány, a Kormányzati Koordinációs Bizottság (KKB), a belügyminiszter, az illetékes miniszterek és az országos hatáskörű szervek vezetői, a megyei, fővárosi és helyi védelmi bizottságok és vezetőik, valamint a polgármesterek feladatait a katasztrófavédelmi tevékenység megszervezésével és a tevékenység irányításával kapcsolatban. A törvény 14. és 53.. meghatározza a honvédelmi miniszter és a honvédelmi ágazat katasztrófavédelemmel kapcsolatos feladatait. A katasztrófavédelmi törvény részletezi a tevékenységben részt vevő hivatásos szervek és a központi szerv (azaz a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság) feladatait is. A törvény leírja továbbá a veszélyes tevékenységek, létesítmények engedélyeztetési és hatósági felügyeletének rendjét, a veszélyes létesítmények üzemeltetőjének kötelmeit, de fontos megemlíteni, hogy az ezzel foglalkozó IV. fejezet hatálya a Magyar Honvédség létesítményeire nem terjed ki. Figyelmet érdemel a törvény V. fejezete, amely a katasztrófavédelmi tevékenységbe bevont jogi és természetes személyek költségeinek megtérítését szabályozza. A törvény felhatalmazza a különböző ágazatok illetékes minisztereit, hogy rendeletileg szabályozzák a felügyeletük alatt működő szervek katasztrófavédelmi tevékenységét A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló évi CXXVIII. törvény A törvényjavaslat június 10-én került beterjesztésre az Országgyűléshez, elfogadására szeptember 19-én került sor. Hatályba szintén január 01-én fog lépni. A továbbiakban a Magyar Honvédség feladatrendjére vonatkozó változások áttekintésére kerül sor. Fontos változást jelent, hogy a jogalkotó egyértelműsíti a Magyar Honvédség vezetésiirányítási rendjének függetlenségét a katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásában érintett további szervezetekétől 10. Továbbra is a megyei, fővárosi védelmi bizottságok hatáskörében marad a területi szintű együttműködés szervezése a közigazgatási szervek, a Magyar Honvédség, a (4) bekezdés: Ez a törvény nem érinti a Magyar Honvédség vezetési-irányítási rendszerére, valamint a katonai függelmi viszonyokra vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. 228

9 rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a társadalmi szervezetek között a felkészülés és megelőzés időszakában. A honvédelmi törvénnyel összhangban a katasztrófavédelmi törvény is egyértelműsíti a honvédségi erők igénybevételének engedélyezésére jogosult vezetők körét (a Honvéd Vezérkar főnöke, a honvédelemért felelős miniszter, illetve a Kormány). Fontos kiemelni, hogy a törvény 76. (1) bekezdés alapján a Magyar Honvédség katasztrófák elleni védekezésre történő felkészülésének és védekezésének költségeit az állam viseli. Tekintettel arra, hogy a törvény hatálytalanítja a polgári védelemről szóló évi XXXVII. törvényt is, fontos alapvetéseket tartalmaz a katasztrófahelyzetek kategorizásával, valamint a polgári védelemmel kapcsolatosan is évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról A tűzvédelmi törvény szabályozza a tűzmegelőzési feladatokat, a magánszemélyek, jogi személyek, valamint magán- és jogi személyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteinek tűzvédelemmel és műszaki mentéssel kapcsolatos feladatait, az ilyen tevékenység irányítására vonatkozó szabályokat, valamint a tűzoltóságokra érvényes előírásokat. Rendelkezései hatályosak a Magyar Honvédségre is évi CXVI. törvény az atomenergiáról Az atomenergia-törvény az olyan békés célú atomenergia-felhasználást szabályozza, amely az emberi életre, továbbá az élő és élettelen környezetre veszélyes lehet. A törvény fogalommagyarázatot ad a nukleáris tevékenységek, létesítmények definiálásával, valamint rögzíti a nukleáris tevékenység alapelveit. Kijelöli a Kormány, egyes minisztériumok, az Országos Atomenergia Bizottság, az Országos Atomenergia Hivatal és számos további kormányzati szerv ellenőrzési, szabályozási és irányítási feladatait, valamint az atomenergia alkalmazójának feladatait a nukleáris tevékenység biztonságosságának garantálása érdekében. A törvény IV. fejezete tartalmazza azokat az intézkedéseket, amelyek a rendkívüli események megelőzésére és következményeik elhárítására vonatkoznak; az V. fejezet pedig a káresemények bekövetkezése esetén követendő felelősség-megállapítás szabályait. 229

10 évi XXV. törvény a kémiai biztonságról A kémiai biztonságról szóló törvény a nem-nukleáris veszélyes ipari tevékenység végzésének szabályait tartalmazza. Meghatározza azokat az anyagokat, amelyek veszélyesnek minősülnek, leírja a veszélyek fajtáit, az anyagok törzskönyvezési szabályait, a veszélyes anyagok bejelentésének rendjét, valamint azok kezelésének szabályait. Meghatározza továbbá a kockázatelemzés módját, a veszélyes tevékenység végzésének feltételeit és a hatósági ellenőrzés rendjét. Rendelkezései szintén irányadók a Magyar Honvédségre is. 2 Az MH katasztrófavédelmi feladatai végrehajtására fordított erőforrások A katasztrófavédelmi feladatok meghatározása az 1. fejezetben ismertetett jogszabályokban történt. A feladatok rendszerének vizsgálata nem nélkülözheti azonban az azok végrehajtásához szükséges pénzügyi erőforrások biztosítási rendjének vizsgálatát, különös tekintettel a katasztrófavédelmi törvény módosulásával előálló helyzetre, miszerint törvényi szinten került meghatározásra az a szándék, hogy a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatokhoz történő hozzájárulásának költségei kizárólag állami forrásokból kerüljenek fedezésre. Ez mivel a katasztrófahelyzeti működés elvi okokból sem tervezhető részleteiben a gyakorlatban az ágazati tartalék-keret, valamint annak katasztrófa esetén történő visszapótlása vizsgálatát is szükségessé teszi. 2.1 A honvédségi erőforrások biztosításának rendszere A Magyar Honvédség korábban ismertetett katasztrófavédelmi feladatokhoz történő hozzájárulási kötelezettségéből eredő feladatokat alapvetően kétféle módon biztosítja: A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer működtetésével; Eseti kirendelések alapján. A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer (rövidítve: HKR) biztosítja azt a keretet, amelyben a honvédségi erőforrások alkalmazásra kerülnek a katasztrófák elhárításában történő ágazati részvétel során. A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer, bár ideiglenes, célorientált szervezetként kerül definiálásra, folyamatosan működik, és fejlesztésére, működtetésére erőforrások is kerülnek biztosításra minden egyes költségvetési évben. Ezen költségvetési forrásoknak (egyes egyéb ágazatoktól eltérő módon) azonban nem célja a konkrét alkalmazási feladatok finanszírozása, tekintettel arra, hogy a Magyar Honvédség 230

11 számára a korábban ismertetett jogszabályi feladatrendszer nem határoz meg elsődleges felelősséget egyetlen katasztrófatípus tekintetében sem. Fentiek alapján a honvédségi erőforrások katasztrófavédelmi célú felhasználása alapvetően a második pillér, azaz az eseti kirendelések alapján kerül megvalósításra. A jogszabályokban rögzítettek 11 alapján katasztrófavédelmi feladatokra csak a Honvéd Vezérkar főnöke és a honvédelmi miniszter rendelhet ki honvédségi erőket, így erőforrásokat. A jogalkotó célja ezzel a rendelkezéssel az volt, hogy a pénzügyi erőforrások fölötti ellenőrzés gyakorlója kezébe adja az alkalmazásra vonatkozó elvi döntés meghozatalának jogosítványait. Az eseti kirendelések költségei ugyanis alapvetően központi költségvetési keretből visszapótlásra kerülnek az ágazati költségvetésbe, de csak az ehhez szükséges kormány-, illetve szükség esetén országgyűlési döntések meghozatala után. Megjegyzendő, hogy a Magyar Honvédség relatíve jelentős költségvetési forrásai lehetővé teszik bizonyos feladatok saját erőforrásból történő végrehajtását is, de természetesen ehhez is miniszteri, illetve vezérkarfőnöki döntés szükséges. Mindazonáltal megállapítható, hogy elsődleges ágazati felelősség hiányában a Magyar Honvédség katasztrófa-védekezésbe bevont erőforrásai jelentős része nem éves erőforrás-tervében rögzített módon, hanem eseti jelleggel hozott döntések alapján kerülnek biztosításra, melyet elsősorban az indokol, hogy a vizsgált szakterületen a jogszabályi környezet alapján a honvédelmi ágazat csak hozzájárul más ágazatok tevékenységéhez, és ezen elsődlegesen felelős ágazatok eseti jellegű, nem tervesített felkérései alapján, nem tervezhető mértékben alkalmazza szűkösen rendelkezésre álló erőforrásait. Ezen rendszer természetesen adódik a katasztrófák definíciószerűen adódó jellemzőjéből, az előre nem megjósolhatóságból, továbbá látható, hogy a hadseregek célja elsősorban a nem várt válsághelyzetekben történő ténykedés, de jelentősen megnehezíti a honvédségi katasztrófavédelmi feladatok tervezőinek, szervezőinek, koordinálóinak, irányítóinak és végrehajtóinak tevékenységét. 11 Lásd a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló évi CV. törvény rendelkezéseit ismertető részt 231

12 Országos katasztrófavédelmi rendszer Egyéb résztvevő ágazatok Elsődlegesen felelős katasztrófavédelmi szervezetek A honvédelmi ágazat hozzájárulása a katasztrófavédelmi feladatokhoz A Honvédelmi Eseti katasztrófavédelmi Katasztrófavédelmi kirendelésekhez rendelt Rendszer erőforrásai erőforrások A katasztrófavédelmi feladatokhoz történő hozzájárulás jogi követelményrendszeréből eredő feladatok 1. sz. ábra: Az MH katasztrófavédelmi erőforrás-tervezése Készítette: a szerző A továbbiakban a honvédségi katasztrófavédelmi szerepvállalás két nagy pillérének, a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer és az eseti katasztrófavédelmi kirendelések erőforrás-allokációnak bemutatása következik aktuális példákon keresztül. 2.2 A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer erőforrás-felhasználása A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer a honvédelmi költségvetés meglehetősen kis részterülete. Néhány tízmillió forintos kerete minden évben a Honvédelmi Minisztérium Információkapcsolati Rendszerében (rövidítve: IKR) kerül részletes tervezésre. Mivel a honvédelmi ágazat a jogi követelményrendszer alapján egyetlen katasztrófatípus esetén sem elsődlegesen felelős a katasztrófahelyzet kezeléséért, a honvédségi katasztrófavédelmi részvétel alapelveként került meghatározásra, hogy csak a meglévő képességek kerülnek felhasználásra erre a célra. Ebből kifolyólag katasztrófavédelmi célból (eltekintve a létesítményi katasztrófavédelmi feladatoktól) a Magyar Honvédség nem hoz létre és nem üzemeltet sem szervezeteket, sem technikai eszközöket, sem személyi állományt, ezért a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer költségvetésének alaprendeltetése azoknak a szükség szerinti feladatoknak a biztosítása, amelyek a nem-katasztrófavédelmi célból létrehozott képességek ilyen felhasználását teszik lehetővé. 232

13 A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer (HKR) költségvetése az elmúlt években a következő táblázatokban ismertetésre kerülő keretszámok mellett mozgott: Fsz. Szervezet Költségvetés [E Ft] 1. HM beszerzések Egészségügyi (HM Egészségvédelmi Intézet) Vegyivédelmi (MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ MH GAVIK) 4. Haditechnikai (MH Haditechnikai Ellátó Központ) Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) HM egyéb (dologi, személyi és szerzői jogi) évben összesen: táblázat - A HKR költségvetése 2006-ban (Készítette: a szerző) 233

14 Fsz. Szervezet Költségvetés [E Ft] 1. Egészségügyi (MH Honvéd Egészségügyi Központ MH HEK) 2. Vegyivédelmi (MH Összhaderőnemi Parancsnokság Logisztikai Ellátó Központ MH LEK, MH 93. PS Vegyivédelmi Zászlóalj MH 93. VVZ, MH GAVIK) 3. Haditechnikai (HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség HM FLÜ) ZMNE HM egyéb (dologi, személyi és szerzői jogi) évben összesen: táblázat - A HKR költségvetése 2008-ban 12 (Készítette: a szerző) Fsz. Szervezet Költségvetés [E Ft] 1. Egészségügyi (MH HEK) Egészségügyi (Állami Egészségügyi Központ) Vegyivédelmi (MH ÖHP LEK, MH 93. PS VVZ, MH GAVIK) 4. Műveleti (MH Műveleti Központ) Haditechnikai (HM FLÜ) ZMNE HM egyéb (dologi, személyi és szerzői jogi) évben összesen: táblázat - A HKR költségvetése 2009-ben (Készítette: a szerző) A költségvetések tanulmányozásakor szembeötlő lehet azok alacsony főösszege. Megfigyelhető azonban, hogy a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer működtetésével olyan területek finanszírozása kapott pótlólagos támogatást, amely képességek (a fentebb említett alapelvtől részlegesen eltérően) nem a Magyar Honvédség alaprendeltetéséből, hanem katasztrófavédelmi feladataiból eredendően fontosak (pl. a relatíve magas haditechnikai kiadások túlnyomó részét az Automata Mérő és Adatgyűjtő Rendszer 13 üzemeltetésének költségei emésztették fel). Figyelmet érdemel továbbá, hogy a katasztrófavédelmi oktatás, valamint a katasztrófavédelmi témájú elméleti kutatások, tanulmányok készítése kiemelten fontos területei is relatíve jelentős támogatáshoz juthattak. 12 A költségvetés év közben 50%-kal került csökkentésre 13 A rendszer a folyamatos magyarországi sugárszint-mérés feladatával került létrehozásra, legtöbb mérőállomását a Magyar Honvédség üzemelteti 234

15 2.3 Az MH eseti katasztrófavédelmi célú igénybevételeinek erőforrásfelhasználása Mint a fentiekben kifejtésre került, az eseti kirendelések jelentik a Magyar Honvédség tényleges részvételét a katasztrófavédelmi feladatok ellátásában. Az ilyen esetekben alkalmazott képességek a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer keretében tevékenykednek valamely társ-ágazat, állami szerv, vagy önkormányzat érdekében, annak felkérése alapján, de a képességekhez történő erőforrás-hozzárendelés nem előre eltervezett módon történik. 2. ábra - Nem tervezett védekezés - magyar katona Devecseren SITA/AP-illusztrációs felvétel Forrás: (letöltés: március 15.) Alapvető rendező elv lehet, hogy a Magyar Honvédség képességei csak veszélyhelyzet kihirdetését követően kerülnek alkalmazásra, és az erőforrás-hozzárendelés a védekezés céljára megnyitott költségvetési forrásokból kerül végrehajtásra de, mint azt a következőkben bemutatásra kerülő konkrét példából is kitűnik, ez az elv nem, vagy csak részben kerül alkalmazásra, jelentős pénzügyi erőforrás-tervezési kihívás elé állítva a honvédelmi ágazatot. Technikai szempontból problémákat okozhat továbbá a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer hozzáigazítása az aktuális feladathoz, amit előre szintén nem lehet tervesíteni. A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer ugyanis előre kijelölt, felkészített, különféle katasztrófahelyzetekben történő alkalmazásra összeállított munkacsoportok rendszere, melyek a Magyar Honvédség meglévő képességeinek bázisán 235

16 kerültek létrehozásra. 14 Mégis minden egyes honvédségi katasztrófavédelmi tevékenység ezen rendszerben kerül végrehajtásra, amely annak köszönhető, hogy a munkacsoportok a meglévő képességek erejéig sokszorozhatóak, és bizonyos időn belül a meglévő korlátok között a rendszer képes bővülni. A Magyar Honvédség tehát alapvetően a következő lépések megtételével képes mind több és több képességet az elsősorban illetékes katasztrófavédelmi szerv segítésére alkalmazni: A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer kijelölt, felkészített, meglévő munkacsoportjai a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer készenlétére vonatkozó tervekben meghatározott készenléti időkkel és képességekkel; Szükség szerint további munkacsoportok megalakítását, felkészítését követően a modul-képességek többszörözésével, melyek azon katonai szervezetek valósítanak meg, ahol az alaprendeltetésből eredő feladatok ezt lehetővé teszik; Az alaprendeltetésből eredő feladatok csökkentése révén, további erőforrások felszabadítását követően a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer további kiegészítésével. Mindkét tényező különösen megnehezíti az eseti alkalmazások erőforrás-tervezését, melyre jó példát ad a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer alkalmazása a évi árvízi védekezés során. 3. ábra - Katonák árvízvédekezési feladaton Készítette: Szűcs László Forrás: (letöltés: szeptember 15.) 14 A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer felépítése, működése, a munkacsoportok képességei jelen konferenciacikkben terjedelmi korlátok miatt nem kerülnek bemutatásra. 236

17 A veszélyhelyzeteket kihirdető és feloldó kormányrendeletek alapján a veszélyhelyzettel kihirdetett területekhez kapcsolódó felmerült árvízvédelmi kiadások összesítése alapján az eseti kirendelés teljes költségigénye forint volt. Ez a költség nem tartalmazta a kihirdetett veszélyhelyzet hatálya alá nem eső területen folytatott védekezés költségeit, valamint a honvédségi ingatlanokban, anyagokban, eszközökben keletkezett kárt (mintegy forint) augusztus 02-ig a fenti költségek fedezésére a honvédelmi ágazat forint pótelőirányzat került biztosításra, melyből forint került átutalásra a Magyar Honvédség részére. Fentiek jól érzékeltetik a honvédelmi ágazat erőforrás-tervezésének kihívásait a Magyar Honvédség katasztrófák károsító hatásai elleni védekezéshez történő hozzájárulási kötelezettségéből eredő feladat-végrehajtás során. Fenti számokat a következő grafikon szemlélteti: Költségek HKR költségvetése Visszabiztosításra tervezett árvízi költségek Visszautalt árvízi költségek Árvízi költségek 2010 tavasz 4. sz. ábra: Katasztrófavédelmi költségek Készítette: a szerző ÖSSZEGZÉS, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK Jelen konferenciacikk a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatait a jogszabályok hátterében mutatta be, követve a jogállamiság követelményrendszerét. A jogszabályi környezet folyamatban lévő változása a párhuzamos feladatelemzés módszerével került bemutatásra. Bemutatásra kerültek továbbá a honvédelmi ágazat katasztrófavédelmi tevékenységének ágazati alrendszere, a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer feladatai, illetve a szükséges erőforrások (elsősorban költségvetési források, financiális eszközök) biztosításának elve, majd gyakorlati példán keresztül ezen elvek megvalósulása. A konferenciacikk alapján is láthatóak azok az ellentmondások, amelyek az ágazati katasztrófavédelmi tevékenység erőforrás-tervezése folyamán kihívásokat, sokszor feloldhatatlan ellentéteket okoznak. Látható ugyanis, hogy a katasztrófavédelmi feladatok az 237

18 egyik fő résztvevő szervezet, a Magyar Honvédség esetében nem, vagy csak részben tervezettek, és a legtöbb esetben a nem tervezetten felhasználásra kerülő erőforrások visszapótlása szintén nem tervezhető, és a legtöbb esetben nem, vagy csak részben valósul meg. Mindebből következően, figyelemmel elsősorban a jogszabályi környezet változására, javaslatként kerülhet megfogalmazásra, hogy a Magyar Honvédség feladatrendjében a katasztrófavédelmi feladatok újracsoportosítása könnyítheti a felkészülés és végrehajtás tervezését. A felkészülés-megelőzés, valamint a végrehajtás időszakához köthető katasztrófavédelmi feladatok külön csoportosítása esetén ezekhez a honvédelmi költségvetésben külön költségvetési források lehetnének tervezhetők, mely alapján egyszerűsödhet az alkalmazást követő központi költségvetési visszapótlás jelenlegi rendje is. A külön címrendkód szerinti költségallokáció ugyanakkor szükségessé teszi, hogy az erők alkalmazására megfelelő puffer kerüljön kialakításra, amely biztosítja az ágazati feladatok azonnali finanszírozását a pénzügyi keret felszabadítására vonatkozó kormánydöntést megelőzően is. FELHASZNÁLT IRODALOM 1. A Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer éves előirányzatai felhasználására vonatkozó jelentések (202/12/2007; 234-4/2009; /2009; /2009 HM TKF) 2. Pásztor Béla, Süle Attila, Karajz József, Csabianszki Viktor: A Magyar Honvédség feladatai a Magyar Köztársaság katasztrófa-elhárítási rendszerében (2004), kézikönyv, 6/522 MH ÖHK 3. B. Wisner, P. Blaikie, T. Cannon, and I. Davis: At Risk - Natural hazards, people's vulnerability and disasters Wiltshire: Routledge. ISBN Muhoray Árpád pv. ezredes: A katasztrófavédelem területi irányítási modelljének vizsgálata, doktori értekezés, ZMNE Az árvízi védekezés költségeire vonatkozó jelentés (297-39/2010 HM KPÜ) 6. Előzetes árvízvédelmi összefoglaló jelentés és javaslat a személyi állomány elismerésére (155-23/2010 MH MK) 7. Katasztrófavédelmi igazgatás (szerkesztő: Dr. Bukovics István, szerzők: Dr. Bukovics István, Dr. Faragó Tibor, Dr. Simon Ildikó, Dr. Balla Piroska, Dr. Becze Réka, Dr. Szlávik Lajos, Dr. Tóth Bálint, Harmati István, Dr. Zellei Gábor, Szűcs Tamás, Dr. Telekes Gábor, Dr. Lakfalvi Mária, Dr. Radnóty Gábor, Fehérvári Pál, Dr. Dobi Bálint, Dr. Varga Imre, Gyenes Zsuzsanna, Duruc József), Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Kar, Dashöfer Kft. Ciprus, Budapest, 2008., pp ; ISBN: Dr. Hornyacsek Júlia: A települési védelmi képességek a katasztrófa-kihívások tükrében, A települések katasztrófa-elhárítási feladatai, a végrehajtáshoz szükséges helyi védelmi képesség alapvető területei, azok kialakításának folyamata. Biztonságunk érdekében Oktatási- és Tanácsadó Tudományos Egyesület Budapest, oldal ISBN: Szombati Zoltán: Védelem bármi áron? in: Hadtudományi Szemle szám, Budapest, ZMNE, ISSN Péterfalvi Attila Solymosi József: Minősítési kategóriák változása a katasztrófavédelemben in Hadmérnök szám, Budapest, ZMNE, ISSN évi XX. törvény: A Magyar Köztársaság alkotmánya 12. Magyarország Alaptörvénye évi CV. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 238

19 évi CXIII. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról évi CXVI. törvény az atomenergiáról évi XXV. törvény a kémiai biztonságról 20. Az évi LXXIV. törvény végrehajtásáról szóló 179/1999. (XII.10.) Korm. rendelet 21. A honvédelmi ágazat katasztrófák elleni védekezésének irányításáról és feladatairól szóló 23/2005. (VI. 16.) HM rendelet 22. A katasztrófavédelmi operatív bizottság állományának kijelöléséről és vezényléséről szóló 44/2007. (HK. 5) HM ÁT HM HVKF 23. A HM Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség hadrendje szerinti szervezetek katasztrófavédelmi feladatairól szóló 82/2005 (HK.20) HVKF intézkedés 239

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése 2012. szeptember 10-14. Katasztrófavédelmi alapismeretek Jogszabályi alapok Kurtán Attila tű. százados kiemelt főtanár Hazai jogszabályok Magyarország Alaptörvénye (2011.

Részletesebben

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre

Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Katasztrófavédelmi Igazgatás rendszer változásai 1976-tól napjainkig különös tekintettel a védelemben résztvevő szervezetekre Budapest, 2014. március 04. Dr. Schweickhardt Gotthilf A katasztrófavédelem

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc

Új Szöveges dokumentum Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Helyi Védelmi Bizottság Miskolc Katasztrófavédelem Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófa Igazgatóság Polgári Védelemi Kirendeltség Miskolc Miskolc Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség Helyi

Részletesebben

A katasztrófavédelem megújított rendszere

A katasztrófavédelem megújított rendszere A katasztrófavédelem megújított rendszere MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGA ÁLLAM BM OKF ÁLLAM- POLGÁR... A régi Kat. törvény alapvetően jó volt DE 10 év 2010. évi árvízi veszélyhelyzet; vörösiszap katasztrófa kezelésének

Részletesebben

14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát!

14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát! 14. Ismertesse a védelmi igazgatás és a katasztrófavédelem kapcsolatát! 1. A védelmi igazgatás A védelmi igazgatás mint intézmény fogalma: a közigazgatás részét képező feladat- és szervezeti rendszer.

Részletesebben

Dr. Varga Attila ezds.

Dr. Varga Attila ezds. Dr. Varga Attila ezds. Az előadás a Chatham House szabályok szerint a védelmi igazgatás központi és települési szintjére (polgármester) nem terjed ki a leadásra kerülő írásos anyagtól némileg eltér Bizottság

Részletesebben

VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG

VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG VAS MEGYEI VÉDELMI BIZOTTSÁG 1 A védelmi igazgatás rendszere Jogszabályi háttér Magyarország Alaptörvényének különleges jogrendre vonatkozó fejezetének 48-54. cikkejei: - rendkívüli állapot - szükségállapot

Részletesebben

és s feladatrendszere (tervezet)

és s feladatrendszere (tervezet) Az MH Műveleti M Parancsnokság rendeltetése és s feladatrendszere (tervezet) Dr. Isaszegi János mk. vezérőrnagy HM HVK MFCSF 2006. Szeptember 16. I. Az MH Műveleti Parancsnokság rendeltetése Az MH katonai

Részletesebben

A védelmi igazgatási rendszer területi és helyi felépítése, feladatai Bozsákovics László mk. alezredes

A védelmi igazgatási rendszer területi és helyi felépítése, feladatai Bozsákovics László mk. alezredes A védelmi igazgatási rendszer területi és helyi felépítése, feladatai Bozsákovics László mk. alezredes Heves Megyei Védelmi Bizottság titkár (Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal kiemelt főtiszt) Telefon:

Részletesebben

A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról

A Kormány /2011. ( ) rendelete. az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.) Korm. rendelet módosításáról Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának A Kormány /2011. ( ) rendelete az országos nukleárisbaleset-elhárítási rendszerről szóló 167/2010. (V. 11.)

Részletesebben

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz Magyar joganyagok - Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirat 1. oldal Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat

Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 2. oldal - irányítja a katasztrófavédelmi kirendeltségeket, a hivat Magyar joganyagok - Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okirata, 1. oldal Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz

Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 2. oldal - ellenőrzi a létesítményi tűzoltóságok és az önkéntes tűz Magyar joganyagok - Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság - alapító okira 1. oldal Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 A katasztrófavédelemről

Részletesebben

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK

A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK A VÉDELMI IGAZGATÁSBAN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése Dr. Szalai János mk. alez. Nógrád MVB titkár 2013. november 07. Mottó Ami bekövetkezhet, arra fel kell készülni,

Részletesebben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben

Katasztrófavédelem 2015 Budapest, Önkéntesek a katasztrófavédelemben Katasztrófavédelem 2015 Budapest, 2015.11.26. Önkéntesek a katasztrófavédelemben dr. Nováky Mónika tű. alezredes, tanácsos egyetemi tanársegéd novaky.monika@uni-nke.hu Önkéntesség közös jó érdekében ellenszolgáltatás

Részletesebben

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Magyarország szolgálatában a biztonságért! Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 1 Miért volt szükséges a megalkotása? 1999. évi LXXIV. Tv. korrekciója Polgári védelmi szervezetek működése Tűzvédelem

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Oktatási és Kulturális Minisztérium Tárgy: /2007. ( ) OKM rendelet a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól Budapest, 2007. augusztus 2 I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Az Oktatási

Részletesebben

2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét!

2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét! 2. Ismertesse a katasztrófa elleni védelem vezetési szintenkénti szervezeti és irányítási rendszerét! - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó

Részletesebben

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre

Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Katasztrófavédelmi Műveleti Tanszék Javaslatai a szakdolgozat címjegyzékéhez 2016/2017-es tanévre Ssz. Szakdolgozat címek 1. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1313/2013/EU HATÁROZATA és az uniós polgári

Részletesebben

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai

Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Békés megyére jellemző katasztrófavédelmi sajátosságok, feladatok, végrehajtás kérdései, a polgármester feladatai Haskó György tű. alezredes polgári védelmi főfelügyelő 2012. február 15. A hatálytalanított

Részletesebben

Az önkormányzati miniszter. rendelete

Az önkormányzati miniszter. rendelete Az önkormányzati miniszter /2009. ( ) ÖM rendelete a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter irányítása alá tartozó szervek irányítási és működési rendjéről, valamint katasztrófavédelmi feladatairól

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 31. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e

T E R V E Z E T. A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM. r e n d e l e t e T E R V E Z E T A honvédelmi miniszter /2011. ( ) HM r e n d e l e t e egyes juttatásokkal kapcsolatos honvédelmi miniszteri rendeletek módosításáról A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése KATASZTRÓFAVÉDELEM IRÁNYÍTÁSA 2012.10.02. KATASZTRÓFAVÉDELEM MEGHATÁROZÁSA A katasztrófavédelem nemzeti ügy. A védekezés egységes irányítása állami feladat. Katasztrófavédelem:

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG. és az ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. között Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szám:1068-1/2011/alt. OKF Országos Polgárőr Szövetség Szám: 544-2/2011 OPSZ EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a BM ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

Az átszervezés területi feladatai

Az átszervezés területi feladatai 1 A tájékoztató témái Az átszervezés területi feladatai A Megyei Védelmi Bizottság és a Helyi Védelmi Bizottságok illetékességi területe A Megyei Védelmi Bizottság összetétele A Megyei Védelmi Bizottság

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÖZPONTI FELKÉSZÍTÉS 2012 A VÉDELMI IGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI Békéscsaba, 2012. február. 15. Dr. Tokovicz József mk. dandártábornok HM Védelmi Hivatal főigazgató Tartalom Jogszabályi alapok A védelmi

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete

Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete Németbánya Község Önkormányzatának Képviselőtestületének 11/2009.(X.27) rendelete a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni

Részletesebben

hatályos

hatályos 163/2019. (VII. 5.) Korm. rendelet az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-192/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

A szabályzat hatálya. A honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi tevékenység személyi feltételei és a megbízotti rendszer működése

A szabályzat hatálya. A honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi tevékenység személyi feltételei és a megbízotti rendszer működése O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 14/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi

Részletesebben

AZ ORSZÁGVÉDELEM RENDSZERE ÉS KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA

AZ ORSZÁGVÉDELEM RENDSZERE ÉS KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA III. Évfolyam 3. szám - 2008. szeptember Horváth Csaba Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, hallgató AZ ORSZÁGVÉDELEM RENDSZERE ÉS KÖZPONTI IRÁNYÍTÁSA Absztrakt Az országvédelem rendszere centrális alárendeltségű,

Részletesebben

Védelmi igazgatás minősített időszakokban. Előadó: Dr. Horváth László alezredes

Védelmi igazgatás minősített időszakokban. Előadó: Dr. Horváth László alezredes Védelmi igazgatás minősített időszakokban Előadó: Dr. Horváth László alezredes Oktatási kérdések 1. A biztonság korszerű értelmezése 2. A védelmi felkészítés és országmozgósítás modern kori történeti áttekintése

Részletesebben

Katasztrófavédelmi felkészítés

Katasztrófavédelmi felkészítés Közbiztonsági referensek képzése Katasztrófavédelmi felkészítés 2012.10.02. Jogi háttér - Magyarország Alaptörvénye - 2011. évi CXXVIII. törvény A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XIX. évfolyam Különszám 2010. június 3. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK

Részletesebben

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását.

1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. 1) Ismertesse és értelmezze a katasztrófa lényegét, csoportosítási lehetőségeit, részletezze a tárcák felelősség szerinti felosztását. A katasztrófa kritikus esemény, események hatásának olyan következménye,

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű vezérőrnagy egyetemi tanár, intézetigazgató BM OKF Budapest, 2014. 03. 10. Legyen a hallgatónk! Nemzeti

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE XIX. évfolyam Különszám 2010. június 4. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZLÖNYE A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS HIVATALOS LAPJA TARTALOM A JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKÉNEK

Részletesebben

A képzett védelmi referensek lehetséges szerepe a lakosság jövőbeni felkészítésében. Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy c. egyetemi docens igazgató

A képzett védelmi referensek lehetséges szerepe a lakosság jövőbeni felkészítésében. Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy c. egyetemi docens igazgató A képzett védelmi referensek lehetséges szerepe a lakosság jövőbeni felkészítésében Dr. Muhoray Árpád pv. vezérőrnagy c. egyetemi docens igazgató Témafelvetés 1. Polgármester védelmi feladatainak segítése.

Részletesebben

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről

JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről JOGSZABÁLYI KERETEK ÖSSZEFOGLALÁSA A tűzvédelemről Jelen dokumentum az ÁROP-1.2.18/A-2013-2013-0012 azonosító számú Szervezetfejlesztési program az Országos Egészségbiztosítási Pénztárban című projekt

Részletesebben

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University A katasztrófavédelmi oktatás komplex rendszere a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen Dr. Hornyacsek Júlia

Részletesebben

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól

A K o r m á n y. r e n d e l e t e. a befogadó nemzeti támogatás részletes kormányzati feladatairól A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI A K o r m á n y 1. melléklet a kormány-előterjesztéshez TERVEZET 2009. 12. 01. /2010. ( ) Korm. r e n d e l e t e a befogadó nemzeti támogatás

Részletesebben

A Kormány. /2011. ( ) Korm. rendelete

A Kormány. /2011. ( ) Korm. rendelete 1 A Kormány /2011. ( ) Korm. rendelete a bajba jutott vagy eltűnt légi járművek megsegítését, valamint a katasztrófák elleni védekezéssel és a mentéssel összefüggő tevékenységet ellátó légi kutató-mentő

Részletesebben

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter

Balaton Európa legbiztonságosabb tava. Jamrik Péter Balaton Európa legbiztonságosabb tava Jamrik Péter elnök Közbiztonsági Tanácsadó Testület Vízbiztonság Tájékoztatás Oktatás képzés Prevenció Riasztás Segélyhívás fogadása Bevetés irányítás Parti mentőőr

Részletesebben

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Nemzeti Közszolgálati Egyetem 1. Jogelőd intézmények - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző

Részletesebben

A HONVÉDELMI KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZERT MEGHATÁROZÓ SZABÁLYOZÓK VÁLTOZÁSAI FIGYELEMMEL A MÓDOSULT KÜLSŐ JOGI KÖRNYEZETRE

A HONVÉDELMI KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZERT MEGHATÁROZÓ SZABÁLYOZÓK VÁLTOZÁSAI FIGYELEMMEL A MÓDOSULT KÜLSŐ JOGI KÖRNYEZETRE VIII. Évfolyam 2. szám - 2013. június Grósz Péter grosz.peter@hm.gov.hu A HONVÉDELMI KATASZTRÓFAVÉDELMI RENDSZERT MEGHATÁROZÓ SZABÁLYOZÓK VÁLTOZÁSAI FIGYELEMMEL A MÓDOSULT KÜLSŐ JOGI KÖRNYEZETRE Absztrakt

Részletesebben

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT

2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 16. HUMÁN SZAKMACSOPORT 34. sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-195/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi

Részletesebben

A rendészeti szervek általános jellemzése

A rendészeti szervek általános jellemzése A rendészeti szervek általános jellemzése alapvetések A demokratikus államberendezkedés egyik alapelve, a jogszabályoknak alávetettség. Minden rendvédelmi, de különösen a fegyveres rendvédelmi szervek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére

ELŐTERJESZTÉS. a Kormány részére BELÜGYMINISZTER../../BM Az 1992. évi LXIII. törvény 19/A. rendelkezései szerint NEM NYILVÁNOS. Készült 2011....-án. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a települési önkormányzat hivatásos tűzoltóság, önkormányzati

Részletesebben

A VÉDELMI IGAZGATÁS RENDSZERE

A VÉDELMI IGAZGATÁS RENDSZERE IV. Évfolyam 2. szám - 2009. június Vinczéné Mészáros Csilla Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vinczene.meszaros.csilla@zmne.hu A VÉDELMI IGAZGATÁS RENDSZERE Absztrakt A közigazgatás részét képező elem

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-178/1/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi

Részletesebben

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez

TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez TÉMAJEGYZÉK Katasztrófavédelmi műveleti témájú diplomamunkák, szakdolgozatok és TDK dolgozatok elkészítéséhez 2017-2018 1. A katasztrófavédelmi feladatok a honvédelmi feladatrendszerben, azok továbbfejlesztési

Részletesebben

A Kormány. /2008. ( ) Korm. rendelete

A Kormány. /2008. ( ) Korm. rendelete A Kormány /2008. ( ) Korm. rendelete a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvény

Részletesebben

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Ihász Norbert tű. főhadnagy tűzvédelmi mérnök Tűzoltósági Főfelügyelőség

Részletesebben

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás

Rendészeti igazgatás. Rendészet. Jogi szabályozás Gazdasági élet Igazgatása Környezet Védelme Közrend, Közbiztonság védelme, rendészet Humán igazgatás Rendészeti igazgatás Jogi szabályozás Alaptörvény (46. cikk) Rtv 1994:XXXIV. tv. Hszt 1996: XLIII. tv.

Részletesebben

Nagy Zsolt A lakosságfelkészítés aktuális kérdései

Nagy Zsolt A lakosságfelkészítés aktuális kérdései Nagy Zsolt A lakosságfelkészítés aktuális kérdései Minden állampolgárnak joga van arra, hogy megismerje a környezetében lévő katasztrófaveszélyt, elsajátítsa az irányadó védekezési szabályokat, továbbá

Részletesebben

A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése

A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése Tematikus Értekezlet 2012. január 23. Dr. Bognár r Balázs PhD tű. őrnagy, osztályvezető Biztonság az, amivé tesszük! /Prof.

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS HEVES MEGYEI HEVES MEGYEI POLGÁRŐR KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Heves Megyei Polgárőr Szervezetek

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM október 19. Jogszabályok CXXXVII. ÉVFOLYAM 15. SZÁM 2010. október 19. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 15/2010. (X. 5.) HM rendelet A hivatásos és szerzõdéses katonák, a honvédségi

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYZATA

KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYZATA A TESTNEVELÉSI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI SZABÁLYZATA Jóváhagyta a Testnevelési Egyetem Szenátusa 47/2015. sz. határozatával BUDAPEST 2015. 1 Tartalom Preambulum... 3 A Szabályzat célja, hatálya... 4 A

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE

Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE Közbiztonsági referensek képzése MENTÉS MEGSZERVEZÉSE 2012.10.02. Mentés megszervezésének szabályozása. Jogszabályok, normatív intézkedések. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről és a hozzá

Részletesebben

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE

BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS amely létrejött az ORSZÁGOS KATASZTRÓFAVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG valamint a BIZTONSÁGI TANÁCSADÓK NEMZETKÖZI SZAKMAI EGYESÜLETE között. 2007. Budapest A katasztrófák elleni védekezés

Részletesebben

NUKLEÁRISBALESET-ELHÁRÍTÁSI FELADATOK A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELÉVEL

NUKLEÁRISBALESET-ELHÁRÍTÁSI FELADATOK A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELÉVEL Bárdos Zoltán NUKLEÁRISBALESET-ELHÁRÍTÁSI FELADATOK A MAGYAR HONVÉDSÉG RÉSZVÉTELÉVEL Absztrakt A nukleáris energia békéscélú felhasználása fontos szerepet játszik az energiamixben, fenntartható módon illeszthető

Részletesebben

1996. évi XXXVII. törvény. a polgári védelemről1. Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: Értelmező rendelkezések

1996. évi XXXVII. törvény. a polgári védelemről1. Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: Értelmező rendelkezések 1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről1 Az Országgyűlés a polgári védelemről a következő törvényt alkotja: 1. E törvény célja, hogy elősegítse a fegyveres összeütközés, a katasztrófa, valamint

Részletesebben

T E R V E Z E T

T E R V E Z E T 1. melléklet a számú kormány-előterjesztéshez T E R V E Z E T 2006. 11. 07. A K o r m á n y /2006. ( ) Korm. r e n d e l e t e váratlan légitámadás esetén a légiriasztás rendszeréről A honvédelemről és

Részletesebben

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai

A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM TÁRSADALMI KAPCSOLATOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR A honvédelem és a Magyar Honvédség szervezete, felépítése, sajátosságai 2015. október 14. Az előadás felépítése I. A honvédelem

Részletesebben

Hallgatók a Tudomány Szolgálatában

Hallgatók a Tudomány Szolgálatában MŰSZAKI KATONAI KÖZLÖNY a MHTT Műszaki Szakosztály és a ZMNE folyóirata XXI. évfolyam, különszám, 2011.december ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM VÉDELMI IGAZGATÁS SZAK A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat

Részletesebben

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter../2007. ( ) HM r e n d e l e t e a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről szóló 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet módosításról

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak 2013. szeptembertől Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Képzési és kimeneti követelmények 1. Az új alapképzési

Részletesebben

A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI

A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI Sári Gábor A LOGISZTIKAI KIKÉPZÉS HELYZETE, KIHÍVÁSAI (a Katonai logisztika időszerű kérdései konferencián 2014. december 3-án megtartott előadás alapján) Absztrakt: A központi logisztikai feladatokat

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

Közbiztonsági referensek képzése

Közbiztonsági referensek képzése Közbiztonsági referensek képzése Ismertesse a veszélyelhárítási tervezés általános elveit, tartalmi követelményeinek szintjeit, készítésük és jóváhagyatásuk szabályait. Ismertesse a települési (munkahelyi)

Részletesebben

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek

A szabályzat hatálya. Intézkedési tervek O R S Z Á G O S B Í R Ó S Á G I H I V A T A L ELNÖKE Az Országos Bírósági Hivatal elnökének 15/2012. (X. 18.) OBH utasítása a bíróságok és az Országos Bírósági Hivatal honvédelmi, polgári és katasztrófavédelmi

Részletesebben

A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása

A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A veszélyelhárítási (katasztrófaelhárítási) tervek kidolgozása A katasztrófavédel tervezés rendszerét, feladatait, formai és tartal követelményeit a polgári védel tervezés rendszeréről szóló 20/1998. (IV.

Részletesebben

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre

A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófav favédelmi Igazgatóság A közbiztonsági referens intézménye, rendeltetése, a referens feladatköre Előadó: Heinfarth György tű. alezredes A KÖZBIZTONSÁGI REFERENS

Részletesebben

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok

TARTALOM A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA. CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. Jogszabályok CXXXIX. ÉVFOLYAM 14. SZÁM 2012. december 12. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA TARTALOM Szám Tárgy Oldal Jogszabályok 22/2012. (XI. 13.) HM rendelet A honvédségi jármûvek fenntartásáról szóló 18/2009.

Részletesebben

2015. évi MUNKATERVE

2015. évi MUNKATERVE Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzvédelmi Tanácsadó Testület H-1149 Budapest, Mogyoródi út 43. : 1903 Budapest, Pf.: 314 Szám: 5/2015.TTT Jóváhagyom: Dr. Bakondi György sk.

Részletesebben

T/13575. számú törvényjavaslat

T/13575. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/13575. számú törvényjavaslat a Magyarország Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya közötti, a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szlovén Köztársaság Kormánya között a repülő és

Részletesebben

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre

A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli

Részletesebben

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű. altábornagy egyetemi tanár, intézetigazgató Magyar Tűzoltó Szövetség Balatonföldvár,

Részletesebben

XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. A hatályos alkotmány rendelkezése kiegészítve a humanitárius tevékenység végzésével.

XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. A hatályos alkotmány rendelkezése kiegészítve a humanitárius tevékenység végzésével. XII. FEJEZET A HONVÉDSÉG ÉS A RENDVÉDELMI SZERVEK 108. (1) A honvédség feladata az ország katonai védelme, a nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása, továbbá a nemzetközi jog

Részletesebben

A nemzeti védekezés időszakai

A nemzeti védekezés időszakai A nemzeti védekezés időszakai Gyuricza Tibor tűzoltó hadnagy Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Polgári Védelmi Felügyelőség Kiemelt főelőadó Készült: 2012. 01. 23. Közbiztonsági referensek felkészítésére

Részletesebben

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI

Részletesebben

32/2002. (XII. 12.) BM

32/2002. (XII. 12.) BM 32/2002. (XII. 12.) BM rendelet a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél, a tűzoltóságoknál, valamint az ez irányú szakágazatban foglalkoztatottak képesítési követelményeiről és képzési rendszeréről A

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III.

ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. ÖSSZEFOGLALÓ SEVESO III. bevezetésének tapasztalatai Dr. Vass Gyula tű. ezredes szolgálatvezető 2016. A nemzetközi szabályozás kialakulása és szélesedése Kibocsátás éve, rövidített elnevezés Hazai jogba

Részletesebben

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények.

A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. II/1. VESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI TERVEZÉS A települések katasztrófavédelmi besorolásának szabályai, védelmi követelmények. Települési szintű veszély-elhárítási tervezés rendszere, jogi háttere. A besorolás és

Részletesebben

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG

2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 22. sz. melléklet a HHK/57-1/2017. nyt. számhoz 2017. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII. 12.)

Részletesebben

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1.) 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 2.) 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási

Részletesebben

A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e

A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM. r e n d e l e t e A honvédelmi miniszter /2018. ( ) HM r e n d e l e t e a kondicionáló-kiképzési, valamint a katonai kiképzési és oktatási célú rendezvényekről, továbbá a regeneráló pihenés és a rekreáció rendjéről szóló

Részletesebben

A KATASZTRÓFÁK ELLENI VÉDEKEZÉS RENDSZERE

A KATASZTRÓFÁK ELLENI VÉDEKEZÉS RENDSZERE Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Katasztrófav favédelmi Igazgatóság A KATASZTRÓFÁK ELLENI VÉDEKEZÉS RENDSZERE Horti Brigitta tű. főhadnagy 2012. Január 26. 2011. évi CXXVIII. törvény a katasztrófavédelemről

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom.

H A T Á R O Z A T. a veszélyes tevékenység végzéséhez a katasztrófavédelmi engedélyt megadom. Szám: 35200/5212-27/2015. ált. Tárgy: engedély veszélyes tevékenység végzéséhez H A T Á R O Z A T Az IKR Agrár Kft. (székhelye: 2943 Bábolna IKR Park hrsz.:890, a továbbiakban: Üzemeltető) kérelmére, a

Részletesebben

Előadás Dr. Hülvely Lajos 2011

Előadás Dr. Hülvely Lajos 2011 Előadás Dr. Hülvely Lajos 2011 Ismerje meg a doktorandusz a védelmi igazgatás alapjait Kapjon képet a védelmi igazgatás rendszeréről Tájékozott legyen a védelmi igazgatás feladatairól Kapjon képet a védelmi

Részletesebben

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN

MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI HADMŰVELETI KÖZPONT AZ MH RÉSZVÉTELE A TASZÁRI KIKÉPZÉS BIZTOSÍTÁSÁBAN Dr. Isaszegi János dandártábornok parancsnok 2003. március 1 A Kormány 2390/2002 (XII. 20.) Korm.

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (SZMSZ 17. (1) bek.). Előterjesztés a Képviselő-testület részére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok

A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok A polgármester elsőfokú polgári védelmi hatósági jogköre és ahhoz kapcsolódó feladatok Készítette: Pilisi Edit tű.szds. Készült: 2012. 01. 23. Közbiztonsági referensek felkészítésére Polgármester katasztrófavédelmi

Részletesebben