Polihistória. Köszöntők és tanulmányok Buda Béla 70. születésnapja alkalmából. Szerkesztette. Bagdy Emőke Demetrovics Zsolt Pilling János

Átírás

1 Polihistória Köszöntők és tanulmányok Buda Béla 70. születésnapja alkalmából Szerkesztette Bagdy Emőke Demetrovics Zsolt Pilling János AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

2 Megjelent a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, a Klinikai Pszichológiáért Alapítvány, a Magyar Kommunikációtudományi Társaság, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet és a Magyar Addiktológiai Társaság támogatásával ISBN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Első magyar nyelvű kiadás: 2009 Akadémiai Kiadó, 2009 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

3 A KÖTET SZERZŐI Bagdy Emőke Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet, Budapest Baráth Árpád Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék, Pécs Biró Gyula Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet, Budapest A.T. NLP Hungária Kft., Budapest Bozsonyi Károly Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szociológia Intézet, Piliscsaba Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, Budapest Csepeli György Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar Szociálpszichológia Tanszék, Budapest Deme Tamás Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Kar, Esztergom Demetrovics Zsolt Eötvös Loránd Tudományegyetem Addiktológiai Tanszéki Szakcsoport, Budapest Elekes Zsuzsanna Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézet, Budapest Erős Ferenc Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézet, Budapest Felvinczi Katalin Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Budapest Grezsa Ferenc Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézet, Budapest Grünczeisz Attila Beroendecentrum, Stockholm Haraszti László Flór Ferenc Kórház, Kistarcsa Harmatta János Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Pszichoszomatikus és Pszichoterápiás-rehabilitációs Osztály (Tündérhegy), Budapest Horányi Özséb Budapesti Műszaki Egyetem, Budapest Hoyer Mária Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszék, Budapest Józan Péter Központi Statisztikai Hivatal, Budapest Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest Kapitány Ágnes Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet, Budapest

4 Kapitány Gábor Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet, Budapest Kelemen Gábor Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Szociális Munka és Szociálpolitika Tanszék, Pécs Kézdi Balázs Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet, Pécs Kmetty Zoltán Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsésztudományi Kar Szociológia Intézet, Piliscsaba Kolozsi Béla Fővárosi Szent István Kórház Addiktológiai Rehabilitáció Komlósi Piroska Károli Gáspár Református Egyetem Kommunikáció Tanszék, Budapest Komoróczy Géza ELTE BTK Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszék, Budapest Magyar Tudományos Akadémia Judaisztikai Kutatóközpont, Budapest Koós Tamás Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Budapest Kopp Mária Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest László János Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézet, Budapest Lőke János Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Kórház, Tatabánya Paksi Borbála Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Viselkedéskutató Központ, Budapest Pikó Bettina Szegedi Tudományegyetem Magatartástudományi Intézet, Szeged Pilling János Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest Pléh Csaba Budapesti Műszaki Egyetem Kognitív Tudományi Tanszék, Budapest Rácz József Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézet, Budapest Somlai Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kar, Budapest Süle Ferenc Dr. Süle Jungi Lélekgyógyászati és Képző Bt. Szilágyi Vilmos Szőnyi Gábor MentalPort kft. Topolánszky Ákos Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, Budapest Túry Ferenc Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet, Budapest Varga Katalin Eötvös Loránd Tudományegyetem Affektív Pszichológiai Intézeti Központ, Budapest Zonda Tamás Magyar Szuicid-Prevenciós Társaság

5 TARTALOM Prológus KÖSZÖNTŐK Bagdy Emőke: Aranyérmes szellemi olimpikonunk köszöntése (avagy a hosszútávfutó magányossága) Deme Tamás: Buda Béla térdére teszi a billentyűs írógépet Erős Ferenc: Buda Béla, a polihisztor Grezsa Ferenc: Amin kívül nincsen számunkra hely Grünczeisz Attila: Harcban a lélek szabadságáért Harmatta János: Buda Béla köszöntésére Komlósi Piroska: Ajándék az élettől Kopp Mária: A magyar pszichiátria Kazinczyja Lőke János: Miért tisztelem Buda Bélát? TANULMÁNYOK ÉS ESSZÉK BUDA BÉLA MUNKÁSSÁGÁRÓL Kelemen Gábor: Rácsodálkozás és újrakezdés Baráth Árpád: Dubrovnik : Buda Béla jelenléte és szerepe az európai önsegítő mozgalom és ideológiai megújhodásában Szőnyi Gábor: A terapeuta szándéka és rejtett üzenete Szilágyi Vilmos: A szexuális kultúra és a szexuálterápia úttörője KÖSZÖNTŐ TANULMÁNYOK ÉS ESSZÉK Tudománytörténet Pléh Csaba: A pszichológia alakulása a hivatások rendszerében László János: Narratív pszichológia Somlai Péter: Szerepelméletek útjai és állomásai

6 Pikó Bettina: Az orvosi szociológia múltja és jövőbeli kihívásai: az elmélettől a gyakorlatig Felvinczi Katalin: Az egészségfejlesztéssel kapcsolatos tudományos gondolkodás alakulása Kommunikáció, nyelvészet Horányi Özséb: Arról, ami problematikus, arról, ami szignifikatív, valamint arról, ami kommunikatív Lőke János: A metakommunikáció és a kongruencia viszonya Komoróczy Géza: Szavak és kőtáblák: a tízparancsolat Antropológia Csepeli György: A politikai mező antropológiai állandói Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor: Recycling, szimbolizáció, kulturális antropológia Epidemiológia és adatgyűjtés Józan Péter: A II. világháború utáni epidemiológiai fejlődés fontosabb jellemzői Magyarországon Koós Tamás: A kezelésiigény-indikátor (TDI) adatgyűjtési rendszerének bevezetése Magyarországon Addiktológia Elekes Zsuzsanna: Az alkohol- és drogprobléma változó megjelenése a politikai és a közgondolkodásban Paksi Borbála, Bozsonyi Károly és Kmetty Zoltán: Adalékok a drogfogyasztás strukturalista magyarázatához Rácz József: Kvalitatív kutatások: injekciós droghasználói élettörténetek 361 Kolozsi Béla: A HIV/AIDS-megelőzés drogvisszaéléssel összefüggő kérdései Túry Ferenc: Az evészavarok a modern addikciók között Haraszti László: Gyűjtés és Szexualitás, kötődés, család Hoyer Mária: Nők, addikció és szexualitás Varga Katalin: Szexualitás, szülés, kötődés: az oxitocin pszichoemotív hatásai Süle Ferenc: Teher vagy áldás?

7 Szuicidológia Kézdi Balázs: A diszkurzív szuicidológiáról Zonda Tamás: A magyarországi öngyilkossági szcéna múltja és jelene Pszichoterápia Biró Gyula: Egy allergiás lelkisége és kibontakozása: pszichoterápiás esettanulmány Topolánszky Ákos: Terápiás közösségek kezelési modalitásainak fejlődése BUDA BÉLA PUBLIKÁCIÓI Pilling János: Buda Béla publikációi

8 PROLÓGUS Az ünneplés életigenlés, a köszöntés szeretetkifejezés. Ünneplő köszöntésünk ekképp illeti meg az emberszolgálati professziók puritán professzorát és polihisztorát, Buda Bélát, aki életútján elérkezett a hetvenedik év megállójához. Ez a kötet tisztelgés páratlanul impozáns szellemi teljesítménye, fénylő szellemisége, mintaadó moralitása, szakmaetikai magatartása, intellektuális tevékenysége és különleges kapcsolathálózat építésére képes, mások megsegítésére, kollégáinak szolgálatára mindig kész személyisége előtt. Lényében sűrűsödik a század(ezred)fordulónak a múltat a jövővel összekötő értelmiségi személyiségeszménye: a hiteles, autentikus, körülményfüggetlen, szabad alkotó ember, aki (pl. akár térdére helyezett írógépén is) bármely mostoha körülményben rendkívülit képes alkotni. Tisztelettel köszöntjük a közvetlen emberi kommunikáció szerelmesét, aki komputeromorf világunkba belenőve ma már az internetről is játszi könnyedséggel sugározza szét a legfrissebb szakmai-tudományos információkat, tudást terjeszt, tanít nem középiskolás fokon. Életművének eddig született értékeire tekintve mindünket elfoghat az ámulat alkotó erőinek sokágúsága, a szellemi dimenziók tágassága és műveinek már-már számbavehetetlen sokasága láttán. Bibliográfiájának teljességét ily módon legfeljebb óhajtani lehet, a tökéletes teljesség összeállításán (talán az Ő segítségével is) tovább kell dolgoznunk. A kommunikáció elméleti művelése és zsonglőri gyakorlatának valósága alkotja mégis az alapszövetet, amelyben a tudományterületek képviseletének sokszínűsége szőtte, formálta ki az összetett mintázatot. Buda Béla kétségkívül évtizedek óta mindenütt jelen van a magyar értelmiségi létezés valóságában. A tudománytörténet, kommunikáció, nyelvészet, antropológia, szociológia, addiktológia, szexológia, szuicidológia, pszichiátria-pszichoterápia (a pszichoanalízistől a családterápián át a csoportterápiákig) és a mentálhigiéné területein éppúgy otthonos, mint a szakképviselet és a kapcsolatok nemzetközi színterein, ahol szakmai nagykövetünknek tekinthetjük. Minden közösségisége mellett mégis benne tisztelhetjük a szellemi szabadságát soha fel nem adó, megvesztegethetetlenül autonóm embert. 11

9 Ünneplő köszöntésünk és a tisztelgő Bagdy tanulmányok, Emőke esszék negyven szerző írását fogják csokorba, a szándékozók azonban messze többen vannak a kötetbe kerülők számánál. A személyes köszöntéseket olyan tanulmányok és esszék követik, amelyek Buda Béla munkásságáról szólnak. A további tanulmányokat megkíséreltük tudományos és szakmaképviseleti területek szerint rendezni, mintegy ezáltal is tükröztetve Buda Béla szellemi kisugárzásának hatásmezejét. Sokunk óhaja, hogy Buda Béla az elkövetkező évtized után, a nyolcvanadik fordulót is alkotó produktivitásának olyan teljességében élje meg, amilyet most tapasztalhatunk. Ehhez kívánunk számára mindannyian a kötet szerkesztői, szerzői, a születésnapot ünneplő barátok, kollégák, kortársak, tanítványok, tisztelők és követők jó egészséget, derűt, alkotókedvet és áldást. Budapest, 2009 tavaszán A szerkesztők 12

10 Bagdy Emőke ARANYÉRMES SZELLEMI OLIMPIKONUNK KÖSZÖNTÉSE (AVAGY A HOSSZÚTÁVFUTÓ MAGÁNYOSSÁGA) Kedves Barátom, mienk az idő üzeni a csaknem száz évet megélt Dienes Valéria. Sorstársak, kortársak vagyunk, életmintánkat sorsidőnk szövetébe közös történelmi szálak szőtték, ahogy haladunk előre a rendelt időben, lassacskán múlttá lesz a jövőnk. Az ünneplés, mint az elmozdulás misztériuma most mégis jelenvalóvá teszi a múltat, és egy tünékeny pillanatra megállítja lelkünkben az időt. Igen! Alig tegnap ünnepeltünk Téged a hatvanadik születésnapodon a Lipóton, az OPNI-kápolna ismerős meghittségében, kollegiális, baráti és tanítványi körben, s lám máris itt toporog a hetvenedik. Akkor úgy terveztük, hogy majd ezt is az OPNI világában üljük meg, abban az intézményben, mely maga is a hazai pszichiátria mementójaként a tradíciók és ünnepek eleven hordozója volt. Ma már azonban ezt az intézményt (miként az általad vezetettet is) feláldozta az esztelen konzumista merkantilizmus, gazdaságossági lépésnek címkézve a szakmai, emberi és erkölcsi amputációt. Most, amikor Téged köszöntünk, a sokszorosan megcsonkított segítő szakmákban már csak a reménység tartja az életet. Tíz éve azt hittem, legalábbis reméltem, hogy a 70. megállónál a Téged megillető országos magaslaton ér az a méltó kitüntetés, amelyben elismerő tisztelettel mond köszönetet egy virágzó szakma, a magyar pszichiátria, pszichoterápia, addiktológia, alkohológia, szuicidológia, kommunikációtudomány, pszichológia és mindazon szakterület, amelyet alkotó életed során szolgáltál. Mindez másként történt, virágzás helyett itt a fagy, mi mégsem felejtünk, emlékezünk és megemlékezünk. A hetedik évtizeded fordulóján összejöttünk, hogy személyesebben, bensőségesen, közvetlenül köszönthessünk, s ez most így van rendjén. Tudjuk, hogy megveted a külsőségeket, manapság pedig különösen nem tartasz igényt olyan hatalom hajbókolására, amely szívós kegyetlenséggel pusztította mindazt, amit felépítettél és híven szolgáltál. Ekképp hát veszteségeink csatamezején körülnézve ma mégis felemeljük a fejünket, és hozzád méltó baráti ünneplést készítettünk elő: azok köszöntenek, akik tisztelnek, szeretnek, akik nagyrabecsüléssel mi több, ámulattal tekintenek hatalmas teljesítményeidre, szakmaépítő szolgálatodra. 15

11 BAGDY EMŐKE A hatvanadik megállóban azt a kérdést vetettem fel, miképp látlak a magyar szakmai páston, ki vagy számomra abban a bajvívásban, amelyben soha nem találtalak élretörőnek, mégis mindig legelöl voltál. Jólesik visszaidéznem, megerősítenem, hogy számomra Te vagy az self made man, aki pozitív marginalitásában, identitásának önteremtő útján, kívülálló egyediségében megoldotta a hatalom és a szabadság együttes birtoklásának szinte megoldhatatlan dilemmáját. Független vagy a mindenkori hatalomtól, mely integrációt kívánna, nem vegyülsz, nem elegyülsz, a neked járó privilégiumokat szinte stigmaként kezeled. A peremen maradsz, mint autonóm self, aki az alkotásban mint legszakrálisabb játékban megteremti és újrateremti magát. Tíz év múltán sem változott a rólad alkotott kép, a világ azonban nagyot fordult, olyannyira, hogy alkotó sorsodra tekintve most két kép vetélkedésének feszültségében látlak. Az egyik az aranyérmes győztesé, aki a szellem olimpiai küzdelmében verhetetlenül, magasan az első helyen áll. A második mögöttes vonulat a hosszútávfutó magányossága, azé a tehetségé, aki mint Alan Sillitoe hőse a versenyfutás biztos győzelmének tudatában önmaga dönt: nem versenyez mások elvárásának nyomására, mert nem adja fel a magányos futás függetlenségének, szabadságának gyönyörűségét. Laudációm fő címének ihletője (nem is tagadom) a 27. pekingi nyári olimpia, amelynek zajlásában élet-halál kifeszített kötelén egyensúlyoznak és vergődnek a magyar versenyzők, körülöttük örvénylő indulatok és győzelemre parancsoló erők feszültségében, mint egykor az életükért küzdő gladiátorok: győzni vagy meghalni! S van, akinek az utóbbi jut osztályrészül. Az embertelen versengésben hovatovább a győztes válik vesztessé, mindent feláldoz a dobogós helyezésért. Te, a szellem embere vajon nem ezt tetted-e, anélkül hogy győzelmed aranyérme megmozdítaná a büszkeségedet vagy megérintené érzelmeidet! Pedig summa cum laude illet meg szellemi csúcsteljesítményedért, amely imigyen szól az elismerés ünnepén: Köszöntünk dr. Buda Béla, aranyérmes magyar olimpikonunk! Nemzetközi híred minden magyar fölé emel. Büszkék vagyunk rád. Tudjuk, hogy vonakodsz a dobogóra állni, és csak kérésre, rábeszélésre teszed meg, hogy átvedd azt az aranyat, amely akár gyémánt is lehetne. Nem ezért küzdöttél, nem az érem bűvöletében edzettél éjjel-nappal, minden mást a felkészülés, szintelérés, nívóemelés és csúcsteljesítmény mögé parancsolva egész életedben. Milyenek is voltak a csúcsteljesítményeid eléréséhez számodra adott feltételek? Magyarmódiak, szegényesek, sokszor kiharcolással elérve is, csak legfeljebb közepesek. Edződ sose volt. Teljesítményed mérésére sem került gyakorta sor, helyette inkább elmarasztaltak, miért keresel új és új edzőterepeket. Sokan nem látták (be), hogy a magas teljesítmény mögött milyen elszánt, szívós, puritán és fegyelmezett életvezetés küzdelmei állnak. Magad edzője lévén nem hordozta sikered glóriáját más. Minden elért többleted azt ingerelte, akinek kevesebbje 16

12 ARANYÉRMES SZELLEMI OLIMPIKONUNK KÖSZÖNTÉSE volt, mint neked, így új és új terepeken kellett kipróbálnod és erősítened magad. Sokan azt sem értették, miért térsz le a neked megszokott versenypályáról, de Te nem álltál be a (be)futók sorába, mert tudott volt edzettséged és verhetetlen teljesítményed. Elvárták tőled, hogy egyik vagy másik csapatba beállj, és a színeikben fuss, de nem sokáig tűrted magadon a neked készített mezt, inkább saját pályádon edzve kívülről segítetted azokat, akik egy-egy csapatból erre kértek. Gyakorta együttműködtél olyan társakkal, akik bíztak benned, és megértették, hogy számodra nem a győztes szerep fontos, hanem maga a futás, az út, a szellemi erőnlét és az ügy iránti elköteleződés. Ki is mérhetné hitelesen a teljesítményt a magyar ég alatt? Ki az, aki méltóképpen elismerhetné a szellem diadalát? A magyar olimpikonok mostoha sorsában kötelező és életveszélyes a dobogó elérése, győzelmek nélkül nincs támogatás, elismerés. A befektetés, felkészülés, edzés, önfeláldozás nem érték, csak az érem, semmi más nem érdem. A te aranyérmedet most mégis azok adják át neked, akik ámulattal kísérték pályád eddigi teljesítményeit, aszketikus, fegyelmezett életedet, segítő önzetlenségedet, amellyel mások (be)futását elősegítetted. Nem hagyhatjuk a dobogós elsőség dicsérete és ünneplése nélkül egy alkotó pálya hosszútávfutásának győzelmét, folyamatosan magas teljesítményét, a tehetség karbantartásának példaértékű mintáját, az edzettségi nívókövetelmény modelljét. Mégis, hadd szólaljon meg egy halk belső hang az ünnepelt aranyérmes mögött, Sillitoe (alcímben) megidézett hősének, az istenadta tehetségű hosszútávfutónak a szavaival: Elkezdtem futni. Úgy éreztem, hogy én diktálom a tempót, de ez annyira mégsem érdekelt, hogy meg is győződjek róla Aztán már nem láttam többé senkit magam mellett és megtudtam, milyen az a magányosság, amit a hosszútávfutó érez a mezőn csak annyit tudtam, hogy az embernek futni, futni kell, futni a mezőkön át, hiába nem tudja, mikor visz az útja föl és mikor le és ennek a célszalag se vet véget, hiába éljenezi az embert a tömeg, mert muszáj tovább futnia, mielőtt még lélegzethez jutna Kíváncsi volnék, vajon én vagyok-e az egyetlen a futó szakmában, aki elfelejti magáról, hogy fut, és erre azért vagyok képes, mert folyvást gondolkodom arra gondoltam, engem úgysem palizhatnak be ezzel a versenymókával, ezzel a»fuss és próbálj győzni«mesével, kékszalag ígérgetéssel, mert nem ez a módja, hogy az ember boldoguljon, még ha ezek esküsznek is rá Mert győzni annyit jelent, mint túlélni. Ha marad az emberben egy kis élet, akkor győzött és az is kell, hogy tudomásul vegye az élet egy s más kellemetlenségét és szépségét, különben az is megkeseredik benne, ami jó (Sillitoe, 1970, 198, ). Kedves Ünnepeltünk, Te is ilyeténképpen láttatod hosszútávfutó talentumodat. Sillitoe szabálytalan életű ifjú hősének pozitív devianciájához hasonlatos a 17

13 BAGDY EMŐKE tiéd is, melyet olyan nyíltsággal társz elénk, mint Montaigne az önvallomásaiban: Ha a világ tetszését keresném, jobban felékesítettem volna magam és mesterkélt tartásban mutatkoznék. De én azt szeretném, hogy egyszerű és természetes valómat lássák, keresetlenül és kendőzetlenül, hiszen önmagamat ábrázolom, élethű képet adok leplezetlen lényemről (Montaigne, 1977, 25). Így látunk téged, hosszútávfutásod pozitív deviáns jelesét, a (sorból is) kiállás futóbajnokát, a befutókat messziről szemlélő, folyvást gondolkodó igazi győztest, a magányos és eltökélten autonóm kívülállót. Mi végre is hát akkor ez a hosszú és küzdelmes futás? tehetjük fel mindannyian a döntő kérdést, hiszen azt már tudjuk, hogyan műveled, azaz milyen a pályafutásod. Azt azonban csak sejthetjük, hogy a miértre távlatosabb a válasz: a küldetés maga. De semmivel sem gondolok, még az életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel (Apostolok cselekedetei 20,24). Kedves Béla, tisztelt és szeretett Barátunk, adja az ég, hogy beteljesítsd küldetésed és ennek jutalmát, örömét, békéjét hozza el életedbe a következő évtized! Isten óvja életedet, melyre mindnyájan áldást kívánunk. Irodalom Montaigne, M. (1977) Az olvasóhoz. (Fordította: Réz Ádám.) In: Gyergyai A. (vál.) Ima az Akropoliszon (25). A francia esszé klasszikusai. Európa, Budapest Assmann, J. (1999) A kulturális emlékezet. Atlantia Kiadó, Budapest Sillitoe, A. (1970) A hosszútávfutó magányossága. Európa, Budapest 18

14 Kopp Mária A MAGYAR PSZICHIÁTRIA KAZINCZYJA Buda Béla életműve teljesen egyedülálló jelenség a magyar pszichiátria történetében. Kezdettől meghatározó szerepe volt pályám alakulásában, bár az első években ismeretségünk egyoldalú volt. Az ő gyűjteményes köteteiből ismertem meg azokat a nyugati áramlatokat, amelyek a pszichológia, pszichiátria, pszichoterápia akkoriban Magyarországon tiltott, ismeretlen világába engedtek betekintést ben jelent meg Buda Béla szerkesztésében A pszichoanalízis és modern irányzatai a Gondolat Kiadónál, és ez a kötet teljesen új távlatokat nyitott meg előttem. Bár már gimnazista korom óta nagyon érdekelt a pszichológia, szüleim könyvei közül mindent elolvastam, ami ott fellelhető volt a II. világháború előtti pszichológia irodalmából, ez a kötet és az utána megjelenő sorozat nyújtotta először egy egységes pszichológiai világkép ígéretét számomra ban, amikor pályaválasztási helyzetbe kerültem, olvasmánybeli ismeretségünk alapján felkerestem Buda Bélát, hogy tanácsot kérjek tőle. Ismeretlenül is nagyon kedvesen fogadott, nem tudhattam, hogy egyáltalán nincs olyan erős helyzetben az akkori pszichiátriai hierarchiában, mint azt kötetei alapján feltételeztem. Tanácsai, odafordulása mégis fontos tényező volt abban, hogy felkerestem Juhász Pál profeszszort, és ezután a klinikára kerülhettem. Béla valószínűleg nem is emlékszik erre a számomra életre szóló jelentőségű találkozásra. Kapcsolatunk akkor vált személyessé, amikor a Pszichiátriai Klinikán Juhász Pál professzor, illetve dr. Tringer László azzal bíztak meg, hogy szerkesszek egy pszichiátriai referáló lapot, a Pszichinformot. A kezdetleges sokszorosítási módszerrel kiadott lap célja az volt, hogy a Pszichiátriai Klinika könyvtárának kitűnő és majdnem teljes körű nyugati pszichiátriai irodalmat tartalmazó folyóirataiból válasszuk ki a legfontosabb cikkeket, és referáljuk a hazai érdeklődők részére. Ez a feladat igen vonzó volt számomra, hiszen rendszeresen és nagy érdeklődéssel futottam át a bejövő lapokat, de az érdekes cikkek referálása lehetetlen lett volna számomra. Akkor kerestem meg személyesen is Buda Bélát, aki a legnagyobb örömmel vállalkozott a feladatra, és tett javaslatot arra, hogy kiket lehetne még bevonni a munkába. Attól kezdve az én dolgom csak a cikkek kiválasztása és 49

15 KOPP MÁRIA a számomra legérdekesebbek kimazsolázása volt a többi írást másolás után egyenesen Bélának továbbítottam, és minden esetben néhány napon belül megkaptam a cikk kitűnő, lényeget kiemelő kivonatát. Akkor kezdődött el az utóbbi évekig tartó folyamatos levélváltásunk is a Bélától érkező levélfolyam áradása. Az az érzésem, Buda Béla alapvető írói vénája ezekben a levelekben nyilvánult meg. Igazi betű embereként számára a levélírás az emberi érintkezés kitüntetett formája. Leveleivel egy igen széles körű hálózat középpontjába került, mondhatnánk, egy virtuális országos intézetet hozott létre, a hasonlóan gondolkozó, motivált emberek hálózatát. Ez a hálózat természetesen túllépett az országhatárokon, hiszen Béla úttörő volt a hazai pszichiátria nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében is. A XX. század első felének polgári morálja mutatkozott meg abban, hogy minden fellelhető üres papírlapot felhasznált, így leveleiből, ha nem is említette, pontosan követhető volt, hogy a világ mely szállodáiban volt meghívott vendég előadó. A levelek tartalma és hossza a néhány soros értesítéstől a hosszú elemzésekig terjedt. Igyekeztem mindig válaszolni, hiszen az írásbeli kommunikáció magatartási szabályaira is ő hívta fel a figyelmemet elsősorban. Az évek során felgyűlt dossziéimban ezeknek a leveleknek nagy része megtalálható, ha majd egy kutató a XX. század második felének pszichiátriai eseményeire, gondolkozásmódjára lesz kíváncsi, ezek a levelek valóságos kincsesbányát jelenthetnek. Természetesen nem csupán velem levelezett, hanem szinte mindenkivel, aki beletartozik abba a láthatatlan kapcsolatrendszerbe, amely a pszichiátria, pszichológia, pszichoterápia, krízisintervenció megújulását szolgálja. Évtizedeken át harcolt például a lelki elsősegély telefonszolgálatok létéért és elfogadottságáért, de kiállt és kiáll minden olyan kezdeményezés mellett, amely a jobbítást szolgálja. A majdhogynem csupán levélbeli barátság évei után, amikor ban a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének szervezésébe fogtam, természetes első lépés volt, hogy Buda Bélát kértem meg az intézet kommunikációs részlegének megszervezésére és vezetésére. Bár akkor más feladatok miatt igen elfoglalt volt, félállásban azonnal elvállalta ezt az igen fontos feladatot. Hihetetlen energiával és odaadással látott neki az orvosegyetemi kommunikációs képzés elindításának. A Magatartástudományi Intézet július 1-jén alakult meg. Azon a nyáron és utána is hetenként összejöttek a kommunikációs részleg fiatal munkatársai Béla vezetésével, és hétről hétre referálták a csoportnak az általa kiadott irodalmat. Lelkesedése és elhivatottsága átszállt a csoport többi tagjaira is, nem emlékszem, hogy bármelyikük panaszkodott volna a rendkívüli nyári feladatok miatt, sőt a csoport egyre szorosabban összekovácsolódott. Ez a kezdeti elkötelezettség, igényesség alapozta meg a ma már sok szempontból másképp működő, folyamatosan fejlődő, de a Buda Bélától kapott indításra épülő munkacsoport mai kiváló teljesítményét és állandó fejlődőképességét. 50

16 A MAGYAR PSZICHIÁTRIA KAZINCZYJA Bár Béla valóban a betűk embere, gyorsolvasási teljesítménye és írásainak sokoldalúsága egyedülálló, intézeti kollégaként a legsegítőkészebb, leghumánusabb emberként ismertem meg. Ha nehéz helyzet elé kerültünk, például amikor Molnár Péter professzort felkérték a Debreceni Egyetem Általános Orvosi Karán a Magatartástudományi Intézet megszervezésére, és így az orvosi antropológiai részleg vezető nélkül maradt, Buda Béla vállalta a részleg vezetését, amíg Lázár Imre visszatért az angliai orvosi antropológiai mesterképzésről. Ezt a feladatot is ugyanolyan igényességgel látta el, a kommunikáció oktatása mellett, mint mindent, amit elvállalt. Meggyőződésem, hogy Buda Béla igazi egyetemi oktatói egyéniség, született professzor, még akkor is, ha a formális elvárások miatt viszonylag későn nyerte el az őt régen megillető egyetemi tanári címet. Miközben szinte minden európai országban az ország saját nyelvén tartott előadásokat, és nyelvzseninek tartották már orvostanhallgató korában is, nyelvvizsgákat nem tett, és egy idő múlva a vizsga már nevetségesnek is tűnt volna. Máig is büszke vagyok rá, hogy sikerült rábeszélnem arra, hogy ne akadályozza tovább egyetemi tanári kinevezését ilyen nevetséges adminisztratív akadályok miatt. Ez a mozzanat rávilágít arra a nagyvonalúságra, ahogy Buda Béla a karrierszempontokat kezelte. Tette és teszi a dolgát, több pszichiáter-, pszichológusnemzedék professzora, szellemi vezetője, de a karrier formális szempontjaival alig törődött. Az ő kiválósága a budabélaság, ez az egyszeri, egyedülálló és pótolhatatlan minőség. 51

17 Csepeli György A POLITIKAI MEZŐ ANTROPOLÓGIAI ÁLLANDÓI Az embernek, ha már egyszer megszületett és felnőtt, függetlenül attól, hogy hol él, mit csinál, óhatatlanul meg kell kérdeznie, hogy mi élete értelme. Nietzsche drámai választ ad erre a kérdésre, felidézvén a pillanatot, amikor Midász király hosszú üldözés után végre kézre keríti Szilénoszt, Dionüszosz kísérőjét, s megkérdezi tőle, hogy szerinte mi a legjobb az embernek. A démon makacsul hallgat, meg sem moccan. Ám a király ragaszkodik ahhoz, hogy választ kapjon kérdésére, mire a démon harsány nevetésbe tör ki, és a következőket mondja: Nyomorúságos egy napig élő, a gond és a véletlen gyermeke, minek kényszerítesz arra, hogy megmondjam neked azt, amit nem hallanod volna a legüdvösebb? A legjobbat te el nem érheted: a legjobb neked meg nem születni, nem lenni, semminek lenni. A másodsorban legjobb azonban neked mielőbb meghalni (Nietzsche, 1986, 37 38). Nem véletlen azonban, hogy a Nietzsche által idézett mitikus történetben egy király teszi fel a kérdést egy démonnak. A királyt mint a politikai mező főszereplőjét csak egy lépés választja el az istenektől, akik azért születtek meg, hogy ragyogó és tökéletes másai legyenek a létezés borzalmaitól és retteneteitől sújtott embereknek. Minden ember fájdalma, hogy egyszer kiszakad a létből, minden ember akarja az életet, de senki nincs, akit annyira elevenen áthatna a létből való kiszakadás fájdalma, mint azt, aki a politikai mező cselekvője. Ez az a mező, ahol lét és nemlét találkozik. Amint valaki e mezőre lép, a semmiben találja magát. Bár társak veszik körül, térben és időben cselekszik, nincsenek társai, nincs tőle független fizikai tere, nincs ideje. A politikai cselekvő egyetlen eszköze az akarat, mely a semmiből valóságot teremt. Ez a valóság nem hasonlít sem a rendszer, sem az életvilág valóságához. Rendszer és életvilág elkülönülése az ember társadalmi létéből következnek. A rendszerben a cselekvők úgy viselkednek, mintha természeti erők fogságában lennének, s ilyen értelemben mondja azt Habermas, hogy a rendszer az ember második természete (Habermas, 1985). Az életvilágban viszont a cselekvő szabad. Szabadságának biztosítéka a másikkal való kommunikáció, a kölcsönös 263

18 CSEPELI GYÖRGY megértésre alapozott közös cselekvés lehetősége. Az életvilág szabta mindennapi tudás ad értelmet, rendet a mindennapokban élő embernek, akinek hite, hazugságról és igazságról homályos, inkoherens, hézagos tudása a rendszer által teremtett és fenntartott vallás, művészet, tudomány tudástartományaiból származik. Az életvilág lakói a rendszer álomvalóságában élnek, mely nem engedi, hogy meghallják Szilénosz démoni nevetését. Rendszer és életvilág kettősségét Dahrendorf a ligatúra és az opció kettősségével írja le, míg Nietzsche a szenvedő és a cselekvő igeragozás paradigmáinak egyidejűségét emeli ki. Az igazsághoz talán Marx jár a legközelebb, amikor azt vélelmezi, hogy az emberek ugyan szabadok a mindenkori cselekvésben, de lehetőségeik adott, megváltoztathatatlan körülményekből fakadnak. A második természet hajdanvolt emberi akaratokból származik, elmúlt opciók terében zajlott interakciók eredménye, s ily módon az első természettel ellentétben pszichológiailag aktív környezet, mely szüntelen párbeszédre késztet a halottakkal, akik foglyai az élők. A rendszer és az életvilág határán van egy köztes mező, melyben már nem lehetséges a teljes szabadság és felszabadultság, de még nem alvadt meg második természetként a társadalmi valóság. Nincs persze emberi sors az opció és a ligatúra, a lét szenvedő és cselekvő igeragozási paradigmák szerint történő berendezkedése, holtak és élők terhes együttélése nélkül, de a kettősség egyidejű és intenzív átélése sehol sem annyira jellemző, mint a politikai mezőben cselekvő ember, a politikai hatalom birtokosa esetében. A természeti lét titáni hatalmaival szemben a társadalmi lét a maga hatalmi potenciálját mutatja fel, melynek létrehozója és gyakorlója az, akit a sors a hatalom gyakorlójának pozíciójába juttat. Antropológiai szempontból másodlagos jelentőségű, hogy milyen eljárás folytán kerül valaki a hatalom pozíciójába. A lényeg az, hogy ha egyszer ott van, akkor a lehető legtávolabb került az emberek világától, s a lehető legközelebb került az istenek világához. Cicero joggal írja, hogy nincs olyan dolog, amelyben az emberi erény jobban megközelítené az isteni hatalmat, mint az államalapítás vagy a már létrehozott állam fenntartása (Cicero, 2007, 74). Rendszer és életvilág szétkapcsolódása történeti folyamatként is leírható, melynek része a politikai mező elkülönülése, alrendszerként való megszerveződése. A történeti szempontú vizsgálat azonban elfedi, hogy ez a mező eredendően a senki és semmi földje, ahol nem érvényesek a rendszer és az életvilág konvencionális maszkjai. A politikai akarat szempontjából nincs különbség rendszer és életvilág között. Csak cselekvés van, melynek anyaga lesz mindenki, aki akár akarja, akár nem akarja, ha egyszer a politikai cselekvés hatókörén belülre kerül. Aki a politikai mezőre lép, nem ámíthatja magát a vallás, a művészet, a tudomány vagy a mindennapi tudás álomvalóságával, melynek forgatókönyvei szerint élik életüket az életvilág szabad rabjai. A politikus még nincs ott a halhatatlanok 264

19 A POLITIKAI MEZŐ ANTROPOLÓGIAI ÁLLANDÓI között, de már a halandók között sincs helye, hiszen hatalma van felettük. Ebből a szempontból mindegy, hogy törzsfőnökről, abszolút uralkodóról, zsarnokról van szó vagy demokratikus formák szerint megválasztott politikusról. Carl Schmitt a politika lényegének a barát és az ellenség megkülönböztetését tartja (Schmitt, 2002, 19). A politikai aktorok nem tehetnek mást, mint hogy szövetkezzenek vagy szembeálljanak egymással. Nincs harmadik út. A politikai mező a harc logikája mentén szerveződik. Barátok szövetkeznek ellenségeik ellen, akik önmagukat ugyancsak barátnak tartják. Az alapvető kérdés, melyet minden cselekvőnek fel kell tennie, hogy ő kivel s ki ellen van, illetve ki van ellene, s ki van vele. Az már politikai taktika kérdése, hogy az alaptézis szűkíti vagy tágítja a barátok és ellenségek körét. A szűk definíció értelmében aki nincs velem, az ellenem van, aminek ellentéte a tág definíció, mely szerint aki nincs ellenem, az velem van. Heider híres kognitívegyensúly-elmélete jól leírja a barát és ellenség meghatározásának pszichologikáját, mely a politikai cselekvés mezejét a cselekvő számára könyörtelen szigorral meghatározza. A barát barátja barát, miként a barát ellensége ellenség, s az ellenség barátja ellenség. Ezzel szemben az ellenség ellensége barát (Heider, 2003, 304). A barát és az ellenség azonban felettébb változó kategória. Miközben a barát-ellenség megkülönböztetés a politikai mező konstans ereje, a barát-ellenség szereposztás felettébb változékony. A politikai mező cselekvői közül soha senki sem lehet bizonyos abban, hogy aki aktuálisan barát, az barát marad-e a következő pillanatban, s aki ellenség, azt nem öleli-e majd keblére mint legjobb barátot. A politikai mezőben mozgó barát és ellenség közötti határ cseppfolyós, mondhatni fuzzy jellegére példa, amikor egy-egy célszemély megfigyelésére a titkosszolgálatok a célszemély barátait szemelik ki. A barát ez esetben egyben ellenség is, ami további feszültséget visz a feszültségektől egyébként sem mentes besúgói szerepbe. Még érdekesebbé válik a viszony, ha a célszemély rájön barátja megváltozott státusára, de úgy tesz, mintha semmit sem tudna, sőt, továbbra is barátjának tartja 1 (Rainer, 2008). A barát-ellenség megkülönböztetés bizony- 1 Barát és ellenség megkülönböztetésének nehézségeiről a politikai mezőn remek esettanulmány Rainer M. János Antall Józsefről és besúgóiról szóló könyve. Antall József mintha a semmiből lépett volna ki 1989-ben, hogy utóbb 1990-ben Magyarország szabadon megválasztott miniszterelnöke legyen. A besúgók által produkált tetemes dokumentumtömeg mintha arról tanúskodna, hogy a választás jóval előbb megtörtént. Már 1957-ben voltak, akik Antall Józsefben meglátták, ami több mint 40 évvel később vált láthatóvá mások számára. Életének 1957 és 1989 között nem volt olyan pillanata, amikor a titkosszolgálat ügynökei ne figyelték volna meg, pontosan olyan intenzitással, mint a szerencsétlen véget ért Rudolf trónörököst. A szolgálat felkészítette Antallt leendő történelmi szerepére, akit a szüntelen megfigyelés megerősített kiválasztottsága hitében. Megfigyeltség hiányában elnyelte volna a szürkeség, a korszak meghatározó színe. A besúgói hálózat révén a hatalom is felkészülhetett, hiszen Antall tökéletesen tudatában volt annak, hogy amit mond, azt a hatalomnak mondja. Ki is használta a lehetőséget. Az évek során tollba 265

20 CSEPELI GYÖRGY talansága feloldhatatlan dilemmába sodorja a politikai cselekvőt. Ha túlzottan megbízik környezetében, ellenségeit is barátnak hiszi, ami vesztét okozza. Ha túlzottan gyanakszik, barátait ellenségnek hiszi, árulót lát bennük, ami ellehetetleníti ténykedését. Amikor az ember politikai mezőre lép, felébred az életvilág álmából, melynek rendszer által szült igazsága értelmet visz az értelmetlenbe, hitet visz a hihetetlenbe. A politika a semmi mezeje, ahol minden és mindennek az ellentéte megtörténhet. Erzsébet cárnőről jegyezték fel, hogy egy kárpit mögül, némán figyelte, hogyan ítélik el titkos perekben minapi barátait, akikből ellenségek lettek. Az ítéleteket természetesen már a per előtt meghozta. Ennek megfelelően a vádlottakat a bírák halálra ítélték. Ez ellentmondott a cárnő ünnepélyes ígéretének, melyet hatalomra kerülése egyik feltételeként kimondott. Az ígéret úgy szólt, hogy eltörli a halálbüntetést. Ezért amikor a halálos ítélet végrehajtására került volna sor, az utolsó pillanatban a kivégzés látványosságára összesereglett nagy számú közönség végtelen csalódására megérkezett a cárnő küldönce a hírrel, hogy őfelsége határtalan jóságában örökös száműzetésre változtatta ellenségei büntetését. A helyzetben egyaránt jelen volt az irgalmasság és a vérszomj, a borzalom és a tréfa, melyek szeszélyes váltogatását már Erzsébet apja, Nagy Péter is annyira kedvelt (Troyat, 2008, 116). A politika lepusztított mezőjének szereplőit a hatalom vágya mozgatja. Ez az egyetlen erő, mely taszítva-vonzva a politikai cselekvők viselkedését motiválja. Mindenki szem a láncban, ami távolról sem jelenti azt, hogy mindenkinek azonos mértékű hatalma lenne. De a hatalom akkor hat, ha sokak akarata testesül meg benne. A hatalom mértékegysége az erő, mely egyesít és szétválaszt. A hatalom matematikája a lehető legegyszerűbb. A nagyobb hatalom mindig legyőzi a kisebb hatalmat. Bár a képlet egyszerű, alkalmazása annál nehezebb. A nagyság mértékét nem abszolút, hanem relatív tényezők szabják meg. A túlerőnek adott időben és adott helyen kell rendelkezésre állnia. Lenin nem alaptalanul beszél a konkrét helyzet konkrét elemzéséről, mely nélkül lehetetlen az erőviszonyokra vonatkozó helyes következtetés. Az emberre egyébként jellemző szándékos előidézés, az okozás képessége a hatalom terében végtelennek tűnik. Nincs a létnek olyan dimenziója, melynek befolyásolására a hatalom ne vetne szemet. Az már a hatalom megszerveződésének, társadalomban való működésének a függvénye, hogy hol húzódik meg a határ a lehető és a lehetetlen között. De ez a határ sosem végleges. mondva politikai krédóját tudatosította megfigyelőiben, hogy jól választottak, tényleg ő lesz az örökös. Antifasiszta, demokratikus köztársaságot, szociális elemekkel lágyított kapitalizmust hirdetett meg besúgói előtt, akik betűhíven tolmácsolták gondolatait a hatalom birtokosainak. Ellentétben a Rudolfról szóló jelentésekkel, melyeket a császár valósággal falt, Antall nem érdekelte a párt első titkárát. Rudolf öngyilkos lett, Antall megörökölte a főhatalmat. 266