TERVEZÉSI PROGRAM tervezet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TERVEZÉSI PROGRAM tervezet"

Átírás

1 TERVEZÉSI PROGRAM tervezet az 59/2014. (III. 4.) Kormányrendelettel kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított gödöllői uszoda beruházáshoz A beruházási program - a Kormány 1102/2014. (III. 4.) Kormányhatározata alapján: Gödöllő közigazgatási területén épüljön meg egy versenyek megrendezésére alkalmas 50 méteres medence, a hozzá kapcsolódó 1000 fős lelátó, egy bemelegítő- és egyben tanmedenceként is használható többfunkciós medence, valamint a szükséges wellness és kiszolgáló funkciókat biztosító komplexum A kormányhatározatban megfogalmazott program szerint egy fedett uszoda megvalósítása a cél a kapcsolódó kiszolgáló funkciókkal, a Megrendelő által megfogalmazott igények, követelmények, funkciók szerinti kialakítással, amely a különböző szakmai előírások és sportszakmai elvárások teljesítésén túl figyelembe veszi a kormányzat takarékossági követelményeit is mind a megvalósítási, mind az üzemeltetési költségek tekintetében. A létesítményt a kijelölt területen belül a meglévő helyszíni adottságok figyelembevételével úgy kell kialakítani, hogy a beépítési mutatószámai, és egyéb előírásai az övezetben előírt követelményeknek megfeleljenek. A létesítmény elhelyezése, kialakítása során biztosítani kell az épület önálló megközelítésének és működtetésének a lehetőségét. A program részletezése: 1. Medencecsarnok A sportolók és látogatók részére sportolási, edzési, gyakorlási tevékenységek lebonyolítására szolgáló tér. A csarnoktér méreteit az alkalmazott medencetípusoktól, a szükséges körüljárók alapterületének figyelembevételével kell meghatározni A medencecsarnok közvetlen kapcsolatban legyen a sporteszköz szertárral, úszómesteri helyiséggel, orvosi szobával, medencei W. C.-csoporttal, előfürdővel. A medencecsarnokot a vendégek csak az előfürdőn keresztül érhetik el. A bírók számára ülőhelyet, vízilabda mérkőzésnél a bírói járdát ki kell alakítani. (fix és klimatizált helyiségek, és mobil bútorzat)

2 1.1 Versenyek megrendezésére alkalmas medence: Méret: 52,50x25,00x2,20 m Kialakítás: rövid távú úszóverseny és vízilabda, rendezésére is alkalmas) versenymedence a FINA versenyekre vonatkozó szabályai szerint ( A lelátókon az előírások szerinti akadálymentes férőhelyet is el kell helyezni, ki kell alakítani feszített víztükör, két hosszanti oldali elfolyóval 10 sávos mozgatható végfallal (2 x 5 pályánként - felezve) vízhőfok: C ( 26 ± 1 C) akadálymentes kivitel medencefenékbe épített dobos hőtakaró fedés sportvilágítással és TV közvetítésre alkalmas környezettel hangszóróhellyel (víz alatti hangosítás is) automata indító-, bíró-, illetve időmérő berendezések az aktuális FINA-szabály szerint fő befogadására alkalmas (számozott, felcsukódó ülőlapos) műanyagszékes fix lelátó kialakítása, akadálymentes is; a hozzá tartozó szociális létesítményekkel (nézőszámnak megfelelő WC-mosdó blokk nemenként + akadálymentes) VIP nézőhely ideiglenes kialakítási lehetősége 150 főre, pl. elkordonozással (az összes 1000 fős létszámon belül) 1.2 Bemelegítő- és tanmedence: Méret: 25,00x10,00 m-es, 0,80 1,00 m-es folyamatosan mélyülő vízmélységgel Kialakítás: vízhőfok: C akadálymentes kivitel A medencék kialakításával kapcsolatos egyéb követelmények: a medencék minden oldalát csúszásmentes burkolatú, a sportszakmai előírásoknak megfelelő szélességű körüljáróval kell kialakítani. a medencék körüljáróját csak kényszer-lábmosó medencéken, illetve kényszerzuhanyozókon keresztül szabad elérhetővé tenni, amelyeknek a medencék vízétől független vízelvezetése legyen az uszodavíz és használati melegvíz fűtésére követelmény megújuló energiaforrások igénybevétele a létesítmény energetikai koncepciójában, napkollektor és elfolyó uszodavíz hővisszanyerő rendszer alapkövetelmény a medencék a (tető)teraszra rendelkezzenek kijárattal, így kerüljön egy napozóterasz kialakításra, kapacitása min: 100 fő ózonos vízkezelési technológiát kell alkalmazni 2

3 1.3 Medencetéri vizesblokk: a medencékhez közel elhelyezendő kétnemű vizesblokk, zuhanyozó előfürdő helyiségei: zuhanyzó, párafogó, WC, méretezését az adott létszám és az elhelyezendő berendezési tárgyak helyszükséglete alapján kell elvégezni az öltözőkhöz a párafogón át közvetlenül kapcsolódjék, a medencetér csak a zuhanyzó érintésével kényszerútvonalon legyen megközelíthető 2. Fogadótér, kiszolgáló helyiségek: előcsarnok: az előcsarnok a közlekedési és közönségforgalmi funkciók ellátására szolgál. Az előcsarnokhoz kapcsolódjanak az öltözők, valamint a pénztárak, WCcsoportok, ruhatárak, wellness-részleg, vendéglátó- és kereskedelmi egységek közlekedők: a közlekedőket, folyosókat a vonatkozó előírások szerint kell kialakítani, tervezni, és a kiürítésre méretezni, törekedni kell az optimális közlekedők kialakítására jegypénztár, 1 db 3 munkahelyes értékmegőrző (100 rekeszes) ruhatár a lelátóhoz méretezve látogatókat és sportolókat kiszolgáló vendéglátóegységek (büfé, a szükséges kapcsolódó helyiségekkel: raktár, öltöző, vizesblokk, kb. 2x20 m2) sportszer és sportruházat elárusító kiskereskedelmi egység kialakítása (1x db kb.20 m2) 3. Rendezvényekhez kapcsolódó helyiségek: orvosi szoba (kb. 15 m2) dopping szoba (kb. 15 m2, asztal, székek, hűtő, toilette egy blokkban, szabály szerint) multifunkciós helyiség (társalgó, közösségi tér, sajtószoba, bírói iroda és hasonló funkciókra), kettéválasztható kialakítással (kb. 2x 40 m2) konditerem (kb.40 m2 4. Öltözők: sportolói öltöző-blokk (csapatöltözők) a versenymedence kiszolgálásához létesítése (kb. 4 db 20 fős + 2 db 30 fős), ezen belül az így kialakított öltözőblokkok legyenek alkalmasak mozgássérült versenyek kiszolgálására egyaránt, minden öltöző saját közüzemi mérőórával rendelkezzen látogatói öltöző-blokk: felnőtt, 1-1 db, (előzetesen méretezve kb. 250 fős női és 250 fős férfi), jogszabályban előírt számú akadálymentes kialakítású is. A 3

4 méretezést a medencék befogadóképességéhez igazítottan kell meghatározni. Az öltözőegységek saját közüzemi mérőórával rendelkezzenek. Az öltözőszekrények elhelyezése tegye lehetővé azok blokkonkénti ideiglenes lezárhatóságát versenyek idejére bírói, játékvezetői öltöző-blokk: (kb.2x10 fős) Az öltözőknek közvetlen kapcsolata legyen a zuhanyzó-mosdóval, előfürdővel és közvetett kapcsolata a fürdőköpeny tárolóval, illetve a mosó-szárító helyiséggel. Az öltőzők előtt betekintést akadályozó előteret kell tervezni. Az uszoda öltözőiben az öltözők berendezésével az utcai cipős papucsos forgalom kettéválasztására, az un. elválasztott útvezetésre kell törekedni. 5. Igazgatási és üzemeltetési helyiségek: 1 db uszoda-mesteri kabin, medencecsarnokhoz kapcsolódóan, kb. 12 m 2 Köpenytároló-, szárító helyiség, az öltözőkhöz kapcsolódóan, kb. 80 m2 wellness részleg: 20 fős szauna, 2x4m-es merülőmedence, 1 db 8 fős pezsgőfürdő technikai helyiség (hangosítás vezérlése, biztonsági szoba, stb.) iroda 3 főre, WC-mosdó blokkal, teakonyhával uszoda-mester, vízgépész, takarító, karbantartó részére öltöző-blokk, kb.20 főre raktárak szükség szerint: tisztítószer, vegyszer, (uszodatechnika) épület takarításához, karbantartóknak raktár, sporteszközök raktára, (víz alatti porszívó, stb.) vízvételi hellyel és padlóösszefolyóval TMK műhely, kb. 30 m2 elektromos, épületgépészeti helyiségek, szükség szerint technológiai, vízgépészeti helyiségek szükség szerint hulladéktárolók (veszélyes hulladék is), szükség szerint Előzetesen becsült üzemeltetői létszám: 3 fő irodai dolgozó; minimum 1 fő gépész - 3 műszakos munkarendben; 3 fő úszómester - 2 műszakos munkarendben; 2 fő pénztáros 2 műszakos munkarendben; 2 fő takarító - 2 műszakos munkarendben; 1 fő TMK - 1 műszakos munkarendben; idényszerűen 2 fő ruhatáros 2 műszakos munkarendben A teljes létesítménnyel szemben támasztott követelmények: A létesítmény elhelyezésére és kialakítására vonatkozó előírások, szabványok, rendeletek betartása kötelező, továbbá a vonatkozó épületgépészeti, épületvillamossági, tűzvédelmi, akusztikai környezetvédelmi, egyéb általános hatósági és szakhatósági szempontokat a 4

5 tervezés során figyelembe kell venni (mesterséges szellőztetés, klíma, árnyékolás, tűzjelző, stb.). A létesítmény legyen alkalmas mozgássérült versenyek rendezésére is, továbbá minden tekintetben feleljen meg a hazai és EU-s hatályos akadálymentes környezetre vonatkozó előírásoknak. A vendéglátói egységeket a rendezvényszervezés szempontjainak megfelelően kell elhelyezni. A látogatókat kiszolgáló kiegészítő létesítményeket úgy kell megtervezni, hogy azok az épületen belül függetlenül, más közlekedési útvonalak keresztezése nélkül megközelíthetőek legyenek. Meg kell akadályozni az uszodarész és e létesítmények közötti ellenőrizetlen áthaladást. Az épület gazdasági, VIP, sportolói, sajtó célú bejáratát és forgalmát a közönségforgalomtól leválasztva kell kialakítani. Az uszoda energia ellátása a városi közmű hálózatról legyen biztosítható. Ez az energia szolgál az épület és a medencék vizeinek fűtésére, a használati melegvíz készítésére. A tervek készítésénél Tervezői feladat a megújuló energiaforrások alkalmazásának minél nagyobb fokú felhasználása. A Létesítményhez kapcsolódó, a vonatkozó jogszabályi előírások szerint számított parkolóhelyet (TV közvetítés, autóbusz, személygépkocsi, kerékpár) ki kell alakítani, el kell helyezni. Budapest, március hó. BMSK Zrt. 5

1. városháza. közlekedők

1. városháza. közlekedők 1. városháza a kerület új, közigazgatási értelemben meghatározó épülete lesz a városháza az elhelyezendő létszám: 300 fő szélfogó porta, információ (nem önálló helyiség) 1 fő előcsarnok ügyfélszolgálat

Részletesebben

Tisztelt Gazdasági Szereplők!

Tisztelt Gazdasági Szereplők! Tárgy: Debreceni Sportuszoda épület takarítási feladatainak folyamatos ellátása a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.) Harmadik rész 117. szerinti közbeszerzési eljárás kiegészítő tájékoztatás Kapja: Valamennyi,

Részletesebben

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167

TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 TÁPIÓSZECSŐ FOOTBALL CLUB ÖLTÖZŐÉPÜLET PÁLYÁZATI TERVE 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya hrsz.: 2601/167 1. A D A T L A P Megrendelő: TÁPIÓSZECSŐ FC 2251 Tápiószecső, Sági út sportpálya HUSZA GYÖRGY

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 TERVEZÉSI PROGRAMOK. 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév

KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 TERVEZÉSI PROGRAMOK. 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév Épülettervezési Tanszék KÖZÖSSÉGI ÉPÜLETEK TERVEZÉSE II. Oszt. N_ed12 OK 2015/2016. tanév III. évfolyam 1. félév SZAUNAHÁZ A megadott tervezési program alapján tervezendő egy városszéli szaunaház, mely

Részletesebben

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/

Virtuális túra. Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/ , fax: 29/ Virtuális túra Elérhetőségek: Cím: 2370 Dabas, Iskola u. 5. Tel.: 29/562-246, fax: 29/562-242 E-mail: ds@dabasnet.hu Web: www.oboarena-dabas.hu A csarnok vezetője: Prohászka Csaba Tel.: 70/321-1653 1 /

Részletesebben

Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM

Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM Kerepes, Egészségügyi Centrum ELŐZETES TERVEZÉSI PROGRAM A tervezési program készítője: Kerepes Város Önkormányzata (2144 Kerepes, Vörösmarty utca 2.) Franka Pál Tibor, Kerepes város polgármestere Terdik

Részletesebben

É01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás - 370 m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló

É01. PÉR -Varázskapu vezérszint M=1:300. kereskedelem - szolgáltatás - 370 m2 (netto) többcélú csarnok és kiszolgáló ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗 Ú VÍ Ú - Ö Í I C N Ö Ö I ᔇ厗VÍ ᔇ厗 4 ᔇ厗ᔇ厗 I I N ᔇ厗ᔇ厗 I I N I I N ᔇ厗ᔇ厗 Fᔇ厗 ŰFÜV F CI V ᔇ厗 I NI Ű ᔇ厗 V - NÖV N VÍ F Ü Ö ᔇ厗

Részletesebben

KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI

KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI Ganz utca gépészet, kilátás öltözők személyzeti öltözők fittness masszázs 1. A történeti épületrészek átalakítása Az újabb épületrészek elbontásával lehetővé válik a barokk udvar fedett átriummá való átalakítása.

Részletesebben

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b

3,5 / m 2 tól! LION IRODAHÁZ. Irodaház XIII. kerületben. Megfizethető irodák a Váci-folyosón 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/b Irodaház XIII. kerületben 3,5 / m 2 tól! Általános leírás Az irodaház a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésétől 100 méterre helyezkedik el (3-as metró Dózsa György úti megállóhelye), de mégis nyugodt,

Részletesebben

1.) Takarítási feladatok naponta (20.00 és óra között, heti 5 alkalom)

1.) Takarítási feladatok naponta (20.00 és óra között, heti 5 alkalom) MŰSZAKI LEÍRÁS: A Budapesti Sportszolgáltató Központ Közhasznú Nonprofit Kft. székhelye, a Városligeti Műjégpálya (1146. Budapest, Olof Palme sétány 5.), illetve az 1. számú telephelye, a Margitszigeti

Részletesebben

A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület )

A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége ( kizárólag önkormányzati tulajdonban és kezelésben maradó terület ) 1. számú melléklet 1. oldal A Kossuth Zsuzsa Leánykollégium Petz Lajos Kollégiumi Egysége Konyha - Étterem 1. 80 férőhelyes étterem 165,0 m2 1 db 165 m2 2. Edénymosó-tároló 9,8 m2 1 db 9,8 m2 3. Iroda

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA v a l l o n BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT KULTURÁLIS ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Tárgy: Javaslat egy multifunkcionális sportcsarnok létesítésére, és tervpályázat kiírásának szempontrendszerére Tisztelt

Részletesebben

TANUSZODA PROGRAM VÁZLATTERV MUNKAFÁZIS

TANUSZODA PROGRAM VÁZLATTERV MUNKAFÁZIS PROGRAM VÁZLATTERV MUNKAFÁZIS 1. MŰSZAKI JAVASLAT PROGRAM 86/014. (II. 8.) Korm. határozat alapján VÁZLATTERV MUNKAFÁZIS Az A+ megoldás: Fejépület szaunával és büfével, nemenként - öltözővel, épített tetős

Részletesebben

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 71. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 71. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG, BÉCSI ÚT 71. TEL.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2015. november 27-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT

ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT ÉRTÉKESÍTÉSI AJÁNLAT Orvosi rendelő komplexum vagy Egészségház kialakítására Budapest, XX. Szent Imre herceg u. 15. Belterületi lakóingatlan Ingatlan leírása Az ingatlan egyedi beosztása révén kiváló lehetőséget

Részletesebben

3.1 TERVEZÉSI PROGRAM. Győr város új sportkomplexuma engedélyezési tervdokumentációjának elkészítéséhez. Győr, február 27.

3.1 TERVEZÉSI PROGRAM. Győr város új sportkomplexuma engedélyezési tervdokumentációjának elkészítéséhez. Győr, február 27. 3.1 TERVEZÉSI PROGRAM Győr város új sportkomplexuma engedélyezési tervdokumentációjának elkészítéséhez Győr, 2014. február 27. 1. Előzmények Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata megpályázta és el is nyerte

Részletesebben

Komplex 2. pótzh. / május

Komplex 2. pótzh. / május Komplex 2. pótzh. / 2013. május 03-06. Fedett lovarda és kültéri lovaglópálya lelátókkal A tervezési feladat helyszíne Alcsútdoboz külterület. A tervezési területet a jelenleg részben beépített telek jelenti,

Részletesebben

a Miskolci Egyetem területén megvalósítandó 50 m-es versenyuszoda beruházására

a Miskolci Egyetem területén megvalósítandó 50 m-es versenyuszoda beruházására MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE PK.: 90.141/2006. J a v a s l a t a Miskolci Egyetem területén megvalósítandó 50 m-es versenyuszoda beruházására Összeállította: Egyeztetve: Melkovicsné Tömösi Katalin

Részletesebben

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról

1/9. Dokumentáció. A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 1/9 Dokumentáció A 7800 Siklós, Ipartelep út 2, 310/46 hrsz-ú ingatlanokról 2/9 1.0 AZ INGATLAN ISMERTETÉSE Az ingatlanok elhelyezkedése, megközelíthetősége Az értékelt ingatlanok Magyarország Dél-Dunántúli

Részletesebben

HFR a tűzvédelmi dokumentációban, kapcsolódási pontok a társtervezőkkel

HFR a tűzvédelmi dokumentációban, kapcsolódási pontok a társtervezőkkel HFR a tűzvédelmi dokumentációban, kapcsolódási pontok a társtervezőkkel V. LAKITELEKI TŰZVÉDELMI NAPOK 2016. szeptember 14. Fenyvesi Zsolt Tűzvédelmi mérnök F.S.Z. Mérnökiroda Kft. Hő- és füstelleni védelem

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3.

KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV MÁRCIUS 3. KÖZÖSSÉGI HÁZ ÚJPALOTÁN - BUDAPEST XV. VÁZLATTERV 2016. MÁRCIUS 3. P13 TERVEZETT VILLAMOS MEGÁLLÓ GYALOGOS KAPCSOLAT 5,00 6,00 5,00 1,26 5 42,50 26,60 15,90 INFO PONT 3,02 P28 F+1 F+3 F 9,20 8,00 28,60

Részletesebben

45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete

45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 45/1996. (XII.17.) sz. önkor.mányzati rendelete a Budapest X. ker., Jászberényi út - Rézvirág utca - Zöldpálya u. által határolt terület R-43012 tt.számú Részletes Rendezési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város

Salgótarján Megyei Jogú Város Salgótarján Megyei Jogú Város Főépítésze Szám: 13070-1/ 2016 Javaslat a Salgótarján, Camping út 3. sz. alatti 2429 hrsz.-ú ingatlan egy részén kézilabda munkacsarnok építéséhez kapcsolódó nyilatkozat jóváhagyására

Részletesebben

A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése

A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése A Hagymatikum Gyógyfürdő általános üzemeltetése MHT XXXII. Országos Vándorgyűlés Szeged, 2014. július 2-4. Kardos Tamás Műszaki vezető A fürdő tulajdoni és üzemeltetési viszonyai A fürdő tulajdonosa:

Részletesebben

HELYISÉGKÖNYV EMELET

HELYISÉGKÖNYV EMELET T e r v e z ő K f t. 9025 Győr Petőfi tér 4. Tel. (96)550-206 E-mail: dimenzio@dimenzio.hu Fax.(96)319 380 Munkaszám: 2012/19. HELYISÉGKÖNYV A GYŐR, FEDETT USZODA /GYŐR, BERCSÉNYI LIGET, 8712./ I.-II..

Részletesebben

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése 2016 Debrecen 2016. Július 6-8 Előadó: Harmati Ferenc A FEJLESZTÉSEK MŰSZAKI TARTALMA 1. Az Aquaticum

Részletesebben

PTE MŰVÉSZETI CAMPUS. építészeti tervpályázat 2005. átnézeti helyszínrajz m=1:500 5116/2 4649/2

PTE MŰVÉSZETI CAMPUS. építészeti tervpályázat 2005. átnézeti helyszínrajz m=1:500 5116/2 4649/2 +190,00 Radnics u. 1 2 3 4 5 6 7 8 PT MŰVÉSZTI MPUS +196,00 Telekhatár +191,00 +195,00 Jurisics Miklós utca +189,00 +194,00 +188,00 5116/1 +189,43 +187,00 +193,00 5104 5118/2 +183,00 +192,00 +186,15 +186,65

Részletesebben

1. Az R. 2. számú melléklete I. Az üdülő minősítési követelményei része bevezető rendelkezésének helyébe a következő rendelkezés lép:

1. Az R. 2. számú melléklete I. Az üdülő minősítési követelményei része bevezető rendelkezésének helyébe a következő rendelkezés lép: 2. számú melléklet a /2006. ( ) Korm. rendelethez 1. Az R. 2. számú melléklete I. Az üdülő minősítési követelményei része bevezető rendelkezésének helyébe a következő rendelkezés lép: Üdülő az a nem üzleti

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

DIÁK KÖZPONT MINTA KERTÉSZET, GYAKORLATI OKTATÓ. szakosodva valamilyen növényre

DIÁK KÖZPONT MINTA KERTÉSZET, GYAKORLATI OKTATÓ. szakosodva valamilyen növényre DIÁK KÖZPONT 1. KIÁLLÍTÓ TÉR 50 m 2 2. ELŐTÉR 30 m 2 FÉNYMÁSOLÓ 30 m 2 4. VIZES BLOKK 25 m 2 5. SZEPARÁLT TANULÓ SZOBA 50 m 2 6. BÜFÉ 35 m 2 7. BÜFÉ VENDÉGTÉR 40 m 2 8. SZÁMÍTÓGÉPES SZOBA 40 m 2 9. KÖZÖSSÉGI

Részletesebben

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés:

Az épület leírása. 1. Elhelyezkedés: Az épület leírása 1. Elhelyezkedés: A 1211 Budapest, Bajáki Ferenc utca 27. szám alatt (hrsz: 210339/2), a volt Posztógyár területén található, É-37 épület hasznos alapterülete: 1.1 Helységleltár I. Szélfogó

Részletesebben

A BME Urbanisztika Tanszék által meghirdetett diplomatémák.

A BME Urbanisztika Tanszék által meghirdetett diplomatémák. A BME Urbanisztika Tanszék által meghirdetett diplomatémák. Ökopiac Coworking iroda Képességfejlesztő játszóház Helytörténeti kiállítótér Nyelviskola Zeneház Műteremház Panzió Az egyes témák kiindulási

Részletesebben

Budapest - Csepel Művek RUGÉV Csarnok REHABILITÁCIÓJA, integrációja a városi szövetbe ÖTLETPÁLYÁZAT

Budapest - Csepel Művek RUGÉV Csarnok REHABILITÁCIÓJA, integrációja a városi szövetbe ÖTLETPÁLYÁZAT Budapest - Csepel Művek RUGÉV Csarnok REHABILITÁCIÓJA, integrációja a városi szövetbe ÖTLETPÁLYÁZAT bemutató leírás pedal market első középeurópai kerékpár centrum és börze Hasznosítási koncepció A hasznosítási

Részletesebben

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK

OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM KISS ÁRPÁD KOLLÉGIUM OLCSÓ TÚRISTASZÁLLÁS IGÉNYESEKNEK Budapesten Óbudán, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus ) Tisztelt Leendő Partnerünk, Vendégünk! Engedje

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Az Ajkai Ipari Park területén iparcikkpiac és termelői piac kialakítása

Az Ajkai Ipari Park területén iparcikkpiac és termelői piac kialakítása Az Ajkai Ipari Park területén iparcikkpiac és termelői piac kialakítása Ajka város Önkormányzata az Ajkai Ipari Park területén iparcikkpiacot és termelői piacot kíván létesíteni. Az Önkormányzat a piac

Részletesebben

Létesítmények létesítményfejlesztés

Létesítmények létesítményfejlesztés Létesítmények létesítményfejlesztés A téma felvezetését a klasszikus viccbeli mondással kezdem nincs annál rosszabb, mint amikor van mivel, van kivel, de nincs hol. Sajnos lassan ez lesz a helyzet a magyar

Részletesebben

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2005. (VI.6.) Ör. r e n d e l e t e

Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 8/2005. (VI.6.) Ör. r e n d e l e t e Nagyecsed Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2005. (VI.6.) Ör. r e n d e l e t e A zajvédelem helyi szabályozásáról (egységes szerkezetben a 23/2005. (X.28.) önkormányzati rendelettel) Nagyecsed

Részletesebben

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre)

KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2018 Nyíregyháza, Kossuth tér Nagyszínpad KIÜRÍTÉS SZÁMÍTÁS (Szabadtéri rendezvényre) VIDOR FESZTIVÁL 2017 2018. augusztus 24-szeptember 1. Nyíregyháza, 2018. 07. 22. Készítette: Tempó-Loki

Részletesebben

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE

JÖVŐNK KÖTELEZETTSÉGEI A JELEN LEHETŐSÉGEI KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE KEDVEZMÉNYES KOLLEKTÍV STANDMEGJELENÉSI AJÁNLAT A CONSTRUMA / RENEO 2014-RE CONSTRUMA / RENEO 2014 A HUNGEXPO Zrt. szakmai partnereként ismét kedvező megjelenési lehetőséget kínálunk a 2014 évi CONSTRUMA

Részletesebben

Fürdők vízgépészeti tervezése és üzemeltetése. Dr. Ákoshegyi György vízügyi szakértő

Fürdők vízgépészeti tervezése és üzemeltetése. Dr. Ákoshegyi György vízügyi szakértő Fürdők vízgépészeti tervezése és üzemeltetése. Dr. Ákoshegyi György vízügyi szakértő Hazánkban a rendszerváltást követően a közfürdőkkel kapcsolatban nagyon borús jóslások voltak, elsősorban az önálló

Részletesebben

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A Felhívás 1. számú szakmai melléklete Támogatási egységek (tevékenységek) maximálisan elszámolható kiadásai és azok kötelező építészeti-műszaki tartalomra vonatkozó előírásai: A B C D Sorszám Megnevezés,

Részletesebben

Wagner Károly, Takács Lajos. Átmeneti védett terek alkalmazása és kialakítása

Wagner Károly, Takács Lajos. Átmeneti védett terek alkalmazása és kialakítása Wagner Károly, Takács Lajos Átmeneti védett terek alkalmazása és kialakítása Rövid tanulmányunkban azt vizsgáltuk meg, hogy a 9/2008 (II.22.) ÖTM rendelettel megjelent Országos Tűzvédelmi Szabályzatban

Részletesebben

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI.

13/2001. (VIII.29.) 18/1993. (VI. Ercsi Város Önkormányzatának 13/2001. (VIII.29.) Kt. számú rendelete a többször módosított 18/1993. (VI. 29.) Kt. Ercsi Nagyközség helyi építési szabályzat 19. -ának kiegészítéséről, illetve módosításáról,

Részletesebben

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA KOLLÉGIUM HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2008 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

Helyszínrajz 1 : 500. Munkahelyek2 - Hang és Videostúdió Konzulens: Szeift Zsuzsanna, Radnai Gergő 2012/13/1

Helyszínrajz 1 : 500. Munkahelyek2 - Hang és Videostúdió Konzulens: Szeift Zsuzsanna, Radnai Gergő 2012/13/1 É Hangszerkészítő iskola Hang és videostúdió Helyszínrajz 1 : 2/13/1 Nyugati homlokzat 51 99 5 51 43,8 51 2,51 51 99 5 51 9,2 3, 1,3 2, 4,88 1, 3,2 2, 7,6 3, 2, 1, 2,54 51 2, 51 11,21 3,8 6,38 4,7 9,56

Részletesebben

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete

A Felhívás 1. számú szakmai melléklete A Felhívás 1. számú szakmai melléklete Támogatási egységek (tevékenységek) maximálisan elszámolható kiadásai és azok kötelező építészeti-műszaki tartalomra vonatkozó előírásai: A B C D Sorszám Megnevezés,

Részletesebben

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely

III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen Magyarország 2014. évi Fedett Pályás

Részletesebben

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása

A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A balatonfűzfői Fövenystrand felújítása A kivitelezés ideje: 2013. 03. 07. 2013. 06. 28. Az építtető neve és elérhetősége: Balatonfűzfő Város Önkormányzata 8184 Balatonfűzfő, Nike körút 1. Kivitelező neve

Részletesebben

Nemzeti Úszó és Vizilabda Olimpiai Központ évi ár- és díjszabás

Nemzeti Úszó és Vizilabda Olimpiai Központ évi ár- és díjszabás HAJÓS ALFRÉD SPORTUSZODA Belépőjegyek és egyéb tételek Felnőtt Ft/fő 1 417 1 800 Felnőtt Úszójegy Munkanapokon 06-tól 07-óráig Ft/fő 945 1 200 Felnőtt Napozójegy május 1-tól augusztus 31-ig 15 órától zárásig

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról

ELŐTERJESZTÉS évi ingatlanvásárlási keret felhasználásáról. Hotel Pontis, Biatorbágy, Viadukt utca 10. hrsz: 1518/30 megvásárlásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/230, 229, 295 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: epitesipont@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu : ELŐTERJESZTÉS 2016. évi ingatlanvásárlási

Részletesebben

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny november Hódmezővásárhely

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny november Hódmezővásárhely VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny 2018. november 17-18. Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2019.11.09-10. Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Natural Immune Control System - Hódmezővásárhelyi SENIOR Úszó- Vízilabda

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK. 2.2 A vállalkozónak vállalnia kell a műemlék hajó folyamatos őrzését a bérleti szerződés ideje alatt.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK. 2.2 A vállalkozónak vállalnia kell a műemlék hajó folyamatos őrzését a bérleti szerződés ideje alatt. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet a Balaton műemlék hajó múzeum, (igény esetén) Múzeum kávézó és vendéglátó terasz - vagy egyéb, a környezetbe illő

Részletesebben

500 FŐS MOBIL LELÁTÓRENDSZER KÉZILABDA JÁTÉKTÉR VIP HELYEK / SAJTÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ TEREM KÉZILABDA JÁTÉKTÉR

500 FŐS MOBIL LELÁTÓRENDSZER KÉZILABDA JÁTÉKTÉR VIP HELYEK / SAJTÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ TEREM KÉZILABDA JÁTÉKTÉR HELYSZÍNRAJZ 792 ÉPÍTÉSZETI KONCEPCIÓ 841/1 7 RÉT 787 1. Építészeti alapadatok SPORTCSARNOK A tervezett létesítmény egy szabályos kézilabdapályát magába foglaló, 500 fős mobil lelátórendszerrel rendelkező

Részletesebben

A sportrendezvények biztosításának gyakorlati tapasztalatai

A sportrendezvények biztosításának gyakorlati tapasztalatai A sportrendezvények biztosításának gyakorlati tapasztalatai Előadó : BUBÁN LÁSZLÓ Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége Jogszabályi háttér 2004. évi I. törvény a sportról a sportrendezvények biztonságáról

Részletesebben

Bringa Park Program 2012 2014

Bringa Park Program 2012 2014 Bringa Park Program 2012 2014 1 A bringaparkok kialakításának célja: A fiatalok, iskolás korúak számára olyan aktív sportolást biztosító szabadtéri létesítmény létrehozni, ahol biztonságos de ugyanakkor

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNY BEFOGADÁSI TERVÉNEK RÉSZLETES KIDOLGOZÁSA

AZ INTÉZMÉNY BEFOGADÁSI TERVÉNEK RÉSZLETES KIDOLGOZÁSA AZ INTÉZMÉNY BEFOGADÁSI TERVÉNEK RÉSZLETES KIDOLGOZÁSA A Befogadási Terv elkészítésének a célja az intézmény befogadási feladatainak megkönnyítése, a kitelepülők elhelyezésének gyorsabbá, zökkenő-mentesebbé

Részletesebben

MART BEMUTATÓTEREM koncepció terv. mart

MART BEMUTATÓTEREM koncepció terv. mart MART BEMUTATÓTEREM koncepció terv MART BEMUTATÓTEREM -KONCEPCIÓTERV A Mart épületgépészeti cég sokrétű piaci megjelenése /szanitertechnika, légtechnika, ipari technológia/ többfunkciós bemutatási felületeket

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. június 25-i ülésére Tárgy: Közösségi tér fejlesztése című (DAOP-2008-4.1.3 A.B.) pályázat benyújtása Az előterjesztést

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p350770

PÁLYÁZAT. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p350770 PÁLYÁZAT Kisköre, Tisza II. lakótelep 2272 hrsz-ú szálloda, étterem ingatlana, és annak berendezési tárgyai, gépjárművek, alkatrészek Irányár: 97 360 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk. 10-15-000151 Az eljárás

Részletesebben

XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2016.11.12-13 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi Senior

Részletesebben

PÁLYÁZAT. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p577267

PÁLYÁZAT. Irányár: Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk Az eljárás linkje: https://eer.gov.hu/palyazat/p577267 PÁLYÁZAT Kisköre, Tisza II. lakótelep 2272 hrsz-ú szálloda, étterem ingatlana, és annak berendezési tárgyai, irodatechnikai alkatrészek Irányár: 63 030 000 Ft Eljárás ügyszáma: 5.Fpk. 10-15-000151 Az eljárás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület május 25-i ülésére GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. május 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Mesék Háza Óvoda II. sz. épületének 2017. évi felújítására (kiviteli tervezés és kivitelezés),

Részletesebben

Parketta lakkozás. Mázolás. Olaj lábazat. Festendő Címe

Parketta lakkozás. Mázolás. Olaj lábazat. Festendő Címe Festendő Címe felület Katica Óvoda Tiszaújváros, Irinyi J. út 2. 07.04.-07.10. Földszinti 2-3. csoport mosdó É 26 Személyzeti WC É 12 Olaj lábazat Mázolás Parketta lakkozás Bóbita Óvoda Tiszaújváros, Kazinczy

Részletesebben

Telepengedély kiadására irányuló kérelem a többször módosított ( 80 / 1999 (VI.11.) Korm. rendelet alapján )

Telepengedély kiadására irányuló kérelem a többször módosított ( 80 / 1999 (VI.11.) Korm. rendelet alapján ) Telepengedély kiadására irányuló kérelem a többször módosított ( 80 / 1999 (VI.11.) Korm. rendelet alapján ) 1. A kérelmező adatai 1.1. Jogállása: 1.Jogi személy (Kft. Rt. Kht. stb.) 2. Jogi személyiséggel

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 24-i ülésére Előterjesztés 13. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. november 24-i ülésére Tárgy: Polyák Imre Sportcsarnok világítási rendszerének felújítása pályázat keretében Az előterjesztést

Részletesebben

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON **

Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** Ó B U D A I E G Y E T E M K O L L É G I U M HOTEL@BMF DIÁKOTTHON ** 1084 Budapest, Tavaszmező utca 7-13. OLCSÓ SZÁLLÁSLEHETŐSÉG IGÉNYESEKNEK Budapest belvárosában, 2013 nyarán a főszezonban ( július augusztus

Részletesebben

Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban

Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban Hallgatói közvélemény kutatás, elégedettség/fontosság mérés a Terminus Kollégiumban 00. december Terminus TKollHÖK Tartalom: oldal.. A közvélemény kutatás célja.. A kérdőív.. A kérdőívre adott válaszok

Részletesebben

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN

KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN KÖKÉNY KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK 2016. ÉVI 2. MÓDOSÍTÁSA TÁRGYALÁSOS ELJÁRÁSBAN V É L E M É N Y E Z É S I D O K U M E N T Á C I Ó KÖKÉNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: KÖKÉNY

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTER 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) ; Fax: (54)

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTER 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) ; Fax: (54) 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTER 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. (54) 531 000; Fax: (54) 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 19. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, december

I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, december I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, 2018. december 20-22. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a hazai és külföldi egyesületek, szakosztályok versenyzői részére. B kategóriás verseny

Részletesebben

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg.

4. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg. Építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek (piros=módosítás, fekete = most hatályos) 1. Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás

ÚJFEHÉRTÓ 0357 ÉS 0348 KÜLTERÜLETI UTAK ÚTEFLÚJÍTÁSA. Műszaki leírás Székhely: 4400 Nyíregyháza, Bujtos utca 17. Tel/fax: +36-42-784-485 +36-30-743-0130 E-mail: iroda@aquak-kft.hu Műszaki leírás Megrendelő: Újfehértó Város Önkormányzata 4244 Újfehértó, Szent István út 10.

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 197. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 197. szám MAGYAR KÖZLÖNY 197. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. december 12., szerda Tartalomjegyzék 239/2018. (XII. 12.) Korm. rendelet A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programmal, valamint egyéb

Részletesebben

Zöld marad a Városliget a vizes vb idején

Zöld marad a Városliget a vizes vb idején http://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/351/zold-marad-a-varosliget-a-vizes-vb-idejen Zöld marad a Városliget a vizes vb idején 2017.03.14. 14:09 CET A Városligeti-tavon, a műjégpálya területén rendezik

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: IV 49112015. Előadó: Edit Mell.: 1 db Hiv.: - Czigléczkiné L iszkai NYILVANOS ÜLÉS napirendje Telefax: (66) 523-804

Részletesebben

KIÜRÍTÉS TvMI. Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László

KIÜRÍTÉS TvMI. Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László KIÜRÍTÉS TvMI Lakitelek, 2014. szeptember 10. Lengyelfi László ELŐZMÉNY 2014. április 10-én ülés az OKF-en, ahol megkaptuk a Brüsszelbe kiküldött OTSZ 5.0 tervezetet OTSZ tervezet tanulmányozása (sok mindent

Részletesebben

Működési engedély kiadására irányuló kérelem (a 133 / 2007. (VI.13.) Korm. rendelet alapján ) Copyright Civilsoft Bt. 2007. 1. A kérelmező adatai 1.1. Jogállása: 1.Jogi személy (Kft. Rt. Kht. stb.) 2.Jogi

Részletesebben

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról

1/18. Dokumentáció. A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 1/18 Dokumentáció A 1054 Budapest, Akadémia utca 7-9., 24650/0/A/2; 24650/0/A/3; 24649/0/A/5; 24650/0/A/8; 24650/0/A/10 hrsz-ú ingatlanokról 2/18 1 AZ INGATLANOK ISMERTETÉSE 1.1 Az ingatlanok elhelyezkedése,

Részletesebben

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO

I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap Energiahatékony megoldások ESCO I. Nagy Épületek és Társasházak Szakmai Nap 2017.03.29. Energiahatékony megoldások ESCO AZ ESCO-RÓL ÁLTALÁBAN ESCO 1: Energy Service Company ESCO 2: Energy Saving Company Az ESCO-k fűtési, világítási rendszerek,

Részletesebben

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER

BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER BONYHÁD, EVANGÉLIKUS ISKOLAÉPÜLET ÁTALAKÍTÁSA ÉS BŐVÍTÉSE - VÁZLATTERV 2014. DECEMBER K e r n é s K l e n k É p í t é s z e t i B t. 7 0 3 0 P a k s, D u n a u. 1 / a t e l : 7 5 / 4 2 1-4 4 1 2. Tartalom

Részletesebben

TERVEZÉSI TERÜLET. Csicsergő Óvoda Rózsa utcai tagóvoda bővítése. Tervező: TOTAL-BAU KFT.

TERVEZÉSI TERÜLET. Csicsergő Óvoda Rózsa utcai tagóvoda bővítése. Tervező: TOTAL-BAU KFT. TERVEZÉSI TERÜLET 167.35 JELENLEGI - KIALAKULT ÁLLAPOT m 1:500 57 54 É 2428/2 2686/2 GÁZ 2687/1 2427 55 2687/2 2785 47 49 2428/1 51 53 MEGLÉVŐ 5 CSOPORTSZOBÁS ÓVODA óvoda 2686/1 2687/3 MEGLÉVŐ SPORTPÁLYA

Részletesebben

Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (XI.16.) önkormányzati rendelete

Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (XI.16.) önkormányzati rendelete Kaposvár megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 53/2011. (XI.16.) önkormányzati rendelete a közterület rendeltetésétől eltérő célú használatának általános szabályairól szóló 7/2000.(II.29.) önkormányzati

Részletesebben

CÍVIS INKUBÁTORHÁZ Debrecen Piac utca 77 sz. HELYISÉGKIMUTATÁS

CÍVIS INKUBÁTORHÁZ Debrecen Piac utca 77 sz. HELYISÉGKIMUTATÁS PINCESZINT "B" Lépcsıház 12,11 m 2 1. Közlekedı 6,47 m 2 2. Közlekedı 35,30 m 2 3. Közlekedı 6,42 m 2 4. Közlekedı 47,33 m 2 1. Pince 14,60 m 2 2. Pince 7,12 m 2 3. Pince 12,61 m 2 4. Pince 20,12 m 2 5.

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt. sz.: 17-3373/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt. sz.: 17-3373/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt. sz.: 17-3373/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: A volt Gróf Széchenyi István Általános Iskola tornatermének a Sportközpont intézményhez

Részletesebben

KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ HELYSZÍNRAJZ 01 M=1:500. hozzáépítés. vízfelületek REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI. vízfelületek.

KIRÁLY GYÓGYFÜRDŐ HELYSZÍNRAJZ 01 M=1:500. hozzáépítés. vízfelületek REKONSTRUKCIÓJA ÉS BŐVÍTÉSÉNEK TERVEZÉSI MUNKÁI. vízfelületek. KIRÁLY HELYSZÍNRAJZ 01 Az eredeti beépítés megőrzése melle részben elbontásra kerül a klasszicista épületrész délnyugati szárnya a Basa fürdőtől hátrafelé, i az új uszoda és kiszolgáló szárny épülete kap

Részletesebben

Tervezési munkáink 2004. november hó

Tervezési munkáink 2004. november hó Tervezési munkáink 2004. november hó Logisztikai Szolgáltató Központ Székesfehérvár, Vásárhelyi út Az Érték forma újság 1998/1 lapszámában ipari épületek bemutatása közt ismertettük a Székesfehérvári Logisztikai

Részletesebben

NAPELEMPARKOK TŰZVÉDELMI KÉRDÉSEI

NAPELEMPARKOK TŰZVÉDELMI KÉRDÉSEI NAPELEMPARKOK TŰZVÉDELMI KÉRDÉSEI ORSZÁGOS TŰZVÉDELMI KONFERENCIA ÉRCES FERENC TŰ. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ 2018. ÁPRILIS 26. Jogi szabályozás - tűzvédelmi követelmények: OTSZ-ből 48. Napelemek 87. (1)

Részletesebben

Eladó szálloda, panzió, üdülő, Eplény Ft. Eckert Eleonóra. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket!

Eladó szálloda, panzió, üdülő, Eplény Ft. Eckert Eleonóra. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket! Keresse szakértőnket! Eckert Eleonóra Ingatlan-képviselő, Home Stager +36203340399 eleonora.eckert@casanetwork.hu Ingatlan jellemzői CasaNetWork 0440 Ingatlan leírása Veszprémi Ingatlaniroda eladásra kínálja

Részletesebben

LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE. A közlekedők kialakítása

LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE. A közlekedők kialakítása LAKÓÉPÜLETEK KÖZLEKEDŐIVEL KAPCSOLATOS ELŐÍRÁSOK ÉRTELMEZÉSE A közlekedők kialakítása Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban:

Részletesebben

HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ REKONSTRUKCIÓ 1 2 3 4 5 6 7 8 ÚJ B ÉPÜLET TERVEZÉSI PÁLYÁZATA

HEIM PÁL GYERMEKKÓRHÁZ REKONSTRUKCIÓ 1 2 3 4 5 6 7 8 ÚJ B ÉPÜLET TERVEZÉSI PÁLYÁZATA Delej utca mentő és Delej utca mentő és Trafó Porta Porta H épület J épület E épület H épület J épület E épület D épület Dépület tervezett kiegészítés G épület mentőbejárat épület mentőbejárat épület tervezett

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szatymaz Község Képviselő-testületének. Tárgy: TOP kódszámú Helyi gazdaságfejlesztés pályázat beadásáról

ELŐTERJESZTÉS. Szatymaz Község Képviselő-testületének. Tárgy: TOP kódszámú Helyi gazdaságfejlesztés pályázat beadásáról ELŐTERJESZTÉS Szatymaz Község Képviselő-testületének Előterjesztő: Polgármester Tárgy: TOP-1.1.3-16 kódszámú Helyi gazdaságfejlesztés pályázat beadásáról Iktatószám: 1073-5/2017/U1 Melléklet: Előterjesztés,

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/130 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Oktatásszervezési

Részletesebben

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK

Az Aba-Novák Agóra. Kulturális Központ. bérelhető termei SZOLNOK SZOLNOK Kulturális Központ Az Aba-Novák Agóra bérelhető termei AJÁNLÓ Önnek melyek a legfontosabb szempontok egy rendezvény helyszínének kiválasztásakor? Bizonyára ügyel arra, hogy vendégei, szakmai partnerei

Részletesebben

MKE Andrássy út 69. Takarítási

MKE Andrássy út 69. Takarítási MKE Andrássy út 69. helyiség neve m 2 feladatra burkolat Takarítási utaló jelleg I. emelet Rektori szoba 43 iroda parketta Rektori titkárság 30,5 iroda parketta Tanácsterem 75,5 iroda parketta Rektor helyettesi

Részletesebben