III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június Hódmezővásárhely

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június 27-29. Hódmezővásárhely"

Átírás

1 III. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság 2014.június Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen Magyarország évi Fedett Pályás Szenior Úszóbajnoki címeinek és helyezéseinek eldöntése. Teljesítmények felmérése, az egyesületi, ill. korosztályos rangsor megállapítása, továbbá versenylehetőség biztosítása a hazai és a külföldi versenyzők részére. Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft. Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club/HSÚVC/ Központi támogatók: Magyar Szenior Úszók Országos Szövetsége Emberi Erőforrás Támogatáskezelő NEA Nemzeti Együttműködési Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma A verseny helye: A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső fedett sportuszoda. Cím: H-6800 Hódmezővásárhely Ady Endre u. 1. GPS: N46, E Versenymedence: 50m-es 10 pályás, feszített víztükrű, vízhőfok: 27fok. Bemelegítő medence: 21m-es,6 pályás, feszített víztükrű,vízhőfok:28fok A verseny kezdési ideje: június 27. péntek 13: június 28. szombat 10 óra. Megnyitó: 9: június 29. vasárnap 09 óra. A verseny kiírás és megtalálási helye:

2 Versenyszámok: péntek szombat vasárnap Melegítés: 13:00-13:30 Melegítés: 09-09:35 Melegítés: 8:15-9: m férfi gyors m férfi gyors m férfi gyors m női gyors m női gyors m női gyors m férfi vegyes m férfi mellúszás m férfi mellúszás m női vegyes m női mellúszás m női mellúszás 9. 50m férfi hátúszás m férfi hátúszás m női hátúszás m női hátúszás m férfi pillangó m férfi pillangó m női pillangó m női pillangó m férfi gyorsúszás m férfi gyors m női gyorsúszás m női gyors m férfi vegyesúszás m férfi mellúszás m női vegyesúszás m női mellúszás m férfi hátúszás m férfi pillangó m női hátúszás m női pillangó 19. 4*50m mix vegyes váltó 36. 4*50m mix gyors váltó 20. 4*50m férfi gyors váltó 37. 4*50m férfi vegyes váltó 21. 4*50m női gyors váltó 38. 4*50m női vegyes váltó A verseny résztvevői: Az úszóversenyen minden versenyző saját felelősségére vesz részt. Sportorvosi vizsgálat ajánlott. A verseny nyílt. Résztvevő lehet minden 25. életévét betöltött, de legalább három éve a MÚSZ-nál nem igazolt versenyzőként, sportoló nő és férfi. Minden versenyző csak a saját korcsoportjában indulhat. Egyéni Korcsoportok: A MSzÚOSz, és a FINA szabályai szerint. Nevezési díjak:egyéni számokban: 600Ft/fő/versenyszám. 70év felett 2 versenyszám ingyenes. Mozgáskorlátozottak, fogyatékkal élők nevezése díjtalan. Az egyéni nevezési dijakat a Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vizilabda Club, MKB Zrt számlaszámra kell befizetni, legkésőbb a nevezési határidő lejártáig.

3 Nevezési díjat visszalépés esetén nem tudunk visszafizetni, vagy más versenyzőre átruházni. Váltó számokban: 1200Ft/váltó/versenyszám. A váltók nevezési díjait a helyszínen is lehet fizetni. Nevezési határidő: szerda éjfél Verseny díjazása: a helyezéseket a versenybíróság az időfutamokban elért időeredmények alapján dönti el. Az Országos Bajnokság egyes versenyszámainak, korcsoportonként az első, második és harmadik helyezettje bajnoki díjazásban részesül. Egyebek: a versenyen az EGYRAJTOS szabály érvényesül. A kiírásban nem érintett kérdésekben a MSzÚOSz, a MÚSZ a LEN a FINA versenyszabályai az irányadók. A versenyeken valamennyi versenyző a joghatályos FINA szabályban rögzített anyagú és típusú úszónadrágokat, úszódresszeket használhatja. A versenyzők belépése díjtalan. Az uszoda területén a papucs használata kötelező. A versennyel kapcsolatos információ kérhető: Kenéz László: es mobilján, vagy a hsuvc@fre .hu, a tomiks@tomiks.hu és az info@hoduszo.hu e- mail címen. Nevezési lap, csatolva: leadásuk a hsuvc@fre .hu, a tomiks@tomiks.hu és az info@hoduszo.hu címen (az esetleges kellemetlenségek miatt, kérjük minden címre elküldeni.) vagy a as faxszámon. Étkezés: A verseny időtartama alatt, lehetőség van étkezésre, italfogyasztásra, a Pomodore étterem kínálatából, a helyszínen, valamennyi főétkezésre, reggelire, ebédre, vacsorára, az emeleti feljáró előtt, kedvező áron. (600.-Ft/fő ételtől.)

4 Szállások: 3 * Hotel: Ft/fő-től/éj, ellátás nélkül. (Az ár, a szobák férőhelyétől függően változik!) Svédasztalos Reggeli: 990.-Ft/fő. Motel: Ft/fő-től/éj, ellátás nélkül. (Az ár, a szobák férőhelyétől függően változik!) Kollégiumi elhelyezés: Ft/ fő-től/éj, ellátás nélkül. (Az ár, a szobák férőhelyétől függően változik!) A SZÁLLÁSOK KIZÁRÓLAG RAJTUNK KERESZTÜL FOGLALHATÓAK! Csoportos foglalás esetén, további kedvezményeket biztosítunk! Foglalás, a és az info@pelikanhotel.hu címen lehetséges június 28-án, Svédasztalos Gálavacsora, üdvözlő itallal, a Hotel Pelikánban (Hódmezővásárhely, Ady E. u. 1. az uszoda mellett), Ft/fő egységáron. Előzetes foglalás, a és az info@pelikanhotel.hu címen is lehetséges. Hotel Ginkgo**** 6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi u. 2. Információk, foglalás: info@ginkgohotel.hu, Tel.: , Fax: A rendelésre kérjük ráírni, hogy Szenior Úszóverseny. Kedvezményes szobaár: egyágyas = kétágyas: ,- Ft/szoba/éj, mely tartalmazza a svédasztalos büféreggelit, a parkolást szállodánk zárt

5 mélygarázsában, a wellness részleg, valamint szobai Internet vonal használatát, az idegenforgalmi adót és az ÁFÁ-t. Szobafoglalás: egyénileg történik a Vendégek által a fentebb megadott elérhetőségek bármelyiké A rendelésre kérjük ráírni, hogy Szenior Úszóverseny. Csoportos foglalás esetén, további kedvezményeket biztosítunk! június 28-án, Svédasztalos Gálavacsora, üdvözlő itallal, a Hotel Pelikánban (Hódmezővásárhely, Ady E. u. 1. az uszoda mellett), Ft/fő egységáron. Előzetes foglalás, a hsuvc@fre .hu info@pelikanhotel.hu címen is lehetséges. és az Szeretettel várunk Mindenkit! Hódmezővásárhely, Sporttársi üdvözlettel: Kenéz László elnök, Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-vízilabda Club

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09

XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 XII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2014.11.08-2014.11.09 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny november Hódmezővásárhely

VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny november Hódmezővásárhely VII. Fedett Pályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság XV. Nemzetközi Szenior Úszóverseny 2018. november 17-18. Hódmezővásárhely A verseny célja: A MSzÚOSz által szervezett legmagasabb szintű versenyen

Részletesebben

XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XIII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2016.11.12-13 Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi Senior

Részletesebben

XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XVI. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2019.11.09-10. Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Natural Immune Control System - Hódmezővásárhelyi SENIOR Úszó- Vízilabda

Részletesebben

XIV. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny

XIV. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny XIV. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny 2017.11.11-12. Rendezők: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hód-Fürdő Szolgáltató és Üzemeltető Kft Hódmezővásárhelyi Senior

Részletesebben

II. Fedettpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely 2013. november 15. 17.

II. Fedettpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely 2013. november 15. 17. II. Fedettpályás Nyílt Szenior Úszó Országos Bajnokság Hódmezővásárhely 2013. november 15. 17. A verseny célja a rendszeres sporttevékenység, fizikai aktivitásának ösztönzése az egészséges életmód népszerűsítése

Részletesebben

VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY

VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY VIII. KETSKÉS K. ENDRE NEMZETKÖZI SENIOR ÚSZÓVERSENY 1. A verseny célja: A szenior úszás népszerűsítése. A hazai és nemzetközi kapcsolatok ápolása. A felnőtt lakosság rendszeres úszásának elősegítése,

Részletesebben

VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny. Hódmezővásárhely, 2009.november 7-8.

VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny. Hódmezővásárhely, 2009.november 7-8. VII. Hódmezővásárhelyi Szenior Nemzetközi Úszóverseny Hódmezővásárhely, 2009.november 7-8. www.hodstrand.hu hodstrand@hodstrand.hu Hódmezővásárhely, Ady Endre u. 1 TISZTELT SZENIORSPORTOLÓ BARÁTAINK, SPORTVEZETŐK,

Részletesebben

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13.

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13. XXXV. Viharsarok Kupa Békéscsaba, 2009.december 12-13. 1. Verseny rendezője: Békéscsabai Előre Úszó Klub Békéscsaba, Árpád sor 3. Szarvas János +36-30/700-10 39 2. A versenybíróság elnöke: Polonka György,

Részletesebben

I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, december

I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, december I. Kecskeméti Cikluszáró Úszóverseny Kecskemét, 2018. december 20-22. A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása a hazai és külföldi egyesületek, szakosztályok versenyzői részére. B kategóriás verseny

Részletesebben

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. XXXV. ARANY ÜST NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a serdülő korosztály számára. Szintidők

Részletesebben

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014. 1. A verseny célja: Nemzetközi versenyzési lehetőség biztosítása a gyermek korosztály

Részletesebben

www.magyar.sport.hu IV. Hódmezõvásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny 2006. november 4-5.

www.magyar.sport.hu IV. Hódmezõvásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny 2006. november 4-5. www.magyar.sport.hu IV. Hódmezõvásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny 2006. november 4-5. TISZTELT SZENIOR SPORTOLÓ BARÁTAINK, KEDVES VENDÉGEINK! A legtöbb kedves szenior úszót már ismerõsként, barátként

Részletesebben

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó

Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó. Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó Ifjúsági- Junior - Felnőtt Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság 2014. évi VERSENYKIÍRÁSA Hód Kupa Béka, Cápa, Gyermek Találkozó 1. Célja: A 2014. év uszonyosúszó ifjúsági, junior és felnőtt korcsoport

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2019. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2019.

Részletesebben

V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY. Nyíregyháza, február

V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY. Nyíregyháza, február V. ORSZÁGOS SZENIOR ÚSZÓVERSENY Nyíregyháza, 2007. február 17-18. VERSENYKIÍRÁS A verseny rendezője: Sóstó-Gyógyfürdők Rt. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Úszószövetség Nyírsenior 97' SE A verseny ideje:

Részletesebben

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság

2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2010. évi Cápa és Junior korcsoport Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA 1. Célja: A 2010. év uszonyosúszó cápa és junior korosztály Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása, a gyermek

Részletesebben

V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny november 3-4.

V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny november 3-4. www.magyar.sport.hu V. Hódmezővásárhelyi Szenior Országos Úszóverseny 2007. november 3-4. Nemzeti Civil Alapprogram TISZTELT SZENIOR SPORTOLÓ BARÁTAINK, SPORTVEZETŐIK, KEDVES VENDÉGEINK! A molekuláris

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2018.

Részletesebben

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2015. november 21-22. 37. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2015. november 21-22. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje.

A verseny rendezője: Hajdúszoboszló, Árpád uszoda 50 m-es, 8 pályás feszített víztükrű, elektromos időmérő berendezéssel ellátott versenymedencéje. A verseny rendezője: A verseny helye: A verseny időpontja: Hajdú-Bihar megyei Úszó Diákolimpia Döntő III-VI. korcsoport A kategóriában ÚJ IDŐPONT a Hajdú-Bihar megyei Diáksport Szövetség megbízásából:

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Vidékbajnokság Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2018. évi Versenykiírása Vidékbajnokság 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XXXV. Gyermek- XLVII. Ifjúsági- L. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó gyermek, ifjúsági és felnőtt korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY ZALAEGERSZEG

XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY ZALAEGERSZEG XIV. EUROP TEC ZALAVÍZ I NEMZETKÖZI ÚSZÓVERSENY - Zalaegerszeg Meghívó 2010. Április 17-18 A VERSENY CÉLJA: Versenylehetıség biztosítása hazai és nemzetközi, korosztályos versenyzık részére 25m-es medencében.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017)

VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS XV. Cápa- XLVII. Serdülő- XXVII. Junior Uszonyos- és búvárúszó Országos Bajnokság (2017) A 2017. év uszonyosúszó cápa, serdülő és junior korcsoport Magyar Bajnokainak

Részletesebben

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!!

A Generomax Kupa résztvevőinek a nevezési díj: 500 Ft!!! Ifjúsági - Felnőtt Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és I. Generomax Kupa - Cápa, Gyermek és Szenior Találkozó 2011. évi VERSENYKIÍRÁSA 1,/ Célja: A 2011. év uszonyos-, és búvárúszó serdülő, junior

Részletesebben

II. ORSZÁGOS DELFIN BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

II. ORSZÁGOS DELFIN BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS II. ORSZÁGOS DELFIN BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: A Magyar Úszó Szövetség által szervezett legmagasabb szintű versenyen Magyarország 2013. évi Delfin korosztályos úszóbajnoki címeinek és

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny

VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny VERSENYKIÍRÁS BÁCSVÍZ KUPA Uszonyosúszó verseny 1. A verseny célja: A sportág népszerűsítése, versenyzési lehetőség biztosítása. 2. Verseny helye és ideje: Kecskemét, Kecskeméti Fürdő, 50m-es 10 pályás

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014

VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014 VERSENYKIÍRÁS II. Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2014 1.Célja: Második alkalommal került kiírásra - 5 korosztályban - a Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2014. év

Részletesebben

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016.

FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. FARSANG KUPA VERSENYKIÍRÁS 2016. 1.) Verseny célja: Az uszonyos úszás népszerűsítése, valamint minden korosztály részére versenyzési lehetőség biztosítása. 2.)Rendező: Debreceni Búvárklub /4031. Debrecen,

Részletesebben

2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE

2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS A és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE 2010/11. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, 2011. ÁPRILIS 2-3. GYARMATI DEZSŐ SPORTUSZODA és TÖRÖK SÁNDOR STRANDFÜRDŐ Fővédnökök:

Részletesebben

Magyar Búvár Szakszövetség

Magyar Búvár Szakszövetség Magyar Búvár Szakszövetség 1134 Budapest, Dózsa György út 53. Tel./Fax: 06-1-270-0117 Tel.: 06-30-645-2821 e-mail: mbsz@netroller.hu 2010. évi Felnőtt, Ifjúsági Uszonyosúszó Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018)

VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) 1. A verseny célja: VERSENYKIÍRÁS IV. Gyermek- IV. Serdülő- IV. Ifjúsági- IV. Junior- IV. Felnőtt Uszonyos- és búvárúszó Rövidpályás Országos Bajnokság (2018) A 2018. év uszonyosúszó gyermek, serdülő,

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. IV. Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. Szenior Mikulás Kupa

VERSENYKIÍRÁS. IV. Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. Szenior Mikulás Kupa 1. Célja: VERSENYKIÍRÁS IV. 2016 Negyedik alkalommal kerül megrendezésre - 5 korosztályban - a Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2016. évi Uszonyosúszó Rövidpályás Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek

Részletesebben

Úszás budapesti diákolimpia döntő

Úszás budapesti diákolimpia döntő Úszás budapesti diákolimpia döntő BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2017. január (később kijelölendő időpontban) www.bpdiaksport.hu ÚSZÁS I., II. korcsoport 1. A verseny ideje, helye: 2017. január

Részletesebben

XIII.Cápa- XLV.Serdülő- XXV.Junior Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA (2015)

XIII.Cápa- XLV.Serdülő- XXV.Junior Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA (2015) XIII.Cápa- XLV.Serdülő- XXV.Junior Uszonyosúszó Nyílt Országos Bajnokság VERSENYKIÍRÁSA (2015) 1. Célja: A 2015. év uszonyosúszó cápa, serdülő, junior korcsoport Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása,

Részletesebben

III. NYÍLT RÖVIDPÁLYÁS USZONYOSÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA (2015)

III. NYÍLT RÖVIDPÁLYÁS USZONYOSÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA (2015) III. NYÍLT RÖVIDPÁLYÁS USZONYOSÚSZÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1. Célja: VERSENYKIÍRÁSA (2015) Harmadik alkalommal került kiírásra - 5 korosztályban - a Nyílt Rövidpályás Uszonyosúszó Országos Bajnokság. A 2015.

Részletesebben

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny

36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny 36. Nemzetközi Tavaszi Sportgála Gyalogló Magyar Szuper Liga verseny Békéscsaba, 2015. április 26. vasárnap Magyarország Felnőtt 20 km-es Gyalogló Férfi, Női Egyéni és Csapatbajnoksága, Havasi István-emlékverseny

Részletesebben

Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Debrecen október

Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Debrecen október Csizmadia Trophy Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny Debrecen 2018. október 26-28. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny szervezője: Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) A MOKSZ fenntartja a

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. XIV.Cápa- XLVI.Serdülő- XXVI.Junior Uszonyosúszó. Országos Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS. XIV.Cápa- XLVI.Serdülő- XXVI.Junior Uszonyosúszó. Országos Bajnokság 1. Célja: VERSENYKIÍRÁS XIV.Cápa- XLVI.Serdülő- XXVI.Junior Uszonyosúszó Országos Bajnokság 2016 A 2016. év uszonyosúszó cápa, serdülő, junior korcsoport Magyar Bajnokainak és helyezettjeinek megállapítása,

Részletesebben

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Nyílt torna női, férfi és vegyes párosok részére Amatőr versenyzők és szállóvendégek is jelentkezhetnek 2010. július 31.-augusztus 1. (szombat-vasárnap) Versenykiírás

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás 2014 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2014. évi úszóbajnoki

Részletesebben

Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa évi VERSENYKIÍRÁSA

Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa évi VERSENYKIÍRÁSA Serdülő - Junior Uszonyos-, és Búvárúszó Országos Bajnokság és Középületkivitelező Kupa 2011. évi VERSENYKIÍRÁSA 1,/ Célja: A 2011. év uszonyos-, és búvárúszó serdülő, junior korosztály Országos Bajnokainak

Részletesebben

SZ AL AI JÁN OS EMLÉKVERSE NY

SZ AL AI JÁN OS EMLÉKVERSE NY SZ AL AI JÁN OS EMLÉKVERSE NY VERSENYKIÍRÁS A verseny célja: A verseny rendezője: Rövidpályás versenyzési lehetőség biztosítása a hazai és külföldi szakosztályok versenyzői részére Rövidpályás kvalifikációs

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 8200 Veszprém, Wartha V. u. 3. Tel.: 88/ vagy 20/

VESZPRÉM MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET 8200 Veszprém, Wartha V. u. 3. Tel.: 88/ vagy 20/ 2017/2018. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTŐ A és B kategória 1./ A verseny célja: a sportág népszerűsítése, a MEGYEI DIÁKOLIMPIA BAJNOKA cím valamint az ORSZÁGOS döntőn való részvétel

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015. évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015. évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2015.

Részletesebben

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Nyíltvízi és Maraton Úszó Országos Bajnokságok Versenykiírás 2014.

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Nyíltvízi és Maraton Úszó Országos Bajnokságok Versenykiírás 2014. MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Nyíltvízi és Maraton Úszó Országos Bajnokságok Versenykiírás 2014. 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken

Részletesebben

Országos Úszóbajnokság

Országos Úszóbajnokság CSONGRÁD MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG A 2019. évi Sportmunkaterv alapján Jóváhagyom! Kelt: Budapest, elektronikus bélyegző szerint Vietórisz Ágnes tű. ezredes tűzoltósági főtanácsos BM OKF Humán

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16.

VERSENYKIÍRÁS. 37. Villamosenergia-ipari. Kajak-kenu találkozó. Szeged, 2015. 08. 14-16. VERSENYKIÍRÁS 37. Villamosenergia-ipari Kajak-kenu találkozó Szeged, 2015. 08. 14-16. A találkozó időpontja: 2015. Aaugusztus 14-16. A találkozó helye: Szeged, Maty-éri Evezős és Kajak-Kenu Pálya A találkozó

Részletesebben

2013/2014. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTİ

2013/2014. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTİ 2013/2014. TANÉVI ÚSZÁS VERSENYKIÍRÁSA VESZPRÉM MEGYEI DÖNTİ 1./ A verseny célja: a sportág népszerősítése, a MEGYE DIÁKOLIMPIA BAJNOKA cím valamint az országos döntın való részvétel eldöntése. 2./ A verseny

Részletesebben

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport

ÚSZÁS BUDAPESTI DIÁKOLIMPIA DÖNTŐ I., II. korcsoport korcsoport kategória verseny időpontja Igazolás időpontja nevezési határidő I. és II. kcs. - vasárnap, 10.00 vasárnap, 8.30-9.30 III. és IV. kcs. B kategória III. és IV. kcs. CSAK VÁLTÓK A kategória V-VI.

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport

2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2011/2012. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ I. korcsoport 2012. március 10. (szombat) 11.00 óra Székesfehérvár Csitáry G. Emil Fedettuszoda FŐVÉDNÖKÖK Dr. Réthelyi Miklós Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Részletesebben

ÚSZÁS I., II. korcsoport

ÚSZÁS I., II. korcsoport I., II. korcsoport 1. A verseny helye: BVSC Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2012. február 5. vasárnap 10.00 óra Jelentkezés: 9.00 óra 3. A verseny résztvevői: Az általános

Részletesebben

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2836 Baj, Petőfi S. u. 137. ugrokotel@gmail.com Tel.: +3670/3650236 VERSENYKIÍRÁS Országos Egyéni és Duplaköteles Kötélugró Bajnokság Időpont: 2018.11.24-25 (Szombat-Vasárnap)

Részletesebben

XXXIII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

XXXIII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny XXXIII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny SOPRON 2011. november 19-20. 33. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny Sopron Kupa 2011. november 19-20. A verseny célja Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére olyan úszóverseny

Részletesebben

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott

Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott Magyar Kyokushin Karate Szervezet és a gas.hu által támogatott gas.hu HUNGARIAN OPEN 2009 VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: Az MKKSZ bajnoki címének eldöntése A barátság ápolása a résztvevő klubok között

Részletesebben

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019

Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 Magyarország Felnőtt, U23 és Junior Összetett Atlétikai Bajnoksága 2019 A verseny célja: Magyarország szabadtéri összetett bajnoki címeinek eldöntése felnőtt, U23 és junior korcsoportokban. A verseny dátuma:

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás 2013 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2013. évi úszóbajnoki

Részletesebben

2018. évi Mikulás Kupa Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Budapest december

2018. évi Mikulás Kupa Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny. Budapest december 2018. évi Mikulás Kupa Nemzetközi Rövidpályás Gyorskorcsolyázó Verseny Budapest 2018. december 07-09. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny szervezője: a 2018. évi Mikulás Kupa a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség

Részletesebben

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27.

2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon. 2013. Április 25-26-27. 2013. SPECIÁLIS SZAKISKOLÁK ORSZÁGOS SPORTFESZTIVÁLJA 2013. Április 25-26-27. Bajai Közoktatási Intézmény és Gyermekotthon VERSENYKIÍRÁS Sportosan Könnyebb! Speciális Szakiskolák Országos Sportfesztiválja

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2017. évi Versenykiírása 1 1. A VERSENYEK CÉLJA v A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2017.

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015. évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015. évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015. évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2015.

Részletesebben

Tiszavirág Nemzetközi Rövidpályás Úszófesztivál Szolnok, Tiszaliget 2011. június 24-25-26.

Tiszavirág Nemzetközi Rövidpályás Úszófesztivál Szolnok, Tiszaliget 2011. június 24-25-26. A verseny fıvédnöke: A verseny célja: A verseny helye: Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere Rövidpályás versenyzés lehetıségének biztosítása. A verseny keretén belül új nemzetközi sportbaráti

Részletesebben

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2014. május 24. szombat Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi út 12.) Program: 11:00 - Versenyiroda

Részletesebben

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat

52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa. Veszprém, 2010. július 10. szombat 52. Nemzetközi Balaton Bajnokság és III. Szenior Veszprém Kupa Veszprém, 2010. július 10. szombat Az atlétikai Balaton Bajnokságokról A korabeli megyei sajtó szerint az első atlétikai Balaton bajnokságot

Részletesebben

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi

4. A VERSENY HELYSZÍNE: A BKV ELŐRE SC. hatsávos tekepályája: 1087.Budapest. Sport u.2. Tel: 461 6500/24271. Verbó Gyöngyi VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKLUB 1145. BUDAPEST. Columbus u.52/b. Levelezési cím: Szabó Béla. 1087. BUDAPEST. Mosonyi u. 1. Tel: (1) 314 3515 Mo: 06 30 554 2532 Folyószámlaszámunk: OTP. XIV. ker. fiókja.

Részletesebben

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén *

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Árlista 2014 Szobaárak 2014 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Fôszezon, kiemelt idôszak** 2014. 06. 13-08. 30. Kétágyas szoba 28 900 31 900 34 900

Részletesebben

MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG MAGYAR TOLLASLABDA SZÖVETSÉG ORSZÁGOS DÖNTŐ GYŐR 2014. március 28-30. 1 2013/2014. TANÉVI TOLLASLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁSA Győr, 2014. március 28-30. Fővédnök Áder János, Magyarország

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015 évi Versenykiírása

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015 évi Versenykiírása Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok 2015 évi Versenykiírása 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2015. évi

Részletesebben

CURLING NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI MAGYAR BAJNOKSÁG KAMARAERDŐ. A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI:

CURLING NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI MAGYAR BAJNOKSÁG KAMARAERDŐ. A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI: CURLING NŐI ÉS FÉRFI EGYÉNI MAGYAR BAJNOKSÁG 2 0 1 5. KAMARAERDŐ A Magyar Curling Szövetség rendezésében. A SZÖVETSÉG KIEMELT TÁMOGATÓI: 1 A VERSENY CÉLJA : a magyarországi curling sport fejlesztése, a

Részletesebben

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2012. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI ATLÉTIKAI EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET

MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET MAGYAR SHIDOKAN KARATE SZÖVETSÉG BUSHIDO SPORTEGYESÜLET Elnök: Kiss Attila Levelezési cím: 1143 Budapest, Ilka u. 44. Telefon: 20/943-0212 Fax: 1/630-2407 E-mail: bushido-se@bushido.hu www.bushido.hu Magyar

Részletesebben

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG B KATEGÓRIÁS ÉS SZABADIDŐS ORSZÁGOS BAJNOKSÁG országos tollaslabda versenyek kiírása 2014. április 5-6. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, BUDAPEST 1. A verseny célja: A B Kategóriás Országos Bajnokság hagyományteremtő

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÉVI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2017. ÉVI IFJÚSÁGI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2017. Szeptember 2 0-23. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2017. ÉVI ÖKÖLVÍVÓ MAGYAR BAJNOKSÁG IFJÚSÁGI KOROSZTÁLY 1. A bajnokság célja

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 72/500-437; E-mail: kaufmann.eszter@szgyfbaranya.hu; Web: www.dstbaranya.

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 72/500-437; E-mail: kaufmann.eszter@szgyfbaranya.hu; Web: www.dstbaranya. BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Telefon: 72/500-437; E-mail: kaufmann.eszter@szgyfbaranya.hu; Web: www.dstbaranya.hu ÚSZÁS III., IV., V-VI. KORCSOPORT és I., II. KORCSOPORT

Részletesebben

31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019.

31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019. 31. Országos Egyéni Squash Bajnokság 2019. Verseny célja: A squash 2019. évi egyéni női és férfi bajnoki címének elnyerése. Versenyszámok: Női-és Férfi zárt verseny Versenyen indulhatnak: Azon magyar állampolgárok,

Részletesebben

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória

ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő. III., IV., V-VI. korcsoport B kategória ÚSZÁS Budapesti Diákolimpia Döntő III., IV., V-VI. korcsoport B kategória 1. A verseny helye: (BVSC) Laky Károly Uszoda (1142 Budapest, Szőnyi út 2.) 2. A verseny időpontja: 2013. január 13., vasárnap,

Részletesebben

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7626 Pécs, Koller u. 7. II/23. Telefon: 70/ ; ; Web:

BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7626 Pécs, Koller u. 7. II/23. Telefon: 70/ ;   ; Web: BARANYA MEGYEI DIÁKSPORT TANÁCS 7626 Pécs, Koller u. 7. II/23. Telefon: 70/311-0736; E-mail: ngtp1954@gmail.com ; Web: www.bmdiaksport.hu ÚSZÁS III., IV., V-VI. KORCSOPORT B kategória és I., II. KORCSOPORT

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás 2014 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország 2014. évi úszóbajnoki

Részletesebben

2011/2012. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE

2011/2012. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS A és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE 2011/2012. TANÉVI III., IV. és V-VI. KORCSOPORTOS "A" és B KATEGÓRIÁS ÚSZÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐJE 2012. március 24., 25. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, GYARMATI DEZSŐ SPORTUSZODA és TÖRÖK SÁNDOR STRANDFÜRDŐ Kedves

Részletesebben

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó

46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó VERSENYKIÍRÁS Berekfürdő, 2015. május 8-10. 46. Villamosenergia-ipari Sakktalálkozó Berekfürdő, 2015. május 8-10. A verseny célja: Villamosenergia-ipar hagyományainak

Részletesebben

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg.

A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. Úszás I., II. KORCSOPORT A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú tanulók körében. A sportág

Részletesebben

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA ÚSZÁS 1. forduló. A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA ÚSZÁS 1. forduló. A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. meghirdeti VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA ÚSZÁS 1. forduló A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve

Úszás. A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve I., II. KORCSOPORT I., II. KORCSOPORT Úszás A versenyt a Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Úszó Szövetséggel (MÚSZ) együttműködve hirdeti meg. 1. A verseny célja: Az úszás megszerettetése az iskoláskorú

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ. Magyar Ugrókötelesek Szövetsége Magyar Ugrókötelesek Szövetsége 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Szolnok, Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2015. március 07. 1 2014/2015. TANÉVI KÖTÉLUGRÓ

Részletesebben

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE A verseny rendezője: Tiszaújvárosi Sport Club, MASZ, a NUPI és az IAAF támogatásával. A verseny célja: Az

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Országos Nyíltvízi és Medencés Hosszútávúszó Bajnokságok Versenykiírás 2018.

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Országos Nyíltvízi és Medencés Hosszútávúszó Bajnokságok Versenykiírás 2018. MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Országos Nyíltvízi és Medencés Hosszútávúszó Bajnokságok Versenykiírás 2018. 1. A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű

Részletesebben

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Nyíltvízi Úszás Országos és Medencés Bajnokságok Versenykiírás 2018.

MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Nyíltvízi Úszás Országos és Medencés Bajnokságok Versenykiírás 2018. MAGYAR ÚSZÓ SZÖVETSÉG Nyíltvízi Úszás Országos és Medencés Bajnokságok Versenykiírás 208 A VERSENYEK CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken Magyarország

Részletesebben

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,

Részletesebben

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Időpont: 2013. május 18. szombat XXII. TISZA TRIATLON FORNETTI TRIATLON MAGYAR NAGYDíJ TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Helyszín: Tiszaújvárosi Gyógy- és Strandfürdő (3580 Tiszaújváros, Szederkényi

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 2011. ÉVI UTÁNPÓTLÁS/U 23, JUNIOR ÉS IFJÚSÁGI EGYÉNI BAJNOKSÁGA Rendező: A Bajnokság helye és ideje: Versenybíróság: elnök: elnökhelyettes: titkár: technikai helyettes: Magyar Atlétikai

Részletesebben

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre.

IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny TSE november Veszprém M E G H Í V Ó. IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. Kedves Sportbarát! IV. Pannon-Kupa Nemzetközi Gumiasztal Verseny M E G H Í V Ó 2009. 09. 27. Szeretettel meghívom a klubodat a IV. PANNON-KUPA Nemzetközi Gumiasztal versenyre. A verseny 2009. november

Részletesebben

MEGHÍVÓ. IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa október Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION

MEGHÍVÓ. IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa október Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION MEGHÍVÓ IV. Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupa 2019. október 12-13. Gyarmati Dezső Sportuszoda Hódmezővásárhely INVITATION IV. International Short Course HÓD CUP 12 nd -13 rd October 2019. Gyarmati Dezső

Részletesebben

Meghívó a 13. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre. (24. Internationales Schwechater Jugendkriterium)

Meghívó a 13. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre. (24. Internationales Schwechater Jugendkriterium) Meghívó a 13. Ottokar Havlik emlékére rendezett nemzetközi úszó versenyre (24. Internationales Schwechater Jugendkriterium) Powered by Idöpont: 2013. Április 27. és 28. (Szombat / Vasárnap) A verseny helye:

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás (Delfin Bajnokság kivonat)

Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás (Delfin Bajnokság kivonat) Magyar Úszó Szövetség Országos Bajnokságok Versenykiírás (Delfin Bajnokság kivonat) 2013 1 1. A VERSENY CÉLJA A Magyar Úszó Szövetség (továbbiakban: MÚSZ) által szervezett legmagasabb szintű versenyeken

Részletesebben

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03. Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300

Részletesebben

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6.

2015. október 24. Budaörs Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand (Bvuss) 2040 Budaörs, Hársfa u. 6. A verseny megnevezése: Hungarian Open - Céghmester Kupa Ifjúsági, kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság Kvalifikációs verseny a 2016. évi korosztályos Európa Bajnokságra A verseny időpontja: 2015.

Részletesebben

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS

2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 2016/2017. TANÉVI TŐR VERSENYKIÍRÁS 1 2016/2017. TANÉVI VÍVÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ TŐR VERSENYKIÍRÁS A Tőr Diákolimpiát az oktatásért felelős miniszter a Magyar Diáksport Szövetséggel (továbbiakban:

Részletesebben