A, 1LYI EY. REF. EGYHÁZKERÜLET TARTOTT JEGYZŐKÖNYVE. SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. közjegyző. KOLOZSVARTT,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A, 1LYI EY. REF. EGYHÁZKERÜLET TARTOTT JEGYZŐKÖNYVE. SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. közjegyző. KOLOZSVARTT,"

Átírás

1 \ A, LYI EY. REF. EGYHÁZKERÜLET Kolozsvártt, S O. november 6-ik TARTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE. SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. közjegyző. KOLOZSVARTT, HYOMATOTT A KÖZMÜVELŐBÉS RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (EV. EEF. KOLLÉGIUM) NYOMDÁJÁBAN 890.

2 3922 r

3 Első ülés, november Elnök: Báró Bánffy Dezső, fögondnok. Jegyző: Szász Gerő, közjegyző. Főt. püspök, Szász Domokos, aa.-nak buzgó, szivből fakadó imája után, melyben istennek segedelmét kérte és szentleikének életet adó áldását az előttünk álló munkára. Elnök aa. ez idei egyházkerületi közgyűlésünket a következő beszéddel nyitja meg: Tisztelt urak! Egy leforgott év után ismét nekem jutott a kitüntető szerencse, az erdélyi ev. ref. egyházkerület közgyűlését rendes évi ülésére egybehívhatni és annak tanácskozásait vezethetni. Ösmerem ezen kitüntető kötelesség fontos és terhes voltát, mely annyival felelősség terhesebb, mentői fontosabbak azon kérdések, melyek egyházkerületi közgyűlésünk eldöntése elé kerülnek. Nem tagadható, hogy fontos és általános érdeklődést felkeltett kérdések elhatározása vár a főtiszteletü egyházkerületi közgyűlésre ezen mostan megkezdendő tanácskozások rendjén is. Oly kérdések, egyházi életünk oly mozzanatai felett leszünk hivatva határozni, melyek vagyoni fontosságuk mellett, személyi vonatkozásokkal is bírhatnak és melyek mikénti elhatározása, egyházi életünk jövőjére, annak egész a távoli időkig előre terjedő fejlődésére döntőleg hathat ki. Nem tagadhatom, hogy úgyis, mint egyházi közgyűléseink néhány óv óta állandó elnökének, ugy is mint egyik egyházkerületi főgondnoknak, nem kis mérvben veszi igénybe aggódó lelkemet ezen kétely: vájjon, ügyeink intézésénél eltaláltuk-e a helyes utat és modort? Vájjon, a kellő tárgyilagosság vezérirányitónk-e? Vájjon egyházi érdekeinknek megfelel-e azon tágkörü nyilvánosság, mely a szabadsajtót teljes mérvben használja ki? Talán, nem egyedül én vagyok a fmtett kérdésekre aggódva felelni nem tudó! Talán, nem én vagyok e közgyűlésben az egyedüli, ki hiszi, hogy máskint is lehetne. Ki óhajtja, hogy intra et extra muros" kevesebb súly legyen fektetve a sértett hiúság és érdek kielégítésének keresésére és több önzésen törekvés ev. ref. egyházunk érdekeinek tárgyilagos tanácskozások rendjén leendő fejlesztésére. De mert hiszem, hogy védők és támadók soraiban egyáltalán, egyiránt a józan és kétségtelenül a nagy többség szivében a béke óhajtott nyugalma sóvárgott révkint tekintetik, hinni szeretném, hogy azon- *

4 nal megkezdendő tanácskozásainknál nem a feltétlen győzelem kivívása fog mint főcél tekintetni, de az leend a törekvés, hogy mit elhatározunk, az, első sorban használjon anyaszentegyházunk érdekeinek, azon anyaszentegyház érdekeinek, mely évszázadokon át a külső hatalom és erőszak jogtipró nyomása daczára fejlődött és erősbült, de melynek nem szabad, nem lehet elveszni belviszály sújtó átka alatt! A gyűlést ezennel megnyitom. 2. Olvastatik az egyházkerületi közgyűlés tagjairól az áll. Ig.- Tanács által összeállított következő JSTévsor: Ajtai Gyula Kaözó Gábor * Bakcsi Sándor Balogh György * Balogh Károly Balogh József Baló László * Barcsai Béla * Bartha Lajos * Bartha Miklós Bartha Sándor Bartha János * Bartha Zsigmond * Bartalus János * Bartalus Sámuel Bari Zsigmond * Bánffy Dezső, br. * Bánffy Ernő, br. * Bánffy Jenő, br. Bánffy Miklós, gr. * Bánffy Zoltán, br. Báthori Béla, dr. * Bedőházi János * Benedek Dénes * Benedek Sámuel * Benke István * Benkő Lajos * Benkő Sámuel * Berényi János * Bethlen Bálint, gr. Bethlen Béla, gr. * Bethlen Gábor, gr. * Bethlen Géza, gr. * Bethlen Pál, gr. * Bihari Sándor * Biró András '* Bod Károly * Bod Sándor * Bod László * Bodor' Antal * Bodor Domokos * Bodor Géza Bodor Jánbs * Bodor Tivadar, dr. * Bodor Zsigmond * Borbáth Pál * Borosnyai Béla, dr. * Both István, dr. * Botka Károly Bölöni Sándor, id. * Csató János * Császár Bálint Oserényi Dániel * Csernátoni Gyula, dr. * Osia György * Osiki Károly * Csiszér Gábor * Csősz János * Csongrádi Kálmán * Ozakó József, ifj.

5 Damokos Albert * Darvay Lajos * Deák Gerő * Deák József Deák Lajos * Deési Gyula * Dómján István * Domokos Antal Donáth József * Dósa Dénes Dósa Elek Dósa Gábor * Dull László * Elekes Károly * Elekes Viktor, dr. * Éltető Albert * Erese Miklós * ITejérvári Jenő * Fejérvári Károly Félegyházi Antal * Fogarasi Albert * Földes György * «aál Gyula Gál István Garda József * Gáspár János Genesi Sándor * Geréb Márton * Gidófalvi István, dr. * Gombás József * Gönczi János * Gönczi Lajos * Gyarmathy Miklós * Gyarmathy Zsigmond * Gyárfás Albert Gyárfás Domokos * Gyárfás Endre * Györffy Lajos, br. * Györffy Pál, br. Györké János Gyulai Gábor * Hegedűs István, dr. * Hegedűs János * Hegedűs Lajos * Hegyi Sándor * Henter Pál * Herepei Gergely * Herepei Károly Horváth Gáspár * Horváth Gyula * Horváth József * Horváth Mihály Hegedűs Sándor Ilyés Károly Ilyés Lajos * * Inczédi Sámuel * Jancsó Lajos * Janó Albert * Kabos Ferencz Karácson Mózes Kassai F. Ignácz * Kádár Domokos Kemény Béla, br. * Kemény Domokos, br. * Kemény György, br. Kemény László, br. * Kemény Kálmán br. * Kelecsényi Károly * Kelemen János * Kerekes József Kerekes Sándor * Keresztes Eduárd * Keszegh József * Kincs Gyula * Kiss Albert * Kiss Károly * Kiss Mózes Kispál Sándor Knöpfler Elek * Kolosvári Sándor, dr. * Koncz József * Koós Ferencz * Kovács Albert * Kovács Dániel

6 Kovács Dénes * Kovács Elek * Kovács Gyula Kovács István * Kovács Károly * Kovács Ödön, dr. Kovács Sándor * Kőpataki Gyula * Kuun Géza, gr. * Kuun István, gr. * Kuun Kocsárd, gr. * I^akatos Sámuel Lányi Sándor * Lázár István * Lázár Mihály * László Ignácz * Lónárt József * Lészay Gryula * Lészay Ferencz Lészay Lajos * Lőrinezy György * Magyarosi István * Makkai Domokos * Malik József * Márkus János * Menyhárt András * Mezei Albert * Mezei Ödön, dr. * Mihály Pál * Mihálcz Elek * Molnár Albert * Musnai Károly * Musnai Pál * Hagy Benedek * Nagy Domokos * Nagy József * Nagy Lajos, esperes Nagy Lajos, főgondnok * Nagy Lajos, tanár * Nagy Lajos, képviselő * Nagy László * Nagy Sándor * Nagy Sámuel * Olasz Gyula * Ifapp István * Parádi Kálmán * Páll Károly * Pálfy Mózes * Pánczél Károly * Pergő Márton * Petri Mór * Péter Antal * Péter Károly * Pogány György * Pogány Károly * JRavasz János * Kákosi Lajos * Eéthy Lajos * Bévay Pál Eéz Farkas * Eoth Pál Walamon János * Sándor János, lelkész * Sándor János, tanár * Sándor József * Sárkány Ferencz * Sárkány Lajos, dr. Schilling Ottó * Sebesi Ákos * Simó Lajos * Simon Ferencz Solymosi Endre * Sombori Lajos * Somkereki Miklós * Somogyi Jenő * Somogyi István * Szabó Pál * Szabó Sámuel Szacsvai Sándor * Szakács Mózes Szalánczy Lőrincz * Szarvadi Pál * Szathmári Ákos * Szász Béla, dr. * Szász Domokos

7 * Szász Gerő * Szász Károly, püspök * Szász Károly, lelkész * Szász Károly, dr. ifj. Szentpáli Ignácz Székely Bendegúz, dr. Székely Gergely Székely János, ig.-tan. :h Székely János, lelkész * Székely Sámuel Szikszai Lajos * Szilágyi Farkas * Szilágyi Gyula Szilvássy Sándor Sylvester Dávid * Sylvester Domokos * Tarsoly Gábor * Tavaszi József * Teleki Domokos, gr. Timár Károly * Tódorffy Domokos * Tokos Sándor * Tóth Zsigmond * Török István, dr. * Újvári Oz. József * Újvárosi József * Ugrón János * Valler József Wass Ádám, gr. * Wass Béla, gr. * Vas Tamás * Vályi Gábor, dr. * Vályi Gyula, dr. * Váró Ferencz * Veress Sándor Wesselényi Béla, br. Wesselényi Ferencz, br. * Wesselényi Miklós, br. * Vincze Ödön * Viski Pál * Vita Sándor * Vitus Lajos * Xajzon Mihály Zathureczky Gyula * Zágoni Pál * Zeyk Dániel * Zeyk Gábor * Zeyk József, id. * Zeyk Kálmán * Zeyk Károly * Zoitáni Elek A *-gal jelöltek a közgyűlésen jelen voltak. A megjelent tagok számából kitűnvén, hogy a közgyűlés határozatképes, elnök aa. a szervezeti törvény 4-ik fejezete értelmében, a gyűlést megalakultnak jelenti ki. 3. Az igazolások rendjén, az Igazg.-Tanács előterjeszti, hogy nagy-enyedi egyházmegyénkben a tanitók egyházk. képviselője, Fülöp Géza elhalván, helyébe Sándor József aa. választatott meg; a kolozsvári egyházmegyében előbb algondnokká megválasztott, utóbb elhalt dr. Szabó Károly helyébe megválasztatott Hegedűs Sándor; a szilágy-szolnoki egyházmegyében, a kémeri járásban, a főjegyzővé megválasztott Viski Pál helyébe megválasztatott Vincze Ödön; a sepsii egyházmenyében a besenyő-málnási választókerületben a lemondott Zágoni Pál helyett, megválasztatott Nagy Sándor; az orbai egyházmegyében, a Benkő Gyula halálával és Osia György lemondá-

8 8 sával megürült képviselői állásokra megválasztattak, a kovásznai kerületben Kovács Károly, a zágoni kerületben Bodor János, aai.; a kézdii egyházmegyében a tanítók képviselőjéül megválasztatott Kis Sándor lemondása után Borbáth Pál aa. Igazg.-Tanácsunk ajánlja e választások jóváhagyását, és az új képviselők igazolását. Egyházker. közgyűlésünk e választásokat jóváhagyja, az új képviselőket igazolja és munkálkodásukra istennek áldását kívánja. 4. Elnök aa. jelenti, hogy G-yárfás Domokos aa., egyházkerületünknek vallásos buzgóságban követendő példáju tagja értesítése szerint e közgyűlésünkén nem jelenhetik meg, betegségi okok miatt. Közgyűlésünk részvétteljes tudomásul veszi. 5. Elnök aa. jelenti, hogy Gyulai Gábor tudatja, hogy elhalaszthatatlan dolgai miatt e közgyűlésünkén meg nem jelenhetik. Közgyűlésünk sajnálattal veszi tudomásul. 6. Elnök aa. jelenti, hogy Bölöni Sándor és Nagy Lajos aai. mindketten előrehaladott korukra való tekintetből, értesítették, hogy e gyűlésünkén részt nem vehetnek. Közgyűlésünk, sok évi hasznos munkálkodásukat ismerve, sajnálattal veszi tudomásul a kor által indokolt kimaradást. 7. Olvastatik az Igazg.-Tanács felirata, melyben ajánlattal terjeszti fel a sepsi-szentgyörgyi Mikó-kollegium kérését, mely szerint miniszterileg kinevezett két tanára, Csősz János és dr. Székely Bendegúz, az egyházkerületi közgyűlés rendes tagjaiul volnának elismerendők. Indokolja e kérést két tanár aának buzgó szolgálata, egyházias érzelme, és hivatásra valló lelkesedése, mely teljesen megfelel az 888. évi 7. jkvi szám alatt kelt határozatnak, mely szerint a miniszterileg kinevezett tanárok a közgyűlésre való illetékességben a felekezeti úton megválasztott tanárainkkal egyenlő jogokkal ruháztathatnak fel. f Egyházk. közgyűlésünk kimondja, hogy sepsiszent-györgyi Mikó-kollegiumunk miniszterileg kinevezett két tanárának, Csősz Jánosnak és dr. Székely Bendeguznak jogát, hogy közgyűléseink tagjai legyenek, megadja, és őket ezennel tagoknak tekinti. 8. Az Igazg. Tanács jelenti, hogy udvarhelyi egyházmegyénkben, Solymosi István aa. lemondása következtében, esperesnek megválasztatott Menyhárt András, jegyzővé Darvay Lajos aa.; sepsii egyházmegyénkben megválasztatott jegyzővé Zágoni Pál; szil.-szolnoki egyházmegyénkben, az elhalt Surányi Gyula helyébe, jegyzőnek megválasztatott ViskiPál; végre, kolozsvári egyházmegyénkben, b. e. Baló Sándor helyébe, megválasztatott jegyzővé Herepei Gergely.

9 Közgyűlésünk e választásokat tudomásul veszi és az új egyházi hivatalosak fölesketését elrendeli. 9. Udvarhelyi egyházmegyénk esperese, Menyhárt András; ugyanezen egyházmegye jegyzője, Darvay Lajos; sepsii egyházmegyénk jegyzője, Zágoni Pál; szilágy-szolnoki egyházmegyénk jegyzője, Viski Pál; és kolozsvári egyházmegyénk jegyzője, Herepei Gergely, az esküt ünnepélyesen leteszik. Egyházkerületi közgyűlésünk újonnan választott egyházi hivatalosainknak erőt, buzgóságot, kitartást kivan, hogy sikerrel, eredményesen munkálkodhassak istennek országát. 0. Elnök aa. e gyűlésünk tartamára segéd-jegyzőkül felkéri Darvay Lajos, Bodor Géza, Kincs Gyula és Horváth József, aait Közgyűlésünk nevezett aait, e gyűlés tartamára segéd-jegyzőküi kinevezi.. Elnök aának a házszabályok d) pontja értelmében tett ajánlatára, közgyűlésünk kinevezi a következő bizottságokat. a) Indítványok átvizsgálására és előterjesztésére: Dr. Bodor Tivadar, elnök, dr. Hegedűs István, Bartha Lajos. b) A kérvények átvizsgálására és előterjesztésére: Mezei Albert, elnök, Gyarmathy Zsigmond, Bihari Sándor, Bodor Antal. c) A sérelmi ügyek átvizsgálására és előterjesztésére: Br. Kemény Domokos, elnök, Somkereki Miklós, dr. Sárkány Lajos. d) A feliratok szerkesztésére: Nagy Sámuel, elnök, Váró Ferencz, Földes György. e) Az egyházkerületi pénztár megvizsgálására: Zeyk Károly, Geréb Márton, Deési Gyula. '/) A királyhágón-túli tes tvér-superintendentiák jegyzőkönyvei átvizsgálá sara s jelentéstételre: Horváth Mihály, elnök, dr. Török István és Péter Károly. g) A szavazatok beszedésére: Sárkány Ferencz, elnök, Elekes Viktor, Deési Gyula, Koncz József, Balogh Károly (tanár), Herepei Gergely. K) Az 89. évi költségvetés véleményes előterjesztésére: Zeyk Gábor, elnök, dr. Vályi Gyula, Lénárt József, Szilágyi Gyula. i) Az Igazgató-Tanács jelentésének átvizsgálására: Szarvady Pál, Rákosi Lajos, Váró Ferencz, Malik József. ^ 2. Olvastatik az Igazg.-Tanácsnak e közgyűlésünk tárgysorozatát illető Javaslata, azon pótlással, mely szerint a tervezet 3. pontja alól tévedésből kimaradt a gr. Osáky György k.-kalotai egy-

10 0 házmegyei b. e. főgondnok aa. halálával megüresedett főgondnoki állásnak, és esetleg egy algondnoki állásnak is választás utján való betöltése. Közgyűlésünk a Javaslatot elfogadja, azon hozzáadásai, hogy az utólagosan jelentett hiány, a választások elrendelése alkalmával, pótlandó lesz. 3. Tárgysorozat rendjén, elnök aa. felkérésére, püspök aa. olvassa következő évi jelentését: Törvényszabta kötelességemet teljesítendő, van szerencsém, püspöki jelentésemet előterjeszteni a következőkben. Mindenekelőtt, az alattvalói hódolat s hála legbensőbb érzetétől áthatottan emlitem föl Felséges Urunk, apostoli királyunknak anyaszentegyházunk iránt a közelmúltban is tanúsított nagy kegyelmességót. Dicső uralkodása alatt vallásos hitünk szabadsága, önkormányzati jogaink meg nem háborittatnak, s mindenektől tiszteletben tartatnak; templomaink akadálytalanul épülnek, iskoláink fenséges feladatok útján előre haladnak. De úgy tetszik nekem, uralkodói erényeinek koronájában a drágaköveket túlragyogó fénynyel tündöklik atyai szivének jósága, melylyel meghallgatja a felséges trónus zsámolyához esdeklőn emelkedő kérését a szükölködőknek. Ezeknek sorában kis-iklódi leány-egyházközségünknek iskola s imaház-épitésre 00 forint; a bürgezdi egyházközségnek templornépitésre J00 frt; a piskiinek hasonló szent czélra magán-pénztárából frtot és a magyaró-kerekinek iskola-épitésre frtot méltóztatott legkegyelmesebben adományozni. Legyen áldott felséges neve, s dicső háza uralkodjék szent István trónján az idők végéig! Egyetemes egyházunk beléletében nagyjelentőségű mozzanatok merültek föl. Kimagaslik ezek közül f. év ápril. havában tartott konventünknek a tiszán-inneni testvér-egyházkerület indítványa folytán hozott azon határozata, mely szerint a jövő évben, az 79-ik évi alaptörvényünk életbeléptetésének százados évfordulóján, Budapesten a testvér evang. egyházzal egy időben egyházkerületeink zsinatot tartanak és pedig emlékünneppel egybekötve. Lángra fog lobbanni a szivekben a kegyeletes visszaemlékezés szövótneke, s annak világánál azok, kik szerencsések leendenek az egyetemes törvényhozás nehéz, de áldásthozó munkájában részt vehetni, hivatva lesznek az országos segély-alapra, a köznevelés és közoktatási szervezetre, az egyházi bíráskodásra, s még felesszámu egyházi intézményeinkre vonatkozó törvényeinknek az 88-ik évi zsinat óta a gyakorlati élet által nyilvánvalóvá lett hiányait javitni, pótolni s általában, egész egyházi alkotmányos életünket a végtelen fejlődés útján egy lépéssel megint tovább vezetni. Boldognak vallom mindazokat, kik ez isteni czélnak munkásai lehetnek. Az előkészítő bizottságok fel-

11 adatuk megoldásán immár munkálnak is, s a zsinatot megelőzőleg egyházkerületünknek is kötelessége leend megválasztani képviselőit, küldöttjeit. Egyetemes egyházunk beléletóbe mólyen bevágó, vallásos és nemzeti érdekeinket hatályosan biztositó intézkedése konventünknek az, melyet a domesztikai segélyezéseknek új módjára nézve állapított meg, A gyakorlat ugyanis nyilvánvalóvá tette azt, hogy azon eljárás, mely szerint a domesztikának évenkint rendelkezés alá jött egész bevétele a szűkölködő papoknak, s építkező egyházközségeknek egyszer s mindenkorra való segélyezésére fordittatott, s igy elforgácsoltatott, nem czélravezető, mert maradandó alkotások ez úton nem létesíthetők. Megállapittatott ennélfogva az, hogy a törvény szerinti 25 / 0 -nyi tőkésítés után rendelkezésre maradó bevételnek, a missiói s gyámintézeti czélokra destinált járulékok levonása után fenmaradó részéből % egyszer s mindenkorra való, s 40 0 /o állandó segélyezésekre fordítandó és pedig a főtiszt, közgyűlés tagjai előtt bizonynyal ismeretes tőkeelőlegezések biztositására, 32 évre megállapított visszatérítési s kamatjárulékok útján. A kedvező arány, melynek révén egyházkerületünk, a testvér-egyházkerületekkel egybehasonlitva, jelentékeny állandó segélyben részesült; mély hálára kötelező, s ékesen szóló bizonyítéka azon eléggé nagyra nem becsülhető rokonszenvnek, melylyel egyetemes egyházunk legfőbb kormányzó testülete egyházkerületünk jóakaratu törekvéseit, s a szent célok érdekében tanúsított nagymérvű erőfeszítéseit kiséri, s támogatja. Megczáfolhatlanul bizonyítják ezt a következő számadatok. Állandó segélyezésekre tényleg kiosztatott 2,894 frt, s-ebből egyházkerületünk javára 574 frt biztosíttatott, s igy az egész összegnek nem U-e, hanem U-né\ is sokkal több. Ez összegből egyes egyházközségeinknek építkezési czéljaira 32 évi időtartamra kamatjárulék czimén 34 frt köttetett le, vagyis, 39 írttal több, mint a dunamelléki és dunántúli kerületeknek együttvéve, s csak 400 frttal kevesebb, mint a dunamelléki, dunántúli, s tiszáninneni kerületeknek összesen. Hasonló kedvező arányt tüntet föl a lelkészi állomások állandó segélyezésére s tőkeképzésére részünkre juttatott segélyösszeg is. E czélra ugyanis kegyes vala a konvent 220 frt kamatjárulékot biztositni; 45 frttal többet, mint a dunamelléki, dunántúli kerületeknek együtt, s ennek segélyével a mi egyházkerületünkben 53 papi állomás állandó segélyezése s tőke képzése lett lehetővé téve. Ha ez összegekhez hozzá számítjuk még a körlelkószi állomások javadalmazására részünkre, juttatott 53 frtnyi állandó, 400 frtnyi ez évre szóló járulókot; továbbá, egyes szűkölködő egyházközségeinknek egyszer s mindenkorra adott 3425 frtot, s egyes papjainknak juttatott 2430 frtot, kitűnik az, hogy a jelzett czimeken egyházkerületünk

12 2 részére összesen 7,39 frt adatott, igy csaknem harmadrésze a domestika kiosztásra került összes bevételének. Konventünk e nagy kegyességének viszonzásául elodázhatlan erkölcsi kötelességünk a ^domestika áldásos intézményének áldozatra kész, buzgó támogatása, ennek jeléül járulékainknak nem csak pontos beszolgáltatása, hanem lehető fokozása is. E pontnál, kedves kötelességemnek tartom, hálás elismeréssel adózni egyházkerületünk espereseinek, s püspöki vizsgálat alatti egyházközségeink papjainak, kik sikeres odaadással végezték felügyelő, ellenőrző s buzdító tisztüket, mert ennek köszönhető első sorban az, hogy a testvér-egyházkerületek sorában a mienk volt az egyetlen, melyből a múlt év végéig nemcsak a rendes évi járulékok, hanem az évek folytán felhalmozódott hátralékok is az utolsó fillérig be lettek szolgáltatva. Nagyjelentőségű mozzanat egyetemes egyházunk közelmúlt történetében a folyamatba indított sorsjegy-kölcsön ügye, mely kedvező megoldás esetében, országos domestikánk alaptőkéjét, kilátásaink szerint, legalább is egy millió írttal fogja gyarapítani, s igy egyetemes egyházunk segélyző erejét a mostanihoz képest csaknem megkétszerezi. A kezdeményezés érdeme ezért Tisza Kálmán őnagyméltóságáó, kinek e tárgyban tett indítványát konventünk egyhangúlag fogadta el, s a szükséges lépések megtételére egy tekintélyes bizottságot küldött ki. Istennek hála, a kérdés azóta el is jutott immár a kedvező megoldhatás küszöbéig, a mennyiben a miniszter-tanács az erre vonatkozó törvényjavaslatot magáévá tette, s a magas kormány fölhatalmazása folytán, a pénzügyminiszter úr a jövő évi állami költségvetésnek közelebbről történt benyújtása alkalmával tartott exposejában a sorsjegy-kölcsön engedélyezésére vonatkozó törvényjavaslatnak a közel jövőben tárgyalás alá bocsátását, a nagyfontosságu ügyet melegen méltató szavak kíséretében jelezte. Egyetemes egyházunkban azonban nemcsak az anyagi erő fokozódása folyton tartó, de vivja az, és pedig a győzelem bizonyos reménységében, nemes harczát a szellem fegyvereivel is. A Protestáns írod. Társaság" az a dicső küzdtér, hol a protestáns szellem bajnokai sereglenek össze, fölfegyverkezve az Eszme villogó fegyvereivel, az Igazság mell vasával, s a Világosság tündöklő sisakjával. A Protestáns Szemlének eddig megjelent füzetei s közrebocsátott monográfiái, ékesen szóló bizonyítékai annak, hogy a kibontott zászló körül a prot. szellem bajnokainak folyton növekvő tábora sereglik össze, s nagy erővel, nemes bátorsággal oly harczot viv, melynek nyomán élet, s áldás virul. A nemes ügy hatályos támogatását a legmelegebben ajánlom anyaszentegyházunk minden igaz hívének, s ezek közt első sorban azoknak, kiknek isten erre módot s anyagi erőt is adott. Hajdan, a fejedelmek dicső korában, a ki-

13 csiny Erdély népe a harcz véres mezejére szállott ki a hit- s lelkiismeret szabadságának kivívni a diadalt, most arra hivatott és pedig első sorban a mi anyaszentegyházunk, hogy az immár egygyé vált magyar haza*s abban a magyar prot. egyház szellemi harczterén seregeijen össze az ország szivében, a világosság és haladás azon zászlója körül, mely ki van bontva, s fennen lobog. Ugyancsak hazai prot. egyházunk egész egyetemét, sőt még annak Sörén kivül is, a hit- s lelkiismeret szabadságának minden igaz barátját, kik a felekezetközi viszonyok békés fejlődésére, s az alkotmányos törvények tiszteletben tartására súlyt fektetnek, közelről érdeklő, s napirenden levő kérdés a vall- és közokt.-ügyi miniszter urnák az elkeresztelések tárgyában közelebbről 0,086. sz. alatt kibocsátott körrendelete. Nem volna helyén, itt e kérdéssel tüzetesen foglalkoznom, de kötelességemnek tartom, kifejezést adnom azon nézetemnek, hogy konventünk óvatos bölcseségnek adta jelét azon végzésével, mely szerint a körrendeletet, mint az 868. LIII. t.-cz. szellemével megegyezőt a végrehajtás terén nyilvánulandó hatásának és következményeinek bevárása mellett, egyelőre megnyugtató tudomásul vette. Igazgató-Tanácsunk az egyházkerület összes lelkipásztorait, s anyakönyvezetőit részletes tájékozás kíséretében a körrendelet tiszteletben tartására utasította. A vall.- és közokt.-ügyi miniszter urnák a képviselőház pénzügyi bizottságában e tárgyban tett nyilatkozata biztositékául szolgálhat annak, hogy a magas kormány a rendeletnek minden törvényesen bevett egyház által végrehajtását ellenőrizni s megkövetelni, komoly feladatául, s alkotmányos kötelességnek tekinti. Ezzel az egyetemes egyház beléletének a közelmúltban fölmerült jelentősebb mozzanatok vázlatos szemléjét befejezve, áttérhetek saját egyházkerületünk általánosabb érdekű élettüneteinek jelzésére. Ezeknek sorából kimagaslanak előttem zilahi, sepsi-szent-györgyi és szászvárosi kollégiumaink állami segélyezésének nagyfontosságú kérdései, melyek közül az előbb emiitett kettő a konvent közbejöttével immár ratifikált szerződés által végmegoldásra jutott, s az utóbbi is tényleg már élvezi a segélyt, s a közel jövőben annak ügye is be lesz fejezve. Igazgató-Tanácsunk ezekről tüzetes, külön előterjesztést intéz a főtiszt, közgyűléshez, de kötelességemnek tartom én is, e jelentésem rendjén legbensóbb örömemnek adni a fölött kifejezést, hogy végre-valahára elérkezett az az idő, midőn a magyar állam, s abban a mi magyar egyházunk a nemzeti közművelődés magosrendü szolgálatában egymásnak segitő jobbot nyújtanak, állandó szövetségre lépnek. Kétségtelen ugyan, hogy e szövetségre lépés az egyházi önkormányzat jogainak némi megszorítása árán yala biztositható, de aligha téves azon állításom, hogy aránytalanul cse- 3.

14 4 kólyebb részünkről az áldozat, mint a milyen nagy, a nemzeti művelődés javára, a nyereség. Hogy többet ne említsek, csupán azon haladásra, s emelkedésre mutatok rá, melynek útja, s jövője sepsiszent-györgyi Mikó-kollégiumunkra nézve ezáltal biztosítva lett, s melyre a nagy alapító megdicsőült szelleme égi hónából bizonynyal égi örömmel tekint alá. És aligha tévedek abban is, hogy az állam segítő jobbja szította lángra azon ritka áldozatkészségnek szent tüzet, mely azon nemes város polgárainak szivében - valláskülönbség nélkül lobogott föl akkor, midőn a teljessé válandó kollégiumhoz szükséges, s a legmagasabb rendű kívánalmaknak megfelelő épitkezések nagy költségeinek egész terhét magára vette. Büszkének vallom magamat, hogy polgára lehetek egy oly városnak, melynek kormányzó férflaiban s egész közönségében ily szellem él és fenséges alkotásokban nyilatkozik. Ott egy nagy jövendőjü kollégium diszes épülete emelkedik föl, egyházkerületünk nagy területének különböző vidékein hitünk szent templomai, a népnevelés csarnokai, papjaink hajiokai épülnek isten dicsőségére, felekezeti s nemzeti érdekeink biztosítására. Egyházi építkezéseink terén rendkivüli lendület örvendetes tünetei jelentkeznek, a melyeknek képét szemmel láthatólag mutatja be azon térkép, mely a főtiszt, közgyűlés asztalán közszemlére van kitéve. Ez örvendetes lendület érdeme nem egyik, vagy másik emberé, hanem azon életre keltő s tettre buzdító szellemé, mely istennek hála, egész egyházkerületünkben hallatja szárnycsattogásait s felébreszti a szunnyadókat, megihleti az elméket és sziveket s arra indítja anyaszentegyházunk minden igaz hívét, hogy vesse kezét a szent munkára, mely az elviharzott nehéz idők ütötte sebeket begyógyítani, anyaszentegyházunk jövendőjét a vallásos hit, nemzeti közművelődés, s a faj fentartás tíjabb meg újabb erősségei által biztosítani hivatott. Túlságosan igénybe kellene vennem a főtiszt, közgyűlés becses figyelmét, ha ez állításomat részletes adatokkal igazolni megkisérleném. Egy pillantás az emiitett térképre, s e jelentésemnek kinyomatva közkézen forgó mellékleteire, minden elfogulatlan, s jó indulattal szemlélőt meggyőzhetnek erről, s ha nem, úgy is hiába kísérlenem meg azt én, erőtlen ember. E helyett, kötelességemnek tartom, néhány előzetesen tájékozó szót ejteni a főtiszt közgyűlés zártülésében részletes előterjesztés alá kerülő milliós-kőlcsön ügyéről. Istennel s lelkiismeretemmel számot vetettem s tiszta tudatában vagyok annak, hogy az egész ügyért, annak lehető következményeiért a felelősség teljes súlya első sorban, s mindenek felett, engemet terhel, mint kezdeményezőt. Lehet, hogy tévedek, mert tévedni emberi; de legmélyebb meggyőződésem az, hogy a kérdéses pénzügyi mivelet egyházkerületünkre nézve

15 emberileg szólva minden koczkázatot kizáró, nagymérvű kedvezményeket s előnyöket biztosító s igy mindazok által, kik anyaszentegyházunk javát, érdekét minden mellékes tekintetektől menten, szolgálni kívánják, nyugodt lelkiismerettel elfogadható. Jelzek ezúttal csupán annyit, hogy akkor, midőn a kérdéses pénzügyi mivelet tervezetét koncipiáltam, kettős czól lebegett lelkem tekintete előtt, s lebeg ma is. Egyik az, hogy szűkölködő papjaink, tanitóink s egyházközségeink javára új segélyforrás nyittassák, mert a szomorú s kétségbe nem vonható tényállás az, hogy ha bár az ily czélokra szolgáló segélyforrásaink a közelmúlt években, részint az egyházkerületi segélyalapok jelentékeny gyarapodása, részint az országos domesztika által nyújtott támogatás folytán örvendetes gyarapodást mutatnak föl, a kielégítést, a jövendő érdekében okvetlen követelő szükségleteknek egész légiójával állunk szemközt, melyekre, hacsak rágondolok is, érzem, hogy szivemen nehéz keserűség nyilallik át. Másik czélom az volt, s az ma is, hogy lehetővé tétessék a főtiszt, közgyűlés múlt évi azon végzésének, mely szerint Kolozsvárit egy theol. fakultás és paedagogium felállítandó, alapítványok szerzése, s új segélyforrások megnyitása által szerezni érvényt. A tárgysorozat rendjén külön előterjesztés is meg fogja világitni a kérdés ez ágát s igy csupán annak kijelentésére szorítkozom, hogy tántorithatlan hitem van anyaszentegyházunknak új meg tíj alkotásokat létrehozni kész és képes erejében s a remény, hogy azokon az alapokon, melyeket a kínálkozó, kedvező alkalmak fölhasználása és saját áldozatkészségünk által lassankint egybegyüjtünk s lerakunk, anyaszentegyházunknak dicső jövendője fog felépülni. E dicső jövendő munkásául örömmel vallom magamat s jól esik nekem, ha annak előkészítéséhez elmém gondolataival, szivem érzelmeivel s tettrekészségemmel bármily parányi mértékben hozzájárulhatok. Anyaszentegyházunk jövendőjének biztosítását czélzó, bár még rövid multu, de az eredmények által mindinkább igazolt intézményeink : a körlelkószsógek. Felekezeti s faji érdekeinknek megannyi védbástyái ezek, s mint az ig.-tanácsi részletes jelentés rendén ki fog tűnni, ez évben is egyházkerületünk jelentős vidékein újabb positiókat biztosítottunk, úgy, hogy körlelkószségeink száma immár fölemelkedett 25-re. É szám a közel jövőben még növekedni fog, s az előmunkálatok erre nézve több helytt folyamatba is indultak. Ez intézményünk tovább fejlesztése útján kilátásunk lehet arra, hogy a mai viszonyok közt teljesen tarthatatlanná vált, s részben ürességben is lévő papi állomásaink száma csökkenni, s a parányi erők egyesítése által az életképes állomások sorozata mind inkább nőni fog. Alkalmam vala, ez évben is egyes körlelkószségeink területén, személyesen győződhetni meg ez intézményünk áldásos volta- lő

16 6 ról. Ez intézmény első kezdeményezésének érdeme hivatali elődömé, ki erre a kaczkói körlelkészség szervezése által példát mutatott. Én nyomdokaiba lépve igyekeztem, s isten segedelmével fogok igyekezni ezután is, tovább haladni. Anyaszentegyházunknak ez irányban kifejtett munkássága, konventünknek felesszámu papi állomásaink állandó fölsególése érdekében tett s fentebb jelzett legújabb intézkedései szolgáljanak czáfolatául a közelmúltban több oldalról hangoztatott azon vádnak, mely szerint az u. n. hivatalos" egyház papjainak sorsát nem hordja szivén. Avagy, mivé is lenne Krisztus egyháza, istennek szolgái: papjaink nélkül? Ha elvész a pásztor, szétzüllik a nyáj. Egyes papjaink, tanitóink segélyezéséhez, valamint egyes egyházközségeink épitkezési czéljaihoz hozzájárult ez évben is az EMKE és pedig nemcsak a kötött szerződésben megállapitott helyeken, de azokon kivül is, mint közkézen forgó évi jelentéséből is kitűnik, juttatott részünkbe segélyezéseket, bár csekélyebb arányban, mint az előző években. Önkint értendő, hogy a legparányibb adományt is, mely céljaink felé segit, hálás érzülettel fogadtunk eddig, fogadunk ezután is. Az oczeán csöppekből, az áldást adó kéve kicsinyke kalászokból gyűl össze, s a gyümölcs izét, s illatát alig észrevehető napsugaraktól, s a leszálló harmattól nyeri. így van ez az isten országában is. Ezek után, hadd, legyen néhány szó szentelve annak, hogy a szorosabb értelemben vett püspöki kötelességek terén miként igyekeztem sáfárkodni Azt, hogy az anyaszentegyháznak alkotmányunk értelmében az lg.-tanács vállaira nehezülő kormányzása, mily mérvű munkálkodással terhelt engem, hallgatással mellőzöm. Hálásan ismerem el, hogy e nagy felelősséggel járó feladatban főgondnok-társaim, az Ig.-Tanács tagjai s az egyházkerület hivatalnokai segítettek engem, s erőtlenségemet nem csekély mérvben pótolták. A főtiszt, közgyűlés bölcsessége van hivatva arra, hogy a központi kormányzás terén végzett sáfárkodásunkról Ítéletet mondjon. Püspöki szolgálattételeimet is igyekeztem tőlem telhető odaadással, lelkiismeretes buzgalommal végezni. Múlt évi közgyűlésünk óta, összesen tiz új templomot szenteltem föl és pedig nóvszerint: múlt év okt. 20-án a maros-ludasit, 27-énagalgóit, f. év aug. 20-án az abrudbányait, 24-én a györgyfalvit, 3-én a kis-barcsait és piskiit, szept. 7-én a medgyesit, okt. 5-én a sz.-régenit és abafájit s 2-én a körösbányait. Bárha nem egyszer a szent kötelességekkel együtt járó fáradalmak közben fogyatékos erőmet lankadni érzem, azzal a fölemelő s megnyugtató tudattal tekintek azokra vissza, hogy hazámnak, anyaszentegyházamnak javára szolgáltam, s azon kitüntető kegyesség, mely ly el mindenütt elhalmozva valék, s az az élénk lendület és meleg érdeklődós, melyet szemlélhetni

17 a különböző vidékeken alkalmam nyilt, a legkedvesebb emlékekkel, gazdagított engem, s fáradalmaimórt bő # jutalmul- szolgált. Az emiittetteken kívül, még tizenegy új templomunk van készen, s vár fölszentelésre; ha isten életemnek kedvez, a jövő évben azokra kerül a sor. Folynak az előkészületek még több templom-építésre is, s ezek közül, mint legfontossabbat fölemlítem a brassóft. Ennek érdekében, még a múlt évben, nov. 9-én, kiszállottam a hely színére, hol ritka szép jelenésnek valék tanuja. Az egyházközség népes közgyűlése a szent ügy iránti lelkesedés hatása alatt egyhangú határozattal mondotta ki, hogy régóta táplált hé vágya teljesülhetéséért 800 frt évi új adóterhet vállal magára s belenyugszik abba, hogy az, az állami adóval együttesen fizettessék. A 'kérdés azóta a gyakorlati kivitel küszöbéig jutott el. A pénzügyminiszter megadta az engedélyt, az egyházi adónak, az állami adókkal együttes felhajtására. A Eudolf-körúton alkalmas telek vásároltatott, a templom, papilak építésére, az árlejtés ki van hirdetve, s országos se-' gely gyűjtés is folyamatba indult, s a konvent, tekintettel az ott fenforgó felekezeti s nemzeti nagy fontosságú érdekekre, 52 éviidőtartamra 0 frt. kamatjárulékot szavazott meg s így, ha isten segit, a jövő évben ott is felépül a mi nagy erősségünk. A nagy-enyedi theol. akadémiát hivatalos minőségben kétszer látogattam meg: jun én az évzáró vizsgák, aug ik napjain a papi szigorlatok alkalmával, mely utóbbiak kiváló sikerrel folytak le. Előbb jelzett látogatásom czélja az is vala, hogy a tanerők szükségessé vált kiegészítése tárgyában a tanári karral bizalmasan értekezzem, s a létrejött egyhangú megállapodás folytán meg is tettem a kellő hivatalos lépéseket, melyeknek eredményeképpen a tárgysorozatban föl van véve egy előterjesztés, s akkor lesz alkalmam az ügyben bővebb nyilatkozattételre. A püspöki hivatal ügyforgalma folyton emelkedő. A múlt évi közgyűlés óta beérkezett 985 ügydarab, melyeket, egynéhánynak kivételével, mind elintéztem. Ennek fölemlitésón kívül, szolgálok még egész egyházkerületünket érdeklő, s nagyjára örvendetes adatokkal. Első sorban rámutatok az áldozatkész vallásos buzgóság gyümölcseire. A Kolozsvárit felállítandó theol. fakultás és paedagogium javára kerekszámban 64 ezer frt értékű az áldozat, mely összeg részint készpénzben befizettetett, részint alapitó-lev elek, részint-az lg.- Tanácsnak bejenlentett végrendelkezési intézkedések által van biztosítva. Az egyes egyházmegyékből s a püspöki vizsgálat alatti egyházközségekből e jelentésem mellékletében részletesen felsorolt, s különböző egyházi czélokra szánt alapítványok s adományozások összege : 25,44 frt 59 kr.; szorgalmi jövedelem: 20,42 frt 52 kr. Ha 2 7

18 8 ezekhez hozzászámítjuk közvetlenül az Ig.-Tanácshoz a theol. fakultás és paedagogium, javára már jelzett összegen felül részint befizetett, részint bejelentett hagyományok, alapitványok, s ajándékok összegét, azaz, 39,788 frtot, kitűnik, hogy az áldozatkészség anyaszentegyházunkban meglepő arányokban emelkedő. Egyházi építkezésekre, a múlt évi közgyűlés óta, 76,243 frt 4 kr. fordittatott, 5243 forint 4 krral több, mint az előző évben. Az építkezésekre legnagyobb összeget fordítottak a gyulafehérvári (25,68 frt); a szil.-szolnoki (24,86 frt); a v.-hunyadi (22,859 frt); az udvarhelyi (22,526 frt); a sepsii (5,256 frt); kolozs-kalotai (3,493 forint) és a küküllői (0,262 frt) egyházmegyék. Nagymérvű az emelkedés a kepeváltási alapoknál. Ezeknek összege volt a múlt évben 680,924 frt; most 735,836 frt; kerekszámban 54,000 frtnyi a gyarapodás. A bor- és magtárak értéke is nő. Most 44,834 frt. Az emelkedés kerekszámban 9000 frt. Birtok-vásárlásra fordittatott: 33,535 frt 6 kr. Perselypénz czimen befolyt 90 frt 67 kr. Az egyházi épületek.274,2 frtig vannak biztosítva. A biztosított érték nőtt 46,000 forinttal, a nagymérvű új építkezések folytán. Népingási adataink a következők: 889-ben a szülöttek száma 5,33; 608-al több, mint 888-ban. A halottaké 0,863; 638-al több, mint az előző évben. A szülöttek száma 4,4-el haladja túl a halottakét; s ezekhez hozzászámítva még azt is, hogy egyházunk kötelékéből kiléptek 22-en; hozzánk áttértek 294-en, egyházkerületünk lélekszámának tényleges gyarapodása: 4,523. A népiskolai viszonyokat illetőleg a következő adatok föltüntetésére szorítkozom: tanköteles volt a múlt évben 58,258; ebből tanult: 43,636, vagy is, 2348-al több, mint az előző évben; a felekezeti iskolák száma 425. Egyházmegyei tisztviselői karunkban történtek egyes személyi változások. Az udvarhelyi egyházmegyében nagytiszt. Solymossi István esperes, és tiszt. Dáné Mózes főjegyző lemondván, helyökbe esperessé tiszt. Menyhárt András kecseti pap, s főjegyzővé tiszt. Darvay Lajos muzsnai pap afiai választattak meg. A sepsii egyházmegyében hoszszas és hű szolgálata után lemondott a főjegyzői tisztről tiszt. Nagy Sándor hídvégi pap afia, s helyét elfoglalta Zágoni Pál n.-borosnyói lelkész-társam. Meghalt tiszt. Surányi Gyula sz.-szolnoki egyh.-megyei főjegyző, s helyét tiszt. Viski Pál zoványi pap afia foglalta el. Egészen váratlanul s időnek előtte ragadtatott ki sorainkból tiszt. Baló Sándor, kedves afia, a kolozsvári egyházközségnek egyik érdemes lelkipásztora, s az egyházmegye főjegyzője, kit osztatlan nagyrabecsülés s közszeretet ölelt vala körül s kiben én is leghűbb barátaim egyikét vesztettem és siratom. Üresen maradt helyét tiszt. Herepei Gergely, az újonnan választott főjegyző van hivatva pótolni.

19 Az elköltözőtteknek szép emlékezete legyen áldott! A tisztviselői karba belépetteket meleg szeretettel üdvözlőn, abban a bizonyos reménységben, hogy a megtisztelő bizalomra érdemeseknek fognak bizonyulni Jelentésemet ezzel be is fejezem. Megnyugvást csupán egyben keresek, s találok is: abban a tudatban, hogy istentől nyert parányi erőmet anyaszentegyházam javára odaadó hűséggel igyekeztem értékesitni. Ha e megnyugtató tudatot kiegészitni fogja most is az, a mit eddig hálás érzülettel tapasztalni, bőv alkalmam vala: anyaszentegyházam bizodalma, akkor én az istentől csupán annyit kérek, hogy ne tegyen többet semmit érettem, csupán hagyja, s tartsa meg számomra azt, a mit eddig adott. A felhők, melyek anyaszentegyházunk egén tornyosulni látszanak, engem nem döbbentenek meg; ha kitör a vihar, megtisztítja a levegőeget s a nap annál fényesebben fog tündökölni. Hadd, küzdjön, s győzzön az, a mi igaz, a mi jó, s ezért, ha kell, mindenemet áldozni, kész vagyok! Közgyűlésünk mindvégig odaadó figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta meg az egész egyházkerületünk közügyeit felölelő jelentést és azt jóváhagyó tudomásul vevón, egész terjedelmében jegyzőkönyvbe iktatni határozta. Főtiszt, püspök aának, nem lankadó munkásságáért, meleg, őszinte köszönetet szavaz. 4. Olvastatik az Igazg. Tanács előterjesztése az államilag segélyezett zilahi, sepsi-szent-györgyi és szászvárosi főgimnáziumok szerződésének ügyéről, a mint következik. Mélyen tisztelt egyházkerületi közgyűlés! A középiskolákról és tanárainak képesitéséről szóló 883. évi XXX. t.-czikkely, a haladó kor követelményeinek megfelelőleg, a középiskolai berendezésnek oly magas mértékét állapította meg, a melynek eleget tenni, középiskoláink nagy része nem tudott s igy szükségképpen előtérbe kellett lépni azon kérdésnek: ha vájjon, az állam által nyújtandó segély föltótelei arányban állanak-e azzal az áldozattal, melyet protestáns egyházunknak eddig féltékenyen őrzött önkormányzati jogából, a törvény értelmében, hoznia kell? E nagyfontosságú elvi kérdésben, az egyetemes konvent volt hivatva dönteni s örömmel jelenthetjük, hogy az egyetemes konventnek sikerült az 885. évi július havában, majd ugyanez évi november havában Budapesten tartott ülésein az államkormánynyal folytatott jegyzékváltás után, egyetemes egyházunk kívánságait úgy körvonalozni, hogy a közoktatási miniszter ur egyházunk kívánalmait az országos törvény követelményeivel összeegyeztethetőknek nyilvánította, s az állam segélyét biztos kilátásba helyezve, a konventet konkrét javaslatok tételére felhívta. E felhívás következtében, az egyetemes 9

20 20 konvent egyszer s mindenkori beruházásokra 3,0 frtnyi, évenkinti fentartásra pedig 5.0 frtnyi államsegély folyósítása iránt tett fölterjesztést. Ebben az összegben a mi egyházkerületünkből a zilahi, sepsi-szent-györgyi, szász-városi, székely-udvarhelyi és nagyenyedi kollégiumok egyszer mindenkorra adandó 66,000 frtnyi s évenkinti 32,000 frtnyi segély kéréssel szerepeltek. A. magyar államkormány akkori közoktatásügyi képviselője, Trefort Ágoston miniszter ur, a nevezett öt tanintézetünk közül a zilahi, sepsi-szent-györgyi és szászvárosi gimnáziumokat találta az 883. évi XXX. t. ez a alapján segélyezhetőknek s ezeket ideiglenes segélyben a konvent további közbejárása folytán valóban részeltette is, az 887/8. iskolai éven kezdve. Ezen ideiglenes segély felhasználásával lehetségessé vált berendezésekről, valamint a kötendő szerződések tervezeteiről mind a három intézetünkre vonatkozólag részletes jelentéseket terjesztettünk az 887. évi (23. jkv.sz.) s pótlólag az 888. és 889. évi ( jkv. sz.) közgyűlés elébe, melyeket a főtiszt, közgyűlés tudomásul vett és jóváhagyott. Most már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a főt. közgyűléstől nyert megbízás szerint való eljárásunkról és az egyetemes konvent hathatós közbejárása folytán elért eredményekről számot adhatunk, bemutatván a zilahi, sepsi-szent-györgyi és szászvárosi főgimnáziumok állami segély ügyében már végleg megköttetett szerződéseket és az illető intézeteknek szerződésszerű jelen állapotait. /. A zilahi főgimn. államsegélyezése iránt megköttetett a szerződés f. évi február hó 4-ón, 55, vallás- s közoktatásügyi minisztériumi sz. alatt. E szerződés a főgimnázium fentartására évi,000 frtnyi állandó segélyt biztosit, mely a zilahi m. kir. adóhivatalnál az iskolai elöljáróságnak állandóan útalványoztatik. Ennélfogva, az elöljáróság intézetének fentartására, a saját 3,87 frtnyi évi jövedelmével együtt, évi 24,87 frtnyi összeggel rendelkezik. Egyszer mindenkori beruházásokra kapott 5,000 frtot, melyből egy tornacsarnokot építtetett és a saját épületét részben kibővitette, részben czélszerüen átalakította. Az elöljáróság kötelezve van a főgimnáziumban egyenesen annak czóljaira, az igazgatóval együtt, 9 rendes tanárt tartani, egyenkint 000 frt évi fizetéssel és 200 frt lakpónzzel, mely fizetés öt évi szolgálat után 00 írttal, tíz évi szolgálat után ismét 00 írttal javítandó. Tart egy vallástanárt, egy rajz- s szépírás-tanárt s egy helyettes-tanárt, egyenkint évi 800 frt fizetéssel; egy ének, s egytornatanitót évi 300, illetve, 400 frt fizetéssel. Fedezi az iskolai orvos, pénztáros, ügyvéd, iskolai szolgák fizetéseit s az iskola minden szükségleteit, a szerződésben csatolt normál-költségvetés tételei szerint. Fedezi két tanár nyugdijját, óvenkint 800 írttal. Ha e két nyugdíj

21 kiszolgáltatásának szüksége megszűnik, az arra szánt összeg vagy a főgimnázium nyugdijalapjába fizetendő, vagy még egy rendes tanszék rendszeresitésére, esetleg, a rajztanár fizetésének javítására fordítandó. A 9 rendes tanár közül ötöt egyházkerületünk közgyűlése választ, négyet pedig a közokt. m. kir. miniszter nevez ki ev. ref. vallásu egyénekből, nyilvános pályázat útján, az iskolai elöljáróságnak s Igazgató Tanácsnak jelöléshez nem kötötött ajánlatára. A főtiszt, közgyűlés választásának fentartott tanszékek: a) classica phlologiai, betölti Kincs Gyula tanár; b) történelem-földrajzi, betölti Somogyi Jenő, tanár; c) magyarnyelv s irodalmi, betölti Petri Mór, tanár; d) magyar-latinnyelv s irodalmi, betölti dr. Both István tanár; é) mennyisóg-termószettani, betölti Berényi János, tanár. A közoktatási miniszter kinevezésének fentartott tanszékek: a) classica phlologiai, betöltve dr. Németh Gyulával, végleges alkalmazással, f. évi augusztus 3-én, 36,535 sz. alatt kelt miniszteri kinevezés alapján; b) természettan-, mennyiségtani, betöltve Székely Töhötömmel, végleges alkalmazással, kinevezése mint fentebb; c) természetrajz-, földrajzi, betöltve dr. Benkő Gáborral, végleges alkalmazással, kinevezése mint fentebb; d) német-, latinnyelv s irodalmi, betöltve Kerekes Ernővel, ideiglenes alkalmazással. A rajz és szépirási tanszék, melylyel csak 800 frtnyi évi javadalom jár, szintén a miniszter úr kinevezésének van fentartva; f. év szept. 6-án, 38,779. sz. alatt kelt kinevezése folytán betölti Greguss Imre okleveles rajztanár és festőművész. II. A sepsi-szent-györgyi főgimnázium állami segélyezése ügyében megköttetett a szerződés folyó évi május hó 2-ón, 2,285. közoktatásügyi miniszt. sz. alatt. E szerződés szerint, a Mikó-kollegium algimnáziuma fokozatosan teljes főgimnáziummá fejlesztelik s e végre a most folyó évben, melyben már a VI-ik osztály is megnyílt, segélyeztetik 8000 írttal; a következő évben a VH-ik osztály megnyíltával 9600 írttal, és azután, a VlII-ik osztály megnyíltával, 2000 írttal, mely összeg évi rendes fentartási költségül a s.-szent-györgyi m. kir. adóhivatalnál az intézeti elöljáróság által fölvehetőleg állandóan utalván yoztatik. Ehhez adván a Mikó-kollegium saját jövedelmét képviselő évi 6,856 frtot, rendelkezik az elöljáróság a főgimnázium fentartására évi 28,856 írttal. Ebből tart egyenesen a főgimnázium czéljaira, az igazgatóval együtt, 0 rendes tanárt, kik közül 9-nek egyenkint 200 frtnyi fizetést, 200 frtnyi lakpénzt biztosit, a tizedik rendes tanárt (rajz és szépírás tanárt) évi 000 írttal és 200 frtnyi lakpénzzel javadalmaz- 2

22 22 za, jogában állváo, a rendes tanároknak fizetését öt évenkint egy, eshetőleg, két alkalommal 00 frtos szolgálati pótlékkal javítani. Tart egy vallástanárt (600 forint), egy helyettes-tanárt (800 forint), egy tornatanitót (400 frt) egy ének- s zene-tanitót (400 frt) és fedezi a többi hivatalnokok fizetését s általában a kollégium minden szükségleteit a szerződéshez csatolt normál költségelőirányzat tételei szerint. A 0 rendes tanszék közül öt a főtiszteletű közgyűlés választása folytán töltetik be, u. m.: a) két classica philologiai, melyek közül egy már korábban Benke István tanárral töltetett be; a másik betöltése iránt a főtiszteletű közgyűlés tárgysorozat rendjén most fog intézkedni; 6) egy mennyiség-, természettani, betölti Bodor Domokos, végleges alkalmazással; c) egy történelem, latinnyelvi, betölti Dómján István, végleges alkalmazással; d) egy magyar-, latinnyelv s irodalmi, melynek betöltése iránt a főtiszteletű közgyűlés szintén most, tárgysorozat rendjén, fog intézkedni. Ellenben, öt tanárt nyilvános pályázat títján, ev. ref. vallású egyénekből, az elöljáróságnak és az Igazgató Tanácsnak jelöléshez nem kötött ajánlatára, a közoktatási miniszter úr nevez ki, végleges alkalmazással, u. m.: á) egy magyar-német nyelvtani székre, már betöltve Osősz János tanárral, a f. év aug. 28-án, 36,534 sz. a kelt kinevezés folytán; b) egy természetrajz-földrajzi székre szintén már betöltve dr. Székely Bendegúz tanárral f. év aug. 28-án, 36,534 sz. a. kelt kinevezés folytán; c) egy rajz- és szépirási székre, (jelenleg helyettessel betöltve, ideiglenes alkalmazással); d) egy német-latin-nyelv s irodalmi és e) egy természettan-mennyiségtani székre. Utóbbi két tanszék tárgycsoportjaira csak a VII ik, illetve, VlII-ik osztály beállításával kellenek majd megfelelő tanerők, e miatt betöltésük a jövő évre halasztatott. E szerződés tárgyalása közben, a kért 40,000 frtnyi építési segély megadásánál felmerült akadályról már a tavalyi jelentésünkben szólottunk s e miatt jelenleg, a már mondottak rövid ismétlése mellett, inkább azon kimagasló mozzanat előadására szorítkozhatunk, mely mintegy második alap gyanánt szolgált arra nézve, hogy a közoktatási miniszter, Osáky ilbin gr. a szerződést elfogadta s aláirta. A dolog története ez. A miniszter úr 48, sz. a. hangsúlyozva kijelenti, hogy a 40,000 frtnyi segély megadása esetében saját gondoskodása és rendelkezése alatt állónak fogná tekin-

23 teni a Mikó-kollegiumot, mert számítása szerint, a kollégium fentartási erejét tetemesen felülmúlná az állami hozzájárulás. Ezekre nézve az Igazgató-Tanács, jóllehet sem meggyőződésével, sem az országos középiskolai törvény 47. -nak d) pontjával összeegyeztetni nem tudja az államkormány e túlszigortí nyilatkozatát, ezúttal bővebb tárgyalásokba nem bocsátkozik, hanem elállva ez idő szerint az építési segélyre vonatkozó kérelmétől, az egyetemes konvent által kinyilatkoztatja a maga és a sepsi-szent-györgyi kollégium előljá- rósága nevében, hogy a fenforgó viszonyok közt megkisórli saját erején, Sepsi-Szent-György városa nemeslelkü hozzájárulásával, meglevő épületeit czélszerüen átalakítani s azokban elhelyezni a főgimnáziumot. Főtiszteletű püspök aa. levelet intéz Sepsi-Szentgyörgy város közönségéhez, melyben felkéri a Mikó-kollegium támogatására, hivatkozva a meglevő épületek elégtelenségére és az intézet autonómiáját fenyegető körülményre, ha az építkezés államsegélylyel történnék. Erre a városi képviselő-testület f. év január hó 9-én, 5. jkv. sz. a kelt határozatában, kijelentve rokonszenvét a Mikó-kollegium iránt, késznek nyilatkozik, a kért támogatást megadni s az épitkezésre nézve ajánlja a kollégium telkén levő régi épületek lerontását s óhajtja a kollégium új épületéhez egy déli szárny építését. Kéri, ehhez képest, egy építészmérnök kiküldését, hogy a helyrajzi fölvétel alapján, mintaszerű középiskolai helyiség tervrajzát készítse el. Aztán, e tervnek házi úton való kivitelét a képviselő-testület elvállalja és költségeit (hordozza. E nemeslelkű határozatnál fogva, teljesíthette a Mikó-kollegium elöljárósága a közoktatási miniszter úr azon kívánalmát is, mely szerint, a szerződés elfogadási záradékában kijelentette, hogy a Mikó kollégium főgimnáziuma részére Sepsi-Szent-G-yörgy város segélyével annak 890. évi január 9-én, 5. jkv. szám alatt kelt végzése alapján, egy a paedagogiai kellékeknek megfelelő új épületet emel. Kimagasló s nagy jelentőségű mozzanatnak tekintjük e szerencsés fordulatot a Mikó-kollegium szerződésügyére nézve, nemcsak azért, mert nélküle az intézet évi 2,000 frtnyi fentartási segélyben nem részesül, hanem s főleg azért, mert szép tanujele annak, hogy tanintézeteink iránt a hagyományos áldozatkézség forrása még nem apadt el s mert a jelen esetben, a támogató segély éppen a legnagyobb szükség idején nyujtatik. íme, Sepsi-Szent-G-yörgy város képviselő-testülete f. év jun. hó 2-én tartott közgyűlésében a Mikó-kollegiumnak főgimnáziummá emelése czéljából a szükséges helyiségek felépítésére,000 frtnyi kölcsön felvételét határozta els ehatározatát a m. kir. belügyminiszter úr aug. 6-án, 52,02 sz.a. helybenhagyta. Ezen engedély alapján, a városi képviselő-testület f. óv szeptember 27-én, Császár Bálint polgármester elnöklete alatt tartott rendkívüli közgyűlésében,,000 frtnyi névértékű kölcsön fölvételét határozta 23

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET Az Erdélyi Református Egyházkerület 2006. december 8 án, Kolozsváron tartott Tisztújító Közgyűlésének eredményei Pap Géza 118 Molnár János 5 Kiss Jenő 1 Kató Béla 1 PÜSPÖK

Részletesebben

Kolozsvárit, 1894 márczius 29. ápril 1-ső napjain TARTOTT JEGYZŐKÖNYVE SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. jegyző. KOLOZSVARTT,

Kolozsvárit, 1894 márczius 29. ápril 1-ső napjain TARTOTT JEGYZŐKÖNYVE SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. jegyző. KOLOZSVARTT, AZ ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET Kolozsvárit, 894 márczius 29. ápril -ső napjain TARTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. jegyző. KOLOZSVARTT, KYOMAIOTI A.KÖZMŰVELŐDÉS" RÉSZVÉNVTÁRSASÁG

Részletesebben

2. A tordai középtanodáröl.

2. A tordai középtanodáröl. 2 3 4 ISKOLAI ÉRTESÍTŐ. 234 lóknak a mivelődlietésre s az önerején való kiképzésre szép alkalom van nyílva. Vajha az ifjúság kellően tudná méltányolni e kedvező körülményt s teljes erejökből egyen-egyen

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE.

KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE. AZ ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET KOLOZSVÁRIT, 888, SZEPTEMBER 29-OKTÓBER 2. NAPJAIN TARTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE. SZERKESZTETTÉK: jszász GERŐ, ÉS BODOR ^.NTAL, EGYHÁZK. KÖZJEGYZŐ. IGAZG.-TANÁCSI

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2018. február 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

EV. REF. FŐTANODA KÖZ VIZSGÁLATAINAK REXDJE, A TANTÁRGYAK, TANÍTÓ- ÉS TANULÓ-SZEMÉLYZET KIMUTATÁSÁVAL KIADTA : Sz.-Udvarhelyit, 1873.

EV. REF. FŐTANODA KÖZ VIZSGÁLATAINAK REXDJE, A TANTÁRGYAK, TANÍTÓ- ÉS TANULÓ-SZEMÉLYZET KIMUTATÁSÁVAL KIADTA : Sz.-Udvarhelyit, 1873. A EV. REF. FŐTANODA KÖZ VIZSGÁLATAINAK REXDJE, A TANTÁRGYAK, TANÍTÓ- ÉS TANULÓ-SZEMÉLYZET KIMUTATÁSÁVAL AZ 187 a /3-ik ISKOLAI ÉV MÁSODIK FELÉBEN KIADTA : Sz.-Udvarhelyit, 1873. unius 10-én SZAKÁCS nózek,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZÖKÖNYVE ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET TARTOTT KOLOZSVÁRIT, 1 8 8 1 1, JÚNIUS 17 20 NAPJAIN SZÁSZ GERŐ, ÉS BODOR ANTAL,

KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZÖKÖNYVE ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET TARTOTT KOLOZSVÁRIT, 1 8 8 1 1, JÚNIUS 17 20 NAPJAIN SZÁSZ GERŐ, ÉS BODOR ANTAL, AZ ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET KOLOZSVÁRIT, 8 8, JÚNIUS 70 NAPJAIN TARTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK rr JEGYZÖKÖNYVE SZERKESZTETTÉK: SZÁSZ GERŐ, ÉS BODOR ANTAL, EGYHÁZK. KÖZJEGYZŐ. TITKÁR. KOLOZSYÁRTT.., NYOMATOTT

Részletesebben

NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48.

NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48. NAGYRÉCSE, CSAPI, NAGYBAKÓNAK, ZALAÚJLAK, MIHÁLD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉS 8756 Nagyrécse, Kossuth u. 48. 1-01/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyrécse, Csapi, Nagybakónak,

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. Megnyitó, a testületi-ülés határozatképességének megállapítása, napirendre tett javaslat Napirendi pontok:

TÁRGYSOROZAT. Megnyitó, a testületi-ülés határozatképességének megállapítása, napirendre tett javaslat Napirendi pontok: Szomolya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. 05. 16.-án megtartott rendkívüli ülés: A./ Jegyzőkönyve B./ Tárgysorozata C./ Határozata. 24-28 D./ Rendelete: 6 TÁRGYSOROZAT Megnyitó, a testületi-ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester. Nyeste József képviselő Pogány Sándor képviselő Szakmári Attila képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester. Nyeste József képviselő Pogány Sándor képviselő Szakmári Attila képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 12.-én a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 14,30 óra.

Részletesebben

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü.

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 13- án 17.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Ikt.szám: 1062-3/2014 JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 02-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről

14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2018. (IX.05.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. szeptember 5-én megtartott RENDKÍVÜLI üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

K Ü L Ö N F É L É K. Br. P. Horváth Arthur

K Ü L Ö N F É L É K. Br. P. Horváth Arthur KÜLÖNFÉLÉK. Br. P. Horváth Arthur a küküllői egyházkör 1929. évi közgyűlésén az új kultusztörvényről és az egyházi államsegélyről ezeket mondotta: A büntető törvénykönyv rendelkezései, minden román állampolgárra

Részletesebben

Kolozsvártt, 1892. szeptember 1O 13ik napjain TARTOTT JEGYZÖKÖNYVE SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. jegyző. KOLOZSVARTT,

Kolozsvártt, 1892. szeptember 1O 13ik napjain TARTOTT JEGYZÖKÖNYVE SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. jegyző. KOLOZSVARTT, AZ ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET Kolozsvártt, 89. szeptember O3ik napjain TARTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZÖKÖNYVE SZERKESZTETTE SZÁSZ GERŐ, egyházk. jegyző. KOLOZSVARTT, NYOMATOTT A KÖZMŰVELŐDÉS", RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Részletesebben

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN. EGYHÁZI IRODALMUNK 1 925-BEN 155 Tanügyi jelentések újra sok kívánalmat tártak fel, minthogy azonban a tanügy helyzete a napi kérdések legégetőbbje, s minthogy e téren elhatározások előtt állunk, e kérdések

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: IV.56-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2015. május 7-én (csütörtökön) 15 órakor a Vármegyeháza dísztermében (Szekszárd, Béla király tér

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2018. január 25-én a Kéthelyi Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó helyiségében tartott soros nyilvános üléséről. Jelen vannak: Németh Lajos al Bartis László Imre képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T

J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottsága J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Városgazdálkodási és Pénzügyi Bizottság 2011. november

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 4-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok Tárgya: száma: 83/2012.(VII.04.) A Heves Megyei Vízmű Zrt-vel megkötendő

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően.

Jegyzőkönyv. Kérte a testület határozathozatalát a napirendet illetően. Jegyzőkönyv Készült: Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 27-én Szegvári Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében tartott ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL. Jelen vannak:

Részletesebben

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko 9. osztály Szakközép 1. Nagy István Zene- és Képzőműv. Szki. Csíkszereda 218 28/402 Mátyás János Hajnalka, Szíjgyártó Bálint, Sógor Ákos 2. Gépgyártó Iskolaközpont Gyergyószentmiklós 170 24/204 Gál Levente,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2016. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 8/2013. Kishartyán Községi Önkormányzat 2013. május 31-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 1 Jegyzőkönyv Készült: Kishartyán Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 31-én 16.30 órakor megtartott

Részletesebben

H A T Á R O Z A T Békéscsaba Város Képviselő-testülete az alakuló ülésen megválasztott polgármester fizetését Ft összegben állapította meg.

H A T Á R O Z A T Békéscsaba Város Képviselő-testülete az alakuló ülésen megválasztott polgármester fizetését Ft összegben állapította meg. Tárgy: A helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója az önkormányzati választás eredményéről. - A képviselő-testület "A helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója az önkormányzati választás

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET. KOLOZSMTT1879. NOFEMBER HÖ 2-5-ilí NAPJAIN TAKTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE. SZERKESZTETTÉK:

ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET. KOLOZSMTT1879. NOFEMBER HÖ 2-5-ilí NAPJAIN TAKTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE. SZERKESZTETTÉK: AZ ERDÉLYI EV. REF. EGYHÁZKERÜLET KOLOZSMTT879. NOFEMBER HÖ 2-5-ilí NAPJAIN TAKTOTT KÖZGYŰLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE. SZERKESZTETTÉK: SZÁSZ DOMOKOS ÉS BODOR ALNTAL KÖZJEGYZŐ. TITKÁÉ. KOLOZSVÁRTT. NYOMATOTT STBIN

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS.

XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. KERESZTÉNY MAGVETŐ. XXV-ik éuf September October 1890. 5-ik füzet. HUSZ JÁNOS. Az első társadalmi élet keletkezése óta, a történelem tanúsága szerént az emberi természetben mindég meg volt a hajlam, hogy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával

Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával Sajtóközlemény Ünnepi konferencia az Országházban a Vallásszabadság Éve alkalmával A Magyar Unitárius Egyház, partnerségben az Országgyűlés Hivatalával ünnepi konferenciát szervezett 2018. március 9-én,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: 214-14/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. december 30-án

Részletesebben

4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése.

4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése. 4. A jog- és társadalomtudományi szakosztály jelentése. Tisztelt Közgyűlés! Szakosztályunknak elmúlt évi működéséről szóló jelentésemnek elkészítése be kell vallanom nehéz feladatot teremtett részemre.

Részletesebben

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Község Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 26.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat 2015. március 26-án 18.00 órakor megtartott üléséről.

Részletesebben

Dr. Kónya László Dr. Farkas Zsolt Dr. Pusztai Adél Dr. Tózsa István Dr. Simon Barbara Tóth Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA ÉS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁJA

Dr. Kónya László Dr. Farkas Zsolt Dr. Pusztai Adél Dr. Tózsa István Dr. Simon Barbara Tóth Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA ÉS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁJA Dr. Kónya László Dr. Farkas Zsolt Dr. Pusztai Adél Dr. Tózsa István Dr. Simon Barbara Tóth Ferenc AZ ÖNKORMÁNYZAT JOGÁLLÁSA ÉS DÖNTÉSI KOMPETENCIÁJA Nyomdai_Az_onkormanyzat_jogallasa.indd 1 2015.02.16.

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 18.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 15,00 óra.

Részletesebben

A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi naprendet fogadta el:

A Humánszolgáltatási Bizottság az alábbi naprendet fogadta el: Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testület Humánszolgáltatási Bizottság J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült: A Humánszolgáltatási Bizottság 2010. november 02-án (kedden) 10,00 órakor a Józsefvárosi

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

Keresztény Magvető. Az Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Szerkesztettek: VÁRI ALBERT P. SZENTMÁRTONI KÁLMÁN. LXXIV. KÖTET. 1942. ÉVFOLYAM.

Keresztény Magvető. Az Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Szerkesztettek: VÁRI ALBERT P. SZENTMÁRTONI KÁLMÁN. LXXIV. KÖTET. 1942. ÉVFOLYAM. Keresztény Magvető. Az Unitárius Irodalmi Társaság folyóirata. Szerkesztettek: VÁRI ALBERT és P. SZENTMÁRTONI KÁLMÁN. LXXIV. KÖTET. 1942. ÉVFOLYAM. 1 942. Lengyel-nyomda Kolozsvár, Bólyai-u. 7. Felelős

Részletesebben

KÜLÖNFÉLÉK. Püspöki vizsgálat. Főt. Ferencz József püspök ur folyó évi julius hó 6-án a toroczkói egyházba száll ki vizsgálatra.

KÜLÖNFÉLÉK. Püspöki vizsgálat. Főt. Ferencz József püspök ur folyó évi julius hó 6-án a toroczkói egyházba száll ki vizsgálatra. KÜLÖNFÉLÉK. Miiiisteri látogatás Kolozsvárt. Gróf Csáky Albin vallás- és közoktatásügyi minister városunkat f. évi junius hó 16-án dr. Markuschowszky min. tanácsos kíséretében látogatásával szerencséltetvén,

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Hunyadfalva Községi Önkormányzat október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Hunyadfalva Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 54/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület június 16-án tartott rendkívüli üléséről Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 433-16/2014 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2014. június 16-án tartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA.

A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA. A PAPI ÁLLÁS SZÜKSÉGES VOLTA. A pap nem az többé, mint régen volt. Az a mystikus csodálatos légkör, mely egykor körülövezte, kortársaink szemében mindinkább vészit bűbájából. Az egyedül igazhivő' egyház

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 18-án, 9:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácsterme

Részletesebben

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. augusztus 5-én megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal II. emeleti tanácskozó

Részletesebben

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés

PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés 66-10./2015. PÁTKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 27. Rendkívüli, nyílt ülés Rendeletek: Határozatok: 53./2015. (IV.27.) önkormányzati határozata Pátka Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

Határozati javaslatok:

Határozati javaslatok: Tárgy: Előkészítésben részt vesz: Szent Lázár Alapítvány kérelmének elbírálása Tárnok Lászlóné jegyző dr. Bimbó Mária osztályvezető, Igazgatási Osztály Holopné dr. Sztrein Beáta osztályvezetőhelyettes,

Részletesebben

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e

A május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Pákozd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete A 2012. május 15.-én, kedden tartott nyílt rendkívüli testületi ülés J e g y z ő k ö n y v e Napirend: 1. Javaslat a közbeszerzési szabályzat elfogadására

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. szeptember 09-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 93/2014.(IX.09.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! #

#( %! ) + + +! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! # = 9.! # ! # % # % & #( %! ) + + +,!. / 0 1 2 # 3 4 5 5 3 3 4 6,. ( 3 3 5! # %& %! ( ) 3 5 4 + 7! % # %! 3 5 4 3 5 (! 3 5 3 4 + 8 + % ( 8 9, 5! # 9 8: ;66 8 9! #! 5 < 9 6! #!3 = 9.! # 4 >!?+ ( 1 ?Α & Β5 5, 5 Χ3,

Részletesebben

Református Egyház. A XIV. Zsinat 2015. november 18-19-i ülésének határozatai

Református Egyház. A XIV. Zsinat 2015. november 18-19-i ülésének határozatai Református Egyház 2016. új folyam VI. (LXVIII.) 26. szám A Magyarországi Református Egyház Hivatalos Közlönye 2016. január 20. Tartalomjegyzék A XIV. Zsinat 2015. november 18-19-i ülésének határozatai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. október 22-én 16,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Törtel Község Önkormányzata 2747. Törtel, Szent István tér 1» JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Rendeletek száma: Határozatok

Részletesebben

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend 2017. február 7. A szabályzat célja és hatálya A Szent István Egyetem (a továbbiakban: SZIE) Ybl Miklós Építéstudományi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Egészségügyi Bizottsága 2008. szeptember 15-án 14 30 órakor megtartott nyílt ülésén. A bizottsági ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme. Jelen van: Pőcze Levente,

Részletesebben

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen.

Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Marcali Városi Önkormányzat nagytermében 2015. május 6-án megtartott soron kívüli nyilvános képviselő-testületi ülésen. Helyszín: Marcali Közös Önkormányzati Hivatal (8700

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association

Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association Budapest, 2011. február 18. Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association Országos Igazoló Bizottság Cím/Address: H 1025 Budapest, Tömörkény u. 3/a. Levélcím/Letters: H 1255 Budapest, Pf.: 192 Tisztelt

Részletesebben

SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.

SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE. MAGYARORSZÁGI ÁG. HITV. EVANG. KERESZTYÉN EGYHÁZ EGYETEMES KÖZGYŰLÉSE ÁLTAL ALKOTOTT SZABÁLYRENDELETEKNEK ELVI JELENTŐSÉGŰ HATÁROZATOKNAK ÉS AZ EGYHÁZ EGYETEMÉT ÉRDEKLŐ MINISTERI LEIRATOKNAK GYŰJTEMÉNYE.

Részletesebben

Descendants of Urbanus Benedek

Descendants of Urbanus Benedek Descendants of Urbanus Benedek 1 1 Urbanus Benedek 1430 -... 2 Name Benedek... 3 János Benedek... 3 Péter Benedekfi... 2 Antal Benedek... 3 Balázs Benedek... 4 János Benedek... 5 Balázs Benedek... 6 Mihaly

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő /

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak Mester Árpád polgármester, Bencsik János alpolgármester, Horváth Árpád képviselő / 3 fő / 1 Tormásliget Község Önkormányzat 8/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tormásliget Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28-án 17.30 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Kastélyépület

Részletesebben

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális szakiskola és Kollégium Diákönkormányzatának Szervezeti és működési szabályzata Ezen Szervezeti és Működési Szabályzat a Kolping Katolikus Szakiskola Tanulói, tanulóközösségei

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt. 2018. április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest,

Részletesebben

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó 42 Ágoston Dávid Roland Balla Károly Ált. Isk. 2212 Csévharaszt 163 32 19 7 48 106 55 Antal Renátó 44 Báki István 22 Bari Richárd 40 Benkő Balázs 61 Bényei Krisztián 58 Bíró Dominik 41 Borsós Dominik Szebasztián

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. április 29-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 28/2015. (IV.29) 29/2015. (IV.29.) 30/2015. (IV.29.) 31/2015. (IV.29.) 32/2015. (IV.29.)

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA III. Iktatószám: 280-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA 2016. január 28-i n y í l t s o r o n k í v ü l i k i b ő v

Részletesebben

Eucken a német ideálizmusról és a jelen feladatairól.

Eucken a német ideálizmusról és a jelen feladatairól. KÜLÖNFÉLÉK. Eucken a német ideálizmusról és a jelen feladatairól. Eucken a berlini Urániában előadást tartott a német ideálizmusról és a jelen feladatairól. A történelemben az ideálizmusnak bizonyos fő

Részletesebben

Vasárnapi Újság - A magyar koronázási jelvények

Vasárnapi Újság - A magyar koronázási jelvények 2011 május 22. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még Givenincs Vasárnapi értékelve Újság Give Vasárnapi Újság Give Vasárnapi Újság Mérték Give Vasárnapi Újság Give Vasárnapi Újság - 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Folyó

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 30-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a : 87/2014.(VII.30.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

29/2013. számú. 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47/a. Ikt.sz.: 5053-2/2013. 29/2013. számú 2013. november 22-i rendkívüli ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 190-192/2013. (XI. 22.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Szatymaz Község Képviselő-testületének szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. J e g y z ő k ö n y v Szatymaz Község Képviselő-testületének 2012. szeptember 28. napján megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Napirendi pontok: 1. Járások kialakításával kapcsolatos önkormányzati döntések:

Részletesebben

a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET.

a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. LT t cl S 11 cl s a földadó-kataszter nyilvántartásáról szóló 1885. évi XXII-ik tv.-czikk végrehajtása iránt. (1885. évi 45.055. szám.) 1. FEJEZET. A földadó-kataszter nyilvántartásának czélja és tárgya.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. július 21-én 8:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült:A Képviselő-testület 2014. július 21-én 8:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Szini Erzsébet Dörgicse Község Önkormányzata D Ö R G I C S E Szám:301/ 20-23 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:A Képviselő-testület 2014. július 21-én 8:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Kis-Pál

Részletesebben

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Kisbágyon Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27-én megtartott rendkívüli

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -2/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzat Jóléti, Ügyrendi és Sport Bizottságának 2017. május 23-án (kedden) 13:00 órai kezdettel megtartott nyilvános

Részletesebben

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van.

J E G Y ZŐKÖNYV. A polgármester megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert 7 fő képviselő jelen van. 1 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2011. január 3. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Cseh Béla Héri Viktor Nádasdi Frida Palsics

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2006. október 30-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete által különböző szervezetekbe delegált személyek Előadó:

Részletesebben

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE

Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2017. május 30-án 11.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Svábyné Tóth Rita köztisztviselő Soós Buzás Erzsébet az Anyácsatavi Horgászegyesület képviselője

JEGYZŐKÖNYV. Svábyné Tóth Rita köztisztviselő Soós Buzás Erzsébet az Anyácsatavi Horgászegyesület képviselője JEGYZŐKÖNYV Zsámbék Város Képviselő-testületének 2010. május 17-én (hétfőn) 17 órakor a Polgármesteri Hivatal Tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Lovas Lajos polgármester Horváth

Részletesebben

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám

A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA. Kaposvár, október 24., kedd. 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám A SOMOGY MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK HIVATALOS LAPJA Kaposvár, 2017. október 24., kedd 6. szám

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 16/2016 (07.26.) számú Hivatalos Értesítő 2016.07.26. Tartalom Elnökségi határozatok ELN-64/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-65/2016 (07.26.) elnökségi határozat ELN-66/2016

Részletesebben