AZ ÉRETTSÉGITŐL A MESTERKÉPZÉSIG TOVÁBBTANULÁS ÉS SZELEKCIÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "AZ ÉRETTSÉGITŐL A MESTERKÉPZÉSIG TOVÁBBTANULÁS ÉS SZELEKCIÓ"

Átírás

1 AZ ÉRETTSÉGITŐL A MESTERKÉPZÉSIG TOVÁBBTANULÁS ÉS SZELEKCIÓ

2 A Társadalmi Megújulás Operatív Program számú, 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció című kiemelt projekt stratégiai célja az Új Magyarország Fejlesztési Terv közoktatás-fejlesztési programjainak központi koordinációja, menedzselése, a különböző fejlesztési programok harmonizációja, valamint a közoktatási intézmények fejlesztéseit és a központi fejlesztéseket, a területi-hálózati tevékenységeket irányító, összefogó központi intézkedés annak érdekében, hogy az ágazat szakmapolitikai elképzelései alapján minden művelet és konstrukció maradéktalanul meg tudja valósítani az operatív programban meghatározott célokat. A megvalósítók az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. és az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) konzorciumán belül az OFI-ban megvalósult elemi projektek, a K+F tevékenységek a versenyképesség és az esélyteremtés erősítését, a közoktatás intézményi megújulását, a tanulási környezetet és iskolafejlesztést támogatják, az oktatásirányítás és az iskolarendszer hatékonyságának javítását szolgálják.

3 AZ ÉRETTSÉGITŐL A MESTERKÉPZÉSIG Továbbtanulás és szelekció Szerkesztette Szemerszki Marianna OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET BUDAPEST, 2012

4 A könyv megjelenését az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program / számú, 21. századi közoktatás fejlesztés, koordináció című projektje támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. Szerzők Fehérvári Anikó, Szemerszki Marianna, Szerepi Anna, Veroszta Zsuzsanna Szerkesztette Szemerszki Marianna Lektor Pusztai Gabriella Olvasószerkesztő Tréfás Krisztina Sorozatterv, tipográfia Kiss Dominika Tördelés Kravjánszki Róbert Borítófotó Thinkstock Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, 2012 ISSN ISBN Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 1055 Budapest, Szalay u Felelős kiadó: Kaposi József Nyomás és kötés: Érdi Rózsa Nyomda Felelős vezető: Juhász László

5 TARTALOM Előszó... 9 Szemerszki Marianna Bevezetés. Az érettségi utáni továbbtanulás intézményrendszere a statisztikai adatok tükrében Szemerszki Marianna A felsőoktatásba jelentkezők jellemzői Bevezetés A jelentkezők létszámának alakulása ( ) Az érettségi után tovább nem tanulók A bolognai képzési rendszerre való áttérés, a többszintű képzési rendszer megjelenése a jelentkezési adatokban ( ) Az érettségi után felsőfokú tanulmányokra jelentkezők összetétele A jelentkezők demográfiai összetétele Területi és regionális eltérések A jelentkezők előképzettsége, középiskolai tanulmányai, nyelvvizsgái Jelentkezési stratégiák Összegzés Hivatkozott irodalom Veroszta Zsuzsanna A felsőoktatás különböző szintjeire felvettek jellemzői. A közötti időszak normál jelentkezési-felvételi eljárási adatainak elemzése Bevezetés A felsőoktatásba felvettek létszámának alakulása A főbb tendenciák ( ) Felvettek és jelentkezők száma az egyes képzési szinteken A jelentkezők és felvettek számának munkarendek szerinti alakulása... 55

6 6 Finanszírozási formák Felvettek és jelentkezők száma az egyes képzési területeken A bekerülési esélyek alakulása ( ) A felvettek demográfiai háttere A felvettek települési/regionális háttere Az előzetes tanulmányok szerepe a bekerülésben A felvételi pontszámok alakulása Összegzés Hivatkozott irodalom Szerepi Anna Intézményi tapasztalatok a bolognai alap- és mesterképzések, valamint a felsőfokú szakképzések kapcsán Bevezetés Alap- és mesterképzések Az intézményrendszert érintő főbb változások és hatásaik, különös tekintettel a bolognai képzési rendszerre való áttérésre Az alap- és mesterképzések tartalma a vizsgált két képzési területen Az alap- és mesterképzések közötti átmenet Az alap- és mesterképzések hallgatói A felsőfokú szakképzések intézményi tapasztalatai Interjúalanyok, intézmények Képzési kínálat, szakok A felsőfokú szakképzések szervezeti felépítése A felsőfokú szakképzések tartalma A felsőfokú szakképzésekben megvalósuló szakmai gyakorlat helye és szerepe A felsőfokú szakképzés diákjai A felsőfokú szakképzésben oktatók A felsőfokú szakképzések kimenetei A felsőfokú szakképzések megítélése Szemerszki Marianna A felsőfokú képzésbe belépők társadalmi háttere, iskolai életútja, a középfokú oktatás főbb sajátosságai A kutatás rövid leírása A hallgatók/tanulók társadalmi összetétele Iskolai életút, középiskolai háttér Középiskolai tanulmányok és eredmények Jelentkezés és felvétel Összegzés Hivatkozott irodalom

7 Fehérvári Anikó A felsőfokú képzésben részt vevők képzéssel kapcsolatos elvárásai és tervei Hallgatói motivációk: intézmény- és szakválasztás Tanulási célú mobilitás A képzéssel kapcsolatos elvárások Diákmunka További tervek Külföldi munkavállalás Munkapiaci elvárások Összegzés Hivatkozott irodalom Melléklet

8

9 ELŐSZÓ A felsőoktatásban zajló, ezen belül a felvételi rendszert érintő változások és a bolognai képzési szerkezetre való áttérés indokolttá teszik a köz- és a felsőoktatás illeszkedésének vizsgálatát. Különösen fontos a felsőfokú képzés különböző szintjeire belépők középiskolai hátterének, társadalmi összetételének kutatása, a különböző felsőoktatási tanulási utak feltárása, illetve a felsőoktatásból kikerülők munkaerő-piaci motivációinak és elhelyezkedési esélyeinek, terveinek megismerése. A kötet gerincét az a kutatás adja, amely a közoktatásból érettségi vizsgával kikerülők, majd a felsőoktatás alapképzéseibe belépők és a felsőfokú szakképzésben (FSZ) középiskolákban vagy felsőfokú intézményekben továbbtanulók csoportjairól gyűjtött összehasonlítható adatokat. A vizsgálat tehát a felsőfokú szakképzésre és a BA/BSc képzésre koncentrálva mutatja be a felsőfokú képzési rendszer átalakulását, döntően a hallgatói vonatkozásokra fókuszálva. Képet ad a felsőoktatás és a középfokú képzés kapcsolatáról, ugyanakkor nem terjed ki az érettségi utáni OKJ-képzések egyéb típusaira, illetve más, nem iskolarendszerű képzésekre, továbbképzésekre. A kutatás empirikus részét képzési területek szerint is lehatároltuk, ezáltal remélve megbízható összehasonlító vizsgálódási terepet. Bár maga a kutatás nem előzmények nélküli, a felsőoktatásban a 2006/2007. tanévben bevezetett bolognai rendszer teljes körű hatásvizsgálatára még nem került sor, csak egy-egy intézményben vagy egy-egy képzési területen folytak már a hallgatói összetételt és motivációt feltáró vizsgálatok. Ezek közé tartozik a 2005-ben BSc képzést kezdő elsőéves hallgatók körében 1100 fős mintán végzett felmérés, 1 amely öt képzési területen, legnagyobb arányban a műszaki-informatikai képzésben vizsgálta a hallgatók összetételét, bemeneti jellemzőit fordulóján került sor az érintett hallgatók nyomon követésére továbbtanulási és munkaerő-piaci elképzeléseik feltérképezése céljából. Ugyancsak a bolognai rendszerben tanuló hallgatók továbbtanulási és munkaerő-piaci várakozásait, karrierstratégiáit vizsgálta az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft évi adatfelvétele. 2 A kutatás másik fő célcsoportját a felsőfokú szakképzésbe be-, illetve onnan kilépők alkották, lévén hogy ez a szint bevezetése óta vitatott képzési forma a felsőoktatásban. Előzménynek 1 Gábor Kálmán Szemerszki Marianna Tomasz Gábor: A kétciklusú képzés kezdetei. Felsőoktatási Kutatóintézet, Bp., Ezzel kapcsolatban részletesebb információk találhatók:

10 10 tekintjük az Oktatáskutató Intézet 2000-ben, Hrubos Ildikó vezetésével folytatott kutatását 3 az AIFSZ képzésről, az ifjúságsegítő szakosok körében 2006-ban végzett adatfelvételt, 4 továbbá Györgyi Zoltán, valamint Liskó Ilona és Fehérvári Anikó intézményi, illetve országos vizsgálatait ( ). Az országos kutatás a felsőfokú szakképzés intézményrendszerét és végzős hallgatóit/tanulóit vizsgálta részben intézményi interjúk, részben kérdőíves és interjús adatfelvétel segítségével. 5 A mostani, során elvégzett kutatás részét alkotják az érettségi utáni képzések intézményrendszerét, illetve a korábbi vizsgálati eredményeket bemutató háttéranyagok, a felsőoktatási jelentkezési és felvételi adatbázis elemzését tartalmazó tanulmányok, az intézményi vezetőkkel készített interjúk, illetve az ezen eredményekre épülő empirikus kutatás az elsőéves BA hallgatók és az FSZ-ben részt vevők körében. Jelen kötetben csupán egy rövidített összesítést adunk közre a legfontosabb intézményi és tanulói statisztikákról és jellemzőkről, hiszen az intézményrendszer leírása más tanulmányokban, így többek között a korábbi kutatási anyagokban részletesen fellelhető, illetve a felsőfokú szakképzés intézményrendszeréről viszonylag friss összesítés található a Jelentés a magyar közoktatásról, 2010 című kötetben is. A felsőoktatásba belépők vizsgálatához évek óta használjuk a felvételi adatbázist, amelynek segítségével feltárható a jelentkezők és felvettek középiskolai és felsőoktatási háttere, jelentkezési stratégiája, ugyanakkor az adatok nem tartalmaznak információkat a hallgatók társadalmi hátteréről, a felsőfokú tanulmányokról, motivációkról. Könyvünk két írása is kapcsolódik ezen adatbázisokhoz: az egyik a jelentkezők, a másik a felvettek oldaláról közelíti meg a továbbtanulási utakat. Amellett, hogy e tanulmányok önmagukban is számos érdekes összefüggést tárnak fel, egyben az adatfelvétel szakmai előkészítését is segítették. Az intézményrendszer működésének jobb megértését szolgálják azok az interjúk, amelyeket felsőoktatási intézményekben és középiskolákban készítettünk a kutatásunk szempontjából releváns képzésekről. Miután az intézményi működésre nagy hatással van a szabályozási környezet, nemcsak a vizsgált képzési területekről gyűlt össze bőséges információ, hanem a bolognai képzési rendszerrel kapcsolatban is. A főbb tanulságokat a kötet negyedik tanulmánya rendszerezi és foglalja össze, külön az alap- és mesterképzésekre, s külön a felsőfokú szakképzésekre vonatkozóan. A hallgatói/tanulói adatfelvétel szakmai koncepcióját az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársai alakították ki, a kutatást az IPSOS Zrt. bonyolította le. Az adatfelvétel 2011 tavaszán zajlott a kiválasztott képzési területekre és a megadott képzési szintekre reprezentatív mintán, 30 középiskolában és 25 felsőoktatási intézményben. A legfontosabb eredményeket a kötet utolsó két tanulmánya összegzi. A szerkesztő 3 Hrubos Ildikó: Az ismeretlen szakképzés. Oktatáskutató Intézet Új Mandátum Kiadó, Bp., Szemerszki Marianna: Ifjúságsegítő képzés a felsőoktatásban. Kutatás közben. Felsőoktatási Kutatóintézet, Bp., Fehérvári Anikó Kocsis Mihály (szerk.): Felsőfokú? Szakképzés? Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Bp., 2009.

11 SZEMERSZKI MARIANNA BEVEZETÉS AZ ÉRETTSÉGI UTÁNI TOVÁBBTANULÁS INTÉZMÉNY- RENDSZERE A STATISZTIKAI ADATOK TÜKRÉBEN Ebben a rövid részben arról adunk áttekintést az országos adatok szintjén, hogy melyek az érettségi utáni továbbtanulási formák, milyen intézményrendszer és milyen létszámok jellemzik ezeket a képzéseket. Az összegzés célja, hogy elhelyezze a kutatás általunk kiválasztott célcsoportját a felsőoktatás és a közoktatás intézményrendszerének egészében. Az érettségi utáni iskolarendszerű továbbtanulási lehetőségek terepei részben a középiskolák, részben pedig a felsőoktatás. A két intézménytípus más-más képzési lehetőségeket kínál a továbbtanulni vágyóknak; a felsőfokú szakképzés az a képzési típus, ahol mindkét szegmensben folyik képzés. 1. ábra. Az érettségizettek számának alakulása Gimnázium, nappali tagozat Szakközépiskola, nappali tagozat Gimnázium, nem nappali tagozat Szakközépiskola, nem nappali tagozat Forrás: Oktatás-statisztikai évkönyv (2009/2010).

12 12 Az érettségi vizsgát tettek száma az utóbbi időszakban stagnál, évről évre mintegy 90 ezren végeznek a középiskolákban. Az érettségivel kilépők döntő többsége nappali tagozaton tanul, arányuk 80% feletti. A közelmúltra az érettségivel rendelkezők korosztályon belüli arányának a növekedése volt jellemző, ezen belül a két képzési típus közül a gimnáziumokban érettségizettek száma nőtt, míg a szakközépiskolákban érettségizetteké csökkent, ami a belső arányokban gimnáziumi többletet eredményezett. A közoktatás érettségi utáni képzési szintjein 2009-ben 84,5 ezer tanuló vett részt szakképzésben, ebből 18 ezren felsőfokú szakképzésben, közel 66 ezren pedig nem felsőfokú szakképzésben. Míg a nem felsőfokú szakképzés tanulóinak csaknem kétharmada állami intézményekben tanult, addig a felsőfokú szakképzés tanulóinak háromnegyede magán közoktatási intézményekben. 1. táblázat. A tanulók száma és aránya az érettségire épülő szakképzésben a közoktatásban, fenntartó szerint (nappali és felnőttoktatás, 2009) Felsőfokú szakképzésben Nem felsőfokú szakképzésben Érettségire épülő szakképzés összesen Fenntartó tanulók száma tanulók aránya (%) tanulók száma tanulók aránya (%) tanulók száma tanulók aránya (%) Állami , , ,4 Egyházi 937 5, , ,5 Magán , , ,1 Összesen , , ,0 Forrás: KIRSTAT alapján Tomasz Gábor számításai (Jelentés a magyar közoktatásról, 2010, 2011). A 45/1997. (III. 12.) Kormányrendelet alapján az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzést (AIFSZ) az 1997/1998. tanévben lehetett először indítani. A felsőfokú szakképzést kettős intézményrendszer jellemzi, amellett, hogy a képzések tartalma, a képzés szerkezete és hossza azonos, valamint a vizsgakövetelményekben és a kimeneti követelményekben sem mutatkozik különbség. A két intézményrendszer sajátosságai ugyanakkor eltéréseket eredményeznek többek között a diákok jogviszonyában, a bekerülés módjában és követelményeiben, a finanszírozásban és az intézmények közötti együttműködési formák tekintetében. A statisztikai nyilvántartás is eltérő: Magyarországon a felsőfokú szakképzésben részt vevők fele hallgatói jogviszonyban, míg a másik fele tanulói jogviszonyban tanul, s ennek megfelelően az adatgyűjtés is eltérő módon történik. Részben ennek is köszönhetően a felsőfokú szakképzésben részt vevők aránya nemzetközi összehasonlításban nem túlságosan magas, bár az egyes országok adatai mögött természetesen számos más ok is keresendő, így például az egyes országok szakképzési rendszerének struktúrája: a hagyományosan erős középfokú szakképzéssel rendelkező országokban alacsony a felsőfokú szakképzésben részt vevők aránya.

13 13 2. ábra. A felsőoktatás ISCED 5B szintjein tanulók aránya az összes hallgató arányában (2008) Ciprus Belgium Szlovénia Észtország Görögország Litvánia Írország Franciaország Egyesült Királyság Lettország Németország Spanyolország Málta Európai Unió (27) Dánia Bulgária Csehország Ausztria Magyarország Svédország Lengyelország Szlovákia Olaszország Portugália Románia Hollandia Luxemburg Finnország Forrás: Eurostat. 3. ábra. A felsőfokú szakképzésben részt vevők száma a diákok jogállása szerint (1999/ /2010) 1999/ / / / / / / / / / /10 Hallgató Tanuló Forrás: Oktatási évkönyv (2001/ /2010), Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány (2001/ /2010). A 2009/2010. tanévben felsőfokú szakképzésre 29 felsőoktatási intézmény 93 karán összesen hallgató járt, míg 130 középfokú intézményben tanuló tanult. A képzés beindításakor csupán 1000 fő oktatását finanszírozta az állam, az elmúlt tíz évben azonban a felsőfokú szakképzésbe felvehető hallgatók keretszáma fokozatosan emelkedett, jelenleg fő. Ugyanakkor 2009 volt az első olyan év, amikor sikerült hallgatókkal is feltölteni a rendelkezésre

14 14 álló kapacitásokat. Az elmúlt évek adatai növekvő érdeklődést és növekvő létszámokat mutatnak (Jelentés a magyar közoktatásról, 2010, 2011, 173.). A felsőfokú szakképzés közoktatási szegmensében tanulók háromnegyede magánintézményekben tanul, míg a felsőoktatásban az állami intézményekben tanulók aránya a domináns. Az egyházi intézmények szerepvállalása ebben a képzési formában mind a közoktatásban, mind pedig a felsőoktatásban alacsony. 2. táblázat. A felsőfokú szakképzésben tanulók száma és aránya fenntartók szerint (2009) Szakképző intézményekben Felsőoktatásban tanulók száma tanulók aránya (%) hallgatók száma hallgatók aránya (%) Állami , ,4 Egyházi 937 5, ,6 Magán , ,0 Összesen Forrás: KIRSTAT, Felsőoktatási Statisztikai Tájékoztató (2009/2010). Mindkét intézménytípusban a nappali tagozatosok adják a diákok többségét, ennek megfelelően az életkor szerinti összetételük igen hasonló. Kisebb eltérést csupán a év közöttiek valamivel magasabb aránya jelent a felsőoktatásban, jelezve, hogy a részidős képzések, így például a diploma utáni vagy a felsőfokú képzések melletti szerepe az utóbbi időben valamelyest megnőtt. A felsőoktatásban felsőfokú szakképzésre felvettek nem elhanyagolható hányada már rendelkezik valamilyen OKJ-végzettséggel, diplomával, vagy jelenleg is hallgatói státusban van. 4. ábra. A felsőfokú szakképzésben tanulók száma tagozat és intézménytípus szerint ( ) Közoktatás 2001/ / / / / / / /09 Felsőoktatás 2009/ Nappali Részidős Forrás: Oktatási évkönyvek ( ).

15 15 5. ábra. A felsőfokú szakképzésben tanulók életkora intézménytípus szerint (összes tagozat, 2009) 18 éves 19 éves 20 éves 21 éves 22 éves éves Szakképző intézmények Felsőoktatás éves 30 év fölötti Forrás: Oktatás-statisztikai évkönyv (2009/2010), 153. oldal, 10. táblázat. A felsőfokú szakképzésben akár egy hosszabb idősort tekintve, akár a legutóbbi tanévet kiemelve egyaránt azt tapasztaljuk, hogy néhány szak a domináns. A közgazdasági, a kereskedelmi, a vendéglátás-idegenforgalmi szakcsoportok és a különböző szakokon folyó kommunikátorképzés, valamint a jogiasszisztens-képzés a legnépszerűbbek, az e szakokon, szakcsoportokban tanulók adják a diákok túlnyomó többségét. 3. táblázat. A felsőfokú szakképzésben tanulók szakok szerinti megoszlása (2009/2010) Közoktatás Felsőoktatás Idegenforgalmi szakmenedzser Banki szakügyintéző Jogi asszisztens Pénzügyi szakügyintéző Vendéglátó (és idegenforgalmi) szakmenedzser Intézményi kommunikátor Kereskedelmi szakmenedzser Csecsemő- és (kis)gyermeknevelő-gondozó Logisztikai műszaki menedzserasszisztens Reklámszervező szakmenedzser Ifjúságsegítő Számviteli szakügyintéző Műszaki informatikai mérnökasszisztens Informatikai statisztikus és gazdasági tervező Gazdálkodási menedzserasszisztens Összes tanuló/hallgató Forrás: KIRSTAT, FIRSTAT.

16 16 A felsőoktatás létszámadatait áttekintve a 2005/2006. tanévtől a 2009/2010-ig terjedő adatok jól mutatják a bolognai képzési rendszerre való áttérést és a felsőfokú szakképzés létszámemelkedését. Ez utóbbi kapcsán azonban érdemes megfigyelni, hogy a felsőoktatásban a felsőfokú szakképzésben részt vevők csupán töredékét adják a hallgatói rétegnek (az összes tagozatra vetítve 5%-ot, nappali tagozaton 6,1%-ot). 4. táblázat. A hallgatók száma képzési szintenként (összes tagozat, ) Tanév Főiskolai szintű képzés Egyetemi szintű képzés Mester képzés Osztatlan képzés Felsőfokú szakképzés Alapképzés Szakirányú továbbképzés Egyetemi doktori PhD-, ill. DLA-képzés Összesen 2005/ / / / / Forrás: Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány (2009/2010). 5. táblázat. A hallgatók száma képzési szintenként (nappali tagozat, ) Tanév Főiskolai szintű képzés Egyetemi szintű képzés Mester képzés Osztatlan képzés Felsőfokú szakképzés Alapképzés Szakirányú továbbképzés Egyetemi doktori PhD-, ill. DLA-képzés Összesen 2005/ / / / / Forrás: Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány (2009/2010). A felsőoktatás és a felsőfokú szakképzés képzési területeinek, szakmacsoportjainak az összevetése a statisztikai adatok szintjén nem egyszerű, hiszen két különböző statisztikai adatgyűjtéssel van dolgunk. A felsőoktatás intézményeitől gyűjtött adatok módot adnak azonban arra, hogy a főbb ISCED tanulmányi területek szerint képzési szintenként csoportosítsuk a hallgatói létszámokat. Ezek alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy míg a felsőfokú szakképzésben a hallgatók csaknem kétharmada a közgazdaság, kereskedelem, turizmus-vendéglátás, kommunikáció, jog tanulmányi területeken tanul, addig az alap- és osztatlan képzésben tanuló hallgatók kevesebb mint fele érintett ezeken a tanulmányi területeken. Az elsőévesek arányát nézve hasonló eredményre jutunk: a 2010/2011-es tanévben a felsőfokú szakképzés nappali tagozatán tanulók

17 17 kétharmada tanult abban az öt szakmacsoportban, amely a mintaválasztás alapját jelentette, szemben az alapképzésben tanuló hallgatók egyharmadával. 6. táblázat. A részvételek * száma a felsőfokú képzésben ISCED tanulmányi területek szerint (2009/2010) Főiskolai képzés Egyetemi képzés Felsőfokú szakképzés Alapképzés Mesterképzés Osztatlan képzés Együtt FSZ Alap- és osztatlan képzés Humántudományok és művészetek Tanárképzés és oktatástudomány Társadalomtudománykommunikáció ,1% 4,8% ,3% 9,4% ,8% 9,5% Üzleti élet és irányítás ,8% 23,5% Jog ,4% 4,6% Természettudomány, matematika, informatika Mérnöki tudományok, építészet Mezőgazdaság, állategészségügy ,3% 6,5% ,7% 18,0% ,3% 2,5% Egészségügy ,7% 7,3% Szociális ellátás ,8% 3,1% Vendéglátás, turizmus és szabadidős szolgáltatások ,5% 5,9% Egyéb szolgáltatások ,3% 4,9% Mindösszesen ,0% 100,0% Forrás: Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány (2009/2010). * A kétszakos hallgatókat az összegzés során mind a két szakjuknál számításba vették, így a részvételek száma meghaladja a hallgatók számát. Mindez azért érdemel említést, mert ez behatárolja kutatásunk érvényességi körét. Tekintettel arra, hogy nem teljes körű vizsgálatról van szó, hanem nappali tagozatosokról és szándékoltan a két képzési szint egymásnak megfeleltethető szakjairól, azaz kifejezetten a gazdasági (ideértve a turizmus-vendéglátást is) és a társadalomtudományi-kommunikáció képzési területen folytattunk vizsgálatot, kiegészítve az igazgatási-ügyviteli képzések bizonyos típusaival, adataink és megállapításaink e körben tekinthetők érvényesnek és megbízhatónak. Ez egyaránt vonatkozik az intézményi képviselők körében készített interjúkra és az empirikus adatfelvétel eredményeire.

18

19 SZEMERSZKI MARIANNA A FELSŐOKTATÁSBA JELENTKEZŐK JELLEMZŐI BEVEZETÉS Az adatelemzés az Educatio Nonprofit Kft. OFIK adatai alapján készült, amelyeket kiegészítettünk a középiskolák néhány jellemzőjét bemutató adatokkal. 6 Az elemzést alapvetően a bolognai képzési rendszerre való áttérés időszakára ( ) vonatkozóan készítettük el, egyes esetekben azonban korábbi adatokra is kitérünk. 7 A középiskolákra vonatkozó mutatók közül egységesen azokat használjuk, amelyek többéves átlageredményeken tehát a évek eredményein alapulnak. A mutatók ötéves átlagát jobb mutatónak tartjuk, mint az éves adatokat, mert sokkal jobban képesek kiszűrni egy-egy év torzításait. Jóllehet az érettségit adó középfokú oktatási intézmények szerkezetében 2007 óta bekövetkeztek változások, frissebb adatok a tanulmányírás időpontjában nem álltak rendelkezésünkre. Az adatbázis nem tartalmazza az esetleges pótjelentkezések adatait, ugyanakkor elemzésünkben felhasználunk adatokat az utóbbi évek keresztféléves jelentkezéseiről, amelyek főleg a mesterszakok megjelenésével váltak népszerűvé. A JELENTKEZŐK LÉTSZÁMÁNAK ALAKULÁSA ( ) Az Educatio Nonprofit Kft. OFIK adatai azt mutatják, hogy a jelentkezők számában évről évre jelentős eltérésekkel kell számolni. Mindezt a demográfiai okok mellett a középfokú oktatás és a felsőoktatás szerkezeti változásai is indokolják. A felsőoktatási expanzió első szakasza 1990/ /1996 között ment végbe, amikor a felsőoktatásban tanulók létszáma megduplázódott, 2003/2004-re pedig megnégyszereződött tól kezdve létszámcsökkenés figyelhető meg, amely a 2007/2008. tanévben erőteljesebbé vált. A hallgatói létszám emelkedésével összefüggésben tagozat szerint is átrendeződés következett be, ig a levelező tagozatosok létszáma dinamikusan emelkedett, 2006-tól kezdődően viszont az új belépők 6 Az adatok rendelkezésre bocsátásáért ezúton is köszönetet mondunk az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. OFIK munkatársainak és Neuwirth Gábornak. 7 A tanulmány 2010-ben készült, ezért a részletes felsőoktatási jelentkezési és felvételi adatok jellemzően a évi vagy az azt megelőző időszakra vonatkoznak.

20 20 körében arányuk és számuk drasztikusan csökkent, emiatt a levelező tagozatosok létszáma összességében csökkenésnek indult. 1. ábra. Az egyetemi, főiskolai, alap-, mester- és osztatlan képzésben részt vevő hallgatók létszámának alakulása tagozat szerint / / / / / / / /98 Összesen Nappali Levelező és távoktatás Esti Forrás: Felsőoktatási Statisztikai Kiadvány (2009). 1998/ / / / / / / / / / / /10 Mindezeket a létszámváltozásokat mutatják a jelentkezési és felvételi adatok is. A évben a jelentkezők létszámának emelkedése nyilvánvalóan részben a bolognai képzési rendszer kiteljesedésével, a mesterszakok nagyobb létszámban való indulásával is összefüggésbe hozható, de azzal is, hogy az ún. nyelvi előkészítő osztályok kifutásával az előző évihez képest nagyobb számban érettségiztek középiskolások ben a május júniusi vizsgaidőszakban összesen mintegy 90 ezren szereztek érettségi bizonyítványt, s közülük csaknem 54 ezren döntöttek úgy, hogy továbblépnek a felsőoktatásba. 8 A frissen érettségizettek közül továbbtanulni szándékozók száma több mint 10 ezerrel magasabb, mint az előző évben, ehhez azonban hozzátartozik, hogy 2008-ban közel 10 ezerrel kevesebben is érettségiztek. (A május júniusi időszakban érettségi vizsgát tettek száma csaknem 10 ezer fővel kevesebb, mint a évi ugyanazon időszakra vonatkozó adat.) Az adatok értelmezésekor azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az utóbbi időben megnövekedett jelentkezési létszámok egy jelentős része olyan jelentkezőket takar, akik a kétciklusú képzési rendszer első ciklusában befejezve a tanulmányaikat ismételten jelentkezőként tűnnek fel a rendszerben. 8 Az adatok forrása részben az Oktatási Hivatal közleménye (gyorsadatok_2009_tavasz), részben az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Országos Felsőoktatási Információs Központjától kapott felvételi adatbázis.

21 21 2. ábra. A jelentkezők és felvettek számának alakulása (normál eljárásban, minden képzési szint és minden tagozat) Jelentkezők Felvettek Forrás: 3. ábra. Az érettségi vizsgát tettek számának alakulása (összes tagozat, ezer fő) Gimnázium Szakközépiskola Forrás: Oktatási évkönyv 2010/ o. A középfokú oktatás szerkezetében a 90-es évek kezdete óta alapvető változások következtek be, amelyek változásokat hoztak az ott továbbtanulók számában és a képzéstípusok belső

22 22 arányaiban is. A tanulók száma ebben az időszakban az érettségit adó képzési formákban a demográfiai csökkenés ellenére nem csökkent, amiben jelentős szerepe volt a középfokú iskoláztatási rendszer társadalmi igényekre reagáló átalakulásának (Imre Híves, 2010). A közelmúltra az érettségizettek számának enyhe emelkedése s az érettségivel rendelkezők korosztályon belüli arányának a növekedése volt jellemző, ezen belül a két képzési típus közül a gimnáziumokban érettségizettek száma nőtt, míg a szakközépiskolában érettségizetteké csökkent, ami a belső arányokban gimnáziumi többletet eredményezett. Az érettségivel kilépők döntő többsége nappali tagozaton érettségizik, arányuk 80% feletti. 1. táblázat. Az egyes középiskola-típusokban tanulók száma (nappali és felnőttoktatásban az összes tagozaton) Szakiskola Speciális szakiskola Gimnázium Szakközépiskola 1960/ / / / / / / / / /2001 * / / / / / / / / / Forrás: Oktatás-statisztikai évkönyv 2009/ old. * A 2000/2001. tanévre vonatkozó közoktatási adatok a 98%-os felmérés és a trend alapján becsültek. Amennyiben az érettségizettek számát összevetjük az első helyen nappali tagozatos alapképzést megjelölők létszámával, akkor észrevehetjük, hogy a nappali tagozatos alapképzésre jelentkezők érettségizettekhez viszonyított aránya 2005 körül a legmagasabb, amikor pusztán a létszámokat tekintve összességében többen jelentkeztek nappali tagozatos alapképzésbe, mint ahányan az adott évben érettségit szereztek. Természetesen azonban jól tudjuk, hogy nappali tagozatos alapképzésre nemcsak az adott évben érettségizők jelentkeznek, hanem sokan olyanok is, akik a

23 23 megelőző években szereztek érettségi bizonyítványt ig évről évre nőtt azoknak az aránya, akik az adott évben érettségizve jelentkeztek a felsőoktatás nappali tagozatos alapképzéseire (ez az arány 2001-ben még csak 53,8%, volt 2005-ben pedig 57,6%), a bolognai képzési szerkezetre való teljes körű áttérés azonban az idősoros összehasonlítást megnehezíti. A év ráadásul speciális helyzetet mutat, hiszen az érettségizettek száma a korábbi évekhez képest jelentősen visszaesett, igaz, ezzel párhuzamosan az alapképzésre jelentkezők száma is. A évi adatok azt jelzik, hogy a felsőoktatásba az érettségi utáni képzésekre (alapképzés, osztatlan képzés és felsőfokú szakképzés) nappali tagozatra jelentkezők körében 63,2% volt a 2009-ben érettségi vizsgát tettek aránya. A középfokú oktatásban és ezen belül az érettségizettek számában jelentkező demográfiai csökkenés nem járt együtt a felvehető keretszám nagyfokú csökkenésével, a felsőfokú tanulmányok megkezdésének esélye tehát valamivel nagyobb a most érettségizettek esetében, mint az évtized elején. (Ez az esély ugyanakkor 2009-ben valamelyest kisebb volt, mint a kiugróan kedvező 2008-ban, tekintettel arra, hogy 2009-ben a nyelvi előkészítő osztályokat 2004-ben megkezdők érettségiző korba lépésével ugrásszerűen megnőtt a felvételi jelentkezést beadó középiskolások száma.) 4. ábra. Az első helyen nappali tagozatos alapképzést vagy felsőfokú szakképzést * megjelölők száma és a jelentkezők között az adott évben érettségizettek száma, illetve aránya Frissen érettségizettek aránya Jelentkezők száma Adott évben érettségizett jelentkezők száma Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. * A bolognai rendszer bevezetése után: alapképzés, osztatlan képzés és felsőfokú szakképzés. AZ ÉRETTSÉGI UTÁN TOVÁBB NEM TANULÓK A továbbiakban az érettségi után a felsőoktatásban továbbtanulókról lesz szó, de érdemes néhány szót ejteni azokról is, akik az érettségit követően nem, vagy nem rögtön készülnek továbbtanulni. Az Educatio Nonprofit Kft. OFIK Felsőoktatási Műhely szakértői 2009 tavaszán két és félezer érettségiző diák továbbtanulási motivációit, elhelyezkedési terveit mérték fel. A felsőoktatásba

24 24 nem jelentkezőkről közölt összegzés 9 adatai azt mutatják, hogy az adott évben (2009-ben) érettségi előtt állók közül azok, akik nem jelentkeztek semelyik hazai felsőoktatási intézménybe sem, az érettségi megszerzése után többségükben nem kívánnak kilépni a munkaerőpiacra sem, mindössze 15,4%-uk válaszolt így. A többség tanulni szeretne valamit (75,6%), egy kisebb hányad pedig külföldre menne (3,6%), illetve egyéb tervekkel rendelkezik (5,4%). A tanulni vágyók leginkább valamilyen középfokú szakképesítést kívánnak szerezni, akár a megfelelő szakirányban (szakképzésben érettségizők), akár első választott szakmaként (gimnáziumban érettségizők), de sokan vannak olyanok, akik felsőfokú szakképzésre jelentkeznek valamelyik középiskolába: ez a csoport az összes nem felsőfokú intézményben továbbtanulni szándékozó érettségiző közel felét (43%) teszi ki. Közöttük, mint ahogy a nem jelentkezők között általában is, többségben vannak a szakközépiskolások. Mindez összhangban van azokkal a változásokkal, amelyek részben a középfokú intézményrendszer változásait (a szakközépiskolai képzés 4+2, illetve 4+1 évessé válása), részben pedig a mai fiatalok megváltozott életstratégiáit jellemzik, s amelyek összefüggésben vannak a tanulói (iskolai) ifjúsági életszakasz meghoszszabbodásával (Gábor, 1995; Somlai, 2010). A 2009-ben nem jelentkező középiskolások több mint egyharmada (35,0%) biztos volt benne vagy legalábbis valószínűsítette, hogy jelentkezni fog valamikor (általában 1 5 éven belül) egyetemre vagy főiskolára, és rajtuk kívül igen sokan vannak azok is (27,3%), akik még nem döntöttek ebben a kérdésben. Az érettségi évében tovább nem tanulók tehát rendkívül szerteágazó tervekkel rendelkeznek, amelyek akár évekkel kitolhatják a felsőoktatási továbbtanulásra vonatkozó végleges döntést, de a kutatás adatai azt mutatják, hogy az érettségi évében továbbtanulásra nem jelentkező fiatalok nagy része egy-két éven belül jelentkezik a felsőoktatásba (Fábri, 2010). A BOLOGNAI KÉPZÉSI RENDSZERRE VALÓ ÁTTÉRÉS, A TÖBBSZINTŰ KÉPZÉSI RENDSZER MEGJELENÉSE A JELENTKEZÉSI ADATOKBAN ( ) A bolognai képzési rendszerre való áttérés ugyan 2005-ben kezdődött meg, de valójában 2006-tól volt lehetőségük a jelentkezőknek elsőként arra, hogy minden képzési területen megjelölhessék a bolognai alapszakokat. A felvételi adatok struktúrájában azonban ekkor még nem alakult ki a végleges rendszer, az akkori statisztikák az osztatlan képzést is az alapképzés közé sorolták, nem különítették el. A 2007-től rendelkezésre álló felvételi adatok ugyanakkor jól mutatják a többciklusú képzési rendszer kiteljesedését. Bár a bolognai képzési rendszerre való áttérés csak a 2000-es évek közepén vette kezdetét, a felsőfokú szakképzés létrehívásával a duális képzési szerkezet mellett lényegében a korábbi években is jelen volt már az érettségire épülő képzési szintek szerinti többrétű differenciálódás. A 2. táblázat abból a szempontból érdemel figyelmet, hogy évről évre mutatja a felsőfokú szak- 9 Forrás:

25 25 képzés iránti érdeklődés növekedését. Ez egyaránt megmutatkozik az összes jelentkezések és az első helyes jelentkezések számában. Míg az érettségi utáni képzési lehetőségekhez viszonyítva 2001-ben a felsőfokú szakképzést csupán a jelentkezők 1,6%-a választotta az első helyen, addig 2008-ban, illetve 2009-ben már 5,6, illetve 6,2%-uk, sőt, 2010-ben az arány már 7,9%-ra nőtt. A növekedés tehát nem csupán az abszolút számokban mérhető, hanem az arányokban is. 5. ábra. A jelentkezők és felvettek számának alakulása a különböző képzési szinteken ( , ezer fő) BSc/BA képzés Felsőfokú szakképzés Osztatlan képzés MSc/MA képzés Jelentkezők Felvettek Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. A felsőfokú szakképzésre jelentkezők tagozat szerinti összetételét vizsgálva bár évenként némileg változóan, átlagosan kétharmad háromnegyed azoknak az aránya, akik nappali tagozatos képzést választanak, míg a többiek jellemzően levelező tagozatos képzést. A felvételi preferenciákban megmutatkozó érdeklődés növekedése ugyanakkor nem rajzol ki egyértelmű tendenciát semelyik tagozat irányában.

26 26 2. táblázat. A jelentkezők és az első helyen jelentkezők létszáma a különböző érettségire épülő képzési szinteken (normál felvételi eljárás, ) Év Felsőfokú szakképzés Alapképzés Osztatlan képzés FSZ-jelentkezés az összes összes jelentkezés első helyen jelentkezők összes jelentkezés első helyen jelentkezők összes jelentkezés első helyen jelentkezők első helyes jelentkezés arányában ,6% ,9% ,2% ,8% ,6% ,6% ,5% ,6% ,2% ,9% Forrás: 3. táblázat. A felsőfokú szakképzésre jelentkezők tagozat szerinti megoszlása (normál eljárás) Jelentkezés éve Első helyen jelentkezők száma (N) Az összes első helyen jelentkezőből (%) esti tagozat levelező tagozat nappali tagozat távoktatás tagozat ,8 81, ,1 74, ,4 73, ,8 26,2 73, ,7 31,8 66,4 0, ,5 29,1 69,3 0, ,9 23,6 75,4 0, ,7 22,0 77,3 0, ,6 24,2 74,8 0, ,4 25,2 74,1 0,2 Forrás: Az érettségire épülő felsőfokú képzések esetében (alap- és osztatlan képzések) az első helyes jelentkezéseket vizsgálva képzési területenként igen eltérő arányokat találunk a nappali és a nem nappali tagozatra jelentkezők arányában. A legtöbben 2009-ben gazdaságtudományi képzésre jelentkeztek első helyen (22,5%), a jelentkezők egyötöde azonban levelező tagozaton kívánt tanulni. Ám nem ez az a képzési terület, ahol a legtöbben nem nappali tagozatos képzési formát

27 27 választanának, a jogi-igazgatási, a nemzetvédelmi-katonai képzések, illetve a pedagógusképzés alapszakjai még ennél is jobban vonzzák a nem nappali tagozatra jelentkező hallgatókat. 4. táblázat. Az egyes képzési területekhez tartozó szakokra alap- vagy osztatlan képzésre első helyen jelentkezők megoszlása tagozatonként (2009) Levelező Nappali Esti + távoktatás A képzési területre jelentkezők aránya Agrár 23,5 76,5 0,0 4,3 Bölcsészettudomány 24,7 75,3 0,0 11,4 Gazdaságtudományok 20,9 74,4 4,7 22,5 Informatika 9,5 83,9 6,6 6,2 Jogi és igazgatási 42,6 57,4 0,0 9,9 Műszaki képzési 17,8 80,4 1,9 14,8 Művészeti képzési 0,8 93,8 5,4 3,9 Művészetközvetítési 22,5 76,8 0,7 0,9 Nemzetvédelmi és katonai 44,6 55,4 0,0 1,1 Orvos és egészségtudomány 14,6 81,9 3,5 6,6 Pedagógusképzés 38,2 56,9 4,9 3,7 Sporttudomány 26,6 73,0 0,4 2,3 Társadalomtudomány 30,5 68,3 1,3 9,1 Természettudomány 11,9 88,1 0,0 3,4 Összesen N % 22,8 74,7 2,5 100,0 Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. AZ ÉRETTSÉGI UTÁN FELSŐFOKÚ TANULMÁNYOKRA JELENTKEZŐK ÖSSZETÉTELE Az alábbiakban részletesebben is megvizsgáljuk a felsőoktatás különböző szintjeire jelentkezők összetételét. Az adatokat a évi normál eljárás jelentkezési adataiból vesszük, esetenként azonban a korábbi évek adatait is felhasználjuk. Elemzésünket az érettségire épülő képzési szintekre (alapképzés, osztatlan képzés, felsőfokú szakképzés) koncentráljuk, de helyenként kitérünk a mesterképzésre való átmenet sajátosságaira is. A JELENTKEZŐK DEMOGRÁFIAI ÖSSZETÉTELE A felsőoktatásban alapvetően megfigyelhető a nők magasabb arányú részvétele, s ez már a jelentkezések esetében is így van: különösen a felsőfokú szakképzésben van sok női jelent-

28 28 kező, s az is megfigyelhető, hogy a nők aránya a levelező tagozatosok körében még a nappali tagozaténál is magasabb. 6. ábra. A nők aránya a különböző képzési szintek különböző tagozataira jelentkezők körében (2009) Alapképzés Felsőfokú szakképzés Osztatlan képzés Nappali Esti Levelező és távoktatás Mesterképzés Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Különbség van azonban a nemek szerinti összetételben képzési területek szerint is, nappali tagozaton a pedagógusképzés, valamint az orvos- és egészségtudományi képzés mellett a bölcsészettudomány, a társadalomtudományok és a gazdaságtudományok is azok közé a képzési területek közé tartoznak, ahol a női jelentkezők aránya legalább kétszerese a férfiakénak. A mesterképzésben az arányok nem követik az alapképzésben évről évre megfigyelhető értékeket, ez azonban egy év adatai alapján még nem ad lehetőséget semmilyen érdemi következtetésre. 7. ábra. A nők aránya az első helyen alap- és osztatlan, illetve mesterképzésre jelentkezők körében képzési területenként (nappali tagozat, 2009) Pedagógusképzés Orvos- és egészségtudomány Bölcsészettudomány Társadalomtudomány Gazdaságtudomány Művészetközvetítés Alap- és osztatlan képzés Művészet Mesterképzés Jog és igazgatás Természettudomány Agrár Sporttudomány Nemzetvédelmi és katonai Műszaki Informatika Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

29 29 Az adatokból pontosan látszik az is, hogy a nők többletaktivitása a levelező tagozaton csaknem minden képzési területen megfigyelhető, főleg ott, ahol egyébként nappali tagozaton is magasabb a nők aránya. 8. ábra. A nők aránya az első helyen alap- és osztatlan képzésre jelentkezők körében képzési területenként (nappali és levelező tagozat, 2009) Pedagógusképzés Orvos- és egészségtudomány Bölcsészettudomány Társadalomtudomány Gazdaságtudomány Művészetközvetítés Művészet Jog és igazgatás Természettudomány Agrár Sporttudomány Nemzetvédelmi és katonai Műszaki Informatika Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Nappali Levelező A nappali és levelező tagozatra jelentkezők életkori összetétele is markánsan eltér: a tanévben levelező tagozatra jelentkezők több mint egyharmada 30 évesnél idősebb volt. Érdemes ugyanakkor azt is észrevenni, hogy a mesterképzésre levelező tagozatra jelentkezők életkor szerinti összetétele kicsit eltérő. Az persze nem véletlen, hogy a legfiatalabbak évesek, hiszen mesterképzésben csak azok vehetnek részt, akiknek már van valamilyen felsőfokú végzettségük. Az viszont figyelmet érdemel, hogy az életkori adatokból kiindulva úgy tűnik a 2009-ben levelező tagozatra első helyen jelentkezők legalább egytizede azok közé tartozik, akik az alapképzés folytatásaként rögtön levelező tagozatra adták be első helyen a jelentkezésüket. Az alap- vagy osztatlan képzésre jelentkezők átlagéletkora levelező tagozaton 28,8 év, nappali tagozaton 20,0 év, míg a felsőfokú szakképzés esetében a levelező tagozaton 28,7 év, nappali tagozaton pedig 20,6 év. A nappali tagozatra jelentkezők esetében a korcsoportok kategóriáit végignézve is jól látszik, hogy a felsőfokú szakképzésre első helyen jelentkezők valamivel idősebbek az alap- vagy osztatlan képzésre jelentkezőknél. Az alap- és osztatlan képzésre, illetve a felsőfokú szakképzésre jelentkezők életkor szerinti megoszlását tagozatok szerint összevetve kitűnik, hogy míg levelező tagozaton alig van különbség a jelentkezők korösszetételében, addig nappali tagozaton egyértelműen kirajzolódik, hogy a felsőfokú szakképzésre jelentkezők idősebbek a másik csoportnál. Ez már előrevetíti

30 30 azt, hogy sokan kerülőutakon sikertelen felvételi próbálkozások után, illetve egy már meglévő korábbi felsőfokú végzettség vagy szakmai végzettség birtokában vágnak neki a felsőfokú szakképzésben folytatandó tanulmányoknak. 9. ábra. A különböző képzési szintekre első helyen jelentkezők korcsoportonként (nappali és levelező tagozat, 2009) Nappali tagozat Alapképzés Felsőfokú szakképzés Osztatlan képzés Mesterképzés Levelező tagozat Alapképzés Felsőfokú szakképzés 18 éves 19 éves éves éves éves éves 30 évnél idősebb Osztatlan képzés Mesterképzés Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 10. ábra. Az alap- és osztatlan képzésre jelentkezők életkor * szerinti megoszlása (nappali tagozat, ) 2001 Alap Alap Alap Alap Alap Alap Alap Osztatlan 2008 Alap Osztatlan 2009 Alap Osztatlan éves 19 éves éves éves éves éves * Az életkor meghatározása a születési év alapján történt, a hónapokat nem vettük figyelembe. Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

31 ábra. Az alap- és osztatlan képzésre jelentkezők életkor szerinti megoszlása (levelező tagozat, ) 2001 Alap Alap Alap Alap Alap Alap Alap Osztatlan 2008 Alap Osztatlan 2009 Alap Osztatlan éves 19 éves éves éves éves éves Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 12. ábra. A felsőfokú szakképzésre jelentkezők életkor szerinti megoszlása (nappali tagozat, ) éves 19 éves éves éves éves éves Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Ez összhangban van azokkal az adatokkal, amelyek azt mutatják, hogy a felsőfokú szakképzés növekvő létszáma és arányai valójában azt is jelentik, hogy a felsőfokú szakképzésbe újonnan belépők nem kizárólag a frissen érettségizettek és a szakképesítéssel nem rendelkezők közül kerülnek ki, hiszen a felvételi adatok szerint a felvettek egynegyede egyharmada rendelkezik már valamilyen felsőfokú végzettséggel vagy OKJ-szakképesítéssel.

32 ábra. A felsőfokú szakképzésre jelentkezők életkor szerinti megoszlása (levelező tagozat, ) éves 19 éves éves éves éves éves Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. 14. ábra. A különböző képzési szintekre és különböző képzési területekre * jelentkezők megoszlása az érettségi éve szerint (nappali tagozat, 2009) Felsőfokú szakképzés Sporttudomány Jog és igazgatás Nemzetvédelmi és katonai Pedagógusképzés Természettudomány Orvos- és egészségtudomány Gazdaságtudomány Társadalomtudomány Informatika Agrár Bölcsészettudomány Műszaki Művészetközvetítés Művészet vagy előtte * Felsőfokú szakképzés, illetve alap- és osztatlan képzés képzési területek szerint. Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Ezt alátámasztják az érettségi évét jelző adatok is: a nappali tagozatra jelentkezők körében a felsőfokú szakképzést választóknak csupán fele szerzett érettségit a felvételi évében (2009-ben), a másik felük 2008 előtt végzett a középiskolában. Az alap- és osztatlan képzésre jelentkezőknek átlagosan 64,0%-a érettségizett a felvételi évében, azonban két képzési terület a művészeti és a művészetközvetítési esetében ennél jóval alacsonyabb arányokat láthatunk. Az első helyen

33 33 felsőfokú szakképzésre jelentkezők körében az is megfigyelhető, hogy az alapképzéseseknél magasabb arányban vannak jelenleg is hallgatói státusban, vagy szereztek már diplomát: a nappali tagozatosok csaknem egytizede tartozik ebbe a csoportba, míg a levelező tagozatra jelentkezők egynegyede. TERÜLETI ÉS REGIONÁLIS ELTÉRÉSEK A felsőoktatásba jelentkezők lakóhely szerinti összetételét vizsgálva szembetűnőek a különbségek a képzési szintek szerint. Az osztatlan képzést gyakrabban választják a városokban élők, míg a községekben lakók körében mind nappali, mind levelező tagozaton a felsőfokú szakképzés népszerűbb az átlagosnál. 15. ábra. A jelentkezők állandó lakóhely szerinti összetétele képzési szintenként és tagozatok szerint (2009) Nappali tagozat Felsőfokú szakképzés Alapképzési szak Osztatlan képzés Levelező tagozat Felsőfokú szakképzés Főváros Város Község Egyéb Alapképzési szak Osztatlan képzés Forrás: Felsőoktatási jelentkezési és felvételi statisztika Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Nemcsak a képzési szintek szerint van azonban eltérés a jelentkezési stratégiákban, hanem képzési területek (szakok) szerint is. Az alap- vagy osztatlan képzésre jelentkezők egyötöde fővárosi, felük valamelyik városban él, valamivel több, mint egynegyedük pedig községekben. (Sajnos nem találtunk adatot arra nézve, hogy a középiskolát végzettek mekkora hányada lakik az egyes településtípusokban, azt azonban a Közoktatási Statisztikai Kiadvány évi adataiból tudjuk, hogy az összes gimnáziumban tanuló 19,5%-ának, a szakközépiskolában tanulók 12,8%-ának van az állandó lakóhelye a fővárosban, s ez az adat minden bizonnyal alapvetően igaz a frissen érettségizettekre is.) A településtípus szerint nincs különbség a két nagyobb létszámú tagozat jelentkezői között. Sokkal jelentősebb különbségek vannak ugyanakkor képzési területenként: míg például a

Továbbtanulás a felsőoktatásban

Továbbtanulás a felsőoktatásban Továbbtanulás a felsőoktatásban Szemerszki Marianna Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) OFI konferencia, 2011. december 7. Minőségfejlesztés a felsőoktatásban TÁMOP-4.1.4-08/1-2009-0002 Intézményrendszer

Részletesebben

Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2

Lengyelország 23,7 28,8 34,9 62,7 56,4. Finnország m 49,4 53,9 52,8 51,9. Hollandia m 51,0 36,5 49,1 50,8. Magyarország 22,5 28,5 32,3 46,6 49,2 MELLÉKLET 1. táblázat A különböző képzési formákban tanulók idősoros adatsora nappali és részidős bontásban Tanév Nappali Esti Levelező Összes 1937/38 11 747 - - 11 747 1946/47 24 036 1 216-25 252 1950/51

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK 217K keresztféléves felvételi eljárás VERZIÓ: 217. március 27. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu A

Részletesebben

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg

Részletesebben

A magyar felsõoktatás helye Európában

A magyar felsõoktatás helye Európában Mûhely Ladányi Andor, ny. tudományos tanácsadó E-mail: ladanyi.andrea@t-online.hu A magyar felsõoktatás helye Európában E folyóirat hasábjain korábban két alkalommal is elemeztem az európai felsőoktatás

Részletesebben

A felsőoktatási kibocsátás mérése

A felsőoktatási kibocsátás mérése A felsőoktatási kibocsátás mérése Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet 2011.december 7. Veroszta Zsuzsanna PhD 2011 adatai Intézmények Intézményi

Részletesebben

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei

Heves megye középfokú oktatási intézményeiben végzett felmérések eredményei Észak-magyarországii Regiionálliis Munkaügyii Központ Egrii Regiionálliis Kiirendelltsége Heves megye középfokú oktatásii iintézményeiiben végzett fellmérés eredményeii 2007. év Heves megye középfokú oktatási

Részletesebben

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK VIZSGÁLATA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉS A PANNON EGYETEMEN 2010-2012-BEN ABSZOLUTÓRIUMOT SZERZETT HALLGATÓK A MÓDSZERTAN Telefonos megkérdezés központilag előírt kérdőív alapján Adatfelvétel ideje: 2013. November 20014.

Részletesebben

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló Hallgatók 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011 Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2012. március 1. Az adatfelvétel

Részletesebben

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 -

JELENTÉS. Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - - 0 - HMTJ 25 /2015 Ikt. szám:1855/27.01.2015 JELENTÉS Középiskolát végzett diákok helyzete - 2012-2013 - Előterjesztő: Elemző Csoport www.judetulharghita.ro www.hargitamegye.ro www.harghitacounty.ro HU

Részletesebben

A középiskolából a felsőoktatásba

A középiskolából a felsőoktatásba A középiskolából a felsőoktatásba Jelentkezési és felvételi tendenciák Szemerszki Marianna A 2012-es és főként a 2013-as év sok szempontból hozott újat a felsőoktatási jelentkezések és felvételek szempontjából.

Részletesebben

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013

Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 Albert József Diplomás pályakövetés intézményi on-line kutatás a Pannon Egyetemen, 2013 2014.04.15. Felsőoktatási együttműködés a Projekt megvalósulása: 2013.04.15-2015.04.14 Főkedvezményezett : Pannon

Részletesebben

Az osztatlan tanárképzésre a 2013. évi normál eljárásban 17 intézmény 39 karára2

Az osztatlan tanárképzésre a 2013. évi normál eljárásban 17 intézmény 39 karára2 Ercsei Kálmán Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, kutató/elemző Jelentkezők, ek, alkalmassági vizsgák a számok tükrében Rövid írásunk a pedagógusképzésre és ek adatait, továbbá a vizsgával kapcsolatos

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3.

Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája. Mi lesz veled, egyetem? november 3. Polónyi István A felsőoktatási felvételi és a finanszírozás néhány tendenciája Mi lesz veled, egyetem? 2015. november 3. A felvételi Összes jelentkező Jelentkezők évi alakulása az előző évhez v Összes

Részletesebben

A felsőoktatás szociális dimenziója. Fehérvári Anikó - Szemerszki Marianna HERA Felsőoktatás-kutató Szakosztály

A felsőoktatás szociális dimenziója. Fehérvári Anikó - Szemerszki Marianna HERA Felsőoktatás-kutató Szakosztály A felsőoktatás szociális dimenziója Fehérvári Anikó - Szemerszki Marianna HERA Felsőoktatás-kutató Szakosztály Expanzió és felsőoktatási bekerülés Felsőoktatás expanziója: esélykülönbségek csökkenése vagy

Részletesebben

Mennyiség vagy minőség Gondok a felsőoktatásban

Mennyiség vagy minőség Gondok a felsőoktatásban Hetesi E. (szerk.) 2002: A közszolgáltatások marketingje és menedzsmentje. SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei 2002. JATEPress, Szeged, 143-151. o. Mennyiség vagy minőség Gondok a felsőoktatásban Katona

Részletesebben

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN

HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS

Részletesebben

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA

1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. SZAKMA (OKJ KÉPZÉS) TANULÁSA 2. JELENTKEZÉS FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSRE 3. JELENTKEZÉS A FELSŐOKTATÁSBA ALAP VAGY OSZTATLAN KÉPZÉSRE OKJ KÉPZÉS ÉRETTSÉGIRE ÉPÜLŐ, NINCS FELVÉTELI

Részletesebben

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG!

TÁMOP 4.1.3. CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! TÁMOP 4.1.3 II. HALLGATÓI MOTIVÁCIÓS KÉRDŐÍVMODUL CSAK AZOKTÓL, AKIK AZ I.1/a. KÉRDÉSRE AZ 1 VAGY 2 VÁLASZT JELÖLTÉK MEG! A most következő kérdések az Ön felsőfokú tanulmányaival lesznek kapcsolatosak.

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal A felsőoktatási expanzió a magyarországi régiókban és az Európai Unióban

Központi Statisztikai Hivatal A felsőoktatási expanzió a magyarországi régiókban és az Európai Unióban Központi Statisztikai Hivatal A felsőoktatási expanzió a magyarországi régiókban és az Európai Unióban Az Európai Uniós csatlakozással Magyarországon fokozottan előtérbe került a tudásalapú gazdaság fejlesztése.

Részletesebben

FEHÉRVÁRI ANIKÓ: AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS TANULÓI

FEHÉRVÁRI ANIKÓ: AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS TANULÓI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 FEHÉRVÁRI ANIKÓ: AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉS TANULÓI 2015.07.07. A téma A kérdésfelvetés és a kutatás bemutatása:

Részletesebben

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2014 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várták az intézményben továbbtanulni

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004

Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Feladatellátási hely típusa Gyermekek, tanulók létszáma Összesítő táblázat a feladatellátási hely típusa szerint Közoktatási statisztika 2003/2004 Főmunkaviszony keretében pedagógus-munkakörben alkalmazottak

Részletesebben

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9.

Fakultációválasztás előtt. Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella február 9. Fakultációválasztás előtt Készítette: Molnárné Eckrich Gabriella 2017. február 9. Továbbtanulási lehetőségek 1. Szakma (OKJ képzés) tanulása 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba

Részletesebben

Az idősebb korosztály jelentkezési tendenciái

Az idősebb korosztály jelentkezési tendenciái VEROSZTA ZSUZSANNA FELSŐOKTATÁSI FÜZETEK MŰHELY Az idősebb korosztály jelentkezési tendenciái A jelentkezési tendenciákat feltáró vizsgálatokban a jelentkezők eltérő dinamikájú, nagyságrendű és szerkezetű

Részletesebben

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás

Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu

Részletesebben

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014

Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 2014.??.??. Kosztyán Zsolt Tibor Diplomás pályakövetés intézményi on- line kutatás a Pannon Egyetemen, 2014 A projekt célkitűzései Hallgatói érdeklődés felkeltése a tudományos pálya iránt, főleg az MTMI

Részletesebben

Szakképzés a felsőoktatásban a számok tükrében

Szakképzés a felsőoktatásban a számok tükrében SZABÓ BARBARA Szakképzés a felsőoktatásban a számok tükrében A tanulmány a szakképzésnek egy bizonyos szeletébe ad betekintést, mely a felsőoktatás berkein belül működik és nem is olyan régen szintén komoly

Részletesebben

Az oktatási infrastruktúra I

Az oktatási infrastruktúra I Az oktatási infrastruktúra I. 2006. 10. 10. Magyarország megyéinek HI mutatói (2003) (Forrás: Obádovics Cs. Kulcsár L., 2003) Az oktatási rendszer vizsgálata: alapfogalmak SZINTEK (intézmények programok)

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer őszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem 2007-ben, 2008-ban és

Részletesebben

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap

ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap ELTE Informatikai Kar Nyílt Nap A felvételi és érettségi kapcsolata 2008. november 13. Előadó: Végh Tamás, felvételi iroda A Bologna-rendszer A Bologna-rendszer néven ismertté vált többciklusú képzés három,

Részletesebben

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő.

ME Miskolci Egyetem ME FI87515 ME FI87515. ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. ME FI87515 ME FI87515 ME Miskolci Egyetem ME felvehető összlétszáma: 5400 fő. Felvehető (fő) Képzési Település Nyelv Nappali képzés Esti, levelező munkarend Távoktatás Képzési /macsoport bölcsészettudomány

Részletesebben

NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = 15

NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = 15 NYME Faipari Mérnöki Kar - Ipari termék- és formatervező szak () Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Átl. elt. Átlag Medián Jobb pólus

Részletesebben

A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai)

A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai) MELLEARN Szeged, 2013. április 18-19. A romániai pedagógusképzési és -továbbképzési rendszer aktuális változásai (E. szekció: A szak- és felnőttképzés aktuális jogi változásai) Stark Gabriella Mária Babeş-Bolyai

Részletesebben

A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006

A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006 A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2006 Magyar Bálint oktatási miniszter 2005. december 2. A felsőoktatásba bekerülők aránya 10-15 évvel ezelőtt ma 10% >40% Ugyanazt és ugyanúgy tanítani

Részletesebben

NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505

NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505 NYME INTÉZMÉNYVÁLASZTÁS MOTÍVÁCIÓI - 2008. alapképzési szakok () Válaszadók száma = 1505 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Kérdésszöveg Válaszok relatív gyakorisága Bal pólus Átl. elt. Átlag Medián 1 2

Részletesebben

1. Szakma (OKJ képzés) tanulása iskolarendszerű vagy tanfolyami. 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba

1. Szakma (OKJ képzés) tanulása iskolarendszerű vagy tanfolyami. 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba TOVÁBBTANULÁSI LEHETŐSÉGEK 1. Szakma (OKJ képzés) tanulása iskolarendszerű vagy tanfolyami képzésben 2. Jelentkezés felsőoktatási szakképzésre 3. Jelentkezés a felsőoktatásba alap vagy osztatlan mester

Részletesebben

Frissdiplomások 2011

Frissdiplomások 2011 Frissdiplomások 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a 2008-ban illetve 2010-ben végzettek körében Módszertani összefoglaló Készítette: Kiss László Veroszta Zsuzsanna PhD 2012 február

Részletesebben

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT

BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT Fő BEJÖVŐ MOTIVÁCIÓS VIZSGÁLATOK EREDMÉNYEINEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT INTÉZMÉNYI SZINT A bejövő motivációs felmérésekben résztvevők számának alakulása 213 és 217 között változatos képet mutat. A teljes

Részletesebben

Érettségi, felsőoktatási felvételi

Érettségi, felsőoktatási felvételi Érettségi, felsőoktatási felvételi XIII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia Hajdúszoboszló, 2011. október 18-20. Pósfai Péter közoktatási elnökhelyettes. A prezentációban ahol rendelkezésre álltak

Részletesebben

Híves Tamás. Az iskoláztatási, szakképzési, lemorzsolódási és munkapiaci adatok elemzése

Híves Tamás. Az iskoláztatási, szakképzési, lemorzsolódási és munkapiaci adatok elemzése Híves Tamás Az iskoláztatási, szakképzési, lemorzsolódási és munkapiaci adatok elemzése 1. Adatok a középfokú továbbtanulásról Tanulók száma és aránya a nappali oktatásban év szakiskola szakközépiskola

Részletesebben

AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉSBEN VÉGZŐK TERVEI A TOVÁBBTANULÁS ÉS MUNKÁBA ÁLLÁS KAPCSÁN

AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉSBEN VÉGZŐK TERVEI A TOVÁBBTANULÁS ÉS MUNKÁBA ÁLLÁS KAPCSÁN XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ELŐREHOZOTT SZAKKÉPZÉSBEN VÉGZŐK TERVEI A TOVÁBBTANULÁS ÉS MUNKÁBA ÁLLÁS KAPCSÁN Ercsei Kálmán Országos Neveléstudományi

Részletesebben

statisztikai módszerekkel

statisztikai módszerekkel Statisztikai világnap 2010. október 20. Az oktatási kiválóság g mérése m statisztikai módszerekkel Sándorné dr. Kriszt Éva rektor A mérésrm sről l elméleti leti megközel zelítésben A A mérés m s fogalma,

Részletesebben

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára

kar kpz_nev szint terulet nyelvvizsgakövetelmény javaslat IKI nyelvvizsgára kar kpz_nev szint terulet követelmény javaslat IKI nyelvvizsgára JGYPK alkalmazott nyelvészet mesterképzés bölcsészettudomány képzési terület JGYPK általános rendszergazda FSZ informatika JGYPK andragógia

Részletesebben

Elöljáróban leszögezzük, hogy bár a tehetségkutatásnak, a tehetség

Elöljáróban leszögezzük, hogy bár a tehetségkutatásnak, a tehetség Tehetséggondozás a középiskolában, tehetségek a felsőoktatásban Elöljáróban leszögezzük, hogy bár a tehetségkutatásnak, a tehetség meghatározásának komplex szakirodalma van, a jelen írásban nem célunk

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása 1-19. 1. A főiskolára felvettek számának alakulása 1-16. A felvételre jelentkezők számának alakulását minden évben

Részletesebben

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ

MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ MINŐSÉGFEJLESZTÉSI BESZÁMOLÓ SERFŐZŐ MÓNIKA ELTE TÓK Kari Tanács 2016. október 20. Minőségfejlesztési beszámoló részei Egyetemi Minőségfejlesztési Program és Minőségügyi Kézikönyv elkészülése 2016. tavaszi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében március március. júni. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. MÁRCIUS 2013. március 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.507 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN

KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos

Részletesebben

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba, MELLÉKLET 1. táblázat Felsőfokú továbbtanulásra jogosító végzettséget szerzettek aránya az adott korcsoportban, 2007 ISCED 3A ( A típusú programokra való belépési lehetőség) ISCED 3B ( B típusú programokra

Részletesebben

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság

Oktatási területeink. Informatika. Szak- és közigazgatás. Agrárgazdaság. Vidékfejlesztés. Üzleti közgazdaság Oktatási területeink Informatika Agrárgazdaság Szak- és közigazgatás Üzleti közgazdaság Vidékfejlesztés Felvételt nyert hallgatók száma Államilag finanszírozott hallgatók száma Költségtérítéses hallgatók

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentések Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész 2007-ben

Részletesebben

A SZAKKÉPZÉS FELADATELLÁTÁS-TERVEZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI, A TERVEZÉST ALÁTÁMASZTÓ ADATOK

A SZAKKÉPZÉS FELADATELLÁTÁS-TERVEZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI, A TERVEZÉST ALÁTÁMASZTÓ ADATOK A SZAKKÉPZÉS FELADATELLÁTÁS-TERVEZÉS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI, A TERVEZÉST ALÁTÁMASZTÓ ADATOK TÁMOP-3.1.10-11/1-2012-0001 Helyi oktatásirányítás fejlesztése TÁMOP 3.1.10. HELYI OKTATÁSIRÁNYÍTÁS FEJLESZTÉSE PROJEKT

Részletesebben

Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit

Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit Közösségszervezés képzés az Európai Unióban Készítette: Kuthy-Megyesi Judit MELLearN 14. Nemzeti és nemzetközi lifelong learning konferencia Debrecen, 2018. április 19-20. Hazai helyzetkép kiindulási alap

Részletesebben

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan

Részletesebben

DPR_FOK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_FOK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 8. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_FOK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 8 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 50% 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József

JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József JOGSZABÁLYOK AZ OKTATÁSRÓL MAGYARORSZÁGON 2005 Betlehem József Jogszabályok a képzésben 1993. évi LXXIX. tv. a közoktatásról 1993. évi LXXX. tv. a felsőoktatásról 1993. évi LXXVI. tv. a szakképzésről 2001.

Részletesebben

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó!

ALUMNI HÍRLEVÉL. Bevezető. További információk: Impresszum. Különszám - Keresztféléves képzések 2012. Szolnoki Főiskola 1. Kedves Olvasó! Kedves Olvasó! Bevezető Az Alumni hírlevél különszámával jelentkezünk. Jelenlegi hírlevelünk célja, hogy értesítést és információt adjunk a Szolnoki Főiskola keresztféléves képzéseiről. Képzési kínálatunkban

Részletesebben

Az intézményválasztás motivációi

Az intézményválasztás motivációi NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... Az intézményválasztás motivációi Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar 0 Ez az összesítés a/az Közgazdaságtudományi Kar 0 elsőseinek körében

Részletesebben

KUTATÁS KÖZBEN. A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok

KUTATÁS KÖZBEN. A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok kutatás közben 125 KUTATÁS KÖZBEN A hátrányos helyzetű tanulókat oktató tanárok A Felsőoktatási Kutatóintézetben 2006-ban kérdőíves adatfelvételt folytattunk 1 a hátrányos helyzetű tanulókat oktató iskolák

Részletesebben

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

DPR_NK_vegzett_hallg._2009. Válaszadók száma = 5. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% DPR_NK_vegzett_hallg._2009 Válaszadók száma = 5 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus Skála 1 0% 2 3 0% 4 Hisztogram 5 Jobb pólus

Részletesebben

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN

A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2015. 2015. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.817 álláskereső szerepelt, amely az előző hónaphoz

Részletesebben

Az oktatási infrastruktúra I

Az oktatási infrastruktúra I Az oktatási infrastruktúra I. 2017. 11. 21. Az oktatási rendszer vizsgálata: alapfogalmak SZINTEK (intézmények programok) INTÉZMÉNYEK (szintek- programok) PROGRAMOK (intézmények szintek) A programok jellemzői:

Részletesebben

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK

NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK NEMZETKÖZI GAZDASÁG ÉS GAZDÁLKODÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK Az SZTE Gazdaságtudományi Kara által 2008 szeptemberében levelező tagozaton, 2009 szeptemberétől nappali tagozaton is indítandó gazdaság és gazdálkodás

Részletesebben

Központi diplomás pályakövető program (DPR)

Központi diplomás pályakövető program (DPR) TÁMOP 4.1.3 DPR Központi diplomás pályakövető program (DPR) avagy amit a VAS elbír Fodor Szabolcs 11. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás 2011. január 21. Tudja Ön pontosan, hogy mennyi ma Magyarországon

Részletesebben

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 2013 () Válaszadók száma = 94. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések Diplomás Pályakövetés 0 () Válaszadók száma = 9 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag

Részletesebben

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola

Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola FELVÉTELI a 2015-2016-os tanévre TANDÍJ NINCS! Szakközépiskola Összesen 6 osztály 204 tanuló, ebből 2 osztály turizmus szakirány érettségi

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében április április. júni. júli. máj. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. ÁPRILIS 2013. április 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 13.842 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várják az intézményben továbbtanulni vágyó fiatalokat. Az

Részletesebben

Galasi Péter: Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata

Galasi Péter: Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata Galasi Péter: Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Galasi Péter (2002) Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata :

Részletesebben

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság! Élve az Médiatanács által elfogadott és február 1-től 45 napon át érvényben lévő javaslattételi lehetőséggel, az alábbiakban összefoglaljuk a Közszolgálati

Részletesebben

Frissdiplomások 2014

Frissdiplomások 2014 Frissdiplomások 2014 Kutatási zárótanulmány Diplomás Pályakövetési Rendszer országos kutatás Educatio Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály Készítette: Veroszta Zsuzsanna 2015. május 1 Tartalom I. Vezetői

Részletesebben

TALIS 2018 eredmények

TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények TALIS 2018 eredmények A TALIS főbb jellemzői A TALIS lebonyolítása Résztvevő országok Az eredmények értelmezési kerete Eredmények A TALIS-vizsgálat főbb jellemzői TALIS: Teaching

Részletesebben

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2011/2012-es tanév. esti és levelező. Pécs 2011 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2011/2012-es tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2011 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2013. augusztus - 2015. augusztus A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2015. AUGUSZTUS 2015. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának nyilvántartásában 8.581 álláskereső szerepelt, amely

Részletesebben

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012

SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA. képzési. tájékoztató. 2012/2013-as tanév. esti és levelező. Pécs 2012 SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA képzési tájékoztató 2012/2013-as tanév esti és levelező 1223 0255 1478 Pécs 2012 az esti és levelező tagozatos képzés általános tudnivalói Az iskola alapítványi fenntartású

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014. tanévre Osztatlan tanárszak közgazdásztanár szakképzettség (nappali munkarend) 2 Budapesti Gazdasági Főiskola Budapesti Gazdasági Főiskola FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014.

Részletesebben

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról

MÜL1 - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról NYME 900 Sopron Bajcsy-Zsilinszky u... MÜL - Felmérés a hallgatók intézményválasztás motivációiról RH-77-/0. Felmérési eredmények kiértékelése - Közgazdaságtudományi Kar - 0 Ez az összesítés az elsőéves

Részletesebben

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt.

GDF felmérések DPR2014_hm (Hallgatói mot. 2014) Válaszadók száma = 112. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. GDF felmérések DPR0_hm (Hallgatói mot. 0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 0% 50% 0% 5% Jobb pólus n=mennyiség

Részletesebben

A MŐSZAKI FELSİOKTATÁS HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI

A MŐSZAKI FELSİOKTATÁS HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI . 2007. A MŐSZAKI FELSİOKTATÁS HELYZETE ÉS KILÁTÁSAI a mőszaki képzés átalakulásának fıbb jellemzıi Dr. Palásti-Kovács Béla, BMF-BGK dékán mőszaki felsıoktatási szakértı, Oktatási és Kulturális Minisztérium

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100)

PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban. TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) PONTSZÁMÍTÁS 2013-ban TANULMÁNYI PONTOK (maximum 200) ÉRETTSÉGI PONTOK (maximum 200) TÖBBLETPONTOK (maximum 100) FELVÉTELI PONTOK (200+200+100) Pontszámítás 200+200+100 Tanulmányi pontok Max. 200 pont

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26429

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26429 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 187. szám 26429 A nemzetgazdasági miniszter 43/2014. (XII. 30.) NGM rendelete a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi eljárások 2010

Felsőoktatási felvételi eljárások 2010 Felsőoktatási felvételi eljárások 2010 Dr. Manherz Károly, szakállamtitkár Bakonyi László, elnök (Oktatási Hivatal) Kerekes Gábor, ügyvezető általános helyettese (Educatio Társ. Szolg. Nonprofit Kft.)

Részletesebben

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007

Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 KÖZGAZDASÁGI Továbbtanulási adatok és pályakövetés eredményei 2006/2007 Végzettek Jelentkezők Egyetemre Felvételt nyert Főiskolára Felsőfokú szakképzésbe 130 fő 122 fő 23 fő (Szegedi Tudományegyetem, Veszprémi

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

MÓDSZERTANI LEÍRÁS DIPLOMÁS KUTATÁS 2010. A vizsgálat keretei. A kutatás alapsokasága. Az adatfelvétel módszere

MÓDSZERTANI LEÍRÁS DIPLOMÁS KUTATÁS 2010. A vizsgálat keretei. A kutatás alapsokasága. Az adatfelvétel módszere FÜGGELÉK FÜGGELÉK DIPLOMÁS KUTATÁS 2010 MÓDSZERTANI LEÍRÁS A vizsgálat keretei A Diplomás kutatás 2010 adatfelvétele az Országos Diplomás Pályakövetési Rendszer kutatási programjának keretében zajlott

Részletesebben

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés

IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés IPARI PARK MENEDZSER szakirányú továbbképzés 1 Képzés célja: A résztvevők számára olyan átfogó és naprakész tudásanyag átadása, amely a mai magyar és európai gazdasági környezetben egy ipari park hatékony

Részletesebben

Mikrocenzus Iskolázottsági adatok

Mikrocenzus Iskolázottsági adatok Mikrocenzus 2016 4. Iskolázottsági adatok Mikrocenzus 2016 4. Iskolázottsági adatok Budapest, 2017 Központi Statisztikai Hivatal, 2017 ISBN 978-963-235-494-1ö ISBN 978-963-235-507-8 Felelős kiadó: Dr.

Részletesebben

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények

GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 2012 (DPR_hallgmotiv_2012) Válaszadók száma = 111. Felmérés eredmények GDF felmérések Hallgatói motivációs vizsgálat 0 (DPR_hallgmotiv_0) Válaszadók száma = Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Kérdésszöveg Bal pólus 5% 5 5% Jobb

Részletesebben

A felsőoktatási szakképzés első éve

A felsőoktatási szakképzés első éve A felsőoktatási szakképzés első éve Fehérvári Anikó A felsőoktatás tömegesedésének egyik jele a képzési szerkezet diverzifi kálttá válása, a szakképzés behatolása a felsőoktatásba. Ez egyben azt is jelenti,

Részletesebben

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére

Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére Tájékoztató a 11. évfolyamos tanulók és szüleik részére 2018. február, március Az érettségi vizsga tárgyai Legalább öt tantárgy: négy kötelező: magyar nyelv és irodalom történelem matematika idegen nyelv

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-17. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató

Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Campus Mundi ösztöndíj-tájékoztató Szombath Zita, Vaprezsán Viktória Tempus Közalapítvány Szent István Egyetem 2017. november 30. Tempus Közalapítvány Államközi ösztöndíjak Kétoldalú államközi megállapodások

Részletesebben

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia. Kutatási asszisztens: Tir Melinda

Szerkesztette: Varga Júlia. A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia. Kutatási asszisztens: Tir Melinda Szerkesztette: Varga Júlia A kötet szerzői Hajdu Tamás Hermann Zoltán Horn Dániel Varga Júlia Kutatási asszisztens: Tir Melinda A Közoktatás indikátorrendszere 2015 kötet internetes elérhetősége: http://econ.core.hu/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf

Részletesebben