Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen"

Átírás

1 Felvételi adatok elemzése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2014 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a ös tanévben is széles körű kínálattal várták az intézményben továbbtanulni vágyó, érdeklődő hallgatókat. Az oktatási kiállításokon valamint a nyílt napokon is fokozott érdeklődés mutatkozott a képzések iránt, amelyet bizonyítanak a felvételi eljárás statisztikái is. A 2014-es rendes felvételi eljárás során 6258 fő jelentkezést nyújtott be az Egyetem valamelyik képzésére, és közülük 4880 fő első helyen jelölte meg a NKE valamelyik szakját. A NKE- re jelentkező tanulók létszáma az alapítást követően növekvő tendenciát mutat, hiszen a 2012-es évben leadott jelentkezések számához képest (11218) 2013-ban kiugróan magas (13923), idén mérsékeltebb pozitív elmozdulás figyelhető meg (11917). Ebben az évben a felvételi póteljárásban 313 fő jelentkezett a meghirdetett szakokra. Az általános felvételi eljárás eredményeként 2181 fő, felvételi póteljárásban 102 fő nyert felvételt, így összességében 2283 fő kezdheti meg tanulmányait az Egyetem falain belül (1. ábra). A NKE Karai közül a legtöbb jelentkező a Rendészettudományi Karra (RTK) volt: a felvételi jelentkezések közel fele (46,1%) jelölte meg a kar valamelyik szakát. A Közigazgatás-tudományi Kar (KTK) minden negyedik (23,9%) felvételizőnket vonzotta, míg a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) az egyetemünkön továbbtanulni vágyó jelentkezések 7 %-át érdekelte. Az Egyetem Karközi Intézetei iránt is nagy volt az érdeklődés, hiszen a Katasztrófavédelmi Intézet (KVI) képzéseire nyolcszoros, a Nemzetbiztonsági Intézet (NBI) képzéseire négyszeres, míg a Nemzetközi Intézet (NIT) által indított szakokra csaknem ötszörös túljelentkezés volt jellemző. 1. ábra. Jelentkezők és felvettek, karok, intézetek szerint HHK KTK RTK KVI NBI NIT Jelentkezők Felvettek

2 A felvettek képzési szint alapján történő összehasonlítása markáns különbségeket mutat, hiszen míg az RTK a KTK valamint a KVI és a NIT esetében az alapképzésre jelentkeztek a nagyobb arányban addig a HHK és a NBI esetében a mesterképzésre való jelentkezés dominált nagyobb arányban. (2. ábra) 2. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint alapján, Karok, Intézetek szerint NIT 89; 72% 34; 28% NBI 25; 44% 32; 56% KVI RTK KTK HHK 175; 74% 578; 86,5% 878; 80% 59; 57% 60; 26% 90; 13,5% 218; 20% 45; 43% 0% 20% 40% 60% 80% 100% A továbbtanulók munkarend szerinti csoportosításában a Karok és Intézetek képzési profilja is meghatározó. A HHK esetében csak nappali képzésekről beszélhetünk, a NIT képzésein kétharmados (64%) többségben vannak a nappali munkarend szerint tanulók, ugyanakkor a többi Karon és Intézetben eltérő arányban- a levelező munkarend dominál. (3. ábra) 3. ábra. Felvettek megoszlása munkarend alapján, Karok, Intézetek szerint NIT NBI KVI RTK KTK HHK 79; 64% 2; 3,5% 28; 12% 264; 39,5% 420; 38% 44; 36% 55; 96,5% 207; 88% 404; 60,5% 676; 62% 104; 100% 0% 20% 40% 60% 80% 100% Nappali Levelező

3 A HHK- n csak nappali munkarend alapján lehet tanulmányokat folytatni. A Kar felvett hallgatóinak több mint fele (57%) alapképzésre, míg a többiek (43%) mesterképzésre jár. (4. ábra) 4. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és munkarend szerint HHK Nappali 45; 43% 59; 57% A KTK- n alapképzés esetén a levelező munkarend (68%), mesterképzésen viszont a nappali munkarend dominál (64%). (5. ábra) 5. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és munkarend szerint KTK 100% 80% 60% 40% 20% 0% 598; 68% 280; 32% Nappali 78; 36% 140; 64% Levelező

4 Az RTK jellegzetessége, hogy az alapképzés vonatkozásában csaknem kiegyenlítődik a nappalis (45.5%) és a levelezős (55,5%) hallgatók aránya, míg a mesterképzésre csak levelező munkarendben lehetett jelentkezni. (6. ábra) 6. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és munkarend szerint RTK 100% 80% 60% 40% 20% 0% 314; 54,5% 264; 45,5% Nappali 90; 100% Levelező A KVI által indított képzések túlnyomórésze levelező munkarendben zajlik, az alapképzés esetében ez kizárólagos, míg a mesterképzésnél minden ötödik (19%) hallgató tanul nappali tagozaton. (7. ábra) 7. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és munkarend szerint KVI 100% 80% 60% 40% 20% 0% 88; 100% Nappali 119; 81% 28; 19% Levelező

5 A NBI esetében szinte teljes mértékben levelező munkarendben zajlanak a képzések, mindössze 2 fő tanul nappalin. (8. ábra) 8. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és munkarend szerint NBI 100% 80% 60% 25; 100% 30; 94% 40% 20% 0% 2; 6% Nappali Levelező A NIT hallgatói alapképzés esetén csak nappali tagozatra jelentkezhettek, míg mesterképzésnél ez az arány jelentősen módosult, de még mindig a nappalis helyek voltak többségben (55%). (9. ábra) 9. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és munkarend szerint NIT 100% 80% 60% 40% 20% 0% 25; 100% Nappali 44; 45% 54; 55% Levelező

6 Az Egyetem most felvett hallgatói túlnyomórészt közszolgálati ösztöndíjas képzésben vesz részt. A HHK- n a legmagasabb ez az arány (100%), de a NBI (96%%) és a RTK (90,5%) is rendkívül magas arányt jelent. (10. ábra) 10. ábra. Felvettek megoszlása finanszírozási forma alapján, karok szerint NIT 79; 64% 44; 36% NBI 55; 96% 2; 4% KVI 113; 48% 122; 52% RTK KTK HHK 604; 90,5% 835; 76% 104; 100% 64; 9,5% 261; 24% 0% 20% 40% 60% 80% 100% Közszolgálati ösztöndíjas Önköltséges A HHK esetében minden hallgató közszolgálati ösztöndíjas finanszírozási formában tanul, a képzési szinttől függetlenül. A KTK esetében az alapképzésre jelentkezettek négyötöde (79%), a mesterképzés esetén csaknem kétharmada (64%) közszolgálati ösztöndíjas. (11. ábra) 11. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és finanszírozási forma szerint KTK 140; 64% 78; 36% 695; 79% 183; 21% 0% 20% 40% 60% 80% 100% Közszolgálati ösztöndíjas Önköltséges

7 Az RTK- n az alapképzésre jelentkezettek nagy része (94%), a mesterképzés esetében a teljes hallgatói állomány közszolgálati ösztöndíjas. (12. ábra) 12. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és finanszírozási forma szerint RTK Közszolgálati ösztöndíjas Önköltséges 36; 6% 542; 94% A KVI alapképzés szakjaira csaknem azonos arányban hirdetett meg közszolgálati ösztöndíjas (51%), és önköltséges (49%) helyet. esetében ez az arány az önköltséges képzések javára módosul (60%). (13. ábra) 13. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és finanszírozási forma szerint KVI 24; 40% 36; 60% 89; 51% 86; 49% 0% 20% 40% 60% 80% 100% Közszolgálati ösztöndíjas Önköltséges

8 A NBI esetében alapképzés esetében csak közszolgálati ösztöndíjas helyek voltak, mint ahogy túlnyomórészt a mesterképzés esetén is. (94%) (14. ábra) 14. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és finanszírozási forma szerint NBI Közszolgálati ösztöndíjas Önköltséges 2; 6% 30; 94% A NIT alapképzési kínálata kizárólag önköltséges finanszírozási formán alapuló képzést tartalmazott, de a mesterképzés esetén már minden öt hallgatóból négy (80,5%) közszolgálati ösztöndíjas. (15. ábra) 15. ábra. Felvettek megoszlása képzési szint és finanszírozási forma szerint NIT 79; 80,5% 19; 19,5% 25; 100% 0% 20% 40% 60% 80% 100% Közszolgálati ösztöndíjas Önköltséges

9 A HHK alapképzésben szakjai közül a Katonai Vezetői szakra való bekerüléshez kellett a legmagasabb pontszámot elérni.(410 pont) A legmagasabb pontszámú mesterképzésnek a Katonai Műveleti Logisztika szak bizonyult (77 pont). ( ábra) 16. ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai HHK alapképzés katonai vezetői ,7 katonai üzemeltetés ,1 katonai logisztika , ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai HHK mesterképzés katonai műveleti logisztika 77 85,33 katonai üzemeltetés katonai vezetői 57 71,

10 A KTK esetében az alapképzésre Közigazgatás- szervező (ALA) lehetett a legnehezebben bekerülni (400 pont), mesterképzés esetén a Közigazgatási (nappali) szakra (73 pont) ( ábra) 18. ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai KTK alapképzés közigazgatás-szervező(ala) közigazgatás-szervező (ANA) ,45 közigazgatás-szervező(ank) 366, közigazgatás-szervező(alk) , ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai KTK mesterképzés közigazgatási(mna) 57 75,22 közigazgatási(mlk) 50 69,

11 Az RTK alapképzései közül a nappali szakoknál a Rendészeti- igazgatási migrációs (416 pont), levelező szakoknál a Rendészeti- igazgatási Közlekedésrendészeti szakhoz kellett a legmagasabb pontszám (364 pont). ( ábra) 20. ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai RTK alapképzés, nappali munkarend rendészeti igazgatási - migrációs bűnügyi igazgatási-bűnügyi nyomozói rendészeti igazgatási - közrendvédelmi bűnügyi igazgatási-pénzügyi nyomozói bűnügyi igazgatási-gazdaságvédelmi nyomozói rendészeti igazgatási - közlekedésrendészeti rendészeti igazgatási - igazgatásrendészeti rendészeti igazgatási - vám- és jövedékigazgatási rendészeti igazgatási - határrendészeti rendészeti igazgatási - büntetés-végrehajtási 436, , , , , , , , , ,

12 21. ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai RTK alapképzés, levelező munkarend rendészeti igazgatási - közlekedésrendészeti bűnügyi igazgatási - bűnügyi nyomozói rendészeti igazgatási - közrendvédelmi bűnügyi igazgatási - gazdaságvédelmi nyomozói rendészeti igazgatási - igazgatásrendészeti rendészeti igazgatási - határrendészeti rendészeti igazgatási - vám- és jövedékigazgatási rendészeti igazgatási - migrációs bűnügyi igazgatási - bűnügyi hírszerző rendészeti igazgatási - büntetés-végrehajtási 383, , , , , , , , , rendészeti igazgatási - biztonsági (ALK) , A KVI által meghirdetett szakok közül alapképzésben a katasztrófavédelemkatasztrófavédelmi műveleti szakra kellett a legmagasabb pontszám (374 pont), míg mesterképzésen a védelmi igazgatási (MLK) szak esetében (76 pont) kellett a legjobban teljesíteni. ( ábra)

13 22. ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai KVI alapképzés katasztrófavédelem-katasztrófavédelmi műveleti katasztrófavédelem-iparbiztonsági katasztrófavédelem - tűzvédelmi és mentésirányítási katasztrófavédelem - katasztrófavédelmi műveleti katasztrófavédelem - iparbiztonsági katasztrófavédelem - katasztrófavédelmi műveleti (ALK) katasztrófavédelem-tűzvédelmi és mentésirányítási katasztrófavédelem - iparbiztonsági (ALK) védelmi igazgatási (Ózd) 401, , , , , , , , , ábra. Az általános felvételi eljárás pontszámai KVI mesterképzés ,54 83,94 76 védelmi igazgatási (MLA) védelmi igazgatási (MLK)

14 Összegezve, a jelentkezők a évi felvételi eljárásban is nagy érdeklődést mutattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Karain és Intézeteiben található képzések, szakok irányában. A magas felvételi pontszámok, a jelentkezési arányok kedvező adatai továbbra is garanciát jelentenek arra, hogy a nehéz bejutást és a magas színvonalú oktatást követően biztos munkaerő-piaci pozíciókhoz juttatja a diploma tulajdonosait.

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben

Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben Jelentkezési adatok elemzése 2014-ben A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Karai és Intézetei a 2014-2015-ös tanévben is széles körű kínálattal várják az intézményben továbbtanulni vágyó fiatalokat. Az

Részletesebben

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2016. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2016. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven - a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok

Részletesebben

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet

Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Nemzeti Közszolgálati Egyetem 1. Jogelőd intézmények - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző

Részletesebben

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új iránya, tűzvédelmi mérnöki képzés Dr. habil. VASS Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens Igazgató, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti Közszolgálati Egyetem NKE

Részletesebben

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok

Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok Az új katasztrófavédelem alapszak és az NKE KVI működésének tapasztalatai és további feladatok PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű. altábornagy egyetemi tanár, intézetigazgató Magyar Tűzoltó Szövetség Balatonföldvár,

Részletesebben

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a KTK évi nyílt napi rendezvényén. kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a KTK 2016. évi nyílt napi rendezvényén kitöltött kérdőívek alapján A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2016. január hónapban több aktuális esemény mellett- a leendő hallgatóira is fókuszált. Ennek

Részletesebben

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai

A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai Biztonságtechnika 2018. Siófok, 2018. május 9-11. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés aktualitásai Dr. habil. VASS Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens Igazgató, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelem Intézet bemutatása PROF. DR. BLESZITY JÁNOS ny. tű vezérőrnagy egyetemi tanár, intézetigazgató BM OKF Budapest, 2014. 03. 10. Legyen a hallgatónk! Nemzeti

Részletesebben

DR. KOVÁCS GÁBOR DR. VARGA ANDRÁS. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezők felvételi adatainak elemzése között

DR. KOVÁCS GÁBOR DR. VARGA ANDRÁS. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezők felvételi adatainak elemzése között ÁLTALÁNOS Absztrakt DR. KOVÁCS GÁBOR DR. VARGA ANDRÁS A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezők felvételi adatainak elemzése - között Data analyis of applicants applying to the National University

Részletesebben

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 1. oldal 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában

Részletesebben

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt

Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 2. oldal b) a honvédelemért felelős miniszter a katonai felsőokt Magyar joganyagok - 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet - a közigazgatási, rendészeti, katon 1. oldal 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet a közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsőoktatás vonatkozásában

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi tájékoztató szeptemberben induló képzések. Önköltségek összege

Felsőoktatási felvételi tájékoztató szeptemberben induló képzések. Önköltségek összege Önköltségek összege A csak állami ösztöndíjas formában meghirdetett képzések önköltségeinek összege. A két szakos osztatlan tanárképzés féléves önköltségének összege azonos az általános iskolai és a középiskolai

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. A haza szolgálatában Nemzeti Közszolgálati Egyetem A haza szolgálatában Az egyetem missziója és pályája A közös cél: a jogelődök eredményeinek és hagyományainak tiszteletben tartása mellett az új egyetemet, az NKE-t építeni.

Részletesebben

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján Jelentés a NKE 2017. évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján 2017. év január hónapban, - a hagyományokhoz híven- a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ismét megtartotta a Nyílt Napok rendezvénysorozatát.

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem november január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK

Nemzeti Közszolgálati Egyetem november január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2017. november 24 25. 2018. január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK OKTATÁSI ÉP ÁKK, HHK, N RTK, VTK, KV KÖZPONTI P A LUDOVIK LOVARDA LUDOVIKA FŐÉPÜLET NETK KARI PROGRAMOK KÜLTÉRI

Részletesebben

- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. - Rendőrtiszti Főiskola Rendészettudományi Kar

- Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. - Rendőrtiszti Főiskola Rendészettudományi Kar DR. KÁTAI-URBÁN LAJOS tű. alezredes egyetemi docens MKE Vegyipari Biztonságtechnikai Szakosztály Biztonságtechnika 2015. Továbbképző szeminárium Balatonalmádi, 2015. május 27. - Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi

Részletesebben

nemzeti közszolgálati egyetem Katasztrófavédelmi Intézet

nemzeti közszolgálati egyetem Katasztrófavédelmi Intézet nemzeti közszolgálati egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET Becsülettel, bátorsággal, buzgalommal A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET Becsülettel, bátorsággal, buzgalommal A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem november január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK

Nemzeti Közszolgálati Egyetem november január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2017. november 24 25. 2018. január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK A LUDOVIKA CAMPUS LŐTÉR LOVARDA LUDOVIKA FŐÉPÜLET NETK KARI PROGRAMOK KÜLTÉRI SPORTPÁLYÁK SPECIÁLIS OKTATÁSI ÉPÜLET

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK

Nemzeti Közszolgálati Egyetem január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2018. január 27. NYÍLT NAP PROGRAMOK A LUDOVIK LOVARDA LUDOVIKA FŐÉPÜLET NETK KARI PROGRAMOK KÜLTÉRI SPOR SZÁRNYÉPÜLET ORCZY-PARK OKTATÁSI ÉP ÁKK, HHK, N, VTK, KV KÖZPONTI

Részletesebben

Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről

Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről Összefoglaló jelentés a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nyílt nap 2013 felmérésről Egy oktatási intézmény életében különös jelentőséggel bírnak az egyetemi nyílt napok, hiszen ez kiváló lehetőség arra, hogy

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Rendészettudományi kar. Szakirány választási segédlet

Nemzeti Közszolgálati Egyetem. Rendészettudományi kar. Szakirány választási segédlet Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi kar Szakirány választási segédlet 1 Rendőr szeretnél lenni? Igen Nem Haladj tovább! Viszontlátásra! A rendészettudományi karon számos civil szakirány is

Részletesebben

Az EDUCATIO kiállítás és az NKE Nyílt Napok rendezvénysorozat tapasztalatai

Az EDUCATIO kiállítás és az NKE Nyílt Napok rendezvénysorozat tapasztalatai Az EDUCATIO kiállítás és az NKE Nyílt Napok rendezvénysorozat tapasztalatai A hazai felsőoktatás minden szereplője nagy jelentőséget tulajdonít azoknak a szakmai fórumoknak, ahol a társadalom szélesebb

Részletesebben

Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia Budapest, április 10. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új irányai

Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia Budapest, április 10. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új irányai Épületek tűzvédelme a tervezéstől a beavatkozásig Tudományos konferencia Budapest, 2019. április 10. A felsőfokú katasztrófavédelmi képzés új irányai Dr. habil. Vass Gyula tűzoltó ezredes, egyetemi docens

Részletesebben

A bűnügyi hírszerző szakirányon folyó alapképzésre történő jelentkezés feltétele a rendőrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszony.

A bűnügyi hírszerző szakirányon folyó alapképzésre történő jelentkezés feltétele a rendőrséggel fennálló hivatásos szolgálati viszony. ALAPKÉPZÉS Rendészettudományi Kar 2013. szeptemberben induló alapképzési szakok Bűnügyi igazgatási [bűnügyi hírszerző] A bűnügyi igazgatási képzés a jogi és igazgatási képzési terület alapszakja. Az alapszakon

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet 3 KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET Becsülettel, bátorsággal, buzgalommal A Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

Tapasztalatok, alternatívák a évi felvételi számok tükrében (Háttéranyagok)

Tapasztalatok, alternatívák a évi felvételi számok tükrében (Háttéranyagok) Tapasztalatok, alternatívák a 2011. évi felvételi számok tükrében (Háttéranyagok) Dr. Jávor András oktatási rektorhelyettes 2011. augusztus 23. Jelentkezők és felvettek 2010-2011. Érettségizők száma 2006-2011.

Részletesebben

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról

Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Jelentés a 2013-as Educatio kiállításról Életpálya Iroda Molnár Balázs I. Bevezető A január 18-19-én tartott Educatio kiállításon a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (továbbiakban NKE) is állított standot,

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015. mert az NKE KTK a magyar közigazgatási képzés elsőszámú és vezető intézménye

Részletesebben

IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON. Iparbiztonsági szakértői napok

IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON. Iparbiztonsági szakértői napok IPARBIZTONSÁGI KÉPZÉS- ÉS TOVÁBBKÉPZÉS MAGYARORSZÁGON Dr. KÁTAI-URBÁN Lajos tű. alezredes, PhD egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági szakértői napok Visegrád,

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás

FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK. 2017K keresztféléves felvételi eljárás FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELI EREDMÉNYEK 217K keresztféléves felvételi eljárás VERZIÓ: 217. március 27. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu A

Részletesebben

Doktori képzés és kutatás a katasztrófavédelem rendszerében

Doktori képzés és kutatás a katasztrófavédelem rendszerében Doktori képzés és kutatás a katasztrófavédelem rendszerében Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos tűzoltó ezredes, tanszékvezető egyetemi docens mb. igazgató-helyettes, Katasztrófavédelmi Intézet, Nemzeti Közszolgálati

Részletesebben

A Rendészettudományi Karon alapképzésben és mesterképzésben meghirdetett szakok és a szakokhoz kapcsolódó felvételi/érettségi követelmények

A Rendészettudományi Karon alapképzésben és mesterképzésben meghirdetett szakok és a szakokhoz kapcsolódó felvételi/érettségi követelmények NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR NKE-RTK Cím: Budapest, Farkasvölgyi u 12. 1121 Telefonszám: 392-3565, 392-3500/19-240 Fax: 392-3562, illetve 19-416 E-mail: tanig@rtf.hu Honlap: www.rtf.hu

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől

Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak. 2013. szeptembertől Nemzeti Közszolgálati Egyetem új Katasztrófavédelem szak 2013. szeptembertől Legyen a hallgatónk! Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet Képzési és kimeneti követelmények 1. Az új alapképzési

Részletesebben

nemzeti közszolgálati egyetem rendészettudományi kar

nemzeti közszolgálati egyetem rendészettudományi kar nemzeti közszolgálati egyetem rendészettudományi kar 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR A hazai felsőoktatás egyetlen rendészeti képzést folytató kara Magyarországon kizárólag a Nemzeti

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei

Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei Hol szeretnék továbbtanulni? A legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási tervei A GVI elemzésében a legjobb hazai gimnáziumok diákjainak továbbtanulási terveit vizsgálja. Az eredmények szerint

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

Debreceni Egyetem Informatikai Kar. Felvételi jelentkezések felvételek. Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17.

Debreceni Egyetem Informatikai Kar. Felvételi jelentkezések felvételek. Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17. Debreceni Egyetem Informatikai Kar Felvételi jelentkezések felvételek Dr. Bognár Katalin dékánhelyettes DE IK Szeged 2009.10.16-17. Felvételi jelentkezések, felvételek 2001-2009 Felvételi jelentkezések,

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY. 4. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. január 8., kedd. Tartalomjegyzék

MAGYAR KÖZLÖNY. 4. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. január 8., kedd. Tartalomjegyzék MAGYAR KÖZLÖNY 4. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. január 8., kedd Tartalomjegyzék 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet A közigazgatási, rendészeti, katonai és nemzetbiztonsági felsõoktatás vonatkozásában

Részletesebben

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar

Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Telefon: 432-9000/29-357 Telefax: 432-9027 Szakok, képzési idő, vizsgatárgyak Képz. Választható szak, szakpár A N Biztonság-és védelempolitikai

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar. Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Szakokleveles magánnyomozó szakirányú továbbképzési szak TANTERV Szakfelelős: Dr. Christián László - 2015 - I. A Szakokleveles magánnyomozó szakirányú

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felvételi eljárás, ösztöndíjak Jelentkezés módja Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani. Felvételi Tájékoztató

Részletesebben

Katasztrófavédelmi képzés fejlesztése a Nemzeti. Siófok, november Nemzeti Közszolgálati Egyetem 3.

Katasztrófavédelmi képzés fejlesztése a Nemzeti. Siófok, november Nemzeti Közszolgálati Egyetem 3. NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék Katasztrófavédelmi képzés fejlesztése a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes Iparbiztonsági szakmai napok Siófok,

Részletesebben

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása

A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása A Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolára jelentkezettek és felvettek számának alakulása 1-19. 1. A főiskolára felvettek számának alakulása 1-16. A felvételre jelentkezők számának alakulását minden évben

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar. A évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar. A évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar A 216. évi általános felvételi eljárás összefoglaló adatai SZAK 216/17. 1. félév ponthatár összlétszám átlagpont Energetikai mérnöki alapszak

Részletesebben

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi

ALAPKÉPZÉSBEN, EGYSÉGES, OSZTATLAN KÉPZÉSBEN MEGHIRDETETT SZAKOK. Képz. terület. KRK bűnügyi igazgatásigazdaságvédelmi NKE-RTK Intézmény elérhetősége: 1121 Budapest, Farkasvölgyi u. 12. Telefon: (1) 432-9000, (1) 392-3565 Fax: (1) 392-3562 Honlap: http://www.uni-nke.hu Felvételivel kapcsolatos egyéb elérhetőség: Kari Tanulmányi

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség

Diplomás Pályakövető Rendszer. Motiváció és elégedettség Diplomás Pályakövető Rendszer Motiváció és elégedettség A Diplomás Pályakövető Rendszerhez kapcsolódó kérdőívvel minden tanév második félévében megkeressük az Egyetem aktuális hallgatói állományát. Az

Részletesebben

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján

Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Aktív hallgatói tanulmány a kutatási eredmény elemzése az Educatio által biztosított kötelező kérdőív kitöltése alapján Nemzeti Közszolgálati Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Szerzők: Séd Levente,

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE rínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem MNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2013. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2013. A JELENTKEZÉS MÓDJA nyomtatvány felsőoktatási jelentkezési lapon (1380 Budapest Pf. 1190 címre) e-jelentkezés e-felvételi

Részletesebben

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR A hazai felsőoktatás egyetlen rendészeti képzést folytató kara Magyarországon kizárólag a Nemzeti

Részletesebben

A NEMZETI K ÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÉVKÖNYVE 2012 2013

A NEMZETI K ÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÉVKÖNYVE 2012 2013 1 2 A NEMZETI K ÖZSZOLGÁLATI EGYETEM ÉVKÖNYVE 2012 2013 Budapest 2013 3 Kiadja: Nemzeti Közszolgálati Egyetem Felelős Kiadó: PROF. DR. PATYI ANDRÁS egyetemi tanár, rektor Szerkesztőbizottság: PROF. DR.

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi tájékoztató 2014. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi tájékoztató 2014. A JELENTKEZÉS MÓDJA e-jelentkezés e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet igénybe

Részletesebben

Az egyetemi élet. Az oktatási tevékenység jellemzői

Az egyetemi élet. Az oktatási tevékenység jellemzői BOLYAI SZEMLE KÜLÖNSZÁM PROF. DR. BLESZITY JÁNOS-DR. HABIL. GRÓSZ ZOLTÁN EGYETEMI KÉPZÉSEK A KATASZTRÓFAVÉDELEM SZÁMÁRA Magyarországon a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megalakított Katasztrófavédelmi

Részletesebben

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék

NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék NKE Katasztrófavédelmi Intézet Iparbiztonsági Tanszék A VESZÉLYES KATONAI OBJEKTUM ÜGYINTÉZŐK KÉPZÉSI LEHETŐSÉGEI Dr. Kátai-Urbán Lajos PhD. tűzoltó alezredes I. Katonai Hatósági Konferencia ÜZEMELTETÉSI

Részletesebben

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ ÉRETTSÉGI ÉS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016-17. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

2015-ös keresztféléves felvételi eljárás eredményei

2015-ös keresztféléves felvételi eljárás eredményei 310572000407 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés Távoktatás Önköltséges Felvételi pontszáma elérte az önköltséges képzés ponthatárát 310572000647 SZE-GK gazdálkodási és menedzsment Alapképzés

Részletesebben

Érettségi és felvételi tájékoztató

Érettségi és felvételi tájékoztató Érettségi és felvételi tájékoztató 2017-18. mesterdiploma Osztatlan képzés felsőfokú szakképesítés A bolognai rendszer 6 félév / 180 kredit doktori képzés (PhD) doktori diploma Ph.D. / D.L.A. 4 félév /

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE

JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1.számú melléklet Nemzeti Közszolgálati Egyetem Intézményi azonosító szám: FI 99859 JELENTKEZÉSI LAP DOKTORI (PHD) KÉPZÉSRE 1. Személyi adatok Név:... Rendfokozat: (Születési név):... Anyja születési neve:...

Részletesebben

ELTE Tanító- és Óvóképző Kar idősoros statisztikája

ELTE Tanító- és Óvóképző Kar idősoros statisztikája ELTE Tanító- és Óvóképző Kar idősoros statisztikája Év Jelentkezők Felvettek Össz. Első AN Állami Össz. AN Állami 1816 904 1351 1634 663 459 590 2336 1143 1719 2160 714 479 391 2707 1440 1887 2507 874

Részletesebben

nemzeti közszolgálati egyetem ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGaTÁSI KAR

nemzeti közszolgálati egyetem ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGaTÁSI KAR nemzeti közszolgálati egyetem ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGaTÁSI KAR 2 Nemzeti Közszolgálati Egyetem ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGaTÁSI KAR A hazai közigazgatási képzés intézményi bázisa Az Államtudományi és

Részletesebben

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami

105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, 72 ezer diákból 55 800 jutott be állami Felvételi 2015. A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezret vettek fel, ami lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal A felsőoktatási szakképzésre 6500, alapképzésre 45 200, osztatlan

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ 2013/2014. tanév Budapest 2013. RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR A NKE Rendészettudományi Kar székhelye: 1121 Budapest, Farkasvölgyi út

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer 2015-ös Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az aktív hallgatók között 2015.

Diplomás Pályakövető Rendszer 2015-ös Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az aktív hallgatók között 2015. Diplomás Pályakövető Rendszer 2015-ös Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az aktív hallgatók között 2015. augusztus Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens

Részletesebben

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. tanév Budapest 2018. RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR A NKE Rendészettudományi Kar székhelye: 1083 Budapest, Üllői út 82. Postacíme:

Részletesebben

zszolgálati lati Egyetem Rendészettudom szettudományi kar

zszolgálati lati Egyetem Rendészettudom szettudományi kar Nemzeti KözszolgK zszolgálati lati Egyetem Rendészettudom szettudományi kar Nyíltnap 2013. január r 25. Alapképz pzési szakok a RTK-n nappali munkarend Bőnügyi igazgatási alapképz pzési szak bőnügyi hírszerzh

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK Általános felvételi eljárás

FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK Általános felvételi eljárás FELSŐOKTATÁSI JELENTKEZÉSEK 2017 Általános felvételi eljárás Verzió: 2017. július 31. Készítette: Oktatási Hivatal, Felsőoktatási Elemzési Főosztály E-mail: felsooktatas.elemzes@oh.gov.hu 1 Fontosabb megállapítások

Részletesebben

IV. évfolyam 3. szám, június

IV. évfolyam 3. szám, június IV. évfolyam 3. szám, 2019. június Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére

Felhasználók hatása a Szolnoki Főiskola képzésfejlesztési tevékenységére TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán

Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán A Budapesti Gazdasági Főiskola jellegzetességei Az ország első számú és legnagyobb főiskolája (16.000 hallgató) Felsőoktatási Minőség Díj (2010), ISO minőségügyi

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. január 14., szerda Tartalomjegyzék 1/2015. (I. 14.) MvM rendelet A közigazgatási, a rendészeti, a katonai, a nemzetbiztonsági, valamint a nemzetközi

Részletesebben

IV. évfolyam 2. szám, március

IV. évfolyam 2. szám, március IV. évfolyam 2. szám, 2019. március Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, PhD - helyettes államtitkár, BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárság Főszerkesztő Heizler

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása

Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Előadás címe: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar bemutatása Károli Gáspár Református Egyetem Alapítása: Magyarországi Református Zsinat, 1993. február 24. Elvész az én népem, mivelhogy

Részletesebben

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University

Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University Complex education system on disaster management at the Zrínyi Miklós National Defence University A katasztrófavédelmi oktatás komplex rendszere a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen Dr. Hornyacsek Júlia

Részletesebben

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK

Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bolyai János Katonai Műszaki Kar VÉDELMI IGAZGATÁSI ALAPSZAK Az alapszak képzési célja A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik korszerű általános és szakmai ismereteik,

Részletesebben

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23.

A 2012. évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére 2012. június 22-23. A évi felvételi eljárásban résztvevő tanulók és hozzátartozóik részére április 10. Kari tájékoztató rendezvény Tevesz Gábor okt.dh. 1 Miről lesz szó? 1. Helyzetkép 2. Milyen teendőik vannak még a felvételi

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi eljárások 2010

Felsőoktatási felvételi eljárások 2010 Felsőoktatási felvételi eljárások 2010 Dr. Manherz Károly, szakállamtitkár Bakonyi László, elnök (Oktatási Hivatal) Kerekes Gábor, ügyvezető általános helyettese (Educatio Társ. Szolg. Nonprofit Kft.)

Részletesebben

Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés /A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező

Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés /A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező Jelentkezési lap iktató Szak Képzési forma Tagozat Finanszírozási forma Kar Döntés 6700045501/A infrastruktúra-építőmérnöki Mesterképzés Levelező Államilag támogatott SZE-MTK Felvételi pontszáma elérte

Részletesebben

Budapest, Hungária körút :

Budapest, Hungária körút : Tisztelt Látogató! Üdvözöljük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nyílt napján. Tájékoztatjuk, hogy a Kar, illetve az Egyetem 2016. évben meghirdetett alapképzési szakjai

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KATASZTRÓFAVÉDELEM ALAP- ÉS MESTERKÉPZÉSI SZAKOK. 2017/2018. tanévére beiratkozott HALLGATÓI SZÁMÁRA. Budapest 2017.

TÁJÉKOZTATÓ A KATASZTRÓFAVÉDELEM ALAP- ÉS MESTERKÉPZÉSI SZAKOK. 2017/2018. tanévére beiratkozott HALLGATÓI SZÁMÁRA. Budapest 2017. NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET 1091 Budapest, Hungária krt. 9-11. Fax: 432-9000, TÁJÉKOZTATÓ A KATASZTRÓFAVÉDELEM ALAP- ÉS MESTERKÉPZÉSI SZAKOK 2017/2018. tanévére beiratkozott

Részletesebben

TÁMOP 4.2.1./B HUMÁN ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

TÁMOP 4.2.1./B HUMÁN ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA TÁMOP 4.2.1./B Szellemi, szervezeti és K+F infrastruktúra fejlesztés a Nyugat-magyarországi Egyetemen c. pályázathoz kapcsolódó HUMÁN ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM First

Részletesebben

A RENDŐRTISZTI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA. A Szenátus a Szabályzatot elfogadta 2009. február 26-i ülésén

A RENDŐRTISZTI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA. A Szenátus a Szabályzatot elfogadta 2009. február 26-i ülésén RENDŐRTISZTI FŐISKOLA 15-1000/66/1/2009. A RENDŐRTISZTI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA (2009. évi pályázati felhívással egybeszerkesztett változat) A Szenátus a Szabályzatot elfogadta 2009. február 26-i

Részletesebben

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK!

MINTA. Kedves Első éves Egyetemi POLGÁRUNK! EvaSys Első évesek kérdőíve 2014/15 PTE Marketing Osztály Új egyetemi polgárok polgárok kérdőíve kérdőíve Új egyetemi Válasz megjelölése: Kérem, használjon tollat vagy vékony hegyű filcet. Az űrlap automatikus

Részletesebben

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50%

Alcsoport_DPR_2015_hallgato_MK. Válaszadók száma = 126. Felmérés eredmények. Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián 25% 50% Válaszadók száma = 6 Felmérés eredmények Jelmagyarázat Válaszok relatív gyakorisága Átl. elt. Átlag Medián Kérdésszöveg Bal pólus 0% 0% Jobb pólus n=mennyiség átl.=átlag md=medián elt.=átl. elt. tart.=tartózkodás

Részletesebben

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október

Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN II. évfolyam, 3. szám október Katasztrófavédelmi online tudományos folyóirat ISSN 2498-6194 II. évfolyam, 3. szám 2017. október Rádiós és Infokommunikációs Országos Egyesület Budapest Szerkesztőbizottság Elnök Dr. Hoffmann Imre tű.

Részletesebben

Hallgatói elégedettségi felmérés

Hallgatói elégedettségi felmérés Hallgatói elégedettségi felmérés 2012/2013. tanév 1. és 2. félév Kérdések k4 k5 k6 k7 k8 k9 k10 k11 k12 k13 k14 Az oktató mennyire felkészült az órákra? Mennyire érthető az oktató által átadott ismeret?

Részletesebben

T/5050. számú törvényjavaslat

T/5050. számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/5050. számú törvényjavaslat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény és a nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018. tanév Budapest 2017. RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR A NKE Rendészettudományi Kar székhelye: 1083. Budapest, Ludovika tér 2.

Részletesebben

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ

HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Budapest 2015. RENDÉSZETTUDOMÁNYI KAR A NKE Rendészettudományi Kar székhelye: 1121 Budapest, Farkasvölgyi út

Részletesebben

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem

ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZMNE Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ZMNE felvehető összlétszáma: 2217 fő. Képzési terület Felvehető (fő) Esti, TelepülésNyelv Nappali képzés levelező munkarend Képzési Távoktatásterület/Szakmacsoport

Részletesebben

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba,

2. táblázat Belépési arányok a felsőoktatás A típusú programjaiba, MELLÉKLET 1. táblázat Felsőfokú továbbtanulásra jogosító végzettséget szerzettek aránya az adott korcsoportban, 2007 ISCED 3A ( A típusú programokra való belépési lehetőség) ISCED 3B ( B típusú programokra

Részletesebben

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem MINŐSÉGSTRATÉGIÁJA. Prof. Dr.Turcsányi Károly, egyetemi tanár

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem MINŐSÉGSTRATÉGIÁJA. Prof. Dr.Turcsányi Károly, egyetemi tanár A Nemzeti Közszolgálati Egyetem MINŐSÉGSTRATÉGIÁJA Prof. Dr.Turcsányi Károly, egyetemi tanár Gyökerek I. (innen indultunk) Tudatos minőségfejlesztés a ZMNE-n Mérés értékelés Önértékelés 2 Gyökerek II.

Részletesebben

Diplomás Pályakövető Rendszer 2017-es Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen július

Diplomás Pályakövető Rendszer 2017-es Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen július Diplomás Pályakövető Rendszer 2017-es Hallgatói Motivációs vizsgálat a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen 2017. július Készítette: Dr. Varga András Oktatási Iroda DPR- referens 1 Tartalom Bevezetés... 3 1.

Részletesebben

Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II.

Alapszakonként eltérő költségtérítés: mennyit fizetünk? II. Alapszakonként eltérő : mennyit fizetünk? II. Költségtérítéses képzések hét népszerű esetében Az itt olvasható elemzés egy cikksorozat második része. A www.felvi.hu internetes oldalon már letölthető első

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 2015. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Oktatásfejlesztési és Tehetséggondozási Iroda 2015. december TARTALOMJEGYZÉK I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ...

Részletesebben