Szakmai összefoglaló (2012. éves)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szakmai összefoglaló (2012. éves)"

Átírás

1 Szakmai összefoglaló (2012. éves) Akadémiai program (továbbadott támogatás) A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ), az Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött, /2012 sz. szerződés alapján, utánpótlás-nevelési program támogatása céljából kapott ,- Ft-ot végső felhasználás céljából továbbadta harmadik fél részére. A 29 végső kedvezményezettel külön-külön az MLSZ támogatási szerződést kötött, melynek része az a szakmai program, melyet a támogatásból a kedvezményezett finanszírozni tervezett. A 29 kedvezményezett több, mint fele az év során kezdeményezte a szakmai programja módosítását, melynek következtében 18 szerződésmódosításra került sor. A kedvezményezetteket és az általuk kapott támogatási összeget jogcímenként (módosított szerződés alapján) az 1. sz. melléklet mutatja be. A végső kedvezményezettek a támogatási szerződés aláírását követően az MLSZ által kötött támogatási szerződés értelmében 25% előlegben részesültek (435 millió Ft), mellyel a fejlesztési elképzelések gördülékeny kivitelezését kívántuk elősegíteni. A támogatási szerződés negyedéves időszaki elszámolási kötelezettséget ír elő, de lehetőséget biztosít rendkívüli elszámolásra is. A végső kedvezményezettek az év során ,- Ft támogatással számoltak el. A fennmaradó ,- Ft-ról a támogatottak szerződésszerűen lemondtak: Végső kedvezményezett Kapott támogatás Lemondott összeg FTC Labdarúgó Zrt ,- Ft ,- Ft Paksi Futball Club Kft ,- Ft ,- Ft Pápai Egyesített Labdarúgó Club ,- Ft ,- Ft Összesen ,- Ft ,- Ft

2 A jelen szakmai értékelés továbbra is a következő 7 témakörre épül, mely tartalmazza a pályázatokban leírt célokat és azok megvalósulását: 1. Infrastruktúra 2. Iskola, oktatás 3. Szakmai- személyi feltételek 4. Tehetségkutatás, kiválasztás 5. Orvosi, rehabilitációs háttér 6. Versenyeztetés 7. Informatikai fejlesztések A szakmai értékelés a kedvezményezettek által leadott (módosított) szakmai program (célok) és a év folyamán leadott szakmai jelentés (megvalósulás) alapján készült. Kedvezményezettként, jogcímenként, és negyedéves bontásban a 2. sz. melléklet mutatja be a szakmai program teljesülését. Jogcím Tervezett Felhasznált (ezer Ft) (ezer Ft) 1. Infrastruktúra Iskola, oktatás + 5. Orvosi, rehabilitációs háttér Szakmai- személyi feltételek Tehetségkutatás, kiválasztás Versenyeztetés Informatikai fejlesztések Összesen Infrastruktúra tárgyi eszköz beruházás, felújítás; eszközök és felszerelések beszerzése; a program működtetéséhez kapcsolódó létesítményszükségletek; sportlétesítmény, sportpálya igazolt használat alapján számított bérleti díja; ezer Ft ezer Ft A támogatásban részesülő szervezetek főbb célkitűzése a kiemelkedő tehetségek kiválasztása, gondozása, képzése, felnőtt csapatba építése, továbbá a labdarúgás tömegbázisának szélesítése. Emellett a kiemelt akadémiák tekintetében annak

3 érdekében, hogy a játékosok az élet minden területén megállhassák helyüket fontos feladatuk a labdarúgók iskolai rendszerben történő képzése is, melynek időbeosztása igazodik az edzésprogramhoz. Fenti célok megvalósítása érdekében, a labdarúgók létszámának növelése és magas szintű képzése céljából a támogatott szervezetek új pályák építésén, bérlésén túl a meglévők felújítását, karbantartását, fejlesztését, korszerűsítését, felszereltségének bővítését tervezték (új gumis rúgófal, új öltözők, műfüves borítás, labdafogó háló, kapuk, gyepkezelő gépek). Szintén a képzés színvonalának, hatékonyságának növelését szolgálja az egyéb létesítmények (edzőterem) korszerűsítése, eszközök, felszerelések beszerzése, folyamatos pótlása (interaktív tábla, fotocellás berendezés, sportruházat, labdák). Az edzésprogrammal összhangban lévő iskolai képzés, kollégiumi elhelyezés fejlesztése (oktatási segédeszközök beszerzése; tantermek, tanuló szobák számának bővítése, fejlesztése, kollégium felújítása, közösségi helységek fejlesztése) is fontos feladat. A labdarúgók utaztatásának (edzésre, edzőtáborba, versenyekre) rugalmasabbá tétele érdekében több szervezet (Sándor Károly, Nyírsuli, Siófoki Bányász SE) tervezte kis busz beszerzését. A labdarúgók fizikai, egészségi állapotának karbantartása, javítása céljából orvosi szobák fejlesztése, ilyen célt szolgáló eszközök beszerzése is a célok közt szerepelt. Az infrastruktúra területén felhasznált összeg egyharmada a már létező infrastruktúra működtetését fedezi (bérleti díjak, rezsi költségek), a fennmaradó 106 millió Ft értékben történt ténylegesen fejlesztés. Legjelentősebb fejlesztések: - Felcsúton led kivetítő táblák és az iskolai képzést segítő berendezések beszerzése. - Kaposváron öltöző konténer együttes, traktor beszerzése. - Illés Sportalapítványnál pálya és kollégium felújítás történt, valamint energiatakarékos napelemek felszerelése, továbbá sportfelszerelések, erőfejlesztő és mérő berendezések beszerzése. - A Honvéd vásárolt rehabilitációs készüléket és sportfelszerelést. - A Nyírsuli és Siófok kisbuszt vásárolt. - Diósgyőrben pályafelújítás történt.

4 - Debrecenben vásároltak berendezéseket az Akadémiába, valamint beszereztek egy teljesítménymérő rendszert. - Békéscsaba saját pályát épített. 2. Iskola, oktatás a közoktatási intézményrendszerben megvalósuló közoktatási, képzési feladatokra; az akadémiai program megvalósítását segítő kollégiumi nevelésre és ellátásra, sportegészségügyi és sporttudományi feladatok elvégzésére ezer Ft ezer Ft A nagyobb labdarúgó centrumok az utánpótlás-nevelésben résztvevők hozzáférését a tanrendi iskolai képzéshez nagyrészt az akadémia területén, saját iskolaépületben oldják meg, illetve az akadémiához közel levő oktatási intézményben. Az elszállásolást pedig bentlakásos intézményben kollégiumban vagy externátusi elhelyezéssel valósítják meg. A jelenlegi oktatási egységek felszereléseinek modernizálása, bővítése, a taneszközök beszerzése, mentálhigiénés szakember alkalmazása, külső oktatási intézményekkel együttműködési megállapodás kötése, szakemberek szerződtetése (nevelőtanár, szociális gondozó, iskolai koordinátor), az akadémiai program megvalósulását segítő kollégiumi ellátás, az akadémia éttermében a szakszerű minőségi étkeztetés színvonalának növelése. Az oktatás tartalmának konkretizálása (egészséges életmód, idegen nyelv, állampolgári ismeretek, munkavállalásra való felkészítés, sportjogi ismeretek oktatása). A csapatok a támogatásnak köszönhetően nem csak a sportolók, hanem a sportszakemberek továbbképzését is tervezik. A tervezett sportegészségügyi, sporttudományi feladatok a labdarúgók egészségi és fizikai állapotának megőrzését, erősítését, sportsérülések megelőzését, hatékony kezelését célozza meg. Fontos feladat továbbá a vizsgálatok, felmérések elvégzése, és azok eredményeinek hasznosítása.

5 Ezen jogcímen kifizetett támogatás mintegy felét a Sándor Károly Alapítvány számolta el. Kiemelt figyelmet fordított a labdarúgók nyelvi oktatására, egyéb oktatásra, és egészséges táplálkozásukra. A Honvéd által ezen jogcímen elszámolt összeg szintén az akadémisták étkezését segítette. A Győri ETO az egészségügyi ellátás színvonalát növelte a támogatásból. 3. Szakmai- személyi feltételek testnevelők, edzők, csoportvezetők és szervezők (koordinátorok), valamint a program szakszövetség általi irányítását, felügyeletét, koordinációját végzők díjazása, valamint a számvitelről szóló törvény szerinti más személyi jellegű ráfordításai; a programhoz kapcsolódó működési kiadások támogatása; az akadémiai programban részt vevő igazolt sportolók havonta legfeljebb bruttó százezer forint összegű, az akadémiai programban való részvétel céljaival összhangban álló támogatására ezer Ft ezer Ft A sportszervezetek a minőségi képzés érdekében próbálják bővíteni szakmai stábjukat. Az akadémiai támogatás lehetővé tette a minőségi szakemberek - tapasztalt, több nyelven beszélő, UEFA PRO licenc-képesítéssel rendelkező - foglalkoztatását, amely már versenyképes díjazással párosul. Ez a folyamat egyúttal előreviszi a szakemberképzést és a szakemberek elismertségét a társadalomban. A gyermekek fejlődését szem előtt tartva elengedhetetlen az utánpótlás-nevelési tevékenységet irányító vezető, technikai személyzet, különböző szakemberek (szakmai igazgatók, edzők, kapusedzők, orvosi - élettani csoport, rehabilitációs csoport, személyiségfejlesztő, kondíció - képesség fejlesztő) munkája. A sportszervezetek többsége kivétel nélkül a sportszakember állomány megtartását, a szakmai munka fejlesztése érdekében további bővítését, és emellett versenyképes bérek alkalmazását, edzők szakmai továbbképzését határozta meg célként. Megvalósítandó feladat orvosok, egészségügyi stáb bővítése, rendelkezésre állásának fokozása. A sportszakemberek tevékenysége mellett, a labdarúgók létszámának növelése, a társasági adókedvezmény igénybevétele miatt nő az adminisztratív állomány is,

6 elengedhetetlen továbbá több ügyvéd, könyvelő, könyvvizsgáló, valamint pályázatíró szolgáltatásait igénybe venni. Az elit akadémiákon a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, munkaviszony alapján foglalkoztatott fiatalkorú labdarúgók száma nő, mindez az átigazolási védettség, a játékosok megtartása érdekében. A sportpályák üzemeltetése jelentős működési költséget okoz. A programhoz kapcsolódó működési kiadások jogcímen juttatott támogatás jelentős része a Felcsútnál, az Illésnél, Debrecennél, Győri ETO-nál és Kaposváron került felhasználásra. A sportszervezeteknek sikerült megőrizniük szakemberállományukat, illetve több helyen bővítésre is sor került. A jelentősebb akadémiák (Győri ETO, Honvéd, Illés) támogatásuk mintegy 15 %-át a labdarúgók díjazására tudták fordítani, a tehetséges játékosok anyagi segítése és nem utolsó sorban megőrzése érdekében. 4. Tehetségkutatás, kiválasztás - átfogó teljesítménymérési rendszer működtetésének támogatása, és szakmai- személyi feltételek ezer Ft ezer Ft A jelentősebb sportszervezetek már az előző évben elkészítették a tehetségkutató programjaikat, biztosították hozzá a személyi szakmai hátteret, és kiterjesztették a játékos megfigyelő hálózatukat. A tehetségkutatás folyamán rendkívül fontos a kiválasztott és megszerzett játékosok objektív teljesítménymérése. A sportszervezetek törekednek a különböző teljesítménymérő eszközök beszerzésére, a teljesítménymérési rendszer kiépítésére, működtetésére, majd ezek segítségével a képességfejlesztés megtervezésére. A rendszer kiépítésével követhetővé válik a labdarúgók képzése, a játékosok fejlődése és ezzel tervezhetővé változik a fejlődési folyamat. Ezen jogcímen tervezett támogatás jelentős része a Felcsútnál jelentkezik, teljesítmény méréséhez szükséges anyagok és műszerek beszerzése céljából.

7 Felcsúton a rendszeresen és folyamatosan elvégzett teljesítménymérések szükségessé teszik számítástechnikai eszközök beszerzését, meglévők felújítását, felmérések kiértékelését, tárolásának fejlesztését. 5. Orvosi, rehabilitációs háttér a sportegészségügyi és sporttudományos feladatok elvégzése. (2. pont) 6. Versenyeztetés sportesemények, versenyrendszerek, hazai és nemzetközi versenyeken való részvétel támogatása; versenyre, mérkőzésre, edzésre, edzőtáborba történő személyszállítás, szállás, és étkezés költségének támogatása; ezer Ft ezer Ft A minél több tornán, kupán való részvétel célja, hogy a korosztályos csapatok megfelelő játéklehetőséghez jussanak, mely által jól felmérhető az egyes játékosok fizikai és technikai-taktikai érettsége. A nemzetközi mérkőzéseken való részvétel célja, nemzetközi tapasztalatok megszerzése, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, nemzetközi megmérettetés. Ez azonban jelentős anyagi vonzattal jár (utazás, szállás, étkezés), melynek terheit a támogatás csökkenteni tudja. Az utánpótlás csapatok részére biztosított edzőtáborok rendkívül jelentősek. Az egyszerre kapott intenzívebb képzés mellett jól elősegítik a csapatszellem kialakulását. Ezért a sportszervezetek jelentős része törekszik az edzőtáboroztatásra, továbbá, hogy csapatait minél több versenyre eljuttatassa, illetve saját szervezésű versenyeket tervez. Számos csapat különböző korosztállyal szerepelt nemzetközi felkészülési mérkőzésen. A játékosok fejlődése érdekében egyértelműen a legszükségesebb nemzetközi élvonalbeli csapatokkal megmérkőzni, más futballkultúrában edződő

8 játékosokkal versenyezni. A nemzetközi mérkőzések alkalmával szerzett mérkőzésrutin, tapasztalat nem szerezhető meg más úton. Több egyesület a külföldi felkészülési mérkőzéseket tehetség-kiválasztásra is felhasználta. 7. Informatikai fejlesztések egységes informatikai rendszer működtetése, fejlesztése ezer Ft ezer Ft Honlap működtetése, és az információáramlást biztosító internet hozzáférés, valamint a távkapcsolatok megteremtése mellett fő cél számítógépes kartotékrendszer kialakítása, fejlesztése, működtetése, mely elősegíti a játékosok adatainak (orvosi, élettani, felmérési, szakmai) nyilvántartását, fejlődésének pontos nyomon követését. Cél továbbá a megfelelő eszközállomány biztosítása (megfelelő számú számítógépek, laptopok). A normál pályázati támogatásban részesülők közül egyesek fénymásolót, projektorokat, interaktív táblákat, tévéket, DVD lejátszókat, terveztek megvásárolni. A legjelentősebb Informatikai fejlesztés Felcsúton történt (teljesítménymérési rendszer informatikai háttere).... dr. Gudra Tamás Gazdasági igazgató 1. számú melléklet: Végső kedvezményezetteknek nyújtott támogatás jogcímenként 2. számú melléklet: Kedvezményezettek elszámolása jogcímenként negyedévente 3. számú melléklet: Szöveges beszámoló akadémiánként

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója

A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 1 (Beadási határidő: 2013. július 30.) A Petőházi Sportegyesület szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése

Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: negyedéves előrehaladási jelentés Újpesti Torna Egylet Jégkorong Szakosztály negyedéves előrehaladási jelentése Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN

A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN A TAO BIZTOSÍTOTTA LEHETŐSÉGEK TUDATOSABB ÉS HATÉKONYABB FELHASZNÁLÁSA A KORSZERŰBB EDZÉSMUNKA ÉRDEKÉBEN Változások a látvány-csapatsport támogatási rendszer 2017/2018-as támogatási időszakára vonatkozó

Részletesebben

Szakmai összefoglaló (2011)

Szakmai összefoglaló (2011) Szakmai összefoglaló (2011) A) Akadémiai program (továbbadott támogatás): A nyertes pályázók a támogatási szerződés aláírását követően 25% előlegben részesültek (481,5 millió Ft), mellyel a fejlesztési

Részletesebben

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. MINTA DOKUMENTUM Tárgy: Szakmai beszámoló 1 Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a Magyar Labdarúgó

Részletesebben

Dabasi Kézilabda Club Városi Sportegyesület II. negyedéves előrehaladási jelentése

Dabasi Kézilabda Club Városi Sportegyesület II. negyedéves előrehaladási jelentése Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: 2012/2013 II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 Dabasi Kézilabda Club Városi Sportegyesület II. negyedéves előrehaladási jelentése

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna Előzmények, célok Adótörvények 2010-ben elfogadott módosítása. Látvány-csapatsport (labdarúgás, kézilabda,

Részletesebben

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3.

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3. Magyar Kézilabda Szövetség 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Nemcsik Balázs főtitkár úr részére Tárgy: hiánypótlás a Csepel DSE sportszervezet 15. sorszámú pályázatához hivatkozási szám: SPT 15/211/1

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5.

Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes. 2012. január 5. Útmutató a látvány-csapatsportok társasági adóból való közvetett állami támogatásának felhasználásához és elszámolásához Lukács Zsuzsanna Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettes 2012. január 5. Elszámolható

Részletesebben

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16 TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16 Az MLSZ Főtitkára a látvány-csapatsportágak támogatási rendszerében az MLSZ-hez benyújtott, 2015/16-os bajnoki szezonra vonatkozó sportfejlesztési programok

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL 2. SZÁMÚ MELLÉKLET TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL Felhívjuk a Kedvezményezett figyelmét arra, hogy a lenti táblázatban megjelenített maximális

Részletesebben

Tárgy: III. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: április 8.)

Tárgy: III. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: április 8.) Magyar Jégkorong Szövetség részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 13. Tárgy: III. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 218. április 8.) A Központi Sportés Ifjúsági Egyesület negyedéves előrehaladási

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL Felhívjuk a Kedvezményezett figyelmét arra, hogy a lenti táblázatban megjelenített maximális értékektől eltérni

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés Központi Sport és Ifjúsági Egyesület részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 7. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2019.04.08.) Központi Sport

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL TÁJÉKOZTATÓ AZ ÁLLAMI SPORT CÉLÚ TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL Tájékoztatjuk, hogy a lenti felsorolás nem teljes körű. Az összefoglalóban, illetve a táblázatban nem szerepeltetett,

Részletesebben

KUNSZIGET SPORTEGYESÜLET 9184 Kunsziget, József Attila u. 2.

KUNSZIGET SPORTEGYESÜLET 9184 Kunsziget, József Attila u. 2. Nemzeti Sport Intézet részére Budapest Istvánmezei út 1-3. 1146 Tárgy: A ki/8337/2011 számú MLSZ határozattal jóváhagyott sportfejlesztési program szakmai beszámolója (Kunsziget SE). Tisztelt Nemzeti Sport

Részletesebben

Sportiskola Ügyiratszám: be/sfp-5489/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 6000

Sportiskola Ügyiratszám: be/sfp-5489/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 6000 Iktatószám: ki/jh01-5489/2014 Kecskeméti Labdarúgó Club Közös Torna Egylet Sportiskola Ügyiratszám: be/sfp-5489/2014 Kecskemét Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Csabay Géza krt. 1/a. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu

Részletesebben

Pénzügyi beszámoló 2010.

Pénzügyi beszámoló 2010. Pénzügyi beszámoló 2010. BEVÉTELEK Egyesületi bevételek 588.504 Pályázatok, egyéb támogatások 120.000 Magánszemélyek támogatása 294.640 Önkormányzati működési támogatás 1,972.468 2011. év terhére előleg

Részletesebben

4. sz. melléklet TÁJÉKOZTATÓ A SPORTÁGFEJLESZTÉSI SZAKMAI TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL

4. sz. melléklet TÁJÉKOZTATÓ A SPORTÁGFEJLESZTÉSI SZAKMAI TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL 4. sz. melléklet TÁJÉKOZTATÓ A SPORTÁGFEJLESZTÉSI SZAKMAI TÁMOGATÁSOK FELHASZNÁLÁSA SORÁN IRÁNYADÓ BENCHMARK-RENDSZERRŐL Felhívjuk a Kedvezményezett figyelmét arra, hogy a lenti táblázatban megjelenített

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL

BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL BESZÁMOLÓ A KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL A Fővárosi Bíróság 55. szám alatt nyilvántartásba vette a Magyar Diáksport Szövetséget az 1997.évi CLVI.tv.22. /3 / bekezdése alapján 1998. január 1-től kiemelkedően

Részletesebben

Labdarúgó Akadémia 2009.

Labdarúgó Akadémia 2009. Labdarúgó Akadémia 2009. Stratégia Filozófia Felépítés Infrastruktúra Tehetségek Kiválasztása Tehetségek Képzése Versenyeztetés Szervezés Felépítés Az ETO, ami nem csak egy ETO sport- szórakoztatóés Szabadidı

Részletesebben

2011/12-es bajnoki évad Önrész (Ft) Támogatás (Ft) Összesen (Ft)

2011/12-es bajnoki évad Önrész (Ft) Támogatás (Ft) Összesen (Ft) Összefoglaló táblázat bajnoki évad Önrz (Ft) Támogatás (Ft) Összesen (Ft) Személyi jellegű ok en (50%) 0 Ft 0 Ft 0 Ft Tárgyi eszköz beruházás (biztonságtechnikai, infrastruktúra) (70%) 171 000 Ft 399 000

Részletesebben

242.083 sapka. 26 darab 9.311,-/db. 18 fő sportoló. részére 23.000,- köntös 12.475,- nadrág 6.125,- papucs 4.400,- részére 35.

242.083 sapka. 26 darab 9.311,-/db. 18 fő sportoló. részére 23.000,- köntös 12.475,- nadrág 6.125,- papucs 4.400,- részére 35. 123.930,- 34 darab 3.645,-/db 3 3 Egyes korosztályok 1 2011/12-es évadra 2 felkészüléséhez, versenyeztetéséhez és foglalkoztatáshoz szükséges 123.930,- 34 darab 3.645,-/db 242.083,- 242.083,- 242.083,-

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 159/2009. (VI. 29.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 159/2009. (VI. 29.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 159/2009. (VI. 29.) számú h a t á r o z a t a a Nyírsuli Nonprofit Kft. Labdarúgó és Kosárlabda Akadémiájának és a Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai

Részletesebben

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: Megyei Szakmai Igazgató min. érvényes UEFA A licence B kategóriás jogosítvány jó kapcsolattartó és együttműködési

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-5449/2014 Ügyintéző: dr. Bajúsz Endre Rohonci út

Ügyiratszám: be/sfp-5449/2014 Ügyintéző: dr. Bajúsz Endre Rohonci út Iktatószám: ki/jh01-5449/2014 Illés Sport Alapítvány Ügyiratszám: be/sfp-5449/2014 Szombathely Ügyintéző: dr. Bajúsz Endre Rohonci út 3. E-mail: bajusz.endre@mlsz.hu 9700 Tárgy: sportfejlesztési program

Részletesebben

Utánpótlás-nevelési programok

Utánpótlás-nevelési programok Utánpótlás-nevelési programok Héraklész Bajnok program A sportolók kiválasztása, képzése. A felnőtt kor küszöbére a korosztályos nemzetközi színvonalat elérő versenyzők felnevelése Héraklész Csillag Program

Részletesebben

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program Út Európa Élvonalába Tehetségkutató és Foglalkoztató Program 2 A Tehetség Útja a Labdarúgás Élvonalába: Feladatkörök és Feladatok: 3 A Program fő célkitűzései: A Magyar Tehetség Útja Európa Élvonalába:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

be/sfp-05061/2015/mkosz

be/sfp-05061/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hernádi Szakmai Továbbképző és Sportegyesület Kosárlabda szakosztálya A kérelmező szervezet rövidített neve HSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai

Részletesebben

Megyei Szakmai Igazgató

Megyei Szakmai Igazgató Megyei Szakmai Igazgató A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek és szövetségek) szakmai önéletrajz leadása

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-7314/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 2685

Ügyiratszám: be/sfp-7314/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 2685 Iktatószám: ki/jh01-7314/2014 Községi Sportkör Nógrádsáp Ügyiratszám: be/sfp-7314/2014 Nógrádsáp Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Hunyadi u. 7./II E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 2685 Tárgy: sportfejlesztési program

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés KÖZPONTI SPORT- ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 2. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2019.01.08.) KÖZPONTI SPORT-

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés Központi Sport és Ifjúsági Egyesület részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 3. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2018.04.08.) Központi Sport

Részletesebben

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program Út Európa Élvonalába Tehetségkutató és Foglalkoztató Program 2 A Tehetség Útja a Labdarúgás Élvonalába: Feladatkörök és Feladatok: 3 A Program fő célkitűzései: A Magyar Tehetség Útja Európa Élvonalába:

Részletesebben

Feladatkörök a Bozsik programban

Feladatkörök a Bozsik programban Feladatkörök a Bozsik programban A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: Megyei Szakmai Igazgató min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek és

Részletesebben

KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club sportfejlesztési programja a 2013/2014 es bajnoki évadra.

KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club sportfejlesztési programja a 2013/2014 es bajnoki évadra. KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club elnöksége tájékoztatja a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által elfogadott stratégiai fejlesztési koncepciójával egyetértve, azt elfogadva

Részletesebben

Budapest, április 6. Iktatószám: / szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Elsőfokú Licencadó Testület határozatai

Budapest, április 6. Iktatószám: / szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Elsőfokú Licencadó Testület határozatai 6. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Elsőfokú Licencadó Testület határozatai Budapest, 2009. április 6. Iktatószám: /2009 001/2009. (04.09) számú határozat Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete a BFC Siófok FC Kft.

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés Központi Sport és Ifjúsági Egyesület részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 4. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2018.07.08.) Központi Sport

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-3822/2013 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Sárpatak 6. 4/10. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 1046

Ügyiratszám: be/sfp-3822/2013 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Sárpatak 6. 4/10. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 1046 Iktatószám: ki/jh01-3822/2013 Romhány Sportegyesület Ügyiratszám: be/sfp-3822/2013 Budapest Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Sárpatak 6. 4/10. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 1046 Tárgy: sportfejlesztési program

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-5409/2014 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Dobos utca 25. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 1204

Ügyiratszám: be/sfp-5409/2014 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Dobos utca 25. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 1204 Iktatószám: ki/jh01-5409/2014 Goldball 94 Football Club Sportegyesület Ügyiratszám: be/sfp-5409/2014 Budapest Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Dobos utca 25. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 1204 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

2013. év 1.félévi beszámoló

2013. év 1.félévi beszámoló ÉRDI SPORT KFT 2030 Érd, Ercsi út 34. Telefon:06-20-914-4037 Honlap: www.handballerd.hu E-mail: iroda.kezilabda@gmail.com ÉRDI SPORT KFT 2030 ÉRD ERCSI ÚT 34. 2013. év 1.félévi beszámoló 1 A Társaság bemutatása:

Részletesebben

Söjtöri Deák Ferenc Sport Egyesület(sportszervezet) szakmai beszámolója

Söjtöri Deák Ferenc Sport Egyesület(sportszervezet) szakmai beszámolója Magyar Labdarúgó Szövetség részére Cím: 1112 Budapest Kánai út 2/d Levelezési cím: 1386 Budapest 62. Pf. 906/1 SDFSE szakmai beszámolója Tárgy: Szakmai beszámoló 1 (Beadási határidő: 2014. július 30.)

Részletesebben

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: Megyei Szakmai Igazgató min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek

Részletesebben

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A sok munka és a türelem megtalálja a tehetséget A kiválasztás fejlesztése, tehetséggondozás A kiválasztás mentális,

Részletesebben

Előrehaladási jelentés

Előrehaladási jelentés Iktatószám: Előrehaladási jelentés Központi Sport és Ifjúsági Egyesület részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3 Tárgy: 5. negyedéves előrehaladási jelentés (Beadási határidő: 2018.10.08.) Központi Sport

Részletesebben

Polgár-Veres Árpád. Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK július 25. Budapest SZAKMAI TAPASZTALAT

Polgár-Veres Árpád. Önéletrajz SZEMÉLYI ADATOK július 25. Budapest SZAKMAI TAPASZTALAT SZEMÉLYI ADATOK Polgár-Veres Árpád 1983. július 25. Budapest a.polgarveres@vasassc.hu SZAKMAI TAPASZTALAT 2014.01.01 - Vasas Sport Club, Sportszakmáért felelős elnökhelyettes A klub sportszakmával kapcsolatos

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság április 25-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-132/2018. ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság 2018. április 25-i ülésére Tárgy: Javaslat a 2018-2021 évre

Részletesebben

Ügyiratszám : be/sfphp01-0043/2013 - SZARVASI NŐI KÉZILABDA KLUB

Ügyiratszám : be/sfphp01-0043/2013 - SZARVASI NŐI KÉZILABDA KLUB Ügyiratszám : be/sfphp01-0043/2013 - SZARVASI NŐI KÉZILABDA KLUB Igazgatási szolgáltatási díj sportfejlesztési program jóváhagyására Projekt költségvetése a 2013/2014-es évadra 25 000 Ft Jogcímek Támogatás

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-5129/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 9029 Tárgy: sportfejlesztési program módosítására irányuló kérelem jóváhagyása

Ügyiratszám: be/sfp-5129/2014. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 9029 Tárgy: sportfejlesztési program módosítására irányuló kérelem jóváhagyása Iktatószám: ki/jhm01-5129/2014 Üstökös FC Győr Utánpótlás-Nevelő Sport Egyesület Ügyiratszám: be/sfp-5129/2014 Győr Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Sárási út 1/B. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 9029 Tárgy: program

Részletesebben

Kunsziget Sportegyesület szakmai beszámolója

Kunsziget Sportegyesület szakmai beszámolója Magyar Labdarúgó Szövetség részére 1112 Budapest, Kánai út 2/D LEVÉLCÍM: 1386 BUDAPEST 62. PF. 906/1 Tárgy: Szakmai beszámoló 1 Kunsziget Sportegyesület szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jhm01-5965/2014 Mezőtúri Atlétikai Football Club Spartacus Sportegyesület Ügyiratszám: be/sfp-5965/2014 Mezőtúr Ügyintéző: dr. Bajúsz Endre Szolnoki u. 14. E-mail: bajusz.endre@mlsz.hu 5400

Részletesebben

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET I. ÁLTALÁNOS RÉSZ I. 1. HÁTTÉRINFORMÁCIÓ Az Egyesület neve: Újpesti Torna Egylet Székhelye: 1044 Budapest, Megyeri út 13. Adószáma: 19803124-2-41 Főe: Képviselője: 9319 - Egyéb sport

Részletesebben

II. Az együttműködő felek az alábbiak szerint fejtik ki közös tevékenységüket:

II. Az együttműködő felek az alábbiak szerint fejtik ki közös tevékenységüket: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS TERVEZET amely létrejött egyrészről a Magyar Labdarúgó Szövetség (székhely: 1112 Budapest, Kánai u. 2.D., Fővárosi Bíróság által 25. sz. alatt nyilvántartott társadalmi szervezet,

Részletesebben

Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2.

Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2. Polgárdi Városi Sportegyesület 8154 Polgárdi, Bocskai u. 2. Tel/fax: (30) 502-5478 E-mail: polgardivse@gmail.com www.polgardi.hu I. TÁJÉKOZTATÓ A Polgárdi Városi Sportegyesület Labdarúgó Szakosztályának

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 31/2013. (X.31.) és a 29/2018.(VI.27.) Ör-rel módosított 20/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat által ellátott sporttal kapcsolatos

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-6985/2014 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Jókai Mór út

Ügyiratszám: be/sfp-6985/2014 Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Jókai Mór út Iktatószám: ki/jh01-6985/2014 Bábolnai Sport Egyesület Ügyiratszám: be/sfp-6985/2014 Bábolna Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Jókai Mór út 12 E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 2943 Tárgy: sportfejlesztési program

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00085/2017/mrsz Csanádi Kézilabda Sportiskola Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-00085/2017/mrsz Budapest Ügyintéző: Kiss Tünde Albert utca 7 3 1 E-mail: kiss.tunde@hunvolley.hu 1119 Tárgy:

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-2935/2013 Ügyintéző: Nagy Réka Kossuth u. 1 E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 8380

Ügyiratszám: be/sfp-2935/2013 Ügyintéző: Nagy Réka Kossuth u. 1 E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 8380 Iktatószám: ki/jh01-2935/2013 Hévízi Sportkör Ügyiratszám: be/sfp-2935/2013 Hévíz Ügyintéző: Nagy Réka Kossuth u. 1 E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 8380 Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló

Részletesebben

Konyári SE. Sportszervezet

Konyári SE. Sportszervezet Ügyiratszám : be/sfp-3549/2013 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Konyári Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve: Konyári SE 2 Gazdálkodási formakód: Áfa

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014.

Közhasznúsági melléklet 2014. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18972986-1-08 08 Győri Törvényszék 08 PK T62694/2003/4 08/02/2347 Üstökös FC Győr Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület 9029 Győr, Sárási

Részletesebben

Aszód FC sportfejlesztési programja 2011-2014

Aszód FC sportfejlesztési programja 2011-2014 Aszód FC sportfejlesztési programja 2011-2014 A program célja, megfelelő technikai háttérrel, a fiatalok számára is vonzó infrastruktúrával rendelkező futball sporttelep létrehozása, Aszód és a Galga-mente

Részletesebben

A foglalkozás feladatai:

A foglalkozás feladatai: Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék

Részletesebben

Beszámoló a Zempléni Vízilabda Klub 2011/2012-es Sportfejlesztési Programjának megvalósulásáról

Beszámoló a Zempléni Vízilabda Klub 2011/2012-es Sportfejlesztési Programjának megvalósulásáról Beszámoló a Zempléni Vízilabda Klub 2011/2012-es Sportfejlesztési Programjának megvalósulásáról A Zempléni Vízilabda Klub Közhasznú Egyesület 2011/2012-es Sportágfejlesztési Programját a Magyar Vízilabda

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00208/2018/mrsz BÉKÉSCSABAI RÖPLABDA SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-00208/2018/mrsz Békéscsaba Ügyintéző: Kiss Tünde Vécsey utca 3 1 5 E-mail:kiss.tunde@hunvolley.hu 5600 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

1 Ügyiratszám : T-2011/159 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Veszprémi Utánpótlás Kosárlabda Egyesület Veszprémi Utánpótlás KE

Részletesebben

TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre

TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása A közel ötvenéves létesítményben a legutolsó

Részletesebben

Ügyiratszám: be/sfp-2327/2013 Ügyintéző: Nagy Réka Szent István út 129. E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 1213

Ügyiratszám: be/sfp-2327/2013 Ügyintéző: Nagy Réka Szent István út 129. E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 1213 Iktatószám: ki/jh01-2327/2013 Csepel Hungary Club 94 Sportegyesület Ügyiratszám: be/sfp-2327/2013 Budapest Ügyintéző: Nagy Réka Szent István út 129. E-mail: nagy.reka@mlsz.hu 1213 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG

A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA 2011. A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA 1. A sportról szóló 2004. évi I. törvény 77. p) pontjának, valamint a sport területén képesítéshez

Részletesebben

http://mlszkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 15 2012.12.10. 11:10

http://mlszkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 15 2012.12.10. 11:10 1 / 15 2012.12.10. 11:10 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Vértesi Erőmű Sportegyesület VESE 3 Tagsági

Részletesebben

2014. február 11-én tartandó ülésére. Bejelentések

2014. február 11-én tartandó ülésére. Bejelentések Medgyesbodzás Község Önkormányzat Polgármestere Medgyesbodzás, Széchenyi u 38. Előterjesztés Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2014. február 11-én tartandó ülésére Bejelentések

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT

KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZAT 2014 A Magyar Triatlon Szövetség KÉPESÍTÉSI SZABÁLYZATA 1 A Magyar Triatlon Szövetség (a továbbiakban: MTSZ) elnöksége a sportról szóló 2004. évi I. törvény a továbbiakban Stv.- 23.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. január 27-i ülésére Tárgy: FC Zirc támogatási kérelme sportpálya felújítási pályázathoz Előadó: Ottó Péter polgármester Előterjesztés

Részletesebben

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. Az Önkormányzat sporttal kapcsolatos feladatai Biharnagybajom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011. (II. 21.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat testnevelési és sport feladatainak végrehajtásáról Biharnagybajom Községi Önkormányzat

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Aszódi Futball Club... A kérelmező szervezet rövidített neve: Aszód FC...

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Aszódi Futball Club... A kérelmező szervezet rövidített neve: Aszód FC... Ügyiratszám 1 : Érkezett 1 : ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Aszódi Futball Club... A kérelmező szervezet rövidített neve: Aszód FC... Gazdálkodási formakód 2

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. X Közhasznú alapítvány. Diáksport egyesület: Adószám: 1 8 2 0 2 8 6 7-1 - 0 6 18202867-1-06

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. X Közhasznú alapítvány. Diáksport egyesület: Adószám: 1 8 2 0 2 8 6 7-1 - 0 6 18202867-1-06 Ügyiratszám: Érkezett: ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány Hódmezővásárhelyi Kosársuli

Részletesebben

Utánpótlás típusa: Sportszervezet. Férfi futsal csapat bajnoki osztálya: Honlap: TISZAI KÁROLY ELNÖK TISZAI KÁROLY

Utánpótlás típusa: Sportszervezet. Férfi futsal csapat bajnoki osztálya: Honlap: TISZAI KÁROLY ELNÖK TISZAI KÁROLY Ügyiratszám : be/sfp-3548/2013 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: PETŐFI SPORTKÖR NAGYRÁBÉ A kérelmező szervezet rövidített neve: PETŐFI SPORTKÖR NAGYRÁBÉ 2 Gazdálkodási

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05453/2017/mksz Holler Utánpótlás Nevelési és Felnőtt Club Ügyszám: be/sfp-05453/2017/mksz Dunaföldvár Ügyintéző: Pusztai Márton Liszt Ferenc utca 10 - - - - E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu

Részletesebben

1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása

1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása Martfűi Városi Sportegyesület Női Kézilabda Szakosztály Utánpótlás-nevelésre vonatkozó sportfejlesztési programja Szakmai és költségterv 2013/2014. évad 1) Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint

Részletesebben

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK

A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK A KÉPZÉS ÉS VERSENYEZTETÉS EGYSÉGE ÉS ARÁNYAI AZ EGYES KOROSZTÁLYOKBAN. CÉLOK, FELADATOK Az MKOSZ képzési és versenyeztetési céljai az utánpótlás-nevelésben 2011 - Új pályán szakmai stratégiai program

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh02-07514/2019/mksz MEZŐTÚRI REFORMÁTUS DIÁKSPORT EGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-07514/2019/mksz Mezőtúr Ügyintéző: Gecse Réka Kossuth út 2 E-mail: gecse.reka@mksz.hu 5400 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh02-05240/2017/mksz Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület Ügyszám: be/sfp-05240/2017/mksz Hatvan Ügyintéző: dr. Kertész Georgina Tanács utca 9 E-mail: kerteszg@keziszovetseg.hu

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-05196/2017/mksz Szekszárdi Fekete Gólyák Kézilabda Club Ügyszám: be/sfp-05196/2017/mksz Szekszárd Ügyintéző: dr. Kertész Georgina Széchenyi utca utca 23 E-mail: kerteszg@keziszovetseg.hu

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE

A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A PEDAGÓGIAI- SZAKMAI SZOLGÁLTATÁSOK 2014. ÉVI HELYZETKÉPE EMPIRIKUS KUTATÁSOK EREDMÉNYEINEK ÖSSZEGZÉSE GASKÓ KRISZTINA

Részletesebben

LABDARÚGÓ EDZŐ KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK

LABDARÚGÓ EDZŐ KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK 242/2008. számú határozat Az Elnöksége az 2008. évi tanfolyamairól szóló beszámolót a tanfolyami díjak kivételével - elfogadta, az versenyrendszerében szereplő sportszervezetek edzőinek licenc feltételeiről

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00237/2018/mrsz VASAS SPORT CLUB Ügyszám: be/sfp-00237/2018/mrsz Budapest Ügyintéző: dr. Marancsik Éva Violetta Fáy utca 58 E-mail: violetta.marancsik@hunvolley.hu 1139 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

1 / 11 2012.05.02. 13:41 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Balmazújváros Sport Kft. BAS Kft. 3 Tagsági

Részletesebben

1/9

1/9 1 Ügyiratszám : T 2011/258 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Szabadtéri Sportok Egyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve: SZSE 2 Gazdálkodási formakód: Sportegyesület

Részletesebben

http://mlszkerelem.innospectrum.hu/kerelem2012/print?w=2

http://mlszkerelem.innospectrum.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 10 2013.09.13. 11:35 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Jászberényi Sportegyesület Labdarúgó Utánpótlás

Részletesebben

http://mlszkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2

http://mlszkerelem.globalsoftware.hu/kerelem2012/print?w=2 1 / 10 2012.11.07. 16:02 1 Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: A kérelmező szervezet rövidített neve: 2 Gazdálkodási formakód: Törökbálinti Focisuli Egyesület Törökbálinti

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-06207/2018/mksz KISVÁRDAI KÉZILABDA CLUB SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-06207/2018/mksz Kisvárda Ügyintéző: Pusztai Márton Flórián tér 6. E-mail: pusztaim@keziszovetseg.hu 4600 Tárgy:

Részletesebben

Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása

Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Tárgy: sportfejlesztési program jóváhagyására irányuló kérelem elbírálása Iktatószám: ki/jh01-00039/2017/mrsz Mohácsi Sport Klub Szolgáltató Nonprofit Kft. Ügyszám: be/sfp-00039/2017/mrsz Mohács Ügyintéző: Kiss Tünde II. Lajos utca 16 B E-mail: kiss.tunde@hunvolley.hu 7700 Tárgy:

Részletesebben

H A T Á R O Z A T O T

H A T Á R O Z A T O T Iktatószám: ki/jh01-00259/2018/mrsz DUNAKANYAR SPORTEGYESÜLET Ügyszám: be/sfp-00259/2018/mrsz Szentendre Ügyintéző: Kiss Tünde Kőzúzó utca 1 E-mail: kiss. tunde@hunvolley.hu 2000 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Csíkvári u. 10. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 8000

Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Csíkvári u. 10. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 8000 Iktatószám: ki/jh01-5785/2014 VIDEOTON FCF Baráti Kör Egyesület Ügyiratszám: be/sfp-5785/2014 Székesfehérvár Ügyintéző: dr. Barcsa Péter Csíkvári u. 10. E-mail: barcsa.peter@mlsz.hu 8000 Tárgy: sportfejlesztési

Részletesebben

Sport szakember sportszakember

Sport szakember sportszakember Sport szakember sportszakember Tájékoztató előadás 2018. március 9. dr. Reinhardt Ákos EMMI Sportért Felelős Államtitkárság, Sportirányítási Főosztály, főosztályvezető Irányadó jogszabályok a sportról

Részletesebben