Megyei Szakmai Igazgató

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megyei Szakmai Igazgató"

Átírás

1 Megyei Szakmai Igazgató A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek és szövetségek) szakmai önéletrajz leadása ig II. A megyei szakmai vezetők feladatai: a Programokhoz kapcsolódó egyesületek és intézmények (iskolák ill. óvodák) közötti együttműködések kiszélesítését elősegíti, kapcsolatot tart az MLSZ utánpótlás programokban érintett szervezetekkel és intézményekkel, valamint az ott dolgozó szakemberekkel, kapcsolatot tart az MLSZ utánpótlás programok területi szinten koordináló szakembereivel, kapcsolatot tart az MLSZ utánpótlás programokban érintett megyei önkormányzatok és megyei jogú városok önkormányzatának képviselőivel, továbbá a települések önkormányzatainak képviselőivel elősegíti és ellenőrzi a programokban érintett sportszervezetekben, intézményekben a foglalkozások (intézmény egyesület együttműködési megállapodás szerint) összehangolt, előírt szakmai paramétereknek megfelelő megtartását, melyekről félévente jelentést készít, és elektronikusan továbbít az MLSZ felé, ellenőrzi a programokban a rendezvények központi és helyi kiírások mentén való megtartását, az azokon való részvételt, melyekről féléves összegző beszámolót készít, és továbbít elektronikusan az MLSZ felé, tevékenységét a programokban az eljárási rend és szakmai követelmények megismerése alapján végzi, a versenykiírások figyelembevételével, segíti a programok belső szakmai információ áramlását a programokban résztvevő szervezetektől a programokat koordináló MLSZ irányába, elősegíti megszervezi és ellenőrzi a megyei és regionális kiválasztó eseményeket, ellenőrzi, felügyeli és irányítja a megye körzetvezetőinek, alközpontvezetőinek munkáját, feladatait, majd értékelést készít róluk félévente, a felügyelete alatt lévő körzetek, alközpontok területén segíti a program helyi médiumokban való megjelenését, valamint a megyei médiumokkal kapcsolatot alakít ki, tart fenn. Az MLSZ útmutatásai szerint megszervezi és megrendezi az U13-as korosztály, alközponti tehetségeiből álló csapatok kiválasztó tornáját.(május hónapban) Az U14-es fiú megyei válogatott keret kialakítása, nyilvántartása (az előírt formában). Az MLSZ útmutatásai szerint megszervezi és megrendezi az U14-es fiú korosztályban a kiválasztott Tehetségek Kiemelt foglalkoztatását, előírt edzésterv szerint. (szeptember október november- március április május hónapok során) Biztosítja a megyében kiválasztott tehetséges U14 es játékosok szereplését a régiós, területi és országos kiválasztás alkalmával. Biztosítja a megyében kiválasztott tehetséges U15-ös játékosok szereplését a régiós, területi és országos válogatottak foglalkozásain, mérkőzésein.

2 Megyei Koordinátor A megyei koordinátorral szembeni elvárások: jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetekkel és szövetségekkel) szakmai önéletrajz leadása ig II. A megyei koordinátorok feladatai: ellenőrzi a programokban érintett szervezetekben, intézményekben a játékosok, gyermekek személyét, létszámát, melyeket elektronikus úton nyomon követ az MLSZ regisztrációs- és adatbázisában, gondoskodik arról, hogy a játékosok, szervezetek, intézmények nyilvántartása határidőre elkészüljön az MLSZ által meghatározott ütemezés szerint és ezek az információk bekerüljenek az MLSZ központi adatbázisába, gondoskodik arról, hogy a Programok adminisztratív irányításával, finanszírozásával, valamint ellenőrzésével kapcsolatos információk időben eljussanak az MLSZ-hez, valamint az MLSZ irányából az érintett szervezetekhez, intézményekhez, kiadja az egyesületi programmal összefüggő szervezeti és személyi jellegű kifizetésekhez szükséges teljesítésigazolásokat, a megyei szakmai vezető jóváhagyásával tevékenységét a programokban az eljárási rend és szakmai követelmények megismerése alapján végzi, a versenykiírások figyelembevételével, a gazdasági jellegű információ áramlását a Területi Igazgatóság, valamint az MLSZ felé és mindkét szervezettől eredő információk eljuttatását a kapcsolódó szervezetekhez, intézményekhez,

3 Alközpont-vezető edző I. Alközpontvezetőkkel szembeni elvárások: jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetekkel és szövetségekkel) szakmai önéletrajz leadása ig II. Alközpontvezetők feladatai: Az MLSZ útmutatásai szerint megszervezi és megrendezi az U12-es korosztály, alközponthoz tartozó körzeteinek tehetségeiből álló csapatok kiválasztó tornáját. (május hónapban) Ősszel és tavasszal 3-3 alkalommal tornát szervez az alközponthoz tartozó sportszervezetek U12/13 korosztályos fiú és U13-15 leány csapatainak részvételével, az előírt formában. Az U13-as fiú alközponti válogatott keret (20+2 fő) kialakítása, nyilvántartása (az előírt formában). Az U13-15-ös leány alközponti válogatott keret (16-20 fő) kialakítása, nyilvántartása (az előírt formában). Az MLSZ útmutatásai szerint alközpontjában megszervezi és megrendezi az U13-as fiú és az leány korosztályokban a kiválasztott Tehetségek Kiemelt foglalkoztatását. (szeptember október november- március április május hónapok során) Biztosítja az alközpontjában kiválasztott tehetséges játékosok szereplését a megyei kiválasztás és foglalkoztatás alkalmával. A Sportszervezetek szintjén: Az alközpontjához tartozó körzetekben ellátja el a Bozsik program szakmai felügyeletét. Rendszeres szakmai kapcsolatot tart fenn az alközpontjához tartozó körzetek és a sportszervezetek szakmai vezetőivel. A helyi sajátosságok figyelembe vételével elősegíti az utánpótlás labdarúgás fejlődését. Az alközpont körzeteiben zajló szakmai munkát ellenőrzi, dokumentálja munkanaplóban Feladata az adatok változása esetén az illetékesek értesítése az adatváltozás követően két napon belül. (pl. végzettségben való változás, stb.) Feladata a Bozsik Versenykiírás és eljárási rend pontos ismerete és betartatása, valamint az alközpontok területén történő betartatása.

4 Körzetvezető edző I. Körzetvezetőkkel szembeni elvárások: jó kapcsolattartó, együttműködési képesség (sportszervezetek, intézmények, szövetségek) szakmai önéletrajz leadása ig II. Körzetvezetők feladatai: Körzetében minél több település sportszervezetét, iskoláját, óvodáját vonja be a programba. A helyi sajátosságok figyelembe vételével segítse elő az utánpótlás labdarúgás fejlődését. Körzetében felelős a Bozsik-programok teljes-körű szervezéséért és működtetéséért. A körzet intézményeivel és sportszervezeteivel folyamatos kapcsolattartás. A körzet intézményeiben és sportszervezeteiben zajló szakmai munka ellenőrzése, dokumentálása munkanaplóban. Biztosítja a körzetében tehetséges játékosok szereplését az alközponti kiválasztás és foglalkoztatás alkalmával. Az U12-es körzeti válogatott keret (20fő) kialakítása, nyilvántartása (az előírt formában). Az U10-11-es körzeti válogatott keret (20 fő) kialakítása, nyilvántartása (az előírt formában). Biztosítja havi 1 alkalommal (maximum a 6-8 játék-aktív hóban) a keretek foglalkoztatását, amelyet előírt edzésterv alapján köteles teljesíteni. A Sportszervezetek szintjén: Feladata a Bozsik - Gyermek Egyesületi Program U6-7, U8-9 és U10-11-es körzeti tornáinak magas szintű szervezése és megrendezése. Adatok változása esetén az illetékesek értesítése az adatváltozás követően két napon belül. Versenykiírás és eljárási rend pontos ismerete és betartatása. Az Intézmények szintjén: A körzet intézményeiben félévente megszervezendő gyermeklabdarúgó fesztiválokat előkészíti és lebonyolítja. A Sulibajnokság látogatása a körzethez tartozó iskolákban. III. A körzet kialakításának legfőbb szempontjai: Sportszervezetek: Egy labdarúgó körzet minimálisan 4 különböző sportszervezetből áll. A körzeti tornákon egy sportszervezet több csapata is szerepelhet, feltéve ha egy játékosa az év során folyamatosan és kizárólag abban a csapatban szerepelt ahova az előzetes regisztráció során nevezték! A 2011/12-es Egyesületi Versenykiírás és Eljárási Rend ismerete és maradéktalan betartása. Intézmények: Egy Intézményi körzet minimálisan 4 különböző intézmény legalább 16 labdarúgó csoportjából áll. A 2011/12-es Intézményi Versenykiírás és Eljárási Rend ismerete és maradéktalan betartása.

5 Sportszervezet edző I. A Sportszervezet felelős edzővel szembeni elvárások: min. érvényes MLSZ D végzettség jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetekkel, intézményekkel és szövetségekkel) szakmai önéletrajz leadása ig II. A Sportszervezet felelős edző feladatai: Sportszervezetében ellátja el a Bozsik program szakmai felügyeletét. Rendszeres szakmai kapcsolatot tart fenn a körzethez tartozó sportszervezetek szakmai vezetőivel. A helyi sajátosságok figyelembe vételével elősegíti az utánpótlás labdarúgás fejlődését. A sportszervezetében zajló szakmai munkát ellenőrzi, dokumentálja munkanaplóban Feladata az adatok változása esetén az illetékesek értesítése az adatváltozás követően két napon belül. (pl. végzettségben való változás, stb.) Feladata a Bozsik Versenykiírás és eljárási rend pontos ismerete és betartatása, valamint a szakmai ajánlások betartatása. Feladata: biztosítani a sportszervezet korosztályos csapatainak felkészítését a Bozsik - Gyermek Egyesületi Program U6-7, U8-9 és U10-11-es körzeti tornáira, valamint a kibontakoztatási program U12/13 alközponti tornáira.

Feladatkörök a Bozsik programban

Feladatkörök a Bozsik programban Feladatkörök a Bozsik programban A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: Megyei Szakmai Igazgató min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek és

Részletesebben

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: Megyei Szakmai Igazgató min. érvényes UEFA A licence jó kapcsolattartó és együttműködési képesség (sportszervezetek

Részletesebben

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban

Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban Feladatkörök az OTP Bank Bozsik - programban A megyei szakmai igazgatóval szembeni elvárások: Megyei Szakmai Igazgató min. érvényes UEFA A licence B kategóriás jogosítvány jó kapcsolattartó és együttműködési

Részletesebben

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program Út Európa Élvonalába Tehetségkutató és Foglalkoztató Program 2 A Tehetség Útja a Labdarúgás Élvonalába: Feladatkörök és Feladatok: 3 A Program fő célkitűzései: A Magyar Tehetség Útja Európa Élvonalába:

Részletesebben

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program

Út Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató Program Út Európa Élvonalába Tehetségkutató és Foglalkoztató Program 2 A Tehetség Útja a Labdarúgás Élvonalába: Feladatkörök és Feladatok: 3 A Program fő célkitűzései: A Magyar Tehetség Útja Európa Élvonalába:

Részletesebben

Tájékoztató. az Intézményi Labdarúgó Utánpótlás-nevelési Programról (2014. szeptember 1. - 2015. június 30.)

Tájékoztató. az Intézményi Labdarúgó Utánpótlás-nevelési Programról (2014. szeptember 1. - 2015. június 30.) Tájékoztató az Intézményi Labdarúgó Utánpótlás-nevelési Programról (2014. szeptember 1. - 2015. június 30.) (az előző évhez képest a változások pirossal jelölve) Készítette: Majoros Attila Bozsik-program

Részletesebben

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A torna előkészítése 1. Általános követelmények A kiemelt régiós U11 és U13 tornákon a régió kiemelt sportszervezeteinek

Részletesebben

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program - U10/11 és U12/13 tornák Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A torna előkészítése 1. Általános követelmények A kiemelt labdarúgó régiós U11 és U13 tornákon a régió kiemelt Utánpótlás

Részletesebben

II. Az együttműködő felek az alábbiak szerint fejtik ki közös tevékenységüket:

II. Az együttműködő felek az alábbiak szerint fejtik ki közös tevékenységüket: EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS TERVEZET amely létrejött egyrészről a Magyar Labdarúgó Szövetség (székhely: 1112 Budapest, Kánai u. 2.D., Fővárosi Bíróság által 25. sz. alatt nyilvántartott társadalmi szervezet,

Részletesebben

Bozsik - Gyermek Egyesületi Program Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2011 ősz

Bozsik - Gyermek Egyesületi Program Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2011 ősz Bozsik - Gyermek Egyesületi Program Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2011 ősz A torna előkészítése 1. Általános követelmények Körzeti tornát ott lehet rendezni, ahol minimálisan 4-5 sportszervezet

Részletesebben

Kiss Baranyi Sándor Egyesületi program vezető BOZSIK PROGRAM. ÚT Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató program

Kiss Baranyi Sándor Egyesületi program vezető BOZSIK PROGRAM. ÚT Európa Élvonalába. Tehetségkutató és Foglalkoztató program Kiss Baranyi Sándor Egyesületi program vezető BOZSIK PROGRAM ÚT Európa Élvonalába Tehetségkutató és Foglalkoztató program Középpontban az Utánpótlás nevelés Szervezett, egységes utánpótlás program Magyarországon

Részletesebben

Bozsik. - Gyermek Egyesületi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

Bozsik. - Gyermek Egyesületi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények Bozsik - Gyermek Egyesületi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A torna előkészítése 1. Általános követelmények Körzeti tornát ott lehet rendezni, ahol minimálisan 4 önálló sportszervezet szerepel.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség I LICENCEK Edzői Licencek 2007-2008. ÉV Az MLSZ elnöksége 122/2007. (2007.05.17.) számú határozataival fogadta el. 1. Általános rendelkezések 2007. július 1-től az MLSZ versenyrendszerében

Részletesebben

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program U6/7, U8/9 fesztivál Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A fesztivál előkészítése 1. Általános követelmények Gyermeklabdarúgó fesztivált, ott lehet rendezni, ahol a csoportban minimálisan

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

OTP Bank Bozsik Egyesületi Program

OTP Bank Bozsik Egyesületi Program OTP Bank Bozsik Egyesületi Program A Magyar Labdarúgó Szövetség Utánpótlás képző és tehetséggondozó programja 5-14 éves korosztályok számára. Fő célja: Az egyesületi tömegbázis kialakítása, a sportághoz

Részletesebben

- Gyermek Egyesületi Program. U6/7 fesztivál, U8/9 és U10/11 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Gyermek Egyesületi Program. U6/7 fesztivál, U8/9 és U10/11 tornák. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Gyermek Egyesületi Program U6/7 fesztivál, U8/9 és U10/11 tornák Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A fesztivál, torna előkészítése 1. Általános követelmények Körzeti fesztivált, tornát ott lehet rendezni,

Részletesebben

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények

- Egyesületi Program. U6/7, U8/9 fesztivál. Eljárási Rend, Szakmai Követelmények - Egyesületi Program U6/7, U8/9 fesztivál Eljárási Rend, Szakmai Követelmények A fesztivál előkészítése 1. Általános követelmények Gyermeklabdarúgó fesztivált, ott lehet rendezni, ahol a csoportban minimálisan

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 19/2015 (07.02.) számú Hivatalos Értesítő 2015.07.02. Tartalom Elnökségi határozatok 3. oldal 90/2015 (06.01.) Edzőképzést érintő kérdések 91/2015 (06.01.) Szuper Kupa versenykiírás

Részletesebben

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK

A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A mennyiségből a minőségbe az MKOSZ stratégiai terve ELŐADÓ SZALAY FERENC MKOSZ-ELNÖK A sok munka és a türelem megtalálja a tehetséget A kiválasztás fejlesztése, tehetséggondozás A kiválasztás mentális,

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna

A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna A látvány-csapatsportok támogatásának hatása az utánpótlás-nevelésre Géczi Marianna, Lukács Zsuzsanna Előzmények, célok Adótörvények 2010-ben elfogadott módosítása. Látvány-csapatsport (labdarúgás, kézilabda,

Részletesebben

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2016/17

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2016/17 TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2016/17 Az MLSZ Főtitkára a látvány-csapatsportágak támogatási rendszerében az MLSZ-hez benyújtott, 2016/17-es bajnoki szezonra vonatkozó sportfejlesztési programok

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 16. szám Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál. Csapataink,

Részletesebben

Regisztrációs kártya kiadásával kapcsolatos szabályzat

Regisztrációs kártya kiadásával kapcsolatos szabályzat Regisztrációs kártya kiadásával kapcsolatos szabályzat Szabályzat kódja RKSZ Utolsó módosítás 2016.06.06. Hatályosság 2016.07.01. Verziószám 2/2016 Nagypályás és csökkentett pályaméretű labdarúgás Szabályzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 30-i ülésére Iktató szám: Sz-249/2014. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága 2014. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette:

Részletesebben

A Grassroots fogalma, területei. Őze Tibor Grassroots Menedzser

A Grassroots fogalma, területei. Őze Tibor Grassroots Menedzser A Grassroots fogalma, területei Őze Tibor Grassroots Menedzser A Grassroots fogalma Minden olyan labdarúgó tevékenység, amely nem hivatásszerű és nem válogatott. 1996- FUN FOOTBALL COMMITEE. Vezetője:

Részletesebben

TAKSONY SE szakmai beszámolója

TAKSONY SE szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Tárgy: Szakmai beszámoló 2012/2013 IDŐSZAK TAKSONY SE szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a MAGYAR LABDARÚGÓ Szövetség

Részletesebben

Labdarúgás budapesti döntő

Labdarúgás budapesti döntő Labdarúgás budapesti döntő Később kijelölt helyszíne Később kijelölt időpontban www.bpdiaksport.hu Labdarúgás I., II., III. korcsoport fiú kispályás III IV. és V VI. korcsoportos leány kispályás bajnokság

Részletesebben

Dunaújváros PASE Házirend

Dunaújváros PASE Házirend Dunaújváros PASE Házirend Általános alapelvek Ez a Házirend a Dunaújváros PASE szakmai működésének szabályozó dokumentuma. Megsértése fegyelmi felelősséget von maga után, melynek mértékét az egyesület

Részletesebben

Szakmai összefoglaló (2011)

Szakmai összefoglaló (2011) Szakmai összefoglaló (2011) A) Akadémiai program (továbbadott támogatás): A nyertes pályázók a támogatási szerződés aláírását követően 25% előlegben részesültek (481,5 millió Ft), mellyel a fejlesztési

Részletesebben

Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2013/2014.

Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2013/2014. Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Komplett nevezési dokumentáció az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett fiú utánpótlás-bajnokságokba történő nevezéshez (2013/2014.) Utánpótlás csapat nevezéséhez

Részletesebben

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16 TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2015/16 Az MLSZ Főtitkára a látvány-csapatsportágak támogatási rendszerében az MLSZ-hez benyújtott, 2015/16-os bajnoki szezonra vonatkozó sportfejlesztési programok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség REGISZTRÁCIÓS KÁRTYA KIADÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYZAT SPORTSZAKEMBEREK ELŐÍRT VÉGZETTSÉGEINEK KÖVETELMÉNYEI BAJNOKSÁGONKÉNT Az Elnöksége 83/2015 (06.01.) számú határozatával

Részletesebben

Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya:

Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Sportszervezet neve:, bajnoki osztálya: Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság által szervezett férfi felnőtt és fiú utánpótlás-bajnokságokba való digitálisan kitöltött nevezési nyomtatvány mellékletei (2014/2015.)

Részletesebben

V. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA

V. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA 2016. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa

Részletesebben

LABDARÚGÓ EDZŐ KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK

LABDARÚGÓ EDZŐ KÉPESÍTÉSI KÖVETELMÉNYEK 242/2008. számú határozat Az Elnöksége az 2008. évi tanfolyamairól szóló beszámolót a tanfolyami díjak kivételével - elfogadta, az versenyrendszerében szereplő sportszervezetek edzőinek licenc feltételeiről

Részletesebben

2016/2017 Gyermeklabdarúgó ligabajnokság

2016/2017 Gyermeklabdarúgó ligabajnokság MMS 2016/2017 Gyermeklabdarúgó ligabajnokság MMS Ligabajnokságot azzal a céllal hoztuk létre,hogy a Keleti régió csapatait magas színvonalon versenyeztessük! Tavalyi évben 8 csapat vesz részt a versenyeken.

Részletesebben

Youth Handball Festival

Youth Handball Festival 2013 14 20 July 2013 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 3 14 20 JULY www.youthhandballfestival.org 2013 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YHF) Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Kézilabda Fesztivál

Részletesebben

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2016/2017.

Kőbányai Kenguru Kupa. Versenykiírás 2016/2017. ZSÍROS TIBOR KOSÁRLABDA AKADÉMIA KŐBÁNYAI DIÁKOK SPORTEGYESÜLETE Kőbányai Kenguru Kupa Versenykiírás 2016/2017. 2016/2017. KŐBÁNYAI KENGURU KUPA 2. 1. A verseny célja: Versenyzési lehetőség biztosítása

Részletesebben

Youth Basketball Festival

Youth Basketball Festival 2014 20 26 July 2014 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 4 20 26 JULY www.youthbasketballfestival.org 2014 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YBF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Kosárlabda Fesztivál

Részletesebben

Utánpótlás-nevelési programok

Utánpótlás-nevelési programok Utánpótlás-nevelési programok Héraklész Bajnok program A sportolók kiválasztása, képzése. A felnőtt kor küszöbére a korosztályos nemzetközi színvonalat elérő versenyzők felnevelése Héraklész Csillag Program

Részletesebben

A foglalkozás feladatai:

A foglalkozás feladatai: Adminisztráció A foglalkozás feladatai: a játék érthetővé tétele a technikai kivitelezés és pontosságának tanítása figyelem és koncentráció fejlesztés csapat, csapatrészek feladatainak oktatása a játék

Részletesebben

MINDEN, A BAJNOKSÁGRA NEVEZNI KÍVÁNÓ SPORTSZERVEZET RÉSZÉRE KÖTELEZŐ A KITÖLTÉS ÉS ADATSZOLGÁLTATÁS. MINDEN PONTOT KÖTELEZŐ KITÖLTENI!

MINDEN, A BAJNOKSÁGRA NEVEZNI KÍVÁNÓ SPORTSZERVEZET RÉSZÉRE KÖTELEZŐ A KITÖLTÉS ÉS ADATSZOLGÁLTATÁS. MINDEN PONTOT KÖTELEZŐ KITÖLTENI! Kitöltési útmutató Sz-Sz-B. Megyei Igazgatóság Bajnokságaira való nevezés feltételeinek teljesítéséhez (Hivatkozási szám a versenykiírásban szereplővel azonos) MINDEN, A BAJNOKSÁGRA NEVEZNI KÍVÁNÓ SPORTSZERVEZET

Részletesebben

Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség

Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség IFJÚSÁGI KOROSZTÁLYOS BAJNOKSÁG Férfi ifjúsági I. osztályú nagypályás U 19 korosztályú bajnokság versenykiírása a 2010-2011-es bajnoki szezonra A SLASZ elnökségének 18/2010.

Részletesebben

VI. Rábaköz MKSZ Kupa Lány Kézilabda Torna

VI. Rábaköz MKSZ Kupa Lány Kézilabda Torna 2017. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2015. amelyet egyrészről az iskola: Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Pogány Frigyes Szakközépiskola

Részletesebben

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI Az MLSZ Főtitkára a látvány-csapatsportágak támogatási rendszerében az MLSZ-hez benyújtott, 2012/13-as bajnoki szezonra vonatkozó sportfejlesztési programok értékelése

Részletesebben

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYEI IGAZGATÓSÁG H-4025 Debrecen, Piac u. 71. Telefon/fax: (52) 413-179, 534-538 Web: adatbank.mlsz.hu E-mail: hajdu@mlsz.hu VERSENYBIZOTTSÁG HATÁROZATAI : H I

Részletesebben

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra:

PÁLYÁZAT. A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: PÁLYÁZAT A Magyar Evezős Szövetség pályázatot hirdet Felnőtt Szövetségi Kapitány pozíció betöltésére a következő olimpiai ciklusra: Pályázati feltételek és elvárások: Pályázatot nyújthat be minden büntetlen

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatóság / Tolna1 Megyei Labdarúgó Szövetség / U-14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Megyei U-14 korosztályú fiú serdülő csökkentett pályaméretű labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens

KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN. Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens KÉZILABDÁZÁS AZ ISKOLÁBAN Juhász István MKSZ szakmai igazgató európai mesteredző, főiskolai docens A program beindításának indoklása Egy gyermek élete olyan, mint egy papírlap. Minden arra járó nyomot

Részletesebben

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái

Versenyszabályzat. 1. Hatálya. 2. Kizárólagosság. 3. Versenynaptár. 4. Versenyek fajtái Versenyszabályzat 1. Hatálya 1.1. Jelen versenyszabályzat (továbbiakban: VSZ) vonatkozik valamennyi Magyarországon, a Magyar Tamburello Szövetség (továbbiakban: MATAMSZ) szervezésében vagy jóváhagyásában

Részletesebben

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... Közhasznú alapítvány 1 8 9 7 4 8 2 3-1 - 0 8

ÖSSZESÍTŐ ADATLAP. A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... Közhasznú alapítvány 1 8 9 7 4 8 2 3-1 - 0 8 ÖSSZESÍTŐ ADATLAP 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Soproni Darazsak Ifjúsági és Sport Egyesület... A kérelmező szervezet rövidített neve: Soproni Darazsak... Gazdálkodási formakód:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák

TARTALOMJEGYZÉK A Tudományos Diákkör A Tudományos Diákköri munka Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács A kari Tudományos Diák 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 12. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2010. január TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A GIR 2014 Program bemutatása 2014.02.07.

A GIR 2014 Program bemutatása 2014.02.07. A GIR 2014 Program bemutatása 2014.02.07. Bemutató Helyszín: Budapest KAC pálya Exiles büfé - 1194 Budapest, Katona József utca 3., Időpont: 2014. február 7. péntek délután 18 óra Regisztráció: adat tábla

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3.

Magyar Kézilabda Szövetség Budapest Istvánmezei út 1-3. Magyar Kézilabda Szövetség 1146. Budapest Istvánmezei út 1-3. Nemcsik Balázs főtitkár úr részére Tárgy: hiánypótlás a Csepel DSE sportszervezet 15. sorszámú pályázatához hivatkozási szám: SPT 15/211/1

Részletesebben

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MAGYAR BÚVÁR SZAKSZÖVETSÉG 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. tel.,fax: (36-1) 270 0117 E-mail: buvar@buvar.hu Web: www.buvar.hu Érvényes: 2014. 10.10-től Sportbizottság

Részletesebben

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9.

JUDO. SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal. Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző. Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. JUDO SPORTÁGI VEZETŐ: Dr. Hetényi Antal Előadó: Preiszler Gábor Junior válogatott edző Magyar Edzőt Társasága 2011. június 9. BEVEZETŐ Mi a judo: egy sajátos etikai, nevelési, testnevelési és harcművészeti

Részletesebben

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról

Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról Iktatószám: Együttműködési megállapodás Középiskolai közösségi szolgálat lebonyolításáról amely létrejött egyrészről másrészről iskola: Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai

Részletesebben

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014

NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 NEMZETI EGYETEMI KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG (MAGYAR EGYETEMI FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG) VERSENYKIÍRÁSA 2013/2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION POSTACÍM: 1146 BUDAPEST,

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Az MLSZ Elnökségének szeptember 25.-i határozatai Budapest, 2008. szeptember 30. Iktatószám: 5733/2008 17. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Az MLSZ Elnökségének 2008. szeptember 25.-i határozatai 202/2008. számú határozat Az Elnökség Várhidi Péter olimpiai válogatott

Részletesebben

NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról. NYILATKOZAT felszámolási eljárás nemlétéről

NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról. NYILATKOZAT felszámolási eljárás nemlétéről 2. számú melléklet NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról A(z) _ (sportszervezet neve) hivatalos képviselőjeként nyilatkozom arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége és Versenybizottsága által

Részletesebben

Tisztelt Közgyűlés! I. Tartalmi összefoglaló: Miskolc város az 1900-as évektől komoly labdarúgó múltra tekinthet vissza. A futball ma is szerves része

Tisztelt Közgyűlés! I. Tartalmi összefoglaló: Miskolc város az 1900-as évektől komoly labdarúgó múltra tekinthet vissza. A futball ma is szerves része MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KO.: 41.271-2/2008. Javaslat Diósgyőri Labdarúgó Akadémia létrehozására Összeállította: Dr. Kormos Vilmos főosztályvezető Oktatási, Kulturális és Civil Kapcsolatok

Részletesebben

IV. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA

IV. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA 2015. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa

Részletesebben

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója

Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Nemzeti Sport Intézet részére 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. MINTA DOKUMENTUM Tárgy: Szakmai beszámoló 1 Aszódi Futball Club szakmai beszámolója Egyesületünk sportfejlesztési programját a Magyar Labdarúgó

Részletesebben

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június

BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT. Budapest, 2001 június BMF SZMSZ 22. melléklete TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI SZABÁLYZAT Budapest, 2001 június T A R T A L O M J E G Y Z É K Oldal 1. Tudományos Diákkör.2. 2. A Tudományos Diákköri munka.. 2. 3. A Főiskolai Tudományos

Részletesebben

Bozsik - Gyermek Intézményi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2012-2013. tanév

Bozsik - Gyermek Intézményi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2012-2013. tanév Bozsik - Gyermek Intézményi Program - Eljárási Rend, Szakmai Követelmények 2012-2013. tanév 1. A versenyrendszer célja - a magyar labdarúgás utánpótlásbázisának szélesítése, a gyermeklabdarúgás népszerűsítése

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétika és labdarúgó bajnokságára

VERSENYKIÍRÁS. A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétika és labdarúgó bajnokságára VERSENYKIÍRÁS A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétika és labdarúgó bajnokságára A verseny célja: A verseny kiírásban szereplő sportágakban korcsoportonként

Részletesebben

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2017/18

TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2017/18 TAO PROGRAMOK ÉRTÉKELÉSÉNEK ALAPELVEI 2017/18 Az MLSZ Főtitkára a látvány-csapatsportágak támogatási rendszerében az MLSZ-hez benyújtott, 2017/18-as bajnoki szezonra vonatkozó sportfejlesztési programok

Részletesebben

Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat

Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat SAJÓSZENTPÉTER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Projektmenedzsment Szervezet Szervezeti és Mőködési Szabályzat 2009 Tartalomjegyzék 1. A szervezet feladat- és hatásköre... 3 2. Szervezet felépítése... 4 3. A tagok

Részletesebben

nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015

nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 nemzeti egyetemi kosárlabda bajnokság (MEFOB) VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM: 1146

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011.

Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia. Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011. Szervezeti és Működési Szabályzat Alkohol-Drogsegély Ambulancia Szenvedélybetegek Közösségi Alapellátása Sümeg és kistérsége 2011. 16 Általános bevezetés a. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja Rögzítse

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam Baranya István UEFA Pro, pszichológus Ahol élünk a FÖLD A New York-i Child Abuse Prevention Services 2010-as-es adatai: - évente több mint 3,1 millió a

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a Becsehelyi Közhasznú Sportegyesület 2013. évi működéséről és tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés a Becsehelyi Közhasznú Sportegyesület 2013. évi működéséről és tevékenységéről Közhasznúsági jelentés a Becsehelyi Közhasznú Sportegyesület 2013. évi működéséről és tevékenységéről Készült a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 19. (3) bekezdésének megfelelően.

Részletesebben

NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról

NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról 2. számú melléklet NYILATKOZAT a szabályzatok elfogadásáról A(z) _ (sportszervezet neve) hivatalos képviselőjeként nyilatkozom arról, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnöksége és Versenybizottsága által

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség SZABÁLYZATOKHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJFIZETÉSI REND A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Megyei-Budapesti Igazgatóságok versenykiírásaihoz 2016-2017. Határozat szám ELN-8/2016 (02.09.)

Részletesebben

U13 MEGYEI I III. OSZTÁLY

U13 MEGYEI I III. OSZTÁLY Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7. E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu Telefon/fax:

Részletesebben

Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat Tájékoztató

Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat Tájékoztató Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat Tájékoztató Felnőtt átigazolás Július 1. 31. éjfélig: Az előírásoknak megfelelően a szükséges aláírásokkal és bélyegzőkkel ellátott átigazoló lapot és

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Igazgatóság U-14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG U-14 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2015 2016. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője,

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete

Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátási formák szabályozásáról szóló 3/2015 (II.27.) önkormányzati rendelt módosításáról Mágocs

Részletesebben

Közhasznúsági melléklet 2014.

Közhasznúsági melléklet 2014. Adószám: Törvényszék: Bejegyző határozat száma: Nyilvántartási szám: 18972986-1-08 08 Győri Törvényszék 08 PK T62694/2003/4 08/02/2347 Üstökös FC Győr Utánpótlás-nevelő Sport Egyesület 9029 Győr, Sárási

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2016 Youth Football Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Football Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthfootballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017.

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Határozat szám ELN-174/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés

Részletesebben

TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre

TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre TESKÁND KSE sportfejlesztési programja 2014/15-ös bajnoki évre Helyzetelemzés, létesítmény feltételek, valamint a sportszervezet jelenlegi helyzetének bemutatása A közel ötvenéves létesítményben a legutolsó

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása

Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása Székesfehérvár Megyei Jogú Város sportéletének bemutatása A székesfehérvári sportélet kiemelt területei Iskolai sport Szabadidősport Fogyatékkal élők sportja Idősek sportja Utánpótlás-nevelés Verseny-

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014 2015. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség 11/2013 (04.29.) számú Hivatalos Értesítő 2013.04.29. Tartalom Elnökségi határozatok... 3 - a Játékvezetői, a Média és Marketing Bizottság elnökei beszámolójának elfogadása -

Részletesebben

Youth Football Festival

Youth Football Festival 2015 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthfootballfestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT (YFF) Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Labdarúgó Fesztivál

Részletesebben

KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club sportfejlesztési programja a 2013/2014 es bajnoki évadra.

KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club sportfejlesztési programja a 2013/2014 es bajnoki évadra. KÖZLEMÉNY! A Záhonyi Vasutas Sport Club elnöksége tájékoztatja a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség által elfogadott stratégiai fejlesztési koncepciójával egyetértve, azt elfogadva

Részletesebben

Youth Waterpolo Festival

Youth Waterpolo Festival 2015 Youth Waterpolo Festival 19 25 July 2015 Kaposvár, Hungary Youth Waterpolo Festival HUNGARY 2 0 1 5 19 25 JULY www.youthwaterpolofestival.org 2015 Üdvözlünk minden sportbarátot az INTERSPORT Youth

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYE Veszprém Megyei férfi Téli Kupa versenykiírása 2014 2015. Tartalom 1. A Kupa szervezője és

Részletesebben

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31.

Sportágfejlesztési Program ismertetése. Budapest, 2013. október 31. Magyar Birkózó Szövetség Sportágfejlesztési Program ismertetése Budapest, 2013. október 31. A sportágfejlesztési program céljai Igazolt versenyzői létszám növelése Egyesületi rendszer megerősítése, minőségi

Részletesebben

LELÁTÓ. Wwww.keruletufc.hu. Kezdődik a tavaszi szezon

LELÁTÓ. Wwww.keruletufc.hu. Kezdődik a tavaszi szezon LELÁTÓ Wwww.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja 2016/II. Kezdődik a tavaszi szezon 49. szám Tartalom 2016. Február Sanyi és a hóeke U13: Gebe Marci válaszol Bizakodva várjuk a tavaszt

Részletesebben

2./2014.(08.28.) sz. Hivatalos Értesítő

2./2014.(08.28.) sz. Hivatalos Értesítő MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Nógrád Megyei Igazgatósága Cím: 3100 Salgótarján Bartók Béla út 10 Telefon: 06-32-432-077 Fax: 06-32-432-077 E-mail: nograd@mlsz.hu E-mail: nogradlasz@indamail.hu 2./2014.(08.28.)

Részletesebben

Budapest, április 6. Iktatószám: / szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Elsőfokú Licencadó Testület határozatai

Budapest, április 6. Iktatószám: / szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Elsőfokú Licencadó Testület határozatai 6. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Elsőfokú Licencadó Testület határozatai Budapest, 2009. április 6. Iktatószám: /2009 001/2009. (04.09) számú határozat Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete a BFC Siófok FC Kft.

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság U-16 BAJNOKSÁG Heves Megyei U-16 korosztályú fiú nagypályás, labdarúgó bajnokságok alap versenykiírása 2013 2014. év TERVEZET VERZIÓ 1. Tartalom 1. A

Részletesebben