Adóazonosító jel/adószám rovatba azt kell feltüntetni, amellyel az ügyfél rendelkezik.
|
|
- Ágoston Molnár
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű G es nyomtatványhoz 1. Ügyfél-azonosítási adatok Ügyfél-azonosító rovatba kell beírni az MVH által adott 10 jegyű ügyfél-azonosítót. Név rovatba az ügyfél (azaz a csekély összegű támogatást igénylő) nevét kell feltüntetni. Adóazonosító jel/adószám rovatba azt kell feltüntetni, amellyel az ügyfél rendelkezik. 2. Nyilatkozat tárgya Az agrár- és vidékfejlesztési állami támogatásokkal kapcsolatos egyes eljárási kérdésekről szóló 353/2012. (XII. 13.) Korm. rendeletben foglaltak szerint a) nyilatkozat az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről az általános illetve mezőgazdasági csekély összegű támogatás igénybevétele esetén a támogatás igénylőjének nyilatkoznia kell arról, hogy mely egyéb az adott üzleti évben vagy az azt megelőző két üzleti évben csekély összegű támogatást igénybe vett vállalkozással/vállalkozásokkal minősül egy és ugyanazon vállalkozásnak, valamint az egy és ugyanazon vállalkozási minősége vonatkozásában bekövetkezett változásokról; (FONTOS! A támogatás igénylőjével egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás/vállalkozások által az adott üzleti évben vagy az azt megelőző két üzleti évben igénybe vett csekély összegű támogatás alatt általános, mezőgazdasági és halászati csekély összegű támogatások értendőek.) b) nyilatkozat az alkalmazott üzleti évről a számvitelről szóló évi C. törvény 11. -a szerinti kivételek alapján a naptári évtől eltérő üzleti év alkalmazásáról vagy új üzleti évre történő átállás tényéről, a csekély összegű támogatás igénylőjének nyilatkoznia kell. (FONTOS! A naptári évtől eltérő üzleti év alkalmazásáról vagy új üzleti évre történő átállás tényéről szóló nyilatkozatot bármely csekély összegű támogatás (általános, mezőgazdasági és halászati csekély összegű támogatás) igénylése esetén meg kell tennie a támogatás igénylőjének!). Amennyiben a csekély összegű támogatás igénylője a naptári év szerinti üzleti évet alkalmaz, úgy erre vonatkozóan nem kell nyilatkoznia. Amíg nem nyújt be az igénylő az alkalmazott üzleti évre vonatkozóan nyilatkozatot, addig minden esetben a naptári év szerinti üzleti évvel történik az egyéni szabad csekély összegű keret meghatározása. Ezen pontban meg kell jelölni, hogy milyen célból nyújtja be az ügyfél a nyilatkozatot, amely cél lehet az egy és ugyanazon vállalkozásra vonatkozó adatok bejelentése, az üzleti évre vonatkozó adatok bejelentése, vagy mindkettő. Az egy és ugyanazon vállalkozás fogalmát a Tájékoztató a mezőgazdasági és az általános csekély összegű (de minimis) támogatások odaítélésével összefüggésben bevezetett egy és ugyanazon vállalkozás fogalmának alkalmazásáról szóló Vidékfejlesztési Minisztérium által kiadott tájékoztató (elérési útvonal: tartalmazza.
2 3. Nyilatkozat célja Az ügyfélnek meg kell adnia, hogy új nyilatkozatot kíván tenni, vagy egy korábban tett nyilatkozat adataiban bekövetkezett változást kíván bejelenteni. 4. Nyilatkozat az egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás(ok)ról Az A pontban szereplő adatokat kell megadni abban az esetben, ha van a támogatást igénylővel egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő, nem természetes személy vállalkozás (pl. Kft., Bt.). A B pontban szereplő adatokat kell megadni abban az esetben, ha van a támogatást igénylővel egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő, természetes személy vállalkozás (pl. őstermelő, egyéni vállalkozó). Amennyiben az érintett vállalkozás nem rendelkezik ügyfél-azonosítóval, úgy a nyilvántartásba vétel érdekében minden rovatot ki kell tölteni. (Az ügyfél-azonosító megadása abban az esetben nem kötelező, ha az érintett vállalkozás nem rendelkezik ügyfél-azonosítóval.) Egy támogatás igénylő több vállalkozással is minősülhet egy és ugyanazon vállalkozásnak, amely esetben minden érintett adatát szerepeltetni kell. Amennyiben a nyomtatványon szereplő két vállalkozásnál több vállalkozás adatait kell bejelentenie az ügyfélnek, úgy az oldalak sokszorosíthatók, ebben az esetben a Sorszám mező kitöltése szükséges. 5. Üzleti év Kizárólag a naptári évtől eltérő üzleti év alkalmazása esetén kell az üzleti évre vonatkozó nyilatkozatot bármely csekély összegű támogatás (általános, mezőgazdasági és halászati csekély összegű támogatás) igénybevétele esetén megtennie a támogatás igénylőjének megjelölve, hogy mikortól alkalmazza a naptári évtől eltérő üzleti évet. Amennyiben a csekély összegű támogatás igénylője a naptári évtől eltérő üzleti évet alkalmaz, úgy abban az esetben az MVH által működtetett mezőgazdasági célú csekély összegű (de minimis) támogatások nyilvántartási rendszerében rendelkezésére álló szabad csekély összegű kerete meghatározása során az adott üzleti évben és az azt megelőző két üzleti évben kapott csekély összegű támogatásokat kell figyelembe venni. Előbbiektől eltérően a naptári év szerinti üzleti év esetében az adott naptári évben és az azt megelőző két naptári évben kapott csekély összegű támogatásokat veszi figyelembe az MVH az egyéni szabad csekély összegű keret meghatározása során. 7. Kitöltési dátum, és az ügyfél aláírása FONTOS! A nyilatkozat kizárólag eredeti példányban az ügyfél által aláírva fogadható el. Felhívjuk a figyelmet, hogy a nyilatkozat elmulasztása az adott kérelem elutasítását és a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazását eredményezi.
3
4
5
6
7
8
9
Általános tájékoztató
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű X2000-02-es nyomtatványhoz Általános tájékoztató
A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott
Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az "egy és ugyanazon vállalkozás"
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az "egy és ugyanazon vállalkozás" minőségről és az alkalmazott üzleti évről Benyújtás helye: Támogatást
Jogcímkód: Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.131.01.01 Általános tudnivalók
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános
I. A támogatás jogszabályi alapja
A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti
2. szám VIDÉKFEJLESZTÉSI ÉRTESÍTŐ 139
2. szám VIDÉKFEJLESZTÉSI ÉRTESÍTŐ 139 Tájékoztató a mezőgazdasági és az általános csekély összegű támogatások odaítélésével összefüggésben bevezetett egy és ugyanazon vállalkozás fogalmának alkalmazásáról
LXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014. április 2. A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 3. S z á m T á r g y O l d a l.
LXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014. április 2. A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 3. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Tájékoztató a mezőgazdasági- és az általános csekély összegű
Jogcímkód: Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.127.08.01 Általános tudnivalók
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-01 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági
A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01) TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK... 3 D0721-01 MŰKÖDÉSI ELŐLEG KIFIZETÉSI KÉRELEM... 5 2 Általános tudnivalók 1. A kérelem formanyomtatványának
I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott
A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352.,
SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll.
SEGÉDLET a tenyészkoca állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0632 számú Kifizetési kérelem, valamint N0633 számú Tartási hely adatok Kifizetési kérelemhez nyomtatványok helyes kitöltéséhez
Nyilvántartásba vétel
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1020-01 jelű, Nyilvántartásba vétel vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása irántikérelem nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános
K5600/K5601Támogatási kérelem Főlap
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 2005-ös támogatási évi anyatehéntartás támogatás igényléséhez szükséges K5600/K5601 Támogatási kérelem Főlaphoz és K5602 Támogatási kérelem Betétlaphoz Fontos! Anyatehéntartás támogatási
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2014. II negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan Benyújtás helye:
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1051-04 jelű, Állandó meghatalmazás visszavonása/ felmondása és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1051-04 jelű nyomtatványt az alábbi célra
nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is),
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2015. IV. negyedévétől a támogatás-igényléséhez Benyújtás helye: az MVH - igénylő
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.
SEGÉDLET. a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez
Általános információ SEGÉDLET a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű
Segédlet a csekély összegű támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához
Segédlet a támogatásokhoz kapcsolódó szabad támogatási keret kiszámításához I. A támogatást igénylő egyéni szabad keretének kiszámítása I./1 Amennyiben a támogatást igénylő által alkalmazott üzleti év
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Javasoljuk, hogy a kérelem csomagot tértivevényes ajánlott küldeményként adja postára.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A termelői csoportok létrehozásának és működésének támogatása intézkedés kifizetési kérelmének kitöltéséhez 1. A formanyomtatványok kitöltése előtt kérjük, alaposan tanulmányozza át
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ A tájékoztató célja Jelen tájékoztató célja, hogy segítséget nyújtson ahhoz, hogy a Magyar Államkincstár
I. rész: Alapadatok. 3. pont: írja be 10 jegyű ügyfél-azonosítóját, amennyiben azzal már rendelkezik.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az elektronikus ügyintézéshez rendszeresített Regisztrációs lap hoz KÉRJÜK, HOGY A REGISZTRÁCIÓS LAP KITÖLTÉSE ELŐTT A KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T FIGYELMESEN OLVASSA EL! AZ ELEKTRONIKUS ÜGYINTÉZÉST
I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2016. (2016.01.25.) számú KÖZLEMÉNYE A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű
Támogatási kérelem az óvoda-, iskolatej program szabályozásáról szóló mindenkor hatályos miniszteri rendelethez - Főlap
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Támogatási kérelem az óvoda-, iskolatej program szabályozásáról szóló mindenkor hatályos miniszteri rendelethez - Főlap Benyújtás helye: Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű
26/2008. (III. 7.) FVM rendelet
1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,
SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez
Általános információ SEGÉDLET a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű
Kitöltési útmutató. a D Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz
Kitöltési útmutató a D4430-01 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Nyilatkozat a kérődző szerkezetátalakítási programhoz kapcsolódóan a 2013. évre választott nemzeti feltétel teljesítéséről
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Nyilatkozat a kérődző szerkezetátalakítási programhoz kapcsolódóan a 2013. évre választott nemzeti feltétel teljesítéséről A nyomtatvány kitöltése előtt alaposan tanulmányozza át a vonatkozó
Kitöltési útmutató. a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz
Kitöltési útmutató a D4430 Őshonos állatfajták megőrzése - Kiesés-pótlás egyedileg nyilvántartott állatokhoz Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági
Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz
Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz A nyomtatványon az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági
Kitöltési útmutató. Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen
Kitöltési útmutató Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása intézkedés kifizetési kérelmének kitöltéséhez
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása intézkedés kifizetési kérelmének kitöltéséhez 1. A formanyomtatványok kitöltése előtt kérjük, alaposan tanulmányozza
Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem - természetes személyek számára
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem - természetes személyek számára Nyilvántartásba vétel esetén benyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás
A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai
A támogatási és kifizetési kérelmek benyújtásának tapasztalatai Szakképzés 2015. január 8. A 139/2008. (X.22.) FVM rendelet alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014.
Kitöltési útmutató. - Szaktanácsadás és a szakképzés jogcím tekintetében csak jogutódlás lehetséges.
2. számú melléklet Kitöltési útmutató a Jogutódlás megállapítása/kötelezettség átadás jóváhagyása iránti kérelem egyes ÚMVP és HOP beruházási jogcímek esetében c. formanyomtatvány kitöltéséhez Fontos tudnivalók:
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról I. Az elsődleges képviselő útján ellátott képviselet 1. Az elsődleges képviselet
96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról
96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó
Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz
Kitöltési útmutató a 09VAMO Állandó meghatalmazás bejelentésére szolgáló nyomtatványhoz Az állami adóhatóság előtti eljárásban az adózónak lehetősége van arra, hogy ügyében helyette képviselője, meghatalmazottja
Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-01 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben
a 3. számú Bejelentő laphoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a 3. számú Bejelentő laphoz a nyugdíjbiztosítási adatszolgáltatás elektronikus ügyintézés keretében, papír alapon vagy számítástechnikai adathordozón történő teljesítéséhez az Art. 7.
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély
I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági
1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről
1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Nyilatkozat a kérődző szerkezetátalakítási programhoz kapcsolódóan a 2014. évre választott nemzeti feltétel teljesítéséről
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Nyilatkozat a kérődző szerkezetátalakítási programhoz kapcsolódóan a 2014. évre választott nemzeti feltétel teljesítéséről A nyomtatvány kitöltése előtt alaposan tanulmányozza át a vonatkozó
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-04 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1050-04 jelű nyomtatványt az alábbi céllal használhatja: A Támogatási
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. melléklet a 19/2014.(XI. 27.) önkormányzati rendelethez 1 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.
REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP
Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer Benyújtandó a kitöltési útmutató szerinti MVH szervezeti egységéhez! P.H. G004-es betétlapok darabszáma: Kötelező kitölteni! Ügyfél neve: Módosítás
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános
Általános tudnivalók:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatása Nyilatkozat a 2014. évi kötelezettség
1. sz. melléklet ZFR-TÁV/2019 NYILATKOZAT
1. sz. melléklet ZFR-TÁV/2019 NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. melléklet a 24/2015. (12.17.) önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013.
Az Üzletszabályzat február 3-i módosításának részletei
Az Üzletszabályzat 2011. február 3-i módosításának részletei Tájékoztatjuk tisztelt Partnereinket, hogy az Európai Bizottság az "Ideiglenes közösségi keretrendszer a finanszírozási lehetőségek elérésének
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. a tárgyi eszköz cseréjére vonatkozó bejelentéshez a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 23. (1) c) pontja alapján
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a tárgyi eszköz cseréjére vonatkozó bejelentéshez a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet 23. (1) c) pontja alapján (Bejelentés tárgyi eszköz cseréjéről formanyomtatvány kitöltési útmutatója)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G jelű, Nyilvántartásba vétel nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1020-02 jelű, Nyilvántartásba vétel nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki:
Lovászpatona Község Önkormányzatának 12/2015. (XII. 8.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lovászpatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
I. rész: Alapadatok. A G jelű nyomtatványt az alábbi célokra használhatja:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1021-01 jelű, Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes
REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP
Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer ctrl.ir_vk.0 Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv vagy a hatáskörrel rendelkező hatóság szervezeti egységéhez! P.H. Kötelező
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű
Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány évi Üzletszabályzatának módosulása július 1-i hatállyal
Az Agrár-Vállakozási Hitelgarancia Alapítvány 2009. évi Üzletszabályzatának módosulása 2009. július 1-i hatállyal Az elmúlt évben bekövetkezett pénzügyi-gazdasági válság hatására kialakult helyzetben a
V. A Kormány tagjainak rendeletei
MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10
Kitöltési útmutató A regisztrációs adatok elektronikus módosításához a G002-es webes felületen
Kitöltési útmutató A regisztrációs adatok elektronikus módosításához a G002-es webes felületen A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó
Segédlet a kezesség támogatási kategóriájának megállapításához
Segédlet a kezesség kategóriájának megállapításához Jelen Segédlet célja, hogy segítséget nyújtson a kezesség kategóriájának kiválasztásában. A kezesség alapvetően az ügylet cél szerinti tevékenységi köre
A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatás 2017. évi igénybevételéről
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2011.(II.16.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Csátalja Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C.
Tájékoztató az ÚMVP 111-es és 114-es intézkedéseinek megvalósításáról
Tájékoztató az ÚMVP 111-es és 114-es intézkedéseinek megvalósításáról Aradiné Bobál Beatrix MVH Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága Infrastrukturális Beruházások Osztálya 2011.09.30. 114-es intézkedés
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK. Általános tájékoztató... 2
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK Általános tájékoztató... 2 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2016. (III. 25.) önkormányzati rendelete. a helyi iparűzési adóról
NYÍRÁBRÁNY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2016. (III. 25.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 14T1043H BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁS-BEJELENTŐ LAP
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ 14T1043H BEJELENTŐ ÉS VÁLTOZÁS-BEJELENTŐ LAP A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony adatairól elektronikus benyújtás esetén Frissítve:
7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)
1. 72 számú melléklet a helyi adókról szóló 27/2002. önkormányzati rendelethez NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető
Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem
Közvetlen Támogatások Egységes Kérelem 2015 Egységes Kérelem felületén beadandó kérelmek 37 jogcím kerül megjelenítésre az 2015. évi EK felületen 1. Közvetlen Támogatások: Alap támogatás (SAPS), Zöldítés,
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: TARTALOMJEGYZÉK
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről
I. A támogatásban való részvétel feltételei
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az erdészeti potenciál helyreállítás intézkedés támogatási kérelmének kitöltéséhez
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az erdészeti potenciál helyreállítás intézkedés támogatási kérelmének kitöltéséhez Általános tudnivalók... 2 Támogatási kérelem - Főlap (D1500-01)... 3 Támogatási kérelem - Betétlap
SEGÉDLET. Általános tudnivalók
SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-03
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1031-02 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmény között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás megszüntetése iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük,
ADATLAP a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez
ADATL a pénztárgép regisztrációhoz szükséges egyedi azonosító/támogatás igényléséhez vonalkód helye Nemzeti Adóés Vámhivatal Benyújtandó az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz H I V A T A L PTGREG
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Támogatási kérelemhez. A bemutató üzemi programok jogcím keretében nyújtandó támogatások igénybevételéhez Jogcímkód: 6.121.07.01.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Támogatási kérelemhez A bemutató üzemi programok jogcím keretében nyújtandó támogatások igénybevételéhez Jogcímkód: 6.121.07.01. Általános tudnivalók A támogatási kérelem formanyomtatványának