A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE
|
|
- Adél Balogné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján vissza nem térítendő mezőgazdasági csekély összegű támogatást igényelhet az a méhész, akinek üzemeltetésében méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház van, az üzemben tartásához kapcsolódóan megfizetett, és igazolt költségekre, továbbá a évben megvásárolt OBU fedélzeti rendszer megvásárlásához kapcsolódó költségekre. A támogatás igénybevételére az a méhész jogosult, akinek a tárgyévben, azaz évben elvégzett monitoring vizsgálata alapján legalább nyolcvan méhcsalád volt a tulajdonában, és a vizsgálat adatait a kérelmező kötelezettsége szerint bejelentette a Tenyészet Információs Rendszerbe (TIR). II. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügyfél nyilvántartásba vételére, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változás-bejelentési kötelezettségének teljesítésére az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél - nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 103/2016. (XII. 22.) számú MVH Közlemény (amely elérhető a közlemény számára kattintva, vagy a következő elérési útvonalon: / Ügyfélnyilvántartás) rendelkezései irányadóak. A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a kérelmek ügyintézését részben az ügyfél-nyilvántartásában szereplő adatok alapján végzi, ezért kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy a Kincstár ügyfél-nyilvántartási rendszerében szereplő adatai naprakészek legyenek, és tegyen eleget a nyilvántartáshoz kapcsolódó változás-bejelentési kötelezettségeinek is. III. A támogatás igénybevételének általános feltételei Az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 11/A. -ának rendelkezése értelmében a csekély összegű támogatás igénybevételének további feltétele, hogy a csekély összegű támogatás igénylőjének nyilatkoznia kell arról, hogy mely egyéb vállalkozással/vállalkozásokkal tekinthető egy és ugyanazon vállalkozásnak. A nyilatkozathoz kapcsolódó információkat és nyomtatványt a Magyar Államkincstár a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő nyilatkozattételi kötelezettségről szóló közleménye tartalmazza.
2 IV. A támogatás mértéke A támogatás mértéke a kérelmező üzemeltetésében lévő méhészeti eszközhordozó járműre, illetve vándor méhesházra a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző naptári évben igazoltan megfizetett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási, illetve gépjárműadó költsége, továbbá, OBU fedélzeti rendszer vásárlása esetén 5 évente méhészeti eszközhordozó járművenként az OBU fedélzeti rendszer nettó ára, de legfeljebb 40 ezer forint. A támogatás összege a kérelmező és a vele egy és ugyanazon vállalkozásnak minősülő vállalkozás(ok) részére rendelkezésre álló szabad csekély összegű támogatási keret figyelembevételével kerül meghatározásra. V. A támogatási kérelem benyújtásának módja, ideje A támogatási kérelmet jelen közlemény 1. számú melléklete szerinti, N0651 számú Támogatási kérelem nyomtatványon február április 15. közötti időszakban a Kincstár Piaci és Nemzeti Támogatások Főosztályához postai úton az alábbi címre kell benyújtani: Magyar Államkincstár Piaci és Nemzeti Támogatások Főosztálya 1476 Budapest Pf Tárgyév: a támogatási kérelem benyújtásának évét megelőző naptári év. Támogatási kérelem évente csak egy alkalommal nyújtható be! Fontos! Amennyiben a borítékon a postai feladás dátuma (a munkaszüneti napra tekintettel) későbbi, mint április 18., úgy a támogatási kérelmet a Kincstár érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Az N0651 számú támogatási kérelem nyomtatványhoz csatolni kell: a) az Országos Magyar Méhészeti Egyesület tárgyévet követő évben kiállított igazolását a kérelmező üzemeltetésében lévő méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház vándorlás céljára történő üzemben tartásáról, b) a kérelmező üzemeltetésében lévő méhészeti eszközhordozó jármű, illetve vándor méhesház március 1. és október 31. között bármely időtartamban érvényes forgalmi engedélyének vagy ideiglenes forgalomban tartási engedélyének másolatát, c) a évben befizetett kötelező gépjármű biztosítás díját tartalmazó szerződés, illetve a tárgyévi díj összegére vonatkozó biztosítói értesítés másolatát és annak befizetését igazoló szelvény vagy a banki átutalást igazoló számlakivonat másolatát, d) a évben befizetendő gépjárműadót megállapító határozat és annak befizetését igazoló szelvény vagy a banki átutalást igazoló számlakivonat másolatát, e) a évben vásárolt OBU fedélzeti rendszer esetén a számla másolatát és a befizetést igazoló szelvény vagy banki átutalást igazoló számlakivonat másolatát.
3 VI. A közlemény hatálya Jelen közlemény a kihirdetése napján lép hatályba. Jelen közlemény hatályba lépésével egyidejűleg a méhészeti járművekre évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról szóló 8/2016. (II. 4.) számú MVH Közlemény, valamint a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági eredetű etil-alkohol előállítóinak, forgalmazóinak, készlettulajdonosainak és felhasználóinak adatszolgáltatási kötelezettségéről szóló 45/2005. (V. 26.) számú MVH Közlemény hatályát veszti. VII. Kapcsolódó jogszabályok - Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet; - az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, december 18-i 1408/2013/EU bizottsági rendelet; - az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a halászati és akvakultúra-ágazatban nyújtott csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, június 27-i 717/2014/EU bizottsági rendelet; - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; - a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény; - az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet; - a Magyar Államkincstárról szóló 311/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet; - a méhészeti járművekre igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű (de minimis) támogatásról szóló 4/2014. (I. 27.) VM rendelet. Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak. További információ az ugyfelszolgalat@mvh.allamkincstar.gov.hu és a deminimis@mvh.allamkincstar.gov.hu címeken kérhető. Budapest, február 14. Magyar Államkincstár
4 Tájékoztató a központi költségvetésből, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Halászati Alapból, illetve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatások kedvezményezettjeire vonatkozó információk nyilvánosságra hozataláról Tájékoztatom, hogy az Európai Parlament és Tanács december 17-i, a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a165/94/ek, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1306/2013/EU rendeletének 111. cikke, valamint a mezőgazdasági agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 24. (2)- (3) bekezdései alapján az alábbi adatok pénzügyi évre vonatkozóan évente, illetve naptári évre vonatkozóan negyedévenként közzétételre kerülnek a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) honlapján ( I. Ügyfél-azonosító adatok Természetes személy ügyfél esetében a Kincstár által működtetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott a) családi- és utónév, b) lakóhely (település neve és postai irányítószáma). Nem természetes személy ügyfél (gazdasági társaságok, alapítványok, egyesületek stb.) esetében az ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott a) elnevezése (bejegyzés szerinti teljes név), b) székhely, telephely (település neve és postai irányítószáma). II. Folyósított támogatásra és a támogatás jogosulatlan igénybevételére vonatkozó adatok 1) Az ügyfél részére a) az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap terhére a pénzügyi évben teljesített kifizetések jogcíme, összege, b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap terhére a pénzügyi évben teljesített kifizetések - mely magában foglalja a közösségi és a nemzeti hozzájárulásokat is - jogcíme, összege, c) az a) és b) pontban meghatározott alapból kifizetett támogatások együttes összege, és ezek pénzneme, d) az Európai Halászati Alap terhére a pénzügyi évben teljesített kifizetések jogcíme, összege, e) a központi költségvetésből a pénzügyi évben teljesített kifizetések jogcíme, összege. 2) A központi költségvetésből, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból finanszírozott támogatásban részesülő ügyfél által jogosulatlan részvétel, valamint szabálytalanság alapján visszafizetett támogatás összege, jogcímenként. Tájékoztatom továbbá, hogy - a fenti adatokat a Közösség pénzügyi érdekeinek védelme céljából a Közösség és a tagállamok pénzügyi ellenőrző és vizsgálati szervei feldolgozhatják, azzal, hogy
5 tevékenységük során nem sérthetik az ügyfél személyes szabadságát és alapvető jogait, - az I. és II. pontban meghatározott adatok az első közzétételüktől számított két évig kell elérhetőnek maradniuk a weboldalon, az Európai Parlament és a Tanács október 24-i, a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelvnek megfelelően, az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.) 14. b) pontja alapján kezdeményezheti a valóságnak nem megfelelő személyes adat helyesbítését, továbbá az Info tv a alapján kérheti, hogy a Kincstár az általa kezelt, illetve feldolgozott adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá az érintett személyes adatainak továbbítása esetén az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről tájékoztatást adjon, - amennyiben az I. és II. pontban meghatározott adatok nyilvánosságra hozatalával összefüggésben bármilyen jogsérelem éri, úgy annak orvoslására a Közösség és a tagállami jogrendszer szabályai az Info tv ában meghatározott bírósági jogérvényesítés szabályai által biztosított jogorvoslati lehetőségekkel élhet.
I. A támogatás jogszabályi alapja
A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány
Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE
Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyes
A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatás 2017. évi igénybevételéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti, a 2016/2017. tanévre vonatkozó kifizetési
A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer
A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoptok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 35001, 46001 1 Főlap iratkódja 2 Azonosítási
D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint!
D0034-02 Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő iratazonosítója 2 Név, dátum, aláírások Kitöltés dátuma Ügyfél aláirása Könyvvezetésért felelős személy Név Aláírása Azonosítója 3
D Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: cím:
A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 6.359.02.01, 6.463.01.01 1 Főlap iratkódja
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Támogatási Kérelem Jogcímkód: 6-124-01-01
D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:
A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Benyújtás helye: az igénylő lakhelye/székhelye szerint illetékes MVH Megyei Kirendeltség
A Magyar Államkincstár 81/2017. (V. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 81/2017. (V. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a 3/2017. (I. 23.) FM rendelet alapján a tejtermelőknek nyújtható kivételes alkalmazkodási támogatás igénybevételének feltételeiről I. A támogatás
Mezőgazdasági utak fejlesztése Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: Benyújtandó az illetékes MVH Kirendeltséghez!
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer ezőgazdasági utak fejlesztése Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 8.130.02.01 Benyújtandó az illetékes VH Kirendeltséghez! 1 Főlap iratkódja 2 Azonosítási
,,, D Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Cégforma: Név: cím: 5.6. Őstermelőként kérelmezek: 5.7. Egyéni vállalkozóként kérelmezek:
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Öntözés melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód:
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.
B3060. Ügyfél-azonosító: Ügyfél neve: Név: Fax: E-mail: Tárgyidőszak: év félév/negyedév/hónap*
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁS IRÁNTI KÉRELEM az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet alapján, az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolásának finanszírozásához igényelhető
I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2016. (2016.01.25.) számú KÖZLEMÉNYE A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti
I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági
D2300-02. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Megvalósítási hely szerint illetékes HACS neve: Cégforma: Név: E-mail cím: ,- Ft ,- EUR /
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 6.357.02.01 Benyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2014/2015. tanévi nyomtatványok közzétételéről
D4000-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. 2. Szerencs. 3. Szolnok. Cégforma: Név: E-mail cím: Igen válasz esetén, a megítélt támogatások összege:
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a vidéki örökség védelméhez nyújtandó támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 8.357.01 Benyújtandó a kitöltési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2016/2017. tanévi megállapodás és megállapodás-módosítás
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10
A Magyar Államkincstár 33/2018. (VI. 21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 33/2018. (VI. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a 2018. évi operatív programok részleges kifizetése iránti, valamint az operatív programok keretében megvalósított piacról történő árukivonás,
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE
A 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott de minimis támogatás igénybevételéről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertésfeldolgozást végző
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10
Tar Község Önkormányzata Képviselő-testülete. 3/2017. (I.19.) önkormányzati rendelete
Tar Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3/2017. (I.19.) önkormányzati rendelete a településen működő vállalkozások támogatásának helyi szabályairól Tar Község Önkormányzata Képviselő-testülete az
az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER keretében igénybe vehető támogatás Pályázat Főlap Jogcímkód: 6.463.02.01 Benyújtandó a fejlesztés helye szerint területileg illetékes HACS-hoz
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési
Általános tájékoztató
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű X2000-02-es nyomtatványhoz Általános tájékoztató
D2300-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. HACS/HVK neve: HACS/HVK ügyfél regisztrációs száma: Cégforma: Név: E-mail cím: ,- Ft ,- EUR /
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 6.357.02.01 Benyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatás
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.
SEGÉDLET. Általános tudnivalók
SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-03
Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az "egy és ugyanazon vállalkozás"
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az "egy és ugyanazon vállalkozás" minőségről és az alkalmazott üzleti évről Benyújtás helye: Támogatást
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről I. Jogszabályi alap A zöldség-gyümölcs termelői csoportok
TÁJÉKOZTATÓ TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019)
TÁJÉKOZTATÓ A VÁNDOROLTATÁSHOZ SZÜKSÉGES ÚJ ESZKÖZÖK BESZERZÉSÉNEK A támogatás formája: TÁMOGATÁSÁHOZ (2018/2019) - Utófinanszírozott, vissza nem térítendő támogatás A támogatási jogosultság alapja: -
Értelmezõ rendelkezések
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 113. szám 19343 A vidékfejlesztési miniszter 91/2012. (VIII. 29.) VM rendelete a szõlõ- és gyümölcsös ültetvények mûveléséhez nyújtott csekély összegû (de minimis) támogatásról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez
V. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2016. évi 198. szám 81705 V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2016. (XII. 13.) FM rendelete az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény
D3301-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. MVH tölti ki! Cégforma: Név: E-mail cím: Célterület megnevezése: HACS neve: Fejlesztés megnevezése: ,-EUR /
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER keretében igénybe vehető támogatás Pályázat - Főlap 6.463.02.01 Benyújtandó a fejlesztés helye szerint
D Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. HACS/HVK neve: HACS/HVK ügyfél regisztrációs száma: Cégforma: Név: cím: ,- Ft ,- EUR /
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére igénybe vehető támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód:
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó
1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről
1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély
Adóazonosító jel/adószám rovatba azt kell feltüntetni, amellyel az ügyfél rendelkezik.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű G2000-01-es nyomtatványhoz 1. Ügyfél-azonosítási
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatások
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2016. (X. 3.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2016. (X. 3.) számú KÖZLEMÉNYE az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános
117/2007. (X. 10.) FVM
117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 2014.09.27 5 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról
ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT
C S Ó K A B O S C H C A R S E R V I C E 7781, LIPPÓ Ifjúság u. 21. Telefon: +3669/377-091 Csóka István: +3630/594-8550 Munkafelvétel: +3630/629-5711 E-mail: csoka.auto@gmail.com ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű
I. A támogatásban való részvétel feltételei
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére
Személyes adatok kezelésére vonatkozó információk. A Rendelet 13. cikke szerinti információk és kiegészítő információk
Személyes adatok kezelésére vonatkozó információk Jelen tájékoztató az Artisjus Irodalmi Alapítványhoz (a továbbiakban: Alapítvány) benyújtott pályázatával összefüggő adatkezelésre vonatkozó információkat
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás
nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is),
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2015. IV. negyedévétől a támogatás-igényléséhez Benyújtás helye: az MVH - igénylő
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 202/2013. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető
a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,
10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,
V. A Kormány tagjainak rendeletei
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 182. szám 79771 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 101/2013. (XI. 4.) VM rendelete egyes borászati és egyéb agrártámogatási tárgyú miniszteri
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások
/2014. ( ) FM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról
/2014. ( ) FM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról szóló 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz
1. A helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet 4. -a a következő (3)- (12) bekezdésekkel egészül ki:
Lovászpatona Község Önkormányzatának 12/2015. (XII. 8.) önkormányzati rendelete a helyi adókról szóló 9/2014. (IX. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról Lovászpatona Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2014. II negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan Benyújtás helye:
SEGÉDLET. Általános tudnivalók
SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-02
117/2007. (X. 10.) FVM rendelet. egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról. A támogatás célja. A támogatás jellege
Hatály: 2017.XI.7. - 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó
SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez
SEGÉDLET a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók 1. A kifizetési kérelem nyomtatványainak
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A
A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása
LXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014. április 2. A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M. 3. S z á m T á r g y O l d a l.
LXIV. ÉVFOLYAM 3. SZÁM 2014. április 2. A VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA T A R T A L O M 3. S z á m T á r g y O l d a l Közlemény Tájékoztató a mezőgazdasági- és az általános csekély összegű
Adatkezelési tájékoztató a DE Kancellária VIR Központ által végzett adatkezelésekről
Adatkezelési tájékoztató a DE Kancellária VIR Központ által végzett adatkezelésekről 1. Az adatkezelő megnevezése és elérhetőségei DE Kancellária VIR Központ Székhely: 4028 Debrecen, Kassai út 26. Posta
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2015. (XI.06.) számú KÖZLEMÉNYE. a sovány tejpor magántárolási támogatásáról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2015. (XI.06.) számú KÖZLEMÉNYE a sovány tejpor magántárolási támogatásáról Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának hatálya alá tartozó tej- és tejtermékpiaci
HATÁROZATOT. 1% Közreműködői díj
Oldalszám: 1 Ügyintézés helye: Magyar Jégkorong Szövetség, 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. (Magyar Jégkorong Szövetség) Ügyszám (kérelem azonosító): KE09016/2017/MJSZ Ügyintéző: Klem Erzsébet Telefon:
V. A Kormány tagjainak rendeletei
MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 147. szám 24861 V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 112/2012. (XI. 7.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási
7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át
Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások