A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE
|
|
- Réka Nagy
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 71/2014. (IV. 30.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatások május 1-jétől történő igényléséről és a támogatás igénybevételéhez szükséges nyomtatvány rendszeresítéséről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a sertéstartók a sertéstenyésztés során az előírásokon túlmutató kötelezettségvállalás ellentételezésére vissza nem térítendő támogatást vehetnek igénybe. II. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek Felhívjuk a sertéstartók figyelmét arra, hogy az ügyfél-nyilvántartásba vételre, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változás-bejelentési kötelezettségek teljesítésére a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 128/2013. (VII. 30.) MVH Közlemény (amely elérhető a közlemény számára kattintva, vagy a következő elérési útvonalon: / Főoldal / Ügyfélnyilvántartás) rendelkezései irányadóak. Az MVH a kérelmek ügyintézését részben az ügyfél-nyilvántartásában szereplő adatok alapján végzi, ezért kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy az MVH ügyfélnyilvántartási rendszerében szereplő adatai naprakészek legyenek, és tegyen eleget a nyilvántartáshoz kapcsolódó változás-bejelentési kötelezettségeinek is. III. A támogatás igénybevételének feltételei, a támogatás mértéke A Rendelet alapján támogatást vehet igénybe az az igénylő, aki/amely a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában: o a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény (a továbbiakban: Törvény) szerinti nyilvántartásba vételi kötelezettségének eleget tett, vagy legkésőbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg kérelmezi nyilvántartásba vételét a Törvény alapján vezetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe, o nem rendelkezik adók módjára behajtandó köztartozással vagy lejárt esedékességű adótartozással, kivéve, ha az adóhatóság számára fizetési halasztást vagy részletfizetést engedélyezett, o egyéni vállalkozóként gazdálkodási tevékenységével összefüggésben nem áll végrehajtási eljárás alatt, o mezőgazdasági őstermelőként (családi gazdálkodóként) nem áll végrehajtási eljárás alatt, o nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás, csődeljárás alatt, és o megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok feltétel követelményeinek. o nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. -ában meghatározott nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak,
2 a tevékenységének megfelelő, az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, BÉSZ, tenyésztő szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal működik, a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet előírásainak eleget tesz, a támogatási kérelmemben megjelölt állatjóléti tevékenységeket a támogatási kérelem benyújtásától számított legalább öt éven át folytat, valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségnek eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat és erről rendelkezik a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatósága igazolásával. A támogatás összegét a tenyészetből az adott évben, január 1. és december 31. között közvetlenül vagy kereskedő útján, vágóhídra vagy élve külföldre (beleértve az Európa Unió tagállamaiba) kiszállított vágósertések, vagy tenyésztésre tovább értékesített tenyészkoca süldők száma alapján kell meghatározni. A vágósertés, illetve a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 állategységnek felel meg. Jogcím megnevezése Támogatás mértéke (Ft/állategység) Nagyobb férőhely biztosítása Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben 471 Fény biztosítása Verekedések, kimarások megelőzése Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása Almozás biztosítása 853 Megfelelő mikroklíma biztosítása IV. A támogatási kérelem benyújtásának módja, ideje A II. negyedévében azaz április 1-jén illetve azt követően kiszállított sertések után a támogatási kérelmet jelen közlemény 1. számú melléklete szerinti, N0392 számú Támogatási kérelem nyomtatványon a teljes negyedévre vonatkozóan, kérelmezőnként egy alkalommal postai úton, a negyedévet követő hónap utolsó napjáig az MVH ügyfél lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes megyei kirendeltségéhez kell benyújtani. Az MVH megyei kirendeltségek postacíme az MVH honlapján (a szövegre kattintva vagy az alábbi útvonalon / Főoldal / AZ MVH-ról / Elérhetőségek) érhető el. A benyújtási időszakot (negyedévet) a vágósertéseknek, illetve tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, annak hiányában a számla / felvásárlási jegy / belső bizonylat teljesítésének időpontja határozza meg.
3 A támogatási kérelemhez csatolni kell: Minden esetben a megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság a támogatásban részesíthető sertések számát is tartalmazó igazolását arra vonatkozóan, hogy az ügyfél az állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségeknek eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat; tenyésztésre értékesített tenyészkoca süldők esetében a tenyésztőszervezet igazolását; valamint amennyiben az igénylő maga a sertéstartó, azaz az alapanyag-termelő, úgy a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát). bérhízlalást, bérnevelést végez, úgy: - a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát; - a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló számla másolatát; - a bérhízlaltató, bérneveltető által kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (a bérhízlaltatónál, bérneveltetőnél végrehajtott saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát, illetve a sertések leadásáról szóló szállítóleveleket); - a bérhízlaltató, bérneveltető nyilatkozatát arról, hogy a bérhízlaló, bérnevelő kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után támogatási kérelmet nem nyújt be. bérhízlaltatást, bérneveltetést végez, úgy: - a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát; - az általa kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát); - a bérhízlaló, bérnevelő nyilatkozatát arról, hogy a bérhízlaltató, bérneveltető kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után támogatási kérelmet nem nyújt be. További, az egyes jogcímeknél a Rendeletben külön-külön meghatározott, a támogatási kérelemhez csatolandó dokumentumok: Nagyobb férőhely biztosítása jogcím esetén: a Magyar Építész Kamara Tervezői Névjegyzékében szereplő kamarai tag által készített, az istállók méretére vonatkozó alaprajz másolati példánya; a kezelő állatorvos igazolása a hatályban lévő állatvédelmi előírások szerint meghatározott egy állategyedre jutó férőhelynél 10%-al nagyobb terület biztosításáról, valamint ezen feltételek vizsgálatáról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát. "Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben jogcím esetén: a kezelő állatorvos igazolása a természetes feltétel (miszerint az igénylő legalább az előírt férőhely 20%-ának nagyságában alkalmazott kifutó állagmegőrzéséről gondoskodik) biztosításáról, valamint ezen feltételek vizsgálatáról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.
4 "Fény biztosítása" jogcím esetén: a kezelő állatorvos igazolása annak teljesüléséről, hogy az igénylő legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges (50 lux/m²) fényt biztosít a vágósertés tartási helyén. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát. "Verekedések, kimarások megelőzése" jogcím esetén: a telepi állatjóléti felelős igazolása annak teljesüléséről, hogy az igénylő gondoskodott a sertések napi kétszeri ellenőrzéséről, és megtette a szükséges intézkedéseket az agresszív állatok szétválasztására a 100 állatnál kevesebbet tartó telepek esetében is; a kezelő állatorvos igazolása arról, hogy a vágósertéseket származás-igazolással rendelkező apaállattal, vagy engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásról származó szaporítóanyaggal tenyésztették; továbbá vágósertések esetén a kezelő állatorvos igazolása annak teljesüléséről, hogy az igénylő által tartott vágósertések vonatkozásában a fülroncsolás és farokrágás, valamint a mechanikai sérülések aránya nem haladta meg az 5%-ot; tenyészkoca süldők tartása esetén a telepi állatjóléti felelős igazolása annak teljesüléséről, hogy a csoportosan tartott tenyészkoca süldők elkerülhetetlen újrafalkásítása esetén az igénylő a csoportosan tartott tenyészkoca süldők számára 1,72 m 2 /állat férőhelyet biztosított, és ennek teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévente ellenőrizte. Az igazolásokon fel kell tüntetni azok felhasználhatóságának idejét. Az igazolás kiállításának időpontja legfeljebb fél évvel lehet korábbi a támogatási kérelem benyújtásának időpontjánál. "Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása" jogcím esetén: a takarmányozáshoz használt itatóvíz akkreditált laboratórium által elvégzett vizsgálatának eredményét tartalmazó igazolása, amely vizsgálat nem lehet egy évnél régebbi az érintett negyedév utolsó napjához viszonyítva, valamint az igénylő nyilatkozata arról, hogy a víznyerőhely megfelelően van kialakítva, biztosítva ezzel az itatóvíz szennyeződésének megakadályozását; vagy a vízszolgáltató írásos nyilatkozata arról, hogy az általa szolgáltatott víz ivóvíz minőségű, ha a telepen az állatok vízellátása vezetékes vízhálózatról történik. "Almozás biztosítása" jogcím esetén: a kezelő állatorvos igazolása arról, hogy az igénylő alom alkalmazásával a vágósertések részére száraz meleg helyet biztosított a tartási rendszerben; az alom kezelésének, valamint beszerzésének költségeiről kiállított számla/számlák másolata. "Megfelelő mikroklíma biztosítása" jogcím esetén: a mikroklíma paraméterek méréséről negyedévente készült, a kezelő állatorvos által ellenjegyzett jegyzőkönyv másolata. V. A közlemény hatálya Jelen közlemény május 1-jén lép hatályba, azzal, hogy egyidejűleg a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatás igényléséhez rendszeresített formanyomtatványokról szóló 49/2010. (IV. 2.) MVH közlemény hatályát veszti.
5 VI. Kapcsolódó jogszabályok - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény; - a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény; - a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló 256/2007. (X. 4.) Korm. rendelet; - a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 116/2003. (XI. 18.) FVM rendelet; - a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, úgy minden esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak. További információ az ugyfelszolgalat@mvh.gov.hu címen kérhető. Budapest, április 30. Palkovics Péter elnök
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti
Sertés állatjóléti támogatás: Támogatási kérelem (N0672) Kifizetési kérelem (N0673)
A sertés ill. a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Ügyintézés helye Somogy Megyei Kormányhivatal Agrár- és Vidékfejlesztést Támogató Főosztály Cím: 7400 Kaposvár, Petőfi tér 1-3.
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2014. II negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan Benyújtás helye:
Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 2. oldal (5)1 A támogatásban részesülő vágósertések számát a serté
Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 1. oldal 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági,
Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 2. oldal (4) A vágósertés, a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 áll
Magyar joganyagok - 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet - a sertés ágazatban igénybe v 1. oldal 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági,
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet. a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről. Általános rendelkezések 1
140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez
SEGÉDLET. a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez
Általános információ SEGÉDLET a sertés állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0409 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatás
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány
1. A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosítása
19846 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 137. szám A földművelésügyi miniszter 58/2015. (IX. 24.) FM rendelete a baromfi és a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatásokat, valamint a Tanyafejlesztési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti
nem minősülök nagyvállalkozásnak (ide értendő őstermelő, egyéni vállalkozó, oktatási intézmény is),
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem 2015. IV. negyedévétől a támogatás-igényléséhez Benyújtás helye: az MVH - igénylő
7/2015. (III. 11.) FM rendelet. a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről. 1. Értelmező rendelkezések
7/2015. (III. 11.) FM rendelet a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,
V. A Kormány tagjainak rendeletei
23492 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 189. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A földművelésügyi miniszter 80/2015. (XII. 4.) FM rendelete a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott
SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll.
SEGÉDLET a tenyészkoca állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0632 számú Kifizetési kérelem, valamint N0633 számú Tartási hely adatok Kifizetési kérelemhez nyomtatványok helyes kitöltéséhez
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2014/2015. tanévi nyomtatványok közzétételéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE
A 139/2013. (VIII. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a sertésfeldolgozást végző élelmiszer-feldolgozók részére nyújtott de minimis támogatás igénybevételéről I. A támogatás jogszabályi alapja A sertésfeldolgozást végző
I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági
SEGÉDLET. a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez
Általános információ SEGÉDLET a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű
A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Benyújtás helye: az igénylő lakhelye/székhelye szerint illetékes MVH Megyei Kirendeltség
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános
I. A támogatás jogszabályi alapja
A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti
I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2016. (2016.01.25.) számú KÖZLEMÉNYE A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű
I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény
Magyar joganyagok - 7/2015. (III. 11.) FM rendelet - a tenyészkoca állatjóléti támoga 2. oldal 8.1 jegyzőkönyv: az érintett tárgynegyedév megjelölését
Magyar joganyagok - 7/2015. (III. 11.) FM rendelet - a tenyészkoca állatjóléti támoga 1. oldal 7/2015. (III. 11.) FM rendelet a tenyészkoca állatjóléti támogatása igénybevételének feltételeiről A mezőgazdasági,
A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2016/2017. tanévi megállapodás és megállapodás-módosítás
1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről
1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatás 2017. évi igénybevételéről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10
A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A méz termelésének és forgalmazásának támogatása Kifizetési kérelem Főlap Varroa atka elleni alternatív védekezés - higiénikus aljdeszka beszerzésének támogatása
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére
A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE
A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A 2011-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános
Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE
Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti, a 2016/2017. tanévre vonatkozó kifizetési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10
A vidékfejlesztési miniszter 33/2014. (IV. 4.) VM rendelete egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról
4818 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 51. szám A vidékfejlesztési miniszter 33/2014. (IV. 4.) VM rendelete egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint!
D0034-02 Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő iratazonosítója 2 Név, dátum, aláírások Kitöltés dátuma Ügyfél aláirása Könyvvezetésért felelős személy Név Aláírása Azonosítója 3
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az
I. Az újratelepítési jogok értékesítésének jogszabályi alapja
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 179/2012. (XII. 19.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvény újratelepítési jogok telepítési jogtartalékból a 2012/2013. borpiaci év tavaszi időszakában történő értékesítéséről
D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:
Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk:
HÍRLEVÉL 2007/8. Az FVM az állattartók számára de minimis típusú, míg a TÉSzek számára EMVA támogatást írtak ki, melyeket röviden összefoglalunk: 1. az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű
MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 199. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2018. december 13., csütörtök Tartalomjegyzék 241/2018. (XII. 13.) Korm. rendelet Az egészségügyi szakellátást nyújtó közfinanszírozott szolgáltatók
38/2016. (VI. 6.) FM rendelet. az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről
38/2016. (VI. 6.) FM rendelet az étkezési tojást termelő tyúkállományok, valamint tenyészbaromfi fajok állatjóléti támogatásának feltételeiről A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatáshoz A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános
Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Támogatási Kérelem Jogcímkód: 6-124-01-01
96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról
96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó
117/2007. (X. 10.) FVM
117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról 2014.09.27 5 117/2007. (X. 10.) FVM rendelet egyes növényegészségügyi vizsgálatok költségeinek támogatásáról
D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához
Pontytenyésztési program de minimis támogatása Útmutató adminisztrációs hiányosságok miatt elutasított kérelmek ismételt benyújtásához Előzmények A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet
144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A
FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a évi elõfizetési árainkra
LVIII. ÉVFOLYAM 25. SZÁM ÁRA: 882 Ft 2007. december 29. FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét az értesítõ utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2008. évi elõfizetési árainkra T A R
SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez
SEGÉDLET a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók 1. A kifizetési kérelem nyomtatványainak
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes
I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott
Egységes területalapú támogatás és zöldítési támogatás (Európai Uniós támogatás, a továbbiakban: Támogatás) előfinanszírozása
HITELKÉRELMI NYILATKOZAT egységes területalapú támogatás (SAPS), valamint az éghajlat és környezet szempontjából előnyös Cég neve: Székhely: Cégjegyzékszám/Adószám: Statisztikai számjele: Kincstár ügyfél-azonosító
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE a kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez nyújtandó támogatások igényléséről A Mezőgazdasági
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás
56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások
56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 18/2008. (III. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki gazdaság és lakosság számára nyújtott alapszolgáltatások
Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók
Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2016. (X. 3.) számú KÖZLEMÉNYE
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 87/2016. (X. 3.) számú KÖZLEMÉNYE az egyes állatbetegségek megelőzésével, illetve leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről
A B C D. Támogatható állatfajok. szarvasfélék
M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 33. szám 5679 1. melléklet a 23/2011. (III. 28.) VM rendelethez 1. számú melléklet a 148/2007. (XII. 8.) FVM rendelethez Az egyes állatbetegségek megelõzésével, illetve
MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 189. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. december 4., péntek Tartalomjegyzék 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló
SEGÉDLET. Általános tudnivalók
SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-02
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer
A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoptok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 35001, 46001 1 Főlap iratkódja 2 Azonosítási
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról I. Az elsődleges képviselő útján ellátott képviselet 1. Az elsődleges képviselet
ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA
ŐSTERMELŐI IGAZOLVÁNY KIADÁSA IRÁNTI KÉRELEM BENYÚJTÁSA Azok a 16. életévét betöltött, nem egyéni vállalkozó magánszemélyek, akik a saját gazdaságában a meghatározott termékek előállítására irányuló tevékenységet
I. A támogatásban való részvétel feltételei
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott
26/2008. (III. 7.) FVM rendelet
1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,
A 23/2016. (IV. 5.) FM
A földművelésügyi miniszter 23/2016. (IV. 5.) FM rendelete a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatáshoz kapcsolódó mezőgazdasági csekély összegű támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,
7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542
Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések
A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű