A Magyar Államkincstár 81/2017. (V. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Magyar Államkincstár 81/2017. (V. 23.) számú KÖZLEMÉNYE"

Átírás

1 A Magyar Államkincstár 81/2017. (V. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a 3/2017. (I. 23.) FM rendelet alapján a tejtermelőknek nyújtható kivételes alkalmazkodási támogatás igénybevételének feltételeiről I. A támogatás jogszabályi alapja A tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó kivételes alkalmazkodási támogatás igénybevételének feltételeiről szóló 3/2017. (I. 23.) FM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján támogatás nyújtható azon kérelmezőnek, akinek vagy amelynek az Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszer (a továbbiakban: ENAR) nyilvántartása szerint a április 30-ára vonatkozó tejhasznú tehénállományának létszáma nem haladja meg a április 30-ára vonatkozó tejhasznú tehénállományának létszámát. II. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ügyfél-nyilvántartásba vételére, valamint a nyilvántartásba vett adatokra vonatkozó változás-bejelentési kötelezettségének teljesítésére az Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerbe történő nyilvántartásba vétel és változás bejelentés szabályairól szóló 103/2016. (XII. 22.) számú MVH Közlemény (elérési útvonal: / Ügyfélnyilvántartás) rendelkezései irányadóak. A Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a kérelmek ügyintézését részben az ügyfél-nyilvántartásában szereplő adatok alapján végzi, ezért kérjük, fordítson kiemelt figyelmet arra, hogy a Kincstár ügyfél-nyilvántartási rendszerében szereplő adatai naprakészek legyenek, és tegyen eleget a nyilvántartáshoz kapcsolódó változás-bejelentési kötelezettségeinek is. III. A támogatás igénybevételének feltételei A kérelmezőnek a kérelmezett támogatás alapjául szolgáló állatlétszámra vonatkozó, az igényelt támogatás alapját képező állatállomány megállapítására alkalmas, a szarvasmarhafajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendeletnek (a továbbiakban: ENAR rendelet) megfelelő nyilvántartással kell rendelkeznie, továbbá eleget kell tennie az ENAR rendeletben meghatározott állatjelölési, nyilvántartási és bejelentési kötelezettségeknek. A Rendelet alapján támogatásra az a tejtermelő gazdasággal rendelkező mezőgazdasági termelő vagy gazdaság jogosult, akinek vagy amelynek tejtermelő gazdasága az ENAR-ban nyilvántartott és április 30-ára vonatkozóan az ENAR nyilvántartásba bejelentett tejhasznú tehénállománnyal rendelkezett (referencia-állomány), továbbá április 30-ára vonatkozóan az ENAR nyilvántartásba bejelentett tejhasznú tehénállománnyal rendelkezik, és az ENAR nyilvántartás szerint a április 30-ára vonatkozó tejhasznú tehénállományának létszáma nem haladja meg a április 30-ára vonatkozó referencia-állományának létszámát.

2 Tejhasznú tehénnek a kérelmező gazdaságában tartott és az ENAR-ban nyilvántartott Angelni (85), Ayrshire (14), Borzderes (03), Brown Swiss (88), Dán vörös (61), Egyéb tejhasznú (99), Holstein-fríz (22), Jersey (12), Kosztromai (15), Norvég vörös (62), SMR (60) fajtához vagy tejtermelés céljából kettőshasznú fajtához tartozó, legalább huszonhárom hónapos és legalább egyszer ellett nőivarú szarvasmarhát kell tekinteni. A kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelmező csak akkor jogosult a Rendelet szerinti támogatás igénybevételére, ha az adott egyedre korábban anyatehéntartás támogatás jogcímen még nem vett igénybe támogatást! A Rendelet alapján benyújtott kifizetési kérelmek ellenőrzése során a támogatás szempontjából kizárólag a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) által a Kincstár részére április 30-ára vonatkozóan, illetve április 30-ára vonatkozóan átadott, az ENAR nyilvántartásban szereplő egyedek adatai vehetőek figyelembe. Az ENAR nyilvántartásba való bejelentés teljesítéséért, a bejelentett adatok helyességéért, a bejelentés elmaradásáért vagy határidőn túli teljesítéséért a Kincstár által működtetett Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszerben (a továbbiakban: ügyfélnyilvántartási rendszer) a kifizetési kérelem benyújtását megelőzően, kérelemre nyilvántartásba vett, vagy legkésőbb azzal egyidejűleg nyilvántartásba vétel iránti kérelmet benyújtó kérelmező a felelős, annak minden jogkövetkezményével együtt. Nem természetes személy ügyfelek esetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény (a továbbiakban: Támogatási törvény) 56. (2) bekezdés i) pontjában foglaltak értelmében nem jogosult a támogatás igénybevételére a felszámolási, végelszámolási vagy adósságrendezési eljárás alatt álló kérelmező. IV. A kifizetési kérelem benyújtása A kifizetési kérelem a honlapon keresztül, ügyfélkapus bejelentkezést követően elérhető elektronikus kérelemkitöltő felületen tölthető ki, és kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül nyújtható be, ami azt jelenti, hogy a kérelem által igényelhető támogatás tekintetében a kérelem benyújtásra vonatkozóan nincsenek papír alapon rendszeresített nyomtatványok. A kifizetési kérelem benyújtási határideje: május 31-én óra és június 12-én óra között. A benyújtásra vonatkozó határidő jogvesztő, továbbá egy kérelmező csak egy kifizetési kérelmet nyújthat be. Az elektronikus benyújtás feltétele, hogy a kérelmet benyújtó személy (ügyfél/elsődleges képviselő/meghatalmazott/kamarai meghatalmazott) rendelkezzen ügyfélkapus hozzáféréssel. A kifizetési kérelem elektronikus benyújtása, a meghatalmazott, a kamarai meghatalmazott és a vélelmezett örökös eljárása tekintetében az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet szabályait kell alkalmazni. 2

3 A kifizetési kérelem benyújtásának módjai természetes személy esetén az alábbiak: 1. Saját ügyfélkapuval rendelkező természetes személy ügyfél, aki maga nyújtja be elektronikus úton a kérelmét. 2. Saját ügyfélkapuval nem rendelkező természetes személy ügyfél, aki más természetes személy útján nyújtja be a kérelmét. Ebben az esetben meghatalmazást kell készíteni az elektronikus kérelem kitöltési felületen. Amennyiben az ügyfél vagy meghatalmazottja adataiban eltérés van az Ügyfélkapu nyilvántartás és a Kincstár ügyfél-nyilvántartási rendszerének adatai között, akkor az elektronikus kérelem beadási felület nem érhető el. Felhívjuk a figyelmet, hogy a regisztrációs folyamat időigényes, ezért mielőbb gondoskodjon az ügyfélkapus regisztrációról, abban az esetben, ha még nem rendelkezik azzal. Az Ügyfélkapun keresztül történő benyújtás során a kifizetési kérelem nyomtatványt a rendelkezésre bocsátott elektronikus felületen kell kitölteni, a csatolható dokumentumokat pedig elektronikusan, szkennelés útján előállított formában (pl. pdf, jpg,) kell csatolni az elektronikus kérelemhez. Kérjük, hogy az elektronikus nyomtatvány kitöltése előtt figyelmesen olvassa el a Támogatások / EU Belpiaci intézkedések / Tej és tejtermékek / Tejtermelők kivételes alkalmazkodási támogatása / Tájékoztatók cím alatt elérhető tájékoztatót. Amennyiben van olyan tejhasznú egyede, amelynek első és egyetlen ellése holtellés volt, akkor a kérelemhez csatolni kell az állatorvos által kitöltött, jelen közlemény 1. számú melléklete szerinti, B4000 jelű, Állatorvosi igazolás holtellésről nyomtatványt. Holtellésről szóló igazolást kell kiállítani abban az esetben is, ha az ellés ténye korai elhullás miatt az ENAR-ban nem került regisztrálásra. Amennyiben van olyan tejhasznú egyede, amelynek nincs Magyarországon regisztrált ellése, akkor a kérelemhez csatolni kell a külföldön ellés tényét igazoló állatorvosi igazolást. Az igazolás nem nyomtatvány köteles. V. A kifizetési kérelem módosítása Felhívjuk a figyelmet, hogy a Támogatási törvény 42. (3) bekezdése értelmében a kifizetési kérelemben szereplő adatok, valamint a kifizetési kérelemhez csatolt dokumentumok módosítása a kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló határidőn túl nem lehetséges. Fentiek értelmében, a kifizetési kérelem módosítására a kérelem benyújtási határidején belül, legkésőbb június 12. napjáig van lehetőség. A módosításra nincs külön elektronikus nyomtatvány, hanem az a már benyújtott kifizetési kérelem nyomtatvány újbóli megnyitásával, az azokban megadott adatok javításával tehető meg. A Kincstár minden, a benyújtási időszakban az elektronikus felületen megtett javítást, illetve módosítást a kérelem módosításaként kezel. Módosítás esetén a Kincstár minden esetben az utolsóként beadott kérelem adatait veszi figyelembe, és az alapján hozza meg a döntést. 3

4 VI. A kifizetési kérelem hiánypótoltatása A hiányosan vagy hibásan benyújtott kifizetési kérelem esetén a Kincstár 8 napos határidő tűzésével hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőt. A hiánypótlást a megjelölt határidőn belül szintén a honlapon keresztül, ügyfélkapus bejelentkezést követően elérhető elektronikus felületen keresztül kell benyújtani. VII. A támogatás mértéke és kifizetése A Rendelet alapján a támogatásra jogosult kérelmezők mindösszesen Ft támogatásban részesülnek. A kérelmezők egységnyi támogatásra jogosultak, amelynek mértékét a Kincstár az összes támogatásra jogosult kifizetési kérelem lezárását követően a április 30-ai tejhasznú tehénállományra vonatkozó adatok alapján számítja ki. Az a kérelmező, aki vagy amely megfelel a Rendeletben meghatározott feltételeknek és a termelői csoportok elismeréséről szóló 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet alapján elismert tejtermelői csoport vagy tejtermelői szervezet tagja, vagy a tej- és tejtermék-ágazatban működő termelői szervezetek és társulásaik nemzeti szabályozásáról szóló 3/2016. (I. 7.) FM rendelet szerint elismert tejtermelői szervezet vagy társulás tagja, 30%-kal magasabb egységnyi támogatásra jogosult. A egységnyi támogatás mértékének meghatározását követően a Kincstár a kifizetési kérelemről döntést hoz és a szükséges forrás rendelkezésre állása esetén augusztus 30-áig intézkedik a támogatás összegének a kérelmező ügyfél-nyilvántartási rendszerbe bejelentett fizetési számlájára történő átutalásáról. VIII. Ellenőrzések A Kincstár a kérelmezők 5%-ánál helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrzi a támogatás igénybevétel feltételeinek betartását. Amennyiben a helyszíni ellenőrzés során az ügyfél nem igazolja a április 30-ai állatlétszámának csökkenését vagy szinten tartását, akkor az adott kifizetési kérelem alapján igénybevett támogatás teljes összege jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül. A termelői csoportban vagy termelői szervezetben fennálló tagságot a Kincstár a Földművelésügyi Minisztérium által nyilvántartott és átadott adatok alapján ellenőrzi. IX. Melléklet 1. számú melléklet: Állatorvosi igazolás holtellésről 2. számú melléklet: Kitöltési útmutató az állatorvosi igazoláshoz X. A közlemény hatálya Jelen közlemény a kihirdetése napján lép hatályba. 4

5 XI. Kapcsolódó jogszabályok - A közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a 165/94/EK, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló december 17-i 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, - a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról, és a 922/72/EGK, a 234/79/EK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, - az 1306/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Garanciaalapot és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapot érintő szabálytalanságokra vonatkozó jelentéstételre vonatkozó különös rendelkezésekkel történő kiegészítéséről és az 1848/2006/EK bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló július 8-i 1971/2015/EU felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, - a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó kivételes alkalmazkodási támogatásról szóló, szeptember 8-i 2016/1613 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet, - a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló évi CXL. törvény, - a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény, - a Magyar Államkincstárról szóló 311/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet, - az elháríthatatlan külső ok (vis maior) esetén alkalmazandó egyes szabályokról és a vis maiorral összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról szóló 94/2015. (XII. 23.) FM rendelet, - a szarvasmarha-fajok egyedeinek jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 99/2002. (XI. 5.) FVM rendelet, - az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, valamint a központi költségvetésből finanszírozott egyes támogatások igénybevételével kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 22/2016. (IV. 5.) FM rendelet, - a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó kivételes alkalmazkodási támogatás igénybevételének feltételeiről szóló 3/2017. (I. 23.) FM rendelet. Amennyiben a közlemény és a vonatkozó jogszabályok között ellentmondás vagy eltérés merül fel, abban az esetben a jogszabályok rendelkezései az irányadóak. XII. További információ Az intézkedéssel kapcsolatos további információk megtalálhatóak a Kincstár honlapján ( a Támogatások / EU Belpiaci intézkedések / Tej és tejtermékek / Tejtermelők kivételes alkalmazkodási támogatása cím alatt, továbbá tájékoztatás kérhető az ugyfelszolgalat@mvh.allamkincstar.gov.hu címen. Budapest, május 23. Dr. Kondra Laura mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatásokért felelős elnökhelyettes 5

6 Tájékoztató a központi költségvetésből, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Halászati Alapból, illetve az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatások kedvezményezettjeire vonatkozó információk nyilvánosságra hozataláról Tájékoztatom, hogy az Európai Parlament és Tanács december 17-i, a közös agrárpolitika finanszírozásáról, irányításáról és monitoringjáról és a 352/78/EGK, a165/94/ek, a 2799/98/EK, a 814/2000/EK, az 1290/2005/EK és a 485/2008/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 1306/2013/EU rendeletének 111. cikke, valamint a mezőgazdasági agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 24. (2)- (3) bekezdései alapján az alábbi adatok pénzügyi évre vonatkozóan évente, illetve naptári évre vonatkozóan negyedévenként közzétételre kerülnek a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) honlapján ( I. Ügyfél-azonosító adatok Természetes személy ügyfél esetében a Kincstár által működtetett ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott a) családi- és utónév, b) lakóhely (település neve és postai irányítószáma). Nem természetes személy ügyfél (gazdasági társaságok, alapítványok, egyesületek stb.) esetében az ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott a) elnevezése (bejegyzés szerinti teljes név), b) székhely, telephely (település neve és postai irányítószáma). II. Folyósított támogatásra és a támogatás jogosulatlan igénybevételére vonatkozó adatok 1) Az ügyfél részére a) az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap terhére a pénzügyi évben teljesített kifizetések jogcíme, összege, b) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap terhére a pénzügyi évben teljesített kifizetések - mely magában foglalja a közösségi és a nemzeti hozzájárulásokat is - jogcíme, összege, c) az a) és b) pontban meghatározott alapból kifizetett támogatások együttes összege, és ezek pénzneme, d) az Európai Halászati Alap terhére a pénzügyi évben teljesített kifizetések jogcíme, összege, e) a központi költségvetésből a pénzügyi évben teljesített kifizetések jogcíme, összege. 2) A központi költségvetésből, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból finanszírozott támogatásban részesülő ügyfél által jogosulatlan részvétel, valamint szabálytalanság alapján visszafizetett támogatás összege, jogcímenként. 6

7 Tájékoztatom továbbá, hogy - a fenti adatokat a Közösség pénzügyi érdekeinek védelme céljából a Közösség és a tagállamok pénzügyi ellenőrző és vizsgálati szervei feldolgozhatják, azzal, hogy tevékenységük során nem sérthetik az ügyfél személyes szabadságát és alapvető jogait, - az I. és II. pontban meghatározott adatok az első közzétételüktől számított két évig kell elérhetőnek maradniuk a weboldalon, az Európai Parlament és a Tanács október 24-i, a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelvnek megfelelően, az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.) 14. b) pontja alapján kezdeményezheti a valóságnak nem megfelelő személyes adat helyesbítését, továbbá az Info tv a alapján kérheti, hogy a Kincstár az általa kezelt, illetve feldolgozott adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá az érintett személyes adatainak továbbítása esetén az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről tájékoztatást adjon, - amennyiben az I. és II. pontban meghatározott adatok nyilvánosságra hozatalával összefüggésben bármilyen jogsérelem éri, úgy annak orvoslására a Közösség és a tagállami jogrendszer szabályai az Info tv ában meghatározott bírósági jogérvényesítés szabályai által biztosított jogorvoslati lehetőségekkel élhet. 7

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm

Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 2. oldal (3)1 Kettőshasznú fajtájú egyed vonatkozásában a kérelm Magyar joganyagok - 3/2017. (I. 23.) FM rendelet - a tejtermelőknek és az egyéb állat 1. oldal 3/2017. (I. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek és az egyéb állattenyésztési ágazatok gazdálkodóinak nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 216/2014. (XII. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági termékek belső piacon és harmadik országokban történő megismertetéséhez és promóciójához igénybe vehető

Részletesebben

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE Magyar Államkincstár 21/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához a 2012/2013 borpiaci évtől igényelhető támogatás feltételeiről szóló 142/2012. (XII.

Részletesebben

I. A támogatás jogszabályi alapja

I. A támogatás jogszabályi alapja A Magyar Államkincstár 20/2017. (III. 17.) számú KÖZLEMÉNYE a tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 143/2014. (IX. 22.) MVH KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2011. évtől igényelhető

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 167/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a 118/2013. (XII.16.) VM rendelet alapján az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és tagszervezetei által igénybe vehető egyes

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 146/2015. (XII. 03.) számú KÖZLEMÉNYE az Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók keretében a kedvezőtlen időjárással érintett vállalkozások általi csekély összegű

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 5/2017. (II. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a méhészeti járművekre 2017. évben igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról I. A támogatás jogszabályi alapja A méhészeti járművekre

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 165/2014. (X. 13.) számú KÖZLEMÉNYE az Új Magyarország TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram kapcsán kamat megfizetéséhez igénybe vehető csekély összegű támogatásról,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 10/2016. (II. 15.) számú KÖZLEMÉNYE az illegális bevándorlók által okozott mezőgazdasági károk kompenzálására igénybe vehető mezőgazdasági csekély összegű támogatásról

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 80/2015. (VII. 15.) számú KÖZLEMÉNYE a kéknyelv immunizálással kapcsolatos költségek mezőgazdasági csekély összegű támogatásának igénybevételéhez szükséges nyomtatvány

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2016. (IX. 21.) számú közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti, a 2016/2017. tanévre vonatkozó kifizetési

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 83/2017. (VI. 14.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű támogatás 2017. évi igénybevételéről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 32/2015. (II. 25.) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére

Részletesebben

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a szaktanácsadási szolgáltatások igénybevételéhez nyújtandó támogatások Támogatási Kérelem Jogcímkód: 6-124-01-01

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2013. (I.25) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű

Részletesebben

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoptok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 35001, 46001 1 Főlap iratkódja 2 Azonosítási

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 49/2016. (V.19.) számú KÖZLEMÉNYE Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás 2016.

Részletesebben

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint!

Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő Benyújtandó a kitöltési útmutató szerint! D0034-02 Számla- és bizonylatösszesítő A betétlap - bizonylatösszesítő iratazonosítója 2 Név, dátum, aláírások Kitöltés dátuma Ügyfél aláirása Könyvvezetésért felelős személy Név Aláírása Azonosítója 3

Részletesebben

Mezőgazdasági utak fejlesztése Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: Benyújtandó az illetékes MVH Kirendeltséghez!

Mezőgazdasági utak fejlesztése Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: Benyújtandó az illetékes MVH Kirendeltséghez! Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer ezőgazdasági utak fejlesztése Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 8.130.02.01 Benyújtandó az illetékes VH Kirendeltséghez! 1 Főlap iratkódja 2 Azonosítási

Részletesebben

D Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: cím:

D Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név:  cím: A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód: 6.359.02.01, 6.463.01.01 1 Főlap iratkódja

Részletesebben

,,, D Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Cégforma: Név: cím: 5.6. Őstermelőként kérelmezek: 5.7. Egyéni vállalkozóként kérelmezek:

,,, D Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Cégforma: Név:  cím: 5.6. Őstermelőként kérelmezek: 5.7. Egyéni vállalkozóként kérelmezek: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Öntözés melioráció és a területi vízgazdálkodás mezőgazdasági és közösségi létesítményeinek fejlesztéséhez nyújtandó támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím:

D0720-05. Közösség azonosító: Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Támogatási határozat iratazonosítója: Cégforma: Név: E-mail cím: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A Helyi Vidékfejlesztési Közösségek és a LEADER helyi akciócsoportok részére a 1698/2005/EK tanácsi rendelet keretében nyújtott támogatás Kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 65/2013 (IV. 5.) számú KÖZLEMÉNYE a tejtermelőket sújtó különleges hátrányok kezeléséhez kapcsolódó, 2013. évi különleges támogatás igénybevételének feltételeiről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 83/2014 (V. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem

A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer A baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások Támogatási kérelem Benyújtás helye: az igénylő lakhelye/székhelye szerint illetékes MVH Megyei Kirendeltség

Részletesebben

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről

1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény. a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről 1/2014. ( I. 21) MVH Közlemény a nemzeti kvótatartalékból történő közvetlen értékesítési és beszállítási tejkvóta igénylésének feltételeiről I. A tejkvóta igénylésének alapja A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 46/2017. (IV. 20) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott üzleti évről történő

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 24/2012. (II.02) számú KÖZLEMÉNYE a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának tenyésztésben történő megőrzésére nyújtandó

Részletesebben

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről

HÍRLEVÉL. a Tiszazugi LEADER Helyi Akciócsoport területéről Tiszazugi LEADER Egyesület 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 8. Tel: 06-56/560-294; 06-56/560-295 E-mail: tiszazug.leader@gmail.com Honlap: www.tiszazugleader.eu HÍRLEVÉL 2013/1. a Tiszazugi LEADER

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 30/2015. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

B3060. Ügyfél-azonosító: Ügyfél neve: Név: Fax: E-mail: Tárgyidőszak: év félév/negyedév/hónap*

B3060. Ügyfél-azonosító: Ügyfél neve: Név: Fax: E-mail: Tárgyidőszak: év félév/negyedév/hónap* Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer PÉNZÜGYI HOZZÁJÁRULÁS IRÁNTI KÉRELEM az 50/2014. (IV. 29.) VM rendelet alapján, az egyes állatbetegségek és zoonózisok felszámolásának finanszírozásához igényelhető

Részletesebben

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása

Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Tejpiaci támogatások, a rendkívüli támogatások felhasználása Sárecz László Agrárpiaci Főosztály Földművelésügyi Minisztérium Budapest, NAK konferencia 2017. Április 10. A tejpiac helyzete A tejpiac stabil,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 88/2013 (V.30.) számú KÖZLEMÉNYE A 2013-as támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 45/2016. (IV. 28) számú KÖZLEMÉNYE az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2016/2017. tanévi megállapodás és megállapodás-módosítás

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 78/2014. (V. 14.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2014/2015. tanévi nyomtatványok közzétételéről

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 66/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2012. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg fennmaradó

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 194/2014. (XII.11.) számú KÖZLEMÉNYE A 2015. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről Jelen Közlemény a mezőgazdasági

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 29/2015. (II. 20.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2015. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 125/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 144/2015. (XII. 1.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség-gyümölcs termelői csoportok támogatásának igénybevételéről I. Jogszabályi alap A zöldség-gyümölcs termelői csoportok

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 7/2016. (II. 4.) számú KÖZLEMÉNYE a csekély összegű támogatások igénybevételéhez kapcsolódó egy és ugyanazon vállalkozás minőségről, valamint az alkalmazott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 79/2014. (V. 15.) számú KÖZLEMÉNYE A 2014. évi mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás igénybevételi feltételeiről I. Ügyfél-nyilvántartási kötelezettségek

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 84/2011 (VI.1.) számú KÖZLEMÉNYE A 2011-es támogatási évi termeléshez kötött anyatehéntartás támogatás igényléséről I. A támogatásban való részvétel általános

Részletesebben

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva,

a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, 10/2017. (III. 17.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások 2017. évi igénybevételével kapcsolatos egységes eljárási szabályokról A mezőgazdasági,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át

Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 2. oldal 2. VP Ökológiai gazdálkodásra történő át Magyar joganyagok - 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vid 1. oldal 8/2018. (III. 29.) MvM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes támogatások

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 44/2013. (II.19.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 51/2014. (IV. 04.) számú KÖZLEMÉNYE az elsődleges képviselet alkalmazásáról I. Az elsődleges képviselő útján ellátott képviselet 1. Az elsődleges képviselet

Részletesebben

D4000-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. 2. Szerencs. 3. Szolnok. Cégforma: Név: E-mail cím: Igen válasz esetén, a megítélt támogatások összege:

D4000-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. 2. Szerencs. 3. Szolnok. Cégforma: Név: E-mail cím: Igen válasz esetén, a megítélt támogatások összege: Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Nemzeti Diverzifikációs Program keretében a vidéki örökség védelméhez nyújtandó támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 8.357.01 Benyújtandó a kitöltési

Részletesebben

A Magyar Államkincstár 33/2018. (VI. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Magyar Államkincstár 33/2018. (VI. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Magyar Államkincstár 33/2018. (VI. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a 2018. évi operatív programok részleges kifizetése iránti, valamint az operatív programok keretében megvalósított piacról történő árukivonás,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 154/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti

Részletesebben

D2300-02. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Megvalósítási hely szerint illetékes HACS neve: Cégforma: Név: E-mail cím: ,- Ft ,- EUR /

D2300-02. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. Megvalósítási hely szerint illetékes HACS neve: Cégforma: Név: E-mail cím: ,- Ft ,- EUR / Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 6.357.02.01 Benyújtandó

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 63/2014. (IV.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 128/2015. (X. 26.) számú KÖZLEMÉNYE Az óvoda- és iskolatej program szabályozásáról szóló 19/2015. (IV. 24.) FM rendelet szerinti támogatás kifizetése iránti

Részletesebben

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei

I. Zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programban résztvevő ügyfél kötelezettségei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 3 / 2015. (I. 13.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek

I. A dohány szerkezetátalakítási program évi kötelezettségeinek teljesítéséről szóló nyilatkozat benyújtására kötelezettek A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 2/2016. (2016.01.25.) számú KÖZLEMÉNYE A dohány szerkezetátalakítási nemzeti programmal összefüggésben igényelhető mezőgazdasági és általános csekély összegű

Részletesebben

I. A támogatásban való részvétel feltételei

I. A támogatásban való részvétel feltételei A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 56/2010. (IV.15.) számú KÖZLEMÉNYE a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 215/2014 (XII.17.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg fennmaradó 10 %-ára vonatkozó kifizetési

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal /2014. (..) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2013/2014. gazdálkodási

Részletesebben

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER keretében igénybe vehető támogatás Pályázat Főlap Jogcímkód: 6.463.02.01 Benyújtandó a fejlesztés helye szerint területileg illetékes HACS-hoz

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 155/2015. (XII. 07.) számú KÖZLEMÉNYE a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2014. (VI.18.) számú KÖZLEMÉNYE az erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 94/2013.

Részletesebben

SEGÉDLET. Általános tudnivalók

SEGÉDLET. Általános tudnivalók SEGÉDLET a varroa atka elleni alternatív védekezés higiénikus aljdeszka, valamint a keretek megjelölésére alkalmas rádiófrekvenciás azonosító (RFID-chip) beszerzésének támogatása iránti kérelem (B1216-03

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 82/2013. (V. 16.) MVH közleménye az iskolagyümölcs-program végrehajtásáról szóló 50/2012. (V. 25.) VM rendelet szerinti 2013/2014. tanévi nyomtatványokról I.

Részletesebben

D2300-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. HACS/HVK neve: HACS/HVK ügyfél regisztrációs száma: Cégforma: Név: E-mail cím: ,- Ft ,- EUR /

D2300-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. HACS/HVK neve: HACS/HVK ügyfél regisztrációs száma: Cégforma: Név: E-mail cím: ,- Ft ,- EUR / Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód: 6.357.02.01 Benyújtandó

Részletesebben

SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll.

SEGÉDLET. A támogatási év minden év április 1-jétől, következő év március 31-éig tart és négy tárgynegyedévből áll. SEGÉDLET a tenyészkoca állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0632 számú Kifizetési kérelem, valamint N0633 számú Tartási hely adatok Kifizetési kérelemhez nyomtatványok helyes kitöltéséhez

Részletesebben

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet

26/2008. (III. 7.) FVM rendelet 1 26/2008. (III. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 126/2015. (X. 21.) számú KÖZLEMÉNYE a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet szerinti támogatás

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 121/2014. (VII.22.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, korszerű ültetvények létesítéséhez

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 26/2014. (II. 17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) és az Európai Halászati Alapból (EHA) támogatott intézkedések 2014.

Részletesebben

Jogcímkód: Általános tudnivalók

Jogcímkód: Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.127.08.01 Általános tudnivalók

Részletesebben

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM

1. 23/2007. (IV. 17.) FVM A Miniszterelnökséget vezető miniszter 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26) számú KÖZLEMÉNYE A mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatáshoz A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 25/2010 (II.26)

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 77/2016. (VIII. 23.) számú KÖZLEMÉNYE a sertéságazati stratégiai intézkedések keretében a törzstenyészetek fejlesztését szolgáló mezőgazdasági csekély összegű

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01)

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ működési előleg kifizetési kérelem (D0721-01) TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK... 3 D0721-01 MŰKÖDÉSI ELŐLEG KIFIZETÉSI KÉRELEM... 5 2 Általános tudnivalók 1. A kérelem formanyomtatványának

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4/2016. (I.29.) számú KÖZLEMÉNYE A 2016-os támogatási évi termeléshez kötött és átmeneti nemzeti anyajuhtartás támogatás igényléséről I. A közlemény célja Jelen

Részletesebben

D3301-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. MVH tölti ki! Cégforma: Név: E-mail cím: Célterület megnevezése: HACS neve: Fejlesztés megnevezése: ,-EUR /

D3301-01. Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. MVH tölti ki! Cégforma: Név: E-mail cím: Célterület megnevezése: HACS neve: Fejlesztés megnevezése: ,-EUR / Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER keretében igénybe vehető támogatás Pályázat - Főlap 6.463.02.01 Benyújtandó a fejlesztés helye szerint

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete. 1. Értelmező rendelkezések A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. (.) FVM rendelete az erdőgazdálkodás szakszerűségének biztosítása érdekében végzett erdészeti szakirányítási tevékenységhez nyújtott csekély összegű

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 178/2013. (X.28) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból gyümölcs és kertészeti ültetvények korszerűsítéséhez, létesítéséhez nyújtandó

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 165. szám 21367 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 47/2015. (XI. 2.) MvM rendelete a Millenáris Tudományos Kulturális Nonprofit

Részletesebben

Jogcímkód: Általános tudnivalók

Jogcímkód: Általános tudnivalók KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.131.01.01 Általános tudnivalók

Részletesebben

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez SEGÉDLET a méhcsaládok számának szinten tartásának támogatása (méhanya támogatás) iránti kérelem (B1217-02 jelű nyomtatvány) helyes kitöltéséhez Általános tudnivalók 1. A kifizetési kérelem nyomtatványainak

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2015. (V.7.) számú KÖZLEMÉNYE A fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről Jelen közlemény az

Részletesebben

9/2015. (III. 13.) FM rendelet. a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

9/2015. (III. 13.) FM rendelet. a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Hatály: 2016.I.21. - 9/2015. (III. 13.) FM rendelet a termeléshez kötött közvetlen támogatások igénybevételének szabályairól A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és

Részletesebben

D Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. HACS/HVK neve: HACS/HVK ügyfél regisztrációs száma: Cégforma: Név: cím: ,- Ft ,- EUR /

D Ügyfél-regisztrációs szám: P.H. HACS/HVK neve: HACS/HVK ügyfél regisztrációs száma: Cégforma: Név:  cím: ,- Ft ,- EUR / Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére igénybe vehető támogatás Támogatási kérelem - Főlap Jogcímkód:

Részletesebben

Kitöltési útmutató. Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen

Kitöltési útmutató. Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen Kitöltési útmutató Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

LEADER PÁLYÁZAT e-benyújtás TECHNIKAI KÖZREMŰKŐDÉS / MEGHATALMAZÁS

LEADER PÁLYÁZAT e-benyújtás TECHNIKAI KÖZREMŰKŐDÉS / MEGHATALMAZÁS LEADER PÁLYÁZAT 2011 - e-benyújtás TECHNIKAI KÖZREMŰKŐDÉS / MEGHATALMAZÁS 2011-09-19 A LEADER 2011-es pályázati körében pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani, ügyfélkapun keresztül. Az

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 68/2015. (V. 18.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 68/2015. (V. 18.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 68/2015. (V. 18.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a tejágazat szerkezetátalakítását kísérő állatjóléti támogatás 2014/2015.

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2015. (XI.06.) számú KÖZLEMÉNYE. a sovány tejpor magántárolási támogatásáról

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2015. (XI.06.) számú KÖZLEMÉNYE. a sovány tejpor magántárolási támogatásáról A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 132/2015. (XI.06.) számú KÖZLEMÉNYE a sovány tejpor magántárolási támogatásáról Az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának hatálya alá tartozó tej- és tejtermékpiaci

Részletesebben

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m

w w w. c s i g e e s c s i g e. c o m A pályázatok benyújtása 2015. május 18-tól lehetséges! Támogatás célja Cél a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának és a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete

A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete A vidékfejlesztési miniszter /. (..) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 erdőterületeken történő gazdálkodáshoz nyújtandó kompenzációs támogatás részletes szabályairól

Részletesebben

SEGÉDLET. a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez

SEGÉDLET. a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez Általános információ SEGÉDLET a baromfi állatjóléti támogatások igénybevételéhez szükséges N0411 számú Kifizetési kérelem nyomtatvány helyes kitöltéséhez 1. A kifizetési kérelem benyújtása előtt célszerű

Részletesebben