I. rész: Alapadatok. A G jelű nyomtatványt az alábbi célokra használhatja:
|
|
- Margit Balog
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G jelű, Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben használt nyomtatványokhoz című útmutatót is, amely valamennyi nyomtatvány kitöltésnél betartandó szabályokat és tudnivalókat tartalmaz. A G jelű nyomtatványt az alábbi célokra használhatja: Az ügyfélnek a nyilvántartásba vett adataiban bekövetkező változást jelen nyomtatványon kell bejelentenie, változás-bejelentés keretében az adatait módosíthatja, bizonyos, a nyomtatvány által egyértelműen megjelölt adatainak megszűnését, valamint új adatokat jelenthet be. Változás-bejelentés esetén jelen nyomtatvány Ügyfél azonosító adatok, valamint Kitöltési dátum és aláírás adatblokkjait minden esetben, a Betétlapok és a Mellékletek adatblokkjait szükség szerint kell kitölteni. Adatmódosítás esetén az ügyfél azonosító adatokon kívül csak a módosítani kívánt adatra vonatkozó adatmezőket kell kitölteni úgy, hogy az adatmezőbe csak a nyilvántartásba vett adat helyébe lépő új adatot kell beírni. Adat megszűnésének bejelentése esetén az ügyfél azonosító adatokon kívül csak a megszűnt adatra vonatkozó adatmezőt kell kitölteni a megszűnt adatokkal, majd az adott adatblokk alján található Megszűnt adat sorban X jelet kell tenni abba a négyzetbe, melynek sorszáma megegyezik a megszűnt adatot tartalmazó mező sorszámával. Új adat bejelentése esetén az ügyfél azonosító adatokon kívül csak az új adatra vonatkozó adatmezőket kell kitölteni. Új adatnak minősül minden olyan információ, ami nem szerepelt korábban az ügyfél-nyilvántartási rendszerben (például: korábban lakóhelyére kérte postai küldeményeit, most pedig levelezési címet jelent be). I. rész: Alapadatok (1) Ügyfél azonosító adatok 1. Ügyfél-azonosító: az ügyfél Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott 10 jegyű azonosítója 2. Neve: a nem természetes személy cégjegyzékben, bírósági nyilvántartásban, egyházi jogi személyek nyilvántartásában, törzskönyvi nyilvántartásban vagy a nyilvántartásba vételről szóló jogerős döntésben rögzített neve. 3. Gazdálkodási formája: a cég cégformájának, illetve a szervezet formájának meghatározása (például: részvénytársaság, korlátolt felelősségű társaság, szövetkezet, egyesület, egyesülés, alapítvány, helyi önkormányzat, egyházi intézmény). 4. Rövidített neve: a cég, szervezet cégjegyzékben, bírósági nyilvántartásban, egyházi jogi személyek nyilvántartásában, törzskönyvi nyilvántartásban vagy a nyilvántartásba vételről szóló jogerős döntésben rögzített rövidített neve. 5.. Adószáma: a nem természetes személy részére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által megállapított tizenegy számjegyű adóazonosító szám. A külföldi székhellyel rendelkező nem természetes személynek a G jelű nyomtatvány mellett ki kell töltenie a G jelű, Betétlap külföldi ügyfelek adatainak bejelentéséhez és módosításhoz elnevezésű betétlapot is. 1
2 (2) Ügyfél egyéb azonosító adatok Az 1. pont kitöltése kötelező, a 2-5. pontok közül csak egyet kell kitölteni, ennek megfelelően azt az azonosítót kell megadni, amellyel a nem természetes személy rendelkezik. A 6. pont kitöltése csak a költségvetési szervek számára kötelező. 1. Statisztikai számjele: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által a nem természetes személy részére kiadott azonosító. 2. Cégjegyzékszáma: A mező kitöltése abban az esetben kötelező, ha az ügyfél cég. 3. Bírósági nyilvántartási száma: A mező kitöltése abban az esetben kötelező, ha az ügyfél egyesület vagy alapítvány. 4. Egyházfői igazolás száma: A mező kitöltése abban az esetben kötelező, ha az ügyfél valamely egyház kisebb, alárendelt szervezeti egysége 5. Törzskönyvi nyilvántartási száma: A mező kitöltése abban az esetben kötelező, ha az ügyfél költségvetési szerv. 6. Költségvetési szerv típusa: A mező kitöltése abban az esetben kötelező, ha az ügyfél költségvetési szerv. Kérjük, tegyen X jelet a megfelelő költségvetési szervtípushoz tartozó négyzetbe. II. rész: Kiegészítő adatok (3) Működési adatok Tegyen X jelet abban a négyzetbe, amely a nem természetes személy működési stádiumára vonatkozik. III. rész: Elérhetőségi adatok és KKV minősítés (4) Címadatok A székhelyre vonatkozó adatokat kötelező megadni, míg a levelezési címre és az iratmegőrzési helyre vonatkozó mezőket csak abban az esetben kell kitölteni, ha az nem azonos a nem természetes személy székhelyével. 1. Székhelye: a nem természetes személy cégjegyzékben, bírósági nyilvántartásban vagy a nyilvántartásba vételről szóló jogerős döntésben szereplő székhelye. - Irányítószám: belföldi székhely postai irányítószáma. - Helység: belföldi székhely postai irányítószámok jegyzéke szerinti helységneve. - Közterület neve: az utca, út, tér, köz, stb. teljes neve (pl. helyesen: Kossuth Lajos, nem helyesen: Kossuth L.). - Közterület jellege: utca, út, tér, köz, stb. rövidítés nélkül (azaz nem használható az u. rövidítés az utca helyett). - Hsz, emelet, ajtó: belföldi székhely házszáma, emeletszáma, illetve ajtószáma. - Postafiók: belföldi székhely postafiók száma. Amennyiben rendelkezik postafiókkal, annak számát is jelentse be. - Hrsz: belföldi székhely helyrajzi száma. Ha a belföldi székhelyének címe csak helyrajzi számmal határozható meg, akkor nem kell kitölteni a közterület neve, közterület jellege, hsz, emelet és ajtó rovatokat. 2. Levelezési címe: cím, amelyre postai küldeményeinek kézbesítését kéri, csak abban az esetben adja meg, ha eltér a székhelye címétől - Levelezési név: a levelezési címen található természetes vagy nem természetes személy neve, akinek részére a postai kézbesítést kéri. - Irányítószám: belföldi levelezési cím postai irányítószáma. - Helység: belföldi levelezési cím postai irányítószámok jegyzéke szerinti helységneve. 2
3 - Közterület neve: az utca, út, tér, köz, stb. teljes neve (pl. helyesen: Kossuth Lajos, nem helyesen: Kossuth L.). - Közterület jellege: utca, út, tér, köz, stb. rövidítés nélkül (azaz nem használható az u. rövidítés az utca helyett). - Hsz, emelet, ajtó: belföldi levelezési cím házszáma, emeletszáma, illetve ajtószáma. - Postafiók: belföldi levelezési cím postafiók száma. Amennyiben levelezési cím rendelkezik postafiókkal, annak számát is bejelentheti. - Hrsz: belföldi levelezési cím helyrajzi száma. Ha a belföldi levelezési címe csak helyrajzi számmal határozható meg, akkor nem kell kitölteni a közterület neve, közterület jellege, hsz, emelet és ajtó rovatokat. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy amennyiben levelezési címet ad meg, a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) valamennyi küldeményét a megadott levelezési címre küldi, ezért a levelezési címe megváltozása esetén, a változást haladéktalanul jelentse be a Kincstár részére! Felhívjuk továbbá a figyelmét arra, hogy ha képviselője van, az iratokat a Kincstár a képviselő részére küldi meg, kivéve, ha az ügyfél úgy nyilatkozik, hogy eljárási képességgel rendelkezik, és kéri, hogy a hatóság akkor is az ügyfél számára kézbesítse az iratokat, ha az ügyben képviselője van. 3. Iratai őrzésének helye: - Irányítószám: belföldi iratőrzési cím postai irányítószáma. - Helység: belföldi iratőrzési cím postai irányítószámok jegyzéke szerinti helységneve. - Közterület neve: az utca, út, tér, köz stb. teljes neve (pl. helyesen: Kossuth Lajos, nem helyesen: Kossuth L.). - Közterület jellege: utca, út, tér, köz, stb. rövidítés nélkül (azaz nem használható az u. rövidítés az utca helyett). - Hsz, emelet, ajtó: belföldi iratőrzési cím házszáma, emeletszáma, illetve ajtószáma. - Postafiók: belföldi iratőrzési cím postafiók száma. Amennyiben iratőrzési címe rendelkezik postafiókkal, annak számát is bejelentheti. - Hrsz: belföldi iratőrzési cím helyrajzi száma. Ha a belföldi iratőrzési cím csak helyrajzi számmal határozható meg, akkor nem kell kitölteni a közterület neve, közterület jellege, hsz, emelet és ajtó rovatokat. (5) Elérhetőségi adatok Felhívjuk figyelmét arra, hogy az elérhetőségi adatok megadása nem kötelező, ugyanakkor ajánlott. 1. Értesítési telefonszáma: jelenleg használt telefonszám(ok) (körzetszám/telefonszám formában) 2. SMS fogadására alkalmas telefonszáma: jelenleg használt mobiltelefonszám(ok) (körzetszám/telefonszám formában). Tekintettel arra, hogy a Kincstár egyes eljárási cselekményekről rövid szöveges üzenet (sms) útján is értesítheti az ügyfelet. Az elérhetőségi adatok nem kötelezően kitöltendő adatok. 3. Fax száma: jelenleg használt faxszám (körzetszám/telefonszám formában). 4. Elektronikus levélcíme: jelenleg használt címe. (6) Nem természetes személy KKV minősítése 1. KKV minősítés bejelentése: Csak abban az esetben töltse ki a KKV minősítésre vonatkozó adatblokkot, ha vállalkozása a kis- és középvállalkozásokról szóló évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: KKV tv.) hatálya alá tartozó kis- vagy középvállalkozásnak minősül. 3
4 A KKV minősítésének megfelelő négyzetbe kell X jelet tenni. A KKV minősítés a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény (KKV törvény) alapján határozható meg. A vállalkozás az alábbi három minősítés egyikébe tartozhat: - mikrovállalkozás - kisvállalkozás - középvállalkozás Felhívjuk figyelmét, hogy a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 28/A. (1) bekezdésben előírt bejelentési kötelezettség alapján, amennyiben a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény (KKV törvény) hatálya alá tartozik, de a Kincstárnál nem jelenti be a KKV törvény szerinti minősítést, úgy a Kincstár hatáskörébe tartozó, pénzügyi következményekkel járó intézkedésben nem vehet részt. Felhívjuk figyelmét továbbá, hogy amennyiben nem jelöli be a 1. pont szerinti KKV minősítést, azt a Kincstár úgy értelmezi, hogy nem tartozik a KKV törvény hatálya alá. 2. KKV minősítés törlése Csak abban az esetben töltse ki a KKV minősítés törlésére vonatkozó blokkot, ha a nem természetes személy nem minősül a kis- és középvállalkozásokról szóló évi XXXIV. törvény hatálya alá tartozó kis- vagy középvállalkozásnak. Amennyiben már nem tartozik a KKV törvény hatálya alá, kérjük az alábbi mondat jelölő négyzetébe tegyen X jelet: Nem tartozom a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény hatálya alá. Felhívjuk figyelmét, hogy a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi XVII. törvény 28/A. (1) bekezdésben előírt bejelentési kötelezettség alapján, amennyiben a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló évi XXXIV. törvény (KKV törvény) hatálya alá tartozik, de a Kincstárnál nem jelenti be a KKV törvény szerinti minősítést, úgy a Kincstár hatáskörébe tartozó, pénzügyi következményekkel járó intézkedésben nem vehet részt. Felhívjuk figyelmét továbbá, hogy amennyiben nem jelöli be a 1. pont szerinti KKV minősítést, azt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv úgy értelmezi, hogy nem tartozik a KKV törvény hatálya alá. IV. rész: Fizetési számla adatok (7) Fizetési számla adatok Az adatblokk kitöltése kötelező, amennyiben pénzügyi következményekkel járó intézkedésben kíván részt venni. Felhívjuk figyelmét, hogy pénzügyi következményekkel járó intézkedésben csak abban az esetben vehet részt, ha legkésőbb a pénzügyi következményekkel járó intézkedésre vonatkozó kérelem benyújtásával egyidejűleg bejelenti fizetési számlaszámát, valamint annak devizanemét. A Kincstár a támogatást minden esetben forintban utalja ki, továbbá a fizetési kötelezettséget forintban kell teljesíteni. A mező kitöltése esetén a nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelemhez csatolni kell az ügyfél nevére szóló két hónapnál nem régebbi fizetésiszámla-kivonat másolatot, vagy a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltatónak a kérelem benyújtási időpontját megelőző két 4
5 hónapnál nem régebbi nyilatkozatát, mely tartalmazza az ügyfél azonosításához szükséges adatokat, valamint az ügyfél nevére szóló fizetési számlaszámot. 1. Devizaneme: a fizetési számla devizanemének három karakteres rövidítése. (Forint esetében ez a kód: HUF) 2. Belföldi fizetési számlaszáma: a belföldi bankszámla 16 vagy 24 karakteres száma. Amennyiben a nyomtatványon bejelentett belföldi fizetési számla adata megszűnt, úgy kérjük, töltse ki a megszűnt adatot tartalmazó adatmezőt a megszüntetni kívánt adattal, és tegyen X jelet az adatblokk alsó részén található 1-2 számú négyzetbe, egyértelműen jelezve ezzel, hogy fizetési számlaszámát megszüntette. V. rész: Egyéb adatok (8) Betétlapok Felhívjuk a figyelmét, hogy a rovat kitöltésével köteles feltüntetni a csatolandó betétlapok darabszámát, amennyiben betétlapon további adatokat jelent be. Amennyiben nem nyújt be betétlapot, írjon 0 -t valamennyi négyzetbe. 1. Képviseletre jogosultat a G jelű betétlapon kell bejelenteni. 2.Telephelyeket, fióktelepeket, termelőegységeket, szervezetek alszerveit a G jelű betétlapon kell bejelenteni. 3. Külföldi ügyfelek adatait a G jelű betétlapon kell bejelenteni. 4. Jogutódlásra vagy jogutód nélkül történő megszűnésre vonatkozó adatokat a G jelű betétlapon kell bejelenteni. (9) Mellékletek Kitöltése kötelező, amennyiben mellékletet csatol a kérelemhez. Kérjük, tegyen X jelet abba a négyzetbe, amely arra a dokumentumra vonatkozik, amelyet a kérelemhez mellékelt. (10) Hozzájárulás Tegyen X jelet az első négyzetbe, amennyiben hozzájárul ahhoz, hogy a Kincstár az Ön által megadott elérhetőségein keresztül tájékoztassa az aktuális ügyintézési lehetőségekről és határidőkről. Felhívjuk a figyelmét, hogy hozzájárulását jelen nyomtatványon változás-bejelentés keretében bármikor visszavonhatja a második négyzetbe tett X jellel. (11) Nyilatkozat, valamint (12) Kitöltési dátum és aláírás A nyomtatványon szereplő nyilatkozatokban foglaltakkal való egyetértés esetén a Helység, Dátum, Ügyfél/kérelmező neve nyomtatott betűvel rovatokat ki kell tölteni, valamint az Ügyfél/kérelmező aláírása rovatban alá kell írni és le kell pecsételni. 5
6 A kérelembenyújtás helye Bács-Kiskun Megyei MVH Baranya Megyei MVH Békés Megyei MVH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MVH Csongrád Megyei MVH Kérelembenyújtás helye Telephely cím Postacím A benyújtás helye től Bács-Kiskun Megyei Irányítószám Település neve Közelebbi cím Ir. szám Település neve Postafiók száma 6000 Kecskemét, Kisfaludy u Kecskemét Pf Baranya Megyei 7626 Pécs, Koller utca Pécs Pf Békés Megyei 5600 Békéscsaba, Temető sor Békéscsaba Pf. 45. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei 3500 Miskolc, Mindszent tér Miskolc Pf Hódmezővásárhely, Kálvin János tér Hódmezővásárhely Pf Fejér Megyei MVH Fejér Megyei 8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc u Székesfehérvár Pf Fővárosi és Pest Megyei MVH Győr-Moson-Sopron Megyei MVH Hajdú-Bihar Megyei MVH Heves Megyei MVH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei MVH Komárom-Esztergom Megyei MVH Nógrád Megyei MVH Somogy Megyei MVH Pest Megyei 1054 Budapest, Alkotmány u Budapest Pf Győr-Moson-Sopron Megyei Hajdú-Bihar Megyei 9023 Győr, Csaba utca Győr Pf Debrecen Vágóhíd u Debrecen Pf Heves Megyei 3300 Eger, Kossuth u Eger Pf Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Komárom-Esztergom Megyei 5000 Szolnok, József Attila u Szolnok Pf Tatabánya, Szent Borbála tér 6.C / II. emelet 2801 Tatabánya Pf Nógrád Megyei 3100 Salgótarján, Bartók Béla út Salgótarján Pf Somogy Megyei 7400 Kaposvár, Petőfi tér Kaposvár Pf
7 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei MVH Tolna Megyei MVH Kérelembenyújtás helye Telephely cím Postacím A benyújtás helye től Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irányítószám Település neve Közelebbi cím Ir. szám Település neve Postafiók száma 4400 Nyíregyháza, Hősök tere Nyíregyháza Pf Tolna Megyei 7100 Szekszárd, Augusz I. u. 7; Szekszárd Pf Vas Megyei MVH Vas Megyei 9700 Szombathely, Jászai Mari u Szombathely Pf Veszprém Megyei MVH Veszprém Megyei 8200 Veszprém, Levendula u Veszprém Pf Zala Megyei MVH Zala Megyei 8900 Zalaegerszeg, Kölcsey u Zalaegerszeg Pf Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Központi Hivatal Magyar Államkincstár 1095 Budapest, Soroksári út Budapest Pf
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G jelű, Nyilvántartásba vétel nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1020-02 jelű, Nyilvántartásba vétel nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
Nyilvántartásba vétel
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1020-01 jelű, Nyilvántartásba vétel vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása irántikérelem nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1030-03 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmények között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G jelű, Nyilvántartásba vétel iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-02 jelű, Nyilvántartásba vétel iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1031-02 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmény között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás megszüntetése iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük,
I. rész: Alapadatok. A G jelű nyomtatványt az alábbi célra használhatja:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1011-01 jelű, Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz A G1011-01 jelű nyomtatványt az alábbi célra használhatja:
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-04 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1050-04 jelű nyomtatványt az alábbi céllal használhatja: A Támogatási
I. rész: Kérelmező személy adatai
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1051-04 jelű, Állandó meghatalmazás visszavonása/ felmondása és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1051-04 jelű nyomtatványt az alábbi célra
I. rész: Alapadatok. 3. pont: írja be 10 jegyű ügyfél-azonosítóját, amennyiben azzal már rendelkezik.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános
Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem - természetes személyek számára
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem - természetes személyek számára Nyilvántartásba vétel esetén benyújtandó
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK. Általános tájékoztató... 2
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK Általános tájékoztató... 2 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett
Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára Benyújtandó a lakóhely/székhely szerint illetékes kormányhivatal
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK. Általános Általános tájékoztató... 2
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK Általános Általános tájékoztató... 2 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ A tájékoztató célja Jelen tájékoztató célja, hogy segítséget nyújtson ahhoz, hogy a Magyar Államkincstár
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-01 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-03 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-01 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági
Képzési díj visszaigénylési útmutató
Képzési díj visszaigénylési útmutató www.mvh.gov.hu honlapon lehet elérni a visszaigénylési felületet Elektronikus ügyintézés Ügyfél-tájékoztatási rendszer Az ügyfélkapus felhasználói név és jelszó megadása
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT A Jet Travel Kft. (a továbbiakban: Jet Travel ) befogad, nyilvántartásba vesz és kivizsgál minden, a szolgáltatásával kapcsolatos panaszt. A Jet Travel a panaszokat jellegük szerint
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Az EGYSZA lap kitöltése
Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
A békéltető testületi eljárás megindítása
A békéltető testületi eljárás megindítása A fogyasztó erre irányuló kérelme alapján a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület helyett a szerződés teljesítésének helye vagy
REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP
Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer ctrl.ir_vk.0 Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv vagy a hatáskörrel rendelkező hatóság szervezeti egységéhez! P.H. Kötelező
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (G0001-11-01jelű REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003-11-01 jelű BETÉTLAP A G0001-11-01 REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ nyomtatvány kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (G0001-11-01jelű REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003-11-01 jelű BETÉTLAP A G0001-11-01 REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ nyomtatvány kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003 számú BETÉTLAP A G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003 számú BETÉTLAP A G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz
INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8., a továbbiakban:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ( a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G003-as BETÉTLAP A G001-es REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ( a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G003-as BETÉTLAP A G001-es REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PRAEVENTIO BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Baksa Melinda ügyvezető Győr, 2011. február 15. 1. A panasz általános meghatározása Minden olyan negatív értékítéletet vagy kritikát
REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP
Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer Benyújtandó a kitöltési útmutató szerinti MVH szervezeti egységéhez! P.H. G004-es betétlapok darabszáma: Kötelező kitölteni! Ügyfél neve: Módosítás
Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához
Ügyféltájékoztató befizetés igazolás benyújtásához Tájékoztatóban szereplő kérelemmel kapcsolatos ÁNYK űrlap Azonosító BNYO-001 Űrlap megnevezése Befizetés igazolás A tájékoztató hatályos 2018.01.01-től.
TÁJÉKOZTATÓ. a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról
TÁJÉKOZTATÓ a Pegazussal szembeni panaszkezelésről, békéltető testületi eljárásról, jogvitákról Tisztelt Utasunk, Megrendelőnk! Amennyiben társaságunkkal szemben panasza merül fel, vagy igényt szeretne
2015. évi LXXV. törvény
Hatály: 2016.XII.27. - 2015. évi LXXV. törvény a megyei könyvtárak és a megyei hatókörű városi múzeumok feladatának ellátását szolgáló egyes állami tulajdonú vagyontárgyak ingyenes önkormányzati tulajdonba
Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4
REGISZTRÁCIÓS LAP G0001-12-01. Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer P.H. 1 Regisztráció típus. 2 Ügyfélkör szerinti azonosító adatok
Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv vagy a hatáskörrel rendelkező hatóság szervezeti egységéhez! P.H. 1 Regisztráció típus
Jogcímkód: Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.127.08.01 Általános tudnivalók
Jelentős önkorlátozó nyilatkozat. Postára adás dátuma: Beérkezés dátuma: Személyes benyújtás dátuma: A) A nyilatkozatot tevő adatai
SZF_42 Jelentős önkorlátozó nyilatkozat Vonalkód helye Hivatal tölti ki! Iktató bélyegző Postára adás dátuma: Beérkezés dátuma: Személyes benyújtás dátuma: 1. Családi és utónév: 2. Születési családi és
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. -a szerint) I. Személyi
FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI
FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGOK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Levelezési cím: 6000 Kecskemét, PF 209. Ügyfélszolgálat címe: 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. Telefonszám:
F.3. számú függelék. Fogyasztóvédelmi szervezetek, hatóságok, békéltető testületek
Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3. számú függeléke F.3. számú függelék szervezetek, hatóságok, békéltető testületek Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat F.3.
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év
A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban 2011. év felmer. obj. ok együtt új határnap napolt Főváros 30527 8293-69 238 4451 96 308 4 395 7 195 70 217 657 1586 311 5501
Általános tájékoztató
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az egy és ugyanazon vállalkozás minőségről és az alkalmazott üzleti évről elnevezésű X2000-02-es nyomtatványhoz Általános tájékoztató
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A
MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév 1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703 2. modul 2. melléklet
Kitöltési útmutató. G0002-12-01 számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP. Kötelező kitölteni! A nevét és MVH regisztrációs számát írja be ebbe a rovatba.
Kitöltési útmutató (a G0002-12-01-es számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G0004-12-01-es Betétlap a G0002-12-01-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január
Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT Megnevezés 2006 január Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli és nyilvántartott
Kitöltési útmutató. Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen
Kitöltési útmutató Az ügyfél-nyilvántartási adatok elektronikus módosításához a G0002-es webes felületen A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján
1. sz. melléklet Fellebbezési arányok a 2010. év során a helyi bíróságokon befejezett, és a 2011. évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján Büntető peres Gazdasági ebből Szabálysértési
ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület
ÁSZF 4. melléklet Békéltető Testület Amennyiben a vásárló fogyasztói panaszát elutasítjuk úgy Ön velünk szemben jogosult fogyasztói panasszal élni, melyet az Ön lakhelye, vagy tartózkodási helye szerinti
Az ügyfélszolgálati iroda Pécs, Engel J. u. 1. szám alatti épületben működik.
A BM OKF irányítása, felügyelete vagy ellenőrzése alatt álló, vagy alárendeltségében működő más közfeladatot ellátó szerv hivatalos neve székhelye, postacíme, Telefonszám- és Faxszám, elektronikus levélcíme
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)
Kitöltési útmutató Fontos tudnivalók: - a regisztráció módosító lap egy példányos, - a rovatokat olvashatóan, nyomtatott bet
Kitöltési útmutató (a G0002-11-01 jelű REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G0004-11-01 jelű Betétlap a G0002-11-01-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint
A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
XX/1130/14/2010. A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló
FELÜGYELETI SZERVEK. II. FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG elérhetőségek:
FELÜGYELETI SZERVEK I. NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG 1015 BUDAPEST, OSTROM U. 23-25. LEVELEZÉSI CÍM: 1525 BUDAPEST, PF. 75. KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLAT 1133 BUDAPEST, VISEGRÁDI U. 106. TEL.: 061/468-0500
5. számú melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége (címe, telefonszáma, egyéb elérhetőség), Vitarendezési fórumok
UPC DTH S.À R.L. MŰHOLDAS MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI 5. számú melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége (címe, telefonszáma, egyéb elérhetőség),
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2
5. sz. Melléklet - A Felügyeleti szervek elérhetősége
U P C D T H S. À R. L. E G Y É N I E L Ő F I Z E T Ő K R É S Z É R E N Y Ú J T O T T V E Z E T É K E S T E L E F O N S Z O L G Á L T A T Á S R A É S I N T E R N E T S Z O L G Á L T A T Á S R A V O N A
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2015. évben igényelhető támogatások keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01
A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.
Jogcímkód: Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A juh és kecske állatállomány elektronikus jelölése kapcsán a 79/2011. (VIII. 3.) VM rendelet alapján benyújtott támogatási kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.131.01.01 Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. Jogcímkód: 6.122.01.01. Általános tudnivalók
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatás keretében a támogatási összeg 90%-ára vonatkozó kifizetési kérelem kitöltéséhez Jogcímkód: 6.122.01.01 Általános
FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter Családi csődvédelem TELEFON: 72/512-770
TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről
TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és
Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Tájékoztató a helyes gazdálkodási gyakorlatról (segédlet a 156/2004. (X. 27.) FVM rendelettel, a 16/2005. (III. 8.) FVM rendelettel és a 85/2005. (IX. 27.) FVM rendelettel
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása
F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 368093
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 378737
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai
Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai Megnevezés 2004 Változás az előző Változás az előző évhez hónaphoz képest képest főben %-ban főben %-ban Regisztrált munkanélküli 364858
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája
A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája 2019.02.15 BÁCS-KISKUN MEGYE Kecskemét, 5. sz. főút, 82+592 km-szelvény Apostag, 51. sz. főút, 74+494 km-szelvény Baja, 51. sz. főút, 159+319 km-szelvény
Kitöltési útmutató. (a G002-es számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G004-es Betétlap a G002-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez)
Kitöltési útmutató (a G002-es számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G004-es Betétlap a G002-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ I. Általános tudnivalók A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003.
Adminisztráció
Pro Bérjelentés Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció Adminisztráció 2019.08.01. Adminisztratív alkalmazott - Adminisztráció A pozíció a fizetések rangsorában a(z) 414. helyet foglalja el A helyzetben
6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.
Megye CIB bankfiók neve Nyitvatartás Cím Kutya behozható Megjegyzés/ kiegészítés Budapest Allee Fiók H: 10.00-18.00 K: 10.00-18.00 Sz: 10.00-18.00 Cs: 10.00-18.00 P: 10.00-18.00 Allee Bevásárlóközpont
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ PÁLYÁZATI ADATLAPHOZ AZ EU 7. KERETPROGRAMBA ÉS EGYÉB KÖZÖS EU-S KEZDEMÉNYEZÉSEKBE VALÓ BEKAPCSOLÓDÁS TÁMOGATÁSA TÁRGYÚ PÁLYÁZATI FELHÍVÁSHOZ NEMZ_12 1 Az útmutató azon pontok kitöltésében
7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.)
MEGYE Jogi Segítségnyújtó Szolgálat Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ
ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ (BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI SZAKTERÜLET) A 2016. évi tevékenység ÜGYÉSZSÉG MAGYARORSZÁG Legfőbb Ügyészség Budapest, 2017 Kiadja: Legfőbb Ügyészség (1055 Budapest, Markó utca
Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer REGISZTRÁCIÓS LAP. Benyújtandó a kitöltési útmutató szerinti MVH szervezeti egységéhez!
Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszer Benyújtandó a kitöltési útmutató szerinti MVH szervezeti egységéhez! P.H. G003-as betétlapok darabszáma: 1. Regisztráció típus Támogatást igénylő Támogatást
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T1M-es számú PARTNER MÓDOSÍTÓ LAP
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ T1M-es számú PARTNER MÓDOSÍTÓ LAP A (volt MgSzH) NÉBIH Közös Törzs T1M-es Partner módosító lapja a már regisztrált NÉBIH partner adatainak módosítására szolgál (kiváltva a T1 Partner
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! INNOVÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI MINISZTÉRIUM 11 Budapest, Fő u. 44-50. Az adatszolgáltatás a hivatalos statisztikáról
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A kedvezőtlen adottságú területek támogatási kérelmének kitöltéséhez
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A kedvezőtlen adottságú területek támogatási kérelmének kitöltéséhez 1. Az űrlapok kitöltése előtt alaposan tanulmányozza át az útmutatót, a kedvezőtlen adottságú területek támogatás
21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet. a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról
21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 26. (4) bekezdés a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a kormányhivatalokat
Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az "egy és ugyanazon vállalkozás"
Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer Nyilatkozat a csekély összegű támogatások igényléséhez az "egy és ugyanazon vállalkozás" minőségről és az alkalmazott üzleti évről Benyújtás helye: Támogatást
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-03 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 2. oldal d) 26 vagy annál több földrészlet esetén az első 25 föl
Magyar joganyagok - 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet - a földvédelmi hatósági eljárás ig 1. oldal 30/2015. (VI. 5.) FM rendelet a földvédelmi hatósági eljárás igazgatási szolgáltatási díjának mértékéről és
Magyar joganyagok - 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet - a statisztikai számjel elemeirő 2. oldal 2. melléklet a 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelethez1 A ga
Magyar joganyagok - 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet - a statisztikai számjel elemeirő 1. oldal 21/2012. (IV. 16.) KIM rendelet a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról A statisztikáról szóló