I. rész: Azonosító adatok
|
|
- Domokos Gáspár
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmény között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás megszüntetése iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben használt nyomtatványokhoz című útmutatót is, amely valamennyi nyomtatvány kitöltésnél betartandó szabályokat és tudnivalókat tartalmaz. A G jelű nyomtatványt az alábbi célra használhatja: A nyomtatvány benyújtásával az ügyfél és a bankszámláját vezető pénzügyi szolgáltató, illetve amennyiben a megállapodás az ügyfél és a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltatótól különböző pénzügyi intézmény között jött létre - az ügyfél, a fizetési számláját vezető pénzügyi szolgáltató, valamint a fizetési számláját vezető pénzügyi szolgáltatótól különböző egyéb pénzügyi intézmény együttesen bejelentheti a Magyar Államkincstár (továbbiakban: Kincstár) részére, hogy egyező akarattal megszüntetik a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodásukat. A nyomtatványt bármelyik fél benyújthatja. A nyomtatvány beérkezését követően a Kincstár a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó, ügyfél-nyilvántartási rendszerben rögzített megállapodást törli. I. rész: Azonosító adatok (1) Ügyfél azonosító adatai Természetes személy ügyfél adatai: 1. Ügyfél-azonosító: az ügyfél Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási rendszerben nyilvántartott 10 jegyű azonosítója 2. Neve előtagja: például: dr., özv., ifj., id. 3. Családi neve: vezetéknév 4. Utóneve(i): keresztnév, keresztnevek. Nem természetes személy ügyfél adatai: 1. Ügyfél-azonosító: a nem természetes személy Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási 2. Neve: egyéni cég, cég/szervezet esetén a cégjegyzékben, bírósági nyilvántartásban, vagy bírósági végzésben, bírósági igazolásban szereplő, egyéb szervezeteknél az alapszabály szerinti névvel azonos nevet kell beírni. 2. Neve: az ügyfél cégjegyzékben, bírósági nyilvántartásban, egyházi jogi személyek nyilvántartásában, törzskönyvi nyilvántartásban vagy a nyilvántartásba vételről szóló jogerős döntésben rögzített neve. (2) Számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató adatai 1. Ügyfél-azonosító: a pénzintézet Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási 2. Neve: a pénzintézet elnevezése. (3) Számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató értesítési adatai 1
2 1. Értesítési neve (fiók neve): a pénzintézet telephelyének / fióktelepének neve (például: Minta Bank Csepeli Fiók). 2. Értesítési címe: a pénzintézet belföldi telephelyének / fióktelepének címe. - Irányítószám: belföldi telephely/ fióktelep postai irányítószáma. - Helység: belföldi telephely/ fióktelep postai irányítószámok jegyzéke szerinti helységneve. - Közterület neve: az utca, út, tér, köz, stb. teljes neve (pl. helyesen: Kossuth Lajos, nem helyesen: Kossuth L.). - Közterület jellege: utca, út, tér, köz, stb. rövidítés nélkül (azaz nem használható az u. rövidítés az utca helyett). - Hsz, emelet, ajtó: belföldi telephely/ fióktelep házszáma, emeletszáma, illetve ajtószáma. - Postafiók: belföldi telephely/ fióktelep postafiók száma. Amennyiben rendelkezik postafiókkal, annak számát is jelentse be. - Hrsz: belföldi telephely/ fióktelep helyrajzi száma. Ha a belföldi telephelyének/ fióktelepének címe csak helyrajzi számmal határozható meg, akkor nem kell kitölteni a közterület neve, közterület jellege, hsz, emelet és ajtó rovatokat. (4) Pénzügyi intézmény adatai Az adatblokkot csak akkor kell kitölteni, ha az ügyfél a finanszírozási kapcsolatra vonatkozó szerződést nem a számlavezető pénzügyi intézménnyel kötötte. 1. Ügyfél-azonosító: a pénzügyi intézmény Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási 2. Neve: a pénzügyi intézmény neve. (5) Pénzügyi intézmény értesítési adatai Az adatblokkot csak akkor kell kitölteni, ha az ügyfél a finanszírozási kapcsolatra vonatkozó szerződést nem a számlavezető pénzügyi intézménnyel köti. 1. Értesítési név (fiók neve): a pénzintézet telephelyének / fióktelepének neve (például: Minta Bank Csepeli Fiók). 2. Értesítési cím: a pénzintézet belföldi telephelyének / fióktelepének címe. - Irányítószám: belföldi telephely/ fióktelep postai irányítószáma. - Helység: belföldi telephely/ fióktelep postai irányítószámok jegyzéke szerinti helységneve. - Közterület neve: az utca, út, tér, köz, stb. teljes neve (pl. helyesen: Kossuth Lajos, nem helyesen: Kossuth L.). - Közterület jellege: utca, út, tér, köz, stb. rövidítés nélkül (azaz nem használható az u. rövidítés az utca helyett). - Hsz, emelet, ajtó: belföldi telephely/ fióktelep házszáma, emeletszáma, illetve ajtószáma. - Postafiók: belföldi telephely/ fióktelep postafiók száma. Amennyiben rendelkezik postafiókkal, annak számát is jelentse be. - Hrsz: belföldi telephely/ fióktelep helyrajzi száma. Ha a belföldi telephelyének/ fióktelepének címe csak helyrajzi számmal határozható meg, akkor nem kell kitölteni a közterület neve, közterület jellege, hsz, emelet és ajtó rovatokat. 2
3 II. rész: A megállapodás megszüntetése (6) Ügyfélnek az ügyfél-nyilvántartási rendszerben a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltatóval vagy pénzügyi intézménnyel kötött megállapodás alapján törlendő fizetési számlaszám Fizetési számlaszám: az a bankszámlaszám, amelynek rögzítésére vonatkozó megállapodást Ön és a pénzintézet(ek) együttesen meg kívánják szüntetni. A bankszámlaszám háromszor nyolc karakterből áll. Amennyiben a megállapodás megszüntetésének következtében fizetési számlaszáma módosul vagy megszűnik, a számlaszám megszűnését, illetve módosulását változás-bejelentés keretében a természetes személy ügyfél a G jelű nyomtatványon, a nem természetes személy ügyfél pedig a G jelű nyomtatványon köteles bejelenteni. (7) A megállapodás időbeli hatálya Hatály vége: az a felek által közösen megállapított időpont, amelyben a megállapodás a felek között megszűnik, azaz amely időponttól a megállapodás a feleket jogok gyakorlására már nem jogosítja, valamint kötelezettségek teljesítésére már nem kötelezi. (8) Kitöltési dátum és aláírás A kérelemben leírtakkal való egyetértés esetén a Helység, Dátum, Ügyfél/kérelmező neve nyomtatott betűvel rovatokat ki kell tölteni, valamint a kérelmet feltétlenül alá kell írni. A G jelű nyomtatványt amennyiben a megállapodás az ügyfél és a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató között jön létre - az ügyfélnek és a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató cégjegyzésre jogosult képviselőjének együttesen, illetve amennyiben a megállapodás az ügyfél és a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltatótól különböző pénzügyi intézmény között jön létre - az ügyfélnek, a számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató, valamint a pénzügyi intézmény cégjegyzésre jogosult képviselőjének együttesen kell aláírni. 3
4 A kérelembenyújtás helye Bács-Kiskun Megyei MVH Baranya Megyei MVH Békés Megyei MVH Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei MVH Csongrád Megyei MVH Kérelembenyújtás helye Telephely cím Postacím A benyújtás helye től Bács-Kiskun Megyei Irányítószám Település neve Közelebbi cím Ir. szám Település neve Postafiók száma 6000 Kecskemét, Kisfaludy u Kecskemét Pf Baranya Megyei 7626 Pécs, Koller utca Pécs Pf Békés Megyei 5600 Békéscsaba, Temető sor Békéscsaba Pf. 45. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Csongrád Megyei 3500 Miskolc, Mindszent tér Miskolc Pf Hódmezővásárhely, Kálvin János tér Hódmezővásárhely Pf Fejér Megyei MVH Fejér Megyei 8000 Székesfehérvár, Deák Ferenc u Székesfehérvár Pf Fővárosi és Pest Megyei MVH Győr-Moson-Sopron Megyei MVH Hajdú-Bihar Megyei MVH Heves Megyei MVH Jász-Nagykun-Szolnok Megyei MVH Komárom-Esztergom Megyei MVH Nógrád Megyei MVH Somogy Megyei MVH Pest Megyei 1054 Budapest, Alkotmány u Budapest Pf Győr-Moson-Sopron Megyei Hajdú-Bihar Megyei 9023 Győr, Csaba utca Győr Pf Debrecen Vágóhíd u Debrecen Pf Heves Megyei 3300 Eger, Kossuth u Eger Pf Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Komárom-Esztergom Megyei 5000 Szolnok, József Attila u Szolnok Pf Tatabánya, Szent Borbála tér 6.C / II. emelet 2801 Tatabánya Pf Nógrád Megyei 3100 Salgótarján, Bartók Béla út Salgótarján Pf Somogy Megyei 7400 Kaposvár, Petőfi tér Kaposvár Pf
5 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei MVH Tolna Megyei MVH Kérelembenyújtás helye Telephely cím Postacím A benyújtás helye től Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Irányítószám Település neve Közelebbi cím Ir. szám Település neve Postafiók száma 4400 Nyíregyháza, Hősök tere Nyíregyháza Pf Tolna Megyei 7100 Szekszárd, Augusz I. u. 7; Szekszárd Pf Vas Megyei MVH Vas Megyei 9700 Szombathely, Jászai Mari u Szombathely Pf Veszprém Megyei MVH Veszprém Megyei 8200 Veszprém, Levendula u Veszprém Pf Zala Megyei MVH Zala Megyei 8900 Zalaegerszeg, Kölcsey u Zalaegerszeg Pf Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Központi Hivatal Magyar Államkincstár 1095 Budapest, Soroksári út Budapest Pf
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1030-03 jelű, Az ügyfél és a pénzügyi intézmények között létrejött, a fizetési számlaszám rögzítésére vonatkozó megállapodás nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1051-04 jelű, Állandó meghatalmazás visszavonása/ felmondása és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1051-04 jelű nyomtatványt az alábbi célra
I. rész: Kérelmező személy adatai
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1060-02 jelű, Vélelmezett örökös nyilvántartásba vétele iránti kérelem című nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
I. rész: Azonosító adatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-04 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz A G1050-04 jelű nyomtatványt az alábbi céllal használhatja: A Támogatási
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G jelű, Nyilvántartásba vétel nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1020-02 jelű, Nyilvántartásba vétel nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
I. rész: Alapadatok. A G jelű nyomtatványt az alábbi célokra használhatja:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1021-01 jelű, Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ
ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ AZ EGYSÉGES MEZŐGAZDASÁGI ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSI RENDSZERBEN HASZNÁLT NYOMTATVÁNYOKHOZ A tájékoztató célja Jelen tájékoztató célja, hogy segítséget nyújtson ahhoz, hogy a Magyar Államkincstár
I. rész: Alapadatok. A G jelű nyomtatványt az alábbi célra használhatja:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1011-01 jelű, Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz A G1011-01 jelű nyomtatványt az alábbi célra használhatja:
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G jelű, Nyilvántartásba vétel iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-02 jelű, Nyilvántartásba vétel iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási
I. rész: Azonosító és címadatok
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1050-01 jelű, Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági
Nyilvántartásba vétel
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1020-01 jelű, Nyilvántartásba vétel vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása irántikérelem nem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-03 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1001-01 számú Betétlap képviseletre jogosult bejelentéséhez elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános tájékoztató az Egységes Mezőgazdasági Ügyfélnyilvántartási Rendszerben
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia u. 4. Telefon / fax 209-93-38 / Fax 209-9339 e-mail isz.aso@bfkh.hu 13:00-18:00 13:00-16:00 8:30-13:00 8:30-12:30
Képzési díj visszaigénylési útmutató
Képzési díj visszaigénylési útmutató www.mvh.gov.hu honlapon lehet elérni a visszaigénylési felületet Elektronikus ügyintézés Ügyfél-tájékoztatási rendszer Az ügyfélkapus felhasználói név és jelszó megadása
Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság... 4
F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása
F.3. számú függelék Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása Hatályos: 2015.07.07. 1/5. oldal GDF SUEZ Energia Magyarország Zrt. 1. Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelemi
I. rész: Alapadatok. 3. pont: írja be 10 jegyű ügyfél-azonosítóját, amennyiben azzal már rendelkezik.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára elnevezésű nyomtatványhoz Kérjük, olvassa el az Általános
A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
XX/1130/14/2010. A MEZŐGAZDASÁGI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdésében, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalról szóló
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. -a szerint) I. Személyi
Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek
Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLAT JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÓ Cím 1117 Budapest, Prielle Kornélia utca
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ( a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G003-as BETÉTLAP A G001-es REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ( a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G003-as BETÉTLAP A G001-es REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI
AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI KÖZPONT Cím: 1024 Bp. Margit krt. 85. Postacím: 1399 Budapest 62. Pf. 639. Telefon: 06-1-346-9400 Fax: 06-1-346-9415 E-mail: titkarsag@ommf.gov.hu
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról
Bejelentés ömlesztett ásványolaj beszerzéséről, szállításáról (a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény 62/A. (1) bekezdése szerint)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK. Általános tájékoztató... 2
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK Általános tájékoztató... 2 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett
7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72) 421-400 api.bar@allamkincstar.gov.hu
A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei Békés Megyei Békés Megyei Borsod-Abaúj-Zemplén
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK. Általános Általános tájékoztató... 2
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK Általános Általános tájékoztató... 2 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba
TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről
TÁJÉKOZTATÓ az ömlesztett ásványolaj beszerzésére és szállítására vonatkozó bejelentési kötelezettségről Tisztelt Ügyfeleink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2012. január 1-jén módosul a jövedéki adóról és
A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata
Díjbeszedő Faktorház Zrt. Budapest A Díjbeszedő Faktorház Zrt. Panaszkezelési Szabályzata Hatályos: 2011. augusztus 22. A Díjbeszedő Faktorház Zrt. panaszkezelési szabályzata A Díjbeszedő Faktorház Zrt.
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003 számú BETÉTLAP A G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003 számú BETÉTLAP A G0001 számú REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (G0001-11-01jelű REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003-11-01 jelű BETÉTLAP A G0001-11-01 REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ nyomtatvány kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (G0001-11-01jelű REGISZTRÁCIÓS LAP, és a G0003-11-01 jelű BETÉTLAP A G0001-11-01 REGISZTRÁCIÓS LAPHOZ nyomtatvány kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP kitöltéséhez)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ (a G001-es számú REGISZTRÁCIÓS LAP kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA
BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA Cím 1111 Budapest, Prielle Kornélia utca 4/a 896-21-74 237-48-80 E-mail isz.aso@bfkh.hu 13.00 18.00 13.00 16.00 8.30 13.00 8.30 12.30 BARANYA MEGYEI
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00.
MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya 7623. Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : 13.00-16.00, szerda: 8.00-16.00, péntek: 8.00-12.00. 72/512-461 Bács-Kiskun 6000 Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky krt.2
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Osztályvezető: dr. Lakó Anita Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19. (2015.08.05-től)
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. A kedvezőtlen adottságú területek támogatási kérelmének kitöltéséhez
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A kedvezőtlen adottságú területek támogatási kérelmének kitöltéséhez 1. Az űrlapok kitöltése előtt alaposan tanulmányozza át az útmutatót, a kedvezőtlen adottságú területek támogatás
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK
REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK OMMF Közép-magyarországi Munkabiztonsági Felügyelősége illetékességi területe Budapest, Pest megye. Székhely: Budapest, IX. ker. Páva u. 6. Postacím: 1458 Budapest
A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei
Általános Szerződési Feltételek 2015. október 30.-ai módosításai A szerződés 18 menüpontja a következőképp változik: 18. A felügyeleti szerv címe, telefonszáma A Fogyasztóvédelmi Hatóság Területi Felügyelőségei
Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: 06-72-507-152 Fax: 06-76-501-538
Vevői reklamációk kezelése Amennyiben bármely áruházunkkal vagy az ott forgalmazott termékeinkkel kapcsolatosan panasszal kíván élni, úgy azt az alábbi elérhetőségeken teheti meg : Élésker Kereskedelmi
- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)
A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - A NAV vámszervei - Nettó BÉRKALK A Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) 2011-től új szervezetben működik - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal,
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat PREAMBULUM A Peritos Kft. Adósság- és Követeléskezelő Csoport üzleti stratégiájának alapja, hogy ügyfelei (Adós vagy Panaszos) minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI
TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal vezető: Récsányi Ilona Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím: 6000 Kecskemét,
Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv
Nemzeti Vidékfejlesztési Terv Tájékoztató a helyes gazdálkodási gyakorlatról (segédlet a 156/2004. (X. 27.) FVM rendelettel, a 16/2005. (III. 8.) FVM rendelettel és a 85/2005. (IX. 27.) FVM rendelettel
Panaszkezelési tájékoztató
Panaszkezelési tájékoztató Tájékoztatjuk a Tisztelt Fogyasztókat, hogy a Russmedia Kft. panaszkezeléssel kapcsolatos információi az alábbiak: 1. Russmedia Kft. székhelye: 4031 Debrecen, Balmazújvárosi
2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet
2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és folytatásának részletes szabályairól A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 4. (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás
Kitöltési útmutató. G0002-12-01 számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP. Kötelező kitölteni! A nevét és MVH regisztrációs számát írja be ebbe a rovatba.
Kitöltési útmutató (a G0002-12-01-es számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G0004-12-01-es Betétlap a G0002-12-01-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint
Kitöltési útmutató. (a G002-es számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G004-es Betétlap a G002-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez)
Kitöltési útmutató (a G002-es számú REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G004-es Betétlap a G002-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013
MVMSZ tagok nyilvántartása 2013 Jogelőd neve Szervezet neve, székhelye Képviselő Csatlakozás időpontja 1. Bács-Kiskun megye Bács-Kiskun Megyei ok Katona József 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. Türr István
Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése
A TÁMOP-3.4.2.B Sajátos nevelési igényű gyermekek integrációja (ok fejlesztése) kiemelt projekt keretében beszerzett és a pedagógiai szakszolgálatok számára átadott informatikai eszközök Átadásra került
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek
Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek 1. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: 1.1. Bács-Kiskun megyei Kereskedelmi és Iparkamara 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. bkmkik@mail.datanet.hu Tel.: 76/501-500 www.iparkamara.hu
Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztály elérhetősége. Központi
elérhetősége Központi e-mail: budapest@rszsz.nrszh.hu Szervezet/ügyintézés Cím Telefon/Fax Ügyfélfogadási idő 1. Ügyfélszolgálat, orvosi vizsgálat Központi telephely Nyugdíjbiztosítási Főosztály Ceglédi
VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája
VEKOP-1.2.3-16 kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája Közép-Magyarország Budapest 1015 Budapest Hattyú utca
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY
KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY R ö v i d í t v e : K o r s z e r ű T e c h n i k a A l a p í t v á n y ( K T A ) A MEOSZ akadálymentesítési, közlekedési és technikai
Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46) 515-200
Sürgősségi fogamzásgátlási ambulanciák Bács-Kiskun megye: Bajai Városi Kórház Cím: 6500 Baja, Rókus u. 10. Tel.: (79) 422-233, (79) 422-328, (79) 423-373, (79) 425-575, (79) 428-452 Bács-Kiskun Megyei
Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem - természetes személyek számára
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem - természetes személyek számára Nyilvántartásba vétel esetén benyújtandó
Tisztelt Ügyfeleink! A kísérőokmánynak formanyomtatványa nincs, adattartalmának az e-tko adatelemekkel kell megegyeznie.
FELHÍVÁS a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által elrendelet, 2014. április 11-én 14.00 órától előreláthatólag 2014. április 14-én 8.00 óráig tartó teljes üzemszüneti eljárás idejére az EMCS-t érintő vámhatósági
Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest
Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 3 Pest 1870 Budapest 13 Pest 1870 Budapest 8 Pest 1871 Budapest 19 Pest 1871 Budapest 21 Pest 1871 Budapest 11 Pest 1871 Budapest 22 Pest
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Nemzeti Fogyasztóvédelmi
Kitöltési útmutató Fontos tudnivalók: - a regisztráció módosító lap egy példányos, - a rovatokat olvashatóan, nyomtatott bet
Kitöltési útmutató (a G0002-11-01 jelű REGISZTRÁCIÓ MÓDOSÍTÓ LAP, és a G0004-11-01 jelű Betétlap a G0002-11-01-es regisztráció módosító laphoz kitöltéséhez) A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint
303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet. az Igazságügyi Hivatalról
A jogszabály mai napon hatályos állapota 303/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet az Igazságügyi Hivatalról A Kormány az Alkotmány 35. -ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, az
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:
Fogyasztóvédelmi szervek [1] Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei: Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala Műszaki Engedélyezési, Fogyasztóvédelmi
Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő
Ügyfélkapcsolati helyek, valamint felügyeleti szervek elérhetősége Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma Lakossági ügyfelek részére Ügyfélszolgálat megnevezése Lakossági 1412 ügyfélszolgálat
Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK
A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI Nagy- és közepes teljesítményű adók (31 telephely) Megye "A" MULTIPLEX "B" MULTIPLEX "C" MULTIPLEX MINDIG TV INGYENES
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. 1. Az adatlapok kitöltése előtt alaposan tanulmányozza át az útmutatót!
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ az EU környezetvédelmi, állatjóléti és higiéniai előírásainak való megfeleléshez nyújtott támogatás támogatási kérelmének kitöltéséhez 1. Az adatlapok kitöltése előtt alaposan tanulmányozza
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15.
VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: 2015. augusztus 24. - 2015. október 15. Budapest, Balassagyarmat, Cegléd, Debrecen, Dunaújváros, Eger, Esztergom, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza,
Tájékoztató. A képzés célja:
Tájékoztató A gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok együttműködésének elősegítése. A kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem okozta ártalmak azonosítása és kezelése c. képzésről A képzést szervezi:, EFOP-1.2.4-VEKOP-16-2016-
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete
Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete Cím: 7621 Pécs, Ferencesek utcája 7. Tel: 06-72-210-903, 06-72-210-903 E-mail: bmorvkam@bok.axelero.net Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
Területi Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Szervezeti Egységeinek Elérhetőségei:
Területi Kormányhivatalok Fogyasztóvédelmi Szervezeti Egységeinek Elérhetőségei: Csongrád Megyei Kormányhivatal vezető: Petrik Sándor 6728 Szeged, Kereskedő köz 3-5. Postacím: 6701 Szeged, PF: 542. Telefonszám:
Békéltető testületek elérhetőségei
Békéltető testületek elérhetőségei Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-500 Fax száma: (76) 501-538 Név: Mátyus Mariann E-mail
Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára
Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Nyilvántartásba vett adatok módosítása iránti kérelem természetes személyek számára Benyújtandó a lakóhely/székhely szerint illetékes kormányhivatal
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ
KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A VÁMHATÓSÁGI NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELHEZ TÖRTÉNŐ BEJELENTÉSHEZ/KÉRELEMHEZ I. Általános tudnivalók A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003.
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI
A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI GÉCZYNÉ POLYÁK EDIT NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016. NOVEMBER
MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye
MVMSZ tagok nyilvántartása Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye 1. megyei hatókörű városi Katona József Múzeum 6000 Kecskemét, Bethlen krt. 1. 2. területi,
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek és a megyei békéltető testületek elérhetőségei: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Cím: 6000 Kecskemét, Szent István krt. 19/A. Postacím:
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO
Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO 1 Tesco Veszprém Ajka 8400 Ajka, Fő út 66. 2 Tesco Bács-Kiskun Baja 6500 Baja, Gránátos u. 11. 3 Tesco Nógrád Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán u.
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 2. oldal - módszertani feladat- és hatáskörében ellátja a Korm. re
Magyar joganyagok - Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság - alapító okirata, mó 1. oldal Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról
Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben
1. sz. táblázat Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben Ügyészségek A nyomozás elrendelésétől számított A nyomozás elrendelésétől a jogerős bírósági 1
Tisztelt Cím! 2015. március 16. 10:30-13:40, regisztráció 10:00-től
2015. március 16. 10:30-13:40, regisztráció 10:00-től Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 9021 Győr, Szent István út 10/A Kérjük, részvételi szándékát 2015. március 12-ig jelezze a kepzesbenajovo@gmail.com
Pest megye. Név cím telefonszám Budapet
Név cím telefonszám Budapet 1047 Budapest Váci u. 61-63. 1/272-1150 1103 Budapest Gyömrői u. 1-5. 1/357-6660 1083 Budapest Práter u. 44-48. 1/299-0377 1164 Budapest Vidám vásár u. 36. 1/402-3990 Fogarasi-Buda
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest
IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest 1024 Budapest 1025 Budapest 1026 Budapest 1027 Budapest
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi: szerv NAV Repülőtéri NAV 1. számú Repülőtéri NAV 2. számú Repülőtéri K, Cs:
Áldozatsegítő Szolgálat
MEGYE Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter 72/512-776 FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/512-770 FAX: 72/512-771
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztatás
IKEA Lakberendezési Kft. székhely: 1148 Budapest, Örs vezér tere 22. telefonszám: (36)1 460-31-60 e-mail cím: ikeahu.info@ikea.com A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló
A bankkártyás adófizetés szabályai
Tájékoztató a bankkártyás adófizetésről: így fizethet adót bankkártyával! A berkalkulato r.net oldalán összegyűjtöttük azokat a NAV által közétettbankkártyával történő adófizetéshez szükségesek 2011-ben.
KÉRELEM felhasználói engedély megszerzéséhez
Vámhivatal tölti ki Beérkezés ideje:... Átvevõ a:... Iktatószám:... Kérelem azonosító:... KÉRELEM felhasználói engedély megszerzéséhez illeték bélyeg helye I. Kérelmezõ adatai: Természetes személy tölti
INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA
INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZATA I. PREAMBULUM Az INTERCASH PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ Zrt. (székhelye: 1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8., a továbbiakban:
Fogyasztói panaszok benyújtása és intézésével kapcsolatos információk
Fogyasztói panaszok benyújtása és intézésével kapcsolatos információk Prímaenergia Zrt. számára minden vásárlói vélemény rendkívül fontos. A hozzánk érkező visszajelzéseket, partneri, fogyasztói panaszbejelentéseket
FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/
MEGYE Pártfogó Felügyelet Baranya Megye 7621 Pécs, Mátyás király u. 32. (A cím egy saroképület, a Váradi Antal utca felől közelíthető meg.) Patai Péter Bács-Kiskun Megye FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON:
A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása
A állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Baranya Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Bács-Kiskun Megyei Békés Megyei
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH)
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) A Közös Agrárpolitika támogatási forrásaiból, és a magyar költségvetés által biztosított forrásból finanszírozott ágazati támogatások iránti kérelmek befogadására,
Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
Lakossági Általános Szerződési Feltételek 1. Melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1.... 3 2. Média- és Hírközlési Biztos... 3 3. Pest Megyei Kormányhivatal...
PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT
PRAEVENTIO BIZTOSÍTÁSI ALKUSZ KFT. PANASZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta: Baksa Melinda ügyvezető Győr, 2011. február 15. 1. A panasz általános meghatározása Minden olyan negatív értékítéletet vagy kritikát
14. sz. melléklet. Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei
14. sz. melléklet Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei Tartalomjegyzék 1. Nemzeti Média- és Hatóság... 3 2. Média- és Biztos... 4 3. Pest Megyei Kormányhivatal... 4 4. JÁRÁSI
Panaszkezelési Szabályzat
Panaszkezelési Szabályzat Az IBG Alkusz Kft. (7624 Pécs, Kodály Zoltán utca 2., adószám: 11546252-1-14, Cg.: 14-09- 306272; Számlasz.: 17000019-11482130) az Ügyfelek panaszainak kezelése során a hatályos
Az EGYSZA lap kitöltése
Az EGYSZA lap kitöltése Rendelkező nyilatkozat a befizetett személyi jövedelemadó 1+1 %-áról Ebben az évben is lehetősége van arra, hogy az összevont adóalap utáni, a kedvezmények és az önkéntes kölcsönös
A kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítást szabályozó hatályos rendelkezések szerinti feltételekkel. Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) 850 cm 3 -ig
2010-es vagy azt megelôzô kockázatviselési kezdetû szerzôdéseire A jelû díjtábla Személygépjármûvek alapdíjai (Ft) Terület/kategória (természetes személyeknél lakóhely állandó lakcím alapján, nem természetes