J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J E G Y Z Ő K Ö N Y V"

Átírás

1 19 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának február 12-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.) Balog Erika a bizottság elnöke tisztelettel köszöntötte a megjelent bizottsági tagokat, meghívott vendégeket, érdeklődőket. Megállapította, hogy a bizottsági ülés határozatképes, mivel 5 fő bizottsági tagból 4 fő jelent meg, így az ülést megnyitotta. Távolmaradását bejelentette Kóródi Anikó Zsuzsanna bizottsági tag. Ezek után Balog Erika megkérdezte a bizottság tagjait, hogy a lakosság megjelent képviselőinek a bizottság tagjai hozzászólási jogot biztosítanak-e? A bizottság tagjai a lakosság megjelent képviselőinek 4 igen szavazattal hozzászólási jogot biztosítottak. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a meghívóban kiküldött napirendi pontok elfogadását javasolta. Megkérdezte a bizottság tagjait, van-e más javaslat a napirendekre vonatkozóan? Mivel más javaslat nem hangzott el, a meghívóban kiküldött napirendek megtárgyalását a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az alábbi határozatot hozták. 3/2013. (II.12.) Pénzügyi Bizottsági határozat: Megtárgyalandó napirendi pontok elfogadásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az alábbi napirendi pontok megtárgyalásáról döntött: 1.) Előterjesztés a Tarnamenti-2002 Vendéglátó és Szolgáltató Korlátolt felelősségű Társasággal kötött ellátási szerződés módosítására. 2.) Előterjesztés az önkormányzati intézményeknél alkalmazandó élelmezési nyersanyagnormákról, intézményi térítési díjakról szóló rendelet megalkotására.

2 20 3.) Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában lévő Skoda Octavia személygépkocsi és KIA kisteherautó értékesítésére. 4.) Előterjesztés a polgármester költségátalányának megállapítására. Előterjesztő: Gyenes László alpolgármester 5.) Szándéknyilatkozat az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő kijelölésére. 6.) Előterjesztés Jászsági Többcélú Társulás további működtetésére. 7.) Előterjesztés a évi közfoglalkoztatási pályázatok benyújtásáról. 8.) Előterjesztés EU élelmiszersegély-programban való részvételre. 9.) Előterjesztés Jászdózsa Község évi költségvetésének megállapításáról. 10.) Előterjesztés Jászdózsa község vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól 24/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosítására. 11.) Előterjesztés közművelődési rendelet megalkotására. 12.) Előterjesztés székelyzászló elhelyezéséről és az önkormányzat honlapján és helyi újságjában történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről. 13.) Előterjesztés Vagyonkezelési szerződés megkötéséről a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal 1.) Jászdózsa Község Polgármestere (Helyben) 2.) Pénzügyi Bizottság tagjai

3 21 3.) Képviselő-testület tagjai Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke az 1.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 1./ Napirendi pont: 1./ Előterjesztés a Tarnamenti-2002 Vendéglátó Dr. Szerencsés István és Szolgáltató Korlátolt felelősségű Társasággal polgármester kötött ellátási szerződés módosítására. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Balog Erika a bizottság elnöke megkérte a bizottság tagjait, hogy mondják el véleményeiket, javaslataikat, majd a napirend felett a vitát megnyitotta. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy a nyersanyagnormák változása miatt szükséges az ellátási szerződés módosítása. Nemeczky László bizottsági tag elmondta, hogy nem tartja célszerűnek az óvoda és az iskola esetében az egységes térítési díj megállapítását, mivel az iskolás korú gyermekeknek nagyobb adag ételre van szüksége, mint egy óvodás korú gyermeknek. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy a Tarnamenti-2002 Vendéglátó és Szolgáltató Kft. étrend összeállító programmal állítja össze a menüt, ami a szükséges kalóriaszámítást is elvégzi. Továbbá elmondta, hogy nem ismert számukra az, hogy milyen korú gyermeknek mennyi kalóriára, milyen étrendre van szüksége. Mivel a napirenddel kapcsolatban további vélemény, hozzászólás nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, a Tarnamenti-2002 Vendéglátó és Szolgáltató Korlátolt felelősségű Társasággal kötött ellátási szerződés módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták:

4 22 12/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: A Tarnamenti-2002 Vendéglátó és Szolgáltató Korlátolt felelősségű Társasággal kötött ellátási szerződés módosításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a Tarnamenti-2002 Vendéglátó és Szolgáltató Korlátolt felelősségű Társasággal kötött ellátási szerződés módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 1. Képviselő-testület tagjai 2. Dr. Szerencsés István polgármester 3. Szabó Benedekné jegyző 4. Bollók László pénzügy 5. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 2.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 2./ Napirendi pont: 2./ Előterjesztés az önkormányzati intézményeknél Dr. Szerencsés István alkalmazandó élelmezési nyersanyagnormákról, polgármester intézményi térítési díjakról szóló rendelet megalkotására. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Balog Erika a bizottság elnökének kérdése volt, hogy amennyiben az élelmezéssel problémák lennének, milyen lehetősége van az Önkormányzatnak. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a régebbi kisebb problémák is megoldásra kerültek. Az intézményvezető jelzi a szolgáltató felé, amennyiben ez nem vezet eredményre úgy az önkormányzat felszólítja a szolgáltatót a megfelelő teljesítésre, ha ez sem vezet eredményre, akkor merülhet fel az a gondolat, hogy keres az önkormányzat más megoldást az étkeztetés biztosítására. Elmondta, hogy a szolgáltató céggel minden évben tárgyalások

5 23 folytak, hogy ne érvényesítse az infláció mértékét a térítési díj megállapításakor. A jelenlegi helyzetben azonban nem garantált, hogy a pénzügyi teljesítés az önkormányzat részéről határidőben meg tud történni, ezért az idei évben ilyen kéréssel nem fordult a kft. ügyvezetőjéhez. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzati intézményeknél alkalmazandó élelmezési nyersanyagnormákról, intézményi térítési díjakról szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelet tervezetnek megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az 13/2013.(I.22.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Az önkormányzati intézményeknél alkalmazandó élelmezési nyersanyagnormákról, intézményi térítési díjakról szóló rendelet megalkotásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az önkormányzati intézményeknél alkalmazandó élelmezési nyersanyagnormákról, intézményi térítési díjakról szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelet tervezetnek megfelelően. 1.) Dr. Szerencsés István polgármester 2.) Szabó Benedekné jegyző 3.) Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 3.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 3./ Napirendi pont: 3./ Előterjesztés az önkormányzat tulajdonában Dr. Szerencsés István lévő Skoda Octavia személygépkocsi és KIA polgármester kisteherautó értékesítésére. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. - Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az önkormányzat peres ügyének eredményét, és a

6 24 tervezett költségvetés helyzetét ismerve, nem nagyon van az önkormányzatnak más lehetősége, mint a gépjárművek értékesítése. A Polgármesteri Hivatal tájékoztatása alapján a közmunkaprogram keretein belül vásárolt kisteherautóra még 4 évig fenntartási kötelezettsége van az önkormányzatnak, ezért az nem értékesíthető. Kérte, hogy a kiküldött határozati javaslatban az értékesítési ár módosuljon arra, hogy csak irányár legyen. A KIA kisteherautó esetében meg kell vizsgálni annak műszaki állapotát. Jelenleg is ismert olyan meghibásodása, ami javításra szorul, ennek körülbelüli költsége 400 ezer Ft. Kovács József bizottsági tag elmondta, hogy véleménye szerint nem kell elkapkodni a gépjárművek eladását. Ha az eladás mellett dönt a képviselő-testület, ennyivel is kevesebb lesz a vagyona, és ha a későbbiekben változik az önkormányzatok finanszírozása ilyen kedvezményesen nem fog gépjárműhöz jutni az önkormányzat. Véleménye volt, hogy ne kerüljenek értékesítésre a gépjárművek. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy az előző ülésen részletesen tárgyalta a bizottság a gépjárművek eladásának lehetőségét. Akkor az az álláspont bontakozott ki, hogy a megszorító intézkedések és a költségvetési nehézségeket figyelembe véve a lakosság támadásának elkerülése miatt célszerű a személygépjármű értékesítése. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy jelenleg nem csak a költségvetés indokolja a gépjárművek értékesítését, hanem az önkormányzat peres ügyéből fakadó február 15.-i határidejű fizetési kötelezettség. Továbbá elmondta, hogy nem biztos abban, hogy az önkormányzatok finanszírozásában változás fog bekövetkezni. Az országgyűlési képviselőúrtól kapott levél sem alapozza meg ezt. Megvizsgálják az önkormányzatok költségvetését és a BM-nél képzett alapban elhelyezett összegből lesz lehetősége az önkormányzatoknak pályázat útján részesülni. Az önkormányzat saját bevétele 34 millió Ft. Mivel ez az összeg az egész éves kötelező feladatok ellátásához (annak pótlásához) nem elég, így egyes területekhez év közben már nem tud hozzátenni az önkormányzat. Jelenleg a végelszámolás alatt álló kft. 2 dolgozója az önkormányzatnál dolgozik szakfeladaton. A 2 személyre véleménye volt, hogy nem szükséges 2 kisteherautó. Elmondta, hogy ő nem lát más megoldást, mint a gépjárművek értékesítését. Nem lát arra lehetőséget, hogy ezt elkerülje az önkormányzat. Véleménye volt, hogy most érett meg erre a helyzet, most kell kezelni. Ha az önkormányzat megkapná a kötelező feladatai ellátáshoz szükséges finanszírozást, akkor a saját bevételből tudna gazdálkodni az önkormányzat, azonban így a kötelező feladatok ellátásához a teljes saját bevételét mellé kell raknia az önkormányzatnak. Nemeczky László bizottsági tag elmondta, hogy nem javasolja a gépjárművek értékesítését. A kisteherautóval a lakosság részére lehetne szállításokat végezni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy jelenleg 2 fő végzi a településgazdálkodási feladatokat. Emellett a közmunkások felügyelete is az ő feladatuk. Még a kft. működésekor megállapítást nyert, hogy a lakosság irányában való szolgáltatásnak nincs realitása. A rászorulók segítését felvállalhatná az önkormányzat, azonban erre nincs pénz. Minden, amit vállal az önkormányzat kiadással jár. Elmondta, hogy a Skoda megvásárlása mellett ő érvelt, most viszont az értékesítést javasolja. Gyenes László alpolgármester elmondta, hogy ő is támogatta a személygépkocsi

7 25 megvásárlását, azonban most az a véleménye, hogy értékesíteni kell, így bevételhez jut az önkormányzat. Másrészt elmondta, hogy hamarosan indul a szennyvízberuházás, akkor sok ügyet kell intézni, amihez szükséges lenne a személygépkocsira. Elmondta, hogy a BM alapból kaphat az önkormányzat támogatást, ha azt indokoltnak és megalapozottnak tartják. Kovács József bizottsági tag elmondta, hogy mivel jelenleg két kisteherautója van az önkormányzatnak, az egyik értékesítését javasolja. A személygépkocsi esetében elmondta, hogy értékesítése esetén költségátalányt kell megállapítani a polgármesternek, tehát költség akkor is lesz, csak a vagyona csökken az önkormányzatnak és ezzel veszít a település. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy az országgyűlési képviselő úrnak a vasárnap folyamán -en elküldésre került az önkormányzat peres ügyével és a költségvetéssel kapcsolatos kérés, illetőleg szombaton találkozott az országgyűlési képviselő úrral, ahol személyesen is beszéltek mindkét problémáról. bizottság elnöke először a módosító indítványt javasolta a bizottságnak, miszerint, a Pénzügyi Bizottság ne javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, a Skoda Octavia személygépkocsi értékesítését. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 1 igen és 3 nem szavazattal nem fogadták el. Balog Erika a bizottság elnöke másodszor javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, az önkormányzat tulajdonában lévő Skoda Octavia személygépkocsi és KIA kisteherautó értékesítéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a képviselő-testület az értékesítés mellett dönt, a Skoda Octavia személygépkocsit 3 millió Ft irányárban, illetőleg a KIA kisteherautót Ezer Ft irányárban határozza meg a képviselőtestület. A határozati javaslatot 2 igen és 2 nem szavazattal nem fogadták el, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: 14/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Az önkormányzat tulajdonában lévő Skoda Octavia személygépkocsi és KIA kisteherautó értékesítéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága nem az önkormányzat tulajdonában lévő Skoda Octavia személygépkocsi és KIA kisteherautó értékesítéséről szóló előterjesztés és határozati javaslat elfogadását. Illetőleg amennyiben a képviselő-testület az értékesítés mellett dönt, javasolja hogy, a Skoda Octavia személygépkocsit 3 millió Ft irányárban, illetőleg a KIA kisteherautót Ezer Ft irányárban határozza meg a képviselő-testület.

8 26 Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 4.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 4./ Napirendi pont: 4./ Előterjesztés a polgármester költségátalányának Gyenes László megállapítására. alpolgármester Balog Erika a bizottság elnöke megkérdezte Gyenes László alpolgármestert, hogy az írásos anyagot szóban ki kívánja-e egészíteni? Gyenes László alpolgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Némethné Harsányi Katalin Julianna képviselő kérdése volt, hogy amennyiben költségátalány kerül a polgármesternek megállapításra, úgy útnyilvántartási kötelezettsége lesz-e, illetőleg készült-e már számítás arra vonatkozóan, hogy ez mekkora költséget jelentene az önkormányzatnak. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy az NAV által megállapított üzemanyag normával és az ehhez kapcsolódó 9 Ft/km-enkénti összeg alapulvételével történhet az elszámolás, illetőleg a másik lehetőség a költségátalány, ebben az esetben nem kell útnyilvántartást vezetni, de tételes költségelszámolás kell ahhoz, hogy az átalány ne legyen adóköteles jövedelem. Elmondta, hogy véleménye szerint közel azonos összeg lenne a költségátalány esetében is az önkormányzat ehhez kapcsolódó kiadása, mint az önkormányzat tulajdonban lévő Skoda Octavia éves költsége. Kovács József bizottsági tag véleménye volt, hogy abban az esetben javasolja a bizottság a polgármester költségátalányának megállapítását, ha a Skoda Octavia személygépkocsi értékesítésre kerül. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, a polgármester költségátalányának megállapításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben a Skoda Octavia személygépkocsi értékesítéséről dönt a képviselő-testület. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az

9 27 15/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: A polgármester költségátalányának megállapításáról. Amennyiben a Skoda Octavia személygépkocsi értékesítéséről dönt a képviselő-testület, Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének a polgármester költségátalányának megállapításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke az 5.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 5./ Napirendi pont: 5./ Szándéknyilatkozat az önkormányzati tulajdonú Dr. Szerencsés István ingatlanok értékesítésre történő kijelölésére. polgármester Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. - Elmondta, hogy sokszor foglalkozott már a képviselő-testület az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok hasznosításával. A mostani költségvetési helyzet miatt ismételten célszerű számba venni azokat az ingatlanokat, amik kötelező feladat ellátását nem szolgálják. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy a használaton kívüli ingatlanok csak kiadást jelentenek az önkormányzatnak. Javasolta, hogy kerüljenek értékesítésre kijelölésre. Nemeczky László bizottsági tag elmondta, hogy véleménye szerint elsődlegesen az ingatlanok környezetét kellene rendbe tenni. Továbbá elmondta, hogy a Deák Ferenc utcában található Szolgáltató ház épületét bérbe lehetne adni munkahelyteremtés céljából vállalkozónak, nem javasolja értékesíteni. Szabó Benedekné jegyző tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a NAV a vásártér utcai ingatlant 100 ezer Ft-ra értékelte, továbbá a katalin utcai ingatlant 80 ezer Ft értékben vásárolta meg az önkormányzat. Továbbá elmondta, hogy a katalin utcai ingatlanra van érdeklődő, írásban

10 28 fogja megküldeni ajánlatát. bizottság elnöke a módosító indítványt javasolta a bizottságnak, miszerint, a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, azzal a módosítással, hogy a határozati javaslat 2.) pontjában található (Szolgáltatóház) ne kerüljön értékesítésre. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadták, és az 16/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Szándéknyilatkozat az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az önkormányzati tulajdonú ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, azzal a módosítással, hogy a határozati javaslat 2.) pontjában található (Szolgáltatóház) ne kerüljön értékesítésre. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 6.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 6./ Napirendi pont: 6./ Előterjesztés Jászsági Többcélú Társulás további Dr. Szerencsés István működtetésére. polgármester Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. - Elmondta, hogy Jászberény Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy ki szeretne lépni a JTT-ből június végével. Minden tagönkormányzat képviselő-testületeinek elfogadása esetén nyílik Jászberénynek erre lehetősége és szüntethető meg a társulás. A társulási ülésen felvetette, hogy a településnek nem jó, ha megszűnik a társulás, és a többi településnek sem. Véleménye volt, hogy ez a döntés nem a település érdekeit szolgálja, a feladatok ellátása ezt követően nehezebb lesz. A társulási ülésen az a döntés született, hogy

11 29 június 30.-ával szűnjön meg a társulás. Gyenes László alpolgármester elmondta, hogy tudatni kellene az érintettekkel, hogy a képviselő-testület másképp gondolkodik, ennek ellenére javasolja, hogy a határozati javaslatokban foglaltakat támogassa a bizottság. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy nem javasolja Jászberény szándékának akadályoztatását, javasolja a határozati javaslatban foglaltakat. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Jászsági Többcélú Társulás június 30. napjával történő megszüntetéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 2 igen és 2 nem szavazattal nem fogadták el, és az 17/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: A Jászsági Többcélú Társulás június 30. napjával történő megszüntetéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága nem a Jászsági Többcélú Társulás június 30. napjával történő megszüntetéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezt követően Balog Erika a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Jászsági Többcélú Társulás által elnyert Közösségi közlekedés fejlesztése a Jászságban c. pályázat további bonyolításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az

12 30 18/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: A Jászsági Többcélú Társulás által elnyert Közösségi közlekedés fejlesztése a Jászságban c. pályázat további bonyolításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a Jászsági Többcélú Társulás által elnyert Közösségi közlekedés fejlesztése a Jászságban c. pályázat további bonyolításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 7.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 7./ Napirendi pont: 7./ Előterjesztés a évi közfoglalkoztatási Dr. Szerencsés István pályázatok benyújtásáról. polgármester Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Bugyi Józsefné a Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézője összefoglalta az írásos előterjesztés tartalmát. Továbbá elmondta, hogy a személyi jellegű kiadásokat meg kell emelni a dologi kiadások terhére. Bollók László a Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézője elmondta, hogy 10 fővel 5 hónapra 6 órás foglalkoztatással Ft a személyi jellegű kiadás, így a dologi kiadásokra Ft marad. Bugyi Józsefné a Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézője elmondta, hogy dönteni kell abban is, hogy amennyiben a decentralizált keretből finanszírozott hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás keretein belül hány főre kerüljön benyújtásra a pályázat. Elmondta, hogy a bérekhez 5 fővel számolva 4 órás foglalkoztatás esetén 200 ezer Ft saját erőt kell biztosítania az önkormányzatnak.

13 31 Bollók László a Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézője elmondta, hogy a béreken kívül még számolni kell munkaruhával, tűzvédelmi- és balesetvédelmi oktatással, orvosi egészségügyi alkalmassági vizsgálattal összefüggő kiadásokkal is. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a belvízelvezetési projekt keretein belül szükség lenne eszközök beszerzésére is, azonban a pályázatba ez már nem fér bele. Cél, hogy egész évben legyen közmunkás foglalkoztatva. Az áprilisi-májusi és júniusi-júliusi időszakban lehetőség van a település lakókörnyezetének tisztántartására is, fűnyírásra, parkgondozásra, települési feladatok ellátására közmunkások alkalmazására, azonban ehhez saját forrás szükséges, mivel ezen projekt 85 %-os támogatottságú. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, a évi közfoglalkoztatási pályázatok benyújtásáról szólót előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően és javasolja hogy a decentralizált keretből finanszírozott hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásra 5 fő közmunkás foglalkoztatására nyújtson be pályázatot az önkormányzat. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az 19/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: A évi közfoglalkoztatási pályázatok benyújtásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a évi közfoglalkoztatási pályázatok benyújtásáról szólót előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően és javasolja hogy a decentralizált keretből finanszírozott hosszabb időtartamú közfoglalkoztatásra 5 fő közmunkás foglalkoztatására nyújtson be pályázatot az önkormányzat. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 8.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 8./ Napirendi pont: 8./ Előterjesztés EU élelmiszersegély-programban Dr. Szerencsés István való részvételre. polgármester

14 32 Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Bugyi Józsefné a Polgármesteri Hivatal szociális ügyintézője összefoglalta az írásos előterjesztés tartalmát. Elmondta, hogy a segélyek szállítását csak bérfuvarban tudja megoldani az önkormányzat, mivel az önkormányzat gépjárművére nem fér fel a szállítmány. Előző alkalmakkal 7 raklap volt a szállítmány. Gyenes László alpolgármester elmondta, hogy ő segít a szállításban (anyagilag is), a többi képviselőtől és bizottsági tagtól pedig azt kérte, hogy ők viszont segítsenek a segélyek kiosztásában. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, az EU élelmiszersegély-programban való részvételről szóló előterjesztés elfogadását és javasolja, hogy Jászdózsa Község Önkormányzata 2013-ban csatlakozzon az MVH által szervezett EU Élelmiszersegély-programhoz. Továbbá Javasolja, hogy Jászdózsa Község Önkormányzatának évi költségvetésének hiányában a költséghely ne kerüljön meghatározásra. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az 20/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: EU élelmiszersegély-programban való részvételre. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az EU élelmiszersegély-programban való részvételről szóló előterjesztés elfogadását és javasolja, hogy Jászdózsa Község Önkormányzata 2013-ban csatlakozzon az MVH által szervezett EU Élelmiszersegély-programhoz. Továbbá javasolja, hogy Jászdózsa Község Önkormányzatának évi költségvetésének hiányában a költséghely ne kerüljön meghatározásra. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 9.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte.

15 33 9./ Napirendi pont: 9./ Előterjesztés Jászdózsa Község évi Dr. Szerencsés István költségvetésének megállapításáról. polgármester Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki: - Tájékoztatta a jelenlévőket, hogy beterjesztette a bizottság illetőleg majd a képviselőtestület elé is a évi költségvetést, azonban a törvényi rendelkezés értelmében hiányt nem lehet tervezni a költségvetésben, és a kötelező feladatok maradéktalan ellátásának figyelembevételével a jelenlegi ismeretek birtokában nem tudja ezen jogszabályi kötelezettségét teljesíteni az önkormányzat. Bollók László a Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézője elmondta, hogy a rendelet tervezet is az előterjesztés mellékletét képezi, melynek 3..-a lehetőséget biztosít 5 millió Ft likvid hitel vagy 4 millió Ft munkabérhitel felvételére. Ezen hitelek esetében kormányzati engedélyre nincs szükség, viszont a visszafizetési kötelezettség december 31.-e. A rendelettervezet 3.. (1) bekezdésében rendelkezni kell arról, hogy az önkormányzat a működési forráshiányt mivel tudja kiváltani. A évi költségvetési törvény 4. számú melléklete alapján az önkormányzatok kiegészítő támogatásra nyújthatnak be pályázatot. Ez az a forrás, amit az országgyűlési képviselő úr jelzett a polgármester úr felé. Éves szinten 3 beadási határidő van, az első április 30.-a. Pozitív elbírás esetén is csak május végén június elején teljesülhet a megítélt összeg utalása. Elmondta azonban, hogy ez a lehetőség nem biztos. Az előző években ezt a forrást az ÖNHIKI váltotta ki. A tavalyi évben az önkormányzat 17 millió Ft-ra pályázott, melyből 4,8 millió Ft támogatást ítéltek meg. Elmondta, hogy feltételezhetően ez az arány fog mutatkozni az idei évben is. Elmondta, hogy a közmunkaprogram kapcsán jelentkező kiadások nem szerepelnek a tervezetben. Jelenleg ezer Ft bevétellel és ezer Ft kiadással került az előterjesztés a bizottság elé ezer Ft hiány mutatkozik, mely e Ft működési- és 838 ezer Ft felhalmozási hiányból tevődik össze. A felhalmozási kiadásokkal kapcsolatban elmondta, hogy az előző évben vállalt kötelezettségek kerültek betervezésre, új fejlesztéseket nem tartalmaz a tervezet. Elmondta, hogy kigyűjtötte még azokat a tételeket, amik még végső esetben lehúzhatók. Karbantartási munkákra az önkormányzatnál ezer Ft van jelenleg betervezve, ami igen kevés. Kisértékű tárgyi eszköz beszerzésre 320 ezer Ft van betervezve egész évre. A könyvtár esetében 300 ezer Ft könyvre és 70 ezer Ft folyóiratra, míg a Polgármesteri Hivatalban 220 ezer Ft folyóiratra, ami a Magyar Közlöny előfizetési díját takarja, és 50 ezer Ft szakkönyvre van betervezve. Ezeket még ki lehet venni a tervezetből, de elmondta, hogy mindig vannak nem várt kiadások. A védőnő áthelyezésénél már 100 ezer Ft fölötti kiadás van. Éves szinten a közművekre TIGÁZ ezer Ft + áfa, ÉMÁSZ ezer Ft + áfa, TRV Zrt. 302 ezer Ft + áfa dologi kiadás van tervezve. Elmondta, hogy az Erdős Otthonon kívül a tervezetben csak kötelező feladat ellátására van kiadás tervezve, és még nem is tartalmaz minden kötelező feladatot. Nem került betervezésre például környezetegészségügyi feladatokra,

16 34 rágcsálóirtásra, hajléktalanokkal kapcsolatos feladatokra, sport, ifjúsági ügyekre kiadás. A környező települések esetében Jászjákóhalma 55 millió Ft hiánnyal, Jánoshida 38 millió Ft hiánnyal, Jászszentandrás 22 millió hiánnyal számol jelenleg. Továbbá elmondta, hogy a képviselők tiszteletdíja jelenleg be van tervezve. Szabó Benedekné jegyző elmondta, hogy a költségvetést hiánnyal nem lehet elfogadni a költségvetési rendeletet, de nem tudtuk megtervezni sem. A kormányhivatal és az államkincstár nem fogja elfogadni, mert jogsértő lenne a rendeletünk. Jelenleg nincs betervezve továbbképzésekre, a tűzoltóság által feltárt hibák megszüntetésére sem kiadás. Ezek betervezése még jobban növelné a hiányt. Amennyiben nem lesz elfogadott költségvetés, nem kap az önkormányzat finanszírozást. A mostani ismeretek hiányosak a megfelelő döntés meghozatalához. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy nem helyes, hogy nincs betervezve olyan feladat, amit kötelezően el kell végezni. A hitelekkel kapcsolatban elmondta, hogy szeptember 15-ig képződik az önkormányzatnál saját bevétel, ezt követően már jelentős bevétel nem várható. Az esetleges hitelfelvételek visszafizetési határidejét ezért nem javasolja december 31-re. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy a jelenlegei információk alapján nem látja, hogy hogyan tudja a képviselő-testület a költségvetést a jogszabályoknak megfelelően elkészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy ki kellene dolgozni egy szempontrendszert, ami alapján el kellene készíteni a költségvetést. Kovács József bizottsági tag elmondta, hogy minden kötelező feladatot be kell tervezni. Nem minden településen azonos a finanszírozás. Ha jogos a kérése az önkormányzatnak a finanszírozást ki fogják egészíteni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a Polgármesteri Hivatalnál 5,98 a finanszírozott létszám. Ennek értelmében még 2 főt el kellene küldeni. Véleménye volt, hogy a BM-től kellene segítséget kérni, és megoldást találni a problémára. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, hogy a Jászdózsa Község évi költségvetésének megállapításáról szóló előterjesztést és a költségevési rendelet tervezetet első olvasatban kezelje, és ne javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének elfogadásra. Továbbá javasolja, hogy a rendelettervezetbe teljes körűen kerüljön beépítésre minden önkormányzat által ellátandó kötelező feladat. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az

17 35 21/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Jászdózsa Község évi költségvetésének megállapításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a Jászdózsa Község évi költségvetésének megállapításáról szóló előterjesztést és a költségevési rendelet tervezetet első olvasatban megtárgyalta és nem elfogadásra. Javasolta, hogy a rendelettervezetbe teljes körűen kerüljön beépítésre minden önkormányzat által ellátandó kötelező feladat. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 10.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 10./ Napirendi pont: 10./ Előterjesztés Jászdózsa község vagyonáról Dr. Szerencsés István és a vagyongazdálkodás szabályairól polgármester 24/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosítására. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Jászdózsa község vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól 24/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelet tervezetnek megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az

18 36 22/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Jászdózsa község vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól 24/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosítására. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága Jászdózsa község vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól 24/2012. (XI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelet tervezetnek megfelelően. 4. Pénzügyi Bizottság tagjai 5. Képviselő-testület tagjai 6. Irattár Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 11.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 11./ Napirendi pont: 11./ Előterjesztés közművelődési rendelet megalkotására. Dr. Szerencsés István polgármester Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban nem kívánta kiegészíteni. Nemeczky László bizottsági tag elmondta, hogy véleménye szerint az önkormányzat és kapcsolódó intézményei ne fizessenek használati díjat, a többi igénybevevő pedig díjfizetés ellenében használja a Közösségi Házat. Kovács József bizottsági tag elmondta, hogy évben a képviselő-testület határozott arról, hogy egyes szervezetek térítésmentesen használhatják a Közösségi Házat. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy a rendelettervezet mellékletét képező közösségi színtér használati szabályzat kitér arra, hogy a nem profitorientált, jótékonysági rendezvényekre szervezők díjmentesen használhatják az épületet. Elmondta, hogy nem állapítható meg ez egyértelműen egyes rendezvények esetén, hogy az milyen jellegű.

19 37 Némethné Harsányi Katalin Julianna képviselő elmondta, hogy a tervezet szerint az iskola és óvoda is térítési díj ellenében használhatja az épületet, mivel nem az önkormányzat intézménye. Továbbá, véleménye volt, hogy a civil szervezetek nem kapnak semmilyen támogatást, legalább az ingyenes használattal segítse az önkormányzat őket. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy a jótékonysági rendezvények esetében is jelentkezik az épület fenntartási költsége, rezsi kiadással jár minden rendezvény. Zsidei Andrásné bizottsági tag elmondta, hogy a jótékonysági rendezvényből is van bevétele a civil szervezeteknek, megoldás lehetne, hogy minden igénybevétel előtt és után leolvasásra kerüljön a közüzemi órák állása, de egy adott időszakban több civil szervezet is használja az épületet, ezért ez így nehezen megvalósítható. Nemeczky László bizottsági tag elmondta, hogy véleménye szerint pártoktól, és vidéki igénybevevőktől kérjen az önkormányzat használati díjat, a helyieknek térítésmentesen biztosítsa az épület használatát. Zsidei Andrásné bizottsági tag elmondta, hogy véleménye szerint minden évben 1 alkalommal vehessék igénybe térítésmentesen a civil szervezet az épületet. Továbbá elmondta, hogy a civil szervezetek a közművelődést is szolgálják. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy véleménye szerint a használat során a felmerülő költségeket minden igénybevevőnek rendeznie kellene. Bollók László a Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézője elmondta, hogy az önkormányzat a rezsi költséghez való hozzájárulásról nem tud számlát kiállítani, csak bérleti díjról. Elmondta, hogy a Közösségi Ház éves kiadását figyelembe véve Ft a napi kiadás 255 nappal számolva. Véleménye szerint ezen összegen felül kellene még bérleti díjat megállapítani. Kovács József bizottsági tagnak kérdése volt, hogy a Közösségi Ház üzemeltetésére nem lehet az önkormányzatnak pályázatot kiírni. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy a pályázatból adódó fenntartási kötelezettsége lejárt az önkormányzatnak, ki lehet adni üzemeltetésre az épületet. bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, a közművelődési rendelet megalkotásáról szóló előterjesztést és a rendelet tervezetet első olvasatként kezelje. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az

20 38 23/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Közművelődési rendelet megalkotásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a közművelődési rendelet megalkotásáról szóló előterjesztést és a rendelet tervezetet első olvasatban megtárgyalta és javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének kezelje első olvasatként. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 12.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 12./ Napirendi pont: 12./ Előterjesztés székelyzászló elhelyezéséről Dr. Szerencsés István és az önkormányzat honlapján és helyi polgármester újságjában történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről. Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. - Elmondta, hogy több településen a szolidaritás szimbólumaként kihelyezésre került a székelyzászló. Felvette a kapcsolatot az önkormányzat testvértelepülésének polgármesterével, hogy mi a véleménye a zászló kihelyezését illetően, aki tájékoztatta, hogy náluk már régóta ki van helyezve a székelyzászló. Azt mondta, hogy örömmel venné, ha az önkormányzat kihelyezné a Községházára. Javasolta, hogy az önkormányzat vásároljon két székelyzászlót, a határon túli magyarokkal szembeni szolidaritás jeléül. Balog Erika a bizottság elnöke a politikai jellegű cikkekkel kapcsolatban elmondta, hogy a Dósai Hírekbe nem javasolja még fizetéses hirdetményként sem megjelentetni az ilyen jellegű cikkeket. Véleménye volt, hogy a helyi újság ne szolgáljon ilyen célt. Legfeljebb fizetett politikai hirdetésként való megjelentetést támogatja, amit a cikkben fel is kell tüntetni. Elmondta, hogy sajtószabadság van, és nem tudja hogyan fogja mérlegelni az alapítvány, hogy megjelenteti-e vagy sem az adott cikket.

21 39 Szabó Benedekné jegyző elmondta, hogy a jövő évi választások kapcsán ez hamarosan aktuális lesz. Nem javasolja, hogy az önkormányzat honlapján ilyen jellegű cikkek megjelenjenek. Dr. Szerencsés István polgármester elmondta, hogy az újságban megjelent cikkek nem voltak eddig korlátozva, és mégsem voltak jellemzőek az ilyen jellegű cikkek. Balog Erika a bizottság elnöke elmondta, hogy amennyiben az országgyűlési képviselő szeretne a falu lakosságához szólni, az ellen nincs ellenvetése, azonban nem célszerű a pártok politikai jellegű cikkeinek teret biztosítani a helyi újságban. bizottság elnöke először javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, a székelyzászló elhelyezéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az 24/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Székelyzászló elhelyezéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a székelyzászló elhelyezéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Balog Erika a bizottság elnöke másodszor javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, az önkormányzat honlapján történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az

22 40 25/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Az önkormányzat honlapján történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága az önkormányzat honlapján történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Balog Erika a bizottság elnöke harmadszor javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, helyi újságjában történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 3 igen és 1 nem szavazattal elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági állásfoglalást hozták: 26/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: A helyi újságban történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a helyi újságban történő politikai jellegű cikkek megjelenéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezek után Balog Erika a bizottság elnöke a 13.) napirendi pont tárgyalását kezdeményezte. 13./ Napirendi pont: 13./ Előterjesztés Vagyonkezelési szerződés megkötéséről Dr. Szerencsés István a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. polgármester

23 41 Dr. Szerencsés István polgármester az írásos anyagot szóban az alábbiakkal egészítette ki. - Elmondta, hogy a KIK-el történt egyeztetés eredményeképpen jött létre a szerződéstervezet. A tornatermet a civil szervezetek az önkormányzat és intézményei a későbbiek folyamán is térítésmentesen használhatják. A sportegyesület feladata lesz a pálya locsolása és a fűnyírás, a pálya megvilágításának költsége, illetőleg az öltözők tekintetében a használat arányának megfelelően felmerülő költségek fogják az egyesületet terhelni. bizottság elnöke először javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, a Vagyonkezelési szerződés megkötéséről a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. A határozati javaslatot a bizottság tagjai 4 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, és az 27/2013.(II.12.) Pénzügyi Bizottsági állásfoglalás: Vagyonkezelési szerződés megkötéséről a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága a Vagyonkezelési szerződés megkötéséről a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 4. Pénzügyi Bizottság tagjai 5. Képviselő-testület tagjai 6. Irattár Mivel a Pénzügyi Bizottság soros ülésén más napirend, hozzászólás, javaslat, vélemény nem hangzott el, Balog Erika a bizottság elnöke megköszönte a részvételt és az ülést órakor bezárta. Kmf. Balog Erika Juhász Anett Pénzügyi Bizottság elnöke jegyzőkönyvvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 14 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 28-án megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 6-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 25 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. február 18-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 206 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. december 12.-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza polgármesteri iroda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 97 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. szeptember 8-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 15-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 209 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 29- én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 91 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. május 28-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 45 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. május 26-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 174 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 27-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 168 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 15-én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 43 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 12- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza polgármesteri iroda mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 30 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. április 21-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 116 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 22- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A Községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mellékelt jelenléti ív szerint. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. mellékelt jelenléti ív szerint. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze. 93 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2016. november 22- én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 13-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Községháza polgármesteri iroda Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. február 20- án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. március 25- én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 28 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én megtartott közmeghallgatással egybekötött soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 132 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: Dr. Szerencsés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 114 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. november 25- én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 5/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. március 4 én megtartott ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. március 4 én megtartott ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. március

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-4/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. április 29-én 19 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. március 31. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről 170/2/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 5-én tartott nyílt üléséről Rendeletek: 2/2014.(II.28.) önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 24-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-28/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 180 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 20-án megtartott alakuló ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Uraiújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én 18 órakor az Uraiújfalui Közös Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása

Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására

JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT NAPIRENDI JAVASLAT. 1.) Javaslat a évi nyári gyermekétkeztetési pályázat benyújtására JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 6-án 9 óra 15 perces kezdettel a Berhidai Közös Önkormányzati Hivatal emeleti tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Isztimér és Kincsesbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. február 13-án 16 órakor megtartott együttes üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal 8044 Kincsesbánya,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-6/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. június 4-én megtartott ülésének 6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 28 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. január 22-én megtartott soros ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 37/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 30. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A

T Á R G Y S O R O Z A T A NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2015. április 30-án megtartott testületi ülésének a) jegyzőkönyve b) határozata c) előterjesztése d) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A T A Napirendi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013.október 30-án (szerda) 17 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Közös Önkormányzati Hivatalba Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet jegyző

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének február 03-án megtartott közös testületi ülésén TORONY KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DOZMAT KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült: Torony, Dozmat képviselő-testületének 2016. február 03-án megtartott közös testületi ülésén Helye: Torony Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 154 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Községháza nagyterme Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 24-én megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. 215/5/2015 Zala Megye Pördefölde Jegyzőkönyv Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat

Részletesebben

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve

BAKONYKOPPÁNY. Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Szám: 129-2/2015. BAKONYKOPPÁNY Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott nyílt üléséről készült jegyzőkönyve Önkormányzat Képviselő-testülete 8571 Bakonykoppány,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 3 - án megtartott nyílt ülésről. 39/2015.(VI.3.) kt. határozat. 264/6/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3 - án megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 36/2015.(VI.3.) kt. határozat. 37/2015.(VI.3.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. szeptember 10. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Varsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott munkaterv szerinti ülésén, a Közösségi Házban. Jelen vannak: Pintérné

Részletesebben

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Döntések. Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-11 /2014. J E G Y Z Ő K Ö

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. február 10-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: Réti Alfréd polgármester,

Részletesebben

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Legénd Községi Önkormányzat 2012. évi 9. számú Jegyzőkönyve Készült: 2012. március 22-én a legéndi önkormányzat hivatalában megtartott rendkívüli -testületi ülésről 2 Jelen vannak: Szavlik Zoltán Bíró

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8481. Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Szám: 386-4/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 81 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 14-én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 35/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. november 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-3/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 26. napján 15,00 órakor

Részletesebben

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./

/Németh Rita képviselő távolmaradása okát előre jelezte./ BAZSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8352 BAZSI, FŐ U. 91. T/F: 87/352-201. Szám: 120-11/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. február 15-én 17,00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság június 17-én megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 8/2015. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2015. június 17-én megtartott üléséről Határozatok száma: 39-46. TARTALOMJEGYZÉK 39/2015.(VI.17.) PBH.

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 10. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. augusztus 24.) Napirend:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről. 171/16/2014 Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 12- én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 76/2014.(IX.12.) kt. határozat 77/2014.(IX.12.)

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Pénzügyi, Ügyrendi, Vagyonnyilatkozatot Kezelő és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsága

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Pénzügyi, Ügyrendi, Vagyonnyilatkozatot Kezelő és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsága NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Pénzügyi, Ügyrendi, Vagyonnyilatkozatot Kezelő és Összeférhetetlenséget Vizsgáló 7/2016. sz. jegyzőkönyve a 2016. május 17 én megtartott ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. J e g y z ő k ö n y v KERKABARABÁS község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. február 11-én (hétfő) 17.00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Paál István polgármester Berki Zoltán alpolgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. március 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 14-17. TARTALOMJEGYZÉK OK: 14/2015.(III.25.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 12-én 14 00 órai kezdettel tartott üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat száma, tárgya: HATÁROZAT SZÁMA

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott közmeghallgatással egybekapcsolt rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somogyzsitfa Község Önkormányzata

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására 11. Jegyzőkönyv Készült: Egyházasdengeleg Község Önkormányzata Képviselő- testületének 2013. július 2-án 13.00 órától megtartott üléséről. Jelen vannak:, Berkes Balázs polgármester, Jakus Árpádné, Kovácsné

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 1. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. január 23.) Napirend:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8478 Somlójenő, Petőfi u. 99. Szám: Svh/61-1/2015. Készült: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlójenő Községi Önkormányzat Képviselő- testületének 2015. február

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-7/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29. napján

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. 183/15/2013. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21- én megtartott közmeghallgatásról. Rendelet: 10/2013.(XII.1.)önkormányzati rendelet szociális

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2011. október 24-én (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. július 14-én Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében tartott rendkívüli nyílt üléséről Jelen voltak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 30-án 14 órakor tartott rendes, nyílt üléséről. Az ülés helye: Városháza tárgyaló terme Jelen vannak: Pádár

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 511-3/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS ÜZEMELTETÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2 J e g

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én 18 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-14/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. június 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Burkus Imréné

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről. 264/4/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29 - én megtartott nyílt ülésről. Rendelet: 4/2015. (IV.30.) önkormányzati rendelet önkormányzat

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 4 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. július 23. napján du. 18.00 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzati kirendeltség helyiségében. Jelen

Részletesebben

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 1 Ikt. szám: 510-4/2013. MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2013. április 9-én megtartott ülésének 4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben